1976-ban új típus jelent meg az Egyesült Államok repülési és űrhajózási hivatala, a NASA különleges repülőgépeket felvonultató flottájában. Az eredetileg üzleti repülőgépnek tervezett Grumman Gulfstream II-esek beszerzésének célja az volt, hogy az űrrepülőgépek leendő parancsnokai és pilótái rajtuk tanulják meg és gyakorolják az űrhajózásban újnak számító manőver, a repülőgépszerű leszállás végrehajtását.
Az 1970-es években a Hold-program és a hozzá kapcsolódó Apollo repülések majd a Skylab űrállomás kifutásával a NASA figyelme a többször felhasználható űrrepülőgép (Space Shuttle) felé fordult. A hivatalosan STS-nek (Space Transportation System) nevezett űrjármű két szilárd hajtóanyagú rakéta és a közöttük elhelyezett nagyméretű üzemanyagtartályból táplálkozó saját rakétahajtóművei segítségével jutott földkörüli pályára. Ha a felbocsátás emlékeztetett is a korábbi rakétaindításokra, azt már a laikus érdeklődő is látta, hogy a visszatérés más volt, mint az a hagyományos űrhajók esetében történt. A Mercury, Gemini és Apollo űrhajók visszatérő egységei – az egyszer használatos rendszer egyetlen megmaradt részei – ejtőernyővel értek földet. Pontosabban vizet, mert az amerikaiak a szovjetektől eltérően nem a szárazföldre, hanem az óceánra tértek vissza. Ezzel szemben az űrrepülőgép, nevéhez illően, repülőgépszerűen szállt le. Ez a manőver a vitorlázógépek leszállásához hasonlított, mert a jármű a hajtóművek tolóereje nélkül, a helyzeti energiát mozgási energiává alakítva, egészen a földetérésig siklásban volt. Persze nem kecses szárnyalásra kell gondolni, mert száz tonna körüli maximális leszállósúlyával, nagy felületi terhelésű deltaszárnyával és mindössze 4,5-ös siklószámával az űrrepülőgép igencsak igyekezett lefelé. A jármű vezetésére a személyzet két tagja volt kiképezve, a parancsnok és a pilóta. Az űrrepülőgép parancsnoka a leszállás hangsebesség alatti fázisában vette át a kézi irányítást és a pilóta segítségével hajtotta végre leszállást. A pontos földet érésre csak egyetlen esélyük volt, hiszen hajtóművek híján egy elhibázott megközelítésnél nem rendelkeztek az átstartolás lehetőségével.
Az ADHU25 részeként ma Lynx gyalogsági harcjárművek hajmáskéri harcszerű vasúti kirakodását nézhettük meg Hajmáskéren egy frappánsan megrendezett bemutató keretében.
Hiúzos szerelvény a hajmáskéri vasútállomáson, kirakodás előtt. A mai napig a falu főutcáján végzett katonai vagonírozás a fotós számára ajándék. Jóformán minden más szempontból, fogalmazzunk úgy, hogy "kihívás". Na de a bölcs Papod látott már különbeket is...
Helikopteres biztosítás, ajtólövésszel. Jól látni a "spoiler" helyzetben lévő pilótafülke-ajtókat.
A földön a már devagonírozott egyik Lynx biztosít nyugati irányba.
Miniszteri beszéd az állomás rakodóján, a háttérben kirakodásra váró és már kirakott Lynxek, más támogató járművek.
Előre a pőrekocsikon a rámpa felé. A Lynx kissé szélesebb, mint a pőrekocsi, ami nagy odafigyelést igényel a leborulást elkerülendő.
Nyikorog a gumibetét, fordul a menet irányába a szerelvény utolsó Lynxje.
...aztán a kirakodás menetét egyszer csak "ellenséges dróntámadás" zavarja meg...
...a "ledobott bomba robbanásától" katona a földön...
...akit rögvest ellát az eü...
...miközben a további levegőből jövő támadásoktól a C-UAS "Skyfend" drónpuska és a győri VSHORAD oltalmaz egy IFP-s Gidrán (antenna-kamera árbóc a háttérben) empatikus támogatásával...
...hogy földre is kényszerítse az egyik támadót.
Az incidens kezelése után megindul a kirakott Lynxek menete...
...a gyakorlótéren lévő várakozási körlet felé. Lassan fellélegezhetnek a zárásnál várakozni kényszerülő autósok is (lásd fenn, "kihívások").
Zord