You are here

Biztonságpolitika

Több száz millió forintos kárbejelentést kaptak a hazai biztosítók a viharok miatt

Biztonságpiac - Fri, 06/28/2019 - 10:59
Már több száz millió forintos kárbejelentést kaptak a vezető biztosítók a múlt hét végi viharok és az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt – közölték a biztosítótársaságok.

A Groupama Biztosítóhoz a múlt hétvége óta tartó viharok miatt eddig több mint 2600 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, melyeknek kárértéke megközelíti a 300 millió forintot. A biztosítóhoz a legtöbb káresetet – 122-t – a heves megyei Novajról jelentettek.

Kiemelkedően nagy károkat okoztak a felhőszakadások, a bejelentett károk harmada emiatt érkezik, a biztosítónál csak a felhőszakadások által okozott károk értéke várhatóan meghaladja a százmillió forintot. Szabolcs-Szatmár-Bereg mellett Heves, Jász-Nagykun-Szolnok illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is nőtt a kárbejelentések száma.

A biztosítótársaság szakemberei folyamatosan végzik a károk felmérését, a Groupama a bejelentett esetekben gyorsított ütemben, gyakran már a helyszíni szemle napján, vagy az azt követő napon fizet, nagyobb károknál pedig szükség esetén kárelőleget ad a társaság. A biztosító a kárbejelentéseket online a www.groupamadirekt.hu “Írjon nekünk!” menüponton keresztül, telefonon, a TeleCenter a 06 1 467 3500 telefonszámán, faxon, valamint az ügyfélszolgálati irodákban személyesen is megtehetők.

Az Aegon Biztosító hétfő estig több mint 72 millió forint értékű kárt fizetett ki ügyfeleinek, a biztosítottak a legtöbb káreseményt Kelet-Magyarországról jelezték. Eddig 4200 kárbejelentés érkezett az Aegonhoz, mintegy hatezerre számítanak az elmúlt hét időjárása miatt. A cégnél további, mintegy 26 millió forintnyi kárigényt a napokban rendeznek majd.

A károk átlagos mértéke elmarad a tavaly őszi viharos szezonban tapasztalttól, ötvenezer forint körül alakul. A legtöbb kárbejelentés, 1082 a vihar miatt érkezett, 647 káreseményt a jégverés okozott, 784 villámcsapás miatt keletkezett, míg 869 eset a felhőszakadás okozta. Szabolcs-Szatmár Bereg megyéből 696, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 443, Baranyából pedig 326 kárigényt regisztráltak.

A hétvégén főleg a Dunántúlon voltak jelentős viharok. A pincéket, garázsokat elöntő, nagy mennyiségű esővel és erős, fákat kicsavaró széllel lecsapó, az Adria felől érkező zivatarlánc miatt a tűzoltóknak 210 helyszínen kellett beavatkozniuk, a legtöbb riasztást Fejér, Bács-Kiskun és Komárom-Esztergom megyében kapták.

Categories: Biztonságpolitika

Megkezdődött Törökországban a 2013-as Gezi parki tüntetések szervezésével vádlottak pere

Biztonságpiac - Fri, 06/28/2019 - 07:56
Egy isztambuli bíróságon megkezdődött annak a 16 embernek a pere, akiket a 2013. évi Gezi parki kormányellenes tüntetések finanszírozásával és koordinálásával vádolnak – jelentette a BirGün török ellenzéki napilap.

A 657 oldalas vádirat szerint a Gezi parki tüntetéssorozat lázadási kísérlet volt, amelynek az előkészületeit már 2011-ben megkezdték. A fő vádpont értelmében az érintettek megkísérelték megdönteni a török kormány hatalmát, ami miatt az ügyészség súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetéseket kért rájuk. Az egyik kiemelt vádlottra, Osman Kavalára egyéb bűncselekményekre is hivatkozva ezen felül még 612 évtől 3158 évig terjedő szabadságvesztést rónának ki.

A másfél éve fogva tartott Kavala korábban az Anadolu Kültür nevű, isztambuli székhelyű kulturális intézet igazgatótanácsának elnöke volt, török és külföldi értelmiségi körökben ismert, jó hírnévnek örvendő üzletember, mecénás, emberbarát. Tizenöt vádlott-társa ugyancsak jogvédő aktivista.

Kavala a tárgyaláson felszólalva elmondta: élete egyetlen időszakában sem propagálta a kormányváltást más módszerrel, mint a szabad választások. Kifejtette: civil szervezetekkel harcolt azért, hogy Törökország az európai demokrácia része legyen, és felszámolja az igazságszolgáltatással kapcsolatos problémákat. Az Anadolu Kültür minden elszámolása átlátható – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy szerinte az ügyész már a kihallgatása előtt eldöntötte, hogy bűnös.

Kavala nyomatékosította: semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy felkelést szervezett volna, miként arra sem, hogy vádlott-társai a tőle kapott utasítások alapján jártak volna el. Rámutatott: a vádirat arra sem tér ki, hogy mely szervezet nevében végezte volna az előkészületeket. Szabadlábra helyezését, illetve felmentését kérve leszögezte: “semmiben nem különbözöm azoktól a százezrektől, akik részt vettek a Gezi parki eseményekben”.

A per vádlottjai közül ketten ülnek előzetes letartóztatásban, heten lehetnek szabadlábon, hatan szökésben vannak.

A tárgyalást svájci, svéd, német, kanadai, holland, amerikai, francia, brit és olasz diplomaták, valamint ellenzéki politikusok is figyelemmel kísérik.

A Taksim téri tüntetések 2013 májusában a szomszédos Gezi park átépítése elleni tiltakozással kezdődtek, de a természetvédő aktivisták szembeszegülése csakhamar kormányellenes megmozdulássá nőtte ki magát, miután a rendőrség erőszakkal próbálta feloszlatni a parkban tüntető tömeget. A Taksim téren és környékén tüntetők egyebek közt Recep Tayyip Erdogan akkori török miniszterelnök, a mostani államfő távozását követelték, mert szerintük tekintélyuralmi rendszert épített ki, és növelni akarta az iszlám szerepét a világi berendezkedésű országban. A megmozdulásokat kegyetlenül elfojtották, és bírósági eljárásokat indítottak a résztvevők ellen.

