Biztonságpolitika.hu

2023 második félévében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora meghirdetett egy biztonságpolitikai pályázatot, amely keretén belül három hallgató részt vehetett a 2024-es évben egy általa választott konferencián. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ezen pályázat egyik nyerteseként részt vehettem a 2024. november 6-8. között megrendezésre került 21. ETMU Konferencián (The Society for the Study of Ethnic Relations and International Migration in Finland) a Tampere-i Egyetemen, Finnországban.

Ezen összefoglaló írásban szeretném megosztani a konferencia részleteit, az ott tapasztaltakat. Ezzel a lehetőséggel és az itt tanultakkal nagymértékben hozzá fogok tudni járulni az elkövetkezendő időszakban a Biztonságpolitikai Szakkollégium munkájához, színvonalának további emeléséhez.

A konferencia a politikai konfliktusok, háborúk, természeti katasztrófák és környezeti válságok által világszerte okozott kényszerű kitelepítésekkel foglalkozik. A konferencia célja az idei évben is az volt, hogy kihívásokat és a felmerülő kérdéseket a migránsok és a kisebbségi csoportok szemszögéből vizsgálja, különösen a tudás és a cselekvés összekapcsolódásán keresztül feltárva a lehetséges fejleményeket, megoldásokat, lehetőségeket.

Az idei ETMU Konferencia (Hopeful engagements in turbulent times: knowledge, art and action in migration research címmel) a migráció és multikulturalizmus aktuális kihívásaira és lehetőségeire fókuszált, különös hangsúlyt fektetve a társadalmi befogadás és egyenlőség kérdéseire. A rendezvényt elismert kutatók, szakpolitikusok és civil szervezetek képviselői tették színesebbé, akik különböző perspektívákból vizsgálták a globális és helyi szinten jelentkező migrációs problémákat.

Az előadások és panelbeszélgetések olyan témákat érintettek, mint a migránsok integrációja, az identitás és kultúra kapcsolata, valamint az inkluzív társadalmi stratégiák kialakítása. A konferencia lehetőséget adott  számomra, hogy nemzetközi szinten is bővítsem tudásomat és értékes kapcsolati hálót építsek ki.

Az előadások során számos innovatív megoldást és gyakorlati ötletet vetettek fel a migrációval és multikulturalizmussal kapcsolatos kihívások kezelésére. Kiemelt figyelmet kapott a helyi közösségek szerepének erősítése, az oktatás és a nyelvtanulás támogatása, valamint a befogadó társadalmi környezet megteremtését célzó stratégiák kidolgozása. Több előadó hangsúlyozta a civil szervezetek és kormányzati szereplők közötti szorosabb együttműködés szükségességét, hogy hatékony és fenntartható megoldások szülessenek. Ezek a javaslatok hozzájárulhatnak a migránsok sikeres integrációjához, miközben a helyi társadalmak gazdasági és kulturális fejlődését is elősegítik.

Az ETMU Konferencián való részvétel nem csupán személyes élmény volt számomra, hanem lehetőséget adott arra is, hogy a szakkollégium munkájához friss szemléletmódot és új ismereteket hozzak. Az előadásokon hallott innovatív kutatási eredmények és gyakorlati példák különösen hasznosnak bizonyulhatnak a szakkollégiumi tagságom tekintetében.

Úgy gondolom, hogy az itt szerzett tapasztalatokkal értékes hozzájárulást nyújthatok a szakkollégium migrációval és multikulturalizmussal kapcsolatos projektjeihez.

Szorosan kapcsolódik a konferencia a kutatási területemhez, hiszen a szakkollégiumi munkásságomon belül az afrikai migráció kérdéskörével foglalkozom. Az előadások és beszélgetések számos olyan aspektust érintettek, amelyek közvetlenül kapcsolódnak ehhez a témához, például az afrikai országokból induló migrációs folyamatok hátterét, valamint a befogadó országok előtt álló kihívásokat és lehetőségeket. Ezáltal a konferencia nemcsak megerősítette a meglévő tudásomat, hanem új irányokat is adott a további kutatómunkámhoz.

Az ETMU Konferencián való részvétel rendkívül hasznos és inspiráló élmény volt számomra. A rendezvény lehetőséget adott arra, hogy számos elismert szakértővel találkozzak és velük párbeszédet folytatva mélyebben megértsem a migráció és multikulturalizmus összetett kérdéseit. Különösen értékesnek találom, hogy az előadások után lehetőségem volt feltenni a bennem felmerülő kérdéseket az előadóknak, szakértőknek, amelyekre szakmailag megalapozott, gyakorlatias válaszokat kaptam.

Nagy örömmel tölt el és hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, valamint a Biztonságpolitikai Szakkollégiumot képviselhettem ezen a színvonalas konferencián. A megszerzett tudás és tapasztalat jelentősen gazdagította a szakmai látókörömet. Bízom benne, hogy a jövőben kamatoztatni tudom majd mind a szakkollégium keretein belül, mind későbbi tanulmányaim és szakmai pályafutásom során a konferencián elsajátított tudást és ismereteket.

A ETMU Conference 2024 – Beszámoló bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Nincsen olyan hét vagy hónap, hogy egy-egy elemzés vagy újság cikk ne foglalkozna a demográfiai változásokkal. Azt hangsúlyozzák, hogy alapvetően formálja egy ország gazdaságát, politikai és biztonsági környezetét, valamint társadalmát. Ezek a változások, például a népességnövekedés, az elöregedés, a városiasodás vagy a migráció, különböző kihívások és lehetőségek elé állítják az országokat és azok vezetőit.

Az elöregedő népesség gazdasági terhet jelenthet, mivel több erőforrásra van szükség az idősek egészségügyi és nyugdíjellátásához, míg a munkaképes korú lakosság aránya csökken. Japánban például a munkaerőhiány és az alacsony születési ráta komoly kihívásokat jelent a gazdasági növekedés fenntartásában. A népességnövekedés és a városiasodás társadalmi kihívásokhoz vezethet, különösen a lakhatás, az oktatás és az egészségügy területén. Nigériában például a gyors városiasodás terheli az infrastruktúrát és a közszolgáltatásokat, ami növekvő társadalmi feszültségeket eredményezhet. A demográfiai feszültségek politikai konfliktusokat válthatnak ki, különösen ott, ahol etnikailag és vallásilag sokszínű a lakosság. A Közel-Keleten az ifjúkorú (fiatalokból álló) népesség és a magas munkanélküliség növeli az instabilitást, amely a radikalizáció és belső konfliktusok kialakulásának melegágya lehet. Ezzel el is érkeztünk ahhoz a témához, amivel foglalkozni szeretnék. Izrael államhoz, mely ebben a politikai és biztonsági instabilitással terhelt régióban kell, hogy biztosítsa állampolgárainak a kiszámítható jövőképet.

A demográfia összetétele és változása

Mivel Izrael 1948-ban egy ellenséges környezetben jött létre fontos számára, hogy stabil gazdasági, biztonsági és politikai környezetet tartson fent. Ennek elkerülhetetlen alapja a népesség és annak összetétele. Demográfiai helyzete az elmúlt húsz évben jelentős változásokat mutatott, amelyeket több tényező befolyásolt, mint a születési ráta, a bevándorlás, a politikai helyzet és a társadalmi sokszínűség. A demográfiai kihívások összetett kérdéseket vetnek fel, amelyek hatással vannak a gazdaságra, a munkaerőpiacra, az egészségügyre és az oktatásra. Nézzük meg ezeket részletesebben. A népesség az elmúlt húsz évben gyorsan növekedett, 2000-ben körülbelül 6,3 millió főről 2023-ra közel 10 millió főre.

A növekedés oka elsősorban a magas születési arány, különösen az ultraortodox zsidó közösségekben. Izrael demográfiáját erősen formálja a bevándorlás is, amelyet elsősorban az 1950-ben meghozott Visszatérési Törvény szabályoz. Ez lehetővé teszi a világ minden részéből származó zsidók számára, hogy izraeli állampolgárságot kapjanak.

A 2000-es évek elején különösen nagy számban érkeztek bevándorlók a volt Szovjetunió területéről.

A születési számokat közelebbről megvizsgálva azt látjuk, hogy a lakosság nem homogén és számos nép él ezen a kisterületen. Az állam 22 145 km2-én vallási megoszlás szerint 74% zsidó, 18% muszlim, 2% keresztény és 6% egyéb népcsoport található. Lélekszámban ez 7 millió zsidó, 2 millió muszlim és 1 millió egyéb vallású embert jelent. A 10 milliós országnak a népsűrűsége, igy 426 fő/km2.

A mindenkori kormányok a demográfiára nemzetbiztonsági kérdésként tekintenek. Fontosnak tartják, hogy a fenti arányok ne boruljanak fel. Cél, hogy az arabok száma ne nőjön túl a zsidó lakoságon. Többször hallani olyan hangokat, hogy az arab népcsoport egy belső veszélyforrás és egy időzített bomba. Pontosan ezért mindent megtesznek azért, hogy a népesség számát megfelelő szinten tudják tartani.

Intézkedések a népesség növekedésének érdekében

Milyen eszközei vannak az izraeli kormánynak ehhez?

Több lépésben, különböző elemekből álló stratégiát állítottak össze. Továbbra is támogatják, hogy más államokból települjenek át Izrael területére zsidó emberek. A csökkenő trend ellenére ebben van még lehetőség mivel a világban még egyszer annyi zsidó él, mint Izraelben. Észak Amerikában több mint 6 millió ember és Európában is 1 millió fő felett van a számuk. Legfontosabb ez mellett, hogy a születés számot szinten tudja tartani. A világra jellemző tendencia, hogy a nők egyre később vállalnak gyereket Izraelre is elmondható. Jellemzően csökken a 25 év alattiak száma és inkább a 30-as éveikben alapítanak családot. A korösszetételt, ha nézzük, nem beszélhetünk elöregedő társadalomról. A lakosság 27%-a 14 év alatti, 61%-a 15 és 64 év közötti, míg 12%-a 65% felett van. Ebből elmondható, hogy a fiatalok nagy része még csak most fog gyermeket vállalni.

Az elkötelezettség eléréshez a megfelelő szociális háló elengedhetetlen. Izraelben a szociális háló és a családtámogatási rendszer átfogó, és a lakosság jólétének javítását szolgálja. A rendszer alapját az állami társadalombiztosítási szolgáltatások, családtámogatási programok, gyermekjóléti intézkedések, valamint a szociális szolgáltatások széles köre képezi. Az izraeli szociális rendszer kiterjedt támogatásokat nyújt a fiatal családoknak, az időseknek, a fogyatékkal élőknek és más rászoruló csoportoknak. Az izraeli oktatási rendszer ingyenes oktatást biztosít 3 és 18 éves kor között, ami lehetővé teszi a gyermekek számára az állami oktatás igénybevételét. Emellett támogatásokat kínálnak a speciális oktatási szükségletekkel rendelkező gyermekek számára is. Az állam ösztöndíjprogramokat biztosít a felsőoktatásban tanuló diákok számára. Az izraeli diákok számára a katonai szolgálat utáni felsőoktatásba való bekapcsolódást további ösztöndíjprogramok és pénzügyi támogatások könnyítik meg. Izraelben minden állampolgár kötelező egészségügyi biztosítással rendelkezik, amelyet négy egészségpénztár kínál (Clalit, Maccabi, Meuhedet, Leumit). Az alapellátás magában foglalja az orvosi vizsgálatokat, gyógyszereket, szakorvosi ellátást és a sürgősségi szolgáltatásokat. Az állam külön gyermek-egészségügyi programokat is működtet, amelyek célja a gyermekek fejlődésének és egészségének megőrzése, beleértve a kötelező védőoltások biztosítását és a megelőző szűréseket. Az alacsony jövedelmű családoknak biztosított jövedelempótlék célja a megélhetési költségek enyhítése. Ez a támogatás alapvető segélyt nyújt a létfenntartáshoz, és az igénylők szükségleteihez igazodik. Összeségében a szociális hálója egy szilárd rendszer, amely a jóléti állam jegyében a rászoruló csoportok támogatására épül. A kiterjedt családtámogatási programok, az egészségügyi biztosítás és az oktatási lehetőségek, valamint az idősek és fogyatékkal élők számára nyújtott szolgáltatások hozzájárulnak az izraeli társadalom kohéziójához és a lakosság jólétéhez.

Kihívások

A demográfiai változással járó kihívások kívülről és belülről is jelen vannak az ország társadalmában.

A szomszédos országoknak (Libanonnak, Szíriának, Jordániának, Egyiptomnak és a palesztin területeknek) demográfiai mutatói az elmúlt tíz évben jelentős változásokat mutattak. Ezek a változások nagymértékben befolyásolják Izrael régiós helyzetét, különösen a biztonságot, a gazdaságot és a migrációs helyzetet. Fontos megjegyezni, hogy a 2023-as konfliktus kirobbanása idején a Gázában, Ciszjordániában élő palesztinok és az izraeli arabok együttes száma megegyezett a 7 milliós zsidók számával.

A trendeket követve pedig megállapítható, hogy várhatóan 2050-re többségbe kerülhet az arab népesség. Az arab fiatalság esetén az is elmondható, hogy nagyobb kedvel, vállalnak gyereket és ez Izraelen belül is nehézséget okozhat.  A fenti megoszlás eltolódhat az arab lakosság irányába.

A belső kihívások közül talán az egyik legmeghatározóbb a haredi zsidó kisebbség helyzete. A haredi (ultraortodox) zsidó közösség Izraelben egy gyorsan növekvő, sajátos életmóddal és erős vallási hagyományokkal rendelkező csoport. Demográfiailag és társadalmilag is megkülönböztetett csoportot alkotnak, amely jelentős hatással van az izraeli társadalomra és gazdaságra. A haredi közösség számos szempontból különbözik a szekuláris és vallásos zsidóktól, főként életmódjukban, oktatási rendszerükben és az állami kötelezettségekhez való hozzáállásukban. A közösség az izraeli lakosság mintegy 13-17%-át teszi ki, ami körülbelül 1,3 millió főt jelent (2023). A haredi családok jellemzően nagyok, az átlagos haredi család 6-7 gyermeket vállal, ami az egyik legmagasabb születési arány Izraelben és világszerte is. A népességnövekedési ütemük sokkal magasabb, mint a szekuláris és vallásos zsidók körében, így a haredi lakosság aránya folyamatosan növekszik. Rendkívül fiatal a korösszetétel; a népesség nagy része gyermek vagy fiatal felnőtt. Ennek következtében a közösség kiemelten igényli az oktatási és családtámogatási rendszereket. Saját vallási iskolákat (jesivákat és talmud-tórákat) működtet, amelyek a vallási tanulmányokra összpontosítanak. A világi tantárgyak, mint a matematika, angol nyelv és tudományok, általában kevésbé hangsúlyosak vagy teljesen hiányoznak. A haredi férfiak gyakran az egész életüket a Tóra és a Talmud tanulmányozásának szentelik, amely miatt sokan felnőtt korukra sem rendelkeznek a munkaerőpiacon. Az oktatási szakadék miatt a haredi lakosság körében alacsonyabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, bár az utóbbi években a fiatalabb generációk körében növekvő hajlandóság figyelhető meg a felsőfokú vagy szakmai képzés iránt. A férfiak foglalkoztatottsági aránya alacsonyabb, mint az izraeli lakosság átlaga. A férfiak közül a fenti vallási tanulmányaik miatt az életük során anyagi támogatást kapnak az államtól vagy a közösségüktől. Ezzel szemben a haredi nők magasabb arányban dolgoznak, jellemzően alacsonyabb bérű, részmunkaidős vagy adminisztratív pozíciókban. Az izraeli törvények értelmében a haredi férfiak vallási tanulmányok miatt mentesülhetnek a kötelező katonai szolgálat alól, amit a társadalom egy része gyakran vitatott kérdésként kezel. Egyes haredi közösségek tagjai önkéntes alapon mégis vállalnak katonai szolgálatot, bár arányuk továbbra is alacsony. A kevésbé vallású társadalmi rétegek pedig úgy érzik, hogy ők viselik az állami terheket. Pénzügyileg és katonailag is egyaránt.

Összeségében elmondható, hogy a bizakodásra adó születésszámok ellenére a hátérben egy olyan biztonsági kockázat húzódik, meg amit nem lehet figyelmen kívül. Az egyre növekvő lakosságnak az ország kis területén kell osztoznia. Ráadásul a népesség aránya is eltolódásban van. Nem csak az arab lakosság irányába, hanem a zsidó közösségen belül is az ultraortodox zsidók felé. Hosszútávon a nehézség megoldása még nem látható.

Szerző: Hetzer Miklós

A Demográfiai kihívások Izrael államban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Bő három év telt el azóta, hogy a legutolsó amerikai katona is elhagyta Afganisztánt. A 20 éves amerikai jelenlét azonban nem sok változást hozott, hiszen nem sikerült Afganisztánt demokratikus állammá tenni, jóllehet a kezdeti cél nem ez volt. Az al-Kaida és talibán erők elleni ’Operation Enduring Freedom’ hadművelet 2001. október 7-én kezdődött. Bár sikerült valamennyire megcsonkítani az al-Kaidát – 2011. májusában Oszama bin Ladent likvidálták – utódok mindig akadtak és a talibán is egy új fejezetet kezdett Afganisztán történelmében.

Gazdaság

A tálib hatalomátvétel hivatalosan 2021. augusztus 15-én történt, amikor fegyveresek elárasztották Kabul utcáit és elfoglalták az elnöki palotát – szinte ellenállás nélkül. Hatalomra kerülésük idején számos problémával szembesültek; az ENSZ és az USA szankciókat rótt ki a tálib vezetőkre, az Afganisztáni mintegy 9 milliárd dolláros devizatartalékot befagyasztották és az évente érkező kb. 8 milliárd értékű segélyt is leállították. Ebből a gazdaságilag katasztrofális helyzetből a tálibok a vártnál jobban felálltak és néhány hónap kiesésével az ENSZ készpénzszállítmányai újra érkeztek, ami átlagosan a 40 millió dolláros humanitárius segélyek kifizetését tudta fedezni. Az afgán gazdaság elszigeteltsége a nemzetközi bankszektortól és a központi bank – Da Afghanistan Bank (DAB) – képességének hiánya, hogy bankjegyeket nyomtasson vagy helyettesítse a régieket, valamint a pénzügyi szektor szakértelmének hiánya ún. likviditási válsághoz vezetett. Mintegy megoldásként, az ENSZ amerikai valutát vásárolt és szállított Afganisztánba (2024. júliusáig kb. 3,8 milliárd dollárt), ami most az elsődleges likviditási forrás. Ezen intézkedések enyhítették a válságot és stabilizálták az afgán valutát is, az afghanit, de a tálib politika negatív hatásai továbbra is érződnek. Miután magukhoz ragadták a hatalmat, számos afgán vállalkozást zárattak be, ami a munkanélküliség növekedéséhez vezetett. Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) becslése szerint a hatalomátvételtől 2022. közepéig az afgán gazdaság közel 700.000 munkahelyet vesztett. 2021-ben a munkaerőpiacon a jelenleg nem dolgozó, de aktívan munkát keresők százalékos aránya 12,1% volt, ami 2023-ra 14,4%-ra emelkedett. A nők foglalkoztatottsága 2021. júliusához képest 2022. végére 25%-kal esett vissza. Ebben közrejátszik az a 2022. decemberi rendelkezés a de facto tálib kormánytól, mely a nők egyetemekről való kizárásáról, valamint a helyi és külföldi nem kormányzati szervezeteknél (NGO) való munkavállalás tiltásáról rendelkezett.

Ópium

Amit talán kevesen tudnak erről az országról, hogy a teljes mezőgazdasági ágazatnak a 29%-át kiadó jövedelem az ópiummák termesztéséből származik. Évtizedeken keresztül Afganisztán volt a világ vezető ópium termelője, az össztermelés kb. 70%-át tette ki. Ez 2022-ben megváltozott, amikor áprilisban a tálib kormány szinte teljeskörű tilalmat vezetett be az ópiummák termesztése, feldolgozása és kereskedelme ellen. Az intézkedés meghozta a gyümölcsét, ugyanis a termesztés megközelítőleg 92-95%-kal esett vissza, 233.000 hektárról 2023-ra 10.800 hektárra csökkent. Azonban ennek a döntésnek több hátránya van (jelenleg), mint előnye. Afganisztán ópiumgazdaságának felszámolása előbb-utóbb valóban szükséges, viszont ez a tilalom becslések szerint 600.000 gazdát és családjukat taszított szegénységbe tartós bevételi forrásuk elvesztése miatt. A fennálló humanitárius válság emiatt súlyosbodott, és bár aki tehette, búzatermesztésbe kezdett, az afgánok szükségleteit nem elégíti ki a termelés, így 2023-ban 3,4 millió tonna búzát kellett importálniuk. A fő ópiumtermesztő tartományokban – Kandahár, Badakhshan, Zabul, Uruzgan – az ópiumot búzával helyettesítő gazdák 2022 és 2023 között 1 milliárd dolláros feltételezett készpénzbevételtől estek el. Általánosságban elmondható, hogy a vidéki közösségek nagy részének megélhetése az ópiumból származó jövedelemtől függött.

Humanitárius válság

Afganisztán a humanitárius válság súlyosságának szempontjából továbbra is az elsők között van és a Fund for Peace által minden évben frissített Fragile States Index-en (törékeny államok) a 7. helyen zárt. Az ország mintegy 40 éve szenved konfliktusoktól, háborútól, természeti katasztrófáktól és kormányválságtól. Az események a tálib hatalomátvétel után felgyorsultak, az erőszaknak és humanitárius katasztrófáknak teret engedve. Megközelítőleg 23,7 millió afgán lakosnak – több, mint a népesség fele – van szüksége humanitárius segélyre. A társadalom 48%-át érinti a szegénység és kb. 12,4 millió embert érint az élelmiszer-ellátás bizonytalansága, emellett jelenleg 3,2 millió 5 év alatti gyermek és 840.000 terhes nő és szoptatós anyuka szenved alultápláltságtól. A társadalom 69%-a nem rendelkezik tisztított vízzel és ennek a víznek a mennyisége nem is elegendő számukra.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa (UNHCR) adatai szerint összesen 10,9 millió afgán kényszerült elhagynia otthonát. A befogadó országok közül Irán kb. 4,5 millió afgán menekültnek ad otthont, valamint Pakisztán is – szigorított eljárással és korlátozott számban – fogad menekülteket. Az országban lévő belső menekültek száma minimum 3,2 millió, ugyanis a pakisztáni kormány 2023. szeptember 15-i rendelkezése után több, mint 531.000 afgán tért vissza a kibocsátó országba. A menekültügyi helyzet orvosolására 2023-ra meghirdették a Regional Refugee Response Plan-t, aminek a teljesítéséhez szükséges 613 millió dollárt az ENSZ szervezetei, nemzetközi nem kormányzati szervezetek (INGO), ngo-k és vallási alapú szervezetek finanszíroznak. Az Európai Unió tavaly 156,5 millió euró humanitárius segélyt nyújtott Afganisztánnak, a legnagyobb támogató azonban továbbra is az USA, aki 2021. augusztusától 2,1 milliárd dollár értékű segélyt nyújtott.

Az elmúlt két évben az országot természeti csapások is érték; a legutóbbi nagyobb horderejű földrengés 2023. október 7-én történt, aminek következményeként 2445 ember vesztette életét, hat iskola semmisült meg és a környező falvak a földdel váltak egyenlővé. Ez év áprilisától az országban folyamatosak az áradások is, és az IFRC legfrissebb adatai alapján 14.200 otthon vált lakhatatlanná és közvetlenül több, mint 280.000 embert érintett. Az árvíz sújtotta régiókban a termőföldek, az állatállomány és az infrastruktúra is jelentős károkat szenvedtek, ezen felül megnőtt a víz útján terjedő betegségek és bőrfertőzések száma. Az ország egészségügyi rendszerére nagy terhet ró továbbá a fertőző betegségek, mint a malária, tuberkulózis (TBC), HIV magas gyakorisága.

Nők jogai

Az Afganisztán kapcsán legtöbbet hallott hírek fókuszában a nők jogai vannak, nem véletlenül. Az afgán polgári törvénykönyv szerint a 16 év alatti lányok és a 18 év alatti fiúk esetében a házasság törvénytelen, azonban a tálibok – a saría általuk értelmezett felfogásában – kiadott rendelete alapján (ami a kényszerházasságot ugyan tiltja) a lányok házassága a serdülőkor után engedélyezett. Még így is, a nők körében a 18 év alatti házasságkötések előfordulása 38,9%. A gyermekházasságok egyik fő okozója az oktatás tilalma, ugyanis a tálibok betiltották a 12 év feletti lányok és nők számára az oktatáshoz való hozzáférést. Az általános iskolákban a női tanároknak megtiltották, hogy fiúkat tanítsanak, ami csak fokozta a tanárhiányt. Természetesen a közép- és felsőoktatásban sem taníthatnak, pékségeket, szépségszalonokat nem üzemeltethetnek és irodában se dolgozhatnak, az egészségügyi szektorban viszont (csak nőket kezelve) vállalhatnak munkát. Az igazságszolgáltatásban sem érvényesülnek a nők; a családjogi- és a nők elleni erőszakkal foglalkozó bíróságokat felszámolták, válások ezreit érvénytelenítették és a női bírókat és ügyvédeket eltiltották a munkavégzéstől. A nők nem használhatják a tömegközlekedést és parkba sem mehetnek, azonban ez csak egy része a sok tilalomnak. A 2024. augusztusában kiadott törvény szerint amellett, hogy teljes testüket és arcukat el kell takarniuk a nőknek, nyilvános helyen nem szólalhatnak meg. A filmcsillag Meryl Streep-től idézve „egy mókusnak is több joga van Afganisztánban, mint egy nőnek”.

Szerző: Bánfi Zita

A A talibán rémuralma, avagy mi történt a kivonulás óta? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Dél-Korea –Nemzetközi együttműködések a főszerepben

A dél-koreai kormány egyik fő törekvése a diplomáciai kapcsoltok erősítése, különösen most, hogy Oroszország és Észak-Korea közötti katonai szövetség egyre nagyobb mértéket önt az orosz-ukrán konfliktus kapcsán.

Október 8-án Dél-Korea és Szingapúr megállapodtak, hogy 2025-re stratégiai partnerségre lépnek, ezzel is megünnepelve a két ország közötti diplomáciai kapcsolat felvételének 50. évfordulóját. Céljuk a mélyebb együttműködés kialakítása többek között a mesterséges intelligencia, a védelem és a klímaváltozás területén.

Október 10-én került sor a dél-koreai elnök, Jun Szogjol és az október 1. óta hivatalban lévő japán miniszterelnök, Isiba Sigeru első találkozójára az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) konferenciájának szünetében a laoszi fővárosban, Vientiánban. Mindkét vezető a reményeit fejezte ki a koreai-japán kapcsolatok további elmélyítésével, valamint a Washingtonnal való háromoldalú biztonsági együttműködés fokozásával kapcsolatban.

Október 29-én jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy megállapodott Dél-Korea elnökével az együttműködésük erősítéséről és arról, hogy közösen kidolgozzanak egy akciótervet Észak-Korea ukrajnai háborúban való részvételére válaszul. Jelenlegi tudomásunk szerint több, mint 10 000 észak-koreai katona tartózkodik Oroszország területén, és közülük nagyjából 3000-et közvetlenül a frontvonal közelébe helyeztek. Ez egyrészről azért jelent fenyegetést Dél-Koreára nézve, mert Phenjan jelentős katonai tapasztalatra tehet szert a háborúban való részvételből, másfelől a dél-koreai kormány aggodalmát fejezte ki abban a tekintetben, hogy Észak-Korea a segítségért cserébe valószínűleg katonai és polgári technológiákat fog kapni Moszkvától. Ezek okán Dél-Korea kilátásba helyezte annak lehetőségét, hogy egy katonai egységet küldjön Ukrajnába az észak-koreai csapatok megfigyelésére.

Szerző: Knipfer Noémi

Észak-Korea az eszkaláció útján

Észak-Korea az utóbbi időben egyre aktívabban kivette a részét a nemzetközi élet eseményeiből. Mind a Koreai-félszigeten, mind szélesebb körben, az orosz-ukrán háború terén is növekvő a befolyása a történések alakulásában.

