Haralambon Imaginez la plume amourachée d’un Blondin ou d’un Blanchot, l’enthousiasme débridé d’un Fournel, d’un Chambaz ou d’un Mordillat, la philosophie d’un Derrida appliquée à l’esprit et au corps, la sociologie plutôt sociale d’un Bourdieu, le tout rehaussé d’une pratique cycliste intime qui apparente « l’entraînement à une ascèse » et « la performance à une sorte de gnose » : vous lisez du Olivier Haralambon !
À deux jours des législatives, la crise politique qui mine le pays depuis des années, exacerbée par le quinquennat de François Hollande et les promesses trahies, semble devoir aboutir à ce qu’au nom du renouvellement émerge des urnes la politique la plus libérale que le pays ait jamais connue depuis des décennies. Emmanuel Macron et son gouvernement n’ont cessé de biaiser depuis une semaine avec le contenu de la loi travail. Mais sa logique est claire. Il s’agit d’exploser le Code du travail façon puzzle, pour reprendre la célèbre phrase des Tontons flingueurs.
Les salariés de l’Ehpad les Opalines de Foucherans (Jura) ont cessé le travail depuis 70 jours. En cause, des conditions de travail incompatibles avec le respect dû à leurs patients.
VLADIMIR DIMITRIJEVIC (1934, Yougoslavie – 2011 France)
Béni soit l'exil, éditions des Syrtes en coédition avec les Editions L'Age d'Homme
« Le jour où l'on déchiffrera mes os, j'aimerais qu'on puisse y déceler les empreintes des livres qui ont marqué mon parcours de lecteur. »
Intervenant :
Gérard CONIO, Professeur émérite de l'Université Nancy-2
ENTREE LIBRE
Béni soit l'exil Un titre énigmatique pour un livre-confession retraçant le parcours de Vladimir Dimitrijevic (1934-2011), fondateur des éditions (...)
Ljubljana nemzetközi repülőtere egyben a szlovén légierő egyik bázisa is. A várostól kb. 30 kilométerre fekvő Ljubljana-Brnik forgalmát tíz évvel ezelőtt többnyire CRJ-k és légcsavaros repülőgépek tették ki, egy-egy Airbus 320-as vagy Boeing 737-es itt már nagynak számított. A repülőtér keleti szektora katonai terület, a rendőrség kék-fehér AB 206-osai és AB 212-esei mellett a légierő 15. szállítóhelikopter zászlóaljának forgószárnyasai is itt települtek. Az egység nyolc Bell 412-essel és négy AS532AL Cougar típussal látta el feladatait.
2007 júniusában a szlovén helikopterek a szokottnál is többet repültek, mivel két hétre Ljubljanába települt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis 707-es oldalszámú Mi-17-ese, hogy a Lord Mountain 2007 gyakorlat keretében a magyar helikopterszemélyzetek is tapasztalatot szerezhessenek a magashegyi környezetben végrehajtott repülésekből, le- és felszállásokból. (A Mi-24-essel két évvel később, 2009-ben vettek részt először a szolnokiak a Lord Mountain magashegyi kiképzésen.)
*
A 707-es oldalszámú magyar gép egykor elektronikai hadviselésre kialakított Mi-17PP volt. Ez a feladatkör a múlté, a gép 2005-től szállító helikopterként repült.
A szlovén forgószárnyasok közül egy AS532-es volt kijelölve arra, hogy a magyar helikoptert elkísérje. A Cougar teherterében 14 fő részére van ülés, egymásnak háttal, a kétrészes elcsúsztatható oldalajtók felé nézve. A gép mindkét oldalán vannak ajtók, így a katonák kihelyezése vagy felvétele nagyon gyorsan végrehajtható.
Az eltérő rendszerek miatt a Mi-17-es személyzete hamarabb indít, hogy a felszállás időpontjára ugyanúgy készen álljon, mint a Cougar.
