Feed aggregator

https://tvnewsroom.consilium.europa.eu/uploads/council-images/thumbs/uploads/council-images/remote/http_7e18a1c646f5450b9d6d-a75424f262e53e74f9539145894f4378.r8.cf3.rackcdn.com/222b505a-d19f-11e5-b6c6-bc764e08d9b2_111.89_thumb_169_1504516693_1504516693_129_97shar_c1.jpg

EU Foreign Affairs ministers meet on 16 October 2017 in Luxembourg to discuss Iran, North Korea, and the EU policy on human rights. Over lunch, foreign affairs ministers are discussing the political situation in Turkey. The Council is expected to adopt conclusions on Myanmar, as well as on the EU strategy on Afghanistan.

Download this video here.

En visite à Budapest jeudi et vendredi, la Ministre française chargée des Affaires européennes, Nathalie Loiseau, a tenté de faire admettre l'idée d'Europe à plusieurs vitesses promue par Emmanuel Macron. Nathalie Loiseau a eu des discussions avec Péter Szijjártó, Ministre des affaires étrangères, Szabolcs Takács, Secrétaire d’Etat chargé des Affaires européennes et László Trócsányi, Ministre de la Justice. Puis c'est dans le cadre somptueux de la bibliothèque de l'Université Eötvös Loránd (ELTE) que la ministre en charge des Affaires européennes a tenu une conférence en marge d'une rencontre avec les diplomates hongrois.

Pour sa première interview télévisée depuis son élection, Emmanuel Macron a affirmé dimanche soir qu'il allait continuer "avec le même rythme et la même détermination" son programme de "transformation radicale" de la France.

A l'occasion du lancement de la Semaine de l'Afrique ce lundi, le Secrétaire général de l'ONU, António Guterres, a appelé la communauté internationale à porter son attention sur le potentiel africain au lieu d'insister sur les problèmes que rencontre ce continent.

Voicing concern over restrictions on protests as well as attacks on judiciary and civil society in the run-up to presidential elections in Kenya, a group of United Nations independent human rights experts called on the Government to honour its obligations and protect the rights of Kenyans.

Voicing concern over restrictions on protests as well as attacks on judiciary and civil society in the run-up to presidential elections in Kenya, a group of United Nations independent human rights experts called on the Government to honour its obligations and protect the rights of Kenyans.

Lors d’une première interview télévisée sans grande annonce, dimanche soir, le chef de l’Etat a assuré qu’il allait poursuivre son action « au même rythme » et a dénoncé la « jalousie française » envers les riches.

Pour le chef de l’Etat, « la France est un pays de monarchistes régicides ». Pour calmer la grogne, dimanche soir, il a opté pour la pédagogie mais pas pour les concessions, souligne dans sa chronique, Françoise Fressoz, éditorialiste au « Monde ».

Le secrétaire d’Etat au numérique est, à 33 ans, le benjamin de l’équipe Philippe. Il vient d’affronter une première crise au gouvernement.

(B2) Face aux atermoiements américains, Donald Trump, en tête sur l’accord nucléaire iranien, l’Europe n’a pas vacillé, a tenu un langage, ferme, clair, compréhensible, uni. Sans tâche et sans bavure. C’est assez rare pour être souligné. On a tellement glosé sur l’Europe incapable de s’entendre, de parler d’une seule voix, de tenir une position dure. Sur le nucléaire iranien, ces jours-ci, cela a été le cas.

Un message à plusieurs voix

La Haute représentante de l’UE d’abord, a eu un langage très dur, vendredi lors d’un point de presse tardif, exceptionnel, où en quelques minutes, elle a lancé deux trois remarque cinglantes à l’encontre du président américain. Les trois grands pays (France, Allemagne, Royaume-Uni) signataires de l’accord ensuite ont enchaîné, délivrant un propos plus policé, mais tout aussi ferme. Et les 28 devraient, ce lundi, enfoncer le clou.

Sans tonalité discordante

Aucune voix discordante n’est venu jeter le trouble. De façon assez étonnante. Cependant le contexte aurait pu le suggérer : ne pas soutenir l’allié américain, comme la position d’Israël, ne va pas de soi dans le chef de plusieurs des gouvernements. Personne n’a osé… On ne se retrouve ainsi plus du tout dans la même physionomie qu’il y a quatorze ans au moment de l’intervention en Iraq au prétexte de la présence d’armements chimiques (que démentaient pourtant les inspecteurs de l’ONU). Personne n’a embrayé. Ce qui témoigne d’une certaine façon de l’isolement américain.

