A török-görög konfliktus évszázadok óta tartó feszültségekre vezethető vissza, amelyek főként történelmi és kulturális gyökerekkel bírnak. A két ország közötti területi viták, a tenger megosztása, illetve a migrációs áramlatok kezelése még inkább megnehezíti a két nép békés együttélését a térségben. Az elemzés célja bemutatni az ellentét geostratégiai hátterét, különös tekintettel a tengeri viszonyokra, továbbá felhívni a figyelmet a helyzet stabilizálásának szükségességére.
A két ország közötti összetűzések kiemelt figyelmet érdemelnek, mivel a növekvő feszültség nem egyszer közel eszkalációhoz vezetett az elmúlt években. Mindkét ország fontos tagja a NATO-nak, illetve az Európát célba vevő illegális migráció elleni védekezésnek.
Törökország jelenleg a legtöbb menekültet befogadó állam a világon[1], amelynek egyik fő oka nem más, mint az ország földrajzi elhelyezkedése. Az öt országból, amellyel közös szárazföldi határai vannak (Szíria, Irak, Irán, Örményország és Georgia) több államban jelenleg is fegyveres konfliktus folyik.
2015 őszén az Európai Unió együttműködést kezdeményezett a menekültáradat tekintetében frontországgá vált Törökországgal. Az együttműködés keretein belül megszületett egy megállapodás, amelyben Ankara vállalta, hogy megfékezi a menekülthullámot, az EU pedig ehhez anyagi forrást biztosít. A török kormányfő azonban 2020 elején bejelentette, hogy megnyitja az európai határait, arra hivatkozva, hogy az Unió nem tartotta be a megállapodás rá eső részét – például, hogy felgyorsítja az ország EU-csatlakozását, vagy, hogy hatékony segítséget nyújt a menekültügyi helyzet kezelésében. A döntés következtében tavasszal többezer ember ragadt az Égei-tengeren, mivel a görög hatóságok nem engedték kikötni a hajóba ültetett menekülteket a szigeteken, a török hatóságok pedig nem voltak hajlandóak visszafogadni őket. A kialakult migrációs válság megfelelő kezelését igencsak megnehezítette a járványhelyzet és az azzal összefüggésben bevezetett korlátozások.
2020 több szempontból is kritikus évnek mondható a két ország viszonyát tekintve, gyakorlatilag 1974 óta nem volt ilyen súlyos a helyzet. Januárban Görögország megállapodást írt alá Ciprussal és Izraellel a Kelet-Mediterrán Gázvezeték (East Med pipeline deal) megépítéséről, amely projekt célja Törökország szerint az, hogy kizárják őt a régióban található energiaforrások felhasználásából. Görögország ezt követően 2020 nyarán az olaszokkal is olyan tengerjogot érintő megállapodást kötött, amely lehetővé teszi szigeteinek teljes kizárólagos gazdasági övezet alá vonását (ezen fogalmak jelentését a későbbiekben részletesen tárgyaljuk), mely ismét török felháborodást váltott ki. Időközben a törökök – válaszul a görög lépésekre azzal fenyegetőztek, hogy olaj- és gázkutatást végeznek a görög tengeri területeken, majd az Oruç Reis elnevezésű hajóval megsértették a térség szabályait. A fenyegetések, illetve a kölcsönös etikátlan cselekmények júliusban elindították a két ország teljes haditengerészeti állományának telepítését az Égei-tengerre. Augusztusban egy látszólagos balesetben a görög Limnos és a török Kemal Reis hajók összeütköztek, utóbbi meg is sérült. Ekkor a francia elnök jelezte, hogy átmenetileg fokozza katonai jelenlétét a térségben, tekintettel a növekvő feszültségre. Még e hónap végén Görögország új tengeri-területi igényt fogalmazott meg, melyet szintén a későbbiekben fogunk tárgyalni. A jogosulatlannak tekintett török fúrásokat az EU sem hagyta válasz nélkül: nyár végén egy szankcióscsomagot dolgoztak ki Törökország ellen, amelyet ősszel életbe is léptettek.
