You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 1 day 16 hours ago

Nemzetközi kábítószer-kereskedő bandát számoltak fel Sopronban és Zalában

Mon, 05/03/2021 - 07:35
Két megyében tizenegy helyszínen összesen háromszáz rendőr vett részt szerda hajnalban abban az akcióban, amelynek keretében egy koszovói férfi által vezetett kábítószer-kereskedő bűnszervezetet számoltak fel a rendőrök – olvasható a police.hun.

A soproni rendőrök még 2020 májusában kaptak információt arról, hogy egy belvárosi lakás postaládáját kábítószer értékesítésére használják. A jelzést követően azonosították a lakás bérlőjét és annak vevőkörét, majd novemberben elfogták a kábítószer terjesztésével foglalkozó gyanúsítottakat, a házkutatás során pedig különösen jelentős mennyiségű extasy-tablettát, továbbá kisebb mennyiségben marihuánát és amfetamint is lefoglaltak.

A nyomozóknak sikerült megtalálniuk a kábítószer-terjesztők beszerzési forrását is, a férfiről kiderült, hogy először havi, majd heti rendszerességgel több kilogramm kábítószerrel látta el dílereit. A hálózat tagjai a Dunántúlon legalább öt megyében értékesítették a kábítószert, főleg marihuánát és kisebb mennyiségben amfetamint, így 2020 nyarától legalább 100 kilogramm kábítószer szervezett értékesítéséért felelősek.

A további nyomozás arra derített fényt, hogy S. Csaba a kábítószert külföldi kapcsolatán keresztül szerzi be, majd szállítja Magyarországra. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) valamint a Győr-Moson-Sopron és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Sopronban nyolc, Zalában két helyszínen egyszerre ütöttek rajta a bűnszervezet tagjain.

Elfogták a szervezet közép és felső szintjén elhelyezkedő valamennyi kábítószer-terjesztőt, délutánra pedig a KRNNI és a TEK munkatársai kézre kerítették az albán származású, koszovói vezetőt, Kristijan S.-t, akinek a búvóhelyén öt kilogramm marihuánát, másfél kilogramm amfetamint és több ezer euró készpénzt foglaltak le.

Az összehangolt akcióban tíz kilogramm, különböző fajtájú kábítószert találtak, lefoglaltak több nagy értékű gépjárművet, készpénzt, ékszereket és órákat. A KRNNI kilenc embert bűnszövetségben, jelentős értékre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség indítványára a bíróság mindannyiukat letartóztatta.

The post Nemzetközi kábítószer-kereskedő bandát számoltak fel Sopronban és Zalában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Varsó arányos választ ígért Moszkvának diplomatái kiutasítása miatt

Mon, 05/03/2021 - 06:35
Arányos választ helyezett kilátásba Szymon Szynkowski vel Sek lengyel külügyminiszter-helyettes, miután Oroszország pénteken diplomáciai jegyzékben hivatalosan is megerősítette öt lengyel diplomata kiutasítását.

Szynkowski vel Sek sajtóértekezletén közölte: az orosz külügyminisztériumba pénteken bekéretett moszkvai lengyel nagykövet átvette a diplomaták kiutasításáról szóló jegyzéket. “A lépésre számítottunk, hiszen az orosz külügy ezt már korábban jelezte honlapján” – utalt a diplomata a viszály múlt heti fejleményeire.

Moszkva döntését Varsó tudomásul veszi, és fenntartja magának az arányos válasz jogát – jelentette ki Szynkowski vel Sek. Úgy vélte: Oroszország lépései “ártalmasak, destabilizálják a térségbeli helyzetet”. “Adott helyzetben nagyon korlátozottak a párbeszéd lehetőségei” – tette hozzá.

Varsó múlt csütörtökön minősítette nemkívánatos személynek a varsói orosz nagykövetség három munkatársát. A lépést azzal indokolta, hogy az érintettek megsértették a diplomáciai státusz feltételeit, és Lengyelországnak ártó tevékenységet folytattak. Moszkva ezt követően válaszlépésként kilátásba helyezte öt lengyel diplomata kiutasítását. A jegyzék pénteki átadása ezt a döntést tette hivatalossá.

A lengyel-orosz diplomáciai csörte kezdete időben egybeesett tíz orosz diplomata kiutasításával az Egyesült Államokból, amely lépésre reagálva Moszkva tíz amerikai diplomatát minősített nemkívánatos személynek.

Szombaton viszont Prága utasított ki 18 orosz diplomatát a dél-morvaországi Vrbeticében 2014-ben történt robbanásokkal összefüggésben. Oroszország húsz cseh diplomata kiutasításával válaszolt, mire Csehország csütörtökön további orosz diplomaták kiutasítását helyezte kilátásba. Az utóbbi lépés nyomán a prágai orosz és a moszkvai cseh nagykövetség személyzete egyenlő létszámú lesz.

A visegrádi csoport országai a hétfőn a lengyel soros elnökség által ismertetett közös külügyminiszteri nyilatkozatban szolidaritásukat fejezték ki Csehországgal. A dokumentumot szerdán az országcsoport házelnökei is támogatták.

Csütörtökön Szlovákia bejelentette, hogy Csehországgal való szolidaritása jeléül szintén kiutasít három orosz diplomatát, amire az orosz külügyminisztérium válaszlépéseket helyezett kilátásba. Pénteken a három balti ország is bejelentette orosz diplomaták kiutasítását.

The post Varsó arányos választ ígért Moszkvának diplomatái kiutasítása miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Embercsempész szabolcsi bűnszervezet bukott le

Mon, 05/03/2021 - 05:35
Embercsempészéssel gyanúsít a rendőrség két férfit és egy nőt, aki a koronavírus-járvány ideje alatt hamis munkaszerződésekkel és igazolásokkal segített ukrán állampolgároknak jogellenesen Nyugat-Európába utazni – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írták, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján csütörtökön két településen, öt helyszínen hajtottak végre rajtaütést a megyei főkapitányság bűnügyi nyomozói, valamint a Jonatán közterületi és támogató alosztály munkatársai.

Az akció során elfogott három ember pénzért cserébe ukrán állampolgároknak olyan fiktív munkaszerződéseket és igazolásokat biztosított, amelyekkel megfeleltek a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásaira vonatkozó szabályoknak. A hamis dokumentumokkal a Magyarországra történő belépés mellett a külföldiek jogellenesen Nyugat-Európába utazhattak – olvasható a közleményben.

A bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntettével gyanúsított három embert a rendőrök őrizetbe vették és indítványozták letartóztatásukat.

The post Embercsempész szabolcsi bűnszervezet bukott le appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nemzeti megemlékezésen búcsúztatták el a meggyilkolt rendőrségi alkalmazottat

Mon, 05/03/2021 - 04:35
Franciaországban nemzeti megemlékezésen búcsúztatták el pénteken a Párizshoz közeli Rambouillet-ban azt a rendőrségi alkalmazottat, aki egy héttel ezelőtt iszlamista merénylet áldozata lett.

