You are here

Biztonságpolitika

Itt a vakáció, várja táboraiba a gyerekeket a Magyar Honvédség

Biztonságpiac - Fri, 06/14/2019 - 17:04
Pénteken véget ér a 2018/19-es tanév és megkezdődik a közel két és fél hónapos nyári vakáció csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. Várhatóan idén is sok diák vállal munkát, illetve tölti a szünidő egy részét táborban. A taborfigyelo.hu portál szerint a legnépszerűbbek a sport tematikájú vakációs lehetőségek, és a legtöbben Veszprém megyében táboroznak.

Az idei előrejelzések alapján megdől a tavalyi a rekord, és várhatóan több mint 215 ezer gyermek táborozik majd.

Tóth Béla, a www.taborfigyelo.hu vezetője azt közölte: a növekvő gyermekszámra a táborszervezők is reagáltak, és ahol megoldható, ott újabb turnusok indítását irányozták elő, ugyanis a legjobb ár-érték arányú táborok már március-áprilisban beteltek, és csak várólistára tudták felvenni a jelentkezőket. Az új turnusok indításával azon gyermekek is esélyt kaptak a legjobb táborokra, akik még nem foglaltak.

A jelenlegi táborkínálat óriási, csak a Táborfigyelőn több mint 1100 táborturnus közül lehet válogatni ár, helyszín és tábortéma alapján is. Azt látni kell – magyarázta -, hogy a hatalmas kereslet, azaz a táborozók megnövekedett száma egyúttal áremeléshez is vezetett. Így tíz százalékkal kell többet fizetni egy vakációs lehetőségért idén, mint tavaly, egy napközis tábor átlagára 35 ezer, míg az ottalvós táborok átlagköltsége ötven ezer forint – ismertette.

A portálon közzétett ismertető szerint a legnépszerűbb tábortéma 2019-ben a sport, míg az angol nyelvi és informatikai táborok holtversenyben a dobogó második fokát foglalják el. A harmadik helyre az egyre dinamikusabban előretörő készségfejlesztő táborok kerültek, míg őket a katonai és honvédelmi- és a kalandtáborok követik a ranglistán. Érdekes újdonság, hogy egyre több Magyarországon a meghökkentő témájú, vagy extrém tábor, amelyekre a kereslet is folyamatosan nő.

A földrajzi eloszlásban a vezető pozíciót, az előző évihez hasonlóan, továbbra is Veszprém megye birtokolja, míg a dobogó további két fokát Pest és Fejér megyék foglalják el. Továbbra is elmondható, hogy a napközis táborok legnagyobb koncentrációja Budapesten figyelhető meg, míg általánosságban kijelenthető, hogy a nagyobb városokban, megyeszékhelyeken a napközis, a kisebb településeken és környékükön az ott alvós táborok viszik a prímet.

Várja táboraiba a Magyar Honvédség is a honvédelem és a katonai élet iránt érdeklődő gyerekeket, fiatalokat – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábban az MTI-vel. Idén 72 táborban csaknem 2200-an vehetnek részt.

A június közepétől tematikusan megszervezett, többségében ötnapos táborokban például lovas, túlélő és önvédelmi foglalkozásokat kínálnak, valamint a légierő munkájával és a hagyományőrzéssel ismerkedhetnek meg a fiatalok. Nemcsak az általuk választott témakörökbe nyerhetnek betekintést, hanem például testnevelési, tereptani képességeket és ismereteket is elsajátíthatnak, amelyeket a mindennapi életükben is
hasznosíthatnak.

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a balatoni nyári élménytáborokat június 16. és augusztus 30. között rendezi meg, ezalatt több mint harminc ezren táborozhatnak. A hatnapos, ötéjszakás táborok tíz turnusára gyermekvédelmi intézmények és a köznevelési intézmények 1-8. évfolyamos gyermekekkel jelentkezhettek, a június 30. és július 5. közötti turnusra 6-11. évfolyam közötti diákcsoportok.

Categories: Biztonságpolitika

Bagoly mondja: Ankara szerint Washington “nem szövetségesi szellemiségű”

Biztonságpiac - Fri, 06/14/2019 - 13:58
Az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer törökországi beszerzésével kapcsolatos amerikai figyelmeztetés nem “szövetségesi szellemiségű”, és Ankara hamarosan válaszol rá – nyilatkozott szerdán újságíróknak Hulusi Akar török védelmi miniszter az észak-azerbajdzsáni Gebelében, ahol azeri és georgiai hivatali kollégájával találkozik.

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) múlt pénteken arra szólította a NATO-szövetséges Törökországot, hogy mondja le az orosz rakétarendszer megvásárlását. Patrick Shanahan megbízott miniszter Akarnak címzett levelében határidőt is szabott, és arról tájékoztatta, hogy amennyiben Ankara nem tesz eleget a kérésnek, a Pentagon július 31-vel véget vet a török pilóták kiképzésének, valamint az F-35-ös programmal kapcsolatban álló török személyzetnek el kell hagynia az Egyesült Államokat.

A Pentagon azt is kilátásba helyezte, hogy Washington felbontja az amerikai gyártmányú F-35-ös harci repülőgépek eladására vonatkozó megállapodást, továbbá véget vet a török cégek részvételének az F-35-ösök fejlesztésében.

Az ankarai védelmi tárca szombaton úgy reagált: “a levél azt a várakozást fogalmazza meg, hogy a stratégiai partnerség keretében találjanak megoldást a létező problémára, és tartsák fenn az átfogó biztonsági együttműködést, továbbá hangsúlyozza a tárgyalások folytatásának fontosságát”.

A török védelmi miniszter szerdai nyilatkozatában már úgy fogalmazott: a figyelmeztetést tartalmazó amerikai levél nyelvezete “nem felel meg a szövetségesi szellemiségnek“. Akar jelezte, hogy Törökország napokon belül eljuttatja a választ az Egyesült Államok részére. Hozzátette: csütörtökön telefonbeszélgetést folytat Shanahannel, illetve a hónap végén személyesen is egyeztetni fog vele Brüsszelben a NATO-tagországok védelmi minisztereinek találkozóján.

Az Egyesült Államok és Törökország viszonya az utóbbi hónapokban egyre feszültebb az orosz-török üzlet miatt, miután az ankarai vezetés számos alkalommal leszögezte, hogy nem hajlandó elállni a beszerzéstől. Washington attól tart, hogy az orosz technológia valódi célja adatgyűjtés a NATO katonai képességeiről.

A Pentagon már április elején egy sor megszorító intézkedést helyezett kilátásba Törökországgal szemben. Első lépésként leállította az F-35-ös vadászbombázók törökországi fogadásához és hadrendbe állításához szükséges felszerelések és kézikönyvek szállítását.

Egy hétfői amerikai sajtójelentésből azonban az derült ki, hogy – ellentétben a július 31-ei határidővel – a török pilóták F-35-ös harci repülőgépre való kiképzése az Egyesült Államok Arizona államában lévő Luke légi támaszponton már szünetel is. Az értesülés szerint a döntést egy helyi parancsnok hozta meg, biztonsági megfontolásokra hivatkozva. A Pentagon szóvivője közölte: a minisztérium tudatában van annak, hogy “a Luke légi bázison a török pilóták nem repülnek”.

Categories: Biztonságpolitika

Szabadon engedték az üzérkedéssel megvádolt orosz újságírót

Biztonságpiac - Fri, 06/14/2019 - 11:04
Ejtették a vádat a kábítószerrel való üzérkedéssel megvádolt orosz újságíró, Ivan Golunov ellen – közölte az Interfax hírügynökség Vlagyimir Kolokolcev orosz belügyminiszterre hivatkozva.

“A kriminalisztikai, biológiai, daktiloszkópiai és genetikai szakértői vizsgálatok eredménye alapján döntés született az Ivan Golunov elleni büntetőeljárás lezárásáról, mert nem bizonyított a bűncselekményben való részessége” – mondta a tárcavezető.

A Meduza ellenzéki hírportál munkatársát a nap folyamán el fogják engedni házi őrizetéből. Golunovot pénteken vette őrizetbe és bántalmazta a moszkvai rendőrség, azt állítva, hogy a hátizsákjában és lakásán kábítószert találtak. Az ügy széles körű, politikai hovatartozástól független felháborodást váltott ki Oroszországban, mert felmerült a gyanúja annak, hogy a hatóságok hamis vád alapján próbálták meg elhallgattatni az újságírót, aki cikkeiben gátlástalan uzsorásokról és egy, a temetkezési ágazatra rátelepedő szervezetről írt.

A bűnügyeknek az újságíró szerint moszkvai városi tisztségviselők és biztonsági szervek vezetői is részesei voltak.

Kolokolcev – Golunov elengedésének bejelentése mellett – Vlagyimir Putyin elnöknél kezdeményezte Andrej Pucskov vezérőrnagy, Moszkva nyugati közigazgatási körzetének rendőrparancsnoka, és Jurij Gyevjatkin vezérőrnagy, a belügyminisztérium kábítószer-ellenes részlege fővárosi ügyekben illetékes vezetőjének felmentését. Az ügyben lefolytatott belső belügyminisztériumi vizsgálat anyagait átadták a kiemelt bűnügyekben eljáró Nyomozó Bizottságnak (SZK).

A Projekt elnevezésű orosz hírportál hétfőn arról számolt be, hogy az elnöki hivatal a nagy port felvert ügyet le szeretné zárni június 20-ig, amikor Vlagyimir Putyin többórás élő adásban válaszol majd a lakosságtól beérkező kérdésekre. Kedden ezt az értesülést Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő – Kolokolcev bejelentése előtt – megalapozatlannak nevezte.

Szerdára egyébként Golunov melletti szolidaritási tüntetést hirdettek meg, amelyet szervezői a vád elejtése ellenére is meg kívánnak tartani Moszkva belvárosában. A Facebookon csaknem 25 ezren jelezték részvételi szándékukat. A polgármesteri hivatal kifogásolta, hogy a megmozdulás biztosítása kérdésében nem vették fel vele a kapcsolatot és a főügyészséghez fordult panasszal.

A Change.org weblapon kedd késő délutánra meghaladta a 180 ezret az aláírások száma a Golunov szabadon bocsátását kérő petíción.

Categories: Biztonságpolitika

Putyin nem zárkózik el a tárgyalástól Kijevvel

Biztonságpiac - Fri, 06/14/2019 - 08:01
Oroszország nem zárkózik el a tárgyalástól Ukrajnával – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris pódiumbeszélgetésén.

Nem utasítjuk el a párbeszédet – hangoztatta Putyin. “Dolgozni fogunk” – tette hozzá. A moderátornak arra a kérdésre válaszolva, hogy kész lenne-e előfeltételek nélkül találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, visszakérdezett: “Miért, talán elutasítottam én bármi ilyesmit? Nekem erre senki sem tett javaslatot.” Putyin egyébként jó színésznek nevezte Zelenszkijt, megjegyezve, hogy az államügyek gyakorlásához szaktudásra és tapasztalatra van szükség.

Az orosz elnök tagadta, hogy Moszkvának lennének olyan tervei, amelyek értelmében egyesítenék Oroszországot és Fehéroroszországot 2024-re, amire az ő mandátuma lejár. “Mély meggyőződésem, hogy mi (oroszok, ukránok, fehéroroszok) egy nép vagyunk, de úgy alakult, hogy különböző országokban élünk, különböző államok jöttek létre” – nyilatkozott Putyin. “De ma semmilyen alapja sincs az államegyesítésre, ilyen terveink, céljaink nincsenek” – tette hozzá. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az államszövetségről megkötött orosz-ukrán szerződés több rendelkezését még nem, teljesítették.

A fórumon, amelynek egyébként részvevője Hszi Csin-ping kínai elnök is, Putyin egyértelműen Peking pártját fogta az amerikai-kínai kereskedelmi vitában. Arra figyelmeztetett, hogy a távol-keleti kommunista nagyhatalom elleni agresszív amerikai taktika, kereskedelmi háborúkhoz vezet majd és esetleg valódi háborúkhoz is.

