Biztonságpolitika

Az Egyesült Államok Hill légibázisának közleménye szerint, 2017. március 14-én útnak indultak Indonéziába a soron következő, modernizáláson átesett Block 25-ös verziójú F-16 Fighting Falconok.

Amikor a NATO egyik vezető tisztségviselője látogatást tesz a Szövetség egyik tag- vagy partnerállamában, akkor szinte mindig szó esik a jelenlegi és a jövőbeli kihívásokról, illetve az ezekhez való adaptációs lehetőségekről. A NATO Transzformációs Parancsnokságának (NATO ACT) egyik feladata, hogy az alkalmazkodás témakörében kutasson; ennek fontos eleme a NATO Transzformációs Szemináriuma (NTS), amit 2017-ben – a Fiatal Szakemberek Napjával együtt – Budapesten rendeztek meg.

A szeminárium

2017. március 21-én a Fiatal Szakemberek Napjával kezdődött, majd 22-én és 23-án a NATO Transzformációs Szemináriumával folytatódott az a háromnapos rendezvénysorozat, amelyen a résztvevők a NATO kihívásairól folytattak vitát. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy a megjelentek között megtalálhatjuk Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt; Rose Gottemoeller NATO-főtitkárhelyettest; Denis Merciert, a NATO Transzformációs Parancsnokságának főparancsnokát és Petr Pavelt, a NATO Katonai Bizottságának elnökét. Magyar oldalról pedig Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérkari főnök vett részt a rendezvénysorozaton.

A honvédelmi miniszter köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy országunk érdekelt az erős NATO-ban, amihez az alkalmazkodás elengedhetetlen – éppen ezért Magyarország az adaptációról szóló vitában aktívan részt fog venni. A miniszter szerint az erős NATO-hoz a védelmi kiadások emelése is szükséges, ezért hazánk 2026-ra biztosan el fogja érni a Szövetség által elvárt, GDP-ben mért 2%-os költési arányt. Rose Gottemoeller ezzel egyetértett a nyitóbeszédében, ám hangsúlyozta, hogy „nemcsak többet kell költenünk, hanem jobban is”. Emellett a főtitkár-helyettes kifejtette véleményét, miszerint a NATO sikere a folyamatos alkalmazkodásnak köszönhető.

A megnyitó után a szeminárium programja négy témakör köré épült fel. Az első rész a jövő biztonsági környezetéről szólt, amely során azt vizsgálták a szakértők, hogy a jövőre való felkészülés közben milyen döntéseket szükséges meghozni. Így olyan kérdésekre keresték a választ a résztvevők, mint hogy a helyzeti tudatosságot, a mozgékonyságot és a rugalmasságot hogyan tudja javítani a Szövetség, miközben az új környezethez alkalmazkodik.

A szeminárium második része a Szövetség határain kívülre történő stabilitás-kiterjesztésről szólt. Ennek során a szakértők többek között azt vizsgálták, hogy a NATO hogyan tudja a partnerséget úgy megközelíteni, hogy az növelje a nemzetközi stabilitást vagy hogy a terrorizmus elleni harc a stabilitás kiterjesztése alá tartozik-e, esetleg a NATO alapfeladatai között van-e a helye.

A következő rész arról szólt, hogy a NATO-nak milyen képességekre lehet majd szüksége ahhoz, hogy a biztonságát érő kihívásokat sikeresen elhárítsa és kivédje. A témát bonyolította, hogy a fenntarthatóság és a rugalmasság fenntartása is fontos a szakértők szerint és hogy az Oroszországgal folytatott párbeszéd hatékonysága kérdésessé válhat az elrettentő képességek megerősítésével.

A szeminárium utolsó részében azt vették górcső alá a szakértők, hogy a Szövetség egysége és a tagállamok közti együttműködés hogyan lehet még nagyobb fokú. Ebben kulcsfontosságú a transzatlanti kötelék fenntartása és megerősítése, amely folyamatos erőfeszítést igényel a tagállamoktól. Emellett arról is szó esett, hogy a tisztán érthető politikai célok is létfontosságúak a NATO átalakulása során.

Budapest a reflektorfényben

A fővárosban a szemináriumon kívüli további előadásokra is sor került. A NATO Transzformációs Parancsnokság parancsnokhelyettese, Manfred Nielson a ACT-ről és a a Szövetség kihívásairól beszélt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Rose Gottemoeller főtitkár-helyettes pedig a Külügyi és Külgazdasági Intézetben tartott előadást.

A Budapesten megtartott szeminárium és előadássorozat nemcsak presztízst hozott hazánknak, hanem lehetőséget is a NATO vezetőivel való párbeszéd fokozására. Március 21-én a NATO Transzformációs Parancsnokság főparancsnokát Benkő Tibor vezérkari főnök fogadta, majd a Katonai Bizottság elnökének csatlakozása után megkoszorúzták a Hősök terén található ismeretlen katona sírját.

Benkő Tibor vezérkari főnök; Petr Pavel, a Katonai Bizottság elnöke és Denis Mercier, a NATO Transzformációs Parancsnokság főparancsnoka a koszorúzás után. Fotó: Szabó Lajos, honvédelem.hu

Március 22-én tárgyalóasztalhoz ült a Katonai Bizottság elnöke Simicskó István honvédelmi miniszterrel. A miniszter ismét hangsúlyozta a Szövetség fontosságát és emiatt a folyamatos adaptáció szükségességét. Petr Pavel pedig dicsérte Magyarországot, amiért jelentős haderőfejlesztésbe kezdett, hogy a NATO által elvárt minimum kötelezettségét teljesítse. A miniszter másnap a NATO főtitkárával beszélgetett, aki a bizottság elnökéhez hasonlóan méltatta hazánkat.

A szeminárium utolsó napján Jens Stoltenberg Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozott. Ennek során a két vezető a NATO biztonsági helyzetéről beszélgetett, Orbán Viktor pedig sürgette a balkáni bővítést. Végül a főtitkár megköszönte a miniszterelnöknek hazánk hozzájárulását a Szövetség kollektív védelméhez. Ugyanis amellett, hogy növeljük védelmi kiadásainkat, részt veszünk a Baltikum biztonságának fenntartásában és a NATO koszovói és afganisztáni békefenntartó misszióiban is.

A Zlinek érkezésével egy napon, március 24-én átadták Szolnokon az amerikai segélyből beszerzett QuantaDyn AJTS szimulátort, mely a JTAC-ek kiképzését, jártasságának fenntartását segíti. Mondani sem kell, hogy egy ilyen eszköz - mely ráadásul paraméterei, jelesül a kivetítő kupola öt méteres átmérőjének köszönhetően ritkaságnak számít Európában - mekkora előrelépést jelent ennek a közösségnek, mely így már virtuálisan is tudja gyakorolni mesterségét, nemcsak éles repülések során (a rendszerre történő kiképzés tavaly novemberben történt meg). A hazai iszonyokat ismerve ebből is adódik a kísértés: "van szimulátorotok, minek a repülés?" - kérdezheti az elöljáró, amikor erőforrást irányoz elő. Ezzel szemben áll a szakmai álláspont, mely a szimulátor járulékos, és nem helyettesítő szerepét hangsúlyozza. Azaz jobban, gyorsabban, zökkenőmentesen lehet beletanulni az előretolt repülésirányító szerepkörbe, könnyebb is fenntartani a készségeket, jobb, rutinosabb az így kiképzett, gyakoroltatott JTAC - de az éles rávezetéseket semmi nem helyettesíti. A másik dolog pedig, hogy nincs ingyen vacsora. Amit nem a magyar állam vesz meg (pedig nem óriási összegről van szó), hanem a nagy testvér ad nekünk, afölött a szuverenitás mindig korlátozott lesz.

