You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 1 day 16 hours ago

A francia kormányfő bírálta a polgárháborút vizionáló katonákat

Fri, 04/30/2021 - 04:35
Jean Castex francia miniszterelnök “a leghatározottabban” elítélte azt a nyílt levelet, amelyben katonák, köztük húsz nyugalmazott tábornok, Franciaországnak a polgárháborúval fenyegető “széteséséről” írtak, és jelezték, készek “támogatni azokat a politikusokat”, akik megvédik a patriotizmust.

A kormányfő a kormányülést követő sajtótájékoztatón bírálta a radikális jobboldali Marine Le Pent, a Nemzeti Tömörülés vezetőjét és államfőjelöltjét is, aki szerinte “elfogadhatatlan módon politikai hasznot” akart húzni a katonák felhívásából. Jean Castex szerint a “kezdeményezés ellentétes a köztársasági elvekkel, a becsülettel, a hadsereg feladatával”.

“Az egész egy jelentéktelen ügy lenne, ha nem történt volna az egészből teljesen elfogadhatatlan politikai haszonhúzás” – fogalmazott a kormányfő.

“Hogyan csatlakozhatnak emberek, és különösen Marine Le Pen, aki állami feladatok gyakorlására vágyik, egy olyan felhívásához, amely nem zárja ki a köztársasági rend megdöntését?” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Jean Castex arra utalt, hogy Le Pen, aki a felmérések szerint a jövő évi elnökválasztás első fordulóját a 2017-es voksoláshoz hasonlóan megnyerheti, támogatásáról biztosította az elégedetlen katonákat, és azt kérte, szavazzanak rá jövőre. Az Emmanuel Macron államfőhöz intézett nyílt levél eredetileg egy blogon jelent meg, és teljesen visszhangtalan maradt.

A szöveget – amelyben mintegy húsz nyugalmazott tábornok, száz, szintén többségében nyugalmazott magas rangú tiszt és több mint ezer katona a köztársasági elnököt a patriotizmus képviseletére kéri – a Valeurs Actuelles című jobboldali hetilap április 21-én, a Charles de Gaulle néhai köztársasági elnök elleni puccskísérlet hatvanadik évfordulóján közzétette.

A közlés miatt a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon, a Lázadó Franciaország elnöke feljelentést tett a párizsi ügyészségen, ezt követően le Pen megvédte a katonákat és Mélenchont bírálta.

Az aláírók elítélik “a szétesést, ami a hazát sújtja”, “a közösségek közötti gyűlölködést, amelyet egyfajta antirasszizmus táplál”, “az iszlamizmust és a külvárosi hordákat”, amelyek “az alkotmányunkkal ellentétes dogmák alá” kényszerítették az ország egy részét.

A katonák az írásukban jelezték, hogy “készen állnak olyan politikusokat támogatni, akik a nemzet megóvására tekintettel vannak”. Arra is felhívták a figyelmet, hogy amennyiben a jelenlegi politika folytatódik, az ország polgárháborúba sodródik, és emiatt “az aktív bajtársak beavatkozására lesz szükség”.

Franciaországban katonák ilyen jellegű állásfoglalása példátlan, miután minden köztisztviselőre, így a rendvédelmi szervek és a hadsereg tagjaira is vonatkozik a “visszafogottság kötelezettsége”, amely a nyilvános állásfoglalásokban politikai semlegességet jelent. Az aláírók egy jelentős része viszont már nyugalmazott, és többen megméretették már magukat helyhatósági választásokon a Nemzeti Tömörülés színeiben.

Florence Parly védelmi miniszter kedden szankciókat helyezett kilátásba azon aláírókkal szemben, akik még aktív katonák.

The post A francia kormányfő bírálta a polgárháborút vizionáló katonákat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nagy értékű autókkal üzletelő nemzetközi bűnbandára csapott le a rendőrség

Thu, 04/29/2021 - 16:35
Nagy értékű autókkal üzletelő román-olasz-magyar bűnbandára csapott le a rendőrség. A társaság tagjai Olaszországból hoztak lopással, sikkasztással, csalással érintett gépkocsikat Magyarországra, illetve más európai országokba, majd értékesítették azokat – közölte Némedi Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ezredese.

A nyomozó főosztály gépjárműbűnözés elleni osztályvezetője felidézte: a nyomozás 2018 végén indult, amikor azt tapasztalták, hogy a szokásos legalizálási módokon túl olyan gépjárművek kerültek forgalomba, amelyeknek egyedi azonosítójeleit nem hamisították meg, de később a körözésüket Olaszországban elrendelték. Az autók körözését ugyanis azt követően kezdték el, hogy a lízing-, illetve bérleti díjat nem fizették meg a járművek után a cégeknek. Magyarország nemcsak tranzitországa, hanem célországa is volt az elkövetőknek, értékesítettek gépkocsikat Budapesten, Szentendrén, továbbá Bács-Kiskun és Vas megyében is.

Bár az egyedi azonosítójeleket nem hamisították meg, hamis okmányokat és kulcsokat használtak az autók legalizálásához – mondta Némedi. Hozzátette: eleinte egy magyar-román-olasz bűnözői kört azonosítottak, amely nemcsak személyautókat, de haszongépjárműveket és mezőgazdasági gépeket is értékesített Magyarországon. Az Europol segítségével az olasz hatóságok azonosították az Olaszországban működő csoportot; ezután egyeztettek arról, hogy mely gyanúsítottakkal szemben ki fog eljárni.

A járművek nagy része Olaszországból származott, de voltak olyanok, amelyeket Németországból, Franciaországból, Szlovákiából lovasítottak meg – tartalmazza a sajtótájékoztató után kiadott rendőrségi közlemény.

Az ezredes a tájékoztatón azt mondta: a magyarországi nyomozás során 2020 januárjában hajtottak végre egy akciót, amelyben négy olasz, egy román és három magyar állampolgárt fogtak el – mondta az ezredes, hozzátéve: az egyik olasz gyanúsítottnál megtalálták azokat az okmányokat, amelyek igazolták, hogy lízingelt gépkocsikat hoztak be az országba, míg egy másiknál a hamis okmányokat, amelyekben a lízing már nem szerepelt.

Az ezredes elmondta azt is: találtak egy olyan nemzetközi járműbérléssel foglalkozó céget, amelynek magyarországi telephelyéről 45 autót vittek ki Magyarországról tartós bérlettel, ezeket Európa-szerte próbálták értékesíteni; 43-at tudtak a schengeni körözési rendszer alapján lefoglaltani Európában, két gépkocsi azonban már csak darabokban került vissza az elkövetőktől.

A magyar nyomozás során 78 személygépjárművet, 16 mezőgazdasági vontatót és építőipari gépet, valamint két kamiont foglaltak le a rendőrök, az így okozott kár mintegy másfél milliárd forint. Szólt arról is, hogy további 89 járművet azonosítottak, amelyeket nem Magyarországon helyeztek forgalomba, de az elkövetők ugyanilyen módszerrel értékesítettek Európában.

Némedi elmondta: az ügyben Magyarországon 19 gyanúsított van, szinte mindegyikük volt korábban büntetve pénzügyi vagy más gazdasági bűncselekmények miatt, közülük 12 magyar, öt olasz és két román állampolgár, akik az autók beszállításában és értékesítésében vettek részt. Őket többek közt egyedi azonosítójellel való visszaéléssel, orgazdasággal, közokirat-hamisítással és sikkasztással gyanúsítják.