Az orosz elnök “gátlástalan gazdasági önzéssel” vádolta meg Washingtont amiatt, hogy az szerinte egyebek között kísérletet tesz a kínai Huawei telekommunikációs óriáscégnek a világpiacról való kiszorítására és az Északi Áramlat 2 földgázvezeték megépítésének megakadályozására. A Huawei elleni amerikai fellépést a digitális korszak technológiai háborújának nevezte.

“Olyan államok, amelyek korábban a szabad kereskedelmet, valamint tisztességes és nyílt versenyt támogatták, a kereskedelmi háborúk és a szankciók, a gazdasági lerohanás, a kényszerítés és a megfélemlítés nyelvén kezdtek el beszélni, a vetélytársakat úgynevezett nem piaci eszközökkel kiiktatva” – fogalmazott Putyin. Hangot adott véleményének, amely szerint a hidegháború utáni gazdasági fejlődés “liberális” vagy “euroatlanti modellje”, amely 2008 óta válságban van.

Mint mondta, fennáll a veszélye annak, hogy a világon olyan korszak kezdődik, amelyben az Egyesült Államok az általános nemzetközi szabályokat világszerte a saját törvényeivel igyekszik felváltani. Hangsúlyozta az ENSZ és a nemzetközi szervezetek fontosságát. Szavai szerint a dollár az amerikai nyomásgyakorlás eszköze lett, ami aláássa az ebbe a pénznembe vetett bizalmat.

Putyin egyébként javaslatot tett arra, hogy az alapvető termékeket, gyógyszereket, orvosi, közmű. és környezetkímélő energetikai berendezéseket vonják ki a szankciós korlátozások lehetősége alól “a globális gazdaság és kereskedelem kulcsszféráinak demilitarizálása keretében”.

Hszi a fórumon multilaterális világkereskedelmi rendszer megóvására szólította fel a nagyhatalmakat. Mint mondta, sem Kína, sem az Egyesült Államok nem érdekelt a szakításban. A kínai vezető – csakúgy, mint Putyint – Donald Trumpot is barátjának nevezte.

Hszi egyébként, aki háromnapos állami látogatáson tartózkodik Oroszországban szerdán Moszkvában kijelentette, hogy a világon “felemelte fejét” a protekcionizmus és a hegemonizmus, ezért Oroszországnak és Kínának, az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjaiként, erőfeszítéseket kell tenniük a nemzetközi biztonsági rendszer fenntartása érdekében. Putyin azt hangoztatta akkor, hogy Moszkva és Peking számára elfogadhatatlan a leszerelési és fegyverkorlátozási egyezmények felszámolása.

Categories: Biztonságpolitika

Moszkvában 13 évre ítélték egy volt korrupcióellenes rendőr főtisztet

Biztonságpiac - Thu, 06/13/2019 - 19:00
Vesztegetés elfogadása és a nyomozás akadályozása címén 13 évi fegyházra, 118 millió rubel bírságra (1 rubel ~ 4,4 forint) és lefokozásra ítélte hétfőn egy moszkvai bíróság Dmitrij Zaharcsenko ezredest, az orosz belügyminisztérium korrupcióellenes főosztályának egyik volt munkatársát.

A bíróság megállapította, hogy Zaharcsenko 2016-ban előkészületben lévő házkutatásokra figyelmeztette Galina Marcsukovát, a Nota-bank pénzügyi igazgatóját. Emellett egy félárú fogyasztásra feljogosító diszkontkártyát követelt ki Mehdi Dussza üzletembertől, amelynek segítségével hárommillió rubel kedvezményre tett szert a La Mare étteremláncnál.

Zaharcsenkóra nem sikerült rábizonyítani, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy volt munkatársával, Dmitrij Szenyinnel együtt 800 ezer amerikai dollárt kapott Dusszától. Az ügyészség eredetileg 15 és fél évi börtönbüntetés és 495 millió rubel büntetés kiszabását kérte.

A vádlott és az ügyészség egyaránt fellebbezésre készül. Egy moszkvai bíróság egyébként a most lefokozott rendőrezredes apját, Viktor Zaharcsenkót április végén négyévi börtönre és 800 ezer rubelnyi bírságra ítélte. Továbbra sem hozták nyilvánosságra a hatóságok részletesen annak a kilencmilliárd rubelnyi – különböző devizanemekbe és ingatlanokba befektetett – vagyonnak az eredetét, amelyet a Zaharcsenko családnál találtak. A pénzt az államkincstár javára lefoglalták.

Categories: Biztonságpolitika

A világ élvonalába tartanak a magyar robbanóanyag-kereső kutyák

Biztonságpiac - Thu, 06/13/2019 - 16:02
A nemzetközi piacon is egyedülálló repülőtéri vizsgálati eszközt és módszert fejlesztett a Power Shield Zrt. A magyar biztonsági vállalkozás robbanóanyag-kereső kutyái pedig a tekintetben is a világ élvonalába tartoznak, hogy a megszokott egy-két vizsgálati terület helyett öt vagy akár hat különböző környezetben is bevethetők

A Power Shield Zrt. Magyarország első olyan magántulajdonú vállalkozása, amely 2010-ben a légiközlekedés biztonságának területén kezdte meg a speciális védelmi szolgáltatását a robbanóanyag-kereső kutyák kiképzésével – és alkalmazásával. A társaság már a kezdetektől hatékonyan közreműködött a hatóságokkal az eljárás kidolgozásában, amely eredményeként 2012-ben négy RAK (robbanóanyag-kereső kutya) csapat sikeresen vizsgázott, az első hatóság által szervezett vizsgán.

A társaság jelenleg hét RAK csapattal rendelkezik és már nyolcadik alkalommal teljesítette sikeresen a cargo-átvizsgáláshoz előírt komplex hatósági vizsgát a légiközlekedés biztonság területén.

A Power Shield EDD szakértője, Gál János szerint az elmúlt évek vizsgálatai során gyűjtött tapasztalatokat folyamatosan beépítik a képzési feladatokba, ennek köszönhetően pedig rendkívül „magabiztossá” vált a cég légi úton szállított áruk (cargo) átvizsgálását célzó alaptréningje.
A robbanóanyag-kereső kutyák kiképzése voltaképpen egy olyan speciális képességfejlesztést jelent, amely biztosítja a szolgáltatás magas színvonalon történő zavartalan lebonyolítását, azonban a technológia kifejlesztésére tett erőfeszítés magas fajlagos költséggel biztosítható.

A Power Shield 2016-ban nyert el uniós támogatást a GINOP program keretében, a projekt célja pedig az volt, hogy behatóan tanulmányozzák azokat a tényezőket, amelyek a kutyák képességeit a képzés, illetve a gyakorlati feladatok megoldása során leginkább befolyásolják. Ezek a paraméterek az alapvető külső környezeti tényezőket jelentik: hőmérséklet, páratartalom, kivárási idő, a szagminták fedése, a robbanóanyagok típusa, illetve mennyisége.

A nemzetközi viszonylatban is rendkívül újszerű, innovatív megoldás lényege, hogy az átvizsgálni kívánt személy belép egy a társaság által fejlesztett légátfúvásos vizsgálati fülkébe, majd a levegő áramoltatásával a szagokat a speciálisan kiképzett kutyák orrához vezetik.

A projekt kezdetén ez a technológiai eljárás nem csupán nagy volumenű befektetést, hanem óriási szakmai kihívást is jelentett a Power Shield Zrt. számára. Napjainkra viszont az erőfeszítések és a sikeres hatósági jóváhagyás eredményeként a cég keresőkutyái a személyforgalmi átvizsgálásban is szerepet kaphattak.

Mindemellett a Power Shield fejlesztései azóta is folyamatosan zajlanak, a 2016-ban megkezdett projekt pedig számos további eredménnyel kecsegtet – mondták érdeklődésünkre a társaságnál. A több éves fejlesztés során a szagérzékenységgel és -biztonsággal kapcsolatban megszerzett tapasztalatokat új szolgáltatásokba is integrálnák a jövőben.

A Power Shield képviselői szerint képzési megoldásuk és a cég saját fejlesztésű technológiája nem csupán Magyarországon számít újdonságnak, hiszen a 2019 márciusában, Párizsban megrendezett ECAC workshopon is széleskörű szakmai meglepetést jelentett a magyar cég prezentációja.

Bár hasonló technológiák fejlesztésére számos kísérlet volt már világszerte, információink szerint viszont olyan hatékonyságú megoldás még nem született, mint a Power Shield Zrt. innovációja. Mindez persze nem működne a kiemelkedő szagbiztonsággal rendelkező kutyák nélkül.

A Power Shield már most is kiemelt befolyással bíró szereplőnek számít a keresőkutyák kiképzésében, hiszen egyetlen más magántulajdonú vállalat sem rendelkezik ilyen tapasztalatokkal a robbanóanyag-keresésben Magyarországon. Az elmúlt hét év során jelentős tapasztalat gyűlt össze a társaságnál legyen szó tréningről, szagbiztonságról, dokumentációról vagy akár a jogszabályi háttér értelmezéséről.

A Power Shield Zrt. célja, hogy az ágazatban érintett szervezeteket, a hatóságot is támogassák tapasztalataikkal annak érdekében, hogy a szakmai munka minél kifinomultabb, kiszámíthatóbb és megalapozottabb legyen. Az ügyfelek számára egy megbízható szolgáltatás ismérve, hogy objektíven mérhető legyen minden tényező és paraméter. Éppen ezért a Power Shield Zrt. uniós támogatással megvalósított projektje során több ezer jegyzőkönyv született, a dokumentációt számtalan videó melléklet is kiegészíti, a végső szolgáltatási technológia pedig mindezek részletes elemzésével alakul ki.

Fontos szempont, hogy a szolgáltató a szükséges és elégséges mértékben végezze az átvizsgálási feladatokat. Ezt Gál János úgy magyarázta, hogy semmilyen szakmai szabály vagy elv nem sérülhet az átvizsgálás során, de maga a vizsgálat sem tarthat sokkal tovább, mint amennyire az szükséges, mivel a légiközlekedésben és a légi áruszállításban kiemelt jelentősége van a költséghatékonyságnak. A Power Shield szakembere szerint piaci előnyük abban rejlik, hogy a hatékonyságot és a szakmaiságot egyszerre tudják képviselni.

Az szintén egyedülálló a Power Shield projektjében, hogy a kutyák tréningezése alatt kiemelt szerepet kapnak maguk a vezetők is, vagyis azok a szakemberek, akikkel a kutyák később terepen is együtt dolgoznak. Ennek célja, hogy pontosabban tudják a kutya viselkedésváltozását értelmezni, a kommunikáció pedig hatékonyabbá válik.

A robbanóanyag-kereső kutyák kiképzésének fontos eleme, hogy a kívánt célt már a tréning elején rögzítsék. Így meg kell határozni, hogy egy kutyától milyen típusú anyagok, anyagcsoportok felderítését várják, ahogy azt is, hogy milyen környezetben, szituációban teljesít majd szolgálatot az állat. A Power Shield Zrt. hat területen rendelkezik szolgáltatási engedéllyel, így a társaság kutyás csapatai a légi áruk- és postai küldemények mellett, személyek és kézipoggyászok, feladott poggyászok, fedélzeti ellátmány és repülőtéri készlet, járművek és légi-járművek szakterületein végezhet átvizsgálást.

