Biztonságpolitika

A kilencvenes évek közepén még javában tartott a papíralapú promóciós anyagok kora. A hazai repülőnapokra érkező cégek a várható vadászgép-típusváltás kapcsán, bőkezűen osztogatták a kisebb-nagyobb brosúrákat, tájékoztató kiadványokat és posztereket a sajtónak és a nagyközönségnek egyaránt. Ezek általános adatokat tartalmazó, túl sok érdemi információ nélkül szerkesztett színes kiadványok voltak, mégis nagy népszerűségnek örvendtek, hiszen a kereskedelmi internet szolgáltatás – felejthetetlen betárcsázós hangjával – csak ekkoriban indult el Magyarországon, és hasonló képanyagokat egy-két kivételtől eltekintve leginkább a nyugati repülőmagazinokban láthattunk. Ebbe az albumba a Lockheed Martin, a McDonnell Douglas / Boeing és a Saab kiadványaiból válogattam. A negyedik nagyágyú, a Dassault anyagaiból egy sem jutott el hozzám.  

[...] Bővebben!

Podcastunkban többször foglalkoztunk már az amerikai polgárháború kérdéskörével, annak kulturális hatásaival és ábrázolásaival, a legismertebb filmektől kezdve (pl. a Gettysburg) egészen az idehaza ismeretlennek tekinthető feldolgozásokig (pl. Josey Wales). Ez a téma talán idegennek hathat a magyar közönség számára, de a polgárháború kulturális öröksége a mai napig meghatározó, pl. a BLM-mozgalom képében, amely a polgárjogi aktivizmus és a Fekete Párducok egyfajta folytatásának tekinthető a htvanas-hetvenes évekből. Volt azonban még egy időszak, amikor az Amerikában élő rasszok közötti konfliktus kiéleződött, mégpedig rögtön a polgárháború után. Ezzel is foglalkozik a mai, 95. adásunkban bemutatott Free State of Jones (magyarul a némileg semmitmondó Harc a szabadságért címet kapta).

[...] Bővebben!

Bizonyára mindenki hallhatott a híradóból, a rádióból vagy valamelyik közösségi média platformon arról, hogy egy Niger nevű nyugat-afrikai országból kimenekítik az európai állampolgárokat, mert a katonai erők megdöntötték az államhatalmat. Mi a háttere ennek és miért állt be több afrikai ország is az alkotmányos rendet megdöntő nigeri vezetőség mögé?

Röviden az országról

Niger egy nyugat-afrikai ország, mely Nigériától északra található. Az Oxfordi Egyetem gondozásában jegyzett Multidimenzionális szegénység index 2023-as jelentése szerint a világ egyik legszegényebb országa. Az ország hivatalos nyelve a francia, de azonfelül minden etnikai csoportnak megvan a saját nyelve, amiből 11 van. 1,270,000 km2  területtel rendelkezik, így a legnagyobb tenger nélküli nyugat-afrikai ország. Egy 2012-es jelentés szerint a lakosság 99,3%-a muszlim. Fővárosa Niamey, hol több, mint 1 millió ember él.

Nem ez volt a legelső

A Száhel-térségben fekvő Nigerben nem ez volt a legelső katonai puccs vagy puccs-kísérlet. A nyugat-afrikai országban történelme során 5 államcsíny is végbement, mióta 1960-ban függetlenséget nyertek Franciaországtól. A legutóbbi 13 évvel ezelőtt, 2010. február 18-án történt, mikor katonák támadták meg az elnöki palotát Niameyben és sikeresen elfogták az éppen kormányülést tartó elnököt, Mamadou Tandját. Még aznap bejelentették a nigeri televízióban, hogy felállítják a Demokráciát Helyreállító Legfelsőbb Tanácsot (CSRD), melynek Salou Djibo lesz az elnöke.

Ezt az eseményt megelőzte a 2009-2010-es nigeri alkotmányos válság, amikor Tandja elnök megpróbálta hosszabbra nyújtani regnálását a nigeri alkotmányban megengedett maximum 2 mandátumnál. Tandja az ügy érdekében feloszlatta a nemzetgyűlést és egy új alkotmánybíróságot állított fel, mellyel elő tudott készíteni egy alkotmányos referendumot 2009. augusztusában. Az alkotmányos referendum szerint további 3 évvel meghosszabbodik az elnök mandátuma. Ez a politikai válság végül – a fent is említett – katonai puccshoz vezetett, mellyel egy katonai junta alakult ki az országban. Érdekességként megjegyezhető, hogy az 1974-es nigeri puccs alatt került a politika világába Mamadou Tandja. Az ellenzék diktátornak nevezte Tandja elnököt, mellesleg elég erős nemzetközi visszajelzések is érkeztek az elnök kétségbeesett alkotmány változtatásáról: Nigert felfüggesztették az ECOWAS-ból (Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége) és visszatartották a Nigernek szánt támogatást a nyugati országok.

Visszatérve a katonai juntához, a katonák meglepően nagy népszerűségre tettek szert a frusztrált népesség körében. Úgy tűnt, mintha a helyi lakosság morálja megnövekedett volna, többen úgy vélekedtek az eseményekről, hogy ez afféle tiszta lappal kezdés. A puccs az ellenzéki politikusoknak is tetszett, Mahamadou Karijo – egy ellenzéki párt vezetője – úgy vélte, hogy a katonák csak „őszinte hazafiak.”

Végül 2011. elején tartottak választásokat, amely végeredménye szerint Mahamadou Issoufou lett az ország új elnöke.

Napjainkban

Egy forró nyári napon, 2023. július 26-án az elnöki őrség tagjai – kiket Omar Tchiani tábornok vezetett – elfoglalták az elnöki palotát és feltartóztatták Mohamed Bazoum elnököt. Ez a tett vegyes nemzetközi érzelmeket váltott ki, az ECOWAS vezetői Bazoum újboli beiktatását követelték. Ezt az üzenetet követően Niger vezetői lezárták az ország légterét attól tartva, hogy a szomszédos országok katonai beavatkozást hajtanak majd végre. Egyelőre semmi jelét nem mutatná annak az ECOWAS, hogy katonai erővel válaszolnának. Franciaország figyelmeztette állampolgárait, hogy ne tegyék be a lábukat az országba, illetve a puccsot támogató Maliba és Burkina Fasoba sem. Az Air France törölte az összes járatát az adott országokba. Mali és Burkina Faso támogatásukat fejezték ki a katonai juntának, sőt szívesen küldenének katonákat a „szolidaritás kifejezése” érdekében. Erre a cselekményre nem kellett sokat várniuk, a Flightradar24-en lekövethető, hogy egy utasszállító indult el Burkina Faso fővárosából, Ouagadougou-ból és Niger repterén landolt órákkal később, miután lezárták a légteret. Niger új vezetői úgy gondolták – ebben persze közrejátszhat a katonai paranoia – hogy az ECOWAS csoport, melynek többek között tagja Nigéria, Szenegál, Togo és Ghána egy tervvel álltak volna elő, hogy miként fognak erőt használni az ország ellen. Az ECOWAS vezetői még határidőt is adtak a nigeri puccsistáknak, hogy visszahelyezzék hivatalába a volt elnököt. Nigéria elnöke, Bola Tinubu felvázolta a beavatkozás tervét, de – az ország szenátorai által – füstbe ment terve.

Hadüzenet a nyugatnak?

A puccs megtörténte óta Niger utcáin megszámlálhatatlanul sok orosz zászlót lehet látni. Egyes beszámolók szerint a szabómesterek nem győzték varrni az orosz zászlókat, illetve az orosz mintájú termékeket. A zászlók 2020 óta népszerűek Nyugat-Afrikában, leginkább Burkina Fasoban, Guineában és Maliban, ahol – mind a három országban – történt katonai hatalomátvétel. Mali 2021-ben fordított hátat Franciaországnak és inkább az orosz zsoldosoknak segít legyőzni a dzsihadista lázadást a Száhel-térségben. Burkina Faso állampolgárai pedig szintén az orosz zászlóval vonultak fel az anti-francia demonstrációkon 2022. szeptemberében. Mellesleg ezt a demonstrációt egy puccs követte, amelyről majd a későbbiekben írok.

Mohamed Bazoum egy hűséges szövetségese volt a nyugatnak a katonai iszlamisták elleni harcban – és persze – gazdaságilag is egy erős partnerről beszélhetünk. Az országban található 2 amerikai katonai drónbázis, közülük az egyik – amely Agadez városában található – a világ legnagyobb drónbázisa, amelyet az USA 110 millió dollárból épített és a mai napig a legnagyobb építmény projekt, amin az amerikai légierő dolgozott. Megközelítőleg 1100 amerikai katona lehet Nigerben. A helyiek nemtetszésüket 2017-ben kinyilvánították, amikor 100 iszlamista megölt 4 amerikai katonát.

Pillanatnyilag 1500 francia katona lehet az országban, akiket Párizs terrorelhárítás céljából küldött oda. Ilyen egységek a Száhel-térségben még Csádban fordulnak elő, hol 1000 francia katona harcol az Iszlám Állam és az Al-Qaeda ellen. Niger – Djiboutival együtt –  a legnagyobb afrikai ország, ahol még vannak francia katonák – akik mellesleg – megközelítőleg 5600-an vannak a kontinensen. Az ország még 2010-ben adott engedélyt Franciaországnak, hogy használhassa a légterüket és akár a területeit is, hogy harcoló egységeket küldjenek az Al-Qaeda ellen. Ezt az engedélyt előterjesztette az az esemény, amikor a terroristaszervezet 5 francia állampolgárt rabolt el, miközben azok egy urániumbányában dolgoztak. Niameyben felállítottak egy olyan légibázist, ami akár többszáz katonát el tud szállásolni. Ezt a bázist ellátták vadászgépekkel, harci helikopterekkel, drónokkal – sőt, mi több – ez volt a legelső franciák által épített légibázis, amelyet bombákkal is felszereltek, hogy harcoljanak a dzsihadisták ellen.

Niger egyéb különlegessége, hogy a világ 7. legnagyobb uránium előállítója. Az uránium egy létfontosságú elem egy nukleáris hatalomhoz. A nigeri urániumbányák termékének negyede Európába megy, leginkább a volt gyarmatosító Franciaországhoz. Niger otthona 24,4 millió embernek, ahol 5-ből 2 ember extrém szegénységben él – egyes mérések szerint – 2,15 dollárból egy nap.

Félrevezető hírek online

Az USA 71. külügyminisztere, Antony Blinken arról adott tájékoztatást a sajtónak, hogy Oroszország Wagner-zsoldosai előnyt szereznek a nigeri politikai ingatagságból, de egyelőre nem érkezett egyetlen kézzel fogható bizonyíték sem arról, hogy ez így történne és orosz zsoldosok érkeznének az országba. Viszont, megjegyzendő, hogy a zsoldosok felettébb aktívak voltak afrikai országokban, mint például: Maliban és a Közép-afrikai Köztársaságban. Azonban, futótűzként terjed egy videó Twitteren, melyen – a videót közzétevő felhasználó szerint – egy orosz utasszállító látható, mely éppen földet ér a Niamey-i reptéren. A felhasználó hozzátette: „Azt mondják, a Wagner-erők már megkezdtek behatolni a városba.” A videóban látható repülő egy IL 76-os orosz katonai légijármű. Egy rossz hírt kell közöljek, ugyanis a videót még 2006-ban töltötték fel Youtube-ra és ráadásul a fentebb említett repülő a szudáni fővárosi reptéren, Khartoumban landolt. A videó megtalálásához Youtube-keresőbe annyit kell beírni, hogy: „IL 76 Approach into Khartoum.” Tiktokon egy Wagner-katonákról szóló videót, mely szerint: „A Wagner-egységek jelen vannak Nigerben”, több mint 500 ezren látták, de az a videó is hamis. A videó csak egy kivágott jelenet egy francia híradóból, amit múlt januárban készítettek, sőt: Maliban.

Szintén egy megtévesztő bejegyzés terjed Twitteren az uránium export betiltásáról is, miszerint: „A katonai rezsim Nigerben azonnali hatállyal betiltotta az uránium exportálását Franciaországba. Az urániumérc 50%-a – melyet Nigerben állítanak elő – táplálja a francia atomerőműveket. Az Európai Unió uránium importjának 24%-a Nigerből érkezik.” Az ilyesfajta bejegyzések igaz, hogy pontos adatokat tartalmaznak, de még sincs semmi bizonyíték arra, hogy a junta betiltotta volna az uránium exportot Franciaországnak.

Pletykák terjedtek az európai állampolgárok kimenekítéséről is. A francia erők többszáz francia állampolgárt evakuáltak az országból a jelenlegi helyzet kiszámíthatatlansága miatt. Egy Twitter felhasználó bejegyzése szerint: „Az új nigeri kormány parancsba adta a hadseregnek, hogy letartóztassanak bármilyen európai állampolgárt, míg Franciaország és a többi nyugati hatalom ki nem vonják egységeiket Nigerből.” Ez az állítás az M62-mozgalom tettén alapszik, akik útlezárásokkal megpróbálták megakadályozni az európai állampolgárok reptérhez való eljutását. Azonban az M62-mozgalom nem tartozik a juntához. Sőt, a puccs vezetője, Abdourahamane Tchiani kijelentette, hogy a francia állampolgároknak nincs semmitől félnivalójuk az országban.

