Feed aggregator

Les gouvernements successifs font tout pour que leurs livraisons d'armes contraires au droit international passent hors des radars de la justice. Un projet loi relatif à la violation des embargos attend toujours d'être programmé à l'Assemblée. « Les exportations constituent chaque jour un peu plus des relais de croissance importants pour nos entreprises. » se félicite Jean-Yves Le Drian, dans le dernier rapport au Parlement sur les exportations d'armes. Fort de ses résultats (8,2 milliards d'euros de (...) - 250 - octobre 2015 / Salves, Ventes d'armes, Jean-Yves Le Drian

Nono Théophile du Collectif Mémoire 60 réagit à la promesse du président français de déclassification des archives sur la guerre de décolonisation. Pouvez-vous brièvement présenter le Collectif Mémoire 60 ? Le CM60 est une association créée à Bafoussam en octobre 2009 par des militants politiques pour faire valoir le devoir de mémoire envers la lutte indépendantiste occultée de l'UPC. « 60 » cristallise cette date de l'histoire du Cameroun en tant qu'année de « l'indépendance ». Je suis un des trois (...) - 249 - septembre 2015 / Cameroun, Paul Biya, Salves, Dictateurs (Amis de la France)

/ Roumanie, Région parisienne

L’Allemagne est de plus en plus inquiète de la partie de ping-pong à laquelle se livrent les pays européens depuis le début de la crise des réfugiés. « Les clôtures n’ont pas empêché un seul réfugié de venir en Europe », constate-t-on à Berlin : « cette approche nationaliste revient en réalité à repousser le fardeau sur d’autres. C’est ainsi que naissent les conflits », met solennellement en garde un responsable allemand. Les dirigeants de treize pays du continent européen réunis dimanche, à Bruxelles, se sont d’ailleurs fait l’écho des inquiétudes germaniques dans leur communiqué final : « des actions unilatérales pourraient déclencher des réactions en chaîne », ont-ils prévenu. Le Premier ministre slovène, Miro Cerar, lui, n’a pas hésité à sonner le tocsin à l’occasion de ce mini-sommet : « si nous ne prenons pas des actions immédiates et concrètes (…), je pense que l’Union européenne tout entière va commencer à s’effondrer ».

De fait, la construction d’un mur aux frontières serbo-hongroise et croato-hongroise n’a fait que déplacer le flux des réfugiés venant de Turquie via la Grèce et la Macédoine vers la Croatie (11.500 arrivées rien que dans la journée de samedi) et la Slovénie (86.000 personnes en dix jours dans un pays de deux millions d’habitants), deux États de l’Union qui menacent à leur tour d’ériger une barrière pour se protéger… Mardi, le ministre-président de Bavière, Horst Seehofer, a accusé l’Autriche de déposer à la frontière allemande des milliers de réfugiés sans le prévenir, ce qu’a confirmé Thomas de Maizière, le ministre de l’intérieur allemand : « le comportement de l’Autriche ces derniers jours n’est pas correct ». Même si la police autrichienne a qualifié ces accusations de « blague », Vienne a annoncé hier l’édification d’une barrière à sa frontière avec la Slovénie, le nouveau pays de transit des réfugiés. Un précédent puisque les deux pays sont membres de Schengen, un espace sans frontière intérieure… Pis : certains citoyens européens, en Allemagne et ailleurs, se laissent aller à des discours de haine et à des actions violentes à l’égard des réfugiés : « il y a une radicalisation du langage tant sur internet que lors de manifestations de rue », s’inquiète-t-on à Berlin. « Il y a de la haine et cela fait le lit d’actes violents qui n’ont rien de spontané » pour le plus grand bénéfice des partis populistes europhobes. Bref, la crise des réfugiés fait apparaître d’inquiétantes fissures au sein de l’Europe communautaire, menaçant son projet de paix permanente.

Appel d’air

Le gouvernement allemand juge qu’il n’a rien à se reprocher dans cette crise, bien au contraire. Pour lui, l’ouverture de ses frontières n’est pas la cause de l’afflux des réfugiés comme vient de l’en accuser Johanna Mikl-Leitner, la ministre de l’intérieur autrichienne, en affirmant que « ces gens vont en Allemagne parce qu’ils s’y sentent invités ». « Cette décision prise en conseil des ministres était destinée à éviter une catastrophe humanitaire », se défend-on à Berlin. « Il ne faut pas oublier les images de la gare de Budapest : les migrants étaient en route de toute façon. De plus, la Cour de justice de l’UE, la Cour européenne des droits de l’homme et la Cour constitutionnelle fédérale allemande interdirent de renvoyer des demandeurs d’asile vers le pays de première entrée, comme le prévoit le règlement de Dublin, si leur demande ne peut pas y être traitée de façon équitable. On n’avait donc pas le choix vu ce qui se passe en Grèce ». Une décision « exceptionnelle, même si le risque existe qu’elle ne reste pas une exception ». L’Allemagne estime même que son attitude va permettre à l’Union de peser dans la résolution des conflits qui sont à la source de la crise humanitaire : « les images de la gare de Budapest ou de Calais ne servent pas la réputation de l’Union dans le monde alors que l’ouverture des frontières allemandes, si ». Même si le gouvernement a conscience que le défi est immense : 500.000 personnes par an devraient obtenir le droit de résider dans le pays, ce qui aura un coût politique, comme le montre la baisse de popularité de la chancelière, mais aussi matériel. Au ministère des Finances, on estime que la charge pour le budget fédéral représentera 10 milliards d’euros, soit 0,5 % du PIB.

Reste que la communication, à l’heure de la mondialisation et du net, n’est pas facile. Par exemple, lorsque Thomas de Maizière, le ministre de l’intérieur allemand, a annoncé, en août, que l’Allemagne attendait 800.000 migrants pour 2015, cela a été immédiatement compris en Afghanistan comme étant un plafond maximal et qu’il fallait donc se précipiter pour être dans le quota, comme le raconte un responsable allemand. Même l’annonce de la construction de clôtures a des effets pervers : l’appel d’air est immédiat comme on l’a vu en Hongrie…

Pas de «bouton magique»

Ce constat posé, comment résoudre cette crise ? « Il n’existe pas de bouton magique. Il faudra décider d’un ensemble de mesures nationales et internationales », prévient-on à Berlin. Au niveau européen, l’Allemagne plaide pour la création d’un corps européen de garde-frontière, une harmonisation du droit d’asile et des droits reconnus aux demandeurs d’asile, autant de propositions de la Commission qu’elle avait jusqu’ici refusées. Elle souhaite aussi la création de « zones de transit » aux frontières terrestres, comme il en existe dans les aéroports, afin de faire le tri entre ceux qui ont une chance d’obtenir le statut de réfugié et les autres. « C’est prévu dans la directive de 2013 sur les procédures d’asile, mais au lieu des 4 semaines de délai prévu, nous proposons de limiter la rétention à 4 jours », explique-t-on à Berlin. Wolfgang Schäuble, le grand argentier allemand, demande même une augmentation du budget européen via la création d’une nouvelle ressource. Si le gouvernement français s’est étranglé, la Commission et le Parlement européen ont applaudi des deux mains : « l’Union ne dispose pas des fonds nécessaires pour répondre à une crise migratoire sans précédent », a ainsi rappelé mercredi Jean Arthuis, le président de la commission du budget de l’europarlement, que ce soit pour la création d’un corps de garde-frontière, le financement des camps de réfugiés dans les pays tiers (3 milliards promis à la Turquie), l’aide au développement, etc.

