Biztonságpolitika

„Egy olyan helyen éreztem magam, ahol nincsenek rasszok és nemzetiségek, ahol attól függetlenül segítenek rajtad, hogy milyen nyelven beszélsz, milyen a bőröd színe vagy a szemed formája. A tengeren mindnyájan karnyújtásnyira vagyunk Istentől.” – így tűnődött Sztanyiszlav Berezkin, a Russian Ocean Way nevű vitorlás kapitánya, amely Kronstadtból indult világkörüli útra, de 2023 márciusában a Csendes-óceánon végzetesen megrongálódott egy viharban. Egy panamai zászló alatti teherhajó, a Sounion sietett a három hajótörött segítségére a vészjelzés fogadása után és vette őket a fedélzetre, a pórul járt felfújható, háromgerincű vízi alkalmatosságot pedig Chilébe vontatta. (A részletekre inkább senki ne kérdezzen rá, mivel mi is csak laikusok vagyunk ezen a téren.)

[...] Bővebben!

Az elmúlt években szép nagy ívet befutott helikoptererőink bázisa a levegőből.

Zord

A Magyar Honvédség részére beszerzett Airbus helikopterek közül a H145M fedélzetén hagyományos értelemben vett fedélzeti technikusra nincs szükség. A helikoptert alapvetően két pilóta repüli, de vannak esetek, amikor a szenzorok, fegyverek vagy a csörlő kezelése a fedélzeti rendszerkezelő feladata. Róluk és feladatrendszerükről korábban már írtam, most lássuk, hogy mi a helyzet a H225M fedélzetén.

Napjaink fedélzeti technikusai olyan repülőműszaki képzettséggel és munkatapasztalattal rendelkező szakemberek, akik a H225M megjelenése előtt a rendszerből 2021-ben kivont Mi-8-as és a jelenleg is szolgálatban álló Mi-17-es helikoptereken dolgoztak. Átvették az előkészített helikoptert a repülőműszakiaktól, a repülések előtt, között és után ellenőrizték a gépet, az egyes fedélzeti rendszereket kezelve segítették a pilóták munkáját, illetve elvégezték az egyéb feladatokat, legyen szó személyszállításról, ejtőernyős ugratásról, csörlésről, külső súlyos repülésről, tűzoltásról vagy ajtólövészként a fedélzeti géppuska kezeléséről. Ezt az orosz típusokon megszokott, sokrétű feladatrendszert kellett az új közepes szállítóhelikopter sajátosságainak megfelelően átdolgozni. A jól bevált koncepción nem változtattak - a két helikoptervezető mögött a H225M-ek fedélzetén is egy harmadik ember, a fedélzeti technikus dolgozik.

[...] Bővebben!

1996 tavaszán, heteken át forgott Budapesten az Evita, az a nagyszabású musical, amely az egykori argentin elnök, Juan Perón feleségének, Eva Perónnak az életét dolgozta fel. A forgatáson használt homokszínű, argentin felségjelű katonai járművek és különböző veterán gépkocsik elhelyezésére a budaörsi repülőtér nagy hangárja nyújtott megoldást. A repülőgépeket a hangár keleti felébe fűzték össze vagy a szabadban nyűgözték, a nyugati részt a járművek vehették birtokba. Fontos megjegyezni, hogy az Evitához használt típusok közül nem mindegyik állt rendszerben az argentin hadseregben. A fotókat – egy kivételével – Kovács Gyula készítette, és bocsátotta rendelkezésemre.

*

Willys Jeep

A második világháború ikonikus terepjárója hivatalosan negyedtonnás teherautóként szerepelt a US Army járműjegyzékében. Nem kevés készült belőle, gyártási darabszáma súrolta a 650 ezret. Argentínához annyi köze mindenképpen volt, hogy a háború után polgári hasznosításra kínált Willysek egyik célcsoportja a pampákon dolgozó marhapásztorok voltak. A korabeli reklámkatalógus kiemelte, hogy a Jeep sebessége és terepjáró képessége ideálissá teszi a járművet a terület bejárására és az állatok terelésére.

[...] Bővebben!

Az orosz–ukrán konfliktus nemcsak a frontvonalakon, hanem az emberek mindennapjaiban is komoly változásokat hozott. Miközben több millió ukrán állampolgár kényszerült otthona elhagyására, Európa a segélynyújtás és integráció nagy feladatával nézett szembe. A háborús veteránok megjelenése a befogadó országokban komplex kihívásokat jelenthet, különösen a belső biztonság és társadalmi integráció szempontjából. A háború következtében jelentős számú ukrán menekült érkezett Európába, és várhatóan a harcokban részt vett veteránok is megjelennek a befogadó országokban.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint 2023 közepére már több mint nyolcmillió ukrán hagyta el országát. Lengyelország, Németország, Csehország és Románia vált a legfőbb célponttá, ahol sokan ideiglenes vagy tartós menedéket keresnek. Ez a folyamat gyorsan túlterhelte a befogadó országok lakhatási és egészségügyi rendszereit, miközben a munkaerőpiac szereplői is új kihívások elé kerültek. A nyelvi akadályok és a végzettségek elismerésének nehézsége gyakran lassítja a menekültek munkaerőpiaci beilleszkedését, különösen, ha nincs elég nyelvtanfolyam vagy szakmai átképzési program. A befogadó társadalmakban ugyanakkor több helyen jelentős szolidaritás mutatkozott, rengeteg civil szervezet és önkéntes nyújt segítséget – különösen a kezdeti időszakban. Az ukrajnai menekültek nemek és korcsoportok szerinti megoszlása az Európai Unióban a következőképpen alakul:​

• Felnőtt nők: 44,8%​
• Kiskorúak (18 év alattiak): 31,8%​
• Felnőtt férfiak: 23,4%​

Ez az összetétel részben annak tudható be, hogy Ukrajnában a 18 és 60 év közötti férfiak számára általános hadkötelezettség van érvényben, így ők nem hagyhatják el az országot. A háború elhúzódása és az otthoni körülmények bizonytalansága miatt sok ukrán menekült hosszabb távon is az EU-ban marad. A visszatérési szándék csökkenését mutatja, hogy míg 2023-ban a menekültek 77%-a tervezte a hazatérést, addig 2024-re ez az arány 65%-ra esett vissza. A jövőre nézve egy esetleges békemegállapodás után a harctéri tapasztalattal rendelkező családtagok visszatérhetnek szeretteikhez.

Az általános harctéri tapasztalatok mellett véleményem szerint egy új képeségekkel rendelkező veterán állomány jelenhet meg a polgári életben. Gondolok itt arra, hogy az elmúlt években az ukrán hadsereg kiberképzettsége és e képességek fejlődése az orosz–ukrán háború tapasztalatai alapján látványos átalakuláson ment keresztül. Röviden részletezném a főbb fejlődési irányokat, a katonai és civil szféra közötti együttműködést, valamint azt is, milyen várható hatása lehet mindennek a veterán katonák jövőbeni elhelyezkedésére és szerepvállalására.

Az ukrán kiberhadviselés új dimenziói. A harctéri eseményeket egyre inkább kísérik kiberakciók is. Oroszország és Ukrajna konfliktusában már 2015–2016-ban súlyos kibertámadások történtek: például sikerült átmenetileg megbénítani az ukrán áramhálózat bizonyos részeit. Nem véletlen, hogy Ukrajna a NATO-országokkal együttműködve jelentős erőforrásokat fordít kiberbiztonsági védelmének. Ez magában foglalja a kritikus infrastruktúra az energiaszektor, a pénzügyi hálózatok és kormányzati informatikai rendszerek  védelmét, de egyre több jel mutat arra, hogy Kijev offenzív kibercsapásokra is képes lehet. A kiberharc fontos része az információs hadviselés, vagyis a félrevezető és sokszor gyűlöletkeltő kampányok terjesztése a közösségi oldalakon és a médiában. Az álhírek sokszor a menekültek megítélését befolyásolhatják, növelve a társadalmi feszültségeket. A kibertérben tehát egyre inkább összefonódik a katonai, a politikai és a társadalmi szintű befolyásolás.

2014 utáni gyors válasz és szervezeti fejlesztések

• 2016-ban létrejött az Állami Kiberbiztonsági Szolgálat, valamint külön figyelmet kapott a védelmi minisztériumon belüli kiberképességek fejlesztése.
• Civil szervezetek és önkéntes hackercsoportok (pl. Ukrainian Cyber Alliance, InformNapalm) aktívan bekapcsolódtak a védelembe.
• Az ukrán védelmi és informatikai szféra szorosabb együttműködésbe kezdett nyugati partnerekkel, köztük az USA, NATO, EU szakértőivel és technológiai vállalataival.

2022-től: teljes körű háborús környezetben

• Az orosz invázió első napjától (2022. február 24.) kezdve kibertámadások és válaszlépések követték egymást.
• Ukrán kibererők sikeresen visszaverték az orosz GRU által szervezett támadások többségét, emellett saját offenzív műveleteket is végrehajtottak.
• A „IT Army of Ukraine” néven ismert online hadsereg több tízezer informatikai önkéntesből áll, akik összehangoltan hajtottak végre támadásokat orosz kormányzati, banki és logisztikai rendszerek ellen.
• Különösen fontos szerepet játszottak a mesterséges intelligencia alapú célazonosító rendszerek, drónirányítási szoftverek, valamint az E-Support alkalmazások (pl. digitális mozgósítás, adománygyűjtés, információátadás).

Az ukrán hadsereg kiberképességeinek fejlődése egyedülálló esettanulmány a modern hadviselés és civil technológiai együttműködés terén. A háború  minden tragikuma mellett egy gyors innovációs kényszert hozott, amelyből egy újfajta, digitálisan képzett veterán generáció nő ki. Ez a generáció hosszú távon hozzájárulhat Ukrajna kibervédelmi ellenállóképességéhez, digitális gazdaságához, és akár a nemzetközi kiberbiztonsági tudásmegosztásban is kulcsszerepet játszhat.

Veteránok és a radikalizálódás veszélyei. A háborúból visszatérő katonák helyzetét gyakran háttérbe szorítja a közbeszéd, pedig a szakértők szerint a poszttraumás stressz (PTSD) és más mentális zavarok következtében nőhet a társadalomból való kiszakadás veszélye. Az előttünk lévő békemegállapodás formája is generálhatja a radikalizálódást. A leszerelt katonák nem biztos, hogy tudnak azonosulni a megállapodás részleteivel. Egyes veteránok számára a szélsőséges csoportok alternatív „közösséget” kínálhatnak, miközben a katonai kiképzésükből fakadó tudás és szervezői készség tovább erősítheti e radikális mozgalmakat. Egy európai felmérés azt mutatta, hogy a veteránok között 2-3 százalékkal magasabb az esélye a szélsőséges nézetek elfogadásának, mint az általános népesség esetében. Bár ez elsőre nem tűnik magas aránynak, a kiképzésnek köszönhetően komoly kockázatot jelent, ha ezek az emberek csoportokba szerveződnek. Az ukrán hadsereg aktív létszáma 2025 elején kb. 880 ezer fő volt, ebből mintegy 350 ezer teljesített szolgálatot a frontvonalon. A dezertálások és a leszerelések után a veteránállomány jelenleg több százezer főre tehető, és a háború végéig ez a szám több mint 1 millió főre is emelkedhet. A civil életbe való visszaillesztés, foglalkoztatás és pszichológiai rehabilitáció kihívásait az amerikai tapasztalatok is megerősítik. Az USA-ban több mint 2,7 millió katona tért vissza Irakból és Afganisztánból. A veteránok 11–20%-a szenvedett PTSD-ben, napi 17 öngyilkosságot regisztráltak 2021-ben. A munkába állást gyakran nehezítette a civil végzettség hiánya, az előítéletek és a mentális terhek. Habár sok veterán sikeresen integrálódott, egyesek marginalizálódtak, vagy radikális csoportokhoz csatlakoztak (pl. Capitolium ostroma 2021).

A veteránok magas fokú harci jártassága és fegyverismerete végett célpontjai lehetnek a szervezett bűnözői csoportoknak. A radikalizáció kockázata nő, ha nincs megfelelő mentális és szociális támogatás.

Veteránprogramok a világban. Azokban az országokban, ahol kiépített és jól működő veteránellátó rendszer létezik, a leszerelést követően célzott pszichológiai segítség, rehabilitáció és átképzés áll rendelkezésre. Ez képes csökkenteni a radikalizációra való hajlamot, és segít a veteránoknak abban, hogy civil életükben is hasznosítsák a katonai múlt során megszerzett készségeiket. A közösségi támogatás, a veteránklubok és nonprofit szervezetek bekapcsolódása szintén megelőzheti, hogy a háborús traumák okozta frusztráció miatt a leszereltek perifériára kerüljenek.

Összetett EU-s válaszra van szükség. A menekültek sikeres integrációja, a kibertérben zajló támadások elleni védelem és a veteránok biztonságos visszailleszkedése összehangolt uniós fellépést igényel. Több szakértő szerint az Európai Szociális Alap és más uniós források célzott felhasználása mellett elengedhetetlen a tagállamok közötti rendszeres adatcsere és közös stratégiák kidolgozása. A kiberbiztonsági gyakorlatok, a radikalizációt megelőző projektek és a menekültintegráció is ugyanannak a folyamatnak a része, amelynek célja, hogy Európa biztonságosabb és befogadóbb hellyé váljon.

Szerző: Hetzer Miklós

A Európa új kihívásai: Ukrán veteránok biztonsági kockázata bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Dél-Afrika földtörvénye

2025. januárjában Dél-Afrika elnöke Cyril Ramaphosa jóváhagyta mezőgazdasági földterületekről szó törvényjavaslatot melynek célja, hogy a mezőgazdasági területek támogassák a hosszú távú élelmiszertermelést, és hogy a mezőgazdaság hozzájáruljon a gazdasági növekedéshez. Ezentúl a törvény hangsúlyozza a természeti erőforrások elsődlegességét a fenntartható gazdálkodásban, valamint a mezőgazdasági területekre irányuló országos politikát és szabályozást. Dél- Afrika új földtörvénye csak olyan körülmények között teszi lehetővé a kártalanítás nélküli kisajátítást, amikor az „igazságos, méltányos és közérdekű”.

Amerika ellenszenve a földtörvénnyel szemben

Donald Trump amerikai elnök első ciklusa során tett Afrikával kapcsolatos enyhén szólva negatív kijelentései például a „szarország” megnevezés és az arra való hivatkozás a menekültügy kérdésében máig mély nyomot hagytak sok afrikaiban. Ez a fajta retorikai fellépés nemcsak a nemzetközi közösséget sokkolta, de a diplomáciai kapcsolatokat is kiélezett helyzetbe hozta az Amerikai Egyesült Államok és az afrikai országok relációjában, amely jelenlegi politikai kommunikáció továbbra is tetten érhető a második Trump adminisztráció alatt. A jelenlegi cikkösszefoglaló Donald Trump amerikai elnök intézkedéseiről számol be Dél-Afrikával kapcsolatban.

Miután Dél-Afrika döntött az új földtörvényről, Donald Trump az X közösségi médiában megvádolta Pretoriát, hogy földeket tulajdonít el. Ez a fajta neheztelés az amerikai politika jobb és szélsőjobboldali narratívában a fehér dél-afrikai gazdálkodók esetében régóta jelen van.  A kormányt folyamatosan felszólították, hogy foglalkozzanak a földreformmal és a múltbéli faji szegregáció hatásaival. Így Donald Trump amerikai elnök második ciklusának kezdetén 2025. január 20-án végrehajtóirendelettel nyilvánította ki álláspontját a menekültek kérdésében. Majd 18 nappal később újabb határozatot hozott egy erős üzenettel, miszerint a dél-afrikai fehér afrikánerek privilégiumot kapnak a végrehajtói rendelet alól. Az amerikai elnök felajánlotta az afrikáner farmereknek, hogy aki biztonsági okok miatt el akarja hagyni Dél-Afrikát amerikai állampolgárságot kaphat.

Donald Trump amerikai elnök tanácsadója Elon Musk – aki szintén Dél-Afrikában nőtt fel – négy nappal a végrehajtási rendelet előtt a tulajdonában lévő X közösségi médián keresztül adott hangot véleményének, miszerint Dél-Afrikában „rasszista tulajdonjogi tövények vannak.” Ezt az erős állítását arra alapozta, hogy az új dél-afrikai földtörvény figyelmen kívül hagyja a tulajdonosok bőrszínét. A földtulajdonlás mintái elválaszthatatlanok az apartheid múltjától Dél-Afrikában, de az országban a kisebbségben lévő fehérek kezében összpontosul a politikai hatalom irányítás pont úgy, mint a földtulajdonlás többségi aránya. A kisajátítási törvény szabályozza, hogy a magánterület mikor vehető közhasználatba és milyen körülmények között sajátítható ki földterület kártérítés nélkül, de utóbbira egyelőre még nem került sor.

A két rendelet jelentős diplomáciai szakadást eredményezett Dél-Afrika és az Amerikai Egyesült Államok között. Az első rendelet szerint Donald Trump leállítja a menekültek letelepítését, beleértve az Egyesült Államokba való beutazásra már engedélyt kapott személyeket is, kivéve a fehér etnikumú afrikánereket. Továbbá a második rendelet felfüggeszti a Dél-Afrikának nyújtott pénzügyi támogatások folyósítását.

Dél-Afrika kormányának reakciója az afrikáner-menekültprogramra

A dél-afrikai kormány kijelentette, hogy nem hajlandó részt vállalni „kontraproduktív megafondiplomáciában”, amit Amerika folytat. A dél-afrikai vezetés több szinten, politikai és diplomáciai csatornákon keresztül reagált a bejelentésre, amelyet „sajnálatosnak”, „alaptalannak” és „torzító narratívának” neveztek, miszerint az amerikai miniszterelnök félreértelmezte az új földtörvényt és biztosították arról, hogy Dél-Afrika továbbra is elkötelezett a kereskedelmi, politikai, diplomácia partnerségben az Amerikai Egyesült Államok felé. Ekkorra viszont a Trump adminisztráció már meghozta a Dél-Afrikának nyújtó pénzbeli támogatás felfüggesztéséről szóló rendeletét. Ezek a támogatások a dél-afrikai HIV-programok amerikai finanszírozását teszik lehetővé. A támogatások megvonásával egyidejűleg az Egyesült Államok kormánya kilépett egy éghajlati megállapodásból is, amelynek célja, hogy a fejlett gazdasági országok támogassák a fejletlen országokat, beleértve Dél-Afrikát is és segítsék a szén alapú gazdaságról való átállást a zöld energiára.

