You are here

Biztonságpolitika

Putyin: Moszkvának és Washingtonnak garantálnia kell, hogy nem avatkozik be egymás belügyeibe

Biztonságpiac - Sat, 09/26/2020 - 06:35
Oroszországnak és az Egyesült Államoknak kölcsönösen szavatolnia kell, hogy nem avatkozik be a másik belügyeibe – jelentette ki Vlagyimir Putyin.

A Kreml honlapján ismertetett kezdeményezés értelmében a két országnak kölcsönösen elfogadható formában kellene szavatolnia, hogy nem avatkozik bele a másik belügyeibe – beleértve a választási folyamatokat is -, információ- és kommunikációtechnológiai, illetve más éltechnológiai eszközökkel sem.

Az orosz vezető arra hívta fel az Egyesült Államokat, hogy induljon újra a rendszeres és magas szintű szakértői párbeszéd az információ- és kommunikációtechnológiai kapcsolatok újjáépítéséről és a kiberbiztonságról. Biztosítani kell a folyamatos és hatékony kommunikációs csatornákat a nukleáris veszélyt csökkentő központok, a számítógépes vészhelyzeti készültségi csoportok és az informatikai biztonságért felelős magas szintű vezetők között.

Putyin javasolta, hogy írjanak alá egy orosz-amerikai kormányközi szerződést az incidenseknek az informatikai térben való megelőzéséről, hasonlóan ahhoz, mint amilyen 1972 óta van érvényben a két ország között a nyílt tengeri incidensek kérdésében.

Egyúttal javaslatot tett egy olyan globális egyezményre is, amelyben a részes államok kötelezettséget vállalnának arra, hogy tartózkodnak az információs technológiai csapás elsőként való alkalmazásától.

Az orosz elnök azt követően terjesztette elő kezdeményezéseit, hogy amerikai nemzetbiztonsági tisztségviselők, információtechnikai vállalatok és sajtóorgánumok azzal vádolták meg Moszkvát, hogy hackertámadásokkal és egyéb informatikai eszközökkel igyekszik hátrányos helyzetbe hozni Joe Biden demokrata elnökjelöltet. A Kreml tagadta, hogy beavatkozna az amerikai elnökválasztásba, és azt állította, hogy a Washingtonban hangoztatott vádakkal szemben 2016-ban sem tett ilyet.

The post Putyin: Moszkvának és Washingtonnak garantálnia kell, hogy nem avatkozik be egymás belügyeibe appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Életveszélyesek lehetnek a hamisítványok

Biztonságpiac - Sat, 09/26/2020 - 05:35
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztusig csaknem kétmilliárd forint értékű hamis terméket vont ki a piacról: mintegy 71 ezer ruházati cikket, több mint 25 ezer pár lábbelit, 11 ezer doboznál is több parfümöt és csaknem kilencezer liter mosószert – közölte az adóhivatal.

A csaknem kétmilliárd forintról megjegyezték, hogy a jogtulajdonosok ezzel az összeggel károsultak volna, ha a hamis árut a kereskedők értékesítik.

Az elmúlt évekhez képest nagyságrendileg idén sem nőtt a hamis áru mennyisége, azonban míg 2019-ben az elektronikai cikkek másolatai mellett a kamuparfümök voltak a legnépszerűbbek, addig 2020-ra a hamis ruhák kerültek előtérbe. Az augusztusig lefoglalt árumennyiség háromnegyedét ez a termékkör tette ki.

A közlemény szerint a NAV célirányosan, a korábbi vizsgálati tapasztalatok, kockázatelemzések és nem ritkán bejelentések alapján ellenőriz, emellett folyamatosan keresi a hamis árut a közterületeken, piacokon, üzletekben, közutakon, határátkelőhelyeken és a reptéren is.

Kiemelték, a hamisítás visszaszorítása a piacok tisztulásán és a tisztességes kereskedők védelmén túl a vásárlók érdekeit is szolgálja.

Mindez azért fontos, mert hamisítással még mindig sokan próbálkoznak, hiszen a gyengébb minőség ellenére is sokan keresik a nagy cégek termékeinek jóval olcsóbb utánzatát, így minimális ráfordítással hatalmas profitra tehetnek szert az elkövetők. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az ismeretlen forrásból származó, ellenőrizetlen termék potenciális veszélyforrás, hiszen nincs elegendő információ a gyártás körülményeiről, sem a felhasznált összetevőkről, amik gyakran nem megfelelő minőségűek, sőt az egészségre ártalmasak, akár életveszélyesek is lehetnek.

The post Életveszélyesek lehetnek a hamisítványok appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Koszovói veteránoknál razziázott az EULEX

Biztonságpiac - Sat, 09/26/2020 - 04:35
Az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) veteránjainak szövetségénél tartott razziát pénteken Pristinában az Európai Unió koszovói igazságügyi és rendőri missziója (EULEX), a rendőrök elfogták Hysni Gucatit, a szövetség elnökét – közölte a Koha Ditore című pristinai napilap az internetes oldalán.

Az újság emlékeztet arra, hogy a rendőrségi akciót alig 24 órával azt követően tartották, hogy Koszovóban elfogták a koszovói hírszerző ügynökség korábbi vezetőjét, Salih Mustafát, aki szintén az UCK veteránja volt, és elszállították Hágába, hogy az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság kihallgathassa.

A veteránokat tömörítő szervezet alelnöke úgy értesült, hogy Gucatit is Hágába szállítják.