Pour l’Allemagne il est clair que « l’Europe n’est pas la cause des problèmes, mais une partie de la solution. Aucun pays du continent ne pourra régler seul la crise des réfugiés ». La chancelière allemande, elle-même issue de l’ex-RDA, est particulièrement choquée par la réaction des pays d’Europe de l’Est qui se montrent peu solidaires : ce sont eux qui sont le plus opposés à un mécanisme permanent de relocalisation destiné à se répartir la charge des demandeurs d’asile. « Pour une raison que je ne comprends pas, les pays d’Europe centrale et orientale se sentent traités de manière injuste. Je veux comprendre pourquoi ils ont cette réaction vis-à-vis des réfugiés », s’est ainsi désolé Angela Merkel à l’issue du sommet européen du 15 octobre. La solidarité ne peut pas être « à sens unique », grince-t-on à Berlin : ainsi, la Pologne va recevoir du budget européen sur la période 2014-2020 110 milliards d’euros (aides régionales et politique agricole commune), soit 4 % de son PIB chaque année, la Hongrie, 34 milliards, la Slovaquie, 18,5 milliards et la Tchéquie, 30,5 milliards. On rappelle aussi que ce sont ces pays qui sont le plus inquiets de la politique agressive de Vladimir Poutine, le dirigeant russe, et le plus demandeur d’une protection européenne : « ils devraient comprendre que la crise des réfugiés oblige les Européens à se concentrer sur ce problème, ce qui fait le jeu de Poutine »…

La Turquie au centre du jeu

La Turquie tient un rôle central dans la stratégie d’ensemble que Berlin souhaite voir mise en place par l’Union : « on ne résoudra pas le problème des réfugiés à la frontière de la Croatie et de la Serbie. Si on ne veut pas construire des clôtures partout, il faut s’attaquer aux racines du problème et la Turquie est plus proche du problème que nous ». Actuellement, il y a entre 2,3 et 2,5 millions de réfugiés syriens et irakiens dans ce pays et c’est de là que partent une bonne partie de ceux qui arrivent en Europe : « la frontière entre la Grèce et la Turquie est actuellement contrôlée par les trafiquants ». Il n’y a pas donc d’autres choix que de s’appuyer sur ce pays, « le plus démocratique de la région et membre de l’OTAN ». D’où la volonté allemande de l’aider financièrement, mais aussi de relancer le processus d’adhésion à l’Union afin de le stabiliser, processus qu’elle bloquait jusqu’à présent. « Une Turquie déstabilisée serait un cauchemar pour nous. Or elle se sent actuellement isolée, entourée de pays hostiles », insiste un responsable allemand. Angela Merkel, qui s’est rendue à Ankara le 18 octobre, espère donc que la Turquie tarira à sa source l’afflux de réfugiés.

N.B.: article (version longue) paru dans Libération du 29 octobre

Ahogy az nem is volt nagyon előzetesen sem kérdés, hiába beszéltek és írtak sokan az ország történetének egyik legszorosabb szavazásáról, John Magufuli, a kormányzó Chama Cha Mapinduzi (CCM) pártjának jelöltje a szavazatok 58%-ának megszerzésével megnyerte a tanzániai elnökválasztást, jelentősen megelőzve a súlyos korrupciós botrányokba keveredő és a CCM-ből csak hónapokkal korábban, sértetten távozó Edward Lowassát, aki nagyjából a voksok 40%-át kapta. De persze ahogy mindenhol lenni szokott sajnos, az ellenzéki pártok szövetségének, az Ukawának a jelöltje nem ismerte el ezt az eredményt, azt állítva, hogy saját számításaik szerint legalább a voksok 60%-át kapta a szavazáson.

A CCM igazi belső körébe sosem tartozó egykori miniszter, Magufuli valószínűleg a CCM utolsó esélyét kapta meg (a CCM jelenléte a parlamentben is lecsökkent), hiszen ilyen kevés szavazatot az elmúlt évtizedekben sosem kapott a párt jelöltje, köszönhetően a most már a legegyszerűbb embereket is taszító súlyos korrupciós ügyeknek – a munkahelyek létrehozásával, az energiabiztonság megteremtésével és a korrupció felszámolásával kampányoló Magufuli talán pont eredménycentrikus korábbi politizálásának köszönheti ezt a győzelmet, de azért azt biztosra vehetjük, hogy ha továbbra sem lesz változás az országban, akkor legközelebb a CCM-nek még nehezebb dolga lesz. Lowassának most nagyjából annyit kell eldöntenie, hogy bedobja-e a törölközőt vagy harcol állítólagos győzelméért, de ha figyelembe vesszük, hogy a nemzetközi megfigyelők és az Afrikai Unió szerint is nagyjából szabad és tiszta választásról volt szó (kizárólag a szárazföldi részen), akkor valószínűleg ez a mostani helyzet már nem fog változni, tehát megvan az új tanzániai elnök – ami óriási csapás a négy nagy ellenzéki mozgalomból álló Ukawa számára, hiszen az ország történetében először volt ennyire erős ellenzéki összefogás egyetlen jelölt mögött.

A kérdés most inkább csak az, hogy a Tanganyikával egyesülő és Tanzániát így létrehozó Zanzibár szigetén mi lesz most, hiszen ott a választásokat (helyi- illetve elnökválasztás) semmisnek nyilvánították a súlyos visszaélések, csalások és fizikai attrocitások következtében. Ez nagyjából néhány órával azután történt, még a szavazatok megszámlálása előtt, hogy az Ukawához tartozó Polgári Egységfront (CUF) győztesnek kiáltotta ki magát – értelemszerűen az ellenzék úgy gondolja, hogy a választás eltörlésével és semmissé nyilvánításával a CCM saját magát akarja helyzetbe hozni. A szerencse az, hogy fizikai erőszakra és konfliktusra csak a pártok tisztviselői között került sor, az utcákon a boltok bezárását és a nyugtalan hangulatot leszámítva nem volt probléma.

Nagyon nehéz egyébként azt mondani, hogy a CUF-nak nincs igaza, hiszen már 2010-ben is nagyjából 2 tized százalékon múlt az egységpárti CCM sikere, így a Tanganyikával kötött szövetségben egyre kevésbé hívő lakosságot figyelembe véve, akár könnyedén meg is történhetett, hogy az elszakadásért és függetlenségért kampányoló CUF nyerte a voksolást – az más kérdés, hogy az alig 1 milliós Zanzibár számára a függetlenség a mélyrepülés kezdetét jelentené. November 2-ig tehát a CCM tagja, Mohamed Shein marad Zanzibár szigetének elnöke, de arról még nem született döntés, hogy utána mi fog történni, hiszen miután az egy héttel ezelőtt történt voksolást törölték, muszáj lesz meghosszabbítani a mandátumát, amíg 90 napon belül újra voksolást rendezhetnek.

twitter.com/napiafrika

5 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Zwei Drittel der Insassinnen, die im Gefängnis Hindelbank ihre Strafe absitzen, haben Kinder. Eine Begegnung mit einer Frau, die versucht, ihren Kindern draussen Mutter zu sein.

