You are here

Biztonságpolitika

Pedofília: eljárást kezdeményeztek hat egyházi személy ellen

Biztonságpiac - Sat, 03/13/2021 - 04:35
Hat egyházi személy esetében is ügyészségi eljárást kezdeményezett a napokban a pedofília eseteit vizsgáló, néhány hónapos működése alatt eddig 84 – zömében nem egyháziak – ellen panaszt benyújtó lengyel állami különbizottság – számolt be a lengyel sajtó.

A bizottság közölte: az utóbbi napokban az állami ügyészségnek két keresetet továbbított, amelyek hat egyházi személyre vonatkoznak. A dokumentumok szerint ők az áttanulmányozott anyag alapján “elegendő ismerettel rendelkeztek” bizonyos, korábbi években elkövetett pedofil esetekről, ezt azonban nem osztották meg a büntetőjogi szervekkel. A bizottság szerint nincs formális akadálya annak, hogy az érintettek ellen bűnvádi eljárás induljon.

A kiskorúakkal szembeni visszaélések eltussolásával gyanúsított hat érintett egyházi személy között magasabb rangúak is vannak – közölte az onet.pl hírportál, megnevezve mások között Stanislaw Dziwisz bíborost, nyugalmazott krakkói érseket. A gyanúsítottak nevét a lengyel hatóságok nem erősítették meg. A krakkói kerületi ügyészség a PAP hírügynökség megkeresésére közölte: hozzájuk irányították az állami ügyészségtől a különbizottság “néhány személyre vonatkozó” keresetét.

A 15 év alatti gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések eseteit, illetve ezek eltussolását is vizsgáló állami különbizottság tavaly júliusban alakult meg. A különféle társadalmi közegekben előforduló pedofil esetek vizsgálatára hivatott héttagú testületben az államfő, a kormányfő és a gyermekjogi szóvivő egy-egy képviselője kapott helyet, három tagját a parlamenti alsóház, egyet pedig a felsőház választotta meg hétéves időszakra. A bizottság büntetőeljárások kezdeményezése mellett arra is jogosult, hogy a pedofil tettekért jogerősen elítéltek nevét és foglalkozását egy nyilvánosan elérhető listán közzétegye.

Lengyelországban 2019-ben szigorítottak a kiskorúakkal szembeni visszaélésekért kiszabható büntetéseken: az ilyen bűncselekmény öttől harminc évig terjedő, rendkívüli esetekben akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújtható, csakis letöltendő szabadságvesztés szabható ki érte, és nem évül el.

Stanisław Jan Dziwisz lengyel katolikus püspök, 2005-től 2016-ig krakkói érsek, 2006-tól bíboros. Korábban, 1978-tól 2005-ig, vagyis Szent II. János Pál pápa teljes pápasága alatt a Szentatya személyi titkára volt.

The post Pedofília: eljárást kezdeményeztek hat egyházi személy ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Számlagyáros bűnbanda: további letartóztatások jöhetnek

Biztonságpiac - Fri, 03/12/2021 - 16:35
Az ügyészség indítványozta a költségvetésnek hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet további két tagjának a letartóztatását.

A Fejér Megyei Főügyészség minősített költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indítványt tett azon szervezet további két tagjának – az egyik irányítónak és segítőjének – a letartóztatására, amely valós gazdasági eseményekhez nem köthető számlákat állított ki azért, hogy a számlabefogadó cégek jogosulatlan adólevonási tevékenységét biztosítsa.

A megalapozott gyanú szerint a bűnszervezet 2018. január 1-től az egyik gyanúsított irányításával többszintű céghálózati formában jött létre azért, hogy az alsóbb szinten elhelyezkedő gazdasági társaságok felhasználásával a felső szinten működő tényleges kereskedők részére fiktív számlákat állítson ki azért, hogy biztosítsa a számlabefogadó cégek jogosulatlan adólevonási tevékenységét általános forgalmi adóra vonatkozóan. A számlákat jellemzően reklámtevékenységre és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra állították ki.

A befogadott fiktív számlák alapján jogosulatlanul levont általános forgalmi adó összege mintegy hárommilliárd forint, a tevékenység pedig 23 számlabefogadó céget érint. A nyomozó hatóság a bűnös vagyon elvonása érdekében 560 millió forintot meghaladó értékben rendelt el lefoglalást, illetve zár alá vételt.

A bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel – amely 5-től 25 évig terjedő szabadságvesztés – alaposan lehet tartani a gyanúsítottak szökésétől, elrejtőzésétől, valamint az elkövetés folyamatos, huzamos idejű voltára, magas szintű szervezettségére tekintettel a bűnismétlés veszélye is fennáll. Alaposan lehet tartani tovább attól, hogy a terheltek a tanúk jogellenes befolyásolásával, a még le nem foglalt tárgyi bizonyítékok elrejtésével a bizonyítást veszélyeztetnék.

A Székesfehérvári Járásbíróság a bűnszervezet hét tagjának korábban elrendelt letartóztatása mellett további két tagjának a letartóztatását is elrendelte, a döntés védelmi fellebbezés folytán nem végleges.

The post Számlagyáros bűnbanda: további letartóztatások jöhetnek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Emmanuel Macron és elődei együtt emlékeztek a terrorizmus áldozataira

Biztonságpiac - Fri, 03/12/2021 - 12:10
Emmanuel Macron francia államfő elődeivel, a szocialista Francois Hollande-dal és a jobboldali Nicolas Sarkozyval közösen emlékezett az iszlamista merényletek áldozataira csütörtökön a terrorizmus áldozatainak európai emléknapján.

A politikusok koszorút helyeztek el a párizsi Invalidusoknál, a merényletek áldozatainak szobránál, amely egy lefejezett nőt ábrázol. A megemlékezésen egyetlen embert szólalt fel, Chloé Bertolus sebész, aki a 2015-ös dzsihadista merényletsorozat több túlélőjét is műtötte. Az orvosnő részletet olvasott fel a Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni merényletben súlyosan megsérült Philippe Lancon újságíró Le lambeau (A foszlány) című regényéből.

A megemlékezésen jelen volt Riss karikaturista, a lap jelenlegi főszerkesztője, akit szintén súlyosan megsebesítettek a terroristák, valamint a franciaországi terrortámadások túlélőit és az áldozatok hozzátartozóit képviselő 13 szervezet vezetői. Macron délután ellátogatott abba a nyomdába a Párizshoz közeli Dammartin-en-Goele-ban, ahol a Charlie Hebdo elleni támadás elkövetői a két napig tartó menekülésük végén túszul ejtették a tulajdonos Michel Catalanót, mielőtt a kommandósok végeztek velük.

A kisvállalkozó levelet írt az államfőnek, és meghívta a nyomda fennállásának huszadik évfordulóra. Macron az elnöki hivatal tájékoztatása szerint üdvözölte a vállalkozó optimizmusát, és elfogadta a meghívást. A terrorizmus áldozatainak európai emléknapjáról második alkalommal emlékeztek meg Franciaországban. A dátumról, amely a 2004-es madridi, 193 áldozatot követelő merényletsorozat évfordulója, európai szinten döntöttek 2019-ben a túlélők képviselői.

Franciaországban 2015. január óta több mint 260 vesztették életüket iszlamista merényletekben, aminek következményeként több mint 6300 túlélő és hozzátartozó részesül az áldozatoknak fenntartott alapból. Több mint négyszáz francia állampolgár külföldön elkövetett merénylet áldozata vagy túlélője, míg a franciaországi merényleteknek csaknem ezer külföldi érintettje is van.

The post Emmanuel Macron és elődei együtt emlékeztek a terrorizmus áldozataira appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Körkérdés az elmúlt tíz évről: A vagyonőrök mindennapi munkáját könnyíti a kötelező képzés

Biztonságpiac - Fri, 03/12/2021 - 08:35

Korábbi évkönyveinkben a magán- és a közbiztonsági ágazat 188 kiváló képviselőjét interjúvoltuk meg, volt, akikkel többször is készítettünk interjút. A Biztonságpiac.hu létrehozásának tízéves évfordulóján kézenfekvő volt, bár a terjedelmi korlátok nem engedték meg, ha nem is mindenkit, de jónéhányukat megkérdezzünk az eltelt évtized tapasztalatairól.

Magyarország nemzetközi összehasonlításban is élen jár a vagyonőrképzés terén – állítja a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) budapesti elnökségének tagja. Peterdiné Árva Ilona kérdésünkre azt is elárulta, hogy a kezdetben még nyűgnek titulált kötelező továbbképzés végül a vagyonőrök körében is népszerű lett.

— Az elmúlt évekre visszatekintve hogyan értékeli a vagyonőrök kötelező továbbképzésének gyakorlatát?
— Személyes tapasztalataim szerint a vagyonőrök többségének pozitív élményt jelentett a kötelező továbbképzés. Ezeken a foglalkozásokon, vizsgákon több ezer emberrel találkoztam a 2013-as indulás óta, a többségük pozitív tapasztalatokról számolt be, sokat tanultak az órákon, valamint felfrissítettek jó néhány olyan dolgot, amelyek az évek során sokat változtak, mint például a jogszabályi módosítások. Mindamellett mi magunk, a képzést szervezők is sokat tanultunk a vagyon­őröktől, akik egyébként rendkívül interaktívak voltak. Ők a gyakorlatban sok mindent látnak, tapasztalnak – például a támadáselhárító eszközök használatával kapcsolatban –, amit mi az irodákban nem vagy csak közvetve érzékelünk. Összességében a továbbképzés ugyan megterhelő volt számukra, mégis tudomásul vették a fontosságát.

