You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 2 months 4 weeks ago

Elrendelte a bíróság a ráckevei tömegverekedés miatt őrizetbe vett férfi letartóztatását

Wed, 09/04/2019 - 19:02
Elrendelte a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap annak a ráckevei férfinak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

A közleményben felidézték, hogy két ráckevei család tagjai különféle ütlegekkel felszerelve egy harmadik, szintén ráckevei család háza elé mentek csütörtökön kora este, hogy a napokkal korábbi sérelmeiket megtorolják, majd rátámadtak a sértettre és családjára. A gyanúsított a verekedés során egy vasvillával fejbe szúrta a sértettet, amiatt a sértett agysérüléssel és a jobb végtagok részleges bénulásával járó nyílt koponyatörést szenvedett.

Időközben a támadókhoz csatlakozott egy újabb személy, akinek a kisteherautójáról a támadók további vascsöveket, kardokat és ütlegeket vettek magukhoz. A ház előtt mintegy 15 percig tartó tömegverekedés alakult ki, amelyben a gyanúsított egészen a rendőrség megérkezéséig aktívan részt vett. A gyanúsított a verekedés után a helyszínt elhagyta, később könnyű sérüléseinek ellátására kórházba ment.

Az ügyészi indítvány szerint a gyanúsított cselekménye életveszélyt okozó testi sértés, és csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megállapítására alkalmas. A bíróság az indítványt megvizsgálta, a gyanúsítottat meghallgatta. Az ügyészi indítványtól eltérően a bíróság azt is megállapította, hogy a gyanúsított cselekménye alkalmas lehet akár emberölés kísérletének a megállapítására is.

A bíróság a gyanúsított letartóztatását azért rendelte el egy hónapra, mert álláspontja szerint a bűncselekmény jellege és kimagasló tárgyi súlya, a gyanúsított személyi körülményei miatt alappal lehet tartani a szökéstől, elrejtőzéstől, a tanúk befolyásolásától, ezáltal a bizonyítás megnehezítésétől, valamint a bűnismétlés veszélyétől.

A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be, ezért az nem végleges, de végrehajtható – áll a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

Netanjahu ismét a ciszjordániai telepek annektálását ígérte

Wed, 09/04/2019 - 16:57
Benjámin Netanjahu miniszterelnök ismét a Ciszjordániában felépített izraeli települések izraeli annektálását ígérte, csakúgy mint az előző választási kampányban – jelentette a 13-as kereskedelmi tévécsatorna.

A kormányfő tizenhat nappal az általános parlamenti választások előtt egy Ciszjordánia északi részén fekvő faluban, az Elkana településen tartott ünnepélyes tanévnyitón ismételte meg korábbi ígéretét a zsidók lakta telepek jövendő beolvasztásáról, az izraeli törvénykezés kiterjesztéséről ezekre a településekre.

“Alkalmazni fogjuk a zsidó szuverenitást Ciszjordánia minden közösségére, Izrael földjének és Izrael államának részei lesznek”- mondta Netanjahu, miután sikeres tanévkezdést kívánt.

A miniszterelnök az előző, április 9-én tartott előrehozott választások előtt is megígérte ezt az elsősorban jogi lépést, de akkor és most is konkrét időpontok meghatározása nélkül. Netanjahu a tanévnyitón együtt vett részt Rafi Peretz oktatási miniszterrel, a telepeseket támogató Jobbra (Jamina) nevű jobboldali választási szövetség egyik vezetőjével, akit júniusban nevezett ki az átmeneti kormány miniszterének.

“Új házakat építünk ide – itt van Izrael népének eredeti, ősi hazája -, és tovább építjük Elkanát” – mondta a miniszterelnök. “Senkit sem fogunk elszakítani innen, nem lesz több Gus Katif, nem lesz több kiköltöztetés” – utalt Ariel Saron néhai kormányfő 2005-ös lépésére, amikor felszámolta a Gázai övezetben felépített izraeli településeket, és kiköltöztette lakóikat.

Donald Trump az előző, április 9-én megtartott választások előtt elismerte az 1967-ben Szíriától elfoglalt Golán-fennsík 1981-ben törvénybe iktatott izraeli bekebelezését. A palesztin vezetés a jelenleg mintegy 2,9 millió palesztin lakta Ciszjordániában és a Gázai övezetben tervezi a jövendő palesztin állam létrehozását. Az utóbbi évtizedekben azonban több mint négyszázezer izraeli telepedett le Ciszjordániában, és további több mint kétszázezer izraeli él Kelet-Jeruzsálemben.

A palesztinok és a nemzetközi közösség legtöbb országa törvénytelennek tekinti a Ciszjordániában létrehozott izraeli településeket a genfi egyezmények alapján, amelyek tiltják a letelepedést a háborúban elfoglalt földeken.

Izrael azonban biztonsági és történelmi okok alapján visszautasítja ezt az álláspontot. A palesztinok attól tartanak, hogy a szeptember közepi választások utánra ígért új amerikai béketerv Izraelt fogja támogatni, és korlátozza jövendő államuk területét.

Izraelben szeptemberben azért kell előrehozott parlamenti választásokat tartani idén már másodszor, mert az áprilisi voksolás után Netanjahu nem tudott kormányt alakítani az általa kívánatosnak tekintett jobboldali és vallásos pártokkal. A centrista és a baloldali pártok nem hajlandóak részt venni egy Netanjahu vezette kormányban az ellene felhozott korrupciós vádak és a már elkészült, de októberi meghallgatásáig a bírósághoz be nem nyújtott vádirat miatt.

Categories: Biztonságpolitika

Nem segített az ima, a tűzoltók mentették ki a liftben ragadt Ferenc pápát

Wed, 09/04/2019 - 14:01
Huszonöt percig tartott, amíg a tűzoltóknak sikerült “kiszabadítani” Ferenc pápát az egyik liftből, amelyik beragadt – mondta el maga az egyházfő vasárnap a Szent Péter téren.