A kupolában valós, illetve érintőképes felületen emulált eszközökkel dolgozhatnak a JTAC-ek.

Így fest a szférikus vetítővászon kívülről. A fekete szín a helyiségben az NVG-kompatibilitást szolgálja.

A JTAC-oktató-felügyelő (jobbra) mellett két humán pilóta számára is van munkahely (középső, bal), akik az együttműködést folytató légi eszközök személyzetét testesítik meg (van AI is). Itt egy Gripen (balra) és egy Mi-24 (középen) hajózó CAS-el a dómban lévő "szimulánsoknak".

Szabadságharcos pick-up a fák között a TGP kijelzőjén. Hogy a Gripen/Liteningé ilyen-e - gyaníthatóan ez inkább egy F-16-os megjelenítés - nem tudom. Amikor azonban airframe maskingnál bevillant a sárkány, az tényleg egy Gripen volt, tehát ennyiben pontos a rendszer.

Ez a cucc. Bár csak P/N és nem S/N, azért részben kitakartam.

Zord

1968 elejétől az észak-vietnami légvédelem új taktikát kezdett alkalmazni az amerikai repülőgépek ellen azzal, hogy a támadó kötelékekre több tüzelőállás indított rakétát. Az amerikaiakat egy új besugárzásjelző segítette azzal, hogy nem csak a rakétaindítást, hanem annak irányát és hozzávetőleges távolságát is jelezte.

A USS Ticonderoga üzemanyag-áttöltés közben.

Amikor Meredith W. „Pat” Patrick korvettkapitány 1968 elején a USS Ticonderoga fedélzetén megérkezett első harctéri szolgálatára a Tonkini-öbölbe, az a mondás járta, hogy az optimista definíciója az a Skyhawk pilóta, aki leszokik a dohányzásról. Február végén egy Észak-Vietnam feletti bevetésen Patrick maga is megtapasztalta, hogy milyen az, ha légvédelmi rakétákkal kell szembenézni. Egy olyan kötelékben repült, amely Észak-Vietnam középső részén elhelyezkedő út és csatorna szakaszra készült aknát telepíteni. A bevetésre így emlékezett vissza:

Századom, a VA-23-as, a USS Ticonderoga CVW-19 jelű ezredéhez tartozott. A hordozó az észak-vietnami partoktól mintegy 40 mérföldre a Tonkini-öbölben hajózott. Az ezrednek két vadász százada volt, F-8E Crusaderekkel és három csapásmérő - akkoriban könnyű támadónak mondtuk - százada, A-4 Skyhawkokkal. Különítmények formájában a fedélzeten volt még négy RF-8E felderítőgép, négy KA-3 tanker, négy AD-5Q elektronikai támogató repülőgép és négy WF-2-es korai előrejelző gép. Mentési célra volt még négy helikopterünk is. A támogató gépek közül kiemelném a KA-3-as tankereket, amelyek mindig kéznél voltak, ha szükség volt rájuk. Néha ellenséges terület felett tankolták a találatot kapott F-8-asokat és A-4-eseket, hogy azok visszarepülhessenek a hordozóra, vagy legalább kibírják addig, amíg a tenger fölé érnek. Ha már kint volt a gép a víz felett és a pilóta túlélte a találatot vagy a katapultálást, akkor biztosra vehette, hogy kimentik.

Minden vadász és csapásmérő századnak 13 gépe volt a hajón, kettőt pedig mindegyik visszatartott a Fülöp-szigeteken, a Cubi Point tengerészeti légibázison, hogy a harci veszteség pótlására azonnal a hordozóra települhessenek. Ugyanebből az okból a pilóták számát századonként 21 főre emelték a háború előtti 18-ról. Történetünk idején az én századom már felhasználta a két tartalék gépet.

*

Már ötödik hete repültük a bevetéseket, amikor a századunkhoz és a VA-192-esekhez két-két APR-25-ös besugárzásjelző műszer érkezett, hogy végre beépíthessük őket a műszerfalon tátongó helyükre. A hozzájuk tartozó berendezések, vezetékek és antennák már korábban a helyükre kerültek, csak a műszer hiányzott.  

A bevetés előtti éjszaka segítettem a műszakiaknak a beépítésben és a műszer ellenőrzésében. Az egyik rendben működött, a másik azonban nem, ezért kiszereltük, hogy visszaküldjük, és egy másikat kérjünk helyette. Arra kértem a századunk ügyeletes tisztjét, hogy másnap a századparancsnok, Charlie Bush kapja azt a gépet, amelybe a műszert betettük. Én az ő kísérőjeként voltam betervezve.

A VA-23-asok púposhátú A-4F gépe az észak-vietnami partok közelében. A púp alatt kapott helyet a két besugárzásjelző, a zavaró berendezés valamint a radar elleni rakéta pontosabb alkalmazását és bombázást segítő számítógép és ezek kábelezése.

A bevetés hat A-4 Skyhawk csapásmérővel, a Ticonderoga három A-4-es századából 2-2 géppel volt tervezve. Századunk és a VA-192-es az A-4F változattal repült, a VA-195-ösök két gépe pedig Super Charlie volt. A Super Charlie-k normál A-4C-k voltak erősebb hajtóművel, majdnem olyan erőssel, mint amilyenek a mi A-4F gépeinkben voltak. A C változatnak csak három függesztési pontja volt, és fegyverrendszerét tekintve is elmaradt a későbbi változatok mögött.

Az A-4F-ekre gépenként kilenc DST-36 Destructor aknát függesztettek, az A-4C-kre hetet. A DST-36-os egy mágneses szenzorral ellátott Mk 82-es bomba volt, amely akkor lépett működésbe, miután a szenzor 150 lábon belül fémtárgyat érzékelt.

Volt még két, légvédelmet lefogó A-4F gépünk 2-2 Shrike rakétával és 4-4 CBU-24-es kazettás bombával függesztve. Ezek az Iron Hand gépek nem tartoztak a kötelékünkhöz, de a térségben tevékenykedtek, biztosítva minket és más kötelékeket, amelyek szintén a mi körzetünkben dolgoztak. Ezért is voltunk csak mini Alpha, mert a nagy Alpha kötelékek saját vadászfedezettel és Iron Hand géppel rendelkeztek.

*

Az eligazítás hajnali 4:30-kor kezdődött. Végigmentünk azon a harci ellenőrző listán, amelyet a CVW-16 jelzésű ezred dolgozott ki és más ezredek, többek közt a miénk fejlesztett tovább, ahogy gyűlt a harci tapasztalat. 