Szintén a Twitter-clickbaiterek által terjed egy olyan bejegyzés is, mely arról szól: „Algéria nem fog ölbe tett kézzel ülni, miközben egy invázió zajlik a szomszédban.” A posztoló az algériai újságlapokra hivatkozik. Egyelőre csak az ECOWAS fenyegetőzött katonai beavatkozással, ha nem helyezik újra hivatalba Mohamed Bazoumot. Azonban – mint ahogy azt fent is említettem – Mali és Burkina Faso (kik szintén ECOWAS tagok, csak katonai vezetőkkel) kijelentették, hogy segíteni fogják a juntát, ha külföldi beavatkozás történik.

Összegzés

A Száhel-térség társadalmaiban uralkodó fegyverkultuszt a különböző etnikai csoportok harcossága teremti meg. Ez a harciasság visszaeredeztethető az ország kultúrájához és hagyományaihoz, melyet elég erősen behálóz a nomád életstílus, a transz-szaharai jelenlét. Megemlítendő, hogy ebből a térségből rengeteg rabszolgát raboltak el és adtak el északi területekre. A Száhel-térség a gazdag természeti erőforrásai ellenére is rendkívül szegény. A 20. századig a térség országai alacsony népességgel rendelkeztek, míg el nem jött egy hatalmas demográfiai fordulat, amely fejére állította a helyzetet. A 21. században is úgy tűnik, mintha az országok követnék ezt a tendenciát és népességrobbanás követ népességrobbanást. A népek harcos kultúrája által a hadseregek meghatározó szerephez jutottak az országok életében.  A térség mindig is egy – nem annyira intenzív – ütközőpontja volt a keleti és nyugati szövetségi hatalmaknak. Nigerben a függetlenség elnyerése, azaz 1960 óta hagyományosan megvan a francia katonák jelenléte, illetve azt is meg lehet figyelni, hogy a hadseregeik felszerelése orosz technikán alapul. Ezt nevezhetjük akár „hidegháborús örökségnek” is, amelyből könnyen kialakulhat, hogy mindegyik országban az erőt a hadsereg fogja igazán képviselni. A jelenleg végbemenő klímaváltozás is tudja sanyargatni a térséget, amely által importra kényszerülnek alapvető árucikkekre, így például élelmiszerre is. Ez a demográfiai növekedés láncreakciót válthat ki, amelynek egy újabb migrációs válság lehet a következménye (persze a fokozódó feszültség, amely kirobbanthat egy háborút az ECOWAS országok között is hozzájárulhat a migrációs katasztrófához). A kialakuló menekültválság – ami mellesleg a csádi-szudáni határon, a szudáni polgárháború által már dübörög – ugyanúgy elérheti Európát, akár a 2015-ös menekültválság magasságáig is fokozódhat. Be kell látnunk azt, illetve fel kell ismernünk azt a helyzetet, hogy ami most jelenleg az észak-afrikai országok menekültügyi problémája, az egyszer az Európai Unió problémája és kihívása is lesz. Az éhínség és a kiszámíthatatlan politikai frusztráció okán el fognak indulni az emberek a Száhel-térségből, hogy valahol máshol – akár egy másik kontinensen – jobb életet találjanak maguknak. Ez a migrációs hullám elindulhat délre és északra is egyaránt – de egyértelműen – ami elindult északnak, az át is fog terjedni egyszer Európára is. Ami szintén hatalmas gondot jelent az övezetnek, az a terrorszervezetek számának növekedése. A politikai instabilitás és az extrém szegénység könnyen tud kétségbeesett, frusztrált embereket teremteni, kiket egy toborzó rettentő könnyen tud manipulálni és – legtöbbször – gázlángozást használni rajtuk.

Az elemzésemet annyival zárnám le, hogy: Nyugat-Afrikában mindig lesz valami, amiről érdemes beszélni.

Szerző: Németh Merse

A cikk egy hosszabb sorozat része, amelynek további részei ide kattintva érhetők el.

Hasonló témában íródott cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by James Wiseman on Unsplash

A Afrika ébred – avagy a katonai puccsok sorozata a fekete kontinensen: Niger bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Magyar Honvédség H225M helikoptereinek légi szállíthatóságával kapcsolatban felmerülő kérdésekre részben választ adhat az alábbi bejegyzés, amelynek anyagát még 2017-ben kaptam egy szlovén kollégától. Azért csak részben, mert a 225-ös a tehertér és a faroktartó közé illesztett törzsszekció révén hosszabb, mint a szlovének által 2004 óta üzemeltetett AS532 (H215M) Cougar, így pontos választ csak a H225M-mel végzett teszt révén kaphatunk majd. 

A szlovén haderő 151. helikopter százada 2016 őszén sikeresen teljesítette a NATO harcászati képesség ellenőrzését és a szövetség gyorsreagálású erőinek része lett, ami együtt járt a helikopterek nagytávolságú áttelepíthetőségével. A szlovén Bell 412-esek már rendelkeztek azzal a jogosítással, amely lehetővé teszi a légi szállítást, az AS532 Cougar típus azonban nem. Ezért még 2016 szeptemberében a pápai Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) egyik gépe Cerklje ob Krkibe települt, ahol a szlovén helikopteresek, a pápai légiszállítók és a légi szállíthatóságot tesztelő és a jogosítást kiadó szervezet (ATTLA) specialistái egy rakodási tesztet végeztek. A tesztet öt órába sűrítették, a C-17-es ennyi ideig állt rendelkezésre. 

[...] Bővebben!

A repüléskövető oldalak katonai forgalmát böngészve, élőben nézve néha érdekes mozzanatoknak lehet tanúja az ember. Szerencsés esetben korábbi élményeket is felidéznek. E két benyomás kompozitját prezentálom itt a USS Ford C-2A Greyhound COD (Carrier Onboard Delivery) forgalmának minapi "távmegfigyelése" és a USS Truman fedélzetén 2003-ban illetve a 2005-ben tett riportutak anyagának felhasználásával.

A 162159-es C-2A útvonala 2023 augusztus 15-én a Catania melletti Sigonalla NAS-ból a CVN-78 USS Fordra, majd Nápoly (6. Flotta HQ) érintésével vissza. (adsbexchange.com printscreen)

A hajó körüli forgalomhoz igazodva, de huzamosabb várakozás nélkül érkezett a C-2-es"fej feletti" pozícióba 700 lábon, közel 250 csomóval, ~315 fokos irányon a leszállás előtt. Ugyanitt látszik, hogy alig egy órát volt a fedélzeten, ennyi telt el befogása (1624) és indítása (1722) között. Közben a hajó nyilván manőverezett egy sort, a szélirány is változott, mert az indítás már ~356 fokon történt. (adsbexchange.com printscreen)

A leszállás részletei. A break turn és a hosszúfal során lelassulva fordult rá a ~315 fokos leszállási irányra. Mivel "mozgó repülőtérről" van szó, látható, hogy még a "földön" is jelez 10 csomós sebességet a jeladó. (adsbexchange.com printscreen) 

Leszálló COD a fedélzet széle fölött, a nagyobb gépekre jellemző, Y elrendezésű fékezőhoroggal.

Jó géphossznyival az első fékezőkötél előtt...

...de ha minden jól megy, a befogás a harmadikkal történik, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az S-3 és az F-14 jelenléte miatt is látszik, hogy közel 20 éves a fotó.

A menetiránynak háttal ülő utasok közben ezt látják, arccal a teherrámpa felé...

...melyet a friss tengeri levegő és némi fedélzeti keró-égéstermék keverékének belégzése érdekében már gurulás közben kinyitnak :-)

El- és hátraforgatott szárnyú C-2-eseket mozgatnak a fedélzeten.

Az egyik leparkolt, láncokkal nyűgözött COD.

A felépítmény alatt, a ferde leszállófedélzet szélén.

A fogadási ciklus máris helyt ad az indításinak. C-2 az kettes (orr)katapulton, már felemelték mögötte a gázsugárterelőt is. 

Elsült. Az orr jobb oldalán sorba állított gépek mellett gyorsul a COD a fedélzet széle felé.

Futóbehúzás után már fordul is ki a C-2-es jobbra, hogy eltávolodjon a törzskatapultról esetleg utána indított gépek útjából. A 6. Flotta AOR-jében a desztináció ilyenkor nagy valószínűséggel Sigonella...

...ahogy az a USS Truman elektronikus tervtábláján is látszott 2005-ben a VRC-40 Rawhide század repüléseinek sorában (LICZ=Sigonella)

2003 márciusa: pillanatkép Sigonelláról Irak lerohanásának előestéjén. A Prowler és a VP-3-as között jól látszik egy C-2A Greyhound is.

Zord

A nyugati közvélemény a dzsihád kifejezéssel az 1990-es években ismerkedett meg behatóbban. Ehhez elsősorban az ekkoriban formálódó, a Nyugat ellen az iszlám védelmében szent háborút hirdető szélsőséges fegyveres mozgalmak és az általuk végrehajtott véres támadások szolgáltatták az okot. Az iszlám nevében végrehajtott, rendszerint számos halálos áldozattal járó fegyveres akciók következményeként a nyugati közvélemény számára – és egyre inkább a muszlim közösségekben is – a dzsihád elsősorban vallásháborút jelent. Annak ellenére, hogy a dzsihád az elmúlt három évtizedben kapott ekkora nyilvánosságot, a fogalom története sok évszázados múltra tekint vissza. A jelen írás a dzsihád-fogalom értelmezésének változását vizsgálja a szélsőséges szunnita iszlamista szervezetek relációjában, valamint kitér arra, hogy miként népszerűsítik a dzsihádot a hozzájuk köthető egyes médiumok. (A munkámban alapvetően az angolos átírást alkalmazom speciális karakterek nélkül, de a magyar nyelvben már meghonosodott neveket és fogalmakat magyaros átírással közlöm.)

A dzsihád kifejezés megközelítése nyelvészeti szempontból

A dzsihád ma az egyik legvitatottabb iszlám fogalom, ami elsősorban annak köszönhető, hogy számos jelentéssel rendelkezik, egyes vallástudósok szerint akár 80 jelentésréteget is megkülönböztethetünk.

A dzsihád – csakúgy, mint az ijtihad (önálló jogi véleményalkotás) a dzs (j) – h – d gyökmássalhangzók származékai, ami egy adott cél érdekében történő erőfeszítést jelent, valamint a rossz és gonosz elleni, a jó megvalósításáért való igyekezetként is fordítható. Az ijtihad esetében az erőfeszítés a jogalkotói hatalommal nem rendelkező jogtudósok azon egyéni igyekezetére vonatkozik, hogy az iszlám elfogadott, kanonikus forrásaiból azok tanulmányozása révén minél pontosabban deriválják az iszlám jogot. [1] A dzsihád pedig a hit érdekében tett maximális erőfeszítést jelöli, ellentétben az elmúlt évtizedekben elterjedt „háború” vagy „szent háború” jelentéssel. A tényleges fegyveres harcot a Korán és az iszlám jog is más szavakkal illeti: a háború (harb) vagy a harc (qital) szavakat használják. Igéje a harmadik törzsű „jahada”, melynek névszói alakja főnévi igenévként (masdarként) határozatlan alakban (tehát nem fogalomként) összesen négyszer fordul elő a Koránban [Q. 9:24., Q.  22:78., Q. 25:54., Q. 61:1.] és általában az „Istenért / Isten útján” (fi sabil Allah) kifejezés előtt áll. Utóbbi megerősíti, hogy a dzsihád szó elsősorban az általános értelemben vett küzdelmet és erőfeszítést jelenti, mintsem a restriktív és speciális értelmű harcot. A dzsihád kifejezés továbbá gyakran áll együtt a „hajara” (kivándorol) harmadik törzsben lévő igével is, mert a kettő szorosan összekapcsolódó fogalom. [2]

A dzsihád fajtái

A dzsihád különböző fajtáinak meghatározására számos lehetőség kínálkozik. A 12. században élt arab filozófus, Ibn Rushd (Averroës) a dzsihád öt fajtáját különböztette meg: a szív vagy lélek általi, a nyelv általi, a toll és tudás általi, a kéz általi, végül a kard általi dzsihádot. A 20. századi Muhammad Yasin a dzsihád következő kategóriáiról ír A dzsihád területei és módszerei című 1990-ben kiadott iszlámjogi összefoglaló munkájában: a lélek, a Sátán, a hitetlenek, a képmutatók, valamint a bűnösök és erkölcstelenek elleni dzsihád.  A szónak tehát számos jelentésárnyalata van, a fegyveres harc ennek csupán az egyik vonatkozása. [3] A síita (és kisebb mértében a szunnita) jogtudósok az eddigi megkülönböztetések mellett a 624-es badri ütközethez kapcsolódó prófétai hagyományt alapul véve különbséget tesznek a „nagy dzsihád” és a „kis dzsihád” között. Míg a „nagy dzsihád” spirituális erőfeszítést, a lélek megtisztulásáért vívott küzdelmet jelenti, addig a „kis dzsihád” az iszlám terjesztését célzó fegyveres küzdelemre vonatkozik. [4] A kortárs muszlim teoretikusok, köztük Tariq Ramadan is a dzsihád békés jellegére helyezik a hangsúlyt.  A svájci születésű és egyiptomi származású muszlim gondolkodó értelmezésének fókuszában mint elsődleges cél a béke megteremtése áll, amit a gonosszal való szembenállással, a magunk és a világ jobbá tételén keresztül érhetünk el. Hozzá hasonló módon vélekedik a 20. századi indiai muszlim politikai aktivista és újságíró Mawlana Muhammad Ali is, aki úgy gondolta, hogy a dzsihád elsősorban fegyveres harccal és háborúval történő összekapcsolása idegen mind a Korán, mind pedig a prófétai hagyományok szellemiségétől. [5]

Közösségi vagy egyéni kötelezettség?