A lengyel és bolgár védelmi miniszterek megállapodást írtak alá arról, hogy a bolgár MiG-29 Fulcrum vadászgépek Klimov RD-33-as utánégetős sugárhajtóműveit Lengyelországban fogják nagyjavítani. A megállapodásban említett hat erőforrás közül az első négy, hat hónapon belül visszakerül a tulajdonosához, a másik kettő ezeket négy hónap múlva követi majd. 20 napon belül viszont ideiglenesen két lengyel hajtómű kerül Bulgáriába, így egy MiG-29-es újra repülőképessé válhat a jelenleg négy levegőbe emelkedni képes mellett. A 6,1 millió eurós szerződés a hírek szerint anyagilag kedvezőbb, mint amit az orosz kínáltak, ők hajtóművenként 600000 euróval többet kértek egy hajtómű nagyjavításáért.

Október 30-án 10:43-kor lezuhant Olaszországban az AgustaWestland AW609-es billenőrotoros gép prototípusa. Az első repülését még 2006 novemberében végrehajtó gépen két pilóta tartózkodott, ők életüket veszítették.

Orosz források szerint az Iszlám Állam elleni bevetések során Szíriában már bevetésre került a KAB-250-es precíziós vezérlésű bomba. A 256 kilogrammos lézeres vezérlésű KAB-250LG-E, és a műholdas irányítórendszerrel ellátott KAB-250Sz bombák 3-5 méteres körkörös találati valószínűséggel képesek a szárazföldi célpontok megsemmisítésére. A 3,2 méter hosszú, 255 milliméteres testátmérővel, valamint 550 milliméteres fesztávolsággal rendelkező fegyverek az e hónap elejei hírek szerint elsőként a Szuhoj Szu-34-es vadászbombázókon kerül integrálásra még ebben az évben, a későbbiek során a többi orosz harci repülőgép fegyverzetében is meg fog jelenni.

Törökország 70 millió dollár értékben szerez be műholdas irányítórendszereket bombák számára. Ezekkel 600 GBU-31-es, 300 GBU-38-as és 100 GBU-54-es bombát tudnak majd célba juttatni.

Izraelben bemutatták a Trophy aktív páncélzat még könnyebbé tett új változatát a Trophy LV-t. A nagyjából egytonnás, 2010-ben hadrendbe állított Trophynak már megjelent egy feleakkora tömegű variánsa a Trophy Light, de a Trophy LV-vel a Hummer kategóriájú járművek védelmét is növelni lehet az irányított rakétákkal szemben.

Szintén a zsidó államból származó hír, hogy a lövészpáncélosok két forrásból is cserére kerülhetnek. Ugyanis elkészültek a 35 tonnás Eitan prototípusával. A 8x8-as kerékképletű jármű könnyebb és olcsóbb, mint a Merkava alapján kifejlesztett Namer. A védelmét aktív páncélzattal is erősítő Eitan-nal a következő évben kezdődhetnek majd el a próbák, míg szolgálatba állítására 2020-ig kell várni. Az M113-ok cseréjére a másik opciót a Merkava harckocsik Mk2-es variánsai jelentik, hiszen ezek lassan kivonásra kerülnek a hadrendből a korszerűbb változatoknak köszönhetően. A jelentős páncélvédelemmel rendelkező harckocsik a torony eltávolítása és némi korszerűsítés és átalakítás után, mint lövészpáncélosok jelenhetnek meg újra a szárazföldi erők kötelékében. Az első átalakított példánnyal még idén tavasszal lefolytatták az első csapatpróbát, sikerrel. A távolabbi jövőben a Merkava Mk5-ös mellé egy újabb harckocsi meg megérkezhet, ez pedig a 32 tonna körüli tömeggel rendelkező Carmel lesz. Ennek megjelenésére 2025-2027 körül lehet számítani.

Robothelikopterrel folytatott le tesztsorozatot a dél-afrikai haditengerészet. A Schiebel S-100 Camcopter október 20. és 23. között hajtott végre repüléseket az SAS PROTEA (HECLA-osztály) oceanográfiai kutatóhajó fedélzetéről. A tengeri felügyeltre és kalózkodás elleni műveletre alkalmazni kívánt forgószárnyas 45km/h-s erősségű oldalszélben is sikerrel szállt fel-és le a kutatóhajó fedélzetére.

Befejeződött a dél-afrikai A-Darter infravörös önirányítású légiharc-rakéta fejlesztése. A sorozatgyártás jövőre indul, az első példányok átadásra 2017 februárjáig szeretnének sort keríteni. Ezt a programot is elérte az időbeli csúszás réme, így hat hónapos lemaradásban van a tervezetthez képest. Dél-Afrikában a JAS-39 Gripen mellett a brit Hawk sugárhajtású kiképzőgépek fegyverzetébe is integrálásra fog kerülni az A-Darter, a képességit maximálisan kihasználó sisakcélzóval együtt.

Várhatólag decemberben kerül aláírásra az a szerződés, melynek értelmében, Indiában licencgyártásba kerül az orosz Kamov Ka-226-os könnyűhelikopter. Ezt az indiai védelmi miniszter októberi, három napos oroszországi látogatása során jelentették be. Az indiaiak a hírek szerint engedélyt kapnának a típus exportra történő gyártására is, ami a helyi több mint 200 darabos várható megrendelés mellé komoly hasznot hozhat a Hindustan Aeronautics Limited (HAL) számára.

A szomszédos Pakisztán Törökországtól kapott ajándékba 34 darab T-37-es Tweet sugárhajtású kiképzőgépet. Ankara 2009-ben vonta ki országának légierejéből az idős amerikai típust, aminek példányait tartós tárolásba helyezték. A gépekhez, a szükséges földi kiszolgáló eszközök mellett jelentős tartalék alkatrész is átadásra fog kerülni, az október 28-án aláírt szerződés értelmében. A T-37-est a kolumbiai légierőn kívül már csak Pakisztánban repülik, itt ez év júniusától állt hadrendbe 18 példány.

