Biztonságpolitika

A NATO és az Indo-csendes-óceáni térség együttműködése az utóbbi időkben egyre inkább a középpontba került. A nemzetközi viszonyok változásaihoz a partnerség nemcsak, hogy igazodik, de az aktuális fenyegetéseket közös együttműködés révén próbálják visszaszorítani. Az indo-csendes-óceáni régióban pontosabban négy olyan ország emelkedik ki, amelyeknek a céljai és stratégiai irányai megegyeznek a NATO céljaival. E négy ország közé tartozik Ausztrália, Új-Zéland, Japán és Dél-Korea, vagy ahogy manapság a médiában és különböző forrásokban megnevezésre kerül, az Indopacifikus Négyek (Indo-Pacific Four – IP4).

A következőkben bemutatásra kerül tehát az euroatlanti szövetség és a indo-csendes-óceáni térség kapcsolata, jövőbeli kilátásai, lehetséges együttműködési formái, ugyanakkor a viszonyt érintő nehézségek és törésvonalak is ismertetve lesznek.

 

A NATO, mint „biztonsági esernyő”

A NATO (vagy Észak-atlanti Szerződés Szervezete, North Atlantic Treaty Organization) egy olyan politikai és katonai szervezet, amelynek fő irányelve a kollektív védelem. Ezen elv értelmében „egy tagállam ellen irányuló támadást az összes tagállam elleni támadásnak tekintenek”. A célja tehát, hogy „garantálja tagállamai szabadságát és biztonságát”.

A kollektív védelem az 5. cikkely keretein belül valósul meg, amely az összes szövetségest kötelezi a segítségnyújtásra, akár fegyveres erő alkalmazásával, akár más intézkedés formájában. Viszont fontos kiemelni, hogy a diplomáciai megoldást szorgalmazza elsődlegesen a szervezet, ennek sikertelensége esetén kerülhet sor a katonai beavatkozásra. Politikai szempontból a szervezet hangsúlyozza a demokráciát, a jogállamiságot, a szabadságot és az emberi jogokat, mint közös értékeket. A szövetséges államok rendszeres konzultációkat és szoros együttműködést folytatnak védelmi és biztonsági kérdésekben annak érdekében, hogy biztosíthassák a tartós békét főként Európában.

A NATO létrejöttének egyik legfőbb oka a második világháború után kialakult Szovjetunió általi fenyegetettség volt, így a kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásával megteremtették azt a „biztonsági esernyőt”, amely főképp Európa felett alakult ki védelmet nyújtva számára. Ennek az érvényessége viszont ma sem szűnt meg, sőt annál inkább aktuálissá vált.

 

A NATO partnerségei

A felmerülő kérdésekre és krízisekre a jelenlegi 32 NATO-tagállam közös egyeztetései és együttműködései keretében keres megoldást, viszont ezen problémák megjelenésekor a szövetségesek mellett egyéb más szereplők is részt vesznek a lehetséges megoldás kidolgozásában és kivitelezésében. A NATO ugyanis 35 olyan más országgal, illetve nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, EBESZ, EU) tart fenn kapcsolatot, amelyek segítségével megerősítik a biztonságot akár a NATO határain kívül is. Ezeket a külsős országokat és szereplőket nevezzük NATO-partnereknek.

A partnerségi hálón belül három konkrét programot és fórumot nevesíthetünk: Békepartnerség (Partnership for Peace – PfP), Mediterrán Párbeszéd (Mediterranean Dialogue – MD) és Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés (Intanbul Cooperative Initiative – ICI). Ezek lényege, hogy a NATO-val együttműködjenek, valamint hozzájáruljanak a biztonsághoz és a stabilitáshoz. Emellett viszont további olyan államokról is beszélhetünk, amelyek nem részei egyik fentebb említett fórumnak sem, tehát a formális partnerségi struktúrán kívül jelennek meg, ugyanakkor hasonló fontossággal bírnak. Ide tartozik Kolumbia, Austrália, Új-Zéland, Japán, Dél-Korea, Mongólia, Irak, Pakisztán, illetve Afganisztán (bár jelenleg felfüggesztett státuszban van a biztonsági környezeti okok miatt). A felsorolt országok stratégiai jelentősséggel bírnak, hiszen az együttműködés olyan helyzetekben és területeken válik kiemelkedővé, amelyekben a kihívás és fenyegetés már nem csak földrajzi tényezőkhöz kötődik, hanem globális szinten nyilvánul meg.

A NATO partnerségeinek alapja, hogy előnyös legyen minden fél számára és hozzájáruljon a nemzetközi biztonsághoz, továbbá bizonyos irányelvek és célok mentén jönnek létre a partnerkapcsolatok, mint például a közös értékek megléte vagy a regionális biztonság és együttműködés előmozdítása.

A különálló országok közül négyre összpontosítunk, hiszen ezen államok alkotják az Indopacifikus Négyek csoportját, mely formátumnak kulcsfontosságú jelentősége van a NATO partnerségi körön belül.