Az ezredes elmondta azt is, hogy a járművek vissza fognak kerülni jogos tulajdonosukhoz, a vevők nem tarthatják meg azokat. Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet kivédeni a vásárlóknak, hogy ilyen bűnözői csoporttól vegyenek autót, az ezredes arra hívta fel a figyelmet, hogy járművásárláskor mindig ellenőrizzék a vevők a jármű törzskönyvét. A bűncselekményben érintett autók törzskönyvében is szerepelt a lízing- vagy bérlő cég neve, az eladók azt állították, hogy felszámolás során vették meg azokat. Az ezredes szerint ebben az esetben kiszűrhető lett volna a bűncselekmény a vevők számára, mivel ha nagy európai lízingcég vagy bank felszámolás alatt állna vagy bedőlt volna, akkor arról a sajtóban is szó lenne.

The post Nagy értékű autókkal üzletelő nemzetközi bűnbandára csapott le a rendőrség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

HungaroControl: nyolcmilliárd forintból megújultak a légiforgalmi irányítás rendszerek

Thu, 04/29/2021 - 08:35
Megújultak a magyar légiforgalmi irányítás rendszerei nyolcmilliárd forintból – közölte a HungaroControl.

A közleményben kiemelték, a munkálatok 2020 októberében kezdődtek, kicserélték a rendszereszközök mintegy 90 százalékát a légiforgalmi irányítóteremben, a toronyban és az ezeket kiszolgáló technikai helyiségekben. Korszerűsítették az elmúlt hét évben éjjel-nappal szünetmentesen működő MATIAS légi navigációs és Frequentis hangkommunikációs rendszerek hardvereit, hálózati eszközeit. Az eddigi analóg kommunikációs csatornák helyett digitális megoldásokat telepítettek – tették hozzá.

A fejlesztésben mintegy ötszáz kilométer vezetéket cseréltek ki. Felújították továbbá a pihenőszobákat, illetve 55 munkaállomást alakítottak át, amelyek így ülő és álló munkavégzésre egyaránt alkalmasak – ismertették. Hangsúlyozták, a mintegy nyolcmilliárd forintos beruházásnak köszönhetően a hazai légiforgalmi szolgálat szakemberei továbbra is Európa egyik legkorszerűbb központjából irányítják Magyarország és Koszovó légi forgalmát.

A munkálatok idején a HungaroControl 2015 óta kényszerhelyzeti központként és szimulátorként működtetett létesítményéből irányították a légi forgalmat, az átállást zökkenőmentesen hajtották végre – írják a közleményben. A tavaly bevezetett korlátozások, valamint az utazási szokások változása miatt a magyar légiforgalmi szolgálat által felügyelt gépmozgások száma jelentősen elmaradt a 2019-estől, amikor több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését szavatolták a magyar irányítók – közölték januárban.

Ebből a legnagyobb tétel, Magyarország átrepülő forgalma a 2019-es rekordévhez képest 57 százalékkal, 430 ezerrel mérséklődött tavaly. A Koszovó feletti magas légtéri gépmozgások éves csökkenése is meghaladta az 55 százalékot, itt ötvenezer gép közlekedését segítették a HungaroControl szakemberei. A ferihegyi repülőtér forgalma 61 százalékkal, a kisgépes forgalom 23 százalékkal esett vissza 2020-ban.

Az állami vállalat tavalyi pénzügyi adatait még nem közölte, a korábbi tájékoztatás szerint 2019-ben 37 milliárd forint rekordbevételt ért el, beruházási teljesítménye mintegy 5,5 milliárd forint, adózás előtti eredménye több mint 2,5 milliárd forint volt.

The post HungaroControl: nyolcmilliárd forintból megújultak a légiforgalmi irányítás rendszerek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tizenhárom évre ítéltek egy férfit, aki megpróbálta megölni volt barátnőjét

Thu, 04/29/2021 - 07:35
Jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélték szerdán azt a 25 éves férfit, aki 2017-ben megpróbálta megölni korábbi barátnőjét – közölte a Győri Ítélőtábla szóvivője.

Ferenczy Tamás közölte: a férfi és a sértett között szerelmi kapcsolat volt, mígnem a nő 2017 márciusában szakított a vádlottal, aki ebbe nem tudott belenyugodni. Naponta hívogatta telefonon, egy pszichiáter és az édesanyja nevében e-maileket küldött neki, hogy öngyilkos lesz, ha nem békül ki vele. Később egy fiktív személy nevében olyan üzenetet küldött a nő mobiltelefonjára, amelyben megölésével fenyegette meg. Az üzenetek rendszeressé váltak, ezért a nő feljelentette a férfit. A bíróság elrendelte a férfi távoltartását.

Ezek után a vádlott a sértett fotóit szexuális szolgáltatásokat kínáló e-mailben elküldte a nő számos ismerősének; több olyan oldalon is regisztrált a nevében – megadva a telefonszámát is -, ahol alkalmi partnert keresnek, valamint a nő adataival és fotójával szexuális szolgáltatást hirdető szórólapokat készített, és ezeket sok nyilvános helyen kitette.

A vádlott 2017 decemberében meg is támadta a sértettet, késsel többször nyakon szúrta, megsebezte az arcát. A nő elmenekült, a férfit egy rendőr rövid időn belül elfogta.

A vádlott még a büntetés-végrehajtási intézetből is – egy engedély nélkül megszerzett mobiltelefonról – üzenteket küldött a sértettnek és hívogatta őt, majd névtelen levelet küldött a Szombathelyi Járásbíróságra, amelyben azt állította, hogy a sértett a lakásán és a munkahelyén kábítószert tart és értékesít. A rendőrség az ügy kivizsgálása után megszüntette ezt az eljárást. Mindezek mellett a vádlott a bv-intézetből küldött levelében hamis tanúzásra kérte a testvérét.

Ferenczy elmondta: a táblabíróság döntésével helybenhagyta a Szombathelyi Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely előre kitervelt emberölés kísérlete, hamis vád és hamis tanúzásra felhívás bűntettében és zaklatás vétségében találta bűnösnek a vádlottat, és a 13 év fegyházbüntetés kiszabása mellett öt évre ki is tiltotta Vas megyéből. A férfi legkorábban büntetése kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

The post Tizenhárom évre ítéltek egy férfit, aki megpróbálta megölni volt barátnőjét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Stoltenberg: a Nyugat-Balkán békéje és stabilitása fontos a régió és egész Európa számára

Thu, 04/29/2021 - 06:35
A Nyugat-Balkán békéje és stabilitása fontos a régió és egész Európa számára, a NATO ezért számos eszközzel segíti a térség stabilitásának megőrzését – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, Sztevo Pendarovszkival, Észak-Macedónia elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján.

Stoltenberg hangsúlyozta a katonai szövetség számára fontos a régió országaival folytatott együttműködés, és nyitva tartja kapuját a csatlakozni kívánó országok előtt. A főtitkár mindenek előtt kiemelte Észak-Macedónia hozzájárulását a NATO-műveletek sikeréhez részvétele által, illetve az országnak a régió stabilitásában játszott nélkülözhetetlen szerepét.

A térség partnerországai között Szerbiát említve azt monda, a NATO tiszteletben tartja az ország önállóságát, és azt, hogy nem kíván a szövetség tagjává válni. Szerbia ugyanakkor teljes értékű partnerország a NATO célkitűzéseinek megvalósításában – húzta alá. A Belgrád-Pristina-párbeszéddel összefüggésben azt mondta, nem a NATO feladata megmondani, hogy mi legyen a párbeszéd kimenetele, támogatja azonban, hogy a felek közösen érjelen el előrelépést a párbeszéd során.