A gépeket a felszállás szerint állították be a fedélzeten, ezért úgy adódott, hogy nekem jutott a parancsnok APR-25-össel felszerelt gépe, neki pedig az enyém. 5:30-kor beültünk a gépekbe és 6:00-kor elindítottak minket a Ticonderogáról. A felszállást sötétben hajtottuk végre, de mire 18 000 lábon összeállt a kötelék, már derengett valamennyi fény. Alattunk elszórt felhőzet volt, felettünk, 24 000 lábon egy szakadozott réteg. 23 000 lábra emelkedtünk, és ahogy közeledtünk az ellenséges légvédelmi rakéták megsemmisítési zónájához, a partvonal, a folyók és a hegygerinc is tisztán látszottak.

A köteléket Sam Chessman, a VA-195-ösök parancsnoka vezette. Villogó Samnek hívtuk, mert az észak-vietnami légvédelem „utazott” rá; akárhányszor ő volt a vezér, számítani lehetett legalább egy SA-2-es (Sz-75 Dvina) indításra, amitől a légvédelmi rakétára figyelmeztető SAM (Surface-to-Air Missile) felirat villogni kezdett a műszerfalon. Ha nem repült, a kötelékekre napokig nem indítottak rakétát. Valamennyiünk szerencséjére Villogó Sam nagyon értett a légvédelmi rakéták kijátszásához és az általa vezetett kötelékek számos támadást túléltek már. Most sem volt másként.

Sam Chessman hívójele Chippy 1 volt, kísérője a Chippy 2-t kapta. A VA-192-es géppár Dragon 1 és 2 volt, Bush parancsnok és én pedig Law Case 1 és 2. Szétszóródtunk szabvány harci V alakzatba, ami azt jelentette, hogy egy-egy géppár az SA-2-es töltetének 200 lábasra becsült hatósugara miatt 800 lábas vízszintes és 400 lábas függőleges elkülönítéssel repült. Így egy rakétának legfeljebb csak egy gép esett áldozatul, ráadásul a kötelék tagjai szemmel tarthatták egymást és volt lehetőség manőverezni egy esetleges MiG-támadás esetén.

A-4F kötelék

Az ellenséges légvédelmi rakéták megsemmisítési zónájához közeledve Chippy 1 lekapcsolta a fényeit, a hajtómű teljesítményt száz százalékra növelte, majd visszavett két százalékot, hogy a kísérője is tarthassa a pozícióját. Az A-4F erősebb hajtóművének köszönhetően mi is tartani tudtuk a lépést az A-4C-k mögött, annak ellenére, hogy a gépeinken kettővel több DST-36-os volt.

Ahogy beléptünk a megsemmisítési zónába, a sebesség további növelése érdekében a vezér megkezdte a süllyedést. Azt akartuk, hogy mire lesüllyedünk a támadás kiindulópontjára, nagyjából 10 000 lábra, bőven legyen sebességünk a manőverezéshez a cél közelében. A sebességünket még a nehéz fegyverterheléssel is 8 mérföld/perc értékre növelhettük. Persze jobban szerettük a 9-10 mérföld/percet, amit a fegyverek oldása után tudtunk elérni.

Ahogy a partvonalhoz közeledtünk, működésbe lépett az APR-25-ös. A jel a Vinh repülőtértől északnyugatra mutatott, hossza a műszer három gyűrűje közül csak az elsőig ért. Közben legalább egy Bar Lock (P-37 felderítő lokátor) nyers hangját hallottam. A „zit-zit-szünet-zit-zit” hang elárulta, hogy követnek bennünket. A háttérben halványan egy másik hangot hallottam, egy Fan Song (SzNR-75 tűzvezető lokátor) összetéveszthetetlen csörgőkígyó hangját.

Ahogy Chippy 1 száraz lábat jelentett, vagyis keresztezte a partvonalat és a szárazföld fölé ért, a jelzés kétgyűrűsre változott és a csörgőkígyóhang is tisztán és hangosan hallatszott. Egy másodpercen belül a SAM jelzés világítani kezdett és megszólalt a figyelmeztető „ud-udl-udl” hangjelzés is. Lenyomtam az adógombot: - Chippy 1, SAM, balról, 10 óra.

A tarkómon és a karomon felállt a szőr, ahogy megláttam, hogy a gyorsító fokozat füstcsíkját húzva két SA-2-es rakéta emelkedik a hegygerinc fölé. A tüzelőállásuk valahol a 10 óra irányban, 12-14 mérföldre lévő Vinh repülőtér és a 11:30-as irányban, 8 mérföldre előttünk lévő Tam Da híd között volt. A porfelhő és a füst, amely az indítás pontos helyét jelezte volna, most nem látszott, részben a felhőzet, részben a hegygerinc miatt. Tisztán látszott viszont, ahogy előbb az egyik majd a másik rakéta is eldobja a gyorsító fokozatot.

A levegőből könnyen észrevehető SA-2-es tüzelőállás. A fotó 1967-ben készült egy Skyhawk pilótafülkéjéből.

A menetfokozat hosszú, vörös csóvája jól látszott a sötét terep előtt. Valamennyien a rakétákat figyeltük. Az első rakéta célba vette Chippy 1-et, ezért a két Chippy 120 fokos bedöntéssel balra kitérő manőverbe kezdett. A Dragonok a távolságot tartva követték őket.

Bush és én az addigi magasságon maradtunk és bal fordulóba kezdtünk, hogy lássuk a vezért. A két rakéta jobbra fordult és az első süllyedni kezdett, hogy elfogja Chippy 1-et. A Chippy géppár kemény fordulóváltással jobb fordulóba váltott és azon igyekezett, hogy a rakéta fordulósugarán belülre kerüljön. Lenyűgöző volt nézni, ahogy Chessman manőverre kényszerítette a rakétákat és a fordulósugarukon belülre került.

Bush parancsnokkal továbbra is bal fordulóban voltunk, a gépünk hasa éppen nyugati irányba mutatott. Ekkor egy másik Fan Song hangja hallatszott, hangosabban, mint az elsőé. Rápillantottam az APR-25-ös kijelzőjére, és háromgyűrűs jelzést láttam 2 óra irányban. Abban a pillanatban már nem érdekelt Chessman harca a rakétákkal, a miénkkel kezdtem foglalkozni. A bal fordulóból vízszintesbe vittem a gépet és lenéztem nyugati irányba.

A kép bal alsó sarkában egy Dvina emelkedik, a menetfokozat hajtóművének csóvája jól látszik. A rakéta nem a fotózó pilóta gépét vette célba.

Ott volt. Egyetlen SA-2-es közeledett a mi magasságunkon és éppen eldobta a gyorsító fokozatot. Közel volt és pontosan felénk tartott. Fényes, vörös gyűrű ragyogott a sötét, kör alakú rakétatest körül és a fülketető egyetlen pontja körül mozgott. Beleordítottam a rádióba: - Parancsnok, leborítás, azonnal! Bush egy másodpercet sem vesztegetett. Ahogy kimondtam a figyelmeztetést, már borított is, én pedig követtem.

A rakéta töltete néhány száz lábbal a hátára fordított gépem felett robbant és a lökéshullám belepréselt a katapultülésbe. Pontosabban a robbanás az ég felé néző fenekemre nyomta a repülőgépet. A töltet hangos „vomp” hanggal robbant. Szerencsénk volt, hogy Bush ilyen gyorsan reagált és a robbanás pillanatában már annyira eltávolodtunk a rakétától, hogy csak a lökéshullám ért minket, a repeszek nem.

