You are here

Biztonságpolitika

Az afgán békefolyamat felgyorsítását javasolja az amerikai külügyminiszter

Biztonságpiac - Tue, 03/09/2021 - 04:35
Az afgán kormány és a tálib lázadók között megrekedt békefolyamat újraindítására tett javaslatokat Asraf Gáni afgán elnöknek küldött levelében Antony Blinken amerikai külügyminiszter – jelentette az afganisztáni TOLONews nevű hírcsatorna.

Blinken azt írta, hogy tárgyalóasztalhoz ültetné a szembenálló feleket egy, az ENSZ közvetítésével megrendezett konferencia keretében, amelyen részt vennének Oroszország, Kína, Pakisztán, Irán, India és az Egyesült Államok küldöttei is, annak érdekében, hogy megegyezzenek a “béke támogatásának egységes megközelítéséről”.

Felszólította az afgán kormányt és a tálibokat, hogy a következő hetekben tartsanak magas szintű tárgyalásokat Törökországban, ahol kidolgozhatnának egy újragondolt javaslatot egy 90 napos fegyverszünetről. A miniszter egyben felkérte Zalmay Khalilzad afgán ügyekkel foglalkozó amerikai különmegbízottat, hogy ossza meg a felekkel a tárgyalások felgyorsítására tett írásbeli javaslatokat.

Blinken egyértelművé tette azt is, hogy a Joe Biden vezette kormány továbbra is tanulmányozza az Afganisztánban állomásozó körülbelül 2500 amerikai katona “teljes kivonásának” lehetőségét az előző adminisztráció által egyeztetett május 1-jei határidőig – tájékoztatott a TOLONews. Az amerikai külügyminisztérium nem kommentálta a csatorna értesüléseit. “Nem született még semmifajta döntés a május 1-je utáni afganisztáni katonai jelenlétünkről. Egyelőre nem vetettünk el egyetlen lehetőséget sem” – írták.

The post Az afgán békefolyamat felgyorsítását javasolja az amerikai külügyminiszter appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Spanyolországban több mint ezer, terroristáktól elkobzott lőfegyvert semmisítettek meg

Biztonságpiac - Tue, 03/09/2021 - 04:35
Több mint ezer, terroristáktól elkobzott lőfegyvert semmisítettek meg. Úthenger ment végig az egyik csendőrségi épület udvarán a földre kiterített pisztolyokon, puskákon, amelyek darabjait összegyűjtötték és elszállították, hogy beolvasszák.

Az eseményen egyperces néma főhajtással emlékeztek a terrorizmus áldozataira.

“Nem szerezhetjük vissza az elvesztett életeket, nem tudjuk megsemmisíteni a sötét múltat úgy, ahogy most megsemmisítettük ezeket a fegyvereket” – fogalmazott a spanyol miniszterelnök, aki szerint a fegyverek elpusztítása a jogállam és a demokrácia terrorizmus feletti győzelmét jelképezi. Pedro Sánchez hangsúlyozta, hogy helyre kell hozni a terrorizmus miatt elszenvedett fájdalmat, fényt kell deríteni a még megoldatlan terrorista bűncselekményekre és küzdeni kell a felejtés ellen.

Az 1977 és 2005 között elkobzott fegyverek kilencven százalékban az Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezettől származnak, a többit a szélsőbaloldali Október 1. Antifasiszta Ellenállási Csoportok (GRAPO) nevű terrorista csoport használta.

Baszkföld függetlenségéért küzdő, 1959-ben alakult terrorista csoport 2011-ben jelentette be hivatalosan, hogy felhagy a támadásokkal, és 2018 májusában feloszlatta magát. Elfogott tagjai közül jelenleg mintegy 250-en ülnek börtönben Spanyolországban, körülbelül ötvenen Franciaországban. A véres merényletekkel harcoló szervezet számlájára több nyolcszáz gyilkosságot írnak, amelyekből több mint 300 máig felderítetlen.

The post Spanyolországban több mint ezer, terroristáktól elkobzott lőfegyvert semmisítettek meg appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tíz év fegyházra ítéltek egy visszaeső rablót

Biztonságpiac - Mon, 03/08/2021 - 16:35
Tíz év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság első fokon egy többszörös visszaeső rablót, aki több időskorú nőt is megtámadott a XIV. kerületben – közölte a fővárosi főügyész.

A vádirat szerint a harmincéves férfi 2019. augusztus 21-én egy idős nő nyakláncát próbálta megszerezni, megragadta, megrántotta, és közben ököllel mellkason ütötte a nőt, majd a nyakláncon lévő medállal elmenekült. A sértett a bántalmazás következtében súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, az ütés következtében eltört a szegycsontja.

Pár nappal később a vádlott egy 81 éves nőt támadott meg, a nyakából hirtelen mozdulattal kitépte arany nyakláncát. A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfival, mint többszörös visszaesővel szemben rablás, súlyos testi sértés, valamint kifosztás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki a váddal egyezően és tíz év fegyházbüntetésre ítélte, továbbá megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság elrendelte a terhelt egy korábbi, próbaidőre felfüggesztett egy év három hónap börtönbüntetésének végrehajtását is. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezett. A bíróság a terhelt letartóztatását fenntartotta, ez a végzés végleges – közölte Ibolya Tibor főügyész.

The post Tíz év fegyházra ítéltek egy visszaeső rablót appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fokozott készültségbe helyezték a rendvédelmi szerveket a Capitoliumnál

Biztonságpiac - Mon, 03/08/2021 - 12:10
Fokozott készültségbe helyezték csütörtökön a rendvédelmi szerveket a Capitoliumnál, miután hírszerzési információk szerint egy fegyveres csoport a törvényhozás épületének megtámadására készülhet.

A jelentések szerint a fenyegetés egy szélsőjobboldali összeesküvés-elmélethez kapcsolódik, miszerint Donald Trump március 4-én ismét hatalomra kerül, és ezzel párhuzamosan ezrek érkeznek a fővárosba, hogy megpróbálják eltávolítani a demokratákat hivatalukból. Eredetileg március 4. volt az elnöki beiktatás napja az Egyesült Államokban, amelyet 1933-ban változtattak január 20-ára.

A hatóságok megfigyelték például a Three Percenters nevű, kormányellenes fegyveres csoport tagjai közötti internetes beszélgetéseket, amelyekben szó volt a Capitolium elleni esetleges csütörtöki támadásról. A Three Percenters tagjai közül többen részt vettek a törvényhozás épületének január 6-ai megtámadásában.

Trump hívei január elején megrohamozták a Capitoliumot, azt követően, hogy Trump nagygyűlést tartott a közelben. A törvényhozásban a novemberi elnökválasztás eredményét készültek hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr. A demokrata többségű képviselőház – a nagygyűlésen mondott, gyújtó hatású beszéde miatt – lázadás szításának vádjával alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) indított Trump ellen, akit azonban a szenátus végül felmentett.

A kongresszus alsóháza szerda este befejezte heti munkáját. A felsőháznak, azaz a szenátusnak azonban csütörtökön is mozgalmas napja van. A rendőrség fokozott erőkkel védi a Capitoliumot és környékét, valamint a Nemzeti Gárda körülbelül 5200 tagja is az amerikai fővárosban van Joe Biden beiktatása óta. A törvényhozás épületét továbbra is magas kerítés veszi körül, amelyet még január 6. után állítottak fel a Capitolium körül.

The post Fokozott készültségbe helyezték a rendvédelmi szerveket a Capitoliumnál appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A „remény zarándoka” Irakban

Biztonságpolitika.hu - Mon, 03/08/2021 - 10:05
Március 5-én Ferenc pápa Irakba utazott, ezzel megkezdve négynapos, történelmi jelentőségű látogatását az országban. A katolikus egyházfő az első, aki a közel-keleti országba látogat. A pápa elmondása szerint a „remény zarándokaként” utazik Irakba, ahol többek között keresztény menekültekkel, Ali asz-Szisztánival, az iraki síita nagyajatollahval találkozott, valamint az Iszlám Állam által elpusztított templomokat látogatott meg, továbbá Moszul városában misét tartott. A pápa iraki látogatásának fő üzenete az erőszak, a szélsőségesség megszüntetése, valamint az egyre fogyatkozó keresztény közösség szerepének növelése, jogaik védelme. Iraki keresztények helyzete

Ferenc pápa látogatása kétségtelenül felhívja a figyelmet az országban élő keresztények helyzetére, ami azért fontos, mert Irakot tartják a keleti kereszténység bölcsőjének, ahol egészen a 14. századig az iraki lakosság többségében keresztény volt. A Közel-Keleten az elmúlt két évtizedben a keresztény népesség száma jelentősen lecsökkent; amíg 1984-ben a népszámlálás szerint 1,4 millió iraki vallotta magát kereszténynek, addig ez manapság csupán 250 ezer főre tehető.

A keresztényeket érő széles körű üldözés a 2003-as iraki intervenció óta vált súlyosabbá. Főleg a nyugati erőknek dolgozó keresztény lakosságot érték terrorista támadások, őket ugyanis munkájuk miatt az irakiak árulónak minősítették. Az iraki háború alatt kb. 850 ezer keresztény hagyta el az országot.