Dél-Koreában a következő évtől szeretnék a KUH-1 Surion helikopterek gyártási ütemét növelni. A Korea Aerospace Industries (KAI) az eddigi havi egy gépes kibocsájtási ütemet a háromszorosára kívánja emelni. A típus különféle változatából 200 darabot meghaladó mennyiség rendszeresítése várható. Az eddig átadott 40 példánnyal szerzett tapasztalatok kedvezőek, 80%-ot meghaladó bevethetőségi rátát produkáltak, csak az első 10-15 példánynál adódtak jelentősebb üzemeltetési problémák, de ezek sem bizonyultak komolynak. A tengerészgyalogság számára készülő változat is lassan célba ér. Ez a tengeri üzemre tervezett helikopter a kétfős személyzeten felül két géppuskást is szállít majd a kilencfőnyi tengerészgyalogoson felül. A tengerészgyalogság 36 biztos megrendelését további 4-el hajlandó növelni a jövőben, a szerződés megkötésére 2016-ban kerülhet sor. A tengeralattjárók és hadihajók elleni modifikáció fejlesztése jelenleg is zajlik, a beszerzett nyolc AgustaWestland AW159-es miatt a program jövője nem biztos.

A Boeing CH-47D Chinook helikopter HMAS CANBERRA fedélzetén történő üzemeltetés lehetőségét vizsgálták Ausztráliában. A tandemrotoros géppel a fel-és leszállások végrehajtása mellett lebegés melletti üzemanyag felvételét is végrehajtott a partraszállást támogató helikopterhordozó fedélzetéről.

A 31. Lockheed Martin C-5M Super Galaxy teherszállító is átadásra került az amerikai légierő számára. A Travis légibázisra érkező gép 1984 áprilisában állt hadrendbe, eddigi szolgálati ideje alatt 20930 repült órát gyűjtött össze.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

Aerospatiale SA-341F Gazelle.

Embraer EMB-145SA.

Dassault Mirage IIIRS.

Boeing KC-767A.

General Dynamics F-16AM Fighting Falcon.

AgustaWestland EH101.

MiG-29: 1., 2.

Buccaneer S.MK.2.

Boeing Chinook HC.4.

Airbus A400M Atlas.

Grumman KA-6D Intruder.

Kawasaki C-1.

Dassault Mirage IVA.

Szu-25M1.

Boeing Chinook HC.2A.

Lockheed U-2S.

Saab JA37 Viggen.

McDonnell Douglas CF-188A Hornet.

Panavia Tornado GR4.A.

Rockwell B-1B Lancer.

Szu-25.

Kawasaki OH-1 Ninja.