Az Észak és Dél közötti feszültség még az év elején éleződött ki, azóta Kim Dzsongün két beszédében is első számú ellenségként nevezte meg Dél-Koreát, illetve nemrégiben az észak-koreai alkotmány módosítással, Dél-Korea már hivatalosan is „ellenséges államként” van definiálva. Október 11-én megvádolta Szöult, hogy olyan provokatív szórólapokat küldtek drónok által a  fővárosba, Phenjánba (Pyeongyang), amelyek még háborús fellépéshez is vezethetnek. Ezt persze Dél-Korea elutasította. A legszignifikánsabb esemény mégis a két országot összekapcsoló utaknak a felrobbantása jelentette a rákövetkezett napokban. Ugyanakkor október 31-én egy újabb interkontinentális rakétát is teszteltek, amely az eddigi leghosszabb repülési idővel rendelkezik.

Az eszkalálódó helyzethez az is hozzáad, hogy az utóbbi hónapokban egyre szorosabb a kapcsolat Észak-Korea és Oroszország között. Találkozások, együttműködések segítették hozzá a kettejük közötti kapcsolat elmélyítését: míg Észak-Korea fegyverekkel, tüzérségi lövedékekkel, rakétákkal járul hozzá „legközelebbi elvtársának” támogatásához, ahogy Kim nevezte Vlagyimir Putyint, addig viszonzásképpen Oroszország a haditechnika fejlesztésében segíti Észak-Koreát.

Sok latolgatás folyt arról, hogy valóban érkeztek-e észak-koreai katonák Oroszországba, viszont október 28-án a NATO főtitkára, Mark Rutte ezt alátámasztotta. Körülbelül egy 1,500 főből álló észak-koreai csapatot telepítettek a Kurszk határvidékre, továbbá 10,000 főnyi katona érkezett meg Oroszország északkeleti területeire, mint Vlagyivosztok vagy Usszurijszk városaiba. Bár Antony Blinken, az USA külügyminisztere szerint már összesen 8,000 észak-koreai katona állomásozik jelenleg a Kurszk vidéken, akik készen állnak november első napjaiban harcba is szállni. Ezt az is megerősítheti, hogy bár első források alapján csak megfigyelőként lettek volna jelen, viszont a Vlagyivosztok környékén lévő csapatok kiképzésen vesznek részt, ahol tüzérségre, pilóta nélküli légi járművekre és alapvető gyalogsági műveletekre készítik fel északiakat.

A számok nap mint nap változóban vannak, viszont az mindenképp elmondható, hogy a feszültség csak növekszik a közeli és a távoli térségben egyaránt.

Szerző: Simonffy-Kiss Anita Alexandra

Globális hatalmi játszmák és gazdasági verseny: Kína és a Nyugat 2024 októberében

2024 októberében az ázsiai térség egyik, ha nem a legbefolyásosabb országával kapcsolatban számos olyan esemény történt, amely az egész világ figyelmét felkeltette. Egy hónappal az Amerikai Egyesült Államok elnökválasztása előtt egy olyan globális döntés előtt áll nem csak az egész világ, hanem Kína is, amely a következő évek, akár évtizedeket is nagyban befolyásolni fogja. A két elnökjelölt is számtalanszor ejtett szót a jövő egyik nagy gazdasági „ellenfeléről”, versenytársáról felszólalásaik során. De persze, ahogy a politikai irányzatuk, úgy a Kínával való kapcsolatuk is nagyban különbözik. A demokrata jelölt, Kamala Harris inkább, mint együttműködő félként tekint az ázsiai óriásra, Donald Trump pedig a háttérben felemelkedő veszélyre. A republikánus elnökjelölt korábbi hivatali időszakából kiindulva bizonyára inkább vetélytársként fog Kínára tekinteni, mintsem gazdasági szövetségesként. Egy biztos, a két ország jövőbeli kapcsolatát a novemberi választások a következő négy évre biztosan meghatározzák, ezenkívül Tajvan kérdésében is valószínűleg változások fognak születni.

Októberben az Európai Unió büntető vámok segítségével próbálja felvenni a versenyt az egyre növekvő kínai elektromos autóiparral szemben, viszont ezzel valószínűleg az eleve „romokban” lévő európai autóiparnak ad egy újabb döfést. Az ázsiai ország gazdasági erejét mutatja, hogy nem csak a hazai piacot tudta „megzöldíteni” az elektromos autóival, hanem globális szinten is meghatározóvá vált. Ez ellen próbál az Unió egyfajta protekcionista döntésekkel fellépni, viszont ezzel a jövőbeli együttműködéseket valószínűleg nagyban meg fogja nehezíteni. Kína saját lehetőségeit, érdekeit akarja teljes mértékben kihasználni, hisz a világ szinte mindegyik piacára eljuttatja termékeit, viszont az innovációt, fejlesztéseket leginkább otthon tartja. Ez kiváló példa az országban zajló szuverenitás politikára, hisz számos területen a hazai erőforrásokra akar mindenképpen támaszkodni emellett a hazai érdekeket szeretné teljesen kiszolgálni.

Szerző: Fodor Balázs

Feszültség a Tajvani-szorosban: USA fegyvereladás és Tajvan műholdas védelemfejlesztése Kína árnyékában

Kína ellenlépésekkel fenyegeti Tajvant és az Egyesült Államokat miután az USA egy közel 2 milliárd dollár értékű fegyvereladásról állapodott meg a szigetországgal. Kínai hírszerzési értesülések szerint a megállapodás 3 darab NASAMS közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerről és a hozzá tartozó rakétákról szól. A Kínai Népköztársaság közleményében világossá tette, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni a nemzeti szuverenitásuk fenntartásáért és az ilyen és ehhez hasonló fegyver eladásokat közvetlen provokációnak tekinti az USA és Tajvan részéről. Azt is hozzátették, hogy ez a lépés súlyosan hatott a kínai-amerikai kapcsolatra a Tajvani-szorost illetően. A NASAMS légvédelmi rakétarendszer iránti kereslet rohamosan megnőtt az orosz-ukrán konfliktus óta, mivel Ukrajna kapott ezekből a fegyverekből és nagyon hatékonyan tudják használni az orosz repülőgépek ellen. AZ amerikaiak szerint tökéletes választás lenne Tajvannak és egy esetleges konfliktus alatt sikeresen tudnák vele a sziget légvédelmét biztosítani.

Tajvan 2026-ra saját kommunikációs műholdak fellövését tervezi. A tervek szerint első körben kettő darab ilyen műholdat indítanak, de már most, 2024 október végétől elméletileg rendelkeznek műholdas internet lefedettséggel a szigeten. Erről az ország legnagyobb telekommunikációs cége, a Chungwa számolt be és az Eutelsat OneWeb európai céggel kötött tavalyi megállapodás értelmében ez teljesül is a közeljövőben a teljes szigetre a nap 24 órájában. Korábban az Elon Muskkal folytatott tárgyalások kudarca vezetett oda, hogy Tajvan az európai céghez forduljon. Erre a lépésre pedig azért volt szükség mert egy kínai invázió során műholdas kommunikáció nélkül megbénulna az ország védelme mivel a kommunikációs adótornyok első számú célpontok lennének a védelmük pedig nehézkes a nagy számuk miatt.

Szerző: Huszár Róbert

Feszültségek és szövetségek: Kína nemzetközi lépései Tajvan, a Dél-kínai-tenger és a BRICS-csúcstalálkozó tükrében

Tajvan helyzete

A Kínai Népköztársaság (PRC) október 10-én vádolta meg a Tajvani Köztársaság (ROC) elnökét, Lai Ching-te-t szeparatizmus szításával és a kétoldalú konfrontáció elősegítésével a nemzeti ünnepi beszéde miatt. Erre válaszul Kína nagyszabású katonai gyakorlatot indított Tajvan körül, amit a „Provokáció új szintjeként” kereteztek, bár Lai beszéde visszafogottabb volt, mint korábbi beszédei. Kína a Kínai Köztársaság elleni intézkedésekkel sem spórolt: szankciókat vezetett be DPP-párti törvényhozók és egy civil védelemmel foglalkozó szervezet ellen, valamint „Tajvan-függetlenségi” személyek listájára vette őket.

Dél-kínai-tenger helyzete

A Dél-kínai-tenger és a Kelet-ázsiai régióban Kína fokozta a nyomást több ország, köztük a Fülöp-szigetek és Vietnam irányába. Októberben a Kínai Parti Őrség vízágyúkat vetett be a Fülöp-szigeteki civil hajók ellen, amelyek a vitatott Scarborough-zátonynál végeztek utánpótlási műveleteket. Eközben Vietnam azzal vádolta meg a kínai bűnüldöző szerveket, hogy a Paracel-szigetek közelében támadást indítottak vietnami halászok ellen.

Szankciók és az Egyesült Államok

A Tajvannak nyújtott amerikai katonai támogatás miatt Kína több szankciót jelentett be. Október 10-én három amerikai védelmi céget és tíz vezetőjüket sújtottak szankciókkal az USA szeptember 29-én jóváhagyott, közel 2 milliárd dollár értékű fegyvereladásáért, melyben fejlett légvédelmi rendszerek is szerepeltek. Kína az eladást hevesen bírálta, és „megtorló intézkedésekkel” fenyegetett. Az Egyesült Államokkal fennálló feszült kapcsolatok kiegészültek az FBI által nyilvánosságra hozott hírekkel is, miszerint öt kínai állampolgár ellen emeltek vádat, akik egy amerikai katonai bázis közelében tevékenykedtek éves hadgyakorlatok idején. Az eset felerősítette a kémkedés és befolyásolási kísérletek körüli aggodalmakat, melyeket amerikai hírszerzési források szerint Kína a belpolitikai szereplők ellen is felhasznál az Egyesült Államokban.

A Kazanban megrendezett BRICS-csúcstalálkozó

Xi Jinping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára az október 24-26.-a között Kazanyban megrendezett BRICS-csúcstalálkozón a „Globális Dél” országainak támogatását és Kína nemzetközi együttműködésre való elkötelezettségét hangsúlyozta. Xi a találkozón több fejlődő ország számára is kedvező kezdeményezéseket szorgalmazott, melyek célja, hogy Kína elnyerje a fejlődő országok szövetségét és megerősítse BRICS-be való integrációjukat. A Kína és Oroszország közötti stratégiai együttműködés folytatásaként október végén közös tengeri hadgyakorlatokat is tartottak a Csendes-óceánon, valamint Peking támogatta Moszkva javaslatát egy ENSZ-vizsgálatra az Északi Áramlat 2 földgázvezeték 2022 szeptemberi robbanásának ügyében.

Szerző: Nagy-Bató Jonatán Imre

India és Kína megállapodott

India és Kína számára égető kérdés, hogy kinek az uralma alatt van a Himalája. A világ legmagasabb hegylánca miatt nem mélyül el a kapcsolat a két szomszéd között. A konfliktus 1962-ig vezethető vissza, amikor a Kínai Népköztársaság megtámadta Indiát. A háború 1 hónapig tartott, de a konfliktus a két ország között azóta sem múlt el. 1962 óta többször is volt a határon kisebb összecsapás, így a nemzetközileg elfogadott határ és a tényleges ellenőrzés vonala (Line of Actual Control avagy LAC) nem ugyanaz. 1993-ban és 2005-ben Kína és India megállapodott abban, hogy tilos a lőfegyverek használata a LAC vonalától 2 km-re. 2 km-en túl viszont tankok, tűzérség, katonai repülőgépek és több tízezer katona tartja fen a status quo-t. A megegyezés célja a bizalom növelése volt a két fél között. A megállapodás viszont nem tiltja az ütőfegyverek használatát. 2020-ban egy határ menti összecsapás során 20 indiai és 4 kínai halt meg. A felek botokkal és kövekkel verték egymást halálra.

Jelenleg úgy látszik, hogy sikerült a 2 nagyhatalomnak ismét megállapodniuk. Vikram Misri, India külügyi államtitkára szerint a megállapodás célja a csapatkivonás, azt viszont nem mondta el, hogy ez mekkora mértékű lenne. Kína megerősítette a határ menti katonai őrjáratokról szóló megállapodást, de nem magyarázta meg, hogy a megállapodás a határ teljes hosszára vonatkozik-e, vagy csak azokra a forró pontokra, ahol összecsapások sűrűn előfordulnak. Egy magas rangú katonatiszt a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy mindkét fél egy kicsit visszahúzza csapatait a jelenlegi pozícióiból, hogy elkerüljék az összecsapásokat, de a járőrözést a kidolgozandó menetrend szerint engedélyezik. A megállapodás oka valószínűleg a BRICS (Brazil, Russia, India, China, South Africa) találkozónak köszönhető, amire október 22-én került sor.

Szerző: Lázár Sebastian

Szerkesztő: Lázár Sebastian

A Távol-Kelet hírfigyelő: október bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Orosz katonai tanácsadók Egyenlítői-Guineában

Orosz katonai tanácsadók tartózkodnak Egyenlítői-Guineában, hogy segítsenek a helyi erők kiképzésében.

A jelentések szerint 100 és 200 közötti orosz oktató dolgozik az elit őrséggel, amely az elnök és az elnöki család védelméért felel, jelentette kedden a Reuters névtelen forrásokra hivatkozva.

Az orosz katonai tanácsadókat Malabóban, a fővárosban, valamint Bata városában, az ország második legnagyobb városában is látták. Az országba telepített orosz csapatokról szóló hírek először augusztusban jelentek meg.

Az olajban gazdag Egyenlítői-Guinea elnöke, Teodoro Obiang Nguema Mbasogo szoros kapcsolatot ápol Moszkvával.

Nguema szeptemberben Moszkvába látogatott, és részt vett a Nemzetközi Orosz Energia Héten.

Oroszország megerősítette katonai kapcsolatait az afrikai országokkal, tanácsadókat és harcoló csapatokat küldve a Közép-Afrikai Köztársaságba, Mozambikba, Maliba, Nigerbe és Burkina Fasóba.

Az iszlamista felkeléssel szembesülve három száheli ország Moszkvához fordult segítségért, és kiutasította a francia és amerikai erőket.

Szerző: Németh Merse

Egy katonai bázis ellen történt támadás Csádban, legalább 40 csádi katona meghalt

A Boko Haram dzsihadista terrorszervezet október végén súlyos támadást intézett a csádi hadsereg ellen az ország nyugati területén, a Csád-tó térségében. Az akció során a Boko Haram egy csádi katonai támaszpontot célzott meg, ahol legalább negyven katona életét vesztette, többen megsebesültek, és jelentős mennyiségű haditechnikai eszköz semmisült meg vagy került a szervezet kezére. Csád elnöke, Mahamat Idriss Déby Itno elítélte az incidenst, és azonnali válaszlépéseket ígért a támadók felkutatására. Ezt nehezíti, hogy a Csád-tó környéke kedvez a fegyveres csoportoknak, hiszen a kisebb szigetek között könnyen elrejtőzhetnek, így állandó fenyegetést jelentenek Csádra és a szomszédos országokra is.

A Száhel-övezet régóta küzd a különböző iszlamista szervezetekkel, amelyek nemcsak a reguláris hadsereg, hanem a civil lakosság számára is komoly veszélyt jelentenek. Jelenlétük folyamatosan destabilizálja a térséget, visszavetve ezzel az országok hosszú távú gazdasági fejlődését is, illetve akár nagyobb menekültválságot is indíthatnak. Az esemény rávilágít arra, hogy a térségben érintett államoknak elengedhetetlen a szorosabb együttműködés és a hatékonyabb védelmi intézkedések bevezetése a hasonló támadások megelőzése érdekében.

Az eset azért is különösen érdekes Magyarországnak, mert a magyar kormány a tavalyi év végén jelentette be, hogy egy több stratégiai területre kiterjedő együttműködési programot indít Csáddal. Ennek meghatározó része egy kétszáz fős magyar katonai misszió is, amely a helyi erőket támogatná a terrorizmus elleni harcban.

Szerző: Danguly Ágnes

Szavazás zajlik Szomália elszakadt régiójában, Szomáliföldön

Szomáliföld régóta halogatott elnökválasztása zajlik a politikai feszültségek közepette a Kelet-Afrikában.

A helyi média arról számol be, hogy a választók sorban állnak, és reményeiket fejezik ki egy erősebb gazdaság és több munkahely iránt. Több mint 1 millió ember várhatóan szavazni fog a több mint 2 000 szavazóállomáson, és 28 nemzetközi megfigyelő tartózkodik a helyszínen.

A hivatalban lévő elnök, Muse Bihi Abdi, a Kulmiye Párt képviseletében második ciklusáért indul, és Szomáliföld nemzetközi elismerését kívánja elérni. Ellenfelei, Abdirahman Mohamed Abdullahi a Waddani Pártból demokratikus reformokat ígér, míg Faisal Ali Warabe, az Igazság és Jólét Párt képviseletében egységkormányt szorgalmaz.

Szomáliföld 1991-ben nyilvánította ki függetlenségét Szomáliától, azóta saját kormányzattal, valutával és biztonsági erőkkel rendelkezik, ám nem kapott nemzetközi elismerést. Gazdasági kihívások miatt az eredetileg 2022-re tervezett választás késlekedett.

A régió Etiópiával kötött, Indiai-óceánhoz való hozzáférést biztosító megállapodása feszültséget keltett Szomáliával, amely ezt területi integritására veszélyt jelentő lépésnek tekinti.

Ez Szomáliföld negyedik elnökválasztása, bár a késlekedés aggodalmat keltett a választási folyamat stabilitását illetően.

Szerző: Németh Merse

Líbiai tüntetők lezárják az olajvezetékeket az elrabolt tábornok szabadon bocsátását követelve

Zintan lakosai kedden merész lépésre szánták el magukat: kulcsfontosságú olajelosztó szelepeket zártak el, így tiltakozva Mustafa al-Whayshi dandártábornok, a Központi Biztonsági Osztály vezetőjének elrablása ellen.

Al-Whayshit múlt szerdán rabolták el, és az elkövetők kiléte továbbra sem ismert. A zintani helyi vezetők a Dbeibah-kormányt és az Elnöki Tanácsot teszik felelőssé az esetért.

Fegyveres járművek lepték el Zintan utcáit, ahogy a demonstrálók csatlakoztak azokhoz a tüntetőkhöz, akik már lezárták a Sharara és El Feel olajmezőket a Zawiya finomítóval összekötő szelepeket. Ez a nagy létesítmény kulcsszerepet játszik Líbia olajexportjában.

A finomító körülbelül napi 350 000 hordó olajat dolgoz fel, ami az ország olajtermelésének közel egyharmadát jelenti.

A tüntetők, akik utakat zártak le és autógumikat gyújtottak fel, al-Whayshi azonnali szabadon bocsátását követelik, és figyelmeztetnek, hogy követeléseik teljesítésének elmaradása esetén további lépésekre készülnek.

A líbiai hírszerzési szolgálat tagjai szintén elítélték az emberrablást, és összefüggésbe hozták azt azzal a szélesebb körű megfélemlítési kampánnyal, amely a nemzetbiztonsági vizsgálatok, különösen a milíciákra és korrupcióra irányuló nyomozások akadályozására irányul.

A fontos személyek, köztük köztisztviselők és bírák elrablása egyre aggasztóbb taktikává vált Líbiában, gyakran azokat célozva, akik a korrupció és a milícia befolyása elleni nyomozásokat folytatnak.

Szerző: Németh Merse

Szerkesztette: Németh Merse

A Afrika-hírfigyelő – 2. rész bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Indiában a hindu és a muszlim közösségek közötti vallási feszültség tovább mélyül

Indiában a vallási csoportok közötti erőszak jellemzően a hindu és az iszlám vallások hívőit érinti, valamint a lázadások, összetűzések is gyakoriak a régióban. Ez a konfliktus történelmi háttérrel rendelkezik és hatással voltak rá a különböző szociális, politikai és gazdasági faktorok. Az együttélés kihívásaival nap mint nap szembe kell nézniük a térség lakóinak.

Szeptemberben az indiai Rajasthan városában a vallási feszültség erőszakba torkollott, amikor egy mecset tetejéről kövekkel támadták meg a hinduizmus követőit, számos sérülést okozva. A szemtanúk szerint mindez a rendőrség jelenlétével zajlott. Válaszként a muszlim tulajdonban lévő üzleteket rongálták meg kövekkel, buldózerekkel.

A muszlimok ellen elkövetett támadások gyakran videón is rögzítve vannak, mint az az X-re feltöltött felvétel, amiben egy idős muszlim férfit ért támadás, aki a gyanú szerint marhahúst birtokolt. A közösségi médián megosztott videó azonnal elterjedt, a szemtanúk szerint a később letartóztatott vádlott brutálisan bántalmazta a 70 éves férfit, verbálisan, valamint fizikálisan is, sőt nemi erőszakkal is megfenyegette.

A hónap végén Gangdhar Kulkarni, Sri Rama Sene elnöke úgy döntöt, hogy az elkövetkezendő hindu ünnepek, fesztiválok helyszínére a szervezetük fegyveres védelmet biztosít a biztonság megőrzése céljából. Ezt megelőzően egy mangalurui konferenciát követően azt nyilatkozta, hogy egy muszlim közösség megzavarta a Ganapathi Visarjan felvonulást, köveket és bombákat felhasználva a támadásban. Úgy véli, hogy a régióban az alkalmatlan politikusoknak köszönhetően nincs megfelelő védelme a hindu társadalomnak a fesztiválok félelem nélküli megünnepléséhez, ezért ragadnak fegyvert az elkövetkezendő ünnepségekhez a térségben.

India egyik legnagyobb fesztiválja a Diwali, kifejezetten a hinduizmus követői körében népszerű ünnep, amely október 31-én kezdődött. A fény győzelmét jelképezi a sötétség felett, a több napon át tartó ünneplés, amelynek keretében tűzijátékokon, lakomákon és szertartásokon vesznek részt az emberek. Régiónként különbözhetnek a szokások, illetve a mai világunkban is gyakran modernizálják az ünnepségeket. Ebben az évben több észak-indiai államban, köztük a fővárosban, Új-Delhiben is részleges vagy teljes tűzijátéktilalmat vezettek be a Diwali fesztivál ünnepe alatt a környezetszennyezés megelőzése céljából, ezen kívül néhány helyen már zajmentes, zöld alternatívákat is használnak a hagyományos tűzijáték helyett a fenntarthatóság jegyében.

A Diwali fesztivál első napján öten megsérültek egy október 31-i támadásban Karnatakában, amelynek célpontja egy muszlim vezetőnek háza volt. A beszámolók szerint kövekkel támadták Mohammad Rafi házát, aki a sérültek között van, őt kórházba szállították. Eddig 32 embert tartóztattak le az üggyel kapcsolatban.

A konfliktus komplexitása végett nem egyszerű a békéért való küzdelem. A közösségek közötti tárgyalások, megbeszélések hozzájárulhatnak egymás megismeréséhez és a vallási közösségek megértéséhez, ezáltal a feszültségek csökkentéséhez. Helyi szervezetek is gyakran dolgoznak béketeremtés céljából, azonban az indiai hindu-muszlim konfliktus megoldása összehangolt erőfeszítést igényel politikai és társadalmi részről is.

Írta: Vida Vivien

Megvan Khamenei ajatollah utódja?

Ali Khamenei ajatollah, az Iráni Iszlám Köztársaság legfőbb vallási vezetője immár 85 esztendős, és egyre sürgetőbb, hogy megnyugtatóan rendezze az utódlás kérdését. Egyrészt az Izraellel való kiéleződő konfliktus miatt fontos, hogy zökkenőmentesen történjen meg a hatalom öröklődése, ha valami történne Khameneivel, aminek az életkora, az egyes források szerint egyre romló egészségügyi állapota, valamint az esetleges merényletkísérletek miatt nagyobb az esélye, mint valaha. Másrészt Irán belpolitikai helyzete is bizonytalanabb, mint az elmúlt években bármikor. Májusban egy helikopterbalesetben elhunyt Ebrahim Raisi elnök, aki egészen addig a Khamenei legvalószínűbb utódjának tűnt, a nyugati szankciók miatt folytatódik a gazdasági válság elmélyülése, illetve egy regionális háború rémképe is felsejlik, ami csak tovább növeli az iráni társadalom elégedetlenségét.

Khamenei vezetői képességei egy ilyen környezetben lassan, de biztosan megkérdőjeleződnek, ő maga pedig egyre több bizalmi emberét veszíti el. Egyik részüket Izrael likvidálta (például Hassan Nasrallhot, a Hezbollah főtitkárát), másik részükben pedig ő maga veszítette el a bizalmát, árulástól tartva. A lehetséges utódok közül többen már korábban életüket veszítették, így kézenfekvő választásnak tűnik Khamenei számára, hogy saját fiát, Mojtabát tegye meg utódjául, akiben feltétel nélkül megbízhat.

Mojtaba Khameni 55 esztendős, eddigi pályafutásának jelentős részét homály fedi. Annyi biztosan kijelenthető, hogy egy keményvonalas politikusról van szó, aki a 2009-es elnökválasztások utáni tüntetések szétverésével szerzett magának először komolyabb nemzetközi hírnevet. Nagyobb felhajtás nélkül, 2022-ben kapta meg az ajatollah címet, ami az alkotmányos előfeltétele annak, hogy legfőbb vallási vezetővé válhasson a jövőben. Mojtaba idén szeptemberben jelentette be, hogy felhagy szemináriumi óráival, ami egy ajatollah esetében csupán két dolgot jelenthet: egészségügyi helyzete miatt képtelen eleget tenni vallási kötelezettségeinek, vagy fontos politikai szerep vár rá. Az 55 esztendős Mojtaba esetében utóbbi valószínűsíthető.

De jure az utódlási folyamat független Ali Khamenitől, hiszen ez két önálló testület, a Szakértők Gyűlése és az Őrök Tanácsa hatáskörébe tartozik. A valóságban azonban mégis csak a regnáló vezető az, aki kimondhatja az utolsó szót ebben a kérdésben, még ha a nagyobb nyilvánosság előtt nem is folyhat bele látványosan a folyamatba. Most az a legfontosabb feladata Mojtabának, hogy kiépítsen egy támogatói bázist mind az IRGC főtisztjei, mind a vallási vezetők körében. A jelenlegi helyzetben semmit sem lehet biztosan kijelenti, de egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a legfőbb vallási vezetői cím dinasztikusan öröklődik tovább Mojtaba Khameneire.

Írta: Veres Máté

Iszlám Állam elleni fellépés az elmúlt 2 hónapban

Az amerikai hadsereg négy Iszlám Állam vezető likvidálásáról adott hírt szeptemberben egy augusztus 29-i nyugat iraki akcióról, amiben az iraki hadsereggel közös együttműködve végeztek Ahmad Hamid Huszain Abdal-Dzsalíl al-Itavi-al, aki az iraki műveletekért felelős vezető volt. Az akcióra két hónapos előkészület után került sor és Ahmad Hamid Huszain Abdal-Dzsalíl al-Itavi mellett a nyugat iraki térségben tevékenykedő műszaki fejlesztésért felelős vezetőt és két műveleti parancsnokkal tudtak végezni. A négy vezető mellett 10 terroristával tudtak még végezni. Mind az iraki vezetés és mind az Egyesült Államoknak az a célja, hogy felszámolja teljesen a terrorszervezet tevékenységét, ezzel megakadályozva a szunniták közötti toborzásuk folytatását, valamint az utóbbi időkben rendőrök és katonák ellen irányuló támadásokat.

Október folyamán Irak észak-keleti részén a Hamrin-hegységben lezajlott akció keretében végeztek az Iszlám Állam iraki kormányzójával és másik nyolc a terrorszervezet vezetői gárdájába tartozó 8 személlyel jelentette be Irak miniszterelnöke Mohammed asz-Szudáni. Az akcióban két amerikai katonai is sérüléseket szenvedett. Az Iszlám Állam helyi szervezetét Dzsazím al-Maszruai Abu Abdel Kadír vezette. Az akció keretében a szélsőséges szervezet vezetőjének likvidálása mellett nagy mennyiségű fegyvert a fegyverekhez tartozó lőszereket és egyéb felszereléseket, valamint improvizált robbanószerkezetek gyártáshoz szükséges alkatrészek lefoglalására is sor került az iraki hadsereg különleges alakulatának tájékoztatása szerint. Az amerikai hadsereg Központi Parancsnoksága (Centcom) adatai alapján az Iszlám Állam visszaszorításának ellenére még mind a mai napig több mint 2000  dzsihadista harcos van jelen a térségben az Iszlám Állam zászlója alatt.