— Véleménye szerint érzékelhető-e az, hogy felkészültebb vagyonőrök dolgoznak az üzletekben, a raktárakban vagy ipari területeken?
— Nehéz felmérni, hogy a vagyonőrök valóban felkészültebbek-e, hiszen ezek a visszacsatolások nem feltétlenül érkeznek meg hozzánk. Személy szerint azt látom, hogy a képzés arra mindenképpen jó, hogy a vagyonőrök sokkal inkább tisztában vannak saját magukkal, jobban ismerik a jogaikat, illetve a kötelezettségeiket, valamint a jogszabályok változásait is be tudják építeni a mindennapi munkájukba – végső soron ezt segíti a kötelező továbbképzés gyakorlata. És biztos, hogy ártani nem árt. A képzés lebonyolítása mindazonáltal az évek során jóval egyszerűbb lett, a cégek tulajdonképpen személyre szabott továbbképzési lehetőségeket kaptak a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara irányításával, de a kamara a vizsgáztatás folyamatát is segítette.

— Hogyan értékelhető a vagyonőrök magyarországi képzése nemzetközi összehasonlításban?
— A magyarországi vagyonőrképzés erősebb, mint bárhol Európában. Igaz, hazánkban arányaiban több vagyonőr is van, mint más, például nyugat-európai országokban, de a képzési rendszerünk is sokkal erősebb. A nyugati országokban nem mindenütt kötik OKJ-s keretrendszerhez a vagyonőri képesítés megszerzését, és ilyen magas képzési óraszámokkal sem találkozhatunk. E tekintetben élenjárók vagyunk. Az új típusú képzés kialakításánál is erre törekednek a szakértők.

— Milyen változások várhatók a hazai vagyonőrképzés területén?
— Számos kérdést vet fel a fegyverhasználat, a legfőbb, eldöntendő kérdés persze az, hogy kell-e egyáltalán fegyvert adni a vagyonőrök kezébe. Véleményünk szerint általánosságban erre nincs szükség, azt tanítjuk mindenütt, hogy az őrök csak végszükség esetén használjanak fegyvert, hiszen a rájuk bízott életek a legfontosabbak. Fegyvert egyébként csak az használhat, aki rendelkezik állami fegyverismereti vizsgával. A fegyverhasználatot főleg banki területen írják elő, de ott is van számtalan olyan lehetőség, amivel ez kiváltható lenne. Mivel ezek a követelményrendszerek jelenleg kidolgozás alatt vannak, a részletek még nem publikusak.
Az ugyanakkor fontos változást jelent, hogy a közeljövőben átalakulnak az OKJ-s vagyonőrképzés bizonyos feltételei. A képző intézmények számára ez azt jelenti, hogy fel kell készülnünk az új rendszer szeptember elsejei indulására, amivel kapcsolatban még mi sem látunk teljesen tisztán. Mindenesetre a képzések engedélyezésének addig meg kell történnie, vagyis aki folytatni kívánja a képzési tevékenységét, annak azt újra engedélyeztetnie kell. Az ezzel kapcsolatos műhelymunka jelenleg is zajlik. Az új programkövetelményekben rögzítik a képzési óraszámokat, a tananyagot, az irányok viszont némileg változnak: a jövőben nem annyira a kompetenciát, sokkal inkább a szakmát, szakmaiságot próbáljuk meg fejleszteni, erősíteni. Persze a jövőben sem kontrollálatlanul zajlik az oktatásszervezés: a vagyonőr ezután is tanúsítványt kap a képzésről, ezt követően pedig egy vizsgaközpontban kell számot adnia a tudásáról. A Belügyminisztérium és a szakmai kamara célja egyaránt az, hogy más biztonsági szakmákhoz (tűzvédelem, biztonságszervező stb.) hasonlóan a vagyonvédelem területén is jó szakembereket engedjünk a munkaerőpiacra.

The post Körkérdés az elmúlt tíz évről: A vagyonőrök mindennapi munkáját könnyíti a kötelező képzés appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Helikopterrel szállították a partra a Fekete-tengeren elsüllyedt hajó személyzetének egyik tagját

Biztonságpiac - Fri, 03/12/2021 - 07:35
Helikopterrel szállították Konstancára a Fekete-tenger romániai partjai közelében csütörtök hajnalban elsüllyedt teherhajó személyzetének egyik tagját, egy ukrán nőt, miután az állapota súlyosabbra fordult – közölte az Agerpres hírügynökség.

A Volgo Balt 179 teherhajó segélykérését a GSP Falcon román teherhajó legénysége észlelte. A román hajó azonnal a helyszínre sietett, és a 13 fős személyzet egy csónakra menekült tíz tagját kimentette a tengerből. Az ukrán állampolgárokból álló legénység egy tagja eltűnt, két tagja életét vesztette. Oroszország bukaresti nagykövetsége csütörtökön pontosította, hogy a Volgo Balt 179 nem orosz zászló alatt hajózott, amint azt korábban a román hírforrások közölték, hanem a Comore szigetek zászlaja alatt. Román hírforrások szerint a 48 éve épített teherhajó szenet szállított Romániába.

A baleset Konstanca kikötőjétől mintegy hetven tengeri mérföldre (130 km) történt, a nemzetközi vizeken. Amint a hírügynökség közölte, csütörtök hajnalban rendkívül viharos volt a tenger. A víz fölött óránként ötven kilométeres sebességgel fújt a szél, négy méteres hullámokat verve. Az eltűnt tengerészt még keresik a román hatóságok.

The post Helikopterrel szállították a partra a Fekete-tengeren elsüllyedt hajó személyzetének egyik tagját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Iskola elleni fegyveres támadást hiúsított meg Penzában az FSZB

Biztonságpiac - Fri, 03/12/2021 - 06:35
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) őrizetbe vett egy iskola elleni fegyveres támadás előkészítésével gyanúsított tizenévest Penzában.

Az FSZB közleménye szerint a 16 éves fiútól egy vadászfegyvert, kommunikációs eszközöket és robbanószerkezetek házi előállításához való útmutatást foglaltak le. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerint a gyanúsított, aki ellenséges érzelmeket táplált az osztálytársaival szemben, áprilisban szándékozott végrehajtani a terrortámadást. Az őrizetbe vett tanuló elismerte, hogy meg akarta gyilkolni az osztálytársait és mindenki mást is, aki közbelépett volna. A fiúnak az iskolával egyébként nem voltak konfliktusai és bűnügyi nyilvántartásban sem szerepelt.

Az FSZB legutóbb január 21-én fogott el két 16 éves fiút a Moszkvához közeli Ljuberci járásban azzal a gyanúval, hogy iskola elleni fegyveres támadásra készültek. A kamaszokat, akik korábban szintén nem kerültek a biztonsági szervek látóterébe, az internetes kommunikációjuk alapján szűrték ki. A kamaszoktól két “lőfegyvernek látszó”, házi készítésű tárgyat, kilenc petárdát, fémlövedékeket, taktikai kesztyűt, fekete palástot, maszkot és egy Natural selection (természetes kiválasztódás) feliratú pólót foglaltak le.

Korábban december 9-én Tukában történt hasonló eset: ott az FSZB egy 18 éves fiataltól egy lefűrészelt csövű vadászfegyvert és iskolák elleni támadásokról szóló anyagokat foglalt le. Krasznojarszkban egy bíróság ugyanezen a napon elrendelte egy őrizetben lévő fiatal pszichiátriai kényszerkezelését. A Krasznojraszki terület Minuszinszk településéről származó fiút szeptemberben vette őrizetbe az FSZB azzal a gyanúval, hogy egy iskolai tanévnyitó ünnepségen készült támadást végrehajtani. Az akkori, a készülő pokolgépes támadás helyszínének megnevezését kerülő beszámoló szerint mintegy száz embert szándékozott megölni.

Tavaly szeptember elején az FSZB 13 olyan fiatalt fogott el, aki tanintézmények, forgalmas helyszínek és rendvédelmi szervek épületei ellen készült fegyveres támadásokat végrehajtani Oroszország több régiójában. Az szolgálat nem ismertette akkor az őrizetbe vettek korát és indítékait sem, csak annyit, hogy 11-en közülük egy zárt közösségimédia-csoport tagjai.

A tömeggyilkosságokat a gyanúsítottak robbanószerkezetekkel, gyújtókeverékekkel, valamint lő- és hidegfegyverekkel készültek végrehajtani. Az interneten hasonló támadások elkövetésére buzdítottak másokat is. A gyanúsítottaktól lefoglaltak négy, roncsoló elemekkel megtöltött, házi készítésű pokolgépet, ilyenek elkészítéséhez szükséges anyagokat és útmutatásokat, valamint támadási terveket tartalmazó naplókat, kommunikációs eszközöket és fegyvereket.

Orosz hírügynökségek szerint az FSZB ezt megelőzően csak 2020-ban nyolc, iskolák elleni támadást hiúsított meg Kosztromában, Sznyezsinszkben, Szaratovban, Kercsben, Szahalin szigetén, Krasznojarszkban, Tyumeny megyében és Volgográdban. Valamennyi gyanúsított fiatalabb volt 20 évesnél.

