Biztonságpolitika

A nyugati közvélemény a dzsihád kifejezéssel az 1990-es években ismerkedett meg behatóbban. Ehhez elsősorban az ekkoriban formálódó, a Nyugat ellen az iszlám védelmében szent háborút hirdető szélsőséges fegyveres mozgalmak és az általuk végrehajtott véres támadások szolgáltatták az okot. Az iszlám nevében végrehajtott, rendszerint számos halálos áldozattal járó fegyveres akciók következményeként a nyugati közvélemény számára – és egyre inkább a muszlim közösségekben is – a dzsihád elsősorban vallásháborút jelent. Annak ellenére, hogy a dzsihád az elmúlt három évtizedben kapott ekkora nyilvánosságot, a fogalom története sok évszázados múltra tekint vissza. A jelen elemzés a dzsihád-fogalom értelmezésének változását vizsgálja a szélsőséges szunnita iszlamista szervezetek relációjában, valamint kitér arra, hogy miként népszerűsítik a dzsihádot a hozzájuk köthető egyes médiumok. (A munkámban alapvetően az angolos átírást alkalmazom speciális karakterek nélkül, de a magyar nyelvben már meghonosodott neveket és fogalmakat magyaros átírással közlöm.)

A dzsihádizmus második hulláma

A dzsihádizmus második hullámának kezdetét az 1980-as évek kezdetére teszik, amikor az afganisztáni háború eseményeinek hatására létrejött a transznacionális dzsihádisták generációja. A sah rendszerét 1979-ben megdöntő iráni iszlám forradalom sikerét követően fogalmazódott meg a gondolat, hogy a forradalmat exportálni kell más muszlim országokba is, [1] illetve hogy a dzsihádot „nemzetköziesíteni” kell. Az Afganisztánt megszálló szovjet csapatokkal szemben védekező háborút folytató helyi muszlimok megsegítésére számos közel-keleti és észak-afrikai országból érkeztek harcosok (mujahidek), akiket később afgán-araboknak is neveztek. [2] al-Zawahirí szintén jelen volt Afganisztánban a háború idején, nagy számban toborzott harcosokat a helyi muszlimok támogatására. Ő azonban – Oszama bin Ladenhez hasonlóan – ekkor még nem szakadt el a régi, qutbi stratégiától, miszerint a szélsőséges mozgalmak elsődleges prioritása a nemzeti kormányok megdöntése. Afganisztán nehezen megközelíthető vidékein a külföldi harcosok számára katonai kiképzőbázisokat hoztak létre, akik a szervezési és politikai tapasztalatszerzésen túl a szovjetek elleni harc során valódi harctéri tapasztalatokra tettek szert, majd ezt a tudást hazatérve a saját kormányaik ellen alkalmazták. al-Zawahiri és társai így Afganisztánra mint inkubátorra és kiképzőtáborra tekintettek, ahol a világ szeme elől elrejtve dzsihádisták tömegeit tervezték kiképezni a jövőbeli hazai harcokra. A kiképzésen túl céljuk volt, hogy − szoros katonai együttműködésben az amerikaiakkal − kiszorítsák a megszálló szovjet csapatokat, valamint létrehozzák az iszlám uralmat. [3]

A dzsihádizmus harmadik hulláma: közeli ellenségből távoli ellenség

A qutbi ideológiával történő szakítás a 90-es évek közepén következett be, amikor al-Zawahiri szorosabb munkakapcsolatba került Oszama bin Ladennel, akit a palesztin származású Abdullah Azzam radikális muszlim teológus tett elkötelezetté az afganisztáni dzsihád mellett. bin Laden spirituális vezetőjének hatására mindketten megváltoztatták eddigi álláspontjukat az afganisztáni dzsiháddal kapcsolatban és már azt hirdették, hogy az elsősorban mégiscsak ugródeszkaként szolgál egy későbbi, Nyugat elleni háborúhoz. Az afganisztáni katonai kiképzőpontokon tartózkodó külföldi harcosokat az USA ellen tervbe vett háborúra tekintettel készítették fel. A radikális iszlamista szervezetekben bekövetkezett ideológiai váltás egyúttal azt is jelezte, hogy az irányzaton belül nagyfokú diverzitás létezik. A sok apró dzsihádista csoport egyesüléséből megalakuló al-Qaida nevű szervezet sikerrel indított szisztematikus támadást a még ekkor is a qutbi stratégiát követő más szervezetekkel szemben annak érdekében, hogy átvegye az irányítást a dzsihádista irányzat felett. Ezt követően hosszú távon megváltoztatták a különböző dzsihádista mozgalmak többségének a stratégiai célkitűzéseit, amelyek fókuszában ettől kezdve a Nyugat és szövetségesei ellen elkövetett támadások álltak. Mindez azt is jelenti, hogy a dzsihád definíciója továbbra sem változott meg, azonban az ellenség meghatározása igen: a közeli ellenség ellen folytatott harc helyett immár a távoli ellenséggel szembeni harcra helyeződött a hangsúly, ami azzal is járt, hogy az eddigi lokális dzsihádot felváltotta a globális dzsihád. [4] A kutatók szerint ebben az átállásban kiemelkedő szerep jutott a már említett Abdullah Azzamnak, akit emiatt „a globális dzsihád szellemi atyjának” [5], illetve „a nemzetközi dzsihád Leninjének” [6] is neveznek.

Az al-Qaida egyik fő stratégiai megalapozójaként és az afganisztáni dzsihádban részt vevő arab önkéntesek mobilizációjának irányítójaként hangsúlyozta a pániszlám szolidaritást, ami abban is megmutatkozik, hogy meggyőződése szerint a muszlimok számára az egymás felszabadító, defenzív háborúiban való részvétel egyéni vallási kötelezettség. Álláspontja szerint a defenzív dzsihád elindítására nem kell senkitől engedélyt kérni. Ennek első helyszíneként Afganisztánt és Pakisztánt említi. [7] A globális dzsihádizmus ideológiája, szervezeti felépítése és taktikája végül Afganisztánban fejlődött ki.  [8] Az esetleges afganisztáni győzelem meglátása szerint további felszabadító háborúk, így a palesztinai dzsihád katalizálásának a lehetőségét is meg fogja teremteni.  Ezzel szemben az iszlám uralmán túli – ellenséges − területeken végzett offenzív dzsihád kollektív kötelezettség. [9] Az umma jelenkori gyengeségének okát abban látja, hogy a közösség nem gyakorolja a dzsihádot, amit ő kizárólag fegyveres harcként értelmez: „Azok, akik azt hiszik, hogy az iszlám dzsihád harc és vér nélkül is tevékenykedhet és győzedelmeskedhet, illúziókat kergetnek, és nem értik ennek a vallásnak a természetét.” [10]

Meggyőződése szerint szoros kapcsolat áll fenn a hijra és a dzsihád között: az utóbbi a kivonulással kezdődik és a fegyveres harccal zárul. Továbbá ideológiájában – hasonlóan a többi dzsihádista ideológushoz – a mártírium és az önfeláldozás kiemelt jelentőségre tesz szert. [11]

Öngyilkosság vagy mártírium?

A kereszténységhez és a judaizmushoz hasonlóan az iszlám is mélyen elítéli az öngyilkosságot (intihar), amiért súlyos büntetés jár. A mártírium (shahada, istishhad) kérdése azonban merőben más megítélés alá esik, ugyanis a Korán számos helyen pozitívan nyilatkozik azokról, akik önkéntesen egy bizonyos eseményben vesznek részt azzal a reménnyel, hogy győzelmet fognak aratni, végül azonban Isten útján lelik halálukat. Őket a Korán mártírnak nevezi, mert bár nem kívántak meghalni, de tisztában voltak a halál lehetőségével mint lehetséges végkimenetellel. A fegyveres küzdelmekben való részvétellel sem az öngyilkosságra buzdította a Próféta a követőit. A halál a hit aktív tanúságtevőjének hősi halálaként volt elfogadható. A klasszikus szunnita vallástudósok azonban a mártírság utáni vágyakozást és annak kultuszát súlyosan elítélték. [12] A mártírok hite nem kérdőjeleződik meg, így a természetes halált haló személyekkel ellentétben valójában nem is halnak meg, hanem a purgatóriumot kihagyva rögtön a Paradicsomba kerülnek. Az utóbbi években elterjedt öngyilkos merényletek elkövetői sem öngyilkosokként tekintettek magukra. Meggyőződésük szerint ők dzsihádot folytattak az iszlám ellenségeivel szemben, és a fegyveres harc során bekövetkezett haláluk az iszlám védelmében nyert értelmet. Az öngyilkos merényletek civil áldozatainak jogi megítélése felemás: míg a korábbi egyiptomi főmufti, Sayyid Muhammad Tantawi a 2001. szeptember 11-ei támadás során meghalt civil áldozatokkal kapcsolatban nyilvánvalóvá tette az elkövetők szembeni megvetését és ellenszenvét, addig a palesztinok által Izraelben elkövetett öngyilkos merényleteket egyenesen támogatta. A szintén egyiptomi vallástudós al-Qaradawi hasonló véleményen van. [13]

Ibn Taymiyya és a dzsihád

A szélsőséges irányzatok teoretikusainak közös ismertetőjegye, hogy munkáikban rendszerint hivatkoznak a 13–14. században Szíriában élt hanbalita jogtudós, Ibn Taymiyya dzsiháddal kapcsolatos nézeteire, aki működése során a Próféta tanításainak a későbbi rárakódásoktól – újításoktól − való megtisztítását szorgalmazta. Ibn Taymiyya a dzsihádra vonatkozó gondolatait A vallástörvényen alapuló politikai hatalomgyakorlás az uralkodó és az alattvalók megreformálása érdekében című munkájában fejtette ki. A hitetlenek elleni állandó fegyveres harcot mint közösségi kötelességet a legelsőként említette, azonban a dzsihád számos jelentésárnyalatát különböztette meg, melyek között helyet kaptak az önérdeket szolgáló helyes cselekedetek, a rossz és a bűn elkerülése, valamint az ennek érdekében tett óvintézkedések is. [14] A rá hivatkozó modern kori szélsőséges ideológiát hirdető személyek − köztük Qutb és Faraj – eltekintettek annak a történeti kornak a sajátos viszonyaitól, amelyben a mongolok ellen kardot rántó Ibn Taymiyya élt, ami nagy hatást gyakorolt a dzsiháddal és a takfirral kapcsolatos nézetei alakulására.  Az Ibn Taymiyya által a „muszlimok halálos üzenetének” [15] is nevezett, a szunnitákkal nyíltan ellenséges, a nem igazi muszlimnak tekintett mongolok előretörése idején kiadott Mardin-fatwájának (vallásjogi vélemény) eltérő értelmezési lehetőségei kapcsán kibontakozó vita szintén megkérdőjelezi, hogy a munkássága valóban megalapozhatta-e a dzsihádizmust. [16]

Szaúd-Arábia és a dzsihád

A számos kortársa által szélsőségesnek nevezett Ibn Taymiyya szellemi örökségét határozottan vallotta a Szaúd-Arábiában hivatalos wahhábita irányzat megalapítója, a 18. században élt vallási vezető, Muhammad Abd al-Wahhab. Legfőbb célja volt a Próféta és a kegyes ősök (salaf) idején létezett iszlámhoz való visszatérés. Tanításainak középpontjában a harcos, agresszív dzsihád állt, a vele egyet nem értőket eretneknek nevezte. Ez a dzsihád azonban minden esetben muszlimok ellen irányult. Az erőszakossága által gerjesztett társadalmi feszültség miatt kénytelen volt elmenekülni. Végül Muhammad Ibn Saudnál talált védelmet, akivel szövetséget kötött. Ennek eredménye a három szaúdi állam megalapítása volt, amelyek közül az 1932-ben utolsóként alapított állam még ma is fennáll. [17]

A szélsőséges mozgalmak körében fennálló különbségek Szaúd-Arábiában is megfigyelhetők. A nyolcvanas és a kilencvenes években az erőszakra buzdító és az uralkodócsaládot kérlelhetetlenül elutasító Sahwa (Ébredés Mozgalom) prominens vallástudósai és hitszónokai a szélsőséges nézeteik miatt kiszabott börtönbüntetésüket követően szakítottak a korábbi harcos retorikájukkal az új évezred elején. A szaúdi állammal történt kiegyezésük alapján az állam iszlamizálását a társadalom iszlamizálásán keresztül kívánták elérni, aminek fő eszközét a fiatalság megfelelő oktatásában látták. Látva az amerikai katonai fölényt, elítélték a kard dzsihádját. Azonban a társadalom azon rétege, amelyik kitartott az egykori szélsőséges nézet mellett, eltávolodott a megszelídült Sahwa mozgalomtól és egy még inkább radikális nézetet kezdett képviselni. Ennek az irányzatnak a nevéhez fűződik a Szaúd-Arábia számos nagyvárosát megrázó 2003-as és 2004-es erőszakhullám. [18]

Szélsőséges tanokat hirdető szaúdi hitszónokok

Egyik kulcsideológusuk, Nasir al-Fahd Az amerikaiakat támogatók istenkáromlásának felfedése (al-Tibyan fi kufr man aana al-amrikan) című művében foglalta össze vallási-politikai krédóját. Szót ejt a Nyugat ellen folytatott támadó, fegyveres dzsihád szükségességéről, a nem muszlimokkal szembeni, a Koránon és a prófétai hagyományon alapuló kívánatos bánásmódról, továbbá kritizálja az iszlámtól elforduló, tévúton járó muszlim vallástudósokat. [19] A 2003 májusában letartóztatott és bebörtönzött hitszónok támogatta az Egyesült Államok nukleáris fegyverrel történő megtámadását is („WMD fatwa”). Az al-Qa’ida által elkövetett rijádi bombatámadásokat később egy szaúdi televíziós műsorban elítélte, a szélsőséges tanait pedig visszavonta.

Egy másik, a 2000-es évek elején a szélsőséges tanait aktívan hirdető szaúdi hitszónok, Bashir al-Najdi meggyőződése szerint Fahd szaúdi királyra (1982–2005) nem lehetett legitim uralkodóként tekinteni, hiszen a Nyugattal túlságosan szoros kapcsolatot tartott fenn, valamint az iszlám és a muszlim közösség érdekeivel szembeni döntéseket hozott, ráadásul − egészségügyi okokból kifolyólag – cselekvőképtelen volt. Hatalmát így erőszakkal is meg lehetett dönteni. A Szaúd-Arábiában elkövetett terrorcselekményekkel kapcsolatban leszögezte, hogy a nyugati civil áldozatok jogos célpontnak, míg a muszlim civilek járulékos veszteségnek minősülnek. [20]

A dzsihádot népszerűsítő al-Qaida kiadványok

A fegyveres dzsihád szaúd-arábiai megjelenését számos, az al-Qaida arábiai szárnyához (ACAP) köthető, napjainkban is könnyen hozzáférhető és letölthető kiadvány népszerűsítette. Ezeket a termékeket a dzsihád Ibn Rushd által öt kategóriára történő felosztását figyelembe véve a toll dzsihádjaként is értelmezhetjük.

Elsőként a második öbölháború kirobbanásának évében, 2003-ban jelent meg a Sawt al-Jihad (A dzsihád hangja) című kiadvány. Harminc száma jelent meg az interneten és rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert a muszlim világ társadalmainak szélsőséges rétegeiben. A magazin az egyik első olyan kiadvány volt, amely nyíltan hirdette annak szükségességét, hogy a muszlimoknak el kell távolítaniuk az iszlám földjéről (dar al-islam) minden idegen elemet. Ennek az egyik eszköze a szigorú ideológiai nevelés, amelyben nagy szerepet kap a dzsihád jelentőségéről szóló tanítás. A kiadványban ezért a dzsihád „szépségéről” szóló lírai költemények [21], a saját dzsihád-interpretációjuk vélt iszlámjogi megalapozottságát alátámasztó írások [22], valamint a terrorszervezet által elkövetett fegyveres támadásokról szóló rövidebb-hosszabb tudósítások is olvashatók. Az AQAP vezetője, Abdulaziz al-Muqrin írásai és intelmei is gyakran megjelentek a kiadványban. A szervezet műveleti vezetője, Sayf al-Adil is rendszeresen írt a magazin Biztonság és hírszerzés (al-Amn wa l-istikhbarat) című rovatába. A magazin továbbá a bin Laden egyes különítményei által végrehajtott fegyveres rajtaütésekről szóló összefoglalókat is megjelentette. [23]

A Muaskar al-Battar (A Battar katonai tábor) című tematikus, online terjesztett kiadvány elsősorban katonai jellegű volt és a dzsihád iránt érdeklődő fiatalokat a fizikai harcra készítette fel. Többek között amerikai katonai kézikönyveket is lefordítottak arabra, megtanították a különböző fegyverrendszerek megfelelő alkalmazását, valamint az akkoriban modernnek számító informatikai ismereteket is − IP cím rejtése, titkos chatszobák létrehozása, weblapszerkesztés − az olvasók elé tárták. Az itt megjelent írások hangsúlyozták az egészséges és fitt testalkat megőrzésének fontosságát, hiszen a túlsúly a jövőbeli harcosokat jelentősen hátráltatná a katonai feladatok elvégzésében. Így a rendszeres testmozgásra és a szigorú diétára hívták fel az olvasók figyelmét. A magazin munkatársai részletes edzéstervet és a helyi gasztronómiától számos tekintetben idegen, kalóriaszegény mintaétrendet is összeállítottak a számukra. [24] Az olvasók a dzsihádot magasztoló versekből meríthettek erőt. [25] A kéthetente megjelenő magazin az olvasót a helyes fegyverhasználat mellett a rejtőzés fortélyaira is igyekezett megtanítani. [26]

Az al-Khansa című nőknek szóló magazin a 8. századi nadzsdi származású al-Khansa költőnőről kapta a nevét, aki mindegyik fiát az iszlám nevében viselt fegyveres harcban veszítette el. A kiadvány arra tanította meg a nőket, hogy miként hangolják össze a családi életüket a dzsiháddal, hiszen az utóbbiból nekik is ki kell venniük a részüket. A dzsihádista ideológia szerint a nők legfontosabb feladata a fiúgyermekeik dzsihádra nevelése, illetve azon egészségügyi ismeretek − elsősegély, sebkötözés − elsajátítása, amelyek szükségessé válhatnak a dzsihád során megsérült harcosok egészségügyi ellátásakor. Nincs azonban megtiltva a nőknek, hogy aktív harcosokként csatlakozzanak a férfiakhoz. [27]

Az al-Shamikha („A nagyszerű / csodás nő”) szintén nőknek szóló kiadvány, amely az al-Khansa magazinnal összehasonlítva – esztétikai szempontokat figyelembe véve – a mai kor ízlésének sokkal inkább megfelel. Mindekét magazin célja az volt, hogy a szervezet muszlim nők körében meglévő támogatását növelje. A magazin tartalma némileg eltér az al-Khansa-étól. Az elsősleges szempont arra irányult, hogy rábírják a nőket, hogy mujahidekhez menjenek feleségül. Ebből a célból az olvasót számos tanáccsal látták el, így több interjút közöltek olyan nőkkel, akik muszlim harcosokat választottak maguknak férjül. A vallási kötelezettségekre való emlékeztetés mellet a magazin felhívja az olvasók figyelmét arra is, hogy a nők kötelesek a dzsihádban részt vevő férjük támogatása. A magazinban e mellett állandó rovatot képviseltek a szépségápolási tippek és tanácsok is.