Az AS532-es fülkéjében, bár vannak még hagyományos műszerek, az információk többsége színes képernyőkön jelenik meg. A két darab, egyenként 1877 lóerős Turbomeca Makila 1A1 hajtómű indítása nagyon gyorsan lezajlik, felszállunk és lassan előre lebegünk a pálya keleti végéhez. (2007-ben átlag 150 óra éves repidőben gondolkodhatott egy szlovén hajózó, de pl. gépünk parancsnoka 200 óra felett repült az előző évben.)
A vezér szerepét a szlovén helikopter tölti be, a pilótáknak meg kell győződni arról, hogy a kísérő Mi-17-es felvette-e az eligazításon megbeszélt tér- és távközt a gyorsításhoz és a repüléshez. A Mi-17-es csatlakozik a szlovén géphez és a két helikopter egy emelkedő bal fordulóval elindul a Déli Mészkő-Alpok egyik tagja, a Karni-Alpok csúcsai közé.
Néhány perc elegendő ahhoz, hogy a helikopterek a hegyek közé érjenek. A különböző magasságokban állattartó gazdaságok, kisebb-nagyobb turistaházak vannak. Egy részük az enyhébb lejtőkön egyszerű köves úton, autóval is megközelíthető. A helikopterek azonban rövidesen olyan terep fölé érnek, ami csak gyalogosan vagy forgószárnyakon közelíthető meg.
A Karni-Alpok rendkívül látványos és változatos. Számtalan csúcs tör az ég felé, a hegyoldalakat erdők, mezők borítják. Van ahol inkább a köves, sziklás talaj a jellemző, de itt-ott foltokban dús aljnövényzet is burjánzik.
Amint átrepülünk egy gerinc felett, a hegy túloldala mintha leszakadt volna. Közel függőleges a sziklafal, több száz méterrel alattunk a völgyet kőtörmelék borítja.
Mi-17-es követte a szlovén gépet, feladata leszállóhelyek keresése, megközelítése és a leszállás végrehajtása volt. A Cougar lágy vibrációja rövidesen erőteljes rázássá alakult, amint lassítottunk és helyben megfüggtünk. Amikor a helikopter lassít, rázkódni kezd amint a forgószárny a ferde átáramlási zónából átkerül a függőleges átáramlási zónába. Ez helikoptertípusonként más-más sebességnél jelentkezik és nagyobb teljesítményt is igényel.
Mellettünk a Mi-17-es közelít a talajhoz. A helikopter centiről centire süllyed, a hevederrel biztosított technikus az ajtóban hasalva segíti a helikoptervezetőket.
Leszállásról szó sem lehet, mivel a terep erősen lejt, ráadásul kisebb dombok, kiemelkedések is egyenetlenné teszik. Egy ilyen "letámasztás" azonban arra jó lehet, hogy a személyek ki- és beszállítása megtörténjen vagy, hogy a gép egy sérültet a fedélzetére vegyen.
Néhány pillanat után indulunk is tovább egy következő leszállóhelyre. Amint előrelendül a helikopter, a korábban tapasztalt rázkódás elmúlik és simán repülünk tovább. Gyorsításkor a forgószárnyakon átáramló levegő gyorsan átmegy a függőlegesből a ferdébe ezért a rázkódás kevésbé érezhető, mint a lassításkor.
A következő terepen egy tűzrakó hely közelében száll le a magyar gép. Mi a Cougarral ismét a levegőben maradunk, nagyjából 30 méter magasan függünk a szolnoki gép mellett, majd lassan körberepüljük a leszállóhelyet.
A következő leszállásból már mi is kivesszük a részünket. Elsőként a Cougar érkezik a leszállásra alkalmas katlanba. Ismét lassítás, rázkódás, majd lassan süllyedünk a leszálláshoz. A Cougar vezetéséhez és kiszolgálásához elég a két pilóta, de a terepen történő leszállást ugyanúgy segíti a loadmaster, mint a Mi-17-esen a fedélzeti technikus.
A szlovén hajózó az eltolható ablakok egyikéhez ül, és onnan segíti a pilótákat. Néhány méterrel a talaj felett lassan oldalirányba haladunk, hogy a katlan szélére helyezkedve helyet adjunk az érkező magyar gépnek. A loadmaster ekkor átül a másik oldalra, hogy a közeli szikláktól való távolságot ő is ellenőrizze.
