Air Base Blog

Az olasz légierő istranai bázisán a napokban búcsúztatják az AMX típust. A brazil-olasz fejlesztésű könnyű csapásmérő gép valahogy mindig kívül maradt a fősodorból. Csekély érdeklődés övezte, és ha láttuk is a különböző gyakorlatokon és repülőnapokon, a MiG-29-esek, F-15-ösök, F-16-osok, Tornadók elvitték a showt előle. Ezért amikor 2008-ban észak-olasz bázistúrát szerveztünk, úgy döntöttünk, hogy Aviano előtt benézünk Istranába, az AMX-eket üzemeltető 51. ezred fészkébe. A típus kivonása kapcsán ezt a látogatást idézem fel.

Istrana nem éppen a legismertebb olasz város, a térképen Velencétől 30 kilométerre, északnyugatra kell keresgélni, hogy rátaláljunk. Mielőtt belépünk a város északi szélén létesült bázisra, fussunk át röviden az 51. Stormo (ezred) második világháborúig visszanyúló történetén. Az 51-esek 1939. október elsején alakultak a római Ciampino repülőtéren. Feladatuk a főváros és Nápoly légterének védelme volt, amihez Fiat CR.32 és G.50 típusokkal rendelkeztek. Később Észak-Afrikában, a Balkánon, Szicíliában, Szardínián és Oroszországban harcoltak, de akkor már Macchi MC.200, MC.202 és MC.205 repülőgépekkel. A harcok során 270 igazolt és 102 valószínű légigyőzelmet írtak a javukra. A második világháború után, 1947-től amerikai és angol típusokkal, P-47 Thunderboltokkal, P-51 Mustangokkal és a Spitfire IX-esekkel repülve működtek tovább. Istranába 1953. február elsején költöztek és folyamatosan álltak át az F-84G Thunderstreak, F-86K Sabre és Fiat G.91 típusokra, majd 1963-tól az F-104 Starfighterre.

[...] Bővebben!

A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között. A nyugati parton 10 Tomcat század osztozott a kaliforniai Miramar tengerészeti légibázis hangárjain és állóhelyein, a keleti parton 12 század repült a virginiai Oceana légibázisról. Mindkét bázison további egy-egy átképző század működött az új Tomcat pilóták kiképzésére vagy a hosszabb kihagyást követő frissítő képzésre. További két tartalékos századnál is repültek F-14-esek, és a tesztszázadoknak is jutott a Tomcatből. Kaliforniában két helyszínen üzemeltek a Grumman Kandúrjai: egy gépet NASA tesztekre használtak az Edwards légierő bázison, három-hárommal pedig Point Muguból végeztek repülési illetve fegyverzeti teszteket. A keleti partra három teszt Tomcat jutott, a marylandi Patuxent Riverbe, a Navy tesztpilóta iskolájához. Hihetetlenül intenzív időszak volt: egy tengeri bevetésről visszatérő Tomcat század egy-két hét pihenő után megkezdte a felkészülést a következőre, az új századtagok beillesztésével, légiharc-gyakorlatokkal, éles gépágyús és rakétalövészettel, országon belüli áttelepülésekkel, a légierővel közös gyakorlatokkal és rövidebb, néhány napos-hetes repülőgép-hordozós gyakorlással, kvalifikációkkal kitöltve a két tengeri út közötti hónapokat.

Mindez a kilencvenes évek közepén radikális átalakuláson ment át: a gépeket alkalmassá tették a földi célpontok elleni feladatokra, a Top Gunból is ismert Miramar a tengerészgyalogsághoz került és a leépítés után megmaradt F-14-eseket az Oceana bázison vonták össze. A gépek számát századonként 12-ről átmenetileg 14-re növelték, később 10-re csökkentették. Amikor 2005-ben eljutottunk egy repülőgép-hordozóra, már csak három század repülte az F-14-est. Ezek egyike a VF-32 Swordsmen volt, amely 2004 novembere és 2005 áprilisa között a USS Harry S. Truman fedélzetén teljesítette utolsó hordozós bevetését az F-14-essel. A hajó a Perzsa-öbölből, az Iraqi Freedom (Iraki Szabadság) műveletből tartott hazafelé és egy kevés időt a Földközi-tengeren töltött. Ott kaptunk ízelítőt a VF-32-esek Gypsy hívójelű F-14-eseinek hordozófedélzeti üzemeléséből.

