You are here

Biztonságpolitika

Zaharova szerint a Nyugatot csak az orosz védelmi rendszer tartja vissza az agressziótól

Biztonságpiac - Tue, 03/16/2021 - 08:35
A nyugati országok csak azért nem lépnek fel nyíltan agresszívan Oroszország ellen, mert Moszkva olyan védelmi rendszert épített ki, amely ezt nem teszi lehetővé számukra – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.

“Miért nem kezd (a Nyugat Oroszország ellen) nyílt agresszióba? Csak egyetlen ok miatt: azért mert Oroszország az elmúlt években olyan védelmi rendszert fejlesztett ki, amely ezt nem engedi meg a számukra, és ők ezt világosan értik” – fogalmazott a szóvivő.

Zaharova egyúttal azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy az információs közegben agresszívan viselkedik. Egyebek között hangoztatta, hogy Oroszországot és a Szovjetuniót a történelmi összefüggésekben agresszorként és olyan országként igyekszik beállítani, amely megsérti az emberi jogokat.

Hangoztatta, hogy nem Oroszország, hanem nyugati országok kezdeményezték az internet szabályozásának folyamatát. Mint mondta, Moszkva korábban attól tartott, hogy alapelvek megsértésével fogják megvádolni, de “ezeket a kollektív Nyugat rég megsértette”.

Álláspontja szerint az internetmonopóliumok, valamit a mögöttük álló politikai hatalom, konkrétan Washington Brüsszel és a NATO, “kizárólag a saját érdekeiből, a politikai konjunktúrából és a konkurenciaharc elutasításából” indulnak ki, elutasítva a nemzetközi és az orosz jogrend tiszteletben tartását.

Közölte, hogy az orosz parlament törvénycsomagot készít elő, amelynek célja az orosz újságírók, tömegtájékoztatási eszközök és közönség megvédése az internetes közegben.

The post Zaharova szerint a Nyugatot csak az orosz védelmi rendszer tartja vissza az agressziótól appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Harmincmillió dollár kárpótlást ítéltek meg egy kongói hadúr áldozatainak

Biztonságpiac - Tue, 03/16/2021 - 07:35
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 30 millió dollár (mintegy 930 millió forint) kárpótlást ítélt meg Bosco Ntaganda volt kongói hadúr áldozatainak – tudatta hétfői sajtóközleményében a hágai székhelyű testület. A szervezet történelmében ez eddig a legmagasabb összegű jóvátételi határozat.

A jóvátételre a Ntaganda vezette Kongói Felszabadítás Hazafias Erői (FPLC) félkatonai szervezet által lemészároltak hozzátartozói, a nemi erőszak és szexuális rabszolgaság áldozatai és a szervezet által toborzott gyermekkatonák jogosultak. Az FPLC a 2000-es évek elején rendkívül súlyos bűntetteket követett el az ország északkeleti részében. A kártalanítás több mint százezer embert érint, azaz a kárpótlás fejenként átlagosan  300 dollár.

A bírói testület közölte, hogy Ntaganda pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé a kárpótlás kifizetését, ezért felkérte az ICC áldozatok kárpótlására szakosodott alapítványát, hogy saját források, illetve adománygyűjtések segítségével támogassa a kártalanításra jogosultakat. Hozzátette azonban, hogy továbbra is nyomozást folytatnak azzal kapcsolatban, hogy a milíciavezér nem rendelkezik-e eddig feltáratlan pénzügyi forrásokkal.

Ntagandát 2019 novemberében ítélte 30 év börtönbüntetésre az ICC, 2002-2003 között elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Bűnlajstromán egyebek mellett gyilkosság, etnikai alapú üldözés, nemi erőszak, szexrabszolgaságra kényszerítés és gyerekkatonák toborzása is szerepelt. Ez a leghosszabb börtönbüntetés, amelyet a hágai testület valaha kiszabott. Ntaganda fellebbezett az ítélet ellen.

The post Harmincmillió dollár kárpótlást ítéltek meg egy kongói hadúr áldozatainak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Párizs: késsel fenyegetőzött, többet nem fog

Biztonságpiac - Tue, 03/16/2021 - 06:35
Vizsgálatot indított vasárnap a francia rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN, miután egy rendőr Párizsban lelőtt egy férfit, aki egyelőre nem tisztázott körülmények között késsel fenyegette meg – erősítették meg rendőrségi források a sajtóértesüléseket.

Az eset a francia főváros északi részén található XVIII. kerületben történt, ahova délelőtt 11 órakor egy családi veszekedéshez riasztottak kerékpáros rendőröket. Két rendőr felment a lakásba, míg egy harmadik az utcán marad a kerékpárokra vigyázni. Miközben az utcán várakozott, egy férfi késsel fenyegette meg, de amikor elővette a gumibotját, a férfi elmenekült.

A rendőr a fenyegetőző nyomába eredt, az üldözött férfi az egyik utcasarkon megfordult és megpróbálta késsel megszúrni a rendőrt, aki ekkor elővette a hivatali fegyverét és háromszor rálőtt a támadójára. A helyszínre riasztott tűzoltók megpróbálták megmenti a támadó életét, sikertelenül. A rendőrség jelezte: egyelőre semmilyen vallási vagy terrorista indítéka nem ismert a rendőr elleni támadásnak.

“Semmilyen olyan gyanús elem nincsen, amely alapján azt lehetne állítani, hogy terrorista jellegű cselekmény történt” – jelezte az ügyészség, amely egyelőre nem tudta a lelőtt férfi személyazonosságát bizonyossággal megállapítani.

“Nem terrortámadás volt” – mondta Yoann Maras, az Alliance rendőrszakszervezet megyei illetékese a Le Parisien című napilapnak. “Egy labilis elmeállapotú személy által elkövetett cselekményről van szó” – tette hozzá.