Un message direct à Washington

Le message à Washington est direct : vous êtes en train de faire une belle connerie stratégique. « On ne pourra jamais renégocier cet accord » issu de longues années de négociation (plus de douze ans de négociation), qui a abouti à un texte extrêmement détaillé (104 pages), le tout entériné par une résolution du Conseil de sécurité des Nations unies, adoptée à l’unanimité, martèlent les Européens.

Washington un peu « à côté de la plaque »

« Aucun acteur, aucun dirigeant dans le monde ne peut contester le contenu d’une résolution des Nations unies adoptée à l’unanimité — souligne Federica Mogherini, la Haute représentante de l’Union —. Certes le président américain a de nombreux pouvoirs. Mais il n’a pas ce pouvoir là. »

Penser qu’on peut renégocier l’accord, c’est « être totalement à côté de la plaque » comme le dit ouvertement un haut diplomate européen parfaitement au courant du dossier et dont le langage est d’ordinaire beaucoup plus prudent et châtié du moins en public.

Quelle leçon en tirer ?

Est-ce à dire que le coup de poing de Trump est inutile ? Pas tout à fait. Tout d’abord il a été dosé plus subtilement que prévu. Le président américain décertifie, mais le rétablissement des sanctions nouvelles n’est pas demandé, sauf pour le Corps des Gardiens de la Révolution (1).

Une pression mis par les Américains sur l’Iran

Ensuite, il met la pression sur les Iraniens et les autres partenaires internationaux pour limiter le programme balistique iranien. C’est devenu la question principale maintenant. Enfin, en laissant planer le doute sur le rétablissement des sanctions, il ralentit, quasi mécaniquement les flux d’investissement vers la république islamique et mitige l’enthousiasme que pouvaient avoir des entreprises occidentales à venir s’y implanter.

Le jeu risqué des États-Unis

Washington prend cependant un risque certain : celui de sa fiabilité diplomatique, et de sa crédibilité internationale. Mais ce n’est pas ce que semble rechercher Donald Trump qui préfère d’une certaine façon renforcer le camp des conservateurs en Iran, ceux qui croient qu’aucun accord n’est possible avec les Nord Coréens et que le multilatéralisme n’a aucun avenir.

Des Européens droits dans leurs bottes

A l’inverse, les Européens restent droits dans leurs bottes, assumant pleinement leurs responsabilités au niveau international. C’est une maigre consolation. Mais elle est certaine. Encore une fois, on peut dire « merci » à Donald Trump. Il est en passe de faire davantage pour l’unité des Européens et leur rémanence dans le monde que tout autre traité international.

(Nicolas Gros-Verheyde)

Lire aussi : Ce n’est pas aux Etats-Unis de décider seuls de changer un deal international (Mogherini)

(1) Le Corps, qui est un important pilier de la vie politique, militaire et économique en Iran, a été qualifié d’entité terroriste. Il fait déjà l’objet de plusieurs mesures restrictives de l’Union européenne (le Corps lui-même, ses branches militaires ou filiales économiques) mais pas au titre d’entité terroriste. Cette qualification aurait un effet politique, mais aussi technique plus important. Lire : Les sanctions européennes contre les Gardiens de la révolution

 

 

In 2014, an unusual book topped bestseller lists around the world: Capital in the Twenty-first Century, an 816-page scholarly tome by the French economist Thomas Piketty that examined the massive increase in the proportion of income and wealth accruing to the world’s richest people. Drawing on an unprecedented amount of historical economic data from 20 countries, Piketty showed that wealth concentration had returned to a peak not seen since the early twentieth century. Today in the United States, the top one percent of households earn around 20 percent of the nation’s income, a dramatic change from the middle of the twentieth century, when income was spread more evenly and the top one percent’s share hovered at around ten percent.