A rendőrség recepcióján dolgozó 49 éves Stéphanie Monfermét “azért gyilkolták meg, mert a hazáját, Franciaországot szolgálta” – mondta búcsúbeszédében Jean Castex miniszterelnök. A fegyvertelen, egyenruhát nem viselő rendőrségi alkalmazott “annak az embernek a szemében, akinek a nevét nem vagyok hajlandó kimondani, a francia rendőrséget és az állami tekintélyt testesítette meg” – tette hozzá a kormányfő a gyilkosság helyszínéhez közel rendezett búcsúztatáson.

A 28 éve a rambouillet-i rendőrőrsön dolgozó nőt április 23-án késelte halálra egy tunéziai iszlamista a rendőrség bejáratánál a két biztonsági kapu között. A támadó befurakodott az áldozata mögé, majd amikor mögöttük a kapu bezáródott, elővette a kést, és a kapu másik oldalán lévő rendőrök szeme láttára többször megszúrta a nőt. Amikor a második ajtó kinyílt, az egyik rendőr kétszer rálőtt az elkövetőre, aki később életét vesztette.

“Boldog és segítőkész ember volt, ami az időnként nehéz hétköznapokban sokat segített” – mondta Jean Castex a megölt nő portréja előtt, amelyet egyenruhás rendőrök helyeztek el ünnepélyesen. Monfermének posztumusz Becsületrendet, a legmagasabb francia állami kitüntetést adományozta a kormány, amelynek értelmében két gyereke a nemzet árvájának tekintendő, s ellátásukért mostantól az állam felelős.

A búcsúztatáson megjelent Gérald Darmanin belügy-, Eric Dupond-Moretti igazságügyi, Amélie de Montchalin közszolgálati, Marlene Schiappa állampolgári jogokért felelős és Nadia Hai várospolitikáért felelős miniszter, valamint Gabriel Attal kormányszóvivő, az ellenzéki pártok részéről is többen.

A megölt rendőrnőt szűk családi körben, csütörtökön helyezték örök nyugalomra, a temetésen részt vett Emmanuel Macron államfő. A rendőri erők ellen 2014 óta 17 iszlamista merényletet követtek el a terrorelhárítási ügyészség szerint. A búcsúztatáson megjelent mintegy kétszáz rendőr is.

Laetitia Ducros, a SGP rendőrszakszervezet részéről az AFP-nek elmondta: nagyra értékeli, hogy a kormány végre a rendőrség civil alkalmazottait is rendőrként ismeri el, és tudatára ébredt annak, hogy ők is veszélyben vannak, ezért a rendőrségek recepcióit is biztonságosabbá kell tenni.

Az elkövetőt Jamel Gordeche-nek hívták, 36 éves tunéziai állampolgár volt. 2009-ben illegális bevándorlóként érkezett az országba, de 2020 óta munkavállalást is lehetővé tevő tartózkodási engedélye volt, és korábban nem volt ismert a hatóságok előtt. Fuvarozóként dolgozott Rambouillet-ban, a helyi kórházban pszichés zavarok miatt kezelték. A vádhatóság szerint az elkövető a támadást megelőzően felderítette a terepet, tette végrehajtása közben pedig olyan kijelentéseket tett, amelyek terrorista indíttatásra utalnak. Szemtanúk beszámolói szerint a tettes azt kiabálta, hogy “Allahu akbar!”. Az ügyészség a mobiltelefonja átvizsgálását követően közölte, hogy az elkövető dzsihadista és pedo-pornográf internetes oldalakat látogatott.

The post Nemzeti megemlékezésen búcsúztatták el a meggyilkolt rendőrségi alkalmazottat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Körkérdés az elmúlt tíz évről: A lézerzavarások csökkennek, de a drónos zavarások egyre gyakoribbak

Sun, 05/02/2021 - 08:35

Korábbi évkönyveinkben a magán- és a közbiztonsági ágazat 188 kiváló képviselőjét interjúvoltuk meg, volt, akikkel többször is készítettünk interjút. A Biztonságpiac.hu létrehozásának tízéves évfordulóján kézenfekvő volt, bár a terjedelmi korlátok nem engedték meg, ha nem is mindenkit, de jónéhányukat megkérdezzünk az eltelt évtized tapasztalatairól.

A HungaroControlnál különös figyelmet fordítunk a folyamatos innovációra – jelentette ki Szarka Ágoston, a társaság légiközlekedés-védelmi tisztje és vezérigazgatói tanácsadója. Meglátása szerint a digitalizáció a fejlesztések fő csapásiránya, amely a légi közlekedés hagyományos területein is jelentős változásokat indíthat el. A legnagyobb kihívás azonban a pilóta nélküli repülő eszközök forgalmának koordinálása lehet.

— Közel tíz éve dolgozik a HungaroControlnál. Milyen változások történtek ez idő alatt a biztonság területén a társaságnál?
— A HungaroControl legfontosabb feladata a biztonságos légi közlekedés garantálása, ezért az objektumai is – mint a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos létesítmények – mindig a lehető legmagasabb szintű védelmi berendezésekkel voltak és vannak felszerelve. Ennek megfelelően a technika fejlődésével lépést tartva folyamatosan fejlesztettük rendszereinket, hogy mindig a legmagasabb szinten feleljünk meg a kor követelményeinek.
Az elmúlt tíz évben a teljes objektumvédelmi biztonsági rendszert modernizáltuk. Újabb korszerű IP-kamerákat szereltünk fel – ezáltal számukat közel megduplázva –, amelyek működtetéséhez intelligens menedzsmentszoftvert telepítettünk. A beléptetési pontokon gyorskapukra cseréltük a forgókereszteket, illetve új infrasorompókat építettünk, és a kerítésvédelmi érzékelőket is bővítettük. A védelmi eszközök – így a fémkereső kapuk és a csomagvizsgáló röntgenkészülékek – modernizációja is megvalósult. Természetesen a vidéki navigációs állomásainkon is számos fejlesztést hajtottunk végre, főleg a biztonságtechnikai rendszereken. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a mindenkori biztonsági rezsimintézkedések folyamatosan megfeleljenek a hatályban lévő jogszabályoknak. A hatóságok által előírt Védelmi Tervünket évente vagy – a légi közlekedésben történt események tapasztalatait felhasználva – akár gyakrabban is aktualizáljuk.

— A koronavírus-járvány alatt milyen szükségszerű intézkedéseket kellett meghozni?
— Társaságunk rendelkezik egy jól menedzselt pandémiás tervvel, a vezetőség pedig a járvány kezdete óta folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírussal kapcsolatos eseményeket, szakmai tájékoztatásokat és a kormányzati döntéseket – ezeknek megfelelően folyamatosan felülvizsgálja és aktualizálja azt.
A tapasztalatok azt igazolják, hogy gyorsan és jól reagáltunk, időben tettünk meg fontos intézkedéseket. A rendkívüli működés részben azt jelentette, hogy azokban a munkakörökben, amelyek esetében a feladatok távolról is elláthatók, elrendeltük az otthoni munkavégzést a kollégáknak, de ami ennél nagyobb jelentőségű – a működésünk és az alapfeladataink maradéktalan ellátása szempontjából szükséges – változásnak tekinthető, hogy a helyzethez alkalmazkodva teljesen átalakítottuk a légi forgalmi irányítók és a műszaki üzemeltető szolgálatok munkarendjét.
A HungaroControl legfontosabb feladata, hogy napi szinten szavatolja a biztonságos légi közlekedést a járványhelyzet ideje alatt, különös tekintettel a cargoforgalomra, hiszen ezeknek a gépeknek a világ egymástól távoli pontjait kell összekötniük annak érdekében, hogy gyógyászati eszközöket juttassanak célba a járvány kezeléséhez.

