Biztonságpolitika.hu

“I am actually a sincere as well as excellent religious that adore to become along with friends and family I am actually extremely friendlyI am actually right here lookingfor a serous partnership and also actual …”

Find passion & close friends online and also partner males and females over fifty. Start brand new friendly relationships as well as encounter extraordinary folks near you.Use our discussion forum and also conversation online along with fifty+ singletons.Start dating for seniors solitary seniors today!

“Recently widowed certainly not seeking just about anything greater than a person to speak to perhaps supper as well as a flick, I do not consume or even smoke nonetheless I definitely appreciate grea …”

Success accounts

“I am actually searching for fully grown, unbiased and also thoughtful girl along with a wacky funny bone, going to possess some exciting without strands fastened. Permit’s …”

Thank you for your assistance

“I, m appearing discussion forum gentleperson friendly caring lkes whole lots snuggles and also smooching storing palms she would certainly provide passion and also inflammation back to the best pers …”

Thank you!

“Lady 55+ appearing totally for friendly relationship.
It will be actually wonderful to find for coffee, movie theater, buying.
It will behave to discover a good friend, that will en …”

I show my Thanksgiving

“Warm, delighted guy desiring devotion, as well as companionship. Searching for smart discussion and also good expectation. Healthy, as well as considering …”

Thank you to the entire staff

This internet site is actually effectively arranged easy and also enjoyable to make use of. I complied with a person as well as wish … Thank you!We possessed a lot of conversations in creating in the past.
the initial conference, as well as a connection was actually slowly … I reveal my gratitudebecause I got to know that I was actually anticipating. I carry out certainly not rely on dating for seniors internet sites, my … Thank you to the entire teambut I discovered your soulmate. Once again thanks to all. Michel UK

Advice

Budget-Friendly Travel Gifts Ideas for Everyone

dating for seniors After fifty

How to Spot a Scammer on an Over 50s dating for seniors Site

How to Date If You’re Over fifty

Can a Couple Survive Without Sex?

What to speak about during the course of a very first time

6 Delicious as well as Easy Dinner Ideas for Two

Blog

Know Your Love Language for a Successful Relationship

dating for seniors After fifty: Where as well as How to Meet New People

You do not need to be actually alone after fifty. Elderly dating for seniors web sites like 2seniors. com, assist you satisfy fully grown males and also women.Have you ever before dealt with discovering your soulmate? At fifty years outdated, you can easily attract, reside brand new journeys and also bring in plannings. It is actually achievable to become pleased in a partnership once more. In reality, a growing number of 50-somethings are actually selecting to try to find affection once again after a breakup or even after years of celibacy, for moring than fifty does not need to indicate emotion lonely.That’s the reason that our crew at 2seniors. com regularly focuses on assisting in social communications that will definitely enable you to create real connections along with similar individuals. Loads of married couples are actually developed on a daily basis due to our system, confirming that it is actually feasible to encounter the ideal individual to begin a brand new lifestyle along with.

How carries out 2seniors. com job?

For a great deal of fully grown males and females, finding brand new individuals at the office or even with good friends is actually certainly not that very easy; as a result, they concern think that passion isn’t for all of them any longer. The honest truth is actually, they need to have an area committed to dating for seniors . Through enrolling our site, you are going to view that there are actually, actually, lots of solitary males and females over fifty that are actually likewise seeking a significant partnership. To participate in 2seniors. com, you are going to just need to have to take a handful of mins, as well as it is actually fully free of cost. Go into essential relevant information including your grow older, your sex, your site and also what you’re searching for. You possess the opportunity to state whether you really want an enchanting connection or even a relationship, or even each. Do not fail to remember to compose a classified advertisement to expose a little bit of your individual and also you can easily additionally incorporate an image to accomplish your profile.As we understand returning right into dating for seniors may be frustrating, our team possess an area filled with write-ups on dating for seniors recommendations and also brand-new connection assistance for you to possess the greatest expertise achievable utilizing our web site. Certainly not merely are going to they offer you some devices to aid you discover your best fit on an elderly dating for seniors web site, yet they are going to likewise assist you possess effective times.

How to discover affection on a fully grown dating for seniors web site?

You have actually found out to understand your own self much better throughout the years, psychologically and also actually. You may right now specify what you definitely want along with assurance, which maturation is among your absolute best resources to develop a healthy and balanced as well as satisfied connection. Together with a real summary of your own self, you may temporarily state what you’re seeking in a prospective enchanting companion. Update your advertisement every so often to ensure you bring in the appropriate people.However, a participant’s account presents just a portion of their accurate individual therefore maintaining an open thoughts is actually vital to discovering affection once more on a fully grown dating internet site. Enjoy conversing along with various participants to view if an emotion of mutual alikeness is actually expanding, you might be amazed to discover that you quadrate absolute best. Additionally, do not hold back to encounter numerous individuals considering that frequently, you can easily inform if you located the one coming from the very first day.

Free Online dating for seniors Singles Over fifty

2019. június 13-án mutatta be az Antall József Tudásközpont a Biztonságpolitikai Szakkollégiummal közösen írt és szerkesztett biztonságpolitikai szak- és tankönyvet, a Biztonságpolitikai Corvinákat. A kétkötetes mű globális és regionális biztonságpolitikai kérdéseket jár körül, és arra keresi a válaszokat, hogy milyen hatások alakítják világunkat a 21. században. Helyet kapnak a fontos nemzetközi biztonsági szervezetek, illetve Magyarország biztonsági környezete is bemutatásra kerül a kötetben.

A közel ezeroldalas könyv olyan tanulmányokat fog össze, amelyek globális és regionális biztonságpolitikai kérdéseket járnak körbe, bemutatva azokat az elmozdulásokat, amelyek a 21. századi világunkat alakítják.

Az első kötetben az energiabiztonság, a terrorizmus, a kényszervándorlás tárgyköréből olvashatók tanulmányok, majd olyan írások következnek, amelyek a Föld egyes térségeit érintő biztonsági témákat tárják az olvasó elé. Feltérképezik például az Európai Unió lehetőségeit, a kontinensek, országok területi vitáit, válaszaikat a nukleáris fegyverkezésre, a gazdasági és demográfiai tendenciákra, válságokra és nagyhatalmi befolyásra egyaránt. A második kötet a nemzetközi biztonsági intézményeket veszi sorra, tárgyalja történelmi hátterüket, stratégiájukat, működésüket, zárásként pedig szót ejt Magyarország biztonságpolitikájáról az 1990-es választásokat megelőzően, a rendszerváltoztatás után, illetve a NATO és a V4-ek kötelékében.

A könyv a 2008-ban megjelent Biztonságpolitikai Corvinák című kiadványt tartja mintájának, szándéka szerint összefoglaló mű a biztonsági tanulmányok iránt érdeklődő alap- és mesterszakos hallgatóknak. Célkitűzése, hogy tankönyvként is megállja a helyét, és a későbbi kutatásokhoz is alapot szolgáltasson.

Forrás: http://www.ajtk.hu/konyvkiadas/ujdonsagok 

A kötet szerkesztői között szerepel Dr. Szálkai Kinga és Dr. Baranyi Tamás Péter mellett Szarka Luca, a BSZK Diákbizottságának elnöke is, illetve a kötetbe több tagunk, Alumni-tagunk és oktatónk is írt, mégpedig:

Ármás Julianna, Bartók András, Berkes Rudolf, Kiss Beatrix, Kiss Tamara, Kovács Georgina, Lendvai Tünde, Mészár Kata, Németh József Lajos, Petróczki Márk, Poszavecz Tamás, Rozgonyi Attila, Sánta György, Szabó Orsolya Réka, Szarka Luca.

A kötet szerkesztői: Dr. Baranyi Tamás Péter, Dr. Szálkai Kinga és Szarka Luca.

A június 13-án tartott bemutatón a panelbeszelgetésen részt vett Dr. Rada Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának tudományos és nemzetközi dékánhelyettese; Dr. Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kína Tanszékének vezetője; Dr. Szálkai Kinga, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalalomtudományi Karának egyetemi adjunktusa és Dr. Baranyi Tamás Péter, az AJTK  kutatási vezetője.

Dr. Németh József Lajos, a BSZK alapítója és Szarka Luca, DB elnök a bemutatón. Forrás: Facebook – Antall József Tudásközpont.

Értekezésemben röviden bemutatom a német egység kialakulásához vezető út közvetlen diplomáciai–politikatörténeti eseményeit, valamint Otto Eduard Leopold von Bismarck kancellárságának fő momentumait. Ismertetem a német egység előtti világrend hatásait a szétaprózódott németség szemszögéből, a felemelkedés és a Birodalom korszakát, majd a diplomáciai kitekintés után összegzés következik. Tanulmányom gerincét cirka fél évszázad alkotja, tehát a legjelentősebb fázisok prezentálására van lehetőségem a teljesség igénye nélkül. Visszatekintve bemutatom, hogy milyen impressziója volt a bécsi kongresszus évében született Vaskancellárnak és mennyire övezi mitikus megítélés az uralmát.

Előzmények: ösvény a Poroszország vezette Németország felemelkedéséhez

A harmincéves háborúig a Német-római Császárság volt Európa legerősebb hatalma, de a vesztfáliai békeszerződés1 lényegében a Német Birodalmat teljesen szétszabdalta, ezzel a tönk szélére került, így kisebb-nagyobb halmazokból álló föderatív császárságot hagyott a helyén. A szétmorzsolódott Birodalom látképe azt mutatta, hogy a német hatalomnak egyszer s mindenkorra befellegzett. A nem teljes körűen rendelkező béke magában foglalta a francia–német ellenségeskedés kiújulását, ami három évszázada mételyezte az európai légkört (Ormos, 2008). A német részegységekből két hatalom emelkedett ki: a Habsburg Birodalom és Poroszország. A Habsburg Birodalom megszervezte a magyar területeket és felszabadította azokat a török uralom alól, és az egész német területet próbálta egységesíteni, de nagy konkurensére talált Poroszország képviseletében. A két német birodalom között balansz alakult ki az 1800-as évek közepére,2 Poroszország viszont sikeres reformjainak köszönhetően gazdaságilag és katonailag is jóval dinamikusabban fejlődött.3

A Hohenzollern–Habsburg egyensúlyt Napóleon kibillentette, erre azért adódott lehetősége, mert a francia forradalom ellen szervezett koalícióból Poroszország kilépett, és így a Habsburg Birodalom egyedül tehetetlennek bizonyult a francia császár térhódításával szemben német földön. Napóleon nyomására a német tartományok létrehozták a Rajnai Szövetséget, aminek alapító oklevelét 1806. július 12-én Párizsban írták alá4 (Vadász, 2011). Poroszország megtorpanása nem volt hosszú életű, mert hamarosan kárpótolta veszteségeit, miután Napóleon vereséget szenvedett, és a bécsi kongresszus tisztább képet festett a német területek jogállásáról.5 Egy kis kitérőt teszek a „Szent Szövetséggel” kapcsolatban és felhívom a figyelmet Sándor cár Chateaubriand-nak tett mondataira:

„Immár nem létezik angol politika, francia, orosz, porosz vagy osztrák; ma már csak egyetlen közös politika létezik, amelyet mindenki boldogulása érdekében el kell fogadnia minden államnak és minden népnek.”6 (Kissinger, 2014, 58-59 pp.) Láthatjuk azonban, hogy Poroszország nem osztotta a cár messianisztikus világképét, ugyanakkor állítom, hogy a bécsi tanácskozás megerősítette a poroszok társadalmi és politikai struktúráját. Okvetlenül megemlíteném még, hogy a modern Európa 1815 és a századforduló között élte meg legharmonikusabb periódusát, valamint a kongresszus utáni évtizedeket jellemzően a legitimáció és a hatalom közötti speciális egyensúly alkotta.7

Az 1848. februári francia forradalom márciusban Németországra is átterjedt, a király hatalma megrendülni látszott. Berlinben március 18-án népfelkelés tört ki, amire IV. Frigyes Vilmos (1840-1861) azonnal reagált: összehívta április 2-ára az egyesült Landtagot, és kiállt a poroszországi és németországi alkotmányozás mellett. Március végén a frankfurti úgynevezett előparlament kezdődött, később május 18-án az alkotmányozó gyűlés képviselői konzultációt folytattak a Paulskirchében8. A Paulskirche-i folyamatokat a nemzeti egység szétbomlása fenyegette, mert Schleswig felvétele a Német Szövetségben nemzetközi felháborodást váltott ki.9 A zűrzavaros események gyorsan erodálni kezdték a kezdetben forradalmi hangulatot és a nemzetgyűlés tevékenységét is. Végül 1849. március 27-én a nemzetgyűlés elfogadta a birodalmi alkotmányt,10 másnap IV. Frigyes Vilmos porosz királyt német császárrá választották, ezzel a király stabilizálta hatalmát. Az alkotmány mégsem léphetett érvénybe, hiszen a porosz király április 3-án visszautasította a császári koronát, ezzel a frankfurti kezdeményezés – miszerint Németországot parlamenti monarchikus alkotmányos állammá alakítsák – lezárult. A forradalom utáni évtized inkább hátrameneteléssel telt el, mint előre lépéssel. 1858-ban a király betegsége miatt kénytelen volt a régensséget testvérének, Vilmosnak átadni11 (Vadász, 2011).

Bismarck felemelkedése, az államférfi beírta magát a történelembe

A hadsereg megreformálásáról szóló törvényjavaslatot a tömérdek egyeztetések és azok módosításainak ellenére is visszadobta a parlament, a liberális csoportok és a király között megnövekedett ellenszenvre válaszul az uralkodó feloszlatta a kamarát és új választásokat írt ki.12

I. Vilmos elszámította magát, a választási küzdelemben a liberálisok még inkább megerősödtek és befolyásukat kiterjesztették az államigazgatás valamennyi területére. A porosz monarchia a tönk szélére sodródott; a néhány éve uralkodó Vilmos nem látott alternatívát, így a lemondás gondolatával foglalkozott. Hadügyminisztere, Albrecht von Roon gróf azonban a kitartásra bátorította és javaslatot tett arra, hogy nevezze ki Otto von Bismarckot miniszterelnöknek. Bismarck élt az opcióval és elfogadta a kinevezést.13 A frissen kinevezett kormányfő folytatta a „vilmosi” módszereket, sőt, még erélyesebben lépett fel a liberálisok ellen. Költségvetés nélkül kormányzott, rendszabályokkal fenyegette a liberális tisztviselőket, lépéseit „alkotmányos hézaggal” indokolta – a „joghézagelmélet” alkotmányjogilag aligha volt magyarázható –, kormánya mégis e keretek között működött.14 Politikai berendezkedésben működtek a fékek és ellensúlyok rendszere, és az alkotmány passzusai, így az alkotmányos kérdésekben nem tudta döntően a belpolitikai harcokat a maga javára fordítani, ezért kénytelen volt külpolitikai eredményeket felmutatni.

A fentebb említett Schleswig kapcsán Poroszországot és Ausztriát előre megfontoltan, következetesen belekormányozta a Dániával szembeni konfliktusba.15 Az újonnan megkaparintott tartományok osztogatásával Ausztria nem értett egyet maradéktalanul, olyannyira nem, hogy 1866-ra megkérdőjelezte a gasteini szerződést, és mindkét fél diplomáciájában előkészítették a leendő háborút. Az összecsapás néhány hétig tartott csak, a porosz–osztrák háború16 tovább erősítette a Porosz Birodalom nemzetközi helyzetét, de az osztrákok nem szenvedtek megalázó vereséget, ugyanis Bismarck továbbra is szövetségesként tekintett Ausztriára. Az esemény után nem sokkal Jacob Burchard, svájci történész így elmélkedett: „Németország politikai viszonyainak megváltoztatása Poroszország katonai hatalmának segítségével, mely épp e siker által biztosította hegemóniáját Németországban és csinált Ausztriából nem német hatalmat. 1866 volt az 1848 forradalmára – egy, céljaihoz mérten bukott forradalomra – adott válasz. A „veszett év” sem egységet, sem szabadságot nem hozott; a német háború legalább jelentősen közelebb vitte Németországot az egységhez, amikor kizárta a német kérdés nagynémet megoldásának lehetőségét, és ezzel a kisnémet megoldás egyik jelentős akadályát elhárította”. (Winkler, 2005, 172. o.) A gyors győzelmet rögtön ki is használva az úgynevezett felhatalmazási törvény (indemnitás) elfogadásával oldódott meg az éveken át nyomasztó alkotmányos konfliktus az uralkodó, a kormány és a parlament között.

Birodalom születése, majd két évtizednyi kancellárság

Poroszország folyamatos erősödése és sikeres külpolitikai eredményei egyre inkább kiélezték a konfliktust Franciaországgal szemben. Az 1870-71-es francia–porosz háborúban III. Napóleon birodalma teljesen összeomlott,17 1871. január 18-án a Versailles-i palota tükörtermében a porosz királyt császárrá koronázták.18 Porosz-Németország előtt komoly feladatok álltak; el kellett kezdeni megalkotni a politikai és gazdasági egységet, ténylegesen egyesíteni kellett a 25 szövetségi államot, tehát az alkotmányozási kötelezettség folyamatát elengedhetetlen volt megkezdeni. Az új birodalom létrejöttének évében meg is született a birodalmi alkotmány19, ami gyakorlatilag az Északi-Szövetség alkotmányának tartópillérjeire épült. Míg az újonnan megszavazott dokumentum a közös külpolitikában és a hadsereget érintő kérdésekben széleskörű autonómiát biztosított a központi kormányzatnak, addig ugyanez az átfogó önállóság pénzügyileg nem volt biztosítva.20

A nagyhatalmi porond nemcsak szimplán bővült egy szereplővel, hanem rögtön az élre is tört az európai birodalmak között, az egységet azonban meg is kellett őrizni (Kennedy, 1992). A külpolitikai opciók elernyedése után – nem számítva azt a tényt, hogy a megszerzett előnyt fent kellett tartania – a belpolitikai harcok ismételten kiújultak. Államberendezkedés szempontjából a nemzeti monarchista tekintélyállam, ami az autoriter személyiségjegyekkel bíró kancellár személyére épült, a pártokat, mint intézményeket nem tartotta túl fontosnak. Bismarck mindvégig szisztematikusan kardoskodott a szociáldemokrata és kommunista/kommunisztikus szervezetek ellen, jogilag próbálta őket ellehetetleníteni,21 azonban az egyes politikai pártcsaládok bizonyos ügyek melletti megnyeréséért folyamatosan kijátszotta egymás ellen a frakciókat. Az a kitétel, miszerint a kancellár döntéseit csak a császárnak kell szentesítenie, addig volt működőképes koncepció, amíg I. Vilmos élt.22 II. Vilmos uralma előrevetítette a konfrontációt a kancellárral szemben – ennek okai nem csupán a generációs különbségek voltak –, Vilmos ugyanis hajlamos volt a romantikus túlzásokra és a voluntarizmusra, túlzottan elragadta a világhatalmi hevület.23

A polémia24 hamarosan meg is jelent, az 1888. évi szociális biztosítás rendszere sokaknak elnyerte a tetszését, azonban a munkás réteg inkább büntetésként25 élte meg. Áprilisra a bochumi bányászok beszüntették a munkavégzést. A sztrájkhullám gyorsan átterjedt az egész Ruhr-vidékre, Sziléziára és a Saar-vidékre; a munkásréteg annyira jól megszerveződött, hogy 90%-uk sztrájkolt. Míg Bismarck ezt az alkalmat a szociáldemokraták újbóli megtámadására akarta felhasználni, addig II. Vilmos fogadta a sztrájkoló delegációt. Bismarck beleállt a konfliktusba és hajthatatlannak bizonyult, a szocialista-ellenes törvény szigorúbb tervezetével rukkolt elő. A kancellár számításai nem váltak be, a császár tanácsadó testülete26 ellene fordult. Az ügy végkifejlete 1890. március 15-én fejeződött be, amikor II. Vilmos magához kérette a kancellárt: éles, dühös és udvariatlan szóváltások következtében három nappal később Bismarck benyújtotta a lemondó nyilatkozatát, március 20-án ezt a – várakozásoknak megfelelően – császár elfogadta27 (Vadász, 2011).

A diplomácia új vezérelve: Realpolitik

A belpolitikában újdonsült szereplő a Realpolitik, amire most hívom fel a figyelmet. A külpolitikában, diplomáciában megjelenő Realpolitik bővebb elemzésre szorul, mert ez kutatásom egyik alappillére. A krími háborút követően a metternichi28 rendszer megsemmisült, ezáltal közel két évtizedes konfliktus támadt. Piemont és Franciaország Ausztria elleni háborúját 1859-ben; a Schleswig-Holsteinért vívott háborút 1864-ben; az osztrák-porosz háborút 1866-ban és a francia–porosz háborút 1870-71-ben vívták (Diószegi, 1977, 1984). Ezen érdekütköztetésekből új erőegyensúly született a vén kontinensen, a metternichi rendszer erkölcsi gátjai végképp átszakadtak. Bismarck a Realpolitikra építette politikáját, vagyis arra az elvre, mely szerint az államok közti kapcsolatokat a nyers erő határozza meg, és így győzedelmeskedik az erősebb.

Többek között Bismarcknak – aki élen járt ezekben a folyamatokban – sikerült a Metternich által kiépített bécsi rendszert megsemmisítenie. Amikor Poroszország meg akar felelni történelmi küldetésének és egységesíteni akarta a német területeket, akkor a bécsi rendszert le kellett lerombolnia. A Realpolitik taktikai rugalmasságot követelt, és a porosz nemzeti érdek is azt kívánta, hogy végezetül szövetséget lehessen kötni Ausztriával, Oroszországgal, vagy akár Franciaországgal is, attól függően, hogy a pillanatnyi érdekek mit követeltek (Kissinger, 2008, 94-95. o.). Bismarck a pentagonális hatalmi rendszerről úgy nyilatkozott, hogy öt játékos esetén jobb háromnak az oldalán állni. Az öt nagyhatalomból – Nagy-Britannia, Ausztria, Franciaország, Németország és Oroszország – Franciaország ellenségesnek bizonyult, Nagy-Britannia a „fényes elszigeteltség” (splendid isolation) politikája révén elrejtette szövetségkötési szándékát, Oroszország pedig az Ausztriával fennálló konfliktusa miatt kétes értékű társa lehetett volna. A nemzetközi politikának ilyen szintű elemzésére csakis egy Bismarck kvalitású államférfi volt képes; ő az, aki egy rendkívül keskeny pallón lavírozó egyensúly gondolatát tárja elénk.

Összegezve, a Németország és Oroszország közötti kapcsolat az európai béke kulcsa lett. A standardizált Németország nem támasztott további területszerzési igényeket, emellett a kancellár célja is az volt, hogy a kibékíthetetlen Franciaország kivételével, egyik nagyhatalomnak se adjon lehetőséget konfliktusok kialakítására. Üres szólamok helyett tettekre volt szükség. Sikerült megalkotnia egy rendkívül meredek szövetséget, ami a „Három császár szövetsége”28 nevet viselte. Nevezetes, hogy a reálpolitika önmaga ellen fordult (Kissinger, 2008).

Rezümé

Bismarck Poroszország miniszterelnöke, majd ezt követően az egységesített Németország kancellárja címet is megszerezte. A diplomácia nagymesterei közé tartozott, a diplomácia világában úgy mozgott, mint a legjobb mester a sakktáblán; a belpolitikában autoritatív módszereket alkalmazott és a pártokat egymás ellen is ki tudta játszani. Az egyesített Németország élén közel két évtizedig tevékenykedett, a nemzetközi rendben azon munkálkodott, hogy a béke tartós és állandó maradjon (azonban az egyre erősebb porosz–német birodalom képe forradalmasította Európát).

Ez addig sikerrel is működött, amíg a szembenálló tömbök közötti összetűzések megoldhatatlan konfrontációkká nem alakultak – utólag látszik, hogy nem is oly sokára ez be is következett –, a világégés terheit Európa még ma is nyögi. Ausztria zűrzavaros lépéseivel számolnia kellett a Balkánon, valamint a régióban egyre erőteljesebben megjelenő Oroszországgal. Ezzel a ténnyel tisztában volt a bismarcki vezetés, tudta, hogy hiába ápol jó kapcsolatokat az előbb említett birodalmakkal, ha hamarosan választania kell Bécs és Szentpétervár között, akkor a választás csakis Bécs lehet, mert mindenáron meg kellett akadályozni, hogy Franciaország és Oroszország szövetségre lépjen.

Ezek a diplomáciai konfliktusok előrevetítették a jövőbeni tömbösödést. Közben a négy nagyhatalom készült a háborúra, és előirányozta saját szövetségének győzelmét is; egyik fél sem tudta eldönteni – amikor sejtette, akkor sem talált célba – Nagy-Britannia elhelyezkedési szándékát egy kiszélesedő összetűzésben. Az ilyen jellegű félrepozícionálások miatt – a tanulmányom címében szereplő – boldog békeidők alkonya következett.30 „Casca il mondo”, azaz „összeomlik a világ”, kiáltott fel állítólag Antonelli bíboros államtitkár, amikor tudomására jutott, hogy a poroszok Königgrätznél vereséget mértek az osztrákokra (Winkler, 2005, 184. o.). Meglátásom szerint “világ összeomlására” – ha önzően Európát, és mint a glóbusz akkori legmodernebb részét értjük ezalatt – még várni kellett kicsivel több mint fél évszázadot (Hobsbawm, 2004).