A Dvina felrobbanó töltete narancssárgás füstfelhőt hagy az égen. A támadó kötelékek útját gyakran tucatnyi ilyen füstfelhő jelezte, mielőtt eloszlott a szélben.

Mindhárom rakéta eredménytelenül robbant fel. Chippy 1 megszólalt: - Oké, akkor folytassuk. A kötelék ismét felvette a korábbi alakzatot és folytattuk az utat a célpontként kijelölt csatorna felé. Nagyon büszkék voltunk rá, hogy az észak-vietnami légvédelem nem tudott visszafordulásra vagy a fegyvereink eldobására kényszeríteni.

A célra történő rárepülés kezdőpontján néhány légvédelmi ágyú fogadott minket. Miután sikeresen kimanővereztük a 85 mm-es lövedékek robbanását, rárepültünk a célra és ledobtuk a fegyvereket a csatornába. Ezután már semmilyen ellenállással nem találkoztunk, se légvédelmi rakétával, se csöves légvédelemmel, se kézifegyverekkel.

Az általános szabály szerint tilos volt 3500 láb alá süllyedni. A ritka kivételek egyike az aknatelepítés volt, a keskeny csatornákat csak 1500 lábra süllyedve találták el. A gépekre általában egy Mk82-es fékezett bombát is függesztettek, a kioldási sorrendben ez vált le először és füstjével jelezte, hogy jó helyre mentek-e az aknák. A fotót Meredith Patrick készítette vaktában, a bal válla felett tartott fényképezőgéppel, felhúzás közben.

Nem álltunk újra kötelékbe, csak a géppárok álltak össze. Én is csatlakoztam Bushoz, miután felhúzott a támadásból és én is az enyémből. A legrövidebb utat választottuk a tenger felé és 5500 láb magasan, 540 csomós sebességgel elhagytuk Észak-Vietnam légterét. Úton a Ticonderoga felé még kaptunk 2000 font üzemanyagot egy KA-3-as tankerből, majd rendben leszálltunk a hordozón.

*

A bevetés számos tanulsággal szolgált, amit a későbbi tapasztalatok csak megerősítettek. Először tapasztaltuk meg, hogy milyen az, amikor az észak-vietnami légvédelmi rakétások összehangolt támadást hajtanak végre egy kötelék ellen, ráadásul nagyon jól. Már-már túl jól. Elindítottak két rakétát, kitérő manőverre kényszerítve minket, és miközben ezekre a rakétákra összpontosítottuk a figyelmünket, olyan irányból indították a harmadikat, amelyre abban a szituációban nem láttunk rá. Az APR-25-ös besugárzásjelző életet mentett azzal, hogy nemcsak hangjelzést adott, mint a korábbi műszer, hanem azt is megmutatta, hogy merről támadnak minket. A túlélésünk kulcsa a helyzetfelismerés, helyzetismeret volt. Megvolt az információ, hogy merre figyeljünk és mi éltünk vele.

Sokat repültünk és ennek köszönhetően a repülőgép vezetése készségszinten, szinte automatikusan ment. Ez nagyon fontos volt, mert a stressz alatt lévő pilótának rengeteg dologra kellett figyelnie. Látnia és értelmeznie kellett a taktikai szituációt, vizuális kapcsolatban kellett maradnia a vezérével / kísérőjével, ismernie kellett a kötelékhez viszonyított pozícióját és információval, figyelmeztetéssel segítette a megtámadott gép pilótáját.

Bush és én az egyetlen megoldást választottuk, amelyet néhány másodperccel a találat előtt tehettünk: leborítottunk. Sam Chessman manőverezése sokkal inkább tudatos volt, mint a miénk. Amikor figyelmeztettem, azonnal észrevette a rakétát és arra kényszerítette, hogy fordulóba kezdjen az elfogáshoz. Egy ilyen manőver segített abban, hogy kiderüljön melyik gép a célpont. Ha nem fordul veled a rakéta, akkor megszakíthatod a kitérő manővert és figyelmezteted a többieket, mert köztük van a valódi célpont.

A sebesség is fontos tényező volt. Amikor a rakéta feléjük fordult és ők a fordulósugarán belülre igyekeztek, az SA-2-es is igyekezett velük fordulni, azonban 3,5 Mach sebessége és a kis szárnyfelületei miatt nem tudta követni a 0,8 - 0,9 Mach között repülő, deltaszárnyú A-4-est és Sam Chessman ismét győzött.

Sosem szabad azt feltételezni, hogy azért mert egy rakétát látunk, csak egy van a levegőben. Folyamatosan figyelni kell, gyorsan pásztázni a légteret, várni a második és harmadik rakétát és közben a géppárnak szemmel kell tartania egymást, közösen leküzdve a felmerülő egyéb problémát. Például a csöves légvédelmet, amely majdnem mindig ott van a rakéták tüzelőállása közelében. A pilótáknak ismerniük kell a hírszerzési adatokat, hogy hol, milyen légvédelem van. Ezek az adatok ritkán pontosak, de egy kiindulópontot adnak, és ahogy a pilóták megismerik az adott térséget, fejben folyamatosan pontosíthatják az addigi ismereteiket. A tudás sosem tökéletes, de minden kis apróság számít.

* * *

Forrás és fotók: Meredith W. Patrick

Ukrajnában úgy tűnik, közeleg a szovjet eredetű BMP-1-es gyalogsági harcjárművek modernizálásának ideje. Ugyanis a közelmúltban elkezdték eme páncélosok kétféle hazai gyártású távirányítású toronnyal modernizált variánsának vizsgálatát. A korszerű digitális tűzvezető rendszerrel ellátott, távirányítású Stilet torony, egy 30 milliméteres ZTM-2 (2A42) gépágyúval, egy szintén 30 milliméteres AGS-30-as gránátvetővel, egy 7,62 milliméteres géppuskával és két Barrier irányított rakétával van felszerelve. Ezt a páncélost BMP-1UMD néven mutatták be pár hónapja, mozgatásáról egy 330 lóerős Deutz TCD2013 L64V dízelmotor gondoskodik. A páncélvédelmet is erősítették, a BMP-1UMD személyzete továbbra is 3 fő és 8 lövész szállítására képes. A másik vizsgált torony a Skval nevet viseli és már használatban van az ukrán hadseregben, a BTR-80-as továbbfejlesztésnek tekinthető BTR-3/BTR-4-es járműcsaládon. További eltérés, hogy ebbe a 84 kilogrammos tömeggel rendelkező, 330 lövés/perc tűzgyorsaságú ZTM-1-es gépágyú került beépítésre, a gyalogsági harcjármű jelzése ebben az esetben BMP-1U.

3 millió dollárért vásárol mesterlövész puskákat a Cseh Köztársaság a különleges erők katonái számára. A 30 lőfegyvert a Desert Tech által gyártott HTI modell teszi ki teljesen mennyiségben. A bull-pup felépítésű puska legfőbb előnye, hogy az igény szerint leginkább megfelelő lőszerhez tartozó cső, závárzat és az öt lőszer befogadására képes tár is cserélhető. Így a puska használható 375CT, 408CT, 416 Barett és 50-es kaliberű lőszerekkel is, 2200 és 2750 méteres lőtávolságokra. A cserecsövek minden esetben 73,66 centiméter hosszúak, míg a fegyver teljes hossza 114,3, vagy 116,2 centiméter között változik. Tömege 8,84 kilogrammtól 9,3 kilogrammig terjedhet. Prága a 30 puskához 120 darab csövet rendelt meg 21000 darab lőszerrel együtt.

