You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 1 day 14 hours ago

Együttműködési megállapodást kötött a GVH és a Nébih

Wed, 05/12/2021 - 08:35
A hatékonyabb együttműködésről megállapodást írt alá Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke és Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke – közölte a két hatóság közös közleményükben.

Hangsúlyozzák, az együttműködési megállapodás aláírásával a két szervezet a kistermelők és fogyasztók érdekében kifejtett közös munkáját kívánja még hatékonyabbá tenni. Kiemelték, a jogszabályok a versenyhatóság és az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelet számára elsősorban a mezőgazdasági és élelmiszeripari beszállítók, illetve a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozások beszállítóinak védelme érdekében írnak elő egymáshoz szorosan kapcsolódó feladatokat.

A közlemény szerint a két szerv együttes erővel lép fel az élelmiszereket érintő, tisztességtelen reklámgyakorlatokkal szemben. A megállapodás elsődleges célja, hogy elősegítse a közös feladatok hatékony ellátását, és rögzítse a felek közötti rendszeres, gyorsított információcsere kereteit.

A hatóságok emellett törekedni fognak arra is, hogy a jogszabályokban előírt együttműködésen túlmutatóan, kölcsönösen támogassák egymás szakmai tevékenységét – írják a közleményben.

A Gazdasági Versenyhivatal elnöke a közleményben elmondta, alapvető fontosságú az élelmiszerpiacon a fogyasztókért folyó tisztességes verseny, illetve valamennyi ágazatban a jelentős piaci erejű cégek beszállítókkal szembeni visszaéléseinek megakadályozása. Ezek ugyanis lényegesen befolyásolják a piaci szereplők versenyképességét és a fogyasztók érdekeit.

A Nébih elnöke a közleményben hangsúlyozta, kiemelten fontos célként kezelik, hogy az élelmiszerpiaci szereplők közti gazdasági kapcsolatok rendezett keretek között működjenek. Kulcsfontosságú, hogy minden tisztességesen működő gazdálkodó számára biztosított legyen a piacra jutás és a piacon való részvétel lehetősége, minimalizálva az erőkülönbségekből fakadó hátrányokat.

The post Együttműködési megállapodást kötött a GVH és a Nébih appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Őrizetbe vette a francia rendőrség az avignoni rendőrgyilkosság feltételezett elkövetőjét

Wed, 05/12/2021 - 07:35
Négy embert őrizetbe vett a francia rendőrség a múlt heti avignoni rendőrgyilkossággal összefüggésben, köztük a feltételezett elkövetőt – jelentette be Gérald Darmanin belügyminiszter.

Az előállítás vasárnap este történt a dél-franciaországi Avigontól húsz kilométerre, egy autópálya-kapunál, ahova a négy ember egy gépkocsival érkezett. A négy letartóztatott között van a feltételezett elkövető, a tettestársa, a gépkocsi sofőrje, és a főgyanúsított lánytestvére.

A tragédia szerda este történt Avignonban, a rendőrt akkor gyilkolták meg, amikor társaival együtt ismert kábítószer-elosztó helyen razziáztak. A helyszínen tartózkodók igazoltatása közben egy férfi többször rálőtt a 36 éves rendőrre, aki a helyszínen meghalt. A többi rendőr visszalőtt, de nem sikerült az elkövetőt előállítaniuk, miután az rollerral elmenekült. A rendőrség azóta kereste nagy erőkkel.

A tájékoztatás szerint az elkövetőt és a segítőjét több napja megfigyelték, egy avignoni lakótelepi ház pincéjében bujkáltak. A gyanúsított és segítője Spanyolországba akart elmenekülni, amikor az autópályán előállították. A belügyminiszter a Twitteren gratulált a rendőrségnek, és jelezte, hogy egy rendőrgyilkosság “nem maradhat semmi esetre sem büntetlen”. A belügyminiszter és Jean Castex miniszterelnök nemzeti megemlékezésen búcsúztatta el a rendőrt.

A France2 közszolgálati televízió értesülése szerint a feltételezett elkövető 19, a tettestársa 21 éves, mindkét férfinak kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos ügyek miatt volt már korábban dolga a rendőrséggel.

The post Őrizetbe vette a francia rendőrség az avignoni rendőrgyilkosság feltételezett elkövetőjét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A NATO védelmi és elrettentő szerepét erősítik a B9-ek

Wed, 05/12/2021 - 06:35
Védelmi és elrettentő szerepe erősítésével válaszol a NATO a közvetlen szomszédságában megnyilvánuló, biztonságát fenyegető orosz agresszivitásra. A szövetség ugyanakkor készen áll az érdemi, konstruktív párbeszéd rendszeresítésére, amikor Oroszország akciói ezt lehetővé teszik – hangoztatta a B9-országcsoport.

A védelmi szövetség közép-kelet-európai tagállamai – a Bukaresti 9-ek (B9) – hétfőn tartották online csúcsértekezletüket, s ezt követően adtak ki közös nyilatkozatot, amelyet a házigazda szerepét a lengyel államfővel közösen ellátó román elnök sajtóirodája tett közzé.

A nyilatkozatban a B9-ek kifejezik szolidaritásukat Csehországgal és Bulgáriával és elítélik “a NATO-országok területén elkövetett orosz szabotázs-cselekményeket”. Megerősítik elkötelezettségüket a Nyugat-Balkán biztonsága és stabilitása iránt, illetve kiállnak Georgia, Ukrajna és Moldova függetlensége, szuverenitása és területi épsége mellett.

A B9-ek a júniusi brüsszeli NATO-csúcs előtt hangolták össze álláspontjukat. A nyilatkozat leszögezi: az Amerikai Egyesült Államoknak kulcsszerepe van Európa biztonságában, amely a szövetségesek összetartásán és szolidaritásán alapul, a védelmi szövetségnek pedig nyitottnak kell maradnia a csatlakozni óhajtó demokratikus államok előtt.

A kelet-közép-európai NATO-tagok (a balti államok, a visegrádi országok, Románia és Bulgária) államfőinek távértekezletén Joe Biden , valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is részt vett.

Az online csúcstalálkozó utáni, Andrzej Duda lengyel elnökkel közösen tartott sajtónyilatkozatában Klaus Iohannis román elnök a szövetséges csapatok, köztük az amerikai erők jelenlétének növelését szorgalmazta Romániában, illetve a NATO keleti szárnyának déli részén. Szerinte Oroszország destabilizálja a Fekete-tenger térségét, ezért szükségesnek nevezte a NATO elrettentő képességének megerősítését, és az amerikai katonai jelenlét növelését a Fekete-tenger térségében.

Iohannis üdvözölte, hogy az amerikai elnök szerint a transzatlanti együttműködésnek nemcsak az óceán két partjára kell kiterjednie, hanem egész Európát magában kell foglalnia a Balti-, illetve a Fekete-tengerig. Románia a maga részéről kész növelni hozzájárulását a közös biztonsághoz, ennek szellemében az ellenállóképesség erősítését célzó euroatlanti központot hozott létre – jelentette ki a román államfő.

