You are here

Biztonságpolitika

Meghozták az első ítéletet Németországban a szíriai polgárháborúban elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények ügyében

Biztonságpiac - Sat, 02/27/2021 - 08:35
Négy és fél év szabadságvesztést kapott egy szíriai férfi Németországban, amiért hazájában közreműködött rendszerellenesnek minősített emberek meghurcolásában, a koblenzi regionális felsőbíróság döntése világszerte az első ítélet, amelyet a polgárháború sújtotta közel-keleti országban elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények ügyében hoztak.

A Rajna-Vidék-Pflaz tartományi bíróság bizonyítottnak látta, hogy az Eyad A. néven azonosított férfi az úgynevezett általános titokszolgálat munkatársaként 2011 szeptemberében Damaszkuszban részt vett harminc tüntető elfogásában és megkínzásában, és ezzel bűnrészessé vált emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésében.

A vádlott azzal védekezett, hogy nem tagadhatta volna meg a parancsot saját, és hozzátartozói életének kockáztatása nélkül, és mégis volt bátorsága, hogy csupán a tüntetők elfogásában segédkezzen, és ne lőjön rájuk. Ezért felmentését kérte. A szövetségi legfőbb ügyészség öt és fél év szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól, amely ugyan nem találta megalapozottnak a védelem állításait, de az ügyészségi indítványhoz képest enyhébb büntetést állapított meg.

A 44 éves férfi 2013-ban hagyta el Szíriát, és 2018-ban menedékjogot kért Németországban. A kérelmének elbírálását megelőző meghallgatáson nyíltan beszélt titkosszolgálati múltjáról. Ezért kihallgatta tanúként a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA), amely kezdetektől gyűjt adatokat a szíriai állami szervek által a lakossággal szemben elkövetett bűncselekményekről.

Eyad A. sok információval szolgált, de a 2011 szeptemberi műveletről szóló beszámolója révén tanúból gyanúsított lett emberiség elleni bűncselekmények miatt, amelyeket nem csak az elkövetés szerinti országban lehet megtorolni, és nem mentő körülmény, hogy az elkövető parancsot teljesített.

Eyad A. a Bassár el-Aszad szíriai elnök uralmával szembeni mozgalmak elfojtására mozgósított szolgálat alacsony beosztású embere volt. A koblenzi bíróság elé másodrendű vádlottként került Anwar R. néven azonosított egykori főnöke perében. Az eljárást kettéválasztották, Anwar R. ügyében októberben hozhatnak ítéletet.

Anwar R. a főváros és térsége biztonságáért felelős egység nyomozati osztálya és a hozzá tartozó börtön vezetője volt a polgárháború kezdetén, 2011 áprilisától 2012 szeptemberéig. Vezetőként ő határozta meg az intézmény munkarendjét, amelynek szerves része volt a rabok testi és lelki bántalmazása. A szövetségi legfőbb ügyészség szerint legalább négyezer ember megkínzásáért, 58 ember haláláért és több esetben szexuális kényszerítésért is felelős.

Anwar R. 2012-ben családjával Jordániába menekült és csatlakozott egy ellenzéki mozgalomhoz. Németországba 2014-ben érkezett, ugyancsak menedékkérőként, 2019-ben vették őrizetbe, pere 2020-ban kezdődött.

The post Meghozták az első ítéletet Németországban a szíriai polgárháborúban elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények ügyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nem engedélyezte a bíróság Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását

Biztonságpiac - Sat, 02/27/2021 - 07:35
Nem engedélyezte Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását csütörtöki végzésével a Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája.

Horváth-Tóth Imola, a bíróság szóvivője közölte: a fogvatartottat a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt sújtotta életfogytig tartó szabadságvesztéssel, azzal, hogy legkorábban 25 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A jogerős döntés szerint ez leghamarabb 2019-ben következhetett volna be, erre azonban akkor sem került sor.

A törvényi rendelkezések és a töretlen bírói gyakorlat szerint a feltételes szabadságra bocsátás kedvezménye nem automatikusan járó jogosultsága az elítéltnek, hanem csupán lehetőség, ha a büntetés célja a szabadon bocsátásával is elérhető.

A büntetés-végrehajtási bíró döntés előtt elmeorvos-szakértői vélemény elkészítését rendelte el, de az elítélt a vizsgálaton nem kívánt megjelenni. Marinko a bírói meghallgatásán való részvételt is megtagadta és rendzavaró magatartást is tanúsított. A bíróság így a távollétében, védője jelenlétében hozta meg döntését, amelyet a fogva tartása alatti magatartását részletező büntetés-végrehajtási intézeti előterjesztésre is alapozott. Eszerint az elítélt az utóbbi években nem kapott fegyelmi büntetést, ugyanakkor nehezen fogadja el a szabályokat, megbánás nem jellemzi, és a feltételes szabadságáról döntő eljárásban sem hajlandó együttműködésre. Összességében ezért továbbra sem lehet arra következtetni, hogy szabadon bocsátása esetén vissza tudna illeszkedni a társadalomba és törvénytisztelő életmódot folytatna.

A bíróság döntött arról, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét egy év elteltével ismételten meg kell vizsgálni. A bíróság végzése ellen a védő fellebbezett, így az nem jogerős.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) Marinkót egy orosházi asszony meggyilkolásáért, valamint egy Kecskeméten elkövetett hármasgyilkosságért ítélte el. A hidegvérrel, embertelenül és nagy szervezettséggel végrehajtott bűncselekmények félelmet idéztek elő az országban. A szerb állampolgárságú férfit a szegedi Z. Nagy család meggyilkolásával is megvádolták, de abban az ügyben a Fővárosi Bíróság, majd a LB nem találta bizonyíthatónak a vádlott bűnösségét.

Szerbiában a bíróság a férfit – a Vajdaságban elkövetett bűncselekmények miatt – távollétében halálra ítélte, de a halálbüntetés eltörlése után ezt negyven év szabadságvesztésre változtatták át.

The post Nem engedélyezte a bíróság Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: a katonák számára idén is elsődleges feladat a járvány elleni védekezés

Biztonságpiac - Sat, 02/27/2021 - 06:35
Ahogy a múlt évben, úgy idén is elsődleges feladat a katonák számára a koronavírus-járvány elleni védekezésben való részvétel – jelentette ki a honvédelmi miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén. Benkő Tibor azt mondta: az ország fegyveres védelme és más általános katonai feladatok mellett az a legfontosabb, hogy a katonák az emberek egészségének védelmét legjobb tudásuk szerint segítsék.

A miniszter emellett továbbra is prioritásnak nevezte az országhatár védelmét. Felhívta a figyelmet, hogy egyre többen próbálnak meg illegálisan bejutni Magyarországra, és a migrációs útvonalakon is egyre többen vannak. Megjegyezte: azt is látni, hogy az Európai Unióban nincs egység abban, kit lehet beengedni. Magyarországnak viszont ebben a kérdésben határozott álláspontja van, melyhez következetesen tartja magát. “A nemzeti érdek az elsődleges” – jelentette ki a miniszter, hozzátéve: ezért a katonáknak ott kell lenniük a határok mentén és a nemzetközi feladatokban.