A napilap értesülése szerint a veteránszövetség elnöke a minap jelentette be, hogy nyilvánosságra hozza azokat a dokumentumokat, amelyek rejtélyes módon kerültek a birtokába, és állítólag az UCK egykori tagjainak bírósági eljárására vonatkoznak, és feltehetőleg a különleges bíróság archívumából származnak.

A hírek szerint az EULEX emberei a kérdéses dokumentumokat is lefoglalták. Az igazságügyi és rendőri misszió illetékesei egyelőre nem adtak ki közleményt az esettel kapcsolatban.

Az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai különleges ügyészség emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával június 24-én emelt vádat Hashim Thaci koszovói elnök és a UCK több egykori másik tagja ellen.

A 2015-ben létrehozott, nemzetközi bírákat és ügyészeket foglalkoztató különleges ügyészséget az Európai Unió finanszírozza, de a koszovói törvények alapján működik. Hatáskörébe az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején gerillaakcióiról elhíresült UCK által elkövetett, az ügyészség által feltételezett háborús bűnök vizsgálata tartozik.

Az UCK egykori parancsnokai a különleges ügyészség vádirata alapján legalább száz gyilkosságért felelhetnek. Az áldozatok között mások mellett koszovói albánok, szerbek, romák és más nemzetiségű emberek, valamint politikai ellenfeleik is vannak.

Az UCK tettei máig vitatottak. Megvádolták azzal is, hogy szervkereskedelmi hálózatot működtetett, amelynek keretében állítólag fogságba ejtett vagy elrabolt szerb és albán nemzetiségű embereket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg. A szervkereskedelmi üggyel kapcsolatban a koszovói államfő neve is előkerült. Míg a szerbek szemében az UCK egykori vezetői és tagjai háborús bűnösök, a koszovóiak többsége hősként tekint a szerbek elleni harcok vezetőire.

The post Koszovói veteránoknál razziázott az EULEX appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elrendelte a bíróság a tizenhét évig Mexikóban bujkáló késelő letartóztatását

Biztonságpiac - Fri, 09/25/2020 - 16:35
Elrendelte a Fővárosi Ítélőtábla annak a férfinak a letartóztatását, aki egy szállodában késsel életveszélyesen megsebesítette a recepcióst, majd tizenhét évig Mexikóban bujkált – közölte Medveczky Gábor fellebbviteli főügyész.

A vádirat szerint a férfi két társával álnéven bejelentkezett egy budapesti szállodába 2001-ben, hogy a vendégektől értékeket lopjon el. A recepciós gyanúsnak találta a három férfi viselkedését, ezt jelezte a hotel tulajdonosának, aki két segítőjével felelősségre vonta őket. A három férfi ekkor el akart menekülni, de a tulajdonos és két segítője elállták az útjukat, ezért a férfi elővett egy kést, mindhármukat megvágta, futásnak eredt, majd amikor a recepciós is elé állt, többször mellkason és hason szúrta, életveszélyes sérülést okozva neki. A recepciós életét csak a gyors orvosi ellátás mentette meg.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói a szökésben lévő férfit 2018. június 27-én fogták el Mexikóban, a mexikói és amerikai hatóságok segítségével.

Medveczky a közleményében azt írta, hogy a Fővárosi Törvényszék a férfit – aki Magyarországra történt átadása után letartóztatásban, majd tízmillió forint óvadék ellenében bűnügyi felügyeletben volt – első fokon aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt nyolc év fegyházbüntetésre ítélte.

Az ítélet után a Fővárosi Főügyészség a férfi letartóztatását indítványozta. A törvényszék elutasította az indítványt, és bűnügyi felügyeletet tartott fenn a másodfokú bíróság határozatáig. De miután a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú indítványában szintén az elkövető letartóztatását kezdeményezte szökés veszélye miatt és a büntetés végrehajtásának biztosításáért, a Fővárosi Ítélőtábla elrendelte a férfi letartóztatását – olvasható a közleményben.

The post Elrendelte a bíróság a tizenhét évig Mexikóban bujkáló késelő letartóztatását appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

EU: Lukasenka új mandátumának nincs demokratikus legitimitása

Biztonságpiac - Fri, 09/25/2020 - 12:10
Mivel az augusztus 9-én tartott fehéroroszországi elnökválasztás nem volt sem szabad, sem tisztességes, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök új mandátumnak nincs demokratikus legitimitása – jelentette ki Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nevében kiadott nyilatkozatában.

A főképviselő kiemelte, az Európai Unió nem ismeri el a választások “meghamisított” eredményét. Lukasenka szerdai beiktatása tovább mélyíti az országban kialakult politikai válságot, és ellentmond a fehérorosz lakosság jelentős részének akaratának, amelyet a választások óta számos, sokak részvételével zajló, békés megmozduláson fejeztek ki.

Szavai szerint lenyűgöző és megható a fehérorosz nép bátorsága, hogy a hatóságok brutális fellépése ellenére továbbra is békésen állnak ki demokratikus és az alapvető jogaik mellett. Az Európai Unió a megmozdulások résztvevői mellett áll, és támogatja, hogy nemzetközi megfigyelők részvételével zajló új, szabad és hiteles választások révén fejezzék ki akaratukat.

Az unió álláspontja egyértelmű: a fehéroroszoknak joguk van arra, hogy új, átlátható és hiteles választásokon szabadon voksoljanak – emelte ki. A főképviselő arra szólította fel a helyi hatóságokat, hogy haladéktalanul hagyjak fel az erőszak alkalmazásával, és feltétel nélkül engedjék szabadon az összes őrizetbe vett tüntetőt, és a politikai foglyokat. Az EU továbbra is meg van győződve arról, hogy átfogó nemzeti szintű párbeszéd, és új demokratikus választások megtartása az egyetlen lehetőség az országban kialakult súlyos politikai válságára.