— A Biztonságpiac Évkönyvnek 2017-ben adott interjúban a drónok és a lézerzavarások veszélyeiről nyilatkozott. Azóta változott valami ezen a téren?
— A lézerzavarások esetében csökkenő, míg a drónos zavarásoknál sajnos növekvő tendenciáról tudok beszámolni. A lézeres esetek csökkenésében jelentősen közrejátszik, hogy a médiában több alkalommal sikerül felhívnunk a figyelmet arra, hogy ez a magatartás milyen veszélyeket hordoz, és a közelmúltban egy konkrét eset szankcionálásáról is értesülhetett a közvélemény. Külön kiemelném, hogy a HungaroControl és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság egyeztetései és vizsgálatai alapján több mint 15 típusú, egészségre veszélyes lézermutatót vontak ki a forgalomból.
A drónos légtérsértések számának növekedése egyrészt a pilóta nélküli eszközök gyors terjedésének tudható be, másrészt a jogi szabályozás hiányosságainak, amire az év végén hatályba lépő új nemzeti jogszabály jelent majd megoldást. A helyes és biztonságos drónozás elősegítésében, ezáltal a szabálysértő esetek visszaszorításában nagy segítséget jelent majd a HungaroControl által kifejlesztett, széles körben alkalmazható mydronespace mobilapplikáció. Sajnos a koronavírus megjelenése az uniós szintű jogszabály bevezetésében is csúszást okozott, ezért társaságunk mobilalkalmazását az év végén vehetik birtokba a drónpilóták.

— Ön szerint milyen változások várhatók a következő tíz évben a légi közlekedés biztonságának területén?
— A légi forgalmi irányításban elengedhetetlen a folyamatos innováció, illetve a kutatás-fejlesztés, amire a HungaroControlnál különös figyelmet fordítunk. Meglátásom szerint alapvetően a digitalizáció felé mozdul el a fejlesztések többsége, amely akár a légi közlekedés hagyományos területein, például a fóniás irányítás területén is bekövetkezhet.
Az egyik legnagyobb kihívás várhatóan a pilóta nélküli repülő eszközök forgalmának koordinálása lesz. Ezen a területen nem zárható ki – a gépjárműforgalomban már kísérleti stádiumban lévő – önvezető, egymással kommunikáló rendszerek kiépítése. A koronavírus-járvány egyébként arra is rámutatott, hogy a légi közlekedés szereplőinek, főként a repülőtér-üzemeltetőknek és a légitársaságoknak nemcsak a hagyományos értelemben vett biztonság, hanem az egészségvédelem területén is fejlesztéseket kell végrehajtaniuk.

The post Körkérdés az elmúlt tíz évről: A lézerzavarások csökkennek, de a drónos zavarások egyre gyakoribbak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tizennégy év börtönre ítélték a bátai gyilkossággal vádolt férfit

Sun, 05/02/2021 - 07:35
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 14 év börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen azt a férfit, aki 2019-ben egy baltával megölte barátját a Tolna megyei Bátán.

A Pécsi Ítélőtábla közleményében azt írta: a 61 éves vádlott 2019. október 17-én egész napos közös italozás után vele egykorú barátját az otthonába hívta, ahol – a bíróság által megállapított tényállás szerint – egy baltával többször fejbe vágta. Az áldozat nyílt koponyacsonttörés és agyzúzódás következtében meghalt.

A gyilkos ezután a holttestet a bejárati ajtón keresztül kihúzta az udvar hátsó részébe, ott elszáradt növényeket és téglát hordott rá. Később a holttestet az ingatlana hátsó részén található egyik pincébe vonszolta, a sértett ruhadarabjait pedig a holttest szállítására használt zöld szőnyeggel együtt bedobta az udvaron lévő tíz méter mély aknába.

Azért, hogy cselekményének ne maradjon nyoma, a házban kitakarított, fertőtlenítős vízzel felmosott, a füves területen a földet felásta és átforgatta, illetve az elkövetéshez használt baltát is elrejtette. A vádlott később mészhidrátot is szórt a holttestre, majd ismét elfedte elszáradt növényi törmelékkel és a pincében található lomokkal. A sértettet a vádlott volt barátnője kezdte el keresni, sikertelenül, végül a holttestet a nyomozóhatóság találta meg tavalyelőtt október 25-én.

A bűncselekmény előzménye az volt, hogy a vádlottat elhagyta a barátnője, aki a sértetthez költözött, és a férfi ezt nem tudta feldolgozni – írta közleményében a bíróság. Az ügyben első fokon tavaly ősszel ítéletet hirdető Szekszárdi Törvényszék a vádlottat emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 11 év szabadságvesztésre ítélte.

A ítélet ellen az ügyész súlyosítás miatt fellebbezett, amelyet a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott. A fellebbviteli főügyészség másodfokú indítványában azt kérte, hogy a bíróság a bűncselekményt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősítse, és a vádlottat hosszabb tartamú szabadságvesztéssel sújtsa.

A Pécsi Ítélőtábla az ügyben pénteken megtartott ülésen – az ügyészi indítvánnyal egyezően – az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 14 év szabadságvesztésre ítélte.

The post Tizennégy év börtönre ítélték a bátai gyilkossággal vádolt férfit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Putyin kész közvetíteni a kirgiz-tádzsik konfliktusban

Sun, 05/02/2021 - 06:35
Kész közvetíteni a kirgiz-tádzsik határkonfliktus ügyében Vlagyimir Putyin — jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Peszkov közölte, hogy a felek külügyi vonalon felvették a kapcsolatot Moszkvával. Rámutatott, hogy Oroszország, Kirgizisztán és Tádzsikisztán egyaránt tagja a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) és más szervezeteknek is.

“Természetesen az elnök kész közvetítő szerepet játszani a tagállamok között felmerülő éles problémák megoldásában. Ezt nem egyszer és hatékonyan bebizonyította már” – mondta Peszkov. A szóvivő hangot adott Moszkva aggodalmának a történtek miatt, és kifejezte reményét, hogy a felek között csütörtökön elért tűzszünet tartós marad (kirgiz sajtóforrások újabb lövöldözésről adtak hírt).

A kirgiz-tádzsik határövezetben szerdán éleződött ki, majd csütörtökön fegyveres összeütközésbe csapott át a konfliktus a Golovnoj vízgyűjtő miatt, amelyet mindkét fél sajátjának tekint. Biskek a maga odaláról 13 halottról és 100 sebesültről, Dusanbe pedig nyolc halottról és 31 sebesültről adott hírt.

The post Putyin kész közvetíteni a kirgiz-tádzsik konfliktusban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tíz évet kapott a 2009-es leányvári gyilkosság elkövetője

Sun, 05/02/2021 - 05:35
Jogerősen tíz év börtönre ítélték csütörtökön azt a férfit, aki 2009-ben Leányváron megölt egy idős nőt – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Borbély Veronika közölte: az elkövetőt tíz év után sikerült azonosítania a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályának. A házban talált DNS-nyomok vezettek el a vádlotthoz, aki rablás miatt éppen börtönben volt. A férfit kihallgatták, kezdetben tagadott, később azonban beismerte tettét.