[...] Bővebben!

A hatvanas években három komolyabb, halálos áldozatokat követelő tűzeset történt az amerikai haditengerészet repülőgép-hordozóin. A USS Forrestal fedélzetén 1967. július 29-én és a USS Enterprise-on 1969. január 15-én történt esetek mellett kevésbé ismert az első, amely a USS Oriskany repülőgép-hordozón keletkezett 1966. október 26-án. A helyzet nem indult olyan drámaian, mint a másik két hordozón, és az első pillanatban még kezelhető lett volna, de a pánik hatása alatt hozott hibás döntés végül 44 életet követelt és repülőgépek, helikopterek elvesztését okozta.

Amikor a britekkel vívott függetlenségi háború egyik csatájáról, a mai New York állam területén lévő Oriskanynál 1777-ben lezajlott ütközetről elnevezett Essex osztályú repülőgép-hordozót 1945. október 13-án vízre bocsátották, már véget ért a második világháború. Nem is siettek hadrendbe állítani, végül csak 1950. szeptember 25-én került sor rá. A USS Oriskany járt az európai vizeken, majd „áttette székhelyét” a nyugati partra, Kaliforniába, és már onnan indult el, hogy repülőgépeivel részt vegyen a koreai háborúban. Azt, hogy mit művel egy tűz a hangárfedélzeten, már ekkor megtapasztalhatta a hajó akkori legénysége. 1953. március 6-án egy bevetésről visszatérő légcsavaros Corsair pilótája nem tudta leoldani az egyik bombáját, és azzal szállt le ez Oriskanyn. A fedélzetre érkezés erejétől a bomba leesett, kettőt pattant és felrobbant. A repeszek a fedélzetet átütve kilyukasztották a hangárfedélzeten álló sugárhajtású F9F-3 Panther gépek üzemanyagtartályát és a kiömlő kerozin meggyulladt. A tűzoltóknak akkor sikerült gyorsan úrrá lenniük a lángokon és megfékezni a tüzet.

[...] Bővebben!

* * *

Fotó: Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület

A hetvenes évektől a Hughes OH-6-osa és továbbfejlesztett változatai több olyan üzemeltető figyelmét keltették fel szerte a világban, amelyek a dugattyús motoros helikoptereket akarták lecserélni gázturbinás típusra vagy ütőképesebb forgószárnyas képesség létrehozására törekedtek. Aligha lehet azt állítani, hogy az egyszerű Cayuse csak a „szegény ember harci helikopterévé” nőtte ki magát, mert a gazdagabb országok fegyveres erőinél ugyanúgy megjelent, mint a harmadik világ hadseregeiben. Sorozatom harmadik, záró részében néhány érdekességet kiemelve a típus nemzetközi üzemeltetéséről lesz szó.

Az igen innovatív Hughes (majd később McDonnell Douglas) az OH-6 Cayuse és a különleges műveleti MH/AH-6 Little Bird mellett több mint húsz, exportra szánt változatot fejlesztett ki, és a polgári H500-as (MD500-as) jelzésrendszert használva kínálta a leendő vevőknek. Ezek a helikopterek a legtöbb rendszerükben – hajtómű, erőátvitel, forgószárny, avionika, fegyverzet – módosított változatok lettek, amelyek gyorsan megtalálták helyüket a világban kiképző, szállító, támogató, harckocsik elleni vagy tengeralattjáró-elhárító feladatkörben. Van, ahol ötven éven át üzemeltették az alaptípust, másutt most rendszeresítik a legkorszerűbb változatot. A papírforma szerint itt most hosszú listának kellene következnie arról, hogy négy földrész kéttucat országában mikor, melyik változat állt szolgálatba. Néhány adat természetesen megkerülhetetlen, de talán nem lesz csalódott az olvasó, ha a száraz felsorolás helyett egy-egy érdekesebb felhasználón keresztül adok ízelítőt a típus nemzetközi üzemeltetéséről.