Donald Trump az enyhülés jeleit mutatva végül kiterjesztette az általa megfogalmazott menekültek kritériumait és faji hovatartozás nélkül felajánlotta a segítséget a dél-afrikai farmerek részére, aki letelepedni kíván Amerikában.

Marco Rubio és Ebrahim Rasool – diplomáciai szakítás krónikája

2025 márciusában az Egyesült Államok és Dél-Afrika közötti diplomáciai kapcsolat példátlan mélypontra jutott, amikor Marco Rubio amerikai külügyminiszter hivatalosan kiutasította Ebrahim Rasool dél-afrikai nagykövetet az országból. A döntés hátterében nemcsak személyes nézeteltérések, hanem mély ideológiai és politikai szembenállás is állt.

A kiutasítás hivatalos indoklása Rubio részéről az volt, hogy Rasool „fajgyűlölő politikus”, aki „gyűlöli Amerikát és Donald Trump elnököt”. A kijelentést az X-en (korábban Twitter) tette közzé március 15-én, azután, hogy a jobboldali Breitbart médium egyik cikkére hivatkozott, amelyben Rasoolt idézik. aki szerint Trump a 2024-es választások során „kutyasípként” tematizálta a „felsőbbrendűségi ösztönt” és a „fehér áldozati érzést”.  Rubio kijelentései sokkal mélyebbre nyúlnak vissza az Sandile Swana dél-afrikai politikai elemző szerint. A tényleges konfliktust az váltotta ki, hogy Pretoria népirtási eljárást indít a Nemzetközi Bíróságon Izrael, az Egyesült Államok közeli szövetségese ellen a Gázai övezet elleni háborúja miatt.

Februárban Rasool, mint az apartheid ellen küzdő aktivistája a Zeteo hírportálnak azt mondta, hogy amit a dél-afrikaiak az apartheid alatt tapasztaltak, az Palesztinában hatványozottan van jelen. Swana továbbá kifejtette, hogy az apartheid elleni harcban az USA „az apartheid-rezsimet támogatta”. Erre reflektált Rasool, mikor az Egyesült Államok viselkedésére utal miszerint a Trump adminisztráció még most is faji szegregációt és a napírtást támogatja.

A külügyminisztérium hivatalosan közölte: a kijelentések „elfogadhatatlanok az Egyesült Államok számára, nemcsak az elnök, hanem minden amerikai számára” – fogalmazott Tammy Bruce külügyminisztériumi szóvivő.

Hozzátette: Rasool diplomáciai mentességét és kiváltságait visszavonták, és a nagykövetnek 72 órán belül el kellett hagynia az országot.

A döntést nem előzte meg hivatalos figyelmeztetés vagy tárgyalás. Rasoolt és a dél-afrikai nagykövetség munkatársait behívták a külügyminisztériumba, ahol egy diplomáciai jegyzéket kaptak a kiutasításról. A döntés szokatlan volt: az Egyesült Államok ritkán nyilvánít persona non gratának hivatalban lévő nagykövetet, különösen olyan esetben, amikor nem vádolják sem kémkedéssel, sem egyéb bűncselekménnyel. A dél-afrikai külügyminisztérium képviselője megerősítette, hogy Rasool az Egyesült Államokban marad, de azt tervezi, hogy a lehető leghamarabb távozik és ez meg is történt vassárnap mikor feleségével visszatértek Dél- Afrikába.

Tammy Bruce hangsúlyozta külügyminisztériumi szóvívő, hogy az Egyesült Államok elvár egy bizonyos szintű tiszteletet a diplomáciai kapcsolatokban.

Dél-Afrika azonnal reagált. Az elnökség és a Nemzetközi Kapcsolatok Minisztériuma „sajnálatosnak” nevezte a lépést, és felszólította „az érintett feleket, hogy tartsák fenn a diplomáciai tisztességet az ügy kezelésében”. Ramaphosa elnök kormánya egyértelművé tette, hogy bár nem ért egyet a kiutasítással, nem kívánja megszakítani a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államokkal.

Rasool kiutasítását követően hazatért Dél-Afrikába, ahol hősként fogadták. A Fokvárosi Nemzetközi Repülőtéren tömegek üdvözölték, ő pedig megafonba beszélve úgy fogalmazott: „A persona non grata nyilatkozat arra való, hogy megalázzon benneteket. De ha visszatérsz a tömegbe, mint ez, és melegséggel… ilyennel, akkor méltóságjelvényként viselem a persona non gratát.”

A BBC-nek adott interjújában Rasool úgy fogalmazott: „Magától értetődő, hogy a Trump kormányban rasszizmus van.” Azt is hozzátette: „Mosolyogtunk a fehér népirtásról szóló hazugságon, mosolyogtunk a segélyek megszakításának büntetésén… végigmosolyogtuk mindezt. De egy ponton Dél-Afrika méltósága is kockán forog.”

Rubio nyilatkozataiban többször megosztotta a Breitbart cikkét, amely szerint Rasool Trumpot „fehér felsőbbrendű mozgalom vezetőjének” nevezte. A republikánus külügyminiszter ez alapján azzal vádolta a dél-afrikai diplomatát, hogy nem alkalmas az USA-ban végzett diplomáciai munkára.

A diplomáciai konfliktus kirobbanása egybeesett azzal, hogy Trump teljesen befagyasztotta a Dél-Afrikának nyújtott pénzügyi támogatásokat, és nyilvánosan kiállt a fehér afrikáner menekültek amerikai befogadása mellett. Rasool e politikát nemcsak diszkriminatívnak, hanem destabilizálónak is nevezte.

A kiutasítás tehát nemcsak két ember, hanem két világkép összeütközését tükrözte: Rubio és Trump az USA önvédelmét és szuverenitását hangsúlyozták, Rasool pedig a történelmi igazságosságot, valamint a dél-afrikai demokratikus jogrend védelmét. A diplomáciai válság e ponton nemcsak a két ország közötti kapcsolatokat terhelte meg, hanem a globális nyilvánosságban is visszhangot váltott ki.

Dél-Afrika jelezte, hogy egyelőre nem nevez ki új nagykövetet Washingtonba, és az Egyesült Államokból is fagyos fogadtatás várható Trump által kijelölt utódjára, Leo Brent Bozell III-ra. A Rubióval való konfrontáció tehát egy szélesebb diplomáciai és ideológiai törésvonal egyik csúcspontjává vált 2025 tavaszán.

Ramaphosa nyugalmi stratégiája: Dél-Afrika válasza a Trump-adminisztrációval való diplomáciai válságra

Ahogy 2025 tavaszára tovább éleződött a Dél-Afrika és az Egyesült Államok közötti viszony, Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök egy négypontos stratégiával próbálta meg hűteni a diplomáciai feszültséget. A Donald Trump vezette amerikai kormány radikális irányváltása, különösen Ebrahim Rasool nagykövet persona non gratává nyilvánítása után, kihívás elé állította Pretoriát: hogyan kezeljék az egyre ellenségesebb retorikát, miközben megőrzik a gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat? Vincent Magwenya elnöki szóvivő közvetítette a fokozzák erőfeszítéseiket, hogy elkerüljék az ország és az Egyesült Államok közötti diplomáciai és kereskedelmi feszültségek eszkalálódását, Dél-Afrika nem megy el addig, amíg felülvizsgálja nemzetközi kapcsolati politikáját és Dél- Afrika továbbra is megpróbál klasszikus diplomácia csatornákon keresztül kommunikálni az Egyesült Államokkal annak ellenére is, ha az USA diplomáciájának súlypontja áthelyeződött a közösségi médiára.

A Dél-Afrikai Kereskedelmi Kamara (USA) munkatársa, Neil Diamond meg nem erősített állításai alapján, több mint 67 000 dél-afrikai jelezte, hogy élni kíván Donald Trump amerikai elnök ajánlatával, miszerint menekültként szándékozik letelepedne az országban. A grúziai székhelyű szervezet, amely a dél-afrikai vállalkozásokat képviseli az Egyesült Államokban, Facebook-bejegyzésében közölte, hogy eredményeit átadta az Egyesült Államok pretoriai nagykövetségének. Egyelőre nem adtak ki részleteket a jelentkezés menetéről.  A jobboldali Hudson Intézet nevű agytröszt is felszólított arra, hogy szankciókkal sújtsák a kormány vezetőit, hogy rákényszerítsék őket arra, hogy Dél-Afrika politikáját jobban igazítsák az USA politikájához.  De Ramaphosa ettől függetlenül az Egyesült Államokhoz való közeledésre melyet négy ponton ismertetett.

A válasz nem az elzárkózás volt, hanem egy higgadt, strukturált és politikailag tudatos reakció, amely nem csupán az USA-nak szánt jelzésként szolgált, hanem belpolitikai stabilitást is célozott.

1. Tudatos visszafogottság: „Tartsuk hidegen a Rasool-ügyet”

Ramaphosa első lépése a belső hangulat kontrollálása volt. Az ANC és szövetségesei ugyan köszöntőt szerveztek a hazatérő nagykövet, Ebrahim Rasool tiszteletére a fokvárosi nemzetközi repülőtéren, ám Ramaphosa figyelmeztette támogatóit: tartózkodjanak minden olyan gesztustól, amely lázító lehet, és tovább ronthatja az amúgy is ingatag kapcsolatokat Washingtonnal. Ezzel az elnök jelezni kívánta, hogy a dél-afrikai kormány nem az érzelmi kiélezés útját választja, hanem a diplomácia normáit követi.

2. Diplomáciai érzékenység: Leila Khaled és az utcanévtábla ügye

Az Egyesült Államok főkonzulátusa által is használt Sandton Drive esetleges átnevezése komoly feszültséget generált. A javaslat szerint az utcát Leila Khaledről, egy palesztin-barát aktivistáról nevezték volna el, aki a múltban repülőgép-eltérítésekben is részt vett. A kormány – felismerve a névváltoztatás diplomáciai súlyát – a Nemzetközi Kapcsolatok Minisztériumán keresztül egyeztetéseket kezdeményezett Johannesburg városával. A cél nem az öncenzúra volt, hanem a feszültségmentesítés. Vincent Magwenya elnöki szóvivő szerint az amerikai fél azt is kilátásba helyezte, hogy bezárják a konzulátust, ha az átnevezés megvalósul. A kormány tehát komolyan vette a figyelmeztetést, és aktívan tárgyalt az ügy rendezéséről.

3. Tárgyalások szüneteltetése: nincs delegáció, nincs nagykövet

Dél-Afrika ideiglenesen felfüggesztette a hivatalos küldöttségek kiküldését az Egyesült Államokba. Ez nem csupán politikai gesztus volt, hanem stratégiai lépés, amely reflektált az AGOA-megállapodás körüli bizonytalanságra is. Az Afrikai Növekedési és Lehetőségi Törvény értelmében Dél-Afrika eddig vámmentes hozzáférést élvezett az amerikai piacokon. A megújítás azonban veszélybe került, és a pretoriai kormány azt jelezte, hogy addig nem vesz részt új kereskedelmi egyeztetésekben, amíg az alapvető bizalom helyre nem áll. Ugyanez érvényes az új amerikai nagykövet elfogadására is – Ramaphosa nem kíván elhamarkodott döntést hozni ebben a kérdésben sem.

4. Tények és torzítások: információs ellentámadás

A Ramaphosa-adminisztráció úgy döntött, hogy szisztematikusan cáfolja az Egyesült Államokból érkező torz állításokat – elsősorban a földreformmal kapcsolatban. Az amerikai narratíva szerint Dél-Afrika kártérítés nélkül koboz el földeket, főként fehér farmerektől. Dean Macpherson közmunkaügyi miniszter ugyanakkor világossá tette, hogy az elmúlt tíz évben nem történt kompenzáció nélküli kisajátítás. Magwenya úgy fogalmazott: nem akarják „meghamisítani” a kapcsolatokat, de kötelességük helyesbíteni a tényeket.

A dél-afrikai kormány azt is visszautasította, hogy a nemzetközi politikai kapcsolatait – például Iránnal fenntartott viszonyát – az Egyesült Államok külpolitikai érdekei szerint alakítsa. A hivatalos álláspont szerint Irán történelmi támogatója volt a dél-afrikai felszabadító mozgalmaknak, és a jelenlegi kapcsolatok nem jelentenek semmilyen fenyegetést. Azokat a feltételezéseket is visszautasították, hogy az ország újraindította volna atomfegyver-programját, mivel Dél-Afrika 1994 előtt leszerelte nukleáris fegyverit.

Ramaphosa stratégiája nem a visszavonulás, hanem a pozíciók stabilizálása volt. Az elnök nem csupán a külvilágnak üzent, hanem belső politikai közönségének is: Dél-Afrika nem engedi, hogy külpolitikai nyomásra feladja függetlenségét. Ugyanakkor kerüli a nyílt konfrontációt, és tárgyalási készséget mutat – amennyiben az Egyesült Államok is hajlandó a kölcsönös tisztelet jegyében párbeszédet folytatni. Emma Powell, a Demokratikus Szövetség képviselője a külpolitika felülvizsgálatára szólított fel, mivel Dél-Afrikát most koalíciós kormány irányítja, és az Egyesült Államokkal való jelenlegi feszült kapcsolatok lehetőséget adnak a politika felülvizsgálatára.

Leo Brent Bozell III – az új amerikai nagykövet Dél-Afrikában

A Trump-adminisztráció Ebrahim Rasool dél-afrikai nagykövet kiutasítása után Leo Brent Bozell III-t nevezte meg az Egyesült Államok új pretoriai nagykövetjelöltjeként. A döntést 2025. március végén jelentették be, de hivatalba lépéséhez még a szenátusi megerősítés szükséges.

Ki Leo Brent Bozell III, Trump új dél-afrikai nagykövete?

Leo Brent Bozell III kinevezése 2025 márciusában újabb diplomáciai feszültséget hozott az Egyesült Államok és Dél-Afrika kapcsolatában. A Trump-adminisztráció őt jelölte ki Ebrahim Rasool, a persona non gratának nyilvánított dél-afrikai nagykövet utódjaként. A kinevezés szenátusi jóváhagyásra vár, de már a jelölés híre is heves reakciókat váltott ki.

Bozell konzervatív aktivistaként és médiaszemélyiségként vált ismertté. Washingtonban született, egy jobboldali politikai hagyományokat ápoló családba. Felesége Norma Petruccione, öt gyermekük és több unokájuk van. Neve elsősorban a Media Research Center (MRC) révén ismert, amelyet ő alapított, és amely konzervatív médiafigyelő szervezetként működik.

Bozell neve már korábban is előkerült Dél-Afrikával kapcsolatban: 1989-ben, még az apartheid rezsim utolsó éveiben, az MRC közleményt adott ki, amelyben az Afrikai Nemzeti Kongresszust (ANC) „kommunista-párti, terrorista szervezetnek” nevezte. Ez a kijelentés különösen érzékeny pont Dél-Afrika számára, hiszen az ANC volt Nelson Mandela pártja, amely a felszabadító mozgalmat vezette az apartheid ellen. Bozell korábbi nyilatkozatai és pozíciói évtizedek múltán is visszhangzanak Pretoriában.

A dél-afrikai kormány hivatalosan nem kommentálta Bozell jelölését, de jelezte: „fagyos fogadtatásra” lehet számítani. A korábbi amerikai nagykövet, Reuben Brigety már maga is kedvezőtlen bánásmódban részesült, miután azt állította, hogy Dél-Afrika titokban fegyvereket adott el Oroszországnak. Az ANC hivatalos eseményeire szóló meghívók már neki is elmaradtak – Bozell esetében sem számítanak másra.

A Media Research Center vezetőjeként Bozell rendszeresen bírálta a fősodorbeli médiát, és kiállt a „kultúrharcos” retorika mellett. Jelölése ezt a stílust is exportálja az amerikai külpolitikába. Szakértők szerint Bozell diplomáciai tapasztalatokkal nem rendelkezik, viszont ismert és elkötelezett támogatója Trump politikájának. Ez a tényező döntő lehetett a kiválasztásakor, különösen abban a kontextusban, hogy az új Trump-adminisztráció az ideológiai hűséget gyakran előbbre sorolja a szakértelemnél.

Jelölésének időzítése is jelentős: egybeesett azzal, hogy a dél-afrikai Nemzetközi Kapcsolatok osztályának delegációja épp Washingtonban tárgyalt, többek között G20-ügyekről. Dél-Afrika ugyanis a G20 soros elnöke, így a diplomáciai csatornák intenzív használata elvárható lett volna. A Bozell-jelölés azonban nem az együttműködés jeleként, hanem inkább figyelmeztetésként érkezett.

Dél-Afrika részéről egyelőre nem történt hivatalos válasz Bozell lehetséges fogadásáról, de Vincent Magwenya elnöki szóvivő korábban jelezte, hogy új amerikai nagykövet kinevezését Ramaphosa „nem fogja elsietni”. Hivatalos tárgyalásokat és delegációkat is felfüggesztettek, amíg az USA vissza nem állítja a diplomáciai együttműködéshez szükséges alapvető bizalmat.

Leo Brent Bozell III esetleges kinevezése így nemcsak egy személyi döntés, hanem szimbóluma is annak az új amerikai diplomáciának, amely ideológiai és politikai alapon közelít a külkapcsolatokhoz. A Trump-adminisztráció ezzel nem egyszerűen követet küld Dél-Afrikába, hanem egy politikai állásfoglalást is.

Szerző: Babarik Mária

A Diplomáciai Vihar: az Amerikai Egyesült Államok és Dél-Afrika külpolitikája 2025-ben bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

The world was shocked by Trump’s response to Ukraine’s new deal. In his second administration, it seems that the „rules of engagement” have changed. This article analyzes how the geopolitical terrain is shifting by presenting an analysis based on the three levels of traditional International Relations Theory. Each example is linked to historical and post-cold war examples of these American policy outcomes.