Az ott maradottak helyzete még bizonytalanabbá vált, amikor az Iszlám Állam 2014-től hatalmat gyakorolt Irak északi régiójában, kiutasítva a keresztényeket a Ninivei-síkságról. Jelentések szerint több ezer otthont sajátított ki magának illegálisan az ISIS. Ennek okán a keresztények több, mint 40%-a hagyta el hazáját. Ezen felül az iszlamista csoport keresztény egyházi vezetőket is elrabolt és meggyilkolt.

A keresztények helyzete 2017 végén enyhült, amikor az iraki hatóságok bejelentették győzelmüket az Iszlám Állam felett. Az elmúlt pár évben több ezer család költözött vissza a térségbe.

Ferenc pápa és Ali asz-Szisztáni találkozása

Az elmúlt évtizedek politikai változásaival a muszlim-keresztény kapcsolatok is megromlottak. Ezen segíthet Ferenc pápa és a nagyajatollah találkozása. A síita vezető látta vendégül otthonában, Nedzsef szent városában a katolikus egyházfőt, ahol megvitatták az iraki keresztény és muszlim közösség békés együttélésének lehetőségeit. A találkozóról készült közleményben asz-Szisztáni azt írta, hogy az iraki keresztényeknek békében és biztonságban, az alkotmányban biztosított jogokkal kell élniük Irakban, amelyek hasonlóak a többi állampolgáréhoz .

A két vallási vezető közötti tiszteletet mutatta, hogy Ferenc pápa levette cipőjét, mielőtt belépett az ajatollah szobájába, asz-Szisztáni pedig állva köszöntette az egyházfőt, ami nagyon ritka. A találkozó azért is jelentős, mert a koronavírus-járvány kitörése óta ez volt az első alkalom, hogy Ferenc pápa (aki megkapta már a járvány elleni oltást) külföldi útra ment. Egyikük sem viselt maszkot annak ellenére, hogy Irakban a fertőzöttek száma ismét megnőtt.

Bombázások Irakban

Nem a Covid-19 az egyetlen probléma, ami a pápa látogatását beárnyékolja; az elmúlt hónapokban ugyanis több robbantás is történt Irakban.

Január 21-én öngyilkos merénylők hajtottak végre robbantást az iraki főváros egy népszerű, használt ruhákat áruló piacán, a Tajarán téren. A kettős öngyilkos merényletben legalább 32-en hunytak el és több, mint 100 ember sérült meg, akik kórházi ellátásra szorulnak. Bár egy ideig nem volt biztos, hogy ki felelős a történtekért, végül a támadást követő éjjelen az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára a történteket.

A hónap közepén rakétacsapások érték Kurdisztán Autonóm Régió fővárosának, Erbílnek környékét. A támadás a város repülőterének közelében történt, ahol az iraki koalíciós erők amerikai katonai bázisa is található. A rakétatámadás során egy, az Egyesült Államoknak dolgozó külföldi polgári munkatárs hunyt el és legalább kilenc ember sebesült meg.

Február 20-án bejelentették, hogy Balad városában lévő légitámaszponton, ahol amerikai repülőgépeket is tárolnak, négy rakéta csapódott be. Ezúttal halálos áldozatról nem, csak sebesültekről számoltak be. Mindkét támadás esetén az elkövető nagy valószínűséggel iráni támogatású síita fegyveres csoport, a Guardian of the Blood volt.

Az Iránhoz köthető fegyveres csoportok célja, hogy a külföldi erők hagyják el Irakot. A baladi támadás valószínűleg a NATO azon bejelentésére volt válaszlépés, miszerint jelentősen megnövelik az Iszlám Állam legyőzésére szolgáló iraki misszió létszámát.

Ferenc pápa látogatása során kijelentette, hogy az ellenségeskedés, a szélsőségesség és az erőszak vallásárulás.

Összegzés

Ferenc pápa iraki utazása valóban történelmi jelentőségű és mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a társadalmi feszültségek enyhüljenek az országban, ezáltal egy békésen együtt élő, egységesebb nép élhessen az oly sokat szenvedett Irakban. Ez most különösen lényeges, hiszen októberben (június helyett) parlamenti választásokat tartanak az országban, ám 2019 ősze óta folyamatosan tüntetések vannak, amelyek a kilátástalan gazdasági helyzetről, a korrupcióról, és a külföldi befolyás ellen szólnak.

Felhasznált irodalom:

Haider, Huma: The Persecution of Christians in the Middle East (online elérhető: https://assets.publishing.service.gov.uk/media/59786a0040f0b65dcb00000a/042-Persecution-of-Christians-in-the-Middle-East.pdf letöltés ideje: 2021. március 5.)

Kis-Benedek József: Keresztények helyzete a MENA térségben (online elérhető: http://real.mtak.hu/93602/1/2018ebenedek.pdf letöltés ideje: 2021. március 5.)

Címlapkép: Nedzsef, 2021. március 6.
A Vatikáni Média által közreadott képen Ferenc pápát (j) fogadja Ali asz-Szisztáni nagyajatollah, az iraki síiták legbefolyásosabb vezetője Nedzsefben 2021. március 6-án, a pápa négynapos iraki látogatásának második napján. Ferenc személyében az első római katolikus egyházfő keresi fel Irakot.
(Forrás: MTI/AP/Vatikáni Média)

A A „remény zarándoka” Irakban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Categories: Biztonságpolitika

ORFK: megkezdődött a fokozott ellenőrzés az utakon

Biztonságpiac - Mon, 03/08/2021 - 08:35
Megkezdődött és egész héten tart a fokozott ellenőrzés az utakon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) Seatbelt elnevezésű akciójához csatlakozva az úgynevezett passzív biztonsági eszközök használatát figyelik országszerte a rendőrök.

Az egyhetes ellenőrzés keretében elsősorban a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, valamint segédmotorosoknál és motorkerékpárosoknál a bukósisak használatát vizsgálják.

The post ORFK: megkezdődött a fokozott ellenőrzés az utakon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

OKF: a katasztrófavédelemnél változatlan az ügyfélfogadás rendje

Biztonságpiac - Mon, 03/08/2021 - 07:35
A katasztrófavédelemnél az ügyfélfogadás továbbra is elsősorban online vagy telefonos módon lehetséges – tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

Mukics Dániel a közleményben azt kérte, akik ezeket a lehetőségeket választják, a pontos elérhetőségekért keressék fel a katasztrófavédelem központi weblapját és a területi szervek honlapját. Személyes ügyfélfogadás változatlanul csak előzetes bejelentkezés és időpontegyeztetés után, a járványügyi intézkedések szigorú betartásával lehetséges – fűzte hozzá a tűzoltó alezredes.

The post OKF: a katasztrófavédelemnél változatlan az ügyfélfogadás rendje appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Közös hadgyakorlatokba kezdenek az orosz és a fehérorosz különleges egységek

Biztonságpiac - Mon, 03/08/2021 - 06:35
Két közös harcászati hadgyakorlatot tartanak márciusban az orosz légideszantos és a fehérorosz különleges műveleti erők – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

Az elsőt az oroszországi Uljanovszk megye Polivno lőterén március 9-20. között, a másodikat a fehéroroszországi Minszk megye Oszipovics lőterén március 15-27. között fogják megtartani. Mindkét gyakorlaton több száz kommandós vesz majd részt.

Szergej Sojgu orosz és Viktor Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter pénteken Moszkvában állapodott meg a közös hadgyakorlatok menetrendjéről, ezek közül a legjelentősebb a Zapad 2021 (Nyugat 2021) fedőnevű gyakorlat lesz. Sojgu a megbeszélések legfontosabb témájaként az orosz-fehérorosz közös légvédelmi rendszer működtetését nevezte meg.

A felek megállapodtak három közös kiképzőközpont kialakításáról is. Ezek közül kettő Oroszországban, Nyizsnyij Novgorod megyében és Kalinyingrád megyében, egy pedig Fehéroroszországban, Grodno megyében fog működni.

The post Közös hadgyakorlatokba kezdenek az orosz és a fehérorosz különleges egységek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A rendőrségen nem módosul az ügyintézés rendje

Biztonságpiac - Mon, 03/08/2021 - 05:35
A rendőrségen nem módosul az ügyintézés rendje a koronavírus-járvány miatti védelmi intézkedések hétfőtől érvényes szigorítása idején, változatlanul folyik az ügyfélfogadás.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton a www.police.hu oldalon azt írta, a járványhelyzet alatt eddig megszokott rendben – a védelmi intézkedések betartása mellett – folyik a rendőrségen az ügyintézés, de kérik az ügyfélkapuval rendelkezőket, hogy elsősorban az elektronikus ügyintézés lehetőségét válasszák.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány a koronavírus-járvány harmadik hullámában a fertőzésszámok csökkentése érdekében a védelmi intézkedések szigorításáról döntött. Március 8-tól 22-ig az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac kivételével minden üzletet be kell zárni. Emellett minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi, szociális, pénzügyi, postai, járműszerviz-szolgáltatásokat. Az óvodák és az általános iskolák április 7-ig, a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, az iskolák hétfőtől online oktatásra térnek át.