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára tavaly áprilisban kijelentette, hogy a fiatalok körében emiatt “fokozott érdeklődés” alakul ki a “schoolshooting” (iskolai lövöldözés) és a Columbine iránt. A tisztségviselő, aki korábban az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatója is volt, ezzel a Colorado állambeli Columbine középiskolájában 1999. április 21-én történt ámokfutásra utalt, amikor két tizenéves lőfegyverrel, kézigránátokkal és plasztikbombákkal 13 embert ölt meg, majd öngyilkosságot követett el. A legsúlyosabb ilyen oroszországi támadás az Ukrajnától elcsatolt Krím-félszigeten, Kercs városában történt, ahol a 18 éves Vlagyiszlav Roszljakov 2018 októberében egy műszaki iskolában 15 tanulót és öt felnőttet ölt meg, majd önmagával is végzett.

The post Iskola elleni fegyveres támadást hiúsított meg Penzában az FSZB appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A felügyeletére bízott rokon kisfiúkkal fajtalankodott, vádat emeltek ellene

Biztonságpiac - Fri, 03/12/2021 - 05:35
Tizenkettedik életévét be nem töltött gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség egy férfival szemben, aki a felügyeletére bízott fiúgyermekekkel fajtalankodott.

A főügyészség azt közölte, hogy a 42 éves férfi, aki rokonságban áll az egyik sértett családjával, rábeszélte a gyermeket, hogy aludjon nála. A fiú egy barátját is magával hívta a férfi lakására, aki előbb vacsorával kínálta őket és játszott velük, majd a ház bejárati ajtaját kulcsra zárva, fajtalanságra akarta rábírni a gyermekeket, azzal fenyegetőzve, hogy amíg azt nem teszik meg, nem mehetnek sehová. A rémült sértetteket végül szexuális cselekményekre kényszerítette, majd a gyermekeket még azzal is megfenyegette, hogy megöli őket, ha a történteket bárkinek elmondják. A sértettek a házból másnap kora reggel tudtak elszökni, miután észrevették, hogy a férfi kiment az udvarra.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő elkövetővel szemben fegyházbüntetés kiszabására és a közügyek gyakorlásától történő eltiltására tett indítványt a Veszprémi Törvényszéknek azzal, hogy a bíróság a vádlottat végleges hatállyal tiltsa el minden olyan foglalkozástól, illetve tevékenységtől, melynél tizennyolcadik életévét be nem töltött gyermek nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, vagy kiskorúval hatalmi, befolyási viszonyba kerülne.

The post A felügyeletére bízott rokon kisfiúkkal fajtalankodott, vádat emeltek ellene appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Adózatlan cigarettát találtak a vámosok egy teherautón chipses zacskókba rejtve

Biztonságpiac - Fri, 03/12/2021 - 04:35
Mintegy négyszáz doboz adózatlan cigarettát találtak a vámosok egy kamionban chipses zacskókba rejtve – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Azt írták, hogy a pénzügyőrök az M1-es autópálya komáromi szakaszán egy Romániából Angliába tartó teherautót ellenőriztek, amikor ráakadtak a több mint félmillió forint értékű cigarettára. A cigaretta chipses zacskókból és a csomagokból került elő – tudatták, hozzátéve: a teherautó raktere mintegy ötszáz doboz sört is rejtett, aminek eredetét a sofőr nem tudta igazolni.

A NAV munkatársai a dohányterméket, valamint a sört lefoglalták, és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak – áll a közleményben.

The post Adózatlan cigarettát találtak a vámosok egy teherautón chipses zacskókba rejtve appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Balkán 03 – Balkán Hírfigyelő, 2021. február

Biztonságpolitika.hu - Thu, 03/11/2021 - 17:02
Koszovó

2020. november 5-én Hashim Thaci volt koszovói elnök bejelentette lemondását, miután a hágai különleges ügyészség megerősítette az ellene felhozott vádakat háborús és emberiesség elleni bűnök vádpontjában. Ezt követően Vjosa Osmani házelnök vette át az államfői teendőket és 2021. január 7-én feloszlatta a koszovói parlamentet és előrehozott választásokat írt ki február 14-re, miután az alkotmánybíróság decemberben érvénytelennek nyilvánította a kormány megválasztását.

A testület indoklása szerint a kormányt nem az alkotmánnyal összhangban választották meg, mert Avdullah Hoti a kinevezéséhez szükséges parlamenti többséget a korrupciós bűncselekmények miatt elítélt roma kisebbségi képviselő, Efrem Arifi szavazatával szerezte meg, akit 2018-ban tizenöt hónap börtönre ítéltek, mivel egy civil szervezeten keresztül huszonhatezer eurót sikkasztott.

Az alkotmánybíróság megállapítása szerint Arifi jogellenesen vett részt a parlamenti szavazáson, ugyanis a törvény értelmében nem gyakorolhatja képviselői jogait az, akit három éven belül jogerősen bűnösnek mondtak ki büntetőperben. Az ő voksa nélkül pedig nem volt meg a kormány megválasztásához szükséges többség. A február 14-i országgyűlési választáson történelmi győzelmet aratott az Albin Kurti által vezetett Önrendelkezés Mozgalom (Lëvizja Vetëvendosje, LVV), a Politico becslései szerint 98 százalékos feldolgozottságnál a baloldali-nacionalista pártnak a szavazatok 48 százalékát sikerült begyűjtenie. Kurti a belföldi helyzetre összpontosította választási kampányát és csak mérsékelt ígéreteket tett a külpolitikával kapcsolatban. Az LVVválasztási kiáltványában vállalta, hogy aktív és innovatív külpolitikát folytat és kifejezte hajlandóságát stratégiai kapcsolatok fenntartására Albániával, az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és az Egyesült Királysággal. Az EU tekintetében arra összpontosított, hogy oktatási és fejlesztési támogatás révén kívánja elérni az uniós tagsághoz szükséges normákat és ígéretet tett az Európai Integrációs Minisztérium helyreállítására.

Albánia vonatkozásában felmerült a közös gazdasági és politikai együttműködési mechanizmusok tovább erősítésének a gondolata, ideértve a külpolitikát és a nemzetbiztonságot is. Nem tértek ki azonban az EU által közvetített, Szerbiával folytatott párbeszédre. 1999 óta egy párt sem aratott még ilyen nagyarányú győzelmet a koszovói választásokon. Albin Kurti tavaly február elején lett miniszterelnök először, azonban másfél hónappal hatalomra kerülése után szétesett az általa vezetett kormánykoalíció, miután a kisebb kormánypárt, a Koszovói Demokratikus Liga (Lidhja Demokratike e Kosovës, LDK) kiszállt a szövetségből. A két párt között a kormányalakítástól kezdve ellentét húzódott, főként, miután a Trump-kormányzat megpróbált nyomást gyakorolni Kurtira, hogy tegyen lépéseket a Belgráddal kialakított kapcsolatok rendezésére, amit a miniszterelnök nem tartott prioritásnak. A vitás helyzetet tovább fokozta a Szerbiából érkező árukra 2018 novemberében kivetett 100 százalékos vám eltörlésének kérdése is. Az LDK végül bizalmatlansági indítványt nyújtott be Kurti ellen, melyet a parlament megszavazott. A 2021. február 14-i eredmények alapján az LVV támogatottsága közel megduplázódott az előző választás óta, míg az LDK-é a felére csökkent.

Izrael és Koszovó február 1-én virtuálisan aláírták a dokumentumokat arról, hogy felveszik egymással a diplomáciai kapcsolatokat. Koszovó nem Tel-Avivban, hanem Jeruzsálemben nyitja meg izraeli nagykövetségét. A lépés több nemzetközi szereplőből ellenérzést váltott ki, így rosszállását fejezte ki Törökország, a Palesztin Hatóság és az Arab Liga is, mivel állásfoglalásuk szerint Koszovó megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának 478. számú határozatát, amely 1980-ban elítélte Izraelt Kelet-Jeruzsálem megszállásáért, és megtiltotta az államoknak, hogy diplomáciai képviseleteket létesítsenek a városban. Természeten Szerbia sem örült a kapcsolat létrejöttének, mellettük azonban az EU is kifejezte elégedetlenségét, hiszen ezzel Koszovó szembe helyezkedett az uniós külpolitikával, amely tiltja a tagállami képviseletek áthelyezését Tel-Avivból. A két ország kapcsolatában az áttörést az Egyesült Államokban 2020 szeptemberében aláírt koszovói-amerikai bilaterális egyezmény hozta meg.

Írta: Boncz Virág

Bosznia-Hercegovina Athén vezetheti Szarajevót Uniós útján

Nikos Dendias görög külügyminiszter Bosznia-Hercegovinába látogatott január 29-én, ahol ígéretet tett, hogy segítséget nyújt Bosznia-Hercegovinának abban, hogy minél előbb uniós tagsághoz juthasson. Bosnyák kollegáját, Bisera Turkovicot arról tájékoztatta Dendias, hogy „lehetőségük nyílt arra, hogy megoldást nyújtsanak a kétoldalú együttműködés további erősítésére minden területen, kezdve a politikai párbeszéddel”. Dendias kiemelte, hogy Görögország és Bosznia-Hercegovina közeli szövetségesek, és közös célként jelölte meg, hogy gazdasági és kulturális értelemben is sikeres együttműködéseket alakítsanak ki. „Külön öröm számomra annak a hangsúlyozása, hogy Szarajevóban és Banja Lukában modern görög nyelvű tanfolyamokat tartanak. Remélem, hogy amikor a körülmények megengedik, a tanítás folytatódhat fizikai jelenlétű oktatással” – fogalmazott.

