You are here
Feed aggregator
KÉK KÖTELÉK A KIRÁLYDOMB FELETT
A hétvégén megrendezett VIII. Országos Rendőr- és Tűzoltónap programjának része volt a Légirendészeti Szolgálat helikoptereinek bemutatója. A gépek idén nem szálltak le. A kötelék hatalmas nyolcasokat leírva, többszöri áthúzással nagyjából tíz percet töltött a rendezvény felett.
Érkezik a kötelék. A vezér egy MD500-as, a kísérők a tavaly szolgálatba állított MD902-esek.
Az MD500-as faroklégcsavaros helikopterekre jellemző zúgását, az MD902-es NOTAR-sivítása egészíti ki.
A Romeo 906-oson az orr alá került a FLIR, a keresőfényszóró pedig a bal oldali csúszó talp végén kialakított konzolra.
A Romeo 904-esen mindkét eszköz a csúszó talpak elején kapott helyet.
A Romeo 502-es is hordoz egy apró FLIR-t. A jobb talpon a képtovábbító rendszer fehér antennája látható.
Vezér és (egyik) kísérője.
Az újabb áthúzáshoz átrendeződik a kötelék – az MD500-ast bal lépcsőben kísérik a 902-esek.
A távolodó Romeo 906-os napsütötte oldala.
Ez már a kék-ezüst festésű Romeo 900-as, amint a délutáni órákban magányosan tart a Duna felől a Városliget irányába.
*
A Terrorelhárítási Központ (TEK) számos eszközt, köztük egy-két különleges járművet is kiállított.
A 13 tonnás Scorpion a nagy tűzerejű fegyverrel rendelkező elkövetők elfogásánál egy teljes művelet csoportot képes a helyszínre juttatni. Páncélzata 12,7 mm-es géppuskáig és alárobbantásnál négy kilogramm robbanóanyagig nyújt védelmet a benne ülőknek.
*
A Toyota Land Cruiserből kialakított Centigon Flams taktikai felépítménye a gyors feljutást segíti emeleti ablakhoz, erkélyre, épület vagy magas kerítés tetejére valamint repülőgépre. Az 5,5 tonnás jármű páncélja kisebb kézifegyverek és kézigránát ellen nyújt védelmet.
*
A jól ismert BTR-80-as nem annyira különleges, inkább a festése érdekes. A járművet többnyire a honvédség zöld színében láthatjuk.
* * *
Fotó: Szórád Tamás
Categories: Biztonságpolitika
Frappes en Syrie : légitimes, mais illégales ?
Avocat specialise dans le droit international, Daniel Soulez Lariviere s'interroge sur le raid conduit contre la Syrie. Interview.
Categories: Défense
Frappes en Syrie : légitimes, mais illégales ?
Avocat specialise dans le droit international, Daniel Soulez Lariviere s'interroge sur le raid conduit contre la Syrie. Interview.
Categories: Défense
Nachhaltiger öffentlicher Einkauf als Beitrag zu besserem Arbeitsschutz
Bonn, 23.04.2018. Vor fünf Jahren, am 24. April 2013 stürzte in Rana Plaza, Bangladesch ein Fabrikgebäude ein, in dem tausende Menschen an Kleidungsstücken für den Export arbeiteten. Bei dem Einsturz, der auf die Missachtung von Bauvorschriften und Vorgaben zur Arbeitssicherheit zurückzuführen ist, kamen 1.138 Menschen ums Leben. Damals lenkte die Katastrophe die öffentliche Aufmerksamkeit auf die Menschen- und Arbeitsrechte entlang globaler Wertschöpfungsketten. Doch was wurde aus der berechtigten Empörung der Weltgemeinschaft und werden Staaten ihrer Verantwortung heute gerecht?
Rana Plaza war eines der schwersten Unglücke in der Bekleidungsindustrie in Bangladesch. Als mediales Ereignis hat diese Katastrophe die Öffentlichkeit über unzumutbare und mitunter lebensgefährliche Arbeitsbedingungen in Bangladesch und im gesamten Globalen Süden sensibilisiert. Einer der aussagekräftigsten Indikatoren dafür sind die Versprechungen großer Marken nicht nur höhere Standards bei ihren Zulieferern einzufordern, sondern diese auch zu kontrollieren.
Verantwortungsvolle Nachfrage stärken
Die Arbeitsgesetzgebung in Bangladesch ist durchaus fortschrittlich, nur mangelt es wie in vielen Produzentenländern des Globalen Südens an deren Durchsetzung. Der Fabrikeinsturz in Rana Plaza hat in Bangladesch und darüber hinaus Bemühungen um sicherere und bessere Arbeitsbedingungen verstärkt. Viele Probleme bestehen aber weiterhin. Es zeigt sich, dass breitenwirksame Regelungen zu fairen Produktionsbedingungen, beispielsweise in Gestalt der UN-Leitprinzipien zu menschenrechtlichen Sorgfaltspflichten von Unternehmen, kaum Auswirkungen haben. Gleichzeitig hat die Reaktion von Unternehmen und der Politik auf das Unglück von Rana Plaza die Notwendigkeit zur Verbesserung von Arbeitsbedingungen deutlich gemacht. Vielversprechender ist es daher, auf der Nachfrageseite Druck auf Unternehmen auszuüben und ihre Verantwortung für soziale und ökologische Folgen ihrer Produktion zu unterstreichen.
Öffentliche Beschaffung als Hebel für nachhaltigen Wandel
Weltweit macht die öffentliche Nachfrage 15-20 Prozent der globalen Wirtschaftsleistung aus und kann somit, wie auch der private Konsum, maßgeblichen Einfluss auf Produktionsbedingungen ausüben. Alleine in Deutschland beträgt das Einkaufsvolumen der öffentlichen Hand ungefähr 460 Mrd. Euro jährlich. Damit verfügt die öffentliche Nachfrage über eine enorme Hebelwirkung gegenüber Händlern und Herstellern. So wird nachhaltige öffentliche Beschaffung auch als zentrales Instrument zur Umsetzung des Agenda 2030-Ziele der Vereinten Nationen aufgeführt. Dank Reformen des Vergaberechts auf EU- und Bundesebene kann diese Hebelwirkung theoretisch auch für die Einhaltung von Sozial- und Umweltstandards bei der öffentlichen Vergabe genutzt werden.
In der Praxis jedoch gibt es aber nur wenige öffentliche Auftraggeber, die entsprechende Kriterien berücksichtigen. Insbesondere bei den Kommunen, die ungefähr zwei Drittel des bundesdeutschen Einkaufsvolumens verwalten, gibt es nur einzelne Vorreiter. Auch Landesgesetzgebungen haben daran bisher nur wenig geändert. Genauso stellen faire Beschaffungsprojekte in Kommunen anderer EU-Staaten bislang eher die Ausnahme denn die Regel dar. Es handelt sich stets um positive Leuchtturmprojekte, eine flächendeckende Umsetzung durch Kommunen und andere öffentliche Konsumenten gibt es nicht. Die mögliche Hebelwirkung der öffentlichen Beschaffung für eine Transformation in Richtung Nachhaltigkeit wird kaum genutzt.
Veränderungen in der öffentlichen Verwaltung anstoßen
Erste Erkenntnisse legen nahe, dass die Eröffnung eines regulativen Möglichkeitsraums zur Verfolgung sozialer und ökologischer Ziele in der öffentlichen Beschaffung nur ein Bereich darstellt um Veränderungen anzustoßen. So werden im Zuge eines aktuellen Forschungsprojekts am Deutschen Institut für Entwicklungspolitik (DIE) zwei weitere, mindestens ebenso wichtige Bausteine zur Umsetzung fairer Beschaffung in Kommunen analysiert – die Verwaltungsstrukturen sowie die Rolle von engagierten Einzelpersonen. Praxisnahe Leitfäden zu nachhaltiger öffentlicher Beschaffung liegen seit Jahren vor, an Erkenntnisse zu Wandlungsprozesse innerhalb kommunaler Verwaltungen zu deren Umsetzung fehlt es jedoch. Genau diese Forschungslücke wird das Projekt mit Bezug auf kommunale Akteure in Europa, Lateinamerika und Sub-Sahara Afrika adressieren und dazu Stakeholder aus der Praxis einbinden.
Die öffentliche Hand hat mit ihren Beschaffungsentscheidungen und deren Ausgestaltung ein machtvolles Instrument zur Verfügung, Marktversagen in sozialen und ökologischen Belangen zu korrigieren und Wirtschaftsakteure zu beeinflussen. Hierzu müssen jedoch institutionelle Veränderungsprozesse angestoßen werden, durch Weiterbildung, Change-Management und die Unterstützung überzeugter Individuen. Falls die öffentliche Hand es auf dieser Grundlage schafft große Teile ihrer Beschaffung nachhaltig zu gestalten, kann sie einen wichtigen Beitrag dazu leisten, dass sich Ereignisse wie das Unglück von Rana Plaza nicht wiederholen.
Categories: Diplomacy & Defense Think Tank News
Katonai és civil gépek a kabuli nemzetközi repülőtéren 2011-ben
Egy cikk kapcsán keresgéltem régi fényképeket és meglepődve láttam (azaz dehogy lepődtem meg), hogy menniy képet készítettem különböző utazásaim során. Mármint azokra a képekre gondolok, amelyeket „érdekes” helyeken tettem, Afganisztánban vagy Irakban néha a Magyar Honvédséget aktuális misszióját tanulmányozva.