The post A rendőrségen nem módosul az ügyintézés rendje appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Mától nem tartanak személyes jelenlétet igénylő tárgyalást, nyilvános ülést a bíróságok

Biztonságpiac - Mon, 03/08/2021 - 04:35
A bíróságokon mától nem tartanak személyes jelenlétet igénylő nyilvános üléseket és szünetel a kezelőirodákon a személyes ügyfélfogadás – az erről szóló kormányrendelet szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben.

A büntetőügyekben a vádemelés után a tárgyalást és nyilvános ülést április 5-e utáni időpontra kell kitűzni, illetve a már kitűzötteket akkorra kell elhalasztani, feltéve, hogy “az eljárási cselekmény telekommunikációs eszköz útján nem tartható meg”. A polgári peres ügyekben a perfelvételt a perfelvételi tárgyalás mellőzésével kell lefolytatni.

A polgári és közigazgatási perekben az érdemi tárgyalást lehetőség szerint elektronikus hírközlő hálózat vagy más elektronikus, kép- és hang továbbítására alkalmas eszköz útján kell megtartani. Ha ennek feltételei nem biztosítottak, akkor a tárgyalás megtartása helyett a nyilatkozatokat a bíróság írásban vagy a személyazonosítást lehetővé tevő elektronikus eszköz igénybevétele útján szerzi be.

“A polgári peres eljárásokban az eljárás szünetelésének a felek közös kérelmére korlátlan számban van helye” – írták. A bíróságokon a beadványok a bírósági kezelőirodán személyesen nem adhatók be, azokat a bíróság bejáratánál lévő, zárt gyűjtőszekrényben lehet elhelyezni. A bíróság az ítéletet tárgyaláson kívül hozza meg, a fellebbezési és a felülvizsgálati eljárásokban tárgyaláson kívül jár el – olvasható a kormányrendeletben.

Mától nem tartanak tárgyalást, nyilvános ülést a Debreceni Ítélőtáblán sem. Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője azt közölte, a törvényi feltételek megléte esetén a fellebbezéseket tárgyaláson kívül bírálják el. A már kitűzött tárgyalásokat elnapolják, azok új időpontokat kapnak. Az ügyfélfogadás továbbra is szünetel, de az elektronikus, online ügyintézés továbbra is biztosított valamennyi ügyszakban.

The post Mától nem tartanak személyes jelenlétet igénylő tárgyalást, nyilvános ülést a bíróságok appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Mianmar: az USA elítélte a tüntetőkkel szembeni erőszakot

Biztonságpiac - Sun, 03/07/2021 - 08:35
Az Egyesült Államok határozottan elítéli a mianmari biztonsági erők erőszakos fellépését a tüntetőkkel szemben – hangsúlyozta Ned Price amerikai külügyi szóvivő.

A szóvivő szerint az amerikai vezetés megdöbbenve fogadta az aktivisták haláláról szóló értesüléseket. Egyben kijelentette, hogy az amerikai vezetés további intézkedésekkel fog válaszolni a február elsejei katonai hatalomátvétel nyomán elharapódzó erőszakra a délkelet-ázsiai országban.

Szerdán harmincnyolc tüntető vesztette életét és többen megsebesültek a biztonsági erőkkel országszerte zajló összecsapásokban Mianmarban. Christine Schraner Burgener, az ENSZ mianmari különmegbízottja akkor a legvéresebb napról beszélt a katonai hatalomátvétel óta.

Mianmarban egy hónapja szabadultak el az indulatok azt követően, hogy a hadsereg február 1-jén magához ragadta a hatalmat, és őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, a belpolitikai tevékenységéért Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít, valamint pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több magas rangú tisztségviselőjét. A katonaság azt állítja, hogy a tavalyi választáson az NLD csalással nyert.

A hadsereg puccsa megakasztotta a közel 50 éves katonai uralmat követő demokratikus reformokat. Eddig százezrek vonultak utcára a hatalomátvétel ellen tiltakozva. A nyugati országok közül több korlátozott szankciókat vezetett be a katonai rezsim ellen.

Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma február 12-én szankciókkal sújtotta a mianmari junta tíz vezető tagját és a helyi hadsereggel kapcsolatban álló három vállalatot. A puccs óta legalább ötven halálos áldozata volt a rendvédelmi erők és tüntetők összecsapásainak.

The post Mianmar: az USA elítélte a tüntetőkkel szembeni erőszakot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Van, aki semmiből sem tanul: tényleges életfogytiglan a kegyetlen gyilkosnak

Biztonságpiac - Sun, 03/07/2021 - 07:35
Élettársának különös kegyetlenséggel végrehajtott megöléséért – mint többszörös visszaesőt – tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen egy zalaegerszegi férfit, aki 1997-ben kettős emberölésért életfogytig tartó szabadságvesztést kapott, de ebből húsz év után feltételesen szabadulhatott.

A bíróság – a vádirattal megegyező – megállapítása szerint az 51 éves B. Tibor 2018 januárjában ismerkedett meg a zalaegerszegi hajléktalanszállón későbbi áldozatával, akivel élettársként tekintettek egymásra. Italozó életmódot folytattak, ha tehették, az éjszakákat a szabadban, a zalaegerszegi parkerdőben töltötték. Egy szintén hajléktalan férfival hármasban italoztak a városban 2019 júniusában, amikor az éjszakai szállásuk felé, a parkerdőbe indultak. Ekkor a nő annyira ittas volt, hogy nehezen tudott lépkedni, ezért a vádlott ütni kezdte, többször álkapcson rúgta és megtaposta.

A parkerdőben egy padnál tovább italoztak, majd sötétedés után elindultak az alvóhelyük felé, de a botladozva lépegető nő ismét elfeküdt a földön. A társa emiatt újra durván bántalmazta, amiért a velük lévő férfi segítségért indult. Miután kettesben maradtak, a brutális bántalmazás tovább folytatódott, végül a vádlott megfojtotta a nőt. A földön hagyott holttestre járókelők találtak rá. A szakértői vizsgálat csaknem száz külsérelmi nyomot és belső sérüléseket talált – ezek közül több önmagában is életveszélyes volt -, a nő halálát végül a fojtogatás okozta.

B. Tibor még 1997-ben különös kegyetlenséggel megölte az apját és annak élettársát. Az ezért kiszabott életfogytig tartó büntetésből 20 év után, 2017-ben feltételesen szabadult.

A férfit a Zalaegerszegi Törvényszék – mint erőszakos, többszörös visszaesőt – különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A védelmi fellebbezések folytán másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla pénteki ülésén a vádlott cselekményének minősítését megváltoztatta, és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett cselekménynek is minősítette, azzal, hogy a vádlott nem erőszakos többszörös, hanem többszörös visszaeső. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, az ítélet jogerős.

The post Van, aki semmiből sem tanul: tényleges életfogytiglan a kegyetlen gyilkosnak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz és amerikai vezetők egyeztettek a hadászati stabilitásról

Biztonságpiac - Sun, 03/07/2021 - 06:35
A hadászati stabilitás kérdéseiben való együttműködésről tárgyalt egymással telefonon Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára és Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó.

Patrusev és Sullivan csütörtöki, az amerikai fél kezdeményezésére létrejött kapcsolatfelvételről pénteken számolt be honlapján az orosz biztonsági tanács. A két biztonságpolitikai illetékes második alkalommal tárgyalt egymással Joe Biden januári hivatalba lépése óta.

Január végén a felek a hadászati nukleáris támadófegyverek csökkentéséről megkötött Új START-szerződés hatályának meghosszabbítását és a biztonsági együttműködés egyéb kérdéseit vitatta meg. Az előző amerikai kormányzat nemzetbiztonsági tanácsadójával, Robert O’Briennel 2020 októberében Genfben tárgyalt Patrusev.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kilátásba helyezte, hogy Oroszország hamarosan nyilvánosságra hozza a válaszintézkedéseivel sújtott amerikaiak listáját. Ezzel azokra a legújabb szankciókra fog válaszolni, amelyeket az Egyesült Államok a Navalnij-ügy miatt vezetett be ellene. Zaharova emlékeztetett rá, hogy Moszkva korábban szándékosan nem tárta a nyilvánosság elé ezeket az ügyeket, de mivel az amerikai fél nagydobra verte a saját intézkedéseit, az orosz vezetés hamarosan hasonlóképpen fogja “megörvendeztetni” Washingtont.

The post Orosz és amerikai vezetők egyeztettek a hadászati stabilitásról appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Erőszakkal próbálta visszaszerezni a jogosítványát, terrorcselekmény kísérlete miatt bűnhödhet

Biztonságpiac - Sun, 03/07/2021 - 05:35
Terrorcselekmény bűntettének kísérlete miatt indult eljárás egy férfi ellen, aki erőszakos cselekménnyel fenyegetve próbálta meg kikényszeríteni jogosítványa visszaadását, az ügyészség kezdeményezte letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Saághy Flóra közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi vezetői engedélyét február 28-ig bevonták. A gyanúsított hétfőn megjelent a mórahalmi kormányablakban, hogy jogosítványát visszakérje. Az eljáró ügyintéző a kérést nem tudta teljesíteni, mivel az okmány még a rendőrségen volt. Ezt közölte is a férfival, aki erre indulatosan, dühösen reagált, és csak nagy nehezen távozott a hivatalból.