Ferenc pápa elnézést kért az őt váró hívőktől, hogy késve, pár perccel 12 óra után érkezett meg az apostoli paloták térre néző ablakába, ahonnan pontban délben szokta elmondani vasárnapi beszédét. A pápa elmesélte, hogy azért késett, mivel beragadt az egyik vatikáni liftbe. Huszonöt percig tartott, amíg sikerült elhagynia a felvonót. A beszámoló szerint a lift áramkimaradás miatt állt le hirtelen, pont amikor Ferenc pápa a liftben tartózkodott.

Az egyházfő köszönetet mondott a tűzoltóknak, akik kisegítették őt a liftből. Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-házban lakik, de több imádságot és beszédet az úgynevezett pápai lakosztály Szent Péter térre néző ablakából mond el a téren tartózkodóknak. Az apostoli paloták utolsó emeletén található lakosztályba lift viszi fel a pápát, ez a felvonó állt le.

Categories: Biztonságpolitika

Pence: a szövetségesek tartsák be az egymásnak tett ígéreteket

Wed, 09/04/2019 - 10:59
A szövetségesek egymásnak tett ígéreteinek betartását szorgalmazta Mike Pence amerikai alelnök vasárnap Varsóban, a második világháború kitörésének nyolcvanadik évfordulóján tartott nemzetközi megemlékezésen, amelyen a lengyel és a német elnök mellett szólalt fel.

Az Egyesült Államok és Lengyelország együttműködik minden szövetségessel a közös védelem érdekében, a szövetségeseket mindig arra fogják felhívni, hogy tartsák be az egymásnak tett ígéreteket – hangsúlyozta Pence, hozzátéve, hogy a nemzetek erős szövetsége mindig is a szabadság legjobb védelmét jelentette.

Kiemelte, hogy a “kíméletlen háború”, majd a kommunista kormányzás negyven évén át Lengyelország, valamint “Európa más leigázott nemzetei túlélték a szabadságuk, jogaik, történelmük és hitük tönkretételét célzó brutális kampányt”.

Categories: Biztonságpolitika

Új mentőautót kaphatnak a mentőállomások

Wed, 09/04/2019 - 07:59
Majdnem minden mentőállomás új mentőautót kaphat 2019-ben és 2020-ban – mondta el Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az Országos Mentőszolgálat napján, szombaton a budapesti Városligetben.

Az államtitkár kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy nemcsak a mentőautók lesznek újak, hanem a bennük lévő mentési eszközök is, amelyek a kor technikai tudásának legmagasabb színvonalát képviselik, és megfelelő számban rendelkezésre állnak. Horváth hozzátette, hogy 1,6 milliárd forint kormányzati támogatással 2500 új mentéstechnikai eszköz – köztük defibrillátorok, lélegeztetőgép – beszerzésére nyílik lehetőség.

Az államtitkár közölte, az ország 254 mentőállomása között ugyanennyi mentőautót szereznek be ebben a két évben. A 2010-ben kezdődött beszerzés során összesen mintegy ezer új mentőautót állítanak a mentők szolgálatába – mutatott rá. Horváth kiemelte továbbá, hogy a mentők éves költségvetése a következő évre eléri az 54 milliárd forintot.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben megduplázták a sikeres újraélesztések számát. A mentődolgozók magas színvonalú munkája és a társadalmi összefogás eredményeképpen ma többen élhetnek Magyarországon – fűzte hozzá.

Kitért a mentőszolgálat által indított programokra, így többek között a Legyél Hős! elnevezésű, vagy az önkénteseket megszólító kezdeményezésre.

A mentőnap célja a mentési munka bemutatása és népszerűsítése különböző programokkal, köztük mentési bemutatókkal, vetélkedőkkel és járműkiállítással. A rendezvényen bemutatkoznak az életmentés szereplői, így a gyermekmentők, a vízi mentők, a mentőkutyások és a mentőszolgálat más partnerszervezetei is.

Categories: Biztonságpolitika

Csúnyán megtévedt a főmuzeológus

Tue, 09/03/2019 - 19:02
Sikkasztás miatt vádat emelt a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség egy volt főmuzeológus ellen, aki egy budapesti múzeum raktárából a rábízott gyűjteményből mintegy harmincmillió forint értékben műtárgyakat tulajdonított el 2016-2017-ben – közölte a fővárosi főügyészhelyettes.

Fürcht Pál a közleményében azt írta, a 64 éves egykori főmuzeológus a 2016 őszétől 2017 októberéig eltulajdonított műtárgyakat – húsz kisplasztikát, 73 metszetet, 56 festményt – legalább 3,1 millió forintért értékesítette egy budapesti régiségboltban. A műtárgyak XX. századi művészek alkotásai voltak, de akadtak közöttük ismert és ismeretlen művészek XVIII. és XIX. századi festményei, rézkarcai, litográfiái is.

Az alkotásokat a rendőrség – Pátzay Pál Kádár Jánosról készült kisplasztikája kivételével – a házkutatások során megtalálta, lefoglalta, majd visszaadta a feljelentő múzeumnak – tette hozzá a főügyészhelyettes.

Az ügyészség jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a büntetlen előéletű volt főmuzeológus ellen. Arra az esetre, ha a vádlott a bírósági előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, két év – öt évre felfüggesztett – szabadságvesztés, pénzbüntetés és vagyonelkobzás kiszabását indítványozták a bíróságnál.

Akkori sajtóinformáció szerint a Magyar Nemzeti Múzeumból tűnt el több műtárgy 2016-2017-ben; ezt a múzeum sajtóosztálya annak idején megerősítette. Az intézmény 2017 novemberében tett feljelentést.

Categories: Biztonságpolitika

Az elmúlt évtizedek legnagyobb katonai parádéját szervezik Pekingben október elsején

Tue, 09/03/2019 - 16:57
Kína az elmúlt évtizedek legnagyobb katonai parádéjával emlékezik meg október 1-én a Népköztársaság megalakulásának hetvenedik évfordulójáról – jelentette be Vang Hsziao-hui, kínai propagandaminiszter-helyettes.