Az elkövető a sértett unokájának barátja volt, többször is együtt italoztak a házban. A gyilkosság napján a férfi ismét a barátját kereste, de nem találta otthon. Az asszony itallal kínálta, majd egy idő után távozásra szólította fel a vádlottat. Az ittas férfi meglökte az idős nőt, aki a földre esett. A vádlott többször bántalmazta, nagy erővel megragadta a nyakát, rátaposott, rátérdelt a mellkasára, majd magára hagyta áldozatát. A holttestet több nap múlva találták csak meg.

A piliscsévi férfi az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetését, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a Tatabányai Törvényszék ítéletet hozott, és emberölés miatt – az ügyészi indítványnak megfelelően – tíz év börtönbüntetést szabott ki rá. Az ítélet jogerős – ismertette Borbély Veronika.

The post Tíz évet kapott a 2009-es leányvári gyilkosság elkövetője appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Energiahivatal: május 1-től megújulnak a gumiabroncsok energiacímkéi

Sun, 05/02/2021 - 04:33
Május 1-jétől megújulnak a gumiabroncsok energiacímkéi – hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a közleményben.

Kiemelték, az új címkék gumiabroncsok műszaki jellemzői, a gördülési ellenállás és a külső zaj nagysága mellett az energiahatékonysági szintekről is tájékoztatást nyújtanak a vásárlóknak. Hangsúlyozták, a 2021. május 1-jétől életbe lépő EU-rendelet szerint a személyautók, buszok és tehergépkocsik gumiabroncsainak energiacímkéi egységes besorolást adnak az abroncsok műszaki jellemzőiről, többek között a gördülési ellenállásról, a nedves felületeken történő fékezésről és a külső zaj nagyságáról.

A címkék segítségével a vásárlók az abroncsok energiahatékonysági besorolását is megismerhetik, a skála a zöld színnel jelzett A-tól (leghatékonyabb) a pirossal jelzett E-ig (legkevésbé hatékony) terjed. A zöld minősítésű gumiabroncsok gördülési ellenállása kisebb, ezért azoknak a járműveknek a mozgatása, amelyek ezeket az abroncsokat használják, kevesebb energiát igényel, ami alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást jelent – ismertetik a közleményben.

Kitérnek arra, hogy a címke az abroncsok vizes tapadásáról is információt nyújt, a rövidebb fékutat az A, a leghosszabbat az E betű jelöli, minél sötétebb kék színű a nyíl, annál rövidebb a fékút. Az új címkék a gumiabroncsok terhelhetősége és sebességkategóriája mellett hó- és jégtapadási információkat is tartalmaznak, a címke jobb felső sarkában elhelyezett QR-kód leolvasásával pedig az Európai Bizottság energiacímkéket részletező adatbázisában böngészhetünk.

A hivatal közleményében felidézi, hogy 2021. március 1. óta a fogyasztók a leggyakrabban vásárolt háztartási eszközök, televíziók és fényforrások termékismertetőiben már új energiacímkékkel találkozhatnak. Az ezeken található információk a fogyasztók tájékozódását és tudatos döntését segítik, hiszen a termékek ára mellett fontos tényező az is, hogy a kiválasztott termék milyen energia-felhasználási tulajdonságokkal rendelkezik, azaz mennyi villamos energiát, vagy vizet fogyaszt használata során – tájékoztatott a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

The post Energiahivatal: május 1-től megújulnak a gumiabroncsok energiacímkéi appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Körkérdés az elmúlt tíz évről: A tájékozódás és a tudatos magatartás a munkahelyeken is a biztonság kulcsa

Sat, 05/01/2021 - 08:35

Korábbi évkönyveinkben a magán- és a közbiztonsági ágazat 188 kiváló képviselőjét interjúvoltuk meg, volt, akikkel többször is készítettünk interjút. A Biztonságpiac.hu létrehozásának tízéves évfordulóján kézenfekvő volt, bár a terjedelmi korlátok nem engedték meg, ha nem is mindenkit, de jónéhányukat megkérdezzünk az eltelt évtized tapasztalatairól.

Egy váratlan helyzet – mint 2020-ban a koronavírus-járvány – kikényszeríti az alkalmazkodást, ha meg akarjuk óvni egészségünket, munkavégző képességünket. A változás sokakat nyitottabbá tehet az olyan ismeretekre, eszközökre, amelyek az otthoni, munkahelyi biztonságot szolgálják. Kérdés, hogy a veszélyhelyzetből egy magasabb szintű biztonságtudatossággal, felkészültséggel kerülünk-e ki? A válasz korántsem egyértelmű. Szabó Gyulát, az Óbudai Egyetem docensét kérdeztük.

— Mit tapasztalt, hatott a munkavédelem megítélésére a koronavírus-járvány?
— Hogyne, a védekezési lehetőségeken, védőeszközökön keresztül felkeltette az emberek természetes érdeklődését a munkavédelem iránt. Ugyanakkor a szakterület és a járványhelyzet számos – egészségügyi, gazdasági – vetülete körül igen nagy kommunikációs „zaj” alakult ki, ami nagyon megnehezítette a tájékozódást a valós veszélyekről, intézkedési lehetőségekről. Sajnos az ezzel foglalkozó intézmények hitelessége is csorbát szenvedett, épp a tájékoztatás sokféleségéből, változásaiból fakadóan, amik inkább növelték a bizonytalanságot. Üdítő kivétel talán az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA), amely nyitott volt arra a felvetésünkre, hogy ha már adott az organikus érdeklődés, akkor érdemes volna egyértelmű és jól használható információkat kiadni a témában. Így indult az Állítsuk meg a járványt! elnevezésű kampány.

— Az információk, az újfajta veszélyhelyzet változtatott a szakemberek, munkavállalók magatartásán?
— Két, egymással ellentétes viselkedést tapasztaltunk. Az emberek alapvetően nem akarnak maguknak rosszat, így a kötelező intézkedéseket igyekeztek betartani. Az első hullám elteltével viszont a „járványos” információktól, hírektől már mindenki besokallt, a személyes veszélyérzet lecsökkent, és egyre kevésbé vették komolyan például a munkavédelmi szakemberek aggályait, javaslatait. A védelmi intézkedések sok esetben „alibi” jelleget öltöttek – szimbólum erejű példa erre az állon hordott maszk –, így a védelem a gyakorlatban megszűnt. A látszatvédekezés, de még inkább annak elfogadása egy nagyon rossz irányt jelentett. Pozitívum, ha a megelőzés lényege, jelentősége, ez a fajta gondolkodásmód megmarad bizonyos fejekben, de az általános biztonságkultúrára gyakorolt tartós hatást nem látom.