“Meg kell erősítenünk egységünket, biztonságunkat, és védelmeznünk kell a szabályokon alapuló rendet” – fogalmazott a főtitkár.

Ezzel összefüggésben kiemelte: a szövetség megerősítése és a partnerországokkal folytatott együttműködés fokozása különösen fontos, amikor számos területet érintően globális kihívások jelentkeznek. Ezek között a Stoltenberg Oroszország folytatódó agresszív fellépéseit említette, kiemelve, hogy Moszkva továbbra is megsérti Ukrajna önállóságát és területi egységét. Szerinte emellett kihívást jelent a nemzetközi terrorizmus, valamint Kína megerősödése, ami a kínálkozó lehetőségek mellett veszélyeket rejteget a közös biztonságra.

“Egyetlen ország, és egyetlen kontinens sem képes egyedül megbirkózni ezekkel a kihívásokkal. Együtt azonban képesek vagyunk állampolgáraink biztonságát szavatolni” – tette hozzá a NATO-főtitkár.

Pendarovszki rövid nyilatkozatában egyebek mellett kijelentette: Észak-Macedónia hisz abban, hogy NATO-tagsága elengedhetetlen a biztonság és a stabilitás fenntartásához, a jólét biztosításához és a demokratikus intézmények működéséhez. Kiemelte: országa kiveszi részét a kihívások kezelésében, egyebek mellett védelmi kiadásainak emelésével, védelmi képességének fejlesztésével és modernizálásával, valamint a NATO-vezette műveletekben való további részvétele által.

Pendarovszki a június 14-én tervezett NATO-csúcstalálkozót jó alkalomnak nevezte a szövetség megerősítésére, amely reményei szerint növelni fogja a Nyugat-Balkán és a régió stabilitását. Észak-Macedónia készen áll, hogy “az erős szövetséget még erősebbé tegye” – tette hozzá Pendarovszki.

The post Stoltenberg: a Nyugat-Balkán békéje és stabilitása fontos a régió és egész Európa számára appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kijev szerint Oroszország csak a Krímből kezdte el csapatai visszavonását, nem az ukrán határról

Thu, 04/29/2021 - 05:35
Oroszország csak az általa önkényesen elcsatolt Krím félszigetről kezdte el kivonni csapatait, Ukrajna határának közeléből viszont nem – közölte Szerhij Dejneko, az ukrán határőrszolgálat parancsnoka.

“Azóta, hogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter bejelentette az orosz csapatok kivonását április 23-tól, a hírszerzésünk megfigyelése alapján valóban megkezdődött ez a folyamat, de csak a megszállt Krím félsziget területén” – mondta a tisztségviselő az RBK-Ukrajina hírportálnak.

Kiemelte, hogy Ukrajna keleti határától azonban az orosz csapatokat nem kezdték el visszavonni. Szavai szerint továbbra is “ellenséges erők és haditechnika van nagy számban jelen” a Voronyezshez közeli katonai táborokban és a voronyezsi területen lévő Bogucsar városban. Hangsúlyozta, hogy utóbbi alig néhány tíz kilométerre van az ukrán határtól.

“Ami a voronyezsi terület táborait illeti, ott még semmiféle mozgást nem észlelünk” – szögezte le Dejneko. Hozzátette, hogy az ukrán határőrség folyamatosan figyelemmel követi a helyzetet.

Ami az orosz katonák létszámát illeti, a határőrség parancsnoka számokat nem említett. Ruszlan Homcsak ukrán vezérkari főnök március 30-án a kijevi parlamentben arról beszélt, hogy Oroszország hadgyakorlat leple alatt az orosz-ukrán határ közelébe, valamint a Donyec-medencei ideiglenesen megszállt területekre és a Krímbe 28 harcászati zászlóaljat vont össze, és még továbbiak érkezése várható.

Julija Mendel, az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij sajtótitkára április 11-én egy tévéműsorban közölte: Oroszország negyvenezer katonát vont össze az ukrán határ mentén és ugyanennyit a Krím félszigeten. Később – két nappal a krími orosz csapatkivonás bejelentése előtt – Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Oroszország akár 120 ezer fölé is növelheti az ukrán határ mentén és a Krím félszigeten összevont katonáinak a létszámát.

Közben ukrán hírportálok szerdán idézték Zelenszkij ukrán elnököt, aki a La Repubblica című olasz napilapnak nyilatkozva kijelentette, hogy kész lenne Vlagyimir Putyinnal a Vatikánban találkozni. “A Vatikán valóban ideális hely a békéről folytatott párbeszédhez. A Szentszék világszintű erkölcsi tekintély, mindig hatékonyan tölti be közvetítő szerepét, mivel pártatlan és a konfliktusban részt vevő valamennyi félben bizalmat kelt” – fogalmazott Zelenszkij, aki a római pápát a “béke prófétájának” nevezte. Hangsúlyozta, hogy a Vatikán különbözik a világ többi szereplőjétől, mert katonai, politikai vagy gazdasági érdekek nélkül cselekszik. Szerinte egy ilyen tekintéllyel rendelkező közvetítő biztosíthat bizalmat mindkét félben, és a találkozón végre a lényegről beszélhetnek.

The post Kijev szerint Oroszország csak a Krímből kezdte el csapatai visszavonását, nem az ukrán határról appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lavrov szerint a világ

Thu, 04/29/2021 - 04:35
Ha Oroszországon és a délkelet-ukrajnai szakadárokon múlik, el lehet kerülni a háborút a Donyec-medencében – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott interjúban.

“Ha ez tőlünk függ és a (délkelet-ukrajnai szakadár) milíciáktól, már amennyire az ő elvi megközelítéseiket értjük, akkor a háborút el lehet és el kell kerülni. Az ukrán oldalról, (Volodimir) Zelenszkij (ukrán elnök) oldaláról szólva nem bocsátkozom találgatásba, mert a külső megnyilvánulások alapján számára az a legfontosabb, hogy hatalmon maradjon, és ezért kész minden árat megfizetni, beleértve azt, hogy a neonácik és az ultraradikálisok kedvében járjon, akik továbbra is terroristának nyilvánítják a Donyec-medence milíciáit” – mondta.

Lavrov részrehajlással vádolta a nyugati országokat a délkelet-ukrajnai konfliktus résztvevőivel kapcsolatban. Szerinte azonban az Európai Biztonsági és Együttműködés Szervezet megfigyelőinek statisztikájából kiderül, hogy a szakadár területeken ötször annyi polgári személy és objektum sérül meg, mint azokon, amelyek az ukrán kormányerők ellenőrzése alatt állnak, és hogy az összetűzések túlnyomó többségében “Kijev kezdi a csapásmérést a polgári objektumra, a felkelők pedig válaszul azokat a pontokat támadják, ahonnan tüzelnek”.

Kifogásolta, hogy a Nyugat “nem tudja vagy nem akarja rákényszeríteni” Zelenszkijt a rendezésről megkötött, az ENSZ BT által jóváhagyott, ezért kötelező érvényű minszki megállapodások végrehajtására. Rámutatott, hogy ennek rendelkezéseit nem lehet kétféleképpen értelmezni, és csakis a meghatározott sorrendben lehet végrehajtani, vagyis az orosz-ukrán határ ellenőrzésének átvétele Kijev által nem előzheti meg a szakadár területek különleges státusának alkotmányba foglalását és az általános amnesztia kihirdetését.