Az évforduló alkalmából a kínai főváros központi Tienanmen terén beszédet mond Hszi Csin-ping kínai elnök, ezt követően pedig katonai parádét és felvonulást tartanak. Az esti órákban ugyanitt művészeti előadást, valamint tűzijátékot tekinthetnek meg az esemény résztvevői.

A katonai parádéról Caj Csö-csün, az esemény szervezésével megbízott kormányhivatal helyettes vezetője elmondta: az elmúlt évtizedek legnagyobb ilyen jellegű bemutatója lesz, felülmúlva a Kínai Népköztársaság kikiáltásának ötvenedik és hatvanadik évfordulóját is, de a második világháború lezárásának 70. évfordulóján tartott katonai parádékat is. Az eseményen először lesznek láthatók a kínai hadsereg legfejlettebb fegyverei is.

A nagyszabású katonai parádét egyes megfigyelők erődemonstrációnak tartják, amellyel a több mint két hónapja tüntető hongkongiaknak akarnak üzenni. A bejelentés napján, csütörtök hajnalban a kínai hadsereg hongkongi helyőrsége végrehajtotta szokásos éves kontingenscseréjét. A csapatforgatás rutinszerű dolog ugyan, a dátumát is előre tudni lehetett, figyelemre méltó azonban, hogy a kínai állami sajtó a megszokott gyakorlattól eltérően tág teret szentelt ennek, és még mielőtt a csere befejeződött volna, felvételeket is közölt róla. A kontingenscserét Makaóban is végrehajtották.

Csou Csen-ming pekingi katonai szakértő a South China Morning Post hongkongi lapnak úgy nyilatkozott a kínai sajtó híradásairól, hogy épp a félreértések és találgatások elkerülése végett írnak róla. “Ha a helyőrség csapatai titokban, az éj leple alatt érkeztek volna Hongkongba mindenféle jelentés nélkül, az félelmet keltett volna a hongkongi sajtóban és a lakosságban” – fogalmazott.

A kérdésre, hogy a helyőrség létszámát növelhetik-e egy esetleges beavatkozás céljából, a szakértő úgy válaszolt: a kínai hadsereg szigorú költségvetése korlátozza a csapatok bővítésének lehetőségét. Csou úgy vélekedett: a helyőrség létszáma a jövőben is hat-hétezer fő között lesz.

A kínai hadsereg helyőrsége a hatályos törvények szerint abban az esetben vethető be Hongkongban, ha a város kormányzata erre felkéri. Egy esetleges beavatkozás lehetőségét sem Peking, sem pedig a hongkongi vezetés egyelőre nem tartja indokoltnak. Egyes megfigyelők szerint azonban Peking nem fogja hagyni, hogy a 70. évfordulót beárnyékolják a Hongkongban zajló kormányellenes demonstrációk.

Categories: Biztonságpolitika

Kiderült miért váltak “farkasemberré” a spanyol csecsemők

Tue, 09/03/2019 - 13:59
Mértéktelen szőrösödést okozott kisgyerekek testén egy összekevert, hibásan csomagolt gyógyszer – közölte a spanyol egészségügyi miniszter.

María Luisa Carcedo elmondta: a gyártó minoxidilt tett az omeprazol feliratú üvegekbe. Előbbi hatóanyag kopaszodás, hajhullás megállítására szolgál, utóbbi pedig gyomorsavcsökkentő. A spanyol egészségügyi hatóságok eddig tizenhét olyan esetről tudnak, amikor fokozott szőrnövekedést tapasztaltak gyerekükön a szülők a gyógyszer miatt – tette hozzá a tárcavezető.

Hangsúlyozta: a hibás tételeket már bevonták, egy sem maradt forgalomban, a gyógyszercég működési engedélyét pedig felfüggesztették. A készítmény a málagai székhelyű Farma-Química Sur nevű cégtől került a patikákba.

Az ügyről az El País című napilap számolt be több érintett szülőt is megszólaltatva.

“A gyerekemnek kiszőrösödött a homloka, az arca, a karja, a lába (…) olyan lett a szemöldöke mint egy felnőtté – mondta Ángela Selles arról, hogy milyen testi változásokon ment át hathónapos csecsemője.

Egy másik, név nélkül nyilatkozó anya arról beszélt, hogy egyik orvostól a másikig vitte három hónapos gyerekék, de nem találtak magyarázatot a rendkívüli szőrösödésre. Azt feltételezték, hogy genetikai eredetű hipertrichózis, azaz a fakasember-szindróma okozhatja a tüneteket.

A szülőknek az orvosok azt mondták, hogy várhatóan eltűnik majd a szőr a gyerekek testéről, de az hónapokig tarthat.

A lap kitért arra is, hogy további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy megállapítsák, milyen egyéb mellékhatása lehet a tévedésből szedett gyógyszernek a gyerekek szervezetére, ugyanis nincsenek erről kutatások. Mivel a minoxidil értágító, felmerülhet akár szívrendellenesség is.

Az észak-spanyolországi Kantábria tartományi ügyészsége négy család feljelentése alapján nyomozást rendelt el az ügyben. Több esetet regisztráltak ezen kívül Andalúziában és a valenciai autonóm közösségben is.