Japanese Kawasaki P-1 Maritime Patrol Aircraft

"La France a-t-elle encore une politique arabe ?" "Est-elle passée, au Proche-Orient, d'une approche dite gaullo-mitterrandienne à une tentation néo-conservatrice ?" Que signifie le récent rapprochement avec les Etats du Golfe et notamment l'Arabie Saoudite ? Le débat public ne manque pas d'interrogations récurrentes sur le sujet, avec cependant plusieurs biais ou angles morts.Un débat erronéLe premier d'entre eux consiste à ne plus questionner les termes eux-mêmes, or ceux-ci posent problème. La "politique arabe", vocable datant des années 60, remis brièvement au goût du jour par Jacques Chirac lors d'un discours à l'Université du Caire en 1996, désigne-t-elle une politique par nature pro-arabe (ce dont on a longtemps accusé le Quai d'Orsay), ou bien une tentative pour définir une stratégie au sud et à l'est de la Méditerranée, qui n'exclue d'ailleurs pas la prise en compte de la diversité des situations nationales ? Que signifie encore une approche "gaullo-mitterrandienne", 25 ans après la fin de la guerre froide, outre la volonté louable de maintenir à l'échelle globale une vision française indépendante de l'allié américain (sans pour autant rompre avec lui), vision qui soit toujours universaliste et non réduite à la défense des seules valeurs occidentales ? Qu'appelle-t-on au juste "néo-conservatisme" en France ? Très loin de ses origines intellectuelles américaines, le terme désigne souvent à Paris, parfois un peu vite, un mélange d'atlantisme (qui existe depuis longtemps dans notre pays), d'occidentalisme, et d'interventionnisme militaire appliqué à une vision manichéenne de l'échiquier international, sur lequel  faudrait frapper d'abord les ennemis supposés consacrés, par solidarité avec des alliés supposés naturels.
Un deuxième biais consiste à aborder la politique française au Moyen-Orient comme la traduction d'un tel choix idéologique, plutôt que comme le résultat d'une marge de manœuvre en réalité fort étroite. Car la capacité française d'agir sur la région ne permet pas autre chose que des ajustements subtils, des compromis pragmatiques, des postures prudentes. Ce qui est certes déjà beaucoup. Mais quand bien même un décideur arrêterait-il une diplomatie délibérément idéologique dans un sens ou dans l'autre, la complexité de cette aire géographique le rattraperait rapidement pour le ramener à la réalité. Perte de repèresCette réalité, quelle est-elle ? Traditionnellement, la France entretenait des liens étroits avec le Liban (ancien mandat, et de tradition toujours francophone), ambigus et conflictuels mais teintés de connaissance mutuelle avec la Syrie (ancien mandat elle aussi), des liens de confiance plus personnels avec plusieurs chefs d'Etat arabes (en Egypte, en Arabie Saoudite, au Qatar et dans les Emirats, jadis avec Yasser Arafat...), tandis qu'hors du monde arabe, la relation restait traditionnellement méfiante avec Israël, entachée de contentieux lourds depuis les années 1980 avec l'Iran (guerre Irak-Iran, dossier libanais, attentats en France, litiges financiers...), et pervertie avec la Turquie par la question de l'adhésion à l'Union européenne. Les proximités arabes se sont trouvées bouleversées par la disparition physique ou politique des acteurs connus de longue date (comme Arafat, Hariri ou Moubarak), par les printemps arabes, les déceptions consécutives (avec la Syrie, sous Jacques Chirac puis Nicolas Sarkozy), et l'extrême complexification des enjeux, avec la montée en puissance d'acteurs non étatiques (Hezbollah, Al Qaida, Daech, Hamas...). Soit dit en passant, cet éloignement progressif ou cet estrangement, dirait-on en anglais, vaut aussi pour le Maghreb, où les jeux à multiples facettes de la situation algérienne, la mort de Hassan II au Maroc en 1999, plus récemment le renversement de Ben Ali à Tunis, ont changé la donne pour la diplomatie française. Plus encore, l'intervention militaire de 2011 en Libye, initialement saluée, est aujourd'hui portée au passif de la France (comme de ses alliés britanniques et américains), et sert d'argument à Moscou et Pékin pour s'opposer à tout règlement occidental de la crise syrienne.
Dans le même temps, les relations avec les Etats non arabes ne se sont pas améliorées. En dépit d'une courte lune de miel au début du mandat de Nicolas Sarkozy, la relation franco-israélienne s'est à nouveau dégradée après la crise de Gaza de 2010, pour se heurter ensuite régulièrement à la personnalité de Benjamin Netanyahu. Le dialogue avec l'Iran n'a naturellement pas bénéficié de l'intransigeance de Paris dans les négociations sur le dossier nucléaire, alors que Washington imposait finalement un accord. La question turque enfin, à peine remise de l'hostilité déclarée de Nicolas Sarkozy à l'adhésion d'Ankara à l'UE, s'est trouvée otage par la suite de la nouvelle posture d'Erdogan (devenu président en 2014), autoritariste en interne et ambigüe à l'international.
Que reste-t-il alors ? Un Moyen-Orient dont l'agenda politique est aujourd'hui dominé par l'expansion de l'Etat Islamique à partir de l'Irak et de la Syrie, devenus Etats effondrés (l'Irak l'était déjà depuis 2003) alors même que les abcès de fixations antérieurs ne sont pas réglés (les question palestinienne, la question kurde, la situation libanaise, les inégalités de développement, les conséquences des guerres américaines puis des printemps arabes...). Un Moyen-Orient en quête de stabilité,[1]où les acteurs étatiques régionaux ont perdu la main face aux groupes armés et aux clivages ethniques et religieux, où les Etats-Unis hésitent (on se souvient du recul de l'administration Obama face au choix de frapper le régime de Damas en 2013), où l'Europe reste absente (après les échec successifs du processus de Barcelone en 1995 puis de l'Union Pour la Méditerranéeen 2008), où la Russie, soudain, se rêve à nouveau en puissance globale, poussant son avantage jusqu'à oser l'engagement militaire Syrie. De quoi la politique moyen-orientale de la France est-elle le nom ?Face à cette poudrière, que fait la France, et quelle lecture peut-on avoir de son action? Après la séquence difficile des printemps arabes (commencée par la situation tunisienne, qui a entraîné le changement du ministre français des Affaires étrangères), Paris semble plus proche aujourd'hui des acteurs conservateurs de la région, qui n'avaient pas caché leur opposition aux "printemps". Les nombreuses visites officielles au plus haut niveau dans les Etats du Golfe, des objectifs stratégiques en phase avec ceux de Riyad (sur la destitution de Bachar al-Assad, la méfiance à l'égard de l'accord iranien ou la situation au Yémen), des contrats commerciaux importants passés avec les Etats du Golfe ou financés par eux (l'achat d'avions Rafale par Le Caire - qui constitue par là même un soutien au régime d'Abdel Fattah al-Sissi, une aide militaire de 3 milliards de dollars à l'armée libanaise), semblent attester d'une ligne dont la cohérence est assumée, et qui privilégie la garantie de stabilité au moins à court terme, en dépit des critiques que cela ne manque pas de susciter.
Par ailleurs, la diplomatie française joint le geste à la parole, en assumant une posture interventionniste inverse à celle de Jacques Chirac sur l'Irak en 2003. En militant ouvertement pour des frappes contre le régime syrien en 2013, en engageant des moyens important contre Daech en Irak depuis 2014 (opération Chammal, mobilisation du porte avion Charles de Gaulle), en ouvrant la voie à des frappes sur le territoire syrien à l'automne 2015, Paris fait preuve du même volontarisme politico-militaire qu'en Afrique, au Mali et en Centrafrique, et avec le dispositif Barkhane.
Plusieurs de ces choix, on l'a dit, rencontrent ceux de l'Arabie Saoudite et de ses alliés émiratis ou koweïtiens. D'autres, comme l'intransigeance sur le dossier iranien, rencontrent nécessairement un écho favorable en Israël. D'autres encore, comme l'engagement militaire contre Daech, viennent soulager l'allié américain. Dans le même temps, le lien de la France avec le Qatar reste fort, même si la priorité, par rapport aux années Sarkozy, semble s'être recentrée sur le grand voisin saoudien. Comment interpréter alors cette posture ? 
L'hypothèse d'un alignement sur un axe Washington – Riyad – Tel Aviv ne résiste pas à l'analyse, ne serait-ce que parce que cet axe n'existe pas. On connaît l'état des relations entre Washington et Riyad d'une part, Washington et Tel Aviv de l'autre, toutes deux victimes entre autres de l'accord sur le nucléaire iranien, après des années de méfiance croissante. L'hypothèse plus idéologique d'un rapprochement français non pas "générique" avec les Etats-Unis et Israël, mais "partisan", avec les Faucons de chacun des deux pays, se heurte aux anomalies que constitueraient alors l'excellente relation de la France avec Riyad et Doha, ou encore les votes français à l'ONU en faveur de la Palestine (en 2011 pour l'intégration de cette dernière à l'UNESCO, en novembre 2012 pour son statut d'observateur non membre de l'ONU, en décembre 2014 en faveur de la résolution palestinienne sur le retrait israélien des Territoires occupés avant la fin 2017, en septembre 2015 pour autoriser les Palestiniens à faire flotter leur drapeau au siège de New York). L'hypothèse plus subtile encore d'un retour, par François Hollande, à une politique de type SFIO, beaucoup plus favorable à Israël sans pour autant s'aliéner les pays arabes, est plus crédible car plus nuancée, mais se heurte aux nombreuses recompositions récentes, qui ont fait voler en éclat l'affrontement binaire et simpliste entre d'un côté "les Arabes" et de l'autre Israël. 
La lecture par une Realpolitik mercantiliste, qui voit la France privilégier les acteurs à la fois très solvables et férus de stabilité régionale, paraît plus solide, à condition de ne pas la ramener à une seule affaire de signature de contrats. Certes, la politique étrangère développée par l'actuel exécutif depuis 2012 et exposée régulièrement par Laurent Fabius, ne fait pas mystère de l'importance à accorder à l'économie, considérée comme le nerf de la guerre dans une diplomatie moderne (d'où  le rattachement du commerce extérieur et du tourisme au quai d'Orsay, la création d'une direction des entreprises et de l'économie internationale, etc.). Et dans cette perspective, les contrats signés avec ou grâce au Golfe, importent. Mais c'est la concordance de cet horizon commercial avec l'objectif de stabilité qui fait désormais l'originalité des liens bilatéraux. La priorité donnée à un environnement stratégique plus stable sur son flanc sud  s'accommode par exemple de l'initiative égypto-saoudienne d'une force arabe commune.
Reste que les multiples contradictions régionales demeurent, qui rendent toute politique unidimensionnelle impossible.  Cette complexité n'est naturellement pas ignorée du quai d'Orsay, qui estime depuis plusieurs mois qu'une confrontation Riyad-Téhéran doublée d'une concurrence Riyad-Doha constitue l'une des toiles de fond de nombreuses tensions actuelles. On sait également que la question de savoir qui, du régime de Damas ou de l'Etat Islamique, doit être tenu premier responsable du chaos syrien, est particulièrement délicate pour maintenir les équilibres entre les différentes amitiés proche-orientales. De surcroît, ces amitiés ne doivent pas altérer l'alliance américaine, dont Paris ne veut pas se départir : même si l'épisode des "lignes rouges" syriennes de 2013 (lorsque Washington avait renoncé au dernier moment à frapper la Syrie en dépit de la volonté française) a laissé des traces profondes, on est conscient à Paris qu'aucune politique forte dans la région ne peut s'envisager seul, sans l'appui américain. 
La politique de la France au Moyen-Orient n'est ni aussi erratique ou improvisée qu'on le prétend parfois, ni aussi déterminée idéologiquement qu'on le soupçonne ailleurs. Elle demeure plus simplement contrainte par les paramètres d'une rencontre à haut risque entre une puissance moyenne à vocation globale, et une région en proie à un chaos que nul ne maîtrise, mais que tout le monde subit.
@charillon


[1] F. Charillon, A. Dieckhoff, Afrique du Nord Moyen-Orient : Logiques de chaos, dynamiques d'éclatement, La Documentation Française, Paris, 2015.

