Biztonságpolitika

Miért lett volna kedvező Oroszország számára, ha rendeződik a viszonya az Egyesült Államokkal? Milyen erre utaló jelek voltak az amerikai elnökválasztást megelőzően? Mi volt az oka annak, hogy a viszony mégsem rendeződött?

Oroszország számára az Egyesült Államokkal való viszony javulása azért lett volna különösen fontos, mert a szankciók (amiket az Egyesült Államok szabott ki Oroszországra 2014-ben, az ukrajnai eseményekre reagálva) jelentősen rontották az ország gazdasági helyzetét, ami az infláció miatt egyébként is stagnált, és az olajárak csökkenésének következtében 2015-ben még jobban meggyengült. A kapcsolat normalizálódása eredményezhette volna a szankciók feloldását, a Krím hivatalos orosz területként való elismerését, valamint az oroszok azt is elérhették volna, hogy az Egyesült Államok ne támogassa tovább Ukrajna nyugati irányú orientációját és egyúttal vonja meg a védelmi célú támogatásokat, ezzel Oroszország számára kedvező nyomást gyakorolva az országra.

Donald J. Trump az amerikai elnökválasztást megelőző kampányának keretein belül nyilatkozott először az Oroszország és USA közötti lehetséges jövőbeli viszonyokról. Többek között utalt arra is, hogy a szíriai konfliktusra az oroszokkal közösen fog megoldást találni. Emellett a mostanra már megválasztott elnök többször is pozitívan nyilatkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök vezetői képességeivel kapcsolatban. A kampány során Trump arra is utalást tett, hogy az Egyesült Államok csökkentené a NATO-ban betöltött (főleg pénzügyi) szerepét, ami az oroszok számára egyértelműen kedvező fordulat lett volna, hiszen ez a lépés növelte volna a két ország közötti viszony javulásának esélyét. Ezeknek tudatában logikus, hogy Oroszország ténylegesen elkezdett reménykedni a viszony hivatalos úton történő rendezésében, amit egyfajta kiegyezésnek (grand bargain) nevezhetünk. Ennek lényege a globális terrorizmus elleni, az eddigieknél szorosabb együttműködés volt, melynek részeként az oroszok azt várták volna, hogy az Egyesült Államok hivatalosan elismerje a Krím orosz fennhatóságát, feloldja a szankciókat, a szíriai konfliktus rendezésének kapcsán pedig elfogadja az Oroszország által szabott feltételeket.

Itt meg kell említenünk az ukrajnai események kapcsán a 2016 végén kezdődő kisebb mértékű, ukrán és szeparatista állások közötti offenzív előre nyomulást a front több szakaszán is. Ez a jelenség egy változás részeként volt értelmezhető, mivel korábban ukrán oldalról csak védekező lépések voltak megfigyelhetők, ez volt az első offenzív jellegű tevékenység, amivel egyébként az ukránok megszegték a 2015. februári Minszk-II tűzszüneti megállapodást. Ezt az időzítés miatt fontos kiemelni, hiszen ebben az időszakban a Trump adminisztráció még alig kezdte meg működését, az oroszokat pedig lefoglalták a szíriai események. Ami a legfontosabb viszont, hogy orosz oldalról azért sem érkezett semmiféle válaszreakció, mert Moszkva még aktívan reménykedett az Egyesült Államokkal való kiegyezésben, és nem akarta azt kockáztatni az ukrán offenzívára reagált esetleges megtorlással. Annak kapcsán is egyértelmű volt orosz részről az óvatosság, hogy 2016 decemberében Moszkva nem reagált arra, amikor az Egyesült Államok kiutasított 35 orosz diplomatát, és szankciókat szabott ki két orosz hírszerző irodára.

Hogy miért nem jött létre ez a megállapodás annak okát csak találgatják, de maga a tény már biztos. Az első erre utaló jel James Mattis védelmi minszterré válása volt, aki szerint Oroszország agresszív tevékenysége a nemzetközi jogot tekintve sértő és destabilizáló hatású is. Nyilatkozataiból egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok a közeljövőben – a két országot kizárólagosan érintő –  katonai együttműködésre nem áll készen, a két ország közötti viszony rendezését viszont – annak érdekében, hogy a mindkettőjüket érintő veszélyekre hatékonyabban tudjanak reagálni –  sürgetőnek ítélte meg. Donald Trump és Vlagyimir Putyin első elnöki telefonbeszélgetése sem úgy alakult, ahogy azt valószínűleg az oroszok várták: a szankciók feloldásáról egy szó sem esett. Ezek mellett az is a viszonnyal kapcsolatos status quo-ra utal, hogy Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn a washingtoni orosz nagykövettel lezajló ellentmondásos telefonbeszélgetése miatt mondott le.

Ezek alapján valószínűtlen, hogy a közeli jövőben beszélhetnénk egy esetleges amerikai-orosz megállapodásról, vagy akár csak a viszony nagymértékű javulásáról. Ennek egyik következményeként az oroszok (a remélt megállapodást immár nem féltve) lépéseket tettek az ukrán előrenyomulás megtorlására, aminek eredménye volt a harcok ismételt kiéleződése 2017 januárjában. Fontos azonban azt is megemlíteni, hogy a mindkét országot érintő veszélyek megvitatása érdekében észlelhető hajlandóság az együttműködésre a két ország részéről. Ezt bizonyítja legalábbis az, hogy – a szíriai helyzet megvitatása végett – 2017 februárjában és márciusában is találkozott egymással Joseph Dunford amerikai főparancsnok és Valerij Geraszimov vezérkari főnök és helyettes védelmi miniszter. Ennek valószínűsíthető előzménye a március elején bekövetkezett amerikai szárazföldi haderők bevonulása Szíriába, ami eddig példátlan volt, és aggodalmat keltett nem csak az orosz, de a török vezetőség köreiben is.

Ma Hercegszántón Simicskó István honvédelmi miniszter átadta az Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék által a Közös Akarat feladatban használt, négy helyszínen felépült határbázis-rendszert.

A legújabb, hercegszántó konténerfalu a levegőből.

Zord

Március 15-én, a dél-ukrajnai Zaporizzsjában található Ivcsenko-Progressz hajtóműtervező irodában tett látogatása során Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, hogy Ukrajna saját, kéthajtóműves vadászrepülőgépet fog fejleszteni.

A horvát Jutarnij Vijesti a napokban arról számolt be, hogy a korábban modernizált 12 darab MiG-21 ügyében már a horvát katonai rendőrség/rendészet is nyomozást indított, mely felülvizsgálja mind a modernizációs munkálatok elvégzését, mind a megvásárolt repülőgépek beszerzésének folyamatát.

There are two weeks remaining until the presidential elections in Serbia, which means that the tough part of the campaign is yet to come. The president is elected directly for a five-year term, and can serve a maximum of two terms. According to the Constitution, the election should be held not earlier than 90 days and not later than 60 days before the expiry of the current president’s term in office, which expires on 31 May 2017. On 2 March, the parliament announced that the presidential election will be held on 2 April 2017.

The incumbent president (former SNS leader Tomislav Nikolić) has stated that he would not seek re-election despite being eligible and the fact that earlier he suggested the opposite. It is retrospectively assumed that he actually never wanted to confront Alexandar Vučić and only desired some media coverage. We shall see later on whether it happened in seek of a new political position or because of completely different reasons. One of these could be that the public support of Vučić is certainly more overwhelming than that of Nikolić, whose re-election would not have been granted at all.

The victory of the incumbent Prime Minister Aleksandar Vučić is almost certain. He has a chance to gain absolute majority already in the first round (due on 2 April 2017) as he is said to have the support of 53% of the voters.

Opposition parties failed to conclude an agreement on having a common candidate. As a result, even their most popular candidates, Saša Janković and Vuk Jeremić are unlikely to become the next president of Serbia. It is important to mention Vojislav Šešelj, the head of the ultra-nationalist Radical Party who has only recently been acquitted by the ITCY, where he was tried on nine counts of crimes against humanity and war crimes. Šešelj is expected to attract a sizeable share of votes (about 10 percent).

However, if Aleksandar Vučić is forced to enter the second round of elections with only one challenger, he is likely to face an unpleasant situation (even if he is victorious in the end).

As the voters of Vučić’s Serbian Progressive Party (SNS) are more or less disciplined in terms of participating in the elections, opposition candidates hope for a high turnout.

Naturally, the campaign is not free from controversial aff airs. There have been media reports of verbal and physical insulting of journalists and even candidates. An activist of the Progressive Party actually died during delivering posters.

Moreover, Serbia’s Regulatory Body for Electronic Media (REM) banned the airing of an election video for the Serbian Progressive Party which featured its leader overhearing being insulted as a faggot. The video was banned because it violated the Advertising Law, which specifies that “advertising messages must not contain statements or visual presentation which may be considered offensive”. This example (the words used against Vučić in his own video) clearly shows how different these election spots are from the ones we are generally used to.

Whether the results will also be different, we shall see in a couple of weeks’ time.