[...] Bővebben!

Erre a hónapra két olyan bejegyzést terveztem, amelynek tartalmát a régi albumokból válogatott képek adják. Az előző, nagygépes téma után következzen egy kisgépes érdekesség. 2001 végén egy olyan légcsavaros típus jelent meg Magyarországon, amely korábban nem repült hazai lajstromban: a Scottish Aviation alsószárnyas, műrepülhető gépe, a Bulldog. A gépet a brit Beagle Aircraft tervezte, de a cég, amely kutyafajtákról nevezte el típusait, 1969-ben megszűnt és már azelőtt átadta a jogokat a skót Scottish Aviation-nek, hogy egyetlen gépet is legyártott volna. Az első 58 Bulldog Sk 61 jelzéssel a svéd légierőhöz, további 20 a hadsereghez került, végül mindegyik a Flygvapnet kiképzőgépeként üzemelt 2001-es kivonásáig.

Az első üzemeltető tehát a svéd légierő lett, de 130 darabos Bulldog-flottájával a legnagyobb a brit Royal Air Force volt, amely az orrfutós, egymás melletti üléses gépet a farokkerekes, egymás mögötti üléselrendezésű, a Zlin Trener családhoz hasonló Chipmunk leváltására szánta. A Bulldog T.Mk1 jelzéssel 1975-ben állt szolgálatba a RAF kiképzőszázadainál és az egyetemi repülőszázadoknál. 2001-es kivonása után a svéd gépekhez hasonlóan eladásra kínálták a kisgépes piacon. Az első magyar Bulldog is ezek közül került ki. (Saját fotóm erről a gépről sajnos nincs, a képeket ezúton is köszönöm Horváth Balázsnak, az avia-info.hu szerkesztőjének.)

[...] Bővebben!

Két éve indított sorozatom 12. részében azokból a papírképekből válogattam, amelyeket a kilencvenes évek közepétől a kétezres évek hasonló időszakáig bezárólag repülőtéri teraszokról készítettem. A képeken szereplő repülőgépek többsége ebben a formában már nem látható, mert vagy kivonták az adott légitársaságtól vagy maga a cég szűnt meg, esetleg a típus tűnt el teljesen a kereskedelmi repülésből. A nyitóképet a kilencvenes évekből választottam, a Malév HA-LEB lajstromjelű Boeing 737-200-asát ábrázolja.

[...] Bővebben!

Az asztali számítógépre tervezett otthoni szimulátorok világa valamiért sosem állt közel hozzám. Úgy voltam vele, hogy majd egyszer egy valódi pilótafülkével megegyező szimulátor-környezetben, valódi műszerfal, valódi kapcsolók és valódi kormányok mögé ülve szeretném kipróbálni a repülést. Egy családi meglepetésnek köszönhetően ez a „majd egyszer” január közepén jött el. 