Ekkor lépett be a konfliktusba a NATO. A főtitkár találkozóra hívta a két ország képviselőit, hogy megvitassák a lehetséges megoldásokat, megállapodás azonban nem született. Ekkor Athén tizenkét év után először bejelentette, hogy növeli az ország védelmi kiadásait. A fegyverkezési tervekről készült jelentés alapján az elképzelések megdupláznák az ország védelmi beszerzési költségvetését. Októberben Brüsszel bejelentette: újragondolja a szankciókat, bizonyos feltételekkel, erre a török válasz a ciprusi Varószia nevű város elfoglalásával való fenyegetőzés volt. A hónap végén Görögország bejelenti, hogy párbeszédet kezdeményez Törökország NATO-beli ellenfelével, az Egyesült Államokkal. A diplomáciai lépésnek meg is lesz az eredménye; év végén az USA szankciókat bocsát ki a Török Védelmi Ipar Elnöksége ellen.
A szembenállás legkritikusabb pontja: a tenger
A két ország közötti ellentét egyik alappillére kétségtelenül a tengerjogban rejlik. A tenger stratégiai jelentősége kiemelkedő; meghatározza egy ország kereskedelmi kapcsolatait, gazdaságát, közlekedési lehetőségeit, energia- és védelempolitikáját, gyakorlatilag egy ország geopolitikai mozgásterét.
A tengeri határviták gyökerei a II. világháborúra vezethetők vissza, egyik legfontosabb forrása jelenleg az ENSZ Tengerjogi Egyezménye, amelyet Görögország aláírt és ratifikált, Törökország azonban nem. Mi több, a Görögország által megfogalmazott igényt, miszerint a térségben érvényben lévő 6 mérföld helyett 12 tengeri mérföldig terjedhetnek a felségvizek, és ezt a szigetek tekintetében is érvényesíteni kívánja, a török kormányfő egyenesen casus bellinek nevezte. Érdekes nyilatkozat, tekintettel arra, hogy más területeken Törökország határozottan ragaszkodik a 12 mérföldes szakaszhoz. Az Égei-tengeren azonban amennyiben érvényben lenne a szabályozás ezen pontja, Törökországnak gyakorlatilag nem lenne szabad kijárata a tengerre, ezzel pedig Görögország is tisztában van.
A Tengerjogi Egyezmény 121. cikk (2) bekezdése értelmében minden szigetnek[2] joga van a felségvizekhez, kizárólagos gazdasági övezethez és kontinentális talapzathoz, mielőtt azonban a törvény alkalmazását illető viták vizsgálatába belekezdenénk, nem árt tisztázni, mit is jelentenek pontosan ezek a fogalmak. A parti tenger az alapvonaltól mért 12 tengeri mérföld (22,2 km) hosszan nyúló övezet, ennek külső szélétől kifelé terül el a csatlakozó övezet, amelyen belül az állam korlátozott ellenőrzést gyakorolhat a saját területén, illetve a parti tengeren. Az ellenőrzés jellemzően a vámügyi, bevándorlási, vagy egészségügyi jogszabályok megsértésének megelőzésére vagy szankcionálására vonatkozik. Az alapvonaltól mért legfeljebb 200 tengeri mérföldig (370,4 km) terjedhet a kizárólagos gazdasági övezet, amelyen belül a parti ország ellenőrzi az összes gazdasági forrást – melyek jellemzően a halászat, bányászat és az olajkutatás-, illetve ezek esetleges környezetszennyezését is. Végül az igénylés alapján megállapított kontinentális talapzat, amely voltaképpen a kontinens tenger alatti folytatása, az a perem, amely a szárazföld felől a tenger alá nyúlik. Mivel a konvenció kimondja, hogy a felosztás minden szigetre érvényes, a görög álláspont szerint a szokásjog következtében az azt alá nem író államokra nézve is kötelező. Azokon a területeken, ahol a szigetek közelsége miatt területi kérdések vetülnek fel, ott a megállapodás szerint az egyenlő távolság elve alapján kell szabályozni és egy középvonalat találni.[3] Míg azonban Görögország a nemzetközi partvonalat tekinti kiindulópontnak a határok számításánál – ezzel a szigeteket is figyelembe véve, addig Törökország a kontinentális talapzattól kifelé számolja a középvonalat. Érzékelhetjük, hogy a két számítás adta eredmény jelentősen eltér egymástól. A zóna felosztása tekintetében a görög érvelés ugyan szilárdabb nemzetközi jogi alapokon nyugszik, egyelőre egyetlen nemzetközi fórum se ismerte el. Közben a törökök rendre megsértik az Egyezmény egyes rendelkezéseit azzal, hogy haditengerészeti járőrözést, illetve kutatómunkát folytatnak a térségben. Erre válaszul a görög hajók az Egyezményre hivatkozva nem végeznek sem kutatást, sem pedig fúrásokat, helyette inkább a török hajókat követik.