A párizsi ügyészség szerint a cselekmény pontos körülményeit még vizsgálja a bűnügyi rendőrség, amely hivatali személy elleni szándékos emberölés gyanújával indított vizsgálatot. A rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN pedig a rendőr fegyverhasználatának körülményeit, illetve annak következményeit vizsgálja – közölte az ügyészség.

Egy vizsgálóbíró a helyszínre sietett annak megállapítására, hogy fennállnak-e a jogos önvédelem feltételei. A megtámadott rendőrt sokkos állapotban kórházba szállították.

The post Párizs: késsel fenyegetőzött, többet nem fog appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Háromméteres krokodilt találtak a tűzoltók Csehországban

Biztonságpiac - Tue, 03/16/2021 - 05:35
Mintegy háromméteres nílusi krokodilt találtak a tűzoltók pénteken reggel egy észak-morvaországi településen, amikor egy kerti házikóban keletkezett tűzhez hívták ki őket – közölte Lucie Balázová rendőrségi szóvivő.

A sumperki járásban lévő Klopina település szélén kigyulladt kerti ház földszintjén, mintegy húsz négyzetméteres térben a krokodil szabadon mozgott, amikor a tűzoltók észrevették. A mentési munkákat azonnal leállították és kihívták az állatmentőket a legközelebbi állatkertből.

A krokodilt elfogták és kötelek segítségével további intézkedésig a tulajdonos garázsában helyezték biztonságba. A rendőrök az állategészségügyi központ véleményét kérték a krokodil ügyében.

The post Háromméteres krokodilt találtak a tűzoltók Csehországban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az elítélt ellenzéki a pokrovi börtöntelepre vitték Navalnijt

Biztonságpiac - Tue, 03/16/2021 - 04:35
A Vlagyimir megyei Pokrov 2. javítókolóniában őrizetes Alekszej Navalnij – közölte hétfőn az elítélt orosz ellenzéki politikus jogi képviselője, amit az érintett később a közösségi médiában maga is megerősített.

Vjacseszlav Gimagyi ügyvéd tájékoztatása szerint Navalnij tartózkodási helye a moszkvai 235. helyőrségi katonai bíróság idézéséből derült ki. A testület március 1-jén kelt, Navalnijhoz és a kolónia parancsnokához intézett levelében kérte az elítélt videokapcsolaton keresztül való részvételének biztosítását azon a kedden megtartandó tárgyaláson. Ennek témája az érintett panasza lesz, amely szerint az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) nem indított vizsgálatot a megmérgezése ügyében.

Más formában az elmúlt napokban nem hangzott el hivatalos tájékoztatás arról, hogy a politikust hol tartózkodik. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy a Kremlnek nincs tudomása Navalnij hollétéről, és a kérdés megválaszolását az orosz Szövetségi Büntetésvégrehajtási Szolgálat (FSZIN) hatáskörébe utalta.

“El sem tudtam képzelni, hogy Moszkvától 100 kilométerre egy koncentrációs tábort lehet elhelyezni” – írta Instagram- és Facebook-bejegyzésében Navalnij, amelyhez egy őt rövidre nyírt hajjal ábrázoló fotót is mellékelt.

Az írta, hogy erőszaknak ugyan nem látta nyomát, de az őrizetesek feszült testtartásából és félénkségéből az a következtetést vonta le, hogy igazak lehetnek azok a történetek, amelyek szerint a pokrovi 2. javítótelepen nemrég még embereket vertek agyon fakalapáccsal. Elpanaszolta, hogy a börtönben végtelen számú szabályt kell szó szerint betartani, mindenhová videokamerát szereltek fel, és a legapróbb szabálysértésről is jelentés készül.

Navalnijt január 17-én Moszkvában őrizetbe vették, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta Navalnijra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

A korábbi verdikt megváltoztatását az orosz büntetésvégrehajtás kérte azt állítva, hogy hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket. Az elsőfokú döntést Navalnij megfellebbezte, de a fővárosi bíróság február 20-án helybenhagyta.

Az elítéltet moszkvai a Matrosszkaja Tyisina börtönből öt nappal később ismeretlen helyre szállították. Március 3-án derült ki, hogy a korábban megjelent sajtóértesülésekkel szemben először nem Pokrovba, hanem a szintén Vlagyimir megyei Kolcsugino 3. nyomozati elkülönítőjébe vitték, ahonnan szintén úgy szállították el, hogy nem közölték az úticélt.

The post Az elítélt ellenzéki a pokrovi börtöntelepre vitték Navalnijt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Körkérdés az elmúlt tíz évről: „Nincs időm unatkozni”

Biztonságpiac - Mon, 03/15/2021 - 08:35

Korábbi évkönyveinkben a magán- és a közbiztonsági ágazat 188 kiváló képviselőjét interjúvoltuk meg, volt, akikkel többször is készítettünk interjút. A Biztonságpiac.hu létrehozásának tízéves évfordulóján kézenfekvő volt, bár a terjedelmi korlátok nem engedték meg, ha nem is mindenkit, de jónéhányukat megkérdezzünk az eltelt évtized tapasztalatairól.

Reindl László, a Magyar Biztonsági Vállalkozások Munkaadói Szövetsége (MBVMSZ) elnökségi tagja szerint a kisebb biztonsági cégeknek érdemes lenne összeállniuk, mert így lehet némi esélyük a piacon maradásra.

— Milyen társadalmi szervezetek munkájában hasznosítja a tapasztalatait?
— Az MBVMSZ elnökségi tagjaként a nemzetközi ügyekért vagyok felelős. Gödöllőn, az OPSZ Ózon-Pajzs Környezetvédő és Polgárőr Egyesület alelnökeként tevékenykedem, és elnöke vagyok a Gödöllő és Környéke Közbiztonságáért Közalapítványnak. Az IAPA Nemzetközi Polgárőr Szövetség nemzetközi igazgatójaként és a Nemzetközi Testőr és Biztonsági Szolgálatok Szövetségének, az IBSSA-nek oktatásért felelős vezetőjeként is dolgozom. Az Európai Biztonsági Szolgálatok Konföderációjának (Confederation of European Security Services – CoESS) volt felelős magyar tagja, a Magyar Rendészettudományi Társaság, az MRTT alapító tagja. Mindezeken túl az Amerikai Egyesült Államokban működő szervezet, a Kábítószer-ellenes Tisztek Nemzetközi Szövetségének (INEOA) is tagja vagyok. Mit mondjak, nincs időm unatkozni.