Andrzej Duda lengyel elnök a B9-ek közös fellépésének tulajdonította, hogy ma már a közép-kelet-európai NATO-országok katonái is kölcsönösen hozzájárulnak egymás biztonsága erősítéséhez, az amerikai katonák jelenlétét pedig a béke és biztonság legfőbb garanciájának nevezte ebben a térségben.

The post A NATO védelmi és elrettentő szerepét erősítik a B9-ek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztatták az M5-ös autópályán két éve történt fegyveres rablás másik gyanúsítottját

Wed, 05/12/2021 - 05:35
Letartóztatott a Kecskeméti Járásbíróság egy román férfit, aki a gyanú szerint korábban elfogott társával 2019 áprilisában, az M5-ös autópálya lajosmizsei szakaszán gázpisztollyal lövöldözve kirabolt három, Németországból hazafelé tartó román nőt.

A most elfogott rabló bűntársa ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 2021 januárjában emelt vádat fegyveres rablás és más bűncselekmény miatt.

A korábbi vádirat szerint a Németországban táncosnőként dolgozó három román nő 2019. április 22-én éjfél után az M5-ös autópályán egy gépkocsival Röszke felé tartott. A nőket ismerő, szintén román állampolgárságú két férfi Lajosmizse közelében egy bérelt autóval mögéjük sorolt. A rendőrségihez hasonló fényjelzést használtak, ezért az autót vezető nő lehúzódott a leállósávba, leállította az autót és lehúzta az ablaküveget, hogy a rendőrnek hitt férfinek és társának át tudja adni az okmányait.

A rendőrségihez hasonló láthatósági mellényt, maszkot és fejfedőt viselő – korábban elfogott – 25 éves férfi az autóhoz lépve megpróbálta kinyitni a vezető oldali első ajtót, de az zárva volt. Ekkor egy gázpisztollyal legalább négy lövést adott le a földre és benyúlt az autóba, hogy az indítókulcsot kihúzza. A rablók az első ülésen ülő nőket kirángatták az autóból, bántalmazták őket, pénzt követeltek tőlük. A harmadik nő az autóból kiszállva a szalagkorláton át menekült el.

A két férfi mintegy 13 ezer eurót, mobiltelefonokat, ékszereket, ruhákat és egyéb dolgokat zsákmányolt, összesen több mint hétmillió forint értékben. A kár nem térült meg, a két bántalmazott nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rablók azonosításában és a bűncselekmény bizonyításában az Europol és az Eurojust is hatékony segítséget nyújtott. A 25 éves román állampolgárt 2019 októberében Romániában fogták el és az európai elfogatóparancs értelmében átadták a magyar hatóságoknak. A 2019 novemberében letartóztatott férfit a főügyészség három rendbeli fegyveres rablással, jármű önkényes elvételének minősített esetével és egyedi azonosító jellel visszaéléssel vádolja. Szökésben lévő 35 éves társát a spanyol hatóságok a magyar bíróság által kiadott nemzetközi és európai elfogatóparancs alapján 2021. március 12-én Madridban fogták el, majd május 7-én adták át a magyar rendőrségnek, kihallgatását követően kezdeményezték a letartóztatását.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a bűncselekmény súlyossága, a vádlott külföldi kötődése és a büntetés várható mértéke miatt indítványozta a román férfi letartóztatását. A Kecskeméti Járásbíróság a gyanúsított letartóztatását – egyetértve az ügyészi indítvánnyal – a szökés és elrejtőzés veszélye miatt rendelte el. A bíróság döntése ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

The post Letartóztatták az M5-ös autópályán két éve történt fegyveres rablás másik gyanúsítottját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Izrael – Hamasz rakétaháború: halottak mindkét oldalon

Wed, 05/12/2021 - 04:35
Két izraeli nő életét vesztette a Gázai övezetből indított rakéták becsapódása nyomán Askelónban kedden, Benjamin Netanjahu miniszterelnök súlyos csapást ígért a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezetnek, és türelmet kért az izraeliektől – jelentette a Jediót Ahronót című újság.

“A Hamászra olyan csapásokat mérünk, amelyekre nem számított” – ígérte Netanjahu kedd délutáni beszédében. “Ehhez szükség van Izrael polgárainak türelmére és bizonyos áldozataira is”- tette hozzá az átmeneti kormány vezetője, és felszólított a polgári védelem utasításainak betartására. A Hamász bejelentette, hogy öt perc alatt 137 rakétát indítottak az övezettől északra lévő Askelon felé, ahol két épületben két nő életét vesztette, amikor rakéták eltalálták házaikat.

A hatóságok felszólították az Askelónban élőket, hogy további utasításig ne hagyják el a óvóhelyeket, illetve a lakásaikba beépített, rakéták ellen védelmet biztosító betonszobákat. A városban található Barzilaj nevű kórházban kedd délutánig a rakétatűz 61 sérültjét látták el.

Kedden számos alkalommal lőttek rakétákat az övezet szomszédságában lévő településekre, északi irányba Asdódig is elértek a hosszabb távú lövedékek, ahol anyagi károkat okoztak két épületben. Az izraeli hadsereg közben folyamatosan ellentámadásokat indít a Gázai övezet katonai célpontjai, kiképzőhelyek, rakéták indítására készülő fegyveresek, fegyvergyártó műhelyek és raktárak ellen. Az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista terrorszervezet bejelentette, hogy izraeli légicsapásban megölték katonai szárnyuk két magas rangú vezetőjét.

Beni Ganz védelmi miniszter jóváhagyta ötezer tartalékos katona behívását, és látogatást tett az övezet környékén állomásozó alakulatoknál, és a civil településeken. A hadsereg bejelentette, hogy célzott rakétával likvidálták az Iszlám Dzsihád különleges rakéta alakulatának főnökét, Szamah Abed Al-Mamlukot.

A gázai egészségügyi minisztérium hétfő este óta 26 gázai halottat és 122 sebesültet azonosított az izraeli légicsapásokban a Háárec című újság honlapjának értesülése szerint.

Reuven Rivlin államelnök rendkívüli tájékoztatást tartott az elmúlt nap eszkalációja nyomán az Izraelben európai országok Izraelben akkreditált nagykövetei számára. Rivlin szólt a Gázai övezetből a nap folyamán Izraelre lőtt rakétatűzről, és hangsúlyozta, hogy a világ egyetlen országa sem fogadná el, hogy hasonló helyzetben ne védhesse meg minden szükséges eszközzel polgárait. A rakétaháború hétfő este a Hamász Izrael elleni támadásával kezdődött, melyre az izraeli hadsereg légicsapásokkal válaszolt.

The post Izrael – Hamasz rakétaháború: halottak mindkét oldalon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Oroszország viszonya az EU-hoz a hidegháborús időket idézi

Tue, 05/11/2021 - 16:35
Oroszország viszonya az Európai Unióhoz a hidegháborús időket idézi – jelentette ki Mihail Hodorkovszkij, az unión belüli demokratikus folyamatokba történő külföldi beavatkozást vizsgáló európai parlamenti különbizottság ülésén.