A nemzetközi kutyakiképzési gyakorlaton sok szempontból túl is léptek a Power Shield Zrt. megoldásai és tapasztalatai. Ez jól érzékelhető volt az Európai Civil Légiközlekedési Konferencia (ECAC) március közepén, Párizsban megrendezett workshopján, ahol Fanaczán Miluse légiközlekedésért felelős védelmi tiszt képviselte a Power Shield Zrt.-t. Fanaczán Miluse közel 15 éve ismert és elismert légiközlekedés védelmi szakember a magyar főváros repülőterén és 2014-óta nemzetközi felhatalmazású nemzeti auditor, a hatóságok meghívására vett részt az ECAC párizsi workshopján. A biztonsági szakember szerint az ECAC workshopján való részvétel azért is különleges esemény, mert ez volt az első alkalom, hogy egy tagállami magánpiacról érkező szereplő részt vehetett az egyik munkacsoportban. Mint azt a Power Shield Zrt. védelmi tisztje lapunknak elmondta, a rendezvényen a szervezet egy vezető tagországának képviselője az egyik munkacsoportban úgy nyilatkozott, hogy a világon nem létezik olyan kutya, aki kettőnél több szolgáltatási területen is képes megbízhatóan teljesíteni. Komoly megdöbbenést váltott ki, amikor a Power Shield Zrt. védelmi tisztje erre azzal válaszolt, hogy a társaság kutyáinak többsége akár öt vagy hat területen is magabiztosan teljesít szolgálatot, és hatósági jóváhagyással is rendelkeznek. Fanaczán Miluse a tagországok képviselőitől azt az információt kapta, hogy a világban már számos próbálkozás volt ilyen kiképzésre, azonban a tréningek olyan sokáig tartanak, illetve a fejlesztések annyira költségigényesek, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a végeredmény megtérülővé tesz egy-egy ilyen kezdeményezést.

„Azon kívül, hogy büszkeséggel töltött el, hogy megfelelő szakmai úton járunk, kaptunk egy iránymutatást arra is, hogy a szagbiztonság terén az általunk kidolgozott eljárás a zavaró szagok kiküszöbölésének érdekében a jövő robbanóanyag-kereső kutyás képzésnek a legfontosabb tényezője lesz. Emellett a konferencián látottak megerősítettek minket abban, hogy a robbanóanyag-kereső kutyás képzés folyamatos fejlesztését egy pillanatra sem szabad abbahagynunk” – foglalta össze a párizsi tapasztalatokat Fanaczán Miluse. „Az elmúlt időszakban, az ügyfelek, a hatóságok, illetve a nemzetközi szakmai fórumok részéről számos alkalommal kaptunk pozitív megerősítést, támogatást az RAK tevékenység kapcsán. Ennek eredményeképpen, illetve a tevékenység során megszerzett tapasztalatok és a robbanóanyag-maradvány kimutatást érintő technológiai elemzéseink alapján, társaságunk továbbra is elkötelezetten, az ágazat szakmai követelmények maximális érvényesítésével folytatja kutatás-fejlesztési és speciális védelmi szolgáltatási feladatait” – tette hozzá a Power Shield Zrt. védelmi tisztje.

Categories: Biztonságpolitika

Új uniós szabályok léptek életbe: a büntetőeljárások során mindenkit egyenlően kell kezelni

Biztonságpiac - Thu, 06/13/2019 - 14:01
Életbe lépett annak az európai uniós jogszabálycsomagnak az utolsó eleme is, amely biztosítja, hogy a büntetőeljárások során uniószerte tiszteletben tartsák a lakosság tisztességes és egyenlő bánásmódhoz fűződő alapvető jogait, és minden EU-tagállamban hasonlóan alkalmazzák azokat – közölte az Európai Bizottság.

Az eljárási jogokat EU-szerte garantáló hat uniós irányelv közül utolsóként a gyermekekre vonatkozó különleges biztosítékokról szóló, tisztességes és egyenlő bánásmódhoz fűződő alapvető jogot rögzítő direktíva lépett hatályba.

A brüsszeli bizottság közölte: a gyermekek kiszolgáltatott helyzetben vannak, ezért kell különleges védelemben részesülniük a büntetőeljárások során. Az új szabályok szavatolják a gyermekek magánéletének tiszteletben tartását, köztük azt, hogy esetleges fogva tartásuk a felnőttektől elkülönítve történjen, valamint azt, hogy kihallgatásukat audiovizuális eszközökkel vagy más módon rögzíteni kell.

Ezenfelül minden rászoruló költségmentességben részesül. A gyanúsított vagy vádlott költségmentességre, vagyis pénzügyi támogatásra akkor jogosult, ha nem rendelkezik forrásokkal az eljárás költségeinek fedezéséhez – közölték.

A tájékoztatás szerint az új szabályok kiegészítik az EU-n belül már alkalmazandó egyéb jogokat. Az ártatlanság vélelmének fogalma szavatolja például, hogy az EU egész területén a bűnösség megállapításához szükséges bizonyítási teher a vádhatóságra hárul, tehát nem a vádlottnak kell bizonyítania ártatlanságát. A gyanúsítottat vagy vádlottat, bárhol is tartózkodik az EU-n belül, megilleti az ügyvédi tanácsadás igénybevételének joga. Az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog az európai elfogatóparancs eljárására is vonatkozik az azt végrehajtó és a parancsot kibocsátó tagállamban egyaránt. Az érintetteket haladéktalanul tájékoztatni kell arról, hogy milyen bűncselekménnyel gyanúsítják vagy vádolják őket. Haladéktalan szóbeli vagy írásbeli tájékoztatást kell adni továbbá a büntetőeljárásban őket megillető jogokról, és betekintést kell biztosítani számukra az ügy irataiba.

Ingyenes tolmácsolást kell biztosítani a rendőrségi és bármely más kihallgatás, az összes bírósági tárgyalás és esetlegesen szükségessé váló közbenső meghallgatás, valamint a gyanúsított vagy vádlott és ügyvédje közötti legfontosabb megbeszélések során – tették hozzá.

A büntetőeljárásokra vonatkozó új szabályokat és garanciákat mostantól az EU egész területén alkalmazni kell – emelte ki az Európai Bizottság.

Categories: Biztonságpolitika

Lavrov: az orosz és amerikai elnöknek közösen kell elfogadhatatlanná nyilvánítania a nukleáris háborút

Biztonságpiac - Thu, 06/13/2019 - 11:05
Az orosz és az amerikai elnöknek közös nyilatkozatban kell elfogadhatatlanná nyilvánítania a nukleáris háborút – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden egy moszkvai nemzetközi tanácskozáson.

“Politikai értelemben elvi jelentőségű, hogy Oroszország és az Egyesült Államok megnyugtassa a világ többi részét, s a legfelső szinten közös nyilatkozatot fogadjon el arról, hogy a nukleáris háború megnyerhetetlen, éppen ezért elfogadhatatlan és megengedhetetlen” – jelentette ki Lavrov a Jevgenyij Primakov volt orosz külügyminiszterről, kormányfőről és akadémikusról elnevezett, évente megrendezett fórumon.

Az orosz diplomácia vezetője emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió vezetői korában már két ízben is tettek hasonló nyilatkozatot, és értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ezt az állásfoglalást a jelenlegi helyzetben miért ne lehetne megismételni. Mint mondta, az amerikai fél megkapta az erre vonatkozó orosz javaslatot.

Lavrov reagált a Pentagonnak arra a közelmúltbeli bejelentésére, hogy párbeszédet kell kezdeni Oroszországgal, Kínával és Észak-Koreával a nem az Egyesült Államok által kiprovokált, nukleáris eszközök bevetésével járó katonai műveletek kockázatának csökkentéséről. Az orosz miniszter rámutatott, hogy éppen a legfrissebb amerikai katonai doktrína szállította le jelentősen alacsonyabb szintre az atomfegyverek bevetésének küszöbét.

Közölte, hogy Moszkva a hadászati stabilitás egész kérdéskörével kapcsolatban, mind legfelső, mind miniszteri, mind nemzetbiztonsági tanácsadói szinten javaslatokat tett Washingtonnak, amelyekre egyelőre nem kapott választ. Mint mondta, Oroszország arra hívja fel az Egyesült Államokat, hogy vessen véget az ellenfeleivel szembeni katonai, politikai és gazdasági nyomásgyakorlásnak, valamint a tisztességtelen konkurenciaharc eszközei alkalmazásának.

Lavrov azzal vádolta meg “nyugati országoknak az Egyesült Államok vezette kisebb csoportját”, hogy a második világháború után kialakult nemzetközi biztonsági rendszer meggyengítésére, az egyoldalú geopolitikai fölény megőrzésére törekszik.

Az orosz külügyminiszter sürgette továbbá , hogy a nemzetközi közösség dolgozza ki a kiberbiztonság és a mesterséges intelligencia feletti ellenőrzés biztosításának általánosan elfogadható elveit.

Categories: Biztonságpolitika

Dunai hajóbaleset: sikerült kiemelni a hajóroncsot

Biztonságpiac - Thu, 06/13/2019 - 08:02
Hétórás mentés után a terveknek megfelelően sikeresen kiemelték a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót kedden Budapesten, a Margit hídnál. A hajót egy uszályra helyezték, amely várhatóan a csepeli szabadkikötőbe szállítja a járművet.

A Hableányt kedden kora reggel kezdték kiemelni a Duna mélyéről, közben többször megálltak. A mentést négy szakaszban hajtották végre: először a kapitányi hídig, majd a fedélzetig, utána pedig a vízvonalig emelték ki a hajót a Clark Ádám úszódaru segítségével, utolsó lépésként pedig elhelyezték az uszály fedélzetén.

Minden állomáson vizet szivattyúztak a hajótestből, illetve búvárok hatoltak be a jármű belsejébe, ez alkalmakkor akadálymentessé tették a hajótestet a holttestek megtalálása érdekében. A mentés során négy holttestet emeltek ki a hajóból, így négyre csökkent az eltűntként kezeltek száma. A helyszínen a szakemberek úgy vélekedtek, lehetnek még holttestek a hajótestben, ugyanis különösen a tati teremben rengeteg hordalék halmozódott fel.

A hajót a csepeli kikötőbe szállítják, ott pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság hajózási, nautikai és műszaki szakértő bevonásával, az ügyészség képviselőjének jelenlétében szemlének veti alá a járművet – mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Hableány 1949-ben épült, a hajó 27,2 méter hosszú, 4,8 méter széles és 5,2 méter magas, a súlya 50 tonna. A turistahajó kiemelésére Komáromból érkezett pénteken a kétszáz tonna emelésére is képes Clark Ádám úszódaru.

A Hableánnyal összeütköző Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetése vétségének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és tartóztatták le.

A rádiókon nem jeleztek veszélyhelyzetet
Egyik hajózási rádiócsatornán sem jeleztek veszélyhelyzetet a május 29-ei dunai hajóbaleset idején – közölte Tolnay Zoltán hajóskapitány, aki szintén szolgálatban volt a Dunán a tragédia idején. A konkrét ütközést nem látták, ők a Lánchíd alatt voltak, a rádión pedig először azt hallották, hogy emberek vannak a vízben – ismertette. A hét ember kimentése szakszerűen zajlott – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a Viking Sigynnek kellett volna megkezdenie a kommunikációt a kisebb Hableánnyal.

Categories: Biztonságpolitika

Áttörés a Bakonyban

Air Power Blog - Thu, 06/13/2019 - 01:10

Az Áttörés 2019 gyakorlat kapcsán, ha nem is ideális lehetőségek keretei között, de ízelítőt kaphattunk az amerikai és a magyar tüzérerők munkájából.

A HIMARS/MLRS sorozatvetők két rakétát indítottak a bakonykúti lőtérrészről tőlünk legalább nyolc kilométer távolságra. A honvédelem.hu keddi anyaga alapján valószínűsíthető, hogy ezek is a rontott aerodinamikájú (ezáltal nagyobb ellenállású és kisebb hatótávolságú) M28A1 Reduced Range Practice Rocket (RRPR) lőtéri gyakorlórakéták voltak. Alattuk jól láthatók a lőtérbe a Bántai-tó felől beékelődött, azt észak-déli irányban jelentősen leszűkítő badacsonyaljai (fajdas-szőlőhegyi) telep házai.