Bár talán ideírhatnám Ciprust is meg Koszovót, bár ez utóbbi tényleg inkább felszínes látogatás volt. De talán pont ez a lényeg, ami nekem felszínes látogatás, vagy komolyabb kutatóút, az a legtöbb embernek (akiket érdekel persze) lehetetlen lehetőség. Ráadásul nekem annyival különb dolgom is volt a katonákhoz vagy a katonai újságírókhoz képest, hogy engem mindenféle jogszabályok és belső visszatartó erők (biztos nem így mondják szépen) nem korlátoznak. Nem a HM/MH komplexumban dolgozom, szóval ha valami kijavíthatatlan hibát vétenék, az sem kerülnek az állásomba. Persze azért igyekszek nem véteni hibát, korrekt maradni.
Mindig mikor belekapok ezekbe a régi a fotókba, eszembe jut, hogy miért is nem rakom fel? Hát nincs időm és nem akarom csak úgy kontextus nélkül felhajigálni őket. Úgyhogy szinte mindig győz a lustaság. De most kivételt teszek. Az alábbi képek 2011-ben készültek, amikor még működött a PRT, a Mazarba érkeztünk, Pul-i Khumriba mentünk, megnéztük a PRT-t és a OMLT, majd Kabulba mentünk. Onnan repültünk vissza Mazarba, majd haza. Ez az egyik legérdekesebb utam volt, utazás, hozzáférés és látvány szempontjából is. Az egyik legérdekesebb tanulmányomat is ennek az útnak köszönhetem, amelyet – nyilván - a magyar hadtudomány egyik rejtett gyöngyszemének tartok, olyannak, amilhez hasonlót senki nem írt az elmúlt a rendszerváltás óta. Kell az önbizalom és magabiztosság :)
Na jó, nézzük a képeket. Az út alatt adta Magyarország a kabuli repülőtér vezető nemzeti beosztását (vagy valami hasonló), úgyhogy miután tisztáztuk a katonákkal, hogy minket minden érdekel (ez egy állandó visszatérő poén: elmegy a civil kutató katonákat nézni, akik a terepen mindig alul informáltak és defenzívek, hogy mit keres itt egy civil. Aztán némi beszélgetés után realizálják a helyzetet, és néha csodákra is képesek lesznek), körbeautózhattuk a repteret és egészen sajátos látószögből fotózhattunk. Asszem ezek a francia légierő Tigerjei voltak.
Ezek itt random civil és katonai gépek. Egy kanadai C-130-as
Egy különleges Blackhawk
Egy civil An-32-es
Egy civil AN-26B
Szerintem ez az afgán légierő egyik C-27Aja, ami azért meglepő, mert ez az amerikai segélyprogram egyik legnagyobb kudarca volt, a gépek sosem álltak rendszerbe (de ezek szerint repültek azért velük)
Egy katonákat szállító kanadai kontraktor talán Bell 142essel?
Egy német C-160 Transall
A már említett Blackhawk, de melyik alváltozat?
Az afgán légierő helikopterei
És C-27esei
Egy beérkező Mi-8as, nem ENSZ-es, mert azokra rá van írva, egy "sima" kontraktor.
Ez a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) Afganisztánon belüli shuttle járata. Utaztam ilyennel még 2006-ban Mazar és Kabul között, szerintem egy Beechcraft 1900-as.
Mi-8T, még én is le tudom olvasni, elég viseltes darabnak tűnt, ahogy nekigurulásból felszállt ez a helyi darab.
Egy beérkező Mi-8MTV-1-es
Egy elrugaszkodó An-32-es, nem tudok rájönni milyen társaságé volt.
Categories: Biztonságpolitika
Parlement européen: Macron ne marche plus seul
Emmanuel Macron a lancé sa campagne en vue des élections européennes de mai 2019, mardi 16 avril, à Strasbourg, en répondant durant 3h30 aux questions des députés européens. Ce n’est pas un hasard si le Président de la République a choisi cette date pour honorer l’invitation que lui a adressé, au lendemain de son élection, Antonio Tajiani, le président du Parlement européen, comme il l’a reconnu: « ce moment » est « particulier », car « c’est celui qui nous sépare des élections européennes à venir, où nous aurons à faire vivre nos combats pour les idéaux qui nous ont faits ». Très combatif, il a donc proclamé qu’il n’avait renoncé à aucun de ses projets de réformes de l’Union énoncés lors de son discours de la Sorbonne de septembre dernier, même s’ils sont pour l’instant enlisés.
Macron choisit le débat
Surtout il a fait le déplacement de Strasbourg pour se positionner dans la réorganisation de l’échiquier politique européen qui s’annonce, En Marche n’ayant aucune existence au niveau européen, faute d’élus et faute d’appartenir à l’une des grandes familles politiques. Pour préparer son déplacement, il a reçu à Paris, la semaine dernière, les patrons des groupes politiques non eurosceptiques de l’europarlement... Sauf Guy Verhofstadt, le très fédéraliste patron du groupe libéral, victime collatéral des bombardements en Syrie: lui qui lui coure après depuis un an devra encore patienter…
« Je lui ai proposé deux formats pour son intervention », m’a expliqué Antonio Tajiani : « soit un discours sans question comme le font les chefs d’Etat et les rois, soit un débat avec les eurodéputés, un exercice auquel sont davantage habitués les chefs de gouvernement. C’est lui qui a choisi le second format qui est inédit pour un chef d’Etat français ». Et cela lui a réussi, Emmanuel Macron n’étant jamais aussi bon que dans l’échange musclé comme il l’a montré lors du débat de second tour face à Marine Le Pen ou lors de son entretien avec Jean-Jacques Bourdin et Edwy Plenel. Il a d’ailleurs regretté de ne pas pouvoir le faire en France, Constitution oblige.
Enfoncer un coin dans le PPE
Dans son discours introductif, Emmanuel Macron a d’emblée voulu enfoncer un coin au sein du PPE (conservateurs européens), le principal groupe politique du Parlement, qui accueille sur ses bancs des partis qui sont plus proches de l’extrême droite que des valeurs de la démocratie-chrétienne des origines. Sans jamais citer le Fisdesz du Hongrois Viktor Orban ou les partis conservateurs alliés à l’extrême droite, à l’image des Autrichiens, il a mis en garde contre la réapparition d’une « forme de guerre civile européenne », « où nos différences, parfois nos égoïsmes nationaux paraissent plus importants que ce qui nous unit face au reste du monde », où « la fascination illibérale grandit chaque jour ». « Je ne veux pas laisser s’installer cette illusion mortifère qui, ne l’oublions jamais, ici moins qu’ailleurs, a précipité notre continent vers le gouffre. L’illusion du pouvoir fort, du nationalisme, de l’abandon des libertés. Et je récuse cette idée qui gagne même l’Europe que la démocratie serait condamnée à l’impuissance. Face à l’autoritarisme qui partout nous entoure, la réponse n’est pas la démocratie autoritaire mais l’autorité de la démocratie ». Pour Macron, « la démocratie européenne, je le crois très profondément, est notre meilleure chance. La pire des erreurs serait d’abandonner notre modèle, j’ose dire notre identité ».
S’il a abandonné l’idée, fantasmagorique, de détacher la CDU du PPE, le principal vecteur d’influence allemande au sein de l’Union, il n’a manifestement pas renoncé à affaiblir ce regroupement des conservateurs européens soit en le poussant à faire le ménage dans ses rangs, soit en détachant les partis les plus mal à l’aise avec amitiés malsaines, à l’image d’une partie des Républicains progressistes (et non de l’UDI comme écrit par erreur) ou de la Nouvelle Démocratie grecque tentée de moderniser son image. Un tel éclatement du PPE, encore improbable il y a six mois, a pris davantage de consistance avec sa droitisation menée tambour battant par l’Allemand Manfred Weber, membre de la très conservatrice CSU bavaroise, secondé par le très réactionnaire Partido Popular espagnol. Sentant le danger, des caciques du PPE ont proposé à En Marche de les rejoindre, ce qui serait évidemment un suicide pour Macron et pas seulement à cause de sa dérive droitière: aujourd’hui, ce groupe est la principale force de blocage des réformes européennes…
Un groupe autour d’En Marche
Le second groupe, « socialiste et démocrates » (S&D), est d’ores et déjà en lambeau après les élections allemandes et italiennes. Le parti démocrate italien semblait prêt à rejoindre En Marche, peu soucieux de rester dans le même groupe que le PSOE espagnol qui soutient, pour cause de crise catalane, Jean-Claude Juncker, le président PPE de la Commission, et son âme damnée et secrétaire général, l’Allemand du PPE Martin Selmayr, accusés d’avoir fait le jeu des démagogues en Italie par leur politique migratoire. Mais, pressés par leurs partenaires sociaux-démocrates, ils hésitent à franchir le pas. Ce qui risque de leur coûter cher, le Mouvement Cinq étoiles (M5S), qui a gagné les élections générales et est déjà donné vainqueur des prochaines européennes, ayant fait des offres de services à Macron en faisant valoir qu’il était sur la même longueur d’ondes sur les questions européennes…
L’Allemand Udo Bullman, le patron du groupe socialiste et démocrate (S&D), en lançant à Macron, « avec qui allez-vous travailler » a paru totalement déphasé et en retard d’un train. Car En Marche devrait agréger autour de lui, outre M5S ou les Démocrates, Ciudadanos, le parti qui caracole en tête des sondages en Espagne, trois quart du groupe libéral de Guy Verhofstadt, peut-être les Verts allemands et une partie du PPE. En Marche n’exclut même plus de devenir le premier groupe du Parlement, un pari qui paraissait fou il y a quelques mois encore. Macron, encore une fois, est servi par la chance: affaiblissement des chrétiens-démocrates allemands, crise catalane, effondrement des Démocrates italiens et normalisation du M5S, autant d’évènements qui ont rebattu les cartes européennes.