Érdemes megfigyelni azt is, mi állhat az agresszív török külpolitika hátterében is, így jutunk el a „Kék Haza” (’Mavi Vatan’) doktrínához. A doktrína szerint Törökország elsődleges érdeke és célja, hogy a tengeri térség vezető hatalmává váljon, vagyis ellenőrzése alá vonja a Földközi-, az Égei- és a Fekete-tengert, azon belül is kiemelt figyelmet fordítva a tenger adta erőforrásokra: a kőolaj- és földgázlelőhelyekre. Az évek során ez komoly biztonságpolitikai kihívássá vált a térségben[4], melynek kapcsán Törökország összetűzésbe keveredett a régió országaival, az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal is. Görögország válaszul a törökök diplomáciai elszigetelődésére igyekszik megerősíteni a pozícióját, így megállapodást kötött Egyiptommal, melyben egyhangúan elítélik a tengeri határkijelölést érintő török álláspontot. A megállapodásban azonban Athén olyan területi követeléseket támasztott, melyeket még Egyiptom sem volt hajlandó maradéktalanul elfogadni, hogy elkerülje a törökökkel való konfrontációt, illetve ezeket az igényeket az Európai Unió is jogellenesnek találta, így amennyiben Görögország is agresszív külpolitikát kíván folytatni, könnyen elveszítheti Brüsszel támogatását a kérdésben.
Ciprus szerepe a konfliktusban
Nem lehet úgy beszélni a török-görög ellentétekről, hogy ne tennénk említést a Ciprusi Köztársaságról.
Történelmi alapokon nyugszik mindkét ország ragaszkodása a szigethez, így vált a görög és török nacionalista törekvések középpontjává. Bár a szigetország 1960-ban függetlenné vált, a többségi görög lakosság körében már ekkor széles körben elterjedtté vált a Görögországgal való egyesülés gondolata. Mi több, a szélsőséges „Megali eszme” szerint a földközi-tengeri szigetvilágon túl minden, jelentős görög lakossággal bíró területet egy Nagy-Görögországban kellene egyesíteni. Az elképzelés ráadásul Konstantinápolyt (Isztambul) jelöli meg fővárosnak. Az ezzel szemben álló török álláspont sem kevésbé szerény: az ötvenes években az akkori török miniszterelnök kormánya kijelentette, hogy Ciprust „Anatólia déli meghosszabbításának” tekintik, ennek értelmében tehát Törökország területe. A Köztársaság létrejöttét követően folyamatosak voltak a két etnikum közötti atrocitások, a legsúlyosabb esztendő 1974 volt, amikor a szigeten kialakult belpolitikai válságra Törökország katonai intervencióval válaszolt. A helyzet NATO-beavatkozásig fajult, végül létrejött a mai napig egyfajta határként működő „Zöld Vonal”. A sziget teljes története a Köztársaság létrejöttéig külön tanulmányt érdemelne, most azonban koncentráljunk arra, miként mélyíti a két ország közötti konfliktust, illetve milyen stratégiai szereppel bír a szigetország.
Földrajzi elhelyezkedése teszi kiemelt jelentőségűvé: kiváló bázis a Közel-Kelet felé irányuló műveletekhez, illetve rendkívül fontos földgázlelőhely. 2011-ben a két ország bizonyított gázkészletét jelentős mértékben meghaladó földgázkészletet találtak a sziget déli környékén. Persze európai tekintetben az orosz függésen ez a mennyiség sem tudna változtatni, de új gazdasági lehetőségeket teremtene. A gázlelőhely mellett más szempontból is kedvező helyet foglal el a térképen, a sziget ugyanis a Szuezi-csatorna előterében helyezkedik el, amely a világkereskedelem egyik legfontosabb hajózási útvonalának számít.[5] Érthető tehát a két ország befolyás megszerzésére irányuló törekvése.
A konfliktus szerepe a nemzetközi kapcsolatokban – sürgős megoldás kell
Most, hogy áttekintettük az ellentét főbb geopolitikai mozgatórugóit, vizsgáljuk meg, miért lenne elengedhetetlen a kérdés rendezése a nemzetközi kapcsolatok tekintetében.