Hodorkovszkij – az általa életre hívott úgynevezett Dosszié-projekt legújabb feltárásaira hivatkozva – hangsúlyozta, hogy információik szerint az orosz vezetés szoros kapcsolatokat tart fent olyan politikusakkal és közszereplőkkel szerte az Európai Unióban, akikkel együttműködve megpróbálja befolyásolni és aláásni az unión belüli politikákat és döntéshozatalt, “konfliktusokat és korrupciót szítva, nem riadva vissza a megfélemlítéstől sem.” Hozzátette, hogy olyan információknak van birtokában, amelyek egyértelmű kapcsolatot jeleznek a Kreml és az utóbbi évek politikai gyilkosságai és merényletei között Európában, valamint a csehországi vrbeticei lőszerraktárakban 2014 októberében és decemberében történt robbanásokkal összefüggésben.

Hodorkovszkij szerint orosz befolyás legfőbb célpontja Franciaország és Németország. Információi szerint Németországban jelenleg 200 orosz különleges ügynök tartózkodik. Ezenkívül az orosz törekvések területeként említette Ausztriát, Görögországot, Ciprust, Lengyelországot, és két balti államot, Litvániát és Lettországot is.

A volt olajmágnás elmondta továbbá, hogy az unió Oroszország elleni szankciói akkor lennének a leghatékonyabbak, ha a Putyin elnök érdekszférájába tartozó oligarchákat céloznák mivel “ők finanszírozzák a jelenlegi rezsimet.”

Azt is kijelentette, hogy az orosz nép mintegy hetven százaléka nem támogatja az orosz állam “háborús feszültségeket szító propagandáját”.

Mihail Hodorkovszkij, aki üzletemberként 90-es évek közepén szerezte meg a Jukosz állami olajvállalat ellenőrző részvénycsomagját és valaha Oroszország leggazdagabb emberének számított, tíz évet töltött börtönben adóelkerülés és sikkasztás vádjával, miután összeütközésbe került Putyinnal. Az orosz elnök 2013-ban kegyelemben részesítette a volt olajmágnást, aki ezután Nyugatra távozott. Jelenleg Londonban él önkéntes száműzetésben honnan továbbra is bírálja az orosz vezetést.

The post Oroszország viszonya az EU-hoz a hidegháborús időket idézi appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Franciaországban éleződik a helyzet

Tue, 05/11/2021 - 12:10
A nyugalmazott francia tábornok múlt heti írása után a Valeurs Actuelles című francia konzervatív hetilap újabb felhívást tett közzé, amelyben ezúttal aktív katonák emelnek szót a haza “túléléséért”.

A bárki számára nyílt, vasárnap este közzétett petíciót hétfő délutánig csaknem 150 ezren írták alá. A felhívás ismételten Emmanuel Macron köztársasági elnökhöz, a miniszterekhez, a képviselőkhöz és a főtisztekhez intézett nyílt levél formájában jelent meg.

A levelet névtelenül megfogalmazó katonák szerint a következő választásokon nem “a mandátumok meghosszabbításáról vagy mások mandátumának megszerzéséről lesz szó. Hanem a haza túlélése a tét”. A szerzők jelezték, hogy “nemrégiben léptek a pályára”, ezért a szabályzatnak megfelelően nyilvánosan nem nyilváníthatnak véleményt.

Gérald Darmanin belügyminiszter hétfőn egy televíziós interjúban “durva manipulációnak” és “névtelen emberek gyávaságának” nevezte az újabb írást. “Névtelen emberekről van szó. Ez a bátorság? Névtelennek lenni?” – fogalmazott a tárcavezető. “Milyen fura bátor társadalomban élünk, amely névteleneknek ad szót. Mintha a közösségi oldalakon lennénk!” – tette hozzá.

Bírálta a nyílt levelet Bruno Le Maire gazdasági miniszter és Francois Hollande, volt szocialista államfő is. A szerzők magukat “olyan aktív katonának” nevezik, akik “szeretik a hazájukat”. “Ez az egyetlen dicsőségünk. És ha a szabályzatnak megfelelően nem is fejezhetjük ki a véleményünket nyilvánosan, ugyanannyira lehetetlen számunkra hallgatni” – hangsúlyozták.

“Afganisztánban, Maliban, a Közép-afrikai Köztársaságban vagy máshol, többen közülünk szembenéztek az ellenséges tűzzel. Vannak, akik ott is hagyták a bajtársaikat. A bőrüket adták az iszlamizmus elpusztításáért, amellyel közben kompromisszumokat kötnek a hazánkban” – fogalmaztak az aláírók.

“Szinte mindannyian részt vettünk az Őrszem (Sentinelle) terrorellenes járőrözésben”, amely a 2015 januári párizsi merényleteket követően kezdődött a belföldi terrorfenyegetettség miatt. “Saját szemünkkel láttuk a magukra hagyott külvárosokat, a kiegyezést a bűnözéssel. Több vallási közösség is kísérlet tett arra, hogy politikailag felhasználjon minket. Olyanok, akik számára Franciaország semmit nem jelent, semmi többet, mint a szarkazmus, a megvetés, sőt a gyűlölet tárgyát”.

A Valeurs Actuelles először április 21-én közölt mintegy húsz nyugalmazott tábornok, valamint száz, szintén többségében nyugalmazott magas rangú tiszt és több mint ezer katona által aláírt felhívást, amelyben Macron államfőt a patriotizmus képviseletére kérték. A szöveg először egy blogban, majd április 21-én, a Charles de Gaulle néhai köztársasági elnök elleni puccskísérlet 60. évfordulóján a hetilapban is megjelent.

Az aláírók elítélték “a szétesést, amely a hazát sújtja”, “a közösségek közötti gyűlölködést, amelyet egyfajta antirasszizmus táplál”, “az iszlamizmust és a külvárosi hordákat”, amelyek szerintük “az alkotmányunkkal ellentétes dogmák alá” kényszerítették az ország egy részét. A nyugalmazott tisztek az írásukban jelezték, hogy “készen állnak olyan politikusokat támogatni, akik a nemzet megóvására tekintettel vannak”. Arra is felhívták a figyelmet, hogy amennyiben a jelenlegi politika folytatódik, “az aktív bajtársak beavatkozására lesz szükség”.

Franciaországban a hadsereg hagyományosan távol tartja magát a politikai vitáktól. A köztisztviselőkre vonatkozik a “visszafogottság kötelezettsége”, amely a nyilvános állásfoglalásokban politikai semlegességet jelent. Az aláírók jelentős része viszont már nyugalmazott, és többen megmérették már magukat helyhatósági választásokon a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés színeiben.

A szöveg heves közéleti vitát váltott ki, egyes politikus elsősorban azt vélelmezték, hogy a katonák lázadásra szólítanak fel, míg a Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés üdvözölte a tábornokok helyzetértékelését. Jean Castex kormányfő akkor azt hangoztatta, hogy a kezdeményezés “ellentétes minden köztársasági elvünkkel”.

