Offensive néo-conservatrice : Viktor Orbán étend sa toile dans les Balkans
/ Slovénie, Relations internationales, Politique intérieure, Défense, police et justice, Société, Relations régionales, Questions européennes, Populations, minorités et migrations, Médias, JansaHangsúlyozzák, az együttműködési megállapodás aláírásával a két szervezet a kistermelők és fogyasztók érdekében kifejtett közös munkáját kívánja még hatékonyabbá tenni. Kiemelték, a jogszabályok a versenyhatóság és az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelet számára elsősorban a mezőgazdasági és élelmiszeripari beszállítók, illetve a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozások beszállítóinak védelme érdekében írnak elő egymáshoz szorosan kapcsolódó feladatokat.
A közlemény szerint a két szerv együttes erővel lép fel az élelmiszereket érintő, tisztességtelen reklámgyakorlatokkal szemben. A megállapodás elsődleges célja, hogy elősegítse a közös feladatok hatékony ellátását, és rögzítse a felek közötti rendszeres, gyorsított információcsere kereteit.
A hatóságok emellett törekedni fognak arra is, hogy a jogszabályokban előírt együttműködésen túlmutatóan, kölcsönösen támogassák egymás szakmai tevékenységét – írják a közleményben.
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke a közleményben elmondta, alapvető fontosságú az élelmiszerpiacon a fogyasztókért folyó tisztességes verseny, illetve valamennyi ágazatban a jelentős piaci erejű cégek beszállítókkal szembeni visszaéléseinek megakadályozása. Ezek ugyanis lényegesen befolyásolják a piaci szereplők versenyképességét és a fogyasztók érdekeit.
A Nébih elnöke a közleményben hangsúlyozta, kiemelten fontos célként kezelik, hogy az élelmiszerpiaci szereplők közti gazdasági kapcsolatok rendezett keretek között működjenek. Kulcsfontosságú, hogy minden tisztességesen működő gazdálkodó számára biztosított legyen a piacra jutás és a piacon való részvétel lehetősége, minimalizálva az erőkülönbségekből fakadó hátrányokat.
The post Együttműködési megállapodást kötött a GVH és a Nébih appeared first on .
Monténégro : le Parlement modifie la loi sur les religions
Monténégro : mais à qui sont ces églises ?
Monténégro : le métropolite Amfilohije est décédé
Monténégro : l'Église orthodoxe serbe met-elle en danger l'État laïc ?
Serbie : Porfirije, le nouveau patriarche, élu par l'Église et par Vučić
Quelle Église orthodoxe pour un Monténégro divisé ?
Monténégro : le Parlement modifie la loi sur les religions
Monténégro : mais à qui sont ces églises ?
Monténégro : le métropolite Amfilohije est décédé
Monténégro : l'Église orthodoxe serbe met-elle en danger l'État laïc ?
Serbie : Porfirije, le nouveau patriarche, élu par l'Église et par Vučić
Quelle Église orthodoxe pour un Monténégro divisé ?