A különböző szaúdi dzsihádista mozgalmak felhasználták a modern kor minden lehetséges technikai eszközét, hogy a társadalom minél szélesebb rétegét meg tudják szólítani. Ennek jegyében az öngyilkos merényletek, valamint a fegyveres támadások elkövetőiről rövidebb-hosszabb filmeket készítettek, amelyekben a mártírok a merényletekkel kapcsolatos személyes indítékaikról és vallási meggyőződésükről beszélnek. A szaúdi dzsihádisták talán legnagyobb hatást kiváltó médiaproduktuma a 2003 májusában Rijádban elkövetett merénylet résztvevőit bemutató film, ami a Badr al-Riyad címet viseli. [28]  A címválasztás nem véletlen: a cím utal a már említett 624-es badri ütközetre, amelynek során a muszlim seregek első alkalommal győzték le a mekkai pogányokat. A médiaanyag az Interneten máig megtekinthető.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Ashkan Forouzani on Unsplash

Felhasznált irodalom

[1] A Pahlavi-rendszert megdöntő forradalom egyik legmeghatározóbb egyénisége Khomeini ajatollah volt, aki a mélyreható változásokat dzsihád útján kívánta elérni. Radikális nézetei miatt hosszú éveket töltött emigrációban Irakban és Franciaországban. A Nejefben eltöltött évek alatt írta meg az Iszlám kormányzat című munkáját, melynek vezérelve nagy hasonlóságot mutatott al-Mawdudi és Qutb gondolataival. Külön figyelmet fordított a síita iszlámban kiemelkedő jelentőségű imámátus-tanra (imamiyya), megalkotta a vallásjogi tudós által gyakorolt kormányzás elméletét (wilayat-i l-faqih), ami az Iráni Iszlám Köztársaság berendezkedésének alapja lett, valamint az iszlám kormányzás tételét, amelyek mind a mai napig hatályban vannak.

További információ: N. Rózsa Erzsébet: Evolúció és revolúció az Iráni Iszlám Köztársaság külpolitikájában. In: N. Rózsa Erzsébet (szerk.): Nemzeti identitás és külpolitika a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában. Budapest: Teleki László Alapítvány, 2005, 123–124.; Csicsmann László: Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Budapest − Pécs: Dialóg Campus, 2008, 181–183; Jany János: Az iszlamizmus. Eszmetörténet és geopolitika. Budapest: Typotex, 2016, 121–122)

[2] Rostoványi Zsolt: Iszlám és a 21. század. Kihívások és válaszok. Budapest: L’Harmattan, 2020, 56.

[3] Gerges, A. Fawaz: The Far Enemy. Why Jihad Went Global. New York: Cambridge University Press, 2005, 11–12.

[4] Gerges, 12–14.

[5] Rostoványi, 71.

[6] Rostoványi, 71.

[7] Rostoványi, 73.

[8] Jany 2016, 40.

[9] Rostoványi, 73.

[10] Rostoványi, 75.

[11] Rostoványi, 75.

[12] Simon Róbert: Iszlám kulturális lexikon. Budapest: Corvina, 2009, 287–289; Rostoványi, 81–83.

[13] Schirrmacher, Christine: Islam and Society. Sharia Law – Jihad – Women in Islam (The WEA Global Issues Series Vol. 4). Bonn: Culture and Science Publ., 2008, 113–117; Dévényi, 23.

[14] Dévényi Kinga: A ğihād az iszlámban. Történeti áttekintés. Keletkutatás 2013. tavasz, 13–14.

[15] Simon Róbert: Az iszlám fundamentalizmus. Gyökerek és elágazások Mohamedtől az al-Qá’idáig. Budapest: Corvina Kiadó, 2014, 118.

[16] Rostoványi, 129–134.

[17] Dévényi, 18–21; Jany 2016, 56–59.

[18] al-Rasheed, Madawi: Contesting the Saudi State. Islamic Voices from a New Generation. New York: Cambridge University Press, 2007, 134–139.

[19] al-Rasheed, 139–148.

[20] al-Rasheed, 149–153.

[21] al-Najdi, Abu Amir: al-Thawra al-muntazara in Sawt al-Jihad (1428/30), 26–27.

[22] al-Rashid, Abdullah bin Nasir: Hal yuqal: Turki al-Dandani Shahid? in Sawt al-Jihad (1424/1), 29–32.

[23] Sz.n.: Bayan bi shaan ghazwat sirriyya al-shaykh Usama bin Ladin in Sawt al-Jihad (1428/30), 11.

[24] al-Rasheed, 156–157.

[25] al-Awshan, Isa: Irmi Amrika in Muaskar al-Battar (2004/1), 32.

[26] al-Dakhayyal, Bandar: al-Ishtibak al-sar’i in Muaskar al-Battar (2004/1), 12–18.

[27] al-Rasheed, 167–168.

[28] al-Rasheed, 158–163.

A A dzsihád interpretációjának változása a szélsőséges iszlamista szervezetek ideológiájában – II. rész bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A magyar Gripenek szürkék.

A magyar Gripenek szürkék?

Az állítás nem, a kérdés jogos és rá a válasz nemleges. Aki ugyanis még emlékszik, az tudja, hogy első gépünk, a 30-as először színes felségjeleket kapott, sőt, repült is azokkal, s csak aztán nyerte el normál, lo-vis őszürkeségét. Tökéletesen stimmel hát, hogy most ugyanehhez, az azóta sokat megélt géphez kötődik a legújabb színes "festés" (fólia) is, mely a NATO Tigristalálkozó (NTM) idei kiadásának alkalmából, valamint a Puma század 85-ik születésnapjára készült el, s került ma bemutatásra Kecskeméten az alakulat katonái és Pozsgay Gyula illusztrátor munkájának köszönhetően.

Felszállás 12-es irányba.

050125, Linköping. Az első magyar Gripen kigördítési ceremóniája. A 30-as itt még a fenn említett színes felségjelekkel. A Saab emelőkosaras járművel járul hozzá a fotó elkészítéséhez :-)

Az eredeti piros-fehér-zöld felségjel a 39.301-es svancán.

Na de térjünk vissza a jelenbe. Ugyanaz a függőleges vezérsík több mint 18 év elteltével, az új Puma matricával, annak is a magyar oldalával. A "festésen" túl is módosítások történtek azóta, az ILS antenna a nagy fin podról (EW) átkerült az alsó, kis méretűre.

A svanc bal oldala az angol felirattal. Egy apró, de fontos bővítés is történt. Végre felkerült a vezérsík tetejére az oldalszám. Anno a gépek érkezésekor - a MiG-29-esek mintájára - ez már felmerült, de nem valósult meg. Hogy mi ennek a racionalitása? Az indítózónába kiérkező hajózók akkor is látják, hogy melyik az "ő" gépük, ha azt hátulról közelítik meg.

Bíztunk a jó szerencsében, hogy nem fordul az irány, és elcsípjük leszállóban is a középkorú harcost. Úgy is lett, működött a Pilótában árult Varázsszer :-)

A Griffek és Pumák színe változását, kevély röptét egy kisebb, szerényebb megjelenésű szőrös emlős is figyelemmel követte ma a kerítéstől.

Zord

Rengeteg szakember foglalkozik a háborúban jelen lévő és „szolgáló” fiatalkorúak és gyermekek helyzetével – és ez szociológiai szempontjából is egy igen fontos kérdéskör.
„Szükséges hangsúlyozni, hogy a gyerekkatona(ság), bizonyos okok miatt nem könnyen definiálható jelenség. Ennek oka elsősorban az, hogy módszertani szempontból nehezen vizsgálható társadalmi rétegről van szó. Egyrészt többnyire az összlakosság csak nagyon kis hányadát teszik ki (rare), amelynek következtében bármilyen statisztikailag megbízható országos mintavétel esetén csupán néhány gyerekkatona kerülne a mintába. Másrészt olyan társadalmi rétegről van szó, amely a kutató számára jellegénél fogva nehezen megfogható, nehezen elérhető (elusive).” A nemzetközi jogok kiemelten kezelik a helyzetet és próbálnak javítani a helyzeten; illetve a megfelelő hatóságok és szervek is ezért dolgoznak, hogy megállítsák, ha más nem, csökkentség a gyermekek katonai tevékenységét. Sokunk számára abszurdum lehet, hogy ilyen létezik a XXI. században is – de, sajnos ez a jelenkor egyik küzdelme és problémája. Természetesen, tiltott ez a jelenség, hiszen minden szempontból a gyermekek jóléte, egészsége és szocializálódása ellen van ez a tevékenység. „A gyerekkatonák toborzásáról, a szexuális incidensekről és a gyerekrablásokról is jelentést készített az UNICEF. Világszerte Afrika nyugati és középső részén toborozzák a legtöbb gyerekkatonát, és ugyancsak itt a legmagasabb a száma a szexuális erőszakot elszenvedő gyerekeknek – derül ki az ENSZ Gyermekalapjának jelentéséből. (…) A jelentésben felhívják a figyelmet arra, hogy az elmúlt öt évben tovább nőtt a térségben a fegyveres konfliktusok száma, új válsággócok alakultak ki Burkina Fasóban, Kamerunban és a Csád-tó térségében is, jórészt az itt aktív dzsihadista csoportok miatt.”

A gyerekkatonaság, mint jelenség

A gyermekkatonaság – mint olyan – illetve a gyermekkatonák háborúkban és egyéb konfliktusokban történő alkalmazása – sajnos – nem mai dolog. Elsősorban a visszamaradott országokra jellemző ez a fajta „haderőpótló forma” – amely ellen, lehetőségei szerint küzd a világ. „A gyerekkatonaság problémakörével az 1990-es évek közepe óta foglalkozik aktívan a nemzetközi közvélemény. Bár a korábbiakban is léteztek munkák, amelyek a gyerekek háborús körülmények között való foglalkoztatását vizsgálták, a nemzetközi rendszernek a hidegháborút követően megváltozó minősége kellett ahhoz, hogy a dolog jelentősebb nemzetközi figyelmet kapjon. A Szovjetunió széthullásával, illetve a liberális demokráciák, piacgazdasági mechanizmusok szatellit- és utódállamokban való fokozatos megszilárdulásával a nyugati közvélemény olyan vélt vagy valós leküzdendő problémákat talált magának, mint például a klímaváltozás, a terrorizmus, a nemzetközi migráció jelensége, a globális szegénység, különféle járványok, illetve a háborúk új minősége. Ez utóbbi halmazba sorolható a gyerekkatonaság jelensége is. Kutatások szerint a gyerekeknek a fegyveres konfliktusokban való aktív részvétele fokozottan jellemző azon esetekben, ahol a szemben álló felek nem a hadviselés nemzetközileg elfogadott normái szerint – vagyis a ius in bellum következetes ignorálásával– folytatnak háborút.”

Alapvetően kettő formáját különböztetjük meg, ha egy gyermek a katonaságban tevékenykedik:

• gyermekek a hadseregben:

A hadseregben dolgozó gyermekeket, beleértve az állami fegyveres erőket, a nem állami fegyveres csoportokat és más katonai szervezeteket, kiképezhetik a harcra, kijelölhetik támogató szerepekre, például portásokra vagy hírnökökre, vagy taktikai előnyökre használhatják fel emberi pajzsként vagy politikai előnyök céljából propaganda

• illetve, gyermekek vészhelyzetekben és konfliktusokban:

„Olyan helyzetek következményei, amelyek káros kockázatot jelentenek a gyermekek egészségére, biztonságára és jólétére. Sokféle konfliktus és vészhelyzet létezik, például erőszak, fegyveres konfliktusok, háborúk, természeti katasztrófák stb. Világszerte hozzávetőleg 13 millió gyermek kényszerült elhagyni otthonát fegyveres konfliktusok és erőszak miatt. Ahol az erőszakos konfliktusok jellemzőek, ott a kisgyermekek élete jelentősen megzavarodik, és családjuknak nagy nehézséget okoz a kisgyermekek egészséges fejlődéséhez szükséges érzékeny és következetes gondoskodás.”

„Óvatos becslések szerint a világ összes hadseregét, fegyveres alakulatát, lázadó csoportját, terrorista szervezetét számba véve ezek mintegy negyven százaléka alkalmaz gyermekeket politikai, vallási, etnikai vagy egyéb céljaival összefüggõ katonai feladatok végrehajtására. Bár a gyerekkatonaság, miként a gyermekek kihasználásának egyéb formái (gyermekmunka és gyermekprostitúció) is, valamennyi kontinensen előfordul, a jelenséggel kapcsolatban még mindig nagy a tájékozatlanság, sõt a kérdés iránt bizonyos közömbösség is tapasztalható a nemzetközi közösség részérõl. A gyerekkatona szó negatív konnotációja, valamint a téma „soft issue” jellege sok esetben eredményezi a kérdés marginalizálását a politika részérõl.”

Mélyszegénység, mint családi háttér

A szegénység, a halmozottan hátrányos sors és az iskolai végzettség hiánya a legfontosabb okok közé tartoznak, amelyek több száz fiatal fiút és lányt késztetnek arra, hogy fegyvert ragadjanak – és sokszor „tudatuk” és/vagy szabad akaratuk ellenére késztetik őket háborús cselekedetekbe.

„A gyerekszegénység egyik legfontosabb mutatója a gyerekéhezés mértéke, amiről nincsenek pontos adatok. Magáról a jelenségről tudni kell, hogy a „gyermekek szegénysége eltér a szegénység általánosan jellemző sajátosságaitól, a gyermekek szükségleteinek kielégítése ugyanis nem halasztható; egy szegény családban nevelkedő gyermek szocializációs hátrányai, iskoláztatásának hiányosságai, egészségtelen táplálkozása stb. meghatározzák későbbi életpályájának alakulását, olyan feltételeket teremtve, amelyek elősegítik (illetve megakadályozzák), hogy felnőtt életükben kikerülhessenek a szegénységből.” Azokban a régiókban, területeken, ahol jellemző a fiatalkorúak hadrendbe állítása – inkább kényszerítése – gyakori adat, hogy az ország GDP indexe igen alacsony és átlag alatti. Ezen adat – tényező – nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a családok és azon belül a gyermekek milyen lehetőségekkel bírnak, illetve, hogy az állam mit tud adni a fiataloknak – így az iskolázottság és az iskolalátogatási lehetőség is nehezebb, mellette sokszor hiányos, elmaradott. A mélyszegénységbe kényszerülő szülők – családok – szó szerint a napi megélhetésért küzdenek: vagy a gyermek is segédkezik a (házi)munkával, a család fenntartásával; vagy a szülőnek is olyan körülmények között kell megkeresnie a mindennapi betevőt, ami a gyerekek nevelésének elhanyagolásához vezet(het), aminek szintén pszichés, majd szociológiai nyomai vannak. Gondoljunk bele! Milyen gyermekkora van annak, aki nem tud kortársai között cseperedni, nem tud tanulni? És, ha mellette még a család sem tud időt tölteni a gyerekkel? Igen, ebből (hosszabb) távon sok jó nem származik – nem tanulja az egyén az alapvető szociális és viselkedési formákat, fejlődési zavart szenvedhet – ez a jövőben is (súlyos) problémákat fog okozni; a társadalmi normák idegenek lesznek az ember számára.

Térbeli és időbeli meghatározás

A gyermekkatonaság jelenléte – a korábbiakkal azonosan – kifejezetten az afrikai régió országaira jellemző. Gyerekkatonák a valójában világ minden régiójában léteznek, gyakorlatilag bárhol, ahol fegyveres konfliktus zajlik. Mégis, a legjobban érintett területek köztudottan Afrika, Dél-Amerika, a Közel-Kelet illetve Dél-és Délkelet-Ázsia – ezeken a helyeken a hatalomért és a túlélésért is harc folyik. Elemzések szerint 2004 és 2007 között 19 országban alkalmaztak gyerekkatonákat kormányerők illetve nem állami fegyveres csoportok: Afganisztán, India, Indonézia, Irak, Izrael és az elfoglalt palesztin területek, Burma, Nepál, Fülöp-szigetek, Sri Lanka, Thaiföld, Közép Afrikai Köztársaság, Burundi, Csád, Elefántcsont-part, Kongói Demokratikus Köztársaság, Szomália, Szudán, Uganda és Kolumbia. A történelem során jól megfigyelhető a példa, hogy nem csak napjainkban „divat” ez a fajta megoldás, hanem évszázadokkal ezelőtt is alkalmaztak gyerekeket a seregben.

Miért éppen a gyerekek?

„A gyerekkatonák alkalmazásának okai mögött ott találjuk tehát a befolyásolhatóságot. Ennek eszköze ugyan változó lehet, ám célja mindig ugyanaz: a teljes engedelmesség és a feltétlen hûség kialakítása. Az apának az afrikai családokban betöltött különleges helyzeténél fogva a gyerekeknél igen korán kialakul a vezetõnek való megfelelés igénye. Ezt ültetik át a katonaság mûködési rendszerébe, ahol a parancsnok lesz a legfõbb úr. Ezek a fiatalok – az esetek többségében – a szó szoros értelmében minden utasítást végrehajtó, bûntudat nélküli kegyetlen gyilkológépekké válnak.”

A gyerekek kizárólag a környezetükről, méginkább a szüleikről vesznek mintát. Ha akár az elhanyagoltság áll fent, akár egy olyan helyzet, mint a (polgár)háború, kétségtelen, hogy ki vannak téve a fiatalkorúak ennek a helyzetnek. Alapvetően sokszor a „szükség” az, ami ebbe kényszeríti a fiatalokat: félelem, fenyegetettség, stb. A konfliktusban álló országok – különösen Afrika térségén – szemrebbenés nélkül küldik csatába vagy katonai munkába a gyerekeket, hiszen sokan nem tartják őket azonos értékűnek a felnőtt katonákkal – „darabszámként” tekintenek rájuk és a kiképzésüktől kezdve így kezelik és „nevelik” őket.