Belgiumba megérkezett a 8. NHI NH90-es helikopter is. Ezzel teljessé vált a 2007-ben, a típusra feladott rendelés. Az NFH változatú, vagyis haditengerészeti feladatokra specializált szürke forgószárnyas az RN-04-es lajstromjelet viseli. Másik három társával a következő évtől fogják leváltani a kutató-mentő feladatokra használt Sea King helikoptereket.

Dániában eldöntötték, hogy az amerikai M109A3 önjáró tarackok pótlására a Nexter CAESAR önjáró tarackját szerzik be. A március 14-i bejelentéskor az is megemlítették, hogy a tüzérségi eszközöket a cseh Tatra 8x8-as kerékképletű alvázán fogják elhelyezni. Ez nagyobb tömeget engedélyez, mint az eddig használatos 6x6-os teherautó alvázak. A Tatra T-815-ös alvázban egy nyolchengeres közvetlen léghűtéses motor párosul majd a Tatra-Norgren félautomata sebességváltóval, így biztosítva kellő mozgékonyságot az automata töltőrendszerrel ellátott, 30 lövedéket is szállítani képes járműnek. A dánok 43,6 millió dollárt fizetnek majd a 15 CAESAR önjáró tarackért, de a szerződésben további öt is benne foglaltatik opcióként. Az átadásokat 2020-ban kezdi majd meg a gyártó.

A Közel-Keleten és Afrikában végzett éles bevetések során szerzett tapasztalatok alapján végzi a Dassault a Rafale vadászbombázó továbbfejlesztését. Az F4-es szabványnak megfelelő géptől továbbfejlesztett érzékelőket, koalíciós környezetben való bevetés során jobb együttműködési képességeket, továbbfejlesztett fegyverzetet és hajtóművet várnak el Párizsban. Mindezek várhatólag 2023-2025 környékén fognak realizálódni a remények szerint.

Portugália legfeljebb 22 millió dollárt szán öt (opcióként további kettő) könnyű helikopter beszerzésére. Az egy hajtóművel ellátott típus az 54 éves szolgálati idővel rendelkező Sud Aviation SE 3160 Alouette III helikoptereket fogja leváltani a Beja bázison állomásozó 552. század állományában. Az eddig összesítve már több mint 300000 repült órát összegyűjtő francia forgószárnyasok 2018-ban kerülnek majd kivonásra, üzemidejük legvégén.

Oroszországban viszont inkább a korszerűsítés mellett döntöttek a Kamov Ka-27PL helikopterek esetében. A tengeralattjárók elleni harcra felkészített típusból az alaposan korszerűsített Ka-27M 1998-ban kezdett testet ölteni, színes kijelzőkkel ellátott pilótafülkével, új, 250 kilométeres hatótávolságú, egyszerre 10 célpontot követni képes Kopyo-A radarral és modernt avionikai és harci (például más helikopterekkel, valamint hajókkal és parti létesítményekkel is kommunikáló adatátviteli rendszerrel, szonárral, mágneses anomália detektorral) felszerelve. A 80 koaxilális rotorral ellátott gépből 50 kerül modernizálásra, ezekből hat már átadásra is került.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyását kérte a Dél-Afrikai Köztársaság, mivel fegyvereket szándékozik eladni Irán számára. A két ország között tavaly december 13-án írtak alá egy szándéknyilatkozatot a védelmi és katonai együttműködést érintően. A hírek szerint ennek köszönhetően rendelt meg Teherán 118 millió dollár értékben Denel Umkhonto légvédelmi rakétákat. A Dél-Afrikában lassan 10 éve szolgálatba lépett légvédelmi rakétára elsők között a finnek figyeltek fel. Ők a balti szigetvilág környezetében jobban teljesítő MkII-es változatot hozták létre egy érzékenyebb infravörös kereső integrálásával. Az Umkhonto MkII jelenleg négy HAMINA-osztályú rakétás-gyorsnaszádon és két HAMEENNMAA-osztályú aknaszedőn áll hadrendben.

Az MkII-es konténeres változata új radarokkal egyetemben fejlesztés alatt áll a hazai tengerészeti igények kielégítésére. Az eredetileg 125 kilogrammos indulótömegű és 12 kilométeres hatótávolsággal bíró rakétából már elkészült a 20 kilométeres hatótávolságú variáns és ennek hatótávolságát növelnék meg egy leváló, az infravörös keresőfej előtti burkolatnál sokkal aerodinamikusabb kialakítású orrkúp alkalmazásával. Ez nem okoz az érzékelő számára gondot, mivel az csak a repülés végfázisában aktivizálódik, nagyjából 3 kilométernyire a célponttól. Az 5 kilogrammnál könnyebb orrkúpot piropatronokkal választják majd szét két részre és ezek így válnak majd le az Umkhonto EIR infravörös önirányítású légvédelmi rakétáról, ami így már 25-35 kilométeres hatótávolsággal fog bírni.

Indiában egyre égetőbb szükség mutatkozik egy egyhajtóműves többfeladatú harci gépre. Persze van ilyen, méghozzá hazai fejlesztésű, a HAL Tejas. Az évtizedekre visszanyúló fejlesztés még nem hozott igazán kézzel fogható eredményt. Az eddig átadott példányok csak korlátozottan foghatók hadra és ki tudja mikorra lesz teljes körűen alkalmazható a gép. Tervek persze vannak, ilyen például a Tejas Mk 1A. A továbbfejlesztett Tejas Mk 2-es változat 2020 utáni megjelenésig eltelő időt egy új, átmenetinek tekinthető változat létrehozásával tervezik áthidalni. Ez a Tejas Mk 1A, aminek meghajtásáról az Mk 1-ben is használt General Electric F404-GE-IN20 hajtómű gondoskodik, orrába hosszú ideig egy Elta AESA antennájú rádiólokátort tervezték beépíteni.

Fegyverterhelése, manőverező képessége növekedik, mivel üres tömegét legalább 1000 kilogrammal csökkentik. Ennek jelentős részét az egyszerűbb, kevésbé robusztus futómű megalkotásával szeretnék el érni. Mivel a vásárlási szándék előtt az ajánlatkérést ejtik meg, így az eddig biztosnak tűnő izraeli megrendelés veszélybe került. A radarokból 24 darabot készen fognak átvenni, 8-at helyben építenek majd össze, míg a fennmaradó mennyiséget a HAL építené meg a gyártási technológiák átadása után.

Több mint két éve még csak 40-60 darabos megrendelést rebesgettek az indiai HAL Tejas Mk 1A jelölést viselő variánsára. Azonban a tavalyi év novemberében India kormánya egy 83 darabra szóló megrendelést hagyott jóvá. 2024-re, 2025-re így 123 Tejas lehet a légierő állományában, de ennek feltétel az Mk 1A program minél előbbi végig vitele és a gyártási ütem alapos felgyorsítása. Ez utóbbira már vannak tervek, például a HAL több kisebb vállalatot is bevonna a különféle részegységek előállításába, vagy a gyártási részfeladatok végrehajtásába, de egy új gyártósor is felállításra kerülne. Ezeknek köszönhetően 2019-re már évente akár 18 Tejas is elkészülhetne.