Macron ne renonce à rien
Macron a profité de ces grandes manoeuvres pour envoyer un signal de fermeté à Angela Merkel, la chancelière allemande, dont le parti semble toujours aussi peu allant dès qu’il s’agit de réformer l’Union et surtout la zone euro. Le socialiste Udo Bullman a d’ailleurs reconnu que « de petits Schäuble (du nom de l’ancien ministre des Finances) ont commencé à se positionner au Bundestag pour empêcher toute réforme de l’Union ». Macron n’a donc laissé aucun doute sur sa détermination de tout changer: la zone euro, avec un budget propre, une union bancaire, un ministre des finances et un parlement dédié. Le budget à 27 dont les dépenses devraient être conditionnés à des critères de convergence fiscale et sociale.
Les institutions en rejetant tout élargissement aux Balkans, comme le veulent Berlin et la Commission,: « on ne va continuer à cavaler sans réformes institutionnelles ». « Ce n’est pas le peuple qui a abandonné l’idée européenne, c’est la trahison des clercs qui la menace », a taclé le chef de l’Etat. « Il faut entendre la colère des peuples d’Europe. Nous ne pouvons pas aujourd’hui faire comme hier, c’est-à-dire refuser de parler d’Europe, répartir les places et accuser Bruxelles ou Strasbourg de tous les maux ». Macron veut donc répéter son succès hexagonal en faisant table rase de « l’ancienne Europe »… On aurait tort de le sous-estimer.
Photo: REUTERS/Vincent Kessler
N.B.: version longue et modifiée de mon article paru dans Libération du 18 avril.
Categories: Union européenne
Adaobi Tricia Nwaubani on the teenager fighting school bus sex pests
How one girl started an app to stop harassment of students on the commute to school in Tanzania.
Categories: Africa
Adaobi Tricia Nwaubani on the teenager fighting school bus sex pests
How one girl started an app to stop harassment of students on the commute to school in Tanzania.
Categories: Africa
Kim Jong-un, nouvel acteur du troisième âge nucléaire
Pierre Vandier est amiral, mais pas que... Dans un livre qui tombe a pic, il decrit les nouvelles conditions de la dissuasion nucleaire. Bien vu !
Categories: Défense
Kim Jong-un, nouvel acteur du troisième âge nucléaire
Pierre Vandier est amiral, mais pas que... Dans un livre qui tombe a pic, il decrit les nouvelles conditions de la dissuasion nucleaire. Bien vu !
Categories: Défense
Az áldozatok fizetik a háborús bűnösök zsebpénzét
Megdöbbentő cinizmusra vall a boszniai Szerb Köztársaság kormányának újabb döntése, amivel jóváhagyott egyszeri 10 ezer eurós támogatást személyes kiadásokra Radovan Karadžić és Ratko Mladić részére. A délszláv háború két legaljasabbjáról van szó, akiknek kezéhez ezrek vére tapad. Közpénzzel támogatják őket, közte olyanok pénzével, akik a rémtettek túlélői, az áldozatok hozzátartozói.
Radovan Karadžić
A Szerb Köztársaság kormánya 2013-2017 között 80 ezer euróval segítette a hágai börtönlakókat. Hogy pontosan kiket, azt személyiségi jogokra hivatkozva nem adták ki, ami meglehetősen furcsa, mivel közpénzről van szó. Az idei támogatottak kiléte nem titok, mivel ketten vannak nem jogerősen elítéltek, és a Hágai Törvényszékkel lévő megállapodás szerint pénzbeni támogatást azok a vádlottak kaphatnak, akiknek ügyében még nem született jogerős ítélet.
Radovan Karadžićot elsőfokon népirtásért, a civil lakosság elüldözéséért 40 év börtönre, míg Ratko Mladićot népirtásért, csoportosan elkövetett gyilkosságért, üldözésért, civil lakosok terrorizálásáért, túszejtésért életfogytiglanra ítéltek.
Nekik folyósít „zsebpénzt” az a kormány, amelyik az utóbbi években a költségvetésből 200 ezer eurót fordított olyan projektekre, amiknek a célja bemutatni, hogy Srebrenicában nem történt népirtás. „Tehát azoknak a pénzét, akik túlélték a népirtást, akik elvesztették szeretteiket, arra használják, hogy megmutassák a világnak, hogy ez nem történt meg velük” –mondta a boszniai egykori fogvatartottak szövetségének elnöke. Mindeközben az egykori fogvatartottak kártérítési, sérelemdíj igényeit elévültnek nyilvánítják és még a bírósági költségeket is velük fizettetik meg.
Ratko Mladić
A hágai elítélteknek havi maximum 1500 eurót lehet utalni, és számlájukon nem lehet több 5000 eurónál. A pénz a börtönben személyes kiadásaik fedezésére szolgál, például telefonra, a kantinban vásárlásra, újságra. Hogy mire költik, azt a börtönszemélyzet ellenőrizheti.
Nem ebből kell fedezniük a védelmi költségeket, az a hágai törvényszéket terheli. A legtöbb támogatást Mladić ügyvédeinek, és az őket segítő nyolc tanácsadónak fizették ki, a bizonyítási eljárás végéig 1.945.500 eurót.
Szerb Köztársaság mellett Szerbia is támogatja anyagilag Mladićot, nem is kevéssel. Az elsőfokú ítéletet megelőzően neki személyesen 11.400 eurót, míg a családtagjainak látogatásokra és egyéb kiadásokra további 41.800 eurót fizettek. Havi rendszerességgel fizetik a repülőjegyeket és a hágai tartózkodás költségeit.
A szerbiai költségvetésből 2004-2013 között 1,7 millió euró közpénzt juttattak 18 háborús bűntettekkel vádolt magasrangú katonai vezetőnek, köztük Ratko Mladicnak személyes kiadásokra és orvosi ellátásra, valamint a családok utazási költségeinek fedezésére.
A hágai vádlottaknak más forrásaik is vannak. A Szerb Köztársaságban is és Szerbiában is különféle szervezetek, egyesületek, alapítványok gyűjtenek nekik. Nem nyilvános, hogy mennyi pénzről van szó, de itt legalább az adakozók a saját pénzüket ajánlják fel.
Scheveningeni börtön és Ratko Mladić
A Boszniai Föderációban a másik két entitás nem ad semmilyen támogatást a bosnyák és a horvát elítélteknek, nem így Horvátország. Egy vizsgálat szerint Horvátország költött a legtöbb költségvetési forrást hágai vádlottakra – 28 millió eurót három emberre. Macedónia 9,5 millió eurót költött két vádlottra.
Újságírók kutatásai eredményeként lehet tudni, hogy a horvát kormány közel 52 millió kunát (kb. 7 millió eurót) költött Tihomir Blaškić védelmére, míg a három tábornok - Ante Gotovina, Ivan Čermak és Mladen Markač – védelmére 28 millió eurót fizettek ki. Nem ismert annak a szerződésnek a tartalma, amit a kormány az elsőfokú ítélet kihirdetését követően kötött az amerikai Patton Boggs ügyvédi irodával Gotovina és Markač tábornokok védelmére. A Gong nevű civil szervezet kérte az adatok nyilvánosságra hozatalát, amit azzal utasítottak el, hogy a közzététel veszélybe sodorhatja a létfontosságú állami érdekeket. A szerződés azonban az amerikai igazságügyminisztérium honlapján hozzáférhető, e szerint Horvátország kötelezettséget vállalt arra, hogy az ügyvédi irodának havi 60 ezer dollárt fizet legkevesebb egy évig, de ha kell, akkor tovább is.
Ante Gotovina és Mladen Markač
Horvátországban a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítőkről szóló törvény szerint lehetőség van arra, hogy a tagjainak jogi segítséget nyújtsanak büntető esetekben is. A háború védőinek jogállásáról szóló törvény kiterjed a családtagoknak nyújtható segítségre is. A törvény azt nem írja elő, hogy jogerős elítélő döntés esetén a nyújtott támogatást vissza kellene fizetni.
A „Horvátországi fiatalok az emberi jogokért” kezdeményezés tagjai azt állítják, hogy nincs részletes és átfogó jelentés arra vonatkozóan, hogy a kormány mekkora költségvetési forrásokat fordított erre a célra.