Idén is megemlékeztek a Markale téri mészárlásról

Február 5-én tartottak megemlékezést Bosznia-Hercegovinában arról az eseményről, melyben 68-an életüket vesztették, 150-en pedig megsebesültek, a délszláv háború idején Szarajevóban. Az 1994-es Markale piactéri lövöldözés volt az 1992 áprilisától 1995 decemberéig tartott szarajevói ostrom egyik legnagyobb mészárlása. A megemlékezésen családtagok, áldozatok és túlélők koszorúztak és imádkoztak az elhunytakért. Az megemlékezésen részt vett Zeljko Komsic, a Bosznia-Hercegovinai Elnökségi Tanács horvát társelnöke is. Komsic beszédében rámutatott, hogy a mészárlás évfordulóján tartott népes megemlékezés a szolidaritás és az empátia mutatói. „A piacon meggyilkoltak ártatlan civilek voltak. Ez bebizonyítja, milyen lesújtó egy ilyen tragédia. A szarajevói emberek első számú feladata, hogy sose felejtsék el az áldozatokat” – fogalmazott Komsic.

Meglátogatta a leégett boszniai migránstábort az uniós biztos

Ylva Johansson, az Európai Unió belügyi biztosa látogatást tett Bosznia-Hercegovinában a február 15-i héten, aminek elsődleges célja volt, hogy megismerje a migránsok és a menekültek helyzetét az országban. Johansson a helyszínen többször is elmondta, hogy mivel Bosznia-Hercegovina továbbra is pályázik az uniós tagságra, így az Európai Bizottság elvárásai magasabbak a migrációkezeléssel kapcsolatban. A belügyi biztos szemrevételezte a lipai menekülttábor maradványait is az ország északnyugati részén, melyet december 23-án pusztított el egy ismeretlen eredetű tűz. Ennek eredményeképp a tábor migránsai és menekültjei menedék nélkül maradtak a fagyos boszniai tél elején, alapszolgáltatásokhoz való hozzáférés nélkül. Az eset jól reprezentálta, hogy Bosznia-Hercegovina területi államigazgatási és országos illetőségű szervei egyelőre képtelenek hatékony megoldást találni az elszállásolt emberek védelmének kérdésében.

Nem kap Bosznia-Hercegovina vakcinákat a WHO-tól

Míg különböző országok folyamatosan versenyben állnak egymással a koronavírus elleni oltási programjaik hatékonyságával, más országok a lista végén kullognak: ilyen Bosznia-Hercegovina is, ahol éppen, hogy csak elkezdődött az oltás. (Ennek a legfőbb oka, hogy a nyugat-balkáni ország nem kap vakcinát a WHO COVAX mechanizmusán keresztül.) A boszniai média által szerdán idézett levélben – melyet Szarajevó kapott a WHO-tól – azt állítják, hogy   a nemzetközi szervezet 23.400 adag Pfizer-vakcinára tett ígéretet, amennyiben az ország teljesíti a COVAX mechanizmus feltételeit – ami megállapítható, hogy sikertelen volt, ugyanis többek között nem álltak rendelkezésre megfelelő hűtők a vakcinák tárolására, illetve több jogi és adminisztratív szempont is megsértettek az illetékesek.

Börtönre ítélték a legkeresettebb bosnyák terroristát

Bűnösnek találta a boszniai legfelsőbb bíróság és hat év börtönre ítélte Jasmin Keserovicot, aki 2013 januárjában hagyta el az országot, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljon Szíriában. A férfi terrorista cselekedeteket is végrehajtott a Közel-Keleten Abu Muhamed Al Bosni néven. Keserovic fellebezett, azonban pár nappal később, február 25-én a bíróság ismét bűnösnek találta. A férfi 2016-ban közzétett egy videót is bosnyák nyelven, melyben arra buzdította a nyugat-balkáni állam muszlim fiataljait, hogy csatlakozzanak és harcoljanak az Iszlám Állam oldalán.

Írta: Gönczi Róbert

Szerbia Szerbiában újra emelkednek a számok

Predrag Kon járványügyi szakember és válságstábja elmondása szerint február hónapban rohamosan romlott a járványhelyzet Szerbia területén, kiváltképp Belgrádban, Újvidéken és Nišben. Kiemelték, hogy a fertőzöttek számának emelkedő tendenciája nem hagyható figyelmen kívül, mert azok alapján megállapítható, hogy nem sokkal állnak a harmadik hullám kialakulása előtt.

Az elmúlt hónapban napi szinten 2000-3000 fertőzöttet diagnosztizáltak, körülbelül 3641 pácienst kezelnek kórházban, akik közül 153-an szorulnak lélegeztetőgépre. A járványgörbe drasztikus emelkedésének megfékezésére Szerbiában már hivatalosan több, mint egymillió adag koronavírus elleni oltóanyagot adtak be a Sinopharm és a Pfizer mellett az orosz Szputnyik V vakcinából. Mérési adatok szerint Szerbia teljes lakosságának 10,9%-a kapta meg legalább az egyik oltást és 7,1 %-a már a második adag vakcinát is. Ezzel világviszonylatban Szerbia rendelkezik a 8. legjobb arányban 100 főre vetített oltóanyagmennyiséggel.

A folyamatosan beérkező oltóanyagszállítmányok ellenére Goran Stevanović, a belgrádi Infektológiai Klinika igazgatója azt javasolja a kormánynak, hogy újabb járványügyi szigorítások kerüljenek bevezetésre. Ennek keretében elsősorban a vendéglátóipari létesítmények nyitvatartási idejének és a turisztikai létesítmények kapacitásának csökkentését szorgalmazza.

Írta: Haiszky Edina

Észak-Macedónia

Kisebb belpolitikai botrány zajlott le 2021 februárjában Észak-Macedóniában. Saso Mijalkov, a VMRO befolyásos tagja és a hírszerzés korábbi vezetője, öt nappal bírósági tárgyalása előtt eltűnt a hatóságok látóköréből. Mijalkov ellen, aki nem mellesleg Nikola Gruevszki ex-miniszterelnök unokatestvére, a telefonbeszélgetések illegális lehallgatásának ügyében folyik eljárás, ráadásul a vád szerint a bizonyítékok megsemmisítésére is utasítást adott beosztottjainak. Február 22-én a rendőrség nem találta otthonában Mijalkovot, akit a február 26-i, ítélethirdetéssel is járó tárgyalásig házi őrizetben és 24 órás vizuális megfigyelés alatt tartottak volna, így jelenleg elfogatóparancs volt érvényben ellene.

A sajtóban megjelent hírek szerint a vádlott állítólagos szökéséről az ügyészségnek és a belügyminiszternek is voltak információi. Felmerült annak a gyanúja, hogy Mijalkov Görögországba távozhatott, ahová az ugyanezen ügyben érintett korábbi munkatársai is menekültek, Oliver Spasovski belügyminiszter február 23-i közlése szerint azonban valószínűleg nem hagyta el az országot. Ez utóbbi feltevés beigazolódott, mivel ugyanezen a napon Mijalkov jelentkezett az ügyészségen – eltűnését azzal indokolta, hogy rosszul érezte magát, és ezért izolációba vonult.

Az üggyel kapcsolatban a szociáldemokrata miniszterelnök, Zoran Zaev érintettsége is felmerült. Egy nyilvánosságra került telefonbeszélgetés alapján Zaev és Mijalkov a 2016-os választásokon együttműködhettek a VMRO-kormányzat megbuktatásában. Emellett később Mijalkov az ország nevének megváltoztatásáról szóló parlamenti szavazáson a pártjának irányvonalával szemben a névváltoztatás ügye mellé állt, és igyekezett több párttársát is erre rávenni – emiatt sok VMRO-szimpatizáns árulónak kiáltotta ki. Mijalkov állítólagosan a VMRO jelenlegi vezetőjének, Hristo Mickovskinak megbuktatásán is munkálkodott. A VMRO a kormányzatot vádolta Mijalkov szökésének megszervezésével, a korábbi összejátszásaik fényében.

Saso Mijalkov további öt büntetőügyben is érintett, így a bíróság akár 12 és 14 év közötti börtönbüntetést is kiszabhat.

Írta: Kőbányai Dénes

Albánia

A dombokkal és hegyekkel szabdalt Balkánon a helyzet mindig is feszült volt. Az előző időszakban Albániát természeti katasztrófák sújtották, ugyanis komoly méretű áradásokkal kellett megküzdenie, és 7500 hektárnyi területről telepített ki a hadsereg. Az áradások mellett földrengést is rögzítettek. Ami a járványt illeti, a fertőzöttek száma folyamatosan növekszik. Február 10-től, a vírus terjedésének megakadályozása érdekében kijárási tilalom lépett életbe este 8 óra és reggel 6 óra között. Ebben az intervallumban betiltották az éttermek, bárok és kávézók működését.

„Persona non grata” -tól „personae non gratae”-ig  

Az albán külügyminisztérium január 21-én jelentette be, hogy Alekszej Krivoshejev orosz diplomatát kiutasították Albániából, mert megsértette a koronavírus-járvány visszaszorítására irányuló intézkedéseket. Az albán külügyminisztérium közleménye szerint Krivoshejevet “persona non grata”-nak nyilvánították és felszólították, hogy 72 órán belül hagyja el az országot. Tirana azt állította, hogy tavaly április óta többször is felhívták az orosz fél figyelmét Krivoshejev viselkedésére, ugyanakkor az országban működő orosz nagykövetség megalapozatlannak tartotta a diplomata kiutasításáról szóló döntést.

A nemzetközi diplomáciai gyakorlatnak megfelelően nem hozzák nyilvánosságra azon személyek nevét, akiket “persona non grata”-nak nyilvánítottak, elsősorban a családjuk és személyes biztonságuk érdekében, de az albán külügyminisztérium ezzel ellentétesen járt el. Február elején Oroszország a saját stílusában válaszolt. A közlemény szerint az oroszországi albán nagykövetet berendelték a külügyminisztériumba, és közölték vele, hogy a követség titkárát „persona non grata”-nak nyilvánították. A diplomata 72 órát kapott, hogy elhagyja Oroszországot.