Az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának erői október 28-án kora este csapássorozatot hajtottak végre több ismert Iszlám Állam tábor ellen Szíriában, amelynek eredményeként becslések alapján 35 terroristával végezhettek. A csapások a szíriai sivatagban található több Iszlám Állam támaszpontot érintettek, és ezzel együtt több magas rangú személyt is érintett a támadás. A Centcom és az Iraki hadsereg fő célja, hogy az Iszlám Állam támadási és műveleti képességeit rombolja mind a térség biztonsága és mind a globális biztonság érdekében. Lehetnek ezek légicsapások vagy az helyi különleges erőkkel végrehajtott közös műveletek a jövőre tekintve egy fokozatos és hatékony fellépésnek lehetünk majd szemtanúi a szeptemberi és októberi akciók és események alapján.

Írta: Csesznegi Márk

Zelenszkij és Ferenc pápa találkozója: vallási és biztonságpolitikai dimenziók

2024. október 11-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ferenc pápa a Vatikánban találkozott, amely immár negyedik hivatalos találkozójuk volt az orosz-ukrán háború 2022-es kitörése óta. A megbeszélések fókuszában a háború okozta emberi szenvedés enyhítése, az ukrajnai humanitárius válság kezelése, valamint a béke tartós megteremtése állt. Ferenc pápa ismételten kiállt Ukrajna szuverenitása mellett, rámutatva arra, hogy minden nemzetnek joga van a békéhez és biztonsághoz, továbbá, hogy területi integritásukat tiszteletben kell tartani. A találkozót követően a pápa az X közösségi oldalon (korábban Twitter) is kihangsúlyozta, hogy a háborúnak véget kell vetni a béke érdekében​.

A két vezető közötti ajándékcsere szimbolikus üzenetet hordozott. Ferenc pápa egy bronz domborművet ajándékozott Zelenszkijnek, amely egy békét jelképező madarat ábrázol, a „La Pace E’ Un Fiore Fragile” (A béke törékeny virág) felirattal, míg Zelenszkij egy festménnyel kedveskedett a pápának, amely a „Bucsai mészárlás” címet viselte, és a háború borzalmait ábrázolta egy fiatal ukrán lány szemszögéből​. Az ajándékok az elhúzódó konfliktus szimbolikus emlékeztetőivé váltak, erősítve mindkét vezető béke iránti elkötelezettségét és a civil áldozatokra való figyelemfelhívást.

A találkozón a Vatikán részéről Pietro Parolin bíboros, államtitkár és Paul Richard Gallagher érsek, nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár is jelen voltak. A beszélgetés során külön figyelmet kapott az Ukrajnában élő vallási közösségek helyzete, amely az egyház és a Vatikán diplomáciai aktivitásának egyik fontos eleme. Ferenc pápa eddig számos alkalommal kért imát Ukrajna békéjéért, és az egyház segélyszállítmányokkal, orvosi eszközökkel és egyéb támogatással igyekszik enyhíteni a humanitárius válságot​.

Ferenc pápa a vallás béketeremtő szerepére is rámutatott, hangsúlyozva, hogy a hitközösségeknek az emberi szenvedés enyhítésében betöltött szerepe különösen fontos a háborús helyzetekben. A megbeszélés végül újra rávilágított arra, hogy a vallási vezetők és politikai döntéshozók együttműködése alapvető fontosságú lehet a globális stabilitás és biztonság előmozdításában, különösen a jelenlegi konfliktus idején.

Írta: Merényi Vivien

A Vallás és biztonság hírfigyelő – 2024. szeptember-október bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Száhel-övezet Afrikában található, Szenegáltól Eritreáig terjed, északon a Szahara, délen pedig az afrikai trópusok között fekvő területet fogja össze. Politikailag vitatott, hogy mely afrikai országok tartoznak ebbe a térségbe. A legelfogadottabb álláspont szerint a következő országok részei a Száhel-övezetnek: Burkina Faso, Kamerun, Csád, Gambia, Mauritánia, Mali, Niger, Nigéria és Szenegál. A Száhel-övezetet nevezik a világ egyik, ha nem a legszegényebb régiójának. Mindez a gyarmatosításnak, a természeti erőforrások kizsákmányolásának, a nemzetek közötti harcoknak és a nagyhatalmi politikának köszönhető. Ezek ellenére mégis csak másodlagos helyet foglalnak el a száheli konfliktusok és geopolitikai nehézségek a globális hírekben. A Száhel-övezet régóta súlyos, összetett biztonsági és humanitárius válságokkal küzd. A közelmúlt eseményei pedig ezt a tényt csak tovább erősítették, ugyanis az elmúlt több mint egy évben számos katonai puccs, valamint dzsihadista lázadás történt a Száhel-övezet országaiban.

Hosszú idők óta nehezítik meg az életet a Száhel-övezetben az időnként kitörő vagy felerősödő konfliktusok. Az országok 1960-as évekbeli függetlenségük elnyerése óta a térség minden szinte területén erőszakos szélsőségesség uralkodik, a gyenge és törvénytelen kormányzás képtelen kezelni az állapotokat, a gazdasági hanyatlás, valamint az éghajlatváltozás pedig csak tovább súlyosbítja a helyzetet.

Az erőszak, a konfliktusok, a bűnözés és a terrorcselekmények száma az elmúlt 10 évben jelentős mértékben megnőtt és napjainkban ezek jelentős kihívások elé állítják a régió országait és a nemzetközi közösséget is. Az utóbbi időszakban a 2023 július közepén sikeresen elkövetett nigeri katonai puccs erősítette fel az amúgy is meglévő krízishelyzetet. Az ilyesfajta puccsok egyáltalán nem ritkák a Száhel-övezetben, 2021-ben Maliban, Szudánban és Guineában, 2022-ben Burkina Faso-ban sikeres katonai hatalomátvétellel buktatták meg az éppen regnáló kormányokat. Azzal az indokkal hivatkoztak az elkövetett puccsokra a fegyveres erők, hogy szükségesek voltak az iszlamistáktól való félelem miatt.

Egyértelműen megállapítható, hogy a térség egyik országa sem stabil politikailag, valamint élelmezési, ivóvízellátási, iskoláztatási és időjárási nehézségek is komolyan sújtják a Száhel-övezetet. A jelenlegi kilátásokat tekintve egyáltalán nem valószínű, hogy a közeljövőben a régiónak sikerül szembenéznie a hosszú évtizedek óta jelenlévő problémákkal.

Az egyre súlyosbodó konfliktusok és a rendkívül nagymértékű szegénység miatt a politikai, gazdasági és biztonsági helyzet csak tovább romlik a 2024-es évben is. Ez magával hozza a migrációs helyzet nagyobbodását és romlását is, hiszen az elmúlt években körülbelül egymillió ember kényszerült elhagyni a hazáját és más országba menekülni a konfliktusok eszkalálódása elől. Rengeteg embernek Európa a célállomás, így a nemzetközi politikai életet is nagyban befolyásolják a Száhel-övezetben történtek és egyre inkább leterhelik az Európai Uniót.

Szakértők véleménye szerint az erőszakos szélsőségesség elterjedése a tartósan gyenge kormányzásoknak a következménye. Ezekre a kormányokra a korrupció, demokratikus visszaesés, legitimációs hiányosságok és az emberi jogok nagymértékű megsértése jellemző.

2024-ben a Száhel-övezetben történt a terrorizmus okozta halálesetek majdnem fele világszerte.  Az iszlamista szélsőséges csoportok támadásainak veszélye egyre növekszik és egyre több ilyen offenzíva történik ebben a térségben. Az elmúlt két évben elkövetett számos puccs ahhoz vezetett, hogy a nemzetközi közösség sorra vonja ki csapatait a régióból. Ez pedig mára azt eredményezte, hogy meglehetősen elterjedtek az iszlamista militáns támadások.

Politikai szempontból igen jelentősnek mondható Csádban a 2024-es év, ugyanis több mint 30 év óta most először tartanak választásokat. Az ország 1960-as függetlenné válása óta puccsok, önkényuralmi kormányok és lázadók támadásainak helyszíne. Egy ilyen térségben szinte lehetetlen választásokat lebonyolítani a biztonsági és politikai helyzet miatt. Csádban 2022 második félévére tervezték a választásokat, de azt el kellett halasztani. A Száhel-övezet országai nagy erőkkel küzdenek az afrikai Boko Haram terrorszervezet ellen, akik több mint 10 éve indítottak lázadásokat a Száhel-övezet országai ellen és céljuk az iszlám törvények bevezetése. Csádban a Csád-tó térségében folytat erőszakos hadműveleteket a szélsőséges csoport. A terrorszervezet elleni küzdelem miatt tartották fontosnak a választások megtartását és sikeres lebonyolítását, ugyanis azt remélték, hogy jelentős következményekkel jár majd a választás Csádban és a többi Száhel-övezeti országban is.

A Száhel-övezetben Csád az egyetlen ország a puccsot elszenvedett államok közül, amely választásokkal próbál visszatérni az alkotmányos rendhez. 2024. május 6-án tartottak egy elnökválasztást, amelynek előzményei egészen 2021 áprilisáig nyúlnak vissza, amikor Mahamat Idriss Deby magához ragadta a hatalmat miután apját, Csád akkori elnökét megölték. Ekkor Deby magát önkényesen ideiglenes vezetőnek nyilvánította és kormánya erőszakkal elfojtotta a polgári kormányzáshoz való visszatérési törekvéseket, majd mindez 2022 októberében egy véres leszámolásban csúcsosodott ki. Több ezren tiltakoztak az átmeneti időszak meghosszabbítása ellen, de nem értek el áttörő sikereket.

A 2024. májusi választások eredményeinek értelmében a Nemzeti Választási Ügynökség Débyt nevezte meg az ideiglenes elnöknek. Jóval megelőzte politikai ellenfelét, ugyanis a szavazatok több mint 61%-át szerezte meg, míg a második helyen álló Succes Masra alig kevesebb mint 19%-ot kapott.

Masra, aki 2024. január és május között az átmeneti kormány miniszterelnöke volt, fellebbezést nyújtott be a választás eredményei miatt, a győzelmét követelte és Debyt választási csalással vádolta meg. Ennek következtében már az eredmények kihirdetése előtt kijelentette, hogy ő nyertek meg a választásokat és magát az ország elnökének nevezte.

A különböző nemzetközi szervezetek szerint a választás nem volt sem hiteles, sem tisztességes, így azt szabadnak és demokratikusnak sem lehet nyilvánítani. Ezt a megállapítást az támasztja alá, hogy a május 6-i választást számos erőszakos cselekmény előzte meg. A fővárosban lövöldözésekre került sor, amelyek következtében több civil is életét vesztette. A választás napján is lövöldözés tört ki a biztonsági erők és a civilek között, ahol legalább tíz ember meghalt.

Ezek az események kérdőjelezték meg a választás hitelességét és vezettek oda, hogy 2024. augusztus 21-én a Nemzeti Választási Ügynökség újabb választásokat írt ki, amelyet várhatóan 2024. december 29-én fognak megtartani és végleges eredmények 2025. február 3-án lesznek.

Szakértők szerint a választások sokkal inkább a jelenlegi vezetés fennmaradását szolgálják és a valódi politikai változás esélye csekély. Az, hogy Csád milyen irányba halad majd a továbbiakban nagyban függ a választások utáni politikai stabilitástól és a hatalom békés átadásának esélyétől.

A nyugat-afrikai fekvésű Mali Köztársaság jelenlegi válsága is több évtizedes politikai és etnikai feszültségekben gyökerezik. A mai napig tartó zavargások a 2012-es puccsal kezdődtek, amelyet katonák hajottak végre. Az ország északi területein 2012 óta aktívak a szeparatista és iszlamista, mint például az al-Kaidával és az Iszlám Állammal kapcsolatban álló csoportok. Folyamatosak az általuk végrehajtott támadások, amelyeket sem az ENSZ, sem a francia békefenntartó erők nem tudnak megfékezni. Ez vezetett oda, hogy 2023 végén az ENSZ MINUSMA misszió kivonult Mali területéről, amely következtében jelentősen megnőtt az ország területén a biztonsági kockázat, a helyi lakosság védelme megnehezült, valamint az erőszakos cselekmények felerősödtek és számuk megnőtt.

A mali válságot tovább mélyíti az etnikai konfliktusok fokozódása is, hiszen a különböző etnikai milíciák gyakran megtorló támadásokat hajtanak végre és ezeket a központi kormányzat képtelen kezelni, visszafolytani vagy megelőzni.

Erős az orosz Wagner-csoport jelenléte és ez a biztonsági helyzet kezelésének tekintetében meglehetősen ellentmondásos, valamint sok feszültséget okoz az országban. Rendszeresen részt vesznek terrorellenes műveletekben, ezekkel a civil lakosságot támadják, amelyekkel jelentősen megsértik az emberi jogokat és ennek eredményeképp az állampolgárok elidegenednek a központi kormánytól.

2024-ben sem csökkentek az erőszakos cselekmények, az iszlamista csoportok több támadást hajtottak végre országszerte. Közel 100 civil vesztette életét, több gyermeket megöltek, számos civil lakost elraboltak, több száz házat felgyújtottak, valamint ezreket kényszerítettek menekülésre. Ezek egyértelműen nemzetközi jogot sértenek és háborús bűncselekményeknek számítanak, de ez sem rettenti vissza az Al-Kaida terrorszervezet fegyveres csoportjait. A 2021 májusában puccsal hatalomra került átmeneti katonai hatóságok nem tudnak érdemben fellépni a támadók ellen, így azok következmények nélkül tudják támadni a civil lakosságot.

Az utóbbi évek során a politikai stabilitás és a kormányzat legitimitásának kérdése meglehetősen kritikus tényezők Maliban. Az ország súlyos humanitárius válságba került az elmúlt évek eseményeinek következtében. Ezek következményeként rengeteg ember döntött a migárció, mint egyetlen lehetőség mellett és illegális útvonalakon keresztül indultak Észak-Afrika, valamint Európa felé.

A helyzet továbbra is rendkívül instabil és a válság megoldásához szükséges lehet mind a nemzetközi közösség, mind a helyi hatóságok részéről egy új stratégiai megközelítésre, amely figyelembe veszi az etnikai, vallási és politikai megosztottságokat.

Mali helyzete hasonló a Száhel-övezet többi országához és a súlyosbodó állami instabilitás, etnikai és vallási konfliktusok, valamint a terrorfenyegetettség csökkenti annak az esélyét, hogy bármiféle változás tudjon bekövetkezni a közeljövőben.

A Száhel-övezet minden országában hasonló a helyzet, mindenhol konfliktusok, terrorcselekmények, puccsok uralják a mindennapi életet. Nincs ez másképp Nigerben sem, ami a Száhel-övezet egyik leginstabilabb államává vált az elmúlt időszakban. Ez a 2023 júliusában végrehajtott katonai puccsnak köszönhető, amely Mohamed Bazoum elnök hatalmát döntötte meg. Csakúgy, mint Maliban, a francia katonai jelenlét itt is megvolt, azonban a puccs után a francia jelenlét csökkentését célozta meg a hatalmat átvett katonai junta. A katonai együttműködés megszüntetése sikerrel járt, ugyanis 2023 október végére Franciaország kivonta csapatait Nigerből. Az Egyesült Államok továbbra is jelen van az országban, hozzávetőlegesen ezer katona állomásozik országszerte Nigerben.

Az orosz Wagner-csoportnak pedig egyre erősebb a jelenléte és egyre nő a hatása, amelynek következtében sikeresen destabilizálja a térséget, valamint visszaszorítja a nemzetközi közösség szerepvállalását. Jelentős és egyre növekvő kihívást jelent az iszlamista csoportok jelenléte is. A katonai puccs óta több támadást is végrehajtottak különböző szélsőséges csoportok és folyamatos fenyegetést jelentenek a civil lakosság számára.

Az elmúlt hónapok eseményeit összevetve, egyértelműen megállapítható, hogy Nigerben folyamatosan súlyosbodik a helyzet, egyre nő az instabilitás és a humanitárius helyzet is meglehetősen rossz. Ezidáig több százezer ember kényszerült elhagyni otthonát az erőszakos cselekmények miatt, akik a növekvő biztonsági kockázatok elől menekülnek. A jelenleg hatalmon lévő katonai junta különböző biztonságpolitikai intézkedésekkel igyekszik javítani a helyzeten, de ezek mindössze rövidtávú megoldásokként szolgálnak, hosszútávon csak tovább növelik a térség instabilitását.

Jól mutatja Niger helyzete a Száhel-övezet jelenlegi kihívásait, amely a rendkívüli politikai instabilitásban, egyre súlyosbodó humanitárius válságban, valamint a növekvő iszlamista fenyegetésben csúcsosodik ki.

Nigerhez hasonlóan Burkina Fasót is a katonai junták irányítják, amely jelentősen meghatározza biztonságpolitikáját. 2022-ben hajtottak végre katonai puccsot és a hatalomra került központi kormányzat az ország közel felét tartja uralma alatt, másik felét pedig fegyveres csoportok ellenőrzik és egyre több várost vesznek blokád alá. Jelenleg körülbelül 40 település, közel 2 millió lakossal áll blokád alatt, ami azt jelenti, hogy az emberek és az áruk ki-és befelé történő mozgása nem lehetséges. A hatalom átvétele után a katonai junta a biztonság helyreállítását ígérte, ezt azonban nem sikerült véghez vinni a fegyveres csoportok egyre növekvő ereje miatt. Az ország északi és keleti területein zajló erőszakos konfliktusban különféle fegyveres csoportok, köztük az ISIS és a Jama’at Nasr al-Islam wal Muslimin (JNIM) alkalmaznak kormányellenes hadjáratokat és blokádokat.

Mindez jelentősen korlátozza a létfontosságú erőforrásokhoz való hozzáférést, valamint ellehetetleníti az élelmiszerellátást. Az elmúlt évek során közel 3 millió ember kényszerült elhagyni otthonát, valamint a lakosság majdnem fele él szegénységben és kűzd az alultápláltsággal. A blokádok tovább nehezítik a helyzetet, ugyanis ezek sok esetben a vízforrások megmérgezésével járnak, ami tovább növeli a lakosság szenvedését és kiszolgáltatottságát. Burkina Fasóban, Maliban és Nigerben is a lakosság nagyrésze belső menekült, országon belül vándorolnak el. Jelenleg a világ egyik leggyorsabban növekvő menekültválságával kell az országnak megküzdenie, valamint az elmúlt 1 évben az éhínség, alultápláltság és a kiszolgáltatottság szintje is rekordot döntött.

A civil lakosság folyamatos fenyegetettségben él és gyakran esnek a fegyveres csoportok támadásainak áldozatul. Mindezek mellett a kilímaváltozás okozta extrém időjárási jelenségek is csak tovább rontják az amúgy is válságos helyzetet Burkina Fasóban.

Burkina Faso esetében is jellemző, hogy a militánsok és lázadók egyre növekvő erőszakára a katonai erők szintén növekvő erőszakkal reagálnak. A rezsim felkelés elleni militarizált hozzáállása az eszkalációs dinamikát táplálja. Az elmúlt hónapok során a Száhel-övezetben egyre növekvő szerepvállalást tanúsított Oroszország és itt is megjelent már a Wagner-csoport.

Burkina Fasóban is súlyos humanitárius válság zajlik napjainkban, amely az egyre fokozódó erőszak, politikai isntabilitás és nagymértékű migráció következménye. A katonai puccs óta eltelt idő alatt a nem állami fegyveres csoportok által elkövetett gyilkosságok száma megháromszorozódott. Ez az adat jól mutatja, hogy a humanitárius helyzet rohamos mértékben romlik, az erőszakos cselekmények száma pedig egyre csak nő. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a humanitárius segítségnyújtás komoly kihívásokba ütközik, ugyanis a segélycsomagok és pénzösszegek csak kis része jut el az országba, így a segítségre szoruló 9 millió embernek csak a 38%-át tudják támogatni a rendelkezésre álló összegekkel. Mindennek ellenére több száz humanitárius szervezet igyekszik segítséget nyújtani Burkina Fasónak több-kevesebb sikerrel.

A jelenlegi helyzet Szudánban is egyre súlyosabb humanitárius válsághoz vezet a 2023 áprilisában kirobbant harcok nyomán, amelyek a Szudáni Fegyveres Erők (SAF) és a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) között zajlanak. A harcok elsősorban az ország központi és nyugati régióit érintik, így például Dárfúrt és a fővárost, Kartúmot. Ezek hatására közel 11 millió ember vált menekültté és kényszerült elhagyni lakóhelyét. A szudáni lakosság nagyrésze országon belül menekül, de magas a régión kívülre menekültek száma is. Több mint kétmillió ember menekült az országon kívülre, Egyiptomba, Csádba és Etiópiába. Ezekben az államokban a nagyszámú migráció jelentős terhet ró a humanitárius rendszerekre. Csakúgy, mint Burkina Faso, Szudán is a legnagyobb alultápláltsággal küzdő országok közé tartozik az elmúlt másfél év eseményei alapján. A szudáni lakosság milliói kerültek szélsőségesen kiszolgáltatott helyzetbe a konfliktus kitörése óta és súlyosan korlátozott számukra az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a konfliktusban álló felek, a kormány és a fegyveres csoportok akadályozzák a segélyszállítmányok célba jutását. Az ENSZ és más nemzetközi szervezetek folyamatosan felszólítják a feleket arra, hogy az érintett közösségek számára engedélyezzék a biztonságos és akadálytalan hozzáférést a sürgősségi élelmiszer- és egészségügyi ellátáshoz, azonban számos területen a segélyek eljuttatása továbbra is komoly kihívásokba ütközik.

A nemzetközi közösség arra figyelmeztet, hogy azonnali intézkedéseket kell tenni, máskülönben a válság tovább fog súlyosbodni és hosszútávú destabilizációt okozhat az egész Száhel-övezetben. A diplomáciai kísérletek az erőfeszítések ellenére nem bizonyulnak sikeresnek, ugyanis a Szudánban harcban álló felek egyáltalán nem nyitottak a béketárgyalásokra vagy fegyverszünet tartására.

A jelenlegi helyzetből arra lehet következtetni, hogy Szudánban a 2025-ös évben az élelmezési helyzet várhatóan tovább fog romlani a folyamatos konfliktusoka, az élelmiszerellátás bizonytalansága, az egészségügyi és higiéniai szolgáltatások romlása, a hozzáférések korlátozása és a járványok kitörése miatt.

A Menekülés, éhezés, harcok: a Száhel-övezet helyzete az összeomlás szélén bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A közel-keleti konfliktus új szakaszába lépett 2024 őszén, miután Izrael a Gázai övezet után északra fordította figyelmét, és egyre inkább a Hezbollah került a zsidó állam fókuszába. 2023 október 8-a óta szinte nem telt el úgy nap, hogy Izrael és a Hezbollah ne váltott volna kisebb-nagyobb csapásokat az izraeli-libanoni határ mentén, aminek következtében majdnem százezer izraeli állampolgárnak kellett elhagynia lakhelyét Észak-Izraelben. A helyzet akkor kezdett gyorsan eszkalálódni, amikor szeptember 17-én több ezer olyan csipogót robbantott fel a Moszad, amit a Hezbollah használt, majd egy nappal később ugyanígy járt el több száz walkie talkie-val. A két támadás összesen 39 halálos áldozatot követelt és több, mint 3400 sebesültet hagyott hátra. Az áldozatok között jelentős számban találhatóak olyanok, akik nem voltak harcosai a Hezbollahnak, köztük gyerekek, illetve egészségügyi dolgozók is. A támadás óriási csapás volt a síita csoportnak, hiszen az emberáldozatokon túl a kommunikációs hálózatuk gyakorlatilag használhatatlanná vált, illetve komoly presztízsveszteség, hogy az izraeli szolgálatok végre tudtak hajtani egy ilyen nagyszabású műveletet. Szakértők szerint eredetileg akkor kellett volna felrobbantani a készülékeket, amikor az IDF megkezdi a szárazföldi műveleteket Dél-Libanonban, azonban valószínűleg féltek attól, hogy a Hezbollah felfedezi a robbanóanyagot, ezért előre hozták a támadást. Innentől kezdett el egyre gyorsabban eszkalálódni a konfliktus.

Célzott likvidálás

Az elmúlt években többször is előfordult, hogy Izrael, vagy Izrael szövetségesei – elsősorban az USA – precíziós csapásokkal, célzottan képes volt likvidálni célszemélyeket, akár mélyen ellenséges területeken. Irán, illetve a síita állam proxy-jai ellen számos ilyen támadást hajtottak végre. Az utóbbi évek első igazán jelentős célzott likvidálása 2020. január 3-án történt, amikor Qasem Soleimani tábornokot, az Iráni Forradalmi Gárda Jeruzsálem Brigádjának (Quds Force) parancsnokát, több sikertelen merényletkísérlet után, egy amerikai drón segítségével sikerült megölni Bagdadban. Soleimani az aszimmetrikus hadviselés gyakorlati alkalmazásával vált hírhedté, hozzá kapcsolták a legtöbb Irán által támogatott síita milíciát. Egyesek szerint Irán második legbefolyásosabb vezetője volt Ali Khamenei ajatollah után, így az elvesztése jelentős csapás volt a teheráni vezetés számára.

A másik igazán komoly név, akit sikerült ilyen módon likvidálni, az Ismail Haniyeh, a Hamász politikai szárnyának a vezetője volt. Haniyeh vezette a Hamász oldaláról a fegyverszünetet célzó tárgyalásokat a Gázai övezetben folyó háború kapcsán, egészen 2024 július 31-ig. Haniyeh ekkor Teheránban vett részt Maszúd Peszeskján iráni elnök beiktatási ceremóniáján, ám amikor ezután visszatért szállására, egy izraeli rakétacsapás végzett vele, illetve egy testőrével. Haniyeh meggyilkolása hatalmas veszteséget jelentett a Hamász számára, hiszen az elsőszámú vezetőjükről volt szó, aki 2017 óta irányította a szervezetet, és korábban olyan pozíciókat töltött be, mint a Palesztin Nemzeti Hatóság miniszterelnöke (2006-2007), illetve a Hamász gázai vezetője (2007-2017), tehát egy veterán politikusról volt szó, aki személyesen is jó kapcsolatot ápolt Khamenei ajatollahhal.

Természetesen kettejükön kívül is számos magasrangú vezetőt veszített el Irán – és az általa támogatott proxyk – az elmúlt évtizedekben. A teljesség igénye nélkül, így likvidálták Ahmed Jászint (Hamász alapító) és Abdel Aziz al-Rantisit (Hamász társalapító) 2004-ben, Salah Shehade-t (Hamász katonai szárnyának a vezetője) 2002-ben, Ahmed al-Jabarit, másnéven Abu Mohammadot (Hamász katonai szárnyának helyettes vezetője) 2012-ben, vagy éppen Mohsen Fakhrizadeh-t (az iráni nukleáris program vezetője) 2020-ban. Jól látszik tehát, hogy Izrael régóta él ezzel az eszközzel, amit a hatékony hírszerzésének és a technológiai fejlettségének köszönhet elsősorban. Azonban az is látszik, hogy hiába iktatott ki számos – korábban akár nélkülözhetetlennek vélt – ellenséges vezetőt, komoly sikereket nem tudott ezzel elérni. A szervezetek túléltek, új vezetők jelentek meg és emelkedtek fel, a megöltek pedig mártírokká váltak. Ugyanez igaz az elmúlt egy év vonatkozásában is, hiszen az IDF számos Hamász-vezetőt likvidált Haniyeh-n kívül is. Legutóbb Jahja Sinwart, az október 7-i terrortámadás megtervezőjét ölték meg Gázában, de korábban erre a sorsra jutott többek között Saleh al-Arouri (Hamász politikai szárnyának helyettes vezetője), Marwan Issa (Hamász katonai szárnyának helyettes vezetője) és Mohammed Deif (Hamász katonai szárnyának vezetője) is, aki hosszú évek óta Izrael egyik elsőszámú célpontja volt. Mindezek ellenére nem sikerült megtörniük a Hamászt és lezárni a háborút.

A Hezbollah vezetőinek likvidálása

Miután egyértelművé vált a tel-avivi kormány számára, hogy a Hamász után a Hezbollah ellen kell majd fordulniuk, elkezdődött egy olyan művelet, amihez hasonlóra még nem igazán volt példa. Néhány hónap leforgása alatt gyakorlatilag lefejezték a síita szervezet felsővezetését. A Hezbollah minden szakértő szerint jóval komolyabb erőt képvisel, mint a Hamász, akár a harcosaik számáról, akár azok kiképzettségéről és felszereltségéről, akár az infrastruktúrájukról legyen szó. Izrael szempontjából így egyértelmű volt, hogy a szervezetet jelentősen meg kell gyengíteni, mielőtt szárazföldi műveletekbe kezdenének Dél-Libanonban, a Litáni-folyótól délre. Ezt több különböző módon kezdte el végrehajtani Izrael. Egyrészt ezt segítette a már említett csipogós és walkie talkie-s támadás, amivel a szervezet kommunikációs hálózatát támadták. Másrészt jelentősen növelték a légicsapások és rakétatámadások intenzitását, amivel többek között a Hezbollah infrastruktúráját támadták a szervezet három legfontosabb bázisterületén: Dél-Libanonban, Bejrút déli részén, illetve északon, a Bekaa-völgyben. Harmadrészt pedig elkezdték módszeresen felkutatni, majd egyesével likvidálni a Hezbollah vezetőit.

