Gömörben alacsony volt a választási részvétel, ezen belül a Rimaszombati járásban volt a legalacsonyabb az egész országban. A választást itt nagy előnnyel a Szövetség-Aliancia nyerte, és a Rozsnyói járásban is jól szerepelt, a második lett – derül ki a statisztikai hivatal választási eredményeiből.
Orosz hackerek megtámadták a brit királyi család honlapját, ami nagyjából 90 percre leállt. A támadást a Killnet csoport vállalta magára, a rendőrség szerint nem sikerült betörniük a rendszerekbe, sem a tartalomba.
A Smer-SD-n múlik, hogy megszólítja-e a Hlas-SD-t, és egy harmadik pártot, vagy a KDH és az SNS mellett dönt. Fontolóra veheti egy négyes koalíció kialakítását is. A másik lehetőség, hogy a Progresívne Slovensko (PS) alakít kormányt – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Darina Malová, a Comenius Egyetem politológusa.
A Törökországban terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárthoz köthető Halhatatlanok Zászlóalja nevű fegyveres csoport állhat az ankarai robbantás mögött. Vasárnap reggel egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a belügyminisztérium épülete előtt, társát agyonlőtték. A detonációt követő lövöldözésben két rendőr megsérült.
Összesen 123, a parlamenti választással kapcsolatos panaszt és bejelenést regisztrált a rendőrség. A választás napján 93 bejelentést vettek nyilvántartásba – mondta Damián Imre, az országos rendőrfőkapitány helyettese a vasárnapi sajtótájékoztatón, és hozzátette, 6500 rendőr felügyelt a rendre a szavazás napján.
Pongrácz Bence ezüstérmet szerzett a prágai olimpiai kvalifikációs cselgáncs European Openen.
Vegyesen mozgott a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek kora estéhez képest. Az euró árfolyama 389,09 forintra csökkent fél nyolckor a péntek kora esti 389,30 forintról.
A Smer-SD, a Hlas-SD és az SNS koalíciójának megalakulása a legvalószínűbb – mondta a TASR hírügynökségnek Juraj Marušiak politológus, és hozzátette, van esély arra, hogy viszonylag stabil legyen ez a koalíció. A többi lehetőség szerinte túlságosan széles spektrumú lenne, ami veszélyeztetné a stabilitást.
23 helyre vonultak ki a mentők a szombati előrehozott parlamenti választás során. A legtöbb riasztást Pozsony megyében regisztrálták - tájékoztatott a közösségi hálón az országos mentőszolgálat operatív központja.
Tragikus balesettel zárult a hétvége. Vasárnap kora este értesítették a tűzoltókat, hogy lezuhant egy kisrepülő Szenice (Senica) város kataszterében, Csácsó (Čáčov) városrészben.
Pozsony megyében regisztrálták a legmagasabb választási részvételt a szombati (szeptember 30.) parlamenti választáson. A választópolgárok 74,46 százaléka ment el szavazni. A legalacsonyabb részvételi arányt Kassa megyében regisztrálták, ahol a választók 60,78 százaléka járult az urnákhoz - derül ki a statisztikai hivatala által közzétett hivatalos eredményekből.
Ódor Lajos miniszterelnök tiszteletben tartja az emberek választását, szerinte a szavazópolgárok demokratikusan és szabadon döntöttek – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Peter Majer, a kormányfő szóvivője, és hozzátette, az előrehozott parlamenti választás eredményét társadalmunk tükrének tekinti.
Pozsonyban a Progresívne Slovensko kapta a legtöbb szavazatot, a választók 33,95 százaléka voksolt a PS-re - derül ki a szombati (szeptember 30.) választás hivatalos eredményeiből, amelyeket vasárnap erősített meg az Állami Választási Bizottság.
Robert Fico, a Smer-SD vezetője kapta a legtöbb preferenciaszavazatot a pártok jelöltjei közül a parlamenti választáson. 531 528 választópolgár karikázta be a nevét - derül ki az előrehozott parlamenti választás hivatalos eredményeiből, melyeket vasárnap erősített meg az Állami Választási Bizottság.
Jaione Camborda nyerte el a San Sebastian-i nemzetközi filmfesztivál fődíját, az Arany Kagylót; a rendezvény 71 éves történetében első spanyol női rendezőként vehette át az elismerést.
A parlamenti választás győztese a Smer, a párt a szavazatok 22,94 százalékát szerezte meg a szombati (szeptember 30.) választáson, amivel 42 képviselői helyet szerzett a parlamentben. A választási eredményeket vasárnapi sajtótájékoztatóján hivatalos is megerősítette az Állami Választási Bizottság. A választási részvétel 68,51 százalékos volt, 3 007 123 választópolgár adta le a szavazatát.
Hegyi-Karabah majdnem egész örmény lakossága, vagyis több mint 100 ezer ember menekült el az anyaországba az etnikai tisztogatásoktól tartva.
A SZK Statisztikai Hivatala által közzétett hivatalos választási eredmények szerint a Smer-SD lett a választás győztese az ország legtöbb járásában.
Zuzana Čaputová államfő hétfőn (október 2.) kormányalakítási megbízást ad a választás győztesének, a Smer-SD-nek, és tájékoztatja a pártokat arról, hogyan fog a továbbiakban eljárni. Erről a közösségi hálón tájékoztatott az államfő.
Nem változik Szlovákia külpolitikai irányultsága – jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Robert Fico, a választáson győztes Smer-SD elnöke. Leszögezte, hogy Szlovákia az Európai Unió tagja és a Smer annak idején támogatta a belépésről szóló népszavazást. Az illegális migrációról azt mondta, ha kormányt alakítanak, az első kormányülésen döntést akarnak hozni a szlovák-magyar határon tartott ellenőrzések bevezetéséről.
Pages