The Art of the Deal 

When analyzing Trump’s deal-making style, the Ukraine negotiations are currently in the exploration or discovery phase. Behind the rhetoric, the Trump administration is looking for the true interests and weaknesses of each party (Ukraine, Russia, the EU, the USA, etc.). Once these underlying factors become evident, the Trump administration will only then „choose a side” by brokering a deal. This is an administration that prefers to „judge” a matter rather than ideologically act on it. This is a departure from former administrations (e.g. Biden-Obama was about spreading a new vision of progressive democracy, Bush was about regional wars as the solution to all problems). Trump prefers business-like deals that gradually expose the true, underlying interests of each party. These deals are designed to gradually become better for each party through good-faith and self-motivated compliance. Ideally, the deal creates its own enforcement with the incentive to comply which is designed within it. This is actually unlike the historic „mafia style” government deals, which are backed by the threat of the state’s sovereign force. In these mafia-style deals, if compliance with an unfavorable settlement is not maintained, then the actor will face diplomatic scolding, sanctions, and eventual military action. This change can be seen by studying the Israel-Palestine solution they proposed in his first term and the compliance-based incentives that „sweetened the deal” as it progressed.

The Cold War is Now (finally?) Over

The bi-polar cold war was fought on three levels, realism (hard military capacity, striking ability, and mobilization), liberalism (trade access, economic capacity, and technology), and constructivism (nationalist/democratic identity, political movements, and propaganda). Since the official end of the cold war, we have seen the gradual dismantling of these three families of systems that were built on both sides. As the Soviet system became less relevant, the „hardness” of the US system also gradually and proportionally decreased. The regression of nuclear capacity and withdrawal of warheads from the former soviet regions was one example of the change in realist power. The re-opening of trade between the first and second world regions was evidence of the dismantling of the cold war economic system of liberal power. A strong example of this was the US energy supply chain that developed to freely include central Asian regions that were traditionally within the Soviet sphere. Finally, the internet crossed the divide for information (and therefore propaganda) to flow across this cold war divide. An early example was the exposure and change in US destabilization activities in Latin America. The exposure and (at least temporary) end of USAID and decline of traditional media outlets shows that the US is significantly decreasing the use of traditional foreign and domestic information warfare through these methods (democracy promotion and propaganda).

Realism: Europe is not NATO

Europe will have to accept that NATO was never a marriage of equals. NATO was an offer of security guarantees to secure both US national interests and US suzerainty. It is a tax in the traditional sense of taxation as a defense levy. Each state is required to pay this tax to retain the benefit of US guardianship. Not every president has been so dogmatic in demanding this (2%) payment, but Trump has been reminding people of this. While it is presented this way because it fits the US internal narrative, NATO defense contribution is not about paying your fair share of a collaborative project; it’s a question of whether you have realist, hard power backing and can bear your own geopolitical risk or not. If you don’t have this backing, and can’t bear this burden, you pay for NATO insurance, assuming you qualify.

Europe again has the choice of building up regional or national defense capacity, which correspondingly will increase their regional sovereignty within the NATO alliance. However, Europe, with certain exceptions for the UK, has been historically and culturally comfortable with a level of overlordship. This is evident in the compromises made in the Habsburg years, alignment with Rome, and the conquering work of Charlemagne. Often, the EU is presented as the solution to the endless wars of Europe. Realistically, NATO is actually this compromise. The EU’s role is economic integration, which addresses the liberalist view of international relations.

Liberalism: The US Has Returned to Securing Global Trade Interests

If the current turn in US foreign policy continues, the upcoming global order is more likely to regress to the historical European pattern (e.g. early British Empire, Dutch, Spanish, and Portuguese Empires) where great powers intervened to protect global interests, trade routes and trade access, while leaving domestic affairs to the individual states. This is likely to mean that the US will prefer Ukraine to exist within „defensible” borders and with a manageable „home rule” situation where it is more ethnically homogeneous.

By validating that it was possible to achieve US energy independence in his first term, the Trump administration is now confident to return to an export-based trading policy. This is similar to mercantilist Britian during the steam-engine phase of industrialization. The steam engine was jealously guarded within industrializing England, and the colonial trade routes were kept open to ensure a strong flow of raw materials, and, to a lesser degree, export markets. Digital products and services will be produced in the USA and the core dual-use technologies will remain there under the national security justification. US government power, both military and diplomatic, will be used to secure the interests of the digital industry in „colonial” markets i.e. all markets that rely on US defence and security backing. This will ensure that the new digital „means of production” will have free access to production inputs, and to a lesser degree, export markets.

Constructivism: „Democracy Promotion” is Now Over

The early Roman empire saw the role of civilizing tribes as a process of creating access for Roman interests. As the empire grew, it worked harder to create a unity of belief and identity. It became more dogmatic in promoting the constructed Roman idea of domestic society. This led to central instability in the core power regions and peripheral irrelevance on the edges of the empire. It seems that the USA may have avoided this risk of civilizational irrelevance for the time being. The Trump administration is creating conditions that force Ukraine to determine its own national interests clearly, based on its own capacity. This capacity includes the national ability to defend, rule, and populate territory. By focusing on guaranteeing mutual interests that are concretely based in national capacity, US foreign policy is now aligning more closely with traditional IR theory. By withdrawing from more interventionist measures, the US can be more effective at meeting the underlying interest of good and peaceful relations between states.

After WW2, the US used Marshall Plan diplomacy to rebuild and reindustrialize (but not re-arm) post-war Europe. This was a project focused on the recovery of European economic capacity, not a fundamental change of European values. However, sometime between WW2 and the present, and more strongly in the post-Soviet era, the US moved from this approach towards a more active attempt to „re-civilize” parts of Europe. This has been more obvious in the parts of Europe where the traditional values do not neatly fit with modern, western, European values. This effort in re-civilizing is proving to be much more difficult, and much more morally uncertain than anticipated. On a broader scale, the recent US foreign policy efforts in post-communist Europe and Africa have also resembled a missionary effort rather than true foreign policy. Using American power to pressure domestic society to give up their traditional values has been a thinly veiled campaign to religiously convert locals while ignoring liberal and realist considerations of the economy and military. Europe and the EU must be wise not to fall into the same trap.

Conclusion

European powers who want to remain strategically relevant with the current administration will be wise to brush up on each of the three major theories of international relations. It is time for the European community to come out from the shadows of the Cold War. This current administration is much more realist than any we have seen in the last 40-50 years. European leadership, on the other hand, has become increasingly constructivist. This European shift seems to have led to the neglect of the importance of trade relations and military power in international relations. This leads to the risk of finding less common ground on trade and economic issues. When a domestic government spends more effort converting its local (and especially rural) population to a new or innovative religious and moral sensibility, these other dynamics of strength are inevitably left behind. If Ukraine is of core strategic interest to Europe, then the power belongs to Europe to act in a concrete way. Lobbying Washington is not the only answer. Some of the answer must come from European national leadership rebuilding the strength of each member state on liberalist and realist dimensions. This includes the economic and military dimensions. Let the strength of the modern European state meet the challenge of the modern time.

March 4, 2025

Author: Joshua Heinrichs, Strategy, Audit, and Regulatory Expert

A On Ukraine: Trump is Not Stupid, He’s Just Different bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A forrongó Szíria

A Szíriával kapcsolatos márciusi híreket diplomáciai, politikai, gazdasági és katonai szempontokból lehet összefoglalni.

Március 13-án Gier Pederson ENSZ-követ elítélte Izrael Szíria elleni agresszióját, míg 17-én a szír elnök ellátogatott Brüsszelbe egy konferenciára, ahol az ellene életben lévő terrorista vádak miatti amerikai, ENSZ és EU szankciókat felfüggesztve találkozhatott az euróai vezetőkkel. A konferencia után Németország 300 millió, míg az EU 2.5 milliárd euró támogatásról biztosította az elnököt. Továbbá az is megfigyelhető, hogy Törökország befolyása egyértelműen betömte a Hezbollah és Irán után hátrahagyott űrt.

A brüsszeli konferencia előtt a szír rezsim a Latakiába korlátozódott Aszad-párti erők ellen újabb „terrorellenes” műveletet indított, ami átcsapott kisebb népirtásba. Az atrocitás civil áldozatainak száma minimum 1500 és főleg a kisebbségi keresztény, drúz és alavita közösségek érintettek. Március 13-án a HTS és a kurd SDF egy koalíció megalakításáról tárgyaltak, míg a kormány elfogadta az új alkotmányt. 29-én megalakult egy átmeneti kormány 23 miniszterrel, köztük egy keresztény miniszterrel.

Gazdasági szempontból érdemes megjegyezni, hogy az országban áramkimaradások voltak, ami körülbelül az ország népességének a 80%-át érintette, azonban a helyzet enyhítésére Oroszország humanitárius és gazdasági segélyt küldött az országnak cserébe a kapcsolatok javításáért.

Izrael folytatta a szír haderő demilitarizálását, több légitámadás is volt bázisok és megmaradt eszközparkok ellen, Ennek célja az egyik jövőbeli potenciális ellenfél katonai meggyengítése és a dél-szíriai ütközőzóna biztosítása. Törökország katonákat küld néhány szíriai bázisra, hogy elrettentsék Izraelt és az Iszlám Államot további agresszív lépésektől.

Szerző: Harmath Barnabás

Letartóztatások és radikalizmus: növekvő feszültség Törökországban

Törökországban kétségtelenül a legnagyobb nemzetközi figyelmet kapó esemény az isztambuli polgármester, Ekrem Imamoğlu március 19-i letartóztatása. Erdoğan legfőbb riválisa korábban bejelentette, a CHP (Cumhuriyet Halk Partisi – Köztársasági Néppárt) jelöltjeként indul a pár nap múlva esedékes elnökjelölt-választáson. A bejelentést követően az Isztambuli Egyetem „eddig fel nem fedezett szabálytalanságokra” hivatkozva visszavonta az intézményben 1990-ben megszerzett diplomáját, így a török törvények értelmében megakadályozták, hogy jelöltként induljon. Ezt követően korrupcióra és terrorizmusban való részvétel bűncselekményére hivatkozva március 19-én saját házában, szemtanúk szerint legalább száz rendőr jelenlétében tartóztatták le az ellenzéki politikust. Az eseményeket sosem látott tüntetéshullám követte, a protestálás következtében öt nap alatt több mint 1100 embert vettek őrizetbe, legtöbbjüket azért, mert megszegték a város területére kiterjedő tiltakozási tilalmat, de a letartóztatottak között szép számmal akadnak újságírók és önkormányzati tisztviselők is.

Szintén Isztambulban március 21-én Şişli községben tüzet nyitottak az Iraki Nagykövetség épületére. A rendőrség információi szerint a támadás hátterében egy bűnöző iraki letartóztatása állhat, az eset következtében 12 személyt vettek őrizetbe.

Mindeközben a nemzetközi diplomácia terén is aggasztó a helyzet. Március 26-án a Törökországgal évszázadok óta viszályban lévő Görögországban a függetlenség napját ünnepelték. A nemzeti ünnep alkalmából rendezett katonai felvonulás során a Görög Fegyveres erők egyes katonái törökellenes rigmusokat kiabáltak. A török külügyminisztérium felhívására a görög Haditengerészeti Parancsnokság vizsgálatot indított az eset kapcsán, miután olyan felvételek kerültek körbe, amelyeken a görög katonák nyíltan sértegetik Törökországot és a ciprusi törököket. A török-görög kapcsolatok az elmúlt évtizedben súlyos romlást mutatnak és a fennálló konfliktus fő színtere az utóbbi időben egyértelműen az Égei-tenger.

Érdemes egy pillantást vetni Erdoğan közel-keleti helyzetet érintő retorikájára is. Szakértők szerint a török elnök az utóbbi időben egyre szélsőségesebb kijelentéseket tesz az Izrael-Palesztin konfliktus kapcsán. A helyzet súlyosságát az is jól mutatja, hogy a Nagel-bizottság január óta sürgeti az IDF-et a katonai kiadások növelésére, hogy megfelelően felkészüljenek egy esetleges török támadásra. Március végén egy Korán szavalóverseny díjátadó ünnepségén tartott beszédében Erdoğan felszólította az iszlám világot, hogy etnikai különbségektől függetlenül fogadják el az egységet és „ragaszkodjanak szorosan a testvériségükhöz”. A Ramadan időszakát lezáró látogatásán az isztambuli Grand Camlica mecsetben imádkozva azt kérte: Allah pusztítsa el a cionista Izraelt. Ez utóbbi kijelentése még török mércével is különösen szélsőségesnek bizonyult.

A török belső válságok mellett tehát az izraeli eszkaláció is egyre valószínűbbnek tűnik, ilyen irányú lépések azonban jelentős kihívások elé állítanák a NATO-t.

Szerző: Strasser Lilla

Tárgyalások Szaúd-Arábiában:

Az elmúlt hetekben Szaúd-Arábia több az orosz-ukrán háború lezárására irányuló párbeszédnek is otthont adott. Először február 18-án, Rijádban találkoztak egymással a Marco Rubio amerikai-és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter által vezetett delegációk, majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tett látogatást Mohamed bin Szalmán koronahercegnél március 10-én. Egy napra rá egy ukrán delegáció tárgyalt az amerikaiakkal Dzsidában, március 23 és 25 között pedig az USA maratoni tárgyalás-sorozatot folytatott mind az orosz mind pedig az ukrán féllel.

Ezek eddig vegyes eredményeket hoztak, Dzsida után Donald Trump amerikai elnök újraindította az Ukrajnának szánt katonai-és hírszerzési támogatást, amit még a Zelenszkijjel való február 28-ai heves szóváltása után fagyasztott be. Szó esett az amerikai-ukrán ritkaföldfém-megállapodásról, és részleges tűzszünetről is megegyeztek először az energetikai infrastruktúrára majd pedig a Fekete-Tenger térségére vonatkozóan. Ezeket azonban már mindkét fél többször megszegte és abban sincs egyetértés, mik esnek pontosan a hatálya alá, Oroszország az utolsó pillanatban plusz feltételeket szabott a fekete-tengeri tűzszünethez ráadásul eddig az ukrán ásványkincsekről sem született egyezség, ezek miatt pedig kezd egyre türelmetlenebbé válni az amerikai elnök.

Szaúd-Arábia közvetítő szerepe több okból is fontos. Nem tagja a hágai Nemzetközi Büntető Bíróságnak, így Vladimir Putyin orosz elnök is szabadon odautazhat majd egy békeszerződés aláírására, emellett az Egyesült Államoknak is fontos szövetségese a régióban. Modern fegyvereket és biztonsági-garanciákat akar szerezni az USA-tól, Washington pedig az OPEC-ben betöltött vezető szerepét szeretné kihasználni, hogy az olajár csökkentésével kényszerítse tárgyalóasztalhoz Oroszországot, ha szükséges, valamint az is célja, hogy az ország elismerje Izraelt, bár ennek jelenleg rendkívül kicsi az esélye a gázai tűzszünet összeomlása miatt.

Szerző: Rózsa Sándor

Pakisztán 3 millió afgán kitelepítését tervezi

Mintegy 3 millió afgán nézhet szembe kiutasítással Pakisztánból, amennyiben önkéntesen el nem hagyják az országot. A határidő bár március 31-én lejárt, a letartóztatások és deportálások április 10-én fognak kezdődni (az eredeti, április 1-i határidőt kitolták az Eid al-Fitr ünnepnapok miatt).
Ez az utolsó fázisa a még 2023 októberében országos szinten meghirdetett szigorú fellépésnek a Pakisztánban illegálisan élő/tartózkodó külföldiekkel szemben – akik javarészt afgán állampolgárok. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) számításai alapján már kb. 845 000 afgán hagyta el Pakisztánt az elmúlt 18 hónap alatt, ám ez még nem elég a pakisztáni kormánynak. Többségük rendelkezik afgán állampolgársági kártyával vagy bejegyzési igazolvánnyal (Proof of Registration Card – PoR), azonban 1 millió fölött van azok száma, akik semmiféle papírokkal nem rendelkeznek. A hatóságok figyelmeztették az afgán állampolgársági kártyát birtoklókat, hogy hagyják el Iszlámábád és Rawalpindi városát március 31-ig, különben kitoloncolják őket. A PoR kártyával rendelkezők viszont június 30-ig maradhatnak Pakisztánban.
Pakisztán azt nyilatkozta, gondoskodni fog róla, hogy ezúttal ne térjenek vissza a deportáltak az országba.

Szerző: Bánfi Zita

Szerkesztette: Németh Merse

A Közel-Kelet, 2025. március bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az amerikai haditengerészet utolsó hagyományos meghajtású repülőgép-hordozóját, az egykori USS John F. Kennedyt – becenevén Big Johnt - 2007-ben vonták ki a hadrendből. A jövőjét illetően ugyanaz volt az elképzelés, mint a USS Kitty Hawk esetében. Múzeumhajó és emlékhely lett volna mindkettő, de az átalakítás és a majdani fenntartás horribilis költségeire egyik hajó esetében sem volt fedezet. Így aztán 2025. január 25-én, három évvel a Kitty Hawk után, a Kennedyt is kötélvégre vették a vontatók és elindult a texasi Brownsville-ben működő hajóbontó felé.

Az 1960-as évek első felében egymást érték Amerikában a repülőgép-hordozó átadások. Csak 1961-ben három hajó állt hadrendbe: áprilisban a USS Kitty Hawk, októberben a USS Constellation, végül novemberben az első atommeghajtású hordozó, a USS Enterprise. Bő három évvel később, 1965 januárjában egy újabb hajó, a USS America hadrendbe állítását ünnepelhették az Egyesült Államokban. Az Enterprise jelentette nukleáris kitérő után a Kitty Hawk-osztályba tartozó Americával visszatértek a hagyományos meghajtáshoz és ebből az osztályból egy negyedik hordozót is terveztek. A Kitty Hawk és testvérhajói üzemeltetése során szerzett tapasztalatok révén, a negyedik hordozó tervein annyi módosítást végeztek, hogy végül önálló osztályba sorolták. Nevét az Egyesült Államok 35. elnökéről, John F. Kennedyről kapta és ezzel a Midway-osztályú USS Franklin D. Roosevelt után a második olyan hajó lett, amelyet egy néhai elnökről neveztek el. A USS John F. Kennedy tehát külön osztályt alkotott, de „osztálytársai” nem voltak és 1968. szeptemberi hadrendbe állításával lezárult a hagyományos meghajtású repülőgép-hordozók építése Amerikában. A következő hajó, a USS Nimitz 1975-ben állt szolgálatba, de az már egy új, atommeghajtású osztályt képviselt, és külön fejezetet nyitott az amerikai haditengerészet és tengerészeti repülés történetében.

[...] Bővebben!