 

Az Indo-csendes-óceáni régió felértékelődése

Az Indo-csendes-óceáni térség, mint politikai fogalom viszonylag újkeletű. A régiót nem feltétlen földrajzi keretek között kell értelmezni, hanem politikai jelentősége révén, amelynek megalkotója és formálója az Amerikai Egyesült Államok. Ugyan vissza lehetne nyúlni egészen a múlt századig, amikor Karl Haushoffer 1924-ben nevesítve a térséget létrehozta az indo-pacifikum koncepcióját. Azonban számunkra a 2000-es évek eleje a meghatározó, ekkor fog teret nyerni az új, modern megközelítésű geopolitikai fogalom használata.

A kanadai haditengerészeti kutató, James Boutillier 2004-ben használta először, azt követően Abe Sinzó, Japán akkori miniszterelnökének egy 2007-es beszédében ismét előkerül, aki a két óceán összekapcsolásának fontosságát hangsúlyozta. Abe 2016-os Kenyába való látogatása során beszédének a „Szabad és nyitott Indo-csendes-óceáni térség” címet adta, ezzel is utalva a jelentőségére. 2017 folyamán maga az USA is újraértékelte a helyzetet, ugyanis Trump elnök egyre többet használta az Asia-Pacific kifejezés helyett a már ma is jobban ismert Indo-Pacific elnevezést, majd 2018-ban a Csendes-óceáni Összevont Parancsnokságát (U.S. Pacific Command – USPACOM) át is nevezték Indo-csendes-óceáni Összevont Parancsnokságra (U.S. Indo-Pacific Command – USINDOPACOM).

Az indopacifikus térség fontossága ma már megkérdőjelezhetetlen, viszont az Egyesült Államok figyelme elsődlegesen a Kínai Népköztársaság miatt terelődött erre a régióra. Az USA 2010 után kezdett el figyelni az indo-csendes-óceáni térségre, amikor is Kína egyre erőteljesebb gazdasági és politikai felemelkedését egy lehetséges veszélyfaktornak minősítette. Az első Trump-adminisztráció idején ez pedig méginkább felerősödött, ugyanis Trump elnök nemcsak, hogy bírálta Kínát, de a 2018-as Nemzeti Védelmi Stratégiában Pekinget egy „stratégiai vetélytársnak” nevezte, akinek „célja az indo-csendes-óceáni térség regionális hegemóniájának megszerzése a közeljövőben és az Egyesült Államok kiszorítása”.  Biden elnöksége alatt is folytatódott a Kínát érintő kritika, hiszen több stratégiai dokumentumban is úgy jelent meg, mint az USA legjelentősebb geopolitikai kihívása.

Habár ezek csak az Egyesült Államok viszonyát jellemzik Pekinggel szemben, viszont a NATO is hasonlóan ítélte meg a helyzetet. 2019-ben az összes NATO szövetséges egyetértett abban, hogy Kína növekvő befolyása kihívást jelenthet, amelyet a londoni deklarációban rögzítettek. A 2021-es brüsszeli csúcson a NATO a nemzetközi rend egy szisztematikus kihívásaként nevezi meg, míg a 2022-es Strategic Concept nevű dokumentum pedig leírja, hogy „a Kínai Népköztársaság (Kína) kinyilvánított törekvései és kényszerítő politikája kihívást jelent érdekeinknek, biztonságunknak és értékeinknek.” Továbbá a „hibrid és kiber műveletek, illetve a konfrontációs retorika és a dezinformáció megcélozza a szövetségeseket és árt a szövetség biztonságának” egyaránt. A 2023-as vilniusi, majd a 2024-es washingtoni NATO-csúcs alkalmával ezen problémák ismét előkerültek, sőt utóbbin már az orosz-ukrán háborúval is összekapcsolták, ugyanis Kína egy „elmélyülő stratégiai partnerséget” tart fenn Oroszországgal, valamint „egy meghatározó előmozdítója az Ukrajna elleni orosz háborúnak”. Összességében jól látható, miként vált egy egyre meghatározóbb fenyegetéssé az USA mellett a NATO szemében is a Kínai Népköztársaság, egyben az is, hogy az Egyesült Államoknak milyen meghatározó szerepe is van a NATO működésében.

A szövetség közvetlen szomszédságában zajló háború miatt természetesen kiéleződik a NATO figyelme az Orosz Föderációra, arra az országra vagy utódállamra, amely egyben a szervezet létrejöttének egyik alapvető oka volt. Oroszország ma a NATO biztonságát leginkább fenyegető tényező, mind konvencionális, hibrid és kibereszközök által, aki „megsértette azokat a normákat és elveket, amelyek hozzásegítettek egy stabil és kiszámítható európai biztonsági rendhez”. A jelenben tehát a NATO újra eredeti célját testesítheti meg, mégpedig, hogy védelmet nyújtson Európának Oroszországgal szemben.

A veszély viszont túlnyúlik Európa határain kívül is, hiszen a Kínával és Észak-Koreával fenntartott partnersége által a fenyegetése globális és interkontinentális szintűvé válik. A távol-keleti szereplők megjelenésével az indo-csendes-óceáni országok szerepe is felértékelődik: egyrészt ők is fenyegetve érzik biztonságukat, másrészt a NATO is aktívan keres partnereket a térségben. Ennek megfelelően az euroatlanti szövetség és az indopacifikus régió céljai számos ponton találkoznak.