Benkő kiemelt feladatként említette a haderő létszámának újratárgyalását, a szükséges létszámnövelés és annak anyagi forrásai meghatározását is. Örömét fejezte ki amiatt, hogy egyre többen vállalnák a katonai szolgálatot, kiemelve: ennek nem lehet akadálya egy országgyűlési határozat. A miniszter azt is elmondta, augusztus végére tervezik Kecskeméten a nemzetközi repülőnapot. Folytatják az előkészületeket, bízva abban, hogy akkorra olyan lesz a helyzet, hogy meg tudják tartani a rendezvényt.

Benkő kiemelte: a honvédelmi költségvetés 2016 óta azt igazolja, hogy a kormány elkötelezte magát amellett, hogy a honvédelmi és haderőfejlesztési programmal Magyarország erős, meghatározó honvédelmi erővel, képességgel rendelkezzen és 2030-ra a térség meghatározó ereje legyen.A miniszter a tavalyi évet értékelve elmondta, 2020 ahogy mindenki számára, úgy a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) számára is rendhagyó volt. A pandémia a honvédségi szervezetfejlesztést, a honvédelmi és haderőfejlesztési program megvalósítását is befolyásolta, de a kitűzött feladatok nagy többségét végre tudták hajtani.

Közölte, tavaly is folyamatosak voltak a technikai beszerzések. Megérkezett mind a 12 Leopard 2A4-es harckocsi, érkezett 4 Zlin típusú kiképző repülő, a korábban érkezett A319-es Airbus csapatszállító gépeken pedig végrehajtották azokat a fejlesztéseket, amelyek révén akár műveleti területről is haza tudják hozni a sérülteket. A honvédelmi programot ugyanakkor tavaly nem tudták olyan mélységében folytatni, mint tervezték – mondta a miniszter példaként említve, hogy 2019-ben 72 turnusban szerveztek honvédelmi táborokat, 2020-ban a koronavírus miatt egy sem volt. Ugyanakkor folytatódott a honvéd kadét program bővítése, abban már 79 iskola vesz részt.

Kitért arra is, hogy a honvédelmi program egyik fő feladata a katonákról való gondoskodás. Kiemelte, hogy idén – megőrizve a tavalyi tíz százalékos többletjuttatást – béren kívüli juttatásokkal segítik a katonákat és a katonacsaládokat. Ehhez kapcsolódóan feladatként említette, hogy a katonák jogállásáról szóló törvényben rendezni kell a katonák juttatásainak rendszerét. Fontos feladatként határozták meg a hadkiegészítési rendszer működésének új alapokra helyezését is. Ez teszi majd lehetővé, hogy a hadkötelezett állomány bármikor Magyarország és a MH rendelkezésére állhasson. Az erről szóló előterjesztést még pontosítják, de a tervek szerint a közeljövőben beterjesztik – közölte.

A miniszter ismertette a honvédséget érintő kormánydöntéseket is. Elsőként kiemelte a kormány által elfogadott és már érvényben lévő Nemzeti Biztonsági Stratégiát, amely a védelempolitikai programok megvalósításának alapját jelenti. Szólt arról a kormányhatározatról is, mely szerint bővíteni kell Magyarország nemzetközi katonai szerepvállalását. Ennek a MH és a magyar katonák – a pandémiás helyzet ellenére – is eleget tettek – hangsúlyozta. Döntött továbbá a kormány a Kiberbiztonsági Központ és Kutatóintézet létrehozásáról, valamint elfogadta a katonai repülési együttműködésről szóló magyar-szlovák megállapodást is.

A miniszter szólt arról az új kormányhatározatról is, ami szerint létre kell hozni egy honvéd egészségügyi kutatólaboratóriumot, amely biológiai, vegyi, radiológiai fertőzések vizsgálatára is alkalmas. Kitért arra, hogy jelentős változás történt a katonaegészségügy átalakításában. Azt mondta: az egészségügyi rendszer, valamint – ezzel összefüggésben is – a budapesti Honvédkórházat érintő átalakítások is fontos feladatokat adnak erre az évre.

Benkő azt is elmondta, hogy nem fejeződött be a honvédtisztképzés átalakítása, és nem valósult meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának Ludovika Campusra költözése. Ezzel kapcsolatban a jövő hétre várja az asztalára a HM és az MH végső javaslatát – közölte.

A járványügyi helyzetre tekintettel a honvédelmi miniszter idei feladatszabását több helyszínen, zárt láncú televíziós hálózaton keresztül követték az érintettek. Az értekezlet után Benkő a sajtó kérdéseire is válaszolt. A tisztképzéssel kapcsolatban a miniszter azt hangsúlyozta, hogy a honvédelmi és haderőfejlesztési programban a keleti technikát lecserélik nyugatira. Ehhez kell igazítani a technikát kezelő, működtető állomány képzését is. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a katonák képzése még gyakorlatiasabb legyen. Megítélésük szerint ugyanis mintegy egy év gyakorlati képzésre van szükség, hogy a katona elegendő jártasságot szerezzen. Az új tisztképzési koncepció felállásával tudják majd megmondani, hogy költözik-e a hadtudományi kar a Hungária körútról – ismertette Benkő.

The post Benkő: a katonák számára idén is elsődleges feladat a járvány elleni védekezés appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Halálra kínozta élettársát, nyolc év börtönnel megúszhatja

Biztonságpiac - Sat, 02/27/2021 - 05:35
Nyolc év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken nem jogerősen azt a férfit, aki rendszeresen és durván, puszta kézzel bántalmazta az élettársát; a nő végül belehalt a sérüléseibe – közölte a törvényszék szóvivője.

Dobó Dénes jelezte: a bíróság a férfit halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és tíz évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A vádlott legkorábban a büntetése kétharmad részének kitöltését követően szabadulhat feltételesen. Az ítélet nem jogerős, ellene mind az ügyész, mind a vádlott és védője fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint az elvált férfi hosszú évek óta egyedül élt Nagykerekiben lévő családi házában. Sem a közeli hozzátartozóival, sem pedig a lakókörnyezetében élőkkel nem tartott kapcsolatot.

A vádlott 2019 végén ismerkedett meg a sértettel, aki egyedülálló volt, és rövid idő után a férfi családi házába költözött. Attól kezdve élettársi kapcsolatban éltek.

A 38 éves nő alacsony termetű, vékony testalkatú, gyenge fizikumú volt, és pszichés betegséggel küzdött, amiről a vádlottnak is tudomása volt. A férfi erőszakos, öntörvényű, saját érdekeit és szabályait előtérbe helyező életmódja rövid időn belül meghatározóvá vált kapcsolatukban: a vádlott folyamatos kontroll alatt tartotta a sértettet, aki egyedül nem is közlekedhetett a településen. A férfi agressziója 2020 elejétől fokozódott, rendszeresen és durván bántalmazta az élettársát. 2020. február 18. és február 20. között is puszta kézzel, brutálisan megverte a nőt. Egy ismeretlen szúró eszközzel is bántalmazta, amelynek következtében a nő testén 45 különböző sérülés keletkezett.