“Általánosságban elmondható, hogy az erkölcsi és nemzetközi jogi igazság a mi oldalunkon és a milícia oldalán áll. És úgy gondolom, nem szabad elengedni a horogról Zelenszkij urat és egész csapatát, amely úgy vonaglik, ahogy csak tud” – fogalmazott Lavrov.

A Zelenszkij által kezdeményezett orosz-ukrán csúcstalálkozó kilátásaival kapcsolatban azt mondta, hogy Kijevnek a minszki megállapodások értelmében nem Moszkvával, hanem Donyeckkel és Luhanszkkal kellene tárgyalnia a rendezésről.

Lavrov más témákról szólva Nagy-Britanniát “aktív és nagyon komoly” aknamunkával vádolta meg, amelynek célja, hogy befolyásolja az EU tagállamok Oroszországhoz való viszonyát, annak ellenére, hogy a szigetország már kilépett az unióból. Méltatta Heiko Maas német külügyminiszternek a hét évvel ezelőtti csehországi hadianyagraktár-robbanással kapcsolatban tett kijelentését, amelyben – a nézeteltéréseket nem szőnyeg alá söpörve – a párbeszéd szükségességéről beszélt.

Lavrov egy szerdai sajtótájékoztatón azzal a bolgár váddal kapcsolatban, hogy orosz állampolgároknak közük volt négy, bolgár hadianyaggyárakban 2011 és 2020 között végbement robbanáshoz, úgy vélekedett, hogy Szófia Prágán is túl akar tenni a Moszkva elleni vádaskodásban. Úgy vélekedett, az Európai Uniónak tisztáznia kell, hogy magánvállalkozók milyen fegyverekkel kereskednek és milyen hadianyagot tárolnak Csehországban és Bulgáriában, és a tagállamai teljesítik-e a fegyverkereskedelemről kötött megállapodások rendelkezéseit. Rámutatott, hogy sajtóértesülések szerint Emilijan Gebrev bolgár fegyverkereskedő a nemzetközi szerződések által tiltott gyalogsági aknák alkatrészeivel kereskedett.

“Még jó, hogy Ferenc Ferdinánd nagyherceget nem mi öltük meg, de a jelek szerint efelé haladunk” – próbált viccelődni a tárcavezető

Lavrov az interjúban azt is elmondta, hogy Oroszország elkezdte egy önálló fizetési rendszer kialakítását arra az esetre, ha lekapcsolnák a SWIFT-ről. Megemlítette, hogy már működik a Mir bankkártyarendszer, amely kapcsolatokat épít ki egyebek között kínai és japán szolgáltatókkal és a Maestro kártyával is. Hangsúlyozta, hogy Oroszország nem kíván elszigeteltségbe vonulni, de kialakította biztonsági hálóját, amely egyben a SWIFT rendszer alternatívája lehet.

The post Lavrov szerint a világ appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Két és fél év a rendőrök elől menekülve balesetet okozó szírnek

Wed, 04/28/2021 - 16:35
Két és fél év börtönre ítélt a Kecskeméti Járásbíróság egy 25 éves szír állampolgárt, aki, miközben két rendőrautó elől menekült, nekiütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsinak, és a balesetben heten megsérültek – közölte a Kecskeméti Törvényszék.

A Németországban élő szír férfit még tavaly nyáron akarták igazoltatni az M5-ös autópályán, miközben öt szír állampolgárral Szegedről Ausztriába tartott. A férfi sem a fény- és hangjelzésre, sem a magyarul és angolul is elhangzó felszólításra nem állt meg – közölték.

Menekülése közben az egyik rendőrautóra ráhúzta a kormányt, mire az fékezésre kényszerült, a másikat pedig a szalagkorlátnak akarta szorítani, de az ütközést a rendőröknek sikerült elkerülniük. Az üldözött férfi később hirtelen irányt váltott, és miközben nagy sebességgel Budapest felé tartott, figyelmen kívül hagyott egy elsőbbségadás kötelező táblát és nekiütközött egy szabályosan közlekedő gépjárműnek. A balesetben a vétlen autó sofőrje, a szír férfi és két utasa nyolc napon túl gyógyuló, másik három utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

A vádlottat hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés miatt a Kecskeméti Járásbíróság két év hat hónap börtönre ítélte, öt évre kiutasította az országból, valamint három és fél évre eltiltotta a járművezetéstől. Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyészség három nap gondolkodási időt tartott fenn. A letartóztatásban lévő vádlott ellen embercsempészés miatt egy másik eljárás is folyamatban van, de abban még nem emeltek vádat.

The post Két és fél év a rendőrök elől menekülve balesetet okozó szírnek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Harmincéves az Országos Polgárőr Szövetség

Wed, 04/28/2021 - 12:10
A polgárőrség elmúlt három évtizedének legnagyobb eredménye, hogy 2011 óta köztestületként működhet az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) – nyilatkozta a szövetség elnöke.

Túrós András felidézte: egy 2011-es törvény a civil rendfenntartás területén monopol helyzetbe hozta az OPSZ-t, egyben biztosította költségvetési támogatását. Miközben 2011 előtt 50-150 millió forintnyi állami támogatást kaptak évente, azóta évi egymilliárd forint támogatásban részesül a szervezet, ami biztosítja a tervezhető működést – tette hozzá.

Túrós büszke a polgárőrségnél az elmúlt négy-öt évben végrehajtott technikai fejlesztésekre. A többi között hétszáz – a kormány által biztosított pályázatok nyomán beszerzett – új, illetve több száz, a rendőrségtől kapott használt autó segíti a polgárőr egyesületek tevékenységét. Szintén kormányzati pályázatok révén háromszáz segédmotort, ezer kerékpárt szereztek be, illetve 1500 rádióval gyarapodtak.

Ugyancsak büszke arra – folytatta az elnök-, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen létrehozták a polgárőr vezetők felkészítésére szolgáló akadémiát, illetve már négy éve működik az OPSZ határőrtagozata, így a polgárőrség kiveszi a részét a migráció elleni küzdelemből is.

Az elmúlt évtől az OPSZ harcot hirdetett a környezet védelméért, illetve aktívan kiveszi a részét a koronavírus-járvány elleni küzdelemből; az elmúlt évben kétmillió munkaórában segítették az egészségügyi dolgozók és a hatóságok munkáját, ügyeltek a járványügyi szabályok betartására – sorolta.

A jövő egyik legfontosabb feladatának Túrós a fiatalítást nevezte, azt, hogy legalább tízezer 18 éves fiatal csatlakozzon az egyesületekhez.

Ennek érdekében ifjúpolgárőr-centrumokat kívánnak kialakítani középiskolákban, továbbá a polgárőrképzés magasabb szintjének eléréséért új tananyagok készülnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen – ismertette. Szintén a jövő egyik fontos céljaként említette az informatikai fejlesztést, ezen belül egy belső infokommunikációs rendszer kialakítását.

Az elnök felidézte, hogy harminc éve, az Önvédelmi Szervezetek Országos Szövetsége Pintér Sándor akkori országos rendőrfőkapitány kezdeményezésére vette fel az Országos Polgárőr Szövetség nevet. Majd a szervezet a rendszerváltás egyik “sikertermékévé” vált – mondta.

Miközben a kezdetekkor 220 egyesület működött országszerte, ma már mintegy 2000 egyesületben 65 ezer polgárőr tevékenységét fogja össze az OPSZ. A polgárőrök évente mintegy hétmillió szolgálati órát teljesítenek. Azt a cél tűzték ki maguk elé, hogy elérjék az évi 10 millió szolgálati órát – fűzte hozzá Túrós.