À la fin du mois d’octobre 2015, le drone Reaper a battu un nouveau record d’endurance en effectuant un vol de 25 heures et 6 minutes. Depuis janvier 2014, dans le cadre des opérations Serval puis Barkhane, ces drones opèrent au sein du détachement air de Niamey pour renforcer les capacités de surveillance et de renseignement de la force.

A Légirendészeti Szolgálat minden évben július 1-től augusztus 31-ig balatoni szolgálatot lát el. Két helikopterrel a Siófok-Kiliti repülőtérre települnek és vízirendészeti kollégáikkal együttműködve ellenőrzik a Balatont és környékét.

Rendészeti szempontból a négy balatoni megye – Fejér, Somogy, Zala és Veszprém megye - közül minden évben más tölti be a vezető szerepet. Idén nyáron Fejér megye főkapitányának rendészeti helyettese volt a kijelölt rendőri vezető. Naponta két óra repült idő felett rendelkezett. Ezt a repült időt többnyire a víz feletti járőrözéssel töltötték a helikopterszemélyzetek, akiket augusztus elején elkísérhettem egy járőrfeladatra.

*

A Siófok-Kiliti repülőtér a Balaton-parttól mintegy tíz kilométerre fekszik, itt van a Légirendészeti Szolgálat nyári hónapokban használt bázisa. Egy-egy váltás három főt jelent; egy pilótát, egy fedélzeti szolgálattevőt (operátor) és egy műszakit. A háromfős csapat öt napot tölt el a balatoni szolgálatban és az ötödik napon érkezik a váltás. Az idei év eltér az eddigi gyakorlattól, mert a déli határszakaszon zajló migráció miatt két feladatot lát el a balatoni különítmény. Hetente egyszer az egyik géppel áttelepülnek a bácsbokodi bázisra, ahol két napot dolgoznak határrendészeti feladaton. Ezután visszatelepülnek Siófok-Kilitire és folytatják feladataikat a Balaton felett.

A Romeo 503-as légi és földi személyzete: Habuda László rendőr alezredes, pilóta, Zsidó Zsolt műszaki kolléga és Papp László rendőr törzszászlós, operátor.

A két nyári hónapban minden helikopterpilótára havonta legalább egy balatoni szolgálat jut, az operátorokra több is. A napi szolgálati és készenléti időt a feladatokhoz alkalmazkodva osztják be. Naponta nyolc órát vannak szolgálatban, a nap fennmaradó tizenhat órája készenléti időnek számít, hiszen bármikor érkezhet riasztás, amikor azonnal fel kell szállni. Ha a feladat úgy kívánja, akkor a szolgálati időt és a repülésre felhasználható időt is ketté lehet bontani. Így volt ez látogatásomkor is. Habuda László rendőr alezredes, pilóta, Papp László rendőr törzszászlós, operátor és Zsidó Zsolt műszaki kolléga alkotta csapat a kapott feladat alapján délelőtti járőrrepülést majd egy készenléti időszak beiktatásával délutáni repülést tervezett.

*

A Balatonnál többnyire az MD-500-as helikopterrel dolgoznak a légi rendőrök. Az amerikai típus gyorsabb, fürgébb és kisebb területen is könnyebb vele leszállni, mint a helyigényes Mi-2-essel. További előnye, hogy lényegesen kevesebbet fogyaszt, mint a keleti típus. Megbízhatóság tekintetében az oroszosan túlméretezett Mi-2-es sem marad el az amerikai helikopter mögött, bár az is igaz, hogy az MD-500-asok leterheltsége nagyobb, a feladatok nagyjából kétharmadát velük repülik.

A légirendészet hangárjában két MD-500-as helikopter áll, az R 502-es és az R 503-as lajstromjelű gépek. Zsidó Zsolt az 503-as előkészítését kezdi meg. Ő végzi a helikopter napi üzemeltetését, a repülés előtti, az ismételt, és a repülés utáni előkészítéseket és a tankolást. A 25-50-100-250 órás időszakos ellenőrzésekhez már kell egy mérnök is, ahogyan a helikopter átadás-átvételéhez is a váltáskor, mivel nem csak egy légijármű átadás-átvételéről van szó, hanem az addig végzett munkáéról is.

Az előkészítés első mozzanataként a kisméretű, 450 LE tengelyteljesítményű, Allison 250-es hajtóművet ellenőrzi a műszaki, majd a munkát a forgószárny-agynál és az alumínium lapátoknál folytatja. Ezután a helikopter jobb oldalához kerül a létra és az előkészítés fent, egy nagyméretű ajtónál folytatódik. E mögött van a levegőszűrő és a részecske kiválasztó lefúvató szelepe is. Ha a levegőszűrő előtt és mögött elhelyezett nyomásérzékelők szerint a nyomáskülönbség a szűrő eltömődése miatt túllép egy értéket, a pilóta előtt fényjelzés jelzi, hogy ki kell nyitni a megkerülő ajtót, amelyen át szűretlen levegőt kap a hajtómű. Zsidó Zsolt ezen az ajtón át vállig benyúl a helikopterbe és tapintással ellenőrzi a kompresszor-lapátokat.

Ezt követően a pilótafülkébe ülve számos kapcsolót ellenőriz; például az üzemanyag-szivattyúét, a figyelmeztető tablófényekét, a külső helyzetfényekét, a hajtómű-újraindító teszt kapcsolót vagy azt a kapcsolót, amellyel a normál körülmények között 102 százalékon dolgozó hajtóműnek plusz fordulatot lehet adni.

A kabin padlója alatti tartályba és a hátsó ülés alatti póttartályba összesen 360 liter kerozin fér, de tankolásra most nincs szükség, arra már az előző feladat végrehajtása után sor került, hogy a helikopter riasztás esetén azonnal indulhasson. Az MD-500-assal három óra repülési idő tervezhető, figyelembe véve a navigációs tartalékot is.

*

Eközben a szolgálati épületben a hajózók sötétkék overállba öltöztek és a repülés előtti adminisztrációval és a felkészüléssel vannak elfoglalva. Habuda alezredes leadja a repülési tervet, amely szerint másfél órás vízirendészeti és autópálya ellenőrzést fogunk végrehajtani, miközben körberepüljük a Balatont. A repülési tervet a Készenléti Rendőrség központi ügyelete is megkapja. Közben Papp törzszászlóssal együtt ellenőrzik a meteorológiai előrejelzést, ami csak a keleti országrészre jelez felhőzetet. Indulás előtt a pilóta aláírja a gép műszaki átvételét és elindulunk a helikopterhez.