Koszovó 2013-tól nem nyújtott semmilyen segítséget hat háborús bűnökkel gyanúsított számára, kivéve azt a 16.750 eurót, amibe a szabadon engedésükre szervezett fogadás került. Összegyűlt azonban több mint 1,5 millió euró a Koszovói Felszabadítási Hadsereg két egykori vezetője, a jelenlegi miniszterelnök Ramus Haradinaj és Fatmir Limaj miniszterelnök-helyettes részére, minden eshetőségre számítva.
fotó: afp/getty images
Categories: Nyugat-Balkán
Felragyogóban a szolnoki Sarkcsillag
Nemrég a V4sight SOF-gyakorlat látogatói napján az új kézifegyverek mellett bemutatták a MH 2. VBÁKRD új, az Egyesült Államokból beszerzett különleges könnyű terepjáróit. Az amerikai Polaris Defense MRZR-4-ekre ezen a héten a gyártó és hazai szakemberek részvételével tartottak kiképzési foglalkozásokat a személyi állomány számára a szolnoki crosspályán.
A gyári új homokszínű technika gyorsan megkapta közép-európai sárbevonatát.
Ez a kép is tanúsítja, hogy a LégierőBloggernek miért kell ezzel a technikával foglalkoznia :-) Egyébként meg a légimozgékonyságú (belső térben és külső függesztéssel helikopteren) és légideszant műveletekhez (teherenyővel való célbajuttatás rámpás szállítógépről) való passzolása miatt indokolt.
A különlegesek traktor- és teherautóabroncsokon pedzegették a leküzdhető lépcsőmagasságot.
Mély sárban küzd az MRZR. Mondani sem kell, hogy ide nem a díszegyenruhát kell felvenni, a maszk és a szemüveg pedig az anonimitás megőrzése mellett is bír jelentőséggel.
Fölfelé az egyik dombon...
...lefelé egy másikról.
Érdekes csíkozatot rajzol a napfény a rácsszerkezeten keresztül a felvert porba.
Gyülekező az újabb feladat előtt. Az egytucatnyi beszerzett mennyiségből kilenc vett részt a mai kiképzési rendezvényen.
Ez már az "erdei" pálya, ahol többször háromkerekűvé vedlett át a jószág. Egyébként a tervezésnél szempont volt, hogy az MRZR egy kerekének tényleges elvesztése esetén (természetesen a megfelelő súlypont-áthelyezéssel) menetképes maradjon.
A meredek oldalú, kis dombok felvetik a felülés kérdését, de a jármű tömege és kialakítása miatt egy kis hintáztatással, súlypont-áthelyezéssel kihúzható szorult helyzetéből.
Welcome to the jungle :-)
Zord
Categories: Biztonságpolitika
Tagesordnungsentwurf - Mittwoch, 25. April 2018 - Donnerstag, 26. April 2018 - PE 620.995v01-00 - Unterausschuss für Sicherheit und Verteidigung
Quelle : © Europäische Union, 2018 - EP
Categories: Europäische Union
MCIS slides on regional security in the Middle East and North Africa
Today’s installment of MCIS slides comes courtesy of Sam Charap, who attended the breakout session on regional security in the MENA region. The panel was led off by Lt. General Stanislav Gadzhimagomedov, the Deputy Chief of the Main Operational Directorate of the Russian General Staff. Unfortunately, the Russian MOD has not made available speech texts or video of the breakout sessions. (I’ll have a report on Monday on the other breakout session on soft power, which I attended.)
Categories: Defense`s Feeds, Russia & CIS
GRIPENEK A KARAKAL MŰVELETBEN
A svéd parlament 2011. április 1-én hozott döntést a légierő bevetéséről a Líbia felett végrehajtott, NATO vezette Unified Protector műveletben. Svéd vadászpilóták ezt megelőzően 1961 és 1963 között vettek részt éles bevetésen, amikor J29 Tunnannal repültek Kongóban, az ENSZ békefenntartó műveletének keretében.
A parlamenti döntés értelmében a svédek nyolc JAS 39C Gripent, egy Tp 84/T tanker Herculest és egy S102 Korpen (Gulfstream IV) SIGINT-gépet vezényeltek Szicíliába, az amerikai haditengerészet Sigonella támaszpontjára. A svéd részvétel a Karakal művelet nevet kapta. A líbiai műveletekhez Sigonellát használta Dánia, az Egyesült Arab Emirátusok és Törökország légiereje is. Bár a bázis olasz területen van és a svéd kontingens az olasz szektorban kapott elhelyezést, a vendéglátók az amerikaiak voltak.
Eredetileg a 130 fős kontingens szinte valamennyi tagja az Északi Harccsoport Expedíciós Repülőezredéhez (Nordic Battle Group – Expeditionary Air Wing) tartozott, amely folyamatosan készen állt arra, hogy tíz napon belül bárhol a világon bevethessék. A líbiai művelethez azonban egy teljesen új egységet állítottak össze FL 01 (Flyginsats Libyen 01) néven, amelyhez elsősorban a Ronneby melletti F17-es ezredtől vezényelték át a szükséges állományt. A legtapasztaltabb svéd hajózókról volt szó, akik a megelőző évben számos nemzetközi gyakorlaton vettek részt, továbbá volt már tapasztalatuk az SPK 39-es felderítő konténer használatában.
A műszakiak készletei konténerekbe csomagolva álltak készen az áttelepülésre. A konténereket úgy állították sorrendbe, hogy először azok érkezzenek Sigonellára, amelyek tartalmára először lesz szükség. Minden ugyanúgy zajlott, mintha a gépek egy újabb többhetes gyakorlatra indulnának. A Hercules személyzeteknek sem okozott gondot a gyors felkészülés és helyismerettel is rendelkeztek, mert február és március folyamán többször repültek Líbiába humanitárius és evakuálási feladattal.
A Magyarország érintésével délre induló gépek felszállásakor még nem volt meg az olasz jóváhagyás Sigonella használatára. Az olaszok nem könnyítették meg a svédek dolgát és az amerikaiak határozott fellépésére is szükség volt ahhoz, hogy a Gripeneknek legyen hova települniük. A parlamenti döntés után 23 órával az első Gripen megérkezett Sigonellára és néhány napon belül a teljes kontingens áttelepült.
Megérkezik az egyik áttelepülő Gripen.
Az első éles bevetésre várni kellett és ez a várakozás nem szerepelt a kontingens tervei között. A Gripenekbe a JP-8-as kerozin kellett volna, Sigonellán – amely alapvetően tengerészeti légibázis és elsősorban a U.S. Navy repülőgépeit szolgálja ki - csak a JP-5-ös volt elérhető. (Magasabb lobbanáspontja miatt az amerikai repülőgép-hordozók fedélzetén üzemelő gépekbe tűzvédelmi okokból a JP-5-öst tankolják.) Meglepő módon ezzel az ismert helyzettel nem számoltak a svédek. A Gripenekhez a kereskedelmi repülésben is használt JET-A1-es jöhetett szóba, de azzal is adódtak gondok. Egyrészt a JET-A1-es nem tartalmaz bizonyos adalékokat, ezért csak rövid ideig használható a Gripenben és egyes ellenőrzéseket is sűrűbben kell elvégezni. A másik gond az volt, hogy a svédeknek nem voltak tartálykocsijaik a helyszínen, márpedig a JET-A1-est a szomszédos Catania nemzetközi repülőteréről kellett volna átszállítani. Rövid fejtörés után az a megoldás született, hogy tartálykocsik híján a kontingens Herculese más bázisokra átrepülve JP-8-ast vételez, amit azután áttöltenek a Gripenekbe. Ezzel egy időben megszervezték egy tartálykocsi-konvoj lejutását Svédországból Szicíliába. Később ezek a tankerek ingáztak Sigonella és Catania között, tartályaikban a JET-A1-es kerozinnal, amelyhez a szintén leszállított adagolóberendezés keverte a szükséges adalékokat.
Egy vadászfeladatú Gripen tölt a Herculesből.
A probléma megoldását követően, április 7-én kezdődhetett a svédek líbiai akciója. Az FL 01 megbízatása június 26-ig szólt, feladataikat a NATO adta ki. Öt svéd tiszt dolgozott az észak-olaszországi Poggio Renaticóban lévő műveleti központban (CAOC 5), amelynek akkoriban magyar parancsnok-helyettese volt. További négy svéd tiszt a nápolyi parancsnokságon (Allied Joint Force Command) dolgozott. Itt volt az a tiszt is, aki a svéd kontingens számára betervezett feladatokat jóváhagyhatta illetve letilthatta. A svéd parlamenti döntés értelmében a Gripenek csak felderítő és vadász feladatokat hajthattak végre, földi célpontot nem támadhattak.
A feladatok tervezése 72 órával a tervezett végrehajtás előtt kezdődött, a harcparancsot (ATO - Air Tasking Order) 24 órával, de legkésőbb 12 órával a bevetés előtt adták ki. A Gripenek a repülési tilalmi zóna ellenőrzését végezték és harcászati felderítést hajtottak végre. Fegyverzetük a betöltött gépágyú mellett a szárnyvégeken az IRIS-T, a szárnyak alatti külső tartókon az AIM-120 AMRAAM légiharc-rakéta volt. A gépek a szárnyak belső tartóin két póttartályt hordoztak. A törzs alá a vadászfeladatú gépeken szintén egy póttartály került, a felderítőknek pedig az SPK 39-es felderítő konténer. A jobb szívócsatorna alá minden esetben a Litening III célfelderítő és célmegjelölő konténert függesztették.