— Mit gondol, hogyan változott a világ az elmúlt tíz évben?
— Felerősödött az igény a nemzetközi és hazai biztonsági piac szolgáltatásainak igénybevételére. Világszerte az egyik leggyakrabban használt szó a biztonság lett, sajnos a hazai magánbiztonsági cégeknél még mindig a legalacsonyabb a bérszínvonal, pedig egyre nagyobb az igény a minőségi, jól képzett gyakorlati biztonsági szakemberek szerződtetésére, valamint a referencialisták intenzív alkalmazására, továbbá az állami garanciáknak is jelentős szerepük van. Az egész biztonsági pályázati piac feltörekvőben volt a járvány előtt, reméljük, a veszély elmúltával visszatér a növekedési trend. Nemzetközi biztonsági piaci rálátásunk sajnos ellehetetlenedett, mivel megszűnt a CoESS éves tagdíjfizetési lehetősége az Ágazati Párbeszéd Bizottságon keresztül.

— Ön szerint hogyan változik a világ az elkövetkező tíz évben?
— Még jobban specializálódnak a biztonsági cégek, a tőkeerős nagyobbak bírják a versenyt, mivel kellő tartalékkal rendelkeznek a nehezebb időkre, a kisebb cégek akkor járnak a legjobban, ha összeállnak, és így próbálják időben megőrizni piaci pozícióikat. Az állam munkaadói szerepe továbbra is felértékelődik, jobban előtérbe kerül a különféle honvédségi és rendőrségi feladatok átvállalása, kiváltása. A nagyobb cégek bérszínvonal-emelési kényszerhelyzetbe kerülnek, ha versenyben akarnak maradni.

The post Körkérdés az elmúlt tíz évről: „Nincs időm unatkozni” appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Még mindig nem tudni miért akadályoztak meg egy ellenzéki gyűlést Moszkvában

Biztonságpiac - Mon, 03/15/2021 - 07:35
Feloszlattak az orosz biztonsági erők egy ellenzéki összejövetelt az orosz fővárosban; a gyűlés több résztvevőjét rabszállító autóval elszállították – jelentette a dpa német hírügynökség tudósítója a helyszínről, egy moszkvai szállodából.

A jelentés szerint Vlagyimir Kara-Mursza ellenzéki politikust és Alekszej Pivovarov aktivistát is őrizetbe vették. Amíg a razzia tartott, több tucat embert – köztük újságírókat – visszatartottak a hatóságok attól, hogy elhagyják az épületet. Az “Egyesült Demokraták” találkozóján több ismert ellenzéki politikus felszólalt volna, többek között Ilja Jasin, az egyik moszkvai kerület fiatal ellenzéki polgármestere.

A hatósági fellépés indoka egyelőre nem ismert.

Az oroszországi ellenzék visszatérő panasza, hogy a biztonsági szervek súlyosan jogsértő módon akadályozzák a szabad gyülekezést. Az elmúlt időszakban a hatalom többször is meghiúsította, hogy máskéntgondolkodók összegyűljenek, összejöveteleket szervezhessenek. Oroszországban ősszel parlamenti választásokat tartanak. Az Egységes Oroszország kormánypárt mindent megtesz, hogy megőrizze kétharmados többségét az orosz parlament alsóházában.

The post Még mindig nem tudni miért akadályoztak meg egy ellenzéki gyűlést Moszkvában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Borrell: az elszámoltathatóság a stabilitás és a megbékélés elérésének központi eleme Szíriában

Biztonságpiac - Mon, 03/15/2021 - 06:35
Az elmúlt tíz évben Szíriában elkövetett emberi jogi és nemzetközi humanitárius jogsértések elszámoltathatósága kiemelkedően fontos, a fenntartható stabilitás és a valódi megbékélés elérésének központi eleme – jelentette ki vasárnap az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

A tíz éve tartó szíriai konfliktus alkalmából az Európai Unió nevében kiadott közleményében Josep Borrell hangsúlyozta: az unió továbbra is az elnyomás megszüntetését, a fogvatartottak szabadon bocsátását követeli, és azt, hogy a szíriai rezsim, valamint szövetségesei érdemben vegyenek részt az ENSZ által támogatott politikai folyamatban.

Hiteles előrelépés nélkül és amíg az elnyomás folytatódik, a szíriai rezsim vezetővel és az őket támogató szervezetekkel szemben az EU célzott szankcióit fenntartja és megújítja. Az Európai Unió nem változtat Szíriával kapcsolatos politikáján, és továbbra is elkötelezett a szír állam egysége, önállósága és területi egysége mellett – mondta.

A konfliktusnak nem lehet katonai megoldása. A fenntartható béke és stabilitás csak valódi, átfogó szíriai vezetésű politikai törekvés révén érhető el – emelte ki A konfliktus még korántsem ért véget, valamennyi szereplőnek a terrorizmus elleni harcra, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet újjáéledésének megakadályozásra kell összpontosítania – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Az idén tíz éve tartó szíriai konfliktusban legkevesebb 400 ezer ember vesztette életét és több millióan menekültek el hazájukból. A nemzetközi becslések szerint 11 millió ember szorul humanitárius segítségnyújtásra és körülbelül 9 milliónak nincs mit ennie. A szíriai lakosság fele munkanélküli.

The post Borrell: az elszámoltathatóság a stabilitás és a megbékélés elérésének központi eleme Szíriában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Szabadlábon védekezhet az erőszakos zaklató

Biztonságpiac - Mon, 03/15/2021 - 05:35
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség zaklatás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy jánoshalmai férfi ellen, aki 2019 júniusától kezdve rendszeresen zaklatta, fenyegette a volt élettársát, még magánlaksértést is elkövetett a sérelmére.