A konfliktus egy EU tagállam és egy csatlakozó ország között áll fenn, ami azt eredményezi, hogy a régió stabilizálásához EU érdek is fűződik. Brüsszel nem engedheti meg magának, hogy Törökország diplomáciai értelemben még jobban eltávolodjon a Nyugattól, mivel az hasonló következményekkel járhat, mint amit a 2020-as migrációs válság idején láthattunk. Ezzel Athénra helyezik a fókuszt, szorgalmazzák aktív külpolitikai szerepvállalását és minden olyan kísérletet támogatnak, amely csökkentheti a feszültséget. Görögország szerepe az orosz-ukrán háború okán különösen felértékelődött, szóba került ugyanis lehetséges energiaelosztó-szerepe, amely megköveteli, hogy békés megoldásra törekedjenek.
Kritikus pont továbbá, hogy a feszültség két NATO tagállam között áll fenn, egy esetleges eszkaláció tehát automatikusan kihatással lenne a szövetség valamennyi tagjára. A törökök Ciprus kapcsán korábban összetűzésbe keveredtek az Egyesült Államokkal is, a konfliktust lezáró fegyverembargó pedig hatalmas lökést jelentett a hazai védelmi iparnak. Ankara jelentősen megnövelte a haderő fejlesztésére fordított kiadásokat, így létszámát tekintve jelenleg a második legnagyobb fegyveres erővel rendelkezik a szövetségen belül. A tagállamok közötti viták alapvetően nem számítanak kivételesnek, magukban hordozzák azonban annak veszélyét, hogy a politika szintjén megjelenő konfliktusok túlzottan előtérbe kerülnek, amely negatív hatással lehet a katonai-szakmai együttműködésre. Geostratégiai szempontból Törökország a NATO számára is kulcsfontosságú szereplő, két súlyos biztonságpolitikai kérdéskörben is meghatározó: tranzitország az energiapolitika területén és szigetelő állam szerepét tölti be az illegális migráció tekintetében.
A ciprusi helyzet egyébként az EU és a NATO együttműködésének is gátat szab. A szigetország az előbbi szervezetnek tagja, míg az utóbbinak nem, Törökország esetében pedig pont fordítva. Az évek során egyfajta kettős vétó rendszere alakult ki, mindkét ország abban a szövetségben, amelyben tagállam, rendre megvétózza a másik felet előnyösen érintő kezdeményezéseket és javaslatokat.
A két ország vezetői mindeközben semmilyen hajlandóságot nem mutatnak a konfliktus békés rendezésére. Erdoğan rendszeresen katonai lépésekkel fenyegetőzik. 2022-ben az ország megkezdte saját rövid hatótávolságú ballisztikus rakétáinak fejlesztését, ami a kormányfő szerint „megijeszti a görögöket”. Az évek során többször fogalmazott meg expanziós törekvéseket, rendszeressé váltak az olyan hírek, amelyek szerint török hadihajók lövéseket adnak le a Földközi-tengeren, hol Ciprus közelében, hol pedig a görög kizárólagos gazdasági övezeten belül. Törökország továbbá 2017-ben bejelentette, hogy Oroszországtól fegyvert vásárol, sikeresen be is szerezték az Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert, amely növeli a feszültséget.
A konfliktus sokkal kevesebb nemzetközi figyelmet kap, mint amennyit jelentősége alapján érdemelne. A török agresszió és az erre adott etikátlan görög válaszok megnehezítik a nemzetközi együttműködést, és olyan biztonságpolitikai kérdéseket vetnek fel, amelyek sürgősen megoldásra szorulnak.
Irodalomjegyzék
[1] A mai NATO szerk.: Szenes Zoltán, Zrínyi Kiadó 2021. Pénzváltó Nikolett: Törökország és a NATO 100. o.
[2] Kivétel ez alól az olyan sziklaszirt, mely nem képes emberi lakóhelyet, illetve saját gazdasági életet fenntartani
[3] ENSZ Tengerjogi Egyezménye [UNCLOS] https://eur-lex.europa.eu/HU/legal-content/summary/united-nations-convention-on-the-law-of-the-sea.html
[4] Csorba Éva 2024.
[5] Kacziba Péter 2013.