Ezután a gyanúsított egy közösségi portálon álnéven létrehozott, de saját fényképével ellátott profil alatt üzenetet tett közzé. Ebben a jogosítványával kapcsolatos intézkedésre szólított fel, különben – mint írta – “meg kell szurkálnia valakit”. Az üzenetben a férfi nevesítette is a kormányablak eljáró ügyintézőjét, akit meg is fenyegetett.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatásának elrendelését egy hónapra. Az ügyészség azért is indokoltnak látja a kényszerintézkedést, mert a gyanúsítottal szemben hasonló, személy elleni erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt két eljárás is folyik – tudatta az ügyész.

The post Erőszakkal próbálta visszaszerezni a jogosítványát, terrorcselekmény kísérlete miatt bűnhödhet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Több megyében is fokozott ellenőrzést rendelt el az országos rendőrfőkapitány

Biztonságpiac - Sun, 03/07/2021 - 04:35
Az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el az ország több megyéjében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

A tájékoztatás szerint Balogh János altábornagy vasárnap 0 órától szeptember 6-án 24 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el Bács-Kiskun megye, Csongrád-Csanád megye és Győr-Moson-Sopron megye közigazgatási területére, a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében.

The post Több megyében is fokozott ellenőrzést rendelt el az országos rendőrfőkapitány appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

„AZ ELHIVATOTTSÁG SOKAT SEGÍTHET”

Air Base Blog - Sat, 03/06/2021 - 14:11

A kanadai pilótaképzésről szóló sorozatom előző részeiben az NFTC-n dolgozó magyar oktatók segítségével betekintést kaptunk a sugárhajtású képzés alapjaiba és a harckiképzésbe. Ezúttal egy olyan oktatót kérdeztem, aki a légcsavaros Harvard II típuson nem csak a diákokat, hanem az oktatókat is képezte.

Pető István főhadnagy tavaly nyáron tért haza Kanadából. A diákéveket is beleszámítva összesen tizenegy esztendőt töltött az észak-amerikai országban, amiből bő hét éven át oktatással foglalkozott. A kanadai légierő Moose Jaw bázisán lévő pilótaképző iskola (2 CFFTS – 2 Canadian Forces Flying Training School) egyik századának (Standards and Evaluation) parancsnokhelyetteseként és A kategóriás oktatójaként feladata volt a kiképzési és előremeneteli tervek készítése és azok végrehajtása, a leendő pilóták és az oktatók képzése és vizsgáztatása, oktatói kategóriák kiadása, oktatók továbbképzése valamint a műszeres engedélyek kiadása és hosszabbítása. Oktatási feladattal 1900 órát, összességében 2750 órát repült a légcsavaros-gázturbinás CT-156 Harvard II típuson.

- Már a középiskolában egyértelmű volt számodra, hogy a katonai repülés lesz a hivatásod?

- Akkor még nem. 1994-98 között voltam középiskolás, amikor még éreztette hatását a „Gerecse” néven emlegetett haderő átalakítás. Inkább civil pályára akartam menni, és majd egyszer, ha jól keresek, hobbiból repülni.

- Édesapád vadászpilóta volt. Neki mi volt a véleménye erről?

- Mivel akkoriban nagyon bizonytalan volt a jövőkép, ő mondta, hogy legyen egy civil szakmám, és ha érdekel a repülés, akkor repüljek civilben. Úgy gondolta, hogy abban sokkal több lesz a repülési élmény, mint az a bizonytalanság, ami a kilencvenes évek közepén-végén volt a honvédségnél. 1998-ban kezdtem a Műszaki Egyetemet, aztán volt egy év halasztásom. Édesapámat kiküldték Amerikába, az Air War College-ra tanulni és a nyelvi képzés után az egész család kimehetett egy évre. Kint nem sikerült olyan egyetemet találni, amelyet itthon is elfogadnak, ezért kifejezetten nyelvtanulási céllal beiratkoztam egy alabamai középiskola tizenkettedik osztályába. Úgy kezeltek, mint bármelyik helyi diákot, és a végén ott is leérettségiztem. Később, amikor nyelvtudás kellett egy álláshoz, az amerikai érettségi megléte többet segített, mint a hazai középfokú nyelvvizsga. Hazatérés után folytattam az egyetemet, és 2005-ben diplomáztam a közlekedésmérnöki karon, mint gépészmérnök, azon belül repülőgépész. Leginkább a hajtóművek, a gázturbinák irányába mentem el, majd ott maradtam doktori iskolán. 

CT-156 Harvard II

- Miért döntöttél úgy, hogy mégis a katonai repülés felé váltasz?

- Elkezdtem repülni motoros vitorlázógépen és szakszolgálati engedélyt szereztem, de nagyon hamar rájöttem, hogy a rendelkezésre álló anyagiak mellett ebből többet nem lehet kihozni. Az egyetem akkor sem fizette túl a tanársegédeit és felismertem, hogy ha többet szeretnék, mint jó időben, vízszintesen elrepülni A-ból B-be, akkor arra nem lesz pénzem. Huszonnyolc évesen, a jelentkezési korhatár elérése előtt két hónappal adtam be a jelentkezésemet katonai pilótának.

- Hogyan történt az átmenet a civil életből a katonaiba?

- Nagyon egyszerűen. Augusztus elején bevonultam, és már mentünk is egy hathetes katonai alapkiképzésre, Szentendrére. Szeptemberre végeztünk, folytattuk az ejtőernyős képzéssel majd az ugrásokkal, és utána ültünk az iskolapadba, hogy a földi előkészítés után elkezdhessünk repülni a Jak-52-essel. Szerencsém volt, mert olyan tanárok is oktattak Szolnokon, akik már az egyetemen is tanítottak engem. Például Óvári Gyula, aki a sárkányszerkezetek mechanikai részét oktatta, vagy Varga Béla, aki a hajtómű ismereteket tanította. Lényegében ugyanaz volt a tananyag, mint az egyetemen, csak nem éveken át, hanem röviden, összefoglalva. A tizennégy fős létszámunkkal talán mi voltunk az utolsó nagy csoport, utána drasztikusan levitték az 1-es fázis létszámát. Tudtuk, hogy csak hét ember mehet ki Kanadába. Kettéosztották a csapatot. Mi, az első turnussal kora tavasszal kezdtünk el repülni és nyár elején utaztunk volna ki, a második turnus utánunk kezdett és augusztus-szeptember körül utazott volna. Végül az lett, hogy a két csoportból nem külön-külön, hanem egyszerre válogatták ki a Kanadába utazókat, ami szerintem jobb kiválasztási lehetőséget adott. Nagyjából negyven óra Jak-52-es gyakorlattal, 2009 augusztusában utaztunk ki.

A Jak-52-es ma már kiállítási darab, a honvédség 2015-ben leállította a típust.

- Mi történik a kiérkezést követően?

- Gyors az átmenet, mert a kanadai képzés szervezettségben és infrastrukturálisan nagyon profi. Úgy kell elképzelni, hogy a diákoknak van egy programkoordinátora, aki mindent elintéz. Ő tudja, ha valaki családdal megy vagy egyedül, a lakóhelye készen várja. Mindent előkészítenek, a laptopokon használatra készen fent vannak a tananyagok, és amikor menni kell ruháért, sisakért, mentőmellényért, akkor minden ki van készítve az adott időpontra. Ez arról szól, hogy mi mindent biztosítunk, te pedig reggel nyolckor beülsz a tanterembe és kapod a tananyagot. Sok az egyéni felkészülés, amikor interaktív számítógépes tananyagon (CBT - Computer Based Training) kell végigmenni. Utána ezt az anyagot veszik át az oktatóval. Kicsit fordítottan működik, mint itthon, mert a magyar oktatási rendszerben az van, hogy a tanár leadja az anyagot és a diák megtanulja. Kint inkább az volt, hogy a tanár elmondja, hogy mit tanulj meg. Úgy mész be az órára, hogy az adott anyagot már átnézted, nagyjából tudod és utána megbeszéljük azt, hogy az általad megszerzett tudásból mi a lényeg és hogyan kell a gyakorlatban használni. A földi oktatók nagyon tapasztaltak, szerintem százezrével lehetne mérni a repült óráikat. A földi előkészítés nagyjából három-négy hónap. Ez egy intenzív időszak, utána kezdődik a szimulátor fázis, és a diák csak azután ülhet a repülőgépbe.

Magyar diákok első tanítási napja az NFTC-n.

- A szolnoki első fázis mennyire készített fel Kanadára? A napi rutin, a felkészülés, az értékelés mennyire volt hasonló?