A jelenlegi helyzet ismeretében az Európai Unió felülvizsgálja Fehéroroszországgal fenntartott kapcsolatait – tette hozzá Borrell.

Lukasenka fehérorosz elnök szeptember 23-án tette le hivatali esküjét az államfői rezidencián, a Függetlenség Palotájában. Az augusztus 9-i elnökválasztás tüntetéshullámot váltott ki Fehéroroszországban, mert a tiltakozók szerint Lukasenka fehérorosz elnök csalással győzött.

The post EU: Lukasenka új mandátumának nincs demokratikus legitimitása appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A nemzetközi együttműködést gyakorolják a Brave Warrior 2020 hadgyakorlat során a Bakonyban

Biztonságpiac - Fri, 09/25/2020 - 08:35
A nemzetközi katonai együttműködést gyakorolják a Brave Warrior hadgyakorlat során a Bakonyban. A szeptember eleje óta tartó, pénteken befejeződő gyakorlat a NATO elvek szerinti minősítő gyakorlatra készíti fel a katonákat – hangzott el az MH Harckiképző Központ központi gyakorló- és lőtér Nullponti figyelőpontján tartott szakmai bemutatón.

Legoza Bálint ezredes, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnokhelyettese elmondta: a Brave Warrior 2020 hadgyakorlatban 1500 ember és 500 jármű, köztük gyalogsági harcjárművek, páncélozott szállító harcjárművek és harckocsik vesznek részt. A magyarok mellett szlovák, román és amerikai katonák gyakorlatoznak.

A csütörtöki bemutató során a magyar katonák harcát követhették a jelenlévők, a gyakorlat célja az volt, hogy ellenséget lassítsák, kedvező irányba tereljék és minél több veszteséget okozzanak számukra. Bemutatták a Lynx gyalogsági harcjárművet, amely egészségügyi, parancsnoki és felderítő változatúvá építhető át. A gyakorlat során megfigyelhetők voltak a digitális katonaprogram eddigi eredményei is, melynek célja a haderő felkészítése a XXI. századi hadviselésre.

A program lényege, hogy informatikai és elektrooptikai eszközök használatával gyors és pontos információáramlást tesz lehetővé.

The post A nemzetközi együttműködést gyakorolják a Brave Warrior 2020 hadgyakorlat során a Bakonyban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Csak részben ismerte be tettét a nyíregyházi késelő

Biztonságpiac - Fri, 09/25/2020 - 07:35
Csak részben ismerte be a terhére rótt bűncselekmények elkövetését a nyíregyházi késelőként elhíresült férfi csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszéken, az előkészítő ülésen részletes vallomást nem tett, így a bírósági eljárás a jövő év januárjában tárgyalással folytatódik.

A törvényszék azt közölte: a férfit nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, kifosztással és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntettével vádolják. A vádirat szerint a férfi 2017 elején elvesztette a munkahelyét, de ezt titkolta családja előtt. Megélhetését örökségéből és családi ingatlanok értékesítéséből fedezte, mindennapjait többnyire “kocsikázással” töltötte.

A férfinak 2018. november 16-án egy kisvárdai parkolóban egy nő szexuális szolgáltatást ajánlott, amit ő elfogadott. Autóval egy kieső, fás-bokros területre mentek. Ott nézeteltérés alakult ki közöttük, a férfi megütötte, majd egy késsel többször megszúrta a nőt, aki a helyszínen meghalt. Ezután a vádlott elvette a sértett értékeit, majd a holttestet egy műanyag fóliába csomagolta és a gépkocsija csomagtartójába tette.

Néhány nappal később a férfi töltött lőfegyverével és egy konyhakéssel bement egy nyíregyházi női ruházati üzletbe, hogy pénzt szerezzen. Belépett a pult mögé, kihúzta a váltópénzes fiókot és közben a pisztolyával arcon ütötte az eladót, aki ettől a földre esett. Ezután a támadó a nő csípőjére ült és késsel többször megszúrta a sértettet. Egy férfi meghallotta a segítségkérést, dörömbölni kezdett a bolt kirakatán és telefonon értesítette a rendőrséget, közben a vádlott elmenekült a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét a gyors orvosi ellátás mentette meg.

A vádlottat a rendőrök 2018. november 23-án az otthonában fogták el. Autójában lőfegyvert és több lőszert is találtak, amelyek tartására nem volt engedélye. A férfi 2018. november 26-tól letartóztatásban van. A csütörtöki előkészítő ülésen a támadást túlélő sértett kártérítési igényt jelentett be ügyvédje útján, csaknem 6 millió forint összegben – áll a közleményben.

A bíróság 2021. január 12-én folytatja az eljárást, a tárgyaláson a vádlottat, valamint tanúkat és szakértőket hallgatnak meg.

The post Csak részben ismerte be tettét a nyíregyházi késelő appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Szakemberképzésről állapodott meg a Wizz Air és a Magyar Honvédség

Biztonságpiac - Fri, 09/25/2020 - 06:35
Pilóták és légiutas-kísérők képzéséről írt alá együttműködési megállapodást a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság és a Magyar Honvédség.

A szerződés értelmében a Wizz Air budapesti képzési helyszínein zajlik majd a személyzet képzése, a légitársaság pedig a jövőben a kecskeméti légibázist kitérő repülőtérként használhatja, ha a budapesti repülőtéren nem lehet leszállni.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója az ünnepélyes aláírás előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a honvédség a közelmúltban jelentősen fejlesztette légierejét, a Wizz Air pedig nagy hangsúlyt fektetett a saját szakemberei képzésére, ezeket a kompetenciákat használják most ki kölcsönösen.