Lágyan talajt fogunk, a loadmaster nyitja a katlan közepe felőli oldalajtót, kiugrik a gépből, int, hogy kövessük és már érkezik is a Mi-17-es. Az eljárás a szokásos: a technikus az ajtóban hasalva segíti a pilótákat.
Néhány perc a földön, azután először a magyar gép száll fel, dübörgését felerősítik a katlan falai. A szlovén személyzet megvárja, amíg az emelkedő tizenhetest fotózzuk, majd int, hogy beszállás. Kiemelkedünk a leszállóhelyről és elindulunk a következő felé.
A leszállóhelyeket a szlovének jelölik ki és megmutatják a behelyezkedés és leszállás irányait. Ettől függetlenül a magyar helikoptervezetők minden leszállás előtt maguk is elvégzik a szélirány meghatározását, ami a magashegyi kiképzés egyik meghatározó eleme.
A következő helyszínen ismét csak a Mi-17-es száll le. Egy sífelvonó végállomásánál vagyunk az egyik hegytetőn. A felvonó elhagyatott, az ülések mozdulatlanul lógnak a drótkötélen.
Mi továbbra is csak függünk, miközben a szolnoki gép gyakorol - leszáll, felszáll, leszáll, felszáll.
A leszállóhelyek között nemcsak a táj változik, hanem az időjárás is. Felhőalapon repülünk, a karnyújtásnyira lévő, 2000 méter magas sziklák csúcsa belelóg a felhőbe. A napsütéses, zöld terep után, hihetetlenül komorrá és szürkévé válik minden. Az biztos, hogy a csúcsok között a megfelelő helyismeret elengedhetetlen.
A következő leszállóhely már egy irdatlan magas sziklafal tövében van. A magyar helikopter itt is leszáll, és a levegőből nézve apró, terepszínű játékszerként ül a talajon a fölé magasodó hegy mellett.
A hegy növényzettel borított lába elmarad a felszálló Mi-17-es alatt és a gép végül egy kopár, több száz méter magas, függőleges sziklafal mellett repül.
Az eseménydús, egyórás feladat utolsó külső leszállása következik immár újra a ragyogó napsütésben. A barátságtalan sziklákat hátrahagyva először a szlovén gép közelíti meg a helyet és leszállunk rá.
A látvány lenyűgöző, a magashegység itt és most a szebbik arcát mutatja. Egy fűvel borított magaslaton vagyunk, a Cougar faroklégcsavarja mögött a semmibe látunk.
A Mi-17-es hátulról közelít és a szlovén helikopter mögött száll le. A magashegyi leszállás egyik sajátossága, hogy a párnahatás nem érvényesül olyan mértékben, mint kisebb magasságon, és nagyobb teljesítmény szükséges a függéshez. A ritkább levegő a forgószárnyak felhajtóerejének csökkenését vonja maga után, és pl. a fékezést is hamarabb el kell kezdeni, mert a gép "tehetetlenebb".
A felszállást követően nem marad más hátra, mint visszatérni a bázisra. Az út rövid, a ljubljanai repülőteret keletről közelítjük meg, lassítunk, majd függésből leszállunk és előregurulunk az állóhelyre. Közben a Mi-17-es is megérkezik.
A Cougarhoz azonnal kiérkeznek a műszakiak és elkezdik a tankolást és a helikopter előkészítését a másnapi feladatra.
A szolnoki műszakiak számára is közeleg a munkanap vége, ellenőrzik, azután takarják, nyűgözik a Mi-17-est.
A levegőben töltött több mint egy óra ízelítőt adott a magashegységekben dolgozó helikopterszemélyzetek munkájából. A magashegység egyszerre gyönyörű és komor. Tud barátságos és nagyon barátságtalan is lenni. Szép időben a látvány csodálatos, de az időjárás gyorsan változhat és a pilóták munkáját veszélyes leáramlások, turbulencia, jegesedés, a látási viszonyok gyors romlása nehezítheti.
* * *
Fotó: Szórád Tamás