Felmerül a kérdés, vajon miért alkalmaznak egyáltalán kiskorúakat felnőttek helyett, hiszen az az általánosan elfogadott nézet, hogy a háború a felnőtt férfiak dolga. A válasz az lehet, hogy a gyermekek kevés élettapasztalattal rendelkeznek, ezáltal könnyebben engedelmeskednek, mint a felnőttek. Sokszor nem tudják felmérni a valódi veszélyt, ami körülveszi őket, ezért félelemérzetük is csekélyebb. S mivel a kiskorúaknak gyakran még nincs saját véleménye, felelősségérzete, s a gyerekeknek általában szükségük van valakire, akire felnézhetnek, akire hallgathatnak, ezáltal könnyebben befolyásolhatóvá, manipulálhatóvá válnak. Azonban azok a milíciák, amelyek kiskorúakat soroznak be – általában erőszakkal -, sok esetben nemcsak a gyerekek hiszékenységére apellálnak. Kábítószerekkel „kínálják” őket, hogy megtörjék a pszichológiai korlátjaikat, aminek következtében elveszítik normális ítélőképességüket, sokkal bátrabbak, de ugyanakkor agresszívabbak lesznek, s könnyűszerrel nekiindulnak a harcoknak. A kábítószer befolyása alatt sokszor brutális tetteket követnek el, s később, amikor elmúlik a drog hatása, rémálmok emlékeztetik őket a szörnyűségekre, maradandó lelki sérüléseket okozván ezzel.

Az erőszak gyerekekre való hatása

Amit az emberjogi aktivisták gyakran elhallgatnak: a jelenség nem csupán emberjogi kérdés, hanem geostratégiai és fejlesztési problémákat vet föl. A gyerekkatonák minden kétséget kizáróan háborús áldozatok: kihasználják őket, elrabolják a családjuktól, megfosztják az oktatástól, harcra és gyilkolásra kényszerítik őket. De nem szabad eltekinteni attól, hogy ellenséges támadók is: egy asszimetrikus háborúban bevethető, leghatékonyabb fegyverek. Szinte semmibe nem kerül a besorozásuk, olcsó az ellátásuk, gyors parancsteljesítők. Iszonyatosan hamar megtanulják a kegyetlen taktikák alkalmazását. A Sierra Leonéban 1991-2002 közt működő Forradalmi Egységfront (RUF) nevű lázadócsoport például arról volt hírhedt, hogy a civileket megcsonkította és megerőszakolta. E borzalmas háborús bűntetteket az esetek jó részében bedrogozott, leitatott gyerekek követték el. Ez a példa is kiválóan tükrözi azt, hogy miként változik az ember személyisége a gyermekkor és a serdülőkor alatt. Ezeknek a kicsi gyerekeknek – a mélyszegénységben töltött idő alatt – szinte esélyük nincs a szocializálódásra és nem ismerik meg a társadalmi normákat. Ha a háborúkban „nevelkednek”, speciális, szakmai segítség nélkül szinte semmi esélyük nincs arra, hogy „normális” és társadalmilag elfogadott életet tudjanak élni, a saját kultúrájukban, környezetükben.

Gyermekkatonák egy pszichológus szemével

A hivatalos meghatározás szerint elkülönítjük a 10 évnél fiatalabb gyerekeket, akik nem fegyveres szolgálatot látnak el, hanem például takarítanak, mosnak, és a 10 év fölötti gyerekeket, akiket már felfegyvereznek. Fontos, hogy már ebben a 10 éves kor előtti időszakban is – ha nem is használnak fegyvert – olyan felkészítést kapnak, ami ebbe az irányba mutat. A gyerekeknek teljesen más a félelemérzete. Ha visszagondolunk, mi is emlékezhetünk arra, hogy gyerekkorunkban mennyivel bátrabbak voltunk, belementünk olyan veszélyhelyzetekbe, amelyeknél nem gondoltuk, hogy milyen következményei lehetnek. Ki lehet használni, hogy a gyerekek még nem tudják igazán értékelni, hogy bizonyos cselekedetükből milyen veszély, milyen baj származhat. Másrészről sokkal könnyebben befolyásolhatóak. Kell nekik egy személy, akire felnézhetnek, aki folyton jelen van, hiszen ők is érzik, hogy az életüket még nem tudják úgy irányítani. Normális esetben ez a családban az apa vagy az anya.

Milyen pszichológiai hatásai vannak a gyermekkatonaságnak?

A háború sújtotta gyermekek körében a gyermekkatonák nagyobb valószínűséggel viselnek el- többek között – súlyosabb pszichológiai következményeket, mint például:

• a PTSD,
• súlyos depresszió,
• ellenségeskedés, gyűlölet,
• szomorúság,
• önbizalom hiánya
• és a képtelenség, hogy megbirkózzanak az élettel.

A fegyveres konfliktust túlélő gyermekkatonák gyakran pszichiátriai betegségekben szenvednek, rosszul tudnak írni-olvasni, valamint számolni. Mellette viselkedési problémákkal, például fokozott agresszióval küzdenek, amelyek együttesen a munkanélküliség és a szegénység fokozott kockázatához vezetnek felnőttkorban. Az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban végzett kutatások azt is megállapították, hogy a serdülőkorú gyermekek besorozása és képzése, még akkor is, ha nem küldik őket háborúba, gyakran együtt jár az öngyilkosság magasabb kockázatával, a stresszhez kapcsolódó mentális zavarokkal, az alkohollal való visszaéléssel, és erőszakos viselkedéssel.”

Összefoglalva, a vészhelyzet és a konfliktus a következő
módon befolyásolhatja a gyermekek fejlődését:

• Fizikai: egészségügyi problémák súlyosbodása, fejfájás, fáradtság, megmagyarázhatatlan testi panaszok.
• Kognitív: koncentrálási zavar, a traumás eseménnyel való elfoglaltság, visszatérő álmok vagy rémálmok, spirituális hiedelmek megkérdőjelezése, képtelenség feldolgozni az eseményt.
• Érzelmi: depresszió vagy szomorúság, ingerlékenység, düh, neheztelés, kétségbeesés, reménytelenség, bűntudat, fóbiák, egészségügyi problémák, szorongás vagy félelem.
• Szociális: fokozott konfliktusok a családdal és a barátokkal, alvási problémák, sírás, étvágyváltozások, társadalmi visszahúzódás, többszöri beszélgetés a traumás eseményről, iskolába járás megtagadása, stb.

„A gyerekkatonaságnál fontos vizsgálni a pszichológiai hátteret is. Számos esetben elárvult gyermekekről van szó, akik feljebbvalójukban látják a követendő példát, azt az alakot, akinek mindennél jobban szeretnének megfelelni. Mivel minden tekintetben a feljebbvalójuknak vannak kiszolgáltatva, önálló, független véleményt nehezen alkotnak. Ugyanígy a rokonok, idősebb barátok is meghatározó szerepet töltenek be. Előfordul, hogy egy fiatalabb gyermek az idősebb testvérei vagy ismerősei kényszerítésére lép be egy fegyveres szervezetbe. Ezzel együtt természetesen nem elfelejtendő, hogy sok esetben tudatmódosító szerekkel vagy egyszerűen erőszakkal veszik rá őket az együttműködésre. Előbbi esetben groteszk módon az őket kényszerítő emberektől válnak függővé, hiszen máshogy nem tudnák beszerezni az anyagokat, szereket, amikre már jó előre ráfüggtek.”

Segítség és rehabilitáció

„Többek között a IV. Genfi Egyezmény és annak II. Kiegészítő Jegyzőkönyve rendelkezik a gyermekek védelméről, és a katonai szolgálat alsó korhatárát 15 évben határozza meg. Ez a kor a fegyveres konfliktusok szabályait rögzítő szerződés megkötésének időpontjában egy általánosan elfogadott nézet volt a felnőttkor kezdetére, ami különböző kultúrák általános minimumához is igazodni akart.”

A rehabilitációs folyamat célja kifejezetten az integráció, hiszen a társadalomnak is célja, hogy mindenkiből egy neki kedvező, tisztességes és egészséges állampolgár váljon. A szervezetek lehetőségeikhez mérten igyekeznek pszichológiai és pszichiátriai ellátást biztosítani, biztonságot adó otthont, amely távoli a háborús övezetektől. Valamint arra is figyelnek, hogy a gyermek pszichés és érettségi fejlődését is javítsák, „felhozzák” – így fontos, hogy kortársak között, lehetőleg modernebb környezetben tanulhasson a sérült gyerek.

Országok napjainkban, ahol a gyerekek még mindig háborúba kényszerülnek

Léteznek még gyerekkatonák?

Sajnos, igen. 2022-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete megvizsgálta a helyzetet, és azt az eredményt kapta, hogy kilenc állami fegyveres erő használt gyermekeket az ellenségeskedéshez: Közép-Afrikai Köztársaság, Kongói Demokratikus Köztársaság, Mali, Szomália és Dél-Szudán Afrikában; Szíria és Jemen Nyugat-Ázsiában; Afganisztán Közép-Ázsiában; és Mianmar Délkelet-Ázsiában.

A témában kiemelendő országok, többek között:

• Burma
  Az elmúlt években Burmában, más néven Mianmarban, fontos politikai reformokon mentek keresztül, és ezen a héten választásokat rendeztek, amelyek az ország legfőbb ellenzéki, a demokráciapárt győzelmét mutatták. De a sok éves elnyomó katonai uralma mérgező örökséget hagyott maga után: gyermekkatonák jelenléte mind a nemzeti hadsereg soraiban, mind pedig az etnikai milíciák konstellációja az ország különböző részein. Az elmúlt évtizedben több százan szabadultak fel a nemzetközi nyomás hatására.
• Nigéria
  A Boko Haram iszlamista militáns csoport gyerekeket rabolt el soraiba, és néhányat fegyverviselésre kényszerített.

• Jemen
  Az arab világ legszegényebb nemzete rivális milíciák foltjaivá vált, amelyek csatáit tovább bonyolította az arab szomszédok, például Szaúd-Arábia beavatkozása. Ahogyan kollégám, Hugh Naylor az év elején beszámolt, a politikai káosz és a humanitárius katasztrófa közepette „fiúk százai és talán ezrei harcolnak a jemeni konfliktusban”.

• Kongói Demokratikus Köztársaság
  A Kongói Demokratikus Köztársaságot kínzó fegyveres konfliktusok sorában számtalan olyan eset szerepel, amikor gyermekkatonákat soroztak be a kormányerők és a lázadó csoportok csoportjába.

• Dél Szudán
  Beszámolók szerint , mintegy 16 000 gyereket toboroztak be a kormány és a lázadó erők a 2013 végén fellángolt ellenségeskedés óta. „Ők gyalogos katonák, szakácsok és takarítók, fiúk és lányok 9 évesek. Sokukat elvitték otthonukból, iskoláikból és a csatatérre kényszerültek”

• Szíria
  Szíria nyomorúságos felbomlása – az ország immár az ötödik esztendejét éli egy durva polgárháború – a szíriai lakosság felét kitelepítette, és militáns csoportok tömbjéhez vezetett, amely hűbérbirtokokat szabott ki a felbomló államon belül. A dzsihadista Iszlám Állam propagandavideókat és fotókat tett közzé fiatal toborzóiról, köztük csúfító képeket, amelyekben csúnya mészárlások résztvevőiként szerepelnek a gyerekek . Nincsenek egyedül: a Human Rights Watch legutóbbi jelentése azzal vádolta meg a szíriai kurd csoportokat, amelyek az Egyesült Államok egykori szövetségesei, hogy gyerekeket is küldenek háborúba.

• Szomália
  A háború sújtotta Szomália több évtizedes konfliktuson átvészelte  a konfliktust, és jelenleg még mindig a kormány és az Afrikai Unió erői az al-Shabab, az al-Kaidához kötődő iszlamista csoport ellen vívott, hosszan tartó csata kellős közepén van. A szélsőséges csoportot és a kormányt is gyermekkatonák toborzásával vádolta az ENSZ. Tavaly az ENSZ gyermekekkel és fegyveres konfliktusokkal foglalkozó főmegbízottja megállapította , hogy az al-Shababból mentett egykori gyermekkatonákat a rehabilitációjukra szánt táborokban „büntették”.

• Szudán
  Szudán háború sújtotta dárfúri régiójában számtalan jelentés és szemtanúk beszámolója érkezett gyermekkatonákról, akik részt vettek állítólagos háborús bűnökben és civilek lemészárlásában.

Összegzés

Napjainkban is országok sokasága dolgozik azon, hogy visszaszorítsák a kisgyermekek és a fiatalkorúak ily módon történő kihasználását. Egyelőre sem a nemzetek, sem a szervezetek nem találták meg a módszert, ami ezt az évtizetes problémát teljesen megállíthatja – apróbb lépésekkel próbálják oltalom alá helyezni az ártatlan lelkeket, és megóvni őket a besorozástól és a katonai munkától. Sajnos, a nehézségnek nem kifejezettem a háború az elsődleges forrása, figyelemben kell venni egyes nemzetek politikai berendezkedését is, illetve ennek szokásait. Kutatások is kimutatták, hogy az ilyen megterhelésnek – hiszen nem csak a „honvédelem” a cél – milyen maradandó sérülései vannak; erre szintén több intézmény jött létre a közelmúltban, hogy támogatni tudják a gyerekek reintegrációját a mindennapokba.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Timon Studler on Unsplash.

A Gyermekkatonák alkalmazása konfliktusokban, háborúkban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Szeptember 17-én ezúttal Triesztbe érkezett az első teljes körútját teljesítő USS Gerald R. Ford, az amerikai repülőgép-hordozók új osztályának első képviselője.

A USS Ford (CVN-78) trieszti horgonyzóhelyén, oldalán a Coral Essberger tankhajóval, a háttérben az Andrej Melnyicsenkó orosz üzletember tulajdonában álló A vitorlásjachttal, melyet tavaly elkoboztak az olasz hatóságok és jelenleg jogvita tárgyát képezi. 

Pillantás a hajóra a Truman esetében már kipróbált kilátóhelyről. Ha innen jönnénk be, az LSO erőteljes korrekcióra figyelmeztetne, az biztos :-) A viccet félretéve figyelmet érdemel a tathoz kötött ponton, mely a partra induló, illetve onnan visszaérkező tengerészeket szállító hajók "kikötőmólója" is egyben.

Ez a látvány és jelmondat fogadja az eltávról visszaérkezőket illetve a szerencsés vendégeket a taton az említett ponton fölött. "Feddhetetlenség a kormányrúdnál" (akarom mondani kormánykeréknél).

A "hajóvonta" - illetve ahogy hajózási szakreferensünk az előbb emlékeztetett, csurma - a bal mellső kvadráns felől.

Éberen őrködik a hajó fölött a Guardia di Finanza csúszótalpas AW169M-je.

Így festett a hajó az egyik Trieszt közelében lévő marinából.

Vissza a Monte Grisára. Betontemplom és környéke kedvelt kirándulóhely, de a napokban sokan ellátogatnak ide csak a "nagy vas" miatt is. 

Leszállt az est. A felépítményen lévő hadrendi szám megvilágítása nem tökéletes, inkább néz ki 70-esnek (USS Carl Vinson), mint 78-asnak. Persze a Ford és a Nimitz-osztály eltérő sziluettje, különösen az előbbin hátrébb elhelyezkedő "sziget" gyorsan feloldja az ellentmondást.

Zord

A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.” Hogy ez a mondat ebben a formában elhangzott-e, az korántsem biztos, de az igen, hogy az M4 Sherman különböző változataiból valóban nagy mennyiség, közel 50 ezer darab készült és ebből bőven maradt az utókorra is. Például Belgiumban, a holland határtól néhány kilométerre fekvő Mopertingenben, ahol egy hatalmas tölgy alatt egy ilyen harckocsi emlékeztet a település 1944. szeptember 7-i felszabadítására.

[...] Bővebben!

A zsúfoltság és a szerencsétlen geometria idén sem könnyítette meg a látogatók dolgát az ostravai NATO-napok rendezvényen, de látnivalóból ezúttal is bőven akadt, például nyomon követhettük a cseh haderő modernizációjának folyamatát is.

A Harci bűvöletében. A Mi-24V/35-AH-1Z típusváltás a 2023-as év alighanem legjelentősebb fejleménye Csehországban.

Zord

"...for the rest of time, it'll be like no one ever knew we was even here."

Kedves közönségünk egyöntetű tetszését aligha fogjuk ezzel megnyerni, de podcastunk mai, 96. adása sajnos (vagy nem sajnos; ez ugye csak nézőpont kérdése) zsinórban a harmadik, melynek témája az amerikai polgárháború ottani kulturális ábrázolása. (Mindenesetre a következő adás már biztos másról fog szólni, de ennél többet egyelőre inkább nem árulunk el.) Lényeges különbség viszont, hogy az ezt megelőző kettővel ellentétben a ma vizsgált film műfaját tekintve nem háborús, hanem inkább bűnügyi/politikai jellegű, azonkívül is egy örökzöldnek nevezhető témát, mégpedig nagyvárosi bűnbandák tevékenységét mutatja be, ahogy azt címe is azonnal elárulja.

[...] Bővebben!

A szovjet PVO-technika hosszú évtizedei után új beszállítók termékei vannak elterjedőben a közép-kelet-európai országok légvédelmében, mint ez az izraeli IAI-ELTA ELM-2084 M-MMR a cseh haderő 262. rádiótechnikai zászlóaljának 3. századában, az Ostrava melletti Stara Ves nad Ondrejniciben.

Zord

Az európai migrációs válság fegyveres konfliktusok, vallási és politikai üldöztetés vagy gazdasági gondok miatt indult meg. Leginkább Afrikából, Közép-Ázsiából és a Közel-Keletről érkeznek nagy számban menekültek az Európai Unió területére a Földközi-tengeren és a Balkánon kialakított menekültútvonalakon keresztül. Az európai menekültválságról 2015 óta beszélhetünk, hiszen akkor érte el csúcspontját az illegális bevándorlás.

Migrációs válság Olaszországban

Az illegális bevándorlók a Földközi-tenger középső részén keresztül jutnak be jogellenesen az EU-ban, azon belül is Olaszországba.

Több hírportál is úgy fogalmaz, hogy Olaszországot régen nem látott migrációs hullám érte el a közelmúltban. Mindez komoly biztonsági kihívás elé állítja az Európai Uniót és a tagországokat is, hiszen rohamosan nő a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma.

Nagyrészt Líbián keresztül érkeznek Európába a menekültek, ugyanis az utóbbi években az észak-afrikai ország a migránsok meghatározó tranzitállomásává vált. A legtöbben Guinea, Pakisztán, Tunézia, Szíria, Afganisztán, Marokkó és Algéria területéről menekülnek. Ezekről a területekről öt útvonalon keresztül tudnak eljutni Európába:

A kelet-mediterrán útvonalon 2015-ben rengeteg szíriai menekült érkezett Cipruson, Görögországon és Bulgárián keresztül. 2022-ben ismét felerősödött az illegálisan érkezők száma ezen az útvonalon.