Hassan Nasrallah megölése

A legnagyobb hatású akciójuk kétségkívül Hassan Nasrallah megölése volt szeptember 27-én. Nasrallah 1992 óta volt a Hezbollah főtitkára, és a Közel-Kelet egyik legbefolyásosabb síita politikusaként és katonai vezetőjeként tartották számon. Nasrallah a Hezbollah dahyeh-i (Bejrút egyik déli külvárosa) főhadiszállása alatti bunkerben tartózkodott, amikor az izraeli légierő csapást mért a létesítményre, amiben minden jelenlévő életét veszítette. Ez a lépés, 10 nappal a csipogós támadás után, jelentősen eszkalálta a helyzetet a térségben. Nasrallah utolsó élőben közvetített televíziós beszédében, csupán 8 nappal a halála előtt, pont a fentebb említett támadásról beszélt, és súlyos bosszúval fenyegette meg Izraelt. Viszont azzal, hogy Izrael megölte a Hezbollah vezetőjét, még mielőtt az lényegi válaszcsapást intézhetett volna ellene, egy sokkal veszélyesebb útra lépett rá. Hassan Nasrallah ugyanis kivételesen jó kapcsolatot ápolt Ali Khamenei ajatollahhal, Irán legfelsőbb vezetője pedig nem hagyhatta megtorlatlanul egyik legfontosabb szövetségese meggyilkolását. A válaszra nem is kellet sokat várni, mivel október 1-jén Irán egy korábban soha nem látott méretű rakétatámadást intézett Izrael ellen, amiben kb. 200 ballisztikus rakétát és robotrepülőgépet, valamint egyes források szerint néhány hiperszonikus rakétát is kilőtt a zsidó államra. Az egyetlen halálos áldozat egy palesztin férfi volt, akit Ciszjordániában talált el egy lelőtt rakéta egyik darabja. Ez egyrészt azért fordulhatott elő, mert az izraeli légvédelem sok rakétát lelőtt, másrészt pedig amit nem sikerült lelőniük, azoknak a többsége katonai támaszpontokat, vagy lakatlan területeket talált el. A támadás súlya inkább abban fogható meg, hogy ezeknek a rakétáknak mindegyikére lehet nukleáris robbanófejet szerelni, amivel Irán ugyan még nem rendelkezik, de ez csupán politikai döntés kérdése.

Katonai vezetők likvidálása

Nasrallah mellett számos más magasrangú Hezbollah-vezetőt is sikeresen likvidált Izrael az elmúlt hónapokban. Közéjük tartozik Ibrahim Aqil, aki a Hezbollah katonai szárnyának, a Dzsihád Tanácsnak a helyettes vezetője volt. Aqil a Libanonon kívüli katonai műveletekért volt felelős, a határmenti harcokra specializálódott Radwan Force (a Hezbollah különleges alakulata) vezetőjeként, és a ’80-as évek óta 7 millió dollár vérdíj volt kitűzve a fejére, mert terrortámadások egész sorát szervezte a Közel-Keleten. A halálának körülményei hasonlóak Nasrallahéhoz: szeptember 20-án Dahyeh-ben, egy földalatti bunkerben tartózkodott egy megbeszélésen, amikor az izraeli légierő precíziós csapást mért az épültre. Az ő elvesztése azért is érintette érzékenyen a szervezetet, mert az elsőszámú katonai vezetőjüket, Fuad Shukrt már július 31-én – néhány órával Haniyeh előtt – sikerült megölnie Izraelnek, egy légicsapással Dahyeh-ben. Shukr 2016 óta volt a Dzsihád Tanács tagja (egyes források szerint az elnöke is), ezzel együtt pedig Nasrallah egyik legfontosabb katonai tanácsadója. A Dzsihád Tanács rajtuk kívül is veszített tagokat. Ali Karaki, aki a dél-libanoni körzet katonai parancsnokaként tevékenykedett, ott volt szeptember 27-én Nasrallah társaságában a Hezbollah főhadiszállása alatti bunkerben, a támadást pedig ő sem élte túl. Dél-Libanonban megkerülhetetlen szerepe volt az Izrael elleni folyamatos rakétacsapásokban, így ő is előkelő helyen szerepelt az IDF célpontjainak listáján.

Rajtuk kívül is számtalan katonai vezetőjét veszítette el a Hezbollah, amióta 2023 október 8-án megtámadta Izraelt. Wissam al-Tawil, a Radwan Force egyik tapasztalt parancsnoka, aki megjárta a szíriai polgárháborút, valamint több Izrael ellen elkövetett terrortámadás részese is volt, még január 8-án halt meg Dél-Libanonban egy dróncsapásban. Al-Tawil az évtizedes munkásságának köszönhetően közeli kapcsolatban volt korábban többek között Soleimani tábornokkal, valamint a Hezbollah több katonai felsővezetőjével is. Ismail al-Zint március 31-én likvidálta az izraeli légierő Dél-Libanonban. Al-Zin a Hezbollah katonai szárnyán belül a rakétatámadásokért, azokon belül is a páncéltörő rakétákkal való, izraeli célpontok ellen elkövetett támadásokért volt felelős. Ali Ahmed Husseint, a Radwan Force egy másik tapasztalt parancsnokát április 8-án lőtte ki egy izraeli vadászgép Dél-Libanonban.  Szeptember 20-án Ahmed Wahbit, a Radwan korábbi első emberét iktatta ki Izrael, aki egészen 2024 tavaszáig töltötte be ezt a tisztséget és kiképzőként fontos szerepet játszott a Hamász tavaly októberi terrortámadásában is. A szeptember 27-i légicsapásban, Nasrallah és Ali Karaki mellett meghalt Ibrahim Jazini is, aki a Hezbollahon belül a belső elhárításért volt felelős, illetve Nasrallah saját testőrségének a parancsnoki tisztségét is betöltötte, valamint a főtitkár egyik legfontosabb bizalmi embereként tartották számon. Június 12-én Taleb Abdullahot, a Dél-Libanonban állomásozó Nasser Unit egyik legfontosabb vezetőjét, július 3-án Mohammad Nassert, a Délnyugat-Libanonban tevékenykedő Aziz Unitnak a parancsnokát, szeptember 25-én pedig Ibrahim Qubaisit, a Hezbollah rakétacsapatainak egyik fontos vezetőjét likvidálta az IDF jellemzően dróntámadásokkal. Szeptember 27-én Muhammad Hussein Srourt a Hezbollah egyik legfontosabb légi parancsnokát, aki a pilóta nélküli repülőeszközök gyártását is vezette a szervezeten belül, egy nappal később, szeptember 28-án pedig a Hezbollah hírszerzésének vezetőjét, Hassan Khalil Yassint ölte meg rakétacsapásokkal Izrael, mindketten Bejrútban vesztették életüket.

Politikai vezetők likvidálása

A katonai vezetőkön és harctéri parancsnokokon kívül a Hezbollah politikai vezetését is komoly csapások érték az elmúlt időben. Egy nappal Nasrallah meggyilkolása után, szeptember 28-án Nabil Kaouk, a Hezbollah Végrehajtó Tanácsának elnökhelyettese is egy izraeli légicsapás áldozata lett Bejrútban. Kaouk szintén veterán tagnak számított a szervezeten belül, aki sokáig Dél-Libanon egyik legfontosabb katonai parancsnoka volt, és komoly szerepet játszott a 2006-os háborúban is. Az első beszámolók szerint ő lehetett volna Nasrallah utódja a szervezet élén, vagy legalábbis jó esélyekkel indult volna ezért a pozícióért. Nála is nagyobb veszteség a Hezbollah számára Hashem Safieddine, aki október 3-án hunyt el egy izraeli légicsapásban Bejrútban. Safieddine Nasrallah unokatestvére, régi harcostársa volt, aki a Végrehajtó Tanács elnökeként, a Dzsihád Tanács és a Hezbollah legfőbb döntéshozó testületének, a Sura Tanácsnak a tagjaként a szervezet egyik legfontosabb tagja volt. Kaouk halála után gyakorlatilag biztossá vált, hogy ő lesz a Hezbollah következő főtitkára, de kevesebb, mint egy hét leforgása alatt őt is likvidálta az IDF. Egyes sajtóhírek szerint Safieddine meggyilkolása után Ibrahim Amine al-Sayyed, a Hezbollah Politikai Tanácsának elnöke vette át ideiglenesen a szervezet vezetését. A Hezbollah úgy épül fel, hogy a főtitkár, az ő helyettese, illetve az öt tanács elnöke alkotja a Sura Tanácsot. Nasrallah, a főtitkár szeptember 27-én, Safieddine, az egyik tanácselnök október 3-án halt meg, a Dzsihád Tanács elnökének személye biztonsági okok miatt nem ismert, de elképzelhető, hogy már ő is meghalt (például ha Fuad Shukr volt az), Naim Qassem, Nasrallah helyettese pedig valószínűleg Iránba menekült, attól való félelmében, hogy őt is megölik. Így al-Sayyeden kívül már csak Mohammad Yazbek, a Bírói Tanács elnöke és Mohammad Raad, a Parlamenti Tanács elnöke van minden kétséget kizáróan még jelenleg is a helyén. Október 29-én, majdnem egy hónap hatalmi vákuum után végül döntött a Hezbollah vezetése, és Naim Qassemet nevezte ki főtitkárnak, aki az 1980-as évek óta fontos tagja a síita szervezetnek, és Nasrallah helyetteseként kézenfekvő opció volt az ő előléptetése. Kérdés, hogy hogyan lesz képes irányítani a Hezbollaht, főleg, ha valóban Iránba menekült. Ez nagy hatással lehet a teljes libanoni síita közösségre, hiszen a Hezbollah nem csupán egy terrorszervezet, hanem gyakorlatilag egy állam az államban, amely szociális tevékenységek egész sorát is végzi.

Összegzés

Röviden összefoglalva az mindenképpen elmondható, hogy Izrael példa nélküli támadásba lendült a Hezbollah vezetésével szemben. A szervezetet több, mint 30 éve vezető Hassan Nasrallahon kívül a legfontosabb politikai vezetők közül még legalább másik kettővel végeztek. A Hezbollah katonai vezetését pedig gyakorlatilag lefejezték, a legtapasztaltabb, rangidős parancsnokok többségét likvidálták. Az, hogy erre képesek voltak, és meg is tették, mindenképpen intő jelként értelmezhető, hiszen az elmúlt hónapokban megölt vezetők többségét évtizedek óta körözték a világ számos országában, mégsem tudták hatástalanítani őket. Ez az izraeli hírszerzés elképesztő pontosságát dicséri elsősorban, illetve a fegyveres erők gyors és pontos akcióit, hiszen sokszor nagyon rövid időn belül kellett nagyon precíz csapásokat végrehajtaniuk. A Hezbollah szempontjából vizsgálva a történeket az kijelenthető, hogy ennyi fontos vezető elvesztése rövidtávon biztosan vissza fogja vetni a szervezet tevékenységét. Súlyosbító tényező, hogy egy-egy támadás során nem csak az adott célszemély halt meg, hanem sokszor a társaságában lévő helyettese, titkára, bizalmi emberei is, ami az utódlást figyelembe véve még okozhat problémákat. Az azonban jelenleg jól látszik, hogy a harctéren még mindig képesek hatékonyan ellenállni az izraeli támadásoknak, köszönhetően elsősorban a decentralizált szervezeti struktúrának. Továbbá az is valószínűsíthető, hogy a Hezbollah ezt is túl fogja élni, a felépítéséből adódóan a megölt parancsnokok – akik mártírokká váltak a harcosaik szemében – helyét újak fogják átvenni, és az izraeli támadások szította gyűlölet miatt még népszerűbbé is válhat a szervezet a libanoni síiták körében, ami sok más mellett nagyobb tagságot is jelenthet a közép- és hosszútávú jövőben.

A A Hezbollah vezetőinek célzott likvidálása bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Magyarország és a NATO közötti együttműködés

A biztonság,- és védelempolitika területén az elmúlt évtizedekben globális változások figyelhetőek meg, amelyek közvetlen hatással vannak a katonai erők működésére és az alkalmazott hadviselési stratégiákra. A 21. században a haderők számára a hagyományos hadviselés mellett az új, összetettebb, többdimenziós műveleti környezetekben történő működés válik meghatározóvá. Ebből a szempontból kiemelt jelentőséggel bírnak az úgynevezett multi-domain operations (MDO) – többdimenziós műveletek, amelyek a különböző fegyvernemek és operatív dimenziók közötti szoros együttműködésre építenek. Az MDO lényege, hogy a szárazföldi erők, a légierő, a haditengerészet, a kibertér és az információs tér együttes alkalmazásával valósulnak meg a hadműveletek – biztosítva a gyors reakcióképességet és a hatékony válaszokat a különböző biztonsági kihívásokra.

A Magyar Honvédség és a NATO szerepe

A Magyar Honvédség számára a nemzeti biztonság védelme és a NATO-tagállamként való aktív szerepvállalás központi jelentőséggel bír a modern hadviselési környezetben. Magyarország stratégiai elhelyezkedése lehetővé teszi, hogy központi szereplővé váljon a NATO szövetségében, és kulcsszerepet játsszon a nemzetközi békefenntartó, válságkezelő és katonai műveletekben. A Magyar Honvédség működését meghatározzák a nemzetközi hadviselési szabványok, az interoperabilitás, az összhaderőnemi műveletek, valamint az integrált harcászati rendszerek alkalmazása, amelyek biztosítják a szövetségi erők közötti hatékony együttműködést.

A NATO elvei szerint a modern hadviselés már nem csupán egyetlen fegyvernemre összpontosít, hanem a különböző harcászati dimenziók és fegyvernemek közötti integrált együttműködésre helyezi a hangsúlyt. Magyarország ezen elvek mentén alakítja ki védelmi stratégiáját, és aktívan hozzájárul a szövetségi haderők közötti együttműködő képesség fejlesztéséhez. A Magyar Honvédség számára különösen fontos, hogy az összhaderőnemi műveletekben való részvétel során minden fegyvernem – a szárazföldi csapatok, a légierő, a „vízi hadviselés”, a kibertér és az információs tér – szoros együttműködésére építhessen, amely lehetővé teszi a műveletek gyors és hatékony végrehajtását.

A NATO-ban való aktív szerepvállalás nemcsak a katonai feladatok ellátására terjed ki, hanem a nemzetközi együttműködésre is, amely a békefenntartó és válságkezelő műveletek során kiemelkedő fontosságú. Az együttműködés különösen fontos a tagállamok között, mivel a globális biztonsági helyzet folyamatosan változik, és a gyors reagálás és a hatékony koordináció kulcsfontosságú tényezők a közös műveletek sikeres végrehajtásában. A Magyar Honvédség szerepe tehát nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi szinten is meghatározó, mivel Magyarország biztosítja a szövetségi erők számára a gyors reagálási képességet és a hatékony műveletek végrehajtásához szükséges infrastruktúrát és eszközöket.

Az összhaderőnemi műveletek és az előretolt repülésirányítók szerepe

A modern hadviselés egyik központi eleme az összhaderőnemi műveletek (Joint Operations) végrehajtása, amelyek során a különböző fegyvernemek és harci dimenziók közötti együttműködés ugyancsak lényeges.

A sikeres összhaderőnemi műveletek végrehajtásában kimagasló szerepet játszanak az előretolt repülésirányítók (Forward Air Controller / Joint Terminal Attack Controller, FAC/JTAC), akik közvetlen kapcsolatban állnak a szárazföldi csapatokkal és a légierővel. Feladatuk a légi csapások irányítása és koordinálása, a célpontok megjelölése, valamint a csapások hatékony végrehajtásának biztosítása. Az előretolt repülésirányítók szerepe különösen fontos az olyan összetett műveletek során, amelyekben több fegyvernem működik együtt és ahol a gyors reagálás és a pontos koordináció létfontosságú.

A JTAC (Joint Terminal Attack Controller) a harctér közvetlen közelében helyezkednek el, gyakran az előrenyomuló csapatok mellett, így lehetőségük van az ellenséges erők pozícióinak pontos megfigyelésére és az ellenséges célpontok gyors azonosítására, megjelölésére. A JTAC biztosítja, hogy a légi támadások pontosan és hatékonyan pusztítsák az ellenséget, miközben minimalizálják a saját erők és a civil veszteségek kockázatát. A JTAC tehát a harctéri műveletek egyik nélkülözhetetlen elemét képezi, hiszen ők azok, akik biztosítják a különböző fegyvernemek közötti szoros együttműködést és a harci műveletek zökkenőmentes végrehajtását.

A JTAC szerepe az MDO környezetében

A modern hadviselésben a Multi-Domain Operations (MDO) koncepciója egy új, többdimenziós megközelítést jelent, amely a különböző harci dimenziók – szárazföldi erők, légierő, haditengerészet, kibertér, információs tér – közötti integrált együttműködésre épít. Az MDO célja, hogy gyors és hatékony válaszokat biztosítson a különböző, egyre összetettebb biztonsági kihívásokra, és hogy az összes harci dimenzió és fegyvernem együttműködjön a hadműveletek sikeres végrehajtása érdekében.

Az MDO-ban betöltött szerepük alapján a JTAC tevékenysége különösen fontos. Az előretolt repülésirányítók alapvetően a szárazföldi erők és a légierő közötti kapcsolatot biztosítják, és szerepük kiterjed az adatok és információk folyamatos áramoltatására, a harctéri helyzet nyomon követésére, valamint a célpontok gyors azonosítására. A JTAC az MDO környezetében tehát nemcsak a légi támogatások koordinálásáért felelnek, hanem segítenek abban is, hogy a különböző harci dimenziók közötti integráció és gyors reagálás biztosított legyen.

A JTAC munkája különösen fontos a hibrid hadviselés és az aszimmetrikus hadviselési környezetekben, ahol a hagyományos harci elemek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a nem konvencionális eszközök, mint például a kibertámadások vagy az információs műveletek. Az előretolt repülésirányítók tehát nemcsak a légi csapások koordinálásában, hanem az információs és kiberbiztonsági műveletekben is szerepet kapnak, hiszen a modern hadviselés minden dimenziója összefonódik és egymást erősíti.

Magyarország nemzetközi szerepe és a JTAC fontossága

A Magyar Honvédség számára az előretolt repülésirányítók szerepe különösen fontos a nemzetközi hadműveletek és a NATO közös műveletei szempontjából. A Magyar Honvédség a NATO tagjaként elkötelezett a nemzetközi biztonság fenntartása mellett, és aktívan részt vesz a szövetségi műveletekben, amelyekben a gyors reagálás és a hatékony koordináció kulcsszerepet játszik. A JTAC biztosítja, hogy hazánk honvédelme képes legyen végrehajtani a gyors és hatékony légitámogatást, valamint a különböző fegyvernemek közötti koordinációt. Pont ezek miatt a FAC tevékenysége nemcsak a nemzeti védelem szempontjából fontos, hanem Magyarország szerepét is erősíti a globális biztonság fenntartásában, különösen a NATO közös műveleteiben való részvétel során.

Technológiai fejlődés és az integráció szerepe az összhaderőnemi hadműveletekben

A modern hadviselésben a technológiai fejlesztések és az új eszközök alkalmazása elengedhetetlen az összhaderőnemi műveletek sikerében. A repülésirányítók számára az új technológiai rendszerek biztosítják a harctéri helyzet pontos megértését és a műveletek gyors és hatékony végrehajtását. A hagyományos rádiós kommunikáció mellett ma már olyan modern digitális rendszerek állnak rendelkezésre, amelyek lehetővé teszik a valós idejű információcserét a különböző fegyvernemek között. Az integrált rendszerek, mint például a C4ISR (Command, Control, Communications, Computers, Intelligence, Surveillance, and Reconnaissance), a Joint Fires rendszerek, a digitális térképek és az ISR (Intelligence, Surveillance and Reconnaissance) eszközök alapvetően segítik a repülésirányítók munkáját, és lehetővé teszik számukra a légicsapások precíz koordinálását.

A C4ISR rendszerek  

A C4ISR rendszerek különösen fontosak, mivel lehetővé teszik a különböző fegyvernemek közötti információáramlást és a gyors döntéshozatalt. A JTAC számára ezek a rendszerek biztosítják, hogy valós időben hozzáférjenek a harctéri információkhoz, és így gyorsan reagálhassanak az ellenséges mozgásokra. Az integrált digitális rendszerek nemcsak a légi támogatás irányítását könnyítik meg, hanem az adatok gyors és pontos továbbítását is lehetővé teszik a szövetséges erők számára. Az ilyen rendszerek alapvető fontosságúak a szinkronizáció és a hatékonyság növelésében, különösen a komplex harci helyzetekben. A valós idejű adatok segítségével a parancsnokok gyorsan módosíthatják a harci terveket a változó helyzetek függvényében. A kommunikációs rendszerek biztonsága kiemelt figyelmet kap, hogy elkerüljék az információk ellenséges kézbe jutását. A C4ISR rendszer folyamatos fejlesztése biztosítja, hogy a modern hadviselésben a különböző egységek közötti koordináció és információmegosztás a lehető legpontosabb és leghatékonyabb legyen. Végső soron a C4ISR rendszerek célja, hogy minimalizálják a veszteségeket és maximalizálják a harci siker esélyeit a gyors és pontos döntéshozatallal.

Folyamatos fejlesztés és a repülésirányítók képzése

A Magyar Honvédség számára elsődleges fontosságú, hogy folyamatosan integrálja a legújabb technológiai fejlesztéseket, ezzel növelve a hadrendjében lévő rendszerek hatékonyságát és korszerűségét. Kiemelt cél, hogy a repülésirányítók mindig a legmodernebb eszközökkel és naprakész technikai tudással legyenek felszerelve, hiszen a fejlett technológia nélkülözhetetlen a gyors és pontos döntéshozatalhoz. Az integrált rendszerek használata biztosítja, hogy a Magyar Honvédség rugalmasan és hatékonyan tudjon reagálni a különféle biztonsági kihívásokra, lehetővé téve a gyors válaszadást mind hazai, mind nemzetközi műveletek során. A repülésirányítók szakmai fejlesztése és modern eszközökkel való ellátása alapvető feltétele annak, hogy a harctéri helyzeteket gyorsan és hatékonyan kezelni tudják, és hogy a Honvédség képes legyen az eredményes együttműködésre a nemzetközi partnerekkel. Mindezek együttesen biztosítják, hogy a hazai honvédelem megfeleljen az interoperabilitási követelményeknek, ami elengedhetetlen a globális biztonság fenntartásában és a közös műveletek sikeres végrehajtásában.

Összegzés

Az összhaderőnemi műveletek és a multi-domain operations (MDO) koncepciója alapvetően új alapokra helyezte a modern hadviselést. A Magyar Honvédség számára különösen fontos, hogy folyamatosan frissítse és integrálja az új technológiai megoldásokat, és biztosítsa, hogy a repülésirányítók rendelkezzenek a legmodernebb eszközökkel és képességekkel. Az MDO és az összhaderőnemi műveletek alkalmazása nemcsak a Magyar Honvédség hatékonyságát növeli, hanem elősegíti Magyarország nemzetközi biztonságpolitikai szerepének megerősítését is.

A A JTAC szerepe a modern hadviselésben bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2024. október 17-én Svájc véglegesen is csatlakozott az Európai Égi Pajzs Kezdeményezéshez, mely egy új, átfogó európai légvédelmi kooperáció. Vajon összeegyeztethető-e ezen katonai kezdeményezéshez való csatlakozás Svájc semlegességének történelmi hagyományával? Hogyan épül fel az Európai Égi Pajzs Kezdeményezés, és milyen biztonságpolitikai szereppel bírhat Európa jövőjében? Ezen kérdésekre kíván választ adni a következő rövid elemzés.

A 2022-es ukrajnai orosz offenzíva új helyzetet teremtett az európai biztonsági percepcióban, és ezáltal a biztonságpolitikában, mely a kontinens államait fokozottabb védelmi kooperációra késztette. Ennek egyik legfontosabb projektje az Európai Égi Pajzs Kezdeményezés (European Sky Shield Initiative, ESSI), melynek koncepciója már 2022 nyarán megfogalmazásra került Olaf Scholz német kancellár részéről. Ez a Németország vezette átfogó védelmi együttműködés közös európai légvédelmi keretrendszert kíván létrehozni, mely az ukrajnai háború következtében megnövekedett orosz rakétafenyegetésre szolgál válaszul. 2022 októberében az ESSI tizenöt állam (köztünk hazánk) részvételével alakult meg, mely két év alatt további hat taggal bővült, melyet most Svájc csatlakozása követ. Jól mutatja a kezdeményezés átfogó és diverzifikált jellegét, hogy a tagállamok közül négy ország nem tagja az Európai Uniónak, két állam pedig a NATO-nak.

Az ESSI komplex védelmi rendszere az európai légtér átfogó védelmét kívánja biztosítani, ezzel kipótolva a korábbi légvédelmi rendszerek hiányosságait. Ennek megfelelően a keretrendszer többféle légvédelmi eszközt kíván alkalmazni eltérő elhárítási célokkal, több részegységre bontva fel a teljes komplexumot. 

Az ESSI rövid hatótávolságú védelmi része horizontálisan 15 kilométer, vertikálisan 6 kilométeres légtéregységet kíván lefedni, míg a közepes szint 15 és 50 kilométer közötti, valamint 25 kilométeres magasságú keretek között definiálható. A közepes és rövid egység védelméhez Németország az infravörös rávezetésű IRIS-T rakéták földi indítású változatait kívánja alkalmazni, mely alapvetően légiharc-rakétaként került bevezetésre több típusnál, így a hazánkban is rendszeresítésre került JAS 39 Gripen vadászbombázó fegyverzeteként. A rövid hatótávolságú egység szorosan kiegészül a közvetlen légvédelmi, így kifejezetten a pilóta nélküli repülőeszközök elleni elhárítással, egészen 6 kilométeres hatótávolságig. Németország ezen közvetlen és rövid hatótávolságú légvédelmi feladatok integrálására közös rendszert kíván fejleszteni, erre a célra az ARGE NNbS védelmi konzorcium 1,2 milliárd dollárt nyert el. Ezen projekt mellett a Németország további beszerzésekkel igyekszik növelni rövid hatótávolságú (és csapatlégvédelmi) képességeit, ugyanis 2024 elején szerződést írt alá 49 darab Skyranger 30 védelmi rendszer 595 millió dollár értékben megvásárlására, mely rendszerek 30 milliméteres gépágyúval és Stinger rövid hatótávolságú föld-levegő rakétákat alkalmaznak. Érdemes megjegyezni, hogy hasonló céllal a Magyar Honvédség részére már korábban, 2023-ban megrendelésre került a Skyranger 30 tornyának és a KF41 Lynx alvázának egyetlen harcjárművé való integrálása.

Ilyen módon az ESSI közvetlen, rövid és közepes hatótávolságú szintje képes lenne a pilóta nélküli repülőeszközöktől egészen a merev- és forgószárnyas repülőeszközökön át a robotrepülőgépekig tartó légi fenyegetések elhárítására. 

Az ESSI nagy hatótávolságú védelmi része 50 kilométeres horizontális, és 35 kilométeres vertikális légtérrészt lenne képes lefedni, így az olyan stratégiai fenyegetések ellen lenne képes védekezni, mint a robotrepülőgépek, stratégiai bombázórepülőgépek és ballisztikus rakéták. Ez a szint alapvetően a rádiólokátoros rávezetést használó MIM-104 Patriot légvédelmi rendszert alkalmazná, mely a korábban említett IRIS-T rendszerhez hasonlóan szintén bevetésre került az orosz-ukrán háborúban.

Mindezen védelmi rétegen felül Németország részéről tervben van egy magasabb védelmi szint kiépítése, mellyel már a nagyobb hatótávolságú ballisztikus rakéták elhárítása is megoldható lenne. Ennek céljára az Arrow-3 védelmi rendszer kerülne beszerzésre, mely képes 2400 kilométeres horizontális, és 100 kilométeres vertikális síkban az elfogótevékenységre.