 

A NATO és az IP4: az együttműködés formái és jövőbeli kilátások

Egy olyan komplex biztonsági környezet alakult ki mára, amelyben a NATO-nak szüksége van hasonlóan vélekedő és azonos értékrenddel rendelkező partnerekkel kapcsolatot teremteni és együttműködni azokkal. Ilyen partnernek számít az indo-csendes-óceáni térség négy olyan országa, amelyek nyitottak a szervezettel való kapcsolatra.

A 2022-es madridi NATO csúcson vettek részt először az ausztrál, új-zélandi, japán és dél-koreai vezetők, majd 2024-ben a védelmi miniszterek találkozóján is ott voltak már a képviselőik. A párbeszéd azokra a területekre és kérdésekre fókuszál, amelyek mindkét fél számára fontosak: az orosz-ukrán háború, az észak-koreai katonai csapatok megjelenése és a kínai-orosz stratégiai partnerség. Ezek azok a pontok, amelyekre aktuálisan kiemelkedő figyelmet kell szenteljenek, ugyanakkor az együttműködés már ezen problémák kialakulása előtt is létezett. A kooperáció szintje a kihívásoktól függően változik, biztosítva, hogy mind a NATO, mind az IP4 országai számára előnyös legyen.

Az IP4 elköteleződése a NATO „támogatásában” megmutatkozik azáltal, hogy katonai és gazdasági segítséget nyújt Ukrajnának, szankcionálja Oroszországot, valamint kezdeményezői különböző kapacitásnövelő programoknak. Ezenfelül viszont az együttműködési területeket egy bilaterálisan, közösen elfogadott partnerségi keretprogram határozza meg (Individually Tailored Partnership Programme – ITPP) 2023-tól (Ausztrália, Dél-Korea, Japán) és 2024-től (Új-Zéland) kezdődően. Ezt megelőzően az Egyedi Együttműködési és Partnerségi Program (Individual Partnership and Cooperation Programme – IPCP) keretein belül zajlott a kooperáció.

Az együttműködés különösen a kiberbiztonság, a dezinformáció elleni küzdelem, illetve a tudomány és technológia területére összpontosul. A NATO Tudományos és Technológiai tanácsának tagjai között találhatóak az IP4 országok közül Ausztrália, Dél-Korea és Japán is. Ausztrália esetében kiemelendő az energia-biztonság, míg Dél-Korea esetében a fegyverzet-ellenőrzés, terrorizmus-elleni küzdelem, valamint a biológiai, kémiai, radiológiai és nukleáris anyagok elleni védelem terén való együttműködés. Japánnal a kooperáció kiterjed a fegyverzet-ellenőrzés mellett a tengeri biztonságra, a humán segítségnyújtás és katasztrófaelhárításra, míg Új-Zélanddal az éghajlatváltozás és biztonság, valamint az új technológiák és információcsere területén működnek együtt.

A mértéke viszont ezeknek az együttműködéseknek országonként eltér, azok prioritásai és érdekei függvényében. Ausztrália és a NATO kapcsolatának prioritásai között szerepel a nemzetközi rend fenntartása, az interoperabilitás fokozása, a hibrid fenyegetések elleni küzdelem és az új technológiák fejlesztése. Ausztrália katonai képessége folyamatosan erősödik, a katonai célokra fordított kiadása is növekvő tendenciát mutat, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy az USA-val is egy igen előnyös kapcsolatot ápol. Egy a jövőben sokkal szorosabb Ausztrália-NATO együttműködés látható jelenleg, de ez függ az ausztrál belpolitikától és politikai akarattól is egyben.

Dél-Korea esetében a Yoon Suk Yeol elnöksége alatti nagymértékű elköteleződés a NATO és az indopacifikus térség iránt az új elnök megjelenésével bizonyos mértékben megkérdőjeleződik. Az új dél-koreai elnök, Lee Jae Myung bár a NATO főtitkárral folytatott beszélgetése során jelezte a mélyülő partnerséget a szövetséggel, ugyanakkor meg kell említeni, hogy Lee elnök egy rugalmas és pragmatikus külpolitikát folytat, és nagy figyelmet fordít a Kínával való kapcsolatra. Ezen tényező megjelenik a többi IP4 országnál is, hiszen figyelembe kell venniük a gazdasági és diplomáciai kapcsolatukat a régióban lévő Kínával. Japán ebből a szempontból viszont kérdéses. Dél-Koreát érintő további tényező, hogy jelentős fegyverbeszállító kelet-európai országokban, ami befolyásolhatja a NATO-val való kapcsolatát.

Ezzel ellentétben, Japán egyre szorosabb kapcsolatot fog ápolni a NATO-val feltehetően. Az októberben megválasztott új japán miniszterelnök, Sanae Takaichi ugyanis Mark Rutte NATO főtitkárral való telefonbeszélgetése során kijelentette, hogy „az euroatlanti és az indopacifikus térség biztonsága elválaszthatatlan”, valamint startégiailag fontosnak tartja a NATO és az IP4 együttműködését.