Írta: Zivkovic Lara

Montenegró Magyar diplomaták segítik Montenegró Európai Uniós integrációját

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Budapestre látogató Djordje Radulovic montenegrói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján a magyar külpolitika célkitűzésének nevezte a nyugat-balkáni térség stabilitását. A magyar tárcavezető szerint hazánk mindenben támogatja Montenegrót a csatlakozási eljárás során. Szijjártó bejelentette, hogy két magyar diplomata segíti a nyugat-balkáni ország kormányát a csatlakozási tárgyalásokra való felkészülésben.

A honvédelmi miniszter udvariassági látogatáson fogadta Montenegró külügyminiszterét

Benkő Tibor Magyarország honvédelmi minisztere udvariassági látogatáson fogadta Djordje Radulovic montenegrói külügyminisztert. Benkő Tibor tájékoztatta Radulovicot, hogy Magyarország számára a Nyugat-Balkán stabilitása és biztonsága kiemelten fontos. A két miniszter áttekintette Magyarország térségben betöltött szerepét a NATO és EU missziókon keresztül. A találkozót követően Benkő Tibor és Djordje Radulovic megállapodtak a kétoldalú kapcsolatok további erősítéséről.

Szerbia 2000 adag Sputnik V vakcinát adott át Montenegrónak

A szerb és montenegrói kormány közös közleményükben jelentette be, hogy Belgrád kétezer adag orosz Sputnik V vakcinát adományoz szomszédjának. A leszállított vakcinát további kétezer követi majd a közeljövőben. Djordje Radulovic montenegrói külügyminiszter a hónap elején bejelentette, hogy országa a kérésük ellenére továbbra sem kapott vakcinaszállítmányt az Európai Uniótól.

Az EU különmegbízottja nyugat-balkáni körútra indul

Miroslav Lajcak korábbi szlovák külügyminiszter, az Európai Unió Belgrád-Pristina dialógusért és egyéb regionális kérdésekért felelős különmegbízottja nyugat-balkáni körútra indul március elején. Az Európai Unió sajtóközleménye szerint Lajcak Szerbiába, Koszovóba, illetve Montenegróba látogat el és párbeszédet folytat az országok kormányival.

Koszovó saját költségvetéséből támogatja az albán többségű közösségeket Szerbiában és Montenegróban

A Montenegrót és Szerbiát sújtó áradásokat követően a választásokon vereséget szenvedett koszovói kormány az ország saját költségvetéséből támogatja az albán többségű közösségeket. Avdullah Hoti leköszönő miniszterelnök bejelentése szerint a koszovói kormány 10 ezer eurót biztosít az Ulcijn kastély helyreállítására, valamint további 200 ezer eurót a szerbiai Bujanovac város helyrehozatalára.

Újabb változások az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban

Milo Djukanovic montenegrói elnök aláírta a 21019-ben bevezetett egyházügyi törvénnyel kapcsolatos változásokat. Az elfogadott törvény szerint a Szerbiai Ortodox Egyház köteles volt átadni a tulajdonában lévő földterületet, illetve épületeket az újra függetlenített Montenegrói Ortodox Egyháznak. A törvényhez benyújtott módosítást első alkalommal megvétózta, ám január végén a javaslat újra többséget szerzett a podgoricai törvényhozásban.

Zavar a montenegrói kormánykoalícióban

A montenegrói kormánykoalíció legerősebb tagja a Demokratikus Front kijelentette, hogy amennyiben partnerei nem fogadják el a speciális ügyész elmozdítását lehetővé tévő törvényt, a párt a továbbiakban nem vesz részt a parlamenti munkában. Szakértők szerint a Demokratikus Front célja, hogy nyomást gyakoroljon a szövetségeseire, valamint, hogy bejuttassa politikusait a szakértőkből állós testületbe. A jelenlegi kormánykoalíció 41 hellyel rendelkezik a podgoricai parlamentben, ennek eredményeként a 18 képviselőt adó Demokratikus Front esetleges távolmaradása szinte lehetetlenné tenné a kormánykoalíció munkáját.

Írta: Párducz Árpád

Címlapkép: Budapest, 2021. február 26. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Djordje Radulovic montenegrói külügyminiszter, miután szándéknyilatkozatot írtak alá Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és Montenegró Oktatási, Tudományos, Kulturális és Sport Minisztériuma közötti 2021-2023-as évekre szóló Stipendium Hungaricum Program keretében folytatandó együttműködésről a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. február 26-án. (Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd)

A Balkán 03 – Balkán Hírfigyelő, 2021. február bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Categories: Biztonságpolitika

Súlyos bűncselekmények miatt körözött lengyel férfit fogtak el Budapesten

Biztonságpiac - Thu, 03/11/2021 - 16:35
Elfogtak a fővárosban egy súlyos bűncselekmények miatt körözött lengyel állampolgárt, a férfi ellen emberrablás, túszejtés és fegyveres rablás miatt adtak ki elfogatóparancsot Lengyelországban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A Fővárosi Törvényszék jogerősen elrendelte a férfi letartóztatását.

A közleményben azt írták, hogy a 24 éves férfi egy józsefvárosi társasházban, egy bérelt lakásban bujkált, bűnügyi információk alapján a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el vasárnap. A férfit a VIII. kerületi rendőrkapitányságra állították elő és a kiadatási tárgyalásáig őrizetbe vették – tették hozzá. A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a férfi és társai 2019. november 15. és 29. között túszul ejtettek egy embert, akit arra kényszerítettek, hogy adja át nekik a gépjárműveit. A fogvatartottat fizikailag bántalmazták és megfosztották személyi szabadságától.

A törvényszék szerint a lengyel igazságügyi hatóság által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának feltételei fennállnak. A bíróság ezért jogerősen elrendelte a férfi átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását. A férfit március 18-ig kell átadni a lengyel hatóságoknak, ha addig nem veszik át, szabadlábra kell helyezni – írták. Hozzátették: a tárgyaláson a férfi hozzájárult az egyszerűsített átadásához, így átadása után az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményeken kívül nem indítható és nem folytatható ellene egyéb büntetőeljárás.

The post Súlyos bűncselekmények miatt körözött lengyel férfit fogtak el Budapesten appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Mintegy 17 tonna kokaint foglaltak le a drogkereskedők elleni belgiumi óriásrazziában

Biztonságpiac - Thu, 03/11/2021 - 12:10
A mintegy 1500 rendőr bevonásával kedden lezajlott akció során, amely egy kábítószer-, különösen kokainkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoport felszámolását célozta, egyebek mellett 17 tonna kokaint is lefoglaltak Belgiumban – közölte a helyi média.

Az ország legnagyobb nemzetközi kikötőjét is magában foglaló város, Antwerpen ügyészségének tájékoztatása szerint a kedd hajnalban kezdődött, az egész országra, de különösen az észak-belgiumi Antwerpen és az ország északkeleti részében található Limburg tartományokra kiterjedő razzia keretében legkevesebb 200 házkutatást tartottak.

Az összehangolt művelet során 48 embert állítottak elő. A megtalált 17 tonna kokain mellett több mint 1,2 millió euró készpénzt, gyémántokat, ékszereket, luxusjárműveket, rendőrségi egyenruhát és fegyvereket is lefoglaltak. Az átfogó akció nem csak a drogkereskedőket, hanem a velük együttműködő, pénzmosással foglalkozó bűnözőket, valamint a bűnelkövetést megkönnyítő, a csempészeket információkkal ellátó segítőket is célozta. A két éven át tartó nyomozás során a rendőrséget egyebek mellett különféle titkosított rendszereken keresztül küldött, mintegy egymilliárd üzenet feldolgozása vezette nyomra – közölték.

Naponta több száz óceánjáró hajón több ezer konténer érkezik a tengerentúlról Antwerpen kikötőjébe. A kokainkereskedelem szempontjából a belga kikötőváros Európa egyik fő bejáratának számít. A városban és a kikötőben folytatott drogkereskedelem gyakran vezet erőszakhoz, bűnözői csoportok közötti fegyveres összetűzésekhez. Tavaly Belgiumnak további három ország illetékes hatóságaival együttműködve, egy Antwerpenben talált, 2,8 tonna kokaint tartalmazó konténer lefoglalását követően sikerült felszámolnia egy kábítószer-kereskedő hálózatot. Idén, február második felében az antwerpeni kikötőben 7,2 tonna kokaint foglaltak le a helyi hatóságok. Ennek értéke több milliárd euró.

The post Mintegy 17 tonna kokaint foglaltak le a drogkereskedők elleni belgiumi óriásrazziában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egy portsmouthi Sherlock Holmes-múzeumért kampányol Stephen Fry

Biztonságpiac - Thu, 03/11/2021 - 08:35
Stephen Fry felkarolta azt a kampányt, amely egy portsmouthi épület Sherlock Holmes-múzeummá alakításáért indult.

A színész, író és műsorvezető szerint a kiszemelt Edward-korabeli épület “ideális helyszíne” lenne a múzeumnak. A BBC News honlapja szerint azonban a városi tanács vezető kulturális tanácsosa “teljességgel alkalmatlannak” tartja az épületet a múzeum számára.

Arthur Conan Doyle, a Sherlock Holmes-regények írója Portsmouthban élt, és archívumainak egy része a közeli Portsmouth Múzeumban kapott otthont.