Összességében az ESSI tervének megvalósítása képes lenne egy átfogó, többszintű és integrált európai légvédelmi rendszer megteremtésére. Párhuzamosan az Európában telepített többi légvédelmi rendszerrel (mint például a NATO IAMD és BMD) az ESSI a védelem funkciója mellett biztonságpolitikai szempontból komoly elrettentő szereppel is rendelkezhet, melynek igénye az orosz-ukrán háború fényében felerősödött az európai védelem jövőbeli perspektívájában.

Éppen ezért meglepően hathat a semlegesség történelmi hagyományával bíró Svájc csatlakozása az egyezményhez, hiszen korábban nem volt példa arra, hogy az ország olyan együttműködéshez csatlakozzon, mely operatív védelmi tevékenységet is magában foglalhat. Bár Svájc részese a NATO Békepartnerségnek, és szoros együttműködést folytat az Európai Védelmi Ügynökséggel, a semlegesség külpolitikájának megőrzésére továbbra is nagy hangsúlyt fektet, különösen is az orosz-ukrán háború tekintetében. Erre példa, hogy Svájc minden esetben engedélyhez köti, hogy az általa külföldre eladott hadiipari termékek további exportálásra kerülhessenek, ugyanis a semlegességi politika fontos része, hogy Svájc nem exportál (közvetve sem) háborúban részt vevő felek számára ilyen termékeket. Ilyen módon komoly konfliktus alakult ki, amikor megtiltásra került, hogy a korábban Németország számára eladott lőszerek Ukrajnába kerülhessenek. Ennek következményeként a svájci hadiipari vállalatok veszélybe kerültek, mivel a kapcsolódó korlátozások miatt az importálás helyett Németország az adott lőszer hazai termelésének újraindítását választotta.

2024 októberében azonban a semlegesség ezen kérdésével kapcsolatban is változás történt, mivel Viola Amherd, a Svájci Államszövetség elnöke és védelmi minisztere olyan nyilatkozatott tett, melyben szorgalmazta a kereskedelmi exportkorlátozás ezen fajtájának felülvizsgálatát. Emellett 2024 során elutasításra került azon kezdeményezés, mely szigorúbban rögzítette volna a svájci alkotmányban a semlegesség koncepcióját. Ilyen módon az ESSI-hez csatlakozás, az exportkontroll ügye, valamint az elutasított alkotmánymódosítás is egyre inkább előtérbe helyezik Svájc semlegességének politikai kérdését, mely a közéleti viták tárgyává vált. Ezen fejlemények Svájc korábbi szigorú semlegességi politikájához képest alapvetően csak minimális nyitást eredményeznek a külpolitikában, de hosszabb távon akár nagyobb változások alapját is képezhetik, amennyiben az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos kül- és belpolitikai nyomás erősödik. Fontos azonban kiemelni, hogy ezek a tendenciák inkább lehetőséget adnak a változásra, mintsem kötelezettséget. Svájc ugyanis az ESSI-hez különleges kitétellel csatlakozott, mely biztosítja, hogy amennyiben bármelyik részes fél fegyveres konfliktusba kerül, Svájc felfüggesztheti tagságát (összhangban semlegességével), mindamellett, hogy az ESSI csatlakozási szerződése (mely valójában egy szándéknyilatkozat) nem minősül nemzetközi szerződésnek, így nem eredményez pénzügyi vagy jogi kötelezettséget.

Összességében tehát az Európai Égi Pajzs Kezdeményezés történelmi kezdeményezés egy olyan európai légvédelmi rendszer megalkotására, mely túlmutat a hagyományos integrációs formákon (EU, NATO) és többszintes struktúrájával képes átfogó védelmet biztosítani, pótolva a meglévő rendszerek hiányosságait. Az ESSI védelmi funkciója mellett elrettentő biztonságpolitikai szereppel bír, a tervezett haditechnikai eszközök rendszeresítésével pedig jelentős részben az európai hadiipar számára is megfelelő ösztönzést nyújthat. Mindemellett az ESSI fontos eszköz lehet az európai védelembe kevésbé integrált országokkal való kooperáció bővítésére. Ilyen módon a hagyományosan a semlegesség mellett elkötelezett Svájc számára is egy fontos alap lehet az ESSI-hez való csatlakozás, mely lehetőséget ad számára, hogy közelebb kerüljön az európai védelmi együttműködésekhez, illetve akár arra is, hogy semlegességi politikáján változtatást hajtson végre a későbbiekben.

A Semleges pajzs? – Az Európai Égi Pajzs Kezdeményezés és Svájc csatlakozása bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Olaszországról és a hazai honvédelemről viszonylag keveset tudunk – de annál nagyobb figyelmet érdemelne, hiszen a NATO berkein belül és a nemzetközi szinteken is igen magas részvétellel vannak jelen az olasz erők.

Áttekintés

Olaszország védelempolitikája az ország külpolitikájának és geopolitikai helyzetének számos tényezőjétől függ. Mivel az ország fontos tagja az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének – amelynek keretében szoros kapcsolatban áll más tagországokkal, és együttműködik azokkal a honvédelmi kérdésekben – a kormány kiemelt fontossággal kezeli a haderőfejlesztést és a hadsereg modernizálását is. Olaszország fontos szereplőként van jelen a NATO európai szárnyának erősítésében és a transzatlanti kapcsolatok fenntartásában egyaránt. Ezek mellett Olaszország ugyancsak szintén részt vesz a közös európai védelempolitikában, amely az Európai Unió tagállamait összefogja a (nemzet)védelmi ügyekben – ez magában foglalja az együttműködést katonai missziókban, valamint a honvédelem fejlesztését és összehangolását.

Fontos említést tenni arról is, hogy Olaszország különleges geopolitikai helyzetben van, mivel fontos szereplő a Földközi-tenger térségében. Ennek megfelelően a védelempolitikája jelentős hangsúlyt fektet a tengeri biztonságra és a migráció elleni küzdelemre is. A tengernek meghatározó szerepe volt és van ma is a térség geopolitikai viszonyaiban. Ennek a tudata megjelenik napjaink térszemléletében, földrajzi gondolkodásában is.

A védelem,- és biztonságpolitika alakulása befolyásolja az ország gazdasági állapotát és társadalmi helyzetét is, mivel a védelmi kiadások és beruházások hatással lehetnek az állami költségvetésre és a belföldi iparágakra egyaránt.

Olaszország védelempolitikája

Olaszország védelempolitikája az elmúlt években jelentős változásokon ment keresztül, különösen a migráció és a nemzetközi együttműködés területén. Az ország a Földközi-tengeren keresztül érkező nagy számú illegális bevándorlóval szembesül, ami komoly nyomást gyakorolt a befogadó központokra és a közszolgáltatásokra. A Giorgia Meloni vezette kormány keményebb intézkedéseket vezetett be az illegális bevándorlás megfékezésére, beleértve a visszatoloncolások fokozását és a migrációt támogató civil szervezetekkel szembeni szigorúbb fellépést. Emellett Olaszország aktívan részt vesz az EU biztonsági és védelmi kezdeményezéseiben, szorosan együttműködve más tagállamokkal a közös védelmi politikák kialakításában és végrehajtásában, és fontos szerepet játszik az EU által támogatott fegyverkezési projektekben. Belföldön a szervezett bűnözés elleni harc, különösen a maffiával szembeni fellépés, kiemelt fontosságú, a kormány különböző intézkedéseket vezetett be a közbiztonság növelése érdekében, beleértve a rendőri erők és technológiai eszközök fejlesztését.

Emellett az ukrajnai konfliktus és a globális geopolitikai helyzet változásai miatt is jelentős fejlődés történt. Olaszország az EU egyik vezető katonai hatalma és a NATO tagjaként is fontos szerepet játszik. Védelempolitikája szorosan kapcsolódik a NATO és az EU biztonsági stratégiáihoz, célja a nemzeti és nemzetközi biztonság biztosítása és a globális béke fenntartása. Ennek kulcseleme a fegyveres erők modernizálása és korszerűsítése, beleértve a technológiai fejlesztéseket és katonai eszközök beszerzését. Olaszország aktívan részt vesz nemzetközi katonai és békefenntartó missziókban, képviselteti magát NATO és EU műveletekben a Balkánon, a Közel-Keleten és Afrikában. Az olasz katonák hozzájárulnak a stabilitás és béke fenntartásához ezekben a régiókban, ami fontos eleme az olasz kül- és védelempolitikának.

Összességében Olaszország védelempolitikája és katonai ereje meghatározó tényező a régióban, amely biztosítja az ország biztonságát és hozzájárul a nemzetközi békéhez.

Az olasz katonai erők

Olaszország védelempolitikája és geopolitikai helyzete jelentős hatással van a katonai erőkre és azok felhasználására. Itália a világ negyedik legerősebb európai haderejével rendelkezik, amelyben a szárazföldi erők, a légierő és a haditengerészet is fontos szerepet töltenek be. Az olasz fegyveres erők létszáma körülbelül 175,000 fő, amely az aktív szolgálatot teljesítőket és a tartalékosokat is magában foglalja.

• Szárazföldi erők – Esercito Italiano: Az olasz hadsereg korszerű harckocsikkal, páncélozott járművekkel és különféle tüzérségi eszközökkel van felszerelve. Katonai doktrínájuk kiemelten kezeli a gyorsreagálású erőket, amelyek gyorsan bevethetők és hatékonyak a különböző hadműveletekben.
• Légierő – Aeronautica Militare: Az olasz légierő számos modern repülőgéppel és helikopterrel rendelkezik, beleértve az ötödik generációs F-35 Lightning II vadászgépeket is. Fontos szerepet játszanak a NATO légtérvédelmében és a nemzetközi békefenntartó missziókban.
• Haditengerészet – Marina Militare: Az olasz haditengerészet flottája több modern fregattot, korvettet és tengeralattjárót foglal magába. Fő feladatuk a Földközi-tenger biztonságának fenntartása, különös tekintettel az illegális bevándorlás és a tengeri kalózkodás elleni küzdelemre.
• Karabélyosok hadteste – Carabinieri: Egyedülálló katonai egység Olaszországban, amely egyszerre lát el katonai és polgári rendőrségi feladatokat. Az egység feladatai közé tartozik a közbiztonság fenntartása és a szervezett bűnözés elleni küzdelem.

Olaszország részt vesz különböző nemzetközi katonai missziókban, mint például az ENSZ békefenntartó és a NATO vezetésű műveletekben. Ennek megfelelően a védelempolitika határozza meg, milyen mértékben és milyen típusú erőt képes az ország kiküldeni ezekre a missziókra. A védelempolitika befolyásolja a katonai költségvetést és a fegyveres erők modernizációját, politikai prioritásoknak megfelelően dönthet arról, hogy milyen típusú fegyverzetet fejleszt, vagy milyen katonai képességeket kíván megerősíteni. Emellett Olaszország katonai erőinek elhelyezése és felkészülése az ország területén és a szomszédos régiókban történő potenciális fenyegetésekre is vonatkozik, meghatározva a határvédelem erősítésének mértékét és a biztonságot fenyegető kihívásokra, például a terrorizmusra vagy a migrációs válságokra adott reakciókat. Az olasz haderő szoros együttműködést folytat más országokkal a védelem területén, részt vesz nemzetközi hadgyakorlatokban, és különböző katonai partnerségeket épít ki más országokkal.

Az olasz fegyveres erők jelentős modernizációs programokban vesznek részt, amelyek keretében új harci helikoptereket, mint a Leonardo AW249 NEES, valamint a Tempest hatodik generációs vadászgépet fejlesztik az Egyesült Királysággal és Japánnal együttműködve.    Emellett folytatják az F-35 programot, amely fontos része az ország légierejének modernizációjának. Olaszország hangsúlyt fektet a összhaderőnemi – multidomain – hadviselésre, így az erőknek képesnek kell lenniük együttműködni szárazföldi, légi, tengeri, űrbeli és kiberterületeken is, amihez szükséges a folyamatos képzés és a technológiai fejlesztések összehangolása. A védelem költségvetése jelentős kihívásokkal néz szembe, mivel a személyi költségek aránya rendkívül magas, ami korlátozza az új technológiákra és képzésekre fordítható forrásokat. Ezért a költségvetési egyensúly javítása és a hatékony beszerzések kiemelt fontosságúak. Itália aktívan részt vesz nemzetközi katonai együttműködésekben és NATO-műveletekben, például az afganisztáni és a közel-keleti békefenntartó missziókban, valamint az európai védelmi kezdeményezésekben. Jelentős befektetéseket hajtanak végre kiberbiztonsági képességeik fejlesztésében, valamint az elektronikai hadviselés területén, ahol a C6ISTAR-EW – Command, Control, Communications, Computers, Intelligence, Surveillance, Target Acquisition, Reconnaissance, and Electronic Warfare – képességek fejlesztése központi szerepet játszik a jövőbeni katonai műveletekben.

Olasz-magyar katonai kapcsolatok

Az olasz-magyar katonai kapcsolatok hosszú és gazdag múltra tekintenek vissza, melyek a közelmúltban új lendületet kaptak. Az együttműködés történelmi sokrétűségét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint az olasz egységért folytatott harcok közös emlékei fémjelzik, mint például az 1860-ban Palermóban megalakult magyar légió és a caporettói áttörés.
Napjainkban a kapcsolatok különösen a NATO keretében erősödtek meg, ahol Magyarország és Olaszország aktívan együttműködnek a védelempolitikai párbeszédben és közös katonai gyakorlatokban. 2024-ben aláírták az olasz-magyar katonai együttműködés új ütemtervét, amely a védelempolitikai konzultációkat és közös kiképzési programokat, valamint a védelmi ipari kooperációt is magában foglalja. Az olasz és magyar katonai vezetők rendszeresen találkoznak, hogy megvitassák a közös biztonsági kihívásokat, mint az orosz-ukrán háború, a migrációs válság és a Nyugat-Balkán stabilitása.

A közelmúlt együttműködésének konkrét példája a Szicíliában megnyitott Magyar Múzeum, amely bemutatja a két ország közös katonai múltját és a szicíliai magyar katonai jelenlétet. Ez az intézmény nemcsak történelmi emlékhely, hanem a két nemzet közötti kulturális és katonai kapcsolatok ápolásának is fontos eszköze. Az olasz-magyar katonai kapcsolatok tehát továbbra is aktívak és sokrétűek, folyamatosan keresve az új együttműködési lehetőségeket a modern védelmi kihívások kezelésére és a közös történelmi örökség ápolására.

Összegzés

Olaszország jelenleg működő védelempolitikája az ország nemzetközi kapcsolatainak és geopolitikai helyzetének összetettségét tükrözi, miközben igyekszik fenntartani a nemzetbiztonságot és a béke megőrzését a régióban és a világban.

Az ország nemzetközi szerepvállalása szilárdan tükrözi a haza elkötelezettségét a globális biztonság iránt, mellette az olasz katonai erők és humanitárius szervezetek jelentős hozzájárulást nyújtanak a nemzetközi közösség erőfeszítéseihez a stabilitás fenntartása és a konfliktusok megoldása érdekében. Az olasz védelempolitika és a katonai erő fontos szerepet játszanak a regionális és a kollektív védelem és biztonság fenntartásában is – hiszen jelenleg is kiemelt szereppel bírnak – miáltal az olasz hadsereg számos területen működik együtt a NATO-val is.

A borítókép Mikita Yo fótója az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket ide kattintva!

A Olaszország jelenlegi védelempolitikája és katonai ereje bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A posztszovjet térség számos befagyott vagy éppen egyáltalán nem befagyott konfliktus színtere. Egy ilyen befagyott, időközönként kiújuló konfliktusról beszélhetünk Moldova esetében is.

Moldova, mint “ütközőzóna” stratégiai szerepe az orosz-ukrán fegyveres konfliktus során kiemelt fontosságúvá vált. Oroszország 2022. február 24. napján megindított Ukrajna elleni hadművelete szignifikáns hatással volt a kelet-európai országra, menekültválság, energiaválság, infláció tekintetében. Az orosz katonai hadművelet a faktuálisan megnyilvánuló hatásain túl egyfajta „következő célpont” státuszát helyezte Moldovára a lélektani hadviselés folyamán.

A Moldováról, mint potenciális válsághelyzetről szóló hírek és elemzések 2024-ben ismét megsokszorozódtak, miután a Moldovai Köztársaság és a Dnyszter Menti Köztársaság (DMK) közötti ellentétek ismét kiélesedtek.

Befagyott konfliktus előzményei

A Moldovai Köztársaság és a Dnyeszter menti, de facto köztársaság konfliktusa egészen a Szovjetunió felbomlásáig vezethető vissza. Az első világháborút követően Besszarábia román befolyás alá került. A terület feletti román vezetést – amely 22 éven keresztül állt fent – nem ismerte el Oroszország. A Dnyeszter túlsó partján, Besszarábia északi határán fekvő terület azonban az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság részeként, majd később a Moldovai Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságként a szovjet érdekszférához tartozott. A 1939-ben a Molotov-Ribbentrop paktumban jelent meg az az igény, hogy Besszarábia szovjet fennhatóság alá kerüljön. Az igény érvényesítéseként, Sztálin ultimátumot küldött Romániának, majd azt követően, a Szovjetunió 1940-ben megszállta, és ezzel visszaszerezte a Besszarábiához tartozó területeket. Ezzel létrejött a Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaság, amely 1990-1991-ig állt fenn.

A konfliktus kiéleződése

A Szovjetunió felbomlását követően Moldova 1991-ben kikiáltotta függetlenségét, amelyre válaszul a Dnyeszteren túli területek kikiáltottak a Moldovától való elszakadásukat. Az elszakadási igény kinyílvánításával létrejött a Dnyszteren Túli Moldovai Köztársaság. Az ekként létrejött új államot Oroszországon kívül a nemzetközi közösség nem ismerte el, és a mai napig sem ismeri el. A két terület közötti ellentét a függetlenség deklarálását követően rohamosan romlani kezdett. Moldova 1992. március 3. napján felvételt nyert az Egyesült Nemzetek Szervezetébe, ezzel megszerezve az állam nemzetközi elismerését, a nemzetközi elismeréssel egyidejűleg pedig illegitimmé nyilvánították a Dnyeszteren túli szakadár területeket. Moldova ENSZ-tagságát követően fegyveres konfliktusban realizálódott a két terület ellentéte. A mindkét fél számára súlyos veszteségekkel járó moldovai háború 4 hónapig tartott, és végül orosz beavatkozással ért véget. A 1992 júliusában megkötött fegyverszüneti egyezmény egyrészt egyenrangú félként kezelte a transznisztriai vezetést, ezzel legitimálva a szakadár terület jogállását, másrészt a megállapodás keretében Transznisztriában trilateriális békefenntartó erők szavatolják a terület stabilitását.

A transznisztriai konfliktus rendezésével kapcsolatban már számos javaslat, mechanizmus került kidolgozásra, azonban egyik sem hozta el a várva várt eredményt, a kialakult, ámbár egyértelműen nem fenntartható status quo megváltoztatását. A területek integritásával kapcsolatos rendezési javaslatok közül a 2003-as Kozak-memorandum jutott a legközelebb a megvalósításhoz, azonban a memorandumot a Moldovai Köztársaság akkori elnöke, Vlagyimir Voronyin utolsó pillanatban elutasította.

Trasznisztria segítségkérése

A chișinăui és tiraszpoli vezetés közötti ellentét ismét kiélesedett a 2024. január 1-jén hatályba lépett új vámszabályozás következtében. A transznisztriai szakadár hatóságok részéről heves tiltakozást váltott ki a Moldovai Köztársaság új vámkódexének bevezetése. Az előző szabályozás értelmében, a szakadár köztársaság Moldovával azonos feltételekkel tudott az Európai Unió területére exportálni, azonban vámmentes behozatal illette meg az EU területéről érkező import termékek vonatkozásában. A vámkedvezmények eltörlésének következtében a transznisztriai vállalatoknak – mint a moldovai vállalatoknak -, általános jelleggel vámot kell fizetniük a moldovai központi költségvetésbe, hogy az Európai Unió területére exportálhassanak.

A tiraszpoli vezetés gazdasági blokád bevezetéseként értékelte Chișinău által bevezetett új szabályozást. Az intézkedésre válaszul – részben nyomás gyakorlásként – a Dnyszter menti entitás 2024. február 28-án, a VII. triaszpoli kongresszuson diplomáciai segítésért fordult Oroszországhoz és a nemzetközi közösséghez. A 2006 óta először megrendezésre kerülő kongresszuson a szakadár köztársaság képviselői által elfogadott nyilatkozatban bírálták Moldovát az új vámszabályok bevezetése miatt, valamint védelmet kértek Moszkvától, tekintettel arra, hogy több mint 220 ezer orosz állampolgár él a szakadár köztársaságban. A moszkvai vezetés segítségkérő nyilatkozatra válaszul biztosította a triaszpoli vezetést, hogy Oroszország számára Transznisztria polgárainak védelme prioritás, továbbá biztosították afelől, hogy megvizsgálják a kongresszuson megfogalmazott kéréseket.

A szomszédos háború hatásai

Moldova Európa egyik legszegényebb országa, ahol az orosz-ukrán háború következtében kialakult gazdasági-, energia- és menekültválság komoly problémát jelent a chișinăui vezetés számára. A gazdasági válság kezelésére vezette be január 1-jén a vámmal kapcsolatos szabályozást Moldova, ami számára nem kevés többlet bevélt jelent, és a jelenlegi különösen nehéz gazdasági helyzetben kiváltképp szüksége van minden potenciális bevételre az országnak, hogy a háború tovagyűrűzött hatásait valamiképpen kezelni tudja. Azonban az Ukrajna elleni orosz hadművelet folytán a szakadár terület kereskedelmi forgalma jelentősen lecsökkent, mivel a Dnyszer menti entitás egyik két legjelentősebb kereskedelmi partnere Ukrajna és Oroszország volt. A háború miatt Ukrajna szigorított a határellenőrzésen, ami a két terület közötti kereskedelem visszaeséséhez vezetett. Az orosz import visszaesésének oka pedig nagyrészt földrajzi tényezőkből fakad, mivel jórészt ukrán területek felől érkezett az területre az orosz áru.

A másik legnagyobb kihívást a kelet-európai ország számára az energiaellátás jelenti. Moldova volt az Európai államok közül az egyik legnagyobb kedvezményezettje az orosz gáz importnak. 2023-ra függetlenedett az orosz gáztól, azonban továbbra is villamos energia behozatalra szorul, aminek importja Transznisztriában található erőművek felől érkezik. Az áram ellátása tekintetében a Moldova Köztársaság korábban Ukrajnára támaszkodott, amely az Oroszország Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen intézett támadások következtében ellehetetlenült. Komoly kihívást jelent Moldova számára az energiaellátás, amit csak tovább bonyolít, hogy 2024. decemberében az orosz-ukrán gáztranzit megállapodás lejár.

A Moldovai Köztársaságnak mindezek mellett a menekültválságot is kezelnie kell, Moldova az egyike azoknak az országoknak akik legtöbb háborús menekültet fogadta be. Ezzel szemben a Dnyeszter túloldalán, a háború fölrajzi közelsége és az orosz jelenlétnek köszönhetően Transznisztria a dezinformációs kampányok egyik legnagyobb bázisává vált a kontinensen.

EU-csatlakozás

A Moldovai Köztársaság az európai uniós tagság iránti kérelmét 2022 márciusában nyújtotta be, a tagjelölti státuszt pedig azon év júniusában kapta meg. A csatlakozási tárgyalások 2023 decemberében vették kezdetüket. Az Európai Tanács elismeri Moldova elkötelezettségét és előmenetelét az európai úton. Azonban Moldovának olyan reformokat kell implementálni a további előrelépés érdekében, amelyek kézzelfogható eredményekhez vezetnek a jogállamiság, az alapvető jogok és az igazságszolgáltatás területén. Továbbá az uniós belső piacba való integrációjának érdekében pénzügyi- és gazdasági reformok kieszközlésé is szükséges. A balkáni és a kelet-európai országok, jelen esetben Moldova uniós integrációjának folyamata azonban egy hosszabb folyamatot takar, annak ellenére, hogy a Maria Sandu és a Bizottság is megerősítette, hogy a területi viták lezáratlansága kelet-európai ország esetében nem akadály a csatlakozási folyamatban. Ezzel pedig deklarálásra került, hogy a területi konfliktusok a kelet-európai államok számára nem jelentenek akadályt az Unióhoz való csatlakozás során. A lezáratlan konfliktus a Dnyszter két oldalán található területe között azonban egyéb módokon tudja befolyásolni Moldova EU-csatlakozásának gyorsaságát és folyamatát. A de facto állammal kapcsolatos területi viták lezáratlansága mellett számos reform vár teljesítésre a chișinăui vezetés által, azonban az Európai Tanács elnöke, Charles Michel prognózisa szerint 2030-ra várható az unió újabb bővülése.

Összegzés

A 2022. február 24-én elindított orosz katonai hadművelet eredményeként felértékelődött Moldovai Köztársaság és Dnyszter menti, de facto köztásaság geopolitikai fontossága. Moldovának már a háború kitörése előtt komoly gondokkal kellett szembenéznie, azonban a szomszédjában dúló fegyveres konfliktus következtében egy olyan gazdasági-, energia- és menekültválság tovagyűrűző hatásaival kell megküzdenie, amely komoly terhet tesz a jelenlegi rezsimre. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy 2024 őszén tartják az államfői választásokat, ahol Moldova polgárai az EU-csatlakozás, felzárkózási folyamat és az oroszbarát, keleti érdekek képviselete között választanak. Moldova Európai Unióhoz való csatlakozástól sokan egyrészt Moldova fellendülését és a szakadár területtel való vitájának lezárását várják, egy esetleges reintegrációt. Azonban az orosz-ukrán és a jelenlegi gázai helyzet, valamint az Európai Unió belpolitikai problémái tovább lassíthatják Moldova integrációs folyamatát. Mindezek mellett, az ország regionális biztonságának kérdése egyre aktuálisabba válik, az Ukrajna ellen indított orosz hadművelet óta, egyrészt a földrajz közelség, másrészt a Transznisztriában állomásozó mintegy 1500 fős kontingens eredményeképp. Számtalan prognózis szól egy potenciális orosz támadás ellen és mellett, azonban úgy, ahogy Ukrajna esetében sem lehetett, úgy jelen esetben sem lehet teljes bizonyossággal állítani egy fegyveres konfliktus elkerülését a Dnyeszter két oldala között.

Összefoglalóan elmondható, hogy jelenleg Moldova felzárkózása és ezzel uniós integrációja, úgy a transznisztriai de facto köztársaság befagyott konfliktusának megoldása is egyre inkább távolinak tűnik. Különösen a jelenlegi geopolitikai helyzetben minden európai állam érdekét szolgálja Moldova stabilizálása és felzárkózása, tekintve, hogy egy újabb válságövezet kialakulása a kontinensen olyan következményekkel járna, amelyre az európai biztonsági rendszer nincs megfelelően felkészülve.

A borítókép Dorin Seremet fényképe az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket ide kattintva!

A Moldova: Európa peremén, válságövezet határán bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az ország, ahol a tűzszüneti-kísérletek és a diplomatikus hozzáállás ellenére sem néz ki úgy, hogy csillapodnának a harcok. Sőt, azt a tendenciát vehetjük észre, hogy inkább egyre rosszabb a helyzet, ami azonnali beavatkozást követelne. A kegyetlen háború a hadsereg és egy félkatonai fegyveres alakulat között 2023. április 15-én, Ramadánkor kezdődött. A jelenlegi és jövendőbeli helyzetet elemezve a tavaly áprilisi események hátterében az ország bemutatása után történelmi kontextusból is vizsgálni kívánom az országot.

Röviden az országról

Szudán – hivatalos nevén Szudáni Köztársaság – Afrika harmadik legnagyobb területű országa a kontinens északkeleti részén; több mint 1,8 millió km²-es területével megközelítőleg ötször akkora, mint Németország. Dél-Szudán 2011-es kiválásáig Afrika és az Arab Liga legnagyobb országa volt. Az Iszlám vallás volt az ország államvallása, melynek hatására a Saría törvényeit 1983-tól 2020-ig alkalmazták, azonban a belső konfliktusok okán az ország világi állammá vált. Szudán az emberi fejlettségi indexen 170. helyen áll. Fővárosa Kartúm, melynek már 6 milliónál is több lakosa van. Az ország neve az arab bilād asz-szūdān (بلاد السودان) kifejezésből származik, ami szó szerint azt jelenti, hogy „a feketék földje”.  Ez a kifejezés főleg a szudáni régióra vonatkozik és utal a régióban élők többé-kevésbé sötét bőrére. Államformája –  papíron –  köztársaság, hivatalos nyelve az arab és az angol. Függetlenségüket 1956. január 1-jén nyilvánították ki Egyiptomtól és a Brit Birodalomtól. Szudánnak – friss jelentések szerint – 49 millió a népessége.