 M777 könnyített (CH-47, CH-53, V-22 által külső teherként szállítható) 155-ös ágyútarack a Körös-hegy keleti oldalán tüzel, minimális hajítótöltettel, így torkolattűz nélkül. Ezúttal a  2. páncélos felderítőezred tábori tüzérosztálya (FA/2Cav) példányait láthattuk. 

Gyújtóval szerelt, felhasználásra váró lövedékek az amerikai tüzérek FMTV 6x-6-os teherautóján. 

A magyar részről a tatai dandár 101. tüzérosztálya volt az együttműködő partner 152-es D-20-asaival az általunk látott harcrend keleti végében.

Alig repül ki a hüvely az eldördült lövést követően, az egyik kezelő már helyezkedik a következő lövedék töltésével. 

A figyelő előtti terepszakaszon az ohiói Nemzeti Gárda tüzérei foglaltak tüzelőállást M119-es, 105-ös tarackjaival. Itt közvetlen irányzással tüzelnek (ami lényegében önvédelmi üzemmód).

Az amerikai tüzérek két Strykerből összetolt vezetési pontja mögött feltűnt a szolnokiak 336-os Mi-24P-je

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Gyermekpornográfia: hat év börtönnel megússza tatabányai hitoktató

Biztonságpiac - Wed, 06/12/2019 - 19:01
Gyermekek személyi szabadságának megsértése és gyermekpornográfia miatt első fokon hat év börtönre ítélte pénteken a Tatabányai Járásbíróság B. Rolandot, aki korábban egy tatabányai iskola hitoktatójaként dolgozott.

A férfit véglegesen eltiltották olyan foglalkozás gyakorlásától, amelyben 18 évesnél fiatalabbak felügyeletét, gondozását végezhetné. A férfi a büntetés kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadlábra. Az alsó tagozatosok hitoktatójaként dolgozó tanár 2018-ban fotókat és videofelvételt készített a gyerekekről. Egyikükről lehúzta az alsónadrágját, a másik gyermek fejét pedig a ruhával fedett nemi szerve közelébe húzta.

A nyomozás feltárta, hogy a hitoktató a számítógépen több száz, kiskorúakról készült fotót, illetve videofelvételt tárolt, amelyek a nemi vágy felkeltésére szolgáltak. A férfit korábban a bíróság szemérem elleni erőszak miatt szabadságvesztésre ítélte, amelyből 2015 márciusában szabadult feltételes kedvezménnyel.

A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Categories: Biztonságpolitika

A román védelmi tárca elkezdte az úzvölgyi katonatemető átvételének az előkészítését

Biztonságpiac - Wed, 06/12/2019 - 16:59
A román Nemzeti Védelmi Minisztérium memorandumot készít elő, amelyben hivatalosan kéri a kormánytól az Úzvölgyi katonatemető gondozásának átvételét – közölte Gabriel Les védelmi miniszter a Mediafax hírügynökségnek.

A tárcavezető szerint a temető nemzetközi jellegének megőrzése miatt vennék át a sírkert gondozását, mivel ott magyar, román, német, orosz, szerb, osztrák és olasz katonák is nyugszanak. A miniszter kitért arra is, hogy ezért egyeztetések lesznek szükségesek valamennyi féllel.

“A temető gondozásának feladatát átvevő minisztériumi struktúrák biztosítani fogják minden országnak a jogot, hogy megemlékezzenek a harcban elesett és ott eltemetett hőseikről” – mondta Gabriel Les.

A miniszter szerint a tárca képes arra, hogy megvédje és karbantartsa a sírokat, felújítsa a “nemzetközi temetőben” található emlékműveket összhangban a nemzetközi egyezményekkel és a kétoldalú megállapodásokkal, melyeket Románia azokkal az országokkal kötött, amelyek hősei az Úzvölgyi temetőben nyugszanak.

A Mediafax úgy tudja, hogy a temető átvétele már a következő 30 napban megtörténik, ha valamennyi érintett fél egyetért vele. A temető állami tulajdonba vételének a lehetőségét Viorica Dancila miniszterelnök is megemlítette szombaton.

A Romániában januártól újraindított Szabad Európa Rádió pénteken azt közölte honlapján meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy a temetőátalakítás ötlete éppen a védelmi minisztérium főtitkárától származik, aki még Kovászna megye prefektusaként kilátásba helyezte, foglalkozik majd az úzvölgyi sírkerttel. A román védelmi tárca főtitkári tisztségét 2013 óta az a Codrin Munteanu tölti be, aki a Ponta-kormány Kovászna megyei megbízottjaként elindította a székely zászló elleni hadjáratot. Az egykori prefektus perek tucatjait indította el a székely zászlót kitűző önkormányzatok ellen. Gyakorlatát később Hargita, és Maros megye prefektusa is átvette és Kovászna megyei hivatali utódjai is folytatták. 2015-től a Dan Tanasa blogger által alapított Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) foglalkozik a magyar szimbólumok és feliratok elleni pereskedéssel.

Categories: Biztonságpolitika

NATO-NETto Hírfigyelő – 2019. május

Biztonságpolitika.hu - Wed, 06/12/2019 - 14:56
  1. 05. 02. – Az Atlanti Tanács kitüntette a NATO-t (Haiszky Edina Julianna)

Április 30-án, kedden, az Atlanti Tanács kitüntette a NATO-t a kiemelkedő vezetési tevékenységéért, ezzel elismerve az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének szerepét a „béke, stabilitás és biztonság biztosításában Európában és Észak-Amerikában az elmúlt hetven évben”. A díjat Rose Gottemoeller, a NATO Főtitkárhelyettese vette át Washingtonban.

  1. 05. 03. – Főtitkári dicséretben részesült a szövetséges erők európai parancsnoka az euro-atlanti védelem és biztonság terén nyújtott munkájáért (Kertai Zoltán Péter)

„Mintegy hét évtizeden át a NATO védte mindennapjainkat és értékeinket. Szabadság, demokrácia, jogállamiság: ez tette a szövetséges erők európai parancsnokának posztját az egyik legnehezebb és legfontosabb katonai tisztséggé.” – nyomatékosította a Főtitkár a május 3-i tisztújító ünnepségen a szövetséges erők európai főhadiszállásán, Monsban. A Főtitkár felelevenítette, hogy e cím viselői „vezették a Szövetséget a hidegháborúban, véget vetettek a balkáni háborúknak, segítették az al-Káida elleni küzdelmet Afganisztánban, és terjesztették a szabadságot és a demokráciát Európa népei közt.” Curtis Scaparrotti tábornok 2016-ban kezdődött vezetése alatt a Szövetség széleskörű reformokat vitt véghez. Négy többnemzetiségű harccsoportot állítottak fel, fejlesztették reagálóképességüket, valamint a tábornok úr szakértelmét adta a közel-keleti és észak-afrikai régió folyamatainak megértése érdekében.

Az szövetséges erők új európai parancsnoka Tod Daniel Wolters, az amerikai légierő tábornoka. „Tudom, hogy ugyanazt a szintű kiválóságot fogja tanúsítani az elkövetkezendő időkben is, mint amiről ismertté vált pályafutása során.” – adta útravalónak szavait a Főtitkár.

  1. 05. 06. – A Mediterrán Dialógus 25. évfordulója (Györgyi Dominika)

Jens Stoltenberg, NATO Főtitkár 2019. május 6-án Ankarában az Észak-atlanti Tanács 29 állandó képviselőjével találkozott a Mediterrán Dialógus 25. évfordulója alkalmából. A partnerségi fórumon a hét érintett ország (Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Mauritánia, Marokkó és Tunézia) vezető diplomatái, valamint Észak-Macedónia nagykövete is részt vettek.

„A mediterrán párbeszéd által a NATO egy egyedülálló partnerhálózatot fejlesztett ki a régióban, segítve a tagok közötti bizalom és együttműködés erősítését.” – nyitotta meg az eseményt a Főtitkár. Hangsúlyozta, hogy a NATO a terrorizmus elleni folyamatos küzdelem miatt elkötelezett a közel-keleti és észak-afrikai biztonság előmozdításában, beleértve a NATO szerepvállalását az Iszlám Államot legyőző globális koalícióban és a Szövetség részvételét az iraki helyi erők képzésében.

Hétfőn a Főtitkár külön tárgyalást folytatott Recep Tayyip Erdoğan, török elnökkel és Mevlüt Çavuşoğlu, török külügyminiszterrel a térség biztonsági helyzetéről, valamint a jelentős hozzájárulásról, melyet Törökország nyújt a NATO-nak.

  1. 05. 06. – A NATO Főtitkára, Jens Stoltenberg megköszönte Törökországnak hatékony hozzájárulását a Szövetséghez (Németh Csenge)

„Törökországra fontos és nagyra értékelt szövetségesként tekintünk, s ö römmel tölt el, hogy az iraki képzési missziónkban kulcsszerepet játszik.” – nyilatkozta Stoltenberg Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter oldalán a május 6-ai sajtótájékoztatón, mikor Törökországnak az afganisztáni és koszovói NATO-missziókhoz való támogatását említette. Példaként tekint az országra, hogy aktívan hozzájárul a Szövetség kollektív védelméhez.

A Szíriával és Irakkal szomszédos Törökország az a szövetséges, amely leginkább ki van téve a  közel-keleti turbulens folyamatok hatásának. Stoltenberg kifejezte őszinte részvételét a déli határon elvesztett török katonák felé. A NATO-szövetségesek Törökországgal közösen komoly biztonsági kihívásokkal néznek szembe. A NATO segít megvédeni Törökországot légi és rakétavédelmi rendszerekkel, és az AWACS felderítő repülő gépeivel folyamatos őrjáratot tart. Az évek során a NATO több mint 5 milliárd dollárral járult hozzá Törökország katonai létesítményeinek javításához. Mindez olyan fontos infrastrukturális fejlesztéseket  foglal magában, mint a repülőterek, a haditengerészeti bázisok és a radarállomások.

A Mediterrán Párbeszéd konferenciája után a Főtitkár egy partnerségi fórumot hívott össze, melyen jelen volt 29 szövetséges ország és a Földközi-tenger térségének hét országa.

  1. 05. 07. – A NATO és az ENSZ folytatja a terrorizmus elleni együttműködést (Haiszky Edina Julianna)

Május 6-án az ENSZ Biztonsági Tanács Terrorizmus Elleni Bizottságának és Ügyvezető Igazgatóságának küldöttsége látogatást tett a brüsszeli NATO Főparancsnokságon, hogy a nemzetközi szervezetek megvitassák a terrorizmus kapcsán felmerülő legújabb problémákat, fenyegetéseket, valamint tárgyaljanak az együttműködésük szintjének növeléséről.

Az üléseken kiemeltek számos tanulságot a korábbi, összesen több mint 150 helyszíni művelet tapasztalatából, valamint az ENSZ eszközeit és irányelveit, amelyek célja a tagállamok és a nemzetközi partnerek erőfeszítéseinek támogatása a terrorizmus elleni küzdelemben.

Erre reflektálva nyilatkozta Gustavo Meza-Cuadra nagykövet, hogy „[a] vonatkozó biztonsági tanácsi határozatok tagállamok általi teljeskörű és hatékony végrehajtása, és a nemzetközi szintű hatékony együttműködés döntő jelentőségű a terrorizmus, a külföldi terrorista harcosok és a hazatérők által előidézett változások kezelésére.” A nagykövet emellett megemlítette az államok szerepét a terrorizmus globális problémája elleni küzdelemben, és hangsúlyozta, hogy az egyes országoknak folyamatosan figyelemmel kell kísérniük saját bűntetőjogi, rehabilitációs és emberi jogok védelmét szolgáló programjaik hatékonyságát.