— Az alkalmazkodóképesség, a fejlődés irányainak kérdése már felmerült egy régebbi, 2016-os beszélgetésünkben, amelyben az infokommunikációs eszközökben rejlő lehetőségekről és ártalmakról volt szó. Négy év ezen a területen már soknak számít. Átszűrődött ez a fejlődés a munkavédelem világába?
— A munkahelyi biztonság oldaláról nézve nem egy vadonatúj eszköz képe sejlik fel számomra, sokkal inkább a munkavédelem egyik alapdokumentumának, a kockázatértékeléseknek egy lehetséges változata. Hagyományosan ez a dokumentum határozza meg, a veszélyek azonosításával, a munkavédelmi intézkedéseket. Úgy látom, hogy az új technológiák a kockázatértékeléseket távolabb helyezik, „elemelik” a mindennapi munkavégzéstől, hiszen a közvetlen fizikai biztonságot felügyelő funkciókat fokozatosan átveszik az elektronikus eszközök, rendszerek, a „beépített biztonság”. A kockázatértékelésnek egyre inkább e rendszerek megfelelőségének dokumentálásában lesz szerepe, így a folyamatok, rendszerek auditjának irányába mozdul el. Az egyes berendezésekből kinyerhető adatok nagyon nagy számban állnak rendelkezésünkre, ám az információk fogadásának, feldolgozásának emberi korlátait már elértük. Ha a beérkező adatok közül megfelelően választjuk ki azokat, amelyek veszélyhelyzetre utalnak, akkor nagyon pontos képet kaphatunk a veszély jellegéről, mértékéről, a veszélyeztetettek köréről. Például egy ipari robot működéséből kinyert adatok között a leállások, beavatkozások, a működés közbeni kiemelkedő hőmérsékleti, rezgés-, energiafogyasztási értékek mind utalhatnak biztonsági problémára, egyértelműen jelzik, mi igényel figyelmet, hol kell beavatkozni.
Nyilván van, ahol közvetlenül, a napi munkánkban is előkerülnek a high-tech eszközök. A képek, hangok rögzítése, továbbítása, feldolgozása sokkal gyorsabb, egyszerűbb a kutatás, oktatás számos területén. De azért lássuk be, egy ergonómiai elemzést ugyanúgy el lehet végezni egy húszéves videotechnika segítségével, mint most egy 4K felbontású készülékkel, hiszen a lényeg az ötletekben, a módszerekben van. Az elvárás az eszközökkel szemben változatlan: segítsék a gondolkodást, azt ugyanis nem lehet megspórolni.

The post Körkérdés az elmúlt tíz évről: A tájékozódás és a tudatos magatartás a munkahelyeken is a biztonság kulcsa appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Új főkapitányt neveztek ki a Békés és a Csanád-Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságok élére

Sat, 05/01/2021 - 07:35
Szombattól Varga Koritár Attila ezredes vezeti a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságot. Az eddigi békési vezető, Polyák Zsolt dandártábornok pedig a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője lesz – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A pandémia miatt szűk körben tartott állománygyűlésen Balogh János országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság hosszú évek óta kivételes értékelést kap, és minden évben túlteljesítik a korábbi évek eredményeit – írják a police.hu oldalon.

Varga Koritár Attila – akit Békés Megyei Közgyűlés egyetértésével neveztek ki – a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese volt. Az új vezető a péntek délelőtti állománygyűlésen úgy fogalmazott: nem lesz egyszerű dolga, hiszen a Békés megyei az ország egyik legjobb főkapitányságává vált. Hangsúlyozta, hogy számára a legfontosabb értékek az elhivatottság és a kreativitás, amelyek elengedhetetlen kellékei a célratörő, hatékony munkavégzésnek.

Polyák Zsolt főtanácsos, címzetes egyetemi tanár elmondta, nehéz szívvel távozik, mert az elmúlt éveket egy olyan csapatban és közösségben töltötte, ahol jó volt élni és dolgozni. Ugyanakkor jó érzéssel tölti el, hogy azok a kezdeményezések, amelyek a vezetői tevékenysége fő vonalait jelentették, szilárd alapjai lehetnek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság jövőbeli sikereinek.

Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott beszédében kiemelte, hogy Polyák Zsolt az itt töltött csaknem kilenc év alatt Békés megyében rendet teremtett, a békés megyeiek szubjektív biztonságérzetét növelte, a bűncselekményszámokat csökkentette – olvasható a police.hu-n.

The post Új főkapitányt neveztek ki a Békés és a Csanád-Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságok élére appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

EP: Oroszország súlyos árat fizetne akkor, ha megszállná Ukrajnát

Sat, 05/01/2021 - 06:35
Az Európai Uniónak egyértelművé kell tennie, hogy Oroszország a nemzetközi jog és normák megsértése miatt súlyos árat fizetne, ha a nemrégiben történt, azóta leállított csapatösszevonáshoz hasonló katonai műveletet követően megszállná Ukrajnát – szögezték le az Európai Parlament (EP) képviselői a testület brüsszeli plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásukban.

Az 569 szavazattal, 67 ellenszavazat és 46 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy az orosz hadsereg korábban nagy számban vonult fel az ukrán határ közelében és az elcsatolt Krím-félszigeten.

Véleményük szerint az orosz katonai lépésekre adható uniós válaszlépések között olyan intézkedések szerepelhetnének, mint az Oroszországból az EU-ba irányuló kőolaj- és földgázbehozatal azonnali leállítása, vagy az orosz hatóságokhoz és családtagjaikhoz közeli oligarchák európai unió területén tárolt vagyonának befagyasztása és vízumának visszavonása.

Az EP aggodalmát fejezte a Csehország és Oroszország között, a 2014-ben a vrbeticei lőszeraktárban történt robbanások miatt kialakult diplomáciai feszültség miatt. A képviselők szolidaritásukról biztosították Csehország lakosait és kormányát, és kijelentették: határozottan kiállnak Csehország mellett abban az Oroszországgal kirobbant diplomáciai vitában, amelynek során a két ország kölcsönösen diplomatákat utasított ki.

Az Európai Parlament emellett ismételten felszólított a “politikai indíttatásból és Oroszország nemzetközi emberi jogi kötelezettségeivel ellentétesen” elítélt és bebörtönzött orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására.

Az uniós parlament végezetül az unió orosz energiától való függőségének csökkentése céljából azt javasolta, hogy a tagállamok állítsák le az Északi Áramlat 2 gázvezeték befejezését és a Rosatom orosz állami atomenergetikai konszern által tervezett atomerőművek építését.

Az állásfoglalás elfogadását megelőző szerdai plenáris vita során Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra figyelmeztetett, hogy az Európai Uniónak hosszú és nehéz időszakra, kapcsolatainak romlására kell készülnie Oroszországot illetően. Borrell az orosz hatóságok tevékenységét aggasztónak nevezte, és azt mondta: Moszkva látszólag szándékosan mélyíti a szembenállást és a feszültséget a Nyugattal.

“Nem akarjuk elmérgesíteni a helyzetet, ugyanakkor ki kell fejeznünk, hogy nem fogadjuk el a megfélemlítő magatartást, a katonai megoldásokat, és válaszolnunk kell, ha ilyenek történnek” – fogalmazott.

Az uniónak olyan megoldást kell találnia, amely elkerüli az állandósuló konfrontációt, de válaszokat készít elő arra az esetre, ha szomszédja, amely úgy tűnik, ellenségként lép fel, elmérgesíti a helyzetet. Az EU a közös érdekek mentén folytatott párbeszéd fenntartását kívánja Oroszországgal – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

The post EP: Oroszország súlyos árat fizetne akkor, ha megszállná Ukrajnát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Felfüggesztett fogházbüntetéssel megúszta a gyermekekre támadó kutyák gazdája

Sat, 05/01/2021 - 05:35
Tíz hónap, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a Nagyatádi Járásbíróság nem jogerősen egy férfit, akinek három kutyája rátámadt két gyermekre, és egyiküknek súlyos sérüléseket okozott 2019-ben Ötvöskónyiban.