A nyugat-mediterrán útvonalon keresztül Spanyolországba menekülnek Marokkóból és Algériából.

A nyugat-afrikai útvonalon a Kanári-szigetekre érkeznek migránsok Marokkóból, Gambiából, Nyugat-Mauritániából, és Szenegálból. Az itt érkezők száma a 2020-as és 2021-es évben volt magas, 2022-ben jelentősen csökkent.

A nyugat-balkáni útvonalat arra használják a menekültek, hogy eljussanak Magyarországra, Horvátországba, Romániába vagy Bulgáriába. Ehhez Albánián, Montenegrón, Koszovón és Szerbián kelnek át.

A közép-mediterrán útvonal az az útvonal, amelyen Máltára és Olaszországba érkeznek a Közel-Keletről, Dél-Ázsiából, és Afrikából, legfőképp Líbián keresztül. Ezen az útvonalon a korábbi évekhez képest 2022-ben a migránsok száma jelentős mértékben megnövekedett.

Az elmúlt tíz év tekintetében 2015-ben volt az illegálisan érkezők száma a legmagasabb. Az elmúlt néhány évben ennek mértéke folyamatosan csökkent, azonban 2023 első negyedévében ismét fokozódni kezdett a migrációs nyomás a Földközi-tengeren. 2023 januárjától március közepéig több mint 28 ezren érkeztek Olaszországba a tengeren keresztül illegálisan. 2022-ben ugyanebben az időszakban mindössze 6000 menekültet regisztráltak, ami ugyancsak azt mutatja, hogy az idei számok rendkívül magasak.

2023 év eleje óta több mint 57 ezer migráns érkezett Dél-Olaszország partjaihoz. Jelenleg a legsúlyosabb helyzet Olaszországon belül Lampedusa szigetén van, ahová alig 48 óra alatt több mint 1700 menekült érkezett, ami minden korábbi statisztikánál jóval magasabb szám. A szicíliai régió kormányzója elmondása alapján 2023 márciusára migrációs veszélyhelyzet alakult ki.

Az olasz kormányfő, Giorgia Meloni a radikális migráció veszélyeire hívta fel az Európai Unió tagállamainak a figyelmét, valamint arra hívta fel a figyelmet, hogy idővel ellenőrizhetetlenné fog válni a helyzet, ha a menekültek száma továbbra is ilyen nagy mértékben fog emelkedni. Azt is hozzátette, hogy gyors és hatékony fellépésre van szükség az embercsempészekkel szemben, mert ha ez nem történik meg, akkor azok idővel teljesen ellenőrzésük alá vonják majd a Földközi-tengert.

Súlyos problémákat okoz a migránsok elszállásolása is, ugyanis a legtöbb menekültközpont már megtelt, így a bevándorlók nagyrésze a városok utcáin él. Ez további súlyos biztonsági fenyegetést jelent az olasz állampolgárokra nézve. Egyre gyakoribbak az illegális migránsok által elkövetett bűncselekmények, lopások, támadások, késelések.

Az elmúlt időben egyértelművé vált, hogy Olaszország egyre nehezebben tudja kezelni a beérkező migránsok tömkelegét, elhelyezésük egyre komolyabb kihívás elé állítja a vezetőket. A városok arra kérik a kormányt, hogy egy strukturált és működőképes befogadórendszert építsenek ki az országban annak érdekében, hogy a migránsokat méltó körülmények között tudják elszállásolni, valamint hatékonyabban tudják segíteni a társadalmi beilleszkedésüket. Minden bizonnyal, ha ez a probléma megoldódna, visszaesne a bűncselekmények száma is, amelyeket nap mint nap követnek el az illegális bevándorlók.

Különféle közvélemény-kutatások is igazolják, hogy az olasz állampolgárok nagyrésze sérelmezi, hogy egyre több migráns jut be az országba. A lakosok nagy többsége ellenzi, hogy a jövőben még több bevándorlót engedjenek be Olaszországba. Ezt a egyre csak fokozódó migrációs nyomást egyre nagyobb tehernek élik meg és mindez egyre nagyobb biztonsági kockázatot hordoz magában.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy előre láthatólag a közeljövőben nem lesz javulás. Az olasz titkosszolgálat és a nemzetbiztonsági szolgálat adatai szerint az elkövetkezendő hónapokban sem fog csökkenni a migráció, meglehet, hogy még több mint 650 ezer ember fog útnak indulni, hogy Európába jöjjön. Kiemelten fontos, hogy az Európai Unió felismerje az ország aggasztó helyzetét és mihamarabbi segítséget nyújtson.

Olaszország miniszterelnöke, Giorgia Meloni az egyetlen megoldást Afrika támogatásában látja, emellett az Európai Unió segítségét is várja. Az olasz vezetés és az ellenzék szerint is csak Európa segíthet. Sürgető változtatásokra van szükség annak érdekében, hogy a migrációs válságot hatékonyan tudják kezelni és megoldást találjanak az egyre csak romló helyzetre. Azonban ezidő alatt folyamatosan nő, többszöröződik az illegálisan érkezők száma. Az idei évben a migráció újbóli fellendülésének egyik oka, hogy Tunéziában egyre mélyül a politikai válság.

Embercsempészet

Az illegális bevándorlással párhuzamosan megjelent az embercsempészet is. Az elmúlt években hasznot húztak a háborús helyzetben lévő országokban uralkodó káoszból és migránsokat csempésztek át az európai kontinensre.

A menekülőket rosszul felszerelt gumicsónakokba teszik és így indítják őket el a kockázatos tengeri útra. Az embercsempészek egyre kockázatosabb módszereket vetnek be a Földközi-tengeren való áthajózásra, ezért ez az út a menekültek számára egyre veszélyesebb. Az elmúlt nyolc évben több mint 25 000 ember tűnt el vagy vesztette életét miközben megpróbált átjutni a Földközi-tengeren Európába. Fontos megjegyezni, hogy ezek a számok nem tükrözik a valóságot, hiszen a valós adatok jóval magasabbak lehetnek a meg nem talált holttestek miatt.

A Frontex – Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség – jelenleg is három műveletet folytat a Földközi-tengeren annak érdekében, hogy megmentse az ott veszélybe kerülő menekülteket, valamint célja visszaszorítani az embercsempészetet is. 2015 óta több mint 630 000 ember életét mentették már meg. Emellett több, erre a célra felállított Európai Uniós szervezet is foglalkozik a migránscsempészet visszaszorításával, a bűnszervezetek felszámolásával, valamint a menekültek életének megmentésével.

Az Európai Unió és a tagállamok szorosan együttműködnek az embercsempészet elleni fellépésben, hiszen kollektív érdeke mindenkinek, hogy a lehető legnagyobb mértékben visszaszorítsák a bűnszervezetek működését és az emberkereskedelmet.

Ez egy jelentős biztonsági kockázatot jelent Európa és az Európai Unió számára is, ami ellen a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban kell fellépni.

Az Interpol és az Europol adatai szerint az illegális határátlépők több mint 90%-a embercsempészek által jutott át Európába.

Az Európai Unió migrációs politikája

Az Európai Unió és a tagországok egyre intenzívebben dolgoznak azon, hogy egy biztonságos és hatékony migrációs politikát hozzanak létre. Az Európai Tanácsnak különösen fontos szerepe van az illegális bevándorlás terén, hiszen ez az az intézmény, amely meghatározza a stratégiai prioritásokat.

A közelmúltban ismét felkerült az Európai Unió napirendjére a migrációs politika, hiszen 2022-ben ismét elkezdett drasztikus mértékben emelkedni az illegális határátlépések száma. Ebben a tekintetben több tagállam is a radikális változtatások sürgősségére és fontosságára hívja fel a figyelmet. Többek között szorgalmazzák a migráció elleni hatékonyabb fellépést, a nem uniós országokkal való együttműködést, valamint a hatékony határellenőrzést. Egyelőre nincs teljes egyetértés a tagállamok körében, hiszen a külső határok ellenőrzéséről és a határkerítés építéséről megoszlanak a vélemények, így ilyenfajta megoldás aligha várható a közeljövőben.

2015-ben volt a migrációs válság csúcspontja, ekkor az Európai Unió olyan intézkedéseket vezetett be, amelyekkel a külső határok és a migrációs áramlások ellenőrzésének rendszerét javították. Ez idő tájt az EU menekültügyi rendszere a megnövekedett migráció hatására azonnali reformra szorult.

Az Unió különféle szabályokat fogadott el az elmúlt években a menedékjog iránti kérelmek elbírálása, az irreguláris migránsok visszaküldése és a jogszerű migrációs áramlások kezelése tekintetében.

Az Unió lehetőséget biztosít arra, hogy biztonságosan és jogszerűen léphessenek az EU területére a védelemre szoruló menekültek. Ezzel el tudják kerülni azt, hogy a veszélyes utazás során kockáztassák az életüket. 2015 óta már több mint 98 000 ember kapott menedéket ezzel az eljárási módszerrel.

A letelepedési lehetőségek mellett az Európai Uniónak van visszaküldési politikája is, amely egyértelmű, átlátható és méltányos szabályokat ír elő az Unióban jogellenesen tartózkodók visszaküldésére vonatkozóan. Felismerték azt is, hogy a harmadik országokkal visszafogadási megállapodásokat kell kötni, hiszen ez kulcsfontosságú annak érdekében, hogy a visszaküldési politikáját sikeresen végrehajthassa az EU. A megállapodások megkötése érdekében az Európai Bizottság rendszeresen tárgyal harmadik országokkal. Eddig már összesen 18 visszafogadási, valamint visszaküldési megállapodásokat is kötött már az EU.

Nehezíti azonban az Európai Unió helyzetét az, hogy ha az illegális bevándorlóknak sikerül átjutniuk Európa határain, akkor szinte teljesen biztos, hogy soha nem fognak már visszamenni a saját országukba. Ennek oka lehet az, hogy az EU nem tudja rákényszeríteni a harmadik országot arra, hogy visszafogadja saját állampolgárait, valamint az Unió a saját állampolgárait sem tudja arra kényszeríteni, hogy hazaszállítsák a migránsokat a saját országukba.

Ameddig az Európai Unió nem tesz markáns lépéseket az illegális migráció visszaszorítása érdekében, addig folyamatos lesz a bevándorlás és ezzel párhuzamosan egyre kezelhetetlenebb lesz a helyzet.

Az Európai Unió és a tagállamok részéről is határozott fellépésre van szükség, ha teljes mértékben meg szeretnék szüntetni a migrációs helyzetet és vissza akarják szorítani az illegális bevándorlást.

Összegzés

Összességében megállapítható, hogy Olaszország rendkívüli biztonsági kockázatnak van kitéve a tömeges bevándorlás miatt. Ezzel párhuzamosan egész Európára nézve fenyegetést jelent a kialakult helyzet. Az illegális migráció forrása a közel-keleti válságokban keresendő és azokra vezethető vissza, így az Európai Unió egyik fő célja ezen országokban a béke elősegítése.

Az idei adatok alapján folyamatosan, hónapról hónapra egyre több bevándorló érkezik Európába Olaszország partjain keresztül. Sürgető megoldást kell találnia az Európai Uniónak és Olaszországnak erre a problémára, hiszen a helyzet egyre csak romlik. Fokozódik az embercsempészet, a bűnözési ráta is egyre magasabb Olaszország területén. Az emberek egyre kevésbé érzik magukat biztonságban.

Az Európai Unió felismerte a problémát és a tagországokkal együtt egyre intenzívebben dolgozik azon, hogy megoldást találjon a migrációs helyzetre és azt sikeresen visszaszorítsa, megállítsa.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Krzysztof Hepner on Unsplash

A Migrációs helyzet a Földközi-tengeren 2023-ban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A felvételi során egy önéletrajzot, egy motivációs levelet és egy rövid esszét szükséges megküldenetek 2023. szeptember 21-ig a biztpolszakkoll@gmail.com  e-mail címre. Az esszétémák, illetve a kidolgozás szempontjai alább láthatók.

A benyújtandó dokumentumok formai követelményei: docx formátum, Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-es sorköz. Az önéletrajz és a motivációs levél terjedelme maximum 1-1 oldal legyen.

A felvételi során egy rövid leíró esszét (minimum fél oldal) kell elkészítened, amelyet az önéletrajzzal és motivációs levéllel egy üzenetben, de mindenképp külön dokumentumban szeretnénk megkapni. Az elkészítés során ezekre figyelj:

• Az alábbi 10 témakör egyikét válaszd! Megadtunk néhány kérdést és egy-egy gondolatébresztőt, amelyek a segítségedre lesznek. A gondolatébresztők források is lehetnek.
• A felhasznált forrásokra mindenképp hivatkozz! A hivatkozás formáját azonban nem kötjük meg, azt megteheted lábjegyzetben, végjegyzetben vagy hiperhivatkozással is. Legalább 3 forrást használj.
• A véleményedre is kíváncsiak vagyunk, ne félj leírni!
• Ha bármilyen kérdésed adódik az esszével kapcsolatban, a biztpolszakkoll@gmail.com címen tudsz segítséget kérni.

Az online fordulót egy jelenléti írásbeli teszt és később egy motivációs beszélgetés követi, amelyek időpontjáról e-mailben tájékoztatjuk a pályázókat.

Esszétémák:

1. Válassz egyet a közelmúltban történt száheli puccsok közül és ismertesd röviden a történések okait!

• Milyen a katonai és a politikai vezetők viszonya?
• Milyen módon befolyásolta az előbbi az eseményeket? Mi vezetett a puccshoz?
• Véleményed szerint mi egy sikeres puccs titka?
• Gondolatébresztő: https://biztonsagpolitika.hu/egyeb/a-2021-es-puccssorozat-es-ami-mogotte-all 

2. Hogyan változtatták meg a számítógépek a hadviselést?

• Hogy hívják azt a német rejtjelző készüléket, amelyet a számítógépek elődjének tekintünk és komoly problémát okozott a kód feltörése a Szövetségeseknek?
• Megjelentek-e új, addig ismeretlen területek a hírszerzésben?
• Napjainkban hol tart a folyamat?
• Gondolatébresztő: https://tudasportal.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/20.500.12944/1931/06_Haig_Zsolt.pdf?sequence=2

3. Valóban az USA nyerte az űrversenyt a Szovjetunióval szemben?

• Hasonlítsd össze a két fél eredményeit!
• Milyen technológiák jelentek meg az űrverseny hatására?
• Milyen hatással volt a Szovjetunió nemzetközi megítélésére az űrversenyben nyújtott teljesítménye?
• Gondolatébresztő: https://index.hu/tudomany/2016/02/27/a_szovjetek_nyertek_az_urversenyt/

4. Miben nyilvánul meg Kína globális befolyása?

• Bizonyítsd be Kína globális nagyhatalmi státuszát!
• Milyen kihívásokkal néz szembe Kína gazdasági és katonai erősödése következtében az Egyesült Államok mint a nyugati szövetségesi rendszer vezető országa?
• Gondolatébresztő: https://hitelintezetiszemle.mnb.hu/letoltes/12-rekasi.pdf

5. Hogyan jelenik meg Európában a szélsőséges vallási ideológián alapuló terrorizmus?

• Milyen szerepe van a sikerességében a médiának? Mit értünk terrorizmus mediatizáltságán?
• Milyen célkitűzésekkel hajtják végre a terrorcselekményeket Európában?
• Milyen a társadalmi megítélése?
• Gondolatébresztő:https://www.migraciokutato.hu/2017/07/27/dzsihadista-terrorizmus-europaban/

6. Mutass be egy szabadon választott bukott államot!

• Elemezd miért minősül bukott államnak, miért vált azzá?
• Miért van jelentősége ennek az államnak a biztonság szempontjából?
• Milyen kísérletek történtek eddig az ország stabilizálására?
• Gondolatébresztő: https://www.erdekesvilag.hu/bukott-allamok-tizes-rangsora/

7. Mutasd be az orosz-ukrán háború előzményeit!

• Mióta feszül ellentét a két állam között?
• Volt-e korábban a jelenlegihez hasonló konfliktus a két ország között?
• Mi lehet az ellentét oka?
• Gondolatébresztő:https://biztonsagpolitika.hu/egyeb/haboru-keszul-a-szomszedban

8. Hogyan épül fel a mexikói kormány drogkartellekkel szembeni harca?

• – Melyik kartellek a legerősebbek?
• – Kik azok a mexikói politikusok, akik komoly változásokat iktattak be a „drogháborúban”?
• – Hogyan lehetne rendezni a mexikói helyzetet?
• – Gondolatébresztő: https://biztonsagpolitika.hu/szakmai-anyagok/a-mexikoi-kabitoszer-kereskedelem-szereploi

9. Milyen hatással van egy háború az éghajlatváltozásra?

• – Milyen területeken növeli és csökkenti a kibocsátást egy háború?
• – Csökkenthető-e a haditechnikai eszközök környezetkárosító hatása? Megéri-e csökkenteni?
• – Mutasd be egy konkrét példán keresztül a konfliktusok közvetett károsító hatását!
• – Gondolatébresztő: https://biztonsagpolitika.hu/elemzesek/az-orosz-ukran-haboru-hatasai-az-eghajlatvaltozasra

10. Milyen biztonságpolitikai problémákkal járt az amerikai csapatok afganisztáni kivonulása?

• Milyen hatása van új Tálib hatalomátvételnek a régió biztonsága tekintetében?
• Mi lett a sorsa az Afganisztánban hagyott amerikai fegyvereknek?
• Hogyan hatott ez a gyors kivonulás az európai missziós erőkre?
• Gondolatébresztő: https://telex.hu/kulfold/2021/08/30/usa-afganisztan-evakualas-kivonulas-befejezese

Jó munkát és sikeres pályázatot kívánunk mindenkinek!

Photo by Ben Mullins on Unsplash

A Felvételi segédlet – 2023/24 bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Kiváló időjárási körülmények között, ezen a héten zajlott az MH Kiss József 86. Helikopterdandár szokásos őszi kutató-mentő gyakorlata, az Air Wolf Hunting, amelynek helyszíne a már megszokott módon, a Gyöngyös melletti pipishegyi repülőtér volt. Az alábbi albumot ismét egy helyi lakosnak köszönhetjük, aki évek óta dokumentálja a gyakorlat reptéri mozzanatait.

[...] Bővebben!