A török kormányzat a halálbüntetést 2004-ben az európai uniós csatlakozás vágyával kitörölte az alkotmányból. A helyére vezették be a súlyosbított életfogytiglani szabadságvesztést, amely egy sor korlátozás révén tovább nehezíti az elítéltek sorsát. Ez gyakorlatilag tényleges életfogytig tartó börtönbüntetést jelent, azonban az elítélt – magaviseletétől függően – legkorábban harminc év után feltételesen szabadlábra kerülhet. Ez a hagyományos életfogytiglani szabadságvesztés esetén 24 év. Ezt a büntetést terrorizmusért, gyilkosságért, nemi erőszakért vagy lázadásért lehet kapni. Az elítéltnek magánzárkába kell kerülnie, és legfeljebb két rabtársával naponta egy órát találkozhat.

Categories: Biztonságpolitika

Ötezer forintért ölte meg a jótevőjét, 19 év fegyházra ítélték

Biztonságpiac - Thu, 06/27/2019 - 18:58
A Tatabányai Törvényszék hétfőn 19 év fegyházra ítélt egy hajléktalan férfit, aki sörösüveggel leütött, majd halálosan bántalmazott egy őt anyagilag is támogató 87 éves asszonyt. A nem jogerős ítélet szerint az elkövető feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

A bűncselekményre nagybátya vette rá, őt a törvényszék felbujtóként elkövetett rablásért nyolc év fegyházra ítélte. Többszörös visszaesőként esetében is kizárták a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét.

A bíró felidézte, hogy a cselekmény elkövetésekor 19 éves férfi 2017 tavaszán szabadult a börtönből; jövedelemmel, munkahellyel nem rendelkezett, a sértett tatabányai lakásával szemben lévő garázsban húzta meg magát. Rendszeresen bejárt az egyedül élő, 87 éves asszonyhoz, tőle cigarettát és kisebb összegeket kapott.

A tél közeledtével fűthető szállást akart találni, ezért szeretett volna nagybátyja családjánál lakni. Az idősebb férfi ezért pénzt kért és rávette, hogy a sértettől szerezze meg. A férfi ezután besurrant az asszony lakásába és a háttal ülő áldozatot sörösüveggel leütötte, majd bántalmazta. Pénztárcájából ötezer forintot vett ki, majd távozott. Az asszony még képes volt segítséget hívni, de két nap múlva a bántalmazás következtében meghalt.

A bíró súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a tettes az emberölést nyereségvágyból követte el. Az elkövetőben fel sem merült, hogy esetleg pénzt kérjen az áldozattól, a lakásba lépve azonnal megtámadta a védekezésre képtelen nőt.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette. A férfi és ügyvédje enyhítésért, a minősítés és a tényállás megváltoztatásáért, nagybátyja felmentésért fellebbezett. A két tettesnek meg kell fizetnie az ötmillió forintot meghaladó bűnügyi költséget is.

Categories: Biztonságpolitika

Tavaly a menekültválság előtti szintre csökkent, de ismét növekszik a menedékkérelmek száma

Biztonságpiac - Thu, 06/27/2019 - 17:00
Három éven át tartó folyamatos csökkenés után tavaly már megfelelt az Európai Unióban benyújtott menedékkérelmek száma a migrációs válság kezdete előtti szintnek – írta éves jelentésében az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO).

Az ügynökség arról számolt be, hogy 2018-ban 666 480-an kértek nemzetközi védelmet az EU huszonnyolc tagállamában, illetve Izlandon, Norvégiában és Svájcban, ami tíz százalékos csökkenés a 44 százalékos visszaesést produkáló megelőző évhez képest, és már megfelel a 2015-ös példátlan menekültáradat előtti szintnek.

Kiemelték: bár a beadványok száma meglehetősen stabilan alakult, voltak lényeges eltérések egyes országok között.

A kérelmezők legnagyobb csoportját továbbra is a szíriaiak alkották, részarányuk azonban nagyjából 13 százalékra esett vissza. Őket az afgánok és az irakiak hét-hét százalékkal követték, majd a pakisztániak, az irániak, a nigériaiak, a törökök és a venezuelaiak. 2015-ben és 2016-ban még minden negyedik menedékkérő szíriai volt.

Jelentősen nőtt a venezuelai, a kolumbiai és más latin-amerikai, például hondurasi, nicaraguai és perui menedékkérők száma. A menedékkérelmet benyújtók csaknem egyötöde olyan országokból érkezett, amelyek állampolgárai vízummentesen léphetnek be az EU területére, ilyen például Venezuela, Kolumbia, Albánia vagy Georgia.

Az EASO tájékoztatása szerint a tavaly megvizsgált 601 525 elsőfokú beadvány mintegy 39 százalékát bírálták el pozitívan, ez 7 százalékpontos visszaesést jelent. A legmagasabb átlagos elismerési arányt a jemeniek (89 százalék), a szíriaiak (88 százalék) és az eritreaiak (85 százalék), a legalacsonyabbat pedig a moldovaiak (1 százalék), az észak-macedónok (2 százalék) és a georgiaiak (5 százalék) körében jegyezték fel.

Az összes beadvány közel háromnegyedét Németországban, Franciaországban, Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban nyújtották be. A végső határozatra váró ügyek száma 2018 végén 896 ezer körül volt, 6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az idei év első öt hónapjában több mint 290 ezer kérelmet regisztráltak. Ez 11 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, a szakemberek azonban úgy vélik, a megugrás még nem jelenti azt, hogy trendforduló következik hosszabb távon.

Categories: Biztonságpolitika

Katasztrófavédelem: minden eddiginél nagyobb területen irtják a szúnyogokat

Biztonságpiac - Thu, 06/27/2019 - 14:04
Minden eddiginél nagyobb területen, 471 településen és nyolc budapesti kerületben, összesen 130 ezer hektáron irtják a szúnyogokat a héten – közölte a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

Mukics Dániel emlékeztetett: április 30-a óta 570 településen, összesen 251 ezer hektáron irtották a vérszívókat. A szúnyograjzás miatt a következő hetekben több településen és nagyobb területen lesz szúnyoggyérítés, mint eddig. Hozzátette: országszerte rovarszakértők vizsgálják, hogy hol van a legtöbb a vérszívó, s a gyérítést azokra a településekre koncentrálják.

A tájékoztatás szerint a következő napokban újra irtanak a Szigetközben, Békés megyében, a fővárosban, a Csepel-szigeten, Komárom, Baja és Mohács térségében, valamint a Dunakanyarnál. Beavatkozások kezdődnek Baranya, Somogy és Zala megyében, illetve az Ipoly mentén. A kiemelt turisztikai régiók közül a Fertő és a Tisza-tó településein védekeznek a szúnyogok ellen.

