A Szolnok-Szandai repülőtéren zajló Hüse Károly ejtőernyős emlékverseny apropóján kaptunk lehetőséget a Mi-17-essel MH színekben valószínűleg utolsó repülésre, és nem mellékesen a típus fotózására a növekvő felhőzet nyújtotta nagyon szerencsés, szűrt fény közepette. Köszönet azoknak, akiket illet, különösen az MH86-ot a mai napért!
"Műveleti" stílusban a Tisza medre felett.
A rendezvény kellékei között az "igásló". Kevés olyan jól hasznosult típust, vagy típuscsaládot az honvédség légierő történetéből, mint a Mi-8 (Mi-17) közepes szállító helikoptert.
Ugrók újabb csoportja közelíti meg a gépet.
Gyorsítás függeszkedésből.
Eje Ural.
Kb. 2000-en történő gépelhagyást követően nyílnak a légcellás ernyők Szandaszőlős felett.
A Mi-17-es közelgő távozásával a teljes Mi-8-as családra jellemző, rutinszerű gurulásból történő felszállások látványának is búcsút inthetünk. Itt egy különösen szép, orrfutóról történő elemelkedés pillanata.
Ikonikus formavilág. Világszerte, így Magyarországon is több generációnak jelenti "A" helikoptert.
Azt hiszem, ezt nevezik élő emlékezetnek. Elmondhatatlanul könnyebb a kapcsolódás az ilyen hősökhöz.
A szolnoki belváros Tisza-partja, ahol 2022-ig az alakulat sikeres Szent István napi dinamikus programját rendezték, benne a gyaloghíd, ahonnan jónéhány "könnyeztető" felvételt is sikerült elkattintani. A helyzet adott a visszatéréshez?
Zord
László Ferenc pályafutása a mezőgazdasági repülésben eltöltött időszakot követően a légimentésben teljesedett ki. A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk.
Korábban volt rálátásod a helikopteres légimentésre?
- 1990-ben az Aerocaritas légi mentőszolgálatnak dolgoztunk be MD 500-assal, de a típussal érdemben nem tudtunk segíteni. Kivittük a helyszínre az egészségügyieket, akik besegítettek a mentőknek, aztán hazarepültünk. Az MD 500-as egy kiváló helikopter, de légimentésre nem alkalmas a kis mérete miatt. Lett némi elképzelésem a légimentésről, de ez nagyon kevés volt. Nekem ez az időszak márciustól május elejéig tartott. Sajnos a hírközlés kezdetleges volta miatt nagyon kevés feladatot kaptunk.
Egy volt évfolyamtársad, Érseki György jóvoltából 2006-ban kerültél a valódi légimentéshez. Ott milyen típusokon volt lehetőséged repülni?
- Miután felvettek, Mi-2-es típustanfolyamon vettem részt, amit egy szerelő tartott a Markó utcában. Ekkor mutatta meg a főpilóta, Érseki Gyuri egy laptopon az EC135-öst, azzal, hogy ez a jövő, de oda a Mi-2-esen át vezet az út. Az EC135-ös beszerzés hátterét nem ismertük - csak annyit tudtunk, hogy osztrákoktól bérelt, alig használt gépekkel repülhetünk - de istenigazából nem is érdekelt minket, csak az, hogy rövidesen ilyen géppel dolgozhatunk majd. Az elmélet után Budaörsön volt a Mi-2-es gyakorlati átképzés. Összesen hét óra volt, de sokszor nem volt üzemanyag, és nagyon elhúzódott. Hármunknak kellett az átképzés, mert a légimentéshez jelentkező volt katonai pilóták már addig is repülték a Mi-2-est. Ők oktatóval repültek néhány mentési feladatot és utána önállóan dolgozhattak. Mi egy pénteki napon fejeztük be a képzést és akkor szólt a Gyuri, hogy hétfőn három embert várnak Wiener Neustadtban EC135-ös átképzésre. Nekem nem volt még meg az éjszakai képzésem, ezért más ment helyettem, én pedig Miskolcon megszereztem a mentős jogosítást és megcsináltuk az éjszakait is. A pécsi légimentő bázisra kerültem, ahol először oktatóval mehettem menteni a Mi-2-essel, majd 2006 szeptemberétől önállóan is. Érdekesen alakult az élet a továbbiakban, nagy lelkesedéssel ismerkedtem az új feladatokkal és az új típussal. Közben felhívták a figyelmünket, hogy foglalkozzunk sokat az angol nyelvvel, mert az EC átképzés angolul folyik és a típus szakirodalma sem lesz magyarra fordítva, ahogy az eddig repült típusoknál történt. A nyelvi felméréshez felrendeltek minden érintettet Budaörsre és a HeliAir képzésvezetője mindenkivel beszélgetett fél órát. Bemutatkozás után beülve a helikopterbe találomra felnyitotta a légiüzemeltetési utasítást és elmagyarázta az adott oldalon levő dolgokat, majd visszakérdezett. Nyelvvizsga meglétét nem kérte senkitől, majd megállapította, hogy boldogulni fogunk a későbbiekben.