A kilencvenes évek közepén még javában tartott a papíralapú promóciós anyagok kora. A hazai repülőnapokra érkező cégek a várható vadászgép-típusváltás kapcsán, bőkezűen osztogatták a kisebb-nagyobb brosúrákat, tájékoztató kiadványokat és posztereket a sajtónak és a nagyközönségnek egyaránt. Ezek általános adatokat tartalmazó, túl sok érdemi információ nélkül szerkesztett színes kiadványok voltak, mégis nagy népszerűségnek örvendtek, hiszen a kereskedelmi internet szolgáltatás – felejthetetlen betárcsázós hangjával – csak ekkoriban indult el Magyarországon, és hasonló képanyagokat egy-két kivételtől eltekintve leginkább a nyugati repülőmagazinokban láthattunk. Ebbe az albumba a Lockheed Martin, a McDonnell Douglas / Boeing és a Saab kiadványaiból válogattam. A negyedik nagyágyú, a Dassault anyagaiból egy sem jutott el hozzám.  

[...] Bővebben!

Podcastunkban többször foglalkoztunk már az amerikai polgárháború kérdéskörével, annak kulturális hatásaival és ábrázolásaival, a legismertebb filmektől kezdve (pl. a Gettysburg) egészen az idehaza ismeretlennek tekinthető feldolgozásokig (pl. Josey Wales). Ez a téma talán idegennek hathat a magyar közönség számára, de a polgárháború kulturális öröksége a mai napig meghatározó, pl. a BLM-mozgalom képében, amely a polgárjogi aktivizmus és a Fekete Párducok egyfajta folytatásának tekinthető a htvanas-hetvenes évekből. Volt azonban még egy időszak, amikor az Amerikában élő rasszok közötti konfliktus kiéleződött, mégpedig rögtön a polgárháború után. Ezzel is foglalkozik a mai, 95. adásunkban bemutatott Free State of Jones (magyarul a némileg semmitmondó Harc a szabadságért címet kapta).

[...] Bővebben!

Bizonyára mindenki hallhatott a híradóból, a rádióból vagy valamelyik közösségi média platformon arról, hogy egy Niger nevű nyugat-afrikai országból kimenekítik az európai állampolgárokat, mert a katonai erők megdöntötték az államhatalmat. Mi a háttere ennek és miért állt be több afrikai ország is az alkotmányos rendet megdöntő nigeri vezetőség mögé?

Röviden az országról

Niger egy nyugat-afrikai ország, mely Nigériától északra található. Az Oxfordi Egyetem gondozásában jegyzett Multidimenzionális szegénység index 2023-as jelentése szerint a világ egyik legszegényebb országa. Az ország hivatalos nyelve a francia, de azonfelül minden etnikai csoportnak megvan a saját nyelve, amiből 11 van. 1,270,000 km2  területtel rendelkezik, így a legnagyobb tenger nélküli nyugat-afrikai ország. Egy 2012-es jelentés szerint a lakosság 99,3%-a muszlim. Fővárosa Niamey, hol több, mint 1 millió ember él.

Nem ez volt a legelső

A Száhel-térségben fekvő Nigerben nem ez volt a legelső katonai puccs vagy puccs-kísérlet. A nyugat-afrikai országban történelme során 5 államcsíny is végbement, mióta 1960-ban függetlenséget nyertek Franciaországtól. A legutóbbi 13 évvel ezelőtt, 2010. február 18-án történt, mikor katonák támadták meg az elnöki palotát Niameyben és sikeresen elfogták az éppen kormányülést tartó elnököt, Mamadou Tandját. Még aznap bejelentették a nigeri televízióban, hogy felállítják a Demokráciát Helyreállító Legfelsőbb Tanácsot (CSRD), melynek Salou Djibo lesz az elnöke.

Ezt az eseményt megelőzte a 2009-2010-es nigeri alkotmányos válság, amikor Tandja elnök megpróbálta hosszabbra nyújtani regnálását a nigeri alkotmányban megengedett maximum 2 mandátumnál. Tandja az ügy érdekében feloszlatta a nemzetgyűlést és egy új alkotmánybíróságot állított fel, mellyel elő tudott készíteni egy alkotmányos referendumot 2009. augusztusában. Az alkotmányos referendum szerint további 3 évvel meghosszabbodik az elnök mandátuma. Ez a politikai válság végül – a fent is említett – katonai puccshoz vezetett, mellyel egy katonai junta alakult ki az országban. Érdekességként megjegyezhető, hogy az 1974-es nigeri puccs alatt került a politika világába Mamadou Tandja. Az ellenzék diktátornak nevezte Tandja elnököt, mellesleg elég erős nemzetközi visszajelzések is érkeztek az elnök kétségbeesett alkotmány változtatásáról: Nigert felfüggesztették az ECOWAS-ból (Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége) és visszatartották a Nigernek szánt támogatást a nyugati országok.

Visszatérve a katonai juntához, a katonák meglepően nagy népszerűségre tettek szert a frusztrált népesség körében. Úgy tűnt, mintha a helyi lakosság morálja megnövekedett volna, többen úgy vélekedtek az eseményekről, hogy ez afféle tiszta lappal kezdés. A puccs az ellenzéki politikusoknak is tetszett, Mahamadou Karijo – egy ellenzéki párt vezetője – úgy vélte, hogy a katonák csak „őszinte hazafiak.”

Végül 2011. elején tartottak választásokat, amely végeredménye szerint Mahamadou Issoufou lett az ország új elnöke.

Napjainkban

Egy forró nyári napon, 2023. július 26-án az elnöki őrség tagjai – kiket Omar Tchiani tábornok vezetett – elfoglalták az elnöki palotát és feltartóztatták Mohamed Bazoum elnököt. Ez a tett vegyes nemzetközi érzelmeket váltott ki, az ECOWAS vezetői Bazoum újboli beiktatását követelték. Ezt az üzenetet követően Niger vezetői lezárták az ország légterét attól tartva, hogy a szomszédos országok katonai beavatkozást hajtanak majd végre. Egyelőre semmi jelét nem mutatná annak az ECOWAS, hogy katonai erővel válaszolnának. Franciaország figyelmeztette állampolgárait, hogy ne tegyék be a lábukat az országba, illetve a puccsot támogató Maliba és Burkina Fasoba sem. Az Air France törölte az összes járatát az adott országokba. Mali és Burkina Faso támogatásukat fejezték ki a katonai juntának, sőt szívesen küldenének katonákat a „szolidaritás kifejezése” érdekében. Erre a cselekményre nem kellett sokat várniuk, a Flightradar24-en lekövethető, hogy egy utasszállító indult el Burkina Faso fővárosából, Ouagadougou-ból és Niger repterén landolt órákkal később, miután lezárták a légteret. Niger új vezetői úgy gondolták – ebben persze közrejátszhat a katonai paranoia – hogy az ECOWAS csoport, melynek többek között tagja Nigéria, Szenegál, Togo és Ghána egy tervvel álltak volna elő, hogy miként fognak erőt használni az ország ellen. Az ECOWAS vezetői még határidőt is adtak a nigeri puccsistáknak, hogy visszahelyezzék hivatalába a volt elnököt. Nigéria elnöke, Bola Tinubu felvázolta a beavatkozás tervét, de – az ország szenátorai által – füstbe ment terve.

Hadüzenet a nyugatnak?

A puccs megtörténte óta Niger utcáin megszámlálhatatlanul sok orosz zászlót lehet látni. Egyes beszámolók szerint a szabómesterek nem győzték varrni az orosz zászlókat, illetve az orosz mintájú termékeket. A zászlók 2020 óta népszerűek Nyugat-Afrikában, leginkább Burkina Fasoban, Guineában és Maliban, ahol – mind a három országban – történt katonai hatalomátvétel. Mali 2021-ben fordított hátat Franciaországnak és inkább az orosz zsoldosoknak segít legyőzni a dzsihadista lázadást a Száhel-térségben. Burkina Faso állampolgárai pedig szintén az orosz zászlóval vonultak fel az anti-francia demonstrációkon 2022. szeptemberében. Mellesleg ezt a demonstrációt egy puccs követte, amelyről majd a későbbiekben írok.

Mohamed Bazoum egy hűséges szövetségese volt a nyugatnak a katonai iszlamisták elleni harcban – és persze – gazdaságilag is egy erős partnerről beszélhetünk. Az országban található 2 amerikai katonai drónbázis, közülük az egyik – amely Agadez városában található – a világ legnagyobb drónbázisa, amelyet az USA 110 millió dollárból épített és a mai napig a legnagyobb építmény projekt, amin az amerikai légierő dolgozott. Megközelítőleg 1100 amerikai katona lehet Nigerben. A helyiek nemtetszésüket 2017-ben kinyilvánították, amikor 100 iszlamista megölt 4 amerikai katonát.

Pillanatnyilag 1500 francia katona lehet az országban, akiket Párizs terrorelhárítás céljából küldött oda. Ilyen egységek a Száhel-térségben még Csádban fordulnak elő, hol 1000 francia katona harcol az Iszlám Állam és az Al-Qaeda ellen. Niger – Djiboutival együtt –  a legnagyobb afrikai ország, ahol még vannak francia katonák – akik mellesleg – megközelítőleg 5600-an vannak a kontinensen. Az ország még 2010-ben adott engedélyt Franciaországnak, hogy használhassa a légterüket és akár a területeit is, hogy harcoló egységeket küldjenek az Al-Qaeda ellen. Ezt az engedélyt előterjesztette az az esemény, amikor a terroristaszervezet 5 francia állampolgárt rabolt el, miközben azok egy urániumbányában dolgoztak. Niameyben felállítottak egy olyan légibázist, ami akár többszáz katonát el tud szállásolni. Ezt a bázist ellátták vadászgépekkel, harci helikopterekkel, drónokkal – sőt, mi több – ez volt a legelső franciák által épített légibázis, amelyet bombákkal is felszereltek, hogy harcoljanak a dzsihadisták ellen.

Niger egyéb különlegessége, hogy a világ 7. legnagyobb uránium előállítója. Az uránium egy létfontosságú elem egy nukleáris hatalomhoz. A nigeri urániumbányák termékének negyede Európába megy, leginkább a volt gyarmatosító Franciaországhoz. Niger otthona 24,4 millió embernek, ahol 5-ből 2 ember extrém szegénységben él – egyes mérések szerint – 2,15 dollárból egy nap.

Félrevezető hírek online

Az USA 71. külügyminisztere, Antony Blinken arról adott tájékoztatást a sajtónak, hogy Oroszország Wagner-zsoldosai előnyt szereznek a nigeri politikai ingatagságból, de egyelőre nem érkezett egyetlen kézzel fogható bizonyíték sem arról, hogy ez így történne és orosz zsoldosok érkeznének az országba. Viszont, megjegyzendő, hogy a zsoldosok felettébb aktívak voltak afrikai országokban, mint például: Maliban és a Közép-afrikai Köztársaságban. Azonban, futótűzként terjed egy videó Twitteren, melyen – a videót közzétevő felhasználó szerint – egy orosz utasszállító látható, mely éppen földet ér a Niamey-i reptéren. A felhasználó hozzátette: „Azt mondják, a Wagner-erők már megkezdtek behatolni a városba.” A videóban látható repülő egy IL 76-os orosz katonai légijármű. Egy rossz hírt kell közöljek, ugyanis a videót még 2006-ban töltötték fel Youtube-ra és ráadásul a fentebb említett repülő a szudáni fővárosi reptéren, Khartoumban landolt. A videó megtalálásához Youtube-keresőbe annyit kell beírni, hogy: „IL 76 Approach into Khartoum.” Tiktokon egy Wagner-katonákról szóló videót, mely szerint: „A Wagner-egységek jelen vannak Nigerben”, több mint 500 ezren látták, de az a videó is hamis. A videó csak egy kivágott jelenet egy francia híradóból, amit múlt januárban készítettek, sőt: Maliban.

Szintén egy megtévesztő bejegyzés terjed Twitteren az uránium export betiltásáról is, miszerint: „A katonai rezsim Nigerben azonnali hatállyal betiltotta az uránium exportálását Franciaországba. Az urániumérc 50%-a – melyet Nigerben állítanak elő – táplálja a francia atomerőműveket. Az Európai Unió uránium importjának 24%-a Nigerből érkezik.” Az ilyesfajta bejegyzések igaz, hogy pontos adatokat tartalmaznak, de még sincs semmi bizonyíték arra, hogy a junta betiltotta volna az uránium exportot Franciaországnak.

Pletykák terjedtek az európai állampolgárok kimenekítéséről is. A francia erők többszáz francia állampolgárt evakuáltak az országból a jelenlegi helyzet kiszámíthatatlansága miatt. Egy Twitter felhasználó bejegyzése szerint: „Az új nigeri kormány parancsba adta a hadseregnek, hogy letartóztassanak bármilyen európai állampolgárt, míg Franciaország és a többi nyugati hatalom ki nem vonják egységeiket Nigerből.” Ez az állítás az M62-mozgalom tettén alapszik, akik útlezárásokkal megpróbálták megakadályozni az európai állampolgárok reptérhez való eljutását. Azonban az M62-mozgalom nem tartozik a juntához. Sőt, a puccs vezetője, Abdourahamane Tchiani kijelentette, hogy a francia állampolgároknak nincs semmitől félnivalójuk az országban.

Szintén a Twitter-clickbaiterek által terjed egy olyan bejegyzés is, mely arról szól: „Algéria nem fog ölbe tett kézzel ülni, miközben egy invázió zajlik a szomszédban.” A posztoló az algériai újságlapokra hivatkozik. Egyelőre csak az ECOWAS fenyegetőzött katonai beavatkozással, ha nem helyezik újra hivatalba Mohamed Bazoumot. Azonban – mint ahogy azt fent is említettem – Mali és Burkina Faso (kik szintén ECOWAS tagok, csak katonai vezetőkkel) kijelentették, hogy segíteni fogják a juntát, ha külföldi beavatkozás történik.

Összegzés

A Száhel-térség társadalmaiban uralkodó fegyverkultuszt a különböző etnikai csoportok harcossága teremti meg. Ez a harciasság visszaeredeztethető az ország kultúrájához és hagyományaihoz, melyet elég erősen behálóz a nomád életstílus, a transz-szaharai jelenlét. Megemlítendő, hogy ebből a térségből rengeteg rabszolgát raboltak el és adtak el északi területekre. A Száhel-térség a gazdag természeti erőforrásai ellenére is rendkívül szegény. A 20. századig a térség országai alacsony népességgel rendelkeztek, míg el nem jött egy hatalmas demográfiai fordulat, amely fejére állította a helyzetet. A 21. században is úgy tűnik, mintha az országok követnék ezt a tendenciát és népességrobbanás követ népességrobbanást. A népek harcos kultúrája által a hadseregek meghatározó szerephez jutottak az országok életében.  A térség mindig is egy – nem annyira intenzív – ütközőpontja volt a keleti és nyugati szövetségi hatalmaknak. Nigerben a függetlenség elnyerése, azaz 1960 óta hagyományosan megvan a francia katonák jelenléte, illetve azt is meg lehet figyelni, hogy a hadseregeik felszerelése orosz technikán alapul. Ezt nevezhetjük akár „hidegháborús örökségnek” is, amelyből könnyen kialakulhat, hogy mindegyik országban az erőt a hadsereg fogja igazán képviselni. A jelenleg végbemenő klímaváltozás is tudja sanyargatni a térséget, amely által importra kényszerülnek alapvető árucikkekre, így például élelmiszerre is. Ez a demográfiai növekedés láncreakciót válthat ki, amelynek egy újabb migrációs válság lehet a következménye (persze a fokozódó feszültség, amely kirobbanthat egy háborút az ECOWAS országok között is hozzájárulhat a migrációs katasztrófához). A kialakuló menekültválság – ami mellesleg a csádi-szudáni határon, a szudáni polgárháború által már dübörög – ugyanúgy elérheti Európát, akár a 2015-ös menekültválság magasságáig is fokozódhat. Be kell látnunk azt, illetve fel kell ismernünk azt a helyzetet, hogy ami most jelenleg az észak-afrikai országok menekültügyi problémája, az egyszer az Európai Unió problémája és kihívása is lesz. Az éhínség és a kiszámíthatatlan politikai frusztráció okán el fognak indulni az emberek a Száhel-térségből, hogy valahol máshol – akár egy másik kontinensen – jobb életet találjanak maguknak. Ez a migrációs hullám elindulhat délre és északra is egyaránt – de egyértelműen – ami elindult északnak, az át is fog terjedni egyszer Európára is. Ami szintén hatalmas gondot jelent az övezetnek, az a terrorszervezetek számának növekedése. A politikai instabilitás és az extrém szegénység könnyen tud kétségbeesett, frusztrált embereket teremteni, kiket egy toborzó rettentő könnyen tud manipulálni és – legtöbbször – gázlángozást használni rajtuk.

Az elemzésemet annyival zárnám le, hogy: Nyugat-Afrikában mindig lesz valami, amiről érdemes beszélni.

Szerző: Németh Merse

A cikk egy hosszabb sorozat része, amelynek további részei ide kattintva érhetők el.

Hasonló témában íródott cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by James Wiseman on Unsplash

A Afrika ébred – avagy a katonai puccsok sorozata a fekete kontinensen: Niger bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Magyar Honvédség H225M helikoptereinek légi szállíthatóságával kapcsolatban felmerülő kérdésekre részben választ adhat az alábbi bejegyzés, amelynek anyagát még 2017-ben kaptam egy szlovén kollégától. Azért csak részben, mert a 225-ös a tehertér és a faroktartó közé illesztett törzsszekció révén hosszabb, mint a szlovének által 2004 óta üzemeltetett AS532 (H215M) Cougar, így pontos választ csak a H225M-mel végzett teszt révén kaphatunk majd. 

A szlovén haderő 151. helikopter százada 2016 őszén sikeresen teljesítette a NATO harcászati képesség ellenőrzését és a szövetség gyorsreagálású erőinek része lett, ami együtt járt a helikopterek nagytávolságú áttelepíthetőségével. A szlovén Bell 412-esek már rendelkeztek azzal a jogosítással, amely lehetővé teszi a légi szállítást, az AS532 Cougar típus azonban nem. Ezért még 2016 szeptemberében a pápai Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) egyik gépe Cerklje ob Krkibe települt, ahol a szlovén helikopteresek, a pápai légiszállítók és a légi szállíthatóságot tesztelő és a jogosítást kiadó szervezet (ATTLA) specialistái egy rakodási tesztet végeztek. A tesztet öt órába sűrítették, a C-17-es ennyi ideig állt rendelkezésre. 

[...] Bővebben!

A repüléskövető oldalak katonai forgalmát böngészve, élőben nézve néha érdekes mozzanatoknak lehet tanúja az ember. Szerencsés esetben korábbi élményeket is felidéznek. E két benyomás kompozitját prezentálom itt a USS Ford C-2A Greyhound COD (Carrier Onboard Delivery) forgalmának minapi "távmegfigyelése" és a USS Truman fedélzetén 2003-ban illetve a 2005-ben tett riportutak anyagának felhasználásával.