Read More

The United Kingdom’s vote last year to leave the European Union was a seismic event. The British people ignored the advice of the leaders of all their major political parties and of virtually all experts. George Osborne, the chancellor of the exchequer, told voters that leaving would wreck the British economy. U.S. President Barack Obama warned that it would reduce the United Kingdom’s influence on the world stage. Financial markets, many pollsters, and political pundits all anticipated that voters would heed the elites’ advice. And yet they decided not to, setting off a process destined to transform the country’s politics, economy, and society.

Read More

Nach dem Bruch der Viererkoalition in Bayern wird Hanns Seidel zum neuen Ministerpräsidenten gewählt (Kabinett Seidel I). Der Koalition gehören CSU, GB/BHE (Gesamtdeutscher Block/Block der Heimatvertriebenen und Entrechteten) und FDP an, SPD und BP bilden die Opposition.

German Boxer RCH 155 Self-Propelled Howitzer

Le chef de l’Etat a annoncé dimanche soir qu’il allait demander aux acteurs du logement social d’« un peu baisser les loyers », promettant de « baisser d’autant les APL ».

Im September 2017 hat die EU ihre Strategie zur Cybersicherheit aus dem Jahr 2013 aktualisiert. Damit soll Europas kritische Infrastruktur besser geschützt und die digitale Selbstbehauptung gegenüber anderen Weltregionen befördert werden. Doch die erneuerte Strategie lässt Fragen offen, wenn es darum geht, die selbstgesetzten Ziele eines »offenen, freien und sicheren Cyberraums« nach innen wie außen glaubhaft zu vertreten. Weder formuliert die EU eine klare Definition von Widerstandskraft und Abschreckung, noch wird deutlich genug, wie die institutionelle Fragmentierung und rechtliche Unverbindlichkeit in Cybersicherheitsfragen auf EU-Ebene überwunden werden sollen. Zudem bleiben kontroverse Themen ausgespart, wie die Harmonisierung des Strafrechts oder die Nutzung von Verschlüsselung. Die Mitgliedstaaten sollten ihre nationalen Alleingänge aufgeben und die gesetzliche Regulierung zur Cybersicherheit auf Ebene der Union beschleunigen.

Within the known as the “procés”, or the “Catalan question”, on 10th October 2017 the President of the Catalan Government participated in a regular session of the Catalan Parliament in order to give an balance of the political situation in the region.

In his speech Mr. Puigdemont reported the positive results of the alleged referendum of 1st October 2017. However the words he used were full of confusion about whether or not the declaration of independence took place at the Catalan Parliament

In any case, Mr. Puigdemont stated:

“Arrived to this historical moment, as President of the Generalitat, I assume to present the results of the referendum to the Parliament and our citizens: the mandate that Catalonia becomes an independent State in the form of a republic.

That is what I have to do today. For responsibility and respect.

And with the same solemnity, the Government and me too propose the Parliament to suspend the effects of the independence declaration in order to start a dialogue in the following weeks without which is not possible to reach an agreed solution”[i]

 

These words have created some confusion regarding the existence or not of an implicit declaration of independence since, although such a declaration didn’t properly take place, the Government and the President proposed to the Parliament “to suspend the effects of the declaration of independence”.

Certainly, the independence declaration corresponds to the Parliament of Catalonia, according to art. 4.4. of Law 19/2017, of 6 September, on the referendum of self-determination, law suspended by the Spanish Constitutional Court:

“If in the count of valid votes there are more affirmative than negative votes, the result implies the independence of Catalonia. To this end, the Parliament of Catalonia, within two days following the proclamation of the official results by the Electoral Syndicate, will hold a regular session to carry out the formal declaration of the independence of Catalonia, specify its effects and initiate the constituent process.“

It is important, from the Catalan secessionist legal perspective to comply with the provisions of this article because, although suspended by the Spanish Constitutional Court, it is the one that determines – from the perspective of the alleged legality of the new Republic – the entry into force of Law 20/2017, of 8 September, on Legal Transitoriness and on the Foundation of the Republic, third final provision, also suspended by the Spanish Constitutional Court.

Thus, from the perspective of the alleged legality of the Catalan Republic, this is born – materially – with the positive result of the vote of the Referendum on October 1st  (“the result implies the independence of Catalonia”), although “to this end” , within two days of the proclamation of the results, the Parliament must hold a regular session to carry out the formal declaration of independence, specify its effects and initiate the constituent process.