A város ezer lakója írta alá a petíciót, amelyben ellenzik, hogy a Sherlock Holmes-múzeumnak kiszemelt épületben, amely korábban irattár volt, tanácsi lakásokat alakítsanak ki. A kampány résztvevői azt akarják elérni, hogy a Lancelyn Green-gyűjtemény, amely Conan Doyle 14 ezer darabos kollekcióját tartalmazza, és jelenleg zömmel raktárakban pihen, az Edward-korabeli épületben kapjon helyet.

Fry számos Sherlock Holmes-hangoskönyvet készített, és szerepelt a Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték című filmben is. A színész sürgette a városi tanácsot, hogy “ragadják meg a pillanatot, és hozzanak létre valamit, ami komolyan megnövelheti a város tekintélyét”. Mint hangsúlyozta, Holmes világszerte minden generáció számára igazi hős, és az iránta való csodálat csak tovább nő majd.

“Rajongók légióit vonzaná a világ minden tájáról a Holmesnak szentelt legnagyszerűbb archívum” – tette hozzá.

A városi önkormányzat kulturális tanácsnoka, Steve Pitt elismerte, hogy egy Conan Doyle-múzeum nagyon jó lenne a városban, de úgy vélte, hogy annak más helyszínt kell találni. A tanács tagjai jövő kedden vitatják meg a témát.

The post Egy portsmouthi Sherlock Holmes-múzeumért kampányol Stephen Fry appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Visszakapják a helyi rendőrségeket a polgármesteri hivatalok

Biztonságpiac - Thu, 03/11/2021 - 07:35
Visszakerül a helyi rendőrség a polgármesteri hivatalok alárendeltségébe – jelentette be Románia belügyminisztere.

Lucian Bode azt mondta: a vonatkozó határozattervezetet szerdán terjeszti az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) elé. Elmondta: a municípiumok országos szövetsége hivatalosan kérte a belügyminisztériumtól, hogy a helyi rendőrség ismét az önkormányzatok alárendeltségébe tartozzon.

A tárcavezető indítványozza ugyanakkor, hogy a közrendészethez átvezényelt mintegy hétszáz csendőr is kerüljön vissza saját egységéhez.

A helyi rendőrséget és a csendőrség egy részét a szükségállapot bevezetésekor helyezték a belügyminisztérium alárendeltségébe — írja az AGERPRES.

The post Visszakapják a helyi rendőrségeket a polgármesteri hivatalok appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Márciustól közfeladatot ellátó személynek minősülnek az útellenőrök

Biztonságpiac - Thu, 03/11/2021 - 06:35
Március elsejétől a büntető törvénykönyv szerint közfeladatot ellátó személynek minősülnek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei és kezelői ellenőrei, így aki a munkájuk során bántalmazza, erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, vagy intézkedésre kényszeríti őket, az akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A társaság a közleményében azt írta: az útellenőrök rögzítik a közutakon a szükséges beavatkozásokat, ott vannak a baleseti helyszíneknél, segítenek a bajba jutott autósokon vagy állatokon, télen gyorskátyúzást végeznek, továbbá táblák és egyéb úttartozékok soron kívüli javításáról is gondoskodnak.

A kezelői ellenőr hatósági jogkörben eljárva a túlsúlyos és/vagy túlméretes tehergépjárművek ellenőrzését végzi a mérőállomásokon, illetve mobil egységekkel. Ennek során a közlekedés biztonságára veszélyt jelentő járművet visszatarthatja a közlekedésbiztonsági kockázat elhárításáig.

Kitértek arra is, hogy 2019-ben készítettek egy belső, reprezentatív felmérést, amelyet 1480 szakember töltött ki. Eszerint a nyilatkozók 88 százalékát sértegették már, több mint 20 százalékát megdobálták autókból paradicsommal, sörös dobozzal vagy műanyag flakonnal. Továbbá minden harmadik közutast “ledudáltak” már munkavégzés közben – olvasható a közleményben.

The post Márciustól közfeladatot ellátó személynek minősülnek az útellenőrök appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A párját védte a nő, aki késsel okozott életveszélyes sérülést

Biztonságpiac - Thu, 03/11/2021 - 05:35
Őrizetbe vettek a rendőrök egy huszonhat éves nőt Pécsen, mert konyhakéssel mellkason szúrt egy férfit, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint a csütörtökről péntekre virradó éjszakán egy pécsi házban három férfi italozott, majd egy nézeteltérés miatt az egyikük megütötte a nő párját. A nő ezután egy konyhakéssel – életveszélyes sérüléseket okozva – mellkason szúrta a férje negyvenhét éves támadóját.

Az esetet követően pár órán belül elfogott nőt a rendőrök előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoz a megyei rendőr-főkapitányság.

The post A párját védte a nő, aki késsel okozott életveszélyes sérülést appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Korrupt közterület-felügyelőkre kért letöltendő börtönt az ügyészség

Biztonságpiac - Thu, 03/11/2021 - 04:35
Pár tízezer forintos kenőpénzért hunytak szemet szabálytalan területhasználat felett filmforgatásokon, éttermek, dohányboltok előtt azok a közterület-felügyelők, akik ellen vesztegetés miatt emelt vádat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség és letöltendő börtönt indítványozott – tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben.

Az ügyészség szerint a két megvádolt közterület-felügyelő jogtalan előnyért cserébe széles körben megszegte hivatali kötelességét és ezért a 15 vádbeli esetben 25 ezer és 40 ezer forint közötti összeget kért. Az ügynek összesen 12 vádlottja van, a két közterület-felügyelő mellett vendéglátó egységek vezetői, rendezvényszervezők, reklámcég projektvezetője, dohánybolt tulajdonosa, és egy építési vállalkozó.

Az egyik vádpont szerint 2018-ban egy szervízcég ügyvezetője filmforgatásokhoz szerzett közterülethasználati engedélyeket. A forgatásokon azonban gyakran felmerült, hogy a tényleges forgatásra, parkolásra, területfoglalásra nem, vagy nem csak az előzetesen engedélyezett helyeken került sor, idő hiányában azonban újabb engedély beszerzésére már nem volt mód. Ezért a cégvezető megegyezett a két fővárosi közterület-felügyelővel, hogy ha egy adott filmforgatáson a területhasználati engedélyen túlterjeszkednek, akkor a két közterületfelügyelő jogtalan előnyért cserébe biztosítja a forgatás zavartalanságát, azt, hogy ne legyen ellenőrzés, bírságolás, akár más közterület-felügyelők befolyásolásának ígéretével is.

Az ügyészség összesen több mint húsz korrupciós bűncselekmény, több rendbeli hivatali visszaélés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyészség a két közterület-felügyelővel, és azzal a cégvezetővel szemben, aki őket a filmforgatások helyszínével kapcsolatban több alkalommal megvesztegette, végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott, a többi vesztegető esetében felfüggesztett börtönbüntetést.

The post Korrupt közterület-felügyelőkre kért letöltendő börtönt az ügyészség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Belgiumban rendkívüli rendőri akció kezdődött

Biztonságpiac - Wed, 03/10/2021 - 16:35
Rendkívüli, több mint 1200 rendőr részvételével zajló akció kezdődött Belgiumban kábítószer-, különösen kokainkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolására – közölte a helyi média.

Az ország legnagyobb nemzetközi kikötője, Antwerpen ügyészsége arról adott tájékoztatást, hogy a hajnalban kezdett akció az eddigi legnagyobb összehangolt és a legtöbb rendőr bevonásával végzett művelet Belgiumban. A razzia során már legkevesebb 200 házkutatást tartottak, nagyjából egy időben.

A művelet a kábítószer-kereskedelemmel, különösen a kokain értékesítésével foglalkozó, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező szervezett bűnözői csoportok felderítését és felszámolását célozza – közölték.

A La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap kedd délután az illetékes antwerpeni ügyész tájékoztatására hivatkozva azt közölte, hogy az egész országra, de különösen az észak-belgiumi Antwerpen és az ország észak-keleti részében található Limburg tartományokra kiterjedő művelethez a nap folyamán további rendőri egységek csatlakoztak, így közel 1500 rendőr vett részt benne. Az összehangolt művelet során 48 embert állítottak elő, és több mint 1,2 millió euró készpénzt lefoglaltak.

Hozzátették, az átfogó akció nem csak a drogkereskedőket, hanem a velük együttműködő, pénzmosással foglalkozó bűnözőket, valamint a bűnelkövetést megkönnyítő, a csempészeket információkkal ellátó segítőket is célozta.

Naponta több száz óceánjáró hajón több ezer konténer érkezik a tengerentúlról Antwerpen kikötőjébe. A kokainkereskedelem szempontjából a belga kikötőváros Európa egyik fő bejáratának számít. A városban és a kikötőben folytatott drogkereskedelem gyakran vezet erőszakhoz, bűnözői csoportok közötti fegyveres összetűzésekhez. Tavaly Belgiumnak további három ország illetékes hatóságaival együttműködve, egy Antwerpenben talált, 2,8 tonna kokaint tartalmazó konténer lefoglalását követően sikerült felszámolnia egy kábítószer-kereskedő hálózatot. Idén, február második felében az antwerpeni kikötőben 7,2 tonna kokaint foglaltak le a helyi hatóságok. Ennek értéke több milliárd euró.

The post Belgiumban rendkívüli rendőri akció kezdődött appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ha azt hiszed csak a regényekben van ilyen, tévedsz: elítélték a magát titkos ügynöknek kiadó csalót

Biztonságpiac - Wed, 03/10/2021 - 16:35
Nem jogerősen négy év börtönre ítélt a bíróság egy férfit, aki magas beosztású titkos ügynöknek adta ki magát és áldozatai bizalmába férkőzve több mint 26 millió forintot csalt ki a sértettektől – közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője.