A dzsihádnak a „szent háborúval” történő − gyakran kizárólagos − megfeleltetésének alapul szolgáló vallásjogi szabályozáshoz a 9–10. századi klasszikus vallás- és jogtudósok nagymértékben hozzájárultak. Ők ugyanis a muszlimok katonai győzelmeit követően szűkebben, általában harcias keretek között értelmezték a dzsihád szót, és rá mint a hitetlenekkel szembeni katonai előírásra tekintettek. A dzsiháddal kapcsolatos koráni parancsok és prófétai hagyományok tekintetében azonban fontos kiemelni, hogy azok mindig szituatívak voltak, mert mindig csak egy adott történelmi helyzetre voltak érvényesek. Ezért a dzsihád fogalmának pontos értelmezése érdekében mindig figyelembe kell venni a koráni versek kinyilatkoztatásának és a Mohamed próféta két évtizedes prófétaságához kötődő események történeti hátterét. [6]

Az iszlám világképét vizsgálva válik érthetővé a dzsiháddal kapcsolatos két legfontosabb jogi tényező, amely eldönti, hogy a dzsihád közösségi vagy egyéni kötelezettségnek számít.  Az iszlám első három évszázadában élő jogtudósok a világot két részre osztották: a muszlimok lakta területre (dar al-islam) és a háborús területre (dar al-harb). Az iszlám formatív periódusában közmegegyezés állt fenn a vallástudósok között arra nézve, hogy a muszlimok lakta területek kiterjesztése céljából meghirdetett dzsihád közösségi kötelezettségnek (fard kifaya) számított, vagyis abban a közösségnek csak a feladat teljesítéséhez szükséges számú tagjának kellett részt vennie (erre utal az arab megnevezés is). Ők általában a megtámadandó területhez legközelebb élők közül kerültek ki. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a támadó jellegű dzsihád nem egyéni kötelezettség (fard ayn). Ezzel szemben amikor a muszlimok által lakott területet ellenséges támadás éri, a dzsihád védekező jellegűvé és egyéni, személyes kötelezettséggé válik. Közmegegyezés volt abban a tekintetben is, hogy csakis akkor lehetett dzsihádot folytatni, amennyiben erre az egész muszlim közösség (umma) kompetens, elfogadott vezetője parancsot adott bizonyos körülmények fennállása esetén. A realitásokat figyelembe véve azonban a nagy hódítások lezárultával a kalifátus számára világossá vált, hogy nem képes permanens dzsihádot folytatni, így a muszlimok lakta és az iszlámjog által dominált területek kiterjesztése nem lehetséges az egész világra. Ez az utóbbi felismerés jelentős hatással volt a jogtudósok dzsihád-értelmezésére is, akik egyre inkább annak a defenzív aspektusát és átmeneti jellegét kezdték hangsúlyozni. [7]

A dzsihád-fogalom átértelmezésének kerete

A szélsőségesnek tekinthető szunnita irányzatokon belül a neofundamentalisták – akiket gyakran tévesen szalafistáknak is neveznek – nem változtattak az ideológiájukon a klasszikus dzsihádinterpretációval kapcsolatban, így a hagyományos felfogást követik. Sőt, úgy vélik, hogy a (kard általi) dzsihád felesleges, nála sokkal nagyobb jelentőségű az isteni törvény, ugyanis Isten csak akkor fogja a muszlimokat győzelemre segíteni, ha azok visszatérnek az igaz hit elveihez. A szélsőséges irányzatokhoz tartozó egyéb, radikálisnak tekinthető mozgalmak azonban a fentiekben említett értelmezést elutasítják, és a hittérítés helyett a fegyveres harc fontosságát hangsúlyozzák. [8] Legfőbb törekvésük, hogy a dzsihád a muszlim társadalmakban és a köztudatban az iszlám hatodik pilléreként mint folytonos és állandó egyéni kötelezettség jelenjen meg. Sőt, a klasszikus dzsihád-értelmezéssel szembemenve Oszama bin Laden azt is hangoztatta, hogy a dzsihád az iszlám második pillére, közvetlenül a hit után, ezért rendkívül fontos vallási kötelezettség, amelyet semmilyen körülmények között sem szabad elhanyagolni, hiszen akkor a hívő a legnagyobb bűnt követné el. Ideológiájuk szerint az állandó mobilizációra és az iszlám ellenségeivel szembeni − mindenre kiterjedő − küzdelemre azért van szükség otthon és külföldön egyaránt, mert a muszlim területeket napjainkban a Nyugat vagy annak helyi szövetségesei megszállás alatt tartják, így a hívők vallási előírásokat követő életmódja, szabad vallásgyakorlása, illetve a szent helyek látogatása veszélyben van. A Nyugat ellen vívott küzdelem során nem szabad kishitűségből eredő kompromisszumot kötni és részsikerekkel beérni. A dzsihádisták meggyőződése szerint az új történelmi helyzetre tekintettel a régi elgondolás, miszerint a dzsihád elsősorban védekező háború, megdőlt, és a dzsihád offenzív aspektusának jelentőségét legalább annyira hangsúlyozzák, mint a defenzívet. [9] A dzsihád klasszikus értelmezésével való szembefordulással reflektálatlanul követik el az általuk mélyen elítélt újítást (az iszlámtól idegen elemek átvétele, ami eretnekséghez vezet / bidaa). [10]

A dzsihádizmus első hulláma: a közeli ellenséggel szembeni harc

A hatvanas és a hetvenes években kifejlődő radikális iszlamista szervezetekkel kapcsolatban négy olyan személy nevét érdemes megemlíteni, akik igen jelentős hatással voltak az újfajta dzsihád-értelmezésen alapuló ideológia megalkotására. A pakisztáni hittudós, Abu al-Ala al-Mawdudi, az egyiptomi teoretikus, Sayyid Qutb és tanítványa, Muhammad Faraj, illetve az iráni iszlám forradalom karizmatikus vezetője, Khomeini ajatollah gyakorolta a legnagyobb befolyást az szélsőséges iszlamista mozgalmak fejlődésére (a jelen elemzés a szunnita szélsőséges szervezeteket vizsgálja, így Khomeini ajatollah tevékenységére és annak hatására nem tér ki).

Abu al-Ala al-Mawdudi

A nézetei miatt gyakran eretneknek nevezett al-Mawdudi elsősorban az iszlám állammal és az isteni szuverenitás elméletével foglalkozott. Álláspontja szerint a létrehozandó iszlám állam a szekuláris liberális demokrácia antitézise, melyben Isten kizárólagos szuverenitása érvényesül és az állam az iszlámjog (sharia) alapján működik. Így tehát elutasította a muszlim társadalmak elnyugatosodását, célja a politika és a társadalom iszlamizációja volt. Ideológiájában a dzsihád is kiemelt helyet kapott, ami – véleménye szerint – iszlámjogi szempontból elsősorban az Isten nevében az iszlám ellenségei ellen vívott szent háborút jelenti. A pakisztáni Jamaat-i Islami megalapítójának munkásságában jelenik meg először az iszlám világforradalom eszméje, melynek forradalmi küzdelmét a dzsihád testesíti meg. Az iszlám nem csupán egy vallás, hanem az egész emberiségnek szóló forradalmi program, melynek segítségével elpusztítják a zsarnoki uralmakat, és helyettük az isteni törvényen alapuló államot hoznak létre, ami az emberiség jóléte, az igazságosság megteremtése érdekében fog működni. [11]

Sayyid Qutb

Sayyid Qutb – Khomeini ajatollahhoz hasonlóan – jól ismerte al-Mawdudi munkáit, melyeknek számos eleme visszaköszönt a saját műveiben is. Hármuk közül kétségkívül az általa megalkotott ideológia gyakorolta a legnagyobb hatást a különböző radikális szervezetekre, dzsihádisták generációit inspirálta írásaival. A dzsihádista mozgalmak alapító atyjaként és spirituális megalapozójaként tekintenek rá. Munkáiban kétpólusú világ rajzolódik ki, amelyben a „jó” (iszlám) és „rossz” (tudatlanság) egymás mellett létezik. [12]

Világszemléletének kialakulásában meghatározóak voltak az amerikai ösztöndíjas évei. Ekkoriban alakította ki azt a gondolatot, hogy a nyugati világ (elsősorban az Amerikai Egyesült Államok) elérkezett az erkölcsi hanyatlás korszakába. Az utóbbi stádiumot az alkoholizmus, a drogfogyasztás, a kicsapongó szexuális magatartás, a rasszizmus és a növekvő erőszak jellemzi. Azzal vádolta a nyugati országokat, hogy a muszlimok lakta területeken is ezeket a magatartásformákat kívánják elterjeszteni. A hatvanas és hetvenes években sokakhoz hasonlóan a muszlim közösségen belül ő is úgy vélte, hogy az iszlám egyedüli rendszerként mindezen társadalmi, politikai és gazdasági problémákra képes megoldást nyújtani. al-Mawdudihoz hasonlóan ő is egy olyan állam létrehozásának jelentőségét hangsúlyozta, amelyben érvényesül Isten korlátlan hatalma, ennek következtében pedig a teljes és átfogó igazság. Ő is elutasítja a nyugati (liberális) demokráciát, mivel az megsérti az isteni szuverenitást. Qutb meglátása szerint a cél elérésének érdekében az idők végezetéig tartó totális, fegyveres küzdelmet kell viselni minden olyan társadalom ellen, amelyik nem egyedül Istent szolgálja. Úgy tartotta, ezek a társadalmak a tudatlanság korát élik, hiszen életüket nem a szigorú egyistenhit (tawhid) szelleme hatja át, mert emberek uralkodnak a többi ember felett. Ebben hasonlítanak a pogánykori arábiai társadalomhoz. [13] Mint mondja: „Az iszlám alapvető jellegzetessége ugyan a béke, de az iszlám uralmat akadályozó erőkkel szemben szükségszerű a dzsihád.” [14] Ennek megfelelően küzdeni kell a kommunista, bálványimádó, zsidó és keresztény társadalmak ellen is. Sőt, nem csupán azon külső erők ellen kell harcolni, amelyek Isten helyét bitorolva gyakorolják a hatalmat, hanem mindazon muszlim társadalmak ellen is, amelyek már csak nevükben muszlimok. Véleménye szerint az utóbbiak politikai és vallási vezetése nyíltan iszlámellenes, mivel a politikusaik túlságosan szoros kapcsolatot ápolnak azokkal a nyugati országokkal, amelyeket az iszlám ellenségeinek tekint, illetve olyan döntéseket hoznak, amelyek egyértelműen szembe mennek a muszlim közösség érdekeivel. [15]

Hasonlóan vélekedett az akkori egyiptomi elnökről, Nasszerről is, azzal vádolva meg, hogy szekuláris berendezkedésű államot épített ki Egyiptomban, ami ellentmond az iszlám alapelveinek. Az ellenük folytatott dzsihádot Qutb egy permanens forradalomként képzelte el, melyre nem jellemzőek azok a szigorú szabályok és törvények, amiket megtalálunk − a Koránban is előforduló − igazságos háború tanával kapcsolatban vagy a nemzetközi jogban. Hangsúlyozta továbbá, hogy az iszlámban a dzsihád csakis támadó formában van jelen, s ebben minden muszlimnak kötelező részt vennie (tehát a dzsihád egyéni kötelezettség). Tanításának ezen elemei radikálisan szakítottak a klasszikus dzsihád-interpretációval, így hevesen támadta és kishitűséggel vádolta mindazokat a muszlim jogtudósokat, akik vele ellentétben a dzsihádot elsősorban defenzívként értelmezték. Nézete szerint ők alkotják a muszlim társadalmakban a közeli ellenséget (al-adu al-qarib), és az ellenük való harc még a távoli ellenséggel (al-adu al-baid) szembeni harcnál is fontosabb. A távoli ellenség számára ugyanis a közeli ellenség csupán egy láthatatlan eszköz, amit a muszlimok és tágabb értelemben véve az egész iszlám ellen felhasználnak. A qutbi ideológia hívei ennek megfelelően a saját országukban működő kormányokat és a politikai elit szintén részét képező, a dzsihád kérdésében a klasszikus álláspontot elfogadó vallástudósokat (ulama) is támadták. Így a morális szempontból számukra gyűlöletes szekuláris status quo mellett a vallási vezetés, valamint az iszlám jogi kánon elleni harcot is hirdették. [16] Az egyiptomi hatóságok azzal vádolták meg, hogy híveit az államrend megdöntésére bujtotta fel, így Nasszer idején börtönbüntetésre ítélték.