A 162159-es C-2A útvonala 2023 augusztus 15-én a Catania melletti Sigonalla NAS-ból a CVN-78 USS Fordra, majd Nápoly (6. Flotta HQ) érintésével vissza. (adsbexchange.com printscreen)

A hajó körüli forgalomhoz igazodva, de huzamosabb várakozás nélkül érkezett a C-2-es"fej feletti" pozícióba 700 lábon, közel 250 csomóval, ~315 fokos irányon a leszállás előtt. Ugyanitt látszik, hogy alig egy órát volt a fedélzeten, ennyi telt el befogása (1624) és indítása (1722) között. Közben a hajó nyilván manőverezett egy sort, a szélirány is változott, mert az indítás már ~356 fokon történt. (adsbexchange.com printscreen)

A leszállás részletei. A break turn és a hosszúfal során lelassulva fordult rá a ~315 fokos leszállási irányra. Mivel "mozgó repülőtérről" van szó, látható, hogy még a "földön" is jelez 10 csomós sebességet a jeladó. (adsbexchange.com printscreen) 

Leszálló COD a fedélzet széle fölött, a nagyobb gépekre jellemző, Y elrendezésű fékezőhoroggal.

Jó géphossznyival az első fékezőkötél előtt...

...de ha minden jól megy, a befogás a harmadikkal történik, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az S-3 és az F-14 jelenléte miatt is látszik, hogy közel 20 éves a fotó.

A menetiránynak háttal ülő utasok közben ezt látják, arccal a teherrámpa felé...

...melyet a friss tengeri levegő és némi fedélzeti keró-égéstermék keverékének belégzése érdekében már gurulás közben kinyitnak :-)

El- és hátraforgatott szárnyú C-2-eseket mozgatnak a fedélzeten.

Az egyik leparkolt, láncokkal nyűgözött COD.

A felépítmény alatt, a ferde leszállófedélzet szélén.

A fogadási ciklus máris helyt ad az indításinak. C-2 az kettes (orr)katapulton, már felemelték mögötte a gázsugárterelőt is. 

Elsült. Az orr jobb oldalán sorba állított gépek mellett gyorsul a COD a fedélzet széle felé.

Futóbehúzás után már fordul is ki a C-2-es jobbra, hogy eltávolodjon a törzskatapultról esetleg utána indított gépek útjából. A 6. Flotta AOR-jében a desztináció ilyenkor nagy valószínűséggel Sigonella...

...ahogy az a USS Truman elektronikus tervtábláján is látszott 2005-ben a VRC-40 Rawhide század repüléseinek sorában (LICZ=Sigonella)

2003 márciusa: pillanatkép Sigonelláról Irak lerohanásának előestéjén. A Prowler és a VP-3-as között jól látszik egy C-2A Greyhound is.

Zord

A nyugati közvélemény a dzsihád kifejezéssel az 1990-es években ismerkedett meg behatóbban. Ehhez elsősorban az ekkoriban formálódó, a Nyugat ellen az iszlám védelmében szent háborút hirdető szélsőséges fegyveres mozgalmak és az általuk végrehajtott véres támadások szolgáltatták az okot. Az iszlám nevében végrehajtott, rendszerint számos halálos áldozattal járó fegyveres akciók következményeként a nyugati közvélemény számára – és egyre inkább a muszlim közösségekben is – a dzsihád elsősorban vallásháborút jelent. Annak ellenére, hogy a dzsihád az elmúlt három évtizedben kapott ekkora nyilvánosságot, a fogalom története sok évszázados múltra tekint vissza. A jelen írás a dzsihád-fogalom értelmezésének változását vizsgálja a szélsőséges szunnita iszlamista szervezetek relációjában, valamint kitér arra, hogy miként népszerűsítik a dzsihádot a hozzájuk köthető egyes médiumok. (A munkámban alapvetően az angolos átírást alkalmazom speciális karakterek nélkül, de a magyar nyelvben már meghonosodott neveket és fogalmakat magyaros átírással közlöm.)

A dzsihád kifejezés megközelítése nyelvészeti szempontból

A dzsihád ma az egyik legvitatottabb iszlám fogalom, ami elsősorban annak köszönhető, hogy számos jelentéssel rendelkezik, egyes vallástudósok szerint akár 80 jelentésréteget is megkülönböztethetünk.

A dzsihád – csakúgy, mint az ijtihad (önálló jogi véleményalkotás) a dzs (j) – h – d gyökmássalhangzók származékai, ami egy adott cél érdekében történő erőfeszítést jelent, valamint a rossz és gonosz elleni, a jó megvalósításáért való igyekezetként is fordítható. Az ijtihad esetében az erőfeszítés a jogalkotói hatalommal nem rendelkező jogtudósok azon egyéni igyekezetére vonatkozik, hogy az iszlám elfogadott, kanonikus forrásaiból azok tanulmányozása révén minél pontosabban deriválják az iszlám jogot. [1] A dzsihád pedig a hit érdekében tett maximális erőfeszítést jelöli, ellentétben az elmúlt évtizedekben elterjedt „háború” vagy „szent háború” jelentéssel. A tényleges fegyveres harcot a Korán és az iszlám jog is más szavakkal illeti: a háború (harb) vagy a harc (qital) szavakat használják. Igéje a harmadik törzsű „jahada”, melynek névszói alakja főnévi igenévként (masdarként) határozatlan alakban (tehát nem fogalomként) összesen négyszer fordul elő a Koránban [Q. 9:24., Q.  22:78., Q. 25:54., Q. 61:1.] és általában az „Istenért / Isten útján” (fi sabil Allah) kifejezés előtt áll. Utóbbi megerősíti, hogy a dzsihád szó elsősorban az általános értelemben vett küzdelmet és erőfeszítést jelenti, mintsem a restriktív és speciális értelmű harcot. A dzsihád kifejezés továbbá gyakran áll együtt a „hajara” (kivándorol) harmadik törzsben lévő igével is, mert a kettő szorosan összekapcsolódó fogalom. [2]

A dzsihád fajtái

A dzsihád különböző fajtáinak meghatározására számos lehetőség kínálkozik. A 12. században élt arab filozófus, Ibn Rushd (Averroës) a dzsihád öt fajtáját különböztette meg: a szív vagy lélek általi, a nyelv általi, a toll és tudás általi, a kéz általi, végül a kard általi dzsihádot. A 20. századi Muhammad Yasin a dzsihád következő kategóriáiról ír A dzsihád területei és módszerei című 1990-ben kiadott iszlámjogi összefoglaló munkájában: a lélek, a Sátán, a hitetlenek, a képmutatók, valamint a bűnösök és erkölcstelenek elleni dzsihád.  A szónak tehát számos jelentésárnyalata van, a fegyveres harc ennek csupán az egyik vonatkozása. [3] A síita (és kisebb mértében a szunnita) jogtudósok az eddigi megkülönböztetések mellett a 624-es badri ütközethez kapcsolódó prófétai hagyományt alapul véve különbséget tesznek a „nagy dzsihád” és a „kis dzsihád” között. Míg a „nagy dzsihád” spirituális erőfeszítést, a lélek megtisztulásáért vívott küzdelmet jelenti, addig a „kis dzsihád” az iszlám terjesztését célzó fegyveres küzdelemre vonatkozik. [4] A kortárs muszlim teoretikusok, köztük Tariq Ramadan is a dzsihád békés jellegére helyezik a hangsúlyt.  A svájci születésű és egyiptomi származású muszlim gondolkodó értelmezésének fókuszában mint elsődleges cél a béke megteremtése áll, amit a gonosszal való szembenállással, a magunk és a világ jobbá tételén keresztül érhetünk el. Hozzá hasonló módon vélekedik a 20. századi indiai muszlim politikai aktivista és újságíró Mawlana Muhammad Ali is, aki úgy gondolta, hogy a dzsihád elsősorban fegyveres harccal és háborúval történő összekapcsolása idegen mind a Korán, mind pedig a prófétai hagyományok szellemiségétől. [5]

Közösségi vagy egyéni kötelezettség?

A dzsihádnak a „szent háborúval” történő − gyakran kizárólagos − megfeleltetésének alapul szolgáló vallásjogi szabályozáshoz a 9–10. századi klasszikus vallás- és jogtudósok nagymértékben hozzájárultak. Ők ugyanis a muszlimok katonai győzelmeit követően szűkebben, általában harcias keretek között értelmezték a dzsihád szót, és rá mint a hitetlenekkel szembeni katonai előírásra tekintettek. A dzsiháddal kapcsolatos koráni parancsok és prófétai hagyományok tekintetében azonban fontos kiemelni, hogy azok mindig szituatívak voltak, mert mindig csak egy adott történelmi helyzetre voltak érvényesek. Ezért a dzsihád fogalmának pontos értelmezése érdekében mindig figyelembe kell venni a koráni versek kinyilatkoztatásának és a Mohamed próféta két évtizedes prófétaságához kötődő események történeti hátterét. [6]

Az iszlám világképét vizsgálva válik érthetővé a dzsiháddal kapcsolatos két legfontosabb jogi tényező, amely eldönti, hogy a dzsihád közösségi vagy egyéni kötelezettségnek számít.  Az iszlám első három évszázadában élő jogtudósok a világot két részre osztották: a muszlimok lakta területre (dar al-islam) és a háborús területre (dar al-harb). Az iszlám formatív periódusában közmegegyezés állt fenn a vallástudósok között arra nézve, hogy a muszlimok lakta területek kiterjesztése céljából meghirdetett dzsihád közösségi kötelezettségnek (fard kifaya) számított, vagyis abban a közösségnek csak a feladat teljesítéséhez szükséges számú tagjának kellett részt vennie (erre utal az arab megnevezés is). Ők általában a megtámadandó területhez legközelebb élők közül kerültek ki. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a támadó jellegű dzsihád nem egyéni kötelezettség (fard ayn). Ezzel szemben amikor a muszlimok által lakott területet ellenséges támadás éri, a dzsihád védekező jellegűvé és egyéni, személyes kötelezettséggé válik. Közmegegyezés volt abban a tekintetben is, hogy csakis akkor lehetett dzsihádot folytatni, amennyiben erre az egész muszlim közösség (umma) kompetens, elfogadott vezetője parancsot adott bizonyos körülmények fennállása esetén. A realitásokat figyelembe véve azonban a nagy hódítások lezárultával a kalifátus számára világossá vált, hogy nem képes permanens dzsihádot folytatni, így a muszlimok lakta és az iszlámjog által dominált területek kiterjesztése nem lehetséges az egész világra. Ez az utóbbi felismerés jelentős hatással volt a jogtudósok dzsihád-értelmezésére is, akik egyre inkább annak a defenzív aspektusát és átmeneti jellegét kezdték hangsúlyozni. [7]

A dzsihád-fogalom átértelmezésének kerete

A szélsőségesnek tekinthető szunnita irányzatokon belül a neofundamentalisták – akiket gyakran tévesen szalafistáknak is neveznek – nem változtattak az ideológiájukon a klasszikus dzsihádinterpretációval kapcsolatban, így a hagyományos felfogást követik. Sőt, úgy vélik, hogy a (kard általi) dzsihád felesleges, nála sokkal nagyobb jelentőségű az isteni törvény, ugyanis Isten csak akkor fogja a muszlimokat győzelemre segíteni, ha azok visszatérnek az igaz hit elveihez. A szélsőséges irányzatokhoz tartozó egyéb, radikálisnak tekinthető mozgalmak azonban a fentiekben említett értelmezést elutasítják, és a hittérítés helyett a fegyveres harc fontosságát hangsúlyozzák. [8] Legfőbb törekvésük, hogy a dzsihád a muszlim társadalmakban és a köztudatban az iszlám hatodik pilléreként mint folytonos és állandó egyéni kötelezettség jelenjen meg. Sőt, a klasszikus dzsihád-értelmezéssel szembemenve Oszama bin Laden azt is hangoztatta, hogy a dzsihád az iszlám második pillére, közvetlenül a hit után, ezért rendkívül fontos vallási kötelezettség, amelyet semmilyen körülmények között sem szabad elhanyagolni, hiszen akkor a hívő a legnagyobb bűnt követné el. Ideológiájuk szerint az állandó mobilizációra és az iszlám ellenségeivel szembeni − mindenre kiterjedő − küzdelemre azért van szükség otthon és külföldön egyaránt, mert a muszlim területeket napjainkban a Nyugat vagy annak helyi szövetségesei megszállás alatt tartják, így a hívők vallási előírásokat követő életmódja, szabad vallásgyakorlása, illetve a szent helyek látogatása veszélyben van. A Nyugat ellen vívott küzdelem során nem szabad kishitűségből eredő kompromisszumot kötni és részsikerekkel beérni. A dzsihádisták meggyőződése szerint az új történelmi helyzetre tekintettel a régi elgondolás, miszerint a dzsihád elsősorban védekező háború, megdőlt, és a dzsihád offenzív aspektusának jelentőségét legalább annyira hangsúlyozzák, mint a defenzívet. [9] A dzsihád klasszikus értelmezésével való szembefordulással reflektálatlanul követik el az általuk mélyen elítélt újítást (az iszlámtól idegen elemek átvétele, ami eretnekséghez vezet / bidaa). [10]

A dzsihádizmus első hulláma: a közeli ellenséggel szembeni harc

A hatvanas és a hetvenes években kifejlődő radikális iszlamista szervezetekkel kapcsolatban négy olyan személy nevét érdemes megemlíteni, akik igen jelentős hatással voltak az újfajta dzsihád-értelmezésen alapuló ideológia megalkotására. A pakisztáni hittudós, Abu al-Ala al-Mawdudi, az egyiptomi teoretikus, Sayyid Qutb és tanítványa, Muhammad Faraj, illetve az iráni iszlám forradalom karizmatikus vezetője, Khomeini ajatollah gyakorolta a legnagyobb befolyást az szélsőséges iszlamista mozgalmak fejlődésére (a jelen elemzés a szunnita szélsőséges szervezeteket vizsgálja, így Khomeini ajatollah tevékenységére és annak hatására nem tér ki).

Abu al-Ala al-Mawdudi

A nézetei miatt gyakran eretneknek nevezett al-Mawdudi elsősorban az iszlám állammal és az isteni szuverenitás elméletével foglalkozott. Álláspontja szerint a létrehozandó iszlám állam a szekuláris liberális demokrácia antitézise, melyben Isten kizárólagos szuverenitása érvényesül és az állam az iszlámjog (sharia) alapján működik. Így tehát elutasította a muszlim társadalmak elnyugatosodását, célja a politika és a társadalom iszlamizációja volt. Ideológiájában a dzsihád is kiemelt helyet kapott, ami – véleménye szerint – iszlámjogi szempontból elsősorban az Isten nevében az iszlám ellenségei ellen vívott szent háborút jelenti. A pakisztáni Jamaat-i Islami megalapítójának munkásságában jelenik meg először az iszlám világforradalom eszméje, melynek forradalmi küzdelmét a dzsihád testesíti meg. Az iszlám nem csupán egy vallás, hanem az egész emberiségnek szóló forradalmi program, melynek segítségével elpusztítják a zsarnoki uralmakat, és helyettük az isteni törvényen alapuló államot hoznak létre, ami az emberiség jóléte, az igazságosság megteremtése érdekében fog működni. [11]

Sayyid Qutb

Sayyid Qutb – Khomeini ajatollahhoz hasonlóan – jól ismerte al-Mawdudi munkáit, melyeknek számos eleme visszaköszönt a saját műveiben is. Hármuk közül kétségkívül az általa megalkotott ideológia gyakorolta a legnagyobb hatást a különböző radikális szervezetekre, dzsihádisták generációit inspirálta írásaival. A dzsihádista mozgalmak alapító atyjaként és spirituális megalapozójaként tekintenek rá. Munkáiban kétpólusú világ rajzolódik ki, amelyben a „jó” (iszlám) és „rossz” (tudatlanság) egymás mellett létezik. [12]

Világszemléletének kialakulásában meghatározóak voltak az amerikai ösztöndíjas évei. Ekkoriban alakította ki azt a gondolatot, hogy a nyugati világ (elsősorban az Amerikai Egyesült Államok) elérkezett az erkölcsi hanyatlás korszakába. Az utóbbi stádiumot az alkoholizmus, a drogfogyasztás, a kicsapongó szexuális magatartás, a rasszizmus és a növekvő erőszak jellemzi. Azzal vádolta a nyugati országokat, hogy a muszlimok lakta területeken is ezeket a magatartásformákat kívánják elterjeszteni. A hatvanas és hetvenes években sokakhoz hasonlóan a muszlim közösségen belül ő is úgy vélte, hogy az iszlám egyedüli rendszerként mindezen társadalmi, politikai és gazdasági problémákra képes megoldást nyújtani. al-Mawdudihoz hasonlóan ő is egy olyan állam létrehozásának jelentőségét hangsúlyozta, amelyben érvényesül Isten korlátlan hatalma, ennek következtében pedig a teljes és átfogó igazság. Ő is elutasítja a nyugati (liberális) demokráciát, mivel az megsérti az isteni szuverenitást. Qutb meglátása szerint a cél elérésének érdekében az idők végezetéig tartó totális, fegyveres küzdelmet kell viselni minden olyan társadalom ellen, amelyik nem egyedül Istent szolgálja. Úgy tartotta, ezek a társadalmak a tudatlanság korát élik, hiszen életüket nem a szigorú egyistenhit (tawhid) szelleme hatja át, mert emberek uralkodnak a többi ember felett. Ebben hasonlítanak a pogánykori arábiai társadalomhoz. [13] Mint mondja: „Az iszlám alapvető jellegzetessége ugyan a béke, de az iszlám uralmat akadályozó erőkkel szemben szükségszerű a dzsihád.” [14] Ennek megfelelően küzdeni kell a kommunista, bálványimádó, zsidó és keresztény társadalmak ellen is. Sőt, nem csupán azon külső erők ellen kell harcolni, amelyek Isten helyét bitorolva gyakorolják a hatalmat, hanem mindazon muszlim társadalmak ellen is, amelyek már csak nevükben muszlimok. Véleménye szerint az utóbbiak politikai és vallási vezetése nyíltan iszlámellenes, mivel a politikusaik túlságosan szoros kapcsolatot ápolnak azokkal a nyugati országokkal, amelyeket az iszlám ellenségeinek tekint, illetve olyan döntéseket hoznak, amelyek egyértelműen szembe mennek a muszlim közösség érdekeivel. [15]

Hasonlóan vélekedett az akkori egyiptomi elnökről, Nasszerről is, azzal vádolva meg, hogy szekuláris berendezkedésű államot épített ki Egyiptomban, ami ellentmond az iszlám alapelveinek. Az ellenük folytatott dzsihádot Qutb egy permanens forradalomként képzelte el, melyre nem jellemzőek azok a szigorú szabályok és törvények, amiket megtalálunk − a Koránban is előforduló − igazságos háború tanával kapcsolatban vagy a nemzetközi jogban. Hangsúlyozta továbbá, hogy az iszlámban a dzsihád csakis támadó formában van jelen, s ebben minden muszlimnak kötelező részt vennie (tehát a dzsihád egyéni kötelezettség). Tanításának ezen elemei radikálisan szakítottak a klasszikus dzsihád-interpretációval, így hevesen támadta és kishitűséggel vádolta mindazokat a muszlim jogtudósokat, akik vele ellentétben a dzsihádot elsősorban defenzívként értelmezték. Nézete szerint ők alkotják a muszlim társadalmakban a közeli ellenséget (al-adu al-qarib), és az ellenük való harc még a távoli ellenséggel (al-adu al-baid) szembeni harcnál is fontosabb. A távoli ellenség számára ugyanis a közeli ellenség csupán egy láthatatlan eszköz, amit a muszlimok és tágabb értelemben véve az egész iszlám ellen felhasználnak. A qutbi ideológia hívei ennek megfelelően a saját országukban működő kormányokat és a politikai elit szintén részét képező, a dzsihád kérdésében a klasszikus álláspontot elfogadó vallástudósokat (ulama) is támadták. Így a morális szempontból számukra gyűlöletes szekuláris status quo mellett a vallási vezetés, valamint az iszlám jogi kánon elleni harcot is hirdették. [16] Az egyiptomi hatóságok azzal vádolták meg, hogy híveit az államrend megdöntésére bujtotta fel, így Nasszer idején börtönbüntetésre ítélték.