Ugyanakkor a Tiszán, a kérészek rajzása által érintett területen csak akkor kezdődik meg a permetezés, amikor ez már nem veszélyezteti a védett rovarokat – közölte.

Arról is beszámolt, hogy a viharos, esős időjárás miatt több településen is elmaradt a múlt héten a permetezés. Ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Dunaújváros térségében és Kecskeméten pótló kezelések lesznek. Továbbá Szegeden a kiemelt szúnyogártalom miatt rendkívüli beavatkozásra lehet számítani a napokban.

Az, hogy melyik településen mikor permeteznek, nyomon követhető a katasztrófavédelem weboldalán – közölte Mukics.

Categories: Biztonságpolitika

REPTÉR A DOKKOK KÖZÖTT

Air Base Blog - Thu, 06/27/2019 - 13:19

Londonban 1987-ben nyílt meg egy kisméretű repülőtér, a London City Airport. A belvárostól 10-12 kilométerre, a Canary Wharf üzleti negyedtől 4-5 kilométerre fekvő reptér elsősorban az üzleti forgalom kiszolgálására létesült, de ma már jelentős turistaforgalmat is bonyolít. A repülőtér egyetlen, 1500 méter hosszú futópályával rendelkezik. A pályahossz és a reptér mérete behatárolja, hogy milyen típusok üzemelhetnek innen. A legtöbb járatot Embraer 170-esek és 190-esek teljesítik, de ATR-ek, Dash 8-asok, Avrojetek és Dornierek is járnak a City Airportra. A legnagyobb gép, amely erről a reptérről üzemelhet, az Airbus A318-as. A környék beépítettségére való tekintettel a repülőgépek hétköznapokon 6.30 és 22.30 között, szombaton 6.30 és 13 óra között, vasárnap 12.30 és 22.30 között szállhatnak le és fel. December 25-én a London City Airport zárva van. Ugyancsak a zajterhelés miatt helikopteres és kisgépes forgalom nincs.

Idén februárban a LOT elindította közvetlen járatát Budapestről a City Airportra. A lengyel légitársaság Embraer ERJ-190-esei vasárnap kivételével naponta kétszer közlekednek a két főváros között. Júniusban, szakítva az általam eddig preferált Wizz Air / Luton kombinációval, kipróbáltam a LOT járatot.

Budapesti indulás. A mellettünk álló British A320-astól már visszahúzták a hidat és rövidesen megkezdődik a gép hátratolása. A háttérben egy kiadós zápor éri el a repteret.

Felszállás a 13R pályáról. A hangár előtt parkoló Boeingek és Airbusok mellett a Malév gyönyörűen restaurált Tu-154-ese idézi a múltat.

A magunk mögött hagyott reptéren már süt a nap, de a XVIII. kerületet még eső áztatja.

Felhők között bujkáló.

Csendesen duruzsolnak a gép General Electric CF34-es hajtóművei. A távolban egy tornyos gomolyfelhő közel tízezer méterig magasodik.

A felhő alá süllyedve, szürke időben repülve, a Temze torkolatának közelében, Foulness Island-nél érjük el a partot. A London City Airport innen kb. 60 kilométerre van „as the crow flies”.

Egy tanker kikötő és egy konténer kikötő után az önjáró rakományt, jellemzően kamionokat szállító Ro-Ro hajók mólója felett repülünk el. 

Ha szép időben, 09-es irányon közelítenénk, a Tower felett fordulnánk a végső egyenesre. Most a 27-es pálya a használatos és szép idő sincs. A Temze itt délnek fordul és kikerüli azokat a dokkokat, ahol a City Airport is van.

A gép a dokkok bejáratánál lévő Gallion Point Marina felett repül el.

Még a levegőben, de már a pálya felett. A London City Airport déli oldalát a King George V dokk, az északit a Royal Albert dokk határolja. A képen ez utóbbi látható.

A pályát elhagyva először a British Airways (CityFlyer) ERJ-170-ese előtt gurulunk el.  Csúcsidő van, ki kell várni a sorunkat, hogy legyen helyünk a terminál előtt.

A Lufthansa (CityLine) is Embraerrel repül London Cityre. Az, hogy a terminál közvetlenül a parkoló gépek - és hajtóműveik - mögött van, sajnos azzal is jár, hogy az érkező utasok által használt földszinti folyosón időnként égett kerozinszag érezhető.

A sorban következő gép a Flybe Spirit of Exeter nevű, indításra kész Dash 8-asa.

Szűkös az előtér, a szárnyvégünk és a KLM (Cityhopper) ERJ-190-ese között csekély a távolság.

Mögöttünk felszabadul egy állóhely, ezért az irányítók visszagurítanak a pályára, hogy azon keresztül közelítsük meg. A reptér a közeljövőben áttér a digitális torony technológiára. Az irányítók a közeljövőben a swanwicki irányító központba költöznek és egy 16 kamerából álló rendszertől kapott kép alapján irányítanak majd.

A Dash 8-ast járó hajtóművekkel tolja be az állóhelyre a reptéri vontató. A gép szárnya oda kerül, ahol a földi kiszolgáló személyzet embere kinyújtott karral áll.

A terminálhoz orral begurulva, majd helyben megfordulva a helyünkre állunk. A mögöttünk érkező fényszórója a felfestett pályairányt világítja. Mivel a mágneses észak iránya folyamatosan változik, a repülőtér építésekor meghatározott 10/28-as pályairányt tíz éve változtatták meg 09/27-esre.

A géptől csak pár lépés a terminál. Az Airbusnál kisebb Embraer kevesebb utast vihet és ez kevesebb csomagot jelent. A feladott csomagra öt percet kellett várni, a beléptetés is ugyanennyi időt vett igénybe. A belvárosba a DLR magasvasúttal húsz perc alatt értünk be.

Az érkezés és indulás képei között legyen átvezetés az Aer Lingus (Cityjet) Dublin-London útvonalra beállított Avro RJ85-öse, amint a London City 09-es pályájának végső egyenesére fordul. 

Kilátás az emeleti indulási oldal üvegfalán át. A Flybe ATR 72-ese mögött a Swiss A220-asa gurul le a pályáról. A legkisebb Airbus 2017-ben kapott típusengedélyt a London Cityre.

Zajlik a kora esti csúcs, újabb Embraer érkezik és elgurul a Dash 8-as előtt.