Amikor a vendég a felvonóból közvetlenül a Simflite indusztriális miliőjébe lép, azonnal a Boeing 747-es egész falat beborító többméteres poszterével, és rengeteg relikviával áll szemben. A kényelmes bútorokkal, mini büfével berendezett fogadótérben tucatnyi apró részlet igyekszik visszaadni a nagygépes hangulatot és nem elhanyagolható figyelmesség, hogy a „reptéri” kijelzőn a vendég neve, az általa lefoglalt időpont és az érintett repülőtér olvasható. Ide érkezem én is, hogy egy 20 perces elméleti felkészítés után egy órányi repüléssel kipróbáljam a Boeing 747-400-as szimulátort. Pillanatokon belül megjelenik pilótám, Viczián István kapitány és a Simflite tulajdonosa, Szüle Zsolt Boeing 747-es kapitány. Bemutatkozás után röviden tisztázzuk, hogy repültem-e szimulátoron - nem, de kisgépes tapasztalattal a hátam mögött, az alapvető dolgokkal tisztában vagyok - majd irány az egyik oktató helyiség és kezdünk. Viczián kapitány egy B747-400-as műszerfal-poszter előtt magyarázza el a legfontosabb tudnivalókat. Ez a rövid felkészítés elengedhetetlen ahhoz, hogy repülés közben eligazodjak az előttem lévő kijelzőkön látott adatok és néhány kezelőszerv között. Egy-két visszakérdezés után elhangzik néhány praktikus tanács is. Például, hogy mivel több száz tonnás géppel van dolgunk, a kormánymozdulatokra lassan reagál majd, valamint a súlypont és a hajtóművek elhelyezkedése miatt a gázadásra-gázlevételre megemeli, illetve leadja az orrát. 

[...] Bővebben!

Az OH-6 Cayuse könnyű helikopterről és leszármazottairól írt sorozat első részében az alaptípus kifejlesztéséről és harci alkalmazásáról volt szó. A vietnami háborúban intenzíven használt típus történetében a konfliktus lezárását követően csendesebb évek következtek, majd az Egyesült Államok érdekei ismét harcba szólították az OH-6-osok újabb változatait, immár a különleges műveleti erők kötelékében.  

Miközben az OH-6 Cayuse-ok a délkelet-ázsiai harctéren remekeltek, a Hughes nekilátott az 500C jelzésű civil változat a kialakításához. A módosítás elsősorban a fülkét érintette, mivel az C-k gyakorlatilag megegyeztek az OH-6-osokkal. A polgári változat pilótafülkéje és utastere természetesen nem volt olyan spártai, mint a katonai változaté, az ülések kényelmesebbek lettek, a padlót és a kabin falát burkolat borította, és a hadsereg olívzöldje helyett a gépek dekoratív, színes festést kaptak. Összességében egy komfortos, esztétikus helikoptert sikerült piacra vinni, amely már megjelenésével is azt sugallta, hogy kényelmesen, stílusosan és Amerikáról lévén szó, „az idő pénz” alapon, gyorsan el lehet jutni vele A-ból B-be. Az első C modell 1969-re készült el és 1976-ig, az 500D megjelenéséig főszereplő volt a Hughes kínálatában.

[...] Bővebben!

A második világháború során az Egyesült Államok hadseregének légiereje (USAAF) hat olyan repülőteret tartott fenn Oregon államban, ahol a bombázó- és vadászgépekre képeztek hajózó utánpótlást. A repterek egyike egy Madras nevű kisvárosnál volt és ott működik ma is. Az aszfaltos futópályákkal rendelkező repülőtér forgalmának túlnyomó részét a közforgalmon kívüli repülés adja, és itt kapott helyet az Amerikában fellelhető magángyűjtemények egyike, az Erickson Aircraft Collection is.

[...] Bővebben!

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál egy éve kaptunk először tájékoztatást a H225M típus fogadására való felkészülésről. Az akkor felvázoltak jelentős része megtörtént vagy folyamatban van, zajlik a helikoptervezetők és a repülőműszakiak képzése és gyakorlati tapasztalatszerzése és a nyár folyamán átadott két helikopter mellé további négy érkezett Szolnokra. 

[...] Bővebben!

A tavalyi évhez hasonlóan 2023 utolsó bejegyzése is egy vegyes album, amelybe a cikkekből és bejegyzésekből kimaradt fotókból válogattam, de olyan képek is helyet kaptak itt, amelyek bár nem idén készültek, de szintén van 2023-as aktualitásuk

[...] Bővebben!