Kilián Nándor, a Magyar Honvédség Légierő szemlélője azt hangsúlyozta, hogy a megállapodás anyagi előnyökkel is jár, mert eddig a pilótákat és légiutas-kísérőket külföldön képezték, a szinten tartó oktatás mostantól Magyarországon zajlik. Elmondása szerint húsz-harminc ember vesz majd részt a képzésben.

A szerződés aláírása után a Wizz Air egyik Airbus A321neo típusú repülőgépe, valamint a légierő Airbus A321-ese két-két Gripen vadászgép kíséretében alacsony áthúzást hajtott végre a ferihegyi repülőtér fölött.

The post Szakemberképzésről állapodott meg a Wizz Air és a Magyar Honvédség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Engedély nélkül tartott géppisztolyt és lőszereket egy férfi Baranyában

Biztonságpiac - Fri, 09/25/2020 - 05:35
A gyanú szerint engedély nélkül tartott géppisztolyt és lőszereket egy baranyai férfi, ellene lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt indult nyomozás – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 43 éves gyanúsítottat azt követően fogták el, hogy egy keszüi ingatlanban géppisztolyt, egy géppisztolyhoz tartozó tárat, zárszerkezetet, valamint negyven lőszert találtak és foglaltak le egy szerdai házkutatás során. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.

The post Engedély nélkül tartott géppisztolyt és lőszereket egy férfi Baranyában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egészségügyi intézmények infrastruktúráit támadják kiberbűnözők

Biztonságpiac - Fri, 09/25/2020 - 04:35
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos teendőkre hivatkozó levelekkel támadják kiberbűnözők egészségügyi intézmények infrastruktúráit – hívta fel a figyelmet csütörtökön Facebook-oldalán a Nemzeti Kibervédelmi Intézet.

Tájékoztatójuk szerint ezeket az e-maileket az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház nevében küldik. A levelek tárgyában és a csatolmányokban jellemzően a Covid-19 járvánnyal kapcsolatos teendőkre hivatkoznak. A levéltörzsben valódinak tűnő, korábbi levelezésre való hivatkozással próbálják meg elérni a csatolmány megnyitását. Több esetben előfordult, hogy az inkriminált e-mail több különböző formátumú csatolmányt is tartalmazott. A levelek aláírásmezőjének tartalma szintén teljesen valósághű – tették hozzá.

Azt írták: a mostanában ismét gyakran használt “Emotet nevű malware egy fejlett, moduláris banki trójai, amely elsősorban a banki szektort célzó kártevők terjesztőjeként vált ismertté”. Az Emotet malware a pénzügyi szektoron túl immár kormányzati- és magánszektort egyaránt céloz. “Alapképességeit tekintve elsősorban banki adatok lopására szakosodott, ugyanakkor az újabb változatai – a különböző letölthető modulok révén – szinte bármilyen más káros tevékenységre alkalmasak”, mint például a személyes adatok ellopása vagy zsarolóvírus telepítése.

A kibervédelmi intézet javasolja – szükség esetén – az érintett infrastruktúra teljes ellenőrzését. Ajánlott továbbá az érintett e-mail fiók felfüggesztése, valamint a jelszó soron kívüli megváltoztatása, továbbá a fiókhoz kapcsolódó tevékenységnapló vizsgálata. Megjegyezték azt is, hogy a csatolmányok tartalmazhatnak olyan futtatható állományokat, amelyek egyéb dokumentumnak vannak álcázva.

Ha lehetséges, ajánlott továbbá a több faktoros bejelentkezés engedélyezése a levelezőrendszerben, valamint hosszú és összetett jelszavak használata, amelyek tartalmaznak kis- és nagybetűt, számot, speciális karaktert – írták, hozzátéve: ezeket a jelszavakat is ajánlott időközönként lecserélni. Javasolt továbbá rendszeres offline biztonsági mentés készítése – fejtette ki a kibervédelmi intézet.

The post Egészségügyi intézmények infrastruktúráit támadják kiberbűnözők appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Idehaza is bemutatkozott a Hiúz

Air Power Blog - Thu, 09/24/2020 - 23:59

A tárgyalóasztalnál történt beszerzési- és iparfejlesztési vonatkozású aláírások után néhány héttel már be is mutatkozott teljes valójában Magyarországon a Lynx gyalogsági harcjármű, mely néhány éven belül a honvédség meghatározó szárazföldi harceszköze lesz.

A Rheinmetall új, sorozatban Magyarországon előállítandó típusának egyik prototípusa a "0"-ponti lőtéren veri a port.

 

Zord


Categories: Biztonságpolitika

MEGÁLLAPODÁS A WIZZ AIR ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG KÖZÖTT

Air Base Blog - Thu, 09/24/2020 - 19:40

A mai napon stratégiai megállapodás jött létre a Wizz Air, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Parancsnoksága között, a honvédség Airbus A320-as típuscsaládba tartozó A319-es repülőgépein szolgálatot teljesítő repülőgép-vezetők és légiutas-kísérők képzéséről és továbbképzéséről.