A KC-10-es a hajlékony és a merev csöves rendszert igénylő gépeket egyaránt képes kiszolgálni.
Egy átlagosnak mondható napon a bevetés tervezése nyolc órával az első gép felszállása előtt kezdődött, a személyzet a felszállás előtt öt órával kezdte meg a közvetlen felkészülést. Később ez az idő az egyre gyarapodó tapasztalatoknak köszönhetően három órára csökkent. A bevetésre kijelölt hajózók számára a felszállás előtt két órával kezdődött az eligazítás, és 30 perccel indítás előtt érkeztek ki a gépekhez.
A svédek minden esetben egy felderítő és egy biztosító vadász összetételű géppárral repültek, a géppár vezére a felderítő volt. Felszállás után Máltát elhagyva felvették a kapcsolatot az AWACS-szel, majd a legfrissebb információk vétele közben továbbrepültek a számukra kijelölt térségbe, ahol hatezer méter felett repülve kezdték meg feladatuk végrehajtását, a líbiai partvonal közelében kijelölt célpontokra végrehajtott felderítést. Amíg az SPK 39-es konténer kamerái dolgoztak, addig a pilóta a Liteninggel lehetséges célokat kereshetett és más, levegőben lévő gépeket ellenőrzött. Az átlagosan 2,5-3 óra időtartamú bevetéseken egy-két alkalommal kellett utántölteni a Gripeneket, attól függően, hogy a feladat változott-e a levegőben, a kijelölt célok felderítése után adódott-e azonnali felderítési igény.
A légi utántöltések hibátlanul zajlottak, a Gripen-Hercules páros együttműködése zökkenőmentes volt, azonban a tankernek rövidesen haza kellett települnie. Ennek oka egyrészt egy időszakos karbantartás volt és az, hogy az otthoni és a későbbi váltó személyzetek légi utántöltő képzését is végrehajthassák, illetve a már meglévő jártasságot rendszeres töltésekkel fenntarthassák. A Tp 84-es hazatelepülését az is lehetővé tette, hogy a JAS 39-esek töltőcsövénél még a líbiai művelet előtt jelentkezett műszaki problémát a svédek kijavították, így a típus megkapta az engedélyt, hogy a francia C-135FR és az amerikai KC-135R tankerekből korlátozás nélkül tankolhasson. Korlátozással a USAF KC-10 Extenderéből is szippanthattak a svéd Gripenek. Mivel a saját tanker hazarepült, az ATO-ban megjelölték, hogy melyik tanker szállít a Gripenhez megfelelő üzemanyagot. A Hercules egyébként extra munkát adott a svéd műszakiaknak azzal, hogy az egyik hajtóművét cserélni kellett.
A bevetésekről készült első jelentés egy órával a leszállás után készült el és került a felsőbb parancsnoksághoz, a végső jelentés és a kiértékelt felderítési adatok pedig négy órával a leszállás után. A műszakiak a gépek előkészítése mellett az esetleges meghibásodásokkal és az időszakos ellenőrzésekkel foglalkoztak. A kontingens elektromos szükségletét a reptértől független saját energiaforrás biztosította és felállítottak egy mobil sátrat is, amelybe karbantartás céljából befért egy Gripen is. A műszakiak számára szakmai szempontból szinte mindegy, hogy saját vagy műveleti repülőtérről indulnak a gépek, a feladatokat ugyanúgy kell elvégezni. Ami nagy különbség, hogy a műveleti területen nincs alkatrészhiány. Amíg otthon belefér a várakozás egy-egy alkatrészre vagy berendezésre, addig a telepített kontingensnél nem.
Felderítő konténer érkezik a Gripenhez.
Időközben egy-egy Gripent hazarepültek, helyükre újak érkeztek, de az FL 01-et június 27-én váltó és a teljes műveleti képességet július 7-én elérő FL 02 már csak öt géppel folytatta a Karakal műveletet. Az első váltás személyi állománya végig Sigonellán volt, a későbbiekben több okból is rövidebb időszakot terveztek a svédek. Egyrészt a pszichés terhelés nagy volt, mert a műveletek a legmagasabb rizikófaktor-besorolást kapták még akkor is, ha Líbia nem volt összehasonlítható pl. Irakkal. Másrészt a főként felderítő bevetéseket teljesítő pilóták elveszítik jártasságukat az egyéb feladatokban. Műveleti területen nincs gyakorlórepülés, ezért a földi célok elleni vagy közel-légiharc feladatoknál megszerzett gyakorlat kopik. Ezt a jelenséget más légierők is megtapasztalták, ezért viszonylag sűrűn váltották az állományt és a hazatérő pilóták otthon gyorsan helyreállíthatták jártasságukat.
A második váltáshoz már mindhárom Gripen ezredtől, a már említett F17-estől, az F7-estől (Satenas) és az F21-estől (Lulea) egyaránt érkeztek hajózók. Ekkor már olyan pilóták is repültek, akik éppen csak megkapták a jogosítást az SPK 39-essel való repülésre és ezért a tapasztalatuk is minimális volt felderítő konténer használatában.
Az, hogy az FL 02 már csak öt géppel repült, mit sem változtatott a műveleti tempón és persze a műszakiak élete sem lett könnyebb. (Ráadásul megszokott feladataik mellett az egyik éjszaka hajtóművet cseréltek egy Gripenen.) A nyár második felében már a svéd gépek szolgáltatták a felderítő felvételek egyharmadát, és már nem csak a partvidék közelében dolgoztak. Azzal, hogy lehetővé vált a Líbia feletti tankolás, a gépek mélyen berepülhettek az ország fölé is, kiterjesztve a felderítést.
Sz-75 Volhov (SA-2) tüzelőállás a felderítő konténer felvételén.
Légvédelmi kiképző objektum.
A megjelölt járművek ZSZU-23-4 Silka önjáró légvédelmi gépágyúk.
A svéd részvétel 2011. október 24-ig folytatódott, az FL 02 akkor repülte utolsó feladatát. A Karakal művelet 570 bevetéssel és 1770 repült órával zárult. A Unified Protector / Karakal műveletben szerzett tapasztalatokból magyar és cseh üzemeltetők is profitálhattak, Kecskemétről és Cáslavból egy-egy pilóta és műszaki tanulmányozhatta a svédek munkáját.
* * *
Fotó: Försvarsmakten / FL 01, FL 02
Categories: Biztonságpolitika
GRIPENEK A KARAKAL MŰVELETBEN
A svéd parlament 2011. április 1-én hozott döntést a légierő bevetéséről a Líbia felett végrehajtott, NATO vezette Unified Protector műveletben. Svéd vadászpilóták ezt megelőzően 1961 és 1963 között vettek részt éles bevetésen, amikor J29 Tunnannal repültek Kongóban, az ENSZ békefenntartó műveletének keretében.
A parlamenti döntés értelmében a svédek nyolc JAS 39C Gripent, egy Tp 84/T tanker Herculest és egy S102 Korpen (Gulfstream IV) SIGINT-gépet vezényeltek Szicíliába, az amerikai haditengerészet Sigonella támaszpontjára. A svéd részvétel a Karakal művelet nevet kapta. A líbiai műveletekhez Sigonellát használta Dánia, az Egyesült Arab Emirátusok és Törökország légiereje is. Bár a bázis olasz területen van és a svéd kontingens az olasz szektorban kapott elhelyezést, a vendéglátók az amerikaiak voltak.
Eredetileg a 130 fős kontingens szinte valamennyi tagja az Északi Harccsoport Expedíciós Repülőezredéhez (Nordic Battle Group – Expeditionary Air Wing) tartozott, amely folyamatosan készen állt arra, hogy tíz napon belül bárhol a világon bevethessék. A líbiai művelethez azonban egy teljesen új egységet állítottak össze FL 01 (Flyginsats Libyen 01) néven, amelyhez elsősorban a Ronneby melletti F17-es ezredtől vezényelték át a szükséges állományt. A legtapasztaltabb svéd hajózókról volt szó, akik a megelőző évben számos nemzetközi gyakorlaton vettek részt, továbbá volt már tapasztalatuk az SPK 39-es felderítő konténer használatában.
A műszakiak készletei konténerekbe csomagolva álltak készen az áttelepülésre. A konténereket úgy állították sorrendbe, hogy először azok érkezzenek Sigonellára, amelyek tartalmára először lesz szükség. Minden ugyanúgy zajlott, mintha a gépek egy újabb többhetes gyakorlatra indulnának. A Hercules személyzeteknek sem okozott gondot a gyors felkészülés és helyismerettel is rendelkeztek, mert február és március folyamán többször repültek Líbiába humanitárius és evakuálási feladattal.
A Magyarország érintésével délre induló gépek felszállásakor még nem volt meg az olasz jóváhagyás Sigonella használatára. Az olaszok nem könnyítették meg a svédek dolgát és az amerikaiak határozott fellépésére is szükség volt ahhoz, hogy a Gripeneknek legyen hova települniük. A parlamenti döntés után 23 órával az első Gripen megérkezett Sigonellára és néhány napon belül a teljes kontingens áttelepült.
Megérkezik az egyik áttelepülő Gripen.