Categories: Biztonságpolitika

Moszkva továbbra is a minszki megállapodások teljesítését várja el Kijevtől

Tue, 09/03/2019 - 10:59
Moszkva pozitívan értékeli, hogy Kijev feltételesen szabadlábra helyezte Kirill Visinszkijt, a RIA Novosztyi Ukraina hírportál főszerkesztőjét, de továbbra is konkrét lépéseket vár el az ukrán vezetéstől a délkelet-ukrajnai konfliktus megoldását célzó minszki megállapodások megvalósítása terén – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

“Feltétlenül nagy figyelemmel követjük a hatalom újraindítását Ukrajnában. De emlékeztetni szeretném önöket Putyin kijelentésére, miszerint csak konkrét tettek, konkrét szavak alapján lehet ítélni. Ki kell várni őket” – mondta Peszkov újságíróknak. “Vannak konkrét tettek. Például a Visinszkij elengedéséről szóló döntés. Mi ezt üdvözöljük, de várjuk meg a többi tettet is!” – tette hozzá, a Kijev által hazaárulással megvádolt, orosz-ukrán állampolgárságú főszerkesztő ügyéről beszélve.

Mint mondta a kétoldalú kapcsolatok normalizálása érdekében végre kell hajtani a minszki megállapodások rendelkezéseit. Peszkov ugyanakkor kitért annak megválaszolása elől, hogy konkrétabban fogalmazza meg Moszkva Kijevvel szembeni elvárásait.

A minszki megállapodások előírják az ukrán kormányerők és a délkelet-ukrajnai szakadár területek fegyveresei közötti fegyvernyugvást, a nehézfegyvereknek a demarkációs vonaltól való visszavonását, amnesztia kihirdetését, a gazdasági kapcsolatok helyreállítását, valamint Ukrajna alkotmányának a decentralizálást célzó és a Donyec-medence egyes területeinek különleges jogálláshoz vezető reformját.

Vita tárgyát képezi a felek között egyebek között az orosz-ukrán határ nyugati oldalán az ukrán ellenőrzés visszaállítása. Ennek Ukrajna szerint haladéktalanul, Oroszország és a szakadárok szerint viszont csak a Donyec-medencében megtartandó választások után kell megtörténnie.

Peszkov nem kommentálta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint egy küszöbönálló orosz-ukrán fogolycsere előkészítésének részeként a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található fogolytelepről egy moszkvai börtönbe szállították át az Oroszországban terrorcselekmények szervezése címén húsz évre elítélt Oleh Szencov krími ukrán rendezőt. Az orosz és az ukrán médiában megjelent értesülések szerint a felek 33-33 vagy 35-35 fogva tartott személyt szolgáltathatnak majd vissza a másiknak.

“Nincs mit hozzátennem ezzel a témával kapcsolatban. Ha készen állunk majd erre, tájékoztatni fogjuk önöket. Még egyszer megismételhetem, hogy üdvözöljük a Visinszkij elengedésére vonatkozó döntést. Történtek bizonyos kapcsolatfelvételek, de nincs mit ehhez hozzáfűznöm” – hangoztatta.

A nap folyamán Vlagyimir Putyin telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral, egyebek között megvitatták az ukrajnai rendezésről normadiai felállásban (orosz-ukrán-német-francia részvétellel) megtartandó találkozó kérdését. A csúcsot Emmanuel Macron francia államfő bejelentése szerint szeptemberben készülnek tető alá hozni.

A berlini közlés szerint a német és az orosz vezető egyetértett abban, hogy a négyoldalú csúcstalálkozó elősegítheti a minszki megállapodások valóra váltását. A felek emellett hangsúlyozták, hogy fel kell gyorsítani az orosz-ukrán gáztranzit-megállapodásról szóló tárgyalásokat. A Kreml tájékoztatása szerint Putyin fontosnak nevezte normandiai négyek következő csúcstalálkozójának alapos előkészítését, annak érdekében, hogy azon konkrét és pozitív eredményeket lehessen elérni.

Putyin és Merkel telefonos megbeszélésén Ukrajna mellett kitértek még a szíriai és a líbiai rendezés, valamint az iráni nukleáris alku jövőjének kérdéseire is.

Categories: Biztonságpolitika

Török felmérés: a török társadalom kétharmada hajlamos az erőszakra

Tue, 09/03/2019 - 08:01
A török társadalom kétharmada hajlamos az erőszakra – állapította meg az isztambuli Üsküdar Egyetem kutatása, amelyet csütörtökön ismertetett az NTV török hírtelevízió.

A maga nemében az eddigi legátfogóbb kutatásról van szó, amely Törökország mind a 81 tartományára kiterjedt, és 25 ezer 18 és 81 év közötti ember személyes megkérdezésével készült. Nemzetközi összehasonlítást a felmérés készítői nem közöltek. Az egyetem Társadalomtudományi Intézetének igazgatója, Gökben Hizli Sayar az NTV-nek azt mondta, hogy a török férfiak 27 százaléka és a nők 24 százaléka hajlamos a kontrollálatlan haragra és erőszakra. Jelezte ugyanakkor, hogy ha ehhez a két értékhez hozzáadják a közepesen indulatos embereket, akkor 67 százalék jön ki.

A felmérés szerint a keleti és a délkeleti országrészben található tartományok lakói a leghajlamosabbak az agresszióra. A legkevésbé erőszakos emberek Törökország európai területein élnek. Sayar közölte: annak tulajdonítják a keleten és délkeleten tapasztalt magasabb értékeket, hogy az ott élők inkább követik a hagyományokat, mint a nagyvárosiak, és többen élnek egy-egy családban.

Az Üsküdar Egyetem rektora, Nevzat Tarhan pszichiáter elmondta: a családon belüli erőszak növekedésének mind a világban, mind Törökországban a női szabadságmozgalom az egyik kiváltó oka. “Kulturális értelemben mi nem állunk készen erre” – mondta. Hozzátéve: az állam ugyan megpróbál kiállni a családon belüli erőszak női áldozataiért, de a lépései nem elégségesek.

Meg kell tanítani a társadalmat arra, hogy a férfi és a nő otthoni szerepei egyenlők. A fejlett országokhoz hasonlóan Törökországban is a korai serdülőkortól kell oktatni, hogy az erőszak nem megfelelő kifejezési eszköz – tette hozzá. Tarhan arról is beszélt, hogy az Üsküdar Egyetem együttműködési megállapodást írt alá a családon belüli erőszak megelőzése céljából az isztambuli rendőrséggel. Az egyezmény keretében a felek átfogó adatbázist hoznak létre az erőszak elkövetőiről és áldozatairól.