- Nekem szerencsém volt, mert Semsei László alezredes úr volt az oktatóm, aki elég jól követte a kanadai menetet és mentalitást. Nagy hangsúlyt fektetett az előző feladat értékelése alapján a következő feladatra való felkészülésre. Kint Kanadában is ez az elvárás, azaz a következő feladatra az előző végén kezd el készülni a diák. A repülés utáni eligazításnak nem az a lényege, hogy elmondjuk, mit csinált rosszul a diák, hanem az, hogy elmondjuk neki, hogy ami nem ment, azt hogyan tudja kijavítani. Itt jön az oktató saját személyes technikája: ez az én technikám, te nem így csinálod, próbáld ki az enyémet. Vagy adni kell neki más tippeket a repülés során látottak alapján. A diák meghallgatja és lejegyzeteli az értékelést és az alapján már elkezd azon gondolkodni, hogy a következő feladatra hogyan készüljön fel. Ha ez másnap van, akkor egész este készülhet, le tud ülni és gyakorolni a mozdulatokat, amiket az oktató kért tőle. Másnap, repülés előtt, viszont már az aznapi sajátosságokhoz kell igazodni, ilyenkor már ezek vannak a fókuszban. Például az illetőnek műrepülést kell gyakorolnia, és tippeket kapott a bukfenc végrehajtására, akkor azt ő begyakorolja úgy, ahogy az oktató elmondta. Másnap viszont kiderül, hogy az adott légteret nem tudja használni. Akkor a délelőtti eligazítás arról szól, hogy melyik légtérben kell végrehajtani és ott mi lesz más. A felkészülés során tanultaknak nagyon meg kell maradniuk. Egyébként minden fázisban végigkísért minket az állandó tanulás. Cold Lake-ben a 4-es fázison is az volt, hogy a szombat a családé, a lazításé, csináljunk bármit, de vasárnap felkészülés és tanulás van. Összefoglalva úgy fogalmaznék, hogy a repülések csak kis megszakítások a felkészülésben.

- Diákként mi volt a legmeghatározóbb élményed?

- Talán nem csak számomra, de minden növendék számára az első egyedül repülés, főleg egy sugárhajtású gépen. Bár számomra a legnagyobb kihívás a 3-as fázis volt a Hawkon. Az különösen nehezen ment, egy új gondolkodásmódot kellett megtanulni.

Az egyik magyar diák felkészülése a feladatra.

- Milyen gondolkodásmódot?

- A 2-es fázis a légcsavaros Harvard típuson elsősorban a szelekcióról, az alap pilóta képességek kialakításáról szól. Mindent úgy kell csinálni, azokkal a paraméterekkel, ahogy le van írva. A 3-as fázis – annak idején a Hawkon volt, most már azt is a Harvardon repülik – sokkal inkább az igazi próba. Egy autós hasonlattal szoktam élni: eljutsz a rutinvizsga végéig, majd megtanulsz úgy vezetni, hogy valaki megmondja, hol fordulj jobbra, merre menjél egyenesen. Neked arra kell figyelni, hogy azt hajtsd végre, amit mondtak. A 3-as fázis viszont már arról szól, hogy el kell menned, mondjuk Szolnokról Budaörsre, egy adott helyre. Mindegy merre mész, de ha nem jó útvonalat választasz, és nem tudja az autód megcsinálni, az a te hibád. Ezt a fajta feladatorientált gondolkodást volt nehezebb alkalmazni. Addig minden elő volt írva, hogy hogyan kell csinálni, most meg el kellett jutnom valahova, de hogy miként, az már az én dolgom volt. Nekem ez nehezen ment, de végül sikerült és Cold Lake-ben, ahol ennek a gyakorlati hasznosítására volt szükség, már jól ment.

Hawk géppár. A harckiképzés mindenkinek örök élmény marad.

- Frissen végzett pilótaként hogyan lettél oktató?

- Amikor hazajöttünk Cold Lake-ből, Kilián tábornok úr volt Kecskeméten a parancsnok és mivel a Gripen átképzés időpontja bizonytalan volt, és az is, hogy addig mennyit tudunk repülni, felajánlotta a lehetőséget, hogy akit érdekel, visszamehet Kanadába oktatni, „amíg a Gripenre vár”. Kiképzési repülés nem jöhetett szóba, mert nem volt meg a Gripen átképzésünk. Ezért kértük, hogy ha lehet, a kétüléses Gripennel repüljenek egy-egy feladatot. Volt egy táblázatunk, hogy melyikünk repült a legrégebben a hátsó ülésben. Akkor ő ment el repülni, a következő feladatra pedig az, aki a következő volt és így tovább. Ez azonban nem típusrepülés volt, megfigyelőként repülhettünk tíz-tizenkét órát, hogy érezzük a gépet. Közben pedig fennállt a lehetőség, hogy visszamenjek Kanadába, mivel ott kellett az oktató. Ez volt az az időszak, amikor nagyon sok magyar oktató leszerelt és Kanadában vagy másutt folytatta a pályafutását. Jelentkeztem és tíz hónappal a hazaérkezésem után, visszatértem az NFTC-re. A tizenöt hetes oktatói képzés során először felfrissítették a korábban megszerzett elméleti és gyakorlati tudásunkat az első ülésből, majd ezután kezdődött a hátsó ülés átképzés. Oktatói módszertani képzést is kaptunk mind elméletben mind gyakorlatban, a végén pedig szimulált diákokkal teljes feladatokat hajtottunk végre. Az oktatói átképzés nagyon nagy része gyakorlat volt, nagyjából kilencven repült óra. Ez attól is függ, hogy valaki korábban repülte-e a Harvardot vagy egy vele egyenértékű típust. Aki nem, az egy hosszabb átképzést repül, aki igen, annak gyakorlatilag egy frissítést csinálnak, hogy visszakapja a pilótaképesítést és már ülhet is a hátsó ülésbe.

JAS 39D. Volt időszak, amikor a frissen végzett pilóták csak megfigyelőként repülhettek a hátsó ülésben.

- Milyen szakmai előélettel érkeztek oktatók az iskolára?

- A működési szabályzat szerint előnyös, ha az oktatónak van valamilyen csapatszolgálatban szerzett tapasztalata (operational experience), és egy előírás szabályozza, hogy hány olyan oktató lehet, akiknek nincs ilyen. Nem feltétlenül vadászrepülő tapasztalatról van szó, lehet szállítórepülő vagy helikopteres tapasztalat is, így mindenki a saját korábbi közösségében szerzett tudást adja hozzá az iskolához. A vadászok például az egyéni feladatmegoldó képességet, a műrepülést sokkal jobban át tudják adni, a szállítók a műszeres repülésben (IFR) szerzett tudást hozzák, a helikopteresek a kismagasságú navigációban jók, vagy aki a kutató-mentőktől jött, annak sokkal nagyobb a látás utáni repülésből (VFR) hozott tapasztalata. Mostanában egyre többen vannak azok, akik a 3-as fázis után pilóták lettek és utána máris oktatónak jelentkeztek. Én is így kezdtem, de akkor még kevesen voltunk ilyen háttérrel, mára ez sokkal inkább gyakorlattá vált, ezzel jobban tudják foglalkoztatni a frissen végzett pilótákat.

- Oktatóként mennyire alakult másként egy napod, mint diákként?

- Friss oktatóként szinte ugyanannyit és ugyanúgy készültem egy feladatra, mint egy diák. Csak nem a saját értékelő lapomat olvastam, hanem a diákét, akivel repülni fogok, hogy milyen tudást, technikát tudok neki átadni, hogy a legjobban fejlődhessen. Aztán később, ahogy gyűlt a rutin és kevesebb idő is elég volt a felkészülésre, jött a század adminisztráció. Sokáig a kiképzésért felelős tiszt voltam, felügyeltem mind az oktatótársak, mind a diákok képzésének menetét, kiképzési utasításokat állítottam össze speciális egyéni helyzetek esetére.

- Milyen egyéni helyzetek igényeltek megoldást?

- Miután B kategóriás oktató lettem, és már nem csak kizárólag a diákok oktatásával foglalkoztam, jobban részt vettem a század szakmai életében. Akkor lettem a kiképzésért felelős tiszt először a C majd később az A századnál. Azt figyeltük, hogy az egyes embereknek - diákoknak, oktatóknak egyaránt - hogy halad a szakmai fejlődése. Ha egy diák valamilyen okból, például komolyabb sérülés miatt tartósan nem repült, akkor megnéztük a jogszabályban, hogy milyen újraképzésre, frissítésre van szüksége és személyre szabottan összeállítottunk a számára egy kiképzési utasítást, hogy visszahozzuk arra szintre, amit ő kihagyott. Az oktatók esetében, ha például egy kollégám elment szülési szabadságra, amikor visszajött, megnéztük, hogy milyen oktatói kategóriába esik, és milyen újraképzésre van szüksége. A hölgyek három-négy, a férfiak egy-másfél évet maradhattak otthon. Amikor eljöttem, három-négy hölgy oktatott nálunk. Az ilyen hosszú kihagyás persze már egy extrém helyzet, nem ugyanaz mintha valaki kihagyott volna, mondjuk kilencven napot, ilyenkor már teljes újraképzés kell.

- Mennyire volt más érzés oktatóként, mint diákként beülni a Harvardba?

- Diákként nincs felelősség, legfeljebb kap valaki egy rosszabb értékelést, egyébként az oktató felel mindenért. Itt nem csak a jogi felelősségre gondolok, hanem arra is, hogy a diák a vizsgán és a való életben azt a tudást fogja bemutatni, amit az oktatójától kapott. Az első diákom első egyedül repülés előtti ellenőrzése során szerintem jobban izgultam a földön, mint ő repülés közben.

- Az első egyedül repülés előtt ki ellenőrzi a diákot?