A börtöncellájában írta meg legnagyobb hatású művét, ami a Mérföldkövek (Maalim fi t-tariq), vagy más fordításban az Útjelzők címet viseli. Benne a szélsőséges szervezetek, köztük az 1928-ban Egyiptomban megalakult Muszlim Testvérek Szervezete tevékenységének koráni megalapozásáról olvashatunk. Ideológiájának legradikálisabb elemeit, gyakorta ismétlődő gondolatait Qutb ebben a rövid, vallási kiáltványnak tekinthető könyvében foglalja össze. A művet elsősorban a jövő generációjának szóló testamentumnak szánta. Más műveivel összehasonlítva a Mérföldkövekre jellemző a legkevésbé az intellektualitás, hiszen elsősorban a leegyszerűsített, egysíkú gondolkodás és világnézet ismérveit mutatja. A fiatalokat leginkább a benne foglalt leegyszerűsített üzenetekkel tudta elérni, s így képes volt rájuk hatást gyakorolni. [17] Érdemes megemlíteni továbbá, hogy a szintén egyiptomi radikális hitszónokhoz, Umar Abdul Rahmanhoz hasonlóan támogatta az önálló jogi véleményalkotást (ijtihad) és az iszlám szent iratainak szabad értelmezését, ugyanis így lehetőség nyílott a jogtudósok interpretációjának megkerülésére. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy számos szélsőséges muszlim csoportosulás – melynek tagjai nem rendelkeztek vallásjogi előtanulmányokkal – a saját szája íze szerint értelmezhette a szent iratokat. [18]

Qutbot végül 1966-ban kivégezték, ami a mozgalom radikalizálódásához, hosszabb távon pedig a fejlődési perspektíváinak megváltozásához vezetett. A mozgalom híveit elsősorban a börtönökben toborozta. Követői mártírként (shahid) és példaképként tekintenek rá a mai napig. Hívei a qutbi ideológia alapján kötelességüknek érezték a későbbi egyiptomi elnök, Szadat elleni 1981-es halálos kimenetelű merénylet elkövetését. Álláspontjuk szerint Szadat nem az isteni törvény szellemében gyakorolta a hatalmat, a muszlim közösség érdekeinek hátat fordított – aláírta az 1978-as Camp David-i egyezményt, majd az 1979-es izraeli-egyiptomi békeszerződést −, amire válaszul hitetlennek nyilvánították (takfir). [19]

Muhammad Faraj

A Sayyid Qutb által létrehozott ideológiát az elektromérnök végzettségű, vallási műveltségét autodidakta módon elsajátító Muhammad Abdul Salam Faraj ültette át a gyakorlatba és hozta létre az al-Qaidához tartozó Egyiptomi Iszlám Dzsihád nevű radikális szervezetet az 1970-es évek végén. Az Elhanyagolt kötelesség című műve az egyiptomi dzsihádista mozgalmak kézikönyvévé vált mint egyfajta „belső használatra készült vitairat” [20]. A rövid, javításokkal teli szöveg azonban Simon Róbert orientalista megfogalmazásában a „terrorizmus alkotmányává” [21] vált.  Ebben a könyvében a dzsihádról mint a köztudatból már kikopott vallási kötelezettségről értekezik, valamint hitet tesz a közeli ellenséggel szembeni küzdelem prioritása mellett, amely gondolat korábban már megfogalmazódott Qutb doktrínájában is. Meggyőződése szerint az iszlám uralmat abban az esetben lehet a legkönnyebben megteremteni, ha a nemzeti kormányokat alkotó hitehagyott muszlim vezetőket − akár erőszak útján is − eltávolítják, bevezetik az iszlám törvénykezést, és ezzel párhuzamosan a még nem romlott társadalmat iszlamizálják. Minden mást, így a külföldön − például Palesztinában − folytatott dzsihádot is időpocsékolásnak tartotta. Qutbhoz hasonlóan Faradzsot is kivégezték. Doktrínája számos kortárs egyiptomi dzsihádistára mély hatást gyakorolt, köztük Karam Zuhdira és Ayman al-Zawahirire, az Egyiptomi Iszlám Dzsihád / Dzsihád Csoport magas rangú vezetőre is. Az al-Mawdudihoz, Qutbhoz, illetve Farajhoz kötődő nézetek az hatvanas és hetvenes évek dzsihádista mozgalmainak és szervezeteinek ideológiáját alapozták meg. Ez az időszak jelentette a dzsihádizmus első hullámát. [22]

Felhasznált irodalom

[1] Jany János: Klasszikus iszlám jog: Egy jogi kultúra természetrajza. Budapest: Gondolat Kiadó, 2021, 184–186 és 437.

[2] Dévényi Kinga: A ğihād az iszlámban. Történeti áttekintés. Keletkutatás 2013. tavasz, 5−11.

[3] Dévényi, 13.

[4] Jany 2021, 437.

[5] Rostoványi Zsolt: Iszlám és a 21. század. Kihívások és válaszok. Budapest: L’Harmattan, 2020, 61–63.

[6] Jany 2021, 438–439; Simon Róbert: Iszlám kulturális lexikon. Budapest: Corvina Kiadó, 2009, 384–385.

[7] Jany 2021, 438–441; Rostoványi, 62–64;

[8] Dévényi, 21 és 23–24.

[9] Gerges, A. Fawaz: The Far Enemy. Why Jihad Went Global. New York: Cambridge University Press, 2005, 3–4.

[10] Rostoványi, 64.

[11] Csicsmann László: Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Budapest − Pécs: Dialóg Campus, 2008. 179–181; Maróth Miklós: Iszlám és politikaelmélet. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2013, 140; Rostoványi, 66–68.

[12] Rostoványi, 65 és 68.; Csicsmann, 179.

[13] Csicsmann, 177–178.

[14] Dévényi, 22.

[15] Rostoványi, 69.

[16] Gerges, 4–6. Csicsmann, 178; Rostoványi, 70.

[17] Simon Róbert: Az iszlám fundamentalizmus. Gyökerek és elágazások Mohamedtől az al-Qá’idáig. Budapest: Corvina Kiadó, 2014, 270–272.

[18] Gerges, 3–8.; Rostoványi, 70.

[19] Csicsmann, 190–191.

[20] Simon 2014, 421.

[21] Jany János: Az iszlamizmus. Eszmetörténet és geopolitika. Budapest: Typotex, 2016, 39.

[22] Gerges, 9–11.

Ez egy hosszú cikk, ezért két részben közöljük. A második részhez vezető hivatkozást hamarosan beillesztjük.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Rawan Yasser on Unsplash.

A A dzsihád interpretációjának változása a szélsőséges iszlamista szervezetek ideológiájában – I. rész bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A konfliktust a könnyebb elemzés érdekében szakaszokra tagoltam, hogy az adott időben történő fontosabb eseményeket átláthatóbban tudjam bemutatni és az azokból levont következtetés is célzottabb legyen. Ez az időbeni szakaszolás egyéni megítélésem alapján történt,ez azt is jelenti, hogy ez egy alapvetően mesterséges felosztás. A szakaszolást 2022.02.24-től kezdem és egészen 2023.07.30-ig tagolom.

Első szakasz:2022.02.24-2022.04.02

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022.Február 24.-én kihirdette az Ukrajnában végrehajtandó különleges katonai műveletet az ukrán állam területén. A támadást alapvetően ebben az időszakban a klasszikus manőver alapú hadviselés jellemezte, mely során az orosz hadsereg összfegyvernemi általános offenzívát hajtott végre a frontszakaszon. A szembenálló erők létszám tekintetében nagyjából kiegyenlítettek voltak, körülbelül 150 000 orosz katona 200 000 ukrán katonával szemben. A kezdeti műveletekben az orosz hadsereg két fő problémába ütközött. Egyrészt az orosz hadseregnek logisztikai gondok léptek fel, amelynek több oka is volt; egyrészt a megszállt területeken  nekik kellet a civil lakosság igényeit is ellátni, valamint az ukrán csapatok folyamatosan támadták az utánpótlás vonalait.

Ez alapvetően annak köszönhető, hogy az orosz csapatok létszáma közel sem volt elegendő a frontvonal szerű harchoz így pedig gyakran előfordult, hogy az ukrán csapatok gyakorlatilag valódi ellenállás nélkül tudták megközelíteni az oroszok ellátási vonalait és így hatékonyan tudták az ellenség ellátmányát pusztítani és az ellátást akadályoztatni.

Ezen szakasz véleményem szerint az Északi frontszakaszon lévő orosz csapatok kivonásával ér véget április 2.-án.

Második szakasz: 2022.04.02-2022.08.28

Ezen szakaszban megfigyelhető, hogy az orosz hadsereg megváltoztatta a taktikáját, a korábbi gyors, manőver alapú hadviselés helyett egy lassabb előrenyomulású alapvetően tűzerőre fókuszáló hadviselés váltotta fel. Ez a szemléletváltás lehetővé tette a harc tempójának lassulása miatt, hogy az orosz hadsereg részben megoldhassa logisztikai problémáit, és kedvezőtlen helyzetbe kényszerítette az ukrán csapatokat, vagy rendkívül előnytelen nyílt mezejű harcokra, vagy pedig véres és lassú városi ütközetekre.

Azonban még az északi frontszakasz megszűnésével sem szűnt meg az orosz hadsereg létszám problémája, ugyanis a körülbelül 200 000-fős haderő még mindig nem volt képes ilyen nagy földrajzi területen frontvonal szerű harcra. Ezzel szemben az ukrán fél már több mobilizációs hullámot rendelt el, ennek eredményeképp pedig a fegyveres erőinek létszámát egyes becslések szerint megnövelte a kezdeti 200 000 főről körülbelül 600-900 000 főre melynek köszönhetően az egész fronton létszámfölénybe került az oroszokkal szemben, mely gyakorlatilag lehetővé tette a harmadik szakasz létrejöttét.

Harmadik szakasz: 2022.08.28-2022.11.14

Ezen időszakban alapvetően azt figyelhetjük meg, hogy az ukrán fél részben átveszi a kezdeményezést az orosz féltől és több ellentámadást indít az orosz csapatokkal szemben.

Ezen korszak alatt Kherszon-nál két offenzíva volt Oroszországgal szemben, egy pedig Harkov körül. Később egy harmadik offenzíva megindítása előtt az orosz csapatok kivonultak a Kherszon térségéből és a Dnyeper nyugati partjáról.

Az orosz oldalon is komoly változások történtek. A korábbival ellentétben mostantól az Ukrajnában harcoló orosz csapatoknak egyetlen parancsnoknak feleltek, ez pedig a kinevezett Szergej Vlagyimirovics Szurovikin. Ezzel összefüggésben az orosz csapatok elkezdték az ukrán kritikus infrastruktúra nagymértékű rombolását, melynek eredményeként, ukrán energetikai rendszer jelentős hányada megsemmisült vagy megsérült. Enne egy része már javításra került és az orosz csapások intenzitásának csökkenése miatt ma már ennél sokkal jobb arányokról beszélhetünk. Az ukrán légvédelem is komoly veszteségeket szenvedett, valamint a kimerülő készleteket a nyugatról jelenleg érkező légvédelmi eszközök csak részben tudják pótolni.

Fontos kiemelni, hogy ezek mellet Oroszország a tartalékosai közül behívott 300 000 főt, akiket majd miután kiképzésüket elvégezték Ukrajnában alkalmaznak. Ez tekinthető az események tudatában a legfontosabb változásnak, hiszen az elmúlt 1 évben az orosz hadsereg legnagyobb problémája az volt, hogy a létszámuk egyszerűen nem elegendő a frontvonal szerű harcra. Nyilvánvalóan a létszámnövelés ennek a problémának az orvoslására szolgál.

Negyedik Szakasz: 2022.11.15-2023.04.23

Az orosz fegyveres erők ebben az időben nem hajtottak végre, nagy frontszakaszokon történő offenzív műveleteket, hanem alapvetően kisebb nagyságú műveletekre fókuszáltak.

Fontos megemlíteni, hogy Szurovikint Valery Geraszimov váltotta fel, mint az orosz erők főparancsnoka, így a konfliktus menedzsmentje, most már közvetlenül az orosz felső katonai vezetés irányítása alatt van.

Ebben az időszakban véleményem szerint három területet érdemes részletesebben megfigyelni. Az első Bakhmut térsége, amelyet az orosz és Wagner csapatok 11 hónapnyi harc után mára az ellenőrzésük alá vontak. Arvdivka térsége ahol az oroszok egy a Bakhmuthoz hasonló hadműveleteket végeznek melynek köszönhetően a település ellátása csak egy irányból lehetséges. Valamint nem utolsó sorban Vuhledár térsége mely az előbb említett kettőhöz képest egy sikertelen orosz offenzíva volt, mely során az ukrán fél sikeresen verte vissza a mai napig az oroszokat a térségben. Ezek után mindkét fél a médiában már beharangozott ukrán támadásra készül fel, melyet azonban most már sokkagyára halasztott el az ukrán fél racionális okokra hivatkozva. Míg végül 2023.06.07. és 10. között az ukrán fél megkezdte a Zaporizzsja térségében a nagyobb támadó műveleteket.

Ötödik szakasz: 2023.04.23-2023.07.30

A bakhmuti események után egy rövid ideig mindkét fél a kialakult helyzethez próbált hatékonyan idomulni. Az oroszok felkészültek az ukránok támadására, az ukránok pedig a saját offenzívájukat tervezték. Ebben az időszakban két esemény volt, mely jelentősebb port kavart, az első az Ukrajna területén történő Kahovkai vízerőműt ért robbanás 2023.06.06-án melynek következtében a gát átszakadt és az azt követő árvíz a gáttól délre eső területek egy része ideiglenesen víz alá került. A másik esemény Oroszországban történt 2023.06.23.-án amikor is a Wagner csoport vezetője Jevgenyij Prigozsin a Wagner csapatok egy részével fellázadt Oroszországgal szemben, ahol először Rosztovba majd pedig Moszkva felé „menetelve” kívánta elérni céljait. A pontos részleteket e rendkívül ködös eseményről a mai napig nem tudunk, de a felszínen lévő információk alapján a Wagner csoport beszünteti működését Oroszországban és Fehéroroszországban kerül át az állomáshelyük.