A látogatás legfőbb eredménye, hogy megerősítésre került a NATO és az ENSZ közötti kötelezettségvállalási megállapodás, miszerint a komplementaritás szellemében folytatják továbbra is a politikai párbeszédet és gyakorlati együttműködést különböző területeken – például a regionális terrorizmus kihívásai ellen; a bevált gyakorlatok és programok megosztásával; illetve közös technológiák kifejlesztésével a drónok elleni küzdelem segítésére.

  1. 05. 08. – NATO hajók gyakorlatoztak Skóciában (Szilágyi Laura)

Május 7. és 19. között rendezték meg Skóciában a “Formidable Shield” elnevezésű gyakorlatot, melyben a szövetséges hadihajók rakéta- és légvédelmi műveleteket hajtottak végre.

Klienc NATO-tagország (Dánia, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Kanada, Norvégia, Spanyolország) részvételével, valamint belga és német támogatással összesen 13 hajó, 10 repülőgép és 3300 személy közreműködésével hajtották végre a gyakorlatot.

A Formidable Shild megmutatta, hogy a szövetségesek közösen dolgoznak a tagországok lakosságának védelmén és a ballisztikus rakéták okozta fenyegetések ellen. A NATO továbbra is fejleszti erőit annak érdekében, hogy válaszképes legyen a jelen és jövő kihívásaival szemben.

  1. 05. 09. – Kolumbiában járt a NATO “Nők, Béke és Biztonság” programjáért felelős küldött (Vas Beatrix)

Clare Hutchinson, a NATO Főtitkár “Nők, Béke és Biztonság” programjáért felelős küldötte április végén Kolumbiába látogatott, hogy részt vegyen egy nemzetközi képzésen a társadalmi nemek és a területi biztonság kapcsolatáról. Bogotai tartózkodása alatt Ms Hutchinson bemutatta a NATO „Nők, béke és biztonság“ programját, hangsúlyozva az összefüggést a nemek közti egyenlőség és az országok stabilitása között.

Kolumbia 2017 májusában kötött partnerségi megállapodást a NATO-val, így a Szövetség első latin-amerikai partnere lett. Mostani látogatása során a Küldött találkozott Kolumbia helyettes védelmi miniszterével, Ms. Diana Abaunza-val és a Kolumbiai Hadsereg nemek közti egyenlőségért felelős vezetőjével, Claudia Martinezzel is; megerősítve, hogy a NATO támogatja Kolumbiát a „Nők, béke és biztonság” program védelmi- és biztonsági szektorokra vonatkozó pontjainak megvalósításában.

  1. 05. 13. – A Főtitkár a líbiai harcok beszüntetésére szólított fel (Vas Beatrix)

Jens Stoltenberg Főtitkár a líbiai harcok felfüggesztésére és a tárgyalások folytatására szólította fel az érintett feleket május 13-án Ghassan Salame-val, az Egyesült Nemzetek Szervezetének líbiai különmegbízottjával folytatott megbeszélése után. A Főtitkár kifejezte a NATO-tagállamok mély aggodalmát a líbiai biztonsági helyzettel kapcsolatban, és megerősítette a Szövetség álláspontját, miszerint Líbia problémaira nem a fegyveres harcok, hanem az ENSZ által támogatott tárgyalások és békekötési kísérletek jelentik a megoldást. Stoltenberg emellett kiemelte, hogy amint a helyzet stabilizálódik, a NATO kész támogatni Líbiát hatékony biztonsági intézmények, mint például modern védelmi minisztérium és civil ellenőrzés alatt működő biztonsági szolgálatok kialakításában.

  1. 05. 14. – A NATO Főtitkár Londonban készíti elő a Szövetség vezetőinek a találkozóját (Györgyi Dominika)

Jens Stoltenberg, NATO Főtitkár és Theresa May, brit miniszterelnök 2019. május 14-én megbeszélést tartott a decemberben esedékes londoni találkozóról, mely során a Szövetség állam- és kormányfőinek lehetősége nyílik majd a NATO előtt álló biztonsági kihívásokkal foglalkozni. Mindketten kiemelték a Szövetségen belüli tehermegosztás fontosságát, illetve a jelenlegi biztonsági helyzet kérdéseit. Londoni látogatása során a főtitkár Jeremy Hunt külügyminiszterrel is találkozott.

„Az Egyesült Királyság jelentősen hozzájárul a közös biztonságunkhoz.” – nyilatkozta a Főtitkár, majd köszönetet nyilvánított a NATO-missziókban való részvételért és támogatásért (erre kiváló példa az állam Irakban, Afganisztánban, Koszovóban és a balti régióban végzett munkája), illetve azért, hogy a GDP 2%-át a védelemre fordítva befektet új katonai képességek kialakításába. A Főtitkár és a miniszterelnök továbbá tanácskozott az afganisztáni béke kilátásairól, kiemelve a helyi erők képzésének jelentőségét a terrorizmus elleni küzdelem érdekében.

A Főtitkár mindemellett részt vett a Wall Street Journal vezérigazgató-tanácsának éves ülésén, ahol hangsúlyozta a transzatlanti kötelék fontosságát és megerősítette, hogy a NATO  még mindig a stabilitás pillére az egyre kiszámíthatatlanabb világban.

  1. 05. 16. – A Főtitkár és Tunézia külügyminisztere értékelték a partnerkapcsolatokat (Vas Beatrix)

Május 16-án Tunézia külügyminisztere, Khemaies Jhinaoui a NATO brüsszeli székházában találkozott Jens Stoltenberg Főtitkárral, hogy értékeljék a NATO és Tunézia partnerkapcsolatait. Sajtótájékoztatójukon mindketten kiemelték a felek közötti kapcsolat megerősítésének fontosságát, illetve kifejeztek egyetértésüket, hogy a líbiai válsághelyzet miatti regionális biztonsági kockázatok közös problémát jelentenek, így együttműködésre van szükség a megoldási kísérletek során.

Categories: Biztonságpolitika

A Duna felett légtérkorlátozás van érvényben

Biztonságpiac - Wed, 06/12/2019 - 14:01
A Hableány mentési munkálatai és a kutatás miatt a Duna érintett szakaszán légtérkorlátozás van érvényben jövő vasárnap éjfélig – hívta fel a figyelmet a Terrorelhárítási Központ (TEK).

A hétfő óta érvényben lévő korlátozást a TEK javaslatára a légi közlekedésért felelős hatóság vezetője rendelte el. Területig – hozzávetőleg – az Árpád hídtól északra 1 kilométerre kezdődik és délen egészen Paksig, valamint a Dunától keletre és nyugatra változó szélességben átlagosan két-két kilométert tart a korlátozás.

A határokat a TEK honlapján az Aktuális menüpontban közzétett grafikák szemléltetik, valamint a légtérkorlátozás pontos oldalhatárai a HungaroControl Zrt. napi légtérfelhasználási tervében ellenőrizhetők. Mint kiemelték, korlátozás idején a pilóta nélküli légi járművel (drónnal) végzett repülés sem engedélyezett, mert az a mentési munkálatokat, valamint a kutatást akadályozhatja, zavarhatja.

“A korlátozott légtérbe történő engedély nélküli bereptetés közigazgatási hatósági vagy büntetőeljárást von maga után” – írták.

A TEK közleményében kitért arra is, hogy a roncs kiemelésének előkészítése továbbra is folyamatban van, két emelőheveder behúzása már megtörtént, jelenleg azok igazítása és stabilizálása zajlik.

Categories: Biztonságpolitika

Úzvölgyi katonatemető: román-magyar szolidaritási menetet rendeztek Kolozsváron

Biztonságpiac - Wed, 06/12/2019 - 11:03
Román-magyar szolidaritási menetet szerveztek Kolozsváron az úzvölgyi katonatemetőnél történt incidensek miatt.

A Mediafax hírügynökség azt közölte, hogy mintegy háromszáz román és magyar nemzetiségű ember gyűlt össze a Mátyás-szoborcsoport előtt a Facebookon meghirdetett rendezvényre. A tüntetők tábláin – többnyire románul, de magyarul is – többek között ilyen feliratok voltak: “Román vagyok, szabadon élek szabad emberek között, nem uralkodok senki fölött”, “A csendőrség egymás ellen uszít”, “Manipulálás és uszítás nélkül” “Szolidaritással a sovinizmus ellen”, “Hargita, Kovászna, emberséges föld”. Utóbbi felirattal arra az úzvölgyi temetőben is skandált román jelmondatra adtak választ, hogy “Hargita és Kovászna román föld”.

Cornel Vilcu, a megmozdulás kezdeményezője a Mediafaxnak elmondta: azt szerették volna megmutatni, hogy normálisan gondolkozó közösségek is vannak Erdélyben, amelyekben az etnikai besorolások nem működnek. A kezdeményező az európai parlamenti választások kampányával és a választások által kirajzolt, átrendeződött politikai erővonalakkal magyarázta az úzvölgyi incidenst.

“Amikor ismertté vált a politikai realitás, olyan etnikumközi feszültségek jelentek meg, amelyek 1990 óta nem léteztek. (.) Románként bocsánatot kérek mindazért, amit a legostobább nemzettársaim tettek” – nyilatkozta a szervező, aki a #rezist mozgalom pólóját viselte. A mozgalom a baloldali-liberális román kormánynak a korrupcióellenes harc ellehetetlenítését célozó intézkedései elleni tiltakozások során alakult ki.

A Mediafax hírügynökség Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját is idézte, aki szerint a normális emberek vannak többségben az országban, de vannak, akik nagyon jól megélnek az uszításból. A szolidaritási tüntetés résztvevői a kolozsvári városháza elé, majd a Béke térre vonultak, ahol befejeződött a megmozdulás.

Categories: Biztonságpolitika

EU hírfigyelő – 2019. május

Biztonságpolitika.hu - Wed, 06/12/2019 - 10:00

Regionális politika

Az EU-nak meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával – Federica Mogherini szerint világos üzenetet kell küldeni ezeknek az országoknak, és meg kell kezdeni a csatlakozást előmozdító tárgyalásokat. Az európai integrációs folyamattal kapcsolatban mindig két eltérő útvonal körvonalazódott: bővítés és/vagy mélyítés. Az uniós tagállamok kormányfőinek egyhangú támogatása szükséges a folyamatok elindításához, azonban Franciaország és Hollandia eddig ellenezte ezeknek a tárgyalásoknak a megnyitását. A másik két nyugat-balkáni országgal (Szerbiával és Montenegróval) már folynak a csatlakozással kapcsolatos konzultációk.

Az Európai Unió elutasítja az iráni ultimátumot

Hassan Rohani, iráni elnök bejelentette, hogy az ország nem fogja teljesíteni a Közös Átfogó Cselekvési Terv (Joint Comprehensive Plan of Action – JCPOA) egyes részeit. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini, valamint Franciaország és Németország külügyminiszterei közös nyilatkozatban aggodalmukat fejezték ki Rohani bejelentése miatt. Ebben Mogherini és a külügyminiszterek azt állították, hogy továbbra is erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az Iránnal folytatott jogszerű kereskedelem folytatását, beleértve az INSTEX megvalósítását, mely egy Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság által létrehozott fizetési mechanizmus, ami lehetővé teszi a vállalatok számára üzleti tevékenység folytatását Iránnal, megkerülve az amerikai szankciókat.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke május 29-től háromnapos körutat tett Közép-Ázsiában, meglátogatva Tádzsikisztánt, Kazahsztánt és Üzbegisztánt. Az EU célja megerősíteni a partnerséget ezekkel az államokkal, illetve szeretnék a gyakorlatban megvalósítani az új EU–Közép-Ázsia Stratégiát. Az országok elnökeivel való megbeszélések során főként a klímaváltozás, környezetvédelem, határvédelem, illetve regionális biztonsági kérdések szerepeltek a napirenden.