Egy pénteken megjelent felmérés szerint a franciák többsége egyetért a tábornokok véleményével, és 49 százalékuk támogatná a hadsereg beavatkozását a “rend helyreállítása érdekében” egy polgárháborús helyzet esetén.

The post Franciaországban éleződik a helyzet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Hamász ultimátumot intézett Izraelhez

Tue, 05/11/2021 - 08:35
A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet hétfőn ultimátumot intézett Izraelhez – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Az ultimátum szerint Izraelnek ki kell vonnia minden biztonsági egységét helyi idő szerint este 6-ig (magyar idő 5 óra) az Al-Aksza mecsetnek otthont adó Templomhegyről, valamint az utóbbi hetek összetűzéseinek célpontjában álló Sejk Dzsarra lakónegyedből, és szabadon kellene engednie valamennyi, az utóbbi napok zavargásaiban elfogott palesztint.

Az izraeli biztonsági kabinet összeült a helyzet értékelésére. Közben Askelónban, a Gázai övezettől északra fekvő városban rakétatámadástól tartva megnyitották az óvóhelyeket, és a Gázai övezet környékén felszólították a szülőket, hogy azonnal vigyék haza gyermekeiket az oktatási intézményekből.

Az Iszlám Dzsihád terrorszervezet, valamint a Népi Front nevű szervezet katonai szárnya rakéták képeit tette közzé, és a Népi Front egy visszaszámláló órát is megjelentetett fenyegetésével. Hétfőn délelőtt több száz palesztin megsebesülésével járó összecsapások zajlottak Jeruzsálem óvárosában az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyénél, az Al-Aksza mecsetnél a “mecsetet védő” muzulmán imádkozók és az izraeli biztonsági erők között.

Jeruzsálem vitatott hovatartozása a palesztin-izraeli konfliktus egyik legfőbb nyitott kérdése. Az izraeliek Jeruzsálem egészét saját fővárosuknak nyilvánították, beleértve a város 1967-ben elfoglalt keleti szektorát is, míg a palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék megtenni a Ciszjordániából és a Gázai övezetből létrehozni vágyott önálló államuk fővárosává.

The post A Hamász ultimátumot intézett Izraelhez appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pélamutató ítélet: börtönbüntetést kapott a sérült kutyáját elpusztulni hagyó férfi

Tue, 05/11/2021 - 07:35
Egy év hét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Barcsi Járásbíróság nem jogerősen egy férfit, aki tavaly ősszel hagyta elpusztulni sérült kutyáját – közölte a Kaposvári Törvényszék sajtóosztálya.

Azt írták: a 45 éves kálmáncsai vádlott otthonának udvarán tartotta a hat év körüli keverék kan kutyáját. Az állat ismeretlen körülmények között megsérült a fején, de mivel a gazdája nem gondoskodott állatorvosi ellátásáról, a nyílt seb elfertőződött. A férfi egy vadásszal szerette volna lelövetni az ebet, aki azonban megtagadta a kérését, ezért a kutyát egy erdős területre vitte, fához kötötte, élelem és víz nélkül magára hagyta.

Másnap a nyüszítését hallva egy helyi lakos kiszabadította az állatot, amely a gazdája szomszédjának udvarára ment, ahonnan a vádlott élettársa hazavitte és egy oszlophoz kikötötte. A férfi a kutya ellátásáról ezután sem gondoskodott, a szomszédja – látva az állat szenvedését – bejelentést tett a rendőrségen. Néhány perccel azután, hogy a rendőrök a helyszínre értek és elengedték, a kutya elpusztult.

A férfit az elsőfokon eljáró bíróság állatkínzás bűntette miatt marasztalta el. A döntést az ügyész tudomásul vette, a vádlott enyhítéséért fellebbezett, így az ügy a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.

The post Pélamutató ítélet: börtönbüntetést kapott a sérült kutyáját elpusztulni hagyó férfi appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Rendőrség: kedden indul a Zebra terv

Tue, 05/11/2021 - 06:35
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart a rendőrség, a Zebra terv kedden kezdődik és több napon át tart – olvasható a police.hu-n.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a közleményben kiemelte: évente átlagosan 2500 gyalogost ütnek el Magyarország közútjain, közülük 150 ember életét veszti a balesetben. 2500 gyalogosból mintegy ezret kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ér baleset. A zebrán történő gázolások nagyságrendileg 2,5 százaléka halálos kimenetelű.

Azt írták: a gyalogosok okozta baleseteken belül vezető helyen áll az óvatlan, hirtelen lelépés az útestre. A második leggyakoribb ok a tilos jelzésen és a tiltott helyen való áthaladás. Megjegyezték: az autóvezetők felelőssége, hogy kellő óvatossággal, figyelemmel és mérsékelt sebességgel közelítsék meg az olyan helyeket, ahol gyalogosok hirtelen megjelenésére lehet számítani – legyen szó gyalogos-átkelőhelyről, busz- vagy villamos-megállóhelyről.

A május 11-13. között tartandó Zebra terv akció során a rendőrök elsősorban a közlekedésbiztonsági szempontból indokolt helyeken lesznek jelen, az ellenőrzések konkrét helyszíneit előzetesen nem hozzák nyilvánosságra.

“A rendőrök nagy hangsúlyt fektetnek mind a gyalogosok, mind a járművezetők szabálykövető magatartásának ellenőrzésére, amely történhet testkamera és civil járművek alkalmazásával is” – olvasható a rendőrségi közleményben.

The post Rendőrség: kedden indul a Zebra terv appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Többfrontos háborút szimuláló hadgyakorlatba kezdett az izraeli hadsereg

Tue, 05/11/2021 - 05:35
Többfrontos háborút szimuláló, egy hónapig tartó, nagyszabású hadgyakorlatba kezdett az izraeli hadsereg vasárnap – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A “Tűzszekerek” nevű hadgyakorlat az Izrael Ma (Jiszrael Hajom) című lap szerint az ország történetének, legnagyobb és leghosszabb katonai gyakorlata, amelyben egyaránt részt vesznek besorozott katonai szolgálatot teljesítők, valamint tartalékos egységek, szárazföldi, tengerészeti csapatok és a légierő egységei is.

A hadgyakorlatra biztonsági szempontból különösen érzékeny időszakban került sor, amikor Jeruzsálemben a ramadán muzulmán böjti hónap idején számos alkalommal zavargások törtek ki, a gázai határnál a Hamász többször rakétákat indított a szomszédos izraeli települések felé, és Izrael rendszeresen légicsapásokat mért Szíria területén Irán és a Hezbollah libanoni radikális síita szervezet ott terjeszkedő állásaira, ami feszültséget okoz az északi libanoni, és az északnyugati szíriai határnál is.

A hadgyakorlat hírére a Hezbollah növelte készültségét Dél-Libanonban, valamint Szíriában, a Golán-fennsíkkal szomszédos Kunetránál is fokozták az éberséget a libanoni en-Nasra című hírportál értesülése szerint. A Hezbollah legutóbb a második libanoni háborúban, 2006-ban növelte készültségét maximális szintre.