Törökországban a közelmúltban egy kegyetlen gyilkosság ismét a felszínre hozta a nők elleni erőszak megfékezésének, továbbá a halálbüntetés esetleges visszaállításának kérdését. Egy férfi augusztus 18-án az Ankarához közeli Kirikkaléban – tízéves lányuk szeme láttára, nyilvános helyen – többször megszúrta volt feleségét, majd elvágta a torkát.

Az NTV közlése szerint Törökországban 2019 első nyolc hónapjában legkevesebb 273 nőt öltek meg. A kis-ázsiai országban minden harmadik nő fizikai erőszaknak vagy lelki bántalmazásnak van kitéve.

Categories: Biztonságpolitika

Az ügyészség perújítást kezdeményezett a Fenyő-gyilkosság felbujtója ügyében

Mon, 09/02/2019 - 19:01
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség perújítási indítvánnyal fordult a Fővárosi Ítélőtáblához, mert álláspontja szerint Portik Tamás adott utasítást Jozef Rohácnak Fenyő János megölésére.

“A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – a Fővárosi Főügyészség előterjesztésével egyetértve – perújítási indítványt terjesztett elő a Fővárosi Ítélőtáblához P. Tamás terhére, aki a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megbízást adott a már jogerősen elítélt J. R.-nak Fenyő kivégzésére” – áll a fellebbviteli főügyészség közleményében.

Az indítvány szerint Fenyő és Gyárfás médiavállalkozók között az 1990-es évek közepén üzleti vita, hatalmi harc és személyes ellentét alakult ki. Gyárfás Tamás elhatározta, hogy megöleti Fenyőtt és Portikhoz fordult, aki Rohácot rávette a gyilkosság elkövetésére. Rohác 1998. február 11-én a II. kerületben, a Margit utcában gépfegyverrel kivégezte Fenyő Jánost.

Néhány éve az alapeljárásban a bíróság Rohácot részben Fenyő megölése, részben a négy halálos áldozatot követelő szintén két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás ügyében több emberen elkövetett emberölés miatt jogerősen életfogytiglanra ítélte. A bíróság akkor kimondta: az Aranykéz utcai robbantás kapcsán Portik adott megbízást Rohácnak Boros József Károly megölésére.

Ugyanakkor a Fenyő sérelmére elkövetett emberölés felbujtója akkor még ismeretlen maradt. A bűnüldöző hatóságok szerint azonban a Fenyő-gyilkosság ügyében azóta fellelt új bizonyítékok a korábbi bizonyítékokkal együtt már azt is alátámasztják, hogy az Aranykéz utcai emberölés felbujtójaként jogerősen elmarasztalt Portik adott utasítást Rohácnak Fenyő megölésére is. Ezért pedig Portikot egy újabb, perújítási eljárásban lehet felelősségre vonni, melyet az ügyészség kezdeményezett.

A perújítási indítványról a Fővárosi Ítélőtábla dönt – közölte a fellebbviteli főügyészség.

A Fővárosi Főügyészség július végén jelentette be, hogy vádat emelt Gyárfás ellen Fenyő megölése ügyében felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt.

Categories: Biztonságpolitika

Trump telefonon egyeztetett a török államfővel

Mon, 09/02/2019 - 15:58
Donald Trump telefonon egyeztetett Recep Tayyip Erdogan török államfővel – jelentette be a Fehér Ház.

Az amerikai elnöki hivatal közleménye szerint Trump és Erdogan beszélgetése a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatoktól kezdve a szíriai Idlíbben tapasztalható humanitárius helyzetig egy sor témakört felölelt. A Fehér Ház részleteket nem közölt.

Elemzők emlékeztettek: az egyeztetésre azt követően került sor, hogy a török államfő Moszkvából visszatérőben kifejtette, hogy nem lehet késlekedés az északkelet-szíriai biztonsági zóna létrehozásában. Washington és Ankara hosszas és nehéznek minősített tárgyalások után augusztus 7-én állapodott meg a török határ és az amerikaiak támogatta kurd milíciák ellenőrzése alatt lévő szíriai területek közötti biztonsági zóna létrehozásáról.

A hadműveleti központ létrehozását is előirányzó övezet célja, hogy megakadályozzon egy esetleges török hadműveletet a kurd milicisták ellen. Ankara a szíriai kurdokat a törökországi szeparatista kurdok és az elszakadást hirdető török Kurd Munkáspárt (PKK) szövetségesének tartja. Az Egyesült Államok ugyanakkor szorosan együttműködik a Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milicista csoporttal a dzsihadisták elleni harcban, és katonai elemzők szerint a kurd harcosoknak döntő szerepük volt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzésében.

Erdogan szerdai interjúja szerint a biztonsági zóna létrehozásáról született amerikai-török megegyezés lehetővé teszi “az Eufrátesztől keletre eső vidékek megtisztítását a YPG-től”. A biztonsági övezetnek egyelőre nincsenek pontos határai. Abban azonban már megállapodtak a felek, hogy amerikaiak és törökök közösen járőröznek majd.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter korábban többször figyelmeztette Washingtont, hogy ne hajtson végre olyan manővereket, amelyekkel késleltetné a biztonsági zóna működésének megkezdését.

Categories: Biztonságpolitika

Berlini gyilkosság: a Kreml tagad

Mon, 09/02/2019 - 14:00
Az orosz államnak és hivatalos szerveknek nincs közük a georgiai állampolgárságú csecsen férfi berlini meggyilkolásához, amit a hatóságok gyanúja szerint egy orosz állampolgár követett el – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Berlin Moabit negyedének egyik parkjában pénteken ölték meg a férfit, akit a Bild című német bulvárlap Zelimhan K-ként nevezett meg. Az ügyben a tetthely közelében őrizetbe vettek egy 48 éves, orosz állampolgárságú férfit, aki csak néhány napra érkezett a német fővárosba.