A Kaposvári Törvényszék az ítéletről a közleményében azt írta: a vádlott kilenc working pit bulldog kutyát tartott a Somogy megyei településen házának udvarán. Bár a férfi villanypásztort is telepített a telket határoló 90 centiméter magas kerítéshez, az nem volt alkalmas az ebek szökésének megakadályozására, mert ez az erős testfelépítésű kutyafajta akár 215 centiméter magas akadály átugrására is képes. Ezért fordulhatott elő többször is, hogy a vádlott kutyái elhagyták az udvart és fenyegették a helyieket.

Három kutya 2019. január 15-én támadta meg az iskolába tartó gyerekeket. A testvérpár fiú tagja a háta mögé küldte a húgát és biciklijével a kutyák elé állt, de az ebek több helyen megharapták, 20 hét alatt gyógyuló sérüléseket okozva neki. A támadásnak végül a vádlott vetett véget, a fiút a testével védte, majd biztonságos helyre vitte.

A bíróság a férfit gondatlanságból elkövetett testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek. A döntést az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője azonban felmentésért fellebbezett, így az ügy a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.

The post Felfüggesztett fogházbüntetéssel megúszta a gyermekekre támadó kutyák gazdája appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kínai védelmi minisztérium szerint egy amerikai hajó zavart meg egy kínai hadgyakorlatot

Sat, 05/01/2021 - 04:35
Megzavarta egy amerikai hadihajó a kínai haditengerészet Tajvan közelében és a Dél-kínai tengeren végzett gyakorlatát – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Vu Csien, a kínai védelmi minisztérium szóvivője.

A Liaoning nevű kínai repülőgéphordozót gyakorlat közben többször megközelítette a Mustin amerikai rombolóhajó – számolt be Vu, hozzátéve: az akció súlyosan megzavarta a kínai hadihajók gyakorlatát, és mindkét fél számára veszélyeztette a biztonságos navigációt. A szóvivő emiatt az amerikai lépést aljasnak nevezte, és úgy vélekedett, hogy a hasonló, a regionális békét és stabilitást fenyegető amerikai akciók célja a térség militarizálódásának előmozdítása.

Az amerikai rombolót végül a kínai hadihajók figyelmeztették a távozásra, a kínai védelmi tárca pedig panaszt tett az ügyben az amerikai fél felé – mondta el Vu. A szóvivő kiemelte: Joe Biden januári hivatalba lépése óta az amerikai hadihajók kínai vizek közelében végrehajtott akcióinak száma több mint húsz százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, míg a felderítő repülőgépeké a negyven százalékot meghaladó mértékben növekedett.

A Global Times című pekingi lap által megkérdezett kínai katonai szakértő szerint az amerikai hadihajó kis távolságról végrehajtott “provokációjához” hasonló akciók könnyen vezethetnek a helyzet félrekezeléséhez vagy balesethez. Úgy vélekedett, hogy a szituációban az amerikai fél szegte meg a kölcsönösen elfogadott szabályokat, így baleset esetén őt terhelné a felelősség.

Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és katonai célra kiépített több mesterséges szigetet a vitatott területen. A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító tenger egyes részeit azonban a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan is magáénak tartja. Kína azzal támasztja alá saját követelését, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását.

A kínai haditengerészet még április elején közölte, hogy rendszeresen fognak “rutinszerű” hadgyakorlatot tartani Tajvan közelében. Kína saját területének tartja a szigetet, amelyet békésen vagy katonai erővel is hajlandó lenne megszerezni. Az Egyesült Államok gyakran tart hadgyakorlatot a Dél-kínai tengeren valamint a Tajvani-szorosban a szabad hajózás elvének demonstrálására.

The post Kínai védelmi minisztérium szerint egy amerikai hajó zavart meg egy kínai hadgyakorlatot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Bűnszervezeteket szolgált ki egy számlagyárként működő társaság

Fri, 04/30/2021 - 16:35
Lecsapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy számlagyárként működő bűnbandára, amely bűnszervezeteknek állított ki fiktív számlákat Budapesten. A bűnszervezetek ezzel hatmilliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek.

Kis Péter András NAV-szóvivő közleménye szerint a számlagyár két, főként őrzés-védelemmel, takarítással, polcszervizzel és marketingtevékenységgel foglalkozó bűnszervezetet szolgált ki fiktív számlákkal, amelyekkel a társaságok a fizetendő áfájukat csökkentették. A számlagyár cégei valós tevékenységet nem végeztek – írta.

Hozzátette: a bűnbandák – a lebukásra felkészülve – az ellenük szóló bizonyítékokat rendszeresen elégették vagy darálással megsemmisítették.

A három bűnszervezetet a budapesti pénzügyi nyomozók – a Merkur bevetési egység, a Terrorelhárítási Központ és szakértők támogatásával – számolták fel. Az akcióban résztvevők 160 helyszínen tartottak kutatást, 60 ember hallgattak ki, közülük hatot letartóztattak. A költségvetési kár megtérítésére a NAV mintegy egymilliárd forint értékben külföldi és belföldi bankszámlákat zárolt, 28 ingatlant vett zár alá, több mint 150 millió forintnyi készpénzt, öt gépkocsit, vitorlás hajókat, kortárs festményeket, aranytömböket és ékszereket foglalt le – tudatta.

Hozzáfűzte: a zárolt és lefoglalt vagyon értékét szakértő állapítja meg, de az előzetes becslések szerint elérheti a 2,5 milliárd forintot. A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult – olvasható a közleményben.

The post Bűnszervezeteket szolgált ki egy számlagyárként működő társaság appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Kreml megfenyegette Csehországot és Bulgáriát

Fri, 04/30/2021 - 12:10
A Kreml megfenyegette a Moszkvát fegyvergyárak és -raktárak felrobbantásával vádoló Csehországot és Bulgáriát, hogy nem fogja eltűrni, amit azok “művelnek” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Moszkva nem fogja tűrni, “amit most a csehek művelnek, csakúgy mint a hozzájuk csatlakozó bolgárok, meg a hírhedt, úgynevezett szolidaritás nevében szintén csatlakozó baltikumiak és mások. És ezt világosan demonstráljuk. És ahogy Putyin elnök kijelentette, ez most már így lesz” – mondta. Peszkov szerint a cseh és a bolgár fellépés ingerültséget, sajnálatot és értetlenséget vált ki Moszkvában, valamint azt a kívánságot, hogy ezek az országok változtassanak “skizofrén álláspontjukon”.

A szóvivő alaptalannak nevezte a vádakat, egyúttal megelégedettségének adott hangot amiatt, hogy ezúttal nem uralkodott el az “agresszív európai szolidaritás”, és “az EU alapját képező országok” megpróbálnak józan és kiegyensúlyozott álláspontot képviselni. Napi sajtótájékoztatóján kilátásba helyezte, hogy Oroszország nem hagyja válasz nélkül Csehország és Bulgária “alaptalan” és “provokatív” vádjait, az “abszolút elfogadhatatlan” lépésekre adandó orosz választ azonban nem kívánta konkretizálni.