Tádzsikisztáni sajtótájékoztatóján Tusk elmondta, hogy az EU a régió államainak szuverenitását teljes mértékben tiszteletben tartva javasol együttműködést főként a beruházások, a kereskedelem és az oktatás területén. Tusk ellátogatott a tádzsik–afgán határra, illetve a Pamír gleccsereihez is, ahol szemmel láthatóak a klímaváltozás hatásai. Az EU erősíteni kívánja együttműködését a régió államaival a terrorizmus, a drogkereskedelem és az erőszakos szélsőségek elleni harcban is. Tusk megemlítette, hogy a legfontosabb a biztonság megteremtése, viszont nem szabad megfeledkezni az emberi jogokról és szabadságról sem.

A kazah fővárosban, Nur-Szultanban Donald Tusk kitért az új EU– Közép-Ázsia Stratégiára is, melynek fontos eleme az energiaügyi és szállítmányozási együttműködés erősítése, illetve a digitális kapcsolatok fejlesztése. Ennek fő oka, hogy az EU Kazahsztán első számú kereskedelmi partnere és külföldi befektetője. Emellett a tárgyalásokon szóba kerültek a kazahsztáni politikai átmenet kérdései is, Tusk Tokajevvel, jelenlegi kazah elnökkel, Nurszultan Nazarbajevvel, nemrég lemondott, első kazah elnökkel is találkozott.

Szankciós politika

Az Európai Unió Tanácsa 2019. május 17-én elfogadta a kiberbiztonságra vonatkozó új jogszabálykeretét. Ez lehetővé teszi az EU számára a kibertérben a támadások és behatolások szankcionálását. A korlátozások a külső fenyegetés, a nemzetközi szervezetek vagy harmadik állam ellen elkövetett offenzív tevékenységek esetén lépnek életbe a közös kül- és biztonságpolitika keretein belül. Az új jogszabályi rendszer lehetővé teszi olyan szervezetek vagy személyek szankcionálását, akik a kibertámadásokért felelősek, vagy bármilyen pénzügyi, technikai vagy egyéb eszközökkel támogatják a kezdeményező felet.
Az intézkedések tartalmazzák a vagyoni eszközök befagyasztását, valamint személyek esetében az EU-ba való beutazás tilalmát. Az EU célja a nyílt és stabil, illetve biztonságos kibertér garantálása. Kulcsfontosságú továbbá, hogy a kibertérben felmerülő vitás kérdéseket, konfliktusokat békés módon kell rendezni, amihez az összes nemzetközi partner kölcsönös kooperációja szükséges.

A Tanács 2019. május 17-én meghosszabbította egy évvel a szíriai rezsim és támogatói elleni szankciókat. A tiltólistán jelenleg 269 személy és 69 szervezet szerepel, akikre érvényes az EU-ba való beutazás tilalma, valamint pénzügyi és vagyoni eszközeik befagyasztása. További korlátozások Szíriával szemben: olajembargó, bizonyos befektetésekre vonatkozó korlátozások, a Szíriai Központi Bank Unióban található vagyoni eszközeinek befagyasztása, exportkorlátozás azon berendezések és technológiák esetében, amelyek belső elnyomás céljára is használhatók, illetve amelyek az interneten vagy a telefonhálózaton keresztüli kommunikáció nyomon követésére, lehallgatására is szolgálhatnak. Az Európai Unió célja a szíriai konfliktus tartós és politikailag megfelelő rendezése.

Brexit

Május 2-án részleges helyhatósági választásokat tartottak az Egyesült Királyságban. Összesen 8804 tanácsnoki mandátumról döntöttek a brit választópolgárok. A választás abszolút vesztesei a nagy pártok, különösen a kormányzó Konzervatív Párt, ugyanis a korábbi, közel 5000 mandátumból 1330-t vesztettek, míg az ellenzéki Munkáspárt a korábbi kétezer mandátumból „mindössze” 84 tanácsnoki pozíciót vesztett. A választáson legtöbbet az EU-ban maradással kampányoló Liberális Demokrata Párt nyert, 706 mandátummal növelték a korábbi eredményüket, ezzel megduplázva képviselőik számát. A Zöldek is előretörtek, közel 200 fővel növelték tanácsnokaik számát. Az összesített eredmények az érintett körzetekben a következő:

  • Konzervatív Párt–3654 tanácsos (-1330)
  • Munkáspárt–2021 tanácsos (-84)
  • Liberális Demokraták–1352 tanácsos (+706)
  • Zöldek–265 tanácsos (+194)
  • Függetlenek–1044 tanácsos (+604)

A választás a Konzervatív Párt súlyos vereségével zárult, emiatt Theresa May kormányfő a tárgyalások lezárására és a Brexit-megállapodás megkötésére sürgette a Munkáspártot. A tárgyalások a két nagy párt között április eleje óta zajlanak annak érdekében, hogy feloldják a patthelyzetet a parlament alsóházában, így megnyitva az utat a rendezett Brexit előtt. A tárgyalások kapcsán felmerült pletykákat, melyek szerint a kormány napirendre vette a Vámunióban maradást, később cáfolta Theresa May. A kormányfő kijelentette, hogy továbbra is szoros és különleges viszonyt kívánnak fenntartani az EU-val, de a kereskedelemért nem hajlandók fizetni, és kizárólag a szabadkereskedelmi megállapodást tudják elfogadni. Nem sokkal ezt követően a Munkáspárt május 17-én befagyasztotta a tárgyalásokat a kormánypárttal.

Az ellenzékkel való kiegyezési kísérletével azonban May a saját párttagjait is maga ellen haragította. A kormányfő pozíciója a belső nyomásnak és sikertelen megoldási kísérleteinek köszönhetően olyannyira meggyengült, hogy az EP-választások másnapján, május 24-én bejelentette, hogy június 7-én távozik a Konzervatív Párt éléről. A kormány élén addig marad, ameddig a toryk megválasztják az utódját.

May bukásának híre után egyből elkezdődtek a spekulációk a következő kormányfő kilétéről. A verseny a kormányfői pozícióért nagyon zsúfolt a Konzervatív Párton belül, ugyanis közel egy tucat jelentkező van, közöttük több korábbi kormánytag és parlamenti képviselő. A 313 tory képviselő június 14-én egy szavazással 2-re fogja csökkenteni az indulók számát, a június 22-i héten pedig a párt 160 ezer tagja fogja megválasztani a két jelölt közül a következő miniszterelnököt. A legesélyesebbnek a korábbi külügyminisztert és a Brexit-kampány emblematikus alakját, Boris Johnsont tartják. Őt követi a korábbi környezetvédelemért felelős miniszter, Michael Gove. Esélyesnek tartják még Jeremy Huntot, a jelenlegi külügyminisztert is.

Szomszédságpolitika

Johannes Hahn, az EU szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa május 6-án Pozsonyba utazott, hogy részt vegyen az informális V4–Keleti Partnerség találkozón. Ez a Keleti Partnerség jövőjére, a regionális biztonságra, a gazdasági együttműködésre, a kapcsolatokra, az infrastruktúrára és az energiára összpontosított. A találkozó során a biztos találkozott a V4-országok külügyminisztereivel, valamint a hat keleti partnerország képviselőivel is.

Május 13-án az EU keleti partnerországainak állam- és kormányfői, valamint az EU-tagországok külügyminiszterei, és a civil társadalom képviselői gyűltek össze Brüsszelben, hogy megünnepeljék a Keleti Partnerség tizedik évfordulóját. Az eseményen felszólalt Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Donald Tusk, az ET elnöke is. A főképviselő asszony beszédében kifejtette a Keleti Partnerség saját hivatali ideje alatt történt fejlődését, valamint reményét fejezte ki a Partnerség további sikeressége iránt is. Donald Tusk beszédében ismertette a Keleti Partnerség történetét és kiemelte, a kezdeményezésben részt vevő hat ország közül már három rendelkezik társulási megállapodással, mely magában foglal több gazdasági könnyítést, valamint a vízummentességet is.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője május 13-án találkozott Fayez Mustafa al-Sarraj-dzsal, aki az Elnöki Tanács elnöke és Líbia miniszterelnöke, hogy megvitassák az országban kialakult helyzetet. Mogherini elmondta, hogy az Unió továbbra is elvárja az összes résztvevő féltől, hogy szüntesse be katonai tevékenységét, és folytassa a politikai párbeszédet a líbiaiak érdekében. Mindemellett az országban kialakult humanitárius helyzetről is szó esett, hiszen a Tripolit érő támadások miatt ezreknek kellett elhagyniuk otthonukat. Federica Mogherini hangsúlyozta a humanitárius segítség hozzáférhetőségének biztosítását, illetve a civilek védelmének fontosságát. Továbbá kifejezte az ENSZ Főtitkár líbiai különleges képviselőjének, Ghassan Salamének támogatását az EU részéről.

Május 21-én a hét fekete-tengeri ország – Bulgária, Grúzia, Moldova, Románia, Oroszország, Törökország és Ukrajna – miniszterei találkoznak a román fővárosban, hogy a fekete-tengeri közös tengerészeti terv elfogadásáról döntsenek. Ezzel a régió csatlakozik az EU-val szomszédos tengeri medencékhez abból a szempontból, hogy létrejön egy kezdeményezés a nagyobb és fenntarthatóbb gazdasági növekedés érdekében. Az országok három célt terveznek elérni: az egészséges tengeri és partmenti ökoszisztémát; a versenyképes, innovatív és fenntartható kék gazdaságot; valamint a kék gazdaságba való befektetést. A tervezet során létrejött projektek magukban foglalhatják a halászati és környezetvédelmi kérdésköröket is.

Május 21-én az EU jelentést adott ki Örményország fejlődéséről és az EU–örmény kapcsolatok alakulásáról. A jelentés megállapítja az Unió jelentős szerepét az országban zajló reformfolyamatokban. A kormány ütemterve az EU–Örményország átfogó és megerősített partnerségi megállapodás (CEPA) végrehajtására fontos eszköz lesz a reformtervek előmozdításában.

A májusban kialakult északnyugat-szíriai helyzet kapcsán Federica Mogherini, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is kifejezte aggodalmát. A légicsapások és a tüzérség célpontjai ugyanis gyakran iskolák és kórházak, és ez sérti a nemzetközi jogot. Továbbá 150 000 civil – főként gyermekek és nők – hagyta el a területet vagy veszítette életét a kialakult helyzet miatt. Mogherini figyelmeztette Oroszországot és Törökországot, mint a szocsi megállapodás garanciavállalóit, hogy az ő kötelességük biztosítani az egyezmény végrehajtását. A résztvevő feleknek továbbá nemzetközi jogi kötelezettségük a humanitárius segítség eljuttatásának biztosítása a lakosság számára. Mogherini kifejezte az Unió részvétét az áldozatok felé, és gyors gyógyulást kívánt a sebesülteknek. Megjegyezte, hogy Szíriában csak a politikai megoldás hozhat tartós békét. Május 17-én a Tanács meghosszabbította 2020. június 1-ig az országot sújtó szankciókat, amely 270 személyt és 70 szervezetet érint. Mindemellett, az EU egy 18 millió eurós programot indított a felszabadított szír területek stabilizálására.

Categories: Biztonságpolitika

BÚCSÚ A PROWLEREKTŐL

Air Base Blog - Wed, 06/12/2019 - 08:29

Az amerikai haditengerészet után négy évvel a tengerészgyalogság is kivonta utolsó EA-6B Prowler gépeit, lezárva ezzel egy fejezetet a tengerészeti repülés, és egyben az elektronikai hadviselési repülőgépek történetében.

Az EA-6B-t legnagyobb számban az amerikai haditengerészet (Navy) alkalmazta, a repülőgép-hordozók fedélzetéről üzemeltetve azokat, ezért kevéssé volt ismert, hogy a Prowlerek a tengerészgyalogságnál (Marines) is repültek. Pedig az elektronikai hadviselésre (EW - Electronic Warfare) specializált repülőgépek üzemeltetésében a tengerészgyalogság sem maradt el, sőt kezdetben több tapasztalattal rendelkeztek, mint haditengerész kollégáik. Ezért is érdemes egy kicsit visszatekinteni, hogy a tengerészgyalogságnál milyen előzményei voltak az EA-6B üzemeltetésnek.