However, although the session of the Catalan Parliament took place on October 10th, there was no formal declaration by the Catalan Parliament, nor the concretization of its effects and the beginning of the constituent process.

In fact, what happened was that Mr Puigdemont reported the positive results of the Referendum and immediately requested to the Parliament to suspend the effects of a declaration which had not yet taken place. Moreover there was not any answer or agreement of the Parliament in this sense.

However, after the Parliament session, the deputies of the secessionist groups proceeded to sign a document in another room containing a declaration of independence[ii]:

“… We, democratic representatives of the people of Catalonia, in the free exercise of the right of self-determination, and in accordance with the mandate received from the citizens of Catalonia,

WE CONSTITUTE the Catalan Republic, as an independent and sovereign State, State of right, democratic and social.

WE MAKE AVAILABLE the entry into force of the Law of Legal Transitoriness and on the Foundation of the Republic.

WE INITIATE the constituent, democratic, citizen-based, transverse, participatory and binding process ”

Now, has there been a declaration of independence? If we understand that from the point of view of the alleged legality of the Catalan Republic the independence started with the positive results of the referendum, they don’t need a declaration for it. However article 4.4 of Law 19/2017, key to interpret this, is clear requiring a formal statement from Parliament that has not been adopted.

This document is a clear commitment to independence, and in itself can be considered as the intended statement whose effects are requested to be suspended.

Moreover, declarations are regulated in the article 166 of the Catalan Parliament Regulation, establishing three types of declarations: declarations of the Parliament of Catalonia (which require the unanimity vote of the Board of Spokespersons), declarations of the Board of Spokespersons (which require a majority vote of the Board of Spokespersons) and Declarations of the Presidency of the Parliament[iii].

It is true that art. 4.4 of Law 19/2017 does not state what kind of declaration should be made. We can think on a statement of the Board of Spokespersons by majority, and a Presidential Statement or a Declaration by Parliament itself. However it would be logical to think, due to its relevance, that the best way is to vote Declaration of the Parliament; therefore a unanimous consent of the Board of Spokesmen would be required. Or in a non legal way -breaking the Catalonian Parliament Regulation- a vote of the Parliament itself.

Therefore, it can be understood that, from the point of view of the alleged legality of the Catalan Republic, there was no declaration of independence, nor suspension of the effects of it. And in this sense what took place from the legal point of view – of that supposed legality – is rather an independence – born ex art. 4.4 of Law 19/2017 with the positive result of the referendum – whose formal statement by the Parliament was omitted or suspended, even though that a declaration was signed in document by some Members of the Parliament, but outside the session and therefore without legal value.

In reaction to this situation, the Government of Spain activated the possible application of art. 155 of the Spanish Constitution (EC) sending a request to the President of the Generalitat of Catalonia, dated on October 11, to clarify the situation and to confirm whether or not the independence of Catalonia has been declared, awaiting an answer tomorrow 16 October; stating that an affirmative or ambiguous answer will imply the application of art. 155 EC, which can be use to intervene and obligate the Autonomous Community to return to the Spanish Constitutional Order[iv].

Although I am not able to anticipate the answer of President Puigdemont, I understand -from my point of view- that there was no declaration of independence of Catalonia, although the process of independence has begun and is actually in suspense, which undoubtedly also affects and breaks the Spanish Constitutional Order.

[i] Compareixença del president Puigdemont davant del ple del Parlament, Barcelona, 10 d’octubre de 2017, Generalitat de Catalunya, Departament de la Presdiència, Oficina del President, Gabinet de Comunicació del President.

[ii]Declaració dels Representants de Catalunya, available at:  https://es.scribd.com/document/361241376/Declaracio-Independe-ncia#from_embed

[iii] Reglament del Parlament de Catalunya, available at: https://www.parlament.cat/document/cataleg/165484.pdf

[iv]Requerimiento de 11 de octubre de 2017, accesible en http://www.lamoncloa.gob.es/consejodeministros/Documents/11102017-requerimiento.pdf

 

The post CATALONIA: A SUSPENDED INDEPENDENCE WITHOUT DECLARATION. appeared first on Ideas on Europe.

Alors que le président américain a annoncé vendredi qu'il ne certifiait pas l'accord international sur le nucléaire iranien, Emmanuel Macron a jugé "mauvaise", dimanche soir, la méthode de Donald Trump.