Az Interfax orosz hírügynökség szerdai jelentése szerint a berlini ügyészség szóvivője nem kívánta kommentálni azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint politikai gyilkosság történhetett. Annyit mondott, hogy a hatóság emberölési ügyben folytat vizsgálatot és a gyanúsított előzetes letartóztatásban van.

Családja szerint Zelimhan K,-t többször is megpróbálták meggyilkolni, 2009-ben méreggel, 2015-ben lőfegyverrel támadtak rá. A 2015-ös eset után családjával Németországba menekült. Menedékjog iránti kérelmét 2016-ban nyújtotta be. Két különböző személyazonosságot használt Németországban. A berlini rendőrség egy ideig közveszélyes iszlamistaként tartotta számon.

A Bild úgy értesült, hogy az áldozat az orosz hadsereg ellen harcolt a csecsen háborúban, és Oroszországban terroristaként tartották számon.

Categories: Biztonságpolitika

A Szkripal-ügyhöz hasonló bűnügy történhetett Berlinben

Mon, 09/02/2019 - 11:02
A brit-orosz viszonyt megterhelő Szkripal-ügyhöz hasonló német-orosz konfliktus kialakulásától tartanak Berlinben a napokban egy csecsen férfi ellen elkövetett gyilkosság miatt – írta a Der Tagesspiegel című német lap.

A berlini lap szerint biztonsági szervek körében úgy vélik, Németország konfliktusba kerülhet Oroszországgal, ha beigazolódik az a feltételezés, hogy valamely orosz hírszerző szolgálat adott megbízást a támadásra, amelynek áldozata egy georgiai állampolgárságú csecsen férfi. A Der Tagesspiegel kiemelte, hogy a nyomozás ugyan még nem ért véget, de a hatóságok szerint legalábbis “nem valószínűtlen”, hogy a múlt pénteken közterületen, nap közben elkövetett gyilkosság kapcsolatba hozható Moszkvával vagy a Moszkvához hű csecsen vezetéssel.

Az áldozat egy negyvenéves férfi, aki az 1999-ben kezdődött második csecsen háborúban a szeparatisták oldalán harcolt. Hazájából 2005-ben elmenekült Georgiába. Az orosz hatóságok által terroristaként számon tartott és 2002 óta körözés alatt álló férfit 2009-ben méreggel próbálták megölni, 2015-ben pedig Tbilisziben megtámadták. Nyolc lövést adtak le rá, négy eltalálta. Felépülése után családjával elmenekült Georgiából, előbb Törökországon keresztül Ukrajnába, ahol csaknem egy évig bujkáltak, végül Németországba.

Menedékjogi kérelmét elutasították Németországban, a hatósági döntést megtámadta a bíróságon, az eljárás haláláig nem kezdődött el. A német hatóságok 2017-ben közveszélyes iszalmistaként sorolták be, az idén “a szélsőséges iszlamizmussal kapcsolatos” személyek közé sorolták át. A Der Tagesspiegel szerint olyan mecsetekbe járt, amelyeket kaukázusi származású iszlamisták is látogatnak.

Pénteken is éppen imára ment, amikor Berlin Moabit nevű negyedében egy parkban hátulról, két lövéssel kivégezték.

Feltételezett támadója kerékpárral közelítette meg, Glock 26 típusú, 9 milliméteres fegyvert használt hangtompítóval. A Der Tagelsspiegel szerint ez a fegyver igen elterjedt hírszerzési és biztonsági körökben. A 48 éves, orosz állampolgárságú férfi a nyomozás szerint a merénylet után a Spree folyó partján – a helyszíntől alig száz méterre – átöltözött, fegyverét, kerékpárját és parókáját a folyóba hajította, majd távozott.

A közelben fogták el, elegáns ruhát viselt, és egy elektromos rollerrel akarta elhagyni a környéket. Fiatalok figyeltek fel rá, amint tárgyait a folyóba dobja. A tárgyakat rendőrségi búvárok találták meg.

A feltételezett elkövető július végén kapott a schengeni övezet egészére érvényes vízumot a moszkvai német nagykövetségen. Az orosz fővárosból Párizsba utazott. Az egyelőre nem ismert, hogy pontosan miként utazott tovább Franciaországból Németországba. A merénylet előtt néhány nappal érkezett Berlinbe, és valószínűleg áldozatának megfigyelésével foglalkozott. Nagyobb összegű készpénzt, Moszkvába szóló repülőjegyet és paprikaport találtak nála. Az anyag nyomkövető kutyák félrevezetésére is alkalmas.

A férfit előzetes letartóztatásba helyezték, egyelőre előre kitervelt emberöléssel gyanúsítják. Kihallgatása eddig eredménytelen – írta a Der Tagesspiegel.

A többi között felidézték, hogy súlyos feszültség keletkezett a brit-orosz viszonyban, miután tavaly márciusban az angliai Salisbury városában novicsok típusú idegméreggel merényletet követtek el Szergej Szkripal orosz-brit kettősügynök és lánya ellen. A brit kormány az orosz katonai hírszerzés két ügynökét gyanúsítja a gyilkossági kísérlettel, Moszkva tagadja, hogy köze lenne a Szkripal-ügyhöz.

Categories: Biztonságpolitika

Bűnszövetségben és üzletszerűen: tizenkét volt pénzügyőr ellen emeltek vádat

Mon, 09/02/2019 - 08:04
Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt emelt vádat Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tizenkét volt pénzügyőre és hat civil ellen a Nyíregyházi Törvényszéken – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint az ukrán határszakaszon szolgáló pénzügyőrök hivatali kötelességüket megszegve, ellenőrzés és vámvizsgálat nélkül rendszeresen engedélyezték a belépést Magyarországra az Ukrajnából jövedéki termékeket csempésző személyeknek. A beregsurányi és a barabási határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrök 2015 júliusa és 2016 júliusa között csempészektől rendszeresen pénzt kaptak azért, hogy ne intézkedjenek a behozatalnál megengedett mennyiségen felül dohányáruk esetében.