A vádlott által a sértett fején okozott sérülések jelentős mennyiségű és hosszú idejű vérzéssel jártak. Az asszony a vádlott durva és kitartó bántalmazásába belehalt. A férfi 2020. február 20-án reggel maga értesítette a helyi háziorvost, aki a helyszínen megállapította a sértett halálát.

The post Halálra kínozta élettársát, nyolc év börtönnel megúszhatja appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Terrorizmus finanszírozásáért szankció alá vették Ukrajnában az orosz elnökhöz hű Medvedcsukot

Biztonságpiac - Sat, 02/27/2021 - 04:35
Terrorizmus finanszírozásáért szankciót vetett ki pénteken az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) a Vlagyimir Putyin orosz elnök “komájaként” emlegetett Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchára és politikusra, valamint feleségére, Okszana Marcsenkóra – jelentette be Olekszij Danyilov, az RNBO titkára sajtótájékoztatón.

A tisztségviselő közölte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Medvedcsuk és felesége ellen is büntetőeljárást folytat terrorizmus finanszírozása bűntett címén, és ez alapján hozták ellenük a szankciókat. Danyilov kijelentette: ha bárki “1991 óta ellopott bármit is az ukrán néptől, az ukrán államtól, azt a helyre kell tenni, és mindegy, hogy az illető most parlamenti képviselői mandátum vagy más tisztség mögé rejtőzik”. Medvedcsuk jelenleg az ellenzékben lévő, Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Életért párt egyik vezetője és parlamenti képviselője.

Az RNBO titkára hozzátette, hogy az általa vezetett testület itt még nem áll meg: “kivizsgálunk minden esetet, amivel az ukrán állam alaptalanul vesztett vagyonából, és meghozzuk a szükséges döntéseket” – hangoztatta.

Az RNBO pénteki ülésén bővítette ki a szankcióval sújtottak listáját nyolc személlyel és 19 vállalattal, köztük Medvedcsukkal, feleségével, utóbbi barátnőjével, akit annak a Tarasz Kozaknak az élettársának tartanak, akinek hivatalosan a nevén volt az a három tévécsatorna, amelyet nemrég szüntettek be, úgyszintén azáltal, hogy szankció alá vették őket, mint Kozak tulajdonát. A tévékről köztudott volt, hogy Medvedcsuk a valódi tulajdonosuk, Kozak pedig csak papíron szerepelt tulajdonosként.

Medvedcsuk lányának Putyin a keresztapja, ezért emlegetik az orosz elnök “komájaként”. A politikus a szovjet időkben ügyvédként kezdte karrierjét. Felróják neki, hogy Vaszil Sztusz ismert ukrán disszidens és emberi jogi aktivista költő kijelölt védőjeként 1980-ban a legszigorúbb büntetést kérte védencére, akit tíz év büntetőtáborra ítéltek. Sztusz öt évvel később, 1985-ben a Perm környéki börtöntelepen, ahol raboskodott, éhségsztrájkot kezdett és belehalt.

Medvedcsuk 1998-2004 között a Szociáldemokrata Párt elnöke volt, amely Leonyid Kucsma elnökségének utolsó éveiben a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkezett. Emellett hatalmas befolyásra tett szert 2002-2005 között mint Kucsma elnöki adminisztrációjának vezetője. A 2004-es “narancsos forradalom” után kissé háttérbe vonult, de az utóbbi években újra előtérbe került a Moszkva-barát politikusok által létrehozott Ellenzéki Platform – Életért párttal. Rendszeresen folyat a kijevi vezetéssel nem egyeztetett különtárgyalásokat Putyinnal fogolycseréről, a Donyec-medencei helyzet rendezéséről, és ukrán-orosz gazdasági, kereskedelmi kérdésekről. Egyik szószólója annak a Moszkva által támogatott ám Kijev által határozottan elutasított elképzelésnek, hogy Ukrajna alakuljon szövetségi állammá.

The post Terrorizmus finanszírozásáért szankció alá vették Ukrajnában az orosz elnökhöz hű Medvedcsukot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Életfogytiglani fegyházbüntetés felfegyverkezve elkövetett rablás miatt

Biztonságpiac - Fri, 02/26/2021 - 16:35
Többszörös visszaesőként életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla egy férfit, aki társaival kirabolt egy vállalkozót 2017 nyarán.

Az ítélőtábla a jogerős ítéletről tájékoztató közleményében azt írta: a férfit csoportosan, felfegyverkezve, jelentős értékre elkövetett rablás miatt ítélték el, a másodrendű vádlott 13 év fegyházbüntetést kapott. Harmadik – mindeddig ismeretlen – társukkal együtt raboltak ki egy pécsi vállalkozót 2017 június 17-én. A vállalkozó házába behatolva a maszkot viselő vádlottak a sértettet a földre lökték, hasra fektették, kezeit összekötötték, többször megütötték, miközben pénz és értéktárgyak után kutattak.

Amikor a vállalkozó közölte, hogy nem tart pénzt a lakásban, az egyik elkövető a fülei levágásával fenyegette meg, majd egy konyhakéssel metszéseket is ejtett mindkét fülén. A tettesek megtalálták a sértett táskáját, amelyben egyebek mellett csaknem tízmillió forintnyi pénz volt. A támadók a megszerzett értékekkel elmenekültek. Az elsőrendű vádlottat néhány órával később fogták el, csaknem 8,5 millió forintot találtak nála. A másodrendű vádlottat több mint egy évvel a cselekmény elkövetése után azonosították DNS-nyomok alapján.

Az első fokon eljáró Pécsi Törvényszék 2019-ben csoportosan, felfegyverkezve, jelentős értékre elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat, ezért az elsőrendű vádlottat erőszakos többszörös visszaesőként életfogytig tartó fegyházra, másodrendű vádlott-társát – szintén többszörös visszaesőként – 13 év fegyházra ítélte, azzal, hogy a vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

A Pécsi Ítélőtábla a vádlottak cselekményét társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettének is minősítette. Rendelkezett arról, hogy az elsőrendű vádlott legkorábban huszonöt év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. A másodrendű vádlottat a tábla nem többszörös, hanem különös visszaesőnek minősítette. Az ítélet jogerős.

The post Életfogytiglani fegyházbüntetés felfegyverkezve elkövetett rablás miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Borrell: az EU továbbra sem ismeri el a Krím félsziget és Szevasztopol illegális orosz elcsatolását

Biztonságpiac - Fri, 02/26/2021 - 12:10
Az Európai Unió továbbra is a nemzetközi jog megsértésének tartja és nem ismeri el a Krím félsziget és Szevasztopol illegális orosz elcsatolását, ami közvetlen kihívást jelent a nemzetközi biztonságra nézve, és súlyos következményekkel jár a nemzetközi jogrend számára egyaránt – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az EU nevében kiadott nyilatkozatában.