 

Mint a sorozat korábbi részeiből talán már megállapítható, fiatalságom egyik ikonja, akit annak idején valódi tengerészeti szakembernek hittem, valójában nagyon sok zöldséget összeirkált a könyveiben. Nehéz lenne megmondani, melyik a legnagyobb blődsége, de a következő idézet biztosan dobogós helyezést érdemel:

„Abban az időben (legyen katona, tengerész vagy polgári személy) nem akadt ember a Csendesen, aki nem tudta volna, mit rejt ez a név – Princeton.

Nem akad a második világháború csatáiból még egy amerikai repülőgép-anyahajó, amelyik akkora nevet szerzett volna, mint a captain Buracker Princetonja.

A Bátor Willi (ahogy William Buracker parancsnokot elnevezték) és hajója a csendes-óceáni harcok alatt 150 000 tengeri mérföldet tett meg, 300 napon át ütközetekben vett részt, ott volt a Gilbert-szigeteknél, Ryukyunál, Tarawa és Makin nagy harcainál, Majuro és Kwajalein-atollok partraszállási küzdelmeinél, a Marshall-szigeteknél lezajlott nagy csatáknál, de ugyanígy Papaunál és Yapnél is. Amikor az amerikai flotta legszégyenletesebb vereségét szenvedte a japánoktól, Pearl Harbour váratlan és előre nem biztosított megtámadásánál, a Princeton volt az, amelyik az összes hajó közül egyedül teljes tüzet tudott adni az égen cikázó „japok” légi flottájára. Ugyan miért a Princeton? Azért, mert a többi hadihajó tisztikara és legénysége javarészt a honolului bárokban, mulatókban élvezte az amerikai haditengerész gyöngyéletét, akkor, amikor Európában javában dühöngött a fasisztáktól előidézett háború! A hetyke Uncle Sam nem hitte, hogy megtámadhatják. Hát a japánok megtámadták őket, ijesztő csapást mérve a Pearl Harbour-i hadikikötőre. Bátor Willi és legénysége azonban megmutatta, hogy akad azért kurázsi az amerikai fiúkban is! A Princeton légelhárító ágyúi okádták a tüzet … a csatahajók többsége hallgatott és – elsüllyedt! Ettől kezdve a repülőgép-anyahajó fenegyerekei mindenütt ott voltak, ahol szükség volt rájuk. „Törtük a borsot a „jap” orra alá, ahogy csak tudtuk -mesélte később Jokohama Jim.- De végül is kampecre mentünk!” … Ez a Fülöp-szigeteknél, a Leyte Gulfnál vívott tengeri ütközetben történt. Itt nyögte az utolsót Hirohito japán császár tengeri és légiflottája 1945 februárjában. A 300 méter hosszú, 30 000 tonnás hadihajó -1400 emberrel és 150 repülőgéppel a fedélzetén – 182 légitorpedót és nehézbombát kapott: kigyulladt! Mint gigantikus fáklya égett a mélykék tengeren. Bátor Willi és legényei az oltásban vettek részt, kivéve azokat, akik a lassan-lassan elnémuló ágyúk mellől tüzeltek...”

[...] Bővebben!

Hivatalos jelentések szerint március 6-án este 11:34-kor (helyi idő szerint hétfőn 7:34-kor) a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) négy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki az ország nyugati partján fekvő Tungcsang-zsi (Tongchang ri) katonai kísérleti telepről. Ezek közül három is Japán légvédelmi azonosítási zónáján (Air Defense Identification Zone) belül csapódott bele a tengerbe.

kép forrása: http://38north.org/2016/11/scuder110816/

A vasárnap fellőtt rakéták nagy hasonlóságot mutatnak a 2016. szeptember 5-i három “Scud-ER” (for Extended Range) típusú 12,8 méter magas, közel 9 és fél tonnát nyomó rakétához. Ez a szovjet gyártmányú Scud-B továbbfejlesztett változata, amely gyártási technikájához a kilencvenes években juthatott hozzá Észak-Korea. A Scud-ER nagyjából 1000km-es  hatótávolságra képes eljuttatni a robbanófejet, megnövelt benzin és oxidáló kapacitásnak köszönhetően. Így Phenjan akár stratégiai fontosságú célpontokat is képes elérni, Japán és Dél-Korea területén belül.

Észak-Korea fegyverkezési programja kapcsán a nemzetközi közösség érthető módon aggódva figyeli, hogy az egyes provokatív incidensek miként jelzik a Remetekirályság technológiai fejlődésének előrelépését. Egy-egy új képesség ugyanis komoly kihívást jelenthet a régió stabilitására nézve (ilyen volt például az első, sikeres tengeralattjáró-indítású ballisztikus rakétakilövés 2016 augusztusában). A mostani eset azonban sokkal inkább egy meglevő képesség fejlettségének növekedését jelzi, sem mint új képességek kiépítését. Nathan Hunt (a washingtoni központú Strategic Sentinel vállalat elemzője) szerint a figyelemre méltó eredmény jelen esetben az, hogy sikerült négy rakétát olyan átütőerővel és pontossággal kilőni, hogy köztük három is egészen közel egymáshoz csapódott a tengerbe, holott a korábbi műveleti képességeket tekintve nagy volt rá az esély, hogy 1000km-es röppályájuk alatt sokkal jobban eltávolodjanak egymástól. Az elemző arra is rávilágított, hogy Észak-Korea bemutatta, immár képes az ilyen típusú rakétákat rövid időn belül üzemanyaggal ellátni, mobilizálni és kilőni. Hunt azt is előrevetítette, hogy Phenjan várhatóan további erőfeszítéseket tesz majd a szilárd tüzelésű rakéták kikísérletezésére. Ennek a típusnak a szilárd tüzelőanyag miatt nincs szüksége külső eszközről történő üzemanyaggal való ellátásra, ami megnehezíti az eszközök mozgatásának és elhelyezésének felderítését.

Figyelmeztetés vagy tesztelés?

A kilövést mozgó rakétaindító állványról hajtották végre a kínai határ közeléből, feltehetőleg a Sohae indítóhelyről (Sohae Satellite Launching Station) amely Tungcsang-zsi egyetlen műholdas rakétaindító állomása. Ez azonban kérdéseket vet fel, ugyanis az indítóhelyet általában nagyobb rakéták kilövésénél szokták használni. Egyes szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy ez egy korai, álcázott tesztelése az interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) prototípusoknak, csak egy Scud típussal helyettesítve a nagyobb hatótávolságú eszközöket. Ennek oka az lehet, hogy a Scud-ER Észak-Korea legolcsóbban előállítható közepes hatótávolságú ballisztikus rakétája. A rakétakísérletet egy videó felvétel is megörökítette, hiszen a KNDK „szeretett vezére” Kim Dzsong-un is személyesen figyelemmel kísérte az eseményt. A videón látottak megerősítik az előbbi feltételezést, miszerint a kilövés Észak-Korea ICBM programját is segítheti, leginkább az infrastruktúra tesztelésével, tekintve, hogy a Sohae bázis radarjai alkalmasak a rakéták nyomon követésére.

kép forrása: http://www.japantimes.co.jp/news/2017/03/08/national/north-korean-missile-drill-simulated-targeting-iwakuni-base-analysis-shows/

Egy másik megközelítés szerint az a mostani erődemonstráció fő célja nem egy új hadászati képesség világgá kürtölése, hanem inkább egy figyelemfelhívás vagy figyelmeztetés a környező országoknak: Észak-Korea bármikor bevetheti fegyverarzenálját. Ezen álláspont szerint Phenjan Dél-Korea és szövetségese, az Egyesült Államok, közös éves hadgyakorlatára (Foal Eagle), reagált a rakéta kilövéssel. Emellett az Egyesült Államok megkezdte az Észak-Korea ellen kifejlesztett THAAD (Terminal High-Altitude Area Defense) rakéta védelmi rendszer kiépítését a 38. szélességi fok túloldalán, amelyet nem csak a KNDK, de Kína sem nézett jó szemmel. Szöul és Washington tehát egyértelműen kifejezte, hogy képesek és felkészültek a válaszcsapásokra egy háború esetén. Ez azonban nehezen kivitelezhető Japán stratégiai együttműködése nélkül. A felkelő nap országának kikötői, repterei és katonai bázisai kulcsfontosságúak a szövetség részére. Mindez magyarázatot ad arra, hogy miért első sorban Japánnak címezte Phenjan „kísérleti célú rakéta kilövéseit”.

A Japánban található amerikai támaszpontok fontos elemei a térségben fenntartott amerikai jelenlétnek, így a rakétakilövések iránya egyben a szigetország felé is üzenetértékűnek tekinthető.

kép forrása: https://goo.gl/h51fsD

Kép: Jeffrey Lewis a Center for Nonproliferation Studies munkatársa kiemelte, hogy a március 6-i kilövési szimuláció előtérbe helyezi azt az eshetőséget, hogy Észak-Korea bármikor elérheti a Yamaguchi tartománybeli Iwakuni katonai bázist. A bázison található az Egyesült Államok tengerészgyalogságának reptere (U.S. Marine Corps Air Station)

 

Japán: A fenyegetettség új szintje

A Japán-tenger túlpartján Abe Shinzo, – japán miniszterelnök-, a fenyegetettség új szintjeként jellemezte a két ország kapcsolatában beállt újabb kedvezőtlen fordulatot. A politikus a japán országgyűlés felső házának ülésén határozottan elítélte Észak-Korea újabb kísérletét, mi több „teljességgel tűrhetetlennek”  titulálta azt. Abe beszédében arra figyelmeztetett, hogy Phenjan egyre intenzívebb fejlesztési törekvése, komoly nemzetbiztonsági kockázattal jár. Japán ezért a jövőben nem csak folytatja az USA-val és Dél-Koreával való együttműködését, de még szorosabbra kívánja fonni közös koordinációjuk szálait amennyiben az béklyóival visszatartja Phenjant a további provokatív fellépéstől. A miniszterelnök azt is megerősítette, hogy ugyanezen célból bármely más országgal is hajlandó az együttműködésre.