A csúszótalpas MD-500-as földi mozgatása a talpak végére akasztható kerekekkel lehetséges, amelyek egy rúd segítségével a talpak síkja alá fordíthatóak és a helikopter a farokrész lenyomásával máris gurítható.

A két hajózó és a műszaki kigurítja az R 503-ast a hangárból, ahova éjszakára - és nagy hőségben nappal is - kerül és áttolják az egyik leszállóhely betonjára. A talpakról lekerülnek a kerekek és a helikopterre felcsatlakoztatják a földi áramforrást, ami az indításhoz kell. A víz feletti repüléskor kötelező mentőmellény felvétele után Habuda alezredes körbejárva ellenőrzi a gépet, majd helyet foglalunk a fülkében. Az indítás gyorsan lezajlik és a Kiliti toronnyal való rádiózás után pontosan délben, a tervezett időben felszállunk. Hívójelünk a gép R 503-as lajstromjele után Romeo 503 lesz.

Három perc múlva Siófok fölött kirepülünk a Balaton fölé. Bejelentkezünk a vízirendészet frekvenciáján és jelentjük, hogy megkezdtük a munkát, a partszakasz ellenőrzését. A repülés alatt folyamatos rádiókapcsolatban maradunk a vízirendőrökkel.

Az útvonalat úgy repüljük le, hogy azt a távolságot tartsuk a parttól, ahol még szabad fürödni. Ez a déli part esetében egy kilométert jelent, az északi parton ötszáz métert. Elsőfokú viharjelzés esetén (45 villanás/perc a parti jelzőfénnyel) már a déli parttól is csak ötszáz méterre lehet beúszni, másodfokú viharjelzés esetén (90 villanás/perc) pedig mindenkinek ki kell menni, csak a vitorlások maradhatnak bent.

Aki tőlünk balra, vagyis köztünk és a part között van, az betartja ezt a szabályt, aki viszont tőlünk jobbra, a nyílt víz felé lenne, azt kitessékelnénk. Ugyanez az ellenőrzés vonatkozik a gumimatracokra és a vízibiciklikre. Azt is ellenőrizzük, hogy a vízen közlekedők nem sértik-e a hajózási útvonalakat, és nem mászik-e fel valaki azokra a stégnek látszó kutakra, amelyeken nagyteljesítményű szivattyúk dolgoznak.

A kút alatt nagyteljesítményű szivattyú dolgozik, tilos felmászni rá.

A megtett és az előttünk álló útvonal szépen kirajzolódik a mozgótérképes GPS nagyméretű kijelzőjén, a pilóta előtt. Egy-egy kisebb kitérőt teszünk, hogy közelebbről is megnézzük, hogy csak egy csónak vagy egy matracos fürdőző távolodott jobban el a parttól, de csak szabálytisztelő nyaralókkal találkozunk. Ahogy a nyílt víz fölé repülünk és a parti referenciák – épületek, fák – messzebb kerülnek, nehezebb megbecsülni a magasságot. Az egybefüggő vízfelület a színét és csillogását is változtatja, attól függően, hogy melyik irányból süt a nap.

A déli part vége felé járunk, amikor egy bal fordulóval kirepülünk a part fölé, az M7-es autópálya irányába. A négy Balaton-menti megye rendszeresen kéri a nagyobb forgalmú utak ellenőrzését. A légirendészet ilyenkor vagy önállóan ellenőrzi az utakat és tartja a kapcsolatot az adott megye központjával, vagy pedig a helikopter fedélzetre veszi azt a rendőr kollégát, aki kijelöli, hogy hol ellenőrizzenek. Baleset esetén is riaszthatják a légirendészetet, amely a fentről látott átfogó kép alapján segíti a kialakult dugó terelését.

A szántódi kikötő. A kikötők bejáratát és a hajózási útvonalakat szabadon kell hagyni. 

A pályát hosszan átlátni, hétköznap lévén a forgalom gyér, így visszatérünk a víz fölé. Előtte azonban még áthúzunk a balatonkeresztúri repülőtér felett. A reptér csendes, kihalt. Két gép áll a füvön, de repülés nincs, pedig a Balaton környékén a nyári szezonban szinte minden repül: sárkány, kisgép, helikopter. A gépek és pilótáik ellenőrzése is a légirendészet feladata, hogy betartják-e a lakott területek és a víz feletti repülés szabályait, hogy megfelelnek-e például a sétarepülés végrehajtására vonatkozó szabályoknak.

Jobb fordulóval ismét a partot célozzuk meg.

A déli part vége felé gyérül, majd megszűnik a part beépítettsége. Ezen a védett részen a természet az úr, így nincs is kit ellenőrizni, ezért a nádas felett repülve Keszthely felé vesszük az irányt, majd az északi partot célozzuk meg.

Utasokra váró sétarepülő helikopter az északi parton.

Ha egy vihar északról közeleg, a veszély abban rejlik, hogy az erős szél befelé, a déli part irányába viszi a fürdőzőket. Ilyenkor az emberek kiterelése a feladat, amely közben az északi part domborzata miatti erős turbulenciával is meg kell küzdeni a pilótáknak. A vihar elmúltával az eltűnt embereket, felborult csónakokat, vitorlásokat kell keresni. Az emberek esetében sajnos ez többnyire a holttest keresését jelenti, a vízijárművek esetében pedig azokat, amelyek vízzel megtelve éppen csak, hogy a felszínen vannak, és hajóról, motorcsónakból nem látni őket. Arra is lehet számítani, hogy a csónakba, hajóba, emberek kapaszkodnak, akik erejük végén járnak. A megtalált személyhez vagy vízijárműhöz a légirendészek a helyszínre hívják a vízirendészet hajóit.

A pilótafülke jobb ülése az operátoré.

Az északi parton sokkal több vitorlást látni, mint a délin és számuk csak nő, ahogy közeledünk a keleti medencéhez. Még a Tihanyi-félsziget előtt kirepülünk egy ideiglenes helikopter-leszállóhely fölé, ahol letakarva áll egy forgószárnyas. Légiforgalom szempontjából csendes nap van, a Romeo 503-as az egyetlen légijármű a Balaton-part felett. Nekivágunk a hátralévő résznek, a keleti medencének, majd Balatonfőkajár és Balatonvilágos között átrepülünk az M7-es csomóponthoz, és besorolunk az autópálya mellé. A forgalom az elmúlt szűk egy órában sem változott, az MD-500-as árnyéka az autók mellett száguld. Egy nagy ívű bal fordulóval, a balatonfőkajári füves reptér és a mellette épülő versenypálya felett elrepülve visszafordulunk a Balaton fölé. Még néhány röpke perc a víz felett és a siófoki kikötőnél berepülünk a part fölé. Három perc múlva a Siófok-Kiliti repülőtérhez közelítve lassítunk, és lassan behelyezkedünk a töltőhelyhez, ahol leszállunk.