Új-Zélandot valószínűleg a legkevésbé érinti fenyegetés. Ennek következtében az együttműködési szintje feltehetően alacsonyabb lesz, mint a többi IP4 országé, ugyanakkor az elmúlt 2-3 évben az új-zélandi politika iránya változott. Egyfelől több figyelmet fordít az indopacifikus térségre, illetve folyamatosan közeledik olyan „tradicionális partnerekhez”, mint az USA vagy az Egyesült Királyság, amely által a NATO-val való együttműködés is erősödhet.

Az IP4 országainak bilaterális kapcsolata és együttműködési szintje jól érzékelhető, ugyanakkor további lehetőségek és javaslatok adottak, amelyek a NATO-val való kooperáció révén a jövőben megvalósíthatóak lehetnek. Beszélhetünk műveleti szinten végbemenő együttműködésről, amely keretében Japánnal és Dél-Koreával együttműködhetne az autonóm víz alatti rendszerek (autonomous underwater system, AUVs) fejlesztésében és fenntartásában, amelyek segíthetnek az orosz-kínai sarkvidéki nukleáris fenyegetések mérséklésében. A két ország fejlett a hajóépítés területén, illetve az ezen AUV-k mesterséges intelligenciával való működtetése és fejlesztése terén is, így ez elősegítené a NATO-val a kooperációt.

A kvantumtechnológia terülén való együttműködés is szóba jöhet, amely a védelmi technológiai fejlesztések közös alapjaként szolgálhat. Emellett beszélhetünk egy lehetséges intézményi szintű együttműködésről is, amely stratégiai eszmecseréket és párbeszédeket tenne lehetővé a NATO és az IP4-ek között. Ugyanakkor az interoperabilitás szempontjából a legfontosabb a védelmi ellátási láncok megerősítésének szükségessége lenne.

 

Törésvonalak és felmerülő problémák a partnerség elmélyítésében

Bár a NATO és az IP4 közötti kapcsolat és együttműködés elsősorban egy előnyökre épülő partnerség, megjelennek olyan tényezők, amelyek miatt az IP4 országai esetlegesen visszahúzódhatnak.

A júniusi, Hágában tartott NATO-csúcs alkalmával meghírdették, hogy a védelmi kiadásokat 2%-ról a GDP 5%-ára emelik. Ez egy olyan tényező, amely a NATO szövetségének nemcsak egy szimbóluma, de a tagállamok elkötelezettségét mutatja a szövetség felé, egyfajta „bizalompróba” is lehet. A megemelt védelmi költségvetés, amely elsődlegesen a szövetségeseket érinti, egyes IP4 vezetőkben felvetett olyan aggodalmakat, hogy Washington esetleg tőlük is elvárná egy szorosabb együttműködés következtében. Shigeru Ishiba, az akkori japán miniszterelnök feltehetően ezen aggodalom miatt nem jelent meg a hágai csúcson, amely meglepő lehet, hiszen a négy indopacifikus ország közül Japán az egyik legelhivatottabb a NATO-val való együttműködésre. Az ország hozzáállását azonban befolyásolhatja a vezetője, ahogy azt a fentiekben láthattuk.

Az IP4 dilemmája viszont nem csupán feltételezett anyagi terhek miatt erősödik. Az elsődlegesen európai térségben zajló kihívások és a fenyegetés súlyosbodása miatt az IP4 országok attól tarthatnak, hogy amennyiben túl közel állnak a NATO-hoz beleránthatják az európai problémákba és döntésekbe, amelyek „nincsenek a régióra szabva”. Ugyanakkor ha távol maradnak, akkor az csökkenti a befolyásukat. Tulajdonképpen strukturális különbségek vannak a NATO és az IP4 között, hiszen máshogyan értelmezik a biztonságot, mint olyat: míg a NATO-nak fontos a katonai erő, addig az indopacikus régió inkább egy vegyes megközelítést alkalmazna. Természetesen a térségen belül is lehetnek eltérések, hiszen Japán és Dél-Korea olyan ingatag környezetben helyezkedik el, ahol érdekük a startégiai rugalmasság.

 

Konklúzió

A jelen biztonsági környezet változása révén az Indopacifikus Négyek jelentősége egyre növekszik mind a regionális, mind a globális térben, amelynek következtében az utóbbi időben egy szorosabb kapcsolatot figyelhetünk meg a NATO és az Indo-csendes-óceáni térség között. Ugyan az együttműködésük szintjét befolyásolhatják bizonyos tényezők, például a vezetők külpolitikai prioritásai, a politikai akarat vagy a gazdasági érdekeik. Mégis a partnerség rendelkezik azzal a potenciállal, ami szükséges egy virágzó kooperáció alapjához, akár egy magasabb, intézményesített, fórum szintű, folytonos együttműködéshez.

Összességében, a NATO és az IP4 partnersége a közös érdekek és célok mentén tud elmélyülni, amely hozzájárulna az aktuális fenyegetések kezeléséhez, de akár a jövőbeli kihívásokra való felkészüléshez egyaránt.