Emlékeztetett arra is, hogy a szervezet első elnökévé Kopácsi Sándort, az 1956-os forradalom és szabadságharc legendás alakját választották, aki angolszász bűnmegelőzési tapasztalatokkal rendelkezett, egyben személye garanciát jelentetett a polgárőrség politikamentes működésére.

The post Harmincéves az Országos Polgárőr Szövetség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A francia védelmi miniszter szankciókat helyezett kilátásba a kormányt nyilvánosan bíráló katonák ellen

Wed, 04/28/2021 - 08:35
Florence Parly francia védelmi miniszter szankciókat szorgalmazott kedden azon katonákkal, köztük húsz nyugalmazott tábornokkal szemben, akik egy véleménycikkben Franciaország “széteséséről” írtak, és jelezték, készek “támogatni azokat a politikusokat”, akik megvédik a patriotizmust.

A felhívás – amelyben mintegy húsz nyugalmazott tábornok, száz, szintén többségében nyugalmazott magas rangú tiszt és több mint ezer katona Emmanuel Macron államfőt a patriotizmus képviseletére kéri – a Valeurs Actuelles című jobboldali hetilapban április 21-én jelent meg, a Charles de Gaulle néhai köztársasági elnök elleni puccskísérlet hatvanadik évfordulóján.

Az aláírók elítélik “a szétesést, ami a hazát sújtja”, “a közösségek közötti gyűlölködést, amelyet egyfajta antirasszizmus táplál”, “az iszlamizmust és a külvárosi hordákat”, amelyek “az alkotmányunkkal ellentétes dogmák alá” kényszerítették az ország egy részét. A katonák az írásukban jelezték, hogy “készen állnak olyan politikusokat támogatni, akik a nemzet megóvására tekintettel vannak”. Arra is felhívták a figyelmet, hogy amennyiben a jelenlegi politika folytatódik, “az aktív bajtársak beavatkozására lesz szükség”.

Franciaországban katonák ilyen jellegű állásfoglalása példátlan, a politikai vitáktól magát hagyományosan távol tartó francia hadsereg beceneve egyébként “a Nagy Sirály”. A cikkre elsőként a radikális baloldal reagált szombaton, s mindenekelőtt a kormány hallgatását kifogásolta.

Jean-Luc Mélenchon, a Lázadó Franciaország elnöke a párizsi ügyészségtől kérte, hogy indítson eljárást a felhívás aláíróival szemben. “Mélenchon sokkal több energiát fordít a katonák szapulására, mint az iszlamisták bírálására” – vélte hétfőn a politikai paletta másik szélén álló Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke.

A vitába kedden végül a védelmi miniszter, Parly is beleszólt, és arra emlékeztetett, hogy Franciaországban minden köztisztviselőre, így a rendvédelmi szervek és a hadsereg tagjaira is vonatkozik a “visszafogottság kötelezettsége”.

“Ami a visszafogottság kötelezettségét megsértő katonákat illeti, természetesen lesznek szankciók, ezért megkértem a vezérkari főnököt, hogy azok ellen, akik az aláírók között aktív katonák, alkalmazza a katonák státuszára vonatkozó szabályokat, azaz szankciókat” – mondta a tárcavezető a France Info hírrádióban.

“Elfogadhatatlan, ami történt” – fogalmazott a miniszter, aki egyébként vasárnap már “felelőtlennek” nevezte az írást. Jelezte azt is, hogy a felhívást aláíró nyugdíjas tábornokok ellen is lehetségesek szankciók, miután rájuk is vonatkozik a visszafogottság kötelezettsége.

A Valeurs Actuelles című hetilap a múlt héten Philippe de Villiers volt jobboldali miniszter és esszéista “Felkelést hirdetek” című írását közölte. Testvére, Pierre de Villiers 2017-ben a hadsereg költségvetési megszorításai elleni tiltakozásul mondott le vezérkari főnöki tisztéről, s a tábornok nem titkolt szándéka jelöltetni magát a jövő évi elnökválasztáson.

The post A francia védelmi miniszter szankciókat helyezett kilátásba a kormányt nyilvánosan bíráló katonák ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egy börtönből telefonáló és mástól pénzt kicsaló fogvatartott ellen emeltek vádat Pécsen

Wed, 04/28/2021 - 07:35
Vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki elítéltként a börtönből másokat próbált becsapni lottónyereményt színlelve – közölte a Baranya megyei főügyész.

Varga-Koritár György közleményében azt írta, a csalással vádolt férfi 2019 nyarán szabadságvesztését töltötte egy börtönben, ahol az intézet tudta és engedélye nélkül tartott egy mobiltelefont és egy más nevére szóló SIM-kártyát.

A vádlott magát szerencsejátékot szervező cég képviselőjének kiadva hívott fel véletlenszerűen kiválasztott telefonszámokat, azok használóival igyekezett elhitetni, hogy szerencsejátékon pénzt nyertek, továbbá próbálta őket rávenni telefonjának pénzzel való feltöltésére.

Az ügy pécsi sértettjének azt állította, hogy készpénzt nyert, ehhez azonban csak úgy tud hozzájutni, ha egy bankautomatán keresztül feltöltéseket hajt végre az általa megadott telefonszámra; a fogvatartott férfi iránymutatásai alapján a sértett hat alkalommal összesen kilencvenezer forinttal töltötte fel a megadott és általa használt telefont.

A vádlott ezt követően mobillottó nyereményjátékon vett részt a feltöltött pénz segítségével, és mintegy harmincötezer forintot nyert. Az összeget hozzátartozói bankszámlájára utaltatta, így jutva készpénzhez a feltöltésből származó csalásból.

The post Egy börtönből telefonáló és mástól pénzt kicsaló fogvatartott ellen emeltek vádat Pécsen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A NATO védelmi és elrettentő szerepének erősítését szorgalmazta három külügyminiszter

Wed, 04/28/2021 - 06:35
A NATO védelmi és elrettentő szerepének megerősítését, a “nyitott kapuk politika” folytatását, a keleti partnerek és a nyugat-balkáni országok támogatását szorgalmazta pénteken Bukarestben elfogadott közös nyilatkozatában a román, a lengyel és a török külügyminiszter.

Bogdan Aurescu, Zbigniew Rau és Mevlüt Cavusoglu hagyományos háromoldalú egyeztetésükre idén meghívták Dmitro Kuleba ukrán és David Zalkaliani georgiai külügyminisztert is, a három NATO-tagállam találkozóján ugyanis a legfőbb téma a védelmi szövetség keleti szárnya közelében kialakult feszült helyzet, a Fekete-tenger és Ukrajna térségét fenyegető biztonsági kihívások elemzése volt.

A román, a lengyel és a török külügyminiszter közös nyilatkozatában kiállt Ukrajna és Georgia függetlensége, szuverenitása és – a nemzetközi egyezményekben elismert – területi integritása mellett, és további támogatást ígért a két keleti partnernek.

Közös sajtóértekezletükön Aurescu úgy vélekedett: kedvező fejlemény, hogy Oroszország bejelentette az ukrán határ térségében összevont csapatainak visszavonását, de ez semmit sem változtat azon, hogy azonosítani kell a feszültség kialakulásának okait és az enyhülés módozatait, a hasonló helyzetek kialakulását megelőzendő.

Cavusoglu azt hangsúlyozta, hogy a Fekete-tenger a térség államainak “közös otthona”, és közös érdekük a feszültségek távol tartása.