A Scud-ER-ek kilövése után néhány órával a japán Védelmi Minisztérium megerősítette, hogy a rakéták kb. 1000 km-t tettek meg 260 kilométeres magasságban mielőtt ijesztő közelségben a tengerbe csapódtak, mindössze 300-350km-re Japán kizárólagos gazdasági övezetétől (képen: Exclusive Economic Zone- EEZ) az Akita tartománybeli Oga városától.

Kép forrása: http://www.japantimes.co.jp/news/2017/03/06/national/tokyo-says-north-korea-fired-three-four-missiles-came-japans-eez/#.WMwjzUbhA2y

Habár nem ez volt az első eset, hogy Phenjan rakétakísérletei fontos stratégiai pont felé irányultak, nem lehet nemzetbiztonsági szempontból figyelmen kívül hagyni azt a tényt- mondta egy magas rangú tisztviselő-, hogy a március 6-i négy rakétát és a 2016 szeptemberében kilőtt rakétákat is szimulációs (nem kísérleti) célból indították útnak a Tungcsang-zsi (képen: Donchang-ri) katonai kísérleti telepről, írta a The Japan Times hírportál. Ugyanis a tavaly őszi kísérleti kilövés során három Scud-ER típusú ballisztikus rakéta csapódott a tengerbe – szintén EEZ területen belül- 200-250km-re Okushiri szigetétől.

Diplomáciai válasz:
Észak-Korea sorozatosan szembemegy a nemzetközi egyezményeknek

Japán már március 6-án konkrét diplomáciai lépéseket tett Észak-Korea féken tartására: Tokióban soron kívül összeült a japán Nemzetbiztonsági Tanács, (National Security Council), hogy tárgyaljanak a válaszlépésről. Diplomáciai válaszukban a „legerősebb feltételeket” szabják meg Phenjannak, a pekingi nagykövetségen keresztül, mondta Yoshihide Suga a japán kabinet főtitkára. Suga elmondta, hogy a hasonló lépéseket természetesnek tartja a nemzetközi közösség részéről is, hiszen Kim Dzsong-un sorozatosan figyelmen kívül hagyja az ENSZ határozatokat. Japán az Egyesült Államokkal is párbeszédet kezdeményezett: Donald Trump az Egyesült Államok elnöke biztosította Abe Shinzo-t telefonbeszélgetésükben, hogy „100%-ig kiállnak a szövetségesük mellett” utalva a phenjani sajtó  – a Koreai Központi Hírügynökség (Korean Central News Agency) –  azon kijelentésére, hogy a négy rakéta az „agresszor Egyesült Államok imperialista erői” elleni fellépés.

Az Észak-Atlanti Szövetség (NATO) is elítélte a kommunista ország provokatív fellépését. „Újból megtörtént, hogy teszteléseikkel közvetlenül szembementek a Biztonsági Tanács sorozatosan kiadott határozatainak, melyek Észak-Korea ballisztikus rakéta programjának megszüntetését követelik.” A határozatok arra is felszólítják a kommunista országot, hogy mondjon le az összes létező tömegpusztító fegyverének birtoklásáról, úgy hogy a folyamat mindent átfogó, ellenőrizhető és megmásíthatatlan legyen. „A legutóbbi tesztelés, melynek során feltehetőleg három rakéta is Japán által ellenőrzött vizeken csapódott be rendkívül provokatív.” mondta Oana Lungescu a NATO szóvivője, március 6-i közleményében.

Lektorálta: Bartók András

Korábbi ígéretünknek megfelelően folytatjuk podcastunkban a török biztonságpolitikai események kitárgyalását. Mai adásunk témája a török haderő észak-szíriai tevékenysége az elmúlt hónapokban. Az eddigi adások elérhetők itt. Jó szórakozást!

[...] Bővebben!

Ukrajnában úgy tűnik, tényleg komolyan veszik a saját erőből történő harci repülőgép fejlesztést, amiről pár hete már cikkezett a világsajtó. Most egy kis konkrétumot is meg lehetett tudni a kijevi elképzelésről. A program neve Legkiy Boiviy Litak, vagyis "könnyű harci repülőgép", rövidítve LBL. A tervezet megjelenése eléggé MiG-29-re hajazó. Az erős hasonlóság azonban csak elsőre lehet megtévesztő, ugyanis a hajtómű és az elektronika hazai fejlesztésű lesz. Az előbbi terén már némi konkrétumot is lehet tudni, méghozzá azt, hogy a polgári életből ismert AI-322F képezi majd az alapját. természetesen a fedélzeti elektronika megalkotása túl nagy feladatot jelente az ukrán vállalatoknak, ezért ezen a téren nyugati cégekkel létrejövő együttműködést képzelnek el.

Alacsonyan végrehajtott repülések és közeli légi támogatás is színesíteni fogja a Büchel légibázison állomásozó 33 Taktisches Luftwaffengeschwader Dél-Afrikába érkezett hajózóállományának mindennapját. A Luftwaffe hat Panavia Tornado vadászbombázója és több mint 200 főnyi földi állománya a fentiek mellett élni fog az Overberg-i tesztlőtér nagyméretű kiterjedésével és a Taurus csapásmérő robotrepülőgépekkel s végrehajtanak éleslövészeteket.

Lassan kezd testet ölteni Belgiumban is a következő generációs harcgép beszerzés. Már 2012 óta röppenek fel hírek a majdani beszerzéssel kapcsolatosan, de beszerzési program elindítása talán most már tényleg megtörténik. A jelenlegi 54 darabos Lockheed Martin F-16AM/BM flottát 34 darabos mennyiséggel kívánnák pótolni, lévén a következő generáció hadrafoghatósága magasabb szintű lesz, továbbá fejlettebb szimulátorokkal is lehetővé válik a repült órák kiváltása, így ennyi is elég lehet a feladatok egyidejű és maradéktalan ellátására. A Fighting Falcon-ok kivonása üzemidejük végén 2023 és 2028 között valósul majd meg, ezért a pótlásukról intézkedő döntést 2018 végig időszerű lenne meghozni.

Európában a RAF is indítási tesztekre készül, méghozzá az MBDA Brimstone földi célok elleni rakétákkal a Eurofighter Typhoon vadászbombázóról. A légi próbák első rész sikerrel lezárult, ezeken a szárnyak alatti hármas pilonon történő hordozás során mérték a rakétákat érő erőhatásokat, illetve a repülőgéppel létrejövő adatkapcsolat tökéletességét is górcső alá vették. A 40 repülés során a valós, éles helyzetben is használatos felfüggesztési variációt is tesztelték. Ennek során a Eurofighter Typhoon négy AMRAAM és két ASRAAM légiharc-rakétával, két Paveway IV lézeres/GPS irányítású bombával és két szárny alatti hármas Brimstone pilonnal emelkedett a levegőbe. Ennek során a vadászbombázó nagytömegű fegyverzet jelentette terhelés mellett történő manőverező képességét is kiértékelték. Az ütemterv szerint a Eurofighter Typhoon 2018 végéig bevethetővé kell, hogy váljon a MBDA Brimstone földi célok elleni rakétákkal.

Egy új, rövid hatótávolságú légvédelmi rendszert mutatott be az MBDA. A Mistral ATLAS-RC a hazánkban is szolgálatban álló rendszer továbbfejlesztésének tekinthető, hiszen a korszerű Mistral-3-as rakéták egy javított képességű infravörös célzórendszerrel ellátott, 360°-ban körbeforgatható távirányítású állványra lettek felszerelve. A könnyű járművekre, vagy akár épületekre is felszerelhető Mistral ATLAS-RC állványt és fegyverrendszert úgy tervezték meg és alakították ki, hogy kezeléséhez mindössze egy személy szükséges.

Továbbra is tart az orosz légideszantcsapatok átfegyverzése. A hírek szerint eddig két zászlóaljnál került rendszeresítésre a BMD-4M légideszant harcjármű, de ezzel párhuzamosan a BTR-MDM Rakuska légideszant páncélozott szállító harcjárműből is 40 darab található már hadrendben. Ez utóbbiak mennyisége százalékos arányt tekintve jelentős lemaradásban van a tavalyi év közepén prognosztizálthoz képest, akkor ugyanis december végéig 60 átadásáról szóltak a hírek. A két zászlóaljnyi BMD-4M mennyisége nagyjából 130-150 darabosra tehető (egy zászlóalj nagyjából 64 BMD-ből áll) és a hírek szerint ez év decemberéig további három zászlóalj kaphatja meg a korszerű deszant-páncélosait, míg a BTR-MDM Rakuska légideszant páncélozott szállító harcjárműből több mint 60 darab kerül átadásra.