Mi a helyzet Dél-Szudánnal?

A 2011-es függetlenségi kikiáltását megelőzően Dél-Szudán egy 2005-ös megállapodás alapján kezdeményezett népszavazást, így ezáltal függetlenné tudott válni Szudántól. Azonban még Abyei és Dárfúr tartományok is megpályázták, hogy egyszer szuverén állammá nyilvánítsák őket. 2011. július 14-én az ENSZ felvette őket tagjai közé, ezáltal Dél-Szudán lett az ENSZ 193. tagországa. Illetve, 2011. július 28-án az Afrikai Uniónak is tagja lett. Fővárosa Juba lett, amelynek 459 ezer lakosa van. A két országrész ellentéte mélygyökerű a többnyire keresztény és animista sötétbőrűek lakta dél és az északi részen élő muszlim arabok között. Azonban nem csak vallási és etnikai szempontból különbözik a két fél, hanem földrajzi szempontból is, mivel az északi terület inkább sivatagos, a déli területre pedig inkább a „dzsungeles” jelző illik. Az ország egyetlen hivatalos nyelve az angol.

Az USA bele akart avatkozni a népszavazásba?

Az Egyesült Államok 2010. novemberében belengette azt, hogy levennék Szudánt a terrorizmust támogató országok listájáról azzal a feltétellel, ha 2011. januárjában zökkenőmentesen lebonyolítják a déli országrész elszakadásáról szóló népszavazást. A népszavazáson belül nem csak a déli országrész hovatartozásáról dönthettek az emberek, de még az olajban gazdag Abyei régió délhez csatolásáról is. E két népszavazás a két országrész között zajló, 21 évig tartó polgárháborút lezáró megállapodás eredménye lett.

Az USA megemlítette azt is, hogy enyhítenék a büntetőszankciókat az országgal szemben, illetve elengedik az állam 40 milliárd dolláros adósságának egy részét. Ezeket az ígéreteket akkor váltanák be, ha akadálymentesen lefolyna a népszavazás, illetve, ha az utána következő időszakban sem robban ki polgárháború. Szudán akkori elnöke, Omar el-Basír támogatásáról biztosította a déli országrész lakosait, ha esetlegesen úgy döntenének, hogy önálló állammá válnak és elszakadnak Szudántól.

Dél-Szudán, a világ legszegényebb országa

Az olajban gazdagság ellenére, az etnikai konfliktusok által kialakult évtizedekig tartó polgárháború miatt Dél-Szudán a világ legszegényebb országaként született meg, ahol az egy főre jutó GDP-je 492,72 dollár. Példaként: Burundiban, ahol csak Dél-Szudánban rosszabb a helyzet, 936,42 dollár. Területét illetőleg: ez a fiatal ország nagyobb, mint az Ibériai-félsziget.

Kis érdekességként megjegyezném, – hogy ne csak a szürke adatokat olvassa az olvasó – Dél-Szudán himnuszát egy az X-faktorhoz hasonló tehetségkutató keretein belül választották ki.

Véget ért a kis dél-szudáni kitekintőm, visszatérek Szudánhoz.

2023. április 15., egy újabb polgárháború kezdete

2023. április 15-én a szudáni hadsereg parancsnoka, Abd el-Fattáh el-Burhán és a volt helyettese, – az RSF (Rapid Support Forces) vezetője – Mohamed Hamdan Dagalo között hatalmi harcok törtek ki és polgárháború alakult ki, miután az RSF megkísérelt egy katonai puccsot. Egyéb érdekesség, hogy azon az Abd el-Fattáh el-Burhán tábornokon szerettek volna államcsínyt végrehajtani, aki 2021. október 25-én ugyanígy vette át az állam irányítását. El-Burhán tábornok hatalomátvételét is véres tüntetések követték. Április 15-én fegyverropogás és robbanások rázták meg Kartúmot, pánikot keltve az emberekben. Április 16-án pedig már a légierőt is bevetette a szudáni hadsereg a milicisták ellen.

A háború 3. napja után – egy ENSZ-jelentés szerint – már 400 halálos áldozata és legkevesebb 3500 sebesültje volt a konfliktusnak. Érdekesség, hogy a halálos áldozatok közt volt 3 munkása a Világélelmezési Programnak, amelynek hatására a szervezet befejezte munkáját az országban, annak ellenére, hogy éhínség uralkodik Szudánban.

Április 22-én a nemzetek megkezdték kimenekíteni állampolgáraikat Szudánból földön és levegőn is.

Április és július között összesen négyszer jelentettek be tűzszünetet, amit minden alkalommal megsértettek. Leginkább Kartúmban és Dárfúrban. Július 11-re Szudán már nemleges, elutasító válaszokat adott a békére való törekvések során.

Az Egyesült Arab Emírségek támogatják a lázadókat?

A hadsereg vezetői már korábban is utaltak arra, hogy egy – meg nem nevezett – szomszédos ország támogatja az RSF-et. Yassir al-Atta tábornok azonban meggyanúsította az Egyesült Arab Emírségeket: „Információnk van arról, hogy az Egyesült Arab Emírségek repülőgépeken keresztül támogatják a Dzsandzsavíd-lázadókat.” Az RSF egy Dzsandzsavíd nevű arab milíciából alakult, akik anno segítették a szudáni hadsereget leverni a felkelőket Dárfúrban. Az Emírségek a vádakra azt a választ találta, hogy ők mindvégig az azonnali tűzszünetet támogatták és elutasítják a vádakat.

A Wagner-csoport Szudánban?

Mind a kormány, mind a Nyugat megvádolta Oroszországot azzal, hogy a Wagner-csoporton keresztül beavatkozik a háborúba és az RSF lázadóit segíti. A Wagner-csoport akkori vezetője, Jevgenyij Prigozsin a vádakra válaszként csak annyit mondott, hogy: „egy darab Wagner-zsoldos nem volt jelen Szudánban már két éve.”

Ez volt 2023. áprilisában, viszont mi történt ez ügyben azóta? Egy februári jelentés szerint az ukrán különleges alakulatoktól is harcolnak a szudáni polgárháborúban. Felvetülhet a kérdés az olvasóban, hogy: mégis mit keresnek ukrán katonák Szudánban? A válasz viszonylag egyszerű: az ukrán katonák segítik a kormány erőit a Wagner-zsoldosok által támogatott RSF ellen. A The Kyiv Post nyilvánosságra hozott egy rövid videót, melyben egy elfogott orosz katonát faggatnak a helyiek. Az állítólagos orosz katona a videóban bevallja, hogy ő a Wagner-csoport egyik zsoldosa és a Közép-Afrikai Köztársaságból vezényelték át Szudánba. Azonban a videó helyszínét független forrás nem erősítette még meg.

Etnikai tisztogatás

A Human Rights Watch jelentései szerint az RSF támadásokat hajtott végre El Geneinában, Szudán Nyugat-Dárfúr tartományában, ahol legkevesebb ezer halálos áldozatot és menekültek százezreit hagyták maguk után. A kegyetlen mészárlás a masszalit törzs tagjait, illetve több, különböző nem arab közösségek tagjait vette célba. A 2023. április és június között történt szörnyűségekről egy jelentés készült, „The Massalit Will Not Come Home” néven. A 218 oldalas jelentés részletesen leírja a brutális mészárlást, melyet az RSF és – nagyrészt – arab szövetséges milíciák vittek véghez, El Geneina masszalitok által lakott kerületeiben. A bántalmazások újrakezdődtek november elején, amikor – a már említett támadók – megkínozták, megerőszakolták és kifosztották a helyieket. Több mint félmillió menekült vándorolt át a szomszédos Csádba Nyugat-Dárfúr tartományból 2023. április óta. 2023. júniusában Khamis Abakar, egy masszalit és egyben Nyugat-Dárfúr kormányzója, megvádolta az RSF-et népirtással. Ő még akkor nem sejthette, de ez egy végzetes döntés volt, ugyanis később megölték.

Az Al-Kaida visszatérése? „Szudán pillanata eljött…”

„Szudán pillanata eljött; a káosz az esélyünk arra, hogy elvessük a Dzsihád magjait,” figyelmeztetett Abu Hudhaifa al-Sudani, egy magasrangú Al-Kaida vezető, egy 2022. októberi manifesztumában. Akkoriban elhamarkodottnak tűnhetett al-Sudani hipotézise, de egy év brutális polgárháború beletaszította Szudánt abba a káoszba, amiből a terroristák szép hasznot húznak. Mind a kormány hadseregét, mind az RSF-et vádak érték, miszerint iszlamista harcosokat toboroznak, ezzel táplálva azt a félelmet, hogy – a győztestől függetlenül – a polgárháború talpalatnyi helyet fog biztosítani az extrémista csoportoknak. Az RSF lehetséges győzelme egy 9/11 előtti Afganisztán képét mutathatja az országról és azokat az időket idézhetné elő.

A jelenleg is tartó konfliktusok a közel-keleten és kelet-Európában elviszik a reflektorfényt a szudáni krízisről és arról a potenciális eshetőségről, hogy a már szinte „legyengített” Al-Kaida, újult erővel folytatni fogja tevékenységét azzal a Szudánnal, melynek történelmi szálai vannak a terrorizmussal. A kiutasítása ellenére is, Osama bin Ladennek a globális dzsihád szempontjából nagy tervei voltak az országgal. Bin Laden egy 2006-os hanganyagban és a naplójában is úgy említi Szudánt, mint egy „sarkalatos üzemeltetési bázist”. Egy 2023-as publikáció szerint – melyet az Al-Kaida egyik kulcsfigurája, Ibrahim al-Qussi hozott nyilvánosságra – bin Laden létrehozott egy alapot, melyben 12 millió dollárt tárolt a szudáni dzsihádért. Azonban Szudán vonzereje több a bin Ladennel való múltnál. Stratégiailag összeköti észak- és a szub-szaharai Afrikát, Szudán egy kulcsfontosságú helyszíne lehet azoknak a terroristáknak, akik terjeszteni szeretnék befolyásukat a régióban.

A borítókép Kyle Glenn fényképe az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket ide kattintva!

A Etnikai tisztogatás, polgárháború, az Al-Kaida visszatérése, Wagner-csoport Szudánban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A moszkvai terrortámadás ismételten bebizonyította, hogy az iszlám fundamentalizmus  egy kiemelten magas biztonsági kockázat, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A támadók egy olyan országban hajtottak végre sikeresen egy hatalmas anyagi kárt okozó, valamint temérdek emberéletet követelő műveletet, amelynek titkosszolgálatai az Ukrajnával való háború miatt – feltételezhetően – csúcsra vannak járatva, így véleményem szerint az Európai Unió sem veheti félvállról a Közép – Ázsia országaiból érkező ilyen jellegű fenyegetéseket. Az kétségtelen, hogy rengeteg dologról még nincsen pontos és megbízható információ, viszont a nyílt forrású hírekből az megállapítható, hogy a négy elkövető mindegyike tádzsik állampolgár. Ezen kutatásom ezért kizárólag Tádzsikisztánra fókuszál, viszont a későbbiekben tervezem elemezni a többi közép-ázsiai ország helyzetét is. 

Elemzésem célja az, hogy átfogó képet adjak Tádzsikisztán etnikai megosztottságáról, valamint, hogy választ találjak arra a kérdésre, hogy melyik etnikum(ok) körében elterjedtebb az iszlám szélsőséges változata.

Tádzsik identitás rövid bemutatása

Fontosnak tartom azt, hogy, megvizsgáljuk a tádzsik identitás kialakulását, illetve a társadalom dinamikájának alakulását ahhoz, hogy feltérképezzünk, hogy esetlegesen vannak-e olyan régre visszanyúló problémák, amelyek elősegíthetik a fundamentalizmus megjelenését és terjedését. 

A tádzsik identitás (és nemzeti összetartozás) egy kiemelten fontos alapja a nyelv, amely az indoeurópai nyelvcsalád, indo-iráni (azon belül a délnyugat iráni) ág tagja. Sok nyelvészeti hasonlóságot mutat az újperzsa (fárszi), valamint az afgán (dari) nyelvekkel, kijelenthető, hogy ezekkel áll legközelebbi kapcsolatban. Az évszázadok folyamán azonban sok külső behatás érte – ilyen például a türk, valamint orosz jövevényszavak, illetve az, hogy a cirill ABC-t használják – tehát mára már jelentős eltérést lehet felfedezni a környező iráni-perzsa népektől.

 Az első létrejövő államszervezet a Tádzsik Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság, amely üzbég fennhatóság alatt állt és többségben az iráni nyelvet beszélő népek volt. Ezután 1929-ben szervezték át a határokat, amikor létrejött a Tádzsik Szovjet Szocialista Köztársaság (ekkor már körvonalazódtak a mai határok). A tádzsik államiság viszonylag későn, csak a 20.században jött létre, egészen pontosan akkor, amikor elnyerték függetlenségüket a Szovjetuniótól, ekkor fixálódtak a ma is ismert határok is. Az ország területén sok különböző népcsoport él, így maga a tádzsik identitás egy exogén gyűjtőfogalom. A tádzsikok különböző kulturális és szociális dimenziók mentén szerveződnek (hiszen többféle vallás és klánok keverednek). Vannak ugyan külső tényezők, mint akár a különböző hatalmi érdekek (orosz, perzsa). A sokszínűségnek egy erős összetartó ereje van, mégpedig az irodalmi tádzsik nyelv. Fontos kihangsúlyozni az égtáji megkülönböztetést (tádzsikok – hegyi tádzsikok). A hegyi vagy völgyi tádzsikok az ország gazdaságilag prosperáló területein élnek, amelyek nem igazán keverednek a nyugati területeken élőkkel, így ez a kulturális entitás külön fejlődhetett. Az északon élők sokkal inkább elfogadóbbak az üzbég és orosz hatásokkal, míg a déliek inkább a pastu/dari és pamíri nyelvformákhoz hasonlítanak. Így tehát kijelenthető, hogy a társadalmi törések inkább a nyelvi és etnikai síkon történnek, mint sem vallási alapon.

Iszlámizmus a Szovjetunió széthullása után 

A nyolcvanas években az általánosan romló gazdasági helyzet elérte a Közép-Ázsiai országokat is. A tádzsik ipar egy monokultúrális gazdaság ebben az időben, ugyanis fő húzóereje a gyapottermelés volt. Éppen ezért különböző nyersanyagok tekintetében függött a többi tagállamtól, valamint a szovjet központi kormánytól érkező transzferektől. A gazdasági visszaesés miatt megnőtt a szegénység, kijelenthető tehát, hogy a kommunista rendszer 1989-re megrendül. Ebben az évben kezdődnek az első ellenzéki szerveződések is – igaz, ekkor még illegalitásban. A három legfontosabb politikai entitás a Tádzsik Demokrata Párt, a Rastokíz (Újjászületés) és az Iszlám Újjászületés Párt (IRP). A három szervezetből az utóbbi jelentős bázissal rendelkezett, a népesség többségét alkotó vidéki, mezőgazdasági területek lakosságából állt a támogató bázisának jelentős része. A nyugat orientált demokrata politikusok inkább a fővárosra koncentráltak. Volt azonban egy negyedik politikai erő is, a “Lali Badaksan” amely alapvetően egy autonómista mozgalom volt, fő céljuk a Badaksan tartomány szélesebb körű autonómiájának elérése (az ott iráni nyelveket beszélő siíta lakosság képviselete). A zavargások 1990 elején kezdődtek meg, kétes okok miatt, ezt a helyi hatóságok a szovjet belügyi csapatokkal karöltve verték le. Azonban a lakosság elégedetlenségének már nem tudott ellenállni a kommunista vezetés, 1991.augusztus 31-én lemondásra kényszerült a regnáló pártfőtitkár. Az első viszonylagosan szabad választást a Kommunista Párt nyerte, amelybe az ellenzék nem nyugodott bele. A tüntetések és a résztvevők száma folyamatos növekedést mutatott. A Nabijev-kormány megelégelve az állandó tüntetéseket fél évre rendkívüli hatalmat kért a parlamenttől, valamint elrendelte egy nemzeti gárda létrehozását, így technikailag elindítva azon események láncolatát, amelyek végül a polgárháborúhoz vezettek. 

A téma tekintetében az egyik legfontosabb politikai, illetve katonai aktor az Iszlám Újjászületés Pártja. Az IRP több volt, mint egy tisztán vallási mozgalom, ugyanis szociális és politikai problémákra is választ kerestek. Soraikban megtalálhatók voltak azok a frakciók, akiknek a célja a regnáló tádzsik rezsim elpusztítása volt, ezek az entitások segédkeztek az ellenzék transzformációját egy katonai-politikai szervezetté. A kommunista vezetés a narratívájával ezt elősegítette, ugyanis gyakran olyan szlogeneket hangoztattak, hogy “le az iszlámmal”, amelyek kiváló célpontokká tették őket a dzsihádnak. 1992-re a legtöbb ellenzéki pártot betiltották, ennek hatására a legtöbb iszlamista aktivista száműzetésbe vonult, majd Afganisztán területén megalkotva a MIRT ( Movement for Islamic Revival in Tajikistan) szervezetét, amelynek fő célja a katonai és politikai stratégiák megalkotása és végrehajtása volt. 1994-re elérték azt, hogy ők lettek a legerősebb szereplők az UTO-ban (United Tajik Opposition).  Fontos lépés volt – hogy az alapvetően katonai győzelmet kívánó szervezet – rájött arra, hogy szükséges tárgyalásokat folytatni a kormánnyal. Az első és legfontosabb ok, hogy úgy gondolták, hogy a CIS (Commonwealth of Independent States) az iszlám fenyegetés miatt teljesen izolálná Tádzsikisztánt, ezzel gazdaságilag megfojtva azt. A másik ok az, hogy az IRP célja az volt, hogy Tádzsikisztánt iszlám alapelvek mentén egyesítsék, ezt azonban a lakosság teljes támogatása nélkül nem lehetett elérni. A tárgyalások nem voltak elegendőek ahhoz, hogy megakadályozzák az etnikai háborút, amely még súlyosabb töréseket okoztak a társadalomban. A fegyveres összetűzések folyamatosan megakasztották a egyezkedést, egészen 1997-ig kellett várni a háború lezárására, amikor is az UTO illetve a tádzsik kormány aláírta a mai is érvényben lévő megállapodást.

Khorasan tartományi Iszlám Állam (ISKP)

A dzsihádista csoport története 2010-ben kezdődött, ekkor azonban még “Jamaat Ansarullah” néven. A csoport egy afganisztáni bázison alapuló, alapvetően tádzsik szervezet, amely megalakulásakor nagyjából 100 főből állt. Támogatását nagyrészt az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalomtól, a Talibántól, valamint az al-Qaidától kapta. Eredeti célkitűzésük az volt, hogy egy iszlám kormányt segítsenek hatalomra Tádzsikisztán területén. A csoport első vezetője Amriddin Tabarov volt (2015 decemberében Afganisztánban meghalt), viszont a vezetés gyakorlatilag családon belül a vejére Mavlavi Salmonra szállt át. A nemzetközi szerepvállalásuk 2014-ben kezdődött, amikor is harcosokat küldtek Szíriába, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljanak. A sikeres szerepvállalás után az Iszlám Állam egyre komolyabb anyagi támogatásokkal hálálta a részvétet, amely komoly feszültséget okozott az al-Qaidával. 2014 októberében a szervezet hivatalos weboldalán publikált videóban hivatalosan is hűségesküt fogadtak az ISIS-nak, 2017-ben pedig összeolvadva más al-Qaidából kiszakadt harcosokkal megalkották a Khorosan tartományi Iszlám Állam szervezetét. Az első támadásukat 2018 júliusában hajtották végre tádzsik területen, amikor is 5 nyugati biciklistát öltek meg a fővárosban, Dushanbeban. A terrortámadás után egy 9 perces tádzsik nyelvű videó került a “Zello” nevű applikációra – amely egyfajta hivatalos portálként funkcionál – amelyben megfenyegették a tádzsik minisztert azzal, hogy a mudzsahedinek átszivárogva Tádzsikisztánba megdöntik a hatalmát. Jól érzékelteti a fundamentalizmus mint probléma súlyosságát az, hogy milyen magas szinten is vannak beépülve szimpatizánsok a tádzsik kormányba. Kiemelném Gulmurod Khalimov ezredest ( nom de guerre: Shaykh Abu Malik), aki gyakorlatilag a tádzsik OMON parancsnoka volt, majd dezertálása után – temérdek hasznos információ átadását követően – 2016-tól az ISIS hadügyminisztere egészen 2017-es állítólagos (és vitatott) haláláig.

A szervezeti átalakulásokon túl azonban érdemes azt is megvizsgálni, hogy milyen módon változott a végrehajtott feladatok köre, valamint az, hogy a szervezet milyen módon növekedett. A megalakulás után közvetlenül a céljaik viszonylag korlátozottak voltak. Alapvetően egy “transzfer szervezet” volt, amelynek az volt a lényege, hogy harcosokat szállítsanak Közép-Ázsiából Szíriába kiképzés céljából. A műveleti alkalmazásukban lényegében semmilyen jellegű eltérést nem mutatott a többi dzsihádista szervezethez képest, elmondható, hogy kisalegységekben, autonóm módon teljesítettek feladatokat, amelyhez az instrukciókat többnyire a szíriai ISIS főhadiszállásból kapták. A magasztos cél, amelynek elérése érdekében tevékenykedtek az egy globális kalifátus megalkotása volt, amelyet a szalafista törvények vezérelnek, illetve a nem muszlimok ellen vívott átfogó dzsihád. Lokálisan (Afganisztán területén belül) a fő célpontjaik az afgán kormány prominens tagjai, valamint az ekkor még itt szolgálatot teljesítő nemzetközi koalíció tagjai. A Talibánnal nem ápoltak különösen jó kapcsolatot, ugyanis mind a két szervezet harcolt az Afganisztánban való lehető legnagyobb befolyás eléréséért. A fennállása óta a legtöbb esetben az ISKP főleg az afgán, valamint pakisztáni műveleti területre fókuszált, hiszen az Afganisztán északi provinciáiban lakó viszonylag nagy tádzsik bázison tudtak leginkább toborozni, valamint a bevételi forrásuk egy jó része is innen érkezett. A harcos létszám tekintetében a csúcs 2018 volt, amikor a létszám elérte a néhány ezer főt. Ezekben az időkben az ISKP az egyik legaktívabb, valamint legbrutálisabb szervezet volt Afganisztán területén. A külföldi műveleteik többnyire korlátozottak voltak, a fő cél főleg különböző adományok begyűjtése – valamint természetesen toborzás -, illetve fontos volt a különböző kommunikációs csatornák létesítése, illetve fenntartása Szíriával (ezt előzetesen Törökországon keresztül). A nyugat által támogatott kormány 2021-ben összeomlott, azonban az ISKP ugyanúgy folytatta támadásait elsősorban a siíta hazaras népcsoport ellen, de ekkor már megtámadott különböző nemzetközi célpontokat is (például a kabuli orosz nagykövetséget, valamint rakétatámadásokat intéznek különböző üzbég és tádzsik célpontok ellen). Az erőforrásainak nagy részét továbbra is a Talibán elleni harcra fókuszálták, így ezek a nemzetközi támadásokra meglehetősen korlátozott erőforrások jutottak. A Közel-Keletről kijelenthető – kifejezetten Izrael gázai műveleti után – hogy egyre fokozódik a destabilizálódása. Ebben a helyzetben az ISKP természetesen egyre inkább keresi a külföldi támogatást – legyen az anyagi, vagy személyi. Az idei évben viszonylag sok támadást hajtottak végre, amelyből a legtöbb médiafigyelmet a moszkvai Crocus City elleni merénylet volt, azonban hajtottak végre támadást Iránban (Kerman, 94 halott) valamint Isztambulban egy katolikus templomban (1 halott). A támadások közötti összefüggés az lehet, hogy az ISKP nézőpontja alapján mindegyik ország “hitetlen”, vagy pedig harcoltak az ISIS ellen Szíriában vagy pedig Afganisztánban.

Tádzsikisztán és az ISIS kapcsolata

Az ISIS szíriai és iraki összeomlása után, az ISIS ideológiája által inspirált emberek előtt két út maradt. Az egyik az, hogy csatlakoznak az ISIS egyik “regionális szervezetéhez”, vagy pedig erőszakos cselekedeteket hajtanak végre a saját hazájuk, Tádzsikisztán kormánya ellen. Az elmúlt egy évtizedben a tádzsik kormány kifejezetten aktívan harcolt a társadalom iszlamizációdása ellen. 2011 óta a kormány tiltja, hogy fiatalkorú gyermekek mecsetben imádkozzanak, valamint azokat a hallgatókat, akik vallási tanulmányokat folytattak külföldön, hazarendeltek. Ennek azonban volt egy negatív hatása, ugyanis azok a szülők, akik vallási oktatásban szeretnék gyermekeiket részesíteni, csak és kizárólag nem hivatalos imámoknál tehetik meg. Ebben az esetben viszont megkérdőjelezhető az oktatás milyensége. Ezzel azonban még korántsem értek véget a kormány drasztikus intézkedései. 2015-ben például körülbelül 13.000 férfinak kényszerből levágatták a szakállát, valamint kitiltották a hidzsáb viselését a közoktatási intézményekből. Azonban ha megfigyeljük az adatokat, a Szovjetunió széthullása után az iszlámizmus általános erősödése figyelhető meg (2008-ban a lakosság nagyjából 75%-a tartja magát vallást gyakorlónak). Az ok pedig az, hogy az oroszul beszélő városi értelmiség lassan háttérbe szorul a vidékről beáramló, jóval konzervatívabb lakosok miatt. Ha ebben a társadalomban próbáljuk meg értelmezni a kormány lépéseit, világosan érthető az, hogy az ISKP miért tartja a tádzsik kormányt iszlámellenesnek, valamint, hogy miért tud eredményesen toborozni a tádzsik fiatalok köreiből.

Összefoglaló

A tádzsik dzsihádizmus alapvetően a Szovjetunió széthullása után, majd az 5 évig tartó polgárháború során erősödött meg, hiszen a politikai elemek egy jó része határozottan kihasználta a vallási narratívát. A fő probléma a térségre jellemző általános szegénység, valamint az ország területi megosztottsága, amely alapvetően jó táptalajt a fundamentalista szervezeteknek a toborzás tekintetében. Úgy gondolom, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása és a gazdasági helyzet javítása nélkül a tádzsik kormányzat nem fog tudni eredményesen fellépni ezen entitások ellen. 

Felhasznált irodalom 

MEHL Damon: “Coverging Factors Signal Increasing Terror Threat to Tajikistan” , CTC Sentinel, 2018.11, 25.o 

STRACHOTA Krzysztof: “ Islamic State-Khorosan: global jihad’s new front” , OSW Centre for easter studies, 2024.03.29, elérhető: https://www.osw.waw.pl/en/publikacje/osw-commentary/2024-03-29/islamic-state-khorasan-global-jihads-new-front (letöltve: 2024.04.10) 

SHARIFZODA Khamza: “ How serious is the ISIS threat to Tajikistan?”, OSCE Academy in Bishkek, 2020.01, elérhető: https://osce-academy.net/upload/file/policy_brief_Khamza.pdf (letöltve: 2024.04.09

BAROCH Csaba: “ Tádzsik identitások: Egy koraszülött nemzet kortalan alternatívái” IN: Etnikai földrajzi kutatások a posztszovjet térségben, 2018, Budapest, 161-171.o, elérhető: https://evfm.elte.hu/media/d3/5c/78a44adff0f04ea5a342156fff9e7aaf0ab5e46d0744da1a343a562d1109/EVFM_konyv_03.pdf (letöltve: 2024.04.02) 

HARANGOZÓ Dániel: “Az elfelejtett háború: Tádzsikisztán 1992-1997” IN Kül-Világ- a nemzetközi kapcsolatok folyóirata, X.évfolyam 2013/1.szám, 2-9.o, elérhető: https://real-j.mtak.hu/21753/1/Kul-vilag_2013_10_1_.pdf (letöltve: 2024.04.11) 

OLIMOVA Saodat, OLIMOV Muzaffar: “ The islamic renaissance party” IN.: Politics of compromise the tajikistan peace process, 2001, London, 26-27.o, elérhető: https://rc-services-assets.s3.eu-west-1.amazonaws.com/s3fs-public/Politics_of_compromise_The_Tajikistan_peace_process_Accord_Issue_10.pdf (letöltve: 2024. 04.11)

A Tádzsikisztán a dzsihádizmus árnyékában bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Halkuló fegyverek?