Spoilerek és sugárfékek nyitva, a pályán egy ERJ-190-es fékez. A 190-es típus 2009 óta repülhet a London City Airportra.

Ez az ERJ-170-es most érkezett. A lépcsőket kézi erővel húzzák a géphez, az első a helyén van, a hátsót most gurítják oda. Közben kihúzzák az utasokat terelő szalagot is.

A LOT 106 üléssel, 2x2-es elrendezésben üzemelteti a 190-eseket.

Egy esti érkező, a Jota Aviation 22 éves Avro RJ85-öse gurul be. A pályairány közben a 27-esről 09-esre változott.

Ugyancsak a zajcsökkentést szolgálja, hogy a London Cityre érkező gépek a többi reptér 3 fokos siklópályájától eltérően, 5,5 fokos siklópályát tartva szállnak le. Ezt teszi a LOT Budapestről érkezett SP-LMB lajstromjelű gépe is.

Az Alitalia (Cityliner) ERJ-190-ese leginkább Milánó és London között ingázik.

Az ír Stobart Air a légcsavaros ATR-ek mellett négy ERJ-190-est üzemeltet.

Közben visszagurult és a terminál elé fordult a budapesti LOT gép.

A 190-es az épület közvetlen közelében kezdi a kifordulást. (Az üvegfal sajnos tükröződik.)

Az Embraer orrfutóját maximálisan kitérítették, a gép beállását egy előteres segíti.

Miközben a lengyel gép beáll a helyére, a háttérben leszáll egy KLM Embraer.

Flybe Dash 8-as száll fel. Zajcsökkentési okokból az induló forgalomnak 1000 lábra kell emelkednie, mielőtt kifordul a reptér fölül.

A zajcsökkentés miatt kívánatos, hogy a gépek ne a saját segédhajtóművüket járassák, hanem a földi áramforrást használják, ahogy ez a KLM gépnél is látható.

A luxemburgi Luxair húszgépes flottájában többnyire Dash 8-asok repülnek. A gépünk mellett elguruló példány mindössze három éves.

A pályával párhuzamos gurulóút híján a 27-es irányú felszálláshoz a pályán kell végiggurulni és ott megfordulva irányba állni. A háttérben a Canary Wharf épületei látszanak.

Egy KLM járat nyomában gurultunk végig a pályán. A holland gép félreáll a 2003-ban épített várópontra, amíg mi a pályán megfordulunk és megkezdjük a felszállást.

A felszállás után jobb fordulóval állunk a hazavezető útvonalra.

Keletre haladva gyorsan sötétedik. Embraer winglet LOT logóval, helyzetfényekkel és fénylő végű statikus kisütőkkel. A London-Budapest útvonalat két óra alatt teljesítette a gép.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Európai Bizottság: nincs bizonyíték a kelet-nyugati kettős élelmiszer-minőségre

Biztonságpiac - Thu, 06/27/2019 - 10:59
Nincsenek bizonyítékok arra, hogy kelet-nyugati megosztottság alakult volna ki az élelmiszeripari termékek minőségében, az eltérő összetételű, de azonos vagy hasonló csomagolású áruk előfordulása nem mutat egyértelmű területi mintázatot – írta jelentésében az Európai Bizottság.

A brüsszeli testület belső tudományos szolgálata közel 1400 terméket vizsgált meg 19 európai uniós tagállamban, de a forgalmazott élelmiszeripari áruk rendkívüli sokszínűsége miatt a minta nem volt reprezentatív. Az áruk mintegy 23 százalékának a csomagolása és az összetétele is azonos volt, 27 százalék esetén pedig a különböző összetételt feltüntették a csomagoláson.

Eltérő összetételről, de azonos csomagolásról az esetek kilenc százalékában, míg eltérő összetételről, de hasonló csomagolásról az esetek 22 százalékában volt szó, de ezen termékek előfordulása nem mutat egyértelmű területi mintázatot, és a vizsgált áruk összetételének eltérései sem jelentenek feltétlenül különböző minőséget.

“Az európaiak egy része úgy érzi, hogy az általuk vásárolt márkás élelmiszeripari termékek eltérőek a máshol kaphatóktól, és talán a minőségük is rosszabb. Ezért a bizottság felkérte tudományos munkatársait, hogy végezzék el ennek tárgyilagos vizsgálatát. Az eredmény vegyes képet mutat: örömmel nyugtázom, hogy nem találtak arra utaló bizonyítékot, hogy keleti-nyugati megosztottság alakult volna ki az összetételt illetőleg, viszont aggodalommal tölt el, hogy a feltárt tények szerint a vizsgált azonos vagy hasonló márkájú termékek akár egyharmada eltérő összetételű” – írta Navracsics Tibor, az Európai Bizottság illetékes tagja.

Kollégája, Vera Jourová fogyasztópolitikáért felelős uniós leszögezte, hogy Európa egységes piacán nem érvényesülhet kettős mérce.

“A kettős minőséget szankcionáló új szabályok megerősítik a fogyasztóvédelmi hatóságok hatáskörét, és biztosítják számukra azokat az eszközöket, amelyekkel véget vethetnek ennek a gyakorlatnak. Az európai fogyasztók vásárlásaik során a jövőben maradéktalanul megbízhatnak majd abban, hogy mindenhol a jól ismert minőséghez jutnak hozzá” – emelte ki.

Categories: Biztonságpolitika

Háborús bűnök miatt ítéltek el egy szerbet Bosznia-Hercegovinában

Biztonságpiac - Thu, 06/27/2019 - 08:02
Tizenhárom év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn a bosznia-hercegovinai bíróság a szerb Sretko Pavicot az 1992-1995-ös boszniai háború idején a bosnyák civil lakosság ellen elkövetett háborús bűncselekmények miatt – közölte a szarajevói sajtó.

A bíróság bizonyítottnak találta az 58 éves vádlott bűnösségét abban, hogy a 1992 júliusa és szeptembere között a boszniai szerb csapatok tagjaként az észak-boszniai Prijedorban a bosnyák lakosságot nemzeti és vallási hovatartozása miatt üldözte és részt vett civilek meggyilkolásában. A bíróság azt is bizonyítottnak találta, hogy Pavic tehető felelőssé öt civil meggyilkolásáért. A meggyilkolt öttagú család maradványait 1998-ban találták meg.

Az elsőfokú ítélet ellen az elítélt fellebbezhet. Az 1992-1995-ös boszniai háborúnak mintegy százezer halálos áldozata volt, és a harci cselekmények miatt több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.