A börtöncellájában írta meg legnagyobb hatású művét, ami a Mérföldkövek (Maalim fi t-tariq), vagy más fordításban az Útjelzők címet viseli. Benne a szélsőséges szervezetek, köztük az 1928-ban Egyiptomban megalakult Muszlim Testvérek Szervezete tevékenységének koráni megalapozásáról olvashatunk. Ideológiájának legradikálisabb elemeit, gyakorta ismétlődő gondolatait Qutb ebben a rövid, vallási kiáltványnak tekinthető könyvében foglalja össze. A művet elsősorban a jövő generációjának szóló testamentumnak szánta. Más műveivel összehasonlítva a Mérföldkövekre jellemző a legkevésbé az intellektualitás, hiszen elsősorban a leegyszerűsített, egysíkú gondolkodás és világnézet ismérveit mutatja. A fiatalokat leginkább a benne foglalt leegyszerűsített üzenetekkel tudta elérni, s így képes volt rájuk hatást gyakorolni. [17] Érdemes megemlíteni továbbá, hogy a szintén egyiptomi radikális hitszónokhoz, Umar Abdul Rahmanhoz hasonlóan támogatta az önálló jogi véleményalkotást (ijtihad) és az iszlám szent iratainak szabad értelmezését, ugyanis így lehetőség nyílott a jogtudósok interpretációjának megkerülésére. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy számos szélsőséges muszlim csoportosulás – melynek tagjai nem rendelkeztek vallásjogi előtanulmányokkal – a saját szája íze szerint értelmezhette a szent iratokat. [18]

Qutbot végül 1966-ban kivégezték, ami a mozgalom radikalizálódásához, hosszabb távon pedig a fejlődési perspektíváinak megváltozásához vezetett. A mozgalom híveit elsősorban a börtönökben toborozta. Követői mártírként (shahid) és példaképként tekintenek rá a mai napig. Hívei a qutbi ideológia alapján kötelességüknek érezték a későbbi egyiptomi elnök, Szadat elleni 1981-es halálos kimenetelű merénylet elkövetését. Álláspontjuk szerint Szadat nem az isteni törvény szellemében gyakorolta a hatalmat, a muszlim közösség érdekeinek hátat fordított – aláírta az 1978-as Camp David-i egyezményt, majd az 1979-es izraeli-egyiptomi békeszerződést −, amire válaszul hitetlennek nyilvánították (takfir). [19]

Muhammad Faraj

A Sayyid Qutb által létrehozott ideológiát az elektromérnök végzettségű, vallási műveltségét autodidakta módon elsajátító Muhammad Abdul Salam Faraj ültette át a gyakorlatba és hozta létre az al-Qaidához tartozó Egyiptomi Iszlám Dzsihád nevű radikális szervezetet az 1970-es évek végén. Az Elhanyagolt kötelesség című műve az egyiptomi dzsihádista mozgalmak kézikönyvévé vált mint egyfajta „belső használatra készült vitairat” [20]. A rövid, javításokkal teli szöveg azonban Simon Róbert orientalista megfogalmazásában a „terrorizmus alkotmányává” [21] vált.  Ebben a könyvében a dzsihádról mint a köztudatból már kikopott vallási kötelezettségről értekezik, valamint hitet tesz a közeli ellenséggel szembeni küzdelem prioritása mellett, amely gondolat korábban már megfogalmazódott Qutb doktrínájában is. Meggyőződése szerint az iszlám uralmat abban az esetben lehet a legkönnyebben megteremteni, ha a nemzeti kormányokat alkotó hitehagyott muszlim vezetőket − akár erőszak útján is − eltávolítják, bevezetik az iszlám törvénykezést, és ezzel párhuzamosan a még nem romlott társadalmat iszlamizálják. Minden mást, így a külföldön − például Palesztinában − folytatott dzsihádot is időpocsékolásnak tartotta. Qutbhoz hasonlóan Faradzsot is kivégezték. Doktrínája számos kortárs egyiptomi dzsihádistára mély hatást gyakorolt, köztük Karam Zuhdira és Ayman al-Zawahirire, az Egyiptomi Iszlám Dzsihád / Dzsihád Csoport magas rangú vezetőre is. Az al-Mawdudihoz, Qutbhoz, illetve Farajhoz kötődő nézetek az hatvanas és hetvenes évek dzsihádista mozgalmainak és szervezeteinek ideológiáját alapozták meg. Ez az időszak jelentette a dzsihádizmus első hullámát. [22]

Felhasznált irodalom

[1] Jany János: Klasszikus iszlám jog: Egy jogi kultúra természetrajza. Budapest: Gondolat Kiadó, 2021, 184–186 és 437.

[2] Dévényi Kinga: A ğihād az iszlámban. Történeti áttekintés. Keletkutatás 2013. tavasz, 5−11.

[3] Dévényi, 13.

[4] Jany 2021, 437.

[5] Rostoványi Zsolt: Iszlám és a 21. század. Kihívások és válaszok. Budapest: L’Harmattan, 2020, 61–63.

[6] Jany 2021, 438–439; Simon Róbert: Iszlám kulturális lexikon. Budapest: Corvina Kiadó, 2009, 384–385.

[7] Jany 2021, 438–441; Rostoványi, 62–64;

[8] Dévényi, 21 és 23–24.

[9] Gerges, A. Fawaz: The Far Enemy. Why Jihad Went Global. New York: Cambridge University Press, 2005, 3–4.

[10] Rostoványi, 64.

[11] Csicsmann László: Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Budapest − Pécs: Dialóg Campus, 2008. 179–181; Maróth Miklós: Iszlám és politikaelmélet. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2013, 140; Rostoványi, 66–68.

[12] Rostoványi, 65 és 68.; Csicsmann, 179.

[13] Csicsmann, 177–178.

[14] Dévényi, 22.

[15] Rostoványi, 69.

[16] Gerges, 4–6. Csicsmann, 178; Rostoványi, 70.

[17] Simon Róbert: Az iszlám fundamentalizmus. Gyökerek és elágazások Mohamedtől az al-Qá’idáig. Budapest: Corvina Kiadó, 2014, 270–272.

[18] Gerges, 3–8.; Rostoványi, 70.

[19] Csicsmann, 190–191.

[20] Simon 2014, 421.

[21] Jany János: Az iszlamizmus. Eszmetörténet és geopolitika. Budapest: Typotex, 2016, 39.

[22] Gerges, 9–11.

Ez egy hosszú cikk, ezért két részben közöljük. A második részhez vezető hivatkozást hamarosan beillesztjük.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Rawan Yasser on Unsplash.

A A dzsihád interpretációjának változása a szélsőséges iszlamista szervezetek ideológiájában – I. rész bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A konfliktust a könnyebb elemzés érdekében szakaszokra tagoltam, hogy az adott időben történő fontosabb eseményeket átláthatóbban tudjam bemutatni és az azokból levont következtetés is célzottabb legyen. Ez az időbeni szakaszolás egyéni megítélésem alapján történt,ez azt is jelenti, hogy ez egy alapvetően mesterséges felosztás. A szakaszolást 2022.02.24-től kezdem és egészen 2023.07.30-ig tagolom.

Első szakasz:2022.02.24-2022.04.02

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022.Február 24.-én kihirdette az Ukrajnában végrehajtandó különleges katonai műveletet az ukrán állam területén. A támadást alapvetően ebben az időszakban a klasszikus manőver alapú hadviselés jellemezte, mely során az orosz hadsereg összfegyvernemi általános offenzívát hajtott végre a frontszakaszon. A szembenálló erők létszám tekintetében nagyjából kiegyenlítettek voltak, körülbelül 150 000 orosz katona 200 000 ukrán katonával szemben. A kezdeti műveletekben az orosz hadsereg két fő problémába ütközött. Egyrészt az orosz hadseregnek logisztikai gondok léptek fel, amelynek több oka is volt; egyrészt a megszállt területeken  nekik kellet a civil lakosság igényeit is ellátni, valamint az ukrán csapatok folyamatosan támadták az utánpótlás vonalait.

Ez alapvetően annak köszönhető, hogy az orosz csapatok létszáma közel sem volt elegendő a frontvonal szerű harchoz így pedig gyakran előfordult, hogy az ukrán csapatok gyakorlatilag valódi ellenállás nélkül tudták megközelíteni az oroszok ellátási vonalait és így hatékonyan tudták az ellenség ellátmányát pusztítani és az ellátást akadályoztatni.

Ezen szakasz véleményem szerint az Északi frontszakaszon lévő orosz csapatok kivonásával ér véget április 2.-án.

Második szakasz: 2022.04.02-2022.08.28

Ezen szakaszban megfigyelhető, hogy az orosz hadsereg megváltoztatta a taktikáját, a korábbi gyors, manőver alapú hadviselés helyett egy lassabb előrenyomulású alapvetően tűzerőre fókuszáló hadviselés váltotta fel. Ez a szemléletváltás lehetővé tette a harc tempójának lassulása miatt, hogy az orosz hadsereg részben megoldhassa logisztikai problémáit, és kedvezőtlen helyzetbe kényszerítette az ukrán csapatokat, vagy rendkívül előnytelen nyílt mezejű harcokra, vagy pedig véres és lassú városi ütközetekre.

Azonban még az északi frontszakasz megszűnésével sem szűnt meg az orosz hadsereg létszám problémája, ugyanis a körülbelül 200 000-fős haderő még mindig nem volt képes ilyen nagy földrajzi területen frontvonal szerű harcra. Ezzel szemben az ukrán fél már több mobilizációs hullámot rendelt el, ennek eredményeképp pedig a fegyveres erőinek létszámát egyes becslések szerint megnövelte a kezdeti 200 000 főről körülbelül 600-900 000 főre melynek köszönhetően az egész fronton létszámfölénybe került az oroszokkal szemben, mely gyakorlatilag lehetővé tette a harmadik szakasz létrejöttét.

Harmadik szakasz: 2022.08.28-2022.11.14

Ezen időszakban alapvetően azt figyelhetjük meg, hogy az ukrán fél részben átveszi a kezdeményezést az orosz féltől és több ellentámadást indít az orosz csapatokkal szemben.

Ezen korszak alatt Kherszon-nál két offenzíva volt Oroszországgal szemben, egy pedig Harkov körül. Később egy harmadik offenzíva megindítása előtt az orosz csapatok kivonultak a Kherszon térségéből és a Dnyeper nyugati partjáról.

Az orosz oldalon is komoly változások történtek. A korábbival ellentétben mostantól az Ukrajnában harcoló orosz csapatoknak egyetlen parancsnoknak feleltek, ez pedig a kinevezett Szergej Vlagyimirovics Szurovikin. Ezzel összefüggésben az orosz csapatok elkezdték az ukrán kritikus infrastruktúra nagymértékű rombolását, melynek eredményeként, ukrán energetikai rendszer jelentős hányada megsemmisült vagy megsérült. Enne egy része már javításra került és az orosz csapások intenzitásának csökkenése miatt ma már ennél sokkal jobb arányokról beszélhetünk. Az ukrán légvédelem is komoly veszteségeket szenvedett, valamint a kimerülő készleteket a nyugatról jelenleg érkező légvédelmi eszközök csak részben tudják pótolni.

Fontos kiemelni, hogy ezek mellet Oroszország a tartalékosai közül behívott 300 000 főt, akiket majd miután kiképzésüket elvégezték Ukrajnában alkalmaznak. Ez tekinthető az események tudatában a legfontosabb változásnak, hiszen az elmúlt 1 évben az orosz hadsereg legnagyobb problémája az volt, hogy a létszámuk egyszerűen nem elegendő a frontvonal szerű harcra. Nyilvánvalóan a létszámnövelés ennek a problémának az orvoslására szolgál.

Negyedik Szakasz: 2022.11.15-2023.04.23

Az orosz fegyveres erők ebben az időben nem hajtottak végre, nagy frontszakaszokon történő offenzív műveleteket, hanem alapvetően kisebb nagyságú műveletekre fókuszáltak.

Fontos megemlíteni, hogy Szurovikint Valery Geraszimov váltotta fel, mint az orosz erők főparancsnoka, így a konfliktus menedzsmentje, most már közvetlenül az orosz felső katonai vezetés irányítása alatt van.

Ebben az időszakban véleményem szerint három területet érdemes részletesebben megfigyelni. Az első Bakhmut térsége, amelyet az orosz és Wagner csapatok 11 hónapnyi harc után mára az ellenőrzésük alá vontak. Arvdivka térsége ahol az oroszok egy a Bakhmuthoz hasonló hadműveleteket végeznek melynek köszönhetően a település ellátása csak egy irányból lehetséges. Valamint nem utolsó sorban Vuhledár térsége mely az előbb említett kettőhöz képest egy sikertelen orosz offenzíva volt, mely során az ukrán fél sikeresen verte vissza a mai napig az oroszokat a térségben. Ezek után mindkét fél a médiában már beharangozott ukrán támadásra készül fel, melyet azonban most már sokkagyára halasztott el az ukrán fél racionális okokra hivatkozva. Míg végül 2023.06.07. és 10. között az ukrán fél megkezdte a Zaporizzsja térségében a nagyobb támadó műveleteket.

Ötödik szakasz: 2023.04.23-2023.07.30

A bakhmuti események után egy rövid ideig mindkét fél a kialakult helyzethez próbált hatékonyan idomulni. Az oroszok felkészültek az ukránok támadására, az ukránok pedig a saját offenzívájukat tervezték. Ebben az időszakban két esemény volt, mely jelentősebb port kavart, az első az Ukrajna területén történő Kahovkai vízerőműt ért robbanás 2023.06.06-án melynek következtében a gát átszakadt és az azt követő árvíz a gáttól délre eső területek egy része ideiglenesen víz alá került. A másik esemény Oroszországban történt 2023.06.23.-án amikor is a Wagner csoport vezetője Jevgenyij Prigozsin a Wagner csapatok egy részével fellázadt Oroszországgal szemben, ahol először Rosztovba majd pedig Moszkva felé „menetelve” kívánta elérni céljait. A pontos részleteket e rendkívül ködös eseményről a mai napig nem tudunk, de a felszínen lévő információk alapján a Wagner csoport beszünteti működését Oroszországban és Fehéroroszországban kerül át az állomáshelyük.

Végül 2023.06.07-től kezdve jelentek meg az első információk és felvételek arról, hogy Ukrajna megkezdte magasabb rendű támadó műveleteit Zaporizzsja térségében. A kezdeti ukrán támadások igen súlyos veszteségeket szenvedtek, és az elfoglalt területek nagysága is erősen lehangoló. Ukrajnának újra kell gondolni a stratégiáját, vagy a korábbi események nagy valószínűleg megismétlődnek a fő támadás során is.

Míg Zaporizzsja területén az ukránok próbálkoznak támadó műveletekkel, addig keletebbre Oroszország a Kupjanszk és Lyman vonallal szemben indított offenzív műveleteket jelentős erőkkel.

Az orosz harckocsi veszteségekről

Ezen részhez, az Oryx honlapot használom fel, mint forrást mely az Ukrajnában elvesztett orosz felszereléseket dokumentálja, fényképek és videók segítségével. Az oldal igen komoly és részletes adatbázissal rendelkezik a veszteségeket illetően, természetesen nem szabad ettől függetlenül készpénznek vennünk mindent az adatokkal kapcsolatosan, de úgy gondolom, azok részletesebb megvizsgálásával levonhatunk néhány következtetést ezen eszközökkel kapcsolatosan.

A honlap a cikk elkészítésekor 1389 megsemmisült orosz harckocsit tart számon, valamint 547 ukrán fél által zsákmányolt orosz harckocsit. Véleményem szerint a veszteségek összehasonlítása a különböző típusok szerint a leglogikusabb megoldás, az összehasonlításra a 2022-es IISS The Military Balance kiadvány adatai is felhasználtam.

Az IISS szerint Oroszország 2927-harckocsit tartott aktív szolgálatban, ezzel és az Oryx adatbázisának tanulmányozásával a következő észrevételeket tenném:

1.Az Oryx típusaik szerint különíti el az oroszok által használatban lévő és Ukrajnában bevetett harckocsikat és azok veszteségeit. Ezek közül a következő típusokról szeretnék pár megállapítást tenni: T-62M, T-64A, T-64BV, T-72A. Ezen típusok közül egyik sem áll már szolgálatban, az orosz hadseregben, ugyanakkor tudjuk, hogy a konfliktus kezdete óta az oroszok ezeket és más típusokat a tartalékokból hívták elő, hogy felhasználhassák őket, valószínűleg a Donyecki Népköztársaság (DNR) és a Luganszki Népköztársaság (LNR) egységeiben, valamint mint közvetlen tűzvezető egységekként a fronton. A fentebb említett típusokat a mai napig nem találjuk meg az orosz páncélos dandárok és hadosztályok állományaiban mely megcáfolni látszik azt a koncepciót, hogy e harckocsik újbóli szolgálatba állítása ezekben az egységekben elszenvedett veszteségek pótlására történt.