Szerencsésen szép illusztráció a feltörekvő Törökországhoz, mely nélkül - egyre több példával alátámasztottan - immár nincs meg, nem is nagyon lehet meg az évődő európai védelmi szektor. Legyen szó technológiáról, kapacitásokról, vagy magáról a "délkeleti bástyaságról".
Zord
A török-görög konfliktus évszázadok óta tartó feszültségekre vezethető vissza, amelyek főként történelmi és kulturális gyökerekkel bírnak. A két ország közötti területi viták, a tenger megosztása, illetve a migrációs áramlatok kezelése még inkább megnehezíti a két nép békés együttélését a térségben. Az elemzés célja bemutatni az ellentét geostratégiai hátterét, különös tekintettel a tengeri viszonyokra, továbbá felhívni a figyelmet a helyzet stabilizálásának szükségességére.
A két ország közötti összetűzések kiemelt figyelmet érdemelnek, mivel a növekvő feszültség nem egyszer közel eszkalációhoz vezetett az elmúlt években. Mindkét ország fontos tagja a NATO-nak, illetve az Európát célba vevő illegális migráció elleni védekezésnek.
Törökország jelenleg a legtöbb menekültet befogadó állam a világon[1], amelynek egyik fő oka nem más, mint az ország földrajzi elhelyezkedése. Az öt országból, amellyel közös szárazföldi határai vannak (Szíria, Irak, Irán, Örményország és Georgia) több államban jelenleg is fegyveres konfliktus folyik.
2015 őszén az Európai Unió együttműködést kezdeményezett a menekültáradat tekintetében frontországgá vált Törökországgal. Az együttműködés keretein belül megszületett egy megállapodás, amelyben Ankara vállalta, hogy megfékezi a menekülthullámot, az EU pedig ehhez anyagi forrást biztosít. A török kormányfő azonban 2020 elején bejelentette, hogy megnyitja az európai határait, arra hivatkozva, hogy az Unió nem tartotta be a megállapodás rá eső részét – például, hogy felgyorsítja az ország EU-csatlakozását, vagy, hogy hatékony segítséget nyújt a menekültügyi helyzet kezelésében. A döntés következtében tavasszal többezer ember ragadt az Égei-tengeren, mivel a görög hatóságok nem engedték kikötni a hajóba ültetett menekülteket a szigeteken, a török hatóságok pedig nem voltak hajlandóak visszafogadni őket. A kialakult migrációs válság megfelelő kezelését igencsak megnehezítette a járványhelyzet és az azzal összefüggésben bevezetett korlátozások.
2020 több szempontból is kritikus évnek mondható a két ország viszonyát tekintve, gyakorlatilag 1974 óta nem volt ilyen súlyos a helyzet. Januárban Görögország megállapodást írt alá Ciprussal és Izraellel a Kelet-Mediterrán Gázvezeték (East Med pipeline deal) megépítéséről, amely projekt célja Törökország szerint az, hogy kizárják őt a régióban található energiaforrások felhasználásából. Görögország ezt követően 2020 nyarán az olaszokkal is olyan tengerjogot érintő megállapodást kötött, amely lehetővé teszi szigeteinek teljes kizárólagos gazdasági övezet alá vonását (ezen fogalmak jelentését a későbbiekben részletesen tárgyaljuk), mely ismét török felháborodást váltott ki. Időközben a törökök – válaszul a görög lépésekre azzal fenyegetőztek, hogy olaj- és gázkutatást végeznek a görög tengeri területeken, majd az Oruç Reis elnevezésű hajóval megsértették a térség szabályait. A fenyegetések, illetve a kölcsönös etikátlan cselekmények júliusban elindították a két ország teljes haditengerészeti állományának telepítését az Égei-tengerre. Augusztusban egy látszólagos balesetben a görög Limnos és a török Kemal Reis hajók összeütköztek, utóbbi meg is sérült. Ekkor a francia elnök jelezte, hogy átmenetileg fokozza katonai jelenlétét a térségben, tekintettel a növekvő feszültségre. Még e hónap végén Görögország új tengeri-területi igényt fogalmazott meg, melyet szintén a későbbiekben fogunk tárgyalni. A jogosulatlannak tekintett török fúrásokat az EU sem hagyta válasz nélkül: nyár végén egy szankcióscsomagot dolgoztak ki Törökország ellen, amelyet ősszel életbe is léptettek.