Josep Borrell közleményében kiemelte, hét évvel a Krími Autonóm Köztársaság és Szevasztopol erőszakos és illegális annektálása után az Európai Unió továbbra is szilárdan elkötelezett Ukrajna függetlenségének, önállóságának és területi egységének támogatása mellett.

Kiemelte, hogy az elcsatolt területeken az orosz katonaság jelenlétének fokozása, beleértve a hadgyakorlatokat és hadihajók építését, továbbra is negatív hatással van a Fekete-tenger régiójának biztonsági helyzetére. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió elítéli a Kercsi-szoros két partját összekötő krími híd felavatását és vasútpályájának építését, mely az unió határozott véleménye szerint jelentős lépés az illegálisan annektált félsziget kényszerű orosz integrációja felé. Az Európai Unió elvárja, hogy Oroszország a nemzetközi joggal összhangban biztosítsa a hajók akadálytalan és szabad áthaladásának lehetőségét a Kercsi-szoroson – jelentette ki.

Borrell arra hívta fel a figyelmet, hogy az illegális annektálás óta az emberi jogi helyzet jelentősen romlott a Krím félszigeten. Figyelembe véve a strasbourgi székhelyű Európa Tanács égisze alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának januári határozatát, az Európai Unió felszólítja Oroszországot, hogy teljes mértékben tartsa be a nemzetközi humanitárius jogot, a nemzetközi emberi jogi normákat, és az ENSZ Közgyűlésének vonatkozó határozatait – közölte. Azonnal szabadon kell engedni mindazokat, akiket a Krím félsziget annektálása során vagy azóta őrizetbe vettek és a nemzetközi jog megsértése mellett elítéltek – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Egy oroszbarát kommandó 2014. február 27-én szállta meg a dél-ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság parlamentjét, a képviselők oroszbarát kormányt választottak, és népszavazást írtak ki az Oroszországhoz való csatlakozásról. E terület annektálását ugyanakkor a nemzetközi közösség nagy része nem ismeri el, így az Európai Unió sem. Az Európai Unió a Krím félsziget és Szevasztopol jogellenes elcsatolása nyomán, 2014 márciusa óta több lépésben korlátozó intézkedéseket vezetett be Oroszországgal szemben. Egyebek mellett az orosz gazdaság bizonyos ágazatait célzó gazdasági szankciókat rendelt el.

The post Borrell: az EU továbbra sem ismeri el a Krím félsziget és Szevasztopol illegális orosz elcsatolását appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Sajtó: focipálya-méretű építkezés folyik Izrael atomreaktoránál

Biztonságpiac - Fri, 02/26/2021 - 08:35
Focipálya-méretű építkezés zajlik Dimónában, Izrael atomreaktoránál a korábbi műholdfelvételekkel való összehasonlítás szerint – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A lap szerint az utóbbi évtizedek legnagyobb építkezése folyik a titkos nukleáris létesítményben, amely a feltételezések szerint az ország atomfegyverprogramjának központja. A műholdfelvételek 150 méter hosszú és 60 méter széles, valamint valószínűleg több emelet mélységű gödör ásását jelzik néhány méterre az ötvenes évek végén építeni kezdett nukleáris reaktortól a Simon Peresz nukleáris kutatóközpontban, amely a Negev-sivatagban, Dimóna város közelében található.

A reaktor nyugati oldalának közelében folyó építkezés a felvételek tanúsága szerint már 2019 elején elkezdődött, és azóta folyik igen lassú ütemben. Az intézményben – külföldi médiajelentések szerint – az évtizedek óta működő, föld alatti laboratóriumokban újra feldolgozzák a nukleáris reaktor kiégett rúdjait, hogy ezáltal fegyverkészítésre alkalmas minőségű plutóniumot nyerjenek.

A jelenlegi építkezés célja nem világos, és az izraeli hatóságok megkeresésre sem nyilatkoztak erről a kérdésről. A katonai rádió csütörtök délelőtti műsorában az hangzott el, hogy ilyen nagyságú és formájú gödröt általában atomhulladék betontemetőbe zárásához szoktak kiásni. Izrael kétértelmű nukleáris politikát folytat, sem megerősíteni, sem cáfolni nem hajlandó, hogy rendelkezik-e atomfegyver-arzenállal. Négy másik ország társaságában kívül maradt a nukleáris fegyverek terjedésének megállítását célzó nemzetközi atomsorompó-egyezményen.

“Semmi esetre sem engedhetjük meg, hogy az ellenség tömegpusztító fegyvereket fejlesszen ki Izrael népe ellen. Időben és minden rendelkezésünkre álló eszközzel megvédjük ettől Izrael polgárait” – jelentette ki 1981-ben Menáhem Begin akkori miniszterelnök. Szavait, a “Begin-doktrína” iránymutatását azóta minden izraeli kormány követte. Izrael mindent elkövetett más közel-keleti országok nukleáris fegyverhez jutásának megakadályozására, jelenleg az iráni atomfegyver kifejlesztése ellen, a zsidó államot létében fenyegető Iszlám Köztársasággal szemben.

Simon Peresz későbbi miniszterelnök és államelnök a védelmi minisztérium igazgatójaként 1957-ben írta alá Franciaországgal a titkos megállapodást a dimónai nukleáris reaktor felépítéséről, amely a hatvanas évek elején fejeződött be.

The post Sajtó: focipálya-méretű építkezés folyik Izrael atomreaktoránál appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb megfigyelőrendszerrel szerelik fel a moszkvai metrót

Biztonságpiac - Fri, 02/26/2021 - 07:35
A moszkvai metró 85 állomását 136 olyan, kamerákkal kiegészített, multimédiás képernyőkkel fogják felszerelni, amelyek az arcfelismerés mellett képesek lesznek kiszűrni a biztonsági vonal túllépését, a gyors mozgást, sőt a “lődörgőket” is – közölte a Kommerszant.

A lap közbeszerzési adatokra hivatkozva azt írta, hogy a beruházás 932 millió rubelbe (jelenlegi árfolyamon több mint 3,7 milliárd forintba) kerül. A tenderkiírásból kiderült, hogy a berendezések reklámok és a metró közleményeinek közvetítése mellett meg fogják figyelni az utasokat. A rendszer összes kamerája autófókuszos és Full HD felbontású lesz. Az általuk készített képen az intelligens modulok az arcok felismerése mellett számszerűsíteni tudják majd a tömeget és felismerni a csoportosulások kialakulását.

Az adatfeldolgozást közvetlenül a két Gigabyte operatív memóriával és négy Gigabyte kapacitású merevlemezzel rendelkező kamerák fogják elvégezni. Az új berendezéseket a metró informatikai rendszerére csatlakoztatják majd, hogy “metaadatokat közvetítsenek a felismert objektumokról”. A multimédiás képernyők hálózatához a metró alkalmazottjainak és a polgári védelemnek lesz hozzáférése.