Végül 2023.06.07-től kezdve jelentek meg az első információk és felvételek arról, hogy Ukrajna megkezdte magasabb rendű támadó műveleteit Zaporizzsja térségében. A kezdeti ukrán támadások igen súlyos veszteségeket szenvedtek, és az elfoglalt területek nagysága is erősen lehangoló. Ukrajnának újra kell gondolni a stratégiáját, vagy a korábbi események nagy valószínűleg megismétlődnek a fő támadás során is.

Míg Zaporizzsja területén az ukránok próbálkoznak támadó műveletekkel, addig keletebbre Oroszország a Kupjanszk és Lyman vonallal szemben indított offenzív műveleteket jelentős erőkkel.

Az orosz harckocsi veszteségekről

Ezen részhez, az Oryx honlapot használom fel, mint forrást mely az Ukrajnában elvesztett orosz felszereléseket dokumentálja, fényképek és videók segítségével. Az oldal igen komoly és részletes adatbázissal rendelkezik a veszteségeket illetően, természetesen nem szabad ettől függetlenül készpénznek vennünk mindent az adatokkal kapcsolatosan, de úgy gondolom, azok részletesebb megvizsgálásával levonhatunk néhány következtetést ezen eszközökkel kapcsolatosan.

A honlap a cikk elkészítésekor 1389 megsemmisült orosz harckocsit tart számon, valamint 547 ukrán fél által zsákmányolt orosz harckocsit. Véleményem szerint a veszteségek összehasonlítása a különböző típusok szerint a leglogikusabb megoldás, az összehasonlításra a 2022-es IISS The Military Balance kiadvány adatai is felhasználtam.

Az IISS szerint Oroszország 2927-harckocsit tartott aktív szolgálatban, ezzel és az Oryx adatbázisának tanulmányozásával a következő észrevételeket tenném:

1.Az Oryx típusaik szerint különíti el az oroszok által használatban lévő és Ukrajnában bevetett harckocsikat és azok veszteségeit. Ezek közül a következő típusokról szeretnék pár megállapítást tenni: T-62M, T-64A, T-64BV, T-72A. Ezen típusok közül egyik sem áll már szolgálatban, az orosz hadseregben, ugyanakkor tudjuk, hogy a konfliktus kezdete óta az oroszok ezeket és más típusokat a tartalékokból hívták elő, hogy felhasználhassák őket, valószínűleg a Donyecki Népköztársaság (DNR) és a Luganszki Népköztársaság (LNR) egységeiben, valamint mint közvetlen tűzvezető egységekként a fronton. A fentebb említett típusokat a mai napig nem találjuk meg az orosz páncélos dandárok és hadosztályok állományaiban mely megcáfolni látszik azt a koncepciót, hogy e harckocsik újbóli szolgálatba állítása ezekben az egységekben elszenvedett veszteségek pótlására történt.

2. Meglátásom szerint helyzetünket azonban tovább árnyalja, hogy az említett harckocsikat az ukrán hadsereg is fegyverben tartja, így nem mehetünk el amellett a tény mellet sem, hogy a veszteségek egy része mindkét oldalon tévesen vagy szándékosan az ellenségnél kerül elszámolásra. A háború előtt Ukrajna több száz T-72B harckocsit üzemeltetett, a háború közeledtével pedig a T-80BV harckocsikat is mozgósították. Érdemes azt is megfigyelni, hogy a T-72B és T-80BV típusú harckocsik veszteségének eloszlása jóval nagyobb, mint amennyit az oroszok általánosan fegyverben tartanak. 
3. A T-72B3 és a T72B3M (Obr-2016) tekintetében mindkettő alulreprezentált ahhoz képest, hogy mennyire gyakoriak az orosz csapatoknál, a T-90-es változatok pedig annak ellenére, hogy a teljes harckocsik erő 13%-át teszik ki, mégis csupán a veszteségek 1,9%-át teszik ki.

   Ezen megállapításokból több következtetést is le lehet vonni. Egyrészt az újabb orosz harckocsik sokkal jobban teljesítenek, mint ahogyan arról nyugaton sokan vélekednek ez alapján, a T-90-es széria nagyon alulreprezentált a veszteségek tekintetében, a T-72B3M pedig meglehetősen alacsonyabb veszteségi rátával rendelkezik, mint azt elsőre az olvasó gondolná, a T-72B3 pedig kissé alulreprezentált. Ezen megállapítások alátámasztani látszanak azt, hogy az újabb harckocsik páncélzata működik és valóban hatékony védelmi képességet biztosít vagy pedig azt, hogy az oroszok jobban megválogatják azt, hogy ezen eszközöket mikor és hogyan vetik be. Egy másik következtetés, hogy a legkönnyebben oroszként azonosítható harckocsik szenvedték a legkisebb veszteséget, míg a legnehezebben megkülönböztethető, harckocsik, melyeket mindkét fél alkalmaz, felel a legtöbb veszteségért.

    

   A zsákmányolt harckocsik kapcsán megjegyezném azt is, hogy az itteni számadatokat sem szabad feltétlen készpénznek venni, hiszen igen jelentős különbség van zsákmányolt és „zsákmányolt” harceszköz között. Tökéletes összehasonlítási példa ez ennél és ennél a T90-es harckocsinál, ahol mindkettőt az Oryx a zsákmányolt kategóriába sorolja, azonban a képek alapján nagy valószínűséggel csak az első variáns van olyan műszaki állapotban, melyet az ukrán csapatok érdemben is hasznosítani tudnak, nem csupán „trófeák”.

A drónok szerepe

Mind az ukránok, mind az oroszok soha nem látott mértékben vetettek be drónokat ebben a konfliktusban. A háború elején rengeteg felvételt láthattunk, ahogy TB-2 Bayraktar drónok pusztítanak el orosz felszerelést és különböző harceszközöket. De azóta az ehhez hasonló videók szinte teljesen megszűntek, ennek mi lehet az oka?

Véleményem szerint az magyarázza ezt, hogy, a TB-2-esek nem voltak láthatatlanok az orosz légvédelem számára és a Pantsir és TOR-M1 rendszerek hatékonyan tudták ezen drónokat megsemmisíteni. A kezdeti ukrán sikerek valószínűleg annak köszönhetők, hogy a kezdeti orosz előrenyomulás során az orosz csapatokkal a logisztikai problémák miatt a légvédelem nem tudott lépést tartani a frontvonalon harcoló csapatokkal és így gyakorlatilag légvédelmi fedezet nélkül nyomultak előre. De miután az orosz hadsereg lassította műveleteinek sebességét, egyre gyakrabban láthattunk felvételeket megsemmisített TB-2 esekről, mint TB-2-esek által megsemmisített orosz eszközökről

Az ukránok ezután kaptak Switchblade 300 és Switchblade 600-as típusú drónokat, amik annak ellenére, hogy július vége óta több százat szállítottak nekik belőle mégis az ezeket bemutató felvételek igen ritkák, ami itt is kérdéseket vett fel, e harceszközök valódi hatékonyságában.

Ezek tudatában az ukrán fél drón alkalmazása messze nem annyira lehengerlő, mint azt elsőre gondolhattuk, különösen úgy, hogyha azt az orosz dróntevékenységgel hasonlítjuk össze.

Oroszország is igen jelentős számban alkalmaz drónokat a konfliktusban. Ezek közül számuk és jelentőségük miatt 3-at emelnék ki. A Product 305, ami lényegében egy távirányítású rakéta, amit más drónokból lőnek ki, a Lancet drón, ami egy orosz gyártmányú önmegsemmísitő drón és a legnagyobb figyelmet kapó Shahed-136, amit orosz szolgálatban Geran-2-nek neveznek. A Geran-2 nagy figyelmet kapott a médiában, hiszen az elmúlt 2022 ősz és tél idején használták nagy számban az oroszok ezen eszközöket stratégiai csapásokhoz.

Az alapján, amit eddig láthatunk az ukrán légvédelem eddig teljesen alkalmatlan volt arra, hogy az orosz drónokkal hatékonyan fel tudja venni a harcot. Félreértések elkerülése végett, ez nem egy könnyű feladat, ez is az oka annak, hogy Oroszország külön figyelmet fordított olyan védelmi rendszerek, mint a Pantsir és a TOR-M1, amik képesek viszonylag hatékonyan elhárítani az ellenséges drónokat, amiket még az ISIS alkalmazott Irakban és Szíriában. A régi szovjet BUK-ok és S-300-as rendszerek valamint az OSA-AKM légvédelmi rendszerek melyeket az ukrán hadsereg fegyverben tart nem alkalmasak ilyen kisméretű célpontok megsemmisítésére.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Dmitry Bukhantsov on Unsplash.

A Vizsgálódás az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Egy korábbi bejegyzésben már volt szó a Magyar Honvédség H145M helikoptereinek első tartós külföldi üzemeléséről Bosznia-Hercegovinában, az EUFOR tavaly őszi Quick Response 2022 gyakorlatán. Akkor repülőszakmai szempontból foglalkoztam a témával, ezúttal orvosszakmai oldaláról járjuk körbe.

A Magyar Honvédség helikopterein dolgozó egészségügyi szakszemélyzet vonatkozásában általában a légi kutató-mentő szolgálat felcsereiről beszélünk. Azokról az egészségügyi katonákról, akik a kutató-mentő helikopter fedélzetén egy kárhelyszínre érkezve, egyéb orvosi segítség hiányában megkezdik a sérült(ek) ellátását. Van azonban egy olyan kompetenciaszint, amely a felcserek lehetőségeit meghaladja. Ha egy nemzetközi környezetbe végrehajtott tartós kitelepülés vagy egy gyakorlat orvosszakmai követelményrendszere olyan, hogy a felcserek kompetenciaszintje már nem elegendő, végzettséghez kötött magasabb képesítéssel, és az ezzel járó jogosultsággal rendelkező egészségügyi szakszemélyzet bevonása szükséges. Az EUFOR részéről felmerült kompetenciaigény miatt a Quick Response 2022 gyakorlatra kitelepült H145M helikopterek fedélzetén orvos és paramedikus dolgozott.

[...] Bővebben!

Az antarktiszi tevékenységek fontossága és Kína szerepvállalása

Az Antarktisz-egyezmény 1959-es aláírása óta számos változás történt a térség geopolitikai helyzetében. A hidegháborús környezet, amelyben a szerződést aláírták, mára egy olyan globális biztonsági rendszerré alakult, amelyet más hatalmak felemelkedése határoz meg. A Kínai Népköztársaság (továbbiakban Kína) felemelkedése kétségkívül megváltoztatja a globális geopolitikai tájképet, és kérdéseket vet fel a régóta fennálló nemzetközi normák és hatalmi egyensúlyok fenntarthatóságával és jövőjével kapcsolatban, ami a világ minden régiójára, így a sarkvidékekre is hatással van. Az Antarktisz geostratégiai és geopolitikai jelentősége leginkább a potenciális erőforrásokban, a területi követelésekben, a hajózási útvonalak feletti ellenőrzésben rejlik. Emellett a tudományos befolyás, az éghajlatváltozással kapcsolatos klímapolitika és a nemzetközi együttműködésben betöltött szimbolikus jelentősége miatt a közelmúltban Kína számára is fontos területté vált a déli kontinens.

Kína antarktiszi szerepvállalása 1983 óta, amikor is ratifikálta az Antarktisz-egyezményt, drámaian megnőtt. 1985-ben konzultatív státuszt kapott, és azóta több kutatóállomás építésével fejlesztette jelenlétét a kontinensen: a Great Wall (1985-ben létesült a György király-szigeten), a Zhongshan (1989, a Larsemann-hegyen), a Kunlun (2009, a Kelet-Antarktisz közepéhez közeli A-kupolán) és a Taishan (2014, a Princess Elizabeth Land-en). Kína ezek közül állandó jelleggel a Great Wall és a Zhongsan állomásokat üzemelteti, az Antarktisz nyugati és keleti partjainál, amelyek könnyen megközelíthetők a két Xuelong (Hósárkány) jégtörőből álló kínai flottával.

Az ötödik állomás jelentősége és következményei

Többéves szüneteltetés után, a kínaiak 2022 végén folytatni kezdték az ötödik antarktiszi kutatóbázisuk konstrukcióját. Az 2023 januári műholdfelvételek azt mutatják, hogy a kínaiak az építkezés 2018-as kezdete óta, a helyszínen új támogató létesítményeket és egy nagyobb épület alapjait húzták fel. Az állomás építése valószínűleg továbbra is csak szakaszosan fog haladni, és az építkezéshez szükséges expedíciók az enyhébb antarktiszi nyarakra korlátozódnak.

Kína ötödik antarktiszi állomásának létrehozása az antarktiszi kormányzás szempontjából kulcsfontosságú területen történhetne meg. A tervek szerint az új kínai létesítmény nem messze települne a világ legnagyobb antarktiszi állomásától, az Egyesült Államok McMurdo állomásától, valamint az új-zélandi Scott-bázistól. A földrajzi potenciál kiaknázása mellett a beruházás jelentős mértékben segítené Kína azon törekvéseit, hogy komoly szereplővé válhasson az Antarktiszon uralkodó hatalmi viszonyrendszerben.