Ekkor lépett be a konfliktusba a NATO. A főtitkár találkozóra hívta a két ország képviselőit, hogy megvitassák a lehetséges megoldásokat, megállapodás azonban nem született. Ekkor Athén tizenkét év után először bejelentette, hogy növeli az ország védelmi kiadásait. A fegyverkezési tervekről készült jelentés alapján az elképzelések megdupláznák az ország védelmi beszerzési költségvetését. Októberben Brüsszel bejelentette: újragondolja a szankciókat, bizonyos feltételekkel, erre a török válasz a ciprusi Varószia nevű város elfoglalásával való fenyegetőzés volt. A hónap végén Görögország bejelenti, hogy párbeszédet kezdeményez Törökország NATO-beli ellenfelével, az Egyesült Államokkal. A diplomáciai lépésnek meg is lesz az eredménye; év végén az USA szankciókat bocsát ki a Török Védelmi Ipar Elnöksége ellen.
A szembenállás legkritikusabb pontja: a tenger
A két ország közötti ellentét egyik alappillére kétségtelenül a tengerjogban rejlik. A tenger stratégiai jelentősége kiemelkedő; meghatározza egy ország kereskedelmi kapcsolatait, gazdaságát, közlekedési lehetőségeit, energia- és védelempolitikáját, gyakorlatilag egy ország geopolitikai mozgásterét.
A tengeri határviták gyökerei a II. világháborúra vezethetők vissza, egyik legfontosabb forrása jelenleg az ENSZ Tengerjogi Egyezménye, amelyet Görögország aláírt és ratifikált, Törökország azonban nem. Mi több, a Görögország által megfogalmazott igényt, miszerint a térségben érvényben lévő 6 mérföld helyett 12 tengeri mérföldig terjedhetnek a felségvizek, és ezt a szigetek tekintetében is érvényesíteni kívánja, a török kormányfő egyenesen casus bellinek nevezte. Érdekes nyilatkozat, tekintettel arra, hogy más területeken Törökország határozottan ragaszkodik a 12 mérföldes szakaszhoz. Az Égei-tengeren azonban amennyiben érvényben lenne a szabályozás ezen pontja, Törökországnak gyakorlatilag nem lenne szabad kijárata a tengerre, ezzel pedig Görögország is tisztában van.
A Tengerjogi Egyezmény 121. cikk (2) bekezdése értelmében minden szigetnek[2] joga van a felségvizekhez, kizárólagos gazdasági övezethez és kontinentális talapzathoz, mielőtt azonban a törvény alkalmazását illető viták vizsgálatába belekezdenénk, nem árt tisztázni, mit is jelentenek pontosan ezek a fogalmak. A parti tenger az alapvonaltól mért 12 tengeri mérföld (22,2 km) hosszan nyúló övezet, ennek külső szélétől kifelé terül el a csatlakozó övezet, amelyen belül az állam korlátozott ellenőrzést gyakorolhat a saját területén, illetve a parti tengeren. Az ellenőrzés jellemzően a vámügyi, bevándorlási, vagy egészségügyi jogszabályok megsértésének megelőzésére vagy szankcionálására vonatkozik. Az alapvonaltól mért legfeljebb 200 tengeri mérföldig (370,4 km) terjedhet a kizárólagos gazdasági övezet, amelyen belül a parti ország ellenőrzi az összes gazdasági forrást – melyek jellemzően a halászat, bányászat és az olajkutatás-, illetve ezek esetleges környezetszennyezését is. Végül az igénylés alapján megállapított kontinentális talapzat, amely voltaképpen a kontinens tenger alatti folytatása, az a perem, amely a szárazföld felől a tenger alá nyúlik. Mivel a konvenció kimondja, hogy a felosztás minden szigetre érvényes, a görög álláspont szerint a szokásjog következtében az azt alá nem író államokra nézve is kötelező. Azokon a területeken, ahol a szigetek közelsége miatt területi kérdések vetülnek fel, ott a megállapodás szerint az egyenlő távolság elve alapján kell szabályozni és egy középvonalat találni.[3] Míg azonban Görögország a nemzetközi partvonalat tekinti kiindulópontnak a határok számításánál – ezzel a szigeteket is figyelembe véve, addig Törökország a kontinentális talapzattól kifelé számolja a középvonalat. Érzékelhetjük, hogy a két számítás adta eredmény jelentősen eltér egymástól. A zóna felosztása tekintetében a görög érvelés ugyan szilárdabb nemzetközi jogi alapokon nyugszik, egyelőre egyetlen nemzetközi fórum se ismerte el. Közben a törökök rendre megsértik az Egyezmény egyes rendelkezéseit azzal, hogy haditengerészeti járőrözést, illetve kutatómunkát folytatnak a térségben. Erre válaszul a görög hajók az Egyezményre hivatkozva nem végeznek sem kutatást, sem pedig fúrásokat, helyette inkább a török hajókat követik.