“Izrael több hétig tartó hadgyakorlatot fog tartani, amelyben minden hadereje részt vesz. Mi, itt Libanonban készen állunk rá vasárnap reggeltől, a gyakorlat kezdetétől” – mondta Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah vezetője. “Figyelmeztetem az izraelieket, hogy ebben a gyakorlatban ne kövessenek el semmilyen hibát Libanonnal szemben. Készen állunk megválaszolni az agressziót, s nem tűrünk el semmiféle jogsértést Libanon területén” – tette hozzá.

Az izraeli katonai gyakorlat nagyon veszélyes, egy nagy háborút hivatott szimulálni Izraellel szemben az északi és a déli határokon, és emellett hatalmas mennyiségű rakéták egyidejű támadását – hangsúlyozta a libanoni lap beszámolója. Ez az első alkalom, hogy Izrael ekkora nagyságrendű gyakorlatot tart, s szorosan figyelemmel kell kísérni. A múltban Izrael nagy hadgyakorlatokról egyenesen a harctérre vitte katonáit, és ez megtörténhet most is Izrael és Libanon határán – vélekedett a libanoni újság.

The post Többfrontos háborút szimuláló hadgyakorlatba kezdett az izraeli hadsereg appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz hajók zavartak meg egy ukrán-amerikai tengeri gyakorlatot Odesszánál

Tue, 05/11/2021 - 04:35
Orosz hajók veszélyes manőverek végrehajtásával szándékosan akadályozták egy ukrán és egy amerikai őrhajó gyakorlatozását Odessza partjai közelében – jelentette vasárnap az Ukrajinszka Pravda az ukrán határőrszolgálat közleményére hivatkozva.

Az eset a közlemény szerint szombaton történt. Az ukrán parti őrség Hrihorij Kuropjatnikov nevű zászlóshajója találkozott az amerikai parti őrség Hamilton nevű hajójával.

“Amerikai partnerek baráti látogatásra érkeztek Ukrajnába, amelynek keretében közös manővereket hajtanak végre a tengeren, képzéseket tapasztalatcsere céljából megfigyelési és rohamműveletek terén, valamint kereskedelmi célú megbeszélést tartanak a két ország parti őrségeinek képviselői a hajózás biztonságának szavatolásáról” – írta az ukrán határőrség a közleményben.

Az Odessza partjaitól mintegy száz tengeri mérföldre végzett gyakorlat alatt az ukrán és az amerikai hajó nemzetközi taktikai csapatok tevékenységének összehangolását gyakorolta a tengeri áthaladás alatt. A gyakorlatot a közelben tartózkodó orosz hajók figyelemmel követték. Az orosz fél próbált “fiktív koordinátákkal” lezárt területeket kijelölni a gyakorlatozás helyszínén, közben hajóik veszélyes manővereket hajtottak végre, szándékosan szűkítve a manőverzónát az ukrán és az amerikai hajó számára. A nemzetközi biztonsági csatornákon keresztül nem válaszoltak.

Az ukrán határőrség rögzítette és dokumentálta az incidenst, amelyet a nemzetközi normák durva megsértésének minősített. A közlemény szerint vasárnap az ukrán és az amerikai hajó továbbra is a tengeren tartózkodott ás folytatta a gyakorlatozást.

The post Orosz hajók zavartak meg egy ukrán-amerikai tengeri gyakorlatot Odesszánál appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elfogták a beregszászi magyarellenes provokáció feltételezett elkövetőit

Mon, 05/10/2021 - 17:35
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) felderítette az ortodox húsvét vasárnapján Beregszászon történt magyarellenes provokáció feltételezett elkövetőit – közölte az SZBU a honlapján.

A biztonsági szolgálat tájékoztatása szerint három ember orosz megrendelésre ötszáz dollár fejében helyezett el Beregszászon több helyen is a magyarokat életveszélyesen megfenyegető plakátokat a májusi ünnepek előestéjén. A bűnügyi eljárás során mindhármuk ellen vádat emeltek.

Az SZBU munkatársai kiderítették, hogy az ügy egyik érintettjének bankkártyájára mintegy ötszáz dollárnak megfelelő orosz rubelt utaltak át. A nyomozás során a hatóságok orosz jelképeket és “egyéb, a jogellenes tevékenységet alátámasztó tárgyi bizonyítékokat” foglaltak le.

Az elkövetők a plakátokon egy hetet adtak arra, hogy a magyarok elhagyják az ukrán földet, különben – fenyegetőztek – megmérgezik őket, akár a patkányokat. Az üzenet “Dicsőség a nemzetnek!!! Halál az ellenségre!!!” szavakkal zárult.

The post Elfogták a beregszászi magyarellenes provokáció feltételezett elkövetőit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Rendőrségi védelmet kapott egy, a kötelező védőoltást szorgalmazó lengyel polgármester

Mon, 05/10/2021 - 12:10
Rendőrségi védelmet kapott pénteken a nyugat-lengyelországi Walbrzych polgármestere, aki fenyegetéseket kapott, miután a helyi önkormányzat kötelezővé nyilvánította a koronavírus elleni védőoltást.

A mintegy 113 ezer lakosú Walbrzych önkormányzata április végén szavazta meg a határozatot, mely szerint kötelezővé tennék az oltást a város összes lakosa, illetve az ott dolgozók számára. A még az illetékes vajdasági hivatal jóváhagyására váró, vagyis nem hatályos határozatot a helyi polgármester, az orvosi végzettségű Roman Szelemej kezdeményezte. Az intézkedést azzal indokolta, hogy több helyi lakost, valamint általában több lengyelt is gondolkodásra akar késztetni az oltakozás fontosságáról.

A határozat nyomán Szelemej e-mail címére és közösségi fiókjára számos, gyűlöletkeltő és fenyegető üzenet érkezett, a fiókot emiatt fel kellett függeszteni – közölte pénteken a PAP hírügynökséggel a walbrzychi polgármesteri hivatal szóvivője.

Hétfőn a kötelező oltás ellenzői tüntetést is tartottak Szelemej háza előtt. A fenyegetések kapcsán a polgármesteri hivatal rendőrségi bejelentést tett, Szelemej pedig rendőrségi védelmet kért, amit a szóvivő közlése szerint meg is kapott.

A lengyel kormányfői hivatal vezetője, Michal Dworczyk szerint a walbrzychi önkormányzat nem egyeztetett a kezdeményezésről a kormánnyal. A járvány kezelésére vonatkozó lengyel jogi szabályozás értelmében az oltakozás önkéntes.