A The Bureau of Investigative Journalism 2017-es kimutatása az amerikai légitámadásokról Afganisztánban egybeszedte az év összes eddig akcióját a hivatalos amerikai adatok alapján.

Bár talán magától értetődőnek vesszük a létezésüket, az elmúlt 16 évben talán megszoktuk, hogy vannak ilyenek, ez nem így van. 2015. január 1. után, amikor véget ért a ISAF  misszió és a nemzetközi erők áttértek a támogató, mentoráló feladatkörre, az amerikaiak nem hajthattak végre támadó műveleteket (Igen, ez Obama volt, utálták is érte). 2016. nyarán, azonban változtatni kellett, mert annyira megerősödtek a tálibok, Obama meghajolt a szitu előtt, azóta lehet offenzív akciókat is vinni. Mint az anyagból kiderül (ez nekem új apróság volt, túl sok jelentősége nincs):

There are three targeting authorities that govern the kind of strikes the US can conduct in Afghanistan.

Force protection strikes are intended to protect friendly ground forces who are under attack, or are about to be attacked. From January 1 2015 the US was supposed to stop deliberately going after the Taliban, leaving that to the Afghans. But in June 2016, with the Taliban pushing the Afghan forces to breaking point, the US went on the offensive against the Taliban, under “strategic effect” strikes.

The third authority governs the US’s counter-terrorism strikes, part of its offensive operations against al Qaeda and, since January 2016, Afghanistan’s Islamic State offshoot.

Ami nincs benne a cikkben, de érdemes hozzá tudni, hogy 2017-ben olyannyira megnőtt a légitámadások száma, ami csak 2010re volt jellemző (2017 szeptemberében 751 légicsapás), amikor 130.000 amerikai és partner katona (+az afgánok) próbálta meg legyőzni a tálibokat. Most ugyanannyi afgán mellett csak 13.000 amerikai és partner katona van. Ez árulkodó az intenzitásról és a helyzetről.ű

The last time the U.S. Air Force dropped more than 700 bombs in one month in support of operations Enduring Freedom, Resolute Support or Freedom’s Sentinel, was in 2010.


A másik, azt elfelejtettem. Annyi mindent írhatnék, de nem tudom hirtelen melyik kapcsolódna légiháborúhoz. Talán annyit, hogy a Trump adminisztráció alatt folyik a misszió megerősítése, nem csak a hírekben szereplő 3000 amerikai katona fog érkezni, hanem néhány száz vagy egy ezer NATO katona is. Nem tudom mennyi jön ki összesen, de néhány európai ország emelni fog. Ha mi is emelünk, akkor az 5-10 körül lesz, és talán különleges műveleti vonalon (esetleg akkor 12 fő), mivel az afgán különleges műveleti erők létszámát kb 10.000 fővel fogják emelni, és oda kellenek majd a mentorok szépszámmal.

Guinea stabilitásának és hosszútávú politikai berendezkedésének szempontjából megint kritikus időszakot él meg a nyugat-afrikai ország, hiszen a tavaly október 12-én aláírt politikai megegyezés a mai napig nem került megvalósításra és az elmúlt hónapok során a Cellou Dalein Diallo vezette ellenzéki tömörülés egyre erősebben kezdte követelni a lefektetett pontok megvalósulását. Erősebben, hiszen míg korábban csak szóban ment a követelések megfogalmazása, addig mostanra már tüntetések sorozatát láthattuk az utcákon és az ellenzék vezetői a kormánnyal folytatandó megbeszéléseiket is bojkottálták. Hogy csak néhány példát említsünk az eddig meg nem valósult követelések közül (amelyeknek pontos szövege az interneten is olvasható): az ellenzékiek továbbra is várják, hogy nyomozás és vizsgálat kezdődjön a korábbi tüntetések során megsérült vagy elhunyt megmozdulók ügyében, de a korábbi politikai konfliktusok során anyagi károkat szenvedett állampolgárok kártalanítása sem kezdődött meg (nem kell túl messzire visszamenni az időben, hogy emlékezzünk a jelenetekre, amikor kormánykatonák házkutatás címszóval törtek rá emberekre a fővárosban, Conakryban).