Categories: Biztonságpolitika

Intim fotókkal zsarolták a sértettet, már lakat alatt vannak

Biztonságpiac - Wed, 06/26/2019 - 18:56
A Békéscsabai Járási Ügyészség a letartóztatását kezdeményezte annak a 27 és 29 éves nagykamarási nőnek, akik intim helyzetben készült felvételekkel zsarolták a sértettet.

A két nő 2019. június 10-én a férfi sértettről tudtán kívül intim helyzetben videó- és fényképfelvételeket készített. Ezután, 2019. június 13-án a férfitől ötmillió forintot követeltek, és a fizetés elmaradása esetére azzal fenyegették meg, hogy a kompromittáló felvételeket elküldik a családjának, illetve megosztják az interneten. A sértett a két nővel történt megállapodásának megfelelően a követelt összegből félmillió forintot elhelyezett Csabaszabadiban, egy buszmegálló melletti szeméttárolóban. A pénzért a két nőnek a bűntársai mentek, őket azonban az időközben értesített rendőrség a helyszínen elfogta.

A két nőt cselekménye zsarolás bűntette megállapítására alkalmas, amely bűncselekményt a törvény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntet.

A letartóztatás kezdeményezésére azért került sor, mert az eljárás jelenlegi korai szakaszában tartani lehet attól, hogy a két nő szabadlábra kerülésük esetén – a már elfogott bűntársakon túlmenő – még szökésben lévő további bűntársaikkal összebeszélnének, vagy a sértettet befolyásolnák, amivel a bizonyítást megnehezítenék.

A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója osztotta az ügyészség álláspontját, és a két nő letartóztatását egy hónapra elrendelte.

Categories: Biztonságpolitika

Szlovákiában évente több mint négyezren halnak meg idő előtt a légszennyezettség miatt

Biztonságpiac - Wed, 06/26/2019 - 16:57
Évente több mint négyezer ember hal meg idő előtt a szlovákiai megyeszékhelyek légszennyezettsége miatt – állítják a fenntartható fejlődés szlovákiai kutatóközpontjának (CEPTA) szakértői, akik a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) adatainak elemzése alapján tanulmányozták a helyzetet.

A szakértők szerint a fővárosban, Pozsonyban legrosszabb a helyzet, ott évente 1580 korai haláleset írható a légszennyezettség számlájára. A további megyeszékhelyek közül például Kassán 990-en, Eperjesen 410-en, Besztercebányán 340-en, Zsolnán pedig 310-en halnak meg évente a kelleténél korábban.

A kutatás során a levegő szállópor-tartalmát és nitrogénoxid-koncentrációját vizsgálták – mutatott rá a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A korai halálesetekből a becslések szerint évente több mint tízmilliárd eurós kára keletkezik Szlovákiának, és ebbe még nem számították bele az orvosi kezelések költségét és a betegségek miatt kifizetett táppénzt.

Daniel Lesinsky, a CEPTA elnöke riasztónak tartja az adatokat. “Minden további halogatás nélkül megfelelő összeget kell elkülöníteni a levegő minőségének javítására, tisztázni kell az önkormányzatok ezzel kapcsolatos hatáskörét, és a zöld alternatívákhoz, valamint a közbeszerzéshez kell kötni az uniós pénzek felhasználását” – nyilatkozott újságíróknak Lesinsky. A szervezet további intézkedéseket sürget a közlekedés, a károsanyag-kibocsátás és a fűtés terén, továbbá a különféle kivételek visszavonását, valamint javasolja a környezetbarát ipari és energetikai technológiák kötelező bevezetését.

A CEPTA arra is emlékeztet, hogy Szlovákia Lengyelországgal, Magyarországgal és Csehországgal együtt a legszennyezettebb levegőjű európai uniós tagállamok közé tartozik. “Évek óta a szállópor mennyisége jelenti nálunk a legnagyobb problémát, rendre meghaladja a határértéket. Az OECD adatai szerint a 2015-ös évben a légszennyezettség miatt bekövetkezett halálesetek száma 9,279 milliárd eurós nemzetgazdasági kárt okozott Szlovákiában, ami a GDP 6,5 százaléka” – áll a CEPTA jelentésében.

Categories: Biztonságpolitika

A Kreml szerint az orosz turistákat fizikai veszély fenyegeti Georgiában

Biztonságpiac - Wed, 06/26/2019 - 14:01
Az orosz turistákat nem eleméleti, hanem fizikai veszély fenyegeti Georgiában – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Peszkov emlékeztetett arra, hogy az elmúlt napokban orosz újságírók és parlamenti képviselők tapasztaltak agresszív magatartást. A szóvivő szerint ennyi példa bőven elegendő volt a potenciális veszély megértéséhez és a “kényszerűségből meghozott korlátozásoknak” a bevezetéséhez. Ezek között van a közvetlen légi járatok július 8-ától történő leállítása és a szervezett turistautak beszüntetése.

Az orosz állami tévétársaság munkatársait június 22-én radikálisok Tbilisziben bántalmazták, ami azt jelenti, hogy a fennálló veszély nem elméleti, hanem fizikai – mondta Peszkov. A szóvivő szerint a közvetlen légi járatokat akkor lehet majd újraindítani, ha alábbhagy “a ruszofób hisztéria”, amelyet “radikális elemek táplálnak”. A két ország között “nincs semmilyen politikai konfliktus” – tette hozzá.

Peszkov nem tudott válaszolni a kérdésre, hogy várhatók-e újabb korlátozások Georgiával szemben, de úgy fogalmazott, hogy az eddigi intézkedések sem szankciónak, hanem megelőző lépéseknek, kényszerű korlátozásoknak tekintendők.

Az orosz fogyasztóvédelmi ügynökség, a Roszpotrebnadzor hétfőn közölte, hogy megszigorítja a Georgiából behozott alkoholtartalmú italok ellenőrzését. A hatóság közleménye szerint ezen termékek minősége fokozódó ütemben romlik. A grúz borexport kétharmadát az orosz piac veszi fel. A Roszpotrebnadzor azt közölte, hogy 2014 és 2018 között az orosz minőségi előírásoknak nem megfelelő georgiai szeszesital-mennyiség csaknem a háromszorosára nőtt, és meghaladta a 200 ezer litert.

Oroszország korábban minőségi kifogásokra hivatkozva 2006-ban állította le a georgiai borok és ásványvizek behozatalát, amit 2013 júniusában újított fel. Georgiai sajtóértesülés szerint az országba érkező látogatóknak idén 300 ezer üveg szaperavi típusú vörösbort adnak ajándékba a repülőtereken.