Szerző: Simonffy-Kiss Anita

A A NATO és az Indopacifikus Négyek (IP4) stratégiai partnersége bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ein starkes Erdbeben der Stärke 6,7 hat sich vor Japans nordöstlicher Küste ereignet. Die Behörden haben eine Tsunami-Warnung für das Gebiet nördlich von Fukushima ausgerufen, wo es 2011 nach einem Megabeben zur Nuklearkatastrophe kam

Gefechte mit Kambodscha und Neuwahlen: Thai-Premier Anutin setzt auf politische Erneuerung. Er will die Macht des alten Establishments begrenzen und Reformkräften die Chance auf Regierungsführung geben. Thailand könnte, endlich, vor einem Wendepunkt stehen.

Lenz Hächler hat beim Riesenslalom in Beaver Creek nicht nur seine ersten Weltcuppunkte, sondern auch die Herzen von zwei Ski-Legenden gewonnen. Was zeigt der Zuger am Wochenende in Val d'Isère?

Nemo (26) gibt den ESC-Pokal aus Protest gegen Israels Teilnahme zurück. Die Aktion stösst in der ESC-Welt auf grosse Unterstützung, während viele Schweizer Prominente sich nicht äussern wollen.

Kommt es auf dem Bau noch zu einem Last-Minute-Deal? Die Gewerkschaften und der Baumeisterverband verhandeln am Freitag erneut über einen neuen Landesmantelvertrag. Bleibt eine Einigung aus, könnte es knüppeldick kommen.

Des habitants terrifiés affirment que des tirs d'artillerie lourde et des fusillades ont touché Uvira, la porte d'entrée du Burundi.

Selon le gouvernement, la mutinerie a été menée par un groupe, estimé entre 100 et 200 militaires, conduits par le commandant des forces spéciales de la Garde nationale, le lieutenant-colonel Pascal Tigri.

Written by Nikolina Šajn.

As the current rules on the EU common agricultural policy (CAP) are set to expire at the end of 2027, the European Commission is proposing new CAP rules that would apply during the next multiannual financial framework (MFF). The proposal is part of the Commission’s two-fold attempt to make the overall EU budget (i.e. the MFF) more flexible, with a smaller number of programmes and, at the same time, to take account of the criticism of the current CAP rules, which have been a target of farmer protests almost from the beginning of their application. According to the proposals, the CAP would no longer have a separate budget but would be integrated into the new national and regional partnerships (NRP) fund (‘NRPF’). The NRPF would include a ringfenced budget only for some CAP measures, while the remainder would have to be covered from the part of the fund that Member States would have to use for other areas, as well.

LEGISLATIVE PROPOSAL

2025/0241(COD) – Proposal for a regulation of the European Parliament and of the Council establishing the conditions for the implementation of the Union support to the Common Agriculture Policy for the period from 2028 to 2034 – COM(2025) 560, 16 July 2025.

NEXT STEPS IN THE EUROPEAN PARLIAMENT

For the latest developments in this legislative procedure, see the Legislative Train Schedule:

2025/0241(COD)

Read the complete briefing on ‘Regulation on the common agricultural policy for the period 2028 to 2034‘ in the Think Tank pages of the European Parliament.

Des patientes ayant pris des médicaments prescrits pour traiter des troubles moteurs, notamment le syndrome des jambes sans repos (SJSR), affirment que leurs médecins ne les ont pas averties des effets secondaires graves qui les ont conduites à adopter des comportements sexuels à risque.

Ungewöhnliche Baby-Namen sind sowohl bei Promis als auch allgemein hoch im Kurs. Als Inspiration dient oft auch das Wetter. Wir haben die schönsten Beispiele für euch gesammelt.

Eintracht-Frankfurt-Fans sorgen für einen Eklat beim Champions-League-Spiel in Barcelona. Einige Anhänger werfen Pyros und Getränke und zerstören eine Sicherheitsglaswand im neuen Camp Nou. Jetzt drohen happige Sanktionen.

The European Parliament’s communication campaign for the 2024 European elections has been awarded one of Europe’s major creative industry awards.

Source : © European Union, 2025 - EP

Written by Steven Blaakman.

Migration management is one of the European Union’s priorities. The geopolitical context has significantly changed, which has also affected the EU’s migration and asylum management. With the support of the EU, Member States need to be able to rapidly and effectively respond to developments in migratory flows. The European Commission has proposed significantly increasing EU funding for asylum and migration policies in the 2028-2034 multiannual financial framework.

The aim of the proposed regulation is to contribute to the efficient management of migration flows and asylum, including by providing support for the implementation, strengthening and development of the pact on migration and asylum, and the common system of temporary protection for displaced persons in the event of a mass influx.

LEGISLATIVE PROPOSAL

2025/0540(COD) – Proposal for a regulation of the European Parliament and of the Council establishing the Union support for asylum, migration and integration for the period from 2028 to 2034, COM(2025) 540, 16 July 2025

NEXT STEPS IN THE EUROPEAN PARLIAMENT

For the latest developments in this legislative procedure, see the Legislative Train Schedule: 2025/0540(COD)

Read the complete briefing on ‘Union support for asylum, migration and integration‘ in the Think Tank pages of the European Parliament.