Szívesen idézték Bismarcktól azt a beszédét, melyet 1888. február 6-án tartott a birodalmi gyűlésben: „Mi németek féljük Istent, de rajta kívül a világon senkit sem (…)”. De a mondat folytatása nem vált szállóigévé: „(…) és az istenfélelem az, ami miatt szeretjük és ápoljuk a békét” (Winkler, 2005, 239. o.). A „vér és vas” embere kitűnő realitásérzékkel elemezte a Poroszország előtt álló lehetőségeket. Erőfeszítései annyira szilárdnak bizonyultak, hogy országa túlélt két világháborús vereséget, két idegen megszállást, és két nemzedéknyi megosztottságot. Ott azonban hibát vétett, hogy olyan politikára alapozta mindezt, amelyet csak akkor lehetett volna tovavinni, ha generációnként egy kiemelkedő államférfi születik.31 Ebből kifolyólag Bismarck nemcsak országa sikereinek, hanem a huszadik század tragédiáinak és borzalmainak magvait is elvetette. „Senki sem csemegézhet büntetlenül a halhatatlanság fájáról” (Ludwig, 1926, 494. o.) – írta a kancelláról barátja, Albrecht von Roon. Bismarck igazi tragédiája az volt, hogy képességei meghaladták kora társadalmának képességeit.

 

1 A vallásháborút lezáró szerződést 1648-ban kötötték meg. Ezzel lezárult a német államok önállósodási folyamata: a Német Aranybullában (1356) megszerzett belpolitikai önállóság, illetve az augsburgi vallásbékében (1555) elért vallási autonómia mellé a vesztfáliai békében kivívták a teljes külpolitikai szuverenitást, amit csak szerény birodalmi kötelékek korlátoztak.

2 A Hohenzollerek uralma alatt álló Poroszország I. Frigyes Vilmos idején (1713-1740) létrehozta Európa legütőképesebb haderejét, amellyel utódja, Nagy Frigyes (1740-1786) megszerezte Sziléziát, és a hétéves háborúban (1756-1763) egy széleskörű koalícióval szemben (francia, osztrák, szász) meg is védte azt.

3 Ezek a reformok főleg a 18. század második felében indultak el, a 19. század elején pedig a napóleoni háborúk hatására az úgynevezett „nagy porosz” reformmal folytatódtak, amik modernizálták Poroszország kormányzatát, közigazgatását, gazdasági és társadalmi viszonyait, pénzügyeit, hadszervezetét és hadseregét, valamint a teljes oktatási rendszerét.  Ráadásul nem jelentkeztek belső széthúzó erők sem, amik kikezdték volna a birodalom stabilitását, mint ahogy a Habsburgoknál ez megtörtént. Ennek a nagy horderejű föllendülésnek és a francia élénkítő hatásnak tudható be, hogy a német kultúra, a német művészetek és a német nyelv a nemzeti ébredés útjára lépett.

4 Az új német konföderáció Ausztria, Poroszország, a Dániával perszonálunióban álló Holstein, és a svéd fennhatóság alatt álló Pomeránia kivételével, 1808-ig minden német területet magában foglalt. A regensburgi gyűlésen (1806. augusztus 1.) ezek az államok kinyilvánították kilépésüket a Német-római Birodalomból, ezzel annak létjogosultsága megszűnt.

5 A sok kis halmazból 37 fejedelemség és 4 városállam maradt fenn, ezek a Német-római Császárság helyett létrehozott Német Szövetségben (Deuscher Bund) egyesültek. A Német Szövetség deklarált célja a következő volt: „Németország” külső és belső biztonságának, továbbá a német részállamok függetlenségének és sérthetetlenségének megőrzése. Az idézőjel használata azért szükséges, mert a dokumentum nem használja a Németország kifejezést, hanem laza államszövetségként tekintett rá.

6 Ezek a gondolatok a wilsoni “világrend koncepció” előfutárai, azonban a wilsoni alapelvekkel ez teljesen antagonisztikus.

7 A bécsi kongresszus által körvonalazott “világrend koncepció” bukása a következő okok miatt történt: előretörő nacionalizmus, az 1848-as forradalmak végigsöprése és a krími háború utóhatásai. A krími háború idején Ausztria beláthatatlan következményekkel bíró manőverezésbe kezdett, úgy gondolta, hogy Oroszország elszigeteléséből profitálhat, azonban ez a mesterkedése Ausztria izolációját vonta maga után. Napóleon alig két esztendővel később elfoglalta Ausztria itáliai tartományait – amivel megtámogatta az olasz egység kialakulását –, ezt Oroszország tétlenül nézte, és Otto von Bismarck elindította az egységesítés műveletét, valamint kizárta Ausztriát abból a történelmi szerepből, hogy ő lehessen a német államiság zászlóshajója.

8 A frankfurti Szent Pál-templom.

9 1848 januárjában Dánia megpróbálta Schleswiget bekebelezni államszövetségébe, melyre válaszul a Német Szövetség – azonbelül elsősorban Poroszország – Dániával szemben katonai fellépést sürgetett. Ugyanez év augusztus 26-án megköttetett malmöi fegyverszünet sem bizonyult kielégítőnek, hiszen Schleswig és a Szövetségben lévő Holstein tartományok annyira forradalmi hangulatban voltak, hogy Poroszország is inkább hátrébb lépett egyet a nyomásgyakorlástól. A helyzetet bonyolította még, hogy a német egységtörekvésekkel szemben Dánia mellett foglalt állast Franciaország és Svédország is.

10 A külpolitika, a hadügyek, a törvényhozás és a gazdaság területén erős, egységes hatalommal rendelkező császárságot irányzott elő.

11 I. Vilmos (1861-1888) uralkodása idején „új korszak” kezdődött, a konzervatív–monarchista katonai mentalitással bíró uralkodó első intézkedései közé tartozott a sajtó- és közvélemény-szabadság fokozatos korlátozása. Tisztában volt azzal, hogy az ország nemzeti egységét nem lehet fegyveres harc nélkül megvalósítani, illetve, ha nem növeli Poroszország katonai potenciálját, akkor a már meglévő pozíciókat is veszélyezteti. A hadseregreform ügyében megmutatkozott, hogy mennyit hajlandó engedni a liberálisoknak; a liberálisok nem ellenezték a hadseregfejlesztést, azonban volt egy olyan aggodalmuk, hogy a katonai rendszer az 1815-ös bécsi kongresszuson bevezetett hatalmi egyensúly liberális vonásainak a felszámolásával fog együtt járni.

12 Az előrehozott választásokra 1862 májusában került sor.

13 Ha I. Vilmos régenssé válásakor nem is érződött, hogy „új korszak” kezdődött, akkor Bismarck első parlamenti felszólalásában ez pontosan látszik. A következőket jelentette ki: „Poroszországnak egyesíteni és tartalékolni kell erejét a kedvező pillanatra, amelyet már néhányszor elmulasztott; Poroszországnak a bécsi szerződés szerinti határai alkalmatlanok az egységes állami létre; a kor nagy kérdéseit nem beszédekkel és többségi határozatokkal döntik el – ez volt 1848 és 1849 nagy hibája –, hanem vassal és vérrel.”  (Vadász, 2011, 192. o.)

14 Lehetősége megvolt rá, vele szemben egy népfelkelés, vagy az uralkodó léphetett volna fel, de ilyen veszély nem fenyegette hatalmát.

15 Dánia 1863-ban annektálta Schleswiget, amivel megsértette az 1852-ben született londoni jegyzőkönyvet. Az 1864. évi porosz–osztrák–dán háborúban vereséget szenvedett Dánia, ezzel el is veszítette Schleswiget és kénytelen volt lemondani Holsteinről és Launburgról. Az 1865. évi gasteini szerződésben Ausztria és Poroszország felosztotta a területek igazgatását. Ausztriáé lett Holstein közigazgatása, míg Poroszország bekebelezte Lauenburg hercegségét és Schleswig igazgatását, valamint megszerezte a kiemelt stratégiai helyzetű kieli kikötő, az Északi- és a Keleti-tengert összekötő csatornának az építési jogát is.

16 A háborút a prágai béke zárta le. III. Napóleon, francia császár mindkét féllel egyezkedett ugyan, de ennek ellenére az események külső megfigyelője maradt.

17 1870. szeptember 2-án Sedannál a francia hadsereg letette a fegyvert, szeptember 4-én pedig kikiáltották az országban a köztársaságot.

18 Maga a helyszín kiválasztásában – mindennemű rosszindulat nélkül – kijelenthető, hogy a német félt a sértés és a megalázottság további demonstrálása vezette. Ez a fajta magatartás és az ellenoldal végtelenségig történő „zrikálása” egyik féltől sem áll távol, pl. az első (1918) és a második (1940) compiègne-i fegyverszüneti egyezmény megkötésének a körülményei láttán mintha a történelem megismételné önmagát.

19 Ez a dokumentum kis változtatásokkal az első világháború végéig érvényben maradt. Magát a birodalmat monarchista szövetségként határozta meg, így a népszuverenitás modern elvét nem találhatjuk meg benne. A szuverenitást alkotmányjogilag a kormányzó hercegek és a szabad államok szenátusai reprezentálták.

20 Ez furcsának hat, ugyanis Bismarck részt vett az alkotmányozó folyamatban, és fentebb leírtam, hogy pontosan a költségvetés elfogadtatásával adódtak problémái a miniszterelnöksége első esztendőiben. Emellett ez a „béna kacsa” szerep a pénzügyek területén vezetett oda, hogy nem volt kellő egyensúly a befolyt bevételekben a birodalmi kormány és a szövetségi államok között, így a birodalom egyre inkább eladósodott. A viták abból adódtak, hogy a birodalom szinte mindig pénzszűkében volt, miközben a gazdaság egészét tekintve szárnyalt. Egységes átfogó pénzügyi reformot nem sikerült hozni, így Bismarck kancellárságát válságok árnyékolták be, és az igazi fellendülés majd csak a század utolsó évtizedében következett be.

21 Kiemelném a Törvény a szociáldemokrácia közveszélyes törekvései ellen c. törvényjavaslatot, melyet a konzervatívok, a nemzeti liberálisok és a Centrum Párt szavazataival 1873. október 19-én emeltek törvényi erőre a Birodalmi Gyűlés által, és azt 1890-ig rendszeresen meghosszabbították.

22 1888. március 9-én I. Vilmos elhalálozott. Utána 99 nap erejéig III. Frigyes követte, akinek utódja fia, a 29 éves II. Vilmos lett.

23 Míg a német közvélemény üdvözölte, hogy a császári címet ambiciózus fiatal viseli, addig a kancellár volt a tapasztalt, bölcs öreg, aki a fiatalsággal túlfűtött császárt terelgetné a helyes úton. A társadalom ezt tévesen ítélte meg, II. Vilmos nem volt olyan alkat, aki bárkitől is elfogadott volna utasításokat, így a levegőben volt a kenyértörés eshetősége a két vezető között.

24 Az új irányváltással Bismarck nem volt többé a tévedhetetlen politikai vezető a nagy nyilvánosság előtt, mert felszínre kerültek téves elképzelései, mint a Kulturkampf (mely túlzottan felerősítette a nacionalizmust, amit aztán nehezen sikerült visszahűteni) és a szocialista-ellenes törvények kérdéskörei.

25 A beteg-, a nyugdíj- és rokkantsági pénztár kötelező tagságát – amivel Bismarck a munkásréteget az államhoz akarta mindinkább kötni – bércsökkentésnek érezte.

26 Külön megemlíteném, hogy Alfred von Waldersee, vezérkari főnök bírálta legélesebben a kancellárt. A túl éles támadás azért volt, mert míg a vezérkari főnök preventív háborút sürgetett Franciaország ellen, addig a kancellár a létrehozott világrend fenntartását tartotta elsődlegesnek.

27 „A révkalauz elhagyja a fedélzetet” – írta egy angol szatirikus lap.

28 Klemens von Metternich (1773-1859), herceg, kancellár. A napóleoni háborúk utáni Európa megalkotója, korszaka egyik legsikeresebb diplomatája. Kvalitását mi sem jelzi jobban, minthogy az általa kialakított rendszer több évtizedig fennállt és működött, valamint akarata nemcsak a Habsburg Birodalomra, hanem egész Európára kiterjedt. A nevével fémjelzett európai rendet a krími háború, Franciaország kilépése a Szent Szövetségből, majd az 1848-as forradalmi hullám semmisítette meg (Tarján, 2019).

29 Németország, Oroszország, Ausztria szövetségét körvonalazta. Bismarck jól érzékelte, hogy olyan erőket szabadított fel, amelyet nehéz lesz kordában tartani – belpolitikai vezérfonalakra építve pláne nem –, ettől kezdve a hatalmat és az önérdeket sulykolva próbálta őket manipulálni.

30 A francia–német permanens szembenállás Elzász és Lotaringia kapcsán még nem hordozta magában a konfliktusok kiszélesedését, ez nem érdekelte Ausztriát, és a Balkánon alakuló orosz–osztrák konfliktus cseppet sem foglalkoztatta Németországot. Bismarck fejtette ezt ki nagyon világosan: „a Balkán nem éri meg egyetlen pomerániai gránátos életét”. Franciaországnak nem volt tényleges elszámolni valója Ausztriával, ahogyan a cári birodalomnak sem Németországgal. Az első világháború kitörésének okaira nincs lehetőségem nagyobb lélegzetvétellel kitérni.

31 Rendkívül furcsa természetű ember volt, lásd bővebben: Taylor, 1999. művében, ahol emberi tulajdonsága is fontos megvilágításba helyeződött a kancellárnak.

Irodalomjegyzék

Diószegi István: A magyar külpolitika útjai, Gondolat Kiadó, Budapest, 1984. In: Bismarck, a német egység és Magyarország, 214-218. o.

Diószegi    István:    Nemzetközi    kapcsolatok    története    1789-1918, Tankkönyvkiadó, Budapest, 1977, 119-152. o.

Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992, 176-186. o.

Henry Kissinger: Diplomácia, Panem Kiadó, 2008, 94-129.o.

Henry Kissinger: World Order, Penguin Press, New York, 2014, 49-82 pp.

Emil Ludwig: Bismarck: Geschicte eines Kaempfer, Berlin, 1926. 494.o. Eric Hobsbawm: A birodalmak kora, Pannonica Kiadó, 2004. 316-323.o.

Ormos Mária: Németország története a 20. században, Rubicon Kiadó, Budapest, 2008. 9- 56.o.

Alan John Percivale Taylor: Bismarck – A férfi és az államférfi, Scolar Kiadó, Budapest, 1999.

Tarján M. Tamás: Metternich herceg születése, Rubicon Online, 2019, http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1773_majus_15_metternich_herceg_szuletese (Letöltés dátuma: 2019. június 2.)

Vadász Sándor: 19. századi egyetemes történelem 1789-1914, Osiris Kiadó, Budapest, 2011, 17-73, 167-219. o.

Heinrich August Winkler: Németország története a modern korban I. kötet, Osiris Kiadó, Budapest, 2005, 79-242. o.

[1]

2019. 05. 02. – Az Atlanti Tanács kitüntette a NATO-t (Haiszky Edina Julianna)

Április 30-án, kedden, az Atlanti Tanács kitüntette a NATO-t a kiemelkedő vezetési tevékenységéért, ezzel elismerve az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének szerepét a „béke, stabilitás és biztonság biztosításában Európában és Észak-Amerikában az elmúlt hetven évben”. A díjat Rose Gottemoeller, a NATO Főtitkárhelyettese vette át Washingtonban.

2019. 05. 03. – Főtitkári dicséretben részesült a szövetséges erők európai parancsnoka az euro-atlanti védelem és biztonság terén nyújtott munkájáért (Kertai Zoltán Péter)

„Mintegy hét évtizeden át a NATO védte mindennapjainkat és értékeinket. Szabadság, demokrácia, jogállamiság: ez tette a szövetséges erők európai parancsnokának posztját az egyik legnehezebb és legfontosabb katonai tisztséggé.” – nyomatékosította a Főtitkár a május 3-i tisztújító ünnepségen a szövetséges erők európai főhadiszállásán, Monsban. A Főtitkár felelevenítette, hogy e cím viselői „vezették a Szövetséget a hidegháborúban, véget vetettek a balkáni háborúknak, segítették az al-Káida elleni küzdelmet Afganisztánban, és terjesztették a szabadságot és a demokráciát Európa népei közt.” Curtis Scaparrotti tábornok 2016-ban kezdődött vezetése alatt a Szövetség széleskörű reformokat vitt véghez. Négy többnemzetiségű harccsoportot állítottak fel, fejlesztették reagálóképességüket, valamint a tábornok úr szakértelmét adta a közel-keleti és észak-afrikai régió folyamatainak megértése érdekében.

Az szövetséges erők új európai parancsnoka Tod Daniel Wolters, az amerikai légierő tábornoka. „Tudom, hogy ugyanazt a szintű kiválóságot fogja tanúsítani az elkövetkezendő időkben is, mint amiről ismertté vált pályafutása során.” – adta útravalónak szavait a Főtitkár.

2019. 05. 06. – A Mediterrán Dialógus 25. évfordulója (Györgyi Dominika)

Jens Stoltenberg, NATO Főtitkár 2019. május 6-án Ankarában az Észak-atlanti Tanács 29 állandó képviselőjével találkozott a Mediterrán Dialógus 25. évfordulója alkalmából. A partnerségi fórumon a hét érintett ország (Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Mauritánia, Marokkó és Tunézia) vezető diplomatái, valamint Észak-Macedónia nagykövete is részt vettek.

„A mediterrán párbeszéd által a NATO egy egyedülálló partnerhálózatot fejlesztett ki a régióban, segítve a tagok közötti bizalom és együttműködés erősítését.” – nyitotta meg az eseményt a Főtitkár. Hangsúlyozta, hogy a NATO a terrorizmus elleni folyamatos küzdelem miatt elkötelezett a közel-keleti és észak-afrikai biztonság előmozdításában, beleértve a NATO szerepvállalását az Iszlám Államot legyőző globális koalícióban és a Szövetség részvételét az iraki helyi erők képzésében.

Hétfőn a Főtitkár külön tárgyalást folytatott Recep Tayyip Erdoğan, török elnökkel és Mevlüt Çavuşoğlu, török külügyminiszterrel a térség biztonsági helyzetéről, valamint a jelentős hozzájárulásról, melyet Törökország nyújt a NATO-nak.

2019. 05. 06. – A NATO Főtitkára, Jens Stoltenberg megköszönte Törökországnak hatékony hozzájárulását a Szövetséghez (Németh Csenge)

„Törökországra fontos és nagyra értékelt szövetségesként tekintünk, s ö römmel tölt el, hogy az iraki képzési missziónkban kulcsszerepet játszik.” – nyilatkozta Stoltenberg Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter oldalán a május 6-ai sajtótájékoztatón, mikor Törökországnak az afganisztáni és koszovói NATO-missziókhoz való támogatását említette. Példaként tekint az országra, hogy aktívan hozzájárul a Szövetség kollektív védelméhez.

A Szíriával és Irakkal szomszédos Törökország az a szövetséges, amely leginkább ki van téve a  közel-keleti turbulens folyamatok hatásának. Stoltenberg kifejezte őszinte részvételét a déli határon elvesztett török katonák felé. A NATO-szövetségesek Törökországgal közösen komoly biztonsági kihívásokkal néznek szembe. A NATO segít megvédeni Törökországot légi és rakétavédelmi rendszerekkel, és az AWACS felderítő repülő gépeivel folyamatos őrjáratot tart. Az évek során a NATO több mint 5 milliárd dollárral járult hozzá Törökország katonai létesítményeinek javításához. Mindez olyan fontos infrastrukturális fejlesztéseket  foglal magában, mint a repülőterek, a haditengerészeti bázisok és a radarállomások.

A Mediterrán Párbeszéd konferenciája után a Főtitkár egy partnerségi fórumot hívott össze, melyen jelen volt 29 szövetséges ország és a Földközi-tenger térségének hét országa.

2019. 05. 07. – A NATO és az ENSZ folytatja a terrorizmus elleni együttműködést (Haiszky Edina Julianna)

Május 6-án az ENSZ Biztonsági Tanács Terrorizmus Elleni Bizottságának és Ügyvezető Igazgatóságának küldöttsége látogatást tett a brüsszeli NATO Főparancsnokságon, hogy a nemzetközi szervezetek megvitassák a terrorizmus kapcsán felmerülő legújabb problémákat, fenyegetéseket, valamint tárgyaljanak az együttműködésük szintjének növeléséről.

Az üléseken kiemeltek számos tanulságot a korábbi, összesen több mint 150 helyszíni művelet tapasztalatából, valamint az ENSZ eszközeit és irányelveit, amelyek célja a tagállamok és a nemzetközi partnerek erőfeszítéseinek támogatása a terrorizmus elleni küzdelemben.

Erre reflektálva nyilatkozta Gustavo Meza-Cuadra nagykövet, hogy „[a] vonatkozó biztonsági tanácsi határozatok tagállamok általi teljeskörű és hatékony végrehajtása, és a nemzetközi szintű hatékony együttműködés döntő jelentőségű a terrorizmus, a külföldi terrorista harcosok és a hazatérők által előidézett változások kezelésére.” A nagykövet emellett megemlítette az államok szerepét a terrorizmus globális problémája elleni küzdelemben, és hangsúlyozta, hogy az egyes országoknak folyamatosan figyelemmel kell kísérniük saját bűntetőjogi, rehabilitációs és emberi jogok védelmét szolgáló programjaik hatékonyságát.

A látogatás legfőbb eredménye, hogy megerősítésre került a NATO és az ENSZ közötti kötelezettségvállalási megállapodás, miszerint a komplementaritás szellemében folytatják továbbra is a politikai párbeszédet és gyakorlati együttműködést különböző területeken – például a regionális terrorizmus kihívásai ellen; a bevált gyakorlatok és programok megosztásával; illetve közös technológiák kifejlesztésével a drónok elleni küzdelem segítésére.

2019. 05. 08. – NATO hajók gyakorlatoztak Skóciában (Szilágyi Laura)

Május 7. és 19. között rendezték meg Skóciában a “Formidable Shield” elnevezésű gyakorlatot, melyben a szövetséges hadihajók rakéta- és légvédelmi műveleteket hajtottak végre.

Klienc NATO-tagország (Dánia, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Kanada, Norvégia, Spanyolország) részvételével, valamint belga és német támogatással összesen 13 hajó, 10 repülőgép és 3300 személy közreműködésével hajtották végre a gyakorlatot.

A Formidable Shild megmutatta, hogy a szövetségesek közösen dolgoznak a tagországok lakosságának védelmén és a ballisztikus rakéták okozta fenyegetések ellen. A NATO továbbra is fejleszti erőit annak érdekében, hogy válaszképes legyen a jelen és jövő kihívásaival szemben.

2019. 05. 09. – Kolumbiában járt a NATO “Nők, Béke és Biztonság” programjáért felelős küldött (Vas Beatrix)

Clare Hutchinson, a NATO Főtitkár “Nők, Béke és Biztonság” programjáért felelős küldötte április végén Kolumbiába látogatott, hogy részt vegyen egy nemzetközi képzésen a társadalmi nemek és a területi biztonság kapcsolatáról. Bogotai tartózkodása alatt Ms Hutchinson bemutatta a NATO „Nők, béke és biztonság“ programját, hangsúlyozva az összefüggést a nemek közti egyenlőség és az országok stabilitása között.

Kolumbia 2017 májusában kötött partnerségi megállapodást a NATO-val, így a Szövetség első latin-amerikai partnere lett. Mostani látogatása során a Küldött találkozott Kolumbia helyettes védelmi miniszterével, Ms. Diana Abaunza-val és a Kolumbiai Hadsereg nemek közti egyenlőségért felelős vezetőjével, Claudia Martinezzel is; megerősítve, hogy a NATO támogatja Kolumbiát a „Nők, béke és biztonság” program védelmi- és biztonsági szektorokra vonatkozó pontjainak megvalósításában.

2019. 05. 13. – A Főtitkár a líbiai harcok beszüntetésére szólított fel (Vas Beatrix)

Jens Stoltenberg Főtitkár a líbiai harcok felfüggesztésére és a tárgyalások folytatására szólította fel az érintett feleket május 13-án Ghassan Salame-val, az Egyesült Nemzetek Szervezetének líbiai különmegbízottjával folytatott megbeszélése után. A Főtitkár kifejezte a NATO-tagállamok mély aggodalmát a líbiai biztonsági helyzettel kapcsolatban, és megerősítette a Szövetség álláspontját, miszerint Líbia problémaira nem a fegyveres harcok, hanem az ENSZ által támogatott tárgyalások és békekötési kísérletek jelentik a megoldást. Stoltenberg emellett kiemelte, hogy amint a helyzet stabilizálódik, a NATO kész támogatni Líbiát hatékony biztonsági intézmények, mint például modern védelmi minisztérium és civil ellenőrzés alatt működő biztonsági szolgálatok kialakításában.