A nyugati/nyugatos politikai közbeszédben olyan nekibuzdulással felemlegetett téma, mint az árnyékban bujkáló és alattomosan (fel)támadó fasizmus, nincs még egy. Ha ezt a jelenséget mi is ugyanúgy hajlandóak vagyunk belelátni bárkibe és bármibe, ahogy a veszélyeire figyelmeztetők általában teszik, akkor elmondhatjuk, hogy kulturális értelemben is számtalan esetben és formában bemutatott témáról van szó.

Ami azonban a szigorúan politológiai értelemben vett, (reálisan) létező olasz fasizmust, még korlátozottabb értelemben annak felemelkedését és hatalomra kerülését illeti, az azt feldolgozó történelmi filmet vagy sorozatot a magunk részéről igazság szerint nem tudunk megnevezni, legalábbis annak szülőhazáján kívül biztosan nem.

[...] Bővebben!

A klímaváltozás korunk egyik legsúlyosabb problémája. A Föld átlag hőmérséklete folyamatosan nő a sarki jégsapkák olvadnak, a tengerszint pedig emelkedik, amik a természeti katasztrófák mellett akár fegyveres konfliktusokhoz is vezethetnek a jövőben.  Ezek a hatások azonban nem minden országot érintenek egyformán, bizonyos régiók sokkal inkább érintve lesznek általuk, de olyan nemzetek is akadnak, akik akár pozitívan is kijöhetnek belőle. Jelen írásomban a globális éghajlatváltozást és annak a biztonságra gyakorolt hatásait fogom bemutatni.

Az Intergovernmental Panel on Climate Change (IPCC) tudósai szerint a Föld felszínének hőmérséklete átlagosan 1.1 Celsius fokkal emelkedett 1900 és 2020 között, ami még az optimista becslések szerint is további 2-2.5 fokkal nőni a XXI. század végére, de a pesszimistább forgatókönyvek akár 4 fok feletti növekedést is jósolnak.  Pár fok eltérés elsőre nem hangzik olyan soknak, e szcenárió szerint azonban a legtöbb folyó és tó kiszáradna, a bolygó nagy része, többek között teljes Közép-Ázsia, Mongólia, Kína, a Koreai-félsziget, Japán és majdnem a teljes indiai szubkontinens sivataggá válik a folyók kiszáradnak a földek termékenysége pedig drasztikusan csökken, ami tömeges elvándorlást idéz elő. Hasonló lesz a helyzet Afrikában és Latin-Amerikában is, a Száhel-övezetet és Patagóniát (Argentína és Chile déli részét) kivéve. Az USA nagy része ugyanerre a sorsa jutna, azonban az északi államai és Alaszka miatt valószínűleg képes lesz megőrizni a nagyhatalmi státuszát. Ausztrália egy része szintén lakható maradna ahogyan Új-Zéland jelentőségé is nőne, de lenne néhány ország, aminek kifejezetten előnyére válna az éghajlat ezen átalakulása.

Kutatások igazolták, hogy az emberi társadalmak produktivitása 11 és 15 Celsius fok közötti átlag-hőmérsékleten a legmagasabb, bármilyen ennél hidegebb vagy melegebb klíma csökkenti egy civilizáció hatékonyságát. Jelenleg az USA 48 állama, Európa, Anatólia, Kína, Japán és Korea esnek ebbe az égövbe, vagyis korunk meghatározó politikai és gazdasági hatalmainak a nagy része. 4 Celsius fokos hőmérséklet-emelkedés esetén ez a vonal fentebb tolódna, így többek között Alaszka, Kanada, Izland, az Egyesült Királyság, Skandinávia és a Balti államok kerülnének bele. Az imént említett területeket borító jég jelentős része elolvadna ezáltal elérhetővé téve számos természeti erőforrást ráadásul a művelhető földterület nagysága is jelentősen megnőne, drasztikusan növelve ezen országok eltartó-képességét mindezzel elősegítve azok nagyhatalmi státuszát.

A legnagyobb nyertes viszont kétségkívül Oroszország lenne. A jégolvadás Szibériát is lakhatóvá teszi majd ráadásul az ott található, becslések szerint összesen nagyjából 2000 milliárd dollár értékű ásványkincs is kitermelhetővé válik. A térség rendkívül gazdag szénben, kőolajban, földgázban és uránban, de található ott többek között nikkel, vasérc, cink, réz, ezüst, arany, gyémánt és ritkaföldfémek is, amik elengedhetetlenek a modern elektronikai eszközökhöz, chipgyártáshoz és fegyverrendszerekhez. Ez azonban mind semmi ahhoz a tényhez képest, hogy az ország északi kikötői, amik most évente minimum néhány hónapig be vannak fagyva folyamatosan hajózhatóvá válnak. Oroszország méretéhez képest rendkívül kevés egész évben jégmentes kikötővel rendelkezik így ez a változás komolyan meg fogja növelni Moszkva lehetőségeit a tengeren mind katonai mind pedig gazdasági téren.

A hosszabb partszakasz viszont sebezhetővé is teszi az országot, aminek eddig Északról, Keletről és Délről is természetes védelmet nyújtott a külső támadások ellen a jég és a tundra. Ez egyike a számtalan indoknak, amiért Oroszország már több mint egy évtizede folyamatosan fokozza a katonai aktivitását az Északi Sarkon és környékén, egyre több bázist üzemeltet a sarkkörön és többek között S-400-as légvédelmi rakéta-rendszereket is telepített oda. Ebben persze nem csak egy ellenséges flotta támadásától való félelem hajtja, a sarki jégtakarók olvadásával az Északi Sark is kezd egyre jobban felértékelődni biztonságpolitikai szemszögből. Természeti erőforrások ott is szép számban akadnak, igazoltan nagyjából 90 milliárd hordónyi kőolaj 47000 milliárd köbméter földgáz és 44 milliárd hordónyi cseppfolyós gáz található bolygónk legészakibb részén, ami a dokumentált olaj-és gázkészletek 22%-át teszi ki. Ezek nagy részének a kitermelése az időjárás miatt egyelőre még speciális felszerelést igényel, így rendkívül drága ráadásul évente csak néhány hónapig lehetséges, de a hőmérséklet emelkedésével egyre könnyebben hozzáférhetővé fognak válni, a kitermelési költségek pedig előbb-utóbb alacsonyabbak lesznek, mint az energiahordozók világpiaci ára.

Ezek szintén konfliktusok kiváltó okai lehetnek. Jelenleg 5 ország rendelkezik egymást fedő területi igényekkel a Jeges-tengeren. Ezek az Egyesült Államok (Alaszka miatt), Kanada, Dánia (Grönland és a Feröer-szigetek révén), Norvégia (nagyrészt a Spitzbergáknak köszönhetően) és természetesen Oroszország.  Az ENSZ Tengerjogi Egyezményének értelmében egy ország kizárólagos gazdasági övezettel (Exclusive Economic Zone – EEZ) rendelkezik a partjaitól 200 tengeri mérföldes (~370 kilométer) körzetben (ha nem ütközik más ország EEZ-jével), ami a kontinentális talapzat figyelembevételével akár 350 tengeri mérföldig is kiterjeszthető. Ezen belül az adott országnak kizárólagos joga van ásványkincseket kitermelni, az USA azonban nem tagja ennek az egyezménynek, ami újabb jogi vitáknak adhat alapot, ráadásul a kontinentális talapzat terén sincs egyetértés az országok között és Oroszországnak már most vannak területi követelései Norvégiával szemben.

Az egyes országok a kitermelés kérdéséhez is eltérően állnak. Kanada jelenleg nem szándékozik lépéseket tenni ennek érdekében és Dánia is csak a környezeti hatások figyelembevételével hajlandó bármiféle munkálatokra. Az USA esetében nagyban befolyásolja a kérdést, hogy republikánus vagy demokrata kormányzat van éppen hatalmon, Norvégia viszont nagy erőkkel folytja a kitermelést már lassan 9 éve. Emiatt heves kritikák érik az Emberi Jogok Európai Egyezményének feltételezett megsértéséért, viszont ezzel abban is közre játszott, hogy az EU képes volt nagy mértékben csökkenteni az orosz energiahordozóktól való függőségét az ukrajnai háború kezdete óta (igaz, ez egy lényegesen drágább alternatívának bizonyult).

Az energiahordozók mellett egyéb ásványkincsek is találhatók az Északi Sarkon, úgy, mint az alumíniumgyártáshoz használt bauxit, a műtrágyához elengedhetetlen foszfát vagy a már említett ritkaföldfémek. A régió a Kínai Népköztársaság figyelmét is felkeltette, Peking 2013 óta állandó-megfigyelő szerepet tölt be az Északi-sarkvidéki Tanácsban (melynek tagjai a fent említett 5 nemzet + Svédország, Finnország és Izland) egy 2018-as white paper-ben pedig „közel sarkköri” nemzetté nyilvánította magát (úgy, hogy az ország legészakibb pontja nagyjából 1500 kilométerre található az Északi Sarkkörtől) és elindította a „Sarkköri Selyemút”-projektjét, ami egyértelmű jele annak, hogy Kína is komoly ambíciókkal rendelkezik a térségben és a későbbiekben akár meghatározó szereplője is lehet az ott zajló játszmának. Oroszország ebben is komoly előnyökkel indul a nyugati országokkal szemben már most, ugyanis sokkal hamarabb kezdett el hangsúlyt fektetni a térségre, a sarkköri-stratégiája lényegesen kidolgozottabb és több jégtörő hajóval rendelkezik, mint az összes többi ország együttvéve. Ezek ráadásul rendszerint modernebbek, jelentős részük atommeghajtású és az ilyen eszközök legyártása mai technológiával majdnem egy évtizedet vesz igénybe, tehát az USA-nak (és a szövetségeseinek) rendkívül sok időbe fog telni, mire behozza a lemaradását, már ha ez egyáltalán meg fog történni az elkövetkező pár évtizedben.

Jelenleg a legrövidebb út Ázsia és Európa legforgalmasabb tengeri kikötője (Sanghaj és Rotterdam) között mintegy 18000 kilométer hosszú és nagyjából 37 napba telik megtenni, közben pedig olyan stratégiai fojtópontokon kell keresztülhajózni, mint a Malaka-szoros, a Bab el-Mandeb-szoros, a Szuezi-csatorna, a Gibraltári szoros vagy a dán szorosok (Skagerrak és Kattegat). Ezek rendszerint keskeny szakaszok, amiknek elzárása képes megakasztani a tengeri kereskedelmet vagy háborús időben akár egy hadiflotta mozgását is. A jég olvadása következtében azonban kezd egyre inkább hajózhatóvá válni az Északi Tengeri Út (Northern Sea Route – NSR) ami mintegy 15 nappal és 7500 kilométerrel rövidíti le ezt az utat ráadásul a tengerfenék is mélyebben van, ami nagyobb rakomány szállítását is lehetővé teszi. Az útvonal az év nagyrészében még csak jégtörő hajók kíséretében vehető igénybe, de az elkövetkező néhány évtizedben egyre inkább hajózhatóvá fog válni. Ez a globális tengeri kereskedelem teljes átalakulását fogja eredményezni, a fent említett stratégiai fojtópontok jelentősége csökkenni fog és az őket irányító országok (többek között Egyiptom) tranzitból származó bevételei is jelentősen csökkenni fognak míg mások, úgy mint az Alaszkát és Szibériát elválasztó Bering-szoros fel fognak értékelődni. A Bering-szoros után az NSR jelenleg 2 útvonalra oszlik: az Északnyugati Átjáróra, ami az USA és Kanada felé veszi az irányt, valamint az Északkeleti átjáróra, Oroszország EEZ-jén át egészen Európáig. Ez komoly tranzit-bevételt generálhat Moszkvának emellett tengeralatti internetkábelek lefektetését is lehetővé teszi, lényegesen gyorsítva az adatátvitelt Európa és Ázsia között. Amennyiben az Északi Sark ideiglenesen (az előrejelzések szerint 2040-re) vagy teljesen jégmentessé válik, úgy az azon közvetlenül áthaladó Transzpoláris tengeri útvonal is elérhető lesz azok számára, akik nem szeretnének orosz vagy amerikai partok közelében hajózni.

1. ábra Az Északi Tengeri Út (pirossal jelölve) és az eddig használt útvonal (kékkel) A különbség szemmel látható Forrás: https://www.economist.com/the-economist-explains/2018/09/24/what-is-the-northern-sea-route

2. ábra Az Északkeleti (piros) és Északnyugati (kék) átjárók, valamint a Transzpoláris tengeri út (sárga) és a Kanadát Oroszországgal összekötő Északi-sarki híd (zöld) Forrás: https://makronom.eu/2023/06/30/eszaki-sarkkor-uj-utvonalak-nyersanyagforrasok-konfliktusok-otthonava-valik/

Az Északi mellett érdemes megemlíteni a Déli Sarkot is. Ez a régió ugyan sokkal kevesebb figyelemnek örvend, mint az Arktisz, illetve az 1959-es Antarktisz Szerződés tiltja a természeti erőforrások kitermelését és mindenfajta katonai aktivitást a térségben a későbbiekben ez (ahogyan eddig sok más fegyverzetkorlátozó szerződés) is felbontásra kerülhet, főleg úgy, hogy tavaly májusban orosz kutatók nem kevesebb, mint 511 milliárd hordónyi olajat találtak ott, az északi sarki készletek több, mint 10-szeresét. Itt jelenleg 8 ország rendelkezik területi igénnyel, ezen felül az USA és Oroszország is fenntartja a jogot arra, hogy a későbbiekben ilyen követelésekkel éljen. A leghevesebb konfliktusforrás várhatóan a kontinens nyugati része lesz majd egyrészt azért, mert ott történt az említett olajmező felfedezése másrészt pedig, ha a Föld hőmérséklete 4 Celsius fokot emelkedik ez a terület is alkalmassá válik majd a földművelésre, ideális célállomássá téve azt több százmillió klíma-menekült számára. Chile, Argentína és az Egyesült Királyság már most igényt tart erre a területre, ami, ha figyelembe vesszük, hogy ez utóbbi két ország már a Falkland szigetekért is háborút vívott egymással 1982-ben szintén nem kecsegtet túl jó kilátásokkal.

A jégolvadás másik következménye a tengerszint emelkedése. Emiatt akár egész országok vagy szigetcsoportok is víz alá kerülhetnek, például Hollandia, Belgium vagy Banglades, de többek között Indonézia és Polinézia nagy része is erre a sorsa juthat, amennyiben 4 fokot emelkedik a hőmérséklet. Az USA és Európa nagyvárosainak és katonai bázisainak jelentős része a vízparton vagy ahhoz közel helyezkedik el, amik szintén súlyos károkat szenvedhetnek, Oroszország azonban ezt is „olcsóbban megúszná”, tekintve, hogy a 30 legnagyobb orosz városból mindössze 3 található a tenger közelében. A vízszint-emelkedéssel drasztikusan csökken a megművelhető földterületek száma fokozva a már meglévő élelmiszerválságokat és újakat generálva melléjük, amit az egyre gyakoribb és intenzívebb szárazságok csak tovább tetéznek.

Még az élelemiszer-hiánynál is nagyobb probléma lesz a tiszta ivóvízhez való hozzáférés. Az Föld népessége folyamatosan növekszik és az előrejelzések szerint még fog is nagyjából 2100-ig, becslések szerint azonban a jelenlegi vízfogyasztás fenntartása mellett az emberiség vízigénye 2040-re meg fogja haladni a rendelkezésre álló készleteket. A szűkös erőforrások akár fegyveres konfliktushoz is vezethetnek a fejlődő országokban és tovább növelhetik a fel-és alvízi nemzetek közötti konfliktusok valószínűségét. Felvízi nemzeteknek nevezzük azokat az országokat, ahonnan a folyók erednek. Ez geopolitikailag rendkívül előnyös, mivel képesek fedezni a saját lakosságuk vízigényét és a mezőgazdaságukhoz szükséges öntözést anélkül, hogy más országok ezt akadályozni tudják, ők ugyanakkor gátakkal és víztározókkal képesek ezt szabályozni politikai nyomást gyakorolva az alvízi nemzetekre, vagy éppen el is áraszthatják őket. Vízhiány esetén valószínűleg a legtöbb felvízi ország vezetése a saját állampolgárai szükségleteit fogja előnyben részesíteni, még akkor is, ha ezzel többmillió halálos áldozattal járó humanitárius katasztrófát idéznek elő, így viszont a közép-és alvízi nemzetek vezetői könnyen olyan helyzetben találhatják magukat, hogy a háborún kívül nem marad más eszközük a problémájuk megoldására. Ilyen konfliktusok több helyen felüthetik a fejüket, akár Etiópia és Szudán meg Egyiptom között a nílusi Nagy Etióp Reneszánsz Duzzasztógát miatt, vagy Kirgizisztán és Tádzsikisztán, valamint a többi Közép-Ázsiai ország között a Szirdarja és az Amudarja folyók vizének felhasználása kérdésében, de Törökország is a kezében tartja a Tigris és az Eufrátesz folyók vízhozamát, ahogyan Kína is képes a  vízzel nyomást gyakorolni a teljes  kontinentális Délkelet-Ázsiára, mivel Tibetből ered a térség összes nagyobb folyója, úgy mint a Huangho, Jangce, Indus, Gangesz, Brahmaputra, vagy a Mekong a teljesség igénye nélkül. A sótalanítási eljárások ugyan javíthatják egy térség vízbiztonságát, ez azonban rendkívül drága és környezetszennyező folyamat, ugyanis a kivont fel nem használt rendkívül sós víz (angolul brine) rendszerint visszakerül a tengerbe károsítva annak ökoszisztémáját, ráadásul az energiaigénye is rendkívül magas, amit ha nem zöldenergiából fedeznek még inkább hozzájárul a fő problémához, így tehát ez bár egy hasznos és szükséges eljárás, önmagában nem oldja meg a vízkérdést.

Végezetül érdemes még megemlíteni, hogy a komolyabb természetei katasztrófák elhárításába általában az adott ország fegyveres erőit is bevonják, ilyenkor azonban annak védelmi képességei ideiglenesen csökkennek. Ez kitűnő alkalmat biztosít a hasonló katasztrófákban épp nem érintett rivális nemzeteknek, hogy akkor indítsanak támadást, amikor az ellenség katonái éppen az árvíz elleni védekezéssel vagy erdőtüzek oltásával vannak elfoglalva. Az ilyen lehetőségek egyre gyakoribbak lesznek a jövőben, az általuk jelentett veszélyt pedig hatványozottan növeli, ha az adott állam politikai vezetésének közben a klímaváltozás okozta politikai, gazdasági és menekültválságokat is kezelnie kell.