Peszkov szerint a georgiai borok ellenőrzésének megszigorítása nem áll összefüggésben a légi járatok felfüggesztésével.

Georgia az orosz küldöttség jogainak helyreállítása ellen szólalt fel hétfőn Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) tanácskozásán. Oroszország 2016-ban függesztette fel munkáját a PACE-ben, két évvel azután, hogy küldöttségét a Krím elcsatolása miatt megfosztották szavazati jogától. Az orosz delegáció 2017 óta nem fizet tagdíjat sem, és Moszkva a közgyűlésekre nem küldi el a törvényhozói akkreditáláshoz szükséges iratokat.

A georgiai labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulóján több csapat “Oroszország megszálló” feliratú mezben lépett pályára. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn közölte, hogy az ügyben nem indít vizsgálatot, mert arra a Georgiai Labdarúgó-szövetség az illetékes. Tbilisziben június 20. óta tömegtüntetések zajlanak, amelyek formális kiváltó oka az, hogy – egyébként georgiai meghívásra – egy orosz parlamenti delegáció részt vett az Ortodoxia Interparlamentáris Gyűlése (IAO) elnevezésű szervezet tanácskozásán.

Szalome Zurabisvili georgiai elnök Moszkvát hibáztatta a történtekért, Oroszországot pedig ellenségnek és megszállónak nevezte. Válaszul Vlagyimir Putyin elrendelte a közvetlen orosz járatok és a szervezett turistautak felfüggesztését, és a georgiai légitársaságokat is kitiltották az orosz repterekről. Georgiát tavaly mintegy másfél millió orosz turista kereste fel.

A két ország között 2008 augusztusában rövid háborús konfliktus volt, amikor Moszkva katonai erővel lépett fel Tbiliszi ellen, miután Georgia kísérletet tett arra, hogy fegyverrel hódítsa vissza a szakadár Dél-Oszétiát. Utóbbi a konfliktus nyomán, Georgia egy másik szakadár területével, Abháziával együtt önhatalmúlag kinyilvánította függetlenségét. Ezt Oroszország 2008. augusztus 26-án ismerte el. Ezt rajta kívül csak Nicaragua, Venezuela, Vanuatu és Nauru tette meg. Tbiliszi a történtek miatt megszakította diplomáciai kapcsolatait Moszkvával.

Categories: Biztonságpolitika

Elismeréseket adtak át az Ügyészség Napja alkalmából

Biztonságpiac - Wed, 06/26/2019 - 10:59
Az első magyar királyi ügyészségi törvény 1871. évi kihirdetésének, és ezzel az önálló ügyészségi szervezet létrehozásának az emlékére 1991. óta minden év június 10-én ünnepeli az ügyészi szervezet a Magyar Ügyészség Napját.

Ebből az alkalomból a legfőbb ügyész a 2019. június 11-én Budapesten, az Igazságügyi Palota dísztermében tartott ünnepségen elismeréseket és díjakat adott át.

A Békés megyében szolgálatot teljesítő ügyészségi alkalmazottak közül a legfőbb ügyész úr Ügyészségi Emlékgyűrűt adományozott Rajnainé Hugyecz Ilona címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, közjogi főügyészhelyettesnek huzamos időn át végzett vezetői tevékenységének elismeréséül.

Juhosné Pleskó Ágnes címzetes főügyészségi ügyész, a Szarvasi Járási Ügyészség vezetője Magyar István-díjban részesült. Ez a díj annak az ügyészségi alkalmazottnak adományozható, aki szakmai munkáját hivatástudattal és tartósan magas szakmai színvonalon végzi.

Berg Márta megbízott főügyész a Békés Megyei Főügyészségen 2019. június 14-én tartott ünnepségen hosszú ideje kiemelkedő szorgalommal és lelkiismeretesen végzett munkájuk elismeréseként Eredményes Munkáért Oklevélben részesítette Olaszné Szabó Ágnes Marietta békéscsabai járási ügyészségi ügyészt, Balog Péter gyulai járási ügyészségi ügyészt, Robotka Norbert battonyai járási ügyészségi irodavezetőt és Szélné Kis Gabriella békéscsabai járási ügyészségi írnokot.

Categories: Biztonságpolitika

Melegfelvonulást tartottak Kijevben, idén már katonák is részt vettek az eseményen

Biztonságpiac - Wed, 06/26/2019 - 07:58
Megtartották vasárnap az elmúlt években már hagyománnyá vált melegfelvonulást Kijev belvárosában, amelyen idén először már katonák is részt vettek.

A Hromadszke ukrán hírportál jelentése szerint egy több mint harminc fős katonai oszlop vonult együtt a részvevőkkel. “Azért jöttünk el, hogy kifejezzük támogatásunkat minden ember egyenlősége mellett” – jelentette ki Viktor Pilipenko, a Donbasz zászlóalj önkéntese. Elmondta, hogy a hadserben meglévő homofóbia, különösen a homofób parancsnokok miatt a melegeknek el kell titkolniuk nemi identitásukat. “Ez nagyon kiábrándító, hiszen ők a szabadságáért, a mi jogainkért is harcolnak” – tette hozzá.

A szervezők becslése szerint idei KijevPride-on, más néven az Egyenlőség Menetén több mint nyolcezren, a rendőrség szerint mintegy háromezren vettek részt. Támogatóként hagyományosan részt vettek diplomaták és politikusok is, köztük Rebecca Harms európai parlamenti képviselő.

A felvonulás komolyabb atrocitások nélkül zajlott, néhány provokátor próbálta csak megzavarni a rendezvényt, akiket a rendőrök feltartóztattak. A menet “végállomásán” a résztvevőket buszok várták, hogy onnan elszállítsák őket, így kerülve el, hogy a rendezvény után érjen támadás közülük bárkit is.

Szerhij Jarovoj belügyminiszter-helyettes tájékoztatása szerint a felvonuláson senki nem sérült meg és senkit nem vettek őrizetbe.

A kijevi rendőrség napközben közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztatott, hogy kilenc személyt őrizetbe vettek, akik provokációt készültek volna végrehajtani a rendezvényen. Az UNIAN ukrán hírügynökség közlése szerint arra készültek, hogy emberi ürülékkel töltött óvszerekkel dobálják meg a menet résztvevőit. Az őrizetbe vett személyek ellen eljárást indítottak garázdaság miatt, amiért akár hét évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható rájuk.