Az első éles bevetésre várni kellett és ez a várakozás nem szerepelt a kontingens tervei között. A Gripenekbe a JP-8-as kerozin kellett volna, Sigonellán – amely alapvetően tengerészeti légibázis és elsősorban a U.S. Navy repülőgépeit szolgálja ki - csak a JP-5-ös volt elérhető. (Magasabb lobbanáspontja miatt az amerikai repülőgép-hordozók fedélzetén üzemelő gépekbe tűzvédelmi okokból a JP-5-öst tankolják.) Meglepő módon ezzel az ismert helyzettel nem számoltak a svédek. A Gripenekhez a kereskedelmi repülésben is használt JET-A1-es jöhetett szóba, de azzal is adódtak gondok. Egyrészt a JET-A1-es nem tartalmaz bizonyos adalékokat, ezért csak rövid ideig használható a Gripenben és egyes ellenőrzéseket is sűrűbben kell elvégezni. A másik gond az volt, hogy a svédeknek nem voltak tartálykocsijaik a helyszínen, márpedig a JET-A1-est a szomszédos Catania nemzetközi repülőteréről kellett volna átszállítani. Rövid fejtörés után az a megoldás született, hogy tartálykocsik híján a kontingens Herculese más bázisokra átrepülve JP-8-ast vételez, amit azután áttöltenek a Gripenekbe. Ezzel egy időben megszervezték egy tartálykocsi-konvoj lejutását Svédországból Szicíliába. Később ezek a tankerek ingáztak Sigonella és Catania között, tartályaikban a JET-A1-es kerozinnal, amelyhez a szintén leszállított adagolóberendezés keverte a szükséges adalékokat.
Egy vadászfeladatú Gripen tölt a Herculesből.
A probléma megoldását követően, április 7-én kezdődhetett a svédek líbiai akciója. Az FL 01 megbízatása június 26-ig szólt, feladataikat a NATO adta ki. Öt svéd tiszt dolgozott az észak-olaszországi Poggio Renaticóban lévő műveleti központban (CAOC 5), amelynek akkoriban magyar parancsnok-helyettese volt. További négy svéd tiszt a nápolyi parancsnokságon (Allied Joint Force Command) dolgozott. Itt volt az a tiszt is, aki a svéd kontingens számára betervezett feladatokat jóváhagyhatta illetve letilthatta. A svéd parlamenti döntés értelmében a Gripenek csak felderítő és vadász feladatokat hajthattak végre, földi célpontot nem támadhattak.
A feladatok tervezése 72 órával a tervezett végrehajtás előtt kezdődött, a harcparancsot (ATO - Air Tasking Order) 24 órával, de legkésőbb 12 órával a bevetés előtt adták ki. A Gripenek a repülési tilalmi zóna ellenőrzését végezték és harcászati felderítést hajtottak végre. Fegyverzetük a betöltött gépágyú mellett a szárnyvégeken az IRIS-T, a szárnyak alatti külső tartókon az AIM-120 AMRAAM légiharc-rakéta volt. A gépek a szárnyak belső tartóin két póttartályt hordoztak. A törzs alá a vadászfeladatú gépeken szintén egy póttartály került, a felderítőknek pedig az SPK 39-es felderítő konténer. A jobb szívócsatorna alá minden esetben a Litening III célfelderítő és célmegjelölő konténert függesztették.
A KC-10-es a hajlékony és a merev csöves rendszert igénylő gépeket egyaránt képes kiszolgálni.
Egy átlagosnak mondható napon a bevetés tervezése nyolc órával az első gép felszállása előtt kezdődött, a személyzet a felszállás előtt öt órával kezdte meg a közvetlen felkészülést. Később ez az idő az egyre gyarapodó tapasztalatoknak köszönhetően három órára csökkent. A bevetésre kijelölt hajózók számára a felszállás előtt két órával kezdődött az eligazítás, és 30 perccel indítás előtt érkeztek ki a gépekhez.
A svédek minden esetben egy felderítő és egy biztosító vadász összetételű géppárral repültek, a géppár vezére a felderítő volt. Felszállás után Máltát elhagyva felvették a kapcsolatot az AWACS-szel, majd a legfrissebb információk vétele közben továbbrepültek a számukra kijelölt térségbe, ahol hatezer méter felett repülve kezdték meg feladatuk végrehajtását, a líbiai partvonal közelében kijelölt célpontokra végrehajtott felderítést. Amíg az SPK 39-es konténer kamerái dolgoztak, addig a pilóta a Liteninggel lehetséges célokat kereshetett és más, levegőben lévő gépeket ellenőrzött. Az átlagosan 2,5-3 óra időtartamú bevetéseken egy-két alkalommal kellett utántölteni a Gripeneket, attól függően, hogy a feladat változott-e a levegőben, a kijelölt célok felderítése után adódott-e azonnali felderítési igény.
A légi utántöltések hibátlanul zajlottak, a Gripen-Hercules páros együttműködése zökkenőmentes volt, azonban a tankernek rövidesen haza kellett települnie. Ennek oka egyrészt egy időszakos karbantartás volt és az, hogy az otthoni és a későbbi váltó személyzetek légi utántöltő képzését is végrehajthassák, illetve a már meglévő jártasságot rendszeres töltésekkel fenntarthassák. A Tp 84-es hazatelepülését az is lehetővé tette, hogy a JAS 39-esek töltőcsövénél még a líbiai művelet előtt jelentkezett műszaki problémát a svédek kijavították, így a típus megkapta az engedélyt, hogy a francia C-135FR és az amerikai KC-135R tankerekből korlátozás nélkül tankolhasson. Korlátozással a USAF KC-10 Extenderéből is szippanthattak a svéd Gripenek. Mivel a saját tanker hazarepült, az ATO-ban megjelölték, hogy melyik tanker szállít a Gripenhez megfelelő üzemanyagot. A Hercules egyébként extra munkát adott a svéd műszakiaknak azzal, hogy az egyik hajtóművét cserélni kellett.
A bevetésekről készült első jelentés egy órával a leszállás után készült el és került a felsőbb parancsnoksághoz, a végső jelentés és a kiértékelt felderítési adatok pedig négy órával a leszállás után. A műszakiak a gépek előkészítése mellett az esetleges meghibásodásokkal és az időszakos ellenőrzésekkel foglalkoztak. A kontingens elektromos szükségletét a reptértől független saját energiaforrás biztosította és felállítottak egy mobil sátrat is, amelybe karbantartás céljából befért egy Gripen is. A műszakiak számára szakmai szempontból szinte mindegy, hogy saját vagy műveleti repülőtérről indulnak a gépek, a feladatokat ugyanúgy kell elvégezni. Ami nagy különbség, hogy a műveleti területen nincs alkatrészhiány. Amíg otthon belefér a várakozás egy-egy alkatrészre vagy berendezésre, addig a telepített kontingensnél nem.
Felderítő konténer érkezik a Gripenhez.
Időközben egy-egy Gripent hazarepültek, helyükre újak érkeztek, de az FL 01-et június 27-én váltó és a teljes műveleti képességet július 7-én elérő FL 02 már csak öt géppel folytatta a Karakal műveletet. Az első váltás személyi állománya végig Sigonellán volt, a későbbiekben több okból is rövidebb időszakot terveztek a svédek. Egyrészt a pszichés terhelés nagy volt, mert a műveletek a legmagasabb rizikófaktor-besorolást kapták még akkor is, ha Líbia nem volt összehasonlítható pl. Irakkal. Másrészt a főként felderítő bevetéseket teljesítő pilóták elveszítik jártasságukat az egyéb feladatokban. Műveleti területen nincs gyakorlórepülés, ezért a földi célok elleni vagy közel-légiharc feladatoknál megszerzett gyakorlat kopik. Ezt a jelenséget más légierők is megtapasztalták, ezért viszonylag sűrűn váltották az állományt és a hazatérő pilóták otthon gyorsan helyreállíthatták jártasságukat.
A második váltáshoz már mindhárom Gripen ezredtől, a már említett F17-estől, az F7-estől (Satenas) és az F21-estől (Lulea) egyaránt érkeztek hajózók. Ekkor már olyan pilóták is repültek, akik éppen csak megkapták a jogosítást az SPK 39-essel való repülésre és ezért a tapasztalatuk is minimális volt felderítő konténer használatában.
Az, hogy az FL 02 már csak öt géppel repült, mit sem változtatott a műveleti tempón és persze a műszakiak élete sem lett könnyebb. (Ráadásul megszokott feladataik mellett az egyik éjszaka hajtóművet cseréltek egy Gripenen.) A nyár második felében már a svéd gépek szolgáltatták a felderítő felvételek egyharmadát, és már nem csak a partvidék közelében dolgoztak. Azzal, hogy lehetővé vált a Líbia feletti tankolás, a gépek mélyen berepülhettek az ország fölé is, kiterjesztve a felderítést.
Sz-75 Volhov (SA-2) tüzelőállás a felderítő konténer felvételén.
Légvédelmi kiképző objektum.
A megjelölt járművek ZSZU-23-4 Silka önjáró légvédelmi gépágyúk.
A svéd részvétel 2011. október 24-ig folytatódott, az FL 02 akkor repülte utolsó feladatát. A Karakal művelet 570 bevetéssel és 1770 repült órával zárult. A Unified Protector / Karakal műveletben szerzett tapasztalatokból magyar és cseh üzemeltetők is profitálhattak, Kecskemétről és Cáslavból egy-egy pilóta és műszaki tanulmányozhatta a svédek munkáját.