A tender győztesét március 4-én hirdetik ki, a kamerákat pedig idén decemberben fogják felszerelni. A metró szóvivője az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy a kamerákat nem fogják konkrét emberek követésére és az utánuk való nyomozásra felhasználni. A Kommerszant által megszólaltatott szakértők is úgy nyilatkoztak, hogy a metróban felszerelendő rendszer feladata elsősorban az emberek magatartásának megfigyelése és elemzése.

Jogvédők azonban korábban is kifogásolták, hogy a térfigyelő kamerákat az ellenzék elleni fellépésre tudják felhasználni a hatóságok, és bírósági eljárásokat is kezdeményeztek ellenük. Moszkvában 2017 óta működik arcfelismerő biztonsági rendszer, abban az évben több mint háromezer kamerát csatlakoztattak hozzá. Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter 2019 októberében úgy nyilatkozott, hogy a fővárosban felszerelt 160 ezer kamerából mintegy háromezer volt alkalmas a felismerésre. A tárcavezető közölte akkor, hogy a rendőrség munkájának megkönnyítésére a metró összes kamerája ilyen lesz.

2019 novemberében a moszkvai polgármesteri hivatal 258 szervert, 105 komputert és egy kilenc Petabájt kapacitású adattároló rendszert rendelt magának 1,2 milliárd rubelért (jelenlegi árfolyamon 4,8 milliárd forintért). Tavaly januárban a fővárosi önkormányzat 1,9 milliárd rubeles (csaknem 7,6 milliárd forintos) pályázatot írt ki a tömegközlekedésben felhasználandó arcfelismerő rendszerekre.

Tavaly augusztusban vált ismertté, hogy a metró ingyenes wifi-hálózatát működtető Maxima Telecom nyerte el azt az 1,4 milliárd rubeles (mintegy 5,6 milliárd forintos) pályázatot, amelyet 16 ezer arcfelismerő kamerának a metrókocsikba való felszerelésére írtak ki. A rendszernek szeptemberben kellett volna működésbe lépnie, de a megvalósítás késedelmet szenvedett.

Tavasztól újabb lépés várható a metróhálózat digitalizálásában: a Trojka feltölthető bérletkártya várhatóan személyhez kötött lesz. Ennek alapján az állomásokra való beléptetést várhatóan az arc biometriája alapján is lehetővé teszi majd az a rendszer, amelyet eddig a körözött bűnözők felismerésére használtak.

The post Újabb megfigyelőrendszerrel szerelik fel a moszkvai metrót appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vidam történet: elhagyott bójába kapaszkodva menekült meg egy óceánba esett tengerész

Biztonságpiac - Fri, 02/26/2021 - 06:35
Tizennégy órán át egy elhagyott bójába kapaszkodva menekült meg egy hajómérnök, aki Új-Zéland és a Pitcairn-szigetek között esett a Csendes-óceánba egy szállítóhajóról.

Vidam Perevertilov, a brit fennhatóság alatt álló Pitcairn-szigetek Silver Supporter szállítóhajójának főmérnöke a fedélzetről zuhant a vízbe. A tengerész egy hányódó régi halászbójába kapaszkodva maradt életben, amíg végül kimentették. Miután hajnalban a vízbe esett és egyedül találta magát az óceán közepén, mentőmellény nélkül, elhatározta, hogy a felé a fekete folt felé úszik, amelyet a láthatáron pillantott meg. Ez a döntés mentette meg az életét – olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.

Megmenekülését követően fiának elmesélte, hogy február 16-án, a gépházban töltött éjszakai műszakja után szédülés fogta el. Hogy kiszellőztesse a fejét, kiment a fedélzetre. Mint fia elmondta, apja nem emlékezett arra, hogyan esett le a fedélzetről, lehetséges, hogy elájult. Perevertilov a vízben tért magához, és látta, ahogy a hajója elúszik a sötétben. A legénység hat órán át nem vette észre, hogy a mérnök eltűnt. Leadtak egy vészjelzést és a francia tengerészet repülőgépe Polinéziából csatlakozott a kutatáshoz, miközben a francia meteorológiai szolgálat elemezte, hogy a széljárás és az áramlatok merre sodorhatták a férfit.

A hajónaplóba történt utolsó bejegyzésének idejét, hajnali négy órát alapul véve számították ki, hogy körülbelül hol eshetett az óceánba. Az 52 éves hajómérnök életét az mentette meg, hogy el tudott úszni a láthatáron megpillantott fekete folthoz, amiről kiderült, hogy egy elhagyott halászbója volt. Ebbe a bójába kapaszkodott délután 6 óráig, amikor végre megtalálták, és a fedélzetre húzták. A férfi 14 órát töltött a vízben megmeneküléséig.

The post Vidam történet: elhagyott bójába kapaszkodva menekült meg egy óceánba esett tengerész appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elfogták a csepeli buszon késelő férfit

Biztonságpiac - Fri, 02/26/2021 - 05:35
Néhány óra alatt elfogta a rendőrség azt a férfit, aki csütörtök reggel késsel megsebesített egy nőt Csepelen, egy buszon – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának vezetője.

Fülöp Gergely őrnagy elmondta: csütörtök reggel Csepelen, a Szent Imre téren várakozó 151-es buszon egy férfi késsel megsebesített egy nőt az arcán. A nőt könnyebb – nyolc napon belül gyógyuló – sérüléssel a mentők kórházba vitték.

A BRFK nyomozócsoportot alakított az elkövető mielőbbi kézre kerítéséért, és néhány órán belül azonosították is a feltételezett elkövetőt, egy 37 éves budapesti férfit – tette hozzá. Mint mondta, a férfi ellen körözést adtak ki, ellenőrizték a lakását, munkahelyét, és délután elfogták. Az osztályvezető elmondta azt is, a BRFK közösség tagja elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés kísérlete miatt folytatja az eljárást a férfi ellen.

Meg nem erősített információk szerint az elkövető késsel akarta levágni a nő arcáról a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói demonstrációinak idején ismertté vált “SZFE-maszkot”.

The post Elfogták a csepeli buszon késelő férfit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ukrajnának fontos megkapnia a NATO tagsági cselekvési tervét

Biztonságpiac - Fri, 02/26/2021 - 04:35
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonbeszélgetést folytatott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral, akivel közölte, hogy a szövetségbeli tagságra vonatkozó cselekvési terv megszerzése Ukrajna “közvetlen” célja – számoltak be ukrán hírportálok az államfő Twitter üzenetére hivatkozva.

“Öröm volt azt hallani a főtitkártól, hogy a NATO kapui nyitva vannak Ukrajna előtt. Hálás vagyok, hogy Ön személyesen és a NATO is támogat minket a NATO-tagságra való törekvésünkben. Közvetlen célunk a MAP (a tagsági cselevési terv). Komolyan vesszük a reformokat, mert ezek elsősorban a védelmi szektorunkat javítják” – írta Zelenszkij a Twitteren a telefonbeszélgetés után. Hozzáfűzte, hogy Ukrajna erősíti hadseregét, egyben folyamatosan törekszik haderejét NATO-kompatibilissá tenni, továbbá megosztja tapasztalatait, együttműködik a szövetséggel, erősíti a stratégiai partnerséget és a barátságot.