2019. 05. 14. – A NATO Főtitkár Londonban készíti elő a Szövetség vezetőinek a találkozóját (Györgyi Dominika)

Jens Stoltenberg, NATO Főtitkár és Theresa May, brit miniszterelnök 2019. május 14-én megbeszélést tartott a decemberben esedékes londoni találkozóról, mely során a Szövetség állam- és kormányfőinek lehetősége nyílik majd a NATO előtt álló biztonsági kihívásokkal foglalkozni. Mindketten kiemelték a Szövetségen belüli tehermegosztás fontosságát, illetve a jelenlegi biztonsági helyzet kérdéseit. Londoni látogatása során a főtitkár Jeremy Hunt külügyminiszterrel is találkozott.

„Az Egyesült Királyság jelentősen hozzájárul a közös biztonságunkhoz.” – nyilatkozta a Főtitkár, majd köszönetet nyilvánított a NATO-missziókban való részvételért és támogatásért (erre kiváló példa az állam Irakban, Afganisztánban, Koszovóban és a balti régióban végzett munkája), illetve azért, hogy a GDP 2%-át a védelemre fordítva befektet új katonai képességek kialakításába. A Főtitkár és a miniszterelnök továbbá tanácskozott az afganisztáni béke kilátásairól, kiemelve a helyi erők képzésének jelentőségét a terrorizmus elleni küzdelem érdekében.

A Főtitkár mindemellett részt vett a Wall Street Journal vezérigazgató-tanácsának éves ülésén, ahol hangsúlyozta a transzatlanti kötelék fontosságát és megerősítette, hogy a NATO  még mindig a stabilitás pillére az egyre kiszámíthatatlanabb világban.

2019. 05. 16. – A Főtitkár és Tunézia külügyminisztere értékelték a partnerkapcsolatokat (Vas Beatrix)

Május 16-án Tunézia külügyminisztere, Khemaies Jhinaoui a NATO brüsszeli székházában találkozott Jens Stoltenberg Főtitkárral, hogy értékeljék a NATO és Tunézia partnerkapcsolatait. Sajtótájékoztatójukon mindketten kiemelték a felek közötti kapcsolat megerősítésének fontosságát, illetve kifejeztek egyetértésüket, hogy a líbiai válsághelyzet miatti regionális biztonsági kockázatok közös problémát jelentenek, így együttműködésre van szükség a megoldási kísérletek során.

Regionális politika

Az EU-nak meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával – Federica Mogherini szerint világos üzenetet kell küldeni ezeknek az országoknak, és meg kell kezdeni a csatlakozást előmozdító tárgyalásokat. Az európai integrációs folyamattal kapcsolatban mindig két eltérő útvonal körvonalazódott: bővítés és/vagy mélyítés. Az uniós tagállamok kormányfőinek egyhangú támogatása szükséges a folyamatok elindításához, azonban Franciaország és Hollandia eddig ellenezte ezeknek a tárgyalásoknak a megnyitását. A másik két nyugat-balkáni országgal (Szerbiával és Montenegróval) már folynak a csatlakozással kapcsolatos konzultációk.

Az Európai Unió elutasítja az iráni ultimátumot

Hassan Rohani, iráni elnök bejelentette, hogy az ország nem fogja teljesíteni a Közös Átfogó Cselekvési Terv (Joint Comprehensive Plan of Action – JCPOA) egyes részeit. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini, valamint Franciaország és Németország külügyminiszterei közös nyilatkozatban aggodalmukat fejezték ki Rohani bejelentése miatt. Ebben Mogherini és a külügyminiszterek azt állították, hogy továbbra is erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az Iránnal folytatott jogszerű kereskedelem folytatását, beleértve az INSTEX megvalósítását, mely egy Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság által létrehozott fizetési mechanizmus, ami lehetővé teszi a vállalatok számára üzleti tevékenység folytatását Iránnal, megkerülve az amerikai szankciókat.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke május 29-től háromnapos körutat tett Közép-Ázsiában, meglátogatva Tádzsikisztánt, Kazahsztánt és Üzbegisztánt. Az EU célja megerősíteni a partnerséget ezekkel az államokkal, illetve szeretnék a gyakorlatban megvalósítani az új EU–Közép-Ázsia Stratégiát. Az országok elnökeivel való megbeszélések során főként a klímaváltozás, környezetvédelem, határvédelem, illetve regionális biztonsági kérdések szerepeltek a napirenden.

Tádzsikisztáni sajtótájékoztatóján Tusk elmondta, hogy az EU a régió államainak szuverenitását teljes mértékben tiszteletben tartva javasol együttműködést főként a beruházások, a kereskedelem és az oktatás területén. Tusk ellátogatott a tádzsik–afgán határra, illetve a Pamír gleccsereihez is, ahol szemmel láthatóak a klímaváltozás hatásai. Az EU erősíteni kívánja együttműködését a régió államaival a terrorizmus, a drogkereskedelem és az erőszakos szélsőségek elleni harcban is. Tusk megemlítette, hogy a legfontosabb a biztonság megteremtése, viszont nem szabad megfeledkezni az emberi jogokról és szabadságról sem.

A kazah fővárosban, Nur-Szultanban Donald Tusk kitért az új EU– Közép-Ázsia Stratégiára is, melynek fontos eleme az energiaügyi és szállítmányozási együttműködés erősítése, illetve a digitális kapcsolatok fejlesztése. Ennek fő oka, hogy az EU Kazahsztán első számú kereskedelmi partnere és külföldi befektetője. Emellett a tárgyalásokon szóba kerültek a kazahsztáni politikai átmenet kérdései is, Tusk Tokajevvel, jelenlegi kazah elnökkel, Nurszultan Nazarbajevvel, nemrég lemondott, első kazah elnökkel is találkozott.

Szankciós politika

Az Európai Unió Tanácsa 2019. május 17-én elfogadta a kiberbiztonságra vonatkozó új jogszabálykeretét. Ez lehetővé teszi az EU számára a kibertérben a támadások és behatolások szankcionálását. A korlátozások a külső fenyegetés, a nemzetközi szervezetek vagy harmadik állam ellen elkövetett offenzív tevékenységek esetén lépnek életbe a közös kül- és biztonságpolitika keretein belül. Az új jogszabályi rendszer lehetővé teszi olyan szervezetek vagy személyek szankcionálását, akik a kibertámadásokért felelősek, vagy bármilyen pénzügyi, technikai vagy egyéb eszközökkel támogatják a kezdeményező felet.
Az intézkedések tartalmazzák a vagyoni eszközök befagyasztását, valamint személyek esetében az EU-ba való beutazás tilalmát. Az EU célja a nyílt és stabil, illetve biztonságos kibertér garantálása. Kulcsfontosságú továbbá, hogy a kibertérben felmerülő vitás kérdéseket, konfliktusokat békés módon kell rendezni, amihez az összes nemzetközi partner kölcsönös kooperációja szükséges.

A Tanács 2019. május 17-én meghosszabbította egy évvel a szíriai rezsim és támogatói elleni szankciókat. A tiltólistán jelenleg 269 személy és 69 szervezet szerepel, akikre érvényes az EU-ba való beutazás tilalma, valamint pénzügyi és vagyoni eszközeik befagyasztása. További korlátozások Szíriával szemben: olajembargó, bizonyos befektetésekre vonatkozó korlátozások, a Szíriai Központi Bank Unióban található vagyoni eszközeinek befagyasztása, exportkorlátozás azon berendezések és technológiák esetében, amelyek belső elnyomás céljára is használhatók, illetve amelyek az interneten vagy a telefonhálózaton keresztüli kommunikáció nyomon követésére, lehallgatására is szolgálhatnak. Az Európai Unió célja a szíriai konfliktus tartós és politikailag megfelelő rendezése.

Brexit

Május 2-án részleges helyhatósági választásokat tartottak az Egyesült Királyságban. Összesen 8804 tanácsnoki mandátumról döntöttek a brit választópolgárok. A választás abszolút vesztesei a nagy pártok, különösen a kormányzó Konzervatív Párt, ugyanis a korábbi, közel 5000 mandátumból 1330-t vesztettek, míg az ellenzéki Munkáspárt a korábbi kétezer mandátumból „mindössze” 84 tanácsnoki pozíciót vesztett. A választáson legtöbbet az EU-ban maradással kampányoló Liberális Demokrata Párt nyert, 706 mandátummal növelték a korábbi eredményüket, ezzel megduplázva képviselőik számát. A Zöldek is előretörtek, közel 200 fővel növelték tanácsnokaik számát. Az összesített eredmények az érintett körzetekben a következő:

• Konzervatív Párt–3654 tanácsos (-1330)
• Munkáspárt–2021 tanácsos (-84)
• Liberális Demokraták–1352 tanácsos (+706)
• Zöldek–265 tanácsos (+194)
• Függetlenek–1044 tanácsos (+604)

A választás a Konzervatív Párt súlyos vereségével zárult, emiatt Theresa May kormányfő a tárgyalások lezárására és a Brexit-megállapodás megkötésére sürgette a Munkáspártot. A tárgyalások a két nagy párt között április eleje óta zajlanak annak érdekében, hogy feloldják a patthelyzetet a parlament alsóházában, így megnyitva az utat a rendezett Brexit előtt. A tárgyalások kapcsán felmerült pletykákat, melyek szerint a kormány napirendre vette a Vámunióban maradást, később cáfolta Theresa May. A kormányfő kijelentette, hogy továbbra is szoros és különleges viszonyt kívánnak fenntartani az EU-val, de a kereskedelemért nem hajlandók fizetni, és kizárólag a szabadkereskedelmi megállapodást tudják elfogadni. Nem sokkal ezt követően a Munkáspárt május 17-én befagyasztotta a tárgyalásokat a kormánypárttal.

Az ellenzékkel való kiegyezési kísérletével azonban May a saját párttagjait is maga ellen haragította. A kormányfő pozíciója a belső nyomásnak és sikertelen megoldási kísérleteinek köszönhetően olyannyira meggyengült, hogy az EP-választások másnapján, május 24-én bejelentette, hogy június 7-én távozik a Konzervatív Párt éléről. A kormány élén addig marad, ameddig a toryk megválasztják az utódját.

May bukásának híre után egyből elkezdődtek a spekulációk a következő kormányfő kilétéről. A verseny a kormányfői pozícióért nagyon zsúfolt a Konzervatív Párton belül, ugyanis közel egy tucat jelentkező van, közöttük több korábbi kormánytag és parlamenti képviselő. A 313 tory képviselő június 14-én egy szavazással 2-re fogja csökkenteni az indulók számát, a június 22-i héten pedig a párt 160 ezer tagja fogja megválasztani a két jelölt közül a következő miniszterelnököt. A legesélyesebbnek a korábbi külügyminisztert és a Brexit-kampány emblematikus alakját, Boris Johnsont tartják. Őt követi a korábbi környezetvédelemért felelős miniszter, Michael Gove. Esélyesnek tartják még Jeremy Huntot, a jelenlegi külügyminisztert is.

Szomszédságpolitika

Johannes Hahn, az EU szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa május 6-án Pozsonyba utazott, hogy részt vegyen az informális V4–Keleti Partnerség találkozón. Ez a Keleti Partnerség jövőjére, a regionális biztonságra, a gazdasági együttműködésre, a kapcsolatokra, az infrastruktúrára és az energiára összpontosított. A találkozó során a biztos találkozott a V4-országok külügyminisztereivel, valamint a hat keleti partnerország képviselőivel is.

Május 13-án az EU keleti partnerországainak állam- és kormányfői, valamint az EU-tagországok külügyminiszterei, és a civil társadalom képviselői gyűltek össze Brüsszelben, hogy megünnepeljék a Keleti Partnerség tizedik évfordulóját. Az eseményen felszólalt Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Donald Tusk, az ET elnöke is. A főképviselő asszony beszédében kifejtette a Keleti Partnerség saját hivatali ideje alatt történt fejlődését, valamint reményét fejezte ki a Partnerség további sikeressége iránt is. Donald Tusk beszédében ismertette a Keleti Partnerség történetét és kiemelte, a kezdeményezésben részt vevő hat ország közül már három rendelkezik társulási megállapodással, mely magában foglal több gazdasági könnyítést, valamint a vízummentességet is.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője május 13-án találkozott Fayez Mustafa al-Sarraj-dzsal, aki az Elnöki Tanács elnöke és Líbia miniszterelnöke, hogy megvitassák az országban kialakult helyzetet. Mogherini elmondta, hogy az Unió továbbra is elvárja az összes résztvevő féltől, hogy szüntesse be katonai tevékenységét, és folytassa a politikai párbeszédet a líbiaiak érdekében. Mindemellett az országban kialakult humanitárius helyzetről is szó esett, hiszen a Tripolit érő támadások miatt ezreknek kellett elhagyniuk otthonukat. Federica Mogherini hangsúlyozta a humanitárius segítség hozzáférhetőségének biztosítását, illetve a civilek védelmének fontosságát. Továbbá kifejezte az ENSZ Főtitkár líbiai különleges képviselőjének, Ghassan Salamének támogatását az EU részéről.

Május 21-én a hét fekete-tengeri ország – Bulgária, Grúzia, Moldova, Románia, Oroszország, Törökország és Ukrajna – miniszterei találkoznak a román fővárosban, hogy a fekete-tengeri közös tengerészeti terv elfogadásáról döntsenek. Ezzel a régió csatlakozik az EU-val szomszédos tengeri medencékhez abból a szempontból, hogy létrejön egy kezdeményezés a nagyobb és fenntarthatóbb gazdasági növekedés érdekében. Az országok három célt terveznek elérni: az egészséges tengeri és partmenti ökoszisztémát; a versenyképes, innovatív és fenntartható kék gazdaságot; valamint a kék gazdaságba való befektetést. A tervezet során létrejött projektek magukban foglalhatják a halászati és környezetvédelmi kérdésköröket is.

Május 21-én az EU jelentést adott ki Örményország fejlődéséről és az EU–örmény kapcsolatok alakulásáról. A jelentés megállapítja az Unió jelentős szerepét az országban zajló reformfolyamatokban. A kormány ütemterve az EU–Örményország átfogó és megerősített partnerségi megállapodás (CEPA) végrehajtására fontos eszköz lesz a reformtervek előmozdításában.

A májusban kialakult északnyugat-szíriai helyzet kapcsán Federica Mogherini, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is kifejezte aggodalmát. A légicsapások és a tüzérség célpontjai ugyanis gyakran iskolák és kórházak, és ez sérti a nemzetközi jogot. Továbbá 150 000 civil – főként gyermekek és nők – hagyta el a területet vagy veszítette életét a kialakult helyzet miatt. Mogherini figyelmeztette Oroszországot és Törökországot, mint a szocsi megállapodás garanciavállalóit, hogy az ő kötelességük biztosítani az egyezmény végrehajtását. A résztvevő feleknek továbbá nemzetközi jogi kötelezettségük a humanitárius segítség eljuttatásának biztosítása a lakosság számára. Mogherini kifejezte az Unió részvétét az áldozatok felé, és gyors gyógyulást kívánt a sebesülteknek. Megjegyezte, hogy Szíriában csak a politikai megoldás hozhat tartós békét. Május 17-én a Tanács meghosszabbította 2020. június 1-ig az országot sújtó szankciókat, amely 270 személyt és 70 szervezetet érint. Mindemellett, az EU egy 18 millió eurós programot indított a felszabadított szír területek stabilizálására.

2019. június 7-én immáron 11. alkalommal rendezte meg a Biztonságpolitikai Szakkollégium éves gálaeseményét, a Biztonságpolitikai Szakestélyt. Az ünnepséget a Szakkollégium tagsága és meghívott vendégeik a Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központ Regiment Éttermében tartották egy vacsora keretei közt.

Az estét Dr. Kaló József, a Szakkollégium elnöke nyitotta meg. Kaló Tanár Úr köszöntötte a megjelenteket, illetve külön megemlékezett Dr. Németh József Lajos Tanár Úrról, a Szakkollégium alapítójáról, aki nem tudott részt venni az eseményen. Kaló József ezután felkérte Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredest, hogy a szakkollégiumi ünnepélyeken megszokott módon ezúttal is tartsa meg ünnepi beszédét.

Szenes Tanár Úr, aki a kezdetektől fogva szakkollégiumunk mentora, elismerésre méltónak nevezte, hogy 2003-ban, az akkor még Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem diákjai önszerveződő módon megalapították a Szakkollégiumot, mely azóta is működik és szüntelenül őrzi az alapítók örökségét. Kiemelte a Biztonságpolitikai Szakkollégium azon egyediségét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem többi szakkollégiuma közül, hogy ez egy belülről, nem pedig egy felülről irányított szervezet, mely lehetőséget ad az egyedi arculatnak és a mindig friss alkotómunkának. Beszéde végén utalt a kapcsolatok fontosságára – például a Magyar Hadtudományi Társasággal, melynek tavasz óta Szenes Tanár Úr az elnöke –, melyek mind egy újabb és jobb útra terelik a közös munkát.

Szenes Tanár Úr köszöntőt mond.

Kaló és Szenes Tanár Urak szavait Szarka Luca, Diákbizottságunk elnökének köszöntője követte. Luca köszönetet mondott a tagság felé az újabb tanév kitartó munkájáért, illetve köszönetet mondott az alapítóknak és a vendégeknek mind a szakmai, mind a financiális támogatásokért. Luca után ismét – igaz csak egy rövid időre – ismét Kaló tanár úré lett a szó, aki megnyitotta az ünnepi vacsorát.

Köszönjük minden kedves vendégünk részvételét a Szakestélyen!

Képek: Kaló József, Ármás Julianna

Jelen értekezésemben definiálom a populizmus szerteágazó fogalmát, fajtáit és mint „jelenség” megerősödésének okait, majd megvizsgálom, hogy az európai parlamenti választások milyen eredménnyel zárultak a populista pártok számára, és milyen irányt vesz az európai integráció. Külön szeretném kiemelni a populizmus veszélyes hatásait a liberális demokráciákra.

Újra a kutatások és az érdeklődés középpontjába került a populizmus, holott egyáltalán nem újkeletű témakörről és problémáról van szó. Ahogyan Jan-Werner Müller What is Populism című könyvében írja: már 1967-ben nagyszabású konferencia keretében próbálták definiálni – nem sok sikerrel – a populizmus jelenségét a London School of Economicsban. A konferenciáról készült kötet előszavában pedig Ghita Ionescu és Ernest Gellner a következőket fogalmazták meg nagyon találóan: „Kísértet járja be a világot, a populizmus kísértete.”

A konferencia időpontja azért is érdekes többek között, mert ekkor volt a nyugati világban a kapitalizmus aranykora, nemcsak a növekedés és gyarapodás ütemére gondolok, hanem a vagyoni egyenlőtlenségek is ebben az időszakban voltak a legalacsonyabb szinten. Ezekben az időkben teljesedett ki Németországban a Wirtschaftswunder, Franciaországban a les trente glorieuses dicsőséges három évtizede, és az Egyesült Királyságban ebben a korszakban mondta Harold MacMillan miniszterelnök: „You have never had it so good”.

Véleményem szerint a populizmus nem tekinthető egy kodifikált doktrínának, hanem meghatározott igények és követelések halmazának, amit belső logika köt össze. Ebből következően ideológiának sem tekintem az elemzés során – maximum „thin ideology”-nak –, mivel csak egyetlen egy jól meghatározott célterületre összpontosít, mégpedig a politika és hatalom világára. Benjamin Arditi a következő ironikus anekdotával írja le a Populism and the Mirror of Democracy című kötetben jelenséget: „A populizmus olyan, mint a részeg vendég egy vacsorán: nem tarja tiszteletben az asztali illemet, udvariatlan, és még az is megeshet, hogy flörtölni kezd más vendégek feleségével. Ugyanakkor kegyetlenül lerántja a leplet a liberális demokráciáról, amely hajlamos megfeledkezni arról, hogy princípiuma a népszuverenitás lenne”.

A definíciók pontos körbehatárolását az sem segíti, hogy a köznyelvben a populista jelző szinte sosem egy adott konkrét meghatározáson alapul, hanem pusztán azon múlik, hogy a konkrét megszólaló éppen mit tekint és értelmez politikai értelemben demagógnak, felelőtlennek, vagy éppen szélsőségesnek. A legnagyobb veszély, amit a populizmus hordoz magában, az nem más, mint a pluralizmus ellenzése. Az állításuk szerint egyedül ők képesek a „valódi” nép képviseletére, így minden politikai versenytárs illegitim, továbbá, akik nem őket támogatják, azok nem is részesei a „valódi” népnek.

A másik fontos alapvonása nélkül sem tudjuk megérteni, megvizsgálni a populizmus térnyerését. Ez az úgynevezett vezér-elv aspektusa. Az ezredforduló környékén jelent meg a vezérdemokrácia definíciója aktívan a politikatudományban. A weberi koncepció szerint demokráciákban a szavazók nem programok alapján döntenek egyik vagy másik párt mellett, hanem a döntő mozzanat a politikai vezérek érzelmekre ható – racionális érvek nélküli – karizmatikus megjelenése lesz. Ma a populizmus és a vezér-elv egymástól elválaszthatatlan, és értelmezési keretben sem lehet őket elszeparálni. Sikeres populizmus – értve ezalatt a hatalom megszerzését, majd birtoklását – nincs vezér-elv hiányában. A vezér, mint messiás jelenik meg, aki meghallgatja és megérti a „nép szavát”.

Az egyenlőtlenség és a populista pártok támogatottsága közötti összefüggés

Le kell szögezni a kapitalizmus két nagyon fontos alapvonását, mégpedig, hogy az egyenlőtlenségre hajlamos, és bizonyos mértékű munkanélküliség mindig fenn fog állni a rendszerben. A liberális demokrácia törvény előtti egyenlősége nem vonja maga után a gazdasági egyenlőséget.

Az Alternative für Deuschland (AfD) helyzetéről szólnék pár gondolatot. Az AfD pártot az euró és eurózóna ellen hozták létre, számos közgazdászprofesszor támogatásával. Amikor elemezzük az AfD eredményeit a különböző választásokon, akkor azt figyelhetjük meg, hogy zömmel a volt NDK területein tudtak kiemelkedő eredményt elérni, míg a párt az ország nyugati felében jóval szerényebb támogatással büszkélkedhet. A pártok szavazóbázisa és a jövedelmek összefüggéseit vizsgáló kutatás kimutatta, hogy az AfD-re szavazók nettó átlagkeresete elmarad a többi pártra voksolókétól. A keleti országrészek kevésbé sikeres felzárkózása a nyugati országrészekhez annyiban járulhatott hozzá az AfD megerősödéséhez, hogy a mainstream pártok nem tudták ezeket a szavazókat becsatornázni a saját táborukba, illetve a fiskális ösztönzőket – amivel a Nyugat kárpótolni szerette volna az NDK lakosait – nem strukturális reformokra használták fel. A jelentős összegből kisebb részt infrastrukturális beruházásokra, de túlnyomó részét jóléti kiadásokra fordították. Vannak olyan települések az említett térségben, amelyek az adott tartományi ösztönzők nélkül életképtelenek lennének, és egyedül nem képesek ellátni a terület feladatait, kielégíteni a lakosság igényeit.

Populizmus az Európai Unióban

Az elmúlt években a populizmus útja a mainstream felé mutat, és nemcsak a jelenség bukkant fel újra, hanem populista pártok felemelkedését és hatalomra kerülését is magában foglalják az elmúlt évek történései. A Policy Solutions 2016-ban publikált kiadványban is bebizonyosodott, hogy az Európai Unió – Málta kivételével – minden tagállamában mozgolódásnak indultak a populista pártok és mozgalmak, sőt bizonyos országokban bal- és jobboldali populista formációk kormányzó erővé is váltak, illetve egyes tagállamokban mindkét ideológiai oldal populista pártjai léteznek. Az Európai Unióban rossz sajtóvisszhangja van a populizmusnak, általában a szélsőjobboldali, euroszkeptikus pártokat, vagy károsnak ítélt történelmi figurákra utalnak vele; mint amilyen a fasizmus, vagy nácizmus ideológiai rendszere volt, és az sem ritka, hogy Hitler, vagy Mussolini nevével fémjelzett berendezkedést azonosítsanak egyes populista pártokkal.

Keveset foglalkozunk a populizmus pozitív(!) – mert ilyen is van – oldalával, ami nem mást kíván elérni, mint az elitek társadalmi, gazdasági és politikai döntések feletti monopóliumának a széttörését. Ezt a választópolgárok minél nagyobb hányadának a döntések folyamatába való bevonásával próbálja elérni, bár tény, hogy a választások – még ha sok országban csak 4-5 évenkénti lehetőség is – nem az elitek kiváltsága, hanem minden választásra jogosult esélye, felelőssége és kötelessége is egyben.