- A kezdő, C kategóriás oktatók bizonyos korlátozással dolgoznak. Nem engedhetnek diákot az első egyedül repülésre, nem repülhetnek vele pótvizsgát vagy pótfeladatot, nem mehetnek a diákkal extra szimulátor feladatra, és nem engedhetik vizsgára őt. Ezeket csak egy nagyobb tapasztalatú oktató teheti meg. Nekem egy nagyon szimpatikus srác volt az első diákom. Én oktattam hét feladaton keresztül, a nyolcadikra jött valaki, aki leellenőrizte, hogy repülhet-e egyedül. A vizsga eredménye a diák értékelése, de hogy miket és hogyan tudnak a diákok végrehajtani, az nem őket minősíti, hanem az oktatót. Amikor a Standards-hez kerültem, ott statisztikát vezettünk és láttuk azt, hogy például az egyik században az egyik műszeres részfeladatból gyengébben teljesítettek a diákok. Ebből tudtuk, hogy ott valami gondnak kell lennie, mert több diákjuk is gyenge ebből a feladatból. Megbeszéltük, hogy a következő oktatói minősítő vizsgán ezt a feladatot fogjuk kérni annak a századnak az oktatóitól, hogy lássuk, mi lehet ennek az oka. Ők is gyengébbek ezen a téren vagy csak egész egyszerűen nem tudják átadni a tudást? Az oktatót minősítettük a diákon keresztül. Ha feltűnt, hogy ez már a második vagy harmadik eset ugyanabból a hibából, és ugyanazzal az oktatóval repült előtte, akkor nem a diák hibája, mert ő azt csinálja, amit mondanak neki. Ha nem tudja végrehajtani az egy másik dolog, viszont, ha végrehajtja, de hibásan, akkor az a kérdés, hogy ki tanította neki? Ezért volt bennem is a nagy izgalom, hogy jól sikerüljön a diákomnak, mert engem is minősít, hogy meg tudtam neki tanítani. Az ellenőrző repülés nagyon jól sikerült, mosolyogva jött vissza, az oktató pedig mondta, hogy egyedül repülhet.

- Kanadában hogy ünnepeltétek meg a legelső egyedül repülést?

- Pár havonta vannak századrendezvények, és ezeken a századparancsnok egy kis emléklappal ismeri el, hogy a diák egyedül repült. A diáktársak leöntik vízzel, vagy mostanában inkább megmerítik egy vízzel töltött kádban. Ez akkor vicces, ha mondjuk, valaki februárban repül először egyedül. Ilyenkor egy kicsit meg kell törni a jeget a vízben…

- Mi volt az, ami olyan kihívás elé állította a diákokat a Harvardon, amin át kellett segíteni őket?

- A tanulás tempója. Itt már nincs érem a részvételért, a tananyag nem úgy lett meghatározva, hogy mindenki el tudja végezni. Képesnek kell lenni önállóan készülni, a lehető legrövidebb idő alatt kell fejlődni - azaz a leggyorsabban és legolcsóbban megszerezni a tudást - és ha nincs meg a megfelelő fejlődés, akkor nem a ma divatos „azért ügyes vagy, mert megpróbáltad” a visszajelzés, hanem az, hogy „ez így kevés, tedd oda jobban magad”.

- Hogyan éli meg egy oktató, ha valakit el kell tanácsolnia a repüléstől? Volt ilyen diákod?

- Sajnos volt. Nagyképűség lenne azt mondani, hogy ugyanúgy megviseli az oktatót, mint a diákot, mert ez sok mindentől függ. Amikor egy olyan diákról volt szó, akiről tudtuk, hogy a telefonkönyvet is megtanulja, ha kell és minden nap száztíz százalékban odateszi magát, de egyszerűen nem megy neki, akkor szörnyű érzés volt, mert mindig azt kerestem, hogy mit lehetne még tenni, milyen tudás tudnék még átadni neki. Viszont amikor valaki csak tingli-tangli módon próbálkozott, és nem jött össze neki, ott nem volt ilyen érzés.

Az igazi kihívást a Hawkkal végrehajtott feladatok jelentik.

- Mi vagy ki dönti el, hogy melyik diák folytathatja a képzést a Hawkon?

- A Hawk esetében létszámok vannak. Mi például tudtuk, hogy heten megyünk Kanadába, és hárman vagy négyen mehetünk Hawkra. Végül hárman mentünk. Ennyi helyet vettünk meg, a haderő tervezési szinten ennyi fővel számoltak. Ilyenkor úgy működik a dolog, hogy a vizsga és a tanulmányi átlag szerint mindenki kap egy számot, hogy a kurzust milyen eredménnyel végezte el. A számok alapján sorba teszik a diákokat, meghúzzák a vonalat, a vonal felettiek mennek a Hawkra, a többiek maradnak.  

Csábító lehetőség a Horneten repülni, de Kanadában nem minden pilóta választja az azzal járó életformát. 

A kanadaiaknál máshogy működik, mivel ők választhatnak, ami egy nagyon szimpatikus megoldás. Amikor a 2-es fázisra kerülnek, a kurzus vezetője azt mondja, hogy itt van három hely, írjátok be, hogy sorrendben mivel szeretnétek repülni: vadászgéppel, helikopterrel, vagy szállítógéppel. A kurzus végén megnézik, hogy kinek van olyan eredménye, amivel vadászra mehet, mert azért annak is van egy minimum követelménye. Lehet, hogy öten vannak, akik megfelelnek a követelményeknek, de csak három akar vadászpilóta lenni és akár az is előfordulhat, hogy a legjobb eredményt elért pilóta helikopterre akar menni és csak a második helyen jelölte meg a vadászt. Ekkor a kurzus vezetője elbeszélget vele, hogy neked lettek a legjobbak az eredményeid, nem gondoltad meg magad? Ha a válasz az, hogy a vadászt és a szállítót csak megjelölte, de világéletében forgószárnyason akart repülni, mert szerinte az a legjobb dolog, akkor nem erőltetik, a képességeit abban a közegben fogja alkalmazni, ahol szeretné. Tehát nem azért kerül helikopterre, mert valahol lemorzsolódott, hanem mert azzal szeretne repülni. Az is szempont lehet, hogy olyan kisebb, elszigetelt városok közelében vannak a vadászbázisok, mint Cold Lake vagy Bagotville, ami egy keleti vagy nyugati partról származó diáknak esetleg nem felel meg, és úgy dönt, hogy inkább szállítógépen repülne, de egy nagyváros környékén akar élni.

A kanadai légierőnél nem kényszerpálya a helikopter, vannak, akik kifejezetten forgószárnyason akarnak repülni.

Azután ott az átjárás lehetősége is. Volt olyan kanadai kollégám, aki helikopteres volt, aztán Harvardra került, majd elment vadászra és utána visszajött oktatónak. Vagy az utolsó századparancsnokom, aki C-130-ason és Sea King helikopteren is repült és most Harvardon oktató. Előfordulhat az is, hogy az illető nem azt kapja, amire számított. Az egyik kollégánk emiatt helikopterről jött vissza oktatni és azt mondta, hogy majd megpróbálja a több hajtóműves képzést. Egy kanadai pilótának van egy karrier-menedzsere, aki leül vele és elmondja, hogy például itt idén egy hely van, ott jövőre kettő, helikopterre már mehetnél holnap, kutató-mentőre holnapután, és így tovább. Tájékoztatja, hogy mire számítson, hol és nagyjából mikor lesz az átképzése. A kanadai pilóták többnyire azt kapják, amit szeretnének, attól függően, hogy az előző beosztásban hogy teljesítenek. Hozzáteszem, hogy a döntő többség ugyanabban a közösségben húzza le a karrierjét, ahova kerül, de van lehetőség váltani, hiszen megszerezte a pilótaszárnyakat. Nálunk, akik a „legyél vadászpilóta” szemléletben mentünk ki, alapból fel sem merült a helikopter vagy a szállítógép.

- Hogyan lesz egy diákokat oktató pilótából az oktatók oktatója?

- Én a Standards századnál voltam, így főleg vizsgáztatással foglalkoztunk, illetve mivel az idősebb kollégákkal mi rendelkeztünk engedéllyel minden feladattípusra - három gépnél nagyobb kötelék, földközeli kötelék, műszeres minősítések – ezeket a feladatokat oktattuk is. A napjaink ugyanúgy alakultak, mint máskor, csak több volt a konzultáció, mert nem egy diákkal, hanem egy oktató kollégával dolgoztunk. Annak is megvoltak a fokozatai, amíg idáig eljutottam. Először mindenki C kategóriás oktatóként kezd, és csak alapfeladatokat oktathat, majd B kategóriásként már oktatótársainak is oktathat reptechnikát. Korábban fél évig lehetett valaki C kategóriás és ez alatt száz órát kellett oktatnia. Most ez egy év és ugyanúgy száz oktatott óra. Amikor valaki közeledik a száz órához és reptechnikailag annyit fejlődött, hogy megpróbálhatja a B kategóriás vizsgát, akkor a századnál a kiképzésért felelős ember – nekem is ez volt a feladatom – betervezteti azokra a feladatokra, amik ahhoz kellenek, hogy elméletben, oktatásmódszertanban, reptechnikában B kategóriás szintre felkerüljön. Ezután felterjesztik vizsgára, a Standards századtól lejön egy vizsgáztató és végrehajtat vele egy B kategóriás feladatot. Ha ez eléri az elvárt szintet, akkor B kategóriás oktató lesz.

