A Lévai és a Vágsellyei járásban is zavartalanul zajlik a szavazás. A Lévai járásban eddig egyetlen panasszal kellett foglalkozni, egy választó a község pecsétjének színét kifogásolta a választási borítékokon.
40 perccel tovább fog tartani a kampánycsend, 22:00 helyett csak 22:40-kor ér véget, mivel az egyik szavazókörben rosszul lett a választási bizottság egyik tagja, emiatt szünetelt a szavazás.
Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román határ közelében lévő ukrán célpontok ellen - közölte szombaton a román védelmi minisztérium (MAPN).
Gímeskosztolányban egy agresszív férfi megrongálta a szavazóurnát. A választást nem kellett megszakítani, a férfit kivezette a helyiségből a rendőrség.
Külföldi megfigyelők is érkeztek a parlamenti választásra, közölte Facebook-oldalán a belügyminisztérium.
Peter Stano, az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője által megerősített információk szerint eddig hét tagállam élt azzal a lehetőséggel, hogy az Európai Védelmi Ügynökségen (EDA) keresztül, az Európai Békekeret keretében 155 milliméter kaliberű tüzérségi lőszert és rakétákat szerezzen be Ukrajna katonai erejének biztosítására.
A konzervatív politikus mindkét, kormányfői jelöltségéről döntő parlamenti szavazást elveszítette.
A szervezet legfőbb döntéshozó testülete pénteken ülésezett, hogy megvitassa a koszovói helyzetet. A szövetségesek mély aggodalmukat fejezték ki az Észak-Koszovóban növekvő feszültségek miatt.
A korábbiakhoz hasonlóan az Autumn Variations című lemez producere is a National amerikai rockzenekar tagja, Aaron Dessner volt.
Néhány napra lezárják a szenci járásbeli, pozsonyivánkai (Ivanka pri Dunaji) vasúti átjárót – tájékoztatott a közösségi hálón a Pozsonyi Kerületi Rendőrfőkapitányság. A Poľovnícka utcai vasúti átjáró szombaton (szeptember 30.) 8 órától szerdán (október 4.) 15 óráig lesz lezárva.
Szinte naponta kerülnek a pozsonyi gyermekkórház sürgősségi osztályára olyan gyerekek, akiknél valamilyen gyógyszer toxikus hatása okozott tüneteket. Az olyan esetek a leggyakoribbak, amikor véletlenül nyelnek le valamilyen gyógyszert a gyerekek, de az olyanok is, amikor ártani akarnak maguknak, vagy gyógyszerrel akarnak öngyilkosságot elkövetni - mondta el a TASR hírügynökségnek Marcel Brenner, a kórház sürgősségi osztályának főorvosa.
Lemondott több mint húsz polgármester csütörtökön és pénteken Szerbiában, köztük a belgrádi főpolgármester, így az érintett településeken akár már december 17-én előrehozott önkormányzati választásokat tarthatnak.
58 779 választópolgár szavazott levélben külföldről, ami rekord. Eredetileg összesen 72 993-an regisztráltak a levélszavazásra. A szavazólapot tartalmazó válaszborítéknak szeptember 29-én délig kellett megérkeznie a belügyminisztériumba – tájékoztatta a TASR-t a tárca sajtóosztálya.
Az euróövezetben 4,3%-ra csökkent az éves inflációs ráta az augusztusi 5,2%-ról. A magyar infláció ennek több mint háromszorosa.
Szinte minden meteorológiai állomáson rekordmagas hőmérsékleteket mértek szeptemberben. Csütörtökig (szeptember 28.) a legmagasabb havi átlaghőmérsékletet Pozsony-Koliba térségében mérték, 20 Celsius-fokot.
Kadirov él és büszke a fiára. Ukrán sikerek a Krimben. A Hegyi-Karabah Köztársaság vége. A csallóköznádasdi származású Sátor Balázs nemzetközi fejlesztési szakértővel beszélgettünk.
A felsőlégúti megbetegedések terjedése miatt csütörtöktől előreláthatólag október 8-ig látogatási tilalmat rendelt el a geriátriai osztályon a Nagyszombati Egyetemi Kórház. (tasr)
Lengyelország a cseh határszakaszon is intenzívebbé tette a közúti ellenőrzést, miután hasonló intézkedéseket vezetett be a lengyel-szlovák határ közelében - közölte meg csütörtökön Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
A parlamenti választás kapcsán arra figyelmeztet a rendőrség, hogy egyesek visszaélhetnek a mesterséges intelligenciával.
Pages