EP-választások eredményei

Tavaly októberben is úgy fogalmaztam, hogy nagy valószínűséggel az Európai Néppárt (EPP) fogja adni a legnagyobb frakciót, bár kisebb támogatással, mint az előző ciklusban. Illetve arra is utaltam, hogy a tét egyáltalán nem kicsi, bár felesleges „sorsfordító”, „sorsdöntő” stb. választásokat emlegetni, mert az új EP felállása után is a fő döntéshozó és végrehajtó testület az Európai Tanács és Európai Bizottság maradnak. A Néppártnak és a szociáldemokratáknak (Progressive Alliance of Socialists and Democrats – S&D) már nincs meg a többségük, tehát mindenképp kell egy harmadik erő, hogy a többség, vagyis a parlamenti helyek felénél legalább eggyel több (minimum 376) szavazat biztosítva legyen. A jelenlegi választásokon a leginkább meglepetés, hogy a liberálisok (Alliance of Liberals and Democrats for Europe – ALDE) és a Zöldek (Greens) nagyot nyertek.

Forrás: Európai Parlament

Ezzel szemben a jobboldali populisták ugyan növelni tudták képviselőiknek a számát, de messze elmaradt a korábbi várakozásoktól, inkább egy hosszútávú, folyamatos emelkedésnek lehetünk tanúi, mintsem földindulásszerű áttörésnek. De ez nem ad okot a mérsékelt pártoknak a megnyugvásra, ez egy ideiglenes és csekély győzelemnek tűnik, ami hamar odaveszhet, ha figyelmen kívül hagyják azokat a problémaköröket, amiket a populista pártok szemmel láthatóan sikeresebben napirendre tűztek. Akkor viszont, ha az új többség világos alternatívákat tud a populista pártok által felvetett kérdésekre, uniós problémákra adni, akkor ezek a nagyon heterogén populista–nacionalista pártok akár teljesen el is szigetelődhetnek az uniós intézményben. Ezt támasztja alá, hogy a nagy populista szövetség megkötése is elmarad, ugyanis a lengyelországi PiS kizárta annak a lehetőségét, hogy a Matteo Salvini, Orbán Viktor és Marine Le Pen vezetőkkel fémjelzett euronacionalista–populista új frakcióhoz kapcsolódna, mert ezen politikusok pártjainak kimondottan jó a kapcsolata Oroszországgal. Emellett a Nigale Farage vezette Brexit Párt sem akar ebbe a csapatba tartozni. Sőt, egyre kisebb az esélye annak, hogy az Orbán vezette Fidesz is csatlakozna a Salvini-csoporthoz, inkább a Fidesz is (már) maradna az EPP frakciójában, ahol kevésbé lenne látványos az az elszigetelődés, ami jelenleg mutatkozik a magyar párttal szemben.

A populista pártok kevésbé jó szereplésének az okai között említhetjük, hogy már nem a migrációs politika dominált mindenhol, a mérsékelt pártok, közülük különösen a liberális és zöldek jól felépített kampánnyal, megfelelően felléptek a populista pártokkal szemben. A zöldek előretörését mutatja, hogy a klímaváltozás hatásait már saját bőrünkön érezzük és ezzel a témával sok embert lehetett az urnákhoz vinni.

Az úgynevezett Spitzenkandidat rendszerben az európai választásokon a legtöbb szavazatban részesülő politikai csoport vezetőjét szavazza meg az EP a Bizottság élére. Most többen, főleg Macron, francia elnök vitatja Merkellel szemben, hogy az uniós mechanizmus automatizmust jelentene, így a frakciók elállhatnának attól, hogy a kampányban csúcsjelöltek közül kerüljön ki a következő EB vezetője. Merkel továbbra is kiáll Manfred Weber jelölése mellett, azonban pozícióját rontja, hogy pártja a megszokotthoz képest jóval alacsonyabb eredményeket ért el, ugyanis a CDU/CSU pártszövetség mindössze a szavazatok 26%-át kapta, ami még a tavalyi parlamenti választások 33%-tól is jócskán elmaradt, viszont a németországi hagyományos néppárti és szociáldemokrata pártok gyengeségeiből nem a szélsőséges AfD tudott a leginkább megerősödni, hanem a Zöldek, mely ezzel a választással a legnépszerűbb pártok közé került. További nehézség, hogy az Európai Tanács és az Európai Központi Bank élére is új jelöltet kell találni, mert Donald Tusk és Mario Draghi mandátumaik lejárnak, így elhúzódó tárgyalások fognak kezdődni az eljövendő hónapokban.

Merre tovább Európai Unió?

A mostani választások megmutatták, hogy számolni kell a populista erőkkel és ez a fajta érdektelen és elszigeteléssel próbálkozó politika, amit a mainstream pártok csináltak, a jövőben nem lesz sikeres. Válaszokat, valós alternatívákat kell nyújtani a globalizmussal együttjáró jelenségekre, mint klímaváltozás, migráció, kiberbiztonság, ipar 4.0 stb. Ezek többsége nem értelmezhető nemzetállami keretek között, nemhogy megoldásokat tudjanak adni egyedül a tagállamok. Ezenfelül, a kizárólag nemzetállami struktúrákban való gondolkodás előbb-utóbb túlzott önérdekkövetésben és önérdekérvényesítésben csúcsosodik ki, ami magával vonzza, illetve tovább szítja a nacionalizmus felerősödését és az etnonacionalista nézőpontokat.

Az Európai Unió történetében az eddig többé-kevésbé lineáris fejlődés a folyamatos bővítéssel, és az egyre inkább felszínre törő különbségekkel a többsebességes Európa-koncepció felé tolódott el. Az Unió reformra szorul mind az intézmények, mind szellemisége és tevékenységének fókusza szempontjából. A Lisszaboni Szerződés (2007) elfogadása csak egy nagyon nehezen véghezvitt félmegoldással ér fel, és mindenféleképp visszalépést jelent a nem ratifikált Alkotmány Szerződéssel (2004) szemben. A legfrissebb, integráció szintjeit leíró uniós tipológia-meghatározása a következőkből áll: szabadkereskedelmi övezet, vámunió, közös piac, egységes piac, gazdasági és monetáris unió, politikai unió, gazdasági kormányzás és bankunió, fiskális unió, politikai unió. A 2008-as pénzügyi válság – ami átterjedt az eurózónára is – után elindított reformhullámok érintik a gazdasági kormányzást, az adózást, a nyugdíjrendszert, a Bankuniót és egy sor más területet is, ami egyértelműen az integráció további mélyítése felé mutat – a tagállamok fejlődésének konvergálása –, vagyis elmozdulás a fiskális unió irányába. Az elmúlt évek változásai tökéletesen jelzik, hogy az Európai Bizottság (EB) az integráció mélyítése felé tesz egyértelmű és kevésbé egyértelmű lépéseket, gondolok itt elsősorban a csak eurózóna tagokra kötelező szabályozásokra, mint amilyen a Bankunióval és a tőkepiaci unióval összefüggő új szabályozások, amelyek egyik oldalról a mélyítést segítik elő, a másik oldalról viszont növelik a tagállamok közötti differenciát. Ez nem véletlen és nem  színfalak mögötti politizálás, hanem azt mutatja, hogy az európai integrációt egy ún. „egyirányú sztrádával” lehetne jellemezni, ahol lassítani, vagy a forgalommal szembe menni – nem hatékonyan és nem is optimálisan működő – kis időre lehetséges ugyan, de előbb-utóbb tarthatatlanná válnak ezek a folyamatok.

A modern európai integráció sikerei ellenére is egy rendkívül instabil és sérülékeny képződmény. Ennek legfőbb ismertetőjegye az öndefiníció hiánya. Európa még ma is folyamatosan alakuló, formálódó konglomerátum, és nem egy teljes, kész tagállamokból álló „intézmény?”, „birodalom?”, „integráció?”, vagy a cél az „Európai Egyesült Államok?” Egyébként  teljesen érdektelen, hogy minek nevezzük, mert a fejlődési irány a fentebb említettek miatt egyértelmű, azonban elérése időben jelenleg meghatározhatatlan. Ettől a fejlődési törekvéstől véleményem szerint csak akkor lehet eltérni, ha az Európai Unió a jelenlegi formájában teljesen kiüresedik, és ezáltal megszűnik.

És mi lesz a jövőben?

Francis Fukuyama filozófus a populizmussal kapcsolatban úgy fogalmazott: „a populizmus rövid távon kielégíthet szenvedélyes ígéreteket, óhajokat, de végső soron olyan politikát hoz létre, ami hosszútávon teljes mértékben összeegyeztethetetlen, mert financiálisan, vagy politikailag katasztrofális jövőt mutat.” Fukuyama a Foreign Affairs (2018/9-10.) számában arról értekezik, hogy az identitáspolitika a liberális demokráciák végét jelentheti, amennyiben a társadalmakon belül több külön identitással rendelkező csoport jön létre, ami elvezet az állam kollektív döntéshozó funkciójának a végéhez. Ez rendkívül veszélyes lehet, ha a folyamatok összekapcsolódnak a nacionalizmussal, vagy a populizmussal. A globalizáció legújabb hullámának már említett radikális változásai elvezettek oda, hogy a politika fő vezérelve a gazdasági kérdésekről – ami meghatározta a második világháború utáni évtizedeket – az identitáspolitikára tevődött át. E procedúra keretében a baloldali pártok megváltoztatták stratégiájukat (az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában), és egyre inkább elfordultak a munkásosztály széles tömegeitől, helyettük egyre kisebb, marginalizált csoportok felé nyitottak. Ezzel párhuzamosan a jobboldal a nemzeti identitás megvédését tűzte ki célul, ami gyakran kapcsolódik etnikumhoz, vagy valláshoz.

A társadalomtudományok és a politika terén rendkívül nehéz jóslatokba bocsátkozni. A populizmus, mint említettem, nem egy újkeletű dolog, régóta velünk él, és véleményem szerint még jó ideig velünk is marad, de régiós szinten nem egyforma arányban. A populizmus a képviseleti politikát folyamatosan árnyékként követi, felemelkedése egyben a technokrácia lehanyatlását is mutatja számunkra. Míg az előbbi jelenség azt hirdeti: „egyetlen autentikus népakarat létezik”, az utóbbi jelenség pedig azt, hogy „egy helyes politikai megoldás van” – ebben az értelemben mindkettő apolitikussá teszi és kiüresíti a liberális demokráciákat. Ennek a felismerése különösen fontos Európán belül, mert újabb bizonyíték, például a válságkezelés döntéseinek meghozatalára, amelyek a publikum számára már-már érthetetlenül bonyolult procedúrákban születtek meg. A nyugati országok demokráciái és pártrendszerei sokkal inkább tudnak alkalmazkodni a kialakult helyzethez, így a megoldáshoz is hamarabb fognak eljutni, mint például Kelet-Közép-Európa posztszocialista tagállamai. Térségünk régiója különösen küzd Ralf Dahrendorf híres tételének tartalmi felvetésével, miszerint: „egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz azonban hatvan év kell”.

Végezetül saját elgondolásom vetülete az, hogy megemlítsem azt, hogy a nyugati demokráciák (sem) csak úgy vannak, léteznek, hanem folyamatosan változnak, fejlődnek, átalakulnak, mint ahogy a világunk egésze is. Ágh Attila ahogyan „A politika alulnézetben” c. könyvében fogalmaz: „a demokráciák fejlődés tele van ellentmondásokkal, ún. demokráciadeficitekkel. Ezek visszafogják az aktuális átalakulást, fejlődést, azonban hatásukra olyan mozgalmak születnek meg, amelyek követeléseikkel segítik a válságból való kilábalást.” A képviseleti demokráciákra is szüntelenül árnyék vetül, mikor mi, de ha képesek vagyunk a populizmust és annak fundamentumait megfelelően értelmezni, akkor közelebb kerülhetünk a demokráciáink megértéséhez is.

További irodalom:

1. Ágh Attila: A politika alulnézetben. Progress könyvek, Noran Libro, Budapest, 2017.
2. Arditi, Benjamin: Populism as an Internal Periphery of Democratic Politics in.: Francisco Panizza: Populism and Mirror of Democracy, (Lonon: Verso, 2005), 72-98.https://eclass.uoa.gr/modules/document/file.php/MEDIA279/Populism/21.edited%20book_Populism%20and%20the%20Mirro.pdf (Letöltve: 2019. április 19.).
3. Banos Benjámin: Sargentini-jelentés – és ami mögötte van, http://biztonsagpolitika.hu/egyeb/eu-hirfigyelo-2018-szeptember (Letöltve: 2019. június 5.).
4. Boros Tamás – Kadlót Tibor: A populizmus helyzete az Európai Unióban – Populista trendek és témák 2016-ban, https://library.fes.de/pdf-files/bueros/budapest/12992.pdf (Letöltve: 2019. április 19.).
5. Dahrendorf, Ralf: Reflection on the revolution in Europa. Times Book, New Brunswick, New Jersey, 2005. 99-100.
6. Fukuyama, Francis: Against Identity Politics – The New Tribalism and the Crisis of Democracy 2018. https://www.foreignaffairs.com/articles/americas/2018-08-14/against-identity-politics-tribalism-francis-fukuyama (Letöltve: 2019. április 19.).
7. Fukuyama, Francis: What is Populism https://medium.com/stanfordcddrl/what-is-populism-eb9fcf443c88 (Letöltve: 2019. április 19.).
8. Ionescu, Ghita –Gellner, Ernest: Populism, Its Meaning and National Characteristics https://www.scribd.com/document/355467963/Populism-Ghita-Ionescu (Letöltve: 2019. április 19.).
9. Körösényi András: Politikai képviselet a vezérdemokráciában, Politikatudományi Szemle 2003. 4. szám, http://www.poltudszemle.hu/szamok/2003_4szam/2003_4_korosenyi.pdf (letöltve: 2019. április 19.).
10. Lengfeld, Holger: https://www.sueddeutsche.de/kultur/abgehaengte-bevoelkerungsgruppen-afd-waehler-sind-nicht-wirtschaftlich-sondern-kulturell-abgehaengt-1.3675805 (Lengfeld, 2017.).
11. Marján Attila: Európai gazdasági és politikai föderlizmus, Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 2013.
12. Müller, Jan-Werner: What is populism?, University of Pennsylvania Press Philadelphia, 2016.
13. Molnár, Tamás Levente: Németország egy történelmi fordulópont kezdetén – A 2017-es német szövetségi választások elemzése, KKI Elemzések, E-2017/19. https://kki.hu/assets/upload/19_KKI-elemzes_DEU_Molnar_20171012.pdf (Letöltve: 2019. április 19.).
14. Palánkai, Tibor: Economics of Global and Regional Integration, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2014.
15. Pogátsa, Zoltán: A Piketty-jelenség 1. http://ujegyenloseg.hu/a-piketty-jelenseg-i-thomas-piketty-toke-a-huszonegyedik-szazadban/ (Letöltve: 2019. április 19.)
16. Szicherle, Tibor: Az EP jövője: minden a régi kerékvágásban, csak máshogy, https://pcblog.atlatszo.hu/2019/05/29/az-ep-jovoje-minden-a-regi-kerekvagasban-csak-mashogy/?fbclid=IwAR3ZPXCKD6h5bGq4LAz3qjXOHO1VUIZtX6Djdqg0Z84a_Sy-51-iPBO1WpU (Letöltve: 2019. június 5.).

2019. május 4-én a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád szervezet (PIJ) 690 rakétát lőtt ki a Gázai övezetből dél-izraeli civil területekre. Négy izraeli ember életét vesztette a támadásban, további 130 megsebesült és több százan sokkos állapotba kerültek. Az eset azért is megdöbbentő, mert iskolákat, óvodákat, otthonokat és további civil célpontokat ért a támadás. Az izraeli elhárítórendszer 240 rakétát semlegesített a 690-ből, ezzel megakadályozva további izraeli városok eltalálását.

Válaszul az Izraeli Védelmi Erők (IDF) 350 Hamász és PIJ terrorista célpontot bombázott a Gázai övezetben. A találatok közt rakétakilövő állomások, terrorista csoportok, operatív és parancsnoki központok, fegyverraktárak, megfigyelőpontok és katonai bázisok szerepeltek.

Válaszcsapás egy kibertámadásra

Palesztinok az izraeli légicsapások után. Kép forrása: eu.usatoday.com, Khalil Hamra, AP

Május 5-én az IDF egy Twitter üzenetben megerősítette, hogy egy bekövetkező kibertámadást akadályoztak meg légicsapással.  Az IDF közleménye szerint, mikor a digitális fenyegetést azonosították és hatástalanították, a vadászrepülőgépek megsemmisítő csapást mértek a terrorszervezet kiberegységének központjára. „A HamasCyberHQ.exe-t eltávolították, hála a sikeres kibervédelmi műveletnek”, olvasható a közleményben. Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka, akit csak rangja és héber nevének első betűjéből lehet azonosítani, Brig.Gen. ”Dalet” szerint a kibertámadás izraeli állampolgárok életét veszélyeztette volna. További információk a meghiúsult kibertámadásról nem hozhatók nyilvánosságra az izraeli kiberképességek védelme miatt, egy bizonyos, hogy végig egy lépéssel a Hamász hackercsoportja előtt járt az IDF.

Az IDF hivatalos Twitter bejegyzése. Kép forrása: https://twitter.com/idf

Az IDF szerint ez a kiberművelet egy kollaboratív erőfeszítés révén valósult meg a Harcászati Intelligencia Egység 8200 (Unit 8200 of Military Intelligence), az Izraeli Védelmi Erők Távadatközlő Igazgatósága és a Shin Bet biztonsági szolgálat részéről. „Izrael kibervédelmi képességei olyannyira hatásosak, hogy a Hamász nem tudott és nem is fog tudni véghezvinni sikeres támadásokat a kibertérben.” – nyilatkozta egy Shin Bet tisztviselő. Ez volt az első olyan eset, ahol izraeli katonák megakadályoztak egy kibertámadást, fizikai térben történő válaszcsapással.

A kibertér megítélése nemzetközi jogi szempontból

2011-ben, a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián esett szó először az új technológiákat alkalmazó információs hadviselésről nagy nyilvánosság előtt. Ban Ki Mun, akkori ENSZ Főtitkár nyilatkozata szerint a nemzetközi közösségnek együtt kell fellépnie a kibertámadások ellen. Megállapították, hogy a kiberbűnözés, a terrorizmus és a kémkedés közti határt nem lehet élesen elválasztani egymástól az interneten.

A kibertér definiálása során számos nehézségbe ütköznek a kutatók, mivel a probléma oka a megfogható tér hiánya. Mi a kibertér? Honnan kezdődik, és meddig húzódik a határa? Hogyan lehet szabályozási területként értelmezni? Ezek mind olyan kérdések, amelyek a mai napig megosztják a kutatókat és szakértőket a fogalom meghatározása során. Mivel az egész nemzetközi jogrend a szuverén államokon és azok egymás közti nemzetközi szerződésein alapszik, a nemzetközi humanitárius jog alkalmazása során a nemzetközi jog elválaszthatatlan az államterülettől. A kiberhadviselés folyamán nehezen, vagy alig lehet területiségre alapozni, mivel nincsenek olyan határok, amelyek a fizikai hadszíntéren jelen vannak.

A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja 2008-ban ajánlásokat tett a nemzetközi jog alkalmazására a kibertérben. 2013-ban elkészült a Tallinn Manual, azaz Tallinni Kézikönyv, melynek a frissített kiadása 2017-ben jelent meg. A 2014-es NATO walesi csúcsán a Szövetség elismerte, hogy a nemzetközi jog, így a nemzetközi humanitárius jog és az ENSZ Alapokmánya érvényes a kibertérben is. A kézikönyv azonban nem fontos iránymutatásokat tartalmaz a kibertér és a nemzetközi jog viszonyában, hanem a tartalma nemzetközileg közösen elfogadott normákból áll, tehát vannak olyan normák a kibertérben, amelyek kötelező érvényűek nemzetközi egyezmények által, de vannak olyanok, amelyek nem kötelező érvényű jogi aktusok. Az utóbbiak az elvárt magatartásra vonatkoznak és inkább referenciák, amelyeket a diplomáciában lehet alkalmazni.

A Tallinni Kézikönyv a háborúinditás jogát (jus ad bellum) és a nemzetközi humanitárius jogot (jus in bello) tárgyalja részletesen. Az ENSZ Alapokmányának 2. (4) bekezdése mondja ki az államok közötti erőszak tilalmát. A Tallini Kézikönyv javaslatot tesz a kibertámadás meghatározására, amely szerint:

„Egy kibertámadás olyan akár támadó, akár védelmi jellegű művelet, amely alapján személyek sérülése vagy halála, objektumok megrongálódása vagy megsemmisülése megalapozottan várható.”

2016-ban a varsói csúcson a NATO elismerte a kiberteret a negyedik hadszíntérként, így tovább mélyülhetett a fogalmak és a további normák meghatározása.

Mikor lehet alkalmazni a hagyományos erőnemeket kibertámadás esetén?

Két nemzet konfliktusa a kibertérben is folytatódik? Kép forrása: IBTimes UK

Ez egy igen érdekes vitakör a kiberbiztonsági és kiberstratégiai szakterületen belül is. Ahogy a kiberhadviselés alapvető elemét képezi a hatalomnak, a kérdés, hogy milyen módon lehet a tradicionális harcászati eszközöket a kibertérhez ”kapcsolni”, egyre inkább fontosabbá válik. Vajon mikor egy ország kibertámadást szenved el, csak a kibertérben reagálhat a támadásokra, vagy szabadon használhat fizikai csapásokat? A fizikai válaszcsapással csökkenthetők-e az újabb kibertámadások? Amennyiben egy ország az utóbbit választja, az eset tekinthető-e a veszély fokozásának?

Ezekre a kérdésekre nincs még válasz egészen addig, amíg precedenssé nem válnak ezek a jogok a kibertérből származó fenyegetések és támadások során. A Tallini Kézikönyv szerint egy kibertámadást fegyveres támadásnak lehet tekinteni. Pontosabban olyan támadásnak, amely nagyszámú ember életét veszélyezteti vagy kioltja, illetve az infrastruktúrában jelentős kárt okoz. A fegyveres támadásra pedig az ENSZ BT felhatalmazásával és az önvédelem jogával lehet válaszcsapást mérni.

Mit mondanak a szakértők?

Mivel gyakorlatban erre nem volt még példa, hogy kibertámadásra fegyveres támadással válaszoljanak, így az amerikai kiberbiztonsági szakértők is figyelemmel kísérték az esetet. Érdeklődésük középpontjában az áll, hogy az izraeli fizikai válasz precedensjoggal bír-e majd a közeljövőben, különösen az Amerikai Egyesült Államok számára. Közülük sokan aggodalmukat fejezték ki, hogy a kibertámadások olyan erősödő eseményspirálokat eredményeznének, amelyekben az államok további csapásokat mérnének egymásra. A gyakorlatban idáig a kibertámadásokra diplomáciai válaszok, gazdasági szankciók érkeztek.

Példák a megtorlásra

Az USA által 2015-ben bevetett drón Kép forrása: bbc.com

Például a Stuxnet vírus (amelynek az  iráni Bushehr erőmű  urániumdúsító berendezései voltak a célpontjai) felfedezése után egy évvel, feltételezhetően Irán által DDoS támadás érte az Egyesült Államok pénzügyi rendszereit. Ugyanígy, az USA kormánya az észak-koreai kibertámadásokra (WannaCry és Sony-t érő támadások) vádakkal és szankciókkal reagált.

A ”legelső”, közvélemény által is ismert példa fizikai válaszcsapásra 2015-ben történt, mikor az Amerikai Egyesült Államok dróntámadást intézett az Iszlám Állam közösségi médiáját üzemeltető alkalmazottak ellen. Az USA-nak hosszú időt vett igénybe a folyamat előkészítése és az ISIS elleni támadás kivitelezése.

Összegezve

Izraeli katonák őrt állnak a gázai határon. Kép forrása: Judah Ari Gross/Times of Israel

Amennyiben a fent említett példákat megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy valóban Izrael volt az első olyan állam, amely azonnali fizikai beavatkozással élt egy kibertámadás során. Mivel az esemény a Gázai övezetből érkező rakéták és a kibertérből érkező fenyegetések során történtek egy folyamatos misszió keretén belül, így ebben a kontextusban egy egyszeri légicsapás nem nevezhető ”követendő példának”. Mindkét fél erőszakos fegyveres támadást intézett egymás irányába. A légicsapást követő napon a felek Egyiptom és Katar közvetítő szerepének segítségével hat hónapos fegyverszünetet kötöttek. Mindenesetre megkérdőjelezhető, hogy vajon valóban ki fog-e tartani ez a féléves fegyverszünet, illetve, hogy ez a fegyverszünet érvényes-e a kibertérre is.