Útvonalon, az USA legmélyebb tava, az egykori vulkán helyén kialakult Crater Lake felett.

- A B-ről az A-ra is így működik vagy az már egy nagyobb ugrás?

- Az A már nagyobb ugrás, ott sokat számít az egyéni képesség. Előbb-utóbb minden C kategóriásból B kategóriás lesz és ők viszik a hátukon az iskolát. Az A kategóriás viszont az, akiben megvan a képesség és a szándék is, hogy már ne csak magát az oktatásmódszertant oktassa, hanem azt is, hogy egy B kategóriás oktató hogyan oktassa az oktatásmódszertant. Ha egy B kategóriás oktatón látszik, hogy lelkes, odafigyel, nagy szakmai felkészüléssel oktat, látható az eredmény a diákoknál és az általa felkészített oktatók is jól szerepelnek a vizsgán, és úgy vélik, hogy jó lenne A kategóriás oktatónak, akkor felterjesztik. Az iskolavezetés és a századparancsnok megtárgyalják, hogy lehet-e belőle A kategóriás oktató, mert itt már arról is szó van, hogy példát kell mutatnia. Előfordult, hogy valaki megszegett bizonyos szabályokat és a büntetése az volt, hogy elvették tőle ezt az oktatói kategóriát. Visszaminősítették, mert aki repülési szabályt sért, az nem érdemes az A kategóriára. Ha ilyet tesz, nem buktathat meg diákot szabálysértésért, mert a diák is mondhatja, hogy azért buktat meg, amit ő is megtett? Az A kategóriás oktatók azok, akik felkerülhetnek a FIS-be (Flying Instruction and Standards Section) és ott az oktatókat képzik. Ott megkapná a többi oktatótól, hogy éppen te mondod, aki egy hónapja szabályt sértett, és így várod el mástól, hogy betartsa? Nem mindenki akar A kategóriás oktató lenni van, aki jól elvan a diákok oktatásával és nem akar foglalkozni még az oktatásmódszertan oktatásával is. Nincs ezzel gond, ha valakinek nincs kedve csinálni, akkor ne is csinálja.

- Az oktatói beosztás meghatározott időre szól?

- Egy évre szól, de az A kategória esetében néha két évre is megadják. Az oktatói pecséten van egy lejárati idő. Ha valaki nem repül harminc napig, akkor kell neki egy harmincnapos helyreállítás. Addig nem oktathat, de oktató marad. Ha nem is repült harminc napig, de a harmincegyedik napon helyreállították, a harminckettediken viheti a diákot. Ha viszont nem oktat kilencven napig, a következő napon már nem oktató. Mindegy hogy az oktatói kategóriája majd csak később jár le, helyreállítás kell, és ha levizsgázott, oktathat. A nagy különbség a visszaképzés idejében van, nem mindegy, hogy például egy év kihagyás után egy pár száz órás oktatót, vagy egy háromezer órásat kell helyreállítani.

Harvard kötelék

- Ennyi élmény és tapasztalat után mi szólt a hazatérés mellett?

- Ez a hét év elég volt. Igaz, hogy más-más diákkal vagy oktatóval repültünk, és voltak nagyon jó repülések, például amikor elvihettük a gépet ezerkétszáz mérföldön belül szinte bárhova, vagy amikor a saskatchewani repülőnapon két magyar oktató repült bemutatót, de maga a napi rutin ugyanaz volt. Nagyjából elértem mindent, nem volt már benne a kihívás, inkább csak ismétlődött minden. Azért nem lett meg a háromezer óra a típuson és a kétezer oktatóként, mert bejött a koronavírus-járvány. Ha normálisan megy az év, akkor júliusra, amikor hazajöttem, meglett volna ez a két kerek szám.

- Folytatásként miért a szállítórepülés és a Falcon 7X mellett döntöttél?

- Leginkább az életkor és az egészségi állapot miatt. Közel háromezer óra a katapultülésben nem múlik el nyomtalanul, és bár fantasztikus volt annak idején Gripennel repülni, a kilenc g maradjon meg a fiatalok játékszere. Mivel majdnem a teljes eddigi katonai repülő karrieremet külföldön töltöttem, nem volt tapasztalatom sem a szállítórepüléssel, sem az új típusokkal kapcsolatban. Megkérdeztem a srácokat, és ők azt mondták, hogy hajlandó vagyok-e tíz-tizenegy órát ülni úgy egy gépben, hogy cserébe például a tengerentúlon szállok le. Mert nem mindenki hajlandó rá. Nekem az volt a döntésem, hogy ha már több napra elrepülök, akkor szívesen elmegyek a világon bárhova. Így amikor a parancsnok úr a döntésemről kérdezett, én a Falcont választottam.

Dassault Falcon 7X

- Mennyire nehéz átállni a Harvardról és az oktatói szemléletről arra, hogy a Falconon két pilóta osztja meg a feladatokat?

- Az oktatói szemléletről azért nehéz, mert ott már szinte mindent tudott az ember, itt pedig még nincs meg az az elméleti és gyakorlati tudásom, amihez hozzászoktam. A kétfős munkamegosztás szerintem nehezebb lesz, mert eddig mindig úgy repültem, hogy mindent magam csináltam, most pedig nagyon szigorú a feladatmegosztás rendje, és a két pilóta munkaterülete közé húzott képzeletbeli piros vonalat csak nagyon jó indokkal lehet átlépni.

- Az eddigi pályafutásod során mi volt az az élmény, amikor úgy érezted, hogy érdemes volt a civil életről a katonai repülésre váltani?

- A bakancslistámról két dolog már nem fog összejönni. Az egyik: valamit ledobni vagy ellőni úgy egy repülőgépről, hogy azt akarom is. A másik: együléses gépben repülni, és nem egy kétülésesben egyedül. Olyanban, mint a Gripen Charlie változata, ami egy igazi vadászgép, egy emberre tervezték. Ettől függetlenül meghatározó élmény volt az első egyedül repülés. Amikor a Hawkkal először gurul a pályára az ember és ott a tudat, hogy kapott egy sugárhajtású gépet, amiben ő ül egyedül és repülhet vele! Természetesen, amikor a korábbi fázisnál tartottunk, az első egyedül repülés a Harvardon is ilyen volt; itt ülök egy ilyen gépben és vihetem! Azután amikor az ember pilótává vált és a képzés végén volt egy 4-1 elleni feladat Cold Lake-ben. Két diák repült egy-egy gépben egyedül, a másik három gépben egy-egy oktató volt. Egy megtervezett harci feladat volt, ahol le kellett bombázni a célt, le kellett küzdeni az ellenséget, légiharcolni kellett, én pedig egyedül ültem a gépben, egy kötelékben. Az olyan volt, hogy nem tudnám visszaadni, hogy abban az egy óra húsz percben pontosan mi történt, de megtörtént.

- Mit tartasz a legfontosabbnak ahhoz, hogy valaki, aki egyébként alkalmas pilótának, valóban azzá is válhasson?

- A legfontosabb, hogy akarja csinálni. Sok áldozattal jár, nem csak az illető, hanem a közvetlen környezete részéről is és sok minden rámehet arra, hogy valaki az álmát kergesse. Ha valakiben nincs meg az elhivatottság, hogy ezt akarja csinálni, akkor nem fog menni. Ha ez arról szól, hogy vasárnap tanulunk, akkor vasárnap tanulunk, mert hétfőn már késő lesz. Így is lehet buktató, mert az ember elérheti a képessége és a tudása határát, de az elhivatottság sokat segíthet.

* * *

Fotó: Pető-, Majerik-, Szabó-archív, Royal Canadian Air Force, Szórád Tamás. A cikk nyomtatott változata két részben, az Aeromagazin 2020 december - 2021 januári összevont számában és a 2021 februári számban jelent meg.


Categories: Biztonságpolitika

Szörnyű: meg akarta ölni nyolcéves fiát egy nagykanizsai nő

Biztonságpiac - Sat, 03/06/2021 - 07:35
Rendszeresen bántalmazta gyermekét és saját szüleit is az a nagykanizsai nő, aki tavaly nyáron kádba fojtva meg akarta ölni a nyolcéves fiát – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Pirger Csaba az előzményekről azt közölte: a jelenleg 39 éves nőnek 2017-ben megszakadt az élettársi kapcsolata közös gyermekük apjával, mert az asszony rendszeresen alkoholt fogyasztott. Előfordult, hogy az üveget az akkor még csak ötéves fia rejtette el az anyja elől, aki ezért meg is verte őt.

A bíróság fiút az előzmények miatt az apánál helyezte el, de a nő is rendszeresen láthatta a fiát, ilyenkor azonban leittasodott, a szeszt gyakran nyugtatókkal együtt fogyasztotta. A szüleivel is számtalanszor összevitatkozott, a tettlegességig fajuló veszekedések miatt több alkalommal rendőri intézkedésre is szükség volt.

A nő tavaly tavasszal is a fia jelenlétében bántalmazta az édesapját, aki néhány hónap múlva meghalt, az agresszív, erőszakos nő pár nappal a haláleset után az akkor éppen megint nála lévő nyolcéves fiút hibáztatta ezért. Az ittas, hisztérikus állapotban lévő asszony a lakásban üldözte és ütötte a gyerekét, miközben azt hajtogatta, hogy megöli, közben az ezt megakadályozni próbáló nagymama is megsérült.