A légcsavaros Skyraider két változata a Marines jelzésével. A vezér egy AD-5N elektronikai hadviselési változat, a kísérő egy korai előrejelző (AEW) AD-5W.

A Marines 1950-ben, a koreai háború idején tett szert az első, elektronikai hadviselésre alkalmas repülőgépre, miután a haditengerészet a második világháború végén a torpedóvető-bombázó TBM Avenger utolsó változatait az elektronikus ellentevékenységre (ECM - Electronic Countermeasures) alkalmas berendezéssel látta el. A Navy TBM-3Q Avengereit röviddel később egy újabb típusra, az ugyancsak légcsavaros Skyraider EW változatára cserélték. Hamarosan a tengerészgyalogság is kapott a Skyraiderekből, amelyekben a típusváltozattól függően egy pilóta, egy elektronikai hadviselési operátor és egy radaroperátor ült. Az elektronikus Skyraiderek kivették részüket a koreai háborúból, de az utolsó változat rendszeresítésekor már 1955-öt mutatott a naptár. A haditengerészet és a tengerészgyalogság első, kifejezetten az elektronikai hadviselésre specializált harcászati típusa az 1956-ban rendszeresített, sugárhajtású Skyknight volt. Az első két tesztgépet harmincöt sorozatpéldány követte, amelyeket három század között osztottak el. A gépek a hatvanas évek közepén Dél-Vietnamban is megjelentek. A Da Nangba települt Skyknightok négy éven át adtak elektronikai támogatást a haditengerészet és a légierő észak-vietnami célpontokat támadó gépeinek.

Géppárban a Skyknight és a leváltására szánt elekronikus Intruder.

Ekkor mutatkozott be az a típus, amely nem csak funkcionálisan, hanem minden egyéb tekintetben is a Prowler előfutárának tekinthető. Az A-6 Intruder bombázóról van szó, annak is az EA-6A jelű elektronikai hadviselési változatáról, amelynek továbbfejlesztéséből született a Prowler. Mivel a Marines a korábbi típusok révén jelentős harctéri EW tapasztalatra tett szert, az EA-6A Intruderekből is ők kaptak először. A hatvanas évek második felétől a tengerészgyalogság két elektronikai hadviselési százada összesen huszonhét EA-6A-val harcolt a vietnami háborúban. Az észak-vietnami lokátorok zavarására az elektronikus Intruderek legfeljebb öt zavarókonténert vihettek magukkal, de általában kevesebbel repültek, mert póttartályokat is függeszteni kellett. A bombázó Intruderektől eltérően a szárnyakon egy-egy további függesztési ponttal rendelkeztek, amelyen zavarótöltet-kivető konténert vittek magukkal. Az EA-6A-k alkalmasak voltak még a kommunikációs eszközök zavarására és elvileg a lokátor elleni AGM-45 Shrike rakéta alkalmazására is, de erről a típusról soha nem történt Shrike indítás. Ezekkel a gépekkel elsősorban a Marines és a Navy csapásmérő kötelékeit oltalmazták, de az Air Force B-52-eseinek és felderítő drónjainak is biztosították az elektronikus fedezetet. A tengerészgyalogos EA-6A-k már nem csak szárazföldi repülőterekről, hanem az egyik repülőgép-hordozóról, a USS Midwayről is dolgoztak, néhány gépes különítmény (detachment) formájában.

A tengerészgyalogság Cherry Point légibázisán kiállított EA-6A Intruder.

Bármennyire is eredményes volt az elektronikus Intruder, a pilóta mellett csak egy elekronikai hadviselési tiszt (ECMO - Electronic Countermeasures Officer) dolgozhatott. Az Intruder személyzetek munkamegosztásánál a pilóta repült, a bombázótiszt / navigátor pedig navigált, rádiózott és kezelte a fegyverrendszert. Ez a megosztás maradt az EW változatban is, csak itt a fegyverrendszer helyett a zavaróberendezés kezelése hárult az ECMO-ra. Ez nagyon megterhelő volt, ráadásul az EA-6A képessége is gyorsan avult.

Az új típus kifejlesztéséhez az A-6-os jó alapnak bizonyult. A négyfősre bővült személyzet elhelyezéséhez egy közel másfél méteres szekciót kellett az Intruder törzsébe illeszteni; így lett hely egy hátsó fülkének, ahol két további ECMO kapott helyet. Az EA-6B Prowler névre keresztelt típusból először a Navy kapott 1971-ben és mire 1977-ben a Marines századaihoz is jutott belőlük, addigra a vietnami háború már régen véget ért. Az EA-6B-k mellett 1990-ig maradtak az EA-6A-k is, a tengerészgyalogság tartalékos repülőszázadai addig repülték a típust.

Jól látszik, hogy a hátsó kabin miatt a Prowler törzse hosszabb lett. A ki- és beszállás egy kicsit körülményes volt.

A Marines által rendszeresített első Prowlerek a Standard és a megnövelt képességű EXCAP (Expanded Capability) változathoz képest fejlettebb ICAP I-es (Improved Capability) változatúak voltak. Ezek a gépek ugyanúgy öt függesztési ponttal rendelkeztek, mint a Navy gépei. A szárnyak alatt két-két, a törzs alatt egy pontra lehetett függeszteni az ALQ-99-es zavarókonténereket vagy az 1100 literes póttartályokat illetve ezek kombinációját. Ezen a változaton újragondolták a négyfős személyzet feladatmegosztását. Az első két változatnál a pilóta repült, a mellette ülő ECMO 1 és a jobb oldalon hátul ülő ECMO 2 a zavarókonténereket, a bal hátsó ülésben helyet foglaló ECMO 3 pedig a kommunikációs zavarást végezte. A tengerészgyalogság által is rendszeresített ICAP I-esen a zavarókonténerek kezelését áttették a két hátsó ECMO-hoz, a radar kezelését, a navigációt és a kommunikációs zavarást a pilóta mellett ülő ECMO végezte. Az ICAP I-eseket a II-esek követték. A hátsó ECMO-k új kijelzőket kaptak, a módosított zavarókonténerek szélesebb frekvenciatartományban dolgozhattak, módosult a kommunikációs zavarórendszer és a Prowler immár az AGM-88 HARM radar elleni rakétát is indíthatta. A nyolcvanas évek során a fedélzeti EW-rendszereket időről időre korszerűsítették. A következő, ICAP III-as változattal, amelyet a tengerészgyalogság 2010-től használt, csúcsra járatták a Prowler zavaró és elektronikai felderítőképességét, ezzel az EA-6B minden idők legjobb elektronikai zavarógépe lett.

A tengerészgyalogos repülőműszakiak zavarókonténert függesztenek.

A Marines Prowlereit először egyetlen nagy század, a VMAQ-2 üzemeltette három kisebb különítmény formájában. Ezekből a különítményekből két további század alakult, a VMAQ-1 és a VMAQ-3. A VMAQ-4 a tartalékos századból jött létre. Egy tengerészgyalogos repülőszázadnál, amelyet kb. 30 tiszt és 200 legénységi állományú tengerészgyalogos működtetett, négy-hat EA-6B üzemelt. A századparancsnokok alezredesek, a helyettesek őrnagyok voltak. Ezt a beosztást pilóták és ECMO-k egyaránt betölthették. Az egyes részlegeket – adminisztráció, hírszerzés, művelet, logisztika és karbantartás – szintén őrnagyok vagy századosok irányították. További alegységek a hírszerzésnél, a műveletnél, és a karbantartásnál voltak, ezeket századosok és főhadnagyok vezették. A század gerincét, ahogy az az amerikai fegyveres erőknél lenni szokott, az altisztek és a legénységi állomány alkotta.

A tengerészgyalogos Prowlerek harci alkalmazását a VMAQ-2-esek kezdték és ők is fejezték be. Első bevetésük a Líbia elleni Eldorado Canyon műveletben történt 1986-ban. 1990-91-ben a Desert Shield / Desert Storm műveletben (vagyis az Öböl-háborúban), 1991 és 2003 között az Irak feletti repülési tilalom betartásának ellenőrzését célzó Southern Watch / Northern Watch műveletben kaptak szerepet. A kilencvenes évek második felében, Európában is akadt dolguk a tengerészgyalogos Prowlereknek. 1995-ben a Bosznia feletti Deliberate Force-ban, és az 1999-es Allied Force műveletben szintén ott voltak a Marines EW gépei. A közelmúlt iraki, afganisztáni, líbiai és szíriai műveleteinél szintén jutott szerep a zavarógépeknek.

Prowler válik le a tankerről valahol Irak felett.

A tengerészgyalogság légierejének alaprendeltetése hagyományosan az, hogy a partraszálló és a szárazföldön harcoló tengerészgyalogosokat a levegőből támogassa. Ebben a Prowlereknek az a feladat jutott, hogy a saját repülőgépekre és a Marines szárazföldi erőire veszélyt jelentő eszközöket, vagyis az ellenség korai előrejelző, célfelderítő és tűzvezető radarjait valamint a harctéri radarokat, továbbá a kommunikációs hálózatot zavarják, illetve a kijelölt célokat lokátor elleni rakétákkal küzdjék le. A zavaráson kívül elektronikus felderítést és hírszerzést végeztek, hogy az ellenséges rádiótechnikai eszközöket detektálják, azonosítsák, elemezzék, és az eszköz pontos helyét rögzítsék. A begyűjtött adatokat a századok hírszerzési részlege dolgozta fel. Az ehhez használt információgyűjtő és feldolgozó rendszert és az EA-6B feladattervező rendszerét a többhónapos tengerentúli rotációkra konténerekbe telepítve vitték magukkal. Az elmúlt évtizedben Irak és Afganisztán felett a hagyományos elektronikai hadviselési feladat eltolódott a házi készítésű robbanóeszközök, az IED-ek (Improvised Explosive Device) felderítésének és működtetésük megakadályozásának irányába. Az IED-felderítésben komoly szerep jutott a csapásmérő gépekről ismerős Litening konténereknek, amelyeket az utóbbi években már az EA-6B-re is függeszteni lehetett. 

Erre a Prowlerre a póttartályokon kívül csak egy Litening konténert függesztettek.

A típusnak harci vesztesége nem volt, vagyis az ellenségnek egyetlen Prowlert sem sikerült lelőnie. Azonban a gépveszteség így is magas volt: a legyártott 170 gépből 51 semmisült meg vagy vált javíthatatlanná balesetben vagy katasztrófában. Az 51-ből hét gép a tengerészgyalogosoké volt. Első veszteségük 1981. május 25-én következett be, amikor a VMAQ-2 gépe a USS Nimitz fedélzetére szállt le és a középvonaltól túlságosan eltérve nekiütközött az attól jobbra parkoló gépeknek. A Prowler teljes személyzete mellett a Nimitz 14 tengerésze is meghalt, további 45 pedig megsérült. A tengerészgyalogosoknak még egy Prowler katasztrófájuk volt, a VMAQ-1 gépe ütközött a földnek, megölve a négytagú személyzetet. A további öt gépveszteség nem követelt áldozatot, a gépek hajtóműtűz és madárral ütközés miatt zuhantak le, egy pedig a futópályáról csúszott le. Ezeknél az eseteknél a személyzetek sikerrel katapultáltak. A hétből négy eseményben a VMAQ-2, kettőben a VMAQ-1, egyben pedig a VMAQ-3 volt érintett. A VMAQ-2-eseknek volt még egy eseményük, ami ugyan nem járt gépveszteséggel, de ártatlan civilek halálát okozta. 1998. február 3-án a féléves tengerentúli rotációját Európában teljesítő század egyik gépe gyakorló repülésre szállt fel az olaszországi Avianóból. A hegyek között manőverező Prowler elszakította az egyik síterepről lefelé tartó felvonó tartó és vonó kábeleit. Az ütközéstől megrongálódott gép szerencsésen visszatért Avianóba, de a felvonó fülkéje a mélybe zuhant és mind a húsz utasa életét vesztette. A gép pilótáját és a navigálást végző ECMO-t hadbíróság elé állították, de végül felmentették. Ügyük ezzel mégsem rendeződött, mert kiderült, hogy a repülésről készült videofelvételt, mint bizonyítékot megsemmisítették. Ezért mindkét repülőtisztet elbocsátották a tengerészgyalogságtól, és a pilótát fél év börtönre ítélték, amelyből négy és fél hónapot letöltött.