Szíria, ez a máig megoldatlannak tűnő problémákkal küszködő ország, úgy tűnik, hogy lassan a stabilitás útjára lép, amit több elemző is a gázai háború miatti meggyengült amerikai behatásnak is betud. A változás szeleként is igazán jól érzékelhető, hogy az Öböl menti arab nemzetek lassan újra elkezdték felújítani kétoldali kapcsolataikat Szíriával, és ami méginkább hatalmas változást hozhat pozitív irányban Szíria státuszának növekedésében és erősödésében, hisz az Arab Liga vissza vette soraiba az országot. A kapcsolatok robbanásszerű fejlődésben a legátütőbb esemény az elemzők szerint -Arábia Szaúd-Arábia külügyminiszterének damaszkuszi hivatalos látogatása jelentette, ahol többek között a két ország közötti repülőjáratok újraindításáról is megállapodtak. Szaúd-Arábia volt a már 2011 óta zajló polgárháborúban az Aszadellenes felkelők legnagyobb támogatója, így mostani fordulata jelzésértékű az arab világ számára.

Moszkvában, a Kreml kezdeményezésére Szergej Kuzsugetovics Sojgu orosz, , a török Hulusi Akar és a szíriai Ali Mahmúd Abbász védelmi miniszter közös találkozót tartott a kölcsönös együttműködés jegyében,  ami itt a szírek arab világban elfoglalt helyének javulását jelzi, az a török oldal részvétele volt a találkozón. Ez nem mellesleg megmutatja azt is, hogy Törökország kulcs szereplőnek számít a Közel-Keleten, hiszen megkerülhetetlenek a konfliktus rendezésében. Ezt alátámasztja az asztanai találkozó is.

A Közel-Keleten úgy tűnik, hogy  Szíria helyzete fokozatosan stabilizálódik és erősebb alapokon nyugszik, mivel kisebb jelek arra utalnak, hogy szinte minden régióbeli országban felismerik, hogy a szíriai polgárháború lényegében, bár formálisan még nem, de gyakorlatilag közelít a végéhez, és az Aszad-féle vezetőség, kormányzat az ország területének túlnyomó részére kiterjesztette és megtartja befolyását, és hatalmi primátusát.

Az elmúlt időszak véres tapasztalatai után a fegyverek csendesedni látszanak. Észrevehetően egy egyfajta békeszerző keretrendszer jött létre, melynek keretében különböző társadalmi csoportok, akik ellentétes vagy részben eltérő érdekeket képviselnek, gyakorlati megfontolásokból, saját érdekeiket is szem előtt tartva ugyan, kompromisszumok által kialakított viszonyokat tartanak fenn a kurdok által lakott és ellenőrzött autonóm területekkel. Szíria hihetetlenül súlyos veszteségeket szenved és szenvedett el, de képes volt megőrizni nemzetközileg is elismert államhatárin belüli egységét, az ISIS által kikiáltott kalifátus (melynek területét az Egyesült Államok vezette koalíció segítségével 2017re sikerült felszámolni, 2019. március 23-án az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF Syrian Democratic Forces) teljes katonai győzelmet hirdetett ki az Iszlám Állam felett.) és más terrorcsoportok tevékenységének ellenére is túlélte a belső konfliktust, és még a nyugati és arab világ együttes szankciói és katonai beavatkozásai sem döntötték meg a rezsimet.

A kezdet

A napjainkban regnáló szíriai elnök Bassár el-Aszad édesapja, Háfez el-Aszad 1971-ben ragadta magához a hatalmat, s lett a későbbiekben Szíria teljhatalmú vezetője. Az Aszadok azóta is gyakorolják az országban a hatalmat. A Közel-Keleten sajnos a stabilitás nem számít hétköznapi jelenségnek, és Szíria elkerülve végzetét, átment a nemzeti legitimitás vizsgáján.

Az országot a hetvenes évektől a szocialista irányzatú Ba’ath Párt irányította világi, szekuláris rendszerben. A kemény politikai elnyomással párhuzamosan viszonylag jó volt az oktatás és az egészségügy, a háború előtt a születéskor várható élettartam hasonló volt a magyarországihoz.

A rendszer stabilitását a szegényebb rétegeknek juttatott, rendszeres dotációk biztosították. Az országra erőltetett piacpárti reformok, a szociális támogatások csökkenése volt talán az Arab Tavasz mellett az egyik kirobbantó oka az azt követő eseményeknek.

A polgárháború viharában

2011. március 15-e óta Szíriában dúló konfliktussorozat eleinte kormányellenes demonstrációkkal indult el a Tunéziában történt eseménysorozatok, illetve az Arab Tavasz által indukált politikai folyamatok hatására, amelyek 2011 márciusában érték utol Szíriát. A szíriai válság közvetlen előzményeként megemlítendő, hogy az eleinte Londonban or-vosnak készülő Bassár el-Aszad mindössze 34 éves volt, amikor apja halálát követően 2000-ben átvette Szíria vezetését a korábban egy balesetben váratlanul elhunyt testvére helyett.

A kivonuló tüntetők az uralkodó politikai körök autoriter hatalomgyakorlása ellen tiltakoztak, de a demonstrálók kezdetben csak reformokat követeltek, nem pedig a rezsim leváltását. A rendfenntartók a helyzetnek nem megfelelően kezelő erőszakos beavatkozása következtében a tüntetések zavargássá fajultak, majd a rendőrség éles lőszerrel lőtt a tiltakozó tömegbe, a lázongások gyorsabb elfojtása érdekében pedig harckocsikat is bevetettek.

Az elmúlt évek alatt egy államon belüli, fegyveres  konfliktus nemzetközi fegyveres erők jelenléte közben zajló konfliktussá fejlődött ki, amelyben a Bassár el-Aszad vezette szíriai rezsimhez hű kormányerők és szövetségesei állnak szemben a szíriai demokratikus ellenzéki erőkkel és szövetségeseivel.

Emellett több belső és külső szereplő is részt vesz a konfliktusban a rezsimmel és a felkelőkkel is szemben állva, ami nehezen átláthatóvá teszi az egész szíriai helyzetet, olykor még a szakértők számára is.

A Szíriai Arab Fegyveres Erők (Syrian Arab Armed Forces) és a főként szunnita ellenzéki csoportok mellett többek között szalafista dzsihadista fegyveresek (mint például az an-Núszra Front), a kurdokból és arabokból álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) és a gyakorlatilag mindenki számára ellenségnek számító Iszlám Állam harcosai állnak szemben egymással. A válság összetettségét pedig tovább fokozza az a tény, hogy az immár hosszú évek óta húzódó polgárháborúnak már több külső állami szereplője is van, amelyek közvetetten proxyk támogatásával vagy akár közvetlenül katonai intervencióval avatkoztak be a konfliktusba, például Irán, Oroszország, Törökország és az Egyesült Államok.

A közkeletű magyarázat szerint az orosz hadsereg billenti a szíriai polgárháborút Aszad javára. Az orosz hadsereg és a Wagner-csoport valóban komoly segítséget jelentett a szír hadseregnek.

Az elmúlt évek váltakozó sikerű harcait követően viszont a helyzet stabilizálódni látszik. A háború mérhetetlen szenvedéssel párosult, ráadásul az egész térség biztonságát veszélyezteti a következményeivel. Lehet, hogy Szíria Bassár el-Aszad győzelmével „csúnya ország” marad, de a harcok csendesedésével, és a kormányon lévő Aszad-rezsim vezető jellegét hallgatólagosan kezdi valamennyi fél elismerni, s az esetleges fegyvernyugvással visszanyerheti stabilitását a Közel-Kelet egyik legforróbb pontja. Környezete számára ez minden bizonnyal megnyugtatóbb, mint ha iszlám terroristák és elszabadult hadurak anarchiája tombolna a romokban heverő ország helyén.

A békéhez egyetértés kell – a vallási kérdés kulcsszerepe

Egy esetleges, hosszanti alapokra helyezendő béke viszonylatában nagyon fontos tényező lehet a vallási türelem kérdése. A szekuláris értelemben vett demokrácia vizsgálata mellett a muszlim többségű országokban a vallásszabadság lényegesebb a politikai pluralizmusnál.

A klerikális diktatúrákban a kisebbségi vallások hívei állandó üldöztetésnek vannak kitéve, a visszatérő pogromok tíz- és százezrek halálával járnak. Szíriában viszont vallásszabadság volt, és a kisebbségek szabadon gyakorolhatták a hitüket. Az ország lakosságának mintegy tíz százaléka keresztény, és szinte a teljes, kétezer éves keresztény egyháztörténet képviselve van az országban. A szír katolikusok és ortodoxok mellett a káld, asszír, örmény egyház is jelen van, és az ókori egyházszakadás idején elkülönült nesztoriánusok közösségei is megmaradtak. Kisebb keresztény közösségek ma is az evangélium korának köznyelvét, az arámit beszélik. Damaszkusz keresztény virágzott a háború kitörése előtt.

Másik jelentős vallási kisebbségként vannak még jelen az országban a keresztények mellett az alaviták. A dogmatikai alapjait tekintve síita jegyekkel rendelkező, de keresztény elemeket is mutató vallási irányzatot a szunniták egy hányada nem tartja az iszlám részének, és az alaviták még a közel-keleti keresztényeknél is több üldöztetésnek voltak kitéve. Nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szír alavita kisebbség tudatosan fonódott bele a biztonsági erők és a hadsereg kötelékébe. Ráadásul, hogy a súlyuk mértékére méginkább rámutassunk, ki kell emelnünk azt a tényt, hogy a politikai elit döntő többsége, őt, az Aszadok is ehhez az irányzathoz tartoznak.

Tisztában vannak azzal, hogy vallási meggyőződésüket nem erőltethetik rá a szunnita többségre, ezért hagyományosan a vallási türelmet, a szekuláris államot támogatják. Ebben a szíriai keresztények a legfontosabb szövetségeseik, akik számára a polgárháború különösen kemény kihívást jelentett.

Nagyhatalmak árnyékában

Az oroszok számára fontos szempont volt a beavatkozás szempontjából a szíriai orosz hadikikötő megmentése, az iszlamista terjeszkedés megállítása és az a lélektani üzenet, hogy Moszkva Washingtonnal szemben nem hagyja cserben a szövetségeseit. Ám a sikeres beavatkozás lehetséges módon az orosz vezetés elhamarkodott hozzáállásához vezethetett a későbbiekben Belaruszban és Kazahsztánban zajló események mellett az ukránokkal szemben.

Ez súlyos tévedés volt, a hazájukért küzdő ukránok harcértéke nem hasonlítható az iszlám milíciákéhoz. Oroszország mellett Irán is küldött fegyveres egységeket Szíriába, és diszkrétebb eszközökkel, de Kína is igyekezett megmenteni az Aszad-rendszert. India pedig a kívülről vezényelt rendszerbuktatást ellenezve tartott fel korrekt kapcsolatokat Damaszkusszal.

A szír rendszer hatalma megvédése közben nagyon súlyos bűnöket követett el a civilek ellen is, hasonlóan persze az ellenfeleihez.

A 2020-as év azért is tűnik fordulópontnak Szíria vonatkozásában, mert az elemzők szerint az Aszad-rezsim, ha nem is megnyerte, de „túlélte” a polgárháborút, amelynek az ország számára és a régió számára is komoly következményei lesznek

A globális aktorok közül az Amerikai Egyesült Államok a korábbi évek során világossá tette ugyan, hogy nem kíván mélyrehatóan foglalkozni a szíriai politikai rendezés és újjáépítés kérdéseivel, és azt lényegében átengedte Oroszországnak, ám az orosz-ukrán háború kitörésével, illetve Kína és Oroszország egymáshoz való közeledtével változhat ez a fajta közel-keleti politika, amely az országban csendesedni vágyó konfliktus újra fellángolásával fenyegethet. Nyilván, ha és  amennyiben a  rezsim Moszkva támogatásával felszámolja a  felkelők által ellenőrzött területet, akkor a török befolyás alatt álló rész, és az észak-szíriai Rodzsava autonóm tartomány kivételével valamennyi terület az  Aszad-rezsim szuverenitása alá tartozik majd. Észak-Szíriában a napjainkban is hajt végre légicsapásokat a török légierő a kurd lázadók ellen. Valójában ebből a szempontból a kulcsfontosságú Szíria nyugati tartományai, a Damaszkusz–Homsz–Hama–Aleppó-vonal feletti ellenőrzés, hiszen a lakosság nagy része itt összpontosul. Ez a terület pedig, Idlib tartományt leszámítva, visszakerült az Aszad-rezsim ellenőrzése alá.

Mi lehet a vége?

Az Aszad-rezsim hatalma megszilárdulni látszik. Viszont, amennyiben végleg pontot tesznek a háború végére, hatalmas felelősség fogja nyomni a damaszkuszi kormányzat vállát, mint az ország stabilitásának és biztonságának helyreállítása, valamint a humanitárius segítségnyújtás szervezése a szenvedő lakosságnak.

Az újjáépítés időszakban kiemelten fontos lenne a menekültek visszatérésének támogatása és az ország újjáépítésének kezdeményezése. Ehhez szükség lenne nemzetközi segítségre és támogatásra, beleértve a pénzügyi és technikai erőforrások biztosítását.

Azonban a fenntartható béke és stabilitás elérése érdekében ezek a lépések szükségesek lennének a szíriai nép és az egész régió jövője szempontjából.

Az Európai Unió felelőssége is hatalmas a kérdésben, ha megkezdi a szankciók szakaszos feloldását és az újjáépítési segélyek adagolását a menekültek visszatelepítéséhez, a békés átmenethez szükséges ellenőrizhető reformok bevezetéséhez, az állami erőszak megszüntetéséhez köthetné azokat.

A megbékélés folyamata szintén kulcsfontosságú lenne a tartós béke eléréséhez. Ez magában foglalná az igazságszolgáltatást és a felelősségre vonást a háborús bűnösökkel szemben, valamint a különböző etnikai és vallási csoportok közötti párbeszéd előmozdítását a közösségek közötti feszültségek csökkentése érdekében.

Ám az országon belüli feszültségek az Aszad kormány által irányított területeken megint növekednek az Izrael és az Egyesült Államok által az iráni titkosszolgálat és más terrorista szervezetek ellen irányított légicsapások miatt, melynek kiváltó okai, hogy Irán titkosszolgálatának jelenléte az országban, hisz amaz támogatja a  jemeni húti lázadókat és a Hesbollahot egyaránt fegyverekkel és pénzügyileg. A lázadók támadásainak oka a napjainkban is zajló Gázai háború, melyet Izrael vív a Hamasz terrorszervezettel szemben. A harcokban ugyan Szíria nem vesz részt, de elítéli Izrael túlzónak ítélt katonai fellépését, illetve egyre erősebben ad hangot a területén végrehajtott légicsapásokkal szemben. Illetve robbantások rázták meg Damaszkuszt, ami a feszültségek további növekedéséhez vezet.

A politikai reformok elengedhetetlenek lennének a demokratikus intézmények megerősítése és az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében. Az állampolgári részvétel előmozdítása és a korrupció elleni küzdelem szintén fontos elemek lennének a stabilitás és a fejlődés elősegítésében, aminek egyik legszembetűnőbb eleme, hogy 2019-ben létrejött a Szíriai Alkotmányozó Bizottság, aminek célja a kormánypárti és az ellenzéki erők közötti közös nevező kialakítása.

Összességében a szíriai polgárháború lezárása hosszú és bonyolult folyamat, amely nemzetközi együttműködést és kompromisszumkészséget igényelne minden érintett eddig egymással szemben álló felett.

Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket ide kattintva!

A borítókép Aladdin Hammami fényképe az Unsplash-ről.

A Szíria: Megoldódik a megoldhatatlan helyzet? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az orosz-ukrán háború és a jelenlegi izraeli konfliktus komoly hatást gyakorolhat a balkáni országok közötti viszonyrendszerre, így a koszovói helyzetre is. A fő kérdés, hogy vajon a koszovói helyzet mennyi ideig tekinthető még „befagyott konfliktusnak”?

A „puskaporos hordó”

A Balkánt Európa „puskaporos hordója”-ként is szokták emlegetni. A térségben dúló konfliktusok története az ókori Rómához visszavezethető, a világháborúkon át egészen Jugoszlávia felbomlását követően a volt tagköztársaságok között dúló fegyveres konfliktusig. A volt jugoszláv államok közötti fegyveres konfliktus „délszláv háború” -ként vonult be a történelembe, amelynek 1999-ben a NATO bombázása vetett véget.

A Nyugat-Balkán a délszláv háború után sem tekinthető konfliktusmentes övezetnek. 2023-ban a geopolitikai konfrontáció közül egyértelműen az orosz-ukrán háború az egyik legsúlyosabb. Azonban több más befagyott konfliktus fenyeget az eszkaláció veszélyével. Ilyen befagyott konfliktus vagy háborús küszöb alatti konfliktus Kína és Tajvan viszonya, október 7. napja előtt az izraeli és palesztin vezetés közötti viszony, illetve Szerbia és Koszovó viszonya is.

Szerbia és Koszovó kapcsolata

A koszovói albánok és a szerb között zajló és 1999-ben lezáruló fegyveres konfliktust követően, 2022 végén élesedtek ki ismételten az ellentétek. Az eszkaláció magas kockázatával járó feszültség a felek között 2023. május 29-én a rendőrség és a helyi szerbek közötti összecsapáshoz vezetett. A helyzet és a további eszkaláció megakadályozása érdekében kivonult a NATO parancsnokság alatt álló KFOR is. A KFOR az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének egyik legrégibb, a Nyugat-Balkán stabilitásában kulcsszerepet játszó misszióban magyar katonák is részt vesznek. A május 29-ei zavargások során tömegoszlatási feladatok ellátása céljából bevetésre került a magyar kontingens, amelynek során 27 magyar katona is megsérült. Ezt követően a Szövetség további tartalékos erőket vezényelt Koszovóba a nyugat-balkáni erőkből.

A konfliktus kiéleződése

Miután 2008-ban Koszovó kikiáltotta függetlenségét, megkezdődött a koszovói rendszámtáblák gyártása, emellett 1999 óta párhuzamosan gyártott UNMIK jelzésű rendszámtáblával. A többségben szerbek által lakott Észak-Koszovóban viszont elfogadott, bár tiltott volt a szerb hatóságok által kiadott rendszámtáblák használata.

A koszovói kormány 2022. november 1-jén hatályba lépő döntésében kötelezni akarta a koszovói szerbeket, hogy a szerb hatóság által kibocsátott rendszámtáblák helyett a koszovói állam által elfogadott rendszámtáblákat használják.

Az új szabály életbelépésével a koszovói hatóságok kezdetben csak figyelmeztették a szerb rendszámmal közlekedőket, azonban november 21-től már 150 eurós pénzbírsággal is sújthatták azon gépkocsi-tulajdonosokat, akik nem a koszovói állam által elfogadott rendszámtáblákat használták.

Az új jogszabály ellen a koszovói szerbek több száz fős demonstráció keretében tiltakoztak. Majd az Észak-Koszovóban élő szerbek kivonultak az állami intézményekből,  ezáltal a bíróságokból, önkormányzati hivatalokból és a rendőrségekből.

A szerbek kivonulására válaszul Vjosa Osmani, Koszovó elnöke önkormányzati választásokat írt ki a kivonulással érintett településeken.

Az Európai Unió közreműködésével tárgyalásos úton megegyezésre került sor a felek között. A megegyezés értelmében Szerbia tartózkodni fog a rendszámtáblák kibocsátásától, azonban jogában áll megújítani a régieket. Koszovó pedig felhagyja a koszovói szerbek bírságolását a rendszámtáblák miatt.

Ezt követően Szerbia és Koszovó viszonyában a következő feszültséget egy szerb rendőrtiszt 2022. decemberi őrizetbevétele jelentette, akit terrorizmussal vádoltak. A koszovói szerbek tiltakozásul barikádokat állítottak az autópályákon. A további eszkaláció elkerülése érdekében a koszovói államfő elhalasztotta a decemberre kiírt önkormányzati választásokat.

A konfliktus kicsúcsosodása

A kiújuló feszültség drasztikus mélypontját az előrehozott önkormányzati választások jelentették. A négy észak-koszovói településen megtartott választásokon 3%-os részvételi aránnyal kerültek megválasztásra az albán polgármesterek. A szerbek bojkottja miatt alacsony részvétellel lezajlott választásokat a szerbek tiltakozása követte, amely során az újonnan megválasztott albán polgármestereket a helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati hivatalokba. Az önkormányzati választásokat követő zavargások május végére csúcsosodtak ki, amikor a tüntetők összecsaptak a koszovói rendőrökkel és a KFOR erőkkel.

2023 szeptemberében újabb összecsapásra került sor Koszovóban szerb fegyveresek és koszovói rendőrök között.

A koszovói Szerbtöbbségű Önkormányzatok Szervezete (SZÖSZ)

A Szerbtöbbségű Önkormányzatok Szervezetének létrehozását Koszovóban már a 2013-ban aláírt brüsszeli megállapodás is tartalmazta, amelyet a koszovói-szerb kapcsolatok normalizálásának érdekében írtak alá az akkori szerb és koszovói kormányfők. A SZÖSZ értelmében, azon 10 szerbtöbbségű koszovói önkormányzat szövetségbe való tömörülését tenné lehetővé, ezáltal bizonyos tekintetben többlet – végrehajtói és közigazgatási – jogosítványokkal rendelkeznének. A 2015-ben kidolgozott részletes megállapodás azonban megosztotta a koszovóiak véleményét a szerbek végrehajtási jogosítványának elfogadásával kapcsolatban, amely egyfajta területi autonómiát biztosítana számukra.  A megállapodás végrehajtását továbbá ellehetetlenítette, hogy a koszovói alkotmánybíróság kimondta, hogy egyes részei összeegyeztethetetlenek az alkotmánnyal.

Az EU 2022 tavaszán elfogadott megállapodáshoz kompromisszumos javaslatot nyújtott be a feleknek, azonban Albin Kurti, Koszovó miniszterelnöke elutasította a SZÖSZ létrehozására irányuló folyamat megindítását.

A Nyugat szerepe a konfliktusban

A májusi zavargásokra válaszul Josep Borell, az Európai Unió külügyi- és biztonságpolitikai főképviselője válságtanácskozásra invitálta Aleksandar Vučić szerb elnököt és Albin Kurti koszovói miniszterelnököt. A tanácskozás keretében egy 11 pontból álló uniós gyakorlati javaslatot tartalmazó megállapodás született meg a két fél közötti kapcsolat rendezésének érdekében.

2023. május 29-ét követően Jens Soltenberg, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára bejelentette a NATO haderő megerősítését. A nyugat-balkáni térségben történő katonai jelenlét növekedésének fő célja, hogy kontroll alatt tartsa az erőszakot a koszovói albánok és a koszovói szerbek között.

Az Európai Unió számos nyilatkozattal igyekszik segíteni a konfliktus további eszkalációjának elkerülését. Az EU-t tárgyalások során megtestesítő Josep Borell, mint a közös kül- és biztonságpolitika főképviselője aktív szerepet igyekszik betölteni a koszovói válságkezelésben. Azonban sem a nyilatkozatok, sem a tárgyalások nem bizonyultak elégnek a Belgárd és Pristina közötti párbeszéd normalizálásához.

Az Európai Parlament öt képviselőcsoportja közös állásfoglalást nyújtott be a szeptember 24-ei koszovói válsághelyzetre való válaszul, amelyben terrortámadásnak nyilvánított a szerb félkatonai erők által elkövetett merényletet.

A felek közötti párbeszéd sikerességét befolyásolja, hogy annak ellenére, hogy alapvető érdek a Nyugat-Balkán stabilitása, a nagyhatalmak között még sincs konszenzus a tárgyalási pozíciók és az elérni kívánt célok tekintetében.

Részben a nagyhatalmak közötti egyet nem értés, és részben a felek kompromisszum-hiánynak következtéből nem várható jelentősebb áttörés Belgrád-Pristina viszonyában. A szerb és a koszovói fél között politikai kérdésekben teljes összeférhetetlenség áll fenn, engedmények megtételére egyikük sem hajlandó.

A jelenlegi geopolitikai helyzetben különösen nagy figyelmet érdemel a koszovói válsághelyzet. Minden állam érdeke, hogy előrelépés történjen Belgrád és Pristina közötti tárgyalásokon, ezzel elkerülve egy újabb háborús küszöb alatti konfliktus háborús övezetté válását.

A borítókép Besart Ademi fotója az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Válogasson hasonló cikkeink közül ide kattintva!

A Befagyott konfliktusok nyomán: Koszovó bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Válságövezetek a XXI. században konferencia a Biztonságpolitikai Szakkollégium visszatérő rendezvénye, amely minden tanévben megrendezésre kerül. Alapesetben az őszi szemeszterben kap helyet az esemény, azonban idén a tavasziba került. Március 22-én új helyszínen, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiumának A-D multimédiás termeiben kerítünk sort a konferenciára, amelyre a korábbi évekhez hasonlóan várjuk minden olyan hallgató és kutató jelentkezését, akik be szeretnék mutatni legfrissebb kutatási eredményeiket.

A konferencia szekciót a beérkező előadások témái alapján manuálisan válogatjuk össze. Az eseményen biztonságpolitikai témák bemutatása az elsődleges, azonban ez tágan értelmezhető, így minden biztonsági vonatkozású bemutató szerepet kaphat.

A jelentkezéshez egy egyoldalas absztrakt megküldése szükséges a biztpolszakkoll@gmail.com címre. Határidő: 2024. március 18. 23:59.

A szekciók beosztásait legkésőbb március 20-án közzétesszük.

A borítókép Kenny Eliason fényképe az Unsplash-ről.

A Ismét megrendezésre kerül a Válságövezetek a XXI. században konferencia! bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Biztonságpolitikai Szakkollégium idén második alkalommal hirdet felvételit a tavaszi félévben. A felvételi eljárás egyszerűsítése érdekében, ezúttal nem szükséges esszét beküldeni, hangsúlyosabb lesz ugyanakkor az írás- és szóbeli fordulók szerepe.

Jelentkezés 

A jelentkezéshez egy amerikai típusú önéletrajz és egy motivációs levél megküldése szükséges a biztpolszakkoll@gmail.com e-mail címre. A dokumentumokat külön fájlban, .docx vagy .pdf formátumban kérjük csatolni. Sem az önéletrajz, sem a motivációs levél nem lehet hosszabb egy oldalnál.

Írásbeli forduló

Ez a kör továbbra is egy tesztből áll, amelyben a kérdések száma 30-ról 15-re csökkent. A feladatsorban szerepel egy esszékérdés, amelyben az érvelésé a főszerep. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen jellegű kérdésekre számíthatsz és hogy hogyan teljesítenél, ide kattintva elérhetsz egy minta feladatsort. Az írásbeli fordulóra 2024. február 28-án kerül sor és csak személyesen lehetséges a részvétel.

Szóbeli forduló

Ebben a fordulóban egy beszélgetés vár a jelentkezőkre, amely során mind szakmai, mind pedig a személyes motivációt érintő kérdések előkerülnek. A szóbeli felvételi pontszáma a legmagasabb, időpontja pedig 2024. március 6-a. Ebben körben már engedélyezett az online részvétel a jelentkező akadályozottsága esetén.

Jó munkát és sikeres felvételit kívánunk mindenkinek!

A Tavasszal is felvételizhetsz a Biztonságpolitikai Szakkollégiumba! bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A mindenkori politikai helyzet minden irányban befolyásolja a körülette lévő
történéseket és azok meghatározott jelenlétét – ez bizonyos szemszögből pozitív hatással bír, másrészt anomáliákat okozhat – ez alól nem kivétel a geopolitika sem – sem mint fenomén, sem mint tudományterület. Ezen felfogást alapjául véve a mai nagyhatalmak prominens szereppel vannak felruházva, amit nem szabad félvállról venni – különösen, ha az Amerikai Egyesült Államok és Oroszországi Föderáció tevékenységét és kettejük viszonyát tartjuk szem előtt.