A vádirat szerint a vádlott és élettársa kapcsolatából négy gyermek született, de a viszony 2017-ben megromlott, majd 2019 júniusában a sértett a gyermekekkel együtt elköltözött. Ettől kezdve a vádlott időközönként megjelent a volt élettársa jánoshalmai házánál, ahol ordítozott, trágár módon szidalmazta, veréssel fenyegette a sértettet.

A háborgatás 2020. első felétől vált rendszeressé, a vádlott személyesen és telefonon rendszeresen kereste, illetve többször veréssel fenyegette a volt élettársát. Miután a sértett a telefonszámáról letiltotta a vádlottat, a férfi a gyermekek telefonján kereste és továbbra is veréssel fenyegette. 2020 augusztusában a vádlott már azzal fenyegetőzött, hogy „megélezte a nagykést, és azt megforgatja benne, ha meglátja valakivel”.

2020. augusztus 2-án éjszaka a vádlott megjelent a sértett házánál. A zárt kapun keresztül bemászott az udvarba, ahol ordibálni kezdett, számonkérte a sértettet, amiért otthagyta őt. Többszöri felszólítás ellenére sem hagyta el az ingatlant, sőt két pofont adott a sértettnek. A sértett ettől megijedt, segítségért kiabált, miközben futott be a házba. A vádlott utánaeredt és a ház bejárati ajtajában további kétszer pofon vágta a nőt, majd a házban leült. Végül az időközben kiértesített rendőrök felszólítására hagyta el a helyszínt. A bántalmazás miatt a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádlott még a következő napon is fenyegetőzött: telefonon azt közölte a sértettel, hogy aznap is elmegy hozzá, és ismét „megkapja az adagját”. A megfélemlített sértett zaklatás, magánlaksértés és könnyű testi sértés miatt is kérte a vádlott megbüntetését.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség folytatólagosan elkövetett zaklatás bűntettén kívül magánlaksértés bűntettével és könnyű testi sértés vétségével is vádolja. A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

The post Szabadlábon védekezhet az erőszakos zaklató appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Moszkva figyelmeztette Kijevet: ne próbálkozzon erőszakkal a Donyec-medencében

Biztonságpiac - Mon, 03/15/2021 - 04:35
Moszkva óvja Kijevet attól, hogy tovább fokozza a feszültséget a délkelet-ukrajnai Donyec-medencében, és az erőszak forgatókönyvét alkalmazza – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.

“Szeretnénk óvni a kijevi rezsimet és az őt kiszolgáló vagy vele manipuláló forrófejűeket a további eszkalációtól és attól, hogy az erőszak forgatókönyvét valósítsák meg a Donyec-medencében” – nyilatkozott a szóvivő.

Zaharova Leonyid Kravcsuk volt ukrán elnöknek, a délkelet-ukrajnai rendezésről tárgyaló kontaktcsoport ukrán delegációvezetőnek arra a kijelentésére reagált, amelyben az “radikális lépéseket” helyezett kilátásba arra az esetre, ha Oroszország továbbra sem ismeri el magát a konfliktus részesének. A szóvivő megismételtet azt az orosz álláspontot, hogy Moszkvára semmilyen kötelezettség nem hárul a rendezés alapelveit rögzítő minszki megállapodásokból, amelyek végrehajtását az oroszok szerint éppen Kijev szabotálja el.

Zaharova hangsúlyozta, hogy a minszki megállapodások az ukrán kormányt, illetve az elszakadását egyoldalúan kinyilvánító donyecki és luhanszki “köztársaságot” határozzák meg a konfliktus részeseiként. A konfliktusövezetből egyébként a szemben álló erők az elmúlt hetekben a helyzet ismételt kiéleződéséről számoltak be.

The post Moszkva figyelmeztette Kijevet: ne próbálkozzon erőszakkal a Donyec-medencében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Körkérdés az elmúlt tíz évről: Hazai igényekre hazai gyártással igyekszik válaszolni a Magyar Védelmiipari Szövetség

Biztonságpiac - Sun, 03/14/2021 - 08:35

Korábbi évkönyveinkben a magán- és a közbiztonsági ágazat 188 kiváló képviselőjét interjúvoltuk meg, volt, akikkel többször is készítettünk interjút. A Biztonságpiac.hu létrehozásának tízéves évfordulóján kézenfekvő volt, bár a terjedelmi korlátok nem engedték meg, ha nem is mindenkit, de jónéhányukat megkérdezzünk az eltelt évtized tapasztalatairól.

Már jól látható jelei és eredményei vannak az állam azon törekvéseinek, amelyekkel a magyarországi védelmi ipar szereplőit a nemzetközi piacokon, az egykori képességek „felélesztésével” igyekszik helyzetbe hozni. Mint ahogy arra Rajnai Attila, a BM Heros Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Védelmiipari Szövetség (MVSZ) elnökségi tagja ugyancsak rámutatott, ma több olyan cég is van hazánkban, amely már jól látható nemzetközi sikereket tudott elérni.

Visszatekintve az elmúlt tíz év történéseire, a védelmi ipar eredményei közül ki kell emelni a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság projektjeit, amelyek 2016-tól, európai uniós források felhasználásával, tűzoltó gépjárműfecskendők és különféle speciális katasztrófavédelmi eszközök gyártását biztosították – mondta lapunknak Rajnai. A vezérigazgató szerint a társaság a projektek során jelentős fejlesztéseket és beruházásokat hajtott végre, amivel kialakította a speciális járművek, felépítmények gyártási infrastruktúráját. Ennek eredményeként mintegy kétszáz járművet vehetett át a katasztrófavédelem.