Rau kulcsfontosságúnak nevezte a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő térség stabilitásának és biztonságának szempontjából a NATO keleti szárnyának megerősítését, és örömét fejezte ki, hogy az egyeztetésen részt vevő három tagállam ebben a kérdésben azonos álláspontot képvisel.

Kuleba a bukaresti megbeszéléseket megelőzően fontos politikai jelzésnek, konkrét támogatásnak nevezte azt, hogy a 2012-es chicagói NATO-csúcs után regionális együttműködést is kialakító három NATO-tagállam most első alkalommal Ukrajnát és Georgiát – az észak-atlanti szövetség “fekete-tengeri kulcspartnereit” – is meghívta a találkozóra.

A román-lengyel-török háromoldalú külügyminiszteri találkozó résztvevőit csütörtökön Klaus Iohannis román államfő is fogadta, aki azt javasolta: a három ország védelmi miniszterei is szervezzenek háromoldalú találkozót, hogy javítsák együttműködésüket a NATO keleti szárnyának erősítése érdekében.

The post A NATO védelmi és elrettentő szerepének erősítését szorgalmazta három külügyminiszter appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az ország egyik legkorszerűbb tűzoltó-laktanyája készült el Gyöngyösön

Wed, 04/28/2021 - 05:35
Több mint egymilliárd forintból felépült az ország egyik legkorszerűbb tűzoltó-laktanyája Gyöngyösön – közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Nagy Csaba tájékoztatása szerint a gyöngyösi katasztrófavédelmi kirendeltségnek és a város hivatásos tűzoltó-parancsnokságának helyet adó épületegyüttest a napokban vehették birtokba a katasztrófavédelem munkatársai és a helyi hivatásos tűzoltók.

A gyöngyösi Bethlen Gábor utcában több mint 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból készült el a korszerű, jól felszerelt, gazdaságosan üzemeltethető létesítmény – tette hozzá.

A város szívében csaknem egyhektáros telken fekvő laktanya nagy előnye, hogy a káresethez riasztott tűzoltó járművek gyorsan és akadálymentesen tudják megközelíteni a fontosabb utakat, mivel a komplexumból négy irányba lehet kihajtani – jelezte.

A gyöngyösi katasztrófavédelmi kirendeltség 64 település biztonságáért felel, míg a helyi hivatásos tűzoltó-parancsnokság 48 település több mint 114 ezer lakójának védelmét látja el. A beruházás eredményeként csökken a vonulási idő, minimalizálhatók a károk, azaz biztonságosabbá válik a környéken élők élete – húzta alá a szóvivő.

The post Az ország egyik legkorszerűbb tűzoltó-laktanyája készült el Gyöngyösön appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Öt év fegyházbüntetésre ítélték a turistára támadó biztonsági őrt

Wed, 04/28/2021 - 04:35
A Fővárosi Törvényszék első fokon – mint többszörös visszaesőt – öt év fegyházbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolt.

A vádlott 2016 szeptemberében biztonsági szolgálatot látott el a Gozsdu Udvar közösségi passzázs területén – írta a bíróság. Egyik este – amikor munkatársai egy ittas külföldiekből álló csoporttal szóváltásba keveredtek – a vádlott az egyik turistát fejen ütötte, amitől a sértett hanyatt esett, fejét beverte az aszfaltba, majd eszméletét vesztette. Az ütés következtében a sértett életveszélyes sérülést szenvedett.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott terhére fel nem róható “időmúlást”, továbbá azt is, hogy a vita elmérgesedéséhez a sértett magatartása is hozzájárult. Súlyosító körülményként vette figyelembe ugyanakkor a bíróság – a cselekmény súlyossága mellett – a vádlott büntetett előéletét, valamint azt, hogy a bűncselekményt röviddel szabadságvesztés büntetésből történő szabadulása után követte el.

A bíróság rendelkezett arról is, hogy a terhelt a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélettel szemben a vádlott és védője fellebbezett – áll a bírósági közleményben.

The post Öt év fegyházbüntetésre ítélték a turistára támadó biztonsági őrt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Közel ezer testkamerát szerez be a MÁV

Tue, 04/27/2021 - 16:35
Mintegy ezer testkamerát szerez be a MÁV, mert a tapasztalatok szerint azok hatékonyak a jegyvizsgálók elleni támadások megelőzésében.

A MÁV-Start közleménye szerint a testkamerát 2019 szeptemberében vezették be, azóta 169 készüléket telepítettek. Az újabb beszerzés célja, hogy a társaság minden szolgálatban lévő jegyvizsgálónak biztosíthassa a testkamera használatát – hangsúlyozták.

Ismertették, hogy szombat este Nyíregyházán, a sóstóhegyi vasútállomáson ismét a vasúttársaság munkatársaira támadtak szolgálatteljesítés közben. Egy Záhonyból Nyíregyházára tartó személyvonaton a jegyvizsgáló felszólítása ellenére két férfi nem volt hajlandó jegyet váltani. A szóváltásra a mozdonyvezető is a jegyvizsgáló segítségére sietett, ekkor történt a bántalmazás. A vasúttársaság információi szerint a helyszínre érkező rendőrök előállították a tetteseket – tették hozzá.

A közlemény szerint a készülékek bevezetése óta kevesebb jegyvizsgálót ért támadás: 2018-ban 123, 2019-ben 70, 2020-ban pedig 65 esetben ért támadás jegyvizsgálót szolgálat közben. Idén az első negyedévben az egy évvel korábbi időszakban tapasztalt 22-höz képest 12, míg áprilisban eddig öt atrocitás történt, a tavalyi héthez képest. Az idei támadásoknál nyolc napon túl gyógyuló sérülés egy esetben történt – írták.

Hozzátették: az elkövetők 69 százaléka menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel kívánt utazni, illetve ittas volt.

The post Közel ezer testkamerát szerez be a MÁV appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz vadászrepülőgép kísért egy amerikai felderítő gépet a Csendes-óceán felett

Tue, 04/27/2021 - 12:10
Az orosz légierő egy MiG-31 elfogó vadászrepülőgépet emelt a levegőbe, hogy a Csendes-óceán felől az orosz államhatár felé közeledő amerikai felderítő repülőgép kíséretébe szegődjön – idézte pénteken az Interfax hírügynökség az orosz Csendes-óceáni Flotta közleményét.

A vadászgép pilótái RC-135 típusú hadászati felderítőgépként azonosították a “célpontot”, és kísérték a Csendes-óceán felett. Az amerikai gép visszafordult a légi támaszpontjára. A flotta hangsúlyozza, hogy az orosz vadászgép a nemzetközi légtérhasználati szabályokat szigorúan betartva hajtotta végre a feladatát.

Az Interfax emlékeztet arra, hogy az orosz védelmi minisztérium április 10-én, 16-án és 19-én tájékoztatott arról, hogy a légierő MiG-31-eseket vezényelt amerikai és norvég járőröző repülőgépek elfogására a Barents-tenger felett.

The post Orosz vadászrepülőgép kísért egy amerikai felderítő gépet a Csendes-óceán felett appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Putyin: Oroszország megtalálja a módját érdekei védelmének

Tue, 04/27/2021 - 08:35
Oroszország megtalálja a módját annak, hogy megvédelmezze érdekeit, ha más országok megtagadják a párbeszédet vele, egyúttal mindenkit óv attól, hogy túllépje a határt – jelentette ki Vlagyimir Putyin.