Érdemes megfigyelni azt is, mi állhat az agresszív török külpolitika hátterében is, így jutunk el a „Kék Haza” (’Mavi Vatan’) doktrínához. A doktrína szerint Törökország elsődleges érdeke és célja, hogy a tengeri térség vezető hatalmává váljon, vagyis ellenőrzése alá vonja a Földközi-, az Égei- és a Fekete-tengert, azon belül is kiemelt figyelmet fordítva a tenger adta erőforrásokra: a kőolaj- és földgázlelőhelyekre. Az évek során ez komoly biztonságpolitikai kihívássá vált a térségben[4], melynek kapcsán Törökország összetűzésbe keveredett a régió országaival, az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal is. Görögország válaszul a törökök diplomáciai elszigetelődésére igyekszik megerősíteni a pozícióját, így megállapodást kötött Egyiptommal, melyben egyhangúan elítélik a tengeri határkijelölést érintő török álláspontot. A megállapodásban azonban Athén olyan területi követeléseket támasztott, melyeket még Egyiptom sem volt hajlandó maradéktalanul elfogadni, hogy elkerülje a törökökkel való konfrontációt, illetve ezeket az igényeket az Európai Unió is jogellenesnek találta, így amennyiben Görögország is agresszív külpolitikát kíván folytatni, könnyen elveszítheti Brüsszel támogatását a kérdésben.
Ciprus szerepe a konfliktusban
Nem lehet úgy beszélni a török-görög ellentétekről, hogy ne tennénk említést a Ciprusi Köztársaságról.
Történelmi alapokon nyugszik mindkét ország ragaszkodása a szigethez, így vált a görög és török nacionalista törekvések középpontjává. Bár a szigetország 1960-ban függetlenné vált, a többségi görög lakosság körében már ekkor széles körben elterjedtté vált a Görögországgal való egyesülés gondolata. Mi több, a szélsőséges „Megali eszme” szerint a földközi-tengeri szigetvilágon túl minden, jelentős görög lakossággal bíró területet egy Nagy-Görögországban kellene egyesíteni. Az elképzelés ráadásul Konstantinápolyt (Isztambul) jelöli meg fővárosnak. Az ezzel szemben álló török álláspont sem kevésbé szerény: az ötvenes években az akkori török miniszterelnök kormánya kijelentette, hogy Ciprust „Anatólia déli meghosszabbításának” tekintik, ennek értelmében tehát Törökország területe. A Köztársaság létrejöttét követően folyamatosak voltak a két etnikum közötti atrocitások, a legsúlyosabb esztendő 1974 volt, amikor a szigeten kialakult belpolitikai válságra Törökország katonai intervencióval válaszolt. A helyzet NATO-beavatkozásig fajult, végül létrejött a mai napig egyfajta határként működő „Zöld Vonal”. A sziget teljes története a Köztársaság létrejöttéig külön tanulmányt érdemelne, most azonban koncentráljunk arra, miként mélyíti a két ország közötti konfliktust, illetve milyen stratégiai szereppel bír a szigetország.
Földrajzi elhelyezkedése teszi kiemelt jelentőségűvé: kiváló bázis a Közel-Kelet felé irányuló műveletekhez, illetve rendkívül fontos földgázlelőhely. 2011-ben a két ország bizonyított gázkészletét jelentős mértékben meghaladó földgázkészletet találtak a sziget déli környékén. Persze európai tekintetben az orosz függésen ez a mennyiség sem tudna változtatni, de új gazdasági lehetőségeket teremtene. A gázlelőhely mellett más szempontból is kedvező helyet foglal el a térképen, a sziget ugyanis a Szuezi-csatorna előterében helyezkedik el, amely a világkereskedelem egyik legfontosabb hajózási útvonalának számít.[5] Érthető tehát a két ország befolyás megszerzésére irányuló törekvése.