A JAS39 Gripen 1995. október 30-án, a kecskeméti repülőbázison mutatkozott be a szakmának és a sajtónak, majd az 1997-es és 1998-as NATO Express nemzetközi repülőnapon, ugyancsak Kecskeméten, már a nagyközönség is megnézhette a svédek új típusát. Nagyjából ezzel párhuzamosan a cég elkezdte a sajtóanyagok, fotók rendszeres küldését. Mivel az internet szolgáltatástól ekkor még egy-két év választott el minket, a papíralapú képek és a fotó-CD-k postai úton érkeztek. Azt nem tudom, hogy egy, a piacra éppen bevezetés alatt álló harcászati repülőgép fotóit milyen megfontolásból küldték akkori munkahelyem, egy alapvetően munkarepüléssel foglalkozó kisgépes cég címére, hiszen e két ágazat feladat- és eszközrendszere annyira áll közel egymáshoz, mint a bábszínház az operához, de a fotók rendszeresen jöttek. Nagyjából azóta lapultak egy dobozban, amelyet a közelmúltban nyitottam fel és úgy döntöttem, hogy az évszaknak megfelelő képekből felteszek néhány darabot ide.

[...] Bővebben!

Az amerikai hadsereg OH-6 Cayuse könnyű helikopterének kifejlesztése ugyanakkor kezdődött, mint a korábban már bemutatott forgószárnyasé, az OH-58 Kiowáé. A mindössze négy változatban készült Kiowa története viszonylag egyszerűen nyomon követhető, a Cayuse esetében azonban sokkal összetettebb a feladat. Az alaptípustól indulva a kisebb-nagyobb módosítások miatt számtalan alváltozattal lesz dolgunk, amelyeknek nemcsak a típusjelzése és a neve változott, hanem a képességeik is folyamatosan bővültek.

A Cayuse és a Kiowa történetének közös szála az a felhívás volt, amelyet a US Army egy könnyű megfigyelő helikopterre (LOH – Light Observation Helicopter) írt ki 1960-ban. A helikopterek a második világháború után terjedtek el az amerikai hadseregben, elsősorban tüzérségi megfigyelő és szállító feladattal. A dugattyús motorral felszerelt Bell OH-13 Sioux, és a Hiller OH-23 Raven is ebben az időszakban állt rendszerbe, és becsülettel szolgálta a békeidős feladatokat otthon és a harctéri műveleteket Koreában. Üzemeltetésük során rengeteg tapasztalat halmozódott fel.

[...] Bővebben!

A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek. Ezúttal nem egy repülőgép lezuhanásának emlékművét, a környéken kiállított szövetséges harckocsit vagy más járművet kerestem fel, hanem a német hadsereg két páncéltörő ágyújánál álltam meg.

A két fegyver közül a Wehrmach legnagyobb számban használt páncéltörő ágyúja, a 75 milliméteres PaK 40-es az, amely a valkenburgi városháza előtti gondozott parkban áll. Valkenburgot az amerikai 30. lövészhadosztály, az Old Hickory 119. ezrede szabadította fel 1944. szeptember 17-én a reggeli órákban. Ők zsákmányolták a kiállított ágyút, amely a háború utáni évtizedekben egy kertben rozsdásodott. Ott találtak rá és egy felújítás után 1989-ben jelenlegi helyére szállították. Mellette egy pekándió fa és egy sziklatömb áll, mindkettő a várost felszabadító katonáknak állít emléket.

[...] Bővebben!

Szudán a déli országrész 2011-es kiválásáig és Dél-Szudán néven független állammá alakulásáig Afrika legnagyobb területű országa volt, most „csak” a harmadik. Az országban az afrikai törzsi és az iszlám arab kultúra keveredik és miután 1956-ban felszabadult a brit fennhatóság alól, a demokratikus időszakokat puccsal hatalomra jutott katonai kormányok sora követte. A legutóbbi lázadás idén április 15-én tört ki. Mivel az országban tartózkodó magyar állampolgárok biztonsága nem volt garantálható, a Kormány megszervezte hazatérésüket, amelyhez a Magyar Honvédség légiszállító képességét vette igénybe.