A BMD-4M lesz az orosz deszantcsapatok páncélos erőinek alapja, mivel 2025-ig 1500-at terveznek hadrendbe állítani belőle. A 13,5 tonnás, 6 méter hosszú, 3,15 méter széles és 2,7 méter magas BMD-4M fegyverzetét egy 2A70 100 mm-es löveg, egy 30 mm-es 2A72 gépágyú és egy 7,62 mm-es PKT koaxiális géppuska alkotja. A lövegből a 7000 méteres hatótávolságú, tandem robbanófejes 9M117M1 Arkan irányított rakéta is indítható. A 3 fős kezelőszemélyzet mellett hatfőnyi lövész szállítására képes az 500 lóerős mindenevő motorral vízben 10, szárazföldön 70 km/h-s sebesség elérésére képes jármű. Páncélzata szemből a 30 mm-es gépágyúk lövedékének is ellenáll, míg oldalról a 7,62 mm-es géppuska lőszerek ellen nyújt védelmet.

A BTR-MDM Rakuska deszant páncélozott szállító harcjármű a BMD-3-as alvázán került létrehozásra. A megnövelt mellső szekcióban lehetőség nyílt a vezetőn és a parancsnokon kívül 13 katona elhelyezésére. A vezető középen, míg a parancsnok tőle balra foglal helyet, mögöttük 2x2-es üléselrendezésben, 3 sorban, illetve a vezető jobb oldalán lévő helyen ülhetnek a szállított lövészek. További lehetőségként a BTR-MDM felhasználható egészségügyi, mozgó harcálláspont, illetve lőszer és üzemanyag szállítására szolgáló járművek bázisául is.  Fegyverzetét egy 7,62 mm PKTM géppuska és egy 30 mm-es AGS-17 gránátvető alkotja. Tömege 13,2 tonna, meghajtásáról egy 450 lóerős 2V-06-02 vízhűtéses dízelmotor gondoskodik. Maximális sebessége közúton 70 km/h, hatótávolsága 550 km.

Törökországban az FNSS fogja elkészíteni a partraszálló műveletekben használatos kétéltű páncélozott járművet. A ZAHA (Zirhli Amfibi Hücum Araci = új harci kétéltű lánctalpas páncélozott jármű) nevet viselő eszközből 27 darab került a fegyveres erőkhöz.

A szentpétervári Admiralitás Hajógyár elkészült az első, Algéria számára épített VARSAVJANKA-osztályú (Projekt 636.3) tengeralattjáróval. A KILO-osztályú tengeralattjárók eme továbbfejlesztett verzióját, fejlett lopakodó technológia és kiterjesztett hatótávolság jellemzi, valamint szárazföldi, vízfelszíni és víz alatti célpontok elleni csapásmérő képességet eredményező fegyverzet. A észak-afrikai állam még 2014 közepén állapodott meg Moszkvával a két tengeralattjáró beszerzéséről, amiket 2018-ban adnak majd át. A KILO-osztály nem ismeretlen az ország haditengerészete számára, hiszen az első két Project 877EKM példányt még 1987-ben és 1988-ban állították hadrendbe. Ezeket pár éve az oroszok korszerűsítették és 2006-ban újabb két tengeralattjáró, melyeket immáron a Project 636 terveknek megfelelően gyártottak le került megrendelésre.

A VARSAVJANKA-osztályú (Projekt 636.3) tengeralattjáró 72,6 méter hosszú, 9,9 méter széles és 300 méterre is képes lemerülni. vízkiszorítása 3076 tonna, legnagyobb sebessége 25 csomó, 52 főnyi legénységével 45 napig képes egyhuzamban a tengeren lenni. A hat, 533 milliméteres átmérőjű torpedóvető-csövekből 18 torpedó indítható, de ezek egy részének helyére a Kalibr 3M54 (NATO nevén SS-N-27 Sizzler) csapásmérő robotrepülőgépek is behelyezhetők. Ezekkel megvalósítható a hajók és szárazföldi célpontok támadása is. A VARSAVJANKA-osztályú tengeralattjárók aknatelepítésre is használhatók, ekkor maximum 24 AM-1 aknát lehet elhelyezni a tengeralattjárón.

Iránban bemutatták a Karrar harckocsit. A páncélos leginkább a T-72-es továbbfejlesztésének tűnik, melyet az orosz T-90MSz inspirált. Az utóbbival való nagyfokú hasonlóság nem teszi kizárhatóvá a fejlesztés során az orosz részvételt, segítséget sem, de leginkább azokat a 2015-ös híreket erősítheti meg, amelyek szerint az iráni szakembereknek lehetőségük volt a hadsereg által lefolytatott tesztek során alaposan megismerni a T-90MSz harckocsit, melyet akkoriban úgy hoztak szóba helyi portálok, mint lehetséges beszerzést. Mindenesetre, ami biztos az az, hogy a Karrar egy hátrafelé keskenyedő hegesztett tornyot kapott, melynek első részét reaktív páncélzattal erősítették meg. Az erőforrás teljesítményének növeléséről, vagy cseréjéről nincs hír, így a Karrar mozgékonysága megegyezhet a T-72-ével, vagy annál egy kicsit rosszabb is lehet, az erősebb páncélzat okozta plusz súly miatt.

Az ágyúcső torony és a füstgázelszívó közötti részén, a hőkiegyenlítő burkolat felett, egy további szögletes, a csövet körülölelő alkatrész látható. Ennek szerepe eddig nem tisztázott. A reaktív páncélzat kazettái a páncéltest mellső részén a vezető előtti páncélzaton is megtalálhatók, ezek körülbelül kétszer olyan vastagok, mint a T-72-en alkalmazott Kontakt-1-é. Továbbá míg a motortér és a torony hátsó részén rácsos előtétpáncélzatot alkalmaztak, addig a kötényzet többi részét páncéllemezek alkotják. A torony két oldalára kerültek felszerelésre a ködgránátvetők hat-hat darab indítócsövei. Újabb, a T-90MSz-el való hasonlóságot mutat a parancsnok éjjel-nappali figyelőműszere fölé elhelyezett távirányítású fegyverállvány, melyre egy 7,62 milliméteres géppuskát helyeztek el.

Tajvanon a hazai iparra támaszkodva szeretnének partraszállást támogató helikopterhordozókat építeni. A szigetország szintén honi hajógyárakban tervezi megépíteni nyolc 1200-3000 tonna vízkiszorítású tengeralattjáróját, négy 6000-8000 tonnás vízkiszorítású rombolóját, tizenöt 2000-3000 tonnás fregattját, és több kisebb gyorsnaszádját, aknaszedőjét. A spanyol Navantia által épített JUAN CARLOS I.-re igencsak hasonlító 22000 tonnás partraszállást támogató helikopterhordozó sebessége 30 csomó, a hossza 220 méter lenne, repülőfedélzete egyidejűleg hat nagyobb méretű helikopter üzemét tenné lehetővé. A hajóorron kialakított „síugrósánc” megléte pedig a Lockheed Martin F-35B variánsának megjelenését vetíti előre. A terv megvalósíthatóságát francia példával támasztják alá, mondván a MISTRAL-osztály egységeiért kifizetett 700 millió dollár igazán kivitelezhetővé és megfizethetővé teszi az ilyen nagyméretű egységek építését is.

Persze a szigetországban rövidebb távú, gyorsabban megvalósítható flottafejlesztést is végeznek. Május végén kerülnek átadásra ugyanis az amerikai haditengerészet állományából végleg eltűnt OLIVER HAZARD PERRY-osztályú fregattok két példánya. Az egykori USS TAYLOR (FFG 50) és USS GARY (FFG 51) 1984 és 2015 között hajózott a csillagos-sávos lobogó alatt. Ez a hajótípus nem lenne teljesen ismeretlen a szigetország tengerészei számára, hiszen licenc alapján - némileg eltérő fegyverzettel - nyolc hasonló egység, mint CSENG KUNG-osztály már szolgálatba állt 1993 és 2004 között Tajvanon. A két „új” fregatt neve történelmi személyeké lesz, mégpedig: LIU MING-CSUAN (Tajvan kormányzója volt a Csing dinasztia idején) és CSIU FENG-CSIA (ellenállást vezető személy a Csing dinasztiát követően Tajvant birtokló Japán ellen).

Ausztráliában a légierő és a haditengerészet fejlesztése mellett nem feledkeznek meg a szárazföldi haderőről sem. Ugyanis a harckocsik mennyiségét szeretnék növelni, mégpedig a jelenlegi 59-ről legalább 90-re. A típus marad, vagyis a 2007-ben beszerzett amerikai M1A1 Abrams nem kerül kivonásra. A védelmi stratégia viszont három bevethető, harckocsikkal teljesen felszerelt századot vázol fel, azért lenne szükség a 90 harckocsira. további, a harckocsikat érintő elképzelés a minél nagyobb önállóság az üzemeltetés és javítás területén, így ebben az irányban is terveznek lépéseket. Az első az, hogy helyben valósult meg az ausztrál hadsereg M1A1 Abrams harckocsiiban alkalmazott Honeywell AGT1500 gázturbinák nagyjavítása. A páncélosok 2007-es megérkezésétől a gázturbinák javítása jelentős összeget, darabonként 500000 dollárt és időt, 6-9 hónapot jelentett, ami a rendszeresített 59 páncélos esetében igen csak rossz hadrafoghatósági mutatót eredményezett.