Az új állomás a Ross-tenger melletti Inexpressible-szigeten települ, és ha elkészül, az 5000 négyzetméteres komplexum várhatóan rendelkezni fog egy tudományos kutatási és megfigyelési részleggel, egy energetikai létesítménnyel, főépülettel, egy logisztikai létesítménnyel és a kínai Xuelong jégtörők számára épített dokkal is. Az állomáson végzett tudományos kutatás a fizikai és biológiai oceanográfiára, glaciológiára, tengeri ökológiára, zoológiára, légköri és űrfizikára, valamint geológiára összpontosítana, a projektről szóló átfogó környezeti értékelés alapján.

2020 februárjában az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma és más ügynökségei ellenőrizték az új helyszínt, és nem találtak konkrét katonai felszerelést vagy személyzetet a születőben lévő létesítményben. A létesítményhez annak elkészülte után azonban egy műholdas földi állomás is tartozni fog, amely Kína többi földi állomásához hasonlóan, eredendően kettős felhasználású képességekkel rendelkezik majd. Az Antarktiszon telepített állomások nélkülözhetetlenek Kína egyre növekvő számú tudományos műholdjának nyomon követéséhez és a velük való kommunikációhoz, de ami a nyugati közösség számára aggodalmat jelenthet, az a kettős felhasználás kérdése a kutatóbázisok hírszerzést támogató funkciójával kapcsolatosan. Az ötödik kínai állomás pozíciója révén az ország számára lehetőség nyílik, hogy az USA-val szövetséges Ausztráliából és Új-Zélandról jeladásokat és telemetriai adatokat gyűjtsön a két ország újonnan létrehozott arnhemi űrlétesítményeiből induló rakétákról.

A kínai hadseregről szóló 2022-es amerikai védelmi minisztériumi jelentés megjegyzi, hogy „[Kína] Antarktiszra vonatkozó stratégiája magában foglalja a kettős felhasználású technológiák, létesítmények és tudományos kutatások használatát, amelyek valószínűleg, legalább részben a PLA (People’s Liberation Army, a Kínai Népköztársaság Fegyveres Erői) képességeinek javítására irányulnak”. Hozzáteszi, hogy Kína ottani létesítményei referenciaállomásként szolgálhatnak a kínai kettős felhasználású BeiDou műholdas navigációs hálózat számára, amely Peking alternatívája az Egyesült Államok által működtetett globális helymeghatározó rendszernek.

A szerződéses keretrendszer és a „békés célok” Kína olvasatában

Az 1959-es Antarktisz-egyezmény értelmében, amelynek Kína is részese, a kontinensen folytatott tevékenységek „békés célokra” korlátozódnak. Az Antarktisz-egyezmény IV. cikke a következőképpen szól:

„Az Antarktiszon a jelen Szerződés hatálya alatt végrehajtott semmilyen cselekmény vagy tevékenység nem képezheti alapját az Antarktiszon fennálló területi szuverenitási igény érvényesítésének, támogatásának vagy tagadásának, illetve nem keletkeztethet szuverenitási jogot az Antarktiszon.”

Ugyanilyen fontos, az I. cikk, miszerint:

„Az Antarktisz kizárólag békés célokra használható. Tilos többek között minden katonai jellegű tevékenység, mint például katonai bázisok és erődítmények létesítése, katonai manőverek végrehajtása, valamint bármilyen típusú fegyverek tesztelése. …E szerződés nem akadályozza meg a katonai személyzet vagy felszerelés tudományos kutatásra vagy bármely más békés célra történő felhasználását.”

A szerződés ezen pontját eddig nem feszegette egyetlen állam sem, de ez nem ad semmiféle garanciát arra, hogy a közeljövőben a kettős felhasználású kapacitásokkal rendelkező államok továbbra is a békés felhasználás mellett tartanának ki.

Kína az 1985-ös Great Wall kutatóállomás létrehozása óta rendelkezik az Antarktiszi Szerződés konzultatív státuszával. Ez a tisztség jelenti az antarktiszi döntéshozatalban való részvételt, az évente összehívott a Szerződés konzultatív ülésein. A nemzetközi politikát tekintve elmondható, hogy Kína Antarktisz-politikájában alapvetően központi szerepet tölt be a nemzetközi béke és együttműködés támogatása. A Szerződés döntéshozatali hatáskörrel rendelkező konzultatív feleként Kína folyamatosan fenntartja és védi a keretrendszer alapvető elveit és értékeit. Továbbá, konzultatív státuszára támaszkodva több nagyszabású kezdeményezést is fenntarthatott és javasolhatott volna, azonban ezt nem tette meg. Az utóbbi években azonban Kínában gyorsan növekszik az antarktiszi kérdések iránti figyelem, így joggal hihető, hogy Kína egyelőre proaktívabb szerepet fog játszani az Antarktiszon.

A déli kontinens jövőképe a „feltörekvő sárkány” árnyékában

Kína növekvő tudományos jelenléte az Antarktiszon összhangban van tágabb politikai célkitűzéseivel. A múltban Kína nehézségekbe ütközött az Antarktisz-egyezmény konzultatív részes fél státuszának megszerzésében, egyrészt a kontinensen folytatott tudományos tevékenységének hiánya, másrészt a nyugati hatalmak politikai aggályai miatt. Napjainkban Kína egyre inkább az antarktiszi tudományhoz való növekvő hozzájárulás által igyekszik nagyobb beleszólást nyerni a déli kontinens jövőbeli irányításába. Az Antarktisz-egyezmény értelmében, 2048-ban a szerződés környezetvédelemről szóló jegyzőkönyvének újratárgyalására kerülhet sor, ami lehetőséget ad Kínának az ásványkincsek kitermelésére vonatkozó jövőbeli szabályok kialakítására.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy milyen hatással jár a globális szintéren is feltörekvő Kína növekvő antarktiszi szerepvállalása. A fehér kontinens jobb megismerése révén és az Antarktisz kormányzási rendszereinek alakításán keresztül szeretné maximalizálni nemzeti érdekeit és egyidejűleg az Antarktisz védelmét és békés használatát. Az elmúlt években Kína aktívan részt vett a sarkvidékek többszintű irányításában. Ezt támasztja alá, hogy az öt kulcsfontosságú nyílt tengeri halászatot folytató állam egyikeként meghívták a Középső Jeges-tengeren folytatott szabályozatlan nyílt tengeri halászat megelőzéséről szóló megállapodás megtárgyalására.

Kína hivatalos álláspontja az Antarktiszról egy folyamatosan alakuló politikai beszédaktusként értelmezendő. 2018-ban adta ki első kvázi „fehér könyvét” antarktiszi tevékenységéről, amelyben nemcsak stratégiáját és napirendjét vázolta fel, hanem megfogalmazásra került, hogy tevékenységei által növeli az antarktiszi kutatásba történő beruházásokat, ezzel egyidejűleg tiszteletben tartva az Antarktisz-egyezmény intézményrendszerét. Ennek ellenére Kínának azonban még mindig szüksége van egy hivatalos és egyértelmű Antarktisz-politikára, amely által definiálhatja egy közép vagy hosszútávú stratégia keretében a déli tevékenységeit.

Kína folyamatosan fejleszti tudományos és diplomáciai kapacitását, valamint a változó geopolitikai környezetben nyomon követiz Antarktisz-egyezmény reformjára vonatkozó felvetéseket. Egy diplomáciailag megfontolt, terjeszkedésre törekvő Kínának nehéz ellenállni, ennek ellenére az Antarktisz feletti kínai hegemónia azonban nem elkerülhetetlen. Várható, hogy Kína az ötödik antarktiszi állomás elkészültével hivatalos antarktiszi politikát tesz közzé, és ezáltal olyan szereplővé válhat, amely hatékonyan tud szilárd és konkrét javaslatokat előterjeszteni a déli kontinens irányítására vonatkozó érdekeinek megfelelő befolyásolására. Ezek a közelmúltbeli tevékenységek, valamint a térségben megnövekedett halászati jelenlét azonban a globális rendszer nyugati érdekeit képviselő országainak aggodalomra adnak okot amiatt, hogy Kína esetlegesen megpróbálja növelni befolyását az Antarktisz irányítási rendszereiben. Vitatott, de Kína növekvő jelenléte egy jövőbeli területi igény alapját is képezheti, ha az Antarktisz-egyezmény felbontásra vagy módosításra kerül.

Az Antarktisz jövőjének biztosítása érdekében határozott és hatékony nemzetközi együttműködésre lesz szükség, és Kína potenciálját tekintve akár pozitív szerepet is játszhat ezen a téren. Azonban ehhez az optimista jövőképhez elengedhetetlen, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei gondosan figyelemmel kísérjék Kína fejlődő tevékenységét, emellett nagyobb átláthatóságot kell szorgalmazzanak a déli kontinensen zajló tevékenységekre.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Cassie Matias on Unsplash.

A Kína antarktiszi ambíciói: A sárkány délre tör? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A német hadsereg 1944. december 16-án reggel, tüzérségi előkészítést követően megindított váratlan támadása az Ardennekben harcba szólította a 101. légiszállítású hadosztály, a Screaming Eagles (Vijjogó Sasok) ejtőernyőseit. A katonák akkor már túl voltak a normandiai és hollandiai hadjáraton és a franciaországi Mourmelonba vonták vissza őket pihenésre és újraszerveződésre. A német támadás hírére a hadosztályt azonnal mozgósították és útnak indították a 150 kilométerre lévő belga kisvárosba, Bastogne-ba. A völgyes-dombos, mezőkkel és sűrű erdőkkel borított Ardennek egy viszonylag sík szeletén elhelyezkedő város földrajzi elhelyezkedése miatt közlekedési csomópontként is működött. Megtartása kulcsfontosságú volt.

[...] Bővebben!

A szó szoros értelemben vett katonai, harctéri képességek mellett a különböző állami repülő erők katasztrófavédelmi, mentési feladatrendszere is napról-napra fókuszba kerül, legyen szó a szlovén haderő Bell 412-eseinek EMS, SAR munkájáról (itt leszállóban a ljubljanai kórház helipadjára), vagy éppen a belarusz MCsSz Isztambulban bambival dolgozó tűzoltó Mi-17-eséről. A mai napra virradóan bekövetkezett szlovéniai árvízkatasztrófa, de akár a tavalyi tűzvész is megerősíti ezt a megállapítást.

Zord

A repülő fűnyíró, a golyómágnes, a katonák legjobb barátja – az amerikai hadseregben megannyi becenévvel illették a 2017-ben kivont felderítő és támogató helikoptert, az OH-58D Kiowa Warriort. A Bell 206 JetRanger polgári helikopterből kifejlesztett sokoldalú forgószárnyast Európában, a Varsói Szerződésbe tömörült keleti blokk fegyveres erői ellen tervezték alkalmazni, de a képességeit végül a hidegháború után, az iraki és afganisztáni konfliktusban sikerült igazán kihasználni.

A Kiowa létrejötte a US Armynak köszönhető, amely 1960-ban írt ki pályázatot egy könnyű, megfigyelő helikopterre, a LOH-ra (Light Observation Helicopter). A Bell Helicopter Company Bell Design D-250 jelzéssel 1961 májusára létrehozott és ötdarabos példányszámban legyártott egy gépet, amely a következő év decemberében repült először. Az 1965. december 26-án tartott eredményhirdetéskor a konkurens Hughes Helicopters OH-6 Cayuse típusát hozták ki győztesnek, ami a mai MD 500/530-asok elődje volt. A Bell tovább dolgozott, és ha már létrehoztak egy jó kis helikoptert, Bell 206A JetRanger típusjelzéssel megcélozták vele a civil piacot. 1966 októberére az amerikai szövetségi légügyi hatóság kiadta a típusalkalmassági bizonyítványt és elindult a JetRanger máig tartó sikertörténete.

[...] Bővebben!

1974-ben a félig cherokee származású cowboy és egyben feltörekvő amerikai regényíró, Forrest Carter először kapott lehetőséget arra, hogy az egész ország tévéközönsége előtt reklámozhassa magát, amikor az NBC Today Show c. műsorában a híres Barbara Walters interjúvolta meg. A széles karimájú kalapjáról, amit a szemébe tolt, a nézők joggal gondolhatták, hogy egyszerűen az imidzsének a része; valójában viszont hevenyészett kísérlet volt a rejtőzködésre. "Forrest" személyazonossága, múltja és félig indián származása ugyanis merő kitaláció volt csupán, és eléggé kínos politikai előéletének leplezésére szolgált.

[...] Bővebben!

A második kínai-japán háború nyugaton kevésbé ismert előzménye a második világháborúnak, pedig az 1937 és 1945 között zajló konfliktus összességében a keleti fronthoz mérhető nagyságú területen zajlott, több tízmillió életet követelve. Ez a hadszíntér sem volt mentes a kegyetlenkedésektől és háborús bűnöktől, de az európaihoz hasonló szervezettséget ezek sosem értek el. Ebből is kimagaslóan fontos a nankingi mészárlás, amire a háború elején került sor, mikor Kína fővárosát elfoglalták a japán császári csapatok. A KatPol Kávéház 93. adásában ennek az eseménynek több filmművészeti feldolgozásáról is beszélünk; ezekből nincs hiány, hiszen a téma kiemelten fontos a kínai emlékezpolitika számára. A tárgyalt filmek: City of Life and Death, Flowers of War, John Rabe és a Children of Huangshi.

[...] Bővebben!

A taszári Égi Huszárok angliai bemutatójának 30. évfordulóján, Simon Csilla írása után Horváth Tibor főtörzsőrmester visszaemlékezése következik, aki az 5822-es oldalszámú MiG-21bisz sárkány-hajtómű mechanikusaként a kiutazó műszaki csapat tagja volt. Írása, amelyet még 2012 áprilisában vetett papírra, egy repülőműszaki szemével mutatja be a fairfordi hétvége és azt megelőző felkészülés eseményeit.