A pénzügyőrök szolgálati jogviszonya megszűnt, jelenleg valamennyi vádlott szabadlábon védekezik, az általuk elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa – figyelemmel a halmazati büntetés szabályaira is – 12 év szabadságvesztés. Ezen ügy terheltjei hasonló módon folytatták azt a korrupciós tevékenységet, amely miatt a záhonyi határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő 27 volt pénzügyőrrel és 23 civillel szemben emeltek vádat 2017 októberében – vont párhuzamot a kommüniké.

Mint beszámoltak róla, a hasonló cselekmények “elszaporodottságát” jól mutatja, hogy a február 26-án a beregsurányi határátkelőhelyen az ügyészség újabb összehangolt akciót tartott és 16 pénzügyőr hallgattak ki gyanúsítottként korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt.

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek az érettségi feladatokat kiszivárogtató nyomdai alkalmazott ellen

Sun, 09/01/2019 - 18:55
Vádat emeltek egy 41 éves lajosmizsei férfi ellen, aki egy helyi nyomda alkalmazottjaként “kilopta” a munkahelyéről, majd kiszivárogtatta az idei érettségi feladatok egy részét – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A közlemény szerint az ügyészség a szabadlábon védekező, büntetlen előéletű férfit korlátozott terjesztésű minősített adattal visszaélés vétségével vádolja; a bűncselekményt a törvény egy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.

A vádlott abban a lajosmizsei nyomdában dolgozott, ahol a 2019-es középszintű írásbeli érettségi vizsga feladatsorait nyomtatták ki. A feladatlapok a vizsgák megkezdéséig “korlátozott terjesztésűnek” minősülnek, vagyis a feladatokat az érettségi vizsgák előtt tilos nyilvánosságra hozni, illetéktelen személy részére hozzáférhetővé tenni.

A magyar érettségi feladatlapjait április 25-én, a matematikafeladatokat a következő napon, míg a történelem-feladatlapokat május 2-án nyomtatták ki a nyomdában, amiben a férfi is részt vett. A nyomtatás után a vádlott a magyar, valamint a matematika érettségi feladatsorok egy-egy részét, továbbá a teljes történelem-feladatsor egy példányát a ruhájába rejtve “kicsempészte” a nyomda területéről.

A vádlott célja az volt, hogy a feladatokat még a vizsgák megkezdése előtt érettségiző ismerősei részére eljuttassa, hogy így “segítse” az eredményes érettségit. A jogtalanul megszerzett feladatsorokat apja élettársának adta át, hogy azokat továbbítsa a rokonságba tartozó, érettségiző fiataloknak.

Az ügyész felfüggesztett fogház kiszabását indítványozta a vádlottal szemben azzal, hogy a nyomdai gépmesteri foglalkozástól is tiltsák el határozott időre. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni – áll a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

Szeptembertől 103 új testkamerát kapnak a MÁV-Start jegyellenőrei

Sun, 09/01/2019 - 16:57
Szeptembertől 103 új testkamerát kapnak a MÁV-Start jegyellenőrei, amitől a társaság a bántalmazásos esetek további csökkenését várja. A legtöbb eszközt a ceglédi, a váci és az esztergomi vonalon használják majd, mert ott éri a legtöbb támadás, atrocitás a jegyvizsgálókat – jelentette be a társaság.

Tavaly 123 esetben, idén pedig augusztus végéig 48 esetben ért jegyvizsgálókat inzultus, amelyekből 32 tettlegességig (ütés, lökés, karmolás, rúgás) fajult, egy pedig nyolc napon túli sérüléssel járt.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a társaság prioritásnak tekinti az utasok és a dolgozók biztonságát. A vasúttársaság intézkedési tervet dolgozott ki, ennek egyik eleme a kamerás rendszer bevezetése. A testkamerák mellett figyelemfelhívó kampánnyal, illetve a készenléti rendőrség és a biztonsági személyzet segítségét is igénybe véve lépnek fel a jegyvizsgálókkal szembeni támadások ellen. Az intézkedések nyomán 2018 decemberétől csökkentek a bántalmazásos esetek.

A beszerzési eljárásban öt pályázó termékei közül esett a választás a DAHUA MPT210-4X típusú eszközre. A most érkezőkkel azonos márkájú, de korábbi típusú testkamerákat a jegyvizsgálók a Mátészalkát érintő vasútvonalakon március vége óta jó tapasztalatokkal használják.

A MÁV-Start igényeihez igazított eszköz a bűnüldözésben is használatos, a fokozott igénybevételt is jól tűrő testkamera. Akár 8 óra üzemre is képes, ezalatt folyamatos felvételt tud készíteni, akár éjszakai körülmények között is, amiből legalább 13 órányit képes tárolni. A full HD minőségű felvétel a készülék egyetlen gombjának megnyomásával indítható, ekkortól a gombnyomást megelőző húsz másodperc videóanyagát is rögzíti, de ötmegapixeles fotó készítésére is alkalmas. A testkamera viselése nem kötelező a jegyvizsgálóknak.

A mobil kamera az adatokat kódolt formában, jelszóval védetten tárolja, nem lehet visszanézni az eszközön. A vasúttársaság minden területi igazgatóságán telepítenek legalább egy gyűjtőállomást, amelyek a munkavállaló azonosítására, a rögzített adatok letöltésére, a kamerák ellenőrzésére és az akkumulátorok feltöltésére szolgálnak. A készülékből automatikusan menti át az adatokat a dokkolókra történő csatlakoztatás után, majd azt követően törli azokat. A dokkolón tárolt adatok a 16. napon automatikusan törlődnek. A hangfelvétel jelenleg a törvényi előírások miatt nem engedélyezett, ezért a készüléken le van tiltva. A társaság ez ügyben Péterfalvi Attila adatvédelmi biztoshoz fordult.