Malajziában két modernizálási program is elindulhat a közeljövőben. Az egyik az orosz MiG-29N Fulcrum vadászbombázókat érinti. A MiG-29NM tervezet szinte teljes egészében az indiai MiG-29UPG modernizációs programra épül. Ezt továbbfejlesztett adatkapcsolattal, új kijelzőkkel a pilótafülkében, Zsuk-ME (FGM-229) rádiólokátorral, elektronikus zavarórendszerekkel, illeszkedő üzemanyagtartályokkal (amelyek 30%-al növelik meg a hatótávolságot), valamint a Szuhoj Szu-30MKM-eken alkalmazott fegyverek integrációjával tervezik megvalósítani. A gépek sárkányszerkezete egy alapos átvizsgálást követően 6000 repült órás élettartamra lennének hitelesítve.

A másikat a BAE Systems ajánlotta a döntéshozók figyelmébe. A helyi ipart alaposan bevonó kezdeményezés az együléses Hawk 208-as könnyű támadó repülőgépeket érintené. Az új radarbesugárzás-jelző és zavarórendszer mellé talán egy rádiólokátor is beépítésre kerülhetne. A 12 gép közül az első modernizálásának még az idén nekiállnának, amennyiben az erről szóló szerződés két hónapon belül aláírásra kerül.

Messze előrébb tart a maláj Airbus A400M Atlas program, mivel március 22-én az utolsó, vagyis negyedik példány is átadásra került. A 2005-ben megrendelt géphez a Composites Technology Research Malaysia (CTRM) nevet viselő cég gyárt különféle kompozit alkatrészeket, melyeket a hajtómű burkolatoknál, a függőleges és a vízszintes vezérsíkoknál, a teherajtónál és a futómű aknák ajtajainál használnak fel.

Japánban a haditengerészet számára március 22-én átadták a második IZUMO-osztályú helikopterhordozót, a KAGA-t (DDH 184). A Jokohama-i Japan Marine United (JMU) hajógyárban, 1,1 milliárd dollárért elkészült egység a második világháborúban harcolt és a Midway-szigeteki csatában elsüllyedt repülőgép-hordozó nevét viseli, amit azóta más hajóegység nem kapott meg. A 2015 augusztusában vízre tett JS KAGA 248 méter hosszú, 38 méter széles hajó vízkiszorítása 24000 tonna, meghajtásáról négy GE LM2500 gázturbina gondoskodik, ezekkel akár a 30 csomós sebesség elérésére is képes. Az 1970-es években épített SHIRANE-osztályú rombolók leváltására hivatott 22DDH-ként is emlegetett osztályt mint helikopterhordozót, vagyis mint helikoptereket hordozó rombolót mutatták be terveinek 2009-es elkészültét követően. De tény, hogy a 7 tengeralattjárók elleni hadviselésre és 2 kutató-mentő feladatok ellátására képes helikopter mellett, a hajó képes további 400 fő és 50 3,5 tonnás jármű szállítására is.

A repülőfedélzeten egyidejűleg 5 helikopter végezhet fel- és leszállásokat, de a repülő- és hangárfedélzet teljes kihasználtsága mellett akár 14 forgószárnyas is elhelyezhető rajta.  Az hordozható helikoptertípusok a tengeralattjárók elleni hadviselésre felkészített Mitsubishi-Sikorsky SH-60K Seahawk és az aknamentesítésre képes AgustaWestland /Kawasaki MCH-101-ek közül válaszhatók ki. A két egységet számláló IZUMO hajóosztály fegyverzetét hajónként mindössze két Phalanx közelkörzeti gépágyú és két RIM-116 SeaRAM rakétaindító alkotja. A jövőben nem elképzelhetetlen, hogy a beszerzésre kerülő billenőrotoros Bell-Boeing Osprey gépek is alkalmazhatók lesznek Japán jelen legnagyobb méretű hadihajóról, vagyis az IZUMO-ról és a KAGA-ról.

Nem egészen egy héttel korábban, március 16-án egy aknamentesítővel is gazdagabb lett a japán flotta. Az AWAJI-osztály névadó egységének építéséhez nagyrészt kompozit erősítésű üvegszálas műanyagot alkalmaztak, így kisebb mágneses térrel rendelkezik. A 690 tonnás vízkiszorítású egység 67 méter hosszú, 11 méter széles és 5,2 méteres merüléssel rendelkezik. A három hajóból álló hajóosztály második egysége a HIRADO már ez év februárjától építés alatt van, várhatólag jövőre fog szolgálatba lépni.

Légvédelmi lézerfegyvert szeretek fel egy Stryker páncélosra az Egyesült Államokban. A MEHEL 2.0 (Mobile Expeditionary High Energy Laser 2.0) egy 5 kW-os lézerfegyvert takar, mely a próbalövészetek eredményei alapján kisméretű UAV-k ellen alkalmazható sikerrel. A pár éve még csak 2 kW-os teljesítményű lézerfegyver most még csak az elképzelés megvalósíthatóságának céljára szolgál, azonban az amerikai szárazföldi erők a képességeit ki szeretnék terjeszteni a tüzérségi lövedékek elleni alkalmazhatóságra is.

Uruguay légierejében 36 év szolgálati idő után kivonásra kerültek az argentin gyártmányú FMA IA-58A Pucara csatarepülőgépeit. A gyártó országban 5 évvel ezelőtt kezdődött el a korszerű digitális fedélzeti elektronikával és erősebb Pratt & Whitney Canada 950 lóerős PT6A-62 gázturbinás hajtóművel ellátott korszerűsített variáns építése, azonban az ország gazdasági helyzete a program befejezését nem tette lehetővé. Ezt a típusú erőforrást a KT-1, a PC-9, és a PZL-130TC Orlik kiképzőgépeken is alkalmazzák. Két évvel ezelőtt Uruguay átmenetileg földre parancsolta az évtizedekkel ezelőtt Argentínától vásárolt FMA IA-58 Pucara csatarepülőgépeit. A típus öt példányát a futóműveknél és a Turbomeca Aztazou XVI-G turbólégcsavaros gázturbináknál fellépő akut alkatrészhiány miatt kellett leállítani. A mostani helyzetet is az alkatrészek hiánya idézte elő.

Az 1. repülőszázad állományában lévő repülőgépeket a FAdeA (egykori FMA) segítségével próbálta meg újra repképes állapotba hozni. A régi hajtóművek miatt a típus nehezen üzemeltethetővé vált az utóbbi időben, továbbá a FAdeA elkezdte a futómű áttervezését, hogy az még robusztusabb, ellenállóbb legyen. A földi próbákat az első áthajtóművezett géppel 2015. augusztus végén kezdődtek meg. Az A-561-es lajstromú gépre egy négyágú légcsavar is felszerelésre került. A korszerűsítési munkálatok után IA-58H jelzést viselő variáns színes kijelzőkkel és HOTAS rendszerrel ellátott pilótafülkét, a hajtóműveket és a pilótafülkét egyaránt védő új páncélzatot és korszerű kommunikációs rendszereket is kapott az Israel Aerospace Industries és az Elbit Systems segítségével.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Kawasaki T-4.