A lengyel kormány mellett működő orvosi tanács egyik tagja, Robert Flisiak “túl merész ötletnek” nevezte a walbrzychi határozatban foglaltakat. A tanács egy másik tagja, Anna Piekarska viszont nemrég felvetette: fizetőssé kellene tenni a Covid-19 kór gyógyítását azok számára, akik nem oltatják be magukat.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának április eleji ítélete szerint kötelezővé lehet tenni az oltásokat egy demokratikus társadalomban. A döntés nem a Covid-19-elleni vakcinázás, hanem a kötelező gyermekoltások kapcsán született cseh családok keresete után, de egyes értelmezések szerint megerősíti a védőoltás kötelezővé tételének lehetőségét a jelenlegi járvány körülményei között.

The post Rendőrségi védelmet kapott egy, a kötelező védőoltást szorgalmazó lengyel polgármester appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Körkérdés az elmúlt tíz évről: A szakemberhiány még rövid távon sem tartható fenn

Mon, 05/10/2021 - 08:35

Korábbi évkönyveinkben a magán- és a közbiztonsági ágazat 188 kiváló képviselőjét interjúvoltuk meg, volt, akikkel többször is készítettünk interjút. A Biztonságpiac.hu létrehozásának tízéves évfordulóján kézenfekvő volt, bár a terjedelmi korlátok nem engedték meg, ha nem is mindenkit, de jónéhányukat megkérdezzünk az eltelt évtized tapasztalatairól.

Ma már senki sem kérdőjelezi meg az it-biztonság szükségességét – válaszolta megkeresésünkre Zala Mihály. Az EY Magyarország it- és technológiai tanácsadásért felelős vezető Associate Partnerét az elmúlt évek változásairól kérdeztük.

— Régebben az államigazgatásban dolgozott, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet korábbi vezetője is volt, jelenleg pedig a magánszférában, az EY teljes technológiai tanácsadási üzletágát vezeti. Milyen különbségeket lát a két ágazat között it-biztonsági szempontból?
— A tapasztalatok alapján mindkét ágazatban vannak jó és rossz példák, ez is mutatja, hogy alapvetően nem az dönti el egy szervezet felkészültségét, hozzáállását, hogy melyik szektorban van, sokkal inkább az, hogy milyen ember vezeti az it-biztonsági területet, kap-e a terület felső vezetői támogatást, megérti-e a menedzsment, hogy a kiberbiztonság mára a legjelentősebb szervezeti kockázatok között szerepel. Rengeteg pénzt el lehet költeni úgy, hogy közben az it-biztonság szintje nem növekedik, a másik oldalról pedig fontos kiemelni, hogy viszonylag jelentős biztonsági kontrollokat is lehet szűkösebb erőforrásokból kialakítani. A mi felelősségünk éppen az, hogy az adott szervezet igényeihez és lehetőségeihez mérten támogassuk őket a legjobb megoldások megtalálásában és kialakításában.

— Véleménye szerint a közszféra mennyire képes az it-biztonsági szakemberek megtartására?
— Nemhogy a közszféra, de az erősen humánerőforrás-hiányos piac sem tudja megtartani a szakembereit, ami továbbra is hatalmas probléma. Adott esetben a legmagasabb jövedelmű szakemberek is kaphatnak még vonzóbb ajánlatot. A közszféra béreiből pedig egy alacsony bérezésű piaci it-szakember bére sem jön ki, úgyhogy ez egy nagyon nehéz kérdés, amit megpróbálnak egyedi szinteken kezelni. Ez a helyzet még rövid távon sem tartható fenn, erre minél hamarabb biztos megoldást kell találni. Addig azt lehet javasolni, hogy a közigazgatás próbáljon a piacról megfelelő tanácsadási szolgáltatásokat beszerezni a saját szükségleteinek biztosítására vagy a saját szakértelem kiegészítésére.

— Három éve, 2017-ben azt nyilatkozta az évkönyvünknek, hogy „Jelenleg Magyarországon háromféle képzés létezik: mérnök informatikus, programtervező, gazdaságinformatikus, és egyik sem fókuszál a kibervédelemre”. Változott-e a helyzet, ha nem, ön szerint ez mivel magyarázható?
— Úgy gondolom, hogy a helyzet nagyjából változatlan, a felsőoktatás továbbra is a tízezres nagyságrendű informatikushiányt próbálja valamilyen szinten pótolni. Nemcsak a kibervédelem szenved erőforráshiánytól, de jó programozók, magasabb képzettségű üzemeltetők és informatikai projektvezetők is nagy számban hiányoznak a piacról. Ha már kibervédelemről beszélünk, szerintem jelenleg a BME-n van a kibervédelem területén a legmagasabb színvonalú technikai képzés, de ők sem tudják kiszolgálni az a hatalmas igényt, amit szükséges lenne kielégíteni.

— Az it-biztonság területén milyen változások történtek az elmúlt tíz év során?
— Van fejlődés, ma már senki sem kérdőjelezi meg az it-biztonság szükségességét. Egyre többen végeztetnek sérülékenységvizsgálatokat és forráskódelemzéseket, bár ezek színvonala a kevés számú nívós cég mellett szóhoz jutó gyengébb szolgáltatóknak betudhatóan gyakran erősen megkérdőjelezhető. De mindezek mellett egyre fontosabb a humán jellegű támadásokkal szembeni védelem, az emberek naivitása sajnos sokszor határtalan. Fontos lenne a tudatosságra oktatás, a felelősségi körök meghatározása, az informatikai/biztonsági szabályrendszerek kialakítása is, de sok cég még nem rendelkezik ezekkel. Elmondható az is, hogy az információbiztonság területén is egyre több automatizmus alakul ki, amivel az ismétlődő vagy jól automatizálható humán feladatokat kiváltják, és ez a trend a mesterséges intelligencia előretörésével valószínűleg meredek fejlődést produkál majd.

The post Körkérdés az elmúlt tíz évről: A szakemberhiány még rövid távon sem tartható fenn appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fogolyzendülés miatt kapott négy év fegyházat két elítéltet

Mon, 05/10/2021 - 07:35
Fogolyzendülés miatt nem jogerősen négy éve fegyházra ítéltek két férfit pénteken – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Az elsőfokú ítélet szerint a három vádlott a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületének egyik háromszemélyes zárkájában töltötte jogerős szabadságvesztését. 2018. január 6-án a büntetés-végrehajtási intézet biztonsági ellenőrzést végző munkatársai kiabálást hallottak a vádlottak zárkájából, ezért felszólították őket a hangoskodás befejezésére. A három férfi azonban ágyakkal torlaszolta el a zárkaajtót, azonnali átszállítást követelt és trágár szavakkal illette a helyszínre érkező parancsnokot.

Az őrök a zárkaajtó kémlelőüvegét betörve könnygázt alkalmaztak és a zárkaajtó pántját lecsavarozva jutottak be a helyiségbe. A vádlottak bilincselés közben is ellenálltak. A Fővárosi Törvényszék a pénteki tárgyaláson a más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő első- és másodrendű vádlottat fogolyzendülés miatt négy év fegyházra ítélte, azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

A vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek, így az elsőfokú ítélet nem jogerős. Az ügy harmadik vádlottja tavaly elhunyt.