Az UNIAN ukrán hírügynökség szerint Stoltenberg a megbeszélés során ismételten emlékeztette Zelenszkijt a reformok fontosságára. A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a NATO főtitkára már február 9-én hangsúlyozta: Ukrajna közeledése a NATO-tagsághoz nagymértékben függ a reformok sikerétől. Kiemelte, hogy Ukrajnának elsősorban a demokratikus intézményeket kell megerősíteni, fel kell vennie a küzdelmet a korrupcióval szemben, és demokratikus politikai ellenőrzést kell bevezetnie fegyveres erői felett.

A Jevropejszka Pravda hírportál arra emlékeztetett, hogy Denisz Smihal ukrán miniszterelnök ugyancsak február 9-én Brüsszelben, a NATO főtitkárával folytatott találkozója után azt mondta: Kijev számít arra, hogy Ukrajna Georgiával egyszerre kaphatja meg a tagsági cselekvési tervet. Smihal kifejtette, hogy ez része Ukrajna rövidtávú stratégiájának. Aláhúzta, hogy a NATO-tagság fontos prioritás Ukrajna számára, és emlékeztetett arra, hogy az ukrán alkotmányba is belefoglalták az atlanti szövetséghez való csatlakozás szándékát.

The post Ukrajnának fontos megkapnia a NATO tagsági cselekvési tervét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztattak egy szabolcsi férfit, aki konykakéssel támadt a hatóság tagjaira

Biztonságpiac - Thu, 02/25/2021 - 16:35
Elrendelte a Debreceni Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki vasárnap baltával szétverte sógora autóját, megfenyegette a rokonait és a rendőröket, majd konyhakéssel támadt egy tűzoltóra – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre ismertette: a végzés ellen senki nem jelentett be fellebbezést. A főügyészség még hétfőn azt közölte: a zavartan viselkedő férfi nem működött együtt a kiérkező rendőrökkel, azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket. Ezután bezárkózott a házba és öngyilkossági szándékát hangoztatta, miközben többször azt kiabálta, hogy ha bemennek, akkor “mindenki megdöglik”.

A tűzoltók áramtalanították az épületet és elzárták a gázt, majd betörték az ablakot és azon keresztül próbáltak behatolni a házba. Ekkor a továbbra is fenyegetőző férfi egy konyhakéssel támadt az egyik tűzoltóra, akit csak a védőruhája és kitérő mozdulata óvott meg attól, hogy a támadó mellkason szúrja.

Az ügyben hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítják a 60 éves férfit, aki ez ellen panasszal élt és megtagadta a vallomástételt.

Keresztes Imre azt írta: az ügyészség a szökés és a bűnismétlés veszélyére hivatkozva kérte a férfi letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.

The post Letartóztattak egy szabolcsi férfit, aki konykakéssel támadt a hatóság tagjaira appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Simicskó: az ország öt településén épül honvédelmi sportközpont

Biztonságpiac - Thu, 02/25/2021 - 12:10
Az ország öt településén épül jelenleg honvédelmi sportközpont, és további 11 helyszínre vonatkozóan már megszületett a döntés; a cél az, hogy minden megyében, majd minden járásban épüljön ilyen, a fiatalok hazafias és honvédelmi nevelését is segítő létesítmény – mondta a Honvédelmi Sportszövetség elnöke Balassagyarmaton.

Simicskó István látogatást tett az épülő sportközpontnál a Nógrád megyei városban, ahol 2020. február 28-án az ország első ilyen létesítményének alapkövét rakták le. Elmondta: nagyon jól halad az építkezés, a kivitelezők tudják tartani a határidőt, így szeptemberre elkészülhet a sportközpont. A kormány célja, hogy minden megyében, majd később minden járásban legyenek honvédelmi sportközpontok a helyben élő fiatalok, illetve mindenki számára, aki nagyobb jártasságra szeretne szert tenni a sportlövészetben, küzdősportokban, technikai sportokban, aki szeretne a csapat- és közösségépítés részese lenni – tette hozzá.

Simicskó ismertette: az országban öt helyszínen folyik az építkezés, Balassagyarmat mellett Újfehértón, Baján, Szarvason és Szigetváron. További tizenegy településen a beruházások előkészítése zajlik – fűzte hozzá. Szólt arról, hogy sok megkeresés érkezik a szövetséghez, sok fiatal szeretné kipróbálni magát sportágakban, a központokban pedig mindezt kulturált, szabályozott körülmények között, a fegyelem betartásával tehetik majd meg.

Ez fegyelemre tanítja, bátorságra neveli a fiatalokat, a közösségépítésben fontos értéket sajátíthatnak el – fogalmazott, hozzátéve: a mai virtuális világban is szükség van arra, hogy kötődjenek a szülőföldhöz, szeressék a hazájukat, tiszteljék az őseik által rájuk hagyott értékeket.

The post Simicskó: az ország öt településén épül honvédelmi sportközpont appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elítélték az Iszlám Állam vezető németországi toborzóját

Biztonságpiac - Thu, 02/25/2021 - 08:35
Tíz és fél év szabadságvesztésre ítélték Németországban a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet legfőbb helyi toborzóját.

Az Abu Walaa nevet is használó Ahmad Abdulaziz Abdullah A. külföldi terrorszervezetben viselt tagság, állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésében bűnrészesség és terrorizmus finanszírozása miatt kapta a büntetést az Alsó-Szászország tartományi Cellében működő regionális felsőbíróságtól. Az iraki állampolgárságú muszlim hitszónok három társát is szabadságvesztésre – nyolc év, hat és fél év, illetve négy év két hét börtönre – ítélték. Perükben 245 tárgyalási nap után hoztak ítéletet.

Mind a négy férfit 2016-ban vették előzetes letartóztatásba, mert a hatóságok arra gyanakodtak, hogy megpróbálnak megnyerni embereket az Iszlám Államnak, és eljuttatni őket Szíriába vagy Irakba, a terrorszervezet által akkor uralt térségbe. A nyomozás feltárta, hogy a csoport a kiutazás megszervezése mellett ideológiai és nyelvi képzésben is részesítette a jelentkezőket.

Walaa akkor már évek óta a németországi iszlamista körök egyik legfontosabb alakja volt. Nyíltan vállalta, hogy támogatja az Iszlám Állam céljait. Titkos toborzó hálózata főleg a szalafista – a világi államot elutasító, a saría (muzulmán jog) alapján működő állam kiépítésére törekvő konzervatív – muszlim vallási irányzat fellegváraként számon tartott két tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Alsó-Szászországban működött. Központja Hildesheimben volt egy időközben bezáratott mecsetben, amelyet Walaa a németországi szalafista szubkultúra egyik fő találkozóhelyévé tett.

A 37 éves hitszónok csoportja fiatalokat próbált behálózni. Még egy okostelefonra fejlesztett alkalmazással is igyekezetek harcosokat toborozni az Iszlám Államnak. A perben bizonyítást nyert, hogy legalább három fiatal muszlimot radikalizáltak és támogattak abban, hogy eljussanak az Iszlám Államhoz a Közel-Keletre.