„Amiről most írni fogok, már húsz éve történt, így engedjék meg, hogy a tévedés jogát fenntartsam. Az írásom nem tartalmaz minden olyan eseményt, ami akkor történt, mert vagy nem voltam a tanúja vagy nem velem történt.

Az angliai felkérés hivatalos elfogadása után a mérnök-műszaki szolgálat kijelölte a feladatot végrehajtó repülőműszaki állományt, és ezzel elkezdődött a felkészülés. A repülőműszaki állomány ilyen szintű feladatot addig még nem kapott, ezen a téren nem volt tapasztalata. Mivel a kötelék négy gépéből kettőt az I. század, a másik kettőt a II. század adta, az tűnt igazságosnak, hogy a két műszaki század közösen adja a kiszolgáló személyzetet is. A csapat tagjai Czövek László EMO mérnök, Nyers József fegyver mérnök, Kovács Dezső, az I. Repülőműszaki Század parancsnoka, Kincs János a II. Repülőműszaki Század parancsnoka, Németh Csaba sárkány-hajtómű mechanikus, Horváth Tibor sárkány-hajtómű mechanikus, Csokán György sárkány-hajtómű mechanikus, Molnár Gábor EMO technikus, Simon Miklós EMO mechanikus, Vasvári Géza rádió technikus és Kiss Ferenc rádió mechanikus voltak.

[...] Bővebben!

A Hegyi-Karabah konfliktus a leghosszabb ideje húzódó konfliktus a posztszovjet térségben. Az örmény többségű régió, a Hegyi-Karabah – vagy örményül Arcah-i – Köztársaság egy el nem ismert szakadár állam a Kaukázusban, amelyre mind az örmények, mind az azeriek igényt tartanak.

Az azeri és örmény fél közötti fegyveres konfliktus kisebb-nagyobb intenzitással 1991 óta tart, kétszer tört ki háború a régióban, amely mindkét alkalommal tűzszüneti megállapodással zárult az Oroszországi Föderáció közvetítésével.

A két fél közötti konfliktusban szignifikáns szerepet játszott Oroszország, aki mediátorként lépett fel a kaukázusi országok között. 2022. február 24-én elindított Ukrajna elleni orosz katonai hadművelet az orosz prioritások és kapacitások újragondolásával járt együtt, amely jelentős hatással volt a Kaukázus déli részén fennálló status quo-ra is.

A konfliktus története:

A Szovjet Szocialista Köztársaságon belül, a Kis-Kaukázusban – az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaságban – található régió a szuperhatalom fennállása alatt autonóm státusszal rendelkezett, amely hozzájárult az etnikai feszültségek mérsékléséhez. A Szovjetunió felbomlásával kapcsolatos prognózisokkal párhuzamosan kezdődött el a konfliktus kiéleződése. 1988-ban az Arcah-i Köztársaságban sikeres népszavazást tartottak az Örmény Szovjet Szocialista Köztársasággal való egyesülésről, amit az azeriek illegitimnek minősítettek. A népszavazást fegyveres összetűzések követték az azeriek és az örmények között, amely pogromba torkollott. Az események több száz örmény emigrációját eredményezték.

1991-ben a Hegyi-Karabah területi autonómiáját a bakui parlament visszavonta, amelyre válaszul a régióban élő örmények kinyilvánították a függetlenségi szándékukat. A függetlenség deklarálása 1992 és 1994 között tartó háborúhoz vezetett. A háború közel 30 000 életet követelte. A hegyi-karabahi háborúnak az 1994-es orosz közvetítéssel megszületett tűzszüneti megállapodás – biskeki protokoll – vetett véget. A megállapodás keretében a terület Azerbajdzsán része maradt.

A biskeki protokoll aláírását követő időszak sem telt el összetűzések nélkül, a dróntámadások és a fegyveres összecsapások folyamatossá váltak a terület határvonalán. Nagyobb összetűzésre egészen 2016 nyaráig nem került sor, amikor négynapos intenzív fegyveres harcok dúltak a régióban, amely a 2020-as hegyi-karabahi háború egyfajta “prelude”-jaként értelmezhető.

2020. szeptember 27-én tört ki a második hegyi-karabahi háború, ami azeri győzelemmel ért véget. Baku fegyveres erői a háború során nem tudták visszafoglalni az összes örmények által ellenőrzött területet, azonban a november 9-én aláírt fegyverszüneti megállapodás rendelkezett arról, hogy az örményeknek át kell adniuk a Karabah környéki területeket – Ağdami járás, Kalbajar járás és Laçıni járás – az azeriak részére. A megállapodás deklarálta még, hogy a régióban orosz békefenntartók szavatolják a békét, és biztosítják a Karabahot Örményországgal összekötő Laçıni-folyósót. A fegyverszüneti egyezmény rendelkezett még egy tranzitfolyósó nyitásáról (Zangezur-korridor), amely Örményország déli részét kötné össze Azerbajdzsánnal.

Az Oroszországi Föderáció közreműködésével létrejött hathetes háborút lezáró tűzszüneti megállapodás november 10-én lépett hatályba. A második karabahi háború során több mint 7000 katona és 170 civil vesztett életét, ezzel az elmúlt évtizedek során legtöbb áldozattal járó háborúvá vált a régióban.

A második hegyi-karabahi háború után:

A 2020-as második karabahi háború Azerbajdzsán győzelmével zárult. Baku a katonai sikereket követően sem mondott le politikai céljai érvénybe juttatásáról. Azon év novemberében aláírt tűzszüneti megállapodást követően, Baku a katonai sikerek kézzelfogható politikai sikerekké való konvertálását tűzte ki célul. Azerbajdzsán az örmény fegyverek Karabahból történő kivonását, és Zangezur-korridor tényleges megnyitását, – mint a megkötött egyezmény két beteljesületlen pontját – szerette volna megvalósítani.

A második karabahi háborút lezáró tűzszüneti megállapodást követően 2021-ben Vlagyimir Putyin mediációjával Nikol Pasinján és Ilham Aliyev között megkezdődtek a tárgyalások, ezzel a békeszerződés előkészítése. A két fél közötti egyeztetés egyik kézzelfogható eredménye volt a Baku által benyújtott öt pontból álló javaslat a konfliktus rendezéséről. Az előterjesztésre válaszul Jereván hatpontból álló kezdeményezést nyújtott be, amely az arcahi területén élő örmények emberi jogainak védelmét és a terület státuszának rendezését emelte ki. 2022 augusztusában az uniós közvetítéssel létrejött brüsszeli magasszintű tárgyalást követően már kezdett kirajzolódni egy békeszerződés reális esélye, azonban ennek a reménynek a szeptemberi eszkaláció vetett véget.

Az orosz-ukrán háború hatásai:

A régióban a 2020. novemberi tűzszüneti megállapodás óta orosz békefenntartók szavatolják a békét, azonban a tavaly februárban megindított orosz katonai agresszió következtében csökkent Moszkva befolyása, amely a konfliktus ismételt fellángolásához vezetett.

Az Ukrajna elleni támadás óta Azerbajdzsán három nagyobb eszkalációt idézett elő a régióban és az azeri-örmény határnál. Baku többször megszakította az örmény többségű hegyi-karabahba a földgázszállítást, ezzel komoly fennakadásokat okozva a térségben.

A konfliktus egyik forrópontja a 2022. december 12-én kezdődő blokád volt a Laçıni/Lacsin-folyosónál. Magukat “környezetvédelmi aktivisták” -nak valló azeriek lezárták a folyósót a hegyi-karabahi illegális örmény bányászat elleni tiltakozásra hivatkozva. A Lacsin-folyósó az egyetlen szárazföldi szállítási útvonal Örményország és a Hegyi-Karabah között. Az azeri „környezetvédők” azzal, hogy elbarikádozták a folyosót, gátolják a terület lakosságának ellátását. 2020. november 9-én megkötött megállapodás szerint orosz békefenntartóknak kéne őrizni a folyósót, azonban ez nem valósul meg.

A fennálló status quo megőrzésében és  a régió egyfajta stabilitásában mindig is kulcsszerepet töltött be Oroszország, aki tulajdonképpen objektív, semleges őrként próbált ellensúlyozni az azeri és örmény fél között.

Az Ukrajna ellen indított orosz offenzívával párhuzamosan a moszkvai vezetésnek szükségessé vált prioritásainak újragondolása és kapacitásának csökkentése, ezáltal az orosz békefenntartói tevékenység intenzitása is mérsékelődött, amely jelentősen hozzájárul a hegyi-karabahi konfliktus kiújulásához.

A csökkentett orosz figyelem és beavatkozás hiányában közrejátszhat még a tény, hogy az Oroszországi Föderáció egyre inkább Azerbajdzsán és Törökország felé fordul, a nyugati szankciók enyhítésének érdekében. Ankara mindig is vezető kereskedelmi partnere volt Moszkvának. Azerbajdzsán szintén kiemelkedő szerepet játszik az orosz kereskedelemben, főleg mivel részese a Nemzetközi észak-dél közlekedési folyosó (INSTC) projektnek, amely összeköti Oroszországot és Indiát, Azerbajdzsán és Irán területén keresztül. A folyosó 2022. február 24-e óta egyre fontosabbá vált a Kremlnek, amelynek fő célja, hogy diverzifikálja kereskedelmi kapcsolatait, ennek érdekében pedig a Nemzetközi észak-dél közlekedési folyosó fejlesztéséről szóló nyilatkozatot írtak alá a projekt résztvevői Bakuban, nem sokkal a szeptemberi Örményország ellen elkövetett támadások előtt. Ez a fajta stratégiai fordulás Azerbajdzsán és Törökország felé megnehezíti Moszkva számára, hogy „semleges őr” szerepében tűnjön fel a régióban.

A Nyugat erősödő szerepe a konfliktusban:

A régióban eddig kevés befolyással rendelkező Európai Unió és az Egyesült Államok igyekszik felvenni a mediátor szerepét az azeri-örmény konfliktusban. Annak ellenére, hogy Moszkva volt az eddigi egyetlen közvetítő, és ezt orosz-ukrán háború előtt fent is kívánta tartani.

Az Európai Unió igyekszik független közvetítőként segíteni a konfliktus további eszkalációjának elkerülését. Igyekszik támogatni Örményországot, kihasználva és előnyére fordítva az orosz passzivitás miatt kialakult csalódottságat.  Jereván tagja az orosz vezetésű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSzSz), és területén az Oroszországi Föderáció két katonai bázissal is rendelkezik, Gyumriban és Erebuniban. Ugyanakkor az unió számára az azeri gáz fontos alternatívájaként szolgál az orosz földgáznak, amelynek értelmében Baku kulcsszerepet tölt be az orosz gáz függőségről való levállást során. 2022 júliusában az Európai Unió és Azerbajdzsán megállapodást írt alá az energetikai együttműködésükről.

Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel közvetítésével a szeptemberi eszkalációt követően számos tárgyalások mentek végbe az azeri és örmény vezetők között. Az Európai Parlament az EU és Örményország közötti kapcsolatokról szóló 2023. március 15-ei állásfoglalásában elítélte a 2022 szeptemberében azeri erők által örmények ellen elkövetett erőszakot és az emberi jogok megsértését. Az Európai Unió 2023. február 20-án elindította polgári misszióját Örményországban. A szeptemberi összetűzéseket követően a helyzet stabilizálásnak érdekében az EU a grúziai megfigyelő missziójából (EUMM Grúzia) ideiglenes 40 katonai megfigyelőt helyezett át a Hegyi-Karabah területére. A létrehozott fegyvertelen civil megfigyelő misszió lezárását követően hozták létre az új polgári missziót januárban.

A komoly kétségek vannak a Nyugat azeri-örmény szerepvállalásával és a diplomáciai törekvéseikkel kapcsolatban. Mind az EU, mind az USA részéről látszik egy komolyabb elköteleződés a régió stabilizálása mellett, azonban mindez nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy megkezdődjenek a béketárgyalások a felek között.

Abban az esetben, ha a Nyugat tényleg fel akarja venni a stabilizátor szerepét a Hegyi-Karabah konfliktusban, jóval többet kell tennie annál, hogy helyszínt biztosít és leülteti az azeri és örmény vezetőket. A közvetlen párbeszéd fontosságának hangsúlyozása a felek közötti hatalmi egyenlőtlenségek miatt aligha vezethet nem kikényszerített megállapodáshoz. Fontos hangsúlyozni, hogy egy olyan békemegállapodás aláírása, amely nem oldja meg a fő problémát, az nem garantálja a békét a régióban. A Nyugatnak jobban hozzá kell járulnia a tárgyalási folyamatokhoz és a fennálló problémák legyőzéséhez.