A TAE üzemében végzett nagyjavítás esetében viszont csak 20-30 napos távolléttel kell számolni és a kiadás is nagyjából tizede lesz a tengerentúlinak. A TAE kapacitása évente 17 Honeywell AGT1500 gázturbina nagyjavítását teszi lehetővé, ez azonban bőven elegendő lesz az ausztrál hadsereg számára. Mindez még nem lesz elegendő ugyanis nagymérvű modernizálás is elvárás a harckocsikkal szemben, egészen pontosan a legmodernebb célzórendszerek, hálózatközpontú hadviselést lehetővé tevő elektronika és új generációs kommunikációs rendszerek megjelenése várható, a korszerű lőszerekkel együtt. Itt is jelentős lenne a hazai kötődés, hiszen az már bebizonyosodott, hogy a páncélosok üzembentartási költsége sokszorosa a megvásárlási árnak. A páncélzat megerősítéséről sem feledkeznek el, de beszereznének párat az M1-es alvázán létrehozott hídvető harckocsiból is, valamint tolólapokat és aknakifordító-ekéket is.

Hacsak valami nagymérvű exportmegrendelés nem érkezik, vagy nem lesz igen erős kormányzati nyomás az gyártó árszabásával szemben, úgy az amerikai tengerészgyalogság számára fejlesztett Sikorsky CH-53K King Stallion helikopterek darabára magasabb lehet még az F-35-nél is. Az előrejelzések szerint egy nehéz kategóriába tartozó forgószárnyas darabára elérheti a 95, de akár a 122 millió dollárt is, ami mellett meg kel említeni, hogy jelenleg az F-35A variánsért 94,6, míg az F-35B és az F-35C változatért 120 millió dollárt kell fizetni. Tervezett 200 King Stallion legyártása mellett tehát további megrendelések beérkezésére lenne szükség, talán ez lenne a legkifizetődőbb megoldás mindenki számára.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

MiG-21UM.

Northrop F-5E Tiger II.

NHI SH-90A.

McDonnell Douglas KC-10A Extender.

Mil Mi-28N.

Eurofighter C-16 Typhoon.

Hindustan LCA Tejas NP-2.

McDonnell Douglas C-15 Hornet.

Westland UH-14A Lynx Mk.25.

Berijev A-50U.

McDonnell Douglas F-15C Eagle.

Dassault Super Etendard.

Saab AJSF37 Viggen.

McDonnell Douglas F-4E AUP Phantom II.

Szuhoj Szu-22UM3K.

A müncheni repülőtér és a Lufthansa rendkívül magas elismerésben részesült: a 2017-es World Airport Awards díjprogram szavazásán a londoni Skytrax Intézet a müncheni repülőtér 2-es terminálját választotta a legjobbnak a világon.

A román védelmi minisztérium újabb F-16-osok vásárlását tervezi, mellyel a már korábban megrendelt példányokat egészítenék ki. A döntést, a napokban megszavazott védelmi költségvetés 2%-kal történő növelésének bejelentése után hozták meg.

Amint azt januárban jeleztem, időnként a közforgalmon kívüli repülés típusai is helyet kapnak a blogon. A légcsavaros kezdés után következzen egy forgószárnyas érdekesség, a Mi-10K vagy, ahogy a NATO-ban elnevezték, a Harke. Az Aeroflot megkopott festését és a RA-04124 lajstromjelet viselő óriás 1995. augusztus 31-én szállt le a budaörsi repülőtéren. A légidaru - emlékeim szerint - egy pécsi teheremelési feladatról hazafelé tartva szakította meg az útját Budaörsön, ahol ideiglenes határnyitással kiléptették az országból.

A kifejezetten teheremelésre tervezett Mi-10-es K változatát egy orr alatti fülkével látták el. A teheremelés során a másodpilóta (más forrás szerint egy operátor-pilóta) a fülke hátranéző üléséből tudja irányítani a helikoptert, miközben pontosan látja, hogy hova engedi, vagy honnan emeli ki a terhet.

A mindössze 55 darabos mennyiségben gyártott Harke a Mi-6-os forgószárny-rendszerét és Szolovjov hajtóműveit örökölte. A négypontos futómű szárai a Mi-10K esetében sokkal rövidebbek, mint az alap Mi-10-esnél. Erre utal a K jelzés is.

A kiléptetési procedúrát követően a gép felszáll, helyben megfügg... 

... majd a 27-es pálya mellett nyugati irányba gyorsítva távozik.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

2015. május 7-én (Eglin Légibázis, Florida) az USAF 33. Harcászati Repülőezred parancsnokhelyettese, Christine Mau alezredes történelmet írt – sikeresen végrehajtotta első felszállását az F-35 Joint Strike Fighter-en.

A Budapest Airport 2016-os teljesítménye alapján immár sorozatban negyedszer nyerte el a Skytrax felmérése szerint a “Kelet-Európa legjobb repülőtere” címet.

Ma a szokásos véletleneknek köszönhetően sikerült megcsípni az FR24-en, ahogy a honvédségi Zlin-beszerzés képzési részét végző OK-TUT lajstromú céges kölcsön Z-143 éppen visszatér csehországi tartózkodásából Szolnokra.

 

Zord

Az egyik legfontosabb bilaterális kapcsolat a XXI. században az Amerikai Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság között van, ennek alakulása a világgazdaságban szinte mindenre kihat, de leginkább Európa, és azon belül Németország jövőjét határozhatja meg.  Az elmúlt évtizedekben többnyire kiszámítható volt az amerikai és kínai viszony. Viszont Donald Trump elnökké választása miatt azonban igazán kiszámíthatatlanná vált.

Már Trump kampányában elhangzottak Kínát kritizáló vélemények, de a kapcsolat nagymértékű romlása december elején kezdődött azzal, hogy kiderült: Trump beszélt telefonon Caj Jing-vennel (Tsai Ing-wen), a tajvani elnökkel. Az amerikai elnök és a tajvani vezető között közel négy évtizede nem volt hivatalos érintkezés. Ugyanis a Kínai Népköztársasággal Nixon elnöksége alatt elindult a kapcsolat normalizálása, majd 1979-ben Jimmy Carter elnöksége során az Egyesült Államok diplomácia kapcsolatot létesített velük, és elismerte az egy Kína elvet, vagyis azt, hogy egy kínai állam van, és Pekingben található a legitim vezetése.

Tehát Trump lépése nem meglepő módon felingerelte a kínai vezetést. Ezt tovább tetézte azzal, hogy egy televíziós interjúban kijelentette, nem kellene ragaszkodni az egy Kína elvhez, annak elismeréséért cserébe pedig Kínától egy kedvező üzletet szeretne. Az alku tárgya között említette az amerikai termékek kisebb mértékű megadóztatását, a dél-kínai-tengeri kínai terjeszkedés visszaszorítását, az észak-koreai nukleáris program megfékezését Kína által. A kínai válasz ez esetben nem maradt el, az amerikai elnököt egy tájékozatlan gyerekhez hasonlították, és közölték, hogy van, ami nem alku tárgya, az egy Kína elv márpedig ilyen.

Kína Tajvan kapcsán nem várt ki, hanem egyből megszólalt, ez azért volt így, mert a kínai nép szemében Tajvan a kínai egység része. Tajvanban tavaly kormányváltás volt, a kormányzóvá vált Demokratikus Haladó Párt (DPP), azonban visszautasította az egy Kína elvet elfogadó 1992-es konszenzus elismerését. Ez aggodalommal töltötte el Pekinget, mert tartanak attól, hogy az új kormány titkolt szándéka a függetlenség elérése. Amennyiben Tajvan kimondaná függetlenségét Kína erővel visszafoglalná az által ez esetben szakadár tartománynak vélt szigetet. Trump valószínűleg rájött, hogy ez nem alku tárgya, ez egy vörös vonal, vagyis egy olyan kritikus vonal melynek átlépése kemény kínai reakciókat váltana ki.

Idén január elején a Liaoning kínai repülőgép-hordozó a Dél-kínai-tengeren fegyvereket és felszereléseket tesztelt. A tesztelés végeztével, visszatérte során behajózott a Tajvani-szorosba, és áthaladt Tajvan légvédelmi azonosítási zónáján, ezt Tajvan erődemonstrációként értelmezte. Kína lépésére válaszul egy potenciális kínai invázió megfelelő kezelését szimuláló hadgyakorlatot tartott a tajvani hadsereg. Persze az ilyen jellegű gyakorlatok szinte mindennaposak a sziget életében, hiszen a tajvani hadseregnek a kínai invázió elleni védekezés fő feladata, de a hadgyakorlat kezdetének az időzítése egyértelművé tette, hogy ez egy konkrét válaszlépés. A Liaoning már többször áthaladt a Tajvani-szoroson, ám az ilyen tajvani reakciók nem voltak jellemzőek, feltehetőleg Trump bátorítása állhatott a háttérben.