A de facto nemzeti légitársaságként működő Wizz Air az iparági sztenderdeknél is szigorúbb képzési protokolljának megfelelően, a saját hajózó személyzetének képzéséhez is használt elméleti és gyakorlati tanrendet követve, ismeretfelújító képzésekkel és gyakorlati oktatással képzi majd tovább a honvédség Airbus személyzeteit. A Wizz Air a továbbképzéshez rendelkezésre bocsátja a Budapesten található oktatóközpontját, ahol párhuzamosan zajlik a pilóták és az utaskísérők képzése. A központ két, Airbus A320 CAE 7000XR típusú mozgó szimulátorral van felszerelve. Ugyancsak itt található a TFC ultramodern kabin vészhelyzeti eljárás oktatási eszköze, valamint a Flame Aviation új generációs, V9000 Commander típusú tűzoltási kiképzőközpontja is.

A megállapodás keretében a Wizz Air és a Magyar Honvédség kölcsönösen együttműködnek a kecskeméti, illetve más, a Magyar Honvédség által üzemeltetett repülőterek használatában is. A Wizz Air ezáltal tovább tudja optimalizálni hazai üzemelését. Korábban előfordult, hogy az időjárási körülmények miatt Budapest vagy Debrecen helyett a környező országok repülőtereire - Bécsbe, Pozsonyba - kellett irányítani egyes járatokat. A honvédségi repülőterek bevonásával ez többnyire kiküszöbölhető lesz.

„Büszke vagyok arra, hogy a Wizz Air a tizenhat év alatt felhalmozott elméleti és gyakorlati tudását felhasználva támogatni tudja a Magyar Honvédség Airbus pilótáinak és légiutas-kísérőinek magas színvonalú továbbképzését. Külön öröm számunkra, hogy ezentúl Magyarországon belüli kitérő repülőteret tudunk használni. Ez rugalmasabb és hatékonyabb repüléstervezést eredményez és számottevően hozzájárul majd a Wizz Air környezettudatos működéséhez. A célrepülőtérhez közelebbi kitérő repülőtér használatával hatékonyabban tudjuk kezelni az előre nem látható körülményekből adódó zavarokat. Így bizonyos, a légitársaságon kívül álló helyzetekben is növelni tudjuk utasaink elégedettségét” – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a sajtótájékoztatón.

„Ez az együttműködési megállapodás úgy financiális, mint szakmai szempontból hatékonyabbá és gördülékenyebbé teszi a Magyar Honvédség állományába tartozó hajózók és légiutas-kísérők képzését, valamint jártasságaik fenntartását. Megtisztelő, hogy ez a kölcsönösen előnyös megállapodás az egyik legnagyobb ütemben fejlődő, legprofesszionálisabb légitársasággal köttetett. Az a tapasztalat, szakmaiság illetőleg korszerű infrastruktúra, ami a Wizz Air-t jellemzi, biztosítéka annak, hogy hajózó állományunk a megfelelő helyen és módon tudja majd szakmai ismereteit bővíteni, a szükséges képességeiket fenntartani” - fogalmazott Kilián Nándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokság Légierő Szemlélője.

A megállapodást Váradi József vezérigazgató, Kilián Nándor vezérőrnagy mellett dr. Korom Renáta, a HM jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára írta alá.

*

Az aláírást követően a Wizz Air A321-ese és a Magyar Honvédség A319-ese Gripenek kíséretében hajtott vége díszelgő áthúzást az 1-es terminál előtt.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek egy az Európai Halászati Alap pénzével történt 373 milliós csalás miatt

Biztonságpiac - Thu, 09/24/2020 - 16:35
Vádat emelt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása alapján indult büntetőeljárásban a fővárosi főügyész egy 66 éves férfi ellen, aki a vádhatóság szerint 373 millió forintos csalást követett el az Európai Halászati Alap pénzével.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: az uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt a férfival szemben letöltendő börtönbüntetést indítványoznak.

A vádirat szerint a 66 éves férfinek a lányával közösen volt egy halastava, amelynek fejlesztéséhez a férfi elhatározta, hogy csalással pénzt szerez az Európai Halászati Alaptól. A főügyész megjegyezte: a férfi lánya a visszaélésekről nem tudott.

A tavat a férfi és a lánya bérbe adták a férfi cégének, majd a vádlott a cég képviseletében 2009 júliusában támogatási kérelmet nyújtott be egy központi állami hivatalhoz. A kérelemhez csatolt egy másik cégtől származó árajánlatot is a tervezett rekonstrukciós munkákra. A férfi eltitkolta a támogatást elbíráló és folyósító állami szerv elött, hogy valójában a saját cége fogja elvégezni a munkákat, ami a pályázatból kizáró oknak számított. Hasonló módszerrel 2011-ben újabb pályázatot nyújtott be, és a két igénylés alapján utófinanszírozással, több ütemben 2010 és 2014 között több mint 373 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

A főügyész rámutatott: bár nincs rá jogszabályi kötelessége, az ügyészség az OLAF minden igazságügyi ajánlása alapján büntetőeljárást indít, így tett ebben az ügyben is.

A Fővárosi Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által lefolytatott nyomozás után különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt vádat emelt a férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a férfit letöltendő börtönbüntetésre és pénzbüntetésre, tiltsa el a közügyektől és a cégvezetéstől, illetve rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást 373 millió forint értékben.

The post Vádat emeltek egy az Európai Halászati Alap pénzével történt 373 milliós csalás miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Őrjárat az égen: egymást lövik az oroszok

Biztonságpiac - Thu, 09/24/2020 - 12:10
Egy másik orosz harci gép lőhette le véletlenül azt a SZU-30-as vadászbombázót, amelyik kedden zuhant le Tver megyében – közölte a TASZSZ a régió mentőszolgálataira hivatkozva.

Az előzetes vizsgálat szerint a SZU-30-ast egy másik gép lövedéke találhatta el. A lezuhant gép két pilótája katapultált, állapotuk a TASZSZ informátora szerint kielégítő. A földön nem keletkezett kár.