Oroszország csökkentett figyelmével, de szintúgy folytatódnak a béketárgyalások. Moszkvának még mindig jelentős mozgástere van a régióban és a konfliktus lezárásában Jereván elégedetlenségének ellenére is. Azzal, hogy az EU számára elengedhetetlen partnerré vált Azerbajdzsán, egyértelműen növelte Baku presztízsét és alkupozícióját a béketárgyalások tekintetében. A már kezdetben hatalmi egyenlőtlenségeken a fennálló helyzet csak tovább rontott és kérdéses, hogy Jereván mennyire tudja saját érdekeit érvényesíteni, vagy meggátolni a túlkapásokkal gazdag azeri követeléseket a Hegyi-Karabahban élő örmény lakosság védelmének érdekében.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

Photo by Vaghinak Vardanyan on Unsplash

Felhasznált irodalom:

• Center for Strategic and International Studies: The Air and Missile War in Nagorno-Karabakh: Lessons for the Future of Strike and Defense (https://www.csis.org/analysis/air-and-missile-war-nagorno-karabakh-lessons-future-strike-and-defense)
• Egresi Zoltán: Elhúzódó béketárgyalások: a megoldatlan karabahi kérdés, Külügy és Külgazdasági Intézet időszaki kiadvány, Budapest, 2022. (https://kki.hu/wp-content/uploads/2023/01/KE_2022_66_AZ_AM_megoldatlan_karabahi_kerdes_Egeresi_0110.pdf) (letöltés ideje: 2023.04.15)
• Global Conflict Tracker: Nagorno-Karabakh Conflict (https://www.cfr.org/global-conflict-tracker/conflict/nagorno-karabakh-conflictÖ
• International Crisis Group: The Nagorno-Karabakh Conflict: A Visual Explainer (2023.03.28, forrás: https://www.crisisgroup.org/content/nagorno-karabakh-conflict-visual-explainer) (letöltés ideje: 2023.04.15)
• Orbán Tamás: Hegyi-Karabah: ki az igazi nyertes?, Danuebe Institute, 2020 (https://danubeinstitute.hu/hu/kutatas/hegyi-karabah-ki-az-igazi-nyertes) (letöltés ideje: 2023.04.15)

A Az orosz-ukrán háború árnyékában: a máig megoldatlan Hegyi-Karabah kérdés bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ma röviddel délután három óra előtt új korszak nyílt a magyar katonai forgószárnyas repülésben: megkezdődött a többfunkciós közepes szállító helikopter program leszállítási fázisa, Marignane-ból indulva, Verona Villafranca érintésével megérkezett az első két H225M TTH  Szolnokra.

02-es irányba végzett géppár áthúzás után végül 20-as irányba jöttek be és szálltak le a várakozó tömeggel szemben a Bravo gurulóútra a magyar H225M-ek.

Zord

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Vallás és Biztonság Műhelyének tagjai képviselték szakkollégiumunkat 2023. július 2-7. között az I. Kárpát-medencei Teremtésvédelmi Nyári Egyetemen Esztergomban, Dr. Kaló József elnök vezetésével.

Mint számos relatíve új tudományág, a teremtésvédelem is több önálló, történelmi és újabb diszciplínát igyekszik integrálni kutatási területeibe. Ennek megfelelően a nyári egyetem hat napja során számos tudományterület képviselői tartottak előadásokat és workshopokat a diákok számára. Tekintettel a teremtésvédelem teológiai és hitéleti keretrendszerére, a nyári egyetem erősen támaszkodott Ferenc pápa 2015-ben kiadott Laudato Si’ enciklikájára, mely megfogalmazta a teremtett világ globális és lokális, keresztény értékekkel összhangban álló védelmének szükségességét.

Amellett azonban, hogy a nyári egyetem főszervezője a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál Pápa Teremtésvédelmi Kutatóintézete, és így kiemelt vezérfonala a katolikus egyház tanítása, az előadók között szerepelt a történelmi egyházak egy-egy képviselője és teológusa.

A nyári egyetem előadásainak sora igyekezett megfelelni a helyszínként szolgáló Szent Adalbert Központ homlokzatán lévő mottónak: „Pieta et Scientia”, ennek megfelelően számos természet- és társadalomtudományi prezentáció, illetve workshop segítette a téma komplex megértését és feldolgozását. A Vallás és Biztonság Műhely a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a teremtésvédelem kérdéseire, egyúttal folytatjuk együttműködésünket a PPKE Szent II. János Pál Pápa Kutatóintézetével, illetve  a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vallás és Társadalom Intézetével.

A BSZK az I. Kárpát-medencei Teremtésvédelmi Nyári Egyetemen bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ezen a hétvégén rendezik meg a Royal Air Force fairfordi bázisán a 2023-as Royal International Air Tatto-t (RIAT). Ugyanott, ahol három évtizeddel ezelőtt az MH 31. Kapos Harcászati Repülőezred MiG-21-esei bemutatkoztak. A 30. évforduló alkalmából két írással emlékezünk a taszári Égi Huszárok egyetlen külföldi szereplésére. Elsőként Simon Csilla írása következik, amely az előzményeket és az áttelepülés pillanatait idézi fel.

A rendszerváltás után a katonai repülőterek megnyíltak a civil közönség előtt. A taszári pilóták ekkor kapták a feladatot, hogy kötelék műrepüléssel kápráztassák el a nézőközönséget. A felkészülésre nem jutott elegendő repülési idő, hiszen egy magyar vadászrepülő átlagos éves repült óraszáma 100 óra körül volt. Így valami mást kellett kitalálni. Ekkor jött az ötlet, hogy bemutatják az ezred által kiválóan begyakorolt kötelék légiharcot. A kötelék három MiG-21bisz típusú harci gépből állt, amelyek közül egy imitálta az ellenséget. A vezér Doma Sándor alezredes (Bömbi), a Turul század parancsnoka, a jobb kísérő Tülkös János százados (Büri), századmegfigyelő lett, a bal pedig Dósa József őrnagy (Gypsy), századparancsnok-helyettes volt. A csapat a mindennapi feladatok mellett készült a bemutatóra. Az első bemutatkozásuk 1990. szeptember végén lett volna, ám egy sajnálatos pápai katasztrófa miatt nem engedélyezték a bemutatót. Így a taszári nyílt nap csak statikus bemutatóból állt. A kötelék bemutatkozására egy évet kellett várni.

[...] Bővebben!

Ez a Biztonságpolitikai Szakkollégium EU hírfigyelője, amely havi rendszerességgel jelenik meg. Az összeállításban az Európai Unió egyes szakpolitikáinak legfrissebb fejleményeibe nyújtanak betekintést a szerzők.

Kül- és biztonságpolitika

A főképviselő és az Európai Bizottság közös közleményt fogadott el, amelyben meghatározza az EU, valamint Latin-Amerika és a Karib-térség közötti kapcsolatok új keretét. Erősebb és modernizált stratégiai partnerséget javasol a megerősített politikai szerepvállalás, a kereskedelem és a befektetések fellendítése, valamint a fenntarthatóbb, tisztességesebb és összekapcsoltabb társadalmak építése révén a Global Gateway beruházások révén.

A július 17-én és 18-án a Brüsszelben tartandó EU–CELAC csúcs előtt kiadott közlemény célja a regionális kapcsolatok fellendítése és megújítása. Számos javaslatot tett a következő kulcsfontosságú területeken:

• megújult politikai partnerség;
• a közös kereskedelmi keretrendszer megerősítése;
• Global Gateway befektetési stratégia bevezetése a tisztességes zöld és digitális átmenet felgyorsítása és az egyenlőtlenségek kezelése érdekében;
• erők egyesítése az igazságszolgáltatás, a polgárok biztonsága és a transznacionális szervezett bűnözés elleni küzdelem érdekében;
• együttműködés a béke és biztonság, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és a humanitárius segítségnyújtás előmozdítása érdekében;
• emberek közötti partnerség kiépítése.

Energia- és klímapolitika

Az Európai Unió Modernizációs Alapja 2,4 milliárd eurót folyósított hét kedvezményezett ország 31 projektje számára energiarendszereik korszerűsítéséhez, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez az energia, az ipar és a közlekedés területén, valamint az energiahatékonyság javítása érdekében. Ez az eddigi legnagyobb közös folyósítás, amely lendületet adhat Európa zöld átállásának.

Példák a támogatásban részesült pályázatokra:

• a bulgáriai villamosenergia-elosztó hálózat korszerűsítése a szállítás villamosításának, a tárolók kiépítésének, valamint az energiafogyasztás és -termelés dekarbonizációjának és decentralizálásának felgyorsítása érdekében;
• fotovoltaikus és energiatároló képesség telepítése a horvátországi vízszolgáltatók számára;
• az energiahatékonyság és az energiamegtakarítás javítása az új épületekben a közszféra számára az ENERGov programon keresztül Csehországban;
• elektromos járművek és a megfelelő töltési infrastruktúra beszerzése Lettországban;
• többlakásos épületek felújítása Litvániában;
• a kapcsolt energiatermelés támogatása a távfűtéshez Lengyelországban;
• megújuló villamosenergia-termelő kapacitások, távfűtés és gázinfrastruktúra a szénnel hajtott energia felváltására Romániában.

Az Európai Bizottság és a főképviselő közös közleményt fogadott el, amelyben meghatározza az EU-s keretet a klímaválságból és környezetrombolásból ered kihívásokra való válaszadáshoz. A közös közlemény négy fő prioritást határoz meg:

• A tervezés, a döntéshozatal és a végrehajtás megerősítése a klíma-biztonság nexus megbízható és hozzáférhető, bizonyítékokon alapuló elemzése révén;
• Az éghajlati és biztonsági kihívásokra adott válasz operacionalizálása az EU külső fellépésében, többek között az éghajlati és biztonsági kapcsolat regionális és nemzeti konfliktuselemzésekbe való integrálása révén;
• A tagállamok polgári és katonai műveletei és az infrastruktúra éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási intézkedéseinek fokozása a költségek és a szénlábnyom csökkentése érdekében, a műveleti hatékonyság biztosítása mellett;
• A nemzetközi partnerségek megerősítése többoldalú fórumokon és olyan partnerekkel, mint a NATO, összhangban az EU éghajlatváltozási és környezetvédelmi programjával.

Szomszédságpolitika

Keleti szomszédságpolitika

Az Európai Unió bankja, az Európai Beruházási Bank több mint 50 millió eurós uniós támogatási megállapodást írt alá Ukrajna Állami Helyreállítási és Infrastruktúrafejlesztési Ügynökségével. Az alap támogatja az ügynökséget ideiglenes hidak sürgősségi beszerzésében a mobilitás javítása érdekében, segítve az országot az orosz támadások okozta akadályok leküzdésében azáltal, hogy az ukrán lakosságot összekapcsolják a számukra szükséges segélyekkel és szolgáltatásokkal. Az ukrán nemzeti rendőrség 13 páncélozott járművet kapott az EUAM Ukraine-tól. A járműveket a felszabadított területekre küldték, hogy ezeken a területeken biztonságosabbá tegyék a rendfenntartók munkáját, például hogy megvédjék őket az ellenséges tűztől és a fel nem robbant lövedékektől. Az Európai Beruházási Bank 100 millió eurós új hitelt nyújt Ukrajnának a gyors helyreállítás érdekében, például önkormányzati vagy energetikai infrastruktúra javítására. Ez az EU Ukrajnáért (EU4U) kezdeményezés egyik eleme, amelyet az EBB 2023 márciusában hagyott jóvá, és magában foglalja az EU4Ukraine Alapot és az EBB saját forrásaiból származó 100 millió eurós technikai segítségnyújtási és tanácsadási csomagot is.

Ukrajna mellett, Moldova is kiemelt támogatásban részesült. Június 6-án az EU moldovai köztársasági küldöttsége bejelentette, hogy a 2021-2027 közötti időszakra szóló, EU által finanszírozott Interreg NEXT határon átnyúló együttműködési program keretében 85 millió euró áll a Moldovai Köztársaság és Románia rendelkezésére. A forrásokat a romániai Iași, Galați, Vaslui és Botoșani megyék, valamint a Moldovai Köztársaság egész területén található települések fejlesztésére különítik el. Támogatást kapnak az egészségügyi, oktatási, idegenforgalmi és kulturális, valamint az éghajlatváltozás elleni, a jó kormányzási és a határigazgatási kezdeményezések.

Déli szomszédságpolitika

Az euro-mediterrán partnerek regionális programot indítanak a természeti és ember okozta katasztrófák megelőzésére. A PPRD-Med a partnerországok polgári védelmi intézményeinek fenntartható kapacitásának kiépítésére fog összpontosítani a katasztrófakockázatok megelőzésére, a katasztrófákra való felkészülésre és reagálásra szubregionális és regionális szinten. Erősíteni fogja az összes érintett kormányzati szereplő, a civil társadalom érdekelt felei és a tudományos közösség közötti kapcsolatokat, előmozdítva a nemzeti inkluzív megközelítést a katasztrófamegelőzés, a felkészültség és a reagálás terén. A program javítani fogja a regionális és szubregionális koordinációt, az intézményi együttműködést és az operatív együttműködést a déli szomszédság országai között, valamint az Unió Polgári Védelmi Mechanizmusával.

A 2022 októberében aláírt EU–Marokkó zöld partnerség részeként az Európai Unió küldöttsége 2023. június 5-én és 6-án Rabatba és Casablancába látogatott, hogy erősítse a politikai párbeszédet a marokkói intézményi partnerekkel és a magánszektorral. Ez a párbeszéd a következő kérdésekre összpontosít: energia, mezőgazdaság-víz kapcsolat, zöld és körkörös gazdaság. Mindkét partner fokozza az erőfeszítéseket annak érdekében, hogy támogassa a dekarbonizált és rugalmas gazdaság felé való átmenetet. Lefektették a szoros együttműködés alapjait az olyan ígéretes ágazatokban, mint a megújuló energiaforrások és a zöld hidrogén.

(Készítette: Mészáros Kinga)

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-74 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Photo by Christian Lue on Unsplash.

A EU hírfigyelő – 2023. június bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.