Der russische Präsidentenberater Kirill Dmitrijew wettert erneut gegen Europa – und diesmal sogar gegen den ehemaligen US-Präsidenten Joe Biden. Europa solle jetzt auf «Papa Trump» hören.

Ein 60-jähriger Autofahrer stürzte in Tiefencastel GR einen Hang hinunter. Rettungskräfte bargen den Verletzten aus dem Wrack, bevor er ins Kantonsspital Graubünden geflogen wurde. Die Polizei untersucht die Unfallursache.

«Traumschiff»-Star Barbara Wussow hat in acht Wochen zehn Kilo abgenommen. Sie setzte auf puren Verzicht. Auch andere Stars sorgten zuletzt mit ihren Diäten für Aufsehen.

Lange fristete die Aktie des französischen Energieversorgers Engie ein Mauerblümchen-Dasein. In diesem Jahr hat sich der Titel aber zum Top-Performer entwickelt. Das steckt dahinter.

Beziehungsprobleme oder gar eine Trennung? Das scheint bei Timothée Chalamet und Kylie Jenner entgegen aller Spekulationen nicht der Fall zu sein. Am Montagabend feierten sie sichtlich verliebt ihren zweiten Red-Carpet-Auftritt.

A világűr, mint műveleti tér körülbelül az 1980-as évek óta van külön kezelve, ekkor volt az USA és a Szovjetunió versengése a világűr militarizálásában a csúcspontján, de a történet ennél sokkal korábban kezdődött. Az űr meghódítása már az idők kezdete óta érdekelte az embereket, úgy ahogy a tengerek és a szárazföldek felfedezése, de mivel egy sokkal szélsőségesebb és „elérhetetlennek” gondolt környezetről van szó ezért ezzel a felfedezéssel a XX. század második feléig kellett várni.

A rakétatechnológia ekkorra vált annyira hatékonnyá és üzembiztossá, hogy megvalósítható legyen egy ilyen utazás, először a náci Németországban voltak sikeres kísérlete egy új csodafegyverrel, a neve V-2 volt. A rövidítés a Vergeltungswaffen-t takarta, ami magyarul megtorló fegyvert jelent és Hitler ettől várta, hogy a Szövetségeseket végleg legyőzze. A valóságban azonban túl drága és túl bonyolított rakéta nem tett érdemi hatást a Szövetségesek előre nyomulására vagy a moráljukra, de maga a koncepció és egy működő ballisztikus rakéta hatalmas jelentőségű hadizsákmánynak számított. Ezért a szovjetek és a Szövetségesek is versengtek, hogy melyikük kaparintja meg a rakétát és persze az azon dolgozó tehetséges mérnököket. A rakéta program vezetője és egyik fő mérnöke Wernher von Braun így került amerikai hadifogságba, ahol a sors fintora, hogy nem ítélték el, hanem cserébe egy feladatot kapott az amerikai felső vezetéstől. Építenie kell egy rakétát így megelőzve a szovjeteket az űrversenyben, ez azonban nem valósult meg időben hiszen a szovjet Szputnyik már 1957-ben felbocsátásra került ezért az USA űrprogramja hátrányból indult. Ezt a 60-as évek második felére sikerült ledolgozniuk és ekkorra a szovjetek lendülete kifulladni látszott és a Holdra való emberküldés túl komplex feladatnak bizonyult. A Holdraszállást követően az USA elkönyvelte, hogy megnyerte az űrversenyt és háttérbe is szorultak ezek a missziók.

Az űrkutatás továbbra is zajlott, de nem ez volt a szovjetekkel szembeni fő „hadviselési” forma. A kutatási célú fejlesztéseket egyre gyorsabban kezdte felváltani a fegyverek világűrbe való telepítése is ezért 1967-ben az Outer Space Treaty-vel a felek lemondtak az űrben végzett nukleáris kísérletek jogáról. Megjelentek idővel az ICBM-ek is és ezzel a bolygó bármely pontjára nukleáris csapást tudtak mérni a szuperhatalmak méghozzá az addig használt stratégiai bombázókhoz képest rekordidő alatt. Az űrverseny az 1980-as években kapott újra szárnyra, de ekkor már tisztán a katonai szektorban hiszen Raegan elnök egy új és forradalmi rakéta védelmi rendszer kiépítését ígérte a Strategic Defense Initiative(SDI) keretein belül. Ebben az időben mindkét felet nagyon aggasztotta a MAD (mutual assured destruction) kérdése és ezzel a projekttel ezt a problémát akarták megkerülni. Végső soron a projekt érdemben nem valósult meg, de mivel a szovjetek lépést akartak tartani az amerikaiakkal minden áron, így rettentően nagy gazdasági összeomlás felé száguldott a Szovjetunió és végül többek között ez is hozzájárult a későbbi összeomlásához.