A csoport felszámolásában döntő szerepe volt egy Szíriát megjárt fiatalembernek, aki több hónapot töltött az Iszlám Állam szolgálatában, majd Törökországba szökött, kapcsolatba lépett a német hatóságokkal, és állítása szerint szakított a terrorista szervezettel. Egy német oknyomozó újságíróknak adott interjúban az Iszlám Állam első számú németországi vezetőjének nevezte Walaát.

The post Elítélték az Iszlám Állam vezető németországi toborzóját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egy év fogházbüntetéssel megússza a nő, aki elgázolt és cserbenhagyott egy anyát a gyermekével

Biztonságpiac - Thu, 02/25/2021 - 07:35
Egy év letöltendő fogházbüntetésre ítélte jogerősen a Zalaegerszegi Törvényszék azt a nőt, aki 2018-ban autójával – benne két kiskorú gyermekével – a zebrán gázolt el Nagykanizsán egy anyát és négyéves fiát, de a baleset helyszínéről segítségnyújtás nélkül távozott.

A törvényszék közleményében a történteket felelevenítve azt írta: a jelenleg 51 éves nő 2018 áprilisában, esti szürkületben, de jó látási viszonyok mellett haladt autójával Nagykanizsán, két kisgyermekkel a hátsó ülésen. A gépkocsi a biztonságos közlekedésre többszörösen alkalmatlan volt – amivel az asszony a saját gyermekeit is veszélyeztette -, hiányzott a jármű belső visszapillantó tükre, a hátsó gumik kopottak voltak, a hátsó kerekeket pedig nem lehetett fékezni, a fékolajtartályuk üres volt.

A nő a Balatoni úton lévő gyalogátkelőhelyet a megengedett óránkénti ötven kilométeres sebességet némileg meghaladva közelítette meg, és későn észlelte, hogy egy házaspár a kisgyermekével együtt halad át a zebrán. A kocsival elütötte az anyát és négyéves gyermekét, majd megállás nélkül továbbhajtott. A gyermeknél a baleset következtében maradandó testi fogyatékosság, központi idegrendszeri működészavar és végtagi bénulás alakult ki, édesanyja többszörös végtag- és koponyatörést szenvedett.

Tavaly novemberben a Nagykanizsai Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztása és közúti baleset okozása miatt egy év fogházbüntetésre ítélte az autóvezetőt, akit emellett három és fél évre eltiltott a járművezetéstől. Súlyosbító körülményként értékelték, hogy a nőt már büntették közlekedési szabálysértés miatt, de enyhítő ok volt, hogy három gyermeket nevel és időközben jelentősen megromlott az egészségi állapota. Az ítélet indokolása szerint a vádlott a saját gyermekeit is veszélyeztette autójával, amellyel el sem indulhatott volna, illetve a KRESZ előírásait többszörösen is megszegve okozta a balesetet. (Azt gondoljuk, az hogy a saját gyermekeit is veszélyeztette az enyhén szólva is felelőtlen nő, nem hogy enyhítő, hanem súlyosbító körülménynek kellett volna számítani. Az meg, hogy az egészségromlás is enyhítő körülmény már-már vicc kategória, hiszen ez alapján, ha egy bűnözőnek javul az egészsége a bűn elkövetése után, akkor azt súlyosbító oknak kellene számítani. A -szerk- megj.)

A szakértő szerint megfelelő műszaki állapotú autóval és alacsonyabb sebességgel elkerülhető lett volna a gázolás. Az ügyben a vádlott és a védője nyújtott be fellebbezést, az ügyész az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék az első fokon született ítéletet kedden helybenhagyta, így az jogerőre emelkedett.

The post Egy év fogházbüntetéssel megússza a nő, aki elgázolt és cserbenhagyott egy anyát a gyermekével appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

“Aranyat ér” a járvány a maffiának

Biztonságpiac - Thu, 02/25/2021 - 06:35
Az új koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági válsághoz a leggyorsabban a szervezett bűnözés alkalmazkodott területi terjeszkedésének és pénzügyi erejének növelésével – derült ki a maffiaellenes olasz nyomozó igazgatóság (Dia) jelentéséből.

A maffiaellenes hatóságnak a parlament számára készített jelentése szerint egyedül a bűnszervezetek munkája nem torpant meg a betegség miatt lezárt országban.

A nápolyi camorra, a calabriai ‘ndrangheta és a szicíliai Cosa Nostra a koronavírus-járvány teremtette veszélyben “gyorsan átszervezte tevékenységét, és a helyzetet saját előnyére használta fel” – olvasható a Dia értékelésében. A dokumentum készítői kiemelték, hogy a szervezett bűnözés mindenkori céljait tartotta szem előtt, vagyis területi jelenlétének erősítését és pénzügyi erejének növelését.

“A maffia tulajdonságának számít, hogy bármilyen vészhelyzethez képes alkalmazkodni, és a jelenlegi gazdasági válság hatalmas lehetőséget kínál az illegális üzleti tevékenység bővítésére. A pandémia aranyat ér a maffiának” – nyilatkozott Federico Cafiero De Raho maffiaellenes államügyész.

A szervezett bűnözés jelenléte a járvány tavaly tavaszi első hullámától érezhető volt, amikor a szicíliai Palermo szegénynegyedének utcáin a klánvezérek tüntetőleg tömött bevásárlószatyrokkal mutatkoztak. Így üzenték meg, hogy akinek szüksége van rá, a maffiára számíthat. Hatósági információk szerint a dél-olaszországi városokban a helyi szervezett bűnözés sugallta az élelmiszerüzletek ostromát is. A belügyminisztérium ezt követően rendelte el a rászoruló családok segítését vásárlási utalványokkal.

A Dia jelentése rámutat, hogy a maffia a járványhelyzetben visszafogta az uzsorát és a zsarolást, a kijárási tilalommal csökkent a lopások, rablások száma. Ezzel egy időben azonban erősödött a pénzmosás mértéke: a bűnszervezetek megkezdték felvásárolni a csődbe jutott üzleteket, vállalkozásokat, szállodákat és más ingatlanokat, és ugyanígy beszivárogtak az egészségügyi beszerzési pályázatokba. Az olasz csizma sarkában található Puglia régióban a szervezett bűnözés a járvány miatt megnövekedett egészségügyi hulladék hasznosítását igyekezett megszerezni. “Nagy falatnak” számítanak a maffia számára a környezeti beruházások is, melyekre a római kormány a több mint 200 milliárd euró gazdasági helyreállítási csomag több mint harminc százalékát készül fordítani. Ugyanilyen aranyat érő üzletnek számítanak az idegenforgalom újraindítására szánt források is.

Miközben a gazdaság üteme a GDP mintegy tíz százalékával lassult, tavaly az év első felében a “gyanús” pénzügyi mozgások mértéke harminc százalékkal növekedett – hangoztatta Maurizio Vallone, a Dia igazgatója. Hangsúlyozta, hogy a bűnszervezetek “mimetizálódnak”, “tiszta arcú” vállalkozókon keresztül teszik rá a kezüket a nagy- és közepes vállalatokra, és minél több idő telik el, annál nehezebb lesz a pénz útját követni.