Március 19-én, közel három évtizednyi egyeduralom után televízióban jelentette be lemondását Kazahsztán első és eddigi egyetlen elnöke (1990-2019), a – sokak által – világ „utolsó szovjet típusú vezetőjeként” ismert Nurszultan Nazarbajev. Váratlan és meglepő lemondása azonban nem végső visszavonulását jelenti a nagypolitikától, pusztán az elnöki szék elhagyását takarja, hiszen korábban megszavazottan alkotmányos joga van élethosszig betekinteni a bel- és külpolitikába, illetve a biztonsági szolgálatok munkájába. Milyen sors vár a Nur Otan párt legendás vezetőjére, aki 2015-ben még a szavazatok 97%-ával nyert – illetve akinek nevét már a főváros, Nur-Szultan, avagy az egykori Asztana is őrzi – és családjára? Az üzbég vagy a szingapúri modell érvényesül? Cikkemben erre próbálok választ találni.

Akár Első Elnök, akár a Nép Vezetője, vagy Elbasy (a Nép Első Embere) néven referálunk rá, mind tudjuk, hogy az 1940-ben született Nurszultan Nazarbajevre gondolunk. A modern Kazahsztán erőskezű létrehozójának hosszú politikai pályafutása volt (van), melynek alapjait a zastoi (a „stagnálás-korszaka”, 1970-1990) alatt szerezte. Ezalatt volt tagja a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a Gorbacsovot megpuccsolni kívánó Politburo-csoportnak, illetve nemcsak elnöki tisztséget töltött be az időszak alatt, de rendelkezett az országgyűlés elnöke, a Biztonsági Tanács elnöke és az Alkotmányos Tanács elnöke címekkel is, mindamellett, hogy a (valójában egyetlen és) legnagyobb pártnak, a Nur Otannak is vezetője megalakulása óta. Nemcsak hatalomra, hanem óriási vagyonra is szert tett, melyet részben az országra, részben saját családjára költött. Sokak szerint ezáltal egy egyszerű posztszovjet diktátor, azonban mások szerint Közép-Ázsia Li Kuang-jaója (Szingapúr megalapítója és első miniszerelnöke, 1959-1990).

Nyilvánvaló tény, hogy Nazarbajev sokra tartotta Lee hagyatékát, sokak szerint kettejük lemondása között is rengeteg hasonlóság van. Az idős államférfi, aki a háttérben kézben tartja a hatalmat, de ugyanakkor megalapozza a halála utáni jövőt, akár szimpatikus szerep is lehet Nazarbajev számára, ráadásul ahogy szokták mondani, Lee az autokrata vezetést úgymond „vonzóvá” tette azáltal, hogy vezetése alatt a demokrácia csorbításával pénzügyi és gazdasági központot hozott létre országából, mely szintén igazolja ezen elméletet. Nazarbajev túlélte a Szovjetunió bukását, hatalomon maradt, láthatta, kortársai hol buktak el, miben hibáztak. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a két vezető között, az időszakuk alatt mérhető korrupció Nazarbajevnél sokkal magasabb volt, mint Linél. Pont ebből ítélve, az ex-kazah vezető talán legfontosabb célja, hogy biztosítsa saját és családja helyét, illetve rögzítse emlékét, mint „honalapító atyácska”. Egy ilyesfajta terv érdekében a szigorú centralizációs politika, melyben a politika és a gazdaság összefonódik esszenciális. Továbbá előrelátó reformok is szükségesek lesznek, egyfajta hosszútávú stratégiaként, a háttérből irányítva, mellyel bebiztosítja az ország prosperitását, és melyek egyértelműen így az ő nevéhez lesznek kötve.

Az új, 2020 áprilisáig kinevezett elnök Kaszim-Zsomart Tokajev lett, aki a legutóbbi időkben a Szenátus elnöke volt, korábban pedig kétszer is betöltötte a külügyminiszteri posztot (1994-1999, 2003-2007) és még az ENSZ genfi irodájának főtitkára is volt(2011-2013). A 65 éves Tokajev egy vérbeli lojalista, akire Nazarbajev nyugodt szívvel rábízhatta az elnökséget, garantált, hogy az elvbeli kontinuitás biztosított, hiszen ő inkább a konformista vonalat képviseli, mint a reformert. Sokak szerint azonban Nazarbajevnek nincsenek hosszú távú tervei Tokajevvel, helyette a Szenátus új elnöke, Nazarbajev legidősebb lánya, Dariga Nazabajeva lehet jövőre ilyenkor Kazahsztán elnöke, aki ráadásul korábban már töltött be miniszterelnök-helyettes pozíciót is.

Látni kell azonban, hogy a dinasztikus öröklődés eddig mindössze egy posztszovjet országban sikerült, Azerbajdzsánban, ahol Hejdar Alijevet fia, Ilham Alijev váltotta; melyből érezhető, hogy egy ilyesfajta lépés nagyon sok előkészületet és tervezést igényel. Egészen a választásokig három fontos feladata van a kazah vezetésnek: a politikai erő központosításának megtartása, az egyre szélesebb körű társadalmi elégedetlenség felszámolása és a személyes kultusz felépítése, mely már el is kezdődött. Bejelentették, hogy minden kazah városban lesz egy utca, amely az Első Elnök nevét fogja őrizni, szintúgy, mint egy sugárút Almatiban vagy az asztanai (nur-szultani) reptér, illetve számos emlékm is tervező asztalra került, mely mind Nurszultan Nazarbajevet fogja éltetni. Chris Weafer, a moszkvai központú Macro-Advisory Ltd szenior partnere szerint „A valódi verseny a hatalomért a falak mögött fog zajlani, nem publikusan. Azonban bizonyos, hogy az fogja megnyerni a következő választást, akit egyértelműen Nazarbajev támogat. Szinte kizárt egy meglepő politikai eredmény Kazahsztánban.”

Hejdar és Ilham Alijev egy azeri propagandaplakáton – Nazarbajevának sikerülhet? (forrás: Agyol.az)

Lee hagyatékának nazarbajevi tiszteletéből állapíthatjuk meg, hogy a kazah ex-vezető rendszere a szingapúri típusú egyeduralmiság és a feudális lojalitás keveréke volt. Ez közép-ázsiai szemmel nézve egyfajta sikerrecept: Kazahsztán vezetése sokkal többet tett egy működő állam kidolgozása érdekében, mint bármelyik szomszédja. Ennek egyik oka, hogy a kazah diktatúra sokkal enyhébb, mint például a szomszédos – azóta már elhunyt – Iszlam Karimové (Üzbegisztán) vagy Saparmurat Nizajové (Türkmenisztán). A lemondás egyik oka is lehet Iszlam Karimov 2016-os halála, melynek eredménye az lett, hogy az új elnök (Shavkat Mirzijojev) alatt a Karimov-család szinte teljesen meg lett fosztva vagyonától és az ország is destabilizálódott.

Azonban globálisan vizsgálva Kazahsztán messze elmarad a szingapúri sikersztoritól. Nazarbajev nem épített fel működő politikai rendszert és független médiát, mely bonyolulttá fogja tenni az ország szerves fejlődését. Továbbá megjelenik egy csapda is: Nazarbajev erős elnök volt, aki lemondása után is kvázi irányítja az ország folyamatait, egyfajta titkos duopóliumként, azonban, ha várhatóan egy vagy két évtizeden belül meghal a volt elnök, és a hatalom egy nála lényegesen gyengébb kaliberű személy kezébe kerül, akkor a rendszert a lefektetett alkotmányos alapok se fogják megmenteni széthullástól és ennek komoly következményei lehetnek a régió stabilitása tekintetében. Ráadásul, a lakosság terén is megjelent egy erős elégedetlenség, köszönhetően az olyan eseményeknek, mint a 2012-es zhanaozeni mészárlás, melyekre ráadásul az állam nem is reagált.

Iszlam Karimov temetése Üzbegisztánban – ez lenne a kazah jövő is? (forrás: BBC)

Más szempontból nézve azonban Kazahsztánnak talán sosem volt jobb lehetősége, hogy elinduljon a biztonságos demokratizálódás útján. Kazahsztán a világ 9. legnagyobb országa, ráadásul egy olajban gazdag állam, ami 16. helyet jelenti a világranglistán az olajkitermelés tekintetében, mellyel jobban teljesít, mint Katar, Azerbajdzsán vagy Omán. A központi állami terv szerint az olaj segítségével lehetne tovább növelni az ország gazdagságát, melyből finanszírozni lehetne egy teljeskörű államreformot. A gazdasági környezet is biztosított lenne ehhez, hiszen az utóbbi tíz évben (a Világbank adatai szerint) jelentően javult a banki környezet, mely elősegíti a nemzetközi (tehát nem csak orosz) tőkebeáramlást az országba (az ország bevétele közép-alacsonyból közép-magasba került). A banki összeköttetés is megnőtt Oroszország és a többi közép-ázsiai ország mellett Kínával és Nyugat-Európával. Mindemellett Marc Behrendt, a Freedom House Európai és Eurázsiai Programjának igazgatója szerint Nazarbajevnek bevett célja volt visszalépésével az ország demokratizálása. Ajtolkin Kurmanova, a Közép-Ázsiai Analitikai Hálózat (CAAN) vezetője azonban óvatosságra intett, hiszen míg a közvetlen tervek látszólag egyértelműek, Nazarbajeva fellépésével és a Lee-i politika hiányos alkalmazásával láthatóan kérdőjeles az ország hosszú távú jövője.

Az Európai Uniónak egyértelmű érdeke Kazahsztán stabilitásának fenntartása, melynek jele lehet, hogy 2015. december 21-én egy Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodást kötöttek a közép-ázsiai állammal, mely által voltaképp papíron jobb lett a kapcsolat a kazahokkal, mint az oroszokkal. A szigorúan szekuláris állam is tudatosan készült az integrációra: szemben a szomszédos országokkal, Kazahsztán egészen nyitott a nyugati eszmerendszer irányába és az ország egyre jobban kapcsolódik Európa véráramához. Ennek oka az lehet, hogy Nazarbajev megértette, az elégedetlenség radikalizációt szül, mely neki és főként családjának csak rossz lehet. 2015-ben úgy fogalmazott: “Gazdagodjatok, hozzatok létre munkahelyeket, fizessetek adót(…)Az állam megszámlalhatatlan lépést tesz a privatizációért és a gazdasági liberalizációért. Egy olyan államot akarunk létrehozni, amelyben tehetős állampolgárok cselekednek és jól cselekednek, magukért és az országért.”, melyből sugárzik ez a logika.

Talán Közép-Ázsia legfontosabb feladata, hogy a radikalizmust kordában tartsa. A muszlim többségű országokban, melyek közel 70 évig egy ateista elnyomó uralom alatt voltak, a szélsőséges vallási eszmék még veszélyesebbek lehetnek, mint bárhol. Zbigniew Brzezinski A nagy sakktábla c. könyvében kifejtette, hogy a régióban egyfajta dominóeffektus léphet fel (ahogy a linkelt tanulmány írója is tőle veszi át a gondolatot). Egy instabil Afganisztán instabillá teheti Tádzsikisztánt. Ha Tádzsikisztán instabilizálódik, az magával rántja Kirgizisztánt, mely Üzbegisztánt, s mely Kazahsztánt fogja ugyanezen útra téríteni. Ennek lehet oka, hogy 2001 óta Tádzsikisztánban állomásoznak a franciák és az amerikaiak is. Jelentősége ennek hatalmas, hiszen Kirgizisztánban és Üzbegisztánban is érezhető volt a jelentős tálib hatás, melynek egyik képviselője az IMU (Üzbegisztán Iszlám Mozgalma) volt, akiknek bevett céljuk között szerepelt a rendszer instabilizálása és a  hatalom megszerzése a tálibok segítségével.

Nazarbajev sokat tett azért, hogy ezek a szélsőséges nézetek ne szivárogjanak be a kazah közéletbe. 2016. október 14-én betiltatta a szalafizmust, illetve visszarendelt 300 külföldön tanuló diákot, akik iszlám vallási tanulmányokat folytattak, továbbá ugyanezen évben október 19-én megtiltotta a fejkendők viselését állami intézményekben. Ez mind annak eredményeképp valósulhatott meg, hogy június 5-én négy ember is életét vesztette Aktobe-ban egy szalafista terrorakciónak minősített buszeltérítésben és lövöldözésben, melyet Dimtrij Tanatarov és 25 iszlamista követett el. Július 18-án pedig egy Ruszlan Kulekbajev nevű terrorista helyezte tűz alá Almati rendőrörsét. Természetesen, mindkét támadást az ISIS magára vállalta. Kazahsztán stratégiája ezekre az volt, hogy mindenre erőteljes, akár erőteljesebb választ kell adni. Szintén veszélyfaktor, hogy több ezer közép-ázsiai csatlakozott a szíriai harcokban egy-egy félhez, akik a háború végével folyamatosan szivárognak vissza az országokba. Számos afgán is menekült az országba, akiknél szintén fennáll a veszély, hogy lehet, titokban tálib-szimpatizánsok.

Kazah muszlimok (forrás: Inside Islam – University of Wisconsin-Madison)

Kazahsztánban 70 év állami ateizmust immáron majdnem 30 év részleges vallási szabadság követett, mely elég ahhoz, hogy a lakosság körében jobban elterjedjenek a radikális iszlám nézetei. A kazah öntudat állami felépítésével – például a cirill ABC-használatának leépítése – pedig ez önkéntelen erősödik párhuzamosan. Nazarbajev erőskezű hozzáállása ismert volt a témához, azonban az rejtély, hogy Tokajev, illetve a 2020-ban megválasztandó elnök hozzáállása mi lesz. Egy orosz exodus már megindult az országból, ugyanis sokan úgy érzik, Nazarbajev távozása csak rossz hatással lehet az ország legnagyobb kisebbségére. Nazarbajev erős – vagy legalábbis látszólag erős – alapokra helyezte állama alapköveit. A kérdés áll: Kazahsztán képes-e a beállított úton maradni távozása után is? A választ pedig csak a jövő tudja megadni.

Írta: Gönczi Róbert

„Stratégiai pontok, fojtópontok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világ területén található stratégiai jelentőségű földrajzi pontokról.

A Hormuzi-szoros Irán és Omán partjai között helyezkedik el – ezzel elválasztva Iránt az Arab-félszigettől –, és a Perzsa-öblöt köti össze szűken nézve az Ománi-öböllel és az Arab-tengerrel, tágabb értelemben az Indiai-óceánnal. A szoros nagyjából 275 km hosszú, átlagos szélessége 80 km; ám az ománi Musandam-félsziget és  az iráni Jazireh-ye Larak-sziget közötti legszűkebb pontján csupán 34 km széles. A kőolajszállítás szempontjából a Hormuzi-szoros a világ legfontosabb fojtópontja.

A Hormuzi-szoros földrajzi elhelyezkedése.

Kőolajexport a Perzsa-öbölből

A világ kőolaj-kereskedelmének kétharmadát tengeren szállítják, a szállítási útvonalakon számos stratégiai jelentőségű fojtópont helyezkedik el. Ilyen a Malaka-szoros, a Szuezi-csatorna, a Bab el-Mandeb szoros, a Dardanellák, a Panama-csatorna vagy a Hormuzi-szoros. A Hormuzi-szoros mind közül kiemelt jelentőségű, hiszen a Perzsa-öbölnek ez az egyetlen kijárata, ahonnan napi 17 millió hordó olajat exportálnak, mely a világ kőolaj-kereskedelmének 30%-a.

A Hormuzi-szoros az Öböl-menti, kőolajban gazdag államok; Bahrein, Irán, Irak, Kuvait, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek számára az egyetlen tengeri kijárat, melyen keresztül hozzáférhetnek és bekapcsolódhatnak a világkereskedelembe; csupán Irán és Szaúd-Arábia rendelkezik alternatív tengeri szállítási útvonallal.

Megemlítendő azonban, hogy a szoros gazdasági jelentősége kettős. Az Öböl-államok gazdasága az olajexporttól és az olaj világpiaci árától függ; a Perzsa-öböl országainak GDP-je, főként az olajeladások miatt, 200 milliárd dollárra tehető. Ám nemcsak az export szempontjából fontos a szoros, hanem a nyersanyagok, késztermékek és élelmiszerek nagy részét ezen keresztül kapják az Öböl-államok. A tengeri kereskedelem két hajózható sávon zajlik: az egyik sáv a Perzsa-öbölbe vezet, míg a másikon az Öbölből kifelé tartó hajók közlekednek, a két sáv között pedig egy 2 tengeri mérföld széles ütközőzóna húzódik.

A kritikus fojtópont kikerülésére és a kőolaj tengeren való szállításának helyettesítésére több alternatív megoldással is próbálkoztak. Már az 1900-as évek elejétől megjelent a csővezetékes szállítás kérdése; melynek értelmében a Perzsa-öbölből az Arab-félszigeten át a Vörös-tenger vagy a Földközi-tenger partjára érkezne a kőolaj, vezetékeken keresztül. Ez ugyan gazdaságosabb, mint a tankerhajós fuvarozás, azonban a térség különböző konfliktusinak köszönhetően a vezetékek megsérültek; a szállítás akadozott vagy ellehetetlenült. Például az 1930-as évektől működő Mediterrán vezeték, mely Szíriából szállított olajat a haifai kikötőbe, azonban az első arab–izraeli háború alatt támadás érte. A másik példa az 1950-es években épült az Irak–Szíria vezeték, melyen keresztül a kőolaj-szállítás a harmadik Öbölháború alatt szűnt meg, miután légitámadás érte. De a közelmúlt eseményeihez kapcsolódóan említendő példa az Irakot Törökországgal összekötő Kirkuk–Ceyhan ikervezeték, melynek működését sokszor az ISIS tevékenysége akadályozta.

Csővezetékes szállítás az Arab-félszigeten keresztül. Említésre került vezetékek: 2: Kirkuk–Ceyhan ikervezeték, 10: Mediterrán vezeték.

Látható tehát, hogy bár költséghatékonyabb és gyorsabb a kőolaj csővezetéses szállítási módja, a konfliktusokkal terhelt közel-keleti térségben mégis a tankerhajók bizonyultak és bizonyulnak ma is a szállítás biztonságosabb útjának. Ugyanakkor a tengeri fuvarozásra való átállás egyben azt is eredményezte, hogy a kőolajszállítás útvonalán fekvő Hormuzi-szoros mint fojtópont stratégiai jelentősége felértékelődött, és a szorost lényegében felügyelő Irán befolyása megnőtt.

Irán, a Közel-Kelet regionális nagyhatalma(?)

Ugyan a Hormuzi-szoros hivatalosan Omán és Irán partjai között fekszik, a szoros szabad hajózhatósága mégis Irántól függ. Ennek egyrészt oka, hogy Omán csupán egy exklávéval, az Egyesült Arab Emírségek területén fekvő  Muszadam kormányzósággal van jelen a Hormuzi-szoros partján, így a katonai és gazdasági képességek tekintetében amúgy is gyengébb szultánság nem tudja Iránnal felvenni a versenyt, inkább a jó kapcsolat fenntartására törekszik a perzsa állammal. Jó példa erre 2019 áprilisában az ománi Muscat partjainál tartott 6 napos közös tengeri hadgyakorlat, mely az Iran­–Oman Joint Military Cooperation Committee keretei között valósult meg.

Másrészt a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés kérdése összefügg Irán közel-keleti regionális nagyhatalmi ambícióival, valamint a nemzetközi közösség és Irán kapcsolatával. Így a szorosra is hatással van az új, közel-keleti hidegháborúként emlegetett Irán–Szaúd-Arábia ellentét, ahol a vallási szembenálláson túl sokkal inkább a közel-keleti befolyásért és a regionális középhatalmi pozícióért zajlik a rivalizálás a két ország között. A szektariánus és geopolitikai törésvonal egybeesésével így egy szunnita geopolitikai régió és egy síita geopolitikai régió vetélkedik egymással, ahol az iráni befolyás alatt álló Hormuzi-szoros fontos ütőkártya lehet. A szoros feletti ellenőrzés Iránnak nemcsak azt jelenti, hogy lehetőséget kap a Perzsa- és Ománi-öbölre is kiterjeszteni érdekszféráját, hanem még az Indiai-óceánra is. A tengerszoros azonban nemcsak a közel-keleti hatalmi viszonyok és befolyási övezet kiépítésében játszik szerepet, hanem a nemzetközi közösségre nézve fontos külpolitikai eszköz. A Hormuzi-szoros esetleg lezárása vagy az áthaladó kereskedelem korlátozása ugyanis jelentős zsarolási potenciál a szankciók sújtotta Irán számára különböző engedmények kikényszerítésére – kifejezetten az Egyesült Államok irányába.

A közel-keleti “síita félhold.”

USA–Irán szembenállás és a Hormuzi-szoros

A feszült amerikai–iráni kapcsolatoknak és az Irán elleni szankciók tavaly novemberi megújításának köszönhetően újra a világ figyelmének a középpontjába került a Hormuzi-szoros, miután Irán annak lezárásával fenyegetett a szankciókra válaszul. Azonban sem a két ország közötti szembenállás, sem a szoros lezárásának a kérdése nem újkeletű, Irán számos alkalommal élt ezzel az eszközzel az elmúlt évtizedekben. Először az 1980-1988-as iraki–iráni, első Öbölháború alatt korlátozta Irán a szoros kereskedelmét az áthaladó tankerhajók megtámadásával – ezt nevezzük az 1983 és 1988 között zajló „tankerháborúnak”–, mellyel elérte, hogy a Hormuzi-szoros forgalma akár 25%-kal is csökkent. 2008-ban újra megjelent az iráni retorikában a szoros lezárásával való fenyegetőzés egy esetleges amerikai vagy izraeli támadás esetén. Majd 2010-ben és 2011-ben már az iráni atomprogram miatt bevezetett ENSZ-szankciókra adták ezt a választ, mely szigorítások során már Irán olajiparát is korlátozták.

Az iráni „atomalkut” (Joint Comprehensive Plan of Action – JCPOA) 2015. július 14-én kötötték meg az USA, Egyesült Királyság, Franciaország, Oroszország, Kína és Németország, illetve Irán részvételével zajló P5+1 tárgyalások keretében. A JCPOA értelmében Irán lemond katonai célú atomprogramjáról, cserébe az ellene bevezetett szankciók fokozatos feloldása következik a nemzetközi közösség részéről. Ezt a megoldás mondta fel egyoldalúan 2018 májusában Donald Trump arra hivatkozva, hogy Irán nem tartja be a JCPOA-t, illetve támogatja a terrorizmust, majd a szankciók újbóli bevezetését ígérte. A 2016-ban felfüggesztett, majd megújított szankciók 2018 novemberében léptek életbe; érintve Irán energia-, hajózási-, hajóépítési- és pénzügyi szektorát. Erre volt újfent az az iráni válasz, hogy adott esetben lezárják a Hormuzi-szorost; ezáltal pedig nemcsak Irán lesz korlátozva a kőolajexportban, hanem a Perzsa-öböl államai is.

Forrás:
https://www.aljazeera.com/news/2018/11/trump-administration-reinstates-iran-sanctions-181105051328043.html

Összegzés

A szoros stratégiai jelentősége a jövőben az olajexport várható növekedésével még jobban felértékelődik. Ugyanakkor az amerikai–iráni kapcsolatokra, illetve Irán nemzetközi közösségben elfoglalt pozíciójára nézve a szoros lezárásával való fenyegetőzés mint ütőkártya inkább retorikai fogás. A U.S Energy Information Administration jelentése szerint a szoroson áthaladó kőolaj több mint  80%-át ázsiai piacokon értékesítik; Kína, Japán, India, Dél-Korea és Szingapúr a legnagyobb felvásárlói a Perzsa-öbölből származó olajnak, akikkel Teherán a jó viszony fenntartására törekszik – a szoros feletti blokád pedig ennek pont az ellenkezőjét eredményezné.

Összességében megállapítható, hogy az Irán elleni szankciók köré épülő iráni stratégiának része a szoros lezárásával való fenyegetés, azonban hosszú távon politikailag vagy gazdaságilag nem kifizetődő megoldás a kereskedelem akadályozása, ezáltal kevésbé tekinthető valós iráni ütőkártyának.

Május 10-én Venezuela gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős alelnöke bejelentette, hogy országa újra megnyitja tengeri és légi határait Arubával. A sziget egyike az ABC-szigeteknek, melyek alig pár mérföldnyire fekszenek Venezuela partjaitól, ám a holland korona alá tartozva az Európai Unió tengerentúli területei. A határt még februárban zárták le, hogy megakadályozzák az ellenzék kísérleteit a nemzetközi humanitárius segély bejuttatására Venezuelába a szigeteken keresztül. Az ehhez hasonló akciók mögött ugyanis Maduro, venezuelai államfő és kormánya – valamint az őket támogató orosz kormányzat – az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei által vezetett katonai beavatkozást és puccskísérletet sejt. A mostani döntést azzal indokolta a caracasi kormányzat, hogy megerősítést kaptak arról, hogy Aruba tisztelni fogja Venezuela szuverenitását, és semmilyen módon nem avatkozik be belügyeikbe. A határzárat azonban továbbra is fenntartják Bonaire-rel és Curacaóval, így még korántsem ért véget a karib-tengeri geopolitikai játszma, ami a kis szigetek biztonságát több szempontból veszélyezteti. Kérdéses, maguk az ABC-k mennyi befolyást tudnak gyakorolni saját helyzetükre a nagyhatalmi érdekütközések metszéspontjában.