A 2000-es évekre a világűr azonban a kereskedelmi felhasználást is elérte és a például a különböző televízió és műholdas navigációs szolgáltatások sarokkövévé vált. Egyre több résztvevője lett a világűrben zajló eseményeknek és ezzel együtt szaporodott a műholdak száma is ezért az ASAT (Anti Satellite) fegyverek használata ezzel együtt vált kockázatossá a törmelékek miatt. Még 1985-ben az USA-nak volt egy kísérleti kilövése egy F-15 vadászgépről amikor egy ASM-135 rakétával kilőttek egy erre a célra kijelölt műholdat. Ezért a legtöbbször csupán elméleti és szimulációs teszteket hajtanak végre hiszen az űrben szétszóródó törmelék könnyen baráti vagy saját eszközöket is megrongálhat. Kína világűrbe való „betörésével” azonban megszaporodtak az ilyen kísérletek és ez a nemzetközi közvéleményt nagyon aggasztotta. Azóta egyébként a nem kinetikus ASAT fegyverrendszerek is megjelentek, ezek legtöbbször valamilyen szoftveres vírus vagy program formájában működnek és a műholdak informatikai hálózatán keresztül teszik őket használhatatlanná vagy éppen fel lehet használni így ellenséges műholdakat saját célra is.

2019-ben az USA létrehozta a Space Force-t, vagyis külön vezetést kapott a világűrrel és a hadviseléssel foglalkozó egység, ettől kezdve már nem a légierőhöz volt besorolva. Innen látszik, hogy igenis van még hova fejlődnie és előre lepni mind szervezeti szinten mind pedig technológiában és kutatás fejlesztésben. A kibertartomány egyre gyorsabb térnyerésével és a hadseregek digitalizációjával kritikussá vált, hogy a világűr feletti kontroll is állandó legyen és ne tudjon az ellenség ezen keresztül beszivárogni és megbénítani egy ország vagy szövetségi rendszer informatikai hálózatait. A műholdas navigációs jelek kifejezetten sérülékenynek számítanak hiszen előfordulhat, hogy egy aktív konfliktusban civil, nem- vagy csak kevésbé titkosított navigációs eszközöket alkalmaznak a harcoló felek, ezeket nagyon könnyen lehet zavarni és hamis koordinátákat sugározni, amivel teljesen használhatatlanná válik a berendezés ezen funkciója. Az ukrajnai harcok során például előszeretettel használják az ukránok a SpaceX Starlink hálózatát is, hiszen országuknak nincs saját kiépült műholdas hálózata és a NATO-ra vannak utalva ilyen szempontból is.

Nagyon fontos kiemelni, hogy bár úgy tűnhet, hogy a sok törmelék miatt már lassan „tele” van a világűr, mi még mindig csak egy nagyon kis részt használjuk a rendelkezésre álló hatalmas térből. A mesterséges objektumok sem egy féle pályán keringenek, leggyakrabban 3 különböző keringési övet különböztetnek meg a szakértők, alacsony (LEO), közepes (MEO) és geostacionárius/magas (GEO). Ez utóbbi elnevezése kitűnik a sorból és jelentése igazából annyit tesz, hogy az itt keringő műholdak a Föld forgásával megegyező sebességgel haladnak, így mindig a felszín adott pontjához vannak „szinkronizálva”. LEO keringési övben van például az ISS, a Starlink és a kereskedelmi műholdak nagyrésze ezért itt áll fenn egyedül a túlzsúfolódás kockázata jelenleg. A MEO pályákon van a legtöbb navigációs műhold és még néhány hírközlési műhold is, itt pályára állítani egy műholdat már sokkal költségesebb, mint LEO-n ezért kevesebb is az objektum és még a tér is nagyobb. Ezért is egy minimálisan nehezebb az itt keringő műholdakat ASAT fegyverekkel támadni, legalábbis kinetikus úton mindenképpen, de szoftveresen ugyanannyira sebezhetőek mint bárhol máshol keringő társaik.

Míg sokan a gyakran a látványos kinetikus ASAT-re fókuszálnak, a modern űrhadviselés legveszélyesebb és leggyakoribb formája a „szürke zónában” zajlik. Ezek az eszközök úgynevezett irányított energiafegyverek (Directed Energy Weapons=DEW), amelyek célja nem a műhold fizikai megsemmisítése („hard kill”), hanem a funkciójának megbénítása („soft kill”), méghozzá nagy mennyiségű űrszemét generálása nélkül. A DEW rendszerek két fő technológiai csoportra oszthatók: a lézerfegyverekre és a nagy teljesítményű mikrohullámú eszközökre. A lézerfegyverek elsődleges célpontjai a felderítő műholdak optikai szenzorai. A támadásnak két fokozata van: az enyhébb a „dazzling” (elvakítás), amikor a földi lézerállomás fénynyalábbal telíti a műhold kameráját, így az ideiglenesen „megvakul”. Ez taktikai előnyt biztosít, például elrejthető egy csapatmozgás vagy egy rakétatelepítés ideje alatt a műhold elől. A súlyosabb fokozat a „blinding” (megvakítás), amikor a lézer intenzitása olyan magas, hogy fizikailag kiégeti a műhold érzékelőit, ezzel tartós kárt okozva.