A SzU-30-as kéthajtóműves, 4++ generációs nehéz vadászbombázó repülőgép, amelyet az 1990-es évek közepén hoztak létre Oroszországban, a Szu-27 továbbfejlesztésével.

The post Őrjárat az égen: egymást lövik az oroszok appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A járványügyi készültség alatt csak a kijelölt határátkelőhelyek vehetők igénybe

Biztonságpiac - Thu, 09/24/2020 - 08:35
A járványügyi készültségi időszakban csak a kijelölt határátkelőhelyek vehetők igénybe – figyelmeztetett a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján egy keddi és egy szerdai eset kapcsán, amikor tiltott határátlépés szabálysértés miatt öt emberre szabtak ki helyszíni bírságot.

Az esetekről közölték: a rendőrök kedd este a Pornóapáti-Deutsch Schützen közúti határátkelőhely közelében igazoltattak négy szombathelyi lakost. A férfiak focizni mentek Ausztriába, majd a fizikai határzárat megkerülve gyalog jöttek vissza Magyarországra. Szerda délelőtt Vaskeresztes térségében igazoltattak egy osztrák állampolgárt, aki “a fizikai határzárat traktorral megkerülve” jött át Magyarországra. Tiltott határátlépés szabálysértés miatt a rendőrök valamennyi esetben helyszíni bírságot szabtak ki – tették hozzá.

Egyúttal arra hívták fel a figyelmet, hogy a határellenőrzés ideiglenes visszaállításának időtartama alatt az országhatár (a schengeni belső határokon is) is kizárólag a megnyitott határátkelőhelyeken, nyitvatartási időben léphető át.

Szabálysértés esetén a helyszíni bírság összege ötezertől ötvenezer forintig, hat hónapon belül újabb szabálysértés elkövetése esetén hetvenezer forintig terjedhet. Amennyiben szabálysértési eljárás indul, a pénzbírság legmagasabb összege százötvenezer forint lehet – ismertették.

The post A járványügyi készültség alatt csak a kijelölt határátkelőhelyek vehetők igénybe appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Illegális bevándorlás: Von der Leyen bemutatta az új migrációs paktumot

Biztonságpiac - Thu, 09/24/2020 - 07:35
A tagállamok felelőssége, szolidaritása és a humanitárius kötelezettségek teljesítése áll az Európai Bizottsága új migrációs és menekültügyi paktumjavaslata középpontjában, amelyet a testület elnöke mutatott be.

Ursula von der Leyen kiemelte, a jelenlegi rendszer nem működik, az elmúlt öt évben az unió nem tudott megfelelő váltaszt adni a migrációs kihívásokra. Az Európai Uniónak le kell tudni küzdenie a kialakult patthelyzetet. Fel kell hagynia az eseti megoldásokkal, és kiszámítható, megbízható migrációkezelési rendszert kell létrehoznia.

Elmondta, az uniós bizottság javaslata kiigazított és gyorsabb eljárásokat határoz meg a menekültügyi és migrációs rendszer egészében. Az új rendszer magába foglalja a származási és a tranzitországokkal folytatott együttműködés javításának módjait, a hatékony menekültügyi eljárások biztosítását, a menekültek sikeres integrációjának modelljét és az Európában maradni nem jogosultak visszatérésének rendszerét. Egyensúlyba hozza a felelősség és a szolidaritás tisztességes megosztásának elveit, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy helyreálljon a tagállamok közötti és az unió migrációkezelési képességébe vetett bizalom – mondta.

A javaslat közös irányítást, jobb stratégiai tervezést szorgalmaz az uniós és a nemzeti politikák összehangolása és a kölcsönös bizalom erősítése érdekében. A migrációs kihívás tekintetében a tagállamok eltérő helyzete, valamint a migrációs nyomás változásai miatt az Európai Bizottság a tagállamok rugalmas együttműködésének rendszerét javasolja – mondta von der Leyen.

Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos a csomag részleteinek bemutatásakor közölte, az Európai Bizottság az unió külső határainak fokozott védelmét javasolja a jogi keret módosításával, valamint az Európai Határ- és Parti Őrség (Frontex) szerepének növelésével.

Elmondta, a Frontex szélesebb körű felhatalmazása támogatni fogja a határellenőrzéssel, a visszaküldéssel és az unión kívüli országokkal folytatott együttműködéssel kapcsolatos tagállami tevékenységeket. Kifejtette: a bizottsági megközelítés hatékonyabb és gyorsabb, a tagállamok között összekapcsolt menekültügyi eljárásra összpontosít. Magában foglalja az egyes belépéseket megelőző átvilágítást, valamint kiterjed az unió külső határait engedély nélkül átlépő, vagy a tengereken végzett kutatási és mentési művelet után partra szállítottak azonosítására. Az egészségügyi és biztonsági ellenőrzés eredményét, az ujjlenyomatokat az Eurodac nevű közös adatbázisban rögzítik. Az eljárás lehetővé teszi a gyors döntést az uniós tartózkodás engedélyezéséről, vagy megtagadásáról – közölte.

Hozzátette, az uniós bizottság emellett a nemzetközi védelemre nem jogosultak visszaküldésének rendszerét koordináló felelőst fog kinevezni, aki a nemzeti képviselők hálózatával együttműködve biztosítja a rendszer egységes működését az egész unióban.

Ylva Johansson belügyi biztos közölte: az uniós bizottság az illegális migráció felszámolását célzó erőfeszítések támogatását, az unióba igyekvők számára jogszerű csatornák megteremtését szorgalmazza.