2. Meglátásom szerint helyzetünket azonban tovább árnyalja, hogy az említett harckocsikat az ukrán hadsereg is fegyverben tartja, így nem mehetünk el amellett a tény mellet sem, hogy a veszteségek egy része mindkét oldalon tévesen vagy szándékosan az ellenségnél kerül elszámolásra. A háború előtt Ukrajna több száz T-72B harckocsit üzemeltetett, a háború közeledtével pedig a T-80BV harckocsikat is mozgósították. Érdemes azt is megfigyelni, hogy a T-72B és T-80BV típusú harckocsik veszteségének eloszlása jóval nagyobb, mint amennyit az oroszok általánosan fegyverben tartanak. 
3. A T-72B3 és a T72B3M (Obr-2016) tekintetében mindkettő alulreprezentált ahhoz képest, hogy mennyire gyakoriak az orosz csapatoknál, a T-90-es változatok pedig annak ellenére, hogy a teljes harckocsik erő 13%-át teszik ki, mégis csupán a veszteségek 1,9%-át teszik ki.

   Ezen megállapításokból több következtetést is le lehet vonni. Egyrészt az újabb orosz harckocsik sokkal jobban teljesítenek, mint ahogyan arról nyugaton sokan vélekednek ez alapján, a T-90-es széria nagyon alulreprezentált a veszteségek tekintetében, a T-72B3M pedig meglehetősen alacsonyabb veszteségi rátával rendelkezik, mint azt elsőre az olvasó gondolná, a T-72B3 pedig kissé alulreprezentált. Ezen megállapítások alátámasztani látszanak azt, hogy az újabb harckocsik páncélzata működik és valóban hatékony védelmi képességet biztosít vagy pedig azt, hogy az oroszok jobban megválogatják azt, hogy ezen eszközöket mikor és hogyan vetik be. Egy másik következtetés, hogy a legkönnyebben oroszként azonosítható harckocsik szenvedték a legkisebb veszteséget, míg a legnehezebben megkülönböztethető, harckocsik, melyeket mindkét fél alkalmaz, felel a legtöbb veszteségért.

    

   A zsákmányolt harckocsik kapcsán megjegyezném azt is, hogy az itteni számadatokat sem szabad feltétlen készpénznek venni, hiszen igen jelentős különbség van zsákmányolt és „zsákmányolt” harceszköz között. Tökéletes összehasonlítási példa ez ennél és ennél a T90-es harckocsinál, ahol mindkettőt az Oryx a zsákmányolt kategóriába sorolja, azonban a képek alapján nagy valószínűséggel csak az első variáns van olyan műszaki állapotban, melyet az ukrán csapatok érdemben is hasznosítani tudnak, nem csupán „trófeák”.

A drónok szerepe

Mind az ukránok, mind az oroszok soha nem látott mértékben vetettek be drónokat ebben a konfliktusban. A háború elején rengeteg felvételt láthattunk, ahogy TB-2 Bayraktar drónok pusztítanak el orosz felszerelést és különböző harceszközöket. De azóta az ehhez hasonló videók szinte teljesen megszűntek, ennek mi lehet az oka?

Véleményem szerint az magyarázza ezt, hogy, a TB-2-esek nem voltak láthatatlanok az orosz légvédelem számára és a Pantsir és TOR-M1 rendszerek hatékonyan tudták ezen drónokat megsemmisíteni. A kezdeti ukrán sikerek valószínűleg annak köszönhetők, hogy a kezdeti orosz előrenyomulás során az orosz csapatokkal a logisztikai problémák miatt a légvédelem nem tudott lépést tartani a frontvonalon harcoló csapatokkal és így gyakorlatilag légvédelmi fedezet nélkül nyomultak előre. De miután az orosz hadsereg lassította műveleteinek sebességét, egyre gyakrabban láthattunk felvételeket megsemmisített TB-2 esekről, mint TB-2-esek által megsemmisített orosz eszközökről

Az ukránok ezután kaptak Switchblade 300 és Switchblade 600-as típusú drónokat, amik annak ellenére, hogy július vége óta több százat szállítottak nekik belőle mégis az ezeket bemutató felvételek igen ritkák, ami itt is kérdéseket vett fel, e harceszközök valódi hatékonyságában.

Ezek tudatában az ukrán fél drón alkalmazása messze nem annyira lehengerlő, mint azt elsőre gondolhattuk, különösen úgy, hogyha azt az orosz dróntevékenységgel hasonlítjuk össze.

Oroszország is igen jelentős számban alkalmaz drónokat a konfliktusban. Ezek közül számuk és jelentőségük miatt 3-at emelnék ki. A Product 305, ami lényegében egy távirányítású rakéta, amit más drónokból lőnek ki, a Lancet drón, ami egy orosz gyártmányú önmegsemmísitő drón és a legnagyobb figyelmet kapó Shahed-136, amit orosz szolgálatban Geran-2-nek neveznek. A Geran-2 nagy figyelmet kapott a médiában, hiszen az elmúlt 2022 ősz és tél idején használták nagy számban az oroszok ezen eszközöket stratégiai csapásokhoz.

Az alapján, amit eddig láthatunk az ukrán légvédelem eddig teljesen alkalmatlan volt arra, hogy az orosz drónokkal hatékonyan fel tudja venni a harcot. Félreértések elkerülése végett, ez nem egy könnyű feladat, ez is az oka annak, hogy Oroszország külön figyelmet fordított olyan védelmi rendszerek, mint a Pantsir és a TOR-M1, amik képesek viszonylag hatékonyan elhárítani az ellenséges drónokat, amiket még az ISIS alkalmazott Irakban és Szíriában. A régi szovjet BUK-ok és S-300-as rendszerek valamint az OSA-AKM légvédelmi rendszerek melyeket az ukrán hadsereg fegyverben tart nem alkalmasak ilyen kisméretű célpontok megsemmisítésére.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Dmitry Bukhantsov on Unsplash.

A Vizsgálódás az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Egy korábbi bejegyzésben már volt szó a Magyar Honvédség H145M helikoptereinek első tartós külföldi üzemeléséről Bosznia-Hercegovinában, az EUFOR tavaly őszi Quick Response 2022 gyakorlatán. Akkor repülőszakmai szempontból foglalkoztam a témával, ezúttal orvosszakmai oldaláról járjuk körbe.

A Magyar Honvédség helikopterein dolgozó egészségügyi szakszemélyzet vonatkozásában általában a légi kutató-mentő szolgálat felcsereiről beszélünk. Azokról az egészségügyi katonákról, akik a kutató-mentő helikopter fedélzetén egy kárhelyszínre érkezve, egyéb orvosi segítség hiányában megkezdik a sérült(ek) ellátását. Van azonban egy olyan kompetenciaszint, amely a felcserek lehetőségeit meghaladja. Ha egy nemzetközi környezetbe végrehajtott tartós kitelepülés vagy egy gyakorlat orvosszakmai követelményrendszere olyan, hogy a felcserek kompetenciaszintje már nem elegendő, végzettséghez kötött magasabb képesítéssel, és az ezzel járó jogosultsággal rendelkező egészségügyi szakszemélyzet bevonása szükséges. Az EUFOR részéről felmerült kompetenciaigény miatt a Quick Response 2022 gyakorlatra kitelepült H145M helikopterek fedélzetén orvos és paramedikus dolgozott.

[...] Bővebben!

Az antarktiszi tevékenységek fontossága és Kína szerepvállalása

Az Antarktisz-egyezmény 1959-es aláírása óta számos változás történt a térség geopolitikai helyzetében. A hidegháborús környezet, amelyben a szerződést aláírták, mára egy olyan globális biztonsági rendszerré alakult, amelyet más hatalmak felemelkedése határoz meg. A Kínai Népköztársaság (továbbiakban Kína) felemelkedése kétségkívül megváltoztatja a globális geopolitikai tájképet, és kérdéseket vet fel a régóta fennálló nemzetközi normák és hatalmi egyensúlyok fenntarthatóságával és jövőjével kapcsolatban, ami a világ minden régiójára, így a sarkvidékekre is hatással van. Az Antarktisz geostratégiai és geopolitikai jelentősége leginkább a potenciális erőforrásokban, a területi követelésekben, a hajózási útvonalak feletti ellenőrzésben rejlik. Emellett a tudományos befolyás, az éghajlatváltozással kapcsolatos klímapolitika és a nemzetközi együttműködésben betöltött szimbolikus jelentősége miatt a közelmúltban Kína számára is fontos területté vált a déli kontinens.

Kína antarktiszi szerepvállalása 1983 óta, amikor is ratifikálta az Antarktisz-egyezményt, drámaian megnőtt. 1985-ben konzultatív státuszt kapott, és azóta több kutatóállomás építésével fejlesztette jelenlétét a kontinensen: a Great Wall (1985-ben létesült a György király-szigeten), a Zhongshan (1989, a Larsemann-hegyen), a Kunlun (2009, a Kelet-Antarktisz közepéhez közeli A-kupolán) és a Taishan (2014, a Princess Elizabeth Land-en). Kína ezek közül állandó jelleggel a Great Wall és a Zhongsan állomásokat üzemelteti, az Antarktisz nyugati és keleti partjainál, amelyek könnyen megközelíthetők a két Xuelong (Hósárkány) jégtörőből álló kínai flottával.

Az ötödik állomás jelentősége és következményei

Többéves szüneteltetés után, a kínaiak 2022 végén folytatni kezdték az ötödik antarktiszi kutatóbázisuk konstrukcióját. Az 2023 januári műholdfelvételek azt mutatják, hogy a kínaiak az építkezés 2018-as kezdete óta, a helyszínen új támogató létesítményeket és egy nagyobb épület alapjait húzták fel. Az állomás építése valószínűleg továbbra is csak szakaszosan fog haladni, és az építkezéshez szükséges expedíciók az enyhébb antarktiszi nyarakra korlátozódnak.

Kína ötödik antarktiszi állomásának létrehozása az antarktiszi kormányzás szempontjából kulcsfontosságú területen történhetne meg. A tervek szerint az új kínai létesítmény nem messze települne a világ legnagyobb antarktiszi állomásától, az Egyesült Államok McMurdo állomásától, valamint az új-zélandi Scott-bázistól. A földrajzi potenciál kiaknázása mellett a beruházás jelentős mértékben segítené Kína azon törekvéseit, hogy komoly szereplővé válhasson az Antarktiszon uralkodó hatalmi viszonyrendszerben.

Az új állomás a Ross-tenger melletti Inexpressible-szigeten települ, és ha elkészül, az 5000 négyzetméteres komplexum várhatóan rendelkezni fog egy tudományos kutatási és megfigyelési részleggel, egy energetikai létesítménnyel, főépülettel, egy logisztikai létesítménnyel és a kínai Xuelong jégtörők számára épített dokkal is. Az állomáson végzett tudományos kutatás a fizikai és biológiai oceanográfiára, glaciológiára, tengeri ökológiára, zoológiára, légköri és űrfizikára, valamint geológiára összpontosítana, a projektről szóló átfogó környezeti értékelés alapján.

2020 februárjában az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma és más ügynökségei ellenőrizték az új helyszínt, és nem találtak konkrét katonai felszerelést vagy személyzetet a születőben lévő létesítményben. A létesítményhez annak elkészülte után azonban egy műholdas földi állomás is tartozni fog, amely Kína többi földi állomásához hasonlóan, eredendően kettős felhasználású képességekkel rendelkezik majd. Az Antarktiszon telepített állomások nélkülözhetetlenek Kína egyre növekvő számú tudományos műholdjának nyomon követéséhez és a velük való kommunikációhoz, de ami a nyugati közösség számára aggodalmat jelenthet, az a kettős felhasználás kérdése a kutatóbázisok hírszerzést támogató funkciójával kapcsolatosan. Az ötödik kínai állomás pozíciója révén az ország számára lehetőség nyílik, hogy az USA-val szövetséges Ausztráliából és Új-Zélandról jeladásokat és telemetriai adatokat gyűjtsön a két ország újonnan létrehozott arnhemi űrlétesítményeiből induló rakétákról.

A kínai hadseregről szóló 2022-es amerikai védelmi minisztériumi jelentés megjegyzi, hogy „[Kína] Antarktiszra vonatkozó stratégiája magában foglalja a kettős felhasználású technológiák, létesítmények és tudományos kutatások használatát, amelyek valószínűleg, legalább részben a PLA (People’s Liberation Army, a Kínai Népköztársaság Fegyveres Erői) képességeinek javítására irányulnak”. Hozzáteszi, hogy Kína ottani létesítményei referenciaállomásként szolgálhatnak a kínai kettős felhasználású BeiDou műholdas navigációs hálózat számára, amely Peking alternatívája az Egyesült Államok által működtetett globális helymeghatározó rendszernek.

A szerződéses keretrendszer és a „békés célok” Kína olvasatában

Az 1959-es Antarktisz-egyezmény értelmében, amelynek Kína is részese, a kontinensen folytatott tevékenységek „békés célokra” korlátozódnak. Az Antarktisz-egyezmény IV. cikke a következőképpen szól:

„Az Antarktiszon a jelen Szerződés hatálya alatt végrehajtott semmilyen cselekmény vagy tevékenység nem képezheti alapját az Antarktiszon fennálló területi szuverenitási igény érvényesítésének, támogatásának vagy tagadásának, illetve nem keletkeztethet szuverenitási jogot az Antarktiszon.”

Ugyanilyen fontos, az I. cikk, miszerint:

„Az Antarktisz kizárólag békés célokra használható. Tilos többek között minden katonai jellegű tevékenység, mint például katonai bázisok és erődítmények létesítése, katonai manőverek végrehajtása, valamint bármilyen típusú fegyverek tesztelése. …E szerződés nem akadályozza meg a katonai személyzet vagy felszerelés tudományos kutatásra vagy bármely más békés célra történő felhasználását.”

A szerződés ezen pontját eddig nem feszegette egyetlen állam sem, de ez nem ad semmiféle garanciát arra, hogy a közeljövőben a kettős felhasználású kapacitásokkal rendelkező államok továbbra is a békés felhasználás mellett tartanának ki.

Kína az 1985-ös Great Wall kutatóállomás létrehozása óta rendelkezik az Antarktiszi Szerződés konzultatív státuszával. Ez a tisztség jelenti az antarktiszi döntéshozatalban való részvételt, az évente összehívott a Szerződés konzultatív ülésein. A nemzetközi politikát tekintve elmondható, hogy Kína Antarktisz-politikájában alapvetően központi szerepet tölt be a nemzetközi béke és együttműködés támogatása. A Szerződés döntéshozatali hatáskörrel rendelkező konzultatív feleként Kína folyamatosan fenntartja és védi a keretrendszer alapvető elveit és értékeit. Továbbá, konzultatív státuszára támaszkodva több nagyszabású kezdeményezést is fenntarthatott és javasolhatott volna, azonban ezt nem tette meg. Az utóbbi években azonban Kínában gyorsan növekszik az antarktiszi kérdések iránti figyelem, így joggal hihető, hogy Kína egyelőre proaktívabb szerepet fog játszani az Antarktiszon.

A déli kontinens jövőképe a „feltörekvő sárkány” árnyékában

Kína növekvő tudományos jelenléte az Antarktiszon összhangban van tágabb politikai célkitűzéseivel. A múltban Kína nehézségekbe ütközött az Antarktisz-egyezmény konzultatív részes fél státuszának megszerzésében, egyrészt a kontinensen folytatott tudományos tevékenységének hiánya, másrészt a nyugati hatalmak politikai aggályai miatt. Napjainkban Kína egyre inkább az antarktiszi tudományhoz való növekvő hozzájárulás által igyekszik nagyobb beleszólást nyerni a déli kontinens jövőbeli irányításába. Az Antarktisz-egyezmény értelmében, 2048-ban a szerződés környezetvédelemről szóló jegyzőkönyvének újratárgyalására kerülhet sor, ami lehetőséget ad Kínának az ásványkincsek kitermelésére vonatkozó jövőbeli szabályok kialakítására.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy milyen hatással jár a globális szintéren is feltörekvő Kína növekvő antarktiszi szerepvállalása. A fehér kontinens jobb megismerése révén és az Antarktisz kormányzási rendszereinek alakításán keresztül szeretné maximalizálni nemzeti érdekeit és egyidejűleg az Antarktisz védelmét és békés használatát. Az elmúlt években Kína aktívan részt vett a sarkvidékek többszintű irányításában. Ezt támasztja alá, hogy az öt kulcsfontosságú nyílt tengeri halászatot folytató állam egyikeként meghívták a Középső Jeges-tengeren folytatott szabályozatlan nyílt tengeri halászat megelőzéséről szóló megállapodás megtárgyalására.

Kína hivatalos álláspontja az Antarktiszról egy folyamatosan alakuló politikai beszédaktusként értelmezendő. 2018-ban adta ki első kvázi „fehér könyvét” antarktiszi tevékenységéről, amelyben nemcsak stratégiáját és napirendjét vázolta fel, hanem megfogalmazásra került, hogy tevékenységei által növeli az antarktiszi kutatásba történő beruházásokat, ezzel egyidejűleg tiszteletben tartva az Antarktisz-egyezmény intézményrendszerét. Ennek ellenére Kínának azonban még mindig szüksége van egy hivatalos és egyértelmű Antarktisz-politikára, amely által definiálhatja egy közép vagy hosszútávú stratégia keretében a déli tevékenységeit.

Kína folyamatosan fejleszti tudományos és diplomáciai kapacitását, valamint a változó geopolitikai környezetben nyomon követiz Antarktisz-egyezmény reformjára vonatkozó felvetéseket. Egy diplomáciailag megfontolt, terjeszkedésre törekvő Kínának nehéz ellenállni, ennek ellenére az Antarktisz feletti kínai hegemónia azonban nem elkerülhetetlen. Várható, hogy Kína az ötödik antarktiszi állomás elkészültével hivatalos antarktiszi politikát tesz közzé, és ezáltal olyan szereplővé válhat, amely hatékonyan tud szilárd és konkrét javaslatokat előterjeszteni a déli kontinens irányítására vonatkozó érdekeinek megfelelő befolyásolására. Ezek a közelmúltbeli tevékenységek, valamint a térségben megnövekedett halászati jelenlét azonban a globális rendszer nyugati érdekeit képviselő országainak aggodalomra adnak okot amiatt, hogy Kína esetlegesen megpróbálja növelni befolyását az Antarktisz irányítási rendszereiben. Vitatott, de Kína növekvő jelenléte egy jövőbeli területi igény alapját is képezheti, ha az Antarktisz-egyezmény felbontásra vagy módosításra kerül.

Az Antarktisz jövőjének biztosítása érdekében határozott és hatékony nemzetközi együttműködésre lesz szükség, és Kína potenciálját tekintve akár pozitív szerepet is játszhat ezen a téren. Azonban ehhez az optimista jövőképhez elengedhetetlen, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei gondosan figyelemmel kísérjék Kína fejlődő tevékenységét, emellett nagyobb átláthatóságot kell szorgalmazzanak a déli kontinensen zajló tevékenységekre.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Cassie Matias on Unsplash.

A Kína antarktiszi ambíciói: A sárkány délre tör? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.