Az ukrán fővárosban 2013 óta rendeznek minden évben melegfelvonulást, amelyen évről-évre egyre többen vesznek részt. 2016 óta már nem Kijev valamelyik külső részében, hanem a belvárosban rendezik meg.

Az utóbbi években láthatóan egyre toleránsabbá válik az ukrán társadalom a homoszexuálisokkal szemben, különösen igaz ez a fővárosban élőkre. A melegjogok elfogadása ellen néhány radikális nacionalista vagy ortodox szervezet tiltakozik rendre – főként a Sz14 (Szics) -, de az ilyesfajta megmozdulásaiknak a fővárosban rendkívül csekély a társadalmi támogatottsága.

Categories: Biztonságpolitika

A Mihu második eljövetele: Sz-8

Air Power Blog - Tue, 06/25/2019 - 23:59

Ahogy a szorgosok az értesítőben olvashatták és személyes jelenlétük révén megtapasztalhatták, megörökíthették és így tisztelt olvasóik elé tárhatják, újabb lépést tesz ezekben a napokban előre a Mi-24-helyreállítás: immár Sz-8-as 80 milliméteres nem irányított rakétával is lőttek ismét a honvédség 2013 és 2018 között kényszerpihenőre kárhoztatott Mi-24-esei. 

Rakétaindítás a "0" pontnál alacsony profilon...

...és magas profilon, zuhanásból.

Művészkedés naplementében.

Később gépágyús full NVG-s CAS-ra is futotta a Főnixek és a természetesen az ERICS/unknown JTAC lendületéből.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Rámpára fel!

Air Power Blog - Tue, 06/25/2019 - 23:55

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Egy nap után találták meg egy motorbaleset halálos áldozatát

Biztonságpiac - Tue, 06/25/2019 - 18:59
Szombaton találták meg a pénteki motorbaleset halálos áldozatát — írja az MTI.

Halálos balesetet szenvedett egy motorkerékpáros az 57-es főúton pénteken, a férfit szombaton találták meg.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján közölte, hogy a szombat délután holtan talált 41 éves mohácsi férfi feltehetően előző nap délután indult el motorkerékpárjával Szajkról Mohács irányába. Az 57-es főút M6-os felhajtóját elhagyva az útról eddig tisztázatlan okból és körülmények között letért, az árokba hajtott, és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A forgalom a helyszínelés ideje alatt is zavartalanul halad, a baleset körülményeit a Mohácsi Rendőrkapitányság vizsgálja – tették hozzá.

Categories: Biztonságpolitika

Az elektronikai berendezések áramtalanítása nem véd a villámcsapástól

Biztonságpiac - Tue, 06/25/2019 - 16:57
Csupán az elektronikai berendezések áramtalanítása nem véd a villámcsapásoktól – mondta Dely Kornél villámvédelmi szakértő.

Hangsúlyozta: a megfelelő villámvédelem megtervezését csak a magyar mérnöki kamara által levizsgáztatott villamosmérnökökre szabad bízni. Elmondta, a mérnökök specifikus védőrendszereket terveznek, figyelembe véve az épületek jellemzőit. A belső védelem azért fontos, mert ez akadályozza meg, hogy a villámcsapás a vezetékeken keresztül károkat okozzon például a szomszédos lakásokban – fűzte hozzá Dely.

Categories: Biztonságpolitika

Az amerikai szenátus határozatokat fogadott el a szaúdi fegyvereladások megtiltásáról

Biztonságpiac - Tue, 06/25/2019 - 14:03
Határozatokat fogadott el az amerikai szenátus a Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek szánt fegyvereladások megtiltásáról.

A szenátorok három határozatról voksoltak. Az összesen nyolcmilliárd dollár értékű fegyvereladásokat öt republikánus szenátor sem szavazta meg, két republikánus törvényhozó pedig tartózkodásával segítette azok elfogadását. A szavazáskor ugyanakkor nem volt meg a szükséges többség ahhoz, hogy a Donald Trump által megígért vétót felülírhassák.

A Trump-kormányzat a múlt hónapban hagyta jóvá a fegyvereladásokat, és döntésekor a nagyon ritkán alkalmazott “vészhelyzetre” hivatkozó hatalmával élt. Ennek az volt a célja, hogy a kormányzat elkerülje a fegyvereladások esetében szükséges kongresszusi felülvizsgálati folyamatot. Mike Pompeo külügyminiszter akkor azt mondta: az Irán körüli feszültségek mélyülése és szélesedése tette szükségessé a fegyvereladást.

Egy Bob Menedez demokrata párti és Lindsey Graham republikánus szenátor által vezetett kétpárti csoport összesen 22 határozatot fogalmazott meg, pontosan annyit, ahány szerződés született a fegyverüzletről. Hetekig tartó egyeztetések után végül abban állapodtak meg, hogy összesen három tervezetben összegzik valamennyi határozat tartalmát, és ezeket terjesztik be szavazásra.

A fegyvereladásokat helytelenítő szenátorok azon az állásponton vannak, hogy Szaúd-Arábia szerepe a jemeni háborúban, továbbá Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró török földön elkövetett meggyilkolása nem teszi lehetővé fegyverek eladását a sivatagi királyságnak. Az első két határozat Szaúd-Arábiának és egyes nyugati országoknak tiltaná meg a fegyvereladásokat, a harmadik határozat tiltása pedig az Egyesült Arab Emírségeket és Jordániát érinti.

A szenátus által elutasított határozatokról még a képviselőháznak is voksolnia kell. A Fehér Ház azonban már jelezte, hogy vétót emel a kongresszusi döntések ellen.

Categories: Biztonságpolitika

A büntetés-végrehajtás is bemutatkozott a Múzeumok éjszakáján

Biztonságpiac - Tue, 06/25/2019 - 11:02
Idén is csatlakozott a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozathoz a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP), így az érdeklődők ismét betekintést nyerhettek a magyar börtönök, valamint a büntetés-végrehajtási hivatás múltjába és jelenébe.

Orosz Zoltán, a parancsnokság szóvivője elmondta, hogy a BvOP a fővárosban a Steindl Imre utcában programokkal és a sátoraljaújhelyi börtönmúzeum vándorkiállításával várta a látogatókat.

A szóvivő ismertette, hogy a börtönökbe az érdeklődőket nem tudták beengedni, ugyanakkor a parancsnokság épületében berendeztek egy mintazárkát. Emellett a rendezvényen ki lehetett próbálni például a bilincset, az egykori kalodát és a rabszállító autót is.