A hatóságok kiemelt figyelemmel kísérik a ‘ndrangheta “üzleti tevékenységét”, mivel a drogkereskedelemnek köszönhetően legnagyobb likviditással bíró bűnszervezet a járványhelyzetben külföldi befektetések helyett az olasz ingatlanpiacra váltott át.

The post “Aranyat ér” a járvány a maffiának appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Négy évre ítélték egy 90-es évekbeli gyilkosság vádlottját

Biztonságpiac - Thu, 02/25/2021 - 05:35
Négy év börtönre ítélte nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék egy 26 évvel ezelőtti emberölés vádlottját – tudatta a bíróság sajtóosztálya.

A közleményben azt írták: a férfit 2019-ben, azt követően fogták el, hogy egy közösségi oldalra feltöltött fényképe alapján a hatóság látókörébe került. Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott 1994. december 25-ről 26-ra virradóra egy XVI. kerületi bárban szórakozott, ittas állapotban több vendéggel kötekedett, szóváltásba, majd dulakodásba keveredett és egy késsel háromszor mellkason szúrta a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette.

A bíróság a büntetés kiszabásakor jelentős súllyal vette figyelembe az elkövetés óta eltelt időt, a vádlott büntetlen előéletét, rossz egészségi állapotát, valamint azt, hogy két kiskorú gyermekről gondoskodik. Súlyosító körülményként értékelte a bíróság, hogy a vádlott a bűncselekmény elkövetésekor ittas volt. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész, a vádlott és a védő is fellebbezett, így az nem jogerős.

The post Négy évre ítélték egy 90-es évekbeli gyilkosság vádlottját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Putyin szerint “provokációk készülnek” Oroszország ellen

Biztonságpiac - Thu, 02/25/2021 - 04:35
Moszkvának tudomására jutott, hogy a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni küzdelemben, egyebek között az orvostudomány területén elért eredményeivel kapcsolatban “információs provokációk készülnek ellene” – jelentette ki Vlagyimir Putyin az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetőségének moszkvai tanácskozásán.

Putyin szerint Oroszország ellen “céltudatos információs kampány” zajlik, amelynek keretében sok kérdésben “megfellebbezhetetlen és alaptalan vádakkal” illetik. Megjegyezte, hogy a világjárvány elleni küzdelem globális feladatát csakis összefogással lehet megoldani. Az elnök az FSZB feladatai között sorolta fel annak megakadályozását, hogy a koronavírus új változatai kerüljenek be az országba.

Az orosz elnök kifogásolta, hogy a Nyugat a feltartóztatás politikáját alkalmazza Oroszországgal szemben, s ez az ország értékrendjének és fejlődésének aláásására irányul. Putyin nehezményezte, hogy szerinte nem a nemzetközi kapcsolatokban természetes konkurenciaharcról, hanem “következetes és nagyon agresszív irányvonalról” van szó, amely a külső határok mentén problémákat hoz létre “a belső instabiltás kiprovokálásának” és az ország külső ellenőrzés alá helyezésének érdekében.

Beszédében a nyugati országokkal szemben felsorolt kifogásai között szerepelt, hogy Oroszország ellen gazdasági szankciókat vezettek be, blokkolják a nagy nemzetközi projekteket, amelyekben Moszkva érdekelt, valamint közvetlenül beavatkoznak Oroszország belügyeibe és demokratikus eljárásaiba, titkosszolgálai eszközöket vetve be ellene. Kifejezte készségét a nyílt párbeszédre, ugyanakkor rámutatott, hogy Moszkva számára a legfontosabb Oroszország szuverenitásának, nemzeti érdekeinek, polgárai biztonságának, valamint annak a jogának a védelme, hogy maguk határozhassák meg a jövőjüket.

Putyin felszólította az FSZB-t, hogy a meglévő alapokra és a növekvő potenciáljára támaszkodva “minden kulcsfontosságú irányban biztosítson új minőséget a tevékenységében”, és hatékonyság szempontjából feleljen meg “a fenyegetések dinamikájának”. Az elnök szerint tavaly 72 “terrorista irányultságú” bűncselekményt sikerült megakadályozni, egynegyedével többet, mint 2019-ben. Ez szerinte azt jelenti, hogy “a terrorista hálózat igyekszik bármilyen eszközzel helyreállítani az aktivitását”, és az FSZB-nek fel kell készülnie az új módszereire.

Közölte, hogy tavaly idegen titkosszolgálatok 72 hivatásos tagját és 423 ügynökét leplezték le Oroszországban. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a katonai jellegű és az éltechnológiákra vonatkozó titkos információk védelmének fontosságát. Az FSZB feladatai között nevezte meg az orosz cégeknek a tisztességtelen konkurenciaharctól való megvédését.

The post Putyin szerint “provokációk készülnek” Oroszország ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Két rendőr halálát okozta ittassan: 4,5 év börtönbüntetést kapott

Biztonságpiac - Wed, 02/24/2021 - 16:35
Jogerősen 4,5 év börtönbüntetésre ítélték azt a sofőrt, aki ittasan két rendőr halálát okozta 2015-ben.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint: a vádlott 2015. február 7-én éjszaka, derült időben, aszfalt burkolatú úton, ittas állapotban, érvényes vezetői engedély nélkül vezetett az Üllői úton, majd a Mikszáth Kálmán utca kereszteződésénél balra kívánt kanyarodni. Szemből érkezett a kereszteződésbe – megkülönböztető jelzést még nem használva, de látható helyzetben – a rendőrautó közel 140 kilométer/órás sebességgel. A vádlott a kanyar ívét levágva szabálytalanul balra kanyarodott, és ekkor összeütközött a rendőrautóval, amely ennek hatására tovább sodródva, egy szemből érkező, harmadik személygépjárműnek ütközött.

A balesetet okozó férfi segítségnyújtás nélkül továbbhaladt. A rendőrautó sofőrje és utasa a helyszínen életét vesztette, a harmadik gépjármű sofőrje és utasa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az első fokon eljáró Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés és négyrendbeli, a veszélyhelyzetet előidéző általi segítségnyújtás elmulasztása miatt három év nyolc hónap börtönbüntetésre, hét év közúti járművezetéstől eltiltásra, valamint négy év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat, de az ítélettel szemben mind az ügyészség, mind a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a bűncselekmények tárgyi súlyát, az elkövetés körülményeit, a halmazatot, és azt a tényt is figyelembe vette, hogy a vádlott a cselekményt ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Ezért a törvényszék súlyosította a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés mértékét. Másodfokon a férfit jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre, hét év közúti járművezetéstől, valamint négy év közügyektől eltiltásra ítélték.

Az ítélet jogerős – olvasható a közleményben.

The post Két rendőr halálát okozta ittassan: 4,5 év börtönbüntetést kapott appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.