Az hangsúlyozta, hogy a legális migrációt, és a hatékony integrációt támogató uniós politika előnyös lesz az európai társadalmak és gazdaságok számára. Az uniós bizottság a közeljövőben új átfogó cselekvési tervet kíván elfogadni az integráció és a befogadás elősegítésére – közölte.

“Az új migrációs és a menekültügyi rendszer az együttműködésen és az önkéntes alapon működő rugalmas szolidaritáson alapul, azonban kötelező hozzájárulásra van szükség az egyes tagállamokra nehezedő nyomás csökkentésére” – fogalmazott.

A szolidaritási mechanizmus különféle helyzetekre terjedhet ki, egyebek mellett a tengereken megmentettek kiszállását követően a menedékkérők áthelyezésére a belépés szerinti első országából egymásik tagországba. Kérdésre válaszolva azt közölte, az Európai Bizottság javaslatában nem szerepel a migránsok és bevándorlók tagországok közötti kötelező kvóták szerinti elosztásának európai rendszere. Kvótákról egy esetben lehet szó: válsághelyzetben, tagállami segítségkérés esetén rendelhető el, amikor a többi tagállamnak a befogadásban, vagy a kitoloncolásban kell segítséget vállalnia.

Elmondta azt is, hogy az uniós bizottság paradigmaváltást sürget az unión kívüli országokkal folytatott együttműködés tekintetében is. Olyan programot kíván indítani az unión kívüli partnerországokkal, amelyek az Európai Unió munkaerőigényére válaszol. Emellett hangsúlyt kíván helyezni az európai tartózkodásra nem jogosultak visszafogadását célzó megállapodások hatékony végrehajtására is. A visszatérítési rendszer hatékonyságának biztosítása ugyanis az EU migrációs szabályait teszi hitelesebbé – emelte ki az uniós biztos.

The post Illegális bevándorlás: Von der Leyen bemutatta az új migrációs paktumot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fehérorosz válság: a lengyel külügyminisztérium szerint Lukasenka nem tekinthető legális elnöknek

Biztonságpiac - Thu, 09/24/2020 - 06:35
A szerdán szinte titokban beiktatott Aljakszszandr Lukasenka nem tekinthető legális elnöknek – szögezték le a lengyel külügyi tárca Twitter-honlapján közzétett bejegyzésben.

“A nem demokratikus választásból kikerült elnököt” nem lehet legálisnak tekinteni, “függetlenül attól, hogy beiktatása titokban vagy nyilvánosan történik” – áll a varsói állásfoglalásban.

Lengyelország nem találta demokratikusnak az augusztus 9-ei fehérorosz elnökválasztást. Varsó az új, szabad és tisztességes szavazás megtartásától teszi függővé annak az “új Marshall-tervnek” nevezett, a fehérorosz gazdaság támogatását célzó, körülbelül egymilliárd eurót érő projektnek az elindítását, amelyet Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a visegrádi csoport (V4) nevében az európai uniós állam- és kormányfők jövő heti csúcstalálkozóján akar bemutatni.

Lukasenka a hivatalos adatok szerint a szavazatok több mint nyolcvan százalékával nyerte meg az augusztusi elnökválasztást. Az ellenzék csalásra hivatkozva nem fogadja el az eredményt, és az időközben Litvániába menekült Szvjatlana Cihanouszkaját tekinti államfőnek. Az országban rendszeresek a tüntetések, amelyek nagyságrendje sajtójelentések szerint vasárnaponként százezres.

A fehéroroszországi állami hírügynökség (BeITA) szerdán jelentette, hogy Lukasenka letette a hivatali esküt. Az előre nem bejelentett és a jogszabályokkal ellentétben a közszolgálati televízióban nem közvetített szertartást a beszámoló szerint száz ember jelenlétében tartották meg Minszkben, a Függetlenség Palotájában.

The post Fehérorosz válság: a lengyel külügyminisztérium szerint Lukasenka nem tekinthető legális elnöknek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fehérorosz válság: a német kormány nem ismeri el Lukasenkát Fehéroroszország elnökének

Biztonságpiac - Thu, 09/24/2020 - 05:35
A német szövetségi kormány nem ismeri el Aljakszandr Lukasenkát Fehéroroszország elnökének – jelentették be Berlinben.

Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kifejtette, hogy a fehéroroszországi választás nem volt sem tisztességes, sem szabad, és semmiben nem felelt meg a demokratikus követelményeknek. Ezért Lukasenka nem hivatkozhat arra, hogy demokratikus úton szerzett felhatalmazással tölti be hazája államfői tisztségét. Ebből pedig az is következik, hogy hiányoznak az elismerésének feltételei.

A szóvivő hozzátette: igencsak jellemző a minszki vezetésre Lukasenka titokban előkészített és a nyilvánosság kizárásával megtartott beiktatása.

A német kormány az augusztusi fehérorosz elnökválasztás óta azt az álláspontot képviseli, hogy annak eredményét nem lehet elismerni. Az állásfoglalásokban rendre kiemelik, hogy Berlin az ellenzéki tüntetők, a békét, a demokratikus részvételt és a politikai változásokat kívánó fehéroroszországi emberek mellett áll.

Hozzáteszik, hogy a belpolitikai válságot tárgyalásos úton, az úgynevezett nemzeti párbeszéd folyamatának megindításával kell kezelni. Ezt azt jelenti, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közreműködésével tárgyalásokat kell tartani, amelyekbe a minszki vezetés és az ellenzéki erők mellett a társadalom valamennyi csoportja bekapcsolódhat.