A teljes rendszer a háttérinformatikával (12 telephely, 12 dokkoló) 49 millió forintba került.

A sajtótájékoztatón részt vett két jegyvizsgáló is, akik beszámoltak tapasztalataikról. Móré Anikó jegyvizsgálót két éve munkavégzés közben először szóban, majd tettleg is bántották a monori vasútvonalon, a támadás közben agyrázkódást szenvedett. Elmondása szerint örül a testkamerák bevezetésének, jelentős visszatartó erőnek érzi. Czine László jegyvizsgáló elmondta, hogy tavasz óta rendszeresen használ testkamerát, tapasztalatai szerint az érintett mátészalkai vonalszakaszokon utazók lényegesen együttműködőbbé váltak.

Flynn Jiang, a Dahua Technology magyar régiós vezetője elmondta, a termék a vasúttársaság igényeinek megfelelő fejlesztése az átadásáig fél évet vett igénybe. Az eszközök az adatvédelmi előírásoknak maximálisan megfelelnek. A Dahua világszerte több mint 16 ezer munkavállalója van, intelligens technológiák gyártásával foglalkozik. 2016-ban Budapesten képviseletet nyitott, 2018-ban pedig Magyarországon nyitotta meg közép-kelet-európai értékesítési központját.

Categories: Biztonságpolitika

HM: megnövekedett forgalomra kell készülni Bács-Kiskun és Csongrád megyében

Sun, 09/01/2019 - 13:56
A Magyar Honvédség határvédelmi feladatainak átszervezése miatt vasárnap és hétfőn megnövekedett járműforgalomra kell számítani elsősorban Bács-Kiskun és Csongrád megye déli részein – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

Tájékoztatásuk szerint a leginkább érintett út az M5-ös, az M6-os és az M43-as autópálya, valamint az 55-ös főút. A Magyar Honvédség kéri az autósokat, hogy az említett útvonalakon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a menetoszlopokat, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását.

“A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát” – olvasható a HM közleményében.

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztatták a korrupt adóellenőrt

Sun, 09/01/2019 - 11:05
Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik adóellenőrét és társát le is tartóztatták – közölte Keresztes Imre főügyész.

A közlemény szerint az adóellenőr és társai abban állapodtak meg, hogy adóhatósági vizsgálat alá eső gazdasági társaságok vezetőitől pénzt kérnek adóigazgatási eljárások jogellenes befolyásolásáért. Annak érdekében, hogy a cégvezetőket ne marasztalják el, a megállapított adóhiány, illetve a várhatóan ugyanakkora összegű – legtöbbször milliós nagyságrendű – bírság felét kérték el a vállalkozóktól.

A Központi Nyomozó Főügyészség az együttműködő szervekkel ezen a héten tizenkét helyszínen tartott kutatást, gyanúsítottként tizenegy embert hallgatott ki, akik közül hárman tettek beismerő vallomást.

Az adóellenőr, valamint egy társa letartóztatását elrendelték, az egyik gyanúsított tudomásul vette a döntést, míg a másik megfellebbezte azt, és az ügyész is fellebbezést jelentett be annak megállapítása érdekében, hogy a bűnismétlés lehetősége is fennáll a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye mellett.

Categories: Biztonságpolitika

Trump ismét megalapította az Egyesült Államok űrparancsnokságát

Sun, 09/01/2019 - 07:58
Donald Trump a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepség keretében hivatalosan is létrehozta az Egyesült Államok űrparancsnokságát.

Az ünnepségen – amelyen részt vett Mike Pence alelnök és Mark Esper védelmi miniszter is – miután kibontották az Egyesült Államok új haderőnemének zászlaját, az elnök rövid beszédében méltatta az űrparancsnokság jelentőségét. Mint mondta: “történelmi nap” ez az amerikai haderő számára, mert ezzel “elismerjük a világűr elsődleges fontosságát az amerikai nemzetbiztonságban és nemzetvédelemben”.

Az elnök bejelentette, hogy az űrparancsnokságot a légierő egyik négycsillagos tábornoka, John Raymond vezeti majd, akinek kinevezését a szenátus júniusban már jóváhagyta. Elsődleges feladata – Trump szavai szerint – annak biztosítása lesz, hogy “senki ne kérdőjelezze meg és ne fenyegesse Amerika fölényét a világűrben’.

Trump kifejtette, hogy a parancsnokság az Egyesült Államok által létfontosságúnak nevezett érdekeit védelmezi majd a világűrben, amelyet a következő háborúk színhelyének nevezett. “Azt hiszem, ez mindenki számára nyilvánvaló” – fűzte hozzá.

A védelmi minisztériumban valójában még tart az űrparancsnokság szervezése, bár már 287 munkatársa van. A Fehér Háznak még meg kell győznie a kongresszust az űrparancsnokság haderejének költségvetéséről. Amerikai sajtóértesülések szerint egyes részletkérdésekben egyelőre eltér a kormányzat és a törvényhozók álláspontja.

Űrparancsnokság már korábban is létezett, 1985-ben hozta létre Ronald Reagan akkori amerikai elnök, de a parancsnokságot 2002-ben megszüntették, miután a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után átszervezték a Pentagont. Trump 2018 márciusában vetette fel az újbóli létrehozását, kifejtve, hogy a légierő nem képes maradéktalanul ellátni az űrbiztonsági feladatokat, az amerikai űrdominancia biztosítását. Az elnök Oroszország és Kína térnyerését említette az űrfegyverzetek kiépítésében.

Az űrparancsnokság az amerikai haderő tizenegyedik harci parancsnoksága lesz. A többi parancsnokságot az általuk felügyelt térségekről nevezték el. Az új szervezetnek nem lesz feladata a Földön kívüli élet kutatása.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.