Lockheed F-104G Starfighter.

KAI FA-50PH Golden Eagle.

Boeing E-3A Sentry.

Mitsubishi F-2A.

Szuhoj Szu-27SzM.

McDonnell Douglas F-4E-2020 Terminator.

Dassault Mirage IIIBE.

McDonnell Douglas F-15E Strike Eagle.

Eurocopter EC665 Tiger UHT.

LTV Aerospace A-7E Corsair II.

Kawasaki P-1.

Airbus A400M Atlas C.1.

Lockheed Martin F-35A Lightning II.

FTC-2000G.

McDonnell Douglas F-15C Eagle.

MiG-29A.

Dassault Rafale C.

Vertol Hkp1.

Mitsubishi F-2B.

McDonnell Douglas F/A-18A+ Hornet.

Xian H-6K.

CASA C-295M.

Boeing AH-64DN Apache Longbow.

A mai napon landolt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis betonján a Magyar Honvédség által vásárolt két darab Zlin Z-242L típusú, kétüléses kiképző repülőgép.

Megérkeztek Szolnokra a honvédség új Z-242-es gépei, és ezzel kezdetét veszi a repülő-alapképzés helyreállítása, mely a Jak-52-es kigyulladása és a típus leállítása óta szünetel. Bár még teljességgel bizonytalan, hogy a jövőben milyen fordulatot vesz a hajózóképzés az NFTC-ből való kilépéssel, de az bizonyosnak tűnik, hogy összesen nyolc Zlin lesz, amit később L-39NG-k is kiegészíthetnek, s szó van regionális összefogásról (pl. MATC) is. Azt mondani sem kell, hogy magas rendfokozatú és beosztású tisztek seggringatására úgy a Zlineket, mint az Ecureuil-eket fölöslegesnek tartom. Akkor már inkább hintaszéket nekik.

Az OK-0821 cseh átrepülési lajstrom alól előtűnik a 21-es magyar oldalszám (enyhén alulméretezve, karaktert nélkülöző formában)

Zord

Hosszával nem, szélességével viszont a repülőtér „legjei” közé tartozik a nemrégiben üzembe helyezett „F” jelű gurulóút a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Az Afgán Légierő a napokban újabb A-29 Super Tucano típusú könnyű-támadó repülőgépeket vett át. Az Egyesült Államok légierejének információi szerint, 2017. március 20-án 4 darab Super Tucano landolt a kabuli nemzetközi repülőtéren.

A belga védelmi minisztérium a napokban tette közzé, hogy az ország kormánya elfogadta, így zöld utat kapott a jelenleg hadrendben álló F-16-osok leváltását célzó program.

Pár hete Tatán állomásozik a 4ID (hadosztály) 3ABCT (dandár) 4-10CAV (felderítő zászlóalj) Apache százada, melynek fő erejét Bradley M3-as (felderítő) harcjárművek adják. Ma két lánctalpas tette tiszteletét a szomódi lőtéren, ahol az amerikaiak magyar katonákkal és tekesekkel együtt voltak jelen, reggeltől sötétedés utánig.

A homokszínű Bradley-ket zöld álcahálóval fedték be, a parancsnok feje fölé alakmásítóval kombinálva húzták fel.

 Reggel egy ponyvás Humvee is elkísérte a harcjárműveket, itt a lőtérre vezető földúton lévő, gázlónak is beillő pocsolyán vágnak át.

Már majdnem negyed nyolc volt, amikor a két Bradley visszagurult a lőtérről a laktanyába.

Zord

2017. március 16-tól április közepéig hat darab Eurofighter Typhoon állomásozik az izlandi Keflavik repülőterén. A vadászrepülőgépek az Olasz Légierő alakulataitól érkeztek és a NATO észak-európai légvédelmi készültségi erőit fogják támogatni.

A Saab nem adja fel a Gripen haditengerészeti változatának fejlesztését annak ellenére sem, hogy a brazilok úgy döntöttek, egyetlen repülőgép-hordozójukat, a Sao Paolo-t, kivonják a rendszerből.

Az ország kedvenc repülőmúzeuma hamarosan új helyen fogadja a látogatókat. Az Aeropark csupán métereket költözik, mégis pazar látvány lesz már az autósoknak is. Az átmeneti időszakban a rendkívül népszerű reptérlátogatás zavartalanul, új elemekkel bővítve működik tovább.

Megkezdődtek az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kettős célú hasznosításra történő átalakításának előkészületei. A tervek szerint 2018 végére kell megfelelnie a katonai és polgári gépeket fogadó repülőtérre vonatkozó civil szabályzóknak és elvárásoknak.

Március 22-én tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Manfred Nielson admirális, az Észak-Atlanti Szövetség Szövetséges Transzformációs Parancsnokságának (NATO ACT) parancsnokhelyettese. Az admirális elsősorban a hadviselés átalakuló formáiról és a NATO adaptációs képességeiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a Szövetség egyedülálló katonai együttműködési szervezet, azonban ahhoz, hogy megőrizze képességeit, innovációra van szükség mind az eszközök, mind a humán erőforrások felhasználásának és irányításának terén.

Az előadást Dr. Szenes Zoltán nyugalmazott vezérezredes, egyetemi tanár nyitotta meg, akinek üdvözletére az admirális magyarul köszönte meg az egyetem vezetésének a lehetőséget. Ezt követően a NATO-t érő kihívásokról beszélt és egyben arról, hogy ezekre válaszul hogyan jött létre a Transzformációs Parancsnokság. Kiemelte, hogy a gyorsan változó világban a kihívások sorával kell szembenéznie a szervezetnek, állami és nem állami szereplők felől egyaránt. Képesnek kell lennie gyorsan reagálni a hibrid hadviselésre, válsághelyzetekre, a klímaváltozásból fakadó kihívásokra, valamint olyan fenyegetésekre is fel kell készülnie, amelyek még ma nem léteznek.

Az admirális sok figyelmet fordított a kooperáció és koherencia, valamint a folyamatos innováció szükségességére. Kooperációra van szükség az egyes kormányok, kormányzati intézmények, fegyveres erők és a civil szféra résztvevői között. Az utóbbiak bevonása elmondása szerint azért is kritikus, mert az innováció sok esetben itt történik – elsősorban nem ipari értelemben, hanem a szoftverfejlesztés, a menedzsment, vagy akár az adatelemzés területén. Ezek ma már mind szükségesek a hatékony és gyors műveletek végrehajtásához, ahogyan elengedhetetlen a hi-tech eszközök és a megfelelően képzett kezelőszemélyzet állandó együttműködése is a hagyományos fegyvernemekkel.

Előadásában Nielson admirális továbbá kitért a NATO kapcsolataira más szervezetekkel, elsősorban az EU-val. Az admirális véleménye szerint az EU és a NATO együttműködése különösen előnyös, mivel az utóbbi egy alapvetően katonai, az előbbi egy hagyományosan civil, gazdasági szervezet. Ezáltal rengeteg lehetőséget lát egymás kiegészítésére bizonyos műveletek során, amelyhez egy bizonyos “konzisztens föderatív megközelítésre” van szükség. A többi partneri kapcsolatban megemlítette, hogy azok rengeteg adminisztrációs terhet rónak a Szövetségre, ezért érdemes lenne ezeket egyesével felülvizsgálni.