Lukasenka a hivatalos adatok szerint a szavazatok több mint 80 százalékával nyerte meg az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, így megkezdheti sorban hatodik államfői ciklusát. Az ellenzék csalásra hivatkozva nem fogadja el az eredményt, és az időközben Litvániába menekült Szvjatlana Cihanouszkaját tekinti államfőnek. Az országban rendszeresek a tüntetések, amelyek nagyságrendje sajtójelentések szerint vasárnaponként százezres.

A fehéroroszországi állami hírügynökség (BeITA) szerdán jelentette, hogy Lukasenka letette a hivatali esküt. Az előre nem bejelentett és a jogszabályokkal ellentétben a közszolgálati televízióban nem közvetített szertartást a beszámoló szerint száz ember jelenlétében tartották meg Minszkben, a Függetlenség Palotájában.

The post Fehérorosz válság: a német kormány nem ismeri el Lukasenkát Fehéroroszország elnökének appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Film készül a brit egészségügynek milliókat gyűjtő százéves katonáról

Biztonságpiac - Thu, 09/24/2020 - 04:35
Film készül Sir Tom Moore-ról, a brit hadsereg százéves veteránjáról, aki tavasszal csaknem 33 millió fontot gyűjtött a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelem segítésére.

A “Captain Tom”, vagyis Tom százados néven világszerte ismertté vált veterán – aki a második világháború idején az ázsiai hadszíntéren szolgált és századosi rendfokozatban szerelt le – azt vállalta, hogy századik születésnapja előtt százszor körbesétálja házának jókora kertjét. Ennek fejében azt kérte, hogy aki teheti, adományokkal támogassa az NHS által a koronavírus-járvány megfékezésére kifejtett áldozatos erőfeszítést.

Kezdeti célkitűzése az volt, hogy ezer fontot gyűjtsön össze az NHS-t támogató jótékonysági alap számára.

Tom százados április 30-án ünnepelte századik születésnapját, de a századik kört már két héttel korábban megtette kertjében egykori alakulata, a yorkshire-i ezred katonáinak díszsorfala között. Moore naponta tíz kört teljesített kerekes járókerete segítségével kertjének egy kijelölt, 25 méter kerületű része körül a délkelet-angliai Marston Moretaine községben lévő otthonában.

Az adományok azonban ezután is folyamatosan ömlöttek az NHS-segélyalap elkülönített számlájára, amelyen végül 32,8 millió font – 13 milliárd forint -, vagyis az eredeti célkitűzésben megjelölt ezer fontnak csaknem a 33 ezerszerese gyűlt össze.

A több mint másfél millió adományozó között volt Vilmos herceg, II. Erzsébet királynő unokája, aki majdan maga is az Egyesült Királyság uralkodója lesz.

A királynő – Boris Johnson miniszterelnök soron kívüli, egyedi felterjesztését jóváhagyva – a nyáron a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra emelte a hatalmas adományt összegyűjtő veteránt. Szerdán bejelentették, hogy film készül Sir Tom életéről James Spring, Nick Moorcroft és Meg Leonard producerek közreműködésével. A producercsapat nevéhez fűződnek a Táncterápia (Finding Your Feet), illetve a Fisherman’s Friends című alkotások.

A BBC közszolgálati médiatársaság szerdán megkérdezte Tom századost, hogy melyik színészt tudná elképzelni élettörténetének megörökítőjeként. Sir Tom először tréfálkozva azzal hárította el a kérdést, hogy nem ismer egyetlen százéves színészt sem, de aztán hozzátette: véleménye szerint Sir Michael Caine vagy Sir Anthony Hopkins “nagyszerű lenne” ebben a szerepben, “feltéve, hogy készek hozzám öregedni”.

A forgatás a producerek tervei szerint jövőre kezdődik.

The post Film készül a brit egészségügynek milliókat gyűjtő százéves katonáról appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fővárosi Törvényszék: átadási letartóztatásba került egy francia állampolgár

Biztonságpiac - Wed, 09/23/2020 - 16:35
A Fővárosi Törvényszék elrendelte egy francia állampolgár átadási letartóztatását, mivel hazájában megszegte a területelhagyási tilalom szabályait és a hatóságok előtti jelentkezési kötelezettségét. A férfi ellen európai elfogatóparancs volt érvényben terrorcselekmény megelőzése érdekében.

A Fővárosi Törvényszék keddi közleménye szerint a férfi egyéni hatósági ellenőrzés, illetve felügyelet hatálya alatt áll Franciaországban, mert a belügyminiszter álláspontja szerint komoly okkal feltételezhető, hogy magatartása különösen súlyos fenyegetést jelent a közbiztonságra és a közrendre. A férfi rendszeresen tartott fenn kapcsolatot terrorcselekményekben résztvevő, azt támogató, illetve arra felbujtó személyekkel, szervezetekkel, támogatta és széles körben terjesztette is ezen eszméket.

A tárgyaláson a terhelt hozzájárult az átadásához a specialitás elvének alkalmazásával, ami szerint átadása esetén a francia hatóságok kizárólag a jelen elfogatóparancsban szereplő ügyekkel kapcsolatban állíthatják bíróság elé. A Fővárosi Törvényszék a végzésében megállapította, hogy az elfogatóparancs teljesítésének feltételei fennállnak, így elrendelte a férfi letartóztatását és átadását a francia igazságügyi szerveknek.

A végzés kedden véglegessé vált, így a francia hatóságoknak tíz napjuk van arra, hogy a férfit átvegyék, mivel ennek hiányában az átadási letartóztatása megszűnik – írták a közleményben.

The post Fővárosi Törvényszék: átadási letartóztatásba került egy francia állampolgár appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.