Szerző: Rózsa Sándor 

A A klímaváltozás hatásai a biztonságra bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Napjainkban szinte nap, mint nap hallani olyan hírről, amely a világ valamelyik tájáról érkező ország fegyverkezéséről vagy esetleges védelmi kiadásairól szól. Kiemelkedő mostanság ebben a témában Európa, azon belül is a nyugati nagyhatalmak, de nem szabad megfeledkezni akár a Magyar Honvédség Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programjáról vagy Romániáról, vagy a lengyel hadsereg korszerűsítéseiről sem.

Viszont ebben a cikkben a Bundeswehr-ről, vagyis a német hadseregről szeretnék közelebbi bemutatást adni, hogyan változott meg az elmúlt években és milyen terveik vannak a jövőre nézve. De ne ugorjunk ennyire előre, kezdjük egy kisebb történelmi visszatekintéssel. 10 évvel a második világháború lezárását követően és a német kapituláció után 1955 novemberéig kellett várni, hogy újabb, a nyugati világ által elismert hivatalos katonai erő létesüljön az akkori Nyugat-Németországban. Köztudott, hogy a kapituláció után felszámolták az összes katonai szervezetet, ezenkívül demilitarizálták, megszállási övezetekre osztották az országot. A nyugati hatalmak és a szovjet vezetés ellentétes elképzelései is kellettek ahhoz, hogy szükségessé váljon a Bundeswehr felállítása. A folyamatokat nagyban felgyorsította a berlini blokád, majd az 1950-es koreai háború is. Az új hidegháborús környezet újabbnál újabb szükségességeket teremett, így nem csoda, hogy 1989-ig eltelt időszakban a hivatalos katonai állomány száma a fél milliót is elérte. Az akkori Német Szövetségi Köztársaság az egyik, ha nem a legnagyobb védő bástyája volt az akkori Európának, hiszen a „Vasfüggöny” teljes határszélességben végig húzódott a határ mentén.

Összefoglalva ezt az időszakot, kimondható, hogy a német hadsereg volt a NATO tagországokon belül az egyik legnagyobb védelmi kiadásokkal rendelkező országa. Ezt bizonyítja, hogy 1955-90 közötti időszakban a GDP 3-5%-ból, ilyen célokat finanszíroztak, emellett, ha a különböző haditechnikai eszközök számát vizsgáljuk meg közelebbről, láthatjuk, hogy például harckocsiból közel 6684 darab állt rendelkezésre, de vadászgépekből is 553 darab volt.

1990-ben az egyesítést követően a hivatalos állomány számában egy folyamatos csökkenést lehet megtapasztalni. A 90-es évek elején Volker Rühe volt a védelmi miniszter, az ő nevéhez fűződik számos hadsereget érintő döntés, mint például az, hogy 380 000-re csökkentették az állomány számát, de átszervezések is történtek. Integrálták a kelet-német hadsereget a Bundeswehrbe, emellett az ő hivatali időszaka alatt vett részt az egyesített német hadsereg elsőként külföldön misszióban. Az 1998-as kormányváltást követően a hadsereg létszámát 250 000-ben határozták meg, emellett a kötelező sorkatonai szolgálatot 6 hónapra csökkentették. A 2000-es évek elejét és Angele Merkel kancellári időszakának elejét a külföldi missziók határozták meg. Belső politikai nyomás ellenére többek között Afganisztánban, Maliban, de a NATO keretein belül a világ számos pontján megfordultak a Bundeswehr alakulatai. Viszont az eltelt évek alatt nem csak az állomány számát csökkentették folyamatosan, hanem a harcra fogható eszközök száma is rohamosan csökkent, emellett 2011-ben beszüntették a kötelező sorkatonai szolgálatot is. Az élő erő melletti technikát kisebb-nagyobb javításokon kívül nagyobb fejlesztések nem érintették az évek alatt, így nem csoda, hogy az eszközök nagy részét leselejtezték ebben az időszakban. A megmaradt eszközök nagy része már elavult és az elindult fejlesztésekhez még több év, évtized szükséges, hogy eredményesen záruljon.

Ursula von der Leyen hivatali időszaka alatt viszont változások történtek a kiadások terén. 2013-2019 között betöltött hivatali időszaka alatt kiadták 2016-ban az úgynevezett „Weißbuch”-ot ( A Fehér könyv, a Szövetségi Védelmi Minisztérium által készített és a szövetségi kormány által elfogadott alapdokumentum, amely összefoglalja az ország következő évekre vonatkozó biztonságpolitika iránypolitikáját), amely a korábban meghatározott külföldi bevetés-központú német haderőnek teljesen új célokat határoztak meg. Innentől kezdve a biztonságpolitika állt a középpontban, hisz 2014-ben Oroszország annektálta a Krím-félszigetet.

Visszatekintve látható, hogy a 2016-os év fordulópont volt a Bundeswehr újkori történetében, hiszen innentől kezdve a védelmi kiadások összegében is egy folyamatosan növekvő tendenciát lehet tapasztalni. Ennek persze számos oka is van, többek között Donald Trump első elnöki időszakából származó NATO-kvóta teljesítését érintő döntések, valamint az orosz agresszió is ide tartozik. De nem csak a külső nyomás az, ami megindította a német haderő kérdésének elmozdulását a holtpontról. Belpolitikailag is megnőtt a feszültség, hiszen 2014-ben senki sem számított az orosz agresszióra és ez egyrészt meglepetésszerűen, másrészt felháborodottan érte a német lakosságot. A nyugati nagyhatalmak hadseregei mondhatni mélyponton voltak, egy esetleges válaszcsapásra az Amerikai Egyesült Államokon kívül senki se volt felkészülve.

Kiemelve a német hadsereget, az azóta eltelt időszakban nagyobb változás nem történt, hiába például a külső növekvő amerikai nyomás. 2016-ban Ursula von der Leyen egy 130 milliárd euróról szóló csomagot nyújtott be a német parlamentnek, és az év végén Angele Merkel volt kancellár is bejelentette, hogy törekedni fognak a védelmi szövetség kritériuminak teljesítésére és az elmúlt 25 év hanyatló védelmi programját hátrahagyva egy megújuló programba kezdenek. Az első Trump adminisztráció mondhatni „támadásba” lendült Németország ellen, hisz az elmúlt években/évtizedekben összeszedett elmaradás pótlásához nagyobb erőfeszítésekre van szükség. Kijelenthető, hogy Németország volt Donald Trump 2017-2021 közötti első ciklusában a kiválasztott „kiskedvenc”. Figyelembe véve azt, hogy Európa egyik, ha nem a legerősebb gazdaságáról beszélünk, emellett a hidegháborús időszak alatt „védőbástyának” tekinthető ország védelmi költségei ebben az időszakban átlagosan a GDP 1.2%-t tették ki. Összehasonlítva például Franciaországgal vagy az Egyesült Királysággal, ahol előbbinél megközelítették a 2%-os küszöböt vagy utóbbinál mindig teljesítették azt ugyanebben az időszakban.

A német kormány felismerte, hogy a védelmi kiadásokra fordított összegek hirtelen megemelése nem lesz egyszerű, egyik évről a másikra nem megvalósítható. Ez bizonyítja az akkori pénzügyminiszter Olaf Scholz és von der Leyen közötti kisebb összetűzés kialakulását is. A kancellár Angela Merkel kijelentette, hogy az ország évekig nem tudja teljesíteni a felvázolt terveket, emiatt inkább rövidtávú célokat határozott meg a védelmi kiadásokra. Úgy gondolta, hogy 2024-re a GDP 1,5%-a védelmi kiadásokra teljesíthető lehet, viszont ebben egyfajta időnyerés is szerepet játszott az amerikai nyomás miatt. Bejelentették, hogy a 2018-as költségvetést 10%-kal fogják megemelni, ezenkívül úgy vizionálták, hogy a 2024-es költségvetés 80%-kal lesz magasabb, mint a 2014-es érték. Annegret Kramp-Karrenbauer akkori védelmi miniszter többször kijelentette, hogy az emelkedést nem az amerikai nyomás váltotta ki, hanem Németország megvédése teszi ezt szükségessé. Nyilatkozataiban számtalanszor bírálta az amerikai kormányt, de ezenkívül többször véleményezte az európai országok hadseregét is, miszerint Európa képtelen lenne megvédeni magát egy esetleges támadástól amerikai segítség nélkül. A következő évekre nézve (2020 és 2021) újabb 10%- és 5%-os emelkedést jelentettek be, annak ellenére, hogy az akkori pénzügyminiszter Olaf Scholz többször is ellenezte a kiadások költségeinek emelkedését gazdasági okokra hivatkozva. Viszont az 50 milliárd dollár körüli védelmi kiadások összege már az Egyesült Királyság költségeit is megközelítette, mondhatni megközelítették a korábban kitűzött célokat. Sokan úgy gondolják, hogy a 4 évig tartó folyamatos amerikai gúnyolódás következménye a látható növekedési tendencia, viszont erről az évekről készített statisztikák bizonyítják, hogy a növekedés a Trump-kormányzás előtt megindult már. Egy dolog azonban biztos, hogy a mértékét nagyban befolyásolta az amerikai kritika szerepe. Az kijelenthető, hogy a német-amerikai viszonyra biztosan rányomta a bélyegét az évekig tartó véleménynyilvánítás a másik országával szemben.

2021-ben változás történt a német politikai vezetésben, hiszen 16 évet követően Olaf Scholz vette át a kancellári széket Angela Merkeltől. Nem is kezdődhetett volna rosszabbul Scholz kancellársága, mint hogy 2022 február 24-én Oroszország megindította Ukrajnával szemben a különleges hadműveletet. Nem is kellett sokat várni, hiszen 3 nappal az invázió megindítását követően bejelentette (a Zeientwende-Rede nevét viseli ez a beszéde a Bundestagban), hogy egy 100 milliárd euróból álló különleges alapot hoznak létre a Bundeswehr számára. Ahogy mondta; egy fordulópontot élünk, hiszen egy meglepetésszerű konfliktus alakult ki a kontinensünkön, amire senki se számított és senki sem készült fel. A kancellár kijelentette, hogy nem csak az országa, de Európa biztonságáért is többet kell tenni és ehhez kontinens színtű összefogásra van szükség. Az elmúlt években tapasztalt növekedést folytatni kell, fel kell készíteni a német hadsereget, akár az ország védelmére is. De mit is lehet ebből a különleges alapból egyik napról a másikra elérni? Teheti fel a kérdést a laikus ember. Az mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az új eszközök beszerzése, gyártása is hónapokba, akár évekbe is telhet. A Bundeswehr-t nem lehet egyik napról a másikra átalakítani és a konfliktus pedig a küszöbünket „éri”. Kritikák és kihívások kereszttüzébe került a német kormány, hiszen teljes mellszélességben kiálltak Ukrajna támogatása mellett, pénzt és eszközöket is szállítottak, viszont az ország képtelen lenne saját határait megvédeni. Ennek is köszönhető, hogy megpróbálták felgyorsítani a védelmi kiadások különböző folyamatait és a német hadipari vállalatokkal együttműködve több beszerzést is elindítottak. 2023-ban ez a GDP 1,6 százalékát tette ki, amivel Németország a 21. helyen állt a 30 NATO-ország közül. 2024-ben valószínűleg elérik a kiadások a 2%-os küszöböt, de meghaladni valószínűleg majd csak 2028-ban fogja azt. Az országnak nem gazdasági vagy pénzügyi korlátai vannak a védelmi kiadásokat figyelembe véve, hanem inkább jogi és politikai döntések hátráltatják a folyamatokat.

Viszont hiába az elmúlt évek költekezései; nagy változás nem történt és továbbra is egy elöregedő hadseregről beszélünk, elavult eszközökkel. Eva Högl, a Bundestag fegyveres erőkért felelős biztosa kijelentette, hogy a kialakult helyzet nagyon is komoly színtű, hiszen mikor máskor, ha nem most lenne szükség egy erős hadseregre? Ezenkívül elmondta, hogy a német hadsereg nem azon a szinten tart, ahol azt szeretnék és még nagyon sokat kell ahhoz tenni, hogy a kívánt szintet elérjék. A legnagyobb problémát az állomány folyamatos csökkenése jelenti, hiszen körülbelül már csak 180 000 fő alkotja a német hadsereget és a 2031-re kitűzött 203 000 főtől egyre távolodnak. Ezenkívül a különböző haderőnemek eszközparkjai még mindig fejlesztésekre szorulnak, és további beszerzések szükségesek. A helyzetet nehezíti, hogy Litvániában a német hadsereg egyik dandárja (körülbelül 5000 fő, szükséges eszközökkel) NATO keleti szárnyának védelmi feladatait fogja ellátni a jövőben, amely Pistorius védelmi miniszter egyik legambiciózusabb projektje. A Világbank adatai szerint 1991 után először 2024-ben érte el Németország a NATO által kitűzött GDP 2 százalékos védelmi kiadásokra fordított összegét.

Az új kancellár Friedrich Merz megoldandó feladatai közé tartozik még az is, hogy újból Donald Trump nyerte az amerikai választásokat, így a két ország közötti kapcsolatok újra kiszámíthatatlanná válhatnak. Nem beszélve arról, hogy Ukrajna helyzete is fordulatot vett a régi új elnök vezetésével. Akár egy döntésen is múlhat, miként alakul az Amerikai Egyesült Államok és Európa jövőbeli kapcsolata katonai kérdésekben. Ha csak példaként szeretnénk említeni; Trump nemrég bejelentette, hogy leállítja az Ukrajnának szánt hírszerzési információk megosztását és akár ennek a feladatnak a megoldása is a jövőben Európára hárulhat.

De mire is van szüksége a jövőben a Bundeswehrnek? Az új kormány szerint bármit megtesznek a modernizáció érdekében. A hivatalos állomány számának megnövelése az egyik, ha nem a legfontosabb a prioritások között, viszont a katonák elhelyezése újbóli problémákat vetít előre, hisz a németországi laktanyák nagy része felújításra szorul. Ha a fegyverrendszereket nézzük meg közelebbről, látható, hogy a hidegháború óta új eszközök alig kerültek beszerzésre, a korábban említett 100 milliárdos alap arra megfelelő volt, hogy az elavult fegyvereket „foltozzák” és a létszükséges alkatrészek beszerzésre kerüljenek. Az már biztos, hogy a jövőben 35 darab F-35-ös ötödik generációs vadászgép kerül a német légierő kötelékeibe, ezenkívül 60 darab új CH-47-es nehézszállító helikopter beszerzése is folyamatban van. Ami a haditengerészetet illeti; a jövőben új fregattokat, tengeralattjárókat és P8 Poseidon tengeri felderítő repülőgépeket kap. Idén nyáron a hírek szerint bemutatják a Leopard 2A8-at, ami az előzetes információk szerint a világ egyik legmodernebb harckocsija lesz. A légvédelem terén is sürgős „beavatkozásra” van szükség, ennek is az eredménye, hogy Patriot és IRIS légvédelmi rendszerek alkalmazása várható a jövőben a német hadseregben. Viszont Boris Pistorius védelmi miniszter nemrég azt nyilatkozta, hogy „hét-nyolc évbe telik a tengeralattjárók, hat év a fregattok, 2,5 év a tankok és ugyanennyi az önjáró tarackok” megérkezése is. Ami szintén nagy gondot jelent a Bundeswehr számára, az a lőszerek száma, hisz a német hadseregnek viszonylag kis lőszerkészlete van jelenleg. A hidegháború befejeztével csökkentették a készleteket és csökkentették a termelési kapacitásokat. A Bundeswehr ráadásul az elmúlt években készleteinek nagy részét, köztük 427 ezer tüzérségi lőszert, a szabványos, 155 milliméteres kaliberű tüzérségi lőszert szállította át Ukrajnába. Az ukrán hadsereg hatalmas mennyiségű lőszert fogyasztott az elmúlt időszakban a fronton, a német hadsereg pedig most szeretne többet felhalmozni magának, mintegy 8,5 milliárd euró értékben rendelve tüzérségi lőszert a Rheinmetall fegyvergyártótól. Ez a cég történetének legnagyobb megrendelése, és bár a német fegyveripar általában igyekszik felpörgetni kapacitásait, de ez, mint máshol sem megy egyik napról a másikra egyszerűen.

Összegezve az olvasottakat; ahogy az Európa más országaiban sem, Németországban se megy olyan egyszerűen a hadsereg modernizációja, viszont ez a jövőre nézve példaként szolgálhat, hogy a hadsereget inkább kis részletekben, de folyamatosan fejleszteni kell és nem egy külső konfliktusnak kell ráébresztenie a világot a hadsereg létfontosságára.

Szerző: Fodor Balázs

A A Bundeswehr története, német védelmi kiadások az elmúlt évekből bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az aktualitás miatt egy kis montázs Cion nálunk járt ragadozóiból...

Zord

2025 március

2025 márciusában Izrael és a Hamász közötti tűzszünet összeomlott, ami intenzív harcokhoz vezetett a Gázai övezetben. Az izraeli kormány bejelentette a terület újbóli megszállását és a Trump-terv végrehajtásának előkészítését.​

Március végén Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy Izrael növeli a Hamászra gyakorolt katonai nyomást, és átveszi a Gázai övezet feletti „biztonsági ellenőrzést”. Ez a lépés előkészíti a terepet a Trump-terv végrehajtásához, amely a Gázai övezet átalakítását célozza. ​ A Trump-terv értelmében az Egyesült Államok átvenné a Gázai övezet irányítását, a palesztin lakosságot pedig önkéntes alapon más országokba telepítenék át. A cél a terület újjáépítése és egy „Közel-Kelet Riviérája” létrehozása. Ez a javaslat jelentős nemzetközi vitát váltott ki, és számos ország, valamint nemzetközi szervezet bírálta az elképzelést.

Nemzetközi reakciók és diplomáciai lépések

Az Arab Liga elutasította a Trump-tervet, és saját újjáépítési tervet fogadott el a Gázai övezet számára. Ez a terv a terület helyreállítását és a palesztin lakosság helyben maradását támogatja. A Hamász üdvözölte ezt a kezdeményezést, míg az Egyesült Államok és Izrael elutasította az arab alternatívát.