Csehország április 17-én azzal vádolta meg Oroszországot, hogy szakszolgálatai felelősek a vrbeticei hadianyagraktárban 2014-ben bekövetkezett robbanásokért, majd kiutasított 18 orosz diplomatát. Bulgária főügyészsége szerdán közölte: hat orosz állampolgárt gyanúsít azzal, hogy 2011 és 2020 között négy robbanást szervezett meg az ország fegyvergyáraiban, amelyek Emiljan Gebrev fegyverkereskedő készleteit tárolták. Szófia csütörtökön kiutasított egy orosz diplomatát.

Peszkov kifogásolta, hogy az Egyesült Államok és Európa “makacsul nem akarja meghallani” Putyin üzenetét, miszerint Oroszország békében akar élni velük. Úgy vélekedett, hogy “a szövetségesek manipulálása” az amerikai stratégiából fakad, ennek ellensúlyozása érdekében pedig Moszkvának “az EU józanul gondolkodó rendszeralkotó államaival” kell együttműködnie a teljes körű párbeszéd kialakítása érdekében.

A szóvivő szerint az orosz külpolitika Nyugat- és Kelet-orientált egyszerre. Európával kapcsolatban kijelentette, hogy Oroszország nem akar fejjel ütközni a betonfalnak. Hozzátette, hogy a nehéz idők ellenére remekül kommunikál Emmanuel Macron francia elnökkel, a napokban találkozott a francia üzleti világ meghatározó szereplőivel, és fenntartotta a kapcsolatot Angela Merkel német kancellárral is.

Mint mondta, Washingtonnak és “a kollektív Nyugatnak” az elmúlt évtizedben Moszkva feltartóztatására irányuló politikája konfrontatív megnyilvánulásokká alakult át. Úgy vélekedett, hogy az Oroszország körüli “konfrontációs potenciál növekvő tendenciát” mutat, amit nagyon nyugtalanítónak nevezett. Leszögezte, hogy Oroszország minden állammal együttműködésre törekszik, de nem szándékozik eltűrni az orosz belügyekbe, gazdaságba és választásokba mindig beavatkozó Egyesült Államok és a Nyugat konfrontatív megnyilvánulásait.

“Többször találkoztunk a barátságtalan, ellenséges konkurencia megnyilvánulásaival. A nyugati országokban megsértették cégeink érdekeit. Természetesen felléptünk ez ellen” – mondta. Az ígérte, hogy Putyin “nem sokat fog váratni” magára, és minden esetben meg fogja határozni, hogy hol húzódnak a határvonalak az Oroszországgal folytatott viszonyban. Peszkov szerint az egész orosz vezetés egyértelműen értésre adta, hogy elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja “az úgynevezett európai szolidaritás” formájában megjelenő “skizofréniát”.

Kifejezte reményét, hogy a délkelet-ukrajnai Donyec-medencében nem fognak kiújulni a harci cselekmények.

“Nyilvánvaló ténynek” nevezte, hogy a Kijevnek nyújtott amerikai katonai támogatás “kezére játszik” az ukrán fegyveres erőknek, amelyek “provokatív álláspontra” helyezkedtek. Nem tudta megmondani, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellenőrzése alatt tartja-e a hadsereget, és el tud-e határolódni a nacionalisták és a szélsőségesek befolyásától.

A szóvivő szerint a feszültség növekedéséhez hozzájárult a Nyugat által alkalmazott “kettős mérce is”, amely a több tízezres NATO-csapatmozgást az orosz határok közelében “hadgyakorlatként”, az orosz csapatok orosz területen végrehajtott manővereit pedig “agresszióként” emlegette.

Az állította, hogy a szövetségesi viszony koncepciója Moszkva számára Washingtonnal ellentétben nem a mások ellen, hanem a tagok érdekében való együttműködést jelenti.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon Oroszország és Kína a rájuk nehezedő nyomás hatására fontolóra veheti-e az együttműködés elmélyítését, Peszkov azt mondta, hogy a két ország közösen tagja több regionális tömörülésnek, a többi között a Sanghaji Együttműködési Szervezetnek, amelyek “reagálnak a különböző tendenciákra”.

The post A Kreml megfenyegette Csehországot és Bulgáriát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Sojgu szerint mindenki más miatt nő a feszültség

Fri, 04/30/2021 - 08:35
Az Egyesült Államokat és a NATO-t az európai térségben megnövekedett katonai fenyegetésért, az ukrán nacionalizmust pedig a Donyec-medencei fegyveres konfliktus kiéleződéséért tette felelőssé kedden Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) katonai tárcavezetőinek dusanbei tanácskozásán.

“A katonai fenyegetés erősödéséhez az európai térségben hozzájárulnak az Egyesült Államoknak és a NATO-nak a csapatok harckészültségének növelésére és az előretolt jelenlét megerősítésére irányuló intézkedései. A katonai infrastruktúrát korszerűsítik, a hadműveleti és harci kiképzés intenzitása növekszik, és a “négyszer 30-as” amerikai koncepciót alkalmazzák. Ukrajnában felszítják a nacionalista érzelmeket, ami fegyveres konfliktust provokál a Donyec-medencében, beleértve az Oroszországgal határos területeket is” – mondta Sojgu.

A “négyszer 30-as” koncepció értelmében az orosz fenyegetésre válaszul a NATO-ban harminc repülőszázadnak, harminc hadihajónak, valamint harminc harci zászlóaljnak kell harminc napon belül harcra készen állnia.

Az orosz védelmi miniszter azt mondta, hogy az Egyesült Államok és a NATO fenyegető tevékenységére válaszul rendelt el váratlan harckészültség-ellenőrzést a nyugati és a déli katonai körzetben, amelyhez két hadsereget és három légideszant hadosztályt is átdobtak a térségbe. Közölte, hogy Oroszország figyelemmel kíséri a NATO-erőknek a Defender Europe hadgyakorlat keretében végrehajtott mozgását.

Sojgu ismételten leszögezte, hogy Oroszország a saját területén a saját tervei szerint mozgatja erőit, amire nincs és nem is lehet külső katonai befolyás. Kifogásolta, hogy a manőverekkel kapcsolatban figyelmeztetés is elhangzott. “Hangsúlyozni szeretném: az efféle figyelmeztetések elfogadhatatlanok számunkra, továbbra is mindent meg kívánunk tenni határaink biztonsága érdekében” – mondta a miniszter.

Az orosz Fekete-tengeri Flotta közölte, hogy zászlóshajója, a Moszkva rakétahordozó cirkáló kifutott a tengerre, hogy oktató manővereken vegyen részt, és lövészet keretében légvédelmi és tüzérségi tűz alá vegyen egy ellenséges hajót szimuláló tengeri célpontot. Az amerikai hatodik flotta este bejelentette, hogy az amerikai parti őrség egyik járőrhajója, a Hamilton a Fekete-tengerre ért.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden reagált Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az orosz-ukrán csúcstalálkozóra tett javaslatára. Emlékeztetett, hogy Vlagyimir Putyin elnök korábban leszögezte, a párbeszéd témáját kizárólag a kétoldalú kapcsolatok képezhetik, a délnyugat-ukrajnai konfliktus rendezése nem. Megismételte Moszkva álláspontját, miszerint Oroszország nem részese a konfliktusnak, amelyet kizárólag a minszki megállapodások végrehajtása, valamint a Kijev és a szakadár köztársaságok közötti közvetlen párbeszéd útján lehet rendezni.