“Egyetlen szereplő sem képes az összes kihívásra egyedül válaszolni”. A kommunikáció, a kíváncsiság és a bátorság az innováció kulcselemei, és így nélkülözhetetlenek a gyors és hatékony reakcióhoz, legyen szó akár hagyományos, akár újtípusú biztonsági kihívásról, emelte ki előadása végén az admirális.

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, a Malajziában megrendezett LIMA-2017 nemzetközi légiszalonon mutatkoznak be az Orosz Vitézek új gépeikkel, a Szu-30SzM típussal. Az orosz kötelék programja ráadásul új elemeket is tartalmaz.

Az Iraki Légierő parancsnoka, Anwar Hamad Amin altábornagy a napokban arról számolt be, hogy a légierő átvehette az első T-50IQ típusú harci-kiképző repülőgépeket, melyeket a koreai KAI (Korea Aerospace Industries) vállalat szállított le.

Újra fellángolt a koszovói hadsereg létrehozásáról szóló vita. Pristina szerint a lépés az ország és a Nyugat-Balkán biztonsági helyzetének növelését, míg Belgrád és a koszovói szerbek szerint a feszültségek további fokozódását jelentené.

„Nincs visszaút. A Koszovói Biztonsági Erők (Kosovo Security Force, KSF) hadsereggé fog átalakulni.” – jelentette ki egy interjúban Hashim Thaçi koszovói elnök, aki március 7-én nyújtotta be a parlament elé az erről szóló törvényjavaslatot.

Koszovói Biztonsági Erők

A 2009-ben létrejött és a teljes műveleti készenlétet (Full Operational Capability) 2014-ben elérő többnemzetiségű biztonsági erő létszáma nagyjából 4500 fő. A könnyű fegyverzettel rendelkező egyenruhások feladata elsősorban a válsághelyzetek kezelése és a civil lakosság védelme. A KSF felállításában és professzionalizálásában a NATO jelentős szerepet vállalt.

A benyújtott törvényjavaslat célja azonban nem egy új katonai struktúra létrehozása, hanem a KSF mandátumának kiegészítése. A módosítással a biztonsági erő feladata lenne az ország szuverenitásának és területi integritásának védelme, valamint jogosulttá válna nehézfegyverek beszerzésére és létszámának növelésére is. Utóbbi által a hadsereg körülbelül ötezer katonából és további háromezer tartalék erőből állna.

A regionális biztonság forog kockán?

Thaçi és a koszovói albánok véleménye szerint a béke és biztonság fenntartása érdekében elengedhetetlen a koszovói hadsereg létrejötte. Továbbá az önálló hadsereg hozzájárulna a vitatott státuszú állam NATO-s integrációjához. Fontos hivatkozási pontot képez Oroszország is, amely Szerbiában fenntartott katonai bázisaival, közös hadgyakorlataival és a Belgrádnak nemrég eladott MiG-29-es vadászgépekkel veszélyezteti a Nyugat-Balkán biztonságát.

A szerb fél szerint azonban a hadsereg jelentősen veszélyeztetné a regionális biztonságot, ugyanis az további felfegyverkezésre ösztönözné a térség államait, elsősorban Szerbiát. A hadsereg létrejöttének éppen emiatt lehet a következménye az orosz katonai befolyás növekedése; Goran Jevtovic katonai szakértő szerint a Belgrád és Moszkva közötti esetleges katonai együttműködés ellensúlyozhatja a megalakuló koszovói hadsereg jelentette védelmi kockázatot, valamint ez Szerbia biztonsági helyzetét is lényegesen megerősítené. A szorosabb együttműködés azonban együtt járna Szerbia 2007-ben deklarált (de az alkotmányban nem rögzített) katonai semlegességének feladásával.

Nemzetközi közösség: támogatás, erős megkötésekkel

A hadsereg létrehozása két úton következhet be; a nemzetközi közösség és Belgrád is az alkotmány módosításával történő hadsereg-létrehozást támogatja. Alkotmánymódosításhoz azonban az ún. „dupla többség” szükséges: a parlament száz albán képviselőjének kétharmada, valamint a húsz kisebbségi képviselő – köztük szerbek – szintén kétharmados támogatása. Ezt a megoldást a szerb képviselők már három évvel ezelőtt, az önálló hadsereg ötletének első felmerülésekor sem támogatták, blokkolva ezzel az alkotmány megváltoztatását és a hadsereg létrejöttét. A másik út, amit Thaçi választott, a KSF mandátumának olyan szintű módosítása és kiegészítése, hogy az a gyakorlatban egy hadsereg feladatainak ellátására legyen képes anélkül, hogy a védelmi erő nevét megváltoztatnák. Ehhez pedig a parlament egyszerű többsége – hatvanegy szavazat – elegendő.

A KSF mandátumának egyoldalú megváltoztatása megosztotta a nemzetközi közösséget is. Greg Delawie, az USA pristinai nagykövete megjegyezte, hogy ugyan támogatják az önálló hadsereg létrejöttét, de azt csak a megfelelő jogi úton – alkotmánymódosítással – és társadalmi konszenzus mellett lehet véghez vinni. A nagykövet véleménye megegyezik Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentésével, aki aggodalmát fejezte ki Pristina egyoldalú lépése miatt. Koszovó két legnagyobb szövetségese emellett támogatásuk csökkentését ígérték abban az esetben, ha az alkotmány megkerülésével alakítják át a KSF-et hadsereggé. A tervezett átalakítást az orosz külügyminisztérium sem tartja megfelelő lépésnek; meggyőződésük szerint az európai és a balkáni biztonságot veszélyeztetné, valamint a koszovói háborút lezáró, és azóta is hatályos ENSZ BT 1244-es határozatával is ellentétes.

(A kép forrása: wikimedia.org)

 

KFOR: A NATO Koszovóban

A NATO égisze alatt létrejött békefenntartó erő a koszovói háború után, az ENSZ BT 1244-es határozatának értelében lát el szolgálatot Koszovó területén. Személyi állománya jelenleg 4600 fő.

A KSF egyoldalú átalakítása azonban nem változtat a tényen, hogy a KFOR-erők továbbra is Koszovóban maradnak és saját mandátumuk szerint – az ország biztonságának fenntartása érdekében – járnak el, a KSF-et pedig jelenlegi feladatköre alapján ismerik el.

A tényt, hogy a hadsereg létrehozása újra napirendre került erősítheti az Egyesült Államok külpolitikájában tapasztalható változás; megfigyelhető, hogy az USA a nagyobb, külföldi jelenléttől fokozatosan visszalép (boots on the ground).

A koszovói hadsereg létrehozásának terve csak tovább rontotta a Belgrád és Pristina közötti feszült viszonyt. Jelenleg ugyanis több területen vita folyik a felek között: Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfő kiadatásának ügye vagy az egykori jugoszláv, vagyoni rendezés nélküli ingatlanok állami tulajdonnak való minősítése is megnehezíti a két ország kapcsolatát.

Megkezdődött a másodhelikopter-vezető jelöltek képzése Szolnokon. A Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége által kiírt belső pályázatra jelentkezők közül tizenheten feleltek meg a repülőorvosi alkalmassági vizsgálat szigorú követelményeinek.