Bevezetés

Napjainkban fokozott figyelmet kapnak az országok – különösen a jelenlegi nagyhatalmak – tevékenységei, mozgolódásai. Mind a civil szféra, mind a biztonság, – és védelempolitikai szakemberek naponta kísérik figyelemmel, hogy mely nemzet, milyen lépést tesz.
A közelmúlt – különösen a 2022-es év –  egyik legnagyobb politikai eseménye és egyben geopolitikai törekvése az úgynevezett orosz–ukrán háború – ez a  valóságban egy Ukrajna elleni speciális katonai hadművelet, ami egy folyamatban lévő fegyveres összecsapás Oroszország és Ukrajna között. A valódi konfliktus 2014 februárjában kezdődött, közel nyolc esztendővel később Vlagyimir Putyin egy offenzív és nagy horderejű inváziót kezdeményezett nyugati szomszédja felé. Érdemes megfigyelni, hogy az USA miként reagált az eseményre és hogyan próbálja kordában tartani, esetlegesen irányítani a helyzetet és milyen együttműködéseket vagy szankciókat eredményezett az Oroszországi Föderációval szemben. Miben rejlik az amerikai hegemónia és stratégia jövője a volt szovjet nagyhatalommal szemben? Hogyan viszonyultak egymáshoz korábban és milyen volt a kapcsolata a két államnak?

Történelmi előzmények

A mai napig mindkét nemzet – az Amerikai Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció egyaránt – nagy mennyiségű történelmi eseményt tudhat maga mögött. „Az egymásról való ismeretek egyenlőtlensége tükröződik az amerikai-orosz kapcsolatokban a hidegháború vége óta fennálló általános hatalmi egyensúlytalanságban. Negyedszázad hiperhatalom után az Egyesült Államok már nem szokott alárendelni magát más globális szereplők, köztük Oroszország érdekeinek.” Mindkettő a máig kiemelkedő hatalomnak pozicionálja magát – Oroszország jobban hajlik a globális hatalom, – amíg USA a szuperhatalom státusz felé – , de természetesen mindkettő állam rendelkezik erősségekkel és gyengeségekkel is, ami minden területre kiterjed. Oroszország az Egyesült Államokat komoly kihívásnak tekinti – különösképpen, hogy mindketten jelentős atomkészlettel és fegyverarzenállal van ellátva. „(…) más szóval, miközben Oroszország és az USA még mindig képes nemcsak egymást, hanem az egész világot elpusztítani.”

Made in Amerika

Amerika sem hunyta le (mindig) a szemét, amikor a Kreml tevékenykedett – ha nem is közvetlenül, az USA mindig válaszolt a nagyhatalom lépéseire – habár előbbi a geostratégiai felfogását illetően mindenképpen kimagasló. „Geopolitikai közhely, hogy ahhoz, hogy egy szereplő regionális vagy globális vezetővé váljon, három dologra van szüksége: erőre, szándékra és elfogadottságra. Az egypólusú, amerikai világrend kialakulásakor az Amerikai Egyesült Államok mindhárommal rendelkezett. A létrejöttének körülményei azonban számos sajátos kihívást jelentettek mind a szuperhatalomra, mind pedig az új világrend tartós stabilitására nézve” A globális közterek (global commons) uralma is célzottan az USA tervei között van – hiszen ez is akkora irányítást és szankcionálási lehetőséget biztosít, amely egyértelműen növeli a hegemónia összetevőt: nagyobb vizek, légterek, világűr és a kibertér.

„A nemzetbiztonsági stratégiák tanúsága szerint Washington hatalomfelfogása öt alapelven nyugszik. Azok egyidejű megléte szükséges ahhoz, hogy az Egyesült Államok biztos kézzel tölthesse be az egypólusú világrendet vezető hatalom pozícióját.

Ezek a következők:

1. A hatalom csak összetett lehet.
2. Egyidejű mennyiségi fölény szükséges annak minden összetevője vonatkozásában.
3. Az önerő nem elegendő, így azt hatalommultiplikátoroknak

kell növelniük.

4. A fölény területi megoszlása akkor megfelelő, ha az minden

régióban érvényesül.

5. A függelmi viszonyai közül mindegyik neki kedvezően legyen

aszimmetrikus.”

(ex-)Szovjetunió

A jelenkori és a történelmi Oroszországra is jellemző, hogy presztízst élvez (például: politika, geopilitika, földgáz vagy nyersanyagok terén)  – vagy élvezni vél – a természeti, földrajzi kvalitása miatt. „Az orosz geopolitikai gondolkodás fejlődésében kiemelkedő szerephez jutott a térbeliség kérdése, nagy hangsúlyt kapott a térnek az orosz történelemben betöltött szerepe.”  Lehetséges-e az új európai biztonsági konszenzus? Az új, regionális helyzet miatt az Európai Uniónak és Európa egész térségének részt kell vennie abban, hogy nemzetközi – legfőképpen területi – békemisszió kezdődjön Ukrajna szabadsága végett; és ebben a legfőbb partner a NATO, köztük az USA lesz. „A mai Oroszország jelentős mértékben különbözik a Szovjetuniótól, de a cári Oroszországtól is a hatalmi viszonyok tekintetében. Az elmúlt negyedszázad során Oroszországnak az Egyesült Államokkal, valamint a nyugat-európai országokkal való kapcsolata többször is megváltozott. Túlzott várakozások, illuzórikus politikai elképzelések, kiábrándulások, ideológiailag is motivált, konfrontatív nézetrendszerek és az egymásrautaltság megértése nyomán kialakult együttműködés felismerése keveredett a kapcsolataikat meghatározó döntésekben.” Nincsenek lehetőségei a Kreml embereinek, hogy a NATO szintjén tudják formálni a katonai beavatkozásokat, így minden más, lehetséges területet használnak fel.

Gazdasági felépítés

Mindkét nagyhatalomra jellemző, hogy a maga módján használja és kihasználja a gazdasági erőforrásait és lehetőségei szerint él azokkal. Az Amerikai Egyesült Államok gazdasága a világ legnagyobbja, amely a globális nominál értékű GDP 22,4%-át foglalja magába és a globális GDP 16,6%-át képviseli – az ipara, kereskedelmi zónája kiváló; emellett a világ legnagyobb gyáriparával büszkélkedhet az ország. Oroszország viszont szinte kimeríthetetlen földgáz, – és kőolaj forrásai mellett igen sok, ritkábban fellelhető nyersanyagban és ásványkincsben gazdag területeket birtokol.

Nagyon gáz, ha nincs gáz…

„Mindenki jól látja, hogy Oroszország jobban függ a nyugattól, mint a nyugat Oroszországtól. (…) A nyugatnak vannak valódi alternatívái, de Oroszországnak jelenleg nincsenek.” Az Amerikai Egyesült Államok az idei év tavaszán fontolgatta, hogy betiltja az oroszországi olaj és a hozzá kapcsolódó termékek importálását, amire válaszként a Kreml olajválsággal fenyegetőzött. Alekszandr Novak – az orosz kormány miniszterelnök helyettese így nyilatkozott: „Ha szükséges, Oroszország leállítja az Északi Áramlat-1 (oroszul: Северный поток) vezetéken keresztül működő gázszállítást. Ez azonban senkinek nem érdeke…” Az Európai Unió földgázának 40 %-át kitermeli, és a világ kőolajfejtésének közel tizede is ide kapcsolódik. Az állam szénkészlete is jelentős, kb. 175 milliárd tonna: ezek mind kiemelkedő szerepet foglalnak el a jelenlegi konfliktusokban, hiszen a csökkenő globális energiatartalékok okán az USA is megmutatja ellenszenvét – tudják, hogy ezeket az információkat nem kezelhetik semmisként, mindamellett majdnem minden adott, hogy nívós színvonalon fenntartsák és irányítsák a gazdaságot.

Kritikus nyersanyagok az orosz földekben

Oroszország területe szerint a világ legnagyobb országa, közel 17 098 240 km²-es terület. Az ipar jelentősebb ágazatai a vas-, alumínium- és színesfémkohászat, acélgyártás, gépgyártás, járműgyártás, kőolaj-feldolgozás, vegyipar, építőipar, fa- és papíripar, textilipar és élelmiszeripar. A területe és természeti, valamint éghajlati adottságai miatt számos értékes bányászati termék adatik meg az orosz gazdaságnak és az iparnak. „Az Egyesült Államok és imperialista szövetségesei versenyt folytatnak az úgynevezett ritkaföldfémek és ásványok ellenőrzéséért. (…) Ezen ásványok (az USA számára) növekvő jelentősége az elektronikai ipar fejlődéséből és számos más gyártási folyamatba és késztermékbe történő beépítéséből adódik.”

Nem elhanyagolható, hogy Oroszország nem szűkölködik a következő természeti (erőforrások ) kincsekből – ezek az úgynevezett kritikus ásványok:

• nikkel
• platina-csoport fémek (PGM: Platinum Group Metals)

→ irídium, ozmium, palládium, platina, ródium, ruténium

• ritkaföldfémek
  → 17 féle ásványból álló gyűjtemény
• kobalt
• grafit
• lítium
• és a szkandium.

Példaként említve ezekből az anyagokból az Amerikai Egyesült Államok is igen nagy arányban használ,- és hasznosít fel; a rohamosan fejlődő, modern technológia napi szinten alkalmazza ezen anyagokat a gyártási folyamatok során. Az itt előállított ipari termékek egy része a hadiipar számára készülnek, azáltal növelve a piaci forgalmat is.

USA vs. Oroszország

Ugorjunk vissza az időben körülbelül 10 évet, amikor Barack Obama amerikai elnök 2012. március 26-án Szöul városában (Dél-Korea), Dmitrij Medvegyev jelenléte mellett azt nyilatkozta, hogy „amennyiben a következő időszakban is ő lesz az államfő, további munkája során „nagy rugalmasságot” tud majd tanúsítani a NATO rakétaelhárító rendszerének európai telepítését illetően. Mitt Romney – Massachusetts állam korábbi kormányzója – igen erősen és őszintén véleményezte a tényállást: Oroszország az USA első számú geopolitikai ellensége. (…) Nyugtalanítónak tartom, hogy Obama elképzelését, hogy rugalmasságot kell tanúsítani a vele való kapcsolatokban.„ Ez a példa is kiválóan mutatja, hogy az ellenszenv valóban nem egy nóvum.

„A világ, amelyhez az atlanti világ tagjai hozzászoktak, és a világ, amelyre vágynak, lassan eltűnni látszik, és mint ilyen, Oroszország egyaránt oka is és szimbóluma is ennek.” Az USA rohamosan fejlődik – és együtt a NATO országai mellett – folyamatosan fenntartják a hegemóniát és újabb stratégiai lépéseket tesznek. Úgy látszik, a két ország nem akar, vagy csak képtelenek egymással kommunikálni, ez is komoly konfliktusokat okozhat. „Egyik fél sem fordít különösebb figyelmet az együttműködés fenntartására vagy a bővítésére irányuló erőfeszítéseket, akár hivatalos, akár nem hivatalos csatornákon keresztül.” Sokszor a külső szemlélő számára csak egy érthetetlen huzavona megy végbe, de ha szakmai szemmel vesszük górcső alá az eseményeket, más dolgokat is észrevehetünk. „Kiderült, hogy az Egyesült Államok és Oroszország nagyon eltérően értelmezi, mit jelent a konstruktív kapcsolatot kialakítani egymással.”

„A növekvő hatalmi verseny világában az Egyesült Államok kijelentette, hogy meg akarja őrizni katonai fölényét – és egyre inkább szembe kell néznie azzal a kihívással, hogy geopolitikai megegyezésre törekedjen (Kínával) és Oroszországgal a globális együttműködés és a háború kockázatának elkerülése érdekében.” Az USA-nak ott van az az aduásza, ami Oroszországnak nincs: a NATO államai. Viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Kína jobban szimpatizál a Kreml működési elvével, mint az Egyesült Államok munkálataival – ami bizonyos módon érthető – hiszen mindkét ország autoriter állami berendezkedésű, ezért jobban összeegyeztethetőek a kormányzásai elveik, mint egy demokráciával. „A világ számos katonai konfliktusa mögött amerikai–orosz érdekütközés, illetve szembenállás áll. Az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország ellentétei nem elszigetelten, önmagukban, hanem Nyugat és Kelet konfliktusának részeként jelennek meg.”

Példa katonai konfliktusokra, amelyek visszavezethetőek az amerikai-orosz szembenállásra a II. világháborút követően:

• Grúzia
• Ukrajna
• Szíria
• Észak-Korea

Miért fontos az USA számára az Ukrajna feletti geopolitikai ellenőrzés?

Oroszország igen régóta konfliktusban áll Ukrajnával, és szükségét érzi, hogy bekebelezze az államot. Valóságos jelenség, hogy a geopolitika sokszor egy brutális tényező. „A volt Szovjetunió hamvaiból feltámadt Oroszország mindent megtett, hogy helyreállítsa a geopolitikai hegemóniáját a posztszovjet térben a nyugati befolyás visszaszorítására, nemzetbiztonságának fokozása, az erőviszonyok felborítása érdekében. (…) Ukrajna nyílt megszállása csupán a legújabb – és minden bizonnyal a legkegyetlenebb – bizonyítéka az ilyen határozott törekvésnek.” Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jelezte a szándékát Vlagyimir Putyinnal, az Oroszországi Föderáció elnökével szemben, javasolta a gyarmati rendszer megszüntetését – holott ezt a Helsinki Záróokmány keretein belül szeretné folytatni. Oroszország a Szovjetunió jogutódja, és hasonló tevékenységet szeretne véghezvinni. A háromnaposra tervezett villámháború – orosz különleges katonai művelet – a mai napig tart, holott a Kreml nem tud felmutatni kiemelkedő sikereket: egy hosszas „téblábolás” az, ami történik – mellette majdnem az egész világ úgy kezeli (és talán védelmezi) Ukrajnát, mintha maga is a nyugati demokráciák tagja lenne. „Az Egyesült Államok kormányának el kell ismernie a befolyási övezetek „brutális tényét”. Washington már nem állíthatja, hogy „csak Putyinhoz hasonló brutális zsarnokok akarnak befolyásolni szomszédos országokat.” Mert az USA „magát hazudtolná meg” ezzel. (…) Csak, ha az Amerikai Egyesült Államok tiszteletben tartja Oroszország befolyási övezetét, akkor lenne garantált, hogy az orosz befolyás nem fogja tönkretenni Ukrajnát, és így Európa nem kerül háborúba.”

Konklúzió

Azt a megállapítást tehetjük, hogy még ha nem is ápolnak szoros együttműködést az Amerikai Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció – figyelemmel kísérik egymást és egymás lépéseit; mellette nem vonakodnak attól, hogy állja a sarat a másikkal szemben és azonnali reakcióval lássa el a másik oldalt. Mindkét ország nagyhatalomnak számít mai viszonylatban  – ugyanúgy, mint a korábbi időkben – valamilyen szinten szükségük is van egymásra. Az USA és a NATO erős fenyegetés Putyin számára, hiszen mindkettejük elhatározása, hogy kordában tartsák a volt szovjet nagyhatalmat. Oroszország a maga módján ezt tudja és kissé talán féli is Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) teljes szövetségét, mégis feszegeti a határokat – minden értelemben.

A jelen (geo)politikai mozgolódásai miatt még magunk sem tudhatjuk teljesen pontosan, hogy mit hoz a jövő – fontos, hogy fürkésszük, hogy ki melyik bábuval lép az amerikai-orosz sakktáblán – hiszen két olyan fontos szereplőről beszélünk, akik hozzávetőlegesen kéz a kézben járnak, mégis hatalmas differenciával bírnak.

A borítókép Michael Parulava fényképe az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Olvassa el hasonló cikkeinket ide kattintva!

A Oroszország geopolitikája az amerikai kapcsolatok tükrében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban (Továbbiakban: KDK) szinte függetlenedésének első percétől folyamatos fegyveres harcok dúlnak. Mára az országnak rendkívüli mértékű gazdasági, etnikai, vallási, biztonsági és nem utolsó sorban politikai problémákkal kell szembenéznie. Az évtizedek óta tartó harcok, ellentétek és humanitárius katasztrófák során a KDK a Föld egyik legnagyobb veszélyzónájává vált. Mindez olyan kritikus és kilátástalan helyzetbe sodorta az országot, amely teljes helyreállítása szinte már lehetetlen, de legalábbis hosszú évtizedekre lenne szükség ahhoz, hogy egy békés, demokratikus, jól működő állammá válhasson.

A Kongói Demokratikus Köztársaság

A Kongói Demokratikus Köztársaság Közép-Afrikában található, a kontinens második legnagyobb országa és egyben a Föld második legszegényebb állama is. Több mint 103 millió lakosa van, világszinten is meglehetősen népes államnak számít. A népesség nagyrésze a keleti országrészben koncentrálódik.

1960. június 30-án kihirdették az ország Belgiumtól való függetlenedését, jelenlegi nevét pedig 1997 óta viseli. Ez a megnevezése volt 1971 előtt is, de ebben az évben Mobutu Sese Seko tábornok megváltoztatta Zaire Köztársaságra azzal indokolva döntését, hogy így egy hitelesebb afrikai neve lett az országnak. 1996 óta a KDK területén szinte folyamatosan harcok dúlnak, amelyek során több mint 4 millió ember vesztett már életét és több ezren eltűntek. Az instabil helyzet miatt rendkívül rossz a közbiztonság, folyamatosak az erőszakos bűncselekmények és a kannibalizmus sem ritka ebben a térségben. Komoly etnikai ellentétekkel néz szemben az ország és ezáltal súlyos etnikai küzdelmek árnyalják az ott élők mindennapjait. Több mint 200 különböző etnikum lakik a KDK területén, de a szomszédos országok faji és vallási problémái is hatással vannak az itt élőkre. Tehát a politikai, gazdasági konfliktusokon és a fegyveres harcokon túl egyfajta humanitárius krízisről is beszélhetünk a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Számos nemzetközi szervezet van jelen az országban annak érdekében, hogy a szegénység, rossz higiéniás viszonyok, valamint a humanitárius katasztrófa mérséklésében közreműködjenek és azokat elősegítsék.

A konfliktus gyökerei

A Kongói Demokratikus Köztársaságban évtizedek óta zajló konfliktusok egyik legkiváltóbb oka az ország olyan ásványkincsekben való bővelkedése, mint például a kobalt, réz, cink, urán, valamint a KDK a Föld legnagyobb fém- és ritkaföldfémekkel rendelkező országa. A világ minden eddiginél jobban függ azoktól az ásványi anyagoktól, amik ebben az országban megtalálhatók, így a helyi és külső erők egyre inkább ösztönözve vannak abban, hogy részt vegyenek a KDK területén lévő konfliktusban. Egyértelműen kijelenthető, hogy a KDK-ban található természeti erőforrások globalizálták a küzdelmet. Többek között Kína és az Egyesült Államok is részt vesz a KDK belső konfliktusában és nagy befolyása van a gazdaságában is, de pénzügyi érdekeltséggel rendelkezik még a kongói bányákban például Ruanda és Uganda is.

Az országban zajló konfliktusok, a kialakult ellentétek egészen 1960-ig és politikai eseményekre vezethetőek vissza. Az 1960-as, első parlamenti választásokat a Kongói Nemzeti Mozgalom jelöltje, Patrice Lumumba nyerte meg, akivel nem sokkal ezután két tartomány is szembeszállt és azok deklarálták saját autonómiájukat. Ezekután a hadsereg vezetője, Joseph Mobutu katonai puccsot hajtott végre az országban, valamint felfüggesztette az alkotmányt és a parlament működését. Továbbá létrejött egy újabb rivális kormány az ország keleti részén és ezzel négy különböző kormányzati rendszer volt hatalmon. Ezen politikai események hatására bontakoztak ki a katonai konfliktusok és alakultak hosszú évekig tartó, állandó harcokká az ország teljes területén. Mindez hatalmas emberáldozatokat követelt, amelynek eredményeként, pár hónapon belül az ENSZ is beavatkozott, azonban kevés sikerrel jártak a missziók. Ezek az összecsapások, fegyveres harcok 1965-ig tartottak, amikor viszonylag megszilárdult a politikai vezetés és az országban egy békés időszak vette kezdetét. Mindez kevesebb mint 20 évig tartott, ugyanis 1994-ben újra súlyos etnikai összecsapások és polgárháború bontakoztak ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban és mindez a mai napig tart. 1996-ban kitört a véres harcokkal teli első kongói háború, amelyhez az 1994-es ruandai népírtás vezetett és két évig tartott. 1998-ban kirobbant a második kongói háború és ez is hasonlóan borzasztó és pusztító volt, sőt, Afrika legvéresebb modernkori háborújaként tartják számon. Kilenc ország katonái harcoltak egymással a KDK területén. Végül ezt a háborút 1999-ben tűszünettel felfüggesztették, de a harcok nem sokkal később, 2001-ben ismét kiújultak. 2003 júliusában ért véget a háború egy átmeneti kormány megalakulásával.

2006-ban tartották 40 év után újra az első, többpárti választásokat, ugyanis a függetlenedés óta egypártrendszer volt az országban. Ekkor a KDK államformáját köztársaságként rögzítették. A szavazás után ismét egy fegyveres összecsapás alakult ki, amely meglehet csak két napig tartott, mégis számos áldozatot követelt és csak a beavatkozó ENSZ erők tudták megfékezni a harcok további proliferációját.

A konfliktus 2016 nyarán kezdődött újra, amikor az ország keleti részén lévő egyik régiójában egy helyi vezetőt meggyilkoltak a biztonsági erők. A fegyveres összecsapások azóta is tartanak a kormányerők és a helyi milíciák között és ez minden további problémának – éhínség, alultápláltság, belső migráció, szexuális erőszak, gyermekkatonaság – az okozója.

Jelenkori konfliktusok

A közép-afrikai állam évtizedek óta erőszakos konfliktusok kereszttüzében áll, amely az ország keleti részén koncentrálódik. Mintegy 5 békésnek mondható év után, 2022 márciusában a fegyveres csoportok ismét offenzívát indítottak ami a mai napig tart, sőt egyre csak súlyosabbá válik a helyzet. Több mint 100 fegyveres csoport tevékenykedik az ország keleti részén és családok százait, több százezer embert kényszerítenek arra, hogy elhagyják otthonaikat. Ez vezetett ahhoz, hogy jelenleg a KDK a világ azon országai közé tartozik, ahol a legnagyobb a belső menekültek száma. 2022 márciusától, amikor ismét fegyveres offenzíva vette kezdetét, 2023. október 30-ig majdnem 7 millió ember kényszerült elhagyni a lakóhelyét, ami a korábbiakhoz képest a legmagasabb szám és mindez kevesebb idő alatt történt, mint korábban bármikor.

Ez a 2022-ben kiújult konfliktus a humanitárius segítségnyújtást jelentősen akadályozta, majd teljesen megszakította, hiszen a segélyszervezetek akadályoztatva vannak abban, hogy eljussanak a bajba jutottakhoz. A jelenleg is zajló fegyveres konfliktus során a nők és gyermekek elleni támadások száma is jelentős mértékben megnövekedett a korábbiakhoz képest.

Komoly kihívást jelent az ország számára mindezek mellett az is, hogy a gazdasági körülményei közel sem mondhatók jónak, valamint olyan betegségek rohamos terjedésével kell szembenézniük, mint az ebola, malária vagy kanyaró. Az egészségügyi válsághelyzet mellett komoly problémát jelent, hogy az élelmiszer-biztonság hiánya egyre csak súlyosbodik az utóbbi hónapokban, hiszen elmondható, hogy minden negyedik kongói állampolgárnak nem áll rendelkezésére elegendő élelem. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre több ember éhezik és kényszerül kétségbeesett döntéseket hozni a túlélés reményében.

A legfrissebb tudósítások, jelentések alapján napjainkban egy ismét eszkalálódó válság van kibontakozóban a KDK területén és emiatt az elmúlt 2 hónapban újabb több százezer ember kényszerült arra, hogy elhagyja lakóhelyét és az országon belül máshova meneküljön a túlélés reményében. A férfiakra a halál jelent nagy veszély, míg a nők az ellenük elkövetett erőszakolások miatt rettegnek. Ehhez hozzájárultak a militáns csoportok összecsapásai, a politikai erőszak, a szomszédos országokkal fennálló feszültségek, valamint a biztonsági erők által elkövetett gyilkosságok.

A humanitárius segítségnyújtásnak továbbra is útját állják, a főbb útvonalakat elzárták, így korlátozottan tudják elérni és segíteni a rászorulókat. Ezzel több mint 200 ezer ember esett el attól a lehetőségtől, hogy bárki a segítségére legyen. Az ország jelenlegi helyzetét, ha egy mondatban kellene összefoglalni, akkor azt mondhatnánk, hogy: Az állampolgárok, az egymást követő generációk csak a túlélésért küzdenek.

A jelenlegi konfliktusok a KDK keleti részén hátráltatják a békefolyamat iránti törekvéseket, hiszen több fegyveres csoport is tevékenykedik a régióban, terrorizálják a civileket és ami talán a legfontosabb, akadályozzák a hosszútávú béke fel vezető utat. Az áldozatok száma továbbra is növekszik, mivel a fegyveres csoportok civileket, önvédelmi csoportokat és menekülttáborokat támadnak. Az ország kapcsolata a szomszédos államokkal továbbra is feszült, hiszen a Ruandával fennálló konfliktusok a 2023-as évben csak tovább eszkalálódtak, így ez is oka az országban fennálló instabilitásnak és az erőszak súlyosbodásának.

Mindent összevetve egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságban az évek óta zajló lázadói konfliktusok és az ebből kialakuló társadalmi gondok a világ egyik legnagyobb humanitárius válságának kialakulásához vezettek.

A közelgő parlamenti választások

A Kongói Demokratikus Köztársaság területén zajló fegyveres konfliktusokhoz, a humanitárius katasztrófákhoz, az erőszak jelenlétéhez, valamint az instabilitás rendkívüli mértékéhez a 2023. december 20-án tartandó egyfordulós, általános választások is nagyban hozzájárulnak. A mintegy 44 millió szavazati joggal rendelkező lakos megválasztja a nemzeti parlament és a 26 tartomány regionális gyűléseinek tagjait, valamint a helyi tanácsosokat. A jelenlegi miniszterelnök, Felix Tshisekedi ismét indul a választásokon és 25 kihívóval kell szembenéznie.

A politikai nyugtalanság is egyre csak fokozódik az országban, különösen a keleti tartományokban. Több vád is napvilágot látott az utóbbi hetekben, miszerint a vezetők szándékosan konfliktusokat szítanak és azokat támogatják annak érdekében, hogy minél több választópolgárt maguk mellé tudjanak állítani.

Az utóbbi két hónapban ismét fellendültek az erőszakos bűncselekmények az ország keleti részén, újabb összecsapások vették kezdetét a lázadó csoportok között és így újabb több tízezer civil állampolgár kényszerült elhagyni lakóhelyét.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy bár 2022 márciusa óta az ENSZ békefenntartói részvételének száma megháromszorozódott, a külföldi erők népszerűsége csökkent a helyi lakosság körében, mivel képtelennek bizonyultak az erőszak megfékezésére. Ennek következményeként az ENSZ békefenntartói ellen is számos tüntetés volt az országban 2023 júliusa óta. Ezek az ENSZ békefenntartó missziók, valamint a nemzetközi és regionális kontingensek most ki is vonulnak az országból, több mint 25 éves folyamatos jelenlét után, annyira fellendült az ellenük való lázadás.  A külföldi erők kivonását 2023 decemberében, az elnökválasztással egy időben tervezik majd. Egyértelművé válik mindezekkel, hogy a KDK komoly biztonsági és logisztikai kihívásokkal néz szembe ezelőtt a kulcsfontosságú decemberi választás előtt.

Felerősödhetnek a pártok támogatói és a politikai jelöltek között már amúgy is meglévő feszültségek, amelyek a konfliktus további elmélyedéséhez, a tüntetések eszkalálásához, valamint a politikai feszültségek súlyosbításához vezethetnek.

Legutóbb a KDK-ban 2018-ban tartották meg az általános választásokat, amikor azt kétszeri elhalasztás után sikerült lebonyolítani, így ennek példáján nem elképzelhetetlen, hogy így lesz ez a 2023. december 20-án esedékes választásokkal is. A sikertelenséget okozhatják a technikai gondok, a csalás és még számos más kihívás, amivel most szembe kell néznie a szervezőknek, hisz ugyanúgy fenyegetést jelentenek, mint öt évvel ezelőtt. Rendkívül fontos lenne a jövő alakulásának tekintetében, hogy elkerüljék ezeket a választásokat befolyásoló, akadályozó zűrzavarokat és késedelmeket. Mindezek fényében egyértelműen kijelenthető, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság 2023. december 20-án döntő fontosságú, általános választásokra készül, amelynek eredménye nagyban meghatározza majd az ország jövőjét.

A borítókép Kaysha fényképe az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Válogasson hasonló cikkeink közül ide kattintva!

A Konfliktusok a Kongói Demokratikus Köztársaságban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.