The post Sojgu szerint mindenki más miatt nő a feszültség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Áldoktor csapott be embereket vidéken

Fri, 04/30/2021 - 07:35

A XVII. Kerületi Rendőrkapitányság kuruzslás és közokirat-hamisítás bűntett, valamint csalás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki azt az asszonyt, aki vidéki településeken több embert is becsapott – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Azt írták, hogy a 48 éves nő – magát kutatóorvosnak kiadva – ígért gyógyulást több embernek. A feljelentés alapján a nő 15 ezer forint körüli összegért ujjbegyből vérmintát vett, amit állítólag egy oslói laboratóriumba küldött elemzésre. A teszteredmények alapján teljes géntérképet és egyéni gyógymódot ígért, további 13 ezer forintért pedig gyógyhatásúnak mondott készítményeket is adott – tették hozzá.

A fővárosi rendőrök megállapították, hogy a nő által bemutatott orvosi diploma hamis, ezért előállították és kihallgatták.

The post Áldoktor csapott be embereket vidéken appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újabb büntetőeljárás indult Navalnij ellen

Fri, 04/30/2021 - 06:35
Az állampolgári jogokat sértő nonprofit szervezet létrehozása címén büntetőeljárást indított Alekszej Navalnij ellen az orosz Nyomozó Bizottság (SZK), a fellebbviteli bíróság pedig csütörtökön helybenhagyta az ellenzéki politikus ellen egy világháborús veterán megrágalmazása címén korábban kiszabott pénzbírságot.

Az SZK Navalnij mellett Ivan Zsdanov, Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) igazgatója és Leonyid Volkov, az úgynevezett regionális Navalnij-törzsek hálózatának koordinátora ellen is eljárást indított. A gyanú szerint az állampolgárok személyiségét és jogait sértő nonprofit szervezetet hoztak létre. Az eljárás már februárban megindult, de ez csak csütörtökön derült ki azon a moszkvai előzetes bírósági tárgyaláson, amelynek tárgya a fővárosi ügyészségnek az FBK-t és utódszervezetét, valamint a Navalnij-törzseket szélsőséges szervezetté minősítését szorgalmazó keresete. Ha Navalnijt és társait a jogsértő nonprofit szervezet alapítása címén elítélik, 300 ezer rubelig terjedő bírságot (a rubel jelenleg mintegy 4 forintot ér) és 4 évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki rájuk.

Volkov egyébként csütörtökön a YouTube-on bejelentette, hogy hivatalosan feloszlatja a Navalnij-törzsek regionális hálózatát, és annak helyi csoportjai önálló szervezetté alakulnak át. “Ez a csapás halálosnak bizonyult” – mondta Volkov a fővárosi ügyészség hétfői határozatáról, amely felfüggesztette a törzsek tevékenységét.

“A hálózat fenntartása jelenlegi formájában lehetetlen. Ez a szélsőségességről rendelkező törvénycikk alkalmazását vonná maga után, akárcsak büntetőítéleteket a törzsek dolgozóinak és azoknak, akik együttműködnek velük” – tette hozzá.

Az aktivista szerint az átnevezés sem segítene, mert az SZK szakértői fogják eldönteni, hogy új szervezet jött-e létre vagy sem. Emlékeztetett arra, hogy a törzsek hálózata négyéves szervezőmunkával épült ki, eredendően Navalnij 2018-ra tervezett elnökválasztási kampányához (az orosz Központi Választási Bizottság felfüggesztett bírósági ítéleteire hivatkozva elutasította akkor az ellenzéki politikus jelöltként való bejegyzését).

Egy moszkvai fellebbviteli bíróság csütörtökön helybenhagyta azt a 850 ezer rubeles bírságot, amelyet Ignat Artyomenko háborús veterán rágalmazása címén első fokon szabtak ki Navalnijra. A tárgyaláson az ellenzéki az utolsó szó jogán, videokapcsolaton, a Putyin-rendszert bíráló beszédet mondott, amelyben kudarcosnak bélyegezte az orosz elnök két évtizedes kormányzását.

“Az önök meztelen, tolvaj királya tovább akar uralkodni, a végsőkig” – mondta.

Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti. A rá korábban az úgynevezett Yves Rocher-ügyben gazdasági bűncselekmény címén felfüggesztett szabadságvesztést azért kell leülnie, mert az orosz börtönfelügyelet (FSZIN) szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit.

A hátfájásra és végtagzsibbadásra panaszkodó Navalnij a börtönben több mint három hétig éhségsztrájkot folytatott, mert kifogásolta, hogy nem engedtek be hozzá olyan orvosokat, akikben ő is megbízik. Tiltakozásának akkor vetett véget, amikor egy vlagyimiri polgári kórházban szakorvosok végül kivizsgálták.

A politikus szimpatizánsai január 23-án és 31-én valamint február 2-án és április 21-én tartottak tiltakozást Oroszország számos városában. Az OVD-Info civil szervezet szerint ezeknek mintegy 13 ezer részvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.

The post Újabb büntetőeljárás indult Navalnij ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kevés: négy év börtön a gyermekeket bántalmazó mohácsi nevelőszülőknek

Fri, 04/30/2021 - 05:35
Jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék azt a mohácsi nőt és férfit, aki a nevelésébe vett három gyermeket bántalmazta és elhanyagolta.

A bíróság a közleményében azt írta: a vádlott házaspár nevelőszülőként érzelmileg elhanyagolta, sanyargatta, érzelmileg és egzisztenciálisan kisemmizte és bántalmazta három a nevelt – óvodás- és kisiskoláskorú – gyermeket 2016 és 2017 nyara között. A gyerekeket szolgasorban tartották, rendszeresen nem az életkoruknak megfelelő munkát végeztettek velük, nem biztosítottak nekik megfelelő mennyiségű és minőségű élelmet, nem öltöztették őket az évszaknak megfelelően, és alapos tisztálkodásukat sem tették lehetővé.

Rendszeresen seprűvel, nadrágszíjjal vagy puszta kézzel verték a gyerekeket, majd több napig nem engedték iskolába, illetve óvodába, nehogy kiderüljön, hogy bántalmazták őket. Végül 2017 nyarán az egyik gyermek osztályfőnöke észrevette a bántalmazás nyomait és értesítette a gyámhatóságot. Azóta gyerekek más nevelőszülőnél, egyikük pedig gyermekotthonban nevelkedik.

A bíróság keddi, jogerős határozatával a vádlottakat négy-négy év börtönbüntetésre ítélte, mert a felügyeletük alatt álló három kiskorú sértett neveléséből, gondozásából eredő nevelőszülői kötelezettségeiket súlyosan megszegték, és ezzel mindhárom kiskorú sértett testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztették.

A Pécsi Törvényszék ítéletével súlyosbította a Mohácsi Járásbíróság tavaly szeptemberi, első fokú határozatát, amellyel másfél, illetve két év börtönbüntetésre ítélte a nőt és a férfit.

The post Kevés: négy év börtön a gyermekeket bántalmazó mohácsi nevelőszülőknek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.