A Prowlerekben használt Martin-Baker GRUEA-7 katapultülés. Az üléseket a fejtámasz figyelmeztető feliratainál elhelyezett színes sávval különböztették meg. Ez a pilóta mellett ülő ECMO 1 ülése.

A tengerészgyalogság négy EA-6B százada közül először a VMAQT-1-es szűnt meg, amely 1992 és 2013 között normál Prowler századként működött VMAQ-1 jelzéssel. 2013-tól 2016-os feloszlatásukig kiképzőszázadként üzemeltek – erre utal a T (Training) betű - miután ezt a feladatkört a Navy leadta (már nem volt szükségük újabb Prowler személyzetekre). A következő század, amely befejezte tevékenységét a VMAQ-4 volt. Ez a század 1981 és 2017 között repült. Harmadikként a VMAQ-3 szűnt meg 2018-ban – 25 éves szolgálattal a háta mögött. Utolsóként az a VMAQ-2 búcsúzott, amelynek történetét 1952-ig lehet visszavezetni. A század tavaly novemberben tért haza Katarból, pontot téve ezzel az EA-6B Prowlerek hadműveleti alkalmazásának történetére.

A Prowlerek történetében nem maradt más hátra, mint a hivatalos kivonási ceremónia és az illő búcsú, amelyre idén márciusban került sor a század bázisán, az észak-karolinai Cherry Pointban. Józsa Dávid a helyszínen kísérte figyelemmel az eseményt.

- Nem is elsősorban a gépekről, sokkal inkább a típuson szolgált katonákról szólt minden. De mi is volt mindez? Egy többnapos programsorozat, ahova meghívták a típus eddigi pilótáit, elektronikai hadviselési tisztjeit, műszakijait, logisztikai kiszolgálóit. Emiatt az egésznek nem is egy nyilvános, nyílt nap hatása volt, sokkal inkább baráti jellegű esemény, ahogy ők hívták, újraegyesítés volt.

Minden meghívott, regisztrált vendég kapott egy jelenléti ívet, amelyben szerepelt, hogy ki, mikor, melyik Prowler egységhez csatlakozott. Ebből látható volt az is, hogy közel 500 főt hívtak meg a rendezvényre. A vendégek közül páran a hetvenes évek legelején, a vietnami háború utolsó éveiben csatlakoztak valamelyik Prowleres egységhez. Mi is találkoztunk a típuson Vietnamban szolgált pilótákkal (volt köztük egy magyar származású is), de érdekes volt látni az ötvenes korosztály tagjait, ahogy előttünk találkoztak hosszú idő elteltével. Ők már az Öböl-háború időszakában repültek a típussal, de természetesen ott voltak a tengerészgyalogság elmúlt három évében megszüntetett három Prowler századának tagjai is.

ALQ-99F zavarókonténer

A század épületének folyósóján, a bevetések emléktáblái között sétálva jön rá igazán a látogató, hogy a Prowlerek tényleg mindenhol ott voltak, ahol az USA fegyveres konfliktusban vállalt szerepet. Emiatt biztos, hogy a jelen volt hajózók mindegyike, legyen az bármely korosztály tagja, biztosan repült és harcolt éles körülmények között.

A huszonkettedikként legyártott EA-6B-től kezdődően ilyen P&W J52-P408A hajtóműveket építettek a gépekbe.

Az ünnepség csütörtökön, a rendezvény számára lefoglalt szállodában kezdődött. A vendégek itt kapták meg az ajándékcsomagot, a rendezvényre készített jelvényeket, felvarrókat és a teljes programot, amely a tengerészgyalogsághoz méltóan a rendezvény teljes ideje alatt nagyon pontosan tartotak. Első nap szimulátortúra volt és nyílt nap a század épületében és a hangárban, ahol a két üzemképes gép egyike mellett kiállították a típus függesztményeit, katapultüléseit, hajtóművét és a pilóták személyes felszereléseit is. Délben ebéd és ünnepi megemlékezés a tengerparti bázis partmenti éttermében, délután pedig egy két és fél órás bázistúra, amely során megálltunk a bázison kiállított gépek mindegyikénél, bemehettünk a bázis parancsnokságára, majd egy használaton kívüli gurulóúton megnézhettük Cherry Point-on jelenleg szolgálatban lévő repülőeszközök közül egy KC-130J Herculest, egy RQ-21A pilóta nélküli repülőgépet és a hamarosan szintén nyugdíjba vonuló AV-8B Harrier egyik példányát. A pénteki nap is a század épületében kezdődött, de addigra a hangárból kivontatták a díszfestésű gépet és az előtéren készítették fel a búcsúrepülésre. Délelőtt folyamatosan érkeztek a vendégek, a résztvevők létszáma a 13:00 órakor kezdődő kivonási ceremóniára elérte a közel 500 főt. A tribün előtti állóhelyről gurult ki a két Prowler, majd egy félórás repülést követően a tengerészgyalogság ötgépes kötelékének élén és jobb kísérőként tértek vissza a bázis fölé. A kötelékben repült még egy F-35, egy F/A-18D és egy századparancsnoki Harrier.

Az ünnepi beszédek után az alakulat és az Amerikai Egyesült Államok zászlóját is katonai tiszteletadás mellett vonták be, majd a két Prowler még egyszer, kétgépes kötelékben is áthúzott repülőtér felett. Leszállás után visszagurultak az állóhelyre, majd a leállítást követően családtagok, jelenlegi és egykori katonák vették körbe a pilótákat és a gépeket. A pénteki nap ebéddel zárult, de a rendezvénynek itt még nem volt vége. Szombaton délelőtt golfversenyt rendeztek a bázis golfpályáján, majd a záróakkord a szombat esti gálavacsora volt. A típus kivonására szervezett rendezvénysorozat színvonala maximálisan méltó volt a típus jelentőségéhez. A számos fegyveres konfliktusban részt vett Prowlerek és hajózóik rászolgáltak a tengerészgyalogság megbecsülésére. Az utolsóként nyugdíjba vonuló két gép múzeumba került. A 162228-ast március 12-én repülték át Texasba, a 162230-as pedig március 14-én a típus hivatalos utolsó repülése során landolt a washingtoni Dulles nemzetközi repülőtéren, hogy az Udvar-Házy Center egyedülálló gyűjteményéhez csatlakozzon.

* * *

Fotó: US Marine Corps, US Navy, USAF, Józsa Dávid

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2019. májusi számában jelent meg.


Categories: Biztonságpolitika

Free Ivan Golunov

Biztonságpiac - Wed, 06/12/2019 - 08:04
Házi őrizetbe került szombaton Ivan Golunov orosz oknyomozó újságíró, akit kábítószer eladásának kísérletével vádoltak meg.

A Meduza című ellenzéki hírportál újságírója a bíróságon tagadta az ellene felhozott vádat. Azt mondta, semmilyen kábítószerrel kapcsolatos visszaélést nem követett el, és kész segíteni a nyomozást. A bíróság döntése értelmében augusztus 7-éig lesz házi őrizetben. Az újságíró ártatlanságát hangoztatta.

Golunovot bírósági meghallgatása előtt kórházba kellett vinni, de a hatóságok nem közölték, hogy miért. Az Agora elnevezésű jogvédő civil szervezet úgy értesült, hogy agyrázkódása és bordatörése van. A Meduza hírportál arról számolt be, hogy munkatársát valószínűleg megverték, miután őrizetbe vették.

A Rosszija 24 állami hírcsatorna vasárnap megszólaltatott egy név nélkül nyilatkozó, a kamerának háttal állított rendőrt, aki szerint Golunov március óta megfigyelés alatt áll, mert az gyanú merült fel vele szemben, hogy gyakori lettországi látogatásait kábítószer becsempészésére használhatja. Az orosz nyelvű Meduza hírportált egyébként Rigából szerkesztik.

A Rosszija 24 egyébként azt is állította, hogy Golunov az őrizetbe vétel idején ittas volt, miközben vasárnapi tudósításában egy olyan, kézzel kijavított orvosi jelentést mutatott be, amelyben valaki a részegségre vonatkozó nyomtatott formaszövegbe, tollal beszúrta a “nem” szót. A szakvélemény így azt állította, hogy az újságíró nem volt alkoholos befolyásoltság állapotában.

A rendőrség azt állítja, hogy négy gramm kábítószert találtak Golunov hátizsákjában. Sok újságíró viszont azt gondolja, hogy a hatóságok így próbálják elhallgattatni kollégájukat, aki legutóbb gátlástalan uzsorásokról és a temetkezési ágazatra rátelepedő egyik szervezetről írt. Ivan Kolpakov, a Meduza szerkesztője az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy Golunov ez utóbbi miatt fenyegetéseket is kapott.

Feltehetően a Golunov melletti szolidaritás miatt egyébként a szervezők lemondták a Masina Vremenyi együttes szerda estére meghirdetett fellépését a Vörös téren. A fennállásának 50. évfordulóját ünneplő zenekar vezetője, Andrej Makarevics több jelentős politika ügyben, így a Krím elcsatolása és a kelet-ukrajnai beavatkozás ügyében többször is nyíltan hangot adott a Kremlével ellentétes álláspontjának.

Categories: Biztonságpolitika

A Fekete Hattyú Farkaskutyája

Air Power Blog - Tue, 06/11/2019 - 21:41

 

Vélhetően a Black Swan 19 SOF gyakorlat kapcsán tűnt fel ma LHBP 13-as fájnelen ez a C-146A Wolfhound (aka Dornier 328), melyet az amerikai különleges erők használnak hadszíntéren belüli általános könnyű szállítási feladatokra.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság a volt rendőrt

Biztonságpiac - Tue, 06/11/2019 - 18:56
Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék az inárcsi családsegítő gyilkosát – közölte a bíróság.

Mint írták, a vádlottat a bíróság előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint lőszerrel való visszaélés miatt ítélte életfogytig tartó, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra. A bíróság a vádirati tényállással szemben a bizonyítási eljárás során megállapította, hogy a vádlott a tettét előre megfontolt szándékkal követte el.

A vádlott – aki beismerte tettét – legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn, így az ítélet nem jogerős – közölte a bíróság.

A vád szerint a férfi Inárcson épített családi házat devizahitelből, a hitelválság után megemelkedett törlesztőrészleteket azonban nem tudta fizetni. A csaknem hatvanmillió forint tartozás miatt végrehajtás indult, a házat elárverezték, és a három gyermekes családnak 2018. június végéig ki kellett költöznie. Két gyerek kiskorú volt, egyikük fogyatékkal élő.

A vádlott segítséget kért az inárcsi önkormányzattól, a családsegítő szolgálathoz fordult, amelynek dolgozója többféleképpen is próbált segíteni, de nem sikerült szállást szereznie a vádlottnak és családjának. A vádlott felesége 2018. július 10-én közölte, hogy a gyerekekkel rokonokhoz költözik. A férfi egy átvirrasztott éjszaka után másnap reggel bement egyeztetni a családsegítővel, ám vita robbant ki, a férfi kést rántott és nyakon szúrta a nőt, aki a helyszínen meghalt. A vádlott ezután átment a polgármesteri hivatalba és feladta magát.

A vádirat tartalmazza azt is, hogy a férfi korábban rendőrként lőszereket szerzett, amelyeket nyugdíjba vonulása után engedély nélkül magánál tartott.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.