A Együttélés és szembenállás – A török-görög konfliktus bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.
A második angol–holland háborút lezáró békeszerződések az aláíró felek szándékától függetlenül ambivalens helyzetet teremtettek, mely nem volt sokáig fenntartható. Szinte mindenki olyan hátsó szándékokkal ment bele a békekötésbe, melyek ellentétesek voltak az egyezmények tartalmával. Anglia egyértelmű vesztesként került ki a háborúból, s bár területileg nem sokat veszített, a már ekkor is nagyra duzzasztott nemzeti öntudat és nagyhatalmi presztízs számára óriási csapás és nagy szégyen volt a háborús vereség, nem is szólva arról, hogy a költségek és a kereskedelem háborús veszteségei gyakorlatilag csődbe vitték az államháztartást. A restaurációkor a Parlament 1,2 millió font éves jövedelmet szavazott meg a korona számára, ám ezt az összeget már békeidőben sem tudták előteremteni, még az új füstadó bevezetésével sem. (A korona jövedelme az államháztartás bevételét jelenti, nem azt, hogy ez a pénz a király zsebébe vándorolt, bár Károly persze igyekezett annyit lenyúlni belőle, amennyit csak tudott.) A háború végére az éves bevétel 700 ezer fontra esett vissza, míg az államadósság ennek több mint kétszeresére rúgott, jó másfél millió fontra, ami gyakorlatilag államcsődöt jelentett.
A kétezres évek közepén, elsősorban a nemzeti légitársaságnál uralkodó hangulat miatt már a fiatalabb, kisebb tapasztalattal rendelkező pilótageneráció is szétnézett a nagyvilágban, előrelépési lehetőség után kutatva. Hasonlóképpen gondolkodott Szentgyörgyi Dezső is, aki 2001 óta repült a Malév Boeing 737-es első tisztjeként. A lehetőségek között felbukkant a magyar pilóták által akkor már jól ismert Tajvan és a Boeing 747-es. Szentgyörgyi Dezső történetének második része következik.
Milyen élményt jelentettek számodra a hosszú távú útvonalak?
- Az amerikai gyakorló útvonal lényege a Csendes-óceán északi részének átrepülése volt, aztán már mindegy volt, hogy Vancouverbe vagy Los Angelesbe érkezel. Jót tett az egómnak, amikor harminc évesen, első tisztként először megérkezem Los Angelesbe egy Boeing 747-essel. Akkor én azt is elhittem, hogy a vízen is tudok járni. Los Angeles olyan, hogy két mérföldenként jönnek a gépek, egy Jumbo, egy 737-es, egy Airbus. Az amerikai irányítót nem úgy kell elképzelni, mint az európait, hogy szabvány kifejezésekkel dolgozik, hanem beszélget veled, és közben rágógumizik. Nekem például azt mondta, hogy a „második gurulóút és át a hídon”. Ott ment a gurulóút és alatta az autópálya, én meg életemben először voltam ott, de ő már nem foglalkozott tovább velem, mondta az engedélyt a következőnek. Amikor egyszer valamit nem értettem az időjárásban és rákérdeztem, hogy volna kedves és segítene nekem, a válasza az volt, hogy az nem az ő dolga.
Voting by secret ballot. Credit: United Nations
By Thalif Deen
UNITED NATIONS, May 29 2026 (IPS)
The year 2026 seems to be an eventful year at the United Nations –a new President of the General Assembly (PGA), who will officially preside over the 81st session in mid-September, plus the election and appointment of a new Secretary-General (SG) who will takeover in January 2027 after the conclusion of a 10-year tenure by the outgoing SG Antonio Guterres.
When UN member states competed in elections– or sought votes for membership in the Security Council or in various UN bodies– the voting in the 1960s and 70s was largely tainted by cheque-book diplomacy — while promises of increased aid to the world’s poorer nations came mostly with heavy strings attached.
In the 1950s and 60s, voting was by a show of hands, particularly in committee rooms. But in later years, a more sophisticated electronic board, high up in the General Assembly Hall, tallied the votes or in the case of elections to the Security Council or the International Court of Justice, the voting was by secret ballot.
In one of the hard-fought elections many moons ago, there were rumors that an oil-soaked Middle Eastern country was doling out high-end, Swiss-made wrist watches and also stocks in the former Arabian-American Oil Company, then one of the world’s largest oil companies, to UN diplomats as a trade-off for their votes.