Szudánban az iszlamista Omar el-Besír 1989-ben vette át a hatalmat és mintegy három évtizeden át irányította a kelet-afrikai országot. Az egykori ejtőernyős tisztből lett politikust 2019-ben menesztették, és az átmeneti kormányzást egy civil-katonai szuverén tanács vette át Abd el-Fattah el-Burhán tábornok vezetésével. Egyes források szerint el-Burhán 2021-ben magához ragadta a hatalmat, míg más vélemények az el-Besír 2019-es megbuktatásában vele együttműködő tábornokkal, Mohamed Hamdán Dagalóval közösen végre hajtott puccsról szólnak. Bárhogy is történt, az egykori harcostársak összekülönböztek azon, hogy miként lehetne Dagalo kis létszámú, de harcedzett gyorsreagálású erőit az el-Burhán vezette, nagy létszámú reguláris haderőbe integrálni. Ennek következtében április közepén Kartúmban heves harcok kezdődtek a két tábornokhoz hű erők között. A gyorsan eszkalálódó, több száz halálos áldozattal járó helyzet miatt földön, vízen és levegőben elkezdődött a külföldi állampolgárok evakuálása Szudánból.

[...] Bővebben!

1991 januárja, az Irak ellen indított Desert Storm művelet második hete. Egy éjszakai bevetésen lévő EA-6B Prowler fedélzetén egyre nő a feszültség, mert a repülőgép tartályaiban csak néhány percre elegendő kerozin lötyög. Már túl voltak azon a számított üzemanyag-mennyiségen, amelynek elérésekor a repülőgépnek vissza kell indulnia bázisára vagy egy tartalék repülőtérre.

A Prowler azzal a feladattal szállt fel az egyik repülőgép-hordozóról, hogy a Perzsa-öböl felől Irakba behatoló tengerészeti csapásmérő repülőgépek elektronikai támogatását biztosítsa. A problémák akkor kezdődtek, amikor felszállás után a kötelék többi gépével együtt üzemanyagot vételezett egy tartálygépből, miközben a pilóta szédüléssel küzdött. Az éjszakai repüléseknél ritkán ugyan, de előfordult, hogy a műszerekre koncentrálva, a repülőgép-hordozó megközelítésénél vagy a légi utántöltésnél a pilóták rosszul lettek. Ez békeidőben nem jelentett különösebb problémát, hiszen a feladatot megszakítva meg lehetett várni, amíg néhány perc múlva rendeződik a helyzet. Éles bevetésen azonban tartani kellett a szoros, másodpercre kidolgozott tervet, hiszen a Prowler jelenléte létfontosságú volt. Nélküle a csapásmérők fordulhattak volna vissza, mert a légvédelem megsemmisítési zónájában az EA-6B biztosította a túlélést. Így annak ellenére váltak le a tartálygépről, hogy a tervezett mennyiség még nem lett áttöltve a Prowler tartályaiba. A személyzet nem aggódott, úgy számították, hogy ha szűken is, de az üzemanyag elég lesz a következő utántöltésig.

[...] Bővebben!

Az amerikai haderő afganisztáni műveleteiben oroszlánrész jutott a helikopteres alegységeknek. Az ismertebb típusok, mint az Apache, a Blackhawk vagy a Chinook árnyékában egy ritkán említett forgószárnyas, az OH-58D Kiowa Warrior is fontos szerepet töltött be a konfliktus során. A hidegháború éveiben kifejlesztett típusnak az afganisztáni műveleti környezet ideálisnak bizonyult.