The post Fogolyzendülés miatt kapott négy év fegyházat két elítéltet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kiderült a Nizzai terrortámadás elkövetőjének eredeti terve

Mon, 05/10/2021 - 06:35
Párizsban akart eredetileg támadást elkövetni a nizzai Notre-Dame-bazilikában tavaly október 29-én végrehajtott három emberéletet követelő iszlamista merénylet tunéziai elkövetője – derült ki a dzsihadista telefonjában talált üzenetekből, amelyeket a BFM francia hírtelevízió tette közzé.

Rendőrségi források az AFP hírügynökségnek megerősítették, hogy a 22 éves Brahím Iszávi “eredetileg Párizsba akart menni, de nem maradt elég pénze”. A BFM hírtévé által közzétett üzenetek szerint az elkövető október 25-én azt írta egy barátjának SMS-ben Rómából: “Holnap elindulok Franciaországba, a hitetlenek és a kutyák hazájába”.

A férfi szeptember 19-én hajóval indult el Tunéziából, majd Olaszországon keresztül október 27-én este érkezett meg a dél-franciaországi Nizzába, ahonnan másnap azt írta: “Még Nizzában vagyok, oda akarok menni, ahol te vagy, az Eiffel-toronyhoz, de a jegy 150 euróba kerül”. Majd egy másik üzenetben megjegyezte: “A jegy túl drága. Itt vagyok, amíg Isten megsegít”.

A dzsihadista két nappal később a Notre-Dame-bazilikában megölt két nőt és a sekrestyét, miután a tett helyszínén a rendőrség több lövéssel ártalmatlanította.

“Párizsban akart támadni. Nizza egy pótmegoldás volt, mert nem maradt több pénze” – mondta Samia Maktouf, az egyik áldozat családjának ügyvédje, aki egyébként kételkedik abban, hogy a férfi egyedül döntötte el, hogy az Eiffel-toronynál támad. Szerinte a tunéziait irányították. Azt is elmondta, hogy a dzsihadista “mindent vitat”, ami történt, és amnéziára hivatkozik.

Iszávit Nizzában válságos állapotban szállították kórházba a terrortámadást követően, majd november elején átszállították Párizsba, ahol miután az állapota javult, egy vizsgálóbíró kihallgatta, és vádat emeltek ellene terrotámadással összefüggésben gyilkosság és gyilkossági kísérletek miatt. A nyomozás eddig nem állapította meg, hogy voltak segítői, vagy anyagi és ideológiai támogatói.

“Azokat az embereket, akikkel kapcsolatba lépett Párizsban, kihallgatták, de nem gyanúsították meg őket” – jelezték nyomozati források.

The post Kiderült a Nizzai terrortámadás elkövetőjének eredeti terve appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fegyházat kért az ügyészség két budapesti heroinkereskedőre

Mon, 05/10/2021 - 05:35
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt két férfival szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt a Fővárosi Törvényszéken, és végrehajtandó fegyházbüntetésre tett indítványt, továbbá pénzbüntetést és vagyonelkobzást is javasolt.

A vád szerint a két – egy 43 és egy 42 éves – férfi elfogása előtt hónapokon keresztül árulta a kábítószert; az értékesítéssel kapcsolatos feladatokat megosztották egymás között – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Azt írták, hogy a vádlottak a kábítószert az egyikük III. kerületi lakásához tartozó garázsban, valamint a másik vádlott XIV. kerületi lakásán tárolták, és jellemzően ez utóbbi lakás környékén értékesítették.

A nyomozóhatóság a vádlottaknál tartott kutatások során csaknem fél kilogramm heroint, kábítószer értékesítéséhez használt eszközöket, valamint drogkereskedelemből származó, több mint 2 millió forint készpénzt foglalt le – áll a közleményben.

The post Fegyházat kért az ügyészség két budapesti heroinkereskedőre appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lukasenka merénylettől tart

Mon, 05/10/2021 - 04:35
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében jogköreit a nemzetbiztonsági tanácsra ruházza át, ha bármilyen okból nem tudná ellátni hivatali teendőit – közölte szombaton a BelTA állami hírügynökség.

Akadályoztatása esetén a miniszterelnök vezetné a nemzetbiztonsági tanácsot. A rendelet tervezetéről Lukasenka még április végén Homel megyei munkalátogatásán beszélt. Akkor azt mondta, hogy összeesküvők egy csoportja merényletet tervezett ellene.

Lukasenka állítása szerint a szervezők egyik terve az volt, hogy a hatalomátvétel a május 9-i minszki győzelem napi ünnepségek idején lesz, de lemondtak róla. A második változat az elnöki konvoj elleni támadással számolt, amelyhez gránátvetőket is beszereztek, de megvalósítani mindezt szintén nehéz lett volna, mert a gépkocsioszlop gyorsan mozog, és kicsi a találati esély – közölte Lukasenka. A harmadik variáns szerinte az elnök külvárosi rezidenciája elleni támadást vázolt volta. Az államfő úgy vélekedett, hogy tízmillió dollárt (hárommilliárd forint) szántak erre a célra, és ebből a mesterlövész egymillió dollárt kapott volna. Lukasenka szerint az összeesküvők a karhatalom támogatására számítottak, és a hadsereg segítségével lezárták volna Minszket.

Hozzátette, hogy a fővárosi áramellátás lekapcsolását is tervbe vették. Hangsúlyozta, hogy amennyiben sikerrel jártak volna az összeesküvők, az “a legszörnyűbb polgárháborúba torkollt volna, amilyet még egy ország sem látott”.

Fehéroroszországban a tavaly augusztus 9-i elnökválasztást az országot több mint két évtizede irányító Aljakszandr Lukasenka nyerte meg a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. A valódi győztesnek Szvjatlana Cihanouszkaját elismerő ellenzék szerint meghamisították az eredményeket, és Lukasenkát a Nyugat, ezen belül az Európai Unió sem ismeri el törvényes államfőnek.

A választásokat követően tiltakozó megmozdulások kezdődtek, amelyeket a biztonsági erők brutálisan levertek. Több mint harmincezer tüntetőt tartóztattak le, több tiltakozó életét vesztette, további százak pedig megsebesültek. Cihanouszkaja és az ellenzék több vezető tagja is külföldre, főleg Lengyelországba és Litvániába távozott önszántából vagy hatósági kényszerítésre.

The post Lukasenka merénylettől tart appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Körkérdés az elmúlt tíz évről: Nem vagyunk felkészülve az informatikai bűncselekmények elhárítására

Sun, 05/09/2021 - 08:35

Korábbi évkönyveinkben a magán- és a közbiztonsági ágazat 188 kiváló képviselőjét interjúvoltuk meg, volt, akikkel többször is készítettünk interjút. A Biztonságpiac.hu létrehozásának tízéves évfordulóján kézenfekvő volt, bár a terjedelmi korlátok nem engedték meg, ha nem is mindenkit, de jónéhányukat megkérdezzünk az eltelt évtized tapasztalatairól.