Idén is készültek toborzóstanddal, ahová mindenkit vártak, aki elhivatottságot érez magában a büntetés-végrehajtási szakma iránt – tette hozzá.

Categories: Biztonságpolitika

Trump percekkel a csapásmérés előtt állította le az Irán elleni támadást

Biztonságpiac - Tue, 06/25/2019 - 10:58
Nem enyhült a feszültség az Egyesült Államok és Irán között az amerikai drón lelövése kapcsán. Donald Trump Irán elleni támadást tervezett, és azt csupán percekkel a csapásmérés előtt állította le.

Az elnök mindezt pénteken Twitteren közölte, hozzátéve, hogy a támadás aránytalan válasz lett volna egy drón lelövésére.

“Hétfőn lelőttek egy meg nem nevezett drónt nemzetközi vizek felett. A múlt éjjel készen álltunk élesre töltött fegyverekkel, hogy három különböző helyen csapást mérjünk, de ekkor megkérdeztem, hányan fognak meghalni. Százötven ember, uram, hangzott a válasz egy tábornoktól” – idézte fel a történéseket mikroblogjában az amerikai elnök. Majd azt írta: “tíz perccel a csapásmérés előtt leállítottam, nem lett volna arányos egy névtelen drón lelövésével”.

Álláspontja megváltozásának magyarázataként Trump azt hangsúlyozta: nem volt neki “sietős” a támadás.

A drón lelövésére a Hormuzi-szoros felett azt követően került sor, hogy hetek óta egyre keserűbb az amerikai-iráni viszony, különösen a múlt heti incidens óta. Akkor az Ománi-öbölben két tankerhajót ért támadás, és Washington szerint ezért Teheránt terheli a felelősség.

Az Egyesült Államok hajókat, harci repülőgépeket, katonákat, rakétaelhárítókat telepített a térségbe, miközben Iránt idegen hajók elleni támadásokkal, az Irán-barát csoportokat pedig a térségben elkövetett rakétatámadásokkal vádolta. E közben mindkét fél a nyilvánosság előtt azt hangoztatta, hogy nem akar háborút.

Pénteken az Egyesült Államok és Irán egymást okolta a drón lelövéséért. Teherán kitartott amellett, hogy a drónt iráni felségterület – a dél-iráni Hormuzgán tartomány – felett lőtték le, míg Washington változatlanul azt hangoztatta, hogy nemzetközi vizek felett szedték le. Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter csütörtökön a Twitter közösségi portálon hazugságnak nevezte ezt az állítást, hozzátéve, hogy Teherán az ENSZ elé fogja vinni az ügyet.

Az Egyesült Államok kérte az ENSZ Biztonsági Tanács zárt ajtók mögötti ülését összehívását hétfőre.

Brian Hook, az Egyesült Államok iráni megbízottja, aki közel-keleti körúton van, pénteken Rijádban a feszültségek csökkentésének fontosságát hangsúlyozta. “Iránnak diplomáciával és nem katonai erővel kell válaszolnia a mi diplomáciai erőfeszítéseinkre” – jelentette ki.

Magas rangú iráni tisztségviselők pénteken azt mondták a Reuters hírügynökségnek, Trump Omán közvetítésével üzente meg Teheránnak, hogy amennyiben Irán nem hajlandó tárgyalni, a támadás elkerülhetetlen. A magukat megnevezni nem kívánó tisztségviselők szerint Trump sürgette a párbeszédet, de ők nem voltak túl derűlátóak: azt mondták, az üzenetet átadják Irán első számú politikai és vallási vezetőjének, Ali Hamenei ajatolláhnak, ám leszögezték: Hamenei egyelőre nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.

Irán pénteken cáfolta a Reuters értesülését. Kejvan Hoszrávi, az iráni nemzetbiztonsági tanács szóvivője az állami televíziónak kijelentette: “Amerika nem küldött semmilyen üzenetet Omán közvetítésével Iránnak”.

Magas rangú iráni vezetők, többek közt Hosszein Szalami tábornok, az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka szerint az akció Washingtonnak szánt világos üzenet volt. Leszögezte, hogy az ország határai sérthetetlenek. Hangsúlyozta, hogy Teherán nem akar háborút, de kész megvédeni magát. Hasonló szellemben nyilatkozott pénteken Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes is. Az iráni Forradalmi Gárda által lelőtt amerikai drón mellett repült egy másik amerikai kémrepülőgép is, 35 emberrel a fedélzetén, az iráni légvédelem azt is lelőhette volna, de nem tette – jelentette ki pénteken Amir Ali Hadzsizade, a Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka.

Moszkva figyelemmel kíséri a Perzsa-öbölben és az Irán körül kialakult helyzetet és mindenkit önmérsékletre szólít fel – jelentette ki a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak. “A helyzet a Perzsa-öbölben nagyon feszült, ami komoly nyugtalanságot kelt” – mondta Dmitrij Peszkov.

Rijád támogatja Washingtonnak az Iránnal szembeni politikáját, és egyetért a Teheránra gyakorolt nyomással – jelentette ki Hálid bin Szalmán szaúd-arábiai védelmi-miniszterhelyettes pénteken, az Egyesült Államok iráni különmegbízottjával, Brian Hookkal tartott rijádi találkozója után. Szalmán azt is elmondta, hogy a találkozón elsősorban az iráni légvédelem által csütörtökön lelőtt amerikai drón ügye került szóba, valamint az Irán támogatását élvező jemeni húszik Szaúd-Arábia elleni légitámadásai.

Az amerikai szövetségi légügyi hivatal (FAA) csütörtök este sürgősségi rendelkezéssel megtiltotta országa légitársaságainak, hogy az iráni légtér és az iráni vizek egy része felett repüljenek. A tiltás – amelyet a hatóság az Irán körüli felerősödött feszültséggel és a megnövekedett katonai tevékenységgel indokolt – csak a Hormuzi-szoros és az Ománi-öböl térségére vonatkozik.

Több európai légitársaság is úgy döntött pénteken, hogy elkerüli a Hormuzi-szoros és az Ománi-öböl feletti légteret. A német Lufthansa, a holland KLM, az ausztriai Austrian Airlines, az ausztrál Quantas és a maláj Malaysia Air légitársaságok jelentették be, hogy elővigyázatosságból időlegesen elkerülik az érintett légteret. Hasonlóképpen döntött az Etihad és az Emirates egyesült arab emírségbeli légitársaság is.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.