Humanitárius helyzet és segélyszállítmányok leállítása

Március elején Izrael leállította a Gázai övezetbe irányuló segélyszállítmányokat, miután a Hamász nem egyezett bele a tűzszünet meghosszabbításába és további túszok szabadon bocsátásába. Ez tovább súlyosbította a humanitárius helyzetet a területen. ​

Összegzés

Március hónapja jelentős változásokat hozott a Gázai övezet helyzetében, az izraeli megszállás és a Trump-terv előkészítése komoly nemzetközi vitákat váltott ki. A humanitárius helyzet romlása és a diplomáciai feszültségek további kihívásokat jelentenek a régió stabilitása szempontjából.

2025 Február

Az év második hónapjában Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti megállapodás keretében folytatódtak a túsz- és fogolycserék. A hónap során több alkalommal is sor került ilyen cserékre:​

• Február 1.: A Hamász három izraeli túszt engedett szabadon, míg Izrael 183 palesztin foglyot bocsátott el. ​
• Február 8.: Újabb három izraeli túsz szabadult ki, cserébe Izrael további 183 palesztin foglyot engedett el. ​
• Február 22.: A Hamász hat izraeli túszt engedett szabadon, köztük olyanokat is, akiket már egy évtizede tartottak fogva. Izraelnek cserébe 620 palesztin foglyot kellett volna elengednie. ​

A fogolycsere leállítása és annak háttere

Február 22-én, a tervezett fogolycsere során Izrael váratlanul felfüggesztette 620 palesztin fogoly szabadon bocsátását. Az izraeli hatóságok azzal indokolták a lépést, hogy a Hamász korábbi túszszabadítási ceremóniái megalázóak voltak, és propagandacélokat szolgáltak. Különösen felháborodást keltett, hogy a Hamász a túszok elengedését nyilvános eseményekké alakította, amelyeket Izrael a túszok méltóságának megsértéseként értékelt. ​

Az izraeli döntés következtében a már buszokra ültetett palesztin foglyokat több mint 13 órán keresztül várakoztatták, majd végül visszavitték őket a börtönökbe, anélkül hogy szabadon engedték volna őket.

A helyzet rendezése érdekében február 26-án új megállapodás született: a Hamász négy izraeli túsz holttestét adta át, míg Izrael több száz palesztin foglyot engedett szabadon. Ez az egyezség feloldotta a korábbi patthelyzetet, és lehetővé tette a fogolycserék folytatását. ​

Egyéb februári események

A fogolycserékkel párhuzamosan februárban több fontos esemény is történt:​

• Február 9.: Az izraeli hadsereg kivonult a Gázai övezetet kettészelő Necarim-folyosóról, lehetővé téve több ezer palesztin számára, hogy visszatérjen otthonába. ​
• Február 20.: A Hamász átadta négy izraeli túsz földi maradványait a Nemzetközi Vöröskeresztnek a Gázai övezet déli részén, Hán-Júniszban. ​
• Február 27.: A Hamász újabb négy izraeli túsz holttestét adta át Izraelnek a tűzszüneti megállapodás részeként. Ugyanezen a napon Izrael több mint 600 palesztin foglyot engedett szabadon. ​

Ezek az események jelentős hatással voltak a térség biztonsági helyzetére és a felek közötti bizalom alakulására.

2025 Január

A 2025-ös év Izraelnek tűzszüneti megállapodással indult, amely sikeres tárgyalás után jött létre a Hamásszal január 15-én. Hatálybalépése pedig január 19-én volt.  A létrejött megegyezés három szakaszból állt:

1. Első szakasz (6 hét): A Hamász 33 izraeli túszt engedett szabadon, köztük nőket, gyermekeket és időseket. Cserébe Izrael több száz palesztin foglyot bocsátott el. Az izraeli csapatok fokozatosan kivonultak a Gázai övezet sűrűn lakott területeiről, lehetővé téve a kitelepített palesztinok visszatérését otthonaikba. Emellett napi több száz segélyszállító teherautó belépését engedélyezték a területre.
2. Második szakasz: A tűzszünet folytatása mellett további túszok és foglyok szabadon bocsátására került sor. Az izraeli erők teljesen kivonultak a Gázai övezetből, és megkezdődött a humanitárius segélyek fokozott beáramlása, valamint az infrastruktúra helyreállítása. ​
3. Harmadik szakasz: A megállapodás utolsó fázisában a még fogva tartott túszok maradványait adták át, és megkezdődtek a tárgyalások Gáza újjáépítéséről és a hosszú távú béke feltételeiről. ​

A megállapodás létrejöttében jelentős szerepet játszottak Katar és Egyiptom közvetítői, valamint az Egyesült Államok kormányzata. Joe Biden amerikai elnök és Donald Trump megválasztott elnök egyaránt támogatták a tárgyalásokat, és üdvözölték az egyezség megszületését.

Izraeli belpolitikai reakciók

A tűzszüneti megállapodás vegyes reakciókat váltott ki Izraelben. Miki Zohar kulturális miniszter támogatta az egyezséget, hangsúlyozva a túszok hazatérésének fontosságát. Ezzel szemben Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter és Bezalel Smotrich pénzügyminiszter ellenezték a megállapodást, és kilátásba helyezték pártjaik kilépését a kormánykoalícióból, ha a háború nem folytatódik az első szakasz után. ​

Nemzetközi reakciók

A nemzetközi közösség üdvözölte a tűzszüneti megállapodást. Olaf Scholz német kancellár, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök és António Guterres ENSZ-főtitkár egyaránt pozitívan értékelték az egyezséget, reményüket fejezve ki a régió stabilitásának növekedésével kapcsolatban.

Szerző: Hetzer Miklós

A Izrael-hírfigyelő, 2025. március bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Kína növekvő védelmi költségvetése és a nemzetközi feszültségek

Az év harmadik hónapjában számos esemény történt a Távol-Kelet térségében, ezek közül ebben a hírfigyelőben a Kínával kapcsolatos hírek fognak a középpontba kerülni. A hónap elején a kínai kormány bejelentette, hogy 7,2 százalékkal növeli a védelmi kiadásait. Mondhatni ebben semmi meglepetés sincs, hiszen az elmúlt években is ennyivel emelkedett az ázsiai óriás hadseregének a költségvetése. Idén nemzetbiztonsági kiadásokra fordítják majd elsősorban az összegeket, de elmondható, hogy nemcsak Kína növeli a különböző védelmi kiadásokra fordított költségeket, hanem az egész világ. A hónap közepén találkozott és egyeztetett a Kínai Népköztársaság miniszterelnök-helyettese Ding Xuexiang és Ed Miliband brit energiabiztonságért felelős államtitkár. A találkozó célja az volt, hogy növeljék a két ország közötti együttműködéseket legfőképp a klímaváltozással kapcsolatban. Kína kész együttműködni az Egyesült Királysággal a kétoldalú kapcsolatok javításának és fejlesztésének érdekében, emellett olyan területen együttműködni, mint például az alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlesztések vagy az éghajlatváltozás közös kezelésében. Kína külügyminisztere a napokban felszólította az Egyesült Államokat, hogy tartózkodjon a kínai diákokkal szembeni diszkriminatív és korlátozó intézkedések bevezetésétől, hiszen az elmúlt napokban az Amerikai Egyesült Államok Képviselőháza hat amerikai egyetemnek küldött levelet, hogy az ott tanuló kínai diákokról készítsenek nemzetbiztonsági vizsgálatokat. Talán sokan nem is tudják, hogy az amerikai egyetemekre járó külföldi diákok egy negyede kínai állampolgár. Szintén ebben a hónapban történt, hogy Kína és Tajvan közötti szorosbeli középvonalat a kínai hadsereg 59 repülőgépe és 9 hajója átlépte. A tajvani védelmi minisztérium közleménye szerint fokozott figyelemmel követik a helyzet alakulását és ennek megfelelően reagálnak majd.

Szerző: Fodor Balázs

Japán felkészülése egy esetleges konfliktusra

Március 22-én egy trilaterális miniszteri szintű találkozón vett részt a japán külügyminiszter dél-koreai és kínai kollégáival. A találkozó célja a régió biztonságának stabilizálása, gazdasági együttműködés és egy potenciális trilaterális államfői csúcs előkészítése. A japán és kínai külügyminiszterek között téma volt a fukushimai katasztrófa utáni élelmiszer betiltás a radioaktivitásra hivatkozva. Természetesen ezen tiltás felülvizsgálata óriási előnyt jelentene Japán számára, hiszen ez lehetővé tenné az exportot a lélekszámban és anyagi forrásokban hatalmas kínai piacra, illetve újabb együttműködések előtt nyitná ki a kapukat.

Március 25-én a Japán Önvédelmi Erők egy új, egységesített parancsnoki rendszert vezetett be, melynek célja a haderő rugalmasabb és hatékonyabb vezetése. Ez egyfajta készültségnövelő eszközként is értelmezhető, hiszen a régió biztonságpolitikailag nagyon ingatag és Japánnak fel kell készülnie arra az eshetőségre is, ha az Egyesült Államok kivonná a szigetországon állomásozó csapatait. Ez a lépés főleg a kiszámíthatatlan dél-koreai és az agresszív kínai vezetés ellen irányul.  Továbbá, nem hivatalos információk szerint Japán a jövő év végéig hosszútávú csapásmérő eszközöket telepítene Kyushu szigetére.

Március 27-én nyilvánosságra hozott az ország egy evakuációs tervezetet, amely egy konfliktus esetén a Tajvanhoz közeli szigetekről 120.000 japán civil evakuálását tenné lehetővé.

Szerző: Harmath Barnabás

Tajvani kémügy és a fokozódó feszültség Kínával

Japán az elkövetkező hetekben vagy hónapokban gyakorlatokat fog tartani a Tajvanhoz közeli szigetein. A gyakorlatok célja felmérni, hogy mennyi idő szükséges a körülbelül 110000 japán állampolgár és 10000 turista kimenekítéséhez egy esetleges Tajvan elleni kínai invázió esetén. Előzetes becslések szerint körülbelül 6 nap lenne szükséges mindenki kimenekítésére és ezt hajókkal, illetve repülőkkel oldanák meg.

4 személyt ítéltek el kémkedés vádjával Tajvanon mert információkat adtak át a Kínai Népköztársaságnak, hárman közülük a tajvani elnök védelmét biztosító katonai alakulatban szolgáltak a negyedik férfi pedig a Védelmi Minisztériumban dolgozott, mint infokommunikációs tiszt. A nyomozás során kiderült, hogy 260000 és 660000 tajvani dollárt kaptak Kínából havonta azért, hogy fotókat készítsenek különböző információkról. Előreláthatólag 7 év szabadságvesztésre számíthat a 4 ember, de ez nem egyedi eset. 2024-ben 64 embert ítéltek el kémkedés vádjával Tajvanon a 2023-as 48-hoz és a 2022-es 10-hez képest. Ebből látszik, hogy a kínaiak most talán más megközelítést alkalmaznak vagy több embert vonnak be az akcióikba ezzel növelve a számát azoknak az eseteknek amikor fény derül a kémkedésre.

A tajvani elnök úgy hivatkozott Pekingre, mint egy ellenséges külső erő. Ezt valószínűleg arra az esetre lehet válasz amikor Peking Tajvanról azt nyilatkozta, hogy a „szoros közti béke” megsemmisítője és a krízis okozója. Emellett egyre nő a száma Kína „szürke zónás” támadásainak a száma és emiatt a tajvani közvélemény egyre jobban kívánja az ország fellépését Kína ellen

Szerző: Huszár Róbert

Az USA elkötelezett a Fülöp-szigetek védelme mellett és rakétákat telepít a kínai fenyegetésekre válaszul

2025. március 29-én Kína katonai járőrözést hajtott végre a Dél-kínai-tengeren, ezzel figyelmeztetve a Fülöp-szigeteket és a szövetségeseit, hogy hagyjanak fel “illegális követeléseikkel és provokációikkal”. Peking állítása szerint Manila külföldi hatalmakkal együttműködve destabilizálja a térséget, míg a Fülöp-szigetek szerint viszont Kína agresszív fellépése sérti az ország szuverenitását.

Kína katonai erődemonstrációjával adott választ Pete Hegseth, az Egyesült Államok védelmi minisztere egy nappal ezt megelőző, március 28-án tett fülöp-szigeteki látogatására. Hegseth vizitje során határozottan kiállt Manila mellett, egyértelműen megerősítette Washington “megingathatatlan elköteleződését” a Fülöp-szigetek védelme mellett. Bejelentette, hogy az USA fejlett, hajó elleni rakétarendszereket (NSM) és pilóta nélküli tengeri járműveket telepít a térségbe, ill. a Balikatan nevű, évente megrendezett közös hadgyakorlatra, hogy elrettentse Kínát az esetleges agressziótól.

Közvetlenül Hegseth érkezése előtt Kína két H-6-os nagy hatótávolságú csapásmérő repülőgépet vonultatott fel a Scarborough-zátonynál, amelyet Kína 2012 óta magáénak vall annak ellenére, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság 2016-ban ezt elutasította ítéletében.

Március 28-án, az amerikai tisztviselő látogatása napján az USA, a Fülöp-szigetek és  Japán sem voltak restek, egymással karöltve haditengerészeti gyakorlatot hajtottak végre a Scarborough-zátonynál, ami során egy kínai fregatt barátságtalanul megközelítette a gyakorlatozó egységeket, de aztán tovább állt.

Szerző: Sánta Mária

Észak-Korea és a modern hadviselés

Kim Dzsongün ígérete a hadiipar bővítésére és a hadsereg fejlesztésére megvalósulni látszik. Az elmúlt hónap során tesztelték az első mesterséges intelligenciával működő drónokat, amelyek képesek önállóan felderíteni célpontokat, emellett hasznosak lehetnek az információ szerzés és a megfigyelés terén is. Mindezek Észak-Korea hírszerzési képességének megerősítésére szolgálnak, egyben kritikus elemei a modern hadviselésnek.

Továbbá hivatalosan is bemutatták az első légi korai előrejelző radarrendszert is. Ennek nagy jelentősége van, hisz képes észlelni az ellenséges repülőket vagy rakétákat, ami pedig segíthet javítani az ország elavult légvédelmi rendszerét. Kim azt is megjegyezte, hogy a fegyveres erők modernizálásához első számú prioritásnak kell lennie az AI alkalmazása.

Ezen új katonai technológiák kifejlesztésében valószínűsíthető Oroszország közreműködése, bár a hatékonysága megkérdőjelezhető, csakúgy mint az első elkészült nukleáris meghajtású tengeralattjárónak. Egyes elemzők szerint feltételezhetően nem korszerű, csak az ország „hiúsági programjának” része.

Az orosz kapcsolatok tovább virágoztak a hónap folyamán, amelynek egyik fénypontja Kim Dzsongün találkozója az orosz Biztonsági Tanács titkárával, Szergej Sojguval, ahol kifejezte megingathatatlan támogatását Oroszország felé. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a további 3,000 katona, amelyet az orosz haderők megsegítésére küldtek az elmúlt két hónapban. Ezen felül már most elkezdték az előkészületeket a Kim Dzsongün moszkvai és Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter phenjáni látogatásaikra.

Márciusban vették kezdetét az USA és Dél-Korea közös éves tavaszi katonai gyakorlatozásaik, amit Phenján határozottan elítélt és aggresszívnak minősített, csakúgy, mint azokat a haditengerészeti gyakorlatokat, amelyekben Japán is részt vett. Azt pedig különösképpen bírálta, hogy egyes hírek szerint Japán nagy hatótávolságú rakétaegységeket fog telepíteni Kjúsú (Kyushu) szigetére, amely Észak-Korea szerint veszélyezteti a regionális stabilitást. Tokió viszont cáfolta ezen értesüléseket.

Szerző: Simonffy-Kiss Anita Alexandra

Földmozdulás Mianmarban

Március 28-án a 7.7-es erősségű földrengés rázta meg Mandalay városát. A földrengés 1600 áldozatot követelt. A menekítést többnyire a civil lakosság hajtotta végre ásókkal 41 fokos hőségben. A segítségnyújtást megnehezíti a sérült úthálózat, a leomlott hidak, a sérült telekommunikáció és a polgárháború sújtotta országban való működés kihívásai.

4 évvel ezelőtt Mianmarban puccs történt, amikor az újonnan megválasztott elnököt Aung San Suu Kyi-t háziőrizetbe vették, ennek következtében a puccsot vezető tábornok Min Aung Hlaing lett az új, de facto vezető. Min Aung Hlaing választási csalásokra hivatkozva nyilvánította a 2020-as választásokat érvénytelenné. Mianmarban 1962 óta folyamatosak a fegyveres harcok a hadsereg (Tatmadaw) hatalom átvétele következtében. Ez egy enyhítési időszakot követett 2010 és 2020 között, amikor a demokratikus átmenet elindult. A 2021-es puccs hatására azonban ezek a polgárháborús viszonyok ismét fellendültek. Ezért különös, hogy március 26-án a tábornok szabad és tisztességes választásokat hirdetett meg 2025 végére és szorgalmazta, hogy a polgárháborús ellenfelei is vegyenek részt. A választások megtartása számos szempontból problémás, elsősorban választásokat rendezni polgárháborús körülmények között nem egyszerű, másodszor a katonai junta az ország felénél is kevesebb területet ural és végül, de nem utolsó sorban 2 nappal a bejelentés után egy földrengés sújtotta a fővárost. 30-án egy 5.5-ös utórengés rázta meg ismét a helyieket.

Szerző: Lázár Sebastian

Dél-Koreai politikai válság és elnöki ügyek

2025. március 8-án Jun Szogjol, a hivatalából felfüggesztett dél-koreai elnök szabadon távozhatott, miután a bíróság megszüntette a lázadás okán kiadott elfogatóparancsot, aminek értelmében január 15. óta volt letartóztatásban. Ezzel azonban még korántsem ért véget a felfüggesztett elnök ügye, továbbra sem láthatja el hivatali tisztségét addig, amíg az Alkotmánybíróság nem hoz ítéletet arról, hogy visszahelyezi a pozíciójába. Ezenfelül jelenleg is folyamatban van az a büntetőeljárás, amit a december elején önkényesen kihirdetett hadiállapot miatt indítottak az elnök ellen. A döntés után az elnök több mint 55 000 támogatója gyűlt össze a fővárosban, miközben az Alkotmánybíróság közelében 32 500-an tüntettek a szabadon engedése ellen. A legnagyobb ellenzéki párt, a Demokrata Párt is bírálta az ügyészek azon döntését, hogy nem fellebbezték meg a bírósági ítéletet, mindemellett a párt sürgette az Alkotmánybíróságot, hogy a lehető leghamarabb távolítsa el Jun Szogjolt a hivatalából. A Gallup Korea kutatócég felmérése szerint jelenleg a koreaiak többsége (59%) támogatja a felfüggesztett elnök végleges eltávolítását a hivatalából, míg a koreaiak 35%-a ellenzi azt.