Zsidó Zsolt már várja a helikoptert és a hajtómű leállítása után elvégzi az ismételt előkészítést és a gép tankolását. A rendőrség saját nyolcezer literes kútjából alig 176 liter kerozin folyik át az MD-500-as tartályába. A műszaki ezután a jobb első ülés alatti helyére csatlakoztatja a földi áramforrást. A Romeo 503-as kész a következő feladatra, amelyre a késő délutáni órákban indul majd. A hajózók leadminisztrálják a repülést és megkezdik a készenlétet. A nyolcórás szolgálati időt most megbontják, kétszer négy órára.

*

Nem minden repülés ennyire nyugodt, előfordul, hogy az éppen járőröző helikoptert bűnügy miatt riasztják. Ez lehet rablás, gyilkosság, de lehet egy üldözés is vagy a nádasba menekült fegyveres elkövető keresése. A látogatásomat megelőző napon egy öngyilkosság miatt kellett megszakítani a Balaton feletti járőrözést és a Velencei-tó nádasa fölé repülni.

A vízirendészeti szabályok betartása 2010-ben volt a mélyponton, amikor közel 900 esetben kellett közbelépni a Balaton felett járőröző rendőröknek. Tavaly ez az érték „csak” 453 alkalom volt. Ezekhez a számokhoz minden évben hozzáadódik az a több száz intézkedés, amelyet közlekedésrendészeti, légirendészeti, bűnügyi és kutató-mentő céllal, 110-130 repült óra felhasználásával hajt végre a Légirendészeti Szolgálat a magyar tenger térségében.

 ***

Fotó: Szórád Tamás

Az Aeromagazin 2015. októberi számában megjelent cikkem másodközlése.

Magyarország egymillió eurót ajánlott fel, de 2,2 milliárd még hiányzik. 50 ezer védőmaszkot is küldtek a szerbeknek.

Abkommen werden nicht eingehalten, immer mehr Zäune gebaut, die EU ist weit weg von gemeinsamem...

Húszmilliárd forint fordítható a prototípusfejlesztésre és a forgalomba hozatalra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében rendelkezésre álló forrásból; az erről szóló pályázatot pénteken tették közzé - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a pályázati felhívás megjelenését követően az MTI-vel.

2015. november 3., kedd
15.00 Találkozó Vilmos Sándor holland királlyal (hivatalos sajtófotó-alkalom)

2015. november 4., szerda
Stockholm
13.00 Találkozó Stefan Löfven svéd miniszterelnökkel
14.20 Közös sajtókonferencia

2015. november 8., vasárnap
Berlin
19.00 Találkozó Angela Merkel szövetségi kancellárral, majd munkavacsora

Der Rat hat in den letzten Wochen mit einer Reihe von Beschlüssen auf die derzeitige Migrationskrise reagiert. Das Ausmaß der Migrationsströme hat gezeigt, dass ein stärker koordinierter Informationsaustausch erforderlich ist.

Daher hat der luxemburgische Vorsitz am 30. Oktober 2015 beschlossen, die integrierte Regelung für die politische Reaktion auf Krisen (IPCR) im "Informationsaustausch-Modus" zu aktivieren. Ziel ist die Überwachung der Entwicklung der Migrationsströme, die Unterstützung der Beschlussfassung und die verbesserte Durchführung der vereinbarten Maßnahmen.

Im Rahmen des Informationsaustausch-Modus sind die Mitgliedstaaten der EU sowie die Organe und einschlägigen Ämter und Agenturen der Union gehalten, über eine gemeinsame Internet-Plattform kontinuierlich aktualisierte Informationen über die Lage vor Ort auszutauschen. Die Kommission und der EAD werden regelmäßig integrierte Analysen der übermittelten Informationen bereitstellen, um eine gemeinsame Beschlussfassung der Mitgliedstaaten und eine zwischen ihnen abgestimmte Krisenreaktion zu erleichtern.

Hintergrund

Mit der integrierten EU-Regelung für die politische Reaktion auf Krisen (Integrated Political Crisis Response arrangements/IPCR) wird die Fähigkeit der EU zu raschen Entscheidungen im Fall von schweren Krisen, die politisch auf EU-Ebene bewältigt werden müssen, gestärkt. Die Regelung ist am 25. Juni 2013 vom Rat der Europäischen Union gebilligt worden.

Die IPCR ist flexibel und größenvariabel; sie ermöglicht eine maßgeschneiderte Reaktion der EU auf politischer Ebene und gewährleistet die erforderliche Unterstützung durch die EU-Organe und ‑Dienste im Zusammenhang mit einer Krise und deren Entwicklung. Sie nutzt umfassend die Synergien zwischen den Akteuren und bestehenden Ressourcen, Strukturen und Fähigkeiten.

Die Regelung ist auf das Subsidiaritätsprinzip gestützt und wahrt uneingeschränkt die Zuständigkeiten der Mitgliedstaaten in einer Krisensituation. Sie ersetzt keine der bestehenden sektoriellen Regelungen.

A Tanács az elmúlt hetekben számos döntést hozott a jelenlegi migrációs válságra reagálva. A migrációs áramlatok nagyságrendje világossá tette, hogy koordináltabb információcserére van szükség.

A luxemburgi elnökség ezért 2015. október 30-án úgy döntött, hogy „információcsere” üzemmódban életbe lépteti az uniós politikai szintű integrált válságreagálási intézkedéseket. A cél a migrációs áramlatok alakulásának nyomon követése, a döntéshozatal elősegítése és a jóváhagyott intézkedések jobb végrehajtása.

Információcsere-üzemmódban az uniós tagállamok és intézmények, valamint az érintett ügynökségek egy közös internetes platformon keresztül folyamatosan megosztják egymással az érintett területeken fennálló helyzettel kapcsolatos aktuális információkat. A Bizottság és az EKSZ rendszeresen átfogó elemzést tesz közzé a megosztott információkról, hogy elősegítse a közös döntéshozatalt és a tagállamok közötti koordinált válságreagálást.

Háttér

Az uniós politikai szintű integrált válságreagálási intézkedésekkel az EU gyorsabban képes meghozni a szükséges döntéseket, amikor olyan nagyobb válsághelyzettel kell megküzdenie, amely uniós politikai szintű válaszlépéseket tesz szükségessé. Az integrált válságreagálási intézkedéseket az Európai Unió Tanácsa 2013. június 25-én hagyta jóvá.

Az integrált válságreagálási intézkedések rugalmasak és skálázhatók, az adott helyzetnek megfelelő reagálást tesznek lehetővé az Unió politikai szintjén, és segítségükkel válsághelyzetben az uniós intézmények és szolgálatok folyamatosan biztosítani tudják a szükséges támogatást. Az érdekelt felek, valamint a meglévő erőforrások, struktúrák és képességek közötti szinergiák teljes körű kiaknázásán alapulnak.

Esetükben is alkalmazandó a szubszidiaritás elve, azaz az intézkedések során teljes mértékben tiszteletben kell tartani a tagállami hatásköröket. Az integrált válságreagálási intézkedések nem lépnek az ágazati szintű hatályos intézkedések helyébe.

Billigung des Vorschlags zur Reform des Gerichtssystems des Gerichtshofs der Europäischen Union

Approval of the proposed reform of the judicial framework of the Court of Justice of the European Union