So, when hands, both from right-handed and left-handed delegates, went up at voting time in the Committee room, the largest number of hands raised in favor of the oil-blessed candidate sported Swiss watches.
As anecdotes go, it symbolized the corruption that once prevailed in voting in inter-governmental organizations, including the United Nations — perhaps much like most national elections the world over.
Just ahead of a crucial election, one Western European country offered free Mediterranean luxury cruises in return for votes while another country dished out — openly in the General Assembly hall— boxes of gift-wrapped expensive Swiss chocolates.
Fathulla Jameel, a former UN Ambassador and later Foreign Minister of the Maldives told Inter Press Service of how his resource-poor island nation, categorized by the UN as a Small Island Developing State (SID), would appeal to richer nations to help fund some of country’s infrastructure projects.
At least one rich Asian country, a traditional donor, was the first to respond – and magnanimously too, he said. The project would be fully funded —free, gratis and for nothing. But there was a catch: “If there is a vote at the UN, and it is not of any national interest to your country”, said the donor country’s foreign ministry, “we would like to get your vote.”
Perhaps for life – the life of the island nation itself which was threatened with sea-level rise and in danger of being wiped off the face of the earth. The offer was a clever political payback. Development aid with no visible strings attached.
There was at least one instance when the president of the General Assembly, the highest policy making body at the United Nations, was elected, on the luck of a draw -– following a dead heat.
With the Asian group failing to field a single candidate, the politically-memorable battle took place ahead of the 36th session of the General Assembly back in 1981 when three Asian candidates contested the presidency: Ismat Kittani of Iraq, Tommy Koh of Singapore and Kwaja Mohammed Kaiser of Bangladesh (described as the “battle of three Ks”—Kittani, Koh and Kaiser).
On the first ballot, Kittani got 64 votes; Kaiser, 46; and Koh, 40. Still, Kittani was short of a required majority — of the total number of members voting. On a second ballot, Kittani and Kaiser tied with 73 votes each (with 146 members present, and voting).
In order to break the tie, the outgoing General Assembly President drew lots, as specified in Article 21 relating to the procedures in the election of the president (and as recorded in the Repertory of Practice of the General Assembly).
And the luck of the draw, based purely on chance, favored Kittani, in that unprecedented General Assembly election. But according to a joke circulating at that time, it was rumored that the winner was decided by the flip of a coin — but the tossed coin apparently had two heads and no tail.
In more recent years, however, the regional groups, including the Asian, African, Latin American and Caribbean and the Western and Other Groups (WEOG) have called for a virtual ceasefire as they took turns according to geographical rotation. The Groups would name their candidates who get elected without any opposition.
But the seriousness of the UN’s far-reaching mandate has been tempered by occasional moments of levity which have rocked the Glass House by the East River— with laughter. The UN is a rich source of anecdotes—both real and apocryphal– in which the General Assembly (UNGA), takes center stage, along with the Security Council (UNSC) as a political sidekick.
When UN ambassadors and delegates congregate in the cavernous General Assembly hall at voting time, they have one of three options: either vote for, against, or abstain.
The most intriguing, however, is a fourth option: to be suddenly struck with an urge to rush to the toilet. The frantic attempt to leave your seat vacant — and consequently be counted as “absent”– takes place whenever the issue is politically-sensitive.
When delegates are unable to vote with their conscience– don’t want to incur the wrath of mostly Western aid donors or are taken unawares with no specific instructions from their capitals– they flee their seats and head for the toilet
At a lunch for reporters in his town house bordering Park Avenue in Manhattan, (“this was once owned by Gucci, now it is Fulci”), Ambassador Francesco Paolo Fulci, an Italian envoy with a sharp sense of humor, described the fourth option as the “toilet factor” in UN voting.
And he jokingly suggested that the only way to resolve the problem is to install portable toilets in the back of the General Assembly hall so that delegates can still cast their votes while contemplating on their toilet seats. But for obvious reasons, there were no takers.
In most instances, the various regional groups and coalitions—including the Group of 77, the Latin American and Caribbean States, the African Union (AU) and the Western European and Others (WEOG)— take decisions behind closed doors ahead of voting and voted by consensus,
In the 1970s and 80s, the 116-member Non-Aligned Movement (NAM), founded in Belgrade in 1961, was one of the largest and most powerful political coalitions at the UN led by countries such as Yugoslavia, India, Egypt, Ghana, Indonesia, Zambia, Cuba and Sri Lanka.