Trump beiktatásán Jü Sji-kun (Yu Shyi-kun) volt tajvani kormányfő vezetésével egy tajvani küldöttség is részt vett. Peking arra figyelmeztette Washingtont, hogy tartsák szem előtt a közös alapvető érdekeket, és törekedjenek a konfrontációmentes együttműködésre.

A beiktatás után közel két hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az amerikai elnök felvegye a kapcsolatot a kínai elnökkel. Donald Trump levelet küldött Hszi Csin-ping-nek (Xi Jinping), melyben megköszönte a kínai gratulációt az elnökké választásához, és sikerekben gazdag évet kívánt a kínai holdújév ünnepe alkalmából. A levélben kifejezte azon reményét, hogy az Egyesült Államok és Kína számára egyaránt hasznos konstruktív kapcsolatot fejlesztenek ki.

Február kilencedikén a két elnök végül hosszas beszélgetést folytatott telefonon. Trump kifejezte egyetértését az egy Kína politikával, és számos más kérdést is megvitattak. A telefonbeszélgetés egy pozitív lépésként volt értékelhető a kétoldalú viszony jobbá tételében. Véleményem szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy Kína más álláspontot vegyen fel Észak-Koreával szemben.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak legnagyobb kereskedelmi partnere Kína. Éppen emiatt egyedül csak Kína képes igazán hatni az észak-koreai vezetésre, hogy rakéta és nukleáris kísérleteivel hagyjon fel. Kína első nyomásgyakorlása tavaly tavasszal kezdődött, mikor ideiglenesen felfüggesztették a szomszédjukból érkező szénimportot. 2016 szeptemberében Észak-Koreában kísérleti robbantást hajtottak végre, erre az ENSZ Biztonsági Tanácsa ősz végén Kína és az Egyesült Államok által közösen kidolgozott szankciókkal válaszolt. A szankciók célja az ország exportból származó bevételeinek jelentős csökkentése volt. Ennek ellenére Kína idén januárban ismét nagyobb mennyiségű szénszállítmányt engedélyezett Észak-Koreából. Trump érvelése tehát ez esetben teljesen helytálló volt, Kína nagyban hozzájárulhatott volna a helyzet megváltozásához a szomszédjára történő nyomásgyakorlással, de ezt nem tette meg. Idén februárban Észak-Korea egy újabb kísérletet hajtott végre ballisztikus rakétával, ez az esemény megváltoztatta az addigi kínai álláspontot. Kína reakciója kemény volt, felfüggesztette év végéig a teljes észak-koreai szénimportját. Az, hogy csak egy ballisztikus rakétakísérlet miatt hozták meg ezt a döntést nem esélyes, Trump szerepe is közrejátszhatott, hiszen így tehettek neki egy igen erőteljes gesztust.  A kínai reakció mögött található még egy fontos tény: Kína tart attól, hogy a rakétakísérletekre válaszul az Egyesült Államok a tervezettnél hamarabb telepíti a nagy hatótávolságú radarok miatt Kína számára fenyegető THAAD rakétavédelmi rendszerét Dél-Koreába. Ez pedig beindíthatna egy újabb fegyverkezési versenyt a térségben.

2016 decemberében Kína elfogott egy amerikai tengeralattjáró drónt (UUV), mely ellenőrzéseket végzett a Dél-kínai-tengeren. Donald Trump egyből aggodalmának adott hangot, és megvádolta Kínát a drón ellopásával. A kínai hatóságok végül visszaadták a tengeralattjáró drónt, és helytelenítették Trump megközelítését, ugyanis szerintük nem megfelelő módon kezelte az ügyet, és csak felfújta azt.

Az ehhez hasonló események jelzik azt, hogy bármi konfliktust okozhat Kína és az Egyesült Államok között. Tehát a két ország viszonya a februári pozitív hangvételű üzenetek ellenére még továbbra is rengeteg kockázatot és ellentétet rejt magában.

Trump személye, és stílusa, mint alapvető kockázat

Donald Trumpot kettősség határozza meg. Bár sokan számítottak arra, hogy mire Trump elnök lesz, addigra megváltozik a kommunikációja, ám elnöki beiktatása óta is folyamatosan posztol a Twitteren. Twitter diplomáciája az elnökválasztási kampány alatt már megszokott stílusban történik, mindenki számára érthető, és gyakran nyers módon megmondja, amit gondol, sok esetben nem kis megdöbbenést keltve. Ezzel szinte teljesen szemben áll a február végi kongresszusi beszéde, mely során főként a belpolitikai terveit vázolta fel. A beszédet nem csak a republikánusok, hanem a demokraták egy része is elismerte, sőt még a rendkívül megosztott amerikai közvélemény is pozitívan értékelte.

Trump nem racionális módon áll a konfliktusokhoz. Megpróbálja felmérni a tárgyalópartnerét, megtalálni azt a határt ameddig elmehet, ezt egyes üzenetekre adott reakciókból vonja le, ugyanazt a stratégiát alkalmazza, mint amit az üzleti világban megszokott. Meglátásom szerint kínai oldal ez esetben bölcsen jár el, mert a kivárást választotta, ugyanakkor ez nem tartható fenn csak addig, míg a hazai, kínai közvélemény türelme el nem fogy, ugyanis a kínai nép nem tűri, hogy bárki megalázza őket.

A kereskedelmi háború esélye

Trump már korábban, a kampánya során utalt arra, hogy a korábbi kereskedelmi szerződéseket nem tartja megfelelőnek, és magukat a multilaterális kereskedelmi megállapodásokat pedig nem fogja betartani.  Ezt a szóbeli ígéretét végül el is kezdte megvalósítani, első munkanapján egy elnöki rendelettel kivonultatta az Egyesült Államokat a csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodásból (TPP). A TPP-ben 12 ország (az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Brunei, Chile, Japán, Kanada, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr, és Vietnám) alkotott volna szabadkereskedelmi együttműködést. Mint a térképen is jól kivehető az egyezményből kihagyták a csendes-óceáni térség egyik nagy motorját Kínát, ez szándékos volt, ugyanis Barack Obama amerikai és Abe Sinzó japán elnök ezzel az együttműködéssel kívánta ellensúlyozni Kína térségbeli egyre jobban kibontakozó dominanciáját. Trump ha tényleg meg akarta volna Kínát gyengíteni, akkor ezzel megtehette volna, valószínűleg fontosabb volt számára az amerikai munkásoknak tett választási ígérete, vagy esetleg más, általa hatásosabbnak gondolt módbeli elképzelései vannak.

A kép forrása: https://tax.thomsonreuters.com/blog/onesource/tpp-trans-pacific-partnership-overview/

A TPP-ből való kihátrálás egy óriási hibának tűnik eddig. Az USA saját versenyképességét növelte volna, de ehelyett a kínai vízió kezd érvényesülni. A TPP és TTIP ellen a kínai vezetés megtervezte az új selyemút stratégiáját, mely főként nyugatra nyit, Ázsia és Európa országaira koncentrálódik. Kína viszont a tőle keletre található csendes-óceáni államokkal is sikeresen építhet ki kapcsolatokat, például az amerikai cserbenhagyást hangsúlyozva. Eddig úgy tűnik, hogy sikeresen tudja magához vonzani a térség országait. Már felvetődött az az ötlet is, hogy a TPP-t nem szabad annyiban hagyni, csak meg kellene hívni bele olyan nagy országokat, akik kimaradtak, ilyen Kína ás Indonézia.

Milyen elképzelései lehetnek az Egyesült Államok elnökének a multilateralizmus helyett? Minél jobb bilaterális megállapodások, és a multilaterális szerződések erős pozícióból való újratárgyalása az amerikaiak számára kedvezőbb feltételek elérése érdekében. Lesznek országok, melyek tárgyalóasztalhoz fognak ülni, ilyen lehet a feltételezések szerint majd Mexikó, Kína azonban nem Mexikó súlyú ország, kérdés, hogy mit fognak lépni. Ha elutasítják a tárgyalásokat, és az Egyesült Államok számára jobb feltételeket, akkor pedig jöhet a kereskedelmi háború. A kereskedelmi háborúnak egy vesztese lehet, az Egyesült Államok.

Kínát sokan a jüan árfolyamának manipulálásával vádolják. A manipulálás versenyelőnyhöz juttatná Kínát, valutája leértékelésével az exportot támogatná, és Trump elnök szerint további amerikai munkahelyeket venne el. Igaz, hogy tavaly gyengült a jüan a dollárral szemben, de ez a kínai gazdaság növekedésében történő lassulásnak, és a dollár nagyfokú erősödésének köszönhető, nem pedig annak, hogy a kínai kormányzat beavatkozott volna. Az utóbbi években épp ezzel ellentétes volt a tendencia, a jüan árfolyamát megtámasztani akarták.

Kínát megvádolhatják még azzal is, hogy magasabb importvámokat alkalmaz az amerikai termékekre, mint az Egyesült Államok a kínaiakra. Ebből következik, hogy válaszul az Egyesült Államoknak magasabb importvámot kell kivetni. Ez a lépés érzékenyen érinthetné Kínát, mert jelenleg a kínai gazdaságban egy reformfolyamatot próbálnak meg végrehajtani. Az importvám az Egyesült Államokat szintén megterhelné. Elméletileg védővámok hatására gazdasági ágazatok támadhatnak fel, ám valószínűbb forgatókönyv az, hogy ez nem fog megvalósulni. Amint Kína a védővámok hatására visszább szorul, más ázsiai potenciális beszállítók átvehetik helyét. Mindenkire pedig nem lehet védővámot kivetni. Arról nem is beszélve, hogy az importfüggő nagyobb amerikai kereskedelmi láncoknak ártana az importvám, és fogyasztói áremelkedéshez is vezetne.