* * *
Fotó: Försvarsmakten / FL 01, FL 02
Categories: Biztonságpolitika
To The New York Times, Hamas Isn't Terrorist - It Is "Pragmatic"
Pragmatic: relating to matters of fact or practical affairs often to the exclusion of intellectual or artistic matters : practical as opposed to idealistic.
Merriam-Webster
To be a pragmatist is to be a realist, someone who understands that there are times that one's idealism or ideology has to give way to different means, even if contrary to that ideology, if one is going to achieve a successful end.
And that is what the new philosophy of Hamas is all about - at least that is what The New York Times believes.
This week, David Halbfinger - who took over last year as the new Jerusalem Bureau Chief for The New York Times - reported that Hamas Sees Gaza Protests as Peaceful — and as a ‘Deadly Weapon’. Halbfinger went on to write approvingly of the Gazan riots controlled by the Hamas terrorists:
Its experiment with popular resistance may or may not be wholehearted, but it is indisputably pragmatic. [emphasis added]Pragmatic?
Hamas logo
Now keep in mind that when Halbfinger started his new position, Times International Editor Michael Slackman and Deputy International Editor Greg Winter wrote of him in their announcement of Halbfinger’s appointment that
He has written hard-hitting investigations of corrupt public officials and businessmen, murderous prison guards, law-breaking Hollywood moguls...No one would claim Halbfinger's writing of Hamas to be hard-hitting or as particularly 'investigative' for that matter.
In his article about the riots last week, Halbfinger described the "protest" as "generally nonviolent." He also summed up that a riot replete with throwing stones and Molotov cocktails, tire burning, explosives and attempts to infiltrate the fence separating the rioters from nearby Israeli communities was "for Gazans, even a tentative experiment with nonviolent protest is a significant step" -- even while granting that Hamas "seeks Israel’s destruction, has always advocated armed struggle."
Getting back to Halbfinger's description of Hamas as "pragmatic," a search of the New York Times website for articles containing both the words "Hamas" and "pragmatic" turned up 247 hits - not exactly scientific, but here are some of the articles that came up:
For 2017 three articles come up on the first page or two of results:
New Hamas Charter Would Name ‘Occupiers,’ Not ‘Jews,’ as the Enemy
Ian Fisher and Majd Al Waheidi, March 9, 2017
Hamas, the Palestinian Islamist group that has governed the Gaza Strip for a decade, is drafting a new platform to present a more pragmatic and cooperative face to the world, Hamas officials confirmed on Thursday. [emphasis added]Actually, the Hamas charter did not change, Hamas still vows to destroy Israel and continues to encourage terrorist attacks against civilians. Yet the word "pragmatic" is not used sarcastically.
In Palestinian Power Struggle, Hamas Moderates Talk on Israel
Ian Fisher, May 1, 2017
Fawzi Barhoum, a Hamas spokesman in Gaza, said the group had to move beyond its original charter to achieve its goals. “The document gives us a chance to connect with the outside world,” he said. “To the world, our message is: Hamas is not radical. We are a pragmatic and civilized movement. We do not hate the Jews. We only fight who occupies our lands and kills our people.” [emphasis added]Again, the article does present both sides on the Hamas claim of pragmatism, but the idea is not directly challenged.
Hamas Offer Reflects Pressure From Egypt and Fatah
David M. Halbfinger, September 19, 2017
Mr. Abbas’s quick and positive reply on Monday — he spoke by telephone with Ismail Haniyeh, the Hamas political director, and promised to follow up after returning from the United Nations gathering in New York — prompted some to ask whether renewed Egyptian diplomatic assertiveness and pragmatic new Hamas leadership had managed to turn a page on the long-running rivalry.Here, Halbfinger goes so far as to present Hamas pragmatism as fact, for which there is precedent 11 years earlier:
Pragmatic Hamas Figure Is Likely to Be Next Premier
Greg Myre, February 17, 2006
Hamas plans to nominate Ismail Haniya, viewed as one of its less radical leaders, for prime minister, The Associated Press reported, citing a Hamas official in Damascus.Does anyone today consider Haniya "pragmatic" or a "moderate"?
Ismail Haniya. Source: Haniya
Maybe claims of Hamas pragmatism are the stubborn insistence that the predicted moderation of Hamas upon assuming power is finally beginning to materialize. But if so, it will take more than praising Hamas terrorists as pragmatists.
Mark Twain once described pragmatism like this:
The man who sets out to grab a cat by its tail learns something that will always be useful.Hamas has had several useful lessons after having been repulsed by Israel on multiple occasions and to a degree neutralized, being pressured by Egypt and after having failed to get the international support and recognition that its fellow terrorist group, Hezbollah, has achieved.
No doubt Hamas has learned a lesson, but what The New York Times and Mr. Halbfinger have failed to do when referring to Hamas as pragmatic is to make clear whether Hamas is in fact being pragmatic in its ends - moderating its declared goal of the destruction of Israel - or whether it is merely being pragmatic in the means to achieve that goal.
Over and over, what self-confident journalists call pragmatism in Hamas is what with hindsight is just deception.
But what about The New York Times description of Israel?
When referring to Israel as pragmatic, The New York Times has - on occasion - used the term sarcastically, critical of whether there is a sincere change of heart.
That is especially true when describing Netanyahu:
What Does Netanyahu Really Want?
Gal Beckerman, December 8, 2016 - Review of "The Resistible Rise of Benjamin Netanyahu" by Neill Lochery
Pragmatism doesn’t tell us much. Every successful politician is pragmatic, if this simply means reading and responding to your public. What Lochery fails to explore are the consequences of Bibi’s “pragmatism” in a place like Israel. Because, in practice, pragmatism for Netanyahu means twisting every which way to avoid confronting the problems of the occupation. [emphasis added]Benjamin Netanyahu. Credit: State Department photo/ Public Domain
Netanyahu Names Avigdor Lieberman Israeli Defense Minister as Party Joins Coalition
Isabel Kershner, May 25, 2016
For all of Mr. Lieberman’s bluster, many Israeli analysts predict that he will become more pragmatic once he takes office. [emphasis added]Hamas disproved those who predicted political responsibility would soften their ideology and rhetoric, but that did not stop the pundits who predicted that Lieberman would soften his views.
When Netanyahu won in 2009, there were those who insisted that if pragmatism was not inherent in the newly elected leadership, perhaps it could be chemically induced, especially if Western values could somehow rub off on the Palestinian Arabs:
Netanyahu to Form New Israel Government
Isabel Kershner, February 20, 2009
A broad government joined by the center and left would likely promote a more pragmatic agenda and avoid friction with Israel’s most important ally, the United States...
Ms. Livni has staked her political career on promoting negotiations with the more pragmatic, Western-backed Palestinian leadership for a two-state solution.Tzipi Livni. Public domain
But on the same day:
Netanyahu, Once Hawkish, Now Touts Pragmatism
Ethan Bronner, February 20, 2009
To many here, it is increasingly likely that Mr. Netanyahu’s government will consist exclusively of parties from the right, which oppose a Palestinian state and favor expanding Israeli settlements in the West Bank, making it much harder for him to exercise his pragmatic penchant.Whatever Bronner's feelings about Netanyahu's "pragmatism," the editor who wrote the headline would have nothing of it.
But 11 years earlier, during Netanyahu's first term in office, there was no sarcasm:
Without Joy, Netanyahu Wins Vote to Adopt Peace Agreement
Deborah Sontag, November 18, 1998
The Israeli Parliament approved the American-brokered peace plan today by a significant majority, reflecting the widespread, pragmatic acceptance here of partitioning the Land of Israel. [emphasis added]and a few weeks earlier:
Returning Home, Netanyahu Faces The Real Battle
Deborah Sontag, October 26, 1998
At the airport in Tel Aviv, despite the chilly reception from the settlers, Mr. Netanyahu received not only a formal brass-band welcome but also a genuinely enthusiastic one from Cabinet ministers and from the rank and file of his Likud Party. This suggested that he has successfully moved his political camp onto new ideological terrain where territorial compromise with the Palestinians, long anathema, has been accepted as a pragmatic reality. [emphasis added]Yet there may have always been a wariness of Netanyahu's polemical prowess:
Israel's Likud Passes Torch, Naming Netanyahu Leader
Clyde Haberman, March 26, 1993
No modern politician here has logged more time on American television than Mr. Netanyahu, explaining in idiomatic English Israel's positions on international terrorism and the Persian Gulf war. And no Israeli politician has adopted a more American campaign style, from his crafted sound bites to his cross-country barnstorming by bus.
So successful is he at reducing his pragmatically hawkish opinions to manageable television proportions that some in Likud -- allies as well as foes -- worry that he is prey to accusations that he is not a deep thinker. One task before him now, these Israelis say, is to prove that he is more than glib.
Similarly, Rabin's electoral victory, ending 15 years of Likud governing was a victory for...pragmatism:
Israel's Likud Passes Torch, Naming Netanyahu Leader
Clyde Haberman, June 28, 1992
Forget for a moment about which parties landed on top and which on the bottom in Israel's national election last week. The real winner was pragmatism and the big loser uncompromising ideology. [emphasis added]Haberman went so far as to see
...the complex combination of events behind the upheaval that ended 15 years of Likud governance, threatening that party's stability and dashing the conventional wisdom that Israel's political drift is inexorably rightward.Yitzhak Rabin, Source: Israel Defense Forces. Public domainSo much for that idea.