Az ABC-szigetek és venezuelai válság

Az úgynevezett ABC-szigetek – Aruba, Bonaire és Curacao – a karib-tengeri Kis-Antillák szigetcsoport részei, alig 50 mérföldnyire, nyugatra fekszenek Venezuela partjaitól. Volt gyarmatokként ma is a Holland Királyság részét alkotják; közigazgatásilag Aruba és Curacao független államok a holland korona alatt, míg Bonaire Hollandia különleges státuszú tartománya. A szigetek lakói holland állampolgársággal rendelkeznek, ami európai uniós állampolgárokká teszi őket. Az ABC-k azonban nem az Európai Unió rendes tagjai, nem részei a schengeni övezetnek és a közös piacnak sem. Aruba és Curacao úgynevezett tengerentúli területeknek számítanak (OCTs), és az EU közös költségvetéséből, illetve az Európai Fejlesztési Alapból (EDF) is részesülnek fejlesztési támogatások formájában.

A szigetek gazdasága szerencsés természeti adottságaiknak köszönhetően nagyrészt a turizmusra épül, azonban az olajiparuk is jelentős. Politikai helyzetükből adódóan főbb kereskedelmi partnereik Hollandia és az Egyesült Államok, míg földrajzi elhelyezkedésük miatt Venezuelával is szoros a gazdasági kapcsolatuk – különösen az olajszektorban. Aruba és Curacao olajfinomítóit (Lago és Isla) szerződéses alapon a venezuelai állami tulajdonú olajcég, a PDVSA működteti; míg a Bonaire-i BOPEC teljes egészében a PDVSA tulajdonában van, és elsősorban Venezuelából származó finomított és nem finomított olaj tárolóhelyeként működik.

A hatalmas mértéket öltött venezuelai gazdasági válság emiatt a szigetek gazdaságát is megterhelte – a hiperinfláció, a bolívar elértéktelenedése és az amerikai szankciók lényegében fizetésképtelenné tették a PDVSA-t, amely már többször nem tudta kifizetni a nemzetközi vizeken való hajózáshoz szükséges biztonsági ellenőrzések és engedélyek díját olajszállítóira, így például az ABC-k finomítói is elestek a működésükhöz szükséges nyersanyag nagy részétől. Curacao kereskedelme az elmúlt három évben határozottan visszaesett, a termelés csökkenése miatti elbocsátások pedig 30% körüli szintre emelték a munkanélküliség arányát a fiatalok körében.

A szigetek számára a legmegterhelőbbnek azonban a venezuelai gazdasági, politikai és humanitárius válság által kiváltott regionális migrációs hullám kezelése bizonyult. 2015 óta becslések szerint 2,7 millió venezuelai hagyta el országát, és indult el egy jobb élet reményében, nagyrészt szomszédos országokba. Közelségük miatt Aruba, Bonaire és Curacao hajóval viszonylag könnyen és gyorsan elérhetőek Venezuelából, így sokan választották ezt az útvonalat. Az ABC-szigetekre összesen körülbelül 50 000 ember érkezett – bár ez a szám eltörpül a Kolumbia által befogadott több mint 1 millió venezuelaihoz képest, a szigetek méretét tekintve mégis igen jelentős szám. Curacao százötvenezres lakosságának például a 10%-át alkotják a Venezuelából az elmúlt években érkezettek.

A migrációs válság irányai. Forrás: Council on Foreign Relations

A szigetek infrastrukturálisan képtelenek ennyi ember befogadására, mivel ők maguk is épp egy gazdasági visszaesést élnek meg. Curacao kormányszóvivője például úgy nyilatkozott, hogy a menedékkérők befogadása jelenleg lehetetlen, mivel ez azt jelentené, hogy ezeket az embereket élelemmel, lakhatással és egyéb szolgáltatásokkal kellene ellátni pont akkor, amikor a saját lakosságuk nagy része is segítségre szorul. Curacao ezért például egy aktív eltávolítási stratégiát alkalmaz a migránsok ellen; a hatóságok gyakori házkutatásokkal próbáljak elkapni a hivatalos iratok nélkül az országban tartózkodó venezuelaiakat, majd deportáljak őket, sokan pedig a szigetről való eltávolításuk előtt hosszú időt töltenek letartóztatás alatt, rendkívül rossz körülmények között.

Több emberi jogi szervezet bírálta az ezekben a börtönökhöz hasonlóan működtetett intézményekben uralkodó túltelítettséget, rossz higiéniai körülményeket, az egészségügyi ellátás hiányát, és a hatóságok nem megfelelő magatartását. A helyzetet nehezíti, hogy a nemzetközi jogi konvenciók, mint például az 1951-es genfi menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény szerint a Venezuelát elhagyó emberek jelenleg nem  jogosultak menekültstátuszra, illetve Curacao például nem aláírója egyik fontos migrációhoz kapcsolódó nemzetközi egyezménynek sem, mint az 1951. évi genfi egyezmény, illetve az ezt módosító 1967. évi jegyzőkönyv, vagy a gyermek jogairól szóló 1989. évi egyezmény. Így nem teljesen világos, milyen alapon lehetséges a sziget eljárását bírálni – a kritikák eddig felváltva érték a Holland Királyságot és a curacaói kormányt.

Aruba és Curacao ugyanis a holland korona alatti független államként szinte teljes autonómiát élvez mindennapi ügyei irányításában, azonban az olyan területek, mint a kül- és biztonság-, valamint a bevándorláspolitika “királysági ügyeknek” számítanak. Ezekben Aruba és Curacao sem dönthet önállóan, a központi irányvonalat egy Miniszteri Tanács határozza meg, amelyben Hollandia döntő befolyással rendelkezik. A migrációs válság kezelését azonban Hollandia egészen a közelmúltig a szigetek belügyének tekintette. 2018 októbere óta Aruba és Curacao többször kért anyagi, logisztikai, és technikai segítséget Hollandiától, amire az első érdemi válasz 2019 februárjában érkezett. A nagyon limitált intervenció elsősorban bevándorlásügyi hivatalnokok és tengeri határőrök képzésével igyekezett segíteni, amelynek rövidtávú hatása elenyésző, és a hosszú távú hatása is megkérdőjelezhető. Az Európai Unió sem nyújtott segítséget a szigeteknek a válság kezeléséhez.

Amerikai–orosz ellentétek a Karib-tengeren

Mindeközben Hollandia aktívan hozzájárul ahhoz, hogy a szigetek, különösen Curacao, “geopolitikai játszótérré” váljanak. Földrajzi közelségük miatt az Amerikai Egyesült Államok fontos szerepet szán a szigeteknek a venezuelai válság kezelésében. Amerikai–holland megállapodás alapján – bár a sziget vezetésének beleegyezésével – több, Venezuelának szánt humanitárius segélyszállítmány érkezett már Curacaóra. Itt úgynevezett segélybázisokat alakítottak ki, ahol a szállítmányokat tárolhatják, ameddig a körülmények nem lesznek alkalmasak a segély Venezuelába juttatásához.

Bár az április 3-án érkezett USAID szállítmánnyal, a válság kitörése óta először, a Curacaón tartózkodó venezuelaiaknak szánt segély is érkezett, ami nagyban segíti a helyzetet, nem egyértelmű, hogy az ABC-k jól járnak-e az Egyesült Államokkal való együttműködéssel. Maduro államfő és kormánya álláspontja az, hogy az amerikai kötődésű segélyszállítmányok valós célja, hogy trójai falónak álcázva segítsenek egy katonai beavatkozást és államcsínyt Venezuelába. Az, hogy a Juan Guaidó, ügyvezető elnököt támogató amerikai kormányzat, különösen Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter többször kijelentette, hogy szükség esetén az Egyesült Államok kész a katonai beavatkozásra, nem segít eloszlatni Maduro kételyeit. Ehhez azt is fontos hozzátenni, hogy az amerikai hadsereg Curacaón és Arubán is üzemeltet egy-egy katonai légibázist.

Februárban zavargások törtek ki Venezuelában, amikor a hatóságok nem engedték be az országba a segélyt. Forrás: ABC News

Ezen körülmények között minden segélyezési kísérlet akarva-akaratlanul politikai állásfoglalássá és stratégiai kérdéssé válik. A bejelentésre, hogy Curacao hajlandó állomásoztatni az amerikai segélyszállítmányt, ameddig azt nem tudják bejuttatni Venezuelába, a caracasi kormányzat felfüggesztette a kapcsolatokat Arubával, Bonaire-rel és Curacaóval, ezzel egyidejűleg pedig lezárta a tengeri és légi határait is a szigetek felé. Hiába zárkózott el nyilvánosan mind az Európai Unió, mind a Holland Királyság, mind az ABC-szigetek helyi kormányzata a katonai beavatkozástól a krízis megoldására, az amerikaiakkal történő bármilyen együttműködés a segítségnyújtásban eddig rontotta a szigetek és Venezuela bilaterális kapcsolatait. Ez további negatív hatással lehet a szigetek gazdasági és szociális állapotára – a határzár például veszélyezteti az élelmiszerbiztonságot, mivel az ABC-k gyümölcs- és zöldségellátása teljes mértékben a Venezuelától függ.

A curacaói humanitárius segélybázis – a Venezuelában szintén érdekelt, Maduro államfőt támogató – Oroszországnak is szemet szúrt. Többször is aggodalmukat fejezték ki, hogy az amerikai kormánynak szándékában állhat a curacaói bázist katonai intervencióra használni. Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter azt is kijelentette, hogy bármilyen, Venezuela területén való amerikai katonai jelenlétet a szuverén állam elleni agressziónak tekintenek a nemzetközi jog szerint, aminek beláthatatlan következményei lesznek. Feltételezhetően arra utalt ezzel, hogy az oroszok készek akár katonailag is beavatkozni szövetséges országuk védelmében.

Az április 30-i események – a Guaidó vezette venezuelai ellenzék sikertelen hatalomátvételi kísérlete – újra kiélezte a vitát Washington és Moszkva között, bár még nem tisztázott, mekkora szerepe volt (ha volt) az oroszoknak abban, hogy Maduro végül ne kényszerüljön menekülésre. A két nagyhatalom közötti érdekellentét nem kizárólag arról szól, hogy milyen jövőt képzelnek el Venezuelának, sokkal inkább a latin-amerikai térség feletti politikai, katonai és gazdasági befolyás megszilárdítása a fő célja mindkét félnek.

Kilátások

A karib-tengeri helyzet könnyen válhat tehát a nagyhatalmak közötti geostratégiai játék gyújtópontjává. Mindeközben a valódi problémákra (mint a humanitárius helyzet Venezuelán belül) nem sikerül kielégítő megoldásokat találni, mivel hatalmas a megosztottság belföldön és nemzetközi szinten is. Az ABC-szigetek, mivel többszörösen érdekeltek a venezuelai helyzet stabilizálásában, igyekeznek részt venni a segélyezési akciókban, ám ez lehet, hogy végeredményben rossz üzenetet közvetít.

A holland külügyminiszter például korábban úgy nyilatkozott, hogy a jövőben a szigeteket nemcsak amerikai, hanem nemzetközi szervezetek segélyezési kísérleteinek logisztikai központjaként is lehetne használni. A hatalmas érdekellentétekből adódó patthelyzetben a Vöröskeresztnek sikerült először humanitárius segélyt bejuttatni Venezuelába április közepén, miután sikeresen mediáltak Maduro államfő és Guaidó ügyvezető elnök között. Ez a szállítmány végül Panamán keresztül ment Venezuelába, ami szintén megkérdőjelezhető döntés, mivel a panamai kormány nyíltan nem tartja legitim elnöknek Madurót, emiatt pedig többször vádolta már azzal őket a venezuelai külügyminisztérium, hogy az amerikaiak parancsait teljesítik.

Az ABC-szigeteknek tehát az állna érdekében, hogy meg tudják tartani semlegességüket gyakorlati szinten is. Kérdés, hogy ez mennyire lehetséges a szélsőséges és ellentmondásos álláspontok metszetében. Aruba és Curacao eddig az Európai Unió irányvonalát követték, és új választások kiírását támogatják a venezuelai politikai válság megoldására, ezzel szemben azonban Hollandia elismerte Guaidót legitim elnökként. Bár mindannyian elutasítják a katonai beavatkozás lehetőségét, ennek hitelességét megkérdőjelezi az amerikaiakkal való együttműködés.

A május 10-i bejelentést, hogy Venezuela újra megnyitná tengeri és légi határait Arubával, szkeptikusan fogadta a sziget vezetése. Bár a caracasi kormányzat azzal indokolta a döntést, hogy megerősítést kapott Arubától, hogy tisztelni fogja az ország szuverenitását és elutasít bármilyen beavatkozást, valójában nem történt változás Aruba pozíciójában – hivatalosan soha nem támogatták az intervenciót, hasonlóan Bonaire-hez es Curacaóhoz, akikkel ennek ellenére Venezuela továbbra is fenntartja a határzárat.

A bejelentés azonban közvetlenül egy újabb fordulatos hlt követett, ami a venezuelai belpolitikát illeti; Maduro ugyanis az április 30-i sikertelen puccskísérlet utáni kormányzati visszavágás részeként több ellenzéki vezetőt is elfogatott. Ennek fényében a határ megnyitása Arubával (és Brazíliával) inkább annak lehet a jelzése, hogy az államfő biztosabbnak érzi hatalmát, de igyekszik megerősíteni kapcsolatait a potenciális szövetségeseivel a régióban.

Annyi biztos, hogy a venezuelai válság jelenlegi szintje, és lehetségesnek tűnő eszkalálódása hatalmas gondokat okoz és okozhat az ABC-knek, az Európai Uniónak pedig felelőssége lenne ennek megfelelő kezelésében, ideértve a szigetek támogatását és a nekik kedvező politikai álláspont melletti határozott kiállást, hiszen európai uniós állampolgárok jólétét és Hollandia térségbeli érdekeit is veszélyezteti a helyzet.

Írta: Vas Beatrix

A „Fojtópontok és geopolitika” című műhelyest – a Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelyének szervezésében – 2019. május 14-én került megrendezésre. Az este folyamán összesen hat előadó elemzését hallgathattuk meg, amelyeket az előadók már korábban a  BSZK weboldalán is publikáltak. A műhely vezetője, Dr. Remek Éva nyitotta meg a műhelyestet, beszédében köszöntötte az előadókat és résztvevőket. Ezt követően elkezdődött az első szekció.

A Panama-csatorna történetéről, geostratégiai helyzetéről és a tervezett Nicaragua-csatornáról az első előadó, Berkes Rudolf beszélt. Előadásában rávilágított a Panama-csatorna jelentőségére a világkereskedelemben és a nyugati hemiszféra számára. Emellett Rudolf a csatorna jövőbeli, esetleges vetélytársát, a Nicaragua-csatornát is bemutatta. A csatorna megépítésének a terve a nicaraguai kormány és egy kínai cég összefogásával született meg, melynek eredményeként az építési és működtetési koncesszió 50 évre szól. A tervezett csatorna nagy károkat okozna a környezetben, a Panama-csatorna hosszának pedig körülbelül háromszorosát tenné ki, így megépítése rendkívül költséges lenne. Ennek ellenére Nicaragua kormánya teljes mértékben támogatja az építkezést – ami még nem kezdődött el.

Berkes Rudolf előadásával kezdődött el a műhelyest.

A második előadó, Fodor Márk Joszipovics a Skagerrák- és Kattegat-szorosokról, valamint a Kiel-csatornáról tartott átfogó ismertetőt. Kifejtette jelentőségüket a történelem során és napjainkban, mely nemcsak Európa gazdaságát érinti nagyban, hanem annak biztonságát is. A két szoros ugyanis az egyetlen természetes útvonal, mely az Északi-tengert és a Balti-tengert köti össze. Emellett a mesterségesen épített Kiel-csatorna pedig lerövidíti ezt az útvonalat, mert azt Dánia megkerülése nélkül lehet megtenni. Napjainkban az Oroszország és a NATO között kialakult feszültség miatt felértékelődött a szorosok jelentősége.

Fodor Márk Joszipovics a Skagerrak és Kattegat történetének ismertetése közben.

Szilágyi Laura a Bering-szoros és az Északi-tenger lehetőségeiről tartott előadást a klímaváltozást és az azzal járó következményeket figyelembe véve. Ebben többek közt kitért az arktiszi jég alatt rejlő nyersanyaglelőhelyekere és a tengeren futó potenciális hajózási útvonalakra. Külön figyelmet szentelt a kínai és orosz ambícióknak, bemutatta a két ország régiót érintő törekvéseit. Előadásával az első szekció véget ért.

Szilágyi Laura az Akrtisz ismertetése közben.

A második szekciót Ustea Dóra indította, aki a Szuezi-csatorna és a Bab el-Mandeb-szoros gazdasági és geopolitikai jelentőségeit emelte ki előadásában. Kifejtette, hogy a csatorna olyan hatalmat biztosít Egyiptomnak, mellyel a környező országokat is befolyásolhatja, például Izraelt, aki ezért Kínával összefogva a csatorna megkerülésével kapcsolatos Red-Med projekten dolgozik. A két fojtópont jelentőségét növeli az itt folyó kőolajszállítás, amit azonban a régió instabilitása veszélyeztet. Megtudhattuk, hogy a jemeni polgárháború, a szomáliai kalózkodás és a terrorizmus mind fenyegetik a zavartalan vízi kereskedelmet.

Ustea Dóra.

A következő előadó Ármás Julianna volt, aki a Hormuzi-szoros jelentőségeiről beszélt mind a gazdaság, mind a regionális vetélkedés vetületében. Az Omán és Irán között elhelyezkedő fojtópont a kőolajszállítás szempontjából a világ legforgalmasabb útvonala, ennek ellenőrzése teljes mértékben Irán kezében van. A továbbiakban beszámolt arról, hogy az USA és Irán eltávolodása és kapcsolatának folyamatos romlása biztonsági szempontból rendkívül veszélyes helyzetet is eredményezhet a jövőben.

Ármás Julianna a Hormuzi-szorost mutatta be.

A műhelyestet Petróczki Márk előadása zárta, mely a Malaka-szorosról, a Thai-csatorna lehetőségeiről és ezek geopolitikai harcáról szólt. Előadása során megtudhattuk, hogy a szorosnak rendkívüli jelentősége van az olajkereskedelemben, hiszen a kelet-ázsiai gazdaságok afrikai, közel-keleti és európai vízi kereskedelme nagyrészt ezen az útvonalon keresztül zajlik. A Malaka-szoros kihívójának számít a Thai-csatorna, amelynek megépülése leginkább Kína érdekeit szolgálná. Rövidebb és szélesebb is lenne, mint a szoros, valamint lerövidítené a mai útvonalat, azonban Thaiföldön a szeparatizmus veszélye áll fenn a leendő csatornától délre, így komoly, vallási jellegű, belső feszültségeket okozna a megépítése.

A műhelyest tanulsága, hogy a bemutatott fojtópontokon túl további pontokat érdemes feltárni, kiterjesztve a kutatást például a Déli-sark, illetve a déli félteke közismertséget hiányoló térségeire is.

Írta: Ustea Dóra

Képek: Petróczki Márk

Május 23-a és 26-a között nagyjából négyszázmillió európai választópolgár dönthet arról, hogy ki fogja képviselni őket a következő öt évben az Európai Parlamentben. Hollandiában és az Egyesült Királyságban kezdődik meg a leghamarabb a választás, hazánk a hagyományokhoz híven, vasárnapi napon, május 26-án bonyolítja le a szavazást. A tét jelentős, hiszen a leadott voksok befolyásolják, hogy merre haladjon Európa a következő 5 évben, milyen lépéseket tegyen az Unió annak érdekében, hogy garantálni tudja az emberek biztonságát, megfékezze az éghajlatváltozást, intézkedéseket hozzon a munkahelyek világában és döntsön a migrációról. Ezenkívül a nyertes képviselők jogszabályalkotásban, és a többi uniós intézmény munkájának felügyeletében is részt fognak venni. A választási folyamat menetéről a nemzeti jogszabályok rendelkeznek, ezek szerint minden 18 év feletti jogosult a szavazásra, kivéve Görögországban, ahol 17 év, míg Ausztriában és Máltán már 16 év felett is szavazhatnak az uniós állampolgárok. Magyarország 21 képviselőt delegálhat, a legtöbbet Németország (96 főt) a második legtöbb képviselőt Franciaország (74 főt) és végül az Egyesült Királyság (73 főt), akik a brexit káoszában mégis rákényszerültek, hogy részt vegyenek az európai választásokon.

A választások és a brexit kérdése

Az idei választások politikai hátterét tekintve, az Egyesült Királyság történelmében a legvitatottabb és kiszámíthatatlanabb európai választások lehetnek. Előzményként meg kell említenünk, hogy mikor 2017. március 29-én bejelentették a lisszaboni szerződés 50. cikkelye alapján a kilépési szándékot, Theresa May brit miniszterelnök 12 pontos tervezetet készítettet (a dokumentum főleg jövőbeni gazdasági, kereskedelmi megállapodásokat tartalmazott, az EU-s jogszabályok ratifikálását az Egyesült Királyság jogrendszerébe, illetve a kilépési dátumként 2019. március 29-ét jelölték meg), amelyet a brit parlament alsóháza végül harmadszorra is leszavazott. Mivel megtörtént az elutasítás, és nem történt meg a kilépés, az Egyesült Királyságot továbbra is az Európai Unió tagállamának tekinthetjük, és tagállamként köteles lebonyolítani az európai parlamenti választásokat. Érdekességként megemlítendő, hogy az európai parlamenti választásokon való részvétel becsült költsége a britek esetében 109 millió fontot is elérheti. Ez az adat a 2014-es választás költségén alapul, amikor a választás 108,7 millió font volt. 2019. április 10-én megtartott EU-csúcstalálkozón döntöttek arról, hogy egy új időpontot biztosítanak a kilépésre, a haladékot október 31-re tolták ki. Theresa May miniszterelnök remélte, hogy elkerülheti a szavazáson való részvételt.

A brit pártokról általánosságban

A legutóbbi választáson az UKIP, azaz az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja a szavazatok 27 százalékát (azaz a mandátumok egyharmadát) és 24 ülőhelyet szerezett meg. Az elmúlt húsz évben a brit politika “lázadó pártjaként” tartották számon. Az UKIP volt az a brit politikai erő, amelynek egyetlenegy programpontja volt: Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból. Nigel Farage 2016-ban lépett vissza a párt vezetői helyéről. Azóta egy újabb pártot hozott létre Brexit Párt néven, amire most a legtöbben szavaznának a britek, így az UKIP tábora a felére zuhanna. A második helyen a Munkáspárt állna 22 százalékkal, őket követné a Konzervatív Párt 15 százalékkal, majd a Liberális Demokraták, Zöld Párt és a sort a Change UK zárná.

Az Európai Parlament britek utáni korszaka azonban érvényesen csak akkor fog megkezdődni, ha a brit képviselők visszavonulnak, a Brexit pedig tényleg bekövetkezik. 2018. júniusában megállapodtak abban, hogy ha az Egyesült Királyság végleg kilép az Unióból, akkor az Európai Parlament létszámát 751-ről 705-re csökkentik. A megüresedő többi helyet pedig az eddig alulreprezentált országok között osztják el, akik újonnan szeretnének csatlakozni. Még ezt a határozatot az Európai Tanácsnak is kell elfogadnia, amelyre június 28-29-én fog sor kerülni Brüsszelben.

A várható választási eredmények

Azzal, hogy az Egyesült Királyság mégis részt vesz a választásokon, jelentős változások elé nézhetünk. A brit Munkáspárt képviselői a szociáldemokrata képviselőcsoporthoz (S&D) csatlakoznának, így az 161 képviselővel rendelkezne (az ábrán piros színnel vannak jelölve). A kék színű Európai Néppárt sorait azonban egyetlen brit képviselő sem fogja erősíteni, ennek ellenére a legerősebb frakció maradna, 180 taggal. E kettő párt között lesz igazán szoros verseny. A Europe Elects által készített mandátumbecslés szerint a liberálisok (sárga szín – ALDE) frakciója a dobogó harmadik fokán végezhetnek, 104 EP-képviselőjük lehet. A negyedik helyen a Zöldek végezhetnek, megelőzve az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal képviselőcsoportot (GUE/NGL).

Forrás: euronews.com

                                                                                          Írta: Németh Csenge

Az elmúlt években a hibrid- és kiberhadviselés megjelenésével a klasszikus értelemben vett hadviselés gyökeres változásokon esett át, fajtái, eljárásmódjai és az alkalmazott eszközök köre is jelentős mértékben átalakult, bővült. Mind a nagyhatalmaknak, mind a kisebb államoknak alkalmazkodniuk kell nemcsak az újonnan kialakult biztonsági környezethez és kihívásokhoz, hanem egymás fegyveres erőihez, képességeihez is.