Rajnai szerint mindenképpen indokolt és szükségszerű a magyar védelmi ipar további fejlesztése, hiszen a korábban meglévő hadiipari képességek újjáélesztése a másoknak való kitettség csökkentésén túl a hazai munkahelyek létrehozása terén is érezhető eredményeket hozhat. Társadalmi szempontból is kívánatos és előnyös, hogy a Zrínyi 2026 Program megvalósításában a hazai védelmi ipar résztvevői szerephez jussanak. Mindez segítené ezeket a szereplőket abban, hogy technológiai, műszaki fejlesztéseiket, infrastruktúrájuk kialakítását, partneri együttműködéseiket kiszámíthatóan tudják tervezni.

A vezérigazgató azt is megjegyezte, hogy a védelmi ipar a gazdaság speciális szegmense, amelyben a szereplők együttműködése nemcsak lehetőség, hanem elengedhetetlen feltétel is. A védelmi ipar szereplőinek összefogását, a nemzeti védelmi és biztonsági ipar érdekeinek képviseletét az MVSZ látja el, amelynek stratégiai célja, hogy az ország védelmi és biztonsági igényeit a lehető legszélesebb körben hazai gyártású termékekkel elégítsék ki. A szövetség nyitott és továbbra is várja azon cégek csatlakozását, amelyek a fenti célok elérésével egyetértenek, és tevőlegesen is részt akarnak venni azok megvalósításában.

A tagvállalatok együttműködése, valamint az egymással való kapcsolattartásuk az évek során erősödött – mondta érdeklődésünkre Rajnai. A szövetségen belül számos jó példát látunk arra, hogy közösen beadott pályázatokkal sikereket lehet elérni. Ezekre a megoldásokra a jövőben még erőteljesebb hangsúlyt kell helyezni.

Az MVSZ, illetve tagvállalatai számos alkalommal vettek részt nemzetközi bemutatókon, ahol a szervezet más társaságainak promóciós képviseletét is ellátták. Ugyanakkor arra is volt precedens, hogy állami szervezetek, illetve vállalatok a nemzetközi bemutatók alkalmával lehetőséget biztosítottak a szövetség tagjainak arra, hogy termékeik, bemutatkozó anyagaik megjelenjenek.

A védelmiipari szövetség tagjai között is vannak olyan vállalatok, amelyek eredményesen szerepeltek, illetve szerepelnek nemzetközi beszerzési tendereken. Különféle szakterületeken – például fegyvergyártás, it-szimuláció, speciális felszerelések kifejlesztése – a kedvező lehetőségeket kihasználva szép eredményeket is el tudnak érni. Rajnai szerint azonban ez még nem elég ok az elégedettségre, hiszen még nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy a hazai védelmi ipar szereplői a nemzetközi beszerzésekben nagyobb elismerést vívjanak ki maguknak.

The post Körkérdés az elmúlt tíz évről: Hazai igényekre hazai gyártással igyekszik válaszolni a Magyar Védelmiipari Szövetség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Börtönre ítéltek egy százmilliós kárt okozó békési bűnbandát

Biztonságpiac - Sun, 03/14/2021 - 07:35
Börtön-, illetve pénzbüntetésre ítélt a Gyulai Törvényszék egy bűnbandát, amely közel másfél év alatt több mint százmillió forint kárt okozott több gazdasági társaságnak és vállalkozónak.

A Békés Megyei Főügyészség a közleményében azt írta, a csalások zömét egy 36 éves, többszörösen büntetett előéletű csanádpalotai és egy 42 éves, visszaeső békéscsabai férfi követte el, aki hét bűnsegédet is beszervezett maguk mellé. Megjegyzik: a bűncselekményekben további, ismeretlenül maradt személyek is részt vettek. 2016 februárjától 2017 június végéig 32 üzletszerűen elkövetett csalást és a tízrendbeli pénzmosást követtek el. Telefonon vagy e-mailben vették fel a kapcsolatot az ország különböző pontjain tevékenykedő cégekkel és vállalkozókkal, és egy ismert, az adott cég profiljához illeszkedő gazdasági társaság nevében kedvezményes áron kínáltak számukra különféle termékeket.

A cégek és vállalkozók a megrendelések ellenértékét előre átutalták a bűnsegédek által nyitott számlákra, akiket a banda “vezetői” vagy munkavállalás címén, vagy anyagi részesedés fejében vettek rá a közreműködésre. A csalók a sértettek egy részét azzal keresték meg, hogy egyik gazdasági partnerük bankszámlaszáma megváltozott és a továbbiakban új – az elkövetők által megadott – számlaszámra kérték az utalásokat.

A Gyulai Törvényszék hét elkövetővel szemben másfél év és kilenc év közötti időtartamú börtönbüntetéseket szabott ki, két esetben a büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette; egy terheltet pénzbüntetésre ítélt. Egy elkövetővel szemben, annak súlyos betegsége miatt, később ítélkezik a bíróság – írják. A bíróság ezen felül 105 millió forint erejéig kötelezte az elkövetőket az okozott kár megtérítésére.

The post Börtönre ítéltek egy százmilliós kárt okozó békési bűnbandát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lengyelország kiutasít két újabb fehérorosz diplomatát

Biztonságpiac - Sun, 03/14/2021 - 06:35
Lengyelország kiutasít két újabb fehérorosz diplomatát, válaszul arra, hogy Minszk folytatja a lengyel diplomaták iránti ellenséges lépéseket – jelentette be Marcin Przydacz külügyminiszter-helyettes.

A varsói döntés közvetlen előzménye, hogy csütörtökön a fehérorosz külügyminisztérium felszólította a hrodnai lengyel főkonzulátus vezetőjét és a konzult, hogy 48 órán belül hagyják el az ország területét. Előzőleg kedden kiutasították a breszti lengyel főkonzult is a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény súlyos megsértésére hivatkozva. Przydacz a Twitteren pénteken bejelentette: reagálva az előző napi fehérorosz lépésre, kiutasítják Lengyelországból a kelet-lengyelországi Bialystok városában akkreditált fehérorosz főkonzult, valamint egy varsói konzult.