Putyin hangsúlyozta, hogy Moszkva nem kíván válaszolni egyes országok barátságtalan lépéseire, és jó viszonyt akar fenntartani mindenkivel, még azokkal is, akikkel “ez az elmúlt időben, finoman szólva” nem sikerül. De, mint mondta, ha valaki Moszkva jó szándékát a gyengeség jelének veszi, és “az összes híd felégetésére” szánja rá magát, akkor tudnia kell, hogy Oroszország válasza “aszimmetrikus, gyors és kemény” lesz.

Azt ígérte, hogy Oroszország a nemzetközi jog keretei között fogja megvédeni érdekeit. Nehezményezte, hogy szerinte egyes országokban szokássá vált, hogy “sportot űzzenek” abból, hogy ok nélkül “beleakaszkodjanak” Oroszországba. “Hol itt, hol ott akaszkodnak bele Oroszországba ok nélkül. És körülöttük azonnal, mint Sir Kán körül, ott forgolódnak az apró tabakik” – mondta Rudyard Kipling A Dzsungel könyve című regényének tigrisére és sakáljára utalva Putyin. “Pont úgy, mint Kiplingnél. Azért üvöltenek, hogy megnyugtassák uralkodójukat” – tette hozzá.

Orosz sajtójelentések szerint Putyin ezzel feltehetően Csehországra célzott, amely a területén hét évvel ezelőtt történt lőszerraktár-robbanásokért a hétvégén az orosz katonai hírszerzést tette felelőssé. Az incidens miatt a két ország között súlyos diplomáciai konfliktus alakult ki.

“Azok, akik provokációkat szerveznek Oroszország ellen, úgy meg fogják ezt bánni, ahogyan már régóta nem bántak meg semmit” – fenyegetőzött az orosz államfő. “Remélem, hogy senkinek nem jut eszébe Oroszország viszonylatában átlépni az úgynevezett vörös vonalat. Azt, hogy ez hol fog húzódni, minden konkrét esetben mi magunk fogjuk meghatározni” – fogalmazott Putyin.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Komszomolszkaja Pravda rádióadónak nyilatkozva azt mondta, hogy Putyin a “vörös vonalak alatt” Oroszország nemzeti, kül- és biztonsági érdekeit, valamint a választásokba és a belpolitikai folyamatokba való külső beavatkozást értette. Peszkov szerint a kifejezés vonatkozik az Oroszországgal szemben sértő hangnemben vonatkozó tárgyalásra és az ország gazdasági érdekeinek megsértésére is. Putyin a beszédében azt is bejelentette, hogy az első, Szarmat hadászati rakétarendszerrel felszerelt ezred 2024-ben áll majd szolgálatba.

Az elnök kifogásolta, hogy a “kollektív Nyugat” nem csak elítélni, de észrevenni sem akarja az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök meggyilkolására és a minszki államcsínyre való készülődés történetét. Azt mondta, hogy 2014-ben Viktor Janukovics akkori ukrán elnököt is fegyverrel fosztották meg a hatalomtól, és csaknem megölték.

“Lehet bármilyen álláspontot vallani Fehéroroszország elnöke, Aljakszandr Grigorjevics Lukasenka politikájával kapcsolatban, de az államcsínyek szervezése és (…) a legmagasabb tisztségviselők elleni politika gyilkosságok tervezése több a soknál. Ez már túllép minden határon” – mondta.

Putyin szerint Fehéroroszország ellen a puccsal együtt egy masszív kibertámadás is készült, Minszk áramszolgáltatásának lekapcsolásával. Az orosz vezető ezzel összefüggésbe hozta, hogy a Nyugat nem hajlandó Oroszországgal kiberbiztonságról tárgyalni. Beszédét Putyin túlnyomórészt szociális és gazdasági kérdéseknek szentelte. Fő feladatként a reáljövedelmek növelését, a gazdasági növekedés helyreállítását és a szegénység elleni küzdelmet nevezte meg.

Közölte, hogy a hatóságok gazdasági eszközökkel törekednek majd alacsonyan tartani élelmiszerárakat. Az egyszülős családok a 8-16 év közötti gyermekek után 5650 rubelt, a rászoruló terhes nők pedig havi 6350 rubelt kapnak majd (a rubel jelenlegi árfolyamon mintegy 3,90 forint). A családok az iskoláskorú gyermekek után augusztus közepén fejenként 10 ezer rubelt kapnak. Idén a hét év alatti beteg gyermek után járó táppénz a bér száz százaléka lesz.

Az idegenforgalomban év végéig meghosszabbítják a húsz százalékos pénzvisszatérítési programot. Idén a gyerekek nyári táborozásakor az utazás költségeinek felét a költségvetés visszatéríti. Putyin bejelentette a régiók adósságszolgálatának könnyítését, valamint azt, hogy a Moszkva-Kazany nagysebességű vasútvonalat három éven belül Jekatyerinburgig meghosszabbítják. Bejelentette, hogy az egészségügyben július 1-től kezdődően kibővülnek az orvosi vizsgálatok és szűrővizsgálatok programjai minden korosztály számára. A következő három évben további ötezer mentőautót szállítanak a falvakba.

Putyin azt is mondta, az elkövetkező 30 évben el kell érni, hogy Oroszországban az üvegházhatású gázok kibocsátása kisebb legyen, mint az Európai Unióban. Ugyanakkor elismerte, hogy ezt a célt nehéz lesz elérni, tekintettel Oroszország méreteire.

Oroszországban szeptember 19-én parlamenti választást tartanak.

The post Putyin: Oroszország megtalálja a módját érdekei védelmének appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Éveken át rabszolgaként bánt több emberrel egy héttagú zalai család

Tue, 04/27/2021 - 07:35
Vádat emeltek egy Pakodon élő család ellen Zalában, miután a hét ember éveken át rabszolgaként bánt több ismerősével is, akik egyike az embertelen körülmények miatt meghalt – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Pirger Csaba közölte: a Zalaszentgrót közelében fekvő községben egy házaspár, a három lányuk, a fiuk és a vőjük gyenge akaratú embereket környékezett meg, akiket barátság vagy szerelmi kapcsolat ígéretével költöztettek az ingatlanjukba. Eleinte meggyőzéssel, majd megalázással, fenyegetéssel és bántalmazással kényszerítették őket arra, hogy a család megélhetését biztosítsák, miközben korlátozták a szabadságukat, elvették minden jövedelmüket és hitelek felvételére kényszerítették az állati sorban tartott áldozataikat.

A vádirat szerint még 2015-ben az egyik lány egy asszony és annak elvált férje bizalmába férkőzött. A könnyen befolyásolható, rossz körülmények között, már külön élő házaspárnak jó elhelyezést, a férfinak pedig az egyik lány szerelmet ígért, így költöztették be magukhoz őket.

Kezdetben jól bántak velük, de hamarosan sanyargatni kezdték őket, elvették a keresetüket, éheztették és mozgásukban korlátozták, illetve a ház körül is dolgoztatták mindkettőjüket. A férfi mintegy 30 kilogrammot fogyott, a havonta több százezer forintos jövedelmét vagy a táppénzét elvették, és hitel felvételére is rávették. A rendszeres bántalmazások miatt a férfi többször próbált megszökni, de mindig elkapták, 2016-ban végül rendőri segítséggel tudott megszabadulni fogvatartóitól.

A férfi volt feleségét, aki később ugyancsak megszökött, hasonló körülmények között tartották, és prostitúcióra kényszerítették, előbb Hévízen, majd Németországban kellett kiszolgálnia férfiakat, a jövedelmét pedig elvették. A rabszolgaként kezelt nő nem használhatta a fürdőszobát, ételként pedig csak maradékokat kapott ő is, többször leülni sem engedték, helyette támaszkodás nélkül guggolnia kellett a fal mellett.