Ennek jegyében a közelmúltban Oroszország nagy méreteket öltő, az összes haderőnemre kiterjedő haderőfejlesztésbe kezdett. A folyamat hivatalosan 2018 januárjában kezdődött, amikor Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy elfogadták a 2018 és 2027 közötti időszakra szóló állami fegyverkezési programot, melyre Moszkva megközelítőleg kezdő keretnek 20 ezer milliárd rubelt (355 milliárd dollárt) szán.

A program hangsúlyos elemei

A tervek szerint egy átfogó fejlesztés megy végbe; ennek során a katonai képességek növelése céljából különösen nagy hangsúlyt fektetnek a humán erőforrás munkáját segítő és a haditechnikai eszközök fejlesztésére és innovációjára. Ez magában foglalja nemcsak új eszközök létrehozását, és az új harctéri kihívásoknak megfelelő anyagok, azokból fegyverek és harci ruházat kifejlesztését, hanem egyúttal a régóta működő vagy éppen szünetelő, el nem indított fejlesztési tervek rehabilitációját és megvalósítását.

A tervek között szerepel a pilóta nélküli csapásmérő rendszerek létrehozása, az új felderítési, kommunikációs és elektronikus hadviselési eszközök fejlesztése, a katonák korszerű, egyéni felszerelésének kialakítása, a nukleáris fegyverek fejlesztése és a rakétarendszerek fejlesztése (Szarmat hadászati rakétarendszer, Sz–500-as légvédelmi rakétarendszer, Cirkon szuperszonikus rakéta hadrendbe állítása előtérbe kerül).

1. A Ratnyik program

A Ratnyik (harcos) programot Oroszország állítólag 2011-ben indította. Célja az orosz fegyveres erők harci gyalogos csapatai felszerelésének modernizálása (kézifegyverek, testpáncél, taktikai mellény, sisak, kommunikációs képesség), javítása, mely során közel hatvan felszerelési elem lecserélését, illetve újak bevezetését tervezik, előreláthatólag 2020-ra.

A Ratnik testpáncél például egy olyan innováció, mely a katona testének közel 90%-át fedi, speciális szövetből készül, így megakadályozza, hogy viselőjét infravörös eszközökkel észlelhessék.

Mindemellett számos kommunikációjavító eszközt is kap a hadsereg (hang- és videokommunikáció, GPS, Glonass és személyazonosító rendszerek), amik biztosítják a katonák és feletteseik között a gyors, jelen idejű információcserét. A parancsnok egy tabletszerű rendszer segítségével láthatja katonájának helyzetét a térképen, adhat ki parancsokat vagy kommunikálhat velük valós időben, fotókat és videókat küldhet/kaphat.

2. Rosztek exoszkeleton

Az orosz Rosztek dolgozik egy csúcstechnológiákat ötvöző, komplex harcruhán, az exoszkeletonon, ami képes lesz a ruhát viselő katonák erejét és állóképességét is növelni, valamint nemcsak kinetikus lövedékek, hanem radioaktív sugárzás és elektromos impulzusok ellen is védelmet nyújtani.

A szénszálas ruha megkönnyíti a katona mozgását, továbbá segíti az izom- és csontrendszer tehermentesítését  50 kg-os terhelésig. Mindemellett felszerelik majd egy beépített, digitális “szemüveggel” is, amely többek közt segíteni fog a katonának az ellenség célzásában és a helyzetelemzésben is.

A ruha tulajdonképpen egy “karos-csuklós” mechanikus eszköz, amely úgy működik, mint az emberi izületek, tulajdonképpen “lemásolja” azokat. Azonban nem rendelkezik tápegységekkel, szervókkal vagy elektronikával. Az ehhez kapcsolódó egyéb felszerelések működéséhez szükség van az elektromos energiára.

A jelentések szerint már most folyamatban van a kapacitás növelése, a méret és az energiafogyasztás csökkentése. Az első működő prototípus állítólag 2020 körül készül majd el, bár egy látványos kiállítási darab már készült belőle.

Forrás: magyartudat.com

3. Az AK-12-es

Az oroszok második fontos döntése az AK-74-es gépkarabély (és származékainak) felváltása AK-12-es fegyverekkel, továbbá várhatóna ez a modell lesz a Ratnyik program fejlesztései mellett az orosz katonák alapfegyvere.

A döntés alapja a jó ár-érték arány volt, továbbá az orosz hadügyi közbeszerzési gyakorlat tradicionális konzervativizmusa. Példa erre, hogy az AK-47 majdnem 70 évvel ezelőtti rendszeresítése óta hiába merült fel sokszor másik fegyverre való váltás, mindig az aktuális AK-verzió mellett döntöttek.

Az új AK-12-es állítólag pontosabb, megbízhatóbb, olcsóbb és az orosz hadsereg igényeinek jobban megfelel, mint a jelenleg használtban lévő verzió. Emellett az AK-15-össel felváltják, 2020-ra várhatóan, az AK-103-ast, és a típusnak egy támogató géppuska változata, az RPK-16 is készül majd a 2020-as évek közepe táján.

4. Jaszen-osztály

Az orosz haditengerészet 2017-ben mutatta be legújabb fejlesztését, mellyel az amerikai haditengerészet fölé kívánják sorolni magukat a Jaszen-osztállyal, azaz a  nukleáris tengeralattjáróikkal.

Az úszó fegyverrendszer 8 torpedósilóval és cirkálórakétákkal van felszerelve. Elsődleges célja más tengeralattjárók, hajók és földi célpontok megsemmisítése. A tengeralattjáró állítólag egy nagyon modern számítógéprendszert is tartalmaz, pontos paraméterei viszont ismeretlenek. Ennek bizonyítéka, hogy mindössze 90 ember szükséges a Jaszen-osztály üzemeltetéséhez, miközben a legújabb amerikai támadó tengeralattjáró legénysége 134 fő.

Egy Jaszen-osztály előállítási költségét 1-2 milliárd dollár közé becslik, Oroszország összesen hét darabot tervez építeni belőlük 2022-ig.

5. Szu-57

Az Szu-57-es a haderőfejlesztési program egyik olyan eleme, mely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis a vadászgép nem került sorozatgyártásra.

Az orosz légierő ettől a géptől remélte, hogy csatlakozhat az ötödik generációs, már lopakodó képességű vadászgépekkel felszerelt légierők táborához, de most, a sorozatgyártás elmaradásával már garantáltan lemaradnak két legnagyobb riválisuktól, az amerikai és a kínai légierőtől. Hiszen az amerikaiaknál már rendszeresítették az F-35-ösöket, amikből egyre több áll szolgálatba az európai NATO-tagállamok légierőiben is. A kínaiak pedig megkezdték saját lopakodó vadászuk, a J-20 rendszerbe állítását.

A problémát valószínűleg az orosz gazdaság túlterheltsége okozta, így a vadászgép ár-érték arányban nem hordozott elegendő potenciált a továbbfejlesztéshez és gyártáshoz.

6. Mi-28NM “Éji vadász” – “egy majdnem tökéletes harcjármű”

A Mil Mi-28-as harci helikopter fejlesztése a ’80-as évek óta zajlik, az orosz hadseregben azonban csak 2006-ban rendszeresítették. Legújabb változata, a Mi-28NM “Éji vadász”  2018. végén teljesítette első repülését.

A Mi-28NM-et 360 fokos radarral, a piacon elérhető legmodernebb fegyvervezérlő rendszerrel és precíziós rakétákkal szerelték fel, elődjeivel ellentétben a lövész is tudja irányítani a gépet, ha erre szükség lenne. A gépek össze lesznek kapcsolva egy belső információs rendszerrel is, amellyel a pilóták egymással, illetve az őket kísérő drónokkal is kommunikálni tudnak majd.

Alexander Mikhejev, a Russian Helicopters vezérigazgatója  “egy majdnem tökéletes harcjárműnek” nevezte az Éji vadászt. Az új típus kiválóságát alátámasztandó egyes nyugati hírportálok úgy írnak a helikopterről, hogy az messze felülmúlja a NATO legújabb, 2013 óta hadrendben álló AH-64E Apache helikoptereit is.

Forrás: sputniknews.com

7. Kraszuha elektronikus harcrendszer

A Kraszuha lényegében egy teherautón hordozható mobil elektronikus harcrendszer (EW), 2015 óta használja az orosz hadsereg, ennek továbbfejlesztése az eddigieknél is modernebb elektronikai, rádiónavigációs- és lokációs rendszerrel, valamint informatikai eszközökkel lett felszerelve. A legutóbbi módosítások egy újabb elektronikus hadviselésrendszer felépítését és katonai osztályba történő átadását feltételezik orosz oldalról.

A zavarórendszer elképesztően sok dologra használható: képes potenciális fegyveres erők felderítésére, légtérellenőrző repülőgépeket (AWACS), illetve radarvezérelt rakétákat is megbénítani, sőt, még hamis adatokat is képesek “feltölteni” az ellenséges elektronikus rendszerekbe. Ez lényegében azt jelenti, hogy akár egy új célpontot is be tudnak táplálni egy ellenséges ballisztikus rakétába. Illetve, állítólag Kraszuhák rejtegetik az orosz interkontinentális rakéták egy részét is a radarjelek elrejtésével, meghamisításával.

8. RS-28 Szarmat ballisztikus rakéta

Az RS-28 Szarmat a legújabb fejlesztés alatt álló orosz föld alatti silóba telepített, folyékony hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakéta. Fejlesztését 2009-ben kezdte a Makejev Állami Rakétaközpont, célja pedig az 1970-es években rendszeresített R–36-os ballisztikus rakéták felváltása.

A kb. 200 tonna  starttömegű rakéta jelentős, kb. 10 tonnás harci részt szállíthat. A rendszer a célra irányítható termonukleáris robbanófejekkel, és rakétavédelmi rendszereket elhárító védelmi rendszerrel van felszerelve. Különlegessége, hogy a  levegőben hiperszonikus sebességet is el tud majd érni a fegyverrendszer, és még akkor is működőképes tud maradni, ha több, közvetlen atombomba-találat éri a földön.

Első sikeres indítása 2017 decemberében történt föld alatti silóból a Pleszeck űrrepülőtérről. A rakétáról a közvélemény előtt hivatalosan először Vlagyimir Putyin beszélt 2018. március 1-jén a Szövetségi Gyűlésben tartott beszéde során. Rendszeresítése 2020 előtt nem várható, de utána valószínűleg 2021-re felváltja az orosz földről indított nukleáris rakéták jelentős részét.

9. Robottankok

Oroszország jelenleg több párhuzamos szálon is futtat robotprogramokat és azok fejlesztését. Úgy tudni, két ilyen kísérlet van folyamatban, egyet az Impus-2 Tech Center és egyet a Kalasnyikov Konszern is folytat.

Ezek a harcrobotok többnyire önállóan működő, de kézileg is irányítható, kisebb-nagyobb harckocsik lesznek. Az Impuls-2 egy BMP-3-as alvázra épített felderítőtankon (Vihr) és egy gyalogsági harcjárművön (Uran-9) dolgozik, miközben a Kalasnyikov egy kisebb, hét tonnás harcjárművet épít, elsősorban felderítő és támogató célokra (Szoratnyik). A robotok várhatóan gyalogos és páncélos célpontokkal is fel tudják majd venni a harcot, a kilövési parancsot viszont egyelőre még embernek kell kiadnia.

Azt nem tudni, hogy mikor (ha egyáltalán) tervezik rendszeresíteni a hadseregben is a robottankokat, működő prototípusok viszont már mindhárom esetben készültek. Továbbá, az oroszok a szíriai háborúban való részvételének köszönhetően a „tesztekre” is sor került, amely azonban nem hozott bíztató eredményeket.

Például az Uran-9 papíron ügyes konstrukciónak tűnik. Van lánctalpa, amivel nehéz terepen is gördülékenyen haladhat; vannak fedélzeti gépágyúi és rakétái; van többféle szenzora, amik a célzásban és a tájékozódásban segítik. De a harctéren nem sikerült kiaknázni a képességeit.

Kicsi a hatótávolsága – bár nincs utasa, se vezetője, így nem kockáztat emberéletet –, a tank legfeljebb 300-500 méterre távolodhat el a vezérlőállomástól. Továbbá lefagyások, kapcsolódási hibák és célzási, tüzelési nehézségek is hátráltatták a hatékony alkalmazását.

10. PAK TA program

Az orosz mérnökök legújabb terve 2024-re a jövő szállítógépének létrehozása. A PAK TA programban a tervezők elképzelése szerint, a programnévre hallgató monstrum képes lesz 200 tonna teher szállítására, mindezt 2 000 km/h-t meghaladó sebességgel (ez mintegy 400 darab Armata harckocsi), így a 80 darab teherszállító repülőgép rendszerbe állításával az orosz fegyveres erők képesek lesznek egy komplett páncélos hadsereg eljuttatására a világ bármely pontjára.

A programban szerepel továbbá egy széles törzsű szállítógép fejlesztése is 80-200 tonna közötti szállítókapacitással, amikkel a meglévő Iljusin és Antonov flottát tervezik leváltani.

Ezzel az orosz légierő megközelítőleg bárhol a világon képes lesz nyomást gyakorolni a riválisaira, illetve a katonáit gyorsan és biztonságosan eljuttatni bármilyen műveleti területre.

Nagyhatalmi aggodalmak az orosz fegyverkezés kapcsán

Donald Trump, amerikai elnök Emmanuel Macron, francia államfővel és Angela Merkel, német kancellárral folytatott telefonbeszélgetéseiben a politikai vezetők egyhangúlag komoly aggodalmukat fejezték ki Vlagyimir Putyin. orosz elnök atomfegyverekre vonatkozó tervei miatt.

A három politikus egyetértett abban, hogy Putyin 2018-ban Moszkvában elmondott évértékelő beszédében említett fegyverfejlesztési tervek elterelik a figyelmet a produktív párbeszédtől Oroszország és a Nyugat között, sokkal inkább burkolt erőkinyilvánítás.

Trump a francia kollégájával és a német kancellárral szót ejtett a szíriai konfliktusról is. A Fehér Ház szerint a vezetők egyetértettek abban, hogy a damaszkuszi vezetésnek, és a vele szövetséges Iránnak és Oroszországnak teljes körűen és azonnali hatállyal végre kell hajtaniuk az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2401-es számú határozatát, amelyben a világszervezet azonnali tűzszünetre szólít fel.

A fő problémának azonban továbbra is az oroszok folyamatos haderőfejlesztését tekintik. Ez több fogatókönyvet vet fel a jövőre nézve.

Katonai szakértők szerint 2024-re az orosz haderő képes lesz megfelelő szinten kezelni bármilyen konfliktust, amihez nagymértékben hozzájárul az is, hogy addigra kiépül egy, az egész világot lefedő katonai rendszer, amelynek lesznek elemei nem csak a Közel-Keleten, de Latin-Amerikában és a dél-ázsiai térségben is.

Előreláthatólag Putyin továbbra is felkészül egy esetleges Nyugat–Oroszország globális konfliktusra, ahol a klasszikus értelemben véve vett hadviselés  ki fog egészülni például a kiber- vagy az információs hadviseléssel.  Ebből következik a második konklúzió, miszerint Oroszország igyekszik nemcsak lépést tartani az új haditechnikai fejlesztésekkel és hadviselési irányzatokkal, hanem maga kívánja alakítani a megváltozott biztonsági környezetben alkalmazott eszközök, eljárások és elméletek palettáját.

Írta: Haiszky Edina Julianna

„Stratégiai pontok, fojtópontok” sorozat

A Biztonságpolitikai Szakkollégium Geopolitika Műhelye cikksorozatot indít, melynek célja, hogy a tagok önfejlesztés keretében rövid ismertető elemzéseket készítsenek a világ területén található stratégiai jelentőségű földrajzi pontokról.

A Szuezi-csatorna a vízi kereskedelem legfontosabb központjának számít a Közel-Kelet számára, hiszen összeköti a Földközi-tengert az Indiai-óceánnal. Ezzel rendkívül hosszú utat és hatalmas pénzösszegeket spórol meg a csatornát használó országoknak. A szállítás a csatornát követően a Bab el-Mandeb-szoroson keresztül folytatódik, azonban a csatorna és a szoros nemcsak gazdasági és kereskedelmi, hanem geopolitikai, katonai, stratégiai szempontból is lényeges.

A Szuezi-csatorna és a Bab el-Mandeb-szoros földrajzi elhelyezkedése

A Szuezi-csatorna a Sínai-félsziget nyugati részén található, összeköti a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel. Építése 1859-ben kezdődött és tíz éven át tartott, legutóbb 2015-ben bővítették és tették kétirányúvá. Hossza 193 km, maximális mélysége 24 m, átlagos szélessége pedig 205 m. A csatorna a legrövidebb vízi útvonal az Atlanti-óceán és az Indiai-óceán között.

A Szuezi-csatorna. Forrás: Patrick Kingsley/The Guardian

A Bab el-Mandeb egy tengerszoros, mely összeköti az Indiai-óceánt és a Vörös-tengert, elválasztja Afrikát és az Arab-félszigetet. Arab nevének jelentése a “siralom kapuja”, amely veszélyes hajózhatóságára utal, ennek ellenére azonban ma is rendkívül forgalmas nemzetközi olajszállítási útvonal. Az itt áthaladó hajók szállítmánya Európába és az Egyesült Államokba jut el, így az egyik legfontosabb tengeri útvonalnak számít. Szélessége átlagosan körülbelül 30 kilométer, ezért könnyű célpontot jelenthetnek a rajta áthaladó hajók.

A Bab el-Mandeb-szoros. Forrás: Keith Kohl/Energy and Capital

Az 1950-es évektől kezdődően a csatorna forgalma nagyban megváltozott, amely a Perzsa-öbölből nyert nyersanyagokból készült olaj- és petróleumtermékek növekvő szállításának volt köszönhető. Ennek hatására a következő évtizedekben olajszállító tankerek jelentek meg. Az olajkereskedelem növekedésével a tankerek mérete is nőtt, olyannyira, hogy azok a Szuezi-csatornán már nem tudtak közlekedni, emiatt többször is bővítették a csatorna szélességét.

A gazdasági vonatkozások

A Szuezi-csatorna jelentősége többek közt abban rejlik, hogy a világ vízi kereskedelmének 8%-a itt zajlik, az ebből származó adók pedig nagy bevételt jelentenek Egyiptom számára. Nemcsak az arab országok részesülnek a gazdasági lehetőségekből, hanem például India és az USA is.

Forrás: Suez Canal Authority

A Bab el-Mandeb-szoroson keresztül naponta megközelítőleg 4,7 millió hordónyi olaj halad át. Mindemellett Egyiptom számára a folyékony gázimport miatt, Szaúd-Arábiának, az Egyesült Arab Emírségeknek és Katarnak pedig a kulcsfontosságú útvonal miatt fontos, amely elvezet a SUMED (Suez-Mediterranean) olajvezetékhez. Ez a szárazföldi olajvezeték átszeli Egyiptomot, a csatornától Alexandriáig tart.

A geopolitikai vonatkozások

A Szuezi-csatorna gazdasági szerepe mellett, földrajzi elhelyezkedése miatt, olyan stratégiai eszközt is jelent Egyiptomnak, mellyel befolyásolhatja a környező országok politikai lehetőségeit és döntéseit. A csatorna lezárásával az ország például Izraelre is nagy hatást tud kifejteni. Emiatt az útvonal alternatívájaként jelent meg 2014-ben a ,,Red-Med” projekt, Izrael és Kína összefogásával. A tervezett vasútvonal Izraelen haladna keresztül Eilattól Haifáig, ahová az Akabai-öblön keresztül lehet eljutni. Ezáltal az Afrikával való kereskedelem könnyebbé válhat, azonban a Szuezi-csatorna nagymértékben veszítene geopolitikai jelentőségéből.

Ugyanakkor Kína folyamatosan befektet Egyiptomban is, ezzel erősítve a két ország közötti kapcsolatot. Kína a térségben a legtöbb arab országgal jó viszonyt ápol.

A Red-Med projekt terve. Forrás: Andrew Korybko/orientalview.org

Egyiptom a csatornának, és ezáltal a geopolitikai hatalmának köszönhetően az USA-tól is folyamatosan pénzbeli és katonai támogatásban részesül. Az Egyesült Államok számára rendkívüli jelentőséggel bír a terület, katonai jelenléte a Szuezi-csatornán állandó és meghatározó.

A Bab el-Mandeb-szorost geopolitikában és világkereskedelemben elfoglalt pozíciója miatt több ország is próbálja befolyása alá vonni. Többek közt az USA, Kína, Japán, Németország és Szaúd-Arábia is megjelent katonailag, ráadásul Dzsibutiban található az USA egyik afrikai katonai bázisa. Emellett Dzsibutinak Kína is hatalmas összegű támogatásokat nyújt. Kína jelenléte a Bab el-Mandeb-tengerszorosnál igen aggasztó az amerikaiak számára. A jelenlegi jemeni elnök, Abd Rabbuh Mansur szerint, “aki a kezében tartja a Bab el-Mandeb- és Hormuzi-szorost, annak nincs szüksége atombombára.”

Veszélyek

A régió hatalmi egyensúlyának megbomlása és a szoros esetleges blokádja nemcsak világgazdasági hatással (olajár-növekedés), hanem komplex politikai következményekkel is járhat, akár az USA és Kína is beavatkozhat annak érdekében, hogy stabilizálják és biztosítsák a világ olajellátását és az olaj stabil árát.

Jemen és Dzsibuti között elhelyezkedve, a szorost olyan veszélyek fenyegetik, melyek akadályozhatják a kereskedelmet. Egyrészt a véget nem érő konfliktus Jemenben a húti felkelők és a Hadi vezette erők között, másrészt a közeli Szomáliában is gyakorivá vált terrorizmus és kalózkodás. Ebben a feszült politikai helyzetben támadtak meg az Iránnal szövetséges húti felkelők 2018 júliusában két tankhajót, mely azt eredményezte, hogy Szaúd-Arábia átmenetileg felfüggesztette az olajszállítást. Még ugyanazon év augusztusában visszavonták a felfüggesztést a szorosban, ez azonban nem jelenti azt, hogy a vízi járműveket nem veszélyezteti tovább a kialakult politikai helyzet és a terrorizmus. Sőt, a régió egyre inkább destabilizáltnak tűnik: a felkelők a szoros közelében 2018-ban számos alkalommal rakétatámadásokat intéztek szaúdi és amerikai vízi járművek ellen. Irán szerepe sem elhanyagolható a konfliktusban, hiszen a húti sikerek esetén hatalmukat kiterjeszthetik a szorosra. A siíta lázadók és a kormányerők között 2014-ben kezdődtek a vallási ellentéten alapuló összecsapások, mely később polgárháborúvá alakult.

A húti csapatok és a kormány erői Jemenben. Forrás: IHS Conflict Monitor 2019 March

Megoldás(?)

Tényként kezelhető, hogy a Bab el-Mandeb-szorosnál zajló kereskedelmet folyamatosan veszélyeztetik olyan jelenségek, amelyek megoldása még egy jó ideig nem látható. A lehetséges alternatívák közé tartozik a kalózoktól és támadásoktól tartó kereskedőknek más útvonal keresése is. Az egyetlen lehetőség Afrika megkerülése lenne, ez azonban egy hatalmas kerülőt jelentene, ami gazdaságilag nem éri meg.

Reális megoldásként jöhet szóba tehát a Bab el-Mandeb-szoros közelében kialakult fegyveres konfliktusok és a szomáliai kalózkodás megállítása. A jemeni béke elérése és a kalózok megfékezése csak nemzetközi felügyelet alatt történhet meg. Figyelembe véve azonban, hogy sem Szaúd-Arábia, sem Irán nem fogják feladni geopolitikai ambícióikat, a nemzetközi közösség fellépése nélkül a megoldás, azaz a polgárháború befejezése Jemenben, nem lesz könnyű feladat.

Írta: Ustea Dóra

Április 11-én a londoni Metropolitan rendőrség őrizetbe vette Julian Assange-ot, a Wikileaks alapítóját, miután Lenin Moreno, ecuadori elnök bejelentette, hogy országa nem hajlandó tovább biztosítani az exhacker menedékjogát. Moreno a döntést a nemzetközi egyezmények sorozatos megszegésével és a londoni ecuadori követség házirendjének megsértésével indokolta twitterén.

Áruló vagy az igazság őre? A Wikileaks–alapító ausztrál hacker megítélése sokak által rendkívül eltérő és vitatott kérdés. A szervezet 2006-os megalakulását követően, olyan titkosított, a nemzeti kormányok számára kellemetlen adatok, dokumentumok és akták láttak napvilágot, amelyek létezése önmagában megváltoztatta az emberek által elképzelt képet saját országaik kormányairól és azok valódi céljairól.