Szerdán, a breszti lengyel főkonzul keddi kiutasítására reagálva, Lengyelország már nemkívánatos személynek nyilvánított egy, a varsói fehérorosz nagykövetségen dolgozó diplomatát. A breszti főkonzult Fehéroroszország arra hivatkozva utasította ki, hogy február 28-án a – lengyel kisebbség által is lakott – határ menti városban részt vett a kiátkozott katonák emléknapjának rendezvényén. Ezen Przydacz közlése szerint lengyel nemzetiségű cserkészek voltak jelen, az akciót pedig egy, Fehéroroszországban hivatalosan működő civil szervezet rendezte.

A kiátkozott katonák emléknapját Lengyelországban azoknak a második világháború után a föld alatt működő lengyel szabadságharcosoknak a tiszteletére vezették be, akik a náci német megszállók után a szovjetekkel is felvették a harcot. Fehérorosz álláspont szerint “háborús bűnösök voltak, akik népirtást követtek el a fehérorosz lakossággal szemben”.

A PAP lengyel hírügynökség pénteken a Tut.by fehéroroszországi hírportál meg nem erősített információira hivatkozva közölte: a fehérorosz hatóságok a lengyel-fehérorosz határon őrizetbe vették a breszti lengyel iskola Lengyelországból visszatérő igazgatónőjét. Anna Paniszewa csütörtökön a Twitteren bírálta a breszti ügyészség által a kiátkozott katonák emléknapi rendezvénye kapcsán folytatott bűntetőeljárást. Az eljárás keretében már őrizetbe vették a breszti lengyel iskola egyik alapítóját, egy 43 éves férfit, amiről csütörtökön a fehérorosz belügyminisztérium tájékoztatott.

The post Lengyelország kiutasít két újabb fehérorosz diplomatát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztatták a haragosát elgázoló férfit

Biztonságpiac - Sun, 03/14/2021 - 05:35
Elrendelték a letartóztatását annak a férfinak, aki autóval áthajtott haragosa lábán, majd karóval bántalmazta – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

Az eljárás adatai szerint a gyanúsított és a sértett korábbi konfliktusok miatt haragos viszonyban volt. Március 5-én a gyanúsított és három társa autóval hajtott át Pilisen, amikor észrevette az ott gyalogló sértettet. A gyanúsított elhatározta, hogy elüti haragosát, ezért felé kormányozta az autót. A sértett többször is elugrott a kocsi elől, de egyszer áthajtott a lábán a jármű. Ezután az autóban ülők kiszálltak és karókkal ütötték a földön fekvő sértettet, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Monori Rendőrkapitányság súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt indított eljárást. A bűnüldöző hatóságok szerint a gyanúsított esetében fennáll a bizonyítás megnehezítésének a veszélye, és a bűnismétlés megakadályozása is csak a letartóztatásával érhető el.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája távmeghallgatás útján megtartott ülésen elrendelte a férfi letartóztatását április 12-éig. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így az nem végleges, de végrehajtható.

The post Letartóztatták a haragosát elgázoló férfit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Putyin a hegyi-karabahi tűzszüneti megállapodásról tárgyalt Aliyevvel és Pasinjánnal

Biztonságpiac - Sun, 03/14/2021 - 04:35
A hegyi-karabahi tűzszüneti megállapodás gyakorlati végrehajtásáról tárgyalt az elmúlt két nap során telefonon Ilham Aliyev azeri elnökkel és Nikol Pasinján örmény kormányfővel Vlagyimir Putyin – közölte a Kreml sajtószolgálata.

A moszkvai tájékoztatás szerint az 2020. november 9-i és a 2021. január 11-i háromoldalú nyilatkozat nyomán létrejött fegyvernyugvási megállapodással kapcsolatban mind az azeri, mind az örmény vezető nagyra értékelte a Hegyi-Karabahba vezényelt orosz csapatok hatékonyságát. A megbeszéléseken ugyancsak szó esett a dél-kaukázusi kereskedelmi és közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről, valamint az ezzel foglalkozó miniszterelnök-helyettesi szintű munkacsoport tevékenységéről.

Putyin emellett a kétoldalú együttműködés kérdéseit is megvitatta külön-külön a tárgyalópartnereivel.

Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek kinyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah hovatartozása miatti háborús konfliktus 1988-ban, még a Szovjetunió fennállásakor robbant ki, és azóta folyamatosan fegyveres összetűzésekhez vezetett az örmények és az azeri erők között. A térségben idén szeptember 27-én azeri offenzíva indult. Azerbajdzsán megkísérelte fegyveres erővel visszafoglalni az enklávét és a környékét, és sikerült jelentős területeket ellenőrzése alá vonnia.

A harcok, amelyek mindkét oldalon több ezer ember életét követelték, a november 9-én kihirdetett és másnap 0 órától életbe lépett tűzszüneti megállapodással értek véget. Oroszország kétezer békefenntartót vezényelt a térségbe a tűzszünet fenntartására. Január 11-én a felek újabb közös közleményt fogadtak el, ezúttal elsősorban a közlekedés fejlesztéséről.

The post Putyin a hegyi-karabahi tűzszüneti megállapodásról tárgyalt Aliyevvel és Pasinjánnal appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A kínai haditengerészet Luyang III rombolója, a Type 052C és D verziók különbsége

Biztonságpolitika és terrorizmus - Sat, 03/13/2021 - 23:20

 A dániai képeim nézegetésekor beletelt egy kis időbe, míg rájöttem mi a különbség a Type 052 C és D verziói között. A neten keresve persze elsőre teljes a zűrzavar, mert a képszerkesztőknek és bloggereknek nincsenek ilyen skrupulusaik. Ami feltűnt, hogy az én "hajómnak" kör alakú indítócellái voltak a HHQ-9es légvédelmi rakéták számára, a hajó közepén két keresztbe állított négyes indítótubus fogadta be a hajó elleni célokra telepített YJ-62  rakétákat, és hogy a taton csak egy hangárajtó volt, nem kettő. Közelről ezek így néztek ki. A cikkekben említett második, a  fedélzet hátulján levő  HHQ-9 SAM indító fel sem tűntek, mivel a hangár mögött vannak.