A kényelem iránti igény és a mobilitás előnyei határozzák meg napjainkban az elektronikus vagyonvédelmi rendszerek biztonsági szintjét – mondta lapunknak Tóth Levente, a TVT Vagyonvédelmi Zrt. szakmai igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszékének tanársegédje. A szakértő szerint a biztonságtechnikai eszközök, megoldások iránti kereslet az elmúlt években is stabil maradt Magyarországon, a további növekedésre azonban céltudatos oktatásra is szükség van.

— Hogyan változott a biztonságtechnikai eszközök piaca az elmúlt tíz évben Magyarországon?
— Az ebben az időszakban tapasztalt változások egyértelműen a digitális technológia térhódításához kötődnek. Nem csupán az IP-kamerák népszerűségéről van szó, sokkal inkább arról, hogy a kényelem mint funkció a biztonságtechnikában is fontos tényezővé vált. Míg öt-hat évvel ezelőtt még inkább csak gombokkal vezérelt, karakterkijelzős LCD-felületek álltak rendelkezésünkre, ma már főként az érintőképernyő dominálja a piacot. Jellemző az is, hogy mind az eszközök, mind pedig azok kezelője az internet segítségével szerzi meg a kényelmi információkat (például az aktuális időjárásról), illetve a rendszerek állapotjelzései vagy a távvezérlése is ezt a „csatornát” használja. Így – az összekapcsoltság miatt – a hozzáférés biztonsága is központi kérdéssé vált. Ahogy a biztonságtechnikai megoldások az internet felé terelődtek, sokan temetni kezdték a távfelügyelettel foglalkozó cégeket. Megjegyzem, nem nekik lett igazuk. Ha ugyanis a mobiltelefon mint a biztonsági rendszer központi vezérlője és felügyelője valamiért nem elérhető – például a kezelő egy tárgyaláson ül vagy épp a kocsiban felejtette a készüléket, és pont akkor érkezik vészjelzés a készülékre –, akkor hiába az egész rendszer, ha az operátor nem tud reagálni az incidensre. Egy másik aspektus szerint mindez azt is jelenti, hogy egy mobiltelefonra redukáljuk a hozzáférés biztonságát. Márpedig ha valaki megszerzi a telefont, kilesi az egyszerű jelszavunkat, jelkódunkat, vagy átveszi felette az irányítást, akkor bármit megtehet a biztonságtechnikai rendszerrel. Éppen ezért ma már az ilyen típusú rendszereknél a mobiltelefonok biztonsági szintje határozza meg a teljes biztonságtechnikai rendszer védelmi szintjét. A jövőben várhatóan a mobil operációs rendszerekre írt vírusok tömegesen jelenhetnek meg azzal a céllal, hogy riasztórendszerekhez szerezzenek hozzáférést. A trend tehát az, hogy a kényelmi szempontok miatt a biztonságot tesszük kockára.

— Hogyan változtak a felhasználói szokások, illetve a megrendelői igények?
— Egyre inkább az integrált kényelmi megoldások felé haladunk, de a felhasználói szokások trendjei azt mutatják, hogy a minőségi termékek iránti kereslet csökken. Kínából irdatlan mennyiségben érkeznek a piacra dömpingáras termékek. Az olcsó, nagy tömegben előállított kamerák használata egyre jellemzőbb, azonban ezek gyártói a kiélezett versenyhelyzetben nem szánnak időt arra, hogy alaposan, laborkörülmények között teszteljék termékeiket. Arról nem is beszélve, hogy a termékekben szoftveroldalon is rengeteg sérülékenység marad. Persze az sem zárható ki, hogy egy-egy eszköz szoftverébe szándékosan kerülnek be például backdoorok, de számos olyan eszközről tudunk, amelyekben véletlenül nyitva hagyott portok, autentikáció nélkül elérhető programozói felületek vannak. Az óriási gyártási darabszámok miatt ezek a termékek olcsók, így a megrendelőt sokszor nem érdekli, hogy a magasabb minőségű, de drágább termék mennyivel nagyobb biztonságot jelent. Mindez egyébként azt is magával hozza, hogy folyamatosan változó eszközparkkal kell dolgoznunk. Ha például egy meghibásodott kamera helyére ugyanolyat kérnek, mint amilyet két éve felszereltünk, olyat már biztosan nem fogunk tudni beszerezni. Mindazonáltal szerencsére vannak olyan cégek, amelyek nem kötnek alkut a minőség és a biztonság szempontjából.

— Hol tart ma a biztonságtechnikai megoldások használata Magyarországon?
— A biztonság iránti igény nem változott. A bűnelkövetések kordában tartására térfigyelő kamerákra továbbra is szükség van, de ugyanez igaz a banki területen, ahol ezek az eszközök nélkülözhetetlenek. Bár a lakásbetörések száma a PRE-STAT adatai szerint az elmúlt öt évben a harmadára csökkent (lásd az ábrát), a lakosság nagy részében még mindig benne van a félelem. De fel kell tenni a kérdést: miközben az álkulcsos, símaszkos betörőtől félünk, miért nem veszünk tudomást a kibertérben elkövetett behatolásokról, csalásokról? Komoly elmozdulást látunk ugyanis az informatikai úton elkövetett bűncselekmények irányába – erre pedig egyáltalán nem vagyunk felkészülve. A következő években sokkal több figyelmet kell szentelnünk az elektronikai eszközeink biztonságának.

— Milyen fejlődési potenciált lát a hazai biztonságtechnikai piacban? Mire lehet szükség a további növekedéshez?
— Nem érzékelünk lassulást a piacon, az igény továbbra is megvan a biztonságtechnikai eszközökre, illetve megoldásokra. Az ugyanakkor jól látható, hogy a hazai piacot a nemzetközi trendek húzzák maguk után, és miután számtalan multinacionális vállalat van jelen a magyar piacon, ezért a külföldön használt vagy már elterjedt technológiák előbb-utóbb hazánkba is beszivárognak. A nagyvállalati ügyfelek sokszor azt is konkrétan meg tudják mondani, hogy például milyen beléptetőtechnológiát szeretnének telepíttetni vidéki üzleteikbe. Azonban a multinacionális megrendelők gyakran azt is gondolják, hogy itt, a „Balkán határán” jóval olcsóbban megúszhatnak bizonyos beruházásokat. Számukra rossz hír, hogy a magyar szakembereket is meg kell fizetni. A piac fejlődési lehetőségeit a technikai fejlesztések, az új szolgáltatások iránti igény határozza meg, miközben az élő erős szolgáltatást is egyre gyakrabban váltják ki intelligens védelmi és analitikai megoldásokkal. Ezeken túl akár szabványbeli vagy jogszabályi változások is szükségessé tehetnek bizonyos fejlesztéseket, beruházásokat. A további növekedéshez azonban céltudatos oktatásra, rengeteg szemináriumra van szükség, ahol a technikai lehetőségek mellett a veszélyekre is felhívják a figyelmet.

The post Körkérdés az elmúlt tíz évről: Nem vagyunk felkészülve az informatikai bűncselekmények elhárítására appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.