Dobó Dénes jelezte: az első fokon eljáró Debreceni Járásbíróság a vádlottat hat rendbeli csalás bűntette, egy rendbeli csalás vétsége, zaklatás vétsége, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt, halmazati büntetésül négy év börtönre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá csaknem 1,8 millió forint értékben vagyonelkobzást rendelt el. A bíróság a lefoglalt lőfegyvert és lőszereket elkobozta.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi magas beosztású titkos ügynök látszatát keltve, különböző valótlan okra hivatkozással nagyobb pénzösszegeket csalt ki a sértettektől úgy, hogy 2014-től 2017 őszéig fia ismeretségi körét felhasználva tehetősebb emberek közelébe férkőzött. Ennek során a férfi minden esetben magas rangú titkos ügynöknek, volt olyan, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Őrség (FRONTEX) vezetőjének adta ki magát, és rendszeresen hivatkozott széles körű kapcsolatrendszerére.

A férfi a legtöbbször azt állította, hogy az édesapja és édesanyja külföldi gyógykezelésére, műtétre kell a pénz, majd édesapja halálát követően a temetési költségekre kért pénzt. Az egyik sértett esetében a bizalmi viszonyt úgy is erősítette a vádlott, hogy a gyanútlan férfit magával vitte egy “általa irányított fedett akcióba”, így meggyőződhetett az állítása valódiságáról. A bizalmi viszony folytán a sértettek fizettek a vádlottnak, egyesek több alkalommal is nagyobb összegű kölcsönt nyújtottak a férfinak. A vádlott hat sértettnek összesen több mint 26 millió forint kárt okozott, amely nem térült meg, szándékában sem állt a pénzek visszafizetése.

A vádlott 2017-ben a fiától is kért kölcsön különböző pénzösszegeket, amit egy idő után a fiú már nem teljesített. Ezért 2017 augusztusa és novembere között a vádlott saját fiát mobiltelefonon rendszeresen zaklatta, csaknem százhetvenszer hívta fel azért, hogy pénzt adjon neki. A férfi az apja ellen zaklatás vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő. A férfi 2017. november 21-ei elfogását követően a rendőrök a házkutatás során a vádlott által bérelt lakásban, egy beépített szekrény tetején lévő nyílásban, engedély nélkül tartott lőfegyvert és 16 darab lőszert találtak.

Sal Ildikó bíró az ítélet indokolásában enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott büntetett előéletű, valamint a csalás “részben folytatólagos elkövetését”. A bíróság döntése nem jogerős, az ügyész az ítéletet tudomásul vette, míg a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik – közölte a szóvivő.

The post Ha azt hiszed csak a regényekben van ilyen, tévedsz: elítélték a magát titkos ügynöknek kiadó csalót appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Oltóbuszokkal is részt vesz a honvédség a védekezésben

Biztonságpiac - Wed, 03/10/2021 - 12:10
Oltással állítható meg a koronavírus-járvány, az átoltottság jelentheti a megoldást, a Magyar Honvédség oltóbuszokkal vesz részt ebben a programban – közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Németh Szilárd, az MH Béketámogató Kiképző Központban levő oltóbusznál, a határra induló katonák oltása közben tartott sajtótájékoztatón elmondta: az oltóbuszok február végén készültek el, és öt áll rendelkezésre. Az oltóbuszok nemcsak a honvédség, hanem a lakosság beoltásában is részt vesznek majd a jövő héttől.

Az oltóbuszok működtetésére ugyanaz az orvosi-egészségügyi protokoll vonatkozik, mint amit a lakosok az oltópontokon, a háziorvosoknál megszokhattak. Az oltóbuszok energiaellátását áramtermelő aggregátor segíti, tehát a jármű olyan helyen is rendelkezésre áll, ahol nem tud közvetlenül áramforráshoz csatlakozni. Az oltás után automata permetbefúvásos rendszerrel fertőtlenítik a járművet. Az emberek beoltás után az izolációs, megfigyelő sátorban várakoznak – ismertette.

Németh emlékeztetett arra, hogy a honvédség a vírus elleni védekezésben is – mint például ipari vagy természeti katasztrófák, nagy árvizek vagy a vörösiszap-katasztrófa esetén – kiemelkedő és nélkülözhetetlen módon veszi ki a részét. A járvány idején a katonák a határvédelemben, a járőrözés során, a kórházparancsnoki rendszerben, a kórházak adminisztratív segítésében, a készletgazdálkodás megszervezésében, az idősotthonok, a szociális otthonok, az iskolák és óvodák fertőtlenítésben is részt vettek, továbbá a beoltások során – sorolta.

The post Oltóbuszokkal is részt vesz a honvédség a védekezésben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ázsia 06 – Ázsia hírfigyelő, 2021. február

Biztonságpolitika.hu - Wed, 03/10/2021 - 10:30
Peking átalakítja a hongkongi választási rendszert

Xu Qiliang, a kínai Központi Katonai Bizottság alelnöke a hadsereg támogatásáról biztosította az Országos Népi Gyűlést (NPC) a hongkongi választási rendszer megreformálását illetően. A döntés a városban jelentős politikai hatalmat szerző ellenzéki erők térnyerését hivatott visszaszorítani, így hátráltatva a 2022-es választásokon való részvételüket is egyben. Az intézkedés elfogadásával várhatóan meg fog növekedni a pekingi befolyás alatt álló 1200 fős Választási Bizottság jogköre, amely – többek között – a város élén álló kormányzó megválasztásáért is felelős. Xiao Baolong, a Hongkongi és Makaói Ügyekért Felelős Állami Tanács elnöke szerint, „Azok, akik szemben állnak a hazafiakkal rombolják az egy ország két rendszer elvét és nem szabad megengedni számukra, hogy képviseltethessék magukat a Hongkongi Különleges Közigazgatási Régió politikai életében”. A 2020 nyarán elfogadott új nemzetbiztonsági törvény életbelépésével megkezdődött a kommunista pártvezetést kritizáló hongkongi személyek és szervezetek tevékenységének célzott ellehetetlenítése. A pekingi kijelentéseket mind az USA, mind az Európai Unió a jogállamiság aláásásaként és az 1997-ben elfogadott „egy ország két rendszer” elv megsértéseként értékelte.

Írta: Zernig Csombor

Cseh-magyar repülőgépeket vásárol a vietnami védelmi minisztérium

Tizenkét darab L-39NG sugárhajtású kiképző- és könnyű harci repülőgépet rendelt a vietnami védelmi minisztérium az Aero Vodochody Aerospace-től. A vállalat tavaly került a budapesti székhelyű Aero Investment Partners Zrt. tulajdonába, melynek részvényeinek 51%-át Tombor András üzletember, 49%-át pedig a cseh OMNIPOL csoporthoz tartozó AERO International birtokolja. A gépeket 2023 és 2024 között fogják leszállítani. A cseh védelmi minisztérium által tavaly bejegyzett modellből ez az eddigi legnagyobb megrendelés, a felek között a fegyverexporttal foglalkozó OMNIPOL közvetített. Utóbbi elnöke, Jiří Podpěra mérföldkőnek nevezte az üzletet az L39-NG-projekt számára. A gépeknek Vietnamon kívül a szenegáli légierő is biztos vásárlója, amely korábban négy példányra adott le rendelést. A repülős képzéssel foglalkozó RSW Aviation és SkyTech cégek 12, valamint 10 gép vételéről tárgyalnak jelenleg a gyártóval.

A szerződés értéke még ismeretlen, azonban a gépek mellett magában foglalja a pilóták, szerelők és oktatók kiképzését, pótalkatrészeket, valamint logisztikai felszereléseket és támogatást. Az L-39NG az L-39 kiképzőgép korszerűsített változata, amelyet 1970-ben helyeztek üzembe. Az új repülőgép számos újítást tartalmaz az eredeti kialakításhoz képest, többek közt modern üvegfülkével, továbbfejlesztett elektronikával és az amerikai Williams International által gyártott FJ44 turbofan motorral rendelkezik. Vietnam tavaly Oroszországból rendelt nagyobb teljesítményű Yak-130 sugárhajtásó kiképzőgépeket. Az Aero Vodochody szerint azért esett most az L-39NG-re a vietnami védelmi minisztérium választása, mert azok olcsón és megbízhatóan üzemeltethetőek.

Írta: Varga Domonkos Bálint

Drónhír

Pilóta nélküli repülőket vásárol az Egyesült Arab Emirátusok Kínától. A feltételezhetően 16 millió dolláros üzlet kettő fajta drónt foglal magába. A kínai NORINCO vállalat által fejlesztett Golden Eagle CR500 típusú drónból 10-15, míg az MR40 típusból 20 darabot tervez vásárolni Abu Dhabi. Az MH40 közel 30 percet képes a levegőben tölteni egy 5 km-es sugárban főleg felderítési feladatok ellátására alkalmas. A CR500 már 5 órát bír a levegőben, és célmegjelölésre, kommunikáció átjátszására képes, de rakétákkal is felszerelhető.

Az üzlet nagyban köszönhető annak, hogy a kínai NORINCO és az Abu Dhabiban bejegyzett International Golden Group közös kutatás és fejlesztés programot hozott létre, mely a helyi igények kielégítését helyi kapacitásokkal való kutatással és fejlesztéssel kívánja kielégíteni. Ezen program gyümölcseit mutatták be a 2020-sa IDEX-en a pilóta nélküli repülő eszközökre fókuszálva, ahol egy meg nem nevezett tisztviselő a fenti drónüzletet ismertette.