A Dél-kínai-tenger térségének gócpontjai

A Dél-kínai-tenger komoly feszültségeknek ad otthont, melyek az elmúlt néhány évben a korábbiakhoz képest is felerősödtek. Ennek elsősorban a Dél-kínai-tengerért folytatott küzdelem az oka. Nem csak Kína vágyik erre a földgáz- és kőolajlelőhelyekben gazdag, halászat tekintetében kiváló és stratégiai fontosságú területre, ami egyben a világ egyik legforgalmasabb tengeri kereskedelmi útvonala is, hanem Tajvan, Brunei, Malajzia, Vietnám, és a Fülöp-szigetek is. A helyzetet csak fokozza az, hogy az Egyesült Államok számos térségbeli országot támogat, nem csak szavakban, hanem az elmúlt években növekedést mutató fegyverexporttal is, ez a térség az egyik ütközőzóna a két nagyhatalom között.

Kína fokozatosan erősíti haditengerészetét, és a Dél-kínai-tenger számos vitatott hovatartozású szigetén több katonai bázist létesített. Ezt a térség többi országa a védelmi kiadásaik növelésével próbálja meg egyensúlyozni. A konfliktus azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis a Dél-kínai-tenger térségének többi országa alapvetően nem csak Kínával áll szemben, hanem mint ahogy a térkép is mutatja, vannak múltbéli egymással szembeni sérelmeik is. Ezeket bár látszólag rendezték az ENSZ Tengerjogi Egyezményének (UNCLOS) segítségével, és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) által, de a térség együttműködése törékeny. Az ASEAN megosztottá válhat.

A második világháború óta az Egyesült Államok haditengerészete jelentős flottát állomásoztat a Csendes-óceánon. Ezt a flottát az utóbbi években bővítették, hogy az erőegyensúly ne tolódjon el Kína javára.

Az amerikai elnök főtanácsadója és vezető stratégája, Steve Bannon szerint Kína egy agresszív terjeszkedő hatalom, és az elkövetkező 10 éven belül háború lesz a Dél-kínai-tengeren, a vitatott hovatartozású szigetek és zátonyok miatt. A kínaiak által épített mesterséges szigetek blokádja valóban konfrontációt idézhetne elő.

Steve Bannon: elnöki főtanácsadó, a nemzetbiztonsági tanácsnak tagja. Korábban a Breitbart News amerikai jobboldali híroldal vezérigazgatója. Több évet töltött az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészeténél, innen származik személyes kötődése a Csendes-óceán térségéhez, ugyanis a USS Paul F. Foster nevű rombolón szolgált, a csendes-óceáni flottában.

Bármely konfliktus esetén a térségben nem lenne biztosított a szabad hajózás, ezen a rendkívül fontos a Csendes-óceánt az Indai-óceánnal összekötő tengeren, ahol évente ötezer milliárd dollár értékű árut szállítanak.

Egy kínai amerikai kereskedelmi háború lehetséges hatásai ránk nézve

Nem tudjuk, hogy az Európai Unió hogyan reagálna egy kínai-amerikai kereskedelmi háborúra. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti viszony továbbra is feszültségekkel terhelt, hiába utazott ide az Egyesült Államokból James Mattis védelmi miniszter, Rex Tillerson külügyminiszter, vagy például Mike Pence alelnök, a Trump által okozott negatív légkört nem sikerült még helyrehozni, továbbra is vannak nézeteltérések, például a védelmi kiadások tekintetében. Ha Jean-Claude Junckeren, az Európai Bizottság elnökén múlik, Európa nem fog engedni az amerikai követeléseknek, ez pedig további kiszámíthatatlan lépéseket válthat ki Trumpból.

Január végén Trump kereskedelmi főtanácsadója Peter Navarro Kínához hasonló árfolyam manipulálással vádolta meg Németországot. Véleménye szerint az euró azért „durván alulértékelt”, mert ez által Németország versenyelőnyre tesz szert az Egyesült Államokkal, és az Európai Uniós kereskedelmi partnereivel szemben. Kifejtette azt is, hogy Németország a legfőbb akadálya az Egyesült Államok és az Európai Unió között létrehozandó szabadkereskedelmi térség tervének, vagyis a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségnek (TTIP). Angela Merkel német kancellár azonnal elutasította a vádakat, és hangsúlyozta, hogy az Európai Központi Bank független monetáris politikát folytat. Merkel Trumppal ellentétben támogatja az új szabadkereskedelmi megállapodások megkötését, szerinte az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) mintául szolgálhat a későbbi egyezményekhez.

Peter Navarro a Fehér Ház Nemzeti Kereskedelmi Tanácsának vezetője, Trump kereskedelmi főtanácsadója, radikális nézeteket valló közgazdász. Számos Kínáról szóló könyv szerzője, és dokumentumfilm rendezője. Ő Trump Kína-ellenes vonalának egyik legfőbb képviselője, szerinte az amerikai gyárbezárások, és sokmilliós munkanélküliség Kínának köszönhető. Nem hisz a komparatív előnyök elméletében, véleménye szerint Kína és az Egyesült Államok nem erősíthetik egymást egyszerre, épp ezért bármilyen eszközzel meg kell védeni az Államokat Kínától.

Trump év elején kijelentette, hogy „az Európai Unió csupán eszköz Németország számára”, a német bevándorlási politika pedig egy „katasztrofális hiba” volt. A Bildnek adott nyilatkozatában pedig egy német autókra kivetett 35%-os importvámról beszélt. Az árfolyam manipulálás vádja, és az importvámok kivetésének emlegetése Kínát és Németországot közös csoportba helyezte. A német-amerikai a viszonyokban komoly problémák lehetősége merült fel, Barack Obama előző elnök Németország politikájához viszonyítva van egy jelentős romlás, mondhatnánk azt is, hogy Donald Trump szemében Németország Európa Kínája.

Németország továbbra is együttműködik az Egyesült Államokkal, hatalmas a két ország közötti kereskedelem, a német export legfőbb célállomása az Egyesült Államok. Azonban változó tendenciaként értelmezhető, hogy jelenleg gazdaságilag Kínával épít ki egyre szorosabb kapcsolatot, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Kína vált Németország legnagyobb külkereskedelmi partnerévé a két ország közötti 170 milliárd eurós külkereskedelmi forgalommal, e tekintetben tehát átvette az Egyesült Államoktól az első helyét. Éppen emiatt Németország érdekelté vált az „egy övezet, egy út” megvalósításában.

Magyarország nyitott gazdaságú ország. Hazánk exporttevékenységét fokozatosan növelni akarja a kormány, és ennek kedvezne a kínai közvetlen kapcsolat erősítése. Közvetett módon mivel Németország a magyar gazdaság legfontosabb gazdasági partnere, a német-kínai viszony alakulása is meghatározza hazánk külkereskedelmét.

Összegzés

Kína regionális erő, mely kezd kibontakozni. Nem kíván egyelőre csendőr lenni, és valószínűleg nem is fog az emberi jogi alapú intervencionalizmus harcosává válni. Sokkal inkább gazdasági érdekeit fogja képviselni, és megvédeni, valamint a regionális stabilitás fenntartásában lesz érdekelt, a kereskedelmi útvonalai biztonsága miatt. Ilyen például a tengerek biztosítása a kereskedelem folytonosságáért és kőolajimport dependencia miatt, vagy a szárazföldi biztonság a földgázvezetékek és vasúthálózatok miatt. Az „egy övezet, egy út” terv nem csak a kínai gazdaságot, hanem a régiók közötti együttműködést is fellendítené, a gazdasági kapcsolatok mélyülésével a felek a békében lesznek érdekeltek. Kína viszont, hogy képes legyen az új útvonalak biztosítására katonai eszközökkel, valószínűleg továbbra is növelnie kell a védelmi költségvetését, és a mostaninál jóval nagyobb mértékben.

Védelmi szövetségről konkrétan nem beszélhetünk, viszont ha Kína tovább erősödik később az USA térségbeli szövetségesei Kína felé fordulhatnak az Egyesült Államok ellenében, Japán kivételével.

Az Egyesült Államoknak fontosabb Kína, mint, hogy kereskedelmi háború legyen, nem tudja a feldolgozóiparát pillanatok alatt feltámasztani vagy helyrehozni, így tovább fog függni Kínától. Viszont a nyugati technológia addig kell csak Kínának, amíg ki nem fejleszti a sajátját, tehát van egy egyre inkább csökkenő interdependencia.

A kínai tőkebefektetések most kezdenek beérni. A globális hegemóniát gazdaságilag akarja elérni. Washingtoni vélemények szerint Kína egy alternatív világrendet akar létrehozni, ahogy a kínaiak maguk indokolnak, csak egy piaci rés betömése zajlik, szerintük az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB) nem az IMF alternatívája. Azonban, az 57 tagállammal alapított Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz egyre többen akarnak csatlakozni, még olyan országok is, mint például Kanada. Ez a nemzetközi pénzintézet a hivatalos kínai állásponttal ellentétben egyre inkább versenytársává, vagy alternatívájává kezd válni az Egyesült Államokban található pénzintézeteknek.