És akkor a Type 052C és a D verziók összehasonlítása, persze csak külsőre. A leglátványosabb része a kérdésnek, amihez nem kell felülről látni a hajót az a 360 fokot lefedő, négy radar elem burkolata. A C verziónál ez köríves, a D verziónál síkban helyezkedik el. Persze ez csak a legvégén tűnt fel nekem, először az indító cellák eltérő alakja lepett meg. A C verziónál a kör alakú , a D verziónál téglalap alakúak. Emellett a hajó elleni YJ-62 indító eltűntek a hajó középfedélzetéről, és a tat, azaz inkább a hangár formája is átalakításra került gondolom a hátsó indítótubusok kialakítása miatt. A D verzióban átalakításainak (és a kínai  rakétatechnológia fejlesztésének) köszönhetően, Kína így más képes volt egységesíteni a különböző funkciójú rakétáit, úgy hogy azok mindegyik ugyanabba a cellába férjen bele. A YJ-62 hajó elleni rakétákat az YJ-18 és YJ-83 rakétákkal váltották fel.

A képek forrása itt és itt.
A korábbi, nagyobb méretű AShM rakéták elhagyása révén, az indító cellák száma is megnőtt egy keveset. 56 (6x6 elől, 2x4 YJ-62 középen és mögött 2x6 HHQ-9es megint) helyett 64 (elől és hátul is 32 cella lett kialakítva vegyesen). HHQ-9 légvédelmi rakéta mellett megjelent HHQ-16 közepes hatótávolságú SAM és a hangár tetejére még extrába felkerült egy rövid hatótávú rakétaindító is. (a orrban levő hajóágyút is 100 mm-esről 130 mm-esre cserélték ki. Azt hiszen összességében mondhatjuk hogy erősebb fegyverzetű lett a D verzió.

Itt van néhány fotó a TYPE 052C verzióról, Dániából, a PLAN DDG 152 hajóról.













Categories: Biztonságpolitika

Ukrajna: az EU további hat hónappal meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat

Biztonságpiac - Sat, 03/13/2021 - 08:35
Az Európai Unió Tanácsa további hat hónapra, szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi egységét, önállódását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekményekért felelősekkel szemben bevezetett szankciókat – közölte az uniós tanács.

Az intézkedések utazási korlátozásokból, vagyoni eszközök befagyasztásából, valamint pénzeszközök vagy más gazdasági erőforrások tilalmáról rendelkeznek a jegyzékbe vett emberek és szervezetek részére. A szankciók hatálya továbbra is 177 ember és 48 szervezettel szemben maradnak érvényben.

Az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekmények miatt az Európai Unió először 2014. március 17-én vezetett be korlátozó intézkedéseket. Az unió ezeken túl további intézkedéseket is végrehajtott az ukrán válság nyomán, többek között gazdasági szankciókkal sújtotta az orosz gazdaság egyes ágazatait, és korlátozó intézkedéseket rendelt el a Krím félsziget és Szevasztopol jogellenes elcsatolása nyomán kizárólag e két területre vonatkozóan. Az előbbi szankciók jelen állás szerint július 31-ig, az utóbbiak pedig június 23-ig vannak érvényben.

A szankcióval sújtott emberek és szervezetek jegyzékét a Tanács rendszeresen felülvizsgálja és rendszeres időközönként megújítja – tették hozzá.

Az említett szankciókat az unió azért foganatosította, mert egy oroszbarát kommandó 2014. február 27-én megszállta a dél-ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság parlamentjét, a képviselők oroszbarát kormányt választottak, és népszavazást írtak ki az Oroszországhoz való csatlakozásról. E terület annektálását ugyanakkor a nemzetközi közösség nagy része nem ismeri el, így az Európai Unió sem.

Az uniós tagállamok vezetői 2015 márciusában a szankciók időtartamát a minszki megállapodások teljes körű végrehajtásához kötötték, azonban ennek maradéktalan végrehajtása még mindig várat magára.

The post Ukrajna: az EU további hat hónappal meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Élettársait kényszerítette prostitúcióra egy férfi

Biztonságpiac - Sat, 03/13/2021 - 07:35
A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki három nőt – kettő az élettársa volt – prostitúcióra kényszerített fenyegetéssel és bántalmazással.

A főügyészség a közleményben azt írta, hogy a férfi 2013 év eleje és 2019 decembere között több megszakítással élettársi kapcsolatot tartott fenn az egyik sértettel. Amikor együtt voltak, rendszeres bántalmazással, illetve fenyegetéssel arra kényszerítette a nőt, hogy Magyarországon, valamint Németországban prostitúciós tevékenységet végezzen. Az abból származó bevételt a férfi elvette a sértettől. A nő többször is megpróbált megszökni a férfitól, de az mindig felkutatta és visszakényszerítette magához. Végül 2019 decemberében a sértettnek sikerült elmenekülnie és feljelentést tennie.

Az elkövető 2019 őszén – az előzővel részben párhuzamosan – újabb nővel is élettársi kapcsolatot létesített, aki beleegyezett abba, hogy prostitúciós tevékenységet fog folytatni. Az abból származó teljes bevételt ettől a nőtől is elvette a férfi, továbbá rendszeres bántalmazásokkal tartotta félelemben a sértettet, aki emiatt sokáig félt megszökni tőle. Végül sikerült elszöknie és új élettársi kapcsolatot létesítenie, de az elkövető még ekkor is felkutatta és fenyegetőzve egy társa segítségével próbálta “visszaszerezni”, de nem járt sikerrel. Ennél a sikertelen akciónál az elkövető segítőjeként eljárt másik férfi beszervezett egy harmadik nőt is, hogy prostituáltként dolgozzon, ha az abból származó bevételeiből részesedést ad neki.