Írta: Kertai Zoltán Péter

Eszkalálódó erőszak Mianmarban

Továbbra sem csillapodtak az összecsapások Mianmarban. Az elmúlt hetekben a biztonsági erők a könnygáz- és a különféle villanó- és kábító gránátok mellett nem egyszer használtak éles lőszert a tüntetők ellen Yangon, Dawei, Mandalay, Myeik, Bago és Pokokku városaiban.

Február utolsó napjaiban országszerte több ezer ember vonult az utcákra, és rövidesen heves összecsapások alakultak ki a tiltakozók és a kormányerők között. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának nyilatkozata szerint csak a február 28-i napon mintegy 18 halálos áldozatról és 30 sérültről érkezett információ. Ugyanakkor a külföldön élő burmaiak által működtetett Democratic Voice of Burma oldalán található adatok szerint vasárnap 22 ember halt meg, 10 kritikus állapotban van, és további több száz sérült meg. A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet szerint „Nem szabadna éles lőszert használni a tömeg irányítására és feloszlatására” – valamint „minden halálesetet és súlyos sérülést azonnal és pártatlanul ki kellene vizsgálni.”

Március 3-án, szerdán további 38 személy vesztette életét, amely az eddigi legmagasabb szám a puccs kezdete óta. Közöttük van egy 14 éves fiú és egy 19 éves lány, akik az utcán vesztették életüket, mikor a biztonsági erők tüzet nyitottak a fegyvertelen tömegre. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala összesen mintegy 54-re teszi azoknak a számát, akik az erőszak áldozatául estek, valamint 1700-ra, akiket letartóztattak az elmúlt egy hónap során.

Az egy hónapja tartó rendszerellenes megmozdulások azt követően alakultak ki, hogy február elején a hadsereg váratlanul átvette a hatalmat Mianmarban, és az ország demokratikusan megválasztott vezetőit házi őrizetbe helyezte. Az elmúlt hetekben az eleinte szórványosan kialakuló megmozdulások nyomán az utcák csataterekké változtak az ország több városában. A puccsot követő hetekben a mianmari hadsereg a 2020-as thaiföldi tüntetésekből tanulva a „kivárásra játszott”, és reménykedett abban, hogy egy idő után maguktól alábbhagynak a tiltakozások. Úgy tűnik a negyedik hétre ez a türelem elfogyott, és nem vonakodnak fegyveresen fellépni az utcára vonuló polgárokkal szemben.

Drámai felszólalás az ENSZ Közgyűlésen

Az egész világon komoly figyelmet kapott Kyaw Moe Tun, Mianmar állandó képviselője az ENSZ-ben, aki a jelenleg háziőrizetben lévő Aung Szan Szú Csí kormánya nevében szólalt fel a Közgyűlésen. Beszédében nyilvánosan elítélte a katonai puccsot, valamint felszólította az Egyesült Nemzetek Szervezetét, a Biztonsági Tanácsot, és a nemzetközi közösséget, hogy „bármilyen szükséges eszközzel, de lépjen fel a mianmari katonai junta ellen.” Drámai felszólalását az ellenállók jelképével, három ujjának magasba emelésével zárta. Habár bátorságát többen méltatták, másnap a mianmari állami televízió Kyaw Moe Tunt hazaárulónak bélyegezte, és a junta azonnali hatállyal visszavonta az ENSZ képviselői megbízatását. Mivel az ENSZ nem ismeri el hivatalosan a katonai juntát, valamint nem kapott hivatalosnak tekinthető értesítést Kyaw Moe Tun képviselői státuszának változásáról, így a bátor képviselő vélhetően továbbra is megtarthatja állását. Ha a Min Aung Hlaing tábornok vezette junta mégis megpróbál új állandó képviselőt küldeni az ENSZ-be, az komoly vitához vezethetne akár a Biztonsági Tanácsban is. Az ENSZ főtitkár különleges követe, Christine Schraner Burgener figyelmeztette a 193 tagot számláló Közgyűlést, hogy egy ország se ismerje el legitimnek a februárban puccsal hatalomra került katonai juntát. Habár az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság szankciók bevezetésével is hangot adott tiltakozásának, Oroszország és Kína továbbra is Mianmar belügyének tekinti a februári puccsot. Kyaw Moe Tun szombati menesztésére válaszul a korábbinál hevesebb megmozdulások kezdődtek, amelynek több tucat sérültje és halálos áldozata lett.

Írta: Szomolányi Szabolcs

Tüntetések Ázsiában

Az elmúlt időszakban ismét százezrek vonultak tüntetni – az ázsiai utcákra és digitális térbe egyaránt. Katmandutól Delhig, Bangkokon és Yangonon át indultak – és folytatódtak – mozgalmak az emberi jogok tiszteletben tartásáért. Katmanduban a nők az erőszak és a „mélyen gyökerező patriarchális gondolkodásmód” megszüntetését követelik. Mianmarban, Yangon utcáin, Aung San Suu Kyi szabadon bocsátásáért tüntetnek. Indiában továbbra is országszerte tiltakoznak a (vallás, jövedelem és kasztrendszer sajátosságaiból adódóan különösen kiszolgáltatott) mezőgazdasági termelők, Indonéziában a számítógépes megfigyelés és a megbélyegzés ellen küzdenek az aktivisták.

A Nepáltól Mianmarig terjedő, a jelek szerint külön érdekek által motivált mozgalmaknak egy közös vonásuk van: polgárok vezetik őket, alulról felfelé szerveződnek, a társadalom alapjaiból emelkednek ki, diákok, anyák és gazdálkodók egyenlően gyakorolják a békés tüntetéshez való jogukat. Azt is megfigyelhetjük, hogy erre válaszul gyakran alkalmaznak ellenállást vagy erőszakot a kormányok.

“Annak ellenére, hogy a katonaság megpróbálja letartóztatni az embereket, a mianmari tüntetők száma megsokszorozódott” – írja az Ázsiai Fejlesztési Szövetség (ADA). A délkelet-ázsiai államszövetségben a február 1-jei katonai puccs elleni kampányok, ehhez kapcsolódó tüntetések és polgári engedetlenség az elmúlt évtizedek legnagyobbjainak tekinthetőek. Az egészségügyi szakemberek, az egyetemisták és a dolgozók a katonai diktatúra végleges megszüntetését követelik, több ezren kérik Aung San Suu Kyi civil vezető szabadon bocsátását.

Indonéziában „kibertámadások történtek a COVID-19 kezelésében kormányzati politikát kritizáló aktivisták ellen. Egy aktivista WhatsApp-fiókját feltörték, majd zavargások és gyűlöletkeltések felbujtásával vádolták meg. Az internetes támadások és a feltörési kísérletek az újságírók közösségi média-fiókjait is megcélozták” – nyilatkozta Tatat Sukarsa, az Indonéz Fejlesztés Nemzetközi Civil Fórumának (INFID) tagja. A délkelet-ázsiai szólásszabadság hálózat (SAFEnet) ellenőrzése alapján több aktivista, munkavállaló és egyetemi hallgató ellen történt digitális támadás a koronavírus-járvány indonéziai kitörése óta. Ezeket feltört Instagram-fiókok, WhatsApp-számok átvétele, Twitter-fiókokba történő bejelentkezési kísérletek és egyéb online fenyegetések jelentették. Egy friss felmérés szerint az indonéz lakosság közel 70%-a tart attól, hogy online kifejezze véleményét.

Nepál-szerte nők szerveznek felvonulásokat, hogy tiltakozzanak a nemi erőszak és szexuális zaklatási esetekkel szemben, amelyekben nem történt letartóztatás. A tüntetők egy közelmúltbeli kormányzati javaslat ellen is tiltakoznak, amely előírja, hogy a nők külföldi utazáshoz engedélyt kell kérjenek a helyi önkormányzattól és családjuk férfi tagjaitól. A Facebooktól a TikTokig az aktivisták online harcolnak, hogy tiltakozzanak és javaslatot tegyenek megoldásokra.

„A digitális aktivizmus továbbra is angol nyelven zajlik, ennek ellenére most sokan próbálnak információkhoz jutni nepáli nyelven és hazánk számos más őshonos nyelvén. Sok munka van még hátra, és az a tapasztalat, hogy néha a digitális tér állandósíthatja az egyenlőtlenségek mintázatát, amelyeket megpróbál törni” – nyilatkozta Jesselina Rana, a 25 éves katmandui aktivista, akinek munkásságához fűződik a Nepali Feminist digitális platform kialakítása.

Az ázsiai-csendes-óceáni térségben teret nyerő mozgalmak mind a múltbéli, mind a jelenlegi trendek és geopolitikai áramlatok eredményei. A polgárok napjainkban nemcsak az utcákon, hanem a digitális térben is törekszenek a tartós, társadalmakat átformáló eredmények elérésére.

Írta: Györgyi Dominika

Címlapkép: Mianmari puccs. Mandalaj, 2021. március 8.
A puccs ellen tüntetők a megbuktatott Aung Szan Szú Kji mianmari államtanácsos (kormányfő) szabadon bocsátását követelik a mianmari Mandalajban 2021. március 8-án. A hadsereg február 1-jén vette át a hatalmat Mianmarban, és azóta folytatódnak a tiltakozások a biztonsági erők egyre brutálisabb fellépésének ellenére is.
(Forrás: MTI/EPA/Kaung Zav Hein)

A Ázsia 06 – Ázsia hírfigyelő, 2021. február bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.