A konfliktus szerepe a nemzetközi kapcsolatokban – sürgős megoldás kell
Most, hogy áttekintettük az ellentét főbb geopolitikai mozgatórugóit, vizsgáljuk meg, miért lenne elengedhetetlen a kérdés rendezése a nemzetközi kapcsolatok tekintetében.
A konfliktus egy EU tagállam és egy csatlakozó ország között áll fenn, ami azt eredményezi, hogy a régió stabilizálásához EU érdek is fűződik. Brüsszel nem engedheti meg magának, hogy Törökország diplomáciai értelemben még jobban eltávolodjon a Nyugattól, mivel az hasonló következményekkel járhat, mint amit a 2020-as migrációs válság idején láthattunk. Ezzel Athénra helyezik a fókuszt, szorgalmazzák aktív külpolitikai szerepvállalását és minden olyan kísérletet támogatnak, amely csökkentheti a feszültséget. Görögország szerepe az orosz-ukrán háború okán különösen felértékelődött, szóba került ugyanis lehetséges energiaelosztó-szerepe, amely megköveteli, hogy békés megoldásra törekedjenek.
Kritikus pont továbbá, hogy a feszültség két NATO tagállam között áll fenn, egy esetleges eszkaláció tehát automatikusan kihatással lenne a szövetség valamennyi tagjára. A törökök Ciprus kapcsán korábban összetűzésbe keveredtek az Egyesült Államokkal is, a konfliktust lezáró fegyverembargó pedig hatalmas lökést jelentett a hazai védelmi iparnak. Ankara jelentősen megnövelte a haderő fejlesztésére fordított kiadásokat, így létszámát tekintve jelenleg a második legnagyobb fegyveres erővel rendelkezik a szövetségen belül. A tagállamok közötti viták alapvetően nem számítanak kivételesnek, magukban hordozzák azonban annak veszélyét, hogy a politika szintjén megjelenő konfliktusok túlzottan előtérbe kerülnek, amely negatív hatással lehet a katonai-szakmai együttműködésre. Geostratégiai szempontból Törökország a NATO számára is kulcsfontosságú szereplő, két súlyos biztonságpolitikai kérdéskörben is meghatározó: tranzitország az energiapolitika területén és szigetelő állam szerepét tölti be az illegális migráció tekintetében.
A ciprusi helyzet egyébként az EU és a NATO együttműködésének is gátat szab. A szigetország az előbbi szervezetnek tagja, míg az utóbbinak nem, Törökország esetében pedig pont fordítva. Az évek során egyfajta kettős vétó rendszere alakult ki, mindkét ország abban a szövetségben, amelyben tagállam, rendre megvétózza a másik felet előnyösen érintő kezdeményezéseket és javaslatokat.
A két ország vezetői mindeközben semmilyen hajlandóságot nem mutatnak a konfliktus békés rendezésére. Erdoğan rendszeresen katonai lépésekkel fenyegetőzik. 2022-ben az ország megkezdte saját rövid hatótávolságú ballisztikus rakétáinak fejlesztését, ami a kormányfő szerint „megijeszti a görögöket”. Az évek során többször fogalmazott meg expanziós törekvéseket, rendszeressé váltak az olyan hírek, amelyek szerint török hadihajók lövéseket adnak le a Földközi-tengeren, hol Ciprus közelében, hol pedig a görög kizárólagos gazdasági övezeten belül. Törökország továbbá 2017-ben bejelentette, hogy Oroszországtól fegyvert vásárol, sikeresen be is szerezték az Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert, amely növeli a feszültséget.
A konfliktus sokkal kevesebb nemzetközi figyelmet kap, mint amennyit jelentősége alapján érdemelne. A török agresszió és az erre adott etikátlan görög válaszok megnehezítik a nemzetközi együttműködést, és olyan biztonságpolitikai kérdéseket vetnek fel, amelyek sürgősen megoldásra szorulnak.
Irodalomjegyzék
[1] A mai NATO szerk.: Szenes Zoltán, Zrínyi Kiadó 2021. Pénzváltó Nikolett: Törökország és a NATO 100. o.
[2] Kivétel ez alól az olyan sziklaszirt, mely nem képes emberi lakóhelyet, illetve saját gazdasági életet fenntartani
[3] ENSZ Tengerjogi Egyezménye [UNCLOS] https://eur-lex.europa.eu/HU/legal-content/summary/united-nations-convention-on-the-law-of-the-sea.html
[4] Csorba Éva 2024.
[5] Kacziba Péter 2013.
A Együttélés és szembenállás – A török-görög konfliktus bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.