A vádirat szerint egy másik férfit is már 2014 óta tartottak a háznál embertelen körülmények között egy udvari fűtetlen deszkabódéban. Többször és súlyosan bántalmazták, éheztették, az évszaknak, időjárásnak megfelelő ruhája nem volt, munkára kényszerítették és a jövedelmét tőle is elvették. A csontsoványra fogyott férfi csaknem félszáz sérüléssel 2016 februárjában kórházba került, de súlyos tüdőgyulladása és immungyengesége miatt hamarosan meghalt.

Pirger beszámolt egy másik nőről, akitől a családtagok 2015-től erőszakkal, fenyegetéssel többször is pénzt szereztek, a több százezer forint mellett arany ékszereket is. A könnyen befolyásolható asszonyt 2016-ban vették rá arra, hogy költözzön hozzájuk, de őt is rabszolga módjára kizsákmányolták, megfosztották a szabadságától, éheztették, kegyetlenül kínozták, pszichésen és fizikailag rendszeresen bántalmazták, a bankszámlájáról és a rákényszerített hitel révén több millió forintot pedig elvettek tőle. Az asszonyt többször is kórházba kellett vinni, de megfenyegették, hogy nem mondhatja el, mi történt vele, 2019-ben azonban már olyan életveszélyes állapotban vitte a mentő kórházba, hogy néhány órán belül meghalt volna.

A szóvivő végül azt is kifejtette: a családdal azonos faluban élő, mozgásában és beszédében is sérült nőt annak otthonában rendszeresen fenyegették, bántalmazták, hogy elvegyék a pénzét. Kölcsönfelvételre is rá akartak venni, de a banki ügyintézés során kiderült, hogy nem hitelképes.

A sértettek sanyargatásában és bántalmazásában minden családtag részt vett, cselekményeiket szervezetten, bűnszövetségben, rendszeres haszonszerzésre törekedve követték el. A Zala Megyei Főügyészség ezért emberkereskedelem, halált okozó testi sértés és rablás bűntette miatt emelt vádat a hét ember ellen.

The post Éveken át rabszolgaként bánt több emberrel egy héttagú zalai család appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tüntettek Párizsban egy 2017-es antiszemita gyilkosság perének megtartásáért

Tue, 04/27/2021 - 06:35
Tízezrek tüntettek Franciaországban és Izraelben vasárnap egy 2017-ben Párizsban elkövetett antiszemita jellegű gyilkosság perének megtartásáért. A zsidó vallású Sarah Halimi gyilkosának felelősségre vonása azért maradt el, mert az igazságszolgáltatás beszámíthatatlannak minősítette az elkövetőt, aki a tette előtt kábítószert fogyasztott.

Emmanuel Macron francia államfő kérésének megfelelően a francia igazságügyi miniszter még a megmozdulások előtt bejelentette, hogy a kormány törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé a büntetőjogi felelősség módosításáról.

A 65 éves ortodox zsidó Sarah Halimit 2017-ben a 27 éves szomszédja, Kobili Traore súlyosan bántalmazta, majd “Allahu Akbar” kiáltással lehajította az erkélyről.

A legmagasabb francia jogi szervezet, a semmítőszék április 14-én elismerte a gyilkosság antiszemita jellegét, ugyanakkor azt is kimondta, hogy nem lehet per az ügyben, miután az elmeorvos-szakértők szerint a kábítószert fogyasztó elkövető a gyilkosságot “delíriumos roham” hatására követte el, és ezért nem vonható felelősségre a tettéért. A férfi a gyilkosság óta pszichiátriai kezelés alatt áll egy kórházban.

A semmítőszék a párizsi fellebbviteli bíróság 2019-es döntését hagyta jóvá, amely kimondta, hogy az elkövető beszámíthatatlan, és ezért elrendelte a legalább húszéves kórházi gyógykezelését.

A vasárnapi párizsi tüntetést a Lépjünk fel Sarah Halimiért elnevezésű egyesület szervezte, s a megmozduláson mintegy húszezren vettek részt, kezükben “Igazságszolgáltatás nélkül nincs köztársaság”, “Igazságot Sarah Haliminek”, “Nincs jog igazságszolgáltatás nélkül” feliratú táblákat tartva a magasba.

“A kiáltás meghallatszott, a remény visszatért. A remény ti vagytok” – mondta a tömeg előtt a megölt nő testvére, William Attal.

A tüntetésen közéleti emberek, művészek és televíziós személyiségek is kifejezték szolidaritásukat Halimi hozzátartozóinak, és a törvény megváltoztatását követelték üzeneteikben, amelyeket egy óriáskivetítőn olvashatott a tömeg. A párizsi megmozduláson jelen volt többek között Anne Hidalgo párizsi főpolgármester is.

Hasonló jellegű megmozdulást tartottak más francia városokban (Bordeaux, Strasbourg, Marseille) is. Tel-Avivban is több százan gyűltek össze a francia nagykövetség előtt, ahol izraeli képviselők fejezték ki szolidaritásukat a megölt nő családjának és a franciaországi zsidó közösségnek.

Macron egy hétfőn megjelent interjúban sürgette a francia jogszabályok megváltoztatását. Korábban, 2020 januárjában, jeruzsálemi látogatásán úgy fogalmazott, hogy szükségesnek tartja a per megtartását. Akkor a legjelentősebb francia bírák arra figyelmeztették az államfőt, hogy az ő dolga nem a véleményezés, hanem az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolása.

Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter vasárnap megerősítette, hogy a büntetőjogi felelősségről szóló új törvényjavaslatot május végén megvitatja a kormány, és a parlament a nyár végén szavazhat róla.

A módosítás azt a jogi hiányt orvosolná, amely a jelenlegi jogszabály alapján lehetőséget teremt arra, hogy a szándékos kábítószer-fogyasztást elfogadja a beszámíthatatlanság okaként. A franciaországi zsidó közösség több képviselője is azt javasolta, hogy az új törvényt  Halimiről nevezzék el.

The post Tüntettek Párizsban egy 2017-es antiszemita gyilkosság perének megtartásáért appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Harmincmillió forintot szerző csalók ellen emeltek vádat

Tue, 04/27/2021 - 05:35
Vádat emeltek tíz ember ellen, akik időseket megtévesztve mintegy 30 millió forintot csaltak ki tőlük 2020 áprilisa és júniusa között – közölte a Pest megyei főügyész.

Szabó Ferenc közleménye szerint a hálózat tagjai úgy tévesztették meg az időseket, hogy telefonhívás során a sértettek hozzátartozójának adták ki magukat, azt mondták, balesetet szenvedtek, és sürgősen pénzre vagy arra váltható értékre van szükségük, amelyért egy ismerősüket küldik el. Ezután elmentek a sértett lakcímére, átvették a pénzt, értékeket, majd egymás között szétosztották.

A hálózatot ketten Angliából irányították, a többiek Magyarországon vettek részt a bűncselekmények elkövetésében.

A szervezet tagjai a bűncselekményekkel csaknem 30 millió forinthoz jutottak, amelyből az eljárás során csak mintegy 2,5 millió forint jutott vissza a sértettekhez – írta a főügyész, hozzátéve: csak a szerencsének és a sértettek óvatosságának köszönhető, hogy a vádlottak nem tudtak további 95 millió forintot szerezni.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség a hálózat tagjai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen – többségében a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére – elkövetett csalás vagy annak kísérlete miatt emelt vádat – olvasható a közleményben.

The post Harmincmillió forintot szerző csalók ellen emeltek vádat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.