A kormány szerint viszont azért van előrelépés, hiszen bár a választási bizottság átalakítása nem történt még meg, kitűzésre kerültek a 2005 óta függőben lévő helyi és parlamenti választások, méghozzá 2018. február 4-ére – ami a követelésben szereplő dátumhoz képest egy éves csúszás. Szintén már kész kellene lennie az ellenőrzött választási névjegyzéknek, de a választási bizottság szerint még mindig csak a külföldi cég tendereztetése zajlik, amely majd elvégezné a felülvizsgálatot – szerintük itt már az is eredmény volt, hogy össze tudták rakni a tender kiírását. Emlékezhetünk, még 2015. december 11-én tartottak elnökválasztást Guineában, amelyet akkor vitatott körülmények között a korábbi elnök, Alpha Condé nyert meg, de helyi és külföldi jogvédők, valamint ellenzéki erők szerint is súlyos visszaélések történtek a voksolás során, így az eredmény bejelentését követő hónapok tüntetései során több tucat ember veszítette életét és jöttek hírek vádak nélkül letartóztatásokról és kínzásokról is.

A feszült helyzetet oldotta fel aztán 2016. októberében a fentebb említett egyezség a kormány, az ellenzék, a civil szektor és a nemzetközi partnerek között, de úgy tűnik, hogy az ígéretek egy része még mindig nem valósult meg, így megint kezdődhet az aggódás ezért a sokat megélt aprócska országért. Cellou Dalein Diallo, a 2015-ös választás vesztese és az ellenzék jelenlegi vezére egyébként a napokban úgy reagált például a bejelentett jövő februári helyi és parlamenti választásokra, hogy ez a megegyezés megszegése és bár részt terveznek venni a választásokon, egyértelműen visszautasítják a késlekedést és ismételten tüntetéssorozatra buzdította híveit.

Ha azt nézzük, hogy milyen reakciók jöttek az elmúlt napokban a helyi és parlamenti választások bejelentéséhez kapcsolódóan, akkor azt láthatjuk, hogy a választási bizottság a februári dátum bejelentésével és a választási névjegyzék közelgő felülvizsgálatával igyekszik elterelni a figyelmet arról, hogy a tavalyi politikai egyezség jelentős része még nem került végrehajtásra, az ellenzék viszont folyamatosan híveit szólítja fel a tüntetésekre és az utcára vonulásra, ezzel igyekezvén fenntartani a kormányon és a választási bizottságon a nyomást, hogy legalább jövő februárban legyenek helyi és parlamenti választások – sokan ugyanis már most attól tartanak (jogosan) hogy egyszerűen nincsenek meg a feltételek és az erőforrások a lebonyolításra akkor sem. Persze a kormány részéről azért nem értetnének egyet a “politikai egyezség jelentős része még nem került végrehajtásra” kitétellel, hiszen az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a televízióban sorolta fel pár nappal ezelőtt, hogy mely pontok került már megvalósításra, itt többek között kiemelve hogy már folyamatban van a kártérítésre jogosultak listájának összeállítása és a politikai okokból bebörtönzött emberek jelentős részét is szabadon engedték már, ráadásul jóváhagyásra került az új választási törvény a parlament előtt.

Szóval ahogy látható, a felek között egyáltalán nincs egyetértés abban, hogy mi történt és mi nem, de az biztos, hogy a mindennapi emberek szintjén nagy az elégedetlenség, elég ha az év első felében brutális erőszakba torkolló tüntetésekre vagy sztrájkokra gondolunk, amelyeket januárban indított el a szinte éhbérért folgalkoztatott tanárok munkabeszüntetése és amelyhez rövidesen az egész ország és az összes szakszervezet csatlakozott. Ráadásul az elmúlt tíz évben még nem volt olyasmire példa mint az idei év elején és ez intő jel lehet a jövőre nézve: egyrészt valószínűleg az elmúlt évtizedben ez volt az első, egész országot átfogó tüntetéshullám, amely nem kapcsolódott etnikumokhoz vagy területekhez, másrészt ez volt az első ilyen szintű megmozdulás, amelyet nemhogy a kormány, de még az adott területekért felelős miniszterek is túléltek a pozíciójukban maradva – hiába haltak meg az erőszakos összecsapásokban közel százan.

twitter.com/napiafrika