Március 24-én újabb fordulat következett be a hadiállapot körüli ügyben, ugyanis az Alkotmánybíróság visszahelyezte megbízott elnöki tisztségébe Han Dokszu miniszterelnököt. A miniszterelnököt Jun Szogjol felfüggesztett elnök helyére nevezték ki ideiglenesen elnöknek még decemberben, de nem sokkal később, december 27-én őt is felfüggesztették a pozíciójából, miután a dél-koreai nemzetgyűlés megvádolta, hogy segített az elnöknek a hadiállapot kihirdetésében, valamint később megakadályozta az elnök elleni indított vizsgálatokat azzal, hogy nem nevezett ki bírákat az Alkotmánybíróság megüresedett posztjaira, amelynek döntenie kellett Jun Szogjol menesztésének jóváhagyásáról. Az alkotmánybíróság a döntését azzal indokolta, hogy nem volt elég bizonyíték arra, hogy a miniszterelnök részt vett a hadiállapot bevezetésében, illetve az alkotmányt és a törvényeket sem sértette meg, így nem indokolt a hivatalából való eltávolítása.

Jelenleg mind a dél-koreai, mind a nemzetközi közösség érdeklődve várja az Alkotmánybíróság Jun Szogjol elnökkel kapcsolatos ítéletét. Ha ugyanis a felfüggesztett elnök menesztéséről határoznak, akkor a döntést követő 60 napon belül új államfőt kell választani Dél-Koreában, ami számos változást hozhat a hazai politikában és a nemzetközi kapcsolatok terén is.

Szerző: Knipfer Noémi

Szerkesztő: Lázár Sebastian

A Távol-Kelet, 2025. március bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) és Kína közötti kapcsolat egészen az államalapításukig nyúlik vissza. Nem sokkal a megalakulásuk után 1949. október 6-án diplomáciai kapcsolatot kötöttek egymással, amellyel nem csak egy ideológiai hasonlóságokon alapuló szövetség vette kezdetét, de egy időnként hullámzó, különböző külső tényezők hatására változó viszony alakult ki. Ennek ellenére a két állam egymástól elszakíthatatlan, ahogy Mao Ce-tung jellemezte a kapcsolatot: „ajkak nélkül a fogak hidegek”, ezzel utalva a szoros viszonyra és az egymásra való utaltságra, persze különböző okok miatt, sokkal inkább stratégiai érdekek által vezérelt megfontolások végett.

Észak-Korea és Kína között mai napig egy erős gazdasági és politikai kötelék van, viszont ezt a közeli kapcsolatot számos tényező próbára teszi. Ahhoz, hogy jobban érthetővé váljon a két ország közötti jelen viszony, elengedhetetlen kitekintést tenni a történelmi múltra is.

A kétoldali kapcsolat kezdete és története

A két távol-keleti országnak a viszonya közel sem kezdődött zökkenőmentesen. Ugyan a közös ellenszenv a japán gyarmati uralom, a Koreai-félszigeten bekövetkező változások, egyben az Amerikai Egyesült Államoknak a jelenléte a szomszédságban egy lapra helyezte az érdekeiket, ettől függetlenül nem mindenben volt teljes az egyetértés.

Dél-Korea megtámadásáról Mao Ce-tung (Mao Zedong) állítólagosan nem kapott idejében tájékoztatást, így kezdetben nem is vett részt a háborúban, később viszont Kim Ir Szen (Kim Il Sung) mégis a támogatását kérte, amikor már rosszabra fordult a helyzet. A Kínai Népköztársaság „önkéntes” csapatokat küldött az országba, miután Sztálin is felszólította a segítségnyújtásra. Kína nem engedhette, hogy szövetségesét megsemmísitsék.

Az idők alatt számtalan állami és nem hivatalos találkozóra is sor került a két ország vezetői között. Egyik kiemelkedő esemény az 1961. július 11-én aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés volt, amelynek kulcsmotívuma, hogy Kína köteles katonai segítséget nyújtani Észak-Koreának, amennyiben azt támadás éri – akár az USA, akár a Koreai Köztársaság részéről –, abban az esetben viszont, ha ő a kezdeményező, akkor semleges pozícióban marad. Ez arra enged következtetni, hogy Kína csak bizonyos keretek között támogatja Észak-Koreát, de nem fog minden esetben mellette kiállni. A szövetség okozta közelebbi viszonyt hamar felváltja annak ellenkezője, mikor az 1960-as évek második felében Kínában kibontakozóban volt a kulturális forradalom. Ennek kiéleződése 1967-re tehető, amikor is Kínában Kim Ir Szen-ről és az észak-koreai belső vitákat elítélő fali plakátok jelennek meg. A kapcsolat 1970-ben stabilizálódik, mikor sor kerül az első találkozásra Csou En-laj (Zhou Enlai) Phenjánba (Pyeongyang) való utazásával. Megbeszélésre és felidézésre került a két ország barátsága, közös érdekei, de közös aggodalmaik is.

A jó viszonyt egy újabb kellemetlen esemény árnyékolja be, hiszen 1975-ben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Kína támogatását kéri egy új háborúba, egész pontosan Dél-Korea megtámadásában, ezt viszont Peking határozottan elutasította. Ezáltal megint csak jól kirajzolódik milyen Kína viselkedése szövetségeséhez, mi több a kettejük közötti erőviszonyoknak megoszlása is. A barátságos jellegét a kapcsolatnak bár 1978-ra helyreállították, nem lesz maradandó.

A Kínai Népköztársaság 1992-ben normalizálja viszonyát Dél-Koreával és diplomáciai kapcsolatot kötnek. Ez nyílvánvaló feszültséget okozott a két ország között, nem beszélve az Észak-Korea felé irányuló különböző kedvezmények megtagadásáról, amelyet addig kínált számára. Ettől a ponttól kezdve valamilyen szinten állandósult a súrlódás a mindkét oldalról érkező intézkedések és lépések által. Észak-Korea az atomsorompó-egyezményből való 2003-as kilépését, aztán a 2006-ban végrehajtott első atomfegyver-kísérletét sem nézte jó szemmel Kína, „botrányos és arcátlan” húzásnak nevezte azt. Kína támogatta az ezt követő ENSZ szankciókat, beleértve a 2013-ban és 2016-ban kivetett szankciókat is, hiszen ellenezte Észak-Korea nukleáris programjának ilyen mértékű kiterjesztését. Ezen cselekedetek egyoldalú szankciókhoz is vezettek Peking részéről 2017-ben. Ugyanebben az évben a KNDK az Egyesült Államokkal is egy kiélezett helyzetbe került, amit Kína nehezményezett.

A kialakult nyugtalan és hektikus szituációt következő évben fogják valamelyest enyhíteni és elsimítani, ugyanis Észak-Korea mind az Egyesült Államokkal, mind Dél-Koreával kommunikációt fog folytatni, és találkozásokra is sor kerül Kim Dzsongün (Kim Jong Un) és a két másik állam vezetője között. Ezen közeledést Kína támogatta, hiszen enyhült a térségben felmerülő kritikus állapot, viszont azt kevésébé tartotta előnyösnek, hogy ő ebből kimarad. Észak-Korea Kínához való kötöttségét ezáltal megszegte, elkezdett egy bizonyos „alárendeltebb” helyzetből kilépni, ahol megtudja maga oldani a problémáit Kína segítsége nélkül. Ennek köszönhetően Pekingnek ezen változtatnia kellett. 2005 óta először 2019-ben fog kínai vezető ellátogatni Phenjánba, ahol Hszi Csin-ping (Xi Jinping) elnök a két ország kapcsolatának a megerősítéséért tett erőfeszítéseket. Ezt a kapcsolat helyreállítást azt is kiegészítette, hogy 2021-ben az 1961-es szövetségi szerződést megújították, amit a KNDK „erős fegyvernek” nevezett az imperializmus ellen. 2018-tól kezdve mindenképp egy felívelő szakasza volt a két ország kapcsolatának, ez viszont 2022-ben megváltozott.

Jelenlegi kapcsolat: újabb hullámvölgy és új barátság

A 2022-ben Ukrajna ellen indított orosz „különleges katonai hadművelet” teljesen megrázta a globális politikai rend alakulását. Nem csak az adott területet éríntette az invázió, de az egész nemzetközi életet felforgatta az esemény. A támadást követően országok sora egyértelműen elítélte az orosz megszállást, ennek ellenére voltak olyanok is, akik kiálltak a tett mellett, mivel igazoltnak tartották azt. Ezen államok közé tartozott például Észak-Korea, amit bizonyít az is, hogy a 2022 júliusában Ukrajna keleti részén elfoglalt két területet Phenján elismerte függetlennek. Míg a KNDK nyíltan kifejezte támogatását, Kína ezzel szemben hallgatott az ügyben, és inkább semleges álláspontot képviselt, de mindenképp közelről figyelte az események alakulását. De miért is van ez?

A 2022-es támadás óta az Oroszország és Észak-Korea közötti viszony csak mélyülni látszik. Az év során a két vezető egymásnak küldött levelekben fejezték ki szándékukat egy szorosabb bilaterális kapcsolat kialakításában, egyben ígéretet tettek egy megerősített stratégiai és taktikai együttműködésre is. 2023-tól kezdve Észak-Korea már nem csak szavakkal támogatta Oroszországot, hanem tűzérségi fegyverek szállítását is kezdeményezett részére, viszonzásképpen pénzügyi támogatást, élelmiszereket és haditechnológiai segítséget nyújtott Moszkva. 2023 szeptemberében egy látogatásra is sor került Kim Dzsongün által a Vosztocsnij űrrepülőtéren, következő év júniusában pedig Phenjánban találkozott a két vezető. Ez az esemény kiemelkedő volt a kapcsolat fejlődése szempontjából, hiszen megkötnek egy átfogó stratégiai partnerségről szóló szerződést, amely tartalmaz egy védelmi klauzulát is. Ennek értelmében bármelyik felet támadás ér, a másik fél segítséget kell nyújtson, legyen szó katonai vagy bármilyen jellegű segítségről. A talalálkozásról és a szerződés kötésről Kína mit sem tudott, így a történelem megismételte önmagát, hasonló szituáció alakult ki, mint a koreai háború idején. A kapcsolat következő szakaszba lépett, amikor 2024 októberétől már észak-koreai katonák is megjelentek a fronton. Ezzel Észak-Korea tulajdonképpen „belépett” orosz-ukrán háborúba, ugyanakkor az európai politikába is megjelent.

Oroszország és a KNDK szövetsége szinte történelmi mélypontra taszította az észak-koreai és kínai kapcsolatokat, ma pedig a „fagyos” szóval tudnák a legjobban jellemezni a viszonyt, ami kialakult a két ország között. Arról nem is beszélve, hogy egy belső információkat jól ismerő forrás szerint Kína észak-koreai nagykövete távozott az országból, tiltakozva a Moszkva és Phenján szoros katonai együttműködése ellen még 2024 októberében.

Peking válasza és „problémája”

Ahogy fentebb az már említve volt, Kína kivonta magát mindenféle határozott megnyilvánulásból és nem tanúsított semmilyen elköteleződést bármelyik oldal felé, se az orosz-koreai, se a nyugati országok felé. Ezt több okból is tette.

Először is, egy kellemetlen szituációba került, hiszen Észak-Korea, az egyik legfőbb szövetségese – bár ez inkább fordítva mondható el –, talált magának egy másik partnert Oroszország személyében, amellyel szinte „helyettesítheti” Kínát. Ezzel a lépéssel Pekinget újra kihagyta a nagyhatalmi játszámából, csakúgy, mint a Donald Trumppal való tárgyalásai során Kim Dzsongün. Igaz, bizonyos szempontból, nem is biztos, hogy részese szeretne lenni, legalábbis nem olyan formában és mértékben, hogy az sértse és veszélyeztesse érdekeit, de erről még a későbbiekben lesz szó.

Kína és Észak-Korea kapcsolata egy kölcsönös függésen alapul. Ez a függés mindkét részről más minőségű, sok esetben aszimmetrikus függésnek szokták nevezni: míg Kínának stratégiai szempontból van szüksége Észak-Koreára, addig utóbbinak gazdasági helyzete és fennmaradása függ Peking döntéseitől. A KNDK kereskedelmében Kína meghatározó szerepet tölt be: 2023-ban az ország exportjának 73,6%-a, míg importjának 96,6%-a Kínához köthető. A különboző szankciós csomagok hatására ugyan csökkenés tapasztalható a számokban, 2020-ban pedig drasztikusan visszaesett a kereskedelme Kínával, ennek ellenére az illegális csempészet által a gazdasági kapcsolatok nem tűntek el egészen. A visszaesések olyan mértékűek voltak, hogy 2020-ban az export fő cél országa nem Kína, hanem Pápua Új-Guinea lett, illetve hasonló tendencia figyelhető meg az import szempontjából is 2021-ben. Viszont 2023-ra megközelítőleg visszaállt a gazdasági volumen a 2019-es szintre. Ezen értékek alapján egyértelműen megállapítható, hogy Észak-Korea gazdasági függése Kínától rendkívüli erős, egyenesen példátlan mértékű. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a 2022-től kezdődő kevésbé előnyös politikai és diplomáciai kapcsolat nem befolyásolta a gazdasági kapcsolatokat, így ez által is a szükségesség a két ország részéről egymás felé jól kimutatható.

Kína szempontjából Észak-Korea egy olyan pufferállam, amely védelmet nyújt számára olyan országok felől, mint az USA, Dél-Korea vagy Japán. Tulajdonképpen egy határt képez. Ennek megfelelően ehhez a fajta stratégiai védelemhez Kínának szüksége van arra, hogy kapcsolatot ápoljon Phenjánnal, hiszen csak így van biztonságban ő maga is. A KNDK esetleges összeomlása regionális – de akár globális – felfordulást, nem kívánt háborút is okozhat, mindazonáltal rengeteg észak-koreai menekültet jelentene, amely mind Kínába venné az irányt. Egy ilyen szcenárióban valószínű Kína határossá válna Dél-Koreával, ezáltal pedig már csak egy lépés az USA is, amely a régióban talán túl nagy befolyást és kezet kapna, Kína pedig valamelyest „háttérbe szorulna”. Ez természetesen Kínának nem lenne előnyös. Ennek elkerülése végett Pekingnek érdeke Észak-Korea fenntartása, amelyet gazdaságilag, pénzügyileg, bizonyos helyzetekben politikailag is támogat (itt megemlíthetőek Észa-Korea nemzetközi fórumokon való védelme). Ezeket figyelembe véve Phenján sok esetben inkább teher Kínának, hiszen el kell tűrnie olyan szituációkban is, mint például az aktuális helyzet.

Az Észak-Korea és Oroszország közötti folytonosan felfelé ívelő diplomáciai kapcsolat, de főleg a katonai kötelék az utóbbi időszakban igen csak sok aggodalmat jelentett az Egyesült Államok és Kína számára is. Utóbbi esetében ez a kötelék több kellemetlenséget is okoz: amellett, hogy kimarad a geopolitikai folyamatok alakításából és Phenján talált egy alternatívát magának – bár valószínű Moszkva nem menne olyan szintig a segítségnyújtásban, mint Peking –, Kína nem is szeretne hivatalosan belefolyni a két ország szövetségébe, hiszen az által az Európai Unió hozzájuk hasonló ellenségnek tekintené, ezzel pedig elvesztené egyik fontos kereskedelmi partnerét. Kína annál inkább szeretne egy semleges mediátor szerepében megjelenni, aki nem nem foglal állást egyik fél mellett sem, de képes befolyásolni a helyzet alakulását. Kína nem fogja nyíltan támogatni a kettejük szövetségét, sőt a napjainkban elterjedt „felemelkedés vagy felfordulás”, másnéven az „autokráciák tengelyét” sem („axis of upheaval”). Ez a tengely négy országot foglal magába: Kína, Oroszország, Észak-Korea és Irán, amelyeknek gazdasági, katonai és politikai együttműködése többé-kevésbé bővülni látszik az utóbbi időkben. Ennek eredményeképpen Peking nem szeretne legalábbis nyíltan szerepet vállalni ebben sem, hiszen a Nyugat számára egyértelművé válna, hogy Kína ki mellett is áll. Ugyanakkor el kell tűrnie Észak-Korea elhajlásait, időnkénti átpártolását, eltávolódását tőle, hiszen így legalább nem válnak teljes mértékben ellenségekké és Phenján sem fog hasonlóan gondolni Kínára, tehát adott esetben még beleszólhat tevékenységébe és tárgyalásra bírhatja. De ettől független limitált Kína Phenján feletti hatalma és befolyása.

Egy másik probléma, ami felmerül az új barátság kapcsán, a következő: azáltal, hogy Észak-Korea beavatkozik az európai ügyekbe (ez alatt az Oroszországnak való fegyver szállítást és a katonák jelenlétét a harcban kell érteni), Ázsiát közelebb hozza Európához és a NATO figyelme ezzel a távol-keletre terelődik, sőt párbeszédeket is kezdeményez Dél-Koreával és Japánnal, de akár egy „kelet-ázsiai NATO” gondolata is felmerülhet. Kínának ez megint csak újabb aggodalomra ad okot, hiszen nem csak ő jelent akkor befolyást a régióban, ezenfelül előtérbe kerülhet a Koreai-félsziget problémája is, amely ugyancsak feszültségeket fog okozni.