A férfi összehozta a nőt az előző két nőt is futtató elkövetővel, aki utána felügyelte a sértett munkáját. A közvetítő férfi a továbbiakban nem folyt bele a futtató és a sértett viszonyába, de a felhajtói tevékenységéért a bevétel egy részére igényt tartott. Az elkövető a harmadik sértettet is bántalmazta és megfenyegette, hogy összetöri a csontjait, ha nem végzi a munkáját. Végül azzal az ürüggyel, hogy családját látogatja meg, sikerült a nőnek kiszabadulnia a “munkavégzés” helyéül szolgáló lakásból, majd feljelentést tett az elkövető ellen.

Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség az elkövető ellen többrendbeli emberkereskedelem bűntette, míg társa ellen kerítés bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat – áll a közleményben.

The post Élettársait kényszerítette prostitúcióra egy férfi appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megnyitják a hadsereg oltóközpontjait a civilek előtt is Romániában

Biztonságpiac - Sat, 03/13/2021 - 06:35
Romániában március 15-étől megnyitják a hadsereg oltóközpontjait a koronavírus elleni vakcinára jogosult civilek előtt is – közölte Nicolae Ciuca védelmi miniszter.

A tárcavezető Facebook-bejegyzésében rámutatott: a védelmi minisztérium által létrehozott 92 oltóközpontot nem a katonáknak szánt privilégiumként alakították ki, és “nem tervezték”, hogy ezek zárt rendszerben működjenek, hanem az volt cél, hogy “tehermentesítsék” a többi oltóközpontot, átvállalva a lakosság egy jelentős részének beoltását.

Ami a katonák családtagjainak beoltását illeti, a miniszter szerint a katonák státusát szabályozó törvény értelmében a családtagoknak is a védelmi minisztérium saját hálózata biztosít ingyenes egészségügyi szolgáltatásokat.

Ciuca leszögezte: nem tűr el semmilyen kivételezést, a katonaság oltóközpontjaiban is maradéktalanul betartják az országos oltási stratégia elsőbbségi szabályait. Azt ígérte: hamarosan nyilvánosságra hozzák annak a vizsgálatnak az eredményét, amely a foksányi (Focsani) katonai kórházban történt rendellenességeket hivatott feltárni.

A román védelmi miniszter arra reagált, hogy a Recorder.ro tényfeltáró portál előző nap megírta: Romániában több mint hétezren kaptak soron kívül a koronavírus elleni oltást, köztük a nemzetbiztonsági és igazságszolgáltatási intézmények több mint ötszáz alkalmazottja. Több száz kivételezettet oltottak be még az orvosok előtt, és több mint négyezer, elsőbbségre nem jogosult állampolgárt a krónikus betegek előtt, többek között katonák és állami tisztségviselők családtagjait vették előre.

A Recorder “toplistát” készített a jogosulatlanok százait előrevevő oltóközpontokról, amelyen két katonai kórház is szerepel. A Vrancea megyei Foksány katonai kórházának parancsnoka egy korábbi sajtónyilatkozatban el is ismerte: körlevélben értesítették az első kategóriára jogosult alkalmazottakat, hogy a katonáknak kialakított oltóközpontban a velük együtt lakó közeli rokonaikat is beoltathatják, pedig a Recorder szerint erre nem létezik törvényes alap.

Egy korrupcióellenes civil csoport a “párhuzamos oltáskampány” ellen emelt szót, rámutatva: a bukaresti oltóközpontok több mint 75 százaléka “zárt rendszerben” működik, nem jelenik meg a hivatalos előjegyzési portálon. A március első napjaiban beoltottak alig egyharmada kapta meg a vakcinát a hivatalos portálon történt időpontfoglalás alapján, és kétszer annyi embert oltottak be “a párhuzamos kampány” keretében.

Romániában eddig 1 millió 337 ezer embert oltottak be, 683 ezren mindkét dózist megkapták.

The post Megnyitják a hadsereg oltóközpontjait a civilek előtt is Romániában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztatásban maradhat a milliárdos vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet vezetője

Biztonságpiac - Sat, 03/13/2021 - 05:35
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben ismételten indítványozta az USA-ban elfogott férfi letartóztatásának a meghosszabbítását.

A megalapozott gyanú szerint a férfi – akivel szemben nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki az ügyészség indítványára a nyomozási bíró, és akit időközben az USA-ban elfogtak -, 2015. év óta fiktív számlákat kiállító, kiterjedt, nemzetközi szintű bűnszervezetet hozott létre és irányított, amelynek része volt a többszintű, számlázási láncolatot alkotó céghálózat. A számlakiállító cégek ügyvezetőinek nagy része szlovák, lengyel, angol állampolgár, akik tényleges ügyvezetői tevékenységet sosem végeztek, a cégeket és azok könyvelését a bűnszervezet vezetője irányította. A bűnszervezet vezetője különböző gazdasági társaságok ügyvezetőjeként a költségvetési csalásból származó pénzösszegeket a Csehországban, Horvátországban, Szlovákiában, az Egyesült Királyságban létrehozott cégek bankszámláira utalta, ahonnan az visszaáramlott a magyarországi céghez.

A bűnszervezet tagjai a bűncselekmény elkövetésével a magyar állami költségvetésnek több, mint kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak. Az Egyesült Államokban elfogott férfit, a bűnszervezet vezetőjét Magyarországra szállították, amelyet követően az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatásának elrendelését, melyet a nyomozási bíró 2019. december 16. napján elrendelt.

Az ügyészség ismételten indítványozta a férfi letartóztatásának meghosszabbítását tekintettel arra, hogy vele szemben továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy a bizonyítást veszélyeztetné, valamint újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. Az ügyészi indítványról a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított telekommunikációs eszköz útján történő kihallgatását követően, ülésen fog dönteni.

The post Letartóztatásban maradhat a milliárdos vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet vezetője appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.