Ryan Robicheaux, az amerikai hadsereg veteránja, egykori OH-58D Kiowa Warrior pilóta, gimnazista volt, amikor 2001. szeptember 11-én bekövetkezett a World Trade Center elleni támadás. A családi hagyományok mellett ez az esemény keltette fel érdeklődését a katonai szolgálat iránt. Mindkét nagyapja harcolt a második világháborúban a csendes-óceáni hadszíntéren, apja a tengerészgyalogság A-6 Intruder típusán repült, bátyja szintén tengerészgyalogos volt, majd a hadsereghez csatlakozott és Irakban harcolt. Ryan Robicheaux főiskolán tanult tovább és közben csatlakozott a Nemzeti Gárdához, ahol felcserképzést kapott. Igazi célja a repülés volt, és a főiskola utolsó évében tudatosult benne, hogy nem vadászpilóta szeretne lenni, inkább a hadsereg helikopterein akar repülni. Azt is eldöntötte, hogy nem tiszti iskolára, hanem zászlós (warrant officer) képzésre jelentkezik, mivel csak a repülés és nem a majdani parancsnoki előmenetel érdekelte.

[...] Bővebben!

2013. szeptember 7-én szerencsétlenül járt az afgán légierő egyik MD 530F helikoptere. A súlyos sérülést szenvedett kétfős személyzet mentését amerikai erők hajtották végre, és a műveletet magyar helikopteresek biztosították a levegőből. A tíz évvel ezelőtti írásomban részletekbe nem bocsátkozhattam, de a túlélő amerikai pilóta jóvoltából, immár bővebb és pontosabb képet kaphatunk a történtekről.

A balesetben megsemmisült helikopter parancsnoka Andy Miller zászlós volt. Miller 1991-ben diplomázott és magánúton ismerkedett meg a helikopteres repüléssel. 1995-ben lépett be a hadseregbe, ahol zászlós iskolát végzett, majd helikoptervezető képzést kapott. Csapatszolgálatát az OH-58D Kiowa Warrior típuson kezdte, amelyen később oktatópilóta lett. Szakmai múltja és a 2008-ban Irakban szerzett harctéri tapasztalata lehetővé tette, hogy 2012-től részt vegyen az afgán légierő helikoptervezetőinek képzésében. Afganisztán Herat tartományában, a Sindand légibázison működött az amerikai légierő expedíciós légi tanácsadó csoportja, amely az afgán pilótákat képezte Mi-17-es helikopterekkel, amerikai, és NATO szövetséges oktatókkal, köztük magyarokkal. A történet idején, az akkori MH 86. Szolnok Helikopter Bázis légi tanácsadó csoportjának hatodik váltása szolgált Sindandban. A légibázison egy kis támogató csapat is működött, amely a könnyű MD 530F helikopterrel repült. A F változatot forró környezetre és nagy tengerszint feletti magasságra optimalizálták, 650 lóerő tengelyteljesítményű hajtóművel, hosszabb forgószárny lapátokkal és nagyobb faroklégcsavarral készült. Az MD 530-as csapat minden pilótája a közép-ázsiai magashegység után a Pamír hívójelet kapta és egy számot, amely a beosztására utalt. Miller zászlós hívójele a Pamír 62 volt. A Mi-17-esek az Afganisztán északi határán folyó Amu-darja középkori arab neve után a Jayhoon hívójellel repültek.

Afgán MD 530F helikopter

[...] Bővebben!

A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.” Hogy ez a mondat ebben a formában elhangzott-e, az korántsem biztos, de az igen, hogy az M4 Sherman különböző változataiból valóban nagy mennyiség, közel 50 ezer darab készült és ebből bőven maradt az utókorra is. Például Belgiumban, a holland határtól néhány kilométerre fekvő Mopertingenben, ahol egy hatalmas tölgy alatt egy ilyen harckocsi emlékeztet a település 1944. szeptember 7-i felszabadítására.

[...] Bővebben!