USA és Kína konfliktus rendkívül káros lenne a világ számára. A kor nagy kihívásaira csak együttműködve tudnának megfelelően reagálni, és helytállni. Mindkét félnek alapvető érdeke kellene, hogy legyen a kapcsolatok tényleges helyreállítása.

2007-ben ötvennyolc ország fogadta el és írta alá a „Párizsi ajánlások a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetéről” elnevezésű jogi dokumentumot. Mára ezen országok száma 105-re nőtt és folyamatosan zajlanak a tárgyalások a további csatlakozásra várókkal.
A dokumentum megszületése óta eltelt 10 évben nagyjából 65 ezer gyermeket sikerült demilitarizálni és rehabilitálni. A jubileumi évforduló alkalmából megrendezett találkozón az együttműködés sikerességéről a következőket mondta Anthony Lake, az UNICEF elnöke: „A világ 10 évvel ezelőtt irányelveket hozott a fegyveres konfliktusban érintett gyermekekkel kapcsolatban és ezekhez az irányelvekhez tetteket is kapcsolt. Tetteket, amelyek ezeknek a gyerekeknek reményt adtak egy jobb életre”.  Majd így folytatta: „De a mai nap nem csak arról szól, hogy a múltba nézzünk és megállapítsuk, hogy mi mindent sikerült véghezvinni, hanem szól a tervekről, arról a munkáról, amit el kell még végezni a háború gyermekeiért.”

Azt pedig, hogy valóban milyen nagy szükség van a további munkálatokra, remekül bizonyítják az alábbi adatok:

• 2013 óta nagyjából 17 ezer gyermeket soroztak be Dél- Szudánban, és több mint tízezret a Közép-afrikai Köztársaságban;
• AZ ENSZ adatai szerint 2016. óta Nigériában és környékén 2000 főre tehető azon besorozott gyermekek száma, akik militarizálása csak a Boko Haram nevű terrorszervezethez köthető;
• A yemeni konfliktus 2015. márciusi eszkalációja óta az ENSZ nyilvántartásba vett kiskorú besorozások száma megközelíti az 1500 főt.

A gyermekek katonai célra való alkalmazása teljességgel ellentmond minden erkölcsi és jogi normának. Ilyen esetekben az alapvető emberi jogok veszélyeztetése vagy figyelmen kívül hagyása történik. Míg a legtöbb ókori kultúrában a gyermek a családfő tulajdonát képezte – akár szabadon kereskedhetett vele -, addig mára egy-két kivételtől eltekintve az összes országban szinte a felnőttekkel azonos jogok illetik meg őket.

A gyermekek jogait az országok belső jogi szinten a 20. század második felében kezdték el szabályozni, addig csak a határokon átívelő problémákkal foglalkoztak, például a gyermekkereskedelem és gyermekprostitúció kérdéseivel. A gyermekkatonaság mint jogi probléma felmerülése, megfogalmazása és dokumentumokba foglalása csak a 20. század harmadik felében kezdődött meg.

A kérdést két szempontból lehet megközelíteni: egyrészt az emberi jogok védelmének szempontjából, másrészt a hadijog alapján.

Az emberi és gyermekjogok megsértése gyakran kapcsolódik fegyveres konfliktushoz. Ebben a tekintetben probléma, hogy habár az emberi jogok védelme nemzetközi és állami szintre is emelkedett, az mégsem érvényesül egyaránt mindenhol. Az, hogy milyen mértékben érvényesül, függ az adott ország társadalmi berendezkedésétől, a fejlettségi szintjétől és a gazdasági helyzetétől. Hadijogi szempontból az egységes megközelítés egyik fő gátját szintén a fogalom tartalmi vizsgálatából lehet levezetni. A kérdés ugyanis az, hogy a gyermekkatona szóban lévő “katona” kifejezést használva valóban tekinthetjük-e őket igazi fegyveres harcosoknak vagy csak fegyverrel felszerelt kiskorúaknak?

(A kép forrása: http://www.voicesofyouth.org)

A jogi felelősségre vonáshoz szükségesek olyan releváns nemzetközi dokumentumok, amelyek alapján egységesen bárki felelősségre vonható, ezek érvényessége azonban az országok ratifikációjához van kötve. Ebből kifolyólag pont azokon a területeken nem tudják alkalmazni őket, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Még nagyobb probléma azonban az, hogy ezek a nemzetközi dokumentumok nem is azonosan értelmezik és határozzák meg a problémát, hiszen napjainkig nem sikerült egy egységes nemzetközi szabályozást kialakítani arra vonatkozóan, hogy életkorukat és az elvégzendő feladat típusát tekintve mit értünk a gyermekkatona fogalma alatt. Egyes dokumentumok, így a Nemzetközi Büntetőbíróság római statútuma (1998) vagy a gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény (1989) a 15. életévet, amíg például a párizsi ajánlások a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetéről (2007) vagy az ENSZ BT egyes határozatai a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetről [1261. (1999), 1296. (2000), 1314.(2000), 1379. (2001), 1460. (2003), 1539. (2004), 1612. (2005)], ennél magasabb kort – a 18. életévet – határozzák meg a fegyveres szolgálatban való alkalmazhatóság minimumaként.
Az egységes szabályozás másik gátját a fogalom kiterjesztése jelenti. A legszűkebben értelmezve, azokat a gyerekeket sorolhatjuk ide, akik fegyverüket nyíltan viselik és használják. A következő kategória a katonai táborokban különböző, nem hadászati feladatokat ellátó gyermekeket foglalja magába, míg a harmadik kategória – mely a jogi szabályozás szempontjából a legnehezebben behatárolható – a besorozásra nem kerülő, ám a fegyveres harcokban mégis érintett gyerekek csoportja

Jelenleg a Föld legalább 86 országát érinti a jelenség. A szakirodalom a gyermekkatonák számát évek óta 250-300 ezer főben állapítja meg – ez azonban csak becsült érték, hiszen pontos adatokkal egyik nemzetközi szervezet sem rendelkezik. Ennek legfőbb oka a homályos jogi szabályozás arra vonatkozóan, hogy ki számít gyermekkatonának, valamint az a tény, hogy közülük több ezren szolgálnak illegálisan, ezért a rájuk vonatkozó adatok nincsenek nyilvántartva. Mindemellett ezen gyermekek felkutatása is nagyon nehéz, hiszen a társadalomtól elkülönítve, katonai táborokban élnek, amelyek megközelítése nehéz és életveszélyes. A már leszereltek pedig nem szeretnek a háborús időkre visszaemlékezni, valamint nem merik felvállalni, hiszen félnek a társadalom stigmatizációjától, így inkább letagadják a múltjukat.

Fontos leszögezni azonban, hogy a probléma nem csak a fiúkat érint, mivel a gyermekkatonák 10-30%-a lány – őket leggyakrabban szexuális szolgáltatások nyújtására kényszerítik. Ezeknek a gyerekeknek a jelentős része már 10 éves koruk előtt csatlakozik a hadsereghez. Tehetik ezt önkéntesen – ez főleg akkor jellemző, ha az adott személy szegény, alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik, esetleg minden családtagja meghalt – vagy cselekedhetnek kényszerítés hatására is. Vannak emellett olyan országok is, ahol kiképzésük az iskolarendszerbe van beépítve. Példaként említhető, hogy Kínában, az Oroszországi Föderációban, Kirgizisztánban, az Egyesült Arab Emirátusokban és Venezuelában a diákok számára kötelező katonai kiképzéseket indítanak. Argentínában, Bolíviában, Brazíliában, Egyiptomban, Kazahsztánban, Nicaraguában, Peruban, Türkmenisztánban, Ukrajnában és Vietnamban már az általános iskolai oktatás is egyenruhában folyik és a katonai diszciplínák megismerése, elsajátítása a tananyag szerves részét képzi.  Izraelben a katonáskodás a nők számára is kötelező, már gyerekkoruktól fogva fel vannak készülve egy esetleges katonai szerepvállalásra. Ezeknél az országoknál a militarizálódás a szocializálódás folyamatának a része, így megállapítható, hogy hatalmas különbség van a katonai szolgálatokra kényszerített vagy azt szükségszerűségből elvállaló és a katonaságot önként vállaló gyermekek között.

Közösen fejlesztene 5. generációs vadászgépet Oroszország és az Egyesült Arab Emirátusok?

Az amerikai Lockheed Martin vállalat a napokban lezajlott Avalon-2017 szakkiállításra időzítve leszállította az első 2 Pilatus Aircraft által fejlesztett PC-21 típusú kiképzőgépet az Ausztrál Királyi Légierőnek.

Szerb hírforrások szerint, az ország miniszterelnöke, Alekszander Vucsics decemberi moszkvai látogatásának eredményeként az orosz elnök, Vlagyimir Putyin rövidesen utasíthatja a légierejét, hogy szállítson le, majd adjon át 6 darab MiG-29-es vadászrepülőgépet Szerbiának.