A fiú az őt üldöző anyja elől a fürdőszobába menekült, ahol a nő folyamatosan tovább fenyegette a megölésével. A gyereket vízbe akarta fojtani, ezért a kád csapját megeresztette, a fiút pedig a nyakánál szorongatta, hogy a fürdőkádba lökje, a gyerek csak a nagymama érkezésével tudott kimenekülni a szorításból.

A lakásban folytatódó üldözés és bántalmazás közben a nagymamának sikerült lefognia annyi időre a lányát, hogy a gyereket az utcára küldje segítségért. A félmeztelen, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett fiú végül egy járókelőt állított meg segítséget kérve.

A Zala Megyei Főügyészség emberölés előkészülete és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a nő ellen.

The post Szörnyű: meg akarta ölni nyolcéves fiát egy nagykanizsai nő appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Kreml szerint a Navalnij-botrány miatti szankciókkal Washington és az EU beavatkozott az orosz belügyekbe

Biztonságpiac - Sat, 03/06/2021 - 06:35
A Kreml Oroszország belügyeibe való elfogadhatatlan beavatkozásnak tekinti az Egyesült Államok és az Európai Unió által a Navalnij-ügy címén meghirdetett legújabb szankciókat – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

“Ezek semmi mást nem jelentenek, mint beavatkozást Oroszország belügyeibe. Egészében véve csak sajnálkozásunkat tudjuk kifejezni azzal kapcsolatban, hogy azok, akik ebben az esetben opponenseink, éppen ilyen, a kétoldalú kapcsolatokra abszolút romboló hatást gyakorló módszerekhez folyamodtak” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy Moszkvának a Washingtonnal és Brüsszellel fennálló viszonya amúgy is “siralmas állapotban” van.

Peszkov “felháborítónak” nevezte azt az amerikai vádat, miszerint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) köze van Alekszej Navalnij ellenzéki politikus augusztusi “állítólagos megmérgezéséhez”. Felszólította az amerikai és az európai felet, hogy ha ennek az állításnak alátámasztására érvei és bizonyítékai vannak, akkor terjessze elő őket.

“Abszurdnak” és “alaptalannak” nevezte azokat a büntetőintézkedéseket, amelyeket a nyugati országok a Navalnij-üggyel kapcsolatban az orosz államapparátus és erőszakszervezetek több vezetője ellen bevezettek.

Egyúttal “hatástalannak” is nevezte a szankciókat, rámutatva, hogy azok az érintett magánszemélyek esetében gyakorlatilag csak “megkettőzik” azokat az orosz jogszabályokat, amelyek amúgy is megtiltják számukra, hogy külföldi kintlévőségekkel rendelkezzenek. Közölte, hogy Moszkva a szankciók nyomán sem kívánja megszakítani a kapcsolatait az európai és az amerikai rendvédelmi szervekkel, és mindent elkövet annak érdekében, hogy az orosz állampolgárok jogai ne sérüljenek.

Közölte, hogy a szakosodott állami szervek az orosz vezetés elé fogják terjeszteni a válaszintézkedésekre vonatkozó javaslataikat. Hangsúlyozta, hogy Moszkva be fogja tartani a kölcsönösség elvét az államközi kapcsolatokban, és ellenlépései az orosz állampolgárok érdekeit fogják szolgálni.

Az EU kedden négy orosz vezető ellen hirdetett szankciókat Navalnij letartóztatása miatt, az emberi jogok megsértésére hivatkozva. Ezután az Egyesült Államok is büntetőintézkedéseket léptetett életbe magánszemélyek, valamint 14 olyan jogi személy ellen, akiket/amelyeket biológiai és vegyi fegyverek gyártásával vádolt meg.

Marija Zaharova külügyi szóvivő a Vesztyi FM állami rádiónak nyilatkozva kifogásolta, hogy Washington a vegyi fegyverek elleni küzdelem harcosaként pozicionálja magát, holott nem semmisítette meg a készleteit úgy, ahogy szerinte Moszkva tette évekkel ezelőtt. Zaharova hangot adott álláspontjának, miszerint az Oroszország elleni szankciók bevezetésével az EU és az Egyesült Államok saját belső problémáiról, egyebek között a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni védekezésben megmutatkozó nehézségekről kísérelte meg elterelni a figyelmet.

Azt hangoztatta, hogy a Washington és Brüsszel közötti “vélt partnerség” csak a ruszofóbián alapul.

Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke ugyancsak a Vesztyi FM hallgatóságához szólva azt sürgette, hogy a nyugati szankciókra válaszul Oroszország állítsa le annak az üzem- és kenőanyagnak exportját, amelyet az ukrán hadsereg az ország délkeleti területeit ellenőrzésük alatt tartó szakadárok elleni harcban használ. Úgy vélekedett, hogy Moszkvának ezt már régen meg kellett volna tennie.

The post A Kreml szerint a Navalnij-botrány miatti szankciókkal Washington és az EU beavatkozott az orosz belügyekbe appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lezuhant egy katonai helikopter Kelet-Törökországban, kilenc halott

Biztonságpiac - Sat, 03/06/2021 - 06:35
Lezuhant egy török Cougar típusú katonai helikopter a kelet-törökországi Bitlis tartomány Tatvan körzetében. A balesetben tizenegy katona meghalt – közölte a török védelmi minisztérium.

A szárazföldi erők helikoptere Bingöl tartományból tartott a még keletebbre fekvő Bitlisbe, de fél órával a felszállást követően megszakadt vele a kapcsolat.

Az incidens pontos okáról egyelőre nincs információ. Sajtóbeszámolók szerint technikai hiba vagy rossz időjárási körülmény áll a szerencsétlenség hátterében, a támadás lehetőségét kizárták.

Az NTV török hírtelevízió úgy tudja, hogy tábornoki és főtiszti rendfokozatú katona is tartózkodott a légi járművön. Az értesülést hivatalos forrásból nem erősítették meg.

The post Lezuhant egy katonai helikopter Kelet-Törökországban, kilenc halott appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hullanak a fejek az oneşti-i kettősgyilkosság miatt

Biztonságpiac - Sat, 03/06/2021 - 04:35
Túszul ejtette, majd megölte hétfő este az egykori lakása felújításán dolgozó két munkást egy férfi a romániai Onesti-en – közölték a romániai hírforrások.

A Digi24 hírtelevízió beszámolója szerint a 68 éves férfit és családját évekkel korábban kilakoltatták a tömbházlakásból. Az ingatlannal még 2008-ban kártalanította a bíróság egy büntetőperben azt a vállalatot, amelytől a túszejtő felesége sikkasztott.

A vállalat hétfőn két munkást küldött a lakásba, hogy elkezdjék a felújítási munkálatokat. A korábbi tulajdonos késekkel felfegyverkezve behatolt a lakásba, megkötözte a munkásokat, és maga értesítette a rendőrséget a túszejtésről. Cserében a lakás fölötti tulajdonjoga visszaállítását kérte.

Egy rendőrségi túsztárgyaló négy órán át próbálta meggyőzni a túszok elengedéséről. A rohamrendőrség akkor hatolt be a lakásba, amikor segélykiáltásokat hallott bentről. Ekkor azonban már mindkét munkást leszúrta. Egyikük a helyszínen, a másikuk a kórházba szállítás közben életét vesztette.

A rendőrök többször rálőttek a túszejtőre, őt is súlyos sebesülésekkel szállították kórházba. A rendőrség őrizetbe vette a túszejtő feleségét, akit cinkossággal gyanúsítanak.

Elrendelte Lucian Bode belügyminiszter a Bákó megyei rendőr-főkapitányság vezetőjének és helyettesének, valamint az oneşti-i rendőrség vezetőjének és helyettesének leváltását az Oneşti-en történt kettős gyilkosság miatt. A tárcavezető ugyanakkor ügyészségi vizsgálatot kér a rendőrségi beavatkozás ügyében szolgálati hanyagság miatt. Elmondása szerint a Bákó megyei rendőr-főkapitányság helyettes vezetője későn ment ki a helyszínre, mert alábecsülte az esemény fontosságát. “Bár az elkövető több ízben is azzal fenyegetőzött, hogy erőszakhoz fog folyamodni, nem rendelték el a törvény által előírt intézkedéseket. A megyei rendőr-főkapitányság vezetősége nem vett figyelembe minden rendelkezésére álló adatot, ugyanakkor nem tájékoztatta pontosan és teljes körűen a felettes szerveket további erőforrások mozgósítása érdekében” – fogalmazott. Bode kiemelte, az oneşti-i rendőrség vezetője és annak helyettese figyelmen kívül hagyta az elkövető múltbeli magatartásával kapcsolatos információkat, és nem dokumentálták megfelelően a korábbi fenyegetőzéseket. A miniszter szerint ugyanakkor nem volt megfelelő kommunikáció azok között, akik a parancsokat adták, így nem volt összehangolt az akció, és senki nem vállalta a felelősséget a történtekért.

The post Hullanak a fejek az oneşti-i kettősgyilkosság miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.