As a general rule, all 116 countries vote in unison on General Assembly resolutions rarely breaking ranks. A Sri Lankan ambassador once recounted a message transmitted from his Foreign Ministry in Colombo – primarily directed at newly-arrived delegates which read— “If you are faced with an unscheduled surprise vote, and do not have any instructions from the Foreign Ministry, look to the right to see how Yugoslavia is voting and look to the left to see how India is voting. If both ambassadors are seen bolting from their seats, just follow them to the toilet”.
This article contains excerpts from a book on the United Nations titled “No Comment – and Don’t Quote Me on That” authored by Thalif Deen, Senior Editor at Inter Press Service news agency. A former member of the Sri Lanka delegation to the General Assembly sessions, he is a Fulbright scholar with a Master’s Degree in Journalism from Columbia University, New York, and twice (2012-2013) shared the gold medal for excellence in UN reporting awarded annually by the UN Correspondents Association (UNCA). The book is available on Amazon. The link to Amazon via the author’s website follows: https://www.rodericgrigson.com/no-comment-by-thalif-deen/
IPS UN Bureau Report
Follow @IPSNewsUNBureau
Családi napra készül a szolnoki helikopterbázis. Más irányú elfoglaltság miatt a LégierőBlogger sajnos nem lehet jelen, de jöjjön itt néhány impresszió a "sima hétköznapba oltott" gyakorlásról.
Zlín felszállás 20-as szerint
Indul is az első forduló.
Megy a munka Szolnokon, a flotta fele egyszerre a levegőben.
A javarészt oldalszeles időben ez éppen egy irányváltást követő bejövetel a 02-esre.
A 21-es messze járt...
...és szintén észak-északkeletre száll le...
...a feladata minden bizonnyal lérak célrepülés lehetett. (Találat az internetről "Shahed drone track last horizontal turn offset" keresésre: "...the onboard inertial navigation system (INS) is pre-programmed to execute this final correction at a distance of roughly 1,5 to 3 km before impact, adjusting to the final heading").
A természet bezzeg tökéletesen teszi a dolgát: ez a nyúl sem fog sokáig ezen a hedingen ugrabugrálni.
Mindeközben a szomszédban.
Egy járatgép és az évszakra jellemző növényi pihék társaságában a térképező Zrínyi Gyémánt.
A közelben úgy kétszer olyan magasról egy igazi civil is dolgozott ugyanakkor.
Zlín-trükk Családi Napra 1.: rózsa oldalról
Zlín-trükk Családi Napra 2.: oszolj szemből.
Persze mindannyian tudjuk, hogy az igazi aktualitást az MH utolsó szovjet repülőeszközeinek közelgő leállása jelenti. Itt Rubik kötelékvezér indul 20-as irányba
A 702-es utolsó mohikán kedden még 'Szoboszlón ugratott, valszeg utoljára.
Elöl a legvaskosabb szappantartó.
Már az alak elárulja, hogy ebbe férnek.
A karcsúsági versenyt - meg nagyjából minden mást is - nyerhetik a sivatagi macskától származtatott kísérők.
Haslövés csillogó fegyvertartókkal, melyeknek poszt 2017-es védett korban már nem jutott babér, csak a balnak ejerács.
Előttem az elődöm, Mi-17-H225M földközeli visszatérés a bázisra.
Az aszimmetrikus hasi felségjel-felfestés elárulja, hogy a 17-es SAR gép.
Eje ugrik szabadot egy másik okostojásból...
...a bázis lobogójával.
X-aktáinkból 1. (szuszpektid roteri ving parafojl vid báket end fleggd etlentisziszt ettecsd)
X-aktáinkból 2. (disztinkt kéziz of eronótikl szling lód kerridzs: fleggd hjuman báj parafojl glájd víikl ebáv end báket báj roteri ving páerd víikl belo.
Dolgozik a Bambi.
Üresen hasít a szer.
A fától is látszik, hogy a tűzoltás a közepes helikopterprogram eddigi legfontosabb megtérülése, a kőevőkről nem beszélve.
Bezzeg a SOF-os egyéni bemutató!
Természetes transzparencia: kócsag a röntgenben.
Zord