A Wikileaks számára a nemzetközi hírnevet 2010-ben az amerikai Chelsea Manning (született Bradley Manning) által kiszivárogtatott (391 832 db) iraki, valamint afganisztáni (91 000 db) háborúról szóló titkosított dokumentum hozta meg. A Pentagon hálózatának, a SPIRNet (Secret Internet ProtocolRouter Network) jelszavainak feltörésében Julian Assange segítette Manninget, aki az adatok sikeres dekódolása után közzétett minden iratot a Wikileaks-en keresztül. A jelentésekben az amerikai hadsereg eltitkolt, vagy rosszul elsült akció találhatóak meg, amelyek közül a leghíresebb és legnagyobb visszhangot keltő „ColleteralMurder” nevű felvétel volt. Egy Bagdadban szolgáló, amerikai Apache típusú katonai helikopter tüzet nyitott egy 18 fős, mint később kiderült, magukat megadni akaró embercsoporta, köztük a Reuters hírügynökség két újságírójára is. A videó kiszivárgása rendkívüli tiltakozást váltott ki az iraki és afganisztáni intervenció szükségszerűségével és legitimitásával szemben. A katonai dokumentumokon túl Manning titkosított diplomáciai iratokat is továbbított Assange számára, amellyel az Egyesült Államok és szövetségesei kellemetlen és kiszolgáltatott állapotba kerültek.

Az eset után az ausztrál származású Julian Assange hatalmas népszerűségre tett szert. Világszerte előadásokon, konferenciákon és különböző workshopokon vett részt, ahol a Wikileaks által kiszivárogtatott információk valódiságáról és ezek közvéleményformáló szerepéről beszélt. 2010-ben Svédországba utazott, ahol szervezete központját akarta létrehozni. Augusztusban azonban a helyi hatóságok elfogatóparancsot adtak ki ellene szexuális bántalmazás és molesztálás vádjával, amit tételesen cáfolt. Állítása szerint az őrizetbe vétele politikai ürügyként szolgált arra, hogy kiadhassák az Egyesült Államoknak, ahol akár 5 évnyi szabadságvesztést is kiszabhattak volna rá az adatlopásban való részvételéért. Decemberben azonban önként feladta magát és óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezték. 2012-ben a brit Legfelsőbb Bíróság döntött Assange kiadatásáról a svéd hatóságoknak, azonban idézése ellenére nem jelent meg a Scotland Yardnál. A hacker félve a kiadatástól Ecuador londoni követségén kért menedékjogot, amit a nézeteivel rokonszenvező ecuadori elnök, Rafael Correa végül biztosított számára. A Wikileaks irányítását és közéleti tevékenységét ettől kezdve egészen 2019. április 11-ig a nagykövetség épületéből, a világhálón folytatta.

Forrás: https://www.livetradingnews.com/truth-betrayed-wikileaks-founder-julian-assange-to-be-handed-to-americans-98210.html

A 2016-os amerikai elnökválasztás alkalmával újra fellángoltak Julian Assange mielőbbi elfogatását sürgető vélemények az USA-ban. A választás előtt a Wikileaks beharangozta a Demokrata Párt számára kellemetlen levelezések és információk megosztását, melyet végül meg is tettek. A napvilágra hozott e-mailek nagy része Hillary Clintonhoz és kampányfelelőséhez, John Podestához voltak köthetőek. Assange-ot az eset után többek között az oroszokkal való összejátszással, Donald Trump, a republikánus jelölt szándékos segítésével és a választások befolyásolásával gyanúsították meg. Az adatok nagy részét a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) rendszereinek feltörése után hozták nyilvánosságra, amelyek egyfajta válaszként is szolgálhattak Trump szexuális botrányányának hírére nézve. Az adatlopásért és kibertámadásért Oroszországot tette felelőssé az USA, emiatt felvetődött a Wikileaks orosz befolyásolása is. Julian Assange cáfolta a vádakat, állítása szerint, ha az oldal birtokába jut bármilyen terhelő információ a republikánus jelöltről, akkor ezeket is haladéktalanul közzé fogják tenni.

A fordulópont az új ecuadori elnök, Lenin Moreno 2017-es megválasztásával következett be. Az új elnök kapcsolata nem volt felhőtlen Assange-dzsal, akit „örökölt problémának” nevezett. A szivárogtató oldal továbbra is titkosított és kényes adatokat hozott napvilágra, amellyel Ecuadort nagy nemzetközi (elsősorban amerikai) nyomás alá helyezte. Az oldal nyíltan kiállt a 2017-ben Spanyolországtól függetlenedni akaró Katalónia oldalán, amely negatívan hatott Ecuador és Spanyolország kapcsolatára. Moreno többször is sérelmezte, hogy a menekültstátuszt élvező Assange gyakran kritikával él a nagykövetségi állapotokkal szemben, miközben folyamatosan megszegi annak házirendjét és engedély nélkül kamerákat szerel fel az épületben. Az ecuadori elnök 2018 tavaszán korlátoztatta Assange internethozzáférését és megtiltotta számára bármilyen fajta további politikai aktivitást.

2019 tavaszára az ecuadori elnök és Assange szembenállása személyessé vált, amikor az elnök magánéletéről szivárgott ki több kép a világhálóra. Moreno a háttérben a Wikileaks-et sejtette és kijelentette, országa nem hajlandó tovább garantálni Julian Assange menedékjogát. A londoni Metropolitan Police végül április 11-én őrizetbe vette a követségen hét évig bujkáló exhackert. Theresa May, brit miniszterelnök parlamenti megszólalásában üdvözölte Assange elfogását és megköszönte a rendőrség gyors és szakszerű munkáját.

A bíróság bűnösnek találta a szabadlábra helyezés feltételeinek megsértésében és 50 hetes börtönbüntetést szabott ki rá. Nagy-Britannia a férfi elfogása után azonban garanciát adott számára, hogy nem adják ki olyan országnak, ahol vallatás, vagy esetlegesen halálbüntetés várna rá.

A Wikileaks atyjának letartóztatása óta több mint 40 millió kibertámadás érte Ecuadort a világ minden pontjáról, ami egyfajta tiltakozásként fogható fel a hacker-társadalom részéről. Sokan örömmel fogadták a hírt, míg mások a szólás- és véleményszabadság semmibe vételét emlegetik. Egy azonban biztos: A nemzetközi közösség nagy érdeklődéssel kíséri az ausztrál férfi további sorsát, aki képes volt megváltoztatni a modern társadalmak szemléletét és gondolkodásmódját a világ történéseiről.

Írta: Zernig Csombor

Palesztin–izraeli konfliktus

Eszkalálódó gázai konfliktus

A május 3-ai incidenst követően, melyben két izraeli katona sérült meg és négy palesztin vesztette életét, május 4-én (szombaton) a Gázát irányító Hamász rakétacsapásokat mért Dél-Izrael területére. Beszámolók szerint több száz rakétát lőttek ki a Gázai övezet területéről, melyeket többségében sikeresen semlegesített a Vaskupola rakétaelhárító-rendszer. Izrael Állam a Hamász támadására válaszul légicsapásokat, valamint szárazföldi csapásokat hajtott végre a Hamász katonai szárnyának állásai ellen.

Jared Kushner türelmet kér az izraeli kormánytól

A Fehér Ház tanácsadója, Jared Kushner május 2-án (csütörtökön) egy Közel-Kelettel foglalkozó think-tank fogadásán arról beszélt, hogy türelmet kér az izraeli és palesztin vezetéstől, valamint hogy tartózkodjanak az egyoldalú lépésektől. Ennek oka, hogy folyamatban van Donald Trump, amerikai elnök közel-keleti béketervezetének kidolgozása, melyet előreláthatólag a muszlim ramadán ünnep után, júniusban fognak nyilvánosságra hozni. A tervezet várható sikeressége kétséges, hiszen a palesztin fél már előre jelezte, hogy elutasítják azt Jeruzsálem és a Golán-fennsík izraeli annektálásának amerikai elismerése miatt. A jelenleg kiváló amerikai–izraeli kapcsolatok ellenére sem várható teljes elfogadás az izraeli oldalon sem, hiszen Benjamin Netanjahu miniszterelnök bejelentette szándékait a ciszjordániai telepek annektálására, hogy biztosítsa a szélsőjobboldali pártok támogatását a kormány számára.

Európai uniós kritika Izraellel szemben

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának április 29-ei, közel-keleti ügyeket tárgyaló ülésén Finnország ENSZ képviselője beszédében kritizálta az izraeli vezetést az egyoldalú lépések miatt, amelyek veszélyeztetik a kétállami megoldás lehetőségét. A beszédet illetően számos kritika merült fel: a finn képviselő a beszéd elején felsorolta, hogy az EU mely tagállamai állnak a nézőpont mögött. Ez a lista gyakorlatilag az Unió 27 tagállamát tartalmazta, kivéve Magyarországot, amely az utolsó pillanatban vétóval élt a közös álláspontot illetően. A kritikákat az okozza, hogy ezt követően azonban a beszédben a teljes Európai Unióra hivatkozott a képviselő, figyelmen kívül hagyva ezzel a magyar vétót.

Az ENSZ Főtitkár helyettese kritikát fogalmazott meg a kétállami megoldás mellőzése miatt

Rosemary DiCarlo, az ENSZ békeműveletekért felelős főtitkárhelyettese, április 29-én beterjesztette a jelentését a Biztonsági Tanács közel-keleti ügyeket tárgyaló ülése elé, melyben kifejezte aggodalmát a palesztin–izraeli békefolyamatot illetően. Véleménye szerint az izraeli kormány egyoldalú lépései a telepeseket illetően, valamint az eszkalálódó gázai konfliktus miatt veszélybe kerül a békefolyamat jövője. Kifejtette, hogy az ENSZ 2018-ban 110 millió dollárt gyűjtött össze a gázai körülmények enyhítésére, ezek azonban nem pótolhatják a tartós politikai rendezést.

Települést fognak elnevezni Donald Trumpról

A Golán-fennsíkon április 23-án tett látogatása alkalmából Benjamin Netanjahu, izraeli kormányfő bejelentette, hogy egy új települést fognak elnevezni az amerikai elnökről a Szíriától elfoglalt területen. A döntés háttere, hogy március 25-én Donald Trump hivatalosan is elismerte az izraeli annexiót a terület felett.

Szíria

Orosz–török átrendeződés

A 2017-es asztanai megállapodás szerint létrehozott orosz–török eszkalációcsökkentő zóna hamai tartományából a török hadsereg május kezdetével kiürítette a hozzá tartozó megfigyelő pontokat. Ezt a lépést részben a török erők átcsoportosítása miatt, részben a kormányerők és a HTSh terrorszervezet (korábban Nuszra Front) között kiéleződött összecsapások következtében tette. Ezzel egy időben a Szíriai Szabad Hadsereg “Nemzeti Felszabadító Front” elnevezésű – Ankara által támogatott – brigádja a török hadsereg segítségével offenzívába kezdett az Aleppótól északra fekvő Tell Rifat kurd település ellen. Bár ez a zóna is közös orosz–török megfigyelés alatt állt, innét az orosz fél vonult ki, helyt adva Törökország katonai akciójának. Ezzel a térfélcserével újabb meglepetésszerű fordulatot vett az észak-szíriai térség helyzete, mely továbbra is mélyen érinti a régió menekültüggyel és terrorizmussal kapcsolatos biztonsági kihívásait.

Tűzszüneti megállapodás

A szíriai és orosz légierő immár ötödik napja mér intenzív csapásokat a felkelők utolsó fellegvárának számító Idlíb-tartományra, ami így a nyolc hónapja tartó tűzszüneti megállapodás végét jelenti. A londoni központű SOHR (Szíriai Emberi Jogok Megfigyelő Szervezete) adatai szerint a támadásokban eddig 67 ember vesztette életét, több százan megsebesültek és több ezren hagyták el otthonukat. A kormányerők műveletei mellett a HTSh terrorszervezet sincs tekintettel a lakosság épségére, így a közeljövőben a két fél között még véresebb összecsapások várhatóak. Az ENSZ Humanitárius Koordinációs Hivatal közzétette, hogy csak február óta az idlíbi és hamai tartományokból közel 140 ezer menekült kényszerült elvándorlásra. Bár Ankara igyekszik nyomást gyakorolni Moszkvára a légicsapások visszaszorítása érdekében, az eddigi tárgyalások kevés sikerrel jártak.

Brexit

Az Egyesült Királyság parlamentjének alsóháza április 1-jén ismételten számos véleménynyilvánító szavazást tartott. A kérdésekkel azt próbálták kideríteni, hogy milyen irányba haladjon tovább az ország, miután az Európai Unióból való kilépés időpontját április 12-re halasztották előző hónapban az Unió döntéshozói. A parlamentnek tehát április 10-ig kell kinyilvánítani az akaratát ahhoz, hogy elkerüljék a megállapodás nélküli kilépést. Miután március 29-én harmadik alkalommal is leszavazták Theresa May kormányfő Brexit-megállapodását, a honatyák ezúttal négy alternatíváról szavaztak. A szavazások kizárólag a véleménynyilvánítást szolgálták, így nem kötelezik a kormányt. A parlament azonban ezúttal sem tudott egyik változat mögé se többséget összehozni, és így mindegyik leszavazásra került. A következőkről szavaztak:

• Újabb, megerősítő népszavazás kiírása (280 mellette – 292 ellene)
• Az ún. norvég modell szerint történne a kilépés: EGT- és EFTA-tagság, illetve lehetséges átmeneti vámunió (261 mellette – 282 ellene)
• A vámunióban való maradás (273 mellette – 276 ellene)
• Rendezetlen kilépés elkerülése azáltal, hogy halasztást kérnek az Uniótól. Ha pedig az Unió nem ad további haladékot, akkor szavazást tartanak a rendezetlen kilépésről, illetve a kilépés teljes visszavonásáról (191 mellette – 292 ellene)

Theresa May kormányfő a hónap első napjaiban tárgyalt Jeremy Corbynnal, a Munkáspárt vezetőjével, továbbá Nicola Sturgeon, skót és Mark Drakeford, walesi miniszterelnökkel annak érdekében, hogy feloldják a politikai patthelyzetet. Április 4-én a parlament pedig további halasztás kérvényezésére kötelezte a kormányfőt (313 mellette – 312 ellene), aki június 30-ig kérne időt az EU-tól.

Április 5-én Theresa May levelet küldött az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak, melyben újabb határidő-hosszabbítást kérelmezett. Az 50. cikk által megszabott időkorlátot 2019. június 30-ig kívánta kitolni, emellett kijelentette, hogy az európai parlamenti választások megtartásra kerülnek, amennyiben azok idején az ország még tagállam lesz.

Az április 9-én összeült Általános Ügyek Tanácsán a másnap tartandó Brexit-csúcstalálkozó szempontjából fontos lépéseket vitatták meg. Michel Barnier, a bizottsági tárgyalóküldöttség vezetője felvázolta ezeket, a tanácson részt vevő miniszterek pedig megtárgyalták a pontokat. Emellett a tagállamok miniszterei újfent megerősítették a kilépésről szóló megállapodáshoz való ragaszkodásukat.

A Donald Tusk által március végén összehívott Brexit-csúcstalálkozóra április 10-én került sor. Itt jóváhagyásra került a kilépés határidejének meghosszabbítása, méghozzá 2019. október 31-ig. Továbbá az EU27-ek vezetői kijelentették: amennyiben az európai parlamenti választásokig nem kerül sor Nagy-Britannia kilépésére, azokat kötelesek megtartani.

„A határidő-hosszabbítás csak a szükséges ideig tarthat, és semmiképpen nem nyúlhat túl 2019. október 31-én. Amennyiben a kilépésről rendelkező megállapodást ezen időpontot megelőzően mindkét fél megerősíti, a kilépésre a következő hónap első napján kerül sor.” – Az Európai Tanács (50. cikk) következtetései.

Április 13-án a Tanács ennek értelmében módosította a 2019. január 11-i határozatát a kilépés határidejéről. Azonban ez továbbra sem egy végleges dátum, ugyanis ha szükséges, október közepén további időt is adhatnak a briteknek. Az időkeret annyiban is rugalmas, hogy ha korábban sikerül a kérdést eldönteni az alsóházban, akkor hamarabb is kiléphetnek az EU-ból, nem kell október végéig várni. Ehhez mérten Theresa May kormányfő terve az, hogy az ellenzékkel való megegyezés után május 22-ig elfogadják a kilépés feltételeit és az ország május 31-én rendezett módon kilép az Európai Unióból. Így nem kellene megtartani a május 23-26-a közötti EP.választásokat az Egyesült Királyságban.

A halasztásra válaszul a Brexit-kampány egykori vezéralakja, Nigel Farage meghirdette, hogy megalakítja a Brexit Pártját. Egy felmérés szerint az EP választásokon akár 27%-ot is elérhetnek, ezzel a legtöbb szavazatot nyernék el. A konzervatív párttagok közel 40%-a is az új formációt támogatja. A politikai spektrum másik felén pedig egy brexitellenes tömörülés alakult független parlamenti képviselőkből “Change UK – The Independent Group” néven. A jelenleg 8%-os támogatottságot mértek az új pártnál, azonban ha összefognak a Liberális Demokratákkal és a Zöldekkel, akkor ők lehetnének a legtámogatottabb párt az EP-listán.

Nicola Sturgeon, skót miniszterelnök még a mostani parlamenti ciklus vége előtt kiírna egy újabb skót függetlenségi népszavazást. A 2014-es elbukott népszavazás után a Brexit miatt többször is felmerült az igény egy újabb referendum megtartására, ha az Egyesült Királyság egy – Skócia számára – hátrányos megállapodással lépne ki az Unióból. A népszavazás kiírásához a brit törvényhozás támogatása is szükséges, ami jelenleg valószínűtlen.

Szomszédságpolitika

Április 22-én közös nyilatkozatot adott ki az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk és Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az ukrán elnökválasztással kapcsolatban. A két vezető politikus kiemelte, hogy Ukrajnában a majdani események óta eltelt 5 évben jelentős előrelépés történt, de hozzátették, hogy “még sok mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy teljes mértékben megvalósítsák a békés, demokratikus és virágzó Ukrajnát, amit polgárai követelnek”. A közlemény kiemeli az ukrán nép kötődését a demokrácia és a jogállamiság iránt, “ez egy jelentős eredmény a komplex politikai, gazdasági és biztonsági környezetben, az Ukrajna területi integritását érintő folyamatos kihívásokkal szemben.” Emellett a közlemény kiemeli az EU támogatását az ukrán reformokat érintően, beleértve a jogállamiság megszilárdítására és a pénzügyi stabilitás elérésére tett lépéseket.

Április 22-én a nemzetközi választási megfigyelő misszióban (IEOM) résztvevő Európai Parlamenti küldöttség vezetője, Rebecca Harms nyilatkozatot tett, melyben kiemelte az ukrajnai választás békességét és rendezettségét, ami lehetővé tette a demokratikus átmenetet. “A választások során nem észleltek vagy jelentettek erőszakos cselekményeket, ez a választás rendkívüli helyzetét figyelembe véve fontos eredmény.” Az EP küldöttség vezetője a közleményben kifejti, hogy több ukrán állampolgár a Krím orosz annexiója és a kelet-ukrajnai harcok miatt nem tudott szavazni.

A hónap során mutatta be a grúz parlament a cselekvési tervet, amely felvázolja a 2019-2020 közötti időszakra vonatkozó parlamenti tevékenységeket, amelyek célja az EU–Grúzia társulási megállapodás támogatása. Az EU és az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja (UNDP) támogatásával létrejött rendezvényen jelen volt többek között Carl Hartzell, az EU grúziai nagykövete is. Hartzell üdvözölte Grúzia előrehaladását a reformok és a társulási megállapodás által lefektetett irányba. A nagykövet beszédében kiemelte a Parlament fontosságát a társulási megállapodás során végzett megfigyelő szerepkörben, valamint a további reformok bevezetésében.

Április 9-én az EU közleményt adott ki, melyben kifejezi aggodalmát a kisebbségek és az emberi jogi jogvédőket ért komoly fenyegetések miatt, amelyek több esetben halálos fenyegetéseket jelentettek. Az EU felszólítja az örmény bűnüldöző szerveket, hogy tegyenek sürgős lépéseket a fenyegetések kivizsgálása és az örmény állampolgárok fizikai biztonságának biztosítása érdekében – olvasható a közleményben. Április 24-én az EU örményországi küldöttségének vezetője, Piotr Switalski nagykövet meglátogatta a Tsitsernakaberd dombon álló emlékhelyet, hogy tisztelegjen az örmény népirtás áldozatai előtt.

EU álláspont a MENA-térségben kialakult helyzetről

Nemrégiben úgy tűnt, hogy a líbiai helyzet tárgyalásos úton megoldódik, azonban a Haftar vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg megtámadta Tripolit április 4-én, napokkal – az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres részvételével zajló – Nemzeti Konferencia előtt. A Konferencia fontos szerepet töltött volna be a törvényes líbiai választás létrejöttében, így egy békésebb helyzet kialakulásában. A történtekre az Európai Unió is hevesen reagált. Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai képviselője elmondta, hogy a líbiai konfliktusnak nem lehet katonai megoldása. Továbbá felszólította a feleket, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz, illetve az Európai Unió tagállamait és partnereiket, hogy befolyásukat felhasználva ugyanezt az üzenetet közvetítsék a szembenálló felek számára. Mindemellett április 3-án az Európai Bizottság bejelentette, hogy további 6 millió euró humanitárius segélyt biztosít Líbiának.

Az áprilisi 17-i európai parlamenti ülésen Federica Mogherini reagált az palesztin–izraeli helyzet fejleményeire: a Golán-fennsík izraeli fennhatóságának elismerése az amerikai kormányzat által, valamint az izraeli kormányzat ciszjordániai letelepedési politikája, amelynek során április elején 4600 lakóegység megépítését tervezték az elfoglalt ciszjordániai területen. A letelepedési politikát már akkor elítélte és a nemzetközi joggal ellentétesnek nyilvánította az Unió álláspontjában. Továbbá Mogherini kijelentette, hogy az EU továbbra sem ismeri el az izraeli szuverenitást sem a ciszjordán, sem az 1967 júniusa óta elfoglalt területek felett.

Szankciós politika

A Tanács 2020. április 13-ig meghosszabbította az Iránnal szembeni szankciókat. A korlátozásokban megtiltják az országba irányuló olyan eszközök exportját, amelyek alkalmasak a belső elnyomás fenntartására és a távközlés megfigyelésére. Az ENSZ BT 2006-ban, tekintettel az iráni nukleáris programra, komoly intézkedéseket vezetett be, amelyeknek célja az atomfegyverkezés megállítása volt. Az ENSZ-szankciókat az EU uniós jogszabályok meghozatalával hajtotta végre, amelyeket az Iránnal való közös cselekvési terv elfogadásától, 2014 januárjától felfüggesztettek. A felfüggesztés ellenére azonban az országban fellépő jogsértések miatt a Tanács a fentebb említett korlátozásokat minden évben újra meghosszabbítja.

Április 29-én, ugyancsak 1 évvel meghosszabbításra kerültek a Mianmar elleni szankciók, melyeket még 2018 áprilisában vezettek be. Az export korlátozása kiterjed a fegyverekre, a kommunikációs csatornák megfigyelésére szolgáló berendezésekre és a belső elnyomás céljára használt eszközökre, valamint a katonaság által használt kettős felhasználású termékekre. 14 személlyel szemben, akik a mianmari fegyveres erők és határrendészet magas rangú tisztviselői, célzott intézkedéseket léptettek érvénybe a rohingya lakosság emberi jogainak súlyos megsértése miatt. A Tanács felszólította a mianmari kormányt az Emberi Jogi Tanács független missziója által feltárt jogsértéseket megszüntetésére, és kialakult helyzet mielőbbi megoldására.

Regionális politika

Április 25-én került sor az Európai Unió és Japán csúcstalálkozójára Brüsszelben. Az EU-t Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke képviselte, míg japán részről Abe Sinzó miniszterelnök volt jelen. A felek áttekintették az EU és Japán között ezen év február 1-jén hatályba lépett szabadkereskedelmi megállapodás végrehajtását, illetve tárgyalásokat folytattak az EU-Japán stratégiai megállapodásról. Megerősítették együttműködési szándékukat több területen, mint például a párizsi klímamegállapodás végrehajtása, globális adatvédelmi normák kialakítása, energiaügy, közlekedés, kutatás és innováció. A találkozó során biztonságpolitikai témák is felmerültek, többek között az ukrajnai konfliktus és a Koreai-félsziget helyzete. „A mai napon megbeszélést folytattunk az EU, illetve Japán szomszédságában tapasztalható, a békét és stabilitást fenyegető veszélyekről is. Továbbra is maradéktalanul támogatjuk Ukrajna függetlenségét, területi integritását és szuverenitását. Japánnal pedig közös érdekünk, hogy a Koreai-félszigeten tartós legyen a béke.” (Donald Tusk) A vezetők megállapodtak a biztonsági kérdésekben való további együttműködésről, különösképpen a kiberbiztonság, a terrorizmus elleni küzdelem és a válságkezelés területén.