A modern űrbiztonság egyik legkomplexebb kihívását a Rendezvous and Proximity Operations (RPO) műveletek jelentik. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy egy műhold pályát módosítson, és precíziós manőverekkel megközelítsen egy másik űreszközt. Bár ez a képesség elengedhetetlen a békés célú űrtevékenységhez például az űrállomás dokkolásához, fegyverként alkalmazva a co-orbital ASAT rendszerek alapját képezi. Egy olyan műhold, amely robotkarral rendelkezik, hogy megjavítson egy elromlott saját műholdat, ugyanezzel a karral képes megragadni vagy akár „eltolni” a pályájáról egy ellenséges kémműholdat. Mivel a műhold külseje alapján nem állapítható meg a szándék, a védekező fél számára minden közeledő objektum potenciális fegyver. Az elmúlt években számos aggasztó eset történt a geostacionárius pályán (GEO), ahol a legfontosabb katonai és kommunikációs műholdak keringenek. Oroszország például az Olymp műholdjával hajtott végre gyanús manővereket, amikor hónapokon keresztül követte és közelről megfigyelte a francia-olasz Athena-Fidus katonai műholdat, valamint amerikai Intelsat eszközöket. Ez a közelség lehetővé teszi a célpont adatforgalmának lehallgatását (SIGINT), vagy egy jövőbeli fizikai támadás előkészítését. Hasonló képességekkel rendelkezik az amerikai GSSAP program és a kínai SJ-21 műhold is, utóbbi bizonyítottan képes volt egy másik műholdat „vontatni”. A nemzetközi jog hiányosságai itt mutatkoznak meg legélesebben: nincsenek elfogadott szabályok az űrben minden műveletre. Nem létezik egyezmény arról, hogy milyen távolságon belül számít egy megközelítés agressziónak. Ez a jogi vákuum, kombinálva a technológiai képességekkel, egy rendkívül instabil környezetet teremt, ahol egy rosszul felmért manőver véletlen katonai eszkalációhoz vezethet.

A világűr persze a hírszerzés területén is forradalminak számított, hiszen nem kellett berepülni a felderíteni kívánt célterület légterébe és ezért már az első műholdaktól kezdve törekedtek a kémkedés megoldására. Egy ideig a fő probléma a képek lejuttatása volt vissza az elemzőkhöz, ez később a digitalizáció segítségével megoldást kapott és gyorsította a szerzett adatok feldolgozását. Mára már szinte a bolygó bármelyik pontjáról lehet élő műholdas képet készíteni és ez a jövőben egyre fejlettebb és jobb lesz ahogy például az optikai rendszerek is fejlődnek.

Minden katonai művelet alapja a környezet ismerete. Az űrben ezt korábban űrfelügyeletnek (Space Situational Awareness) hívták, amely csupán az objektumok katalogizálását jelentette. A modern doktrínákban azonban ezt felváltotta a Space Domain Awareness (SDA) fogalma, amely már nemcsak azzal foglalkozik, hogy hol van egy tárgy, hanem azzal is, hogy mi a szándéka. Az SDA a védelmi stratégiák sarokköve, hiszen nem lehet védekezni olyan fenyegetés ellen, ami nem látszik számunkra. Az űrben való tájékozódás technológiai értelemben rendkívül nagy kihívás mivel a Föld körüli pályán több tízezer, 10 cm-nél nagyobb objektum kering több tízezer kilométer/órás sebességgel. Ezek nyomon követésére globális radar- és teleszkóphálózatokat (például az amerikai Space Surveillance Network) használnak. Azonban a modern, kisméretű (CubeSat) műholdak és a lopakodó technológiák elterjedése miatt az SDA rendszereknek folyamatosan fejlődniük kell. Ha egy műhold váratlanul manőverezni kezd, az SDA rendszer feladata azonnal jelezni, hogy ez ütközéselkerülés vagy támadó pozíciófelvétel-e. Ezért a nagyhatalmak jelenleg hatalmas összegeket fektetnek az űrbázisú érzékelőkbe (olyan műholdakba, amelyek más műholdakat figyelnek), mivel a földi radarok hatótávolsága korlátozott, és vannak vakfoltjaik. A jövő biztonságpolitikájában az információs fölényt az fogja birtokolni, aki pontosabb valós idejű képpel rendelkezik a világűrben zajló eseményekről.

Ezek tudatában elmondható, hogy új résztvevőként becsatlakozni a világűrben folyó tevékenységekbe roppant nehéz lehet ám elkerülhetetlen annak érdekében, hogy az adott ország ne maradjon le jelentős mértékben technológiai szempontból. Azon országoknak, amelyek pedig már régóta résztvevői ennek a műveleti környezetnek, szintén figyelniük kell hiszen a folyamatos kutatásnak köszönhetően sorsdöntő előnyre tehetnek szert egy sikeres fejlesztéssel így pedig ellenfeleikkel szemben kulcsfontosságú előnyt szerezhetnek.

Szerző: Huszár Róbert

A A világűr militarizálása bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.