További magyarázat a kétoldali kapcsolat jellegére

Kína érdeke tehát a meglévő status quo fenntartása, ezért nem fogja se Észak-Koreát bírálni, de a Nyugattal sem fog bármilyen ellenük létrehozott szövetségbe lépni. Fontos számára továbbá a Koreai-félsziget stabilitása, tehát egy esetleges háború elkerülése. Ezért is ellenzi Peking Észak-Korea fokozódó nukleáris programját, ami viszont prioritást élvez Phenján számára. Oroszországtól ugyanakkor megkapja erre a támogatását – nem elfelejtendő, hogy a Szovjet Unió nyújtott segítséget az észak-koreai nukleáris kutatóközpont létrehozásában is –, így jelentősen csökken annak valószínűsége, hogy a közeljövőben eltávolódik Moszkvától. Észak-Korea tulajdonképpen talált egy alternatívát a kínai szövetségre, ugyan Oroszországnak a jelenlegi kölcsönös segítségnyújtás előnyös, kérdés, hogy hosszútávon is szeretné-e ezt a szerepet átvállalni. Bár a béke folyamatban Vlagyimir Putyin a BRICS országokon kívül Észak-Koreát is szívesen látná. Ettől függetlenül mind Kínának, mind Oroszországnak a KNDK egy „társ a pokolból”, ugyanis jelentős anyagi forrásokat emészt fel.

Az orosz-ukrán háború végetértével – persze ez függ a háború lezárásának körülményeitől is –, amennyiben az Oroszország és Észak-Korea közötti kapcsolat meggyengülne, Phenján újra Peking felé fordul majd, hogy biztosítsa támogatását.

A kínai és észak-koreai kapcsolatok nem csak politikai vagy gazdasági tényezőkön múlik, de bizonyos tradicionális kulturális sajátosságokon is. Sok esetben lehet olvasni olyan összehasonlításokat, mint Kína a nagytestvér, Észak-Korea a kistestvér, vagy akár egy apa-fiú viszony is kirajzolódik. A tradicionális államközi kapcsolatoknak az alapja a kisállamok és nagyhatalmak általi meghatározott szerepek betöltése: míg Észak-Korea egy kis- vagy pufferállamként alárendeli magát bizonyos mértékben, addig Kína nagyhatalomként gondoskodó, paternalisztikus szerepet ölt, aki biztonságot nyújt a kisállamnak és megvédi azt. Ezt a konfuciánus értékekkel is lehet azonosítani: az apa védelmet nyújt, de a fiú tiszteletet kell mutasson érte. Ez a tisztelet viszont nem minden esetben fog kialakulni. Ettől függetlenül Kína, még ha érdekeit sértik is, nem fog fellépni a be nem avatkozás elve végett. Mindkét államnak rendkívül fontos a szuverenitás fogalma, Észak-Korea esetében ez visszavezethető a japán gyarmati uralom éveire. Ennek értelmében ez szab egy bizonyos korlátot a bilaterális kapcsolatokban és ez fogja leginkább meghatározni a kínai és észak-koreai viszonyt.

Kína tehát bármilyen provokatív lépés ellenére csak abban az esetben fog valamilyen szintű nyomást gyakorolni Észak-Koreára, ha az a szuverenitását veszélyezteti, de akkor sem túl intenzíven, hiszen azzal ellenségeskedés és feszültség fog kialakulni kettejük között, egyben a térségben is.

Jövőbeli kilátások    

A jelen állás szerint, Észak-Korea és annak nukleáris ambiciói marad a régió, de a globális világ egyik fő kihívása, amelyben Kína eddigiekkel eltérően minden bizonnyal szeretne szerepet vállalni. A krízis enyhítésének végett még akár egy lehetséges dél-koreai és japán együttműködés is szóba kerülhet, ami szintén jelentős hatással lehet a bilaterális kapcsolatuk alakulására. Ugyanakkor az USA izolacionista politikája is megemlíthető, mint befolyásoló tényező, hiszen abban az esetben, ha Washington nem kíván hasonló párbeszédeket folytatni Phenjánnal, mint az első Trump-adminisztráció alatt, akkor Kína továbbra is meghatározó nagyhatalom maradhat a Távol-Keleten, és az Észak-Koreával való viszonya is előnyösebb pozícióba kerülhet.

Konklúzió
Összegzésként elmondható, hogy Kína és Észak-Korea között egy szoros politikai és gazdasági kötelék rajzolódik ki, viszont ezt a viszonyt időnként befolyásolja a nemzetközi élet egyéb szereplői és eseményei. A bilaterális kapcsolatok már az elejétől fogva ezt a hullámzó tendenciát mutatták, és végigkísérte napjainkig annak jellege. Az együttműködés ennek következtében nem minden esetben jelent kedvező diplomáciai kapcsolatokat, viszont a kölcsönös függés biztosítja a szövetség erősségét és szükségességét, egyben elutasítja a kapcsolat teljes megszakításának lehetőségét.

Szerző: Simonffy-Kiss Anita

A Észak-Korea és Kína kapcsolatának alakulása az aktuális nemzetközi viszonyok fényében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Január elsejétől új parancsnok irányítja a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandárt. Elődjéhez, az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyettesének kinevezett dr. Bali Tamás dandártábornokhoz hasonlóan Kovács Krisztián ezredes is szállítóhelikopteres múlttal érkezett a parancsnoki beosztásba.

Nem először nyílik lehetőségünk egy hosszabb interjúra Kovács Krisztián ezredessel, hiszen az elmúlt években többször is beszélgettünk a szállítóhelikopteres közösség szerepéről - többek között - a 2010-es vörösiszap-katasztrófa, a 2013-as árvíz vagy a 2019-ben véget ért afganisztáni misszió kapcsán. Dandárparancsnoki kinevezése után immár nem a zászlóaljnál, hanem parancsnoki irodájában találkoztunk, ahol szakmai életútjának egy-egy fontosabb mozzanatait elevenítette fel.

[...] Bővebben!

A kiberbiztonság napjainkban az egyik legfontosabb fogalommá vált a biztonságpolitikában és más szakterületeken. Mára a mesterséges intelligencia olyan fejlett szintre ért el és annyira széleskörben hozzáférhetővé vált, hogy elkerülhetetlen a használata a kibervédelemben. Kezdetben a mesterséges intelligenciának csak a gépi tanulás (machine learning) alágát használták fel, hogy monitorozzák a felhasználói interakciókat ezzel kiszűrve egy esetleges betörést a rendszerbe vagy engedély nélküli hozzáférést bizonyos adatokhoz. A machine learning előnye, hogy egy emberhez képest elképesztően sok adatot tud rövid idő alatt feldolgozni és a nap 24 órájában dolgozik, ez tökéletessé tette erre a feladatra. A generatív AI-ok megjelenésével új korszak kezdődött hiszen ezek az AI-ok folyó szöveget tudnak alkotni és így a védelmi oldalon történő felhasználást is megkönnyítették, de ezzel egyidőben a csalások és támadások száma is megnőtt mesterséges intelligencia felhasználásával.

A gyakorlati felhasználásban ez azt jelenti, hogy a generatív AI segítségével például az AI ír egy jelentést, hogy adott informatikai rendszerben az elmúlt tetszőleges időtartamban volt-e bármi féle rendellenes tevékenység és ha esetleg akadt ilyen akkor megoldásokat is kínál a szakembereknek. Ennek a használatával drasztikusan lehetett javítani a nagy informatikai rendszerek felügyeletének a hatásfokát és gazdaságosságát. A mesterséges intelligencia egyik kulcsszerepe a prediktív elemzésekben rejlik a machine learning mellett. Ennek a lényege, hogy az AI mivel folyamatosan figyeli a rendszert stratégiákat tud kidolgozni arra, hogy a jövőben milyen típusú fenyegetések várhatóak az informatikai rendszer ellen és ezekkel szemben mi lenne a leghatékonyabb védelmi eljárás. Mindemellett az emberi faktor sem elhanyagolható és egyedül az AI nem sokat ér a kiberbiztonságban egyelőre jelenlegi tudásunk szerint. Tehát a mesterséges intelligenciával manapság csak a szakemberek munkáját tudjuk megkönnyíteni.

A támadások terén megoszlik a szakértők véleménye hiszen nincs konkrét bizonyíték minden esetben, hogy használtak AI-t a támadás során. Legtöbbször az elkövetés módja és eszköze az, ami következtetni engedi a szakértőket, hogy mesterséges intelligenciát alkalmaztak egy támadás során. Egyik olyan eset amikor bizonyítottan AI-t használtak egy kibertámadáshoz az a 2021-ben fejlesztett WormGPT volt. Ez a mesterséges intelligencia modell nagyon hasonlít a sokak által ismert ChatGPT-hez, ennek is lehet olyan feladatot adni, hogy megadott paraméterek szerint generáljon egy szöveget. Ez olyannyira jól ment az AI-nak, hogy tökéletesen tudta utánozni az emberi szóhasználatot és így olyan üzeneteket tudott küldeni többek között emailen, amiket a spam-szűrők nem tudtak megkülönböztetni a valós üzenetektől. Ezzel tehát az adathalász kiber bűncselekmények sokkal hatékonyabbak tudtak lenni, főleg, hogy ezeknek a phishing emaileknek a fő célpontjai vállalatok voltak és a tőlük való információszerzés.

Azonban nem csak a rosszindulatú felhasználás szüli ezeket a programokat, például fejlesztenek ilyeneket az IBM-nél is többek között. Ezeknek a fejlesztéseknek a célja, hogy fel tudjanak készülni a jövőbeni fenyegetésekre és hogy talán egy lépéssel a támadók előtt járhassanak a védelmi mechanizmusok tekintetében. A program, amit itt kifejlesztettek a DeepLocker nevet viseli és a lényege, hogy teljesen új és nagyon hatékony kitérőtechnikákat alkalmaz a víruskereső szoftverek ellen. Az IBM kísérletében egy ártalmatlannak tűnő videókonferencia szoftverbe rejtették és a kísérletben résztvevő emberek egyikének sem észlelte a számítógépére telepített vírusirtó program. A másik fontos innováció az a célzott támadás, ami csak akkor aktiválódik, ha a program észleli az áldozat arcát, hangját vagy egy előre megadott földrajzi helyet. Az ilyen rendszert mély neurális hálózatnak nevezik (DNN) és ez teszi lehetővé, hogy rejtve maradjon a különböző vizsgálatok során. A másik nagy előrelépés, amit felfedeztek az a malware aktiválási ideje, hiszen eddig ezt valahogy időzíteni kellett vagy egy IP-címhez kötni míg a DeepLockerrel biometrikus adatok alapján aktiválódik a kártevő.

Kínai és amerikai kutatók is fejlesztettek már olyan szoftvert, ami a CAPTCHA védelmi rendszert képes feltörni. A tesztek szerint a torzított szövegeket 94%-os pontossággal képes az AI felismerni, tehát így a legtöbb webes felület botok elleni védelme veszélybe került. Ez könnyen adhat felületet DDoS támadásoknak így túlterhelve és megbénítva mind magán mind pedig állami weboldalakat és informatikai rendszereket.

Ami pedig a nemzetbiztonsági kérdéseket illeti, több példa is van rá, hogy AI-t használtak fel többek között iráni és kínai hackerek is. A kínaiak fő célja a politikai ellenzék monitorozása és szétzilálása a cél, erre tökéletes platformot nyújtottak a közösségi média oldalak. Másik eszközük pedig, egy rejtőzködő és a saját kódja átíró malware volt, amivel az áldozatok eszközein tárolt adatokat tudták ellopni. Ezenkívül bizonyíték van arra, hogy egy iráni hackercsoport pszichológiai hadviselésre és dezinformációra használta az AI-t. A 2024-es olimpiai játékok idején elárasztotta a nemzetközi médiát az Izrael és a Hamas között dúló katonai konfliktusról szóló hírekkel. Ezeket a híreket AI generálta, de annyira kifinomult a nyelvi modellje, hogy szinte nem lehet megkülönböztetni a valódi hírektől. Mindezek mellett természetesen ezeket az mesterséges intelligenciákat az irániak phishingre is használják, hiszen főként ezekből a csalásokból finanszírozzák a csoport költségeit.

Igazából ahhoz, hogy megfelelően tudjunk védekezni az AI ellen, nekünk is AI-t kell alkalmazni. Hiszen például a Deepfake szoftverrel létrehozott hang vagy képanyagot manapság az AI fejlettsége miatt nagyon nehéz megkülönböztetni a valóstól, kivéve, ha használunk kifejezetten erre fejlesztett AI-t. De ha az AI csak a felhasználói szokásokat figyeli úgy is közel 90% pontossággal ki tudja szűrni a fenyegetéseket és a rendellenes műveleteket. Egy másik elterjedt és hatékony módszer a sandboxing, ennek a lényege, hogy az eszköz egy virtuális környezetben lefuttatja a programot és figyeli, hogy az tesz e bármilyen kirívó tevékenységet például titkosítást. Ezzel is nagy részét ki lehet szűrni nem csupán az AI fenyegetéseknek, de a hagyományos kártevőknek is. A valós idejű blokkolás is egy mára már elterjedt és AI segítsége nélkül elképzelhetetlen lenne, a lényege, hogy a rendszer figyeli például a fertőzött IP címeket és azonnal letiltja azokat amint észlel egyet. Ezzel a rendszerrel a Microsoft Defender a reakció idejét 2-6 óráról 30 másodpercre csökkentette. Vannak olyan AI-ok, amik önjavító rendszerrel vannak megírva, tehát ha az AI úgy véli talált egy olyan hibát a kódjában, amit ki tud használni egy kártevő akkor úgy módosítja azt, hogy a későbbiekben ne legyen lehetőség a hiba kihasználására. Egy másik módszer az AI felhasználására a kiberbiztonságban az a különböző tréningeken lenne. Itt a cégek dolgozói vagy akár magánembereke is megismerkedhetnének az AI által küldött phishing üzenetekkel és hogy különböztessék meg azokat a többi üzenettől.

A jövőben ezeknek az önjavító és öntanuló rendszereknek a működése valószínűen még kifinomultabb lesz. Csak gondoljunk bele, hogy ha ma egy DDoS támadás észlelése után 10 másodperccel tudja izolálni a fertőzött csomópontokat egy ilyen önjavító rendszer akkor mire lesz képes egy ilyen rendszer 2 vagy 3 év múlva. Ezenkívül a prediktív védelem nagyobb szerepet fog kapni, a legvalószínűbb az lesz, hogy az AI az internet és a dark web böngészésével és figyelésével előre tud jelezni egy esetleges kibertámadást. Az okosotthonok terén is lesz változás, hiszen egy AI felügyelni tudja, hogy minden eszköz működik e rendesen, vagy ha éppen nem melyikkel mi a probléma. Így ki lehet kerülni azt a biztonsági kiskaput, hogy ezeket az okoseszközöket lehallgatásra, vagy információ szerzésre használják fel illetéktelenek. Ezen a gondolaton elindulva az AI-t a kritikus infrastruktúrában is lehet alkalmazni, hogy ha esetleg megszűnne egy alrendszernek az összeköttetése a fő informatikai rendszerrel az AI tovább tudná működtetni biztonságosan azt az alrendszert külső beavatkozás nélkül. Ezzel decentralizálná például az energia vagy vízellátást így csökkentve annak a kockázatát, hogy az ország ellen intézett kibertámadás teljesen meg tudja bénítani azt és elvágja a polgárokat a kritikus infrastruktúrától. Az informatikai rendszerek védelmét segítheti az is, hogy AI által szimulált mesterséges támadásokkal tesztelik a rendszerek biztonságát és ez kombinálva egy önjavító programmal elméletben ki tudná küszöbölni a támadások több mint 90%-át. Napjainkban is használnak ilyeneket, de ennek a kettőnek a kombinációja meghatározó lesz a következő években a kibervédelem terén.

Azonban nem csak pozitív oldala van az AI vállalati felhasználásának, például 2024-ben egy német vállalat biztonsági rendszerében működő AI megfigyelte az alkalmazottak magánüzeneteit és így próbálta meggátolni a vállalat elleni támadásokat. Ez pedig azt támasztja alá, hogy az AI nem ismeri az erkölcsöket és az etikát, ez pedig komoly gondot okozhat a jövőre nézve hiszen egy nem keretek közé szorított mesterséges intelligencia ilyen helyzetben csak a feladattal foglalkozik és elképzelhető, hogy nem a humánus megoldást választja. Az AI betanítása is fontos feladat hiszen, ha ez nem megfelelően történik akkor komoly gazdasági következményei is lehetnek, például, ha banki vagy pénzügyi rendszereket felügyelő AI-ról van szó, amit csak Európai adatokkal tanítottak be, akkor használat közben ez egy afrikai vagy ázsiai országban problémákat okozhat. Az AI számára úgy fog tűnni mintha mindenki hamis vagy kirívó bankkártya adatokat adna meg és így egy adathalászatra gondol vagy csalásra. Ezenkívül nagyon sok országban az AI használatára semmi féle törvényi előírás nem vonatkozik, ez a jövőben problémákat okozhat és tömeges visszaéléseket eredményezhet. Feltételezem az elkövetkező pár évben minden ország felkészül erre és törvényileg is rendelkezik a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, de addig ez egy kiaknázatlan terület a bűnözők számára.

Tehát a mesterséges intelligencia mind a támadó és mind a védekező oldalon nagyon fontos eszköz és nem csupán a nagy informatikai rendszerekben hasznos, hanem a mindennapi életben is. Az embereknek tudniuk kell hogyan reagáljanak például egy AI által küldött adathalász üzenetre vagy tisztában kell lenniük, hogy mennyire fontos, hogy tisztában legyenek vele milyen élethű hang vagy kép készíthető deepfake segítségével és hogy ezt zsarolásra vagy csalásra lehet felhasználni.

Szerző: Huszár Róbert

A Mesterséges intelligencia használata a kibervédelemben és kibertámadások során bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ha találomra megkérdeznénk embereket az utcán a leghíresebb terroristákról, aligha akadna a felsoroltak között orosz nemzetiségű személy. Pedig az 20. század fordulóján Oroszországban a cári kormányzatnak igen meggyűlt a baja a terrorizmussal, aminek állami vezetők (köztük miniszterelnökök és cárok) is áldozatául estek. Ennek emlékezete Oroszországon kívül már nemigen van, de orosz közegben továbbra is ismert ez az időszak. Az egyik terroristával foglalkozunk a KatPol Kávéház 121. adásában, akinek életét a Fakó lovon ülő halál c. orosz film is feldolgozza.

[...] Bővebben!

A speciális festést kapott 716-os Mi-24V-ről, akarom mondani Csőrike II-ről "került a kezembe" ez a légifotó, ami a Lord Mountain 2010 gyakorlaton készült, Szlovéniában.

A fotoplatform se volt egy mindennapi madár...

...a 707-es oldalszámú ex-Mi-17PP, ami a típus későbbi hazai története során "nem létezőnek" lett minősítve, így sajnos elesett a továbbéltetés lehetőségétől.

Zord