One can appreciate the frustration of The New York Times.
(Maybe they are the ones who need to be more...pragmatic.)
-----
If you found this post interesting or informative, please it below. Thanks!
Merriam-Webster
To be a pragmatist is to be a realist, someone who understands that there are times that one's idealism or ideology has to give way to different means, even if contrary to that ideology, if one is going to achieve a successful end.
And that is what the new philosophy of Hamas is all about - at least that is what The New York Times believes.
This week, David Halbfinger - who took over last year as the new Jerusalem Bureau Chief for The New York Times - reported that Hamas Sees Gaza Protests as Peaceful — and as a ‘Deadly Weapon’. Halbfinger went on to write approvingly of the Gazan riots controlled by the Hamas terrorists:
Its experiment with popular resistance may or may not be wholehearted, but it is indisputably pragmatic. [emphasis added]Pragmatic?
Hamas logo
Now keep in mind that when Halbfinger started his new position, Times International Editor Michael Slackman and Deputy International Editor Greg Winter wrote of him in their announcement of Halbfinger’s appointment that
He has written hard-hitting investigations of corrupt public officials and businessmen, murderous prison guards, law-breaking Hollywood moguls...No one would claim Halbfinger's writing of Hamas to be hard-hitting or as particularly 'investigative' for that matter.
In his article about the riots last week, Halbfinger described the "protest" as "generally nonviolent." He also summed up that a riot replete with throwing stones and Molotov cocktails, tire burning, explosives and attempts to infiltrate the fence separating the rioters from nearby Israeli communities was "for Gazans, even a tentative experiment with nonviolent protest is a significant step" -- even while granting that Hamas "seeks Israel’s destruction, has always advocated armed struggle."
Getting back to Halbfinger's description of Hamas as "pragmatic," a search of the New York Times website for articles containing both the words "Hamas" and "pragmatic" turned up 247 hits - not exactly scientific, but here are some of the articles that came up:
For 2017 three articles come up on the first page or two of results:
New Hamas Charter Would Name ‘Occupiers,’ Not ‘Jews,’ as the Enemy
Ian Fisher and Majd Al Waheidi, March 9, 2017
Hamas, the Palestinian Islamist group that has governed the Gaza Strip for a decade, is drafting a new platform to present a more pragmatic and cooperative face to the world, Hamas officials confirmed on Thursday. [emphasis added]Actually, the Hamas charter did not change, Hamas still vows to destroy Israel and continues to encourage terrorist attacks against civilians. Yet the word "pragmatic" is not used sarcastically.
In Palestinian Power Struggle, Hamas Moderates Talk on Israel
Ian Fisher, May 1, 2017
Fawzi Barhoum, a Hamas spokesman in Gaza, said the group had to move beyond its original charter to achieve its goals. “The document gives us a chance to connect with the outside world,” he said. “To the world, our message is: Hamas is not radical. We are a pragmatic and civilized movement. We do not hate the Jews. We only fight who occupies our lands and kills our people.” [emphasis added]Again, the article does present both sides on the Hamas claim of pragmatism, but the idea is not directly challenged.
Hamas Offer Reflects Pressure From Egypt and Fatah
David M. Halbfinger, September 19, 2017
Mr. Abbas’s quick and positive reply on Monday — he spoke by telephone with Ismail Haniyeh, the Hamas political director, and promised to follow up after returning from the United Nations gathering in New York — prompted some to ask whether renewed Egyptian diplomatic assertiveness and pragmatic new Hamas leadership had managed to turn a page on the long-running rivalry.Here, Halbfinger goes so far as to present Hamas pragmatism as fact, for which there is precedent 11 years earlier:
Pragmatic Hamas Figure Is Likely to Be Next Premier
Greg Myre, February 17, 2006
Hamas plans to nominate Ismail Haniya, viewed as one of its less radical leaders, for prime minister, The Associated Press reported, citing a Hamas official in Damascus.Does anyone today consider Haniya "pragmatic" or a "moderate"?
Ismail Haniya. Source: Haniya
Maybe claims of Hamas pragmatism are the stubborn insistence that the predicted moderation of Hamas upon assuming power is finally beginning to materialize. But if so, it will take more than praising Hamas terrorists as pragmatists.
Mark Twain once described pragmatism like this:
The man who sets out to grab a cat by its tail learns something that will always be useful.Hamas has had several useful lessons after having been repulsed by Israel on multiple occasions and to a degree neutralized, being pressured by Egypt and after having failed to get the international support and recognition that its fellow terrorist group, Hezbollah, has achieved.
No doubt Hamas has learned a lesson, but what The New York Times and Mr. Halbfinger have failed to do when referring to Hamas as pragmatic is to make clear whether Hamas is in fact being pragmatic in its ends - moderating its declared goal of the destruction of Israel - or whether it is merely being pragmatic in the means to achieve that goal.
Over and over, what self-confident journalists call pragmatism in Hamas is what with hindsight is just deception.
But what about The New York Times description of Israel?
When referring to Israel as pragmatic, The New York Times has - on occasion - used the term sarcastically, critical of whether there is a sincere change of heart.
That is especially true when describing Netanyahu:
What Does Netanyahu Really Want?
Gal Beckerman, December 8, 2016 - Review of "The Resistible Rise of Benjamin Netanyahu" by Neill Lochery
Pragmatism doesn’t tell us much. Every successful politician is pragmatic, if this simply means reading and responding to your public. What Lochery fails to explore are the consequences of Bibi’s “pragmatism” in a place like Israel. Because, in practice, pragmatism for Netanyahu means twisting every which way to avoid confronting the problems of the occupation. [emphasis added]Benjamin Netanyahu. Credit: State Department photo/ Public Domain
Netanyahu Names Avigdor Lieberman Israeli Defense Minister as Party Joins Coalition
Isabel Kershner, May 25, 2016
For all of Mr. Lieberman’s bluster, many Israeli analysts predict that he will become more pragmatic once he takes office. [emphasis added]Hamas disproved those who predicted political responsibility would soften their ideology and rhetoric, but that did not stop the pundits who predicted that Lieberman would soften his views.
When Netanyahu won in 2009, there were those who insisted that if pragmatism was not inherent in the newly elected leadership, perhaps it could be chemically induced, especially if Western values could somehow rub off on the Palestinian Arabs:
Netanyahu to Form New Israel Government
Isabel Kershner, February 20, 2009
A broad government joined by the center and left would likely promote a more pragmatic agenda and avoid friction with Israel’s most important ally, the United States...
Ms. Livni has staked her political career on promoting negotiations with the more pragmatic, Western-backed Palestinian leadership for a two-state solution.Tzipi Livni. Public domain
But on the same day:
Netanyahu, Once Hawkish, Now Touts Pragmatism
Ethan Bronner, February 20, 2009
To many here, it is increasingly likely that Mr. Netanyahu’s government will consist exclusively of parties from the right, which oppose a Palestinian state and favor expanding Israeli settlements in the West Bank, making it much harder for him to exercise his pragmatic penchant.Whatever Bronner's feelings about Netanyahu's "pragmatism," the editor who wrote the headline would have nothing of it.
But 11 years earlier, during Netanyahu's first term in office, there was no sarcasm:
Without Joy, Netanyahu Wins Vote to Adopt Peace Agreement
Deborah Sontag, November 18, 1998
The Israeli Parliament approved the American-brokered peace plan today by a significant majority, reflecting the widespread, pragmatic acceptance here of partitioning the Land of Israel. [emphasis added]and a few weeks earlier:
Returning Home, Netanyahu Faces The Real Battle
Deborah Sontag, October 26, 1998
At the airport in Tel Aviv, despite the chilly reception from the settlers, Mr. Netanyahu received not only a formal brass-band welcome but also a genuinely enthusiastic one from Cabinet ministers and from the rank and file of his Likud Party. This suggested that he has successfully moved his political camp onto new ideological terrain where territorial compromise with the Palestinians, long anathema, has been accepted as a pragmatic reality. [emphasis added]Yet there may have always been a wariness of Netanyahu's polemical prowess:
Israel's Likud Passes Torch, Naming Netanyahu Leader
Clyde Haberman, March 26, 1993
No modern politician here has logged more time on American television than Mr. Netanyahu, explaining in idiomatic English Israel's positions on international terrorism and the Persian Gulf war. And no Israeli politician has adopted a more American campaign style, from his crafted sound bites to his cross-country barnstorming by bus.
So successful is he at reducing his pragmatically hawkish opinions to manageable television proportions that some in Likud -- allies as well as foes -- worry that he is prey to accusations that he is not a deep thinker. One task before him now, these Israelis say, is to prove that he is more than glib.
Similarly, Rabin's electoral victory, ending 15 years of Likud governing was a victory for...pragmatism:
Israel's Likud Passes Torch, Naming Netanyahu Leader
Clyde Haberman, June 28, 1992
Forget for a moment about which parties landed on top and which on the bottom in Israel's national election last week. The real winner was pragmatism and the big loser uncompromising ideology. [emphasis added]Haberman went so far as to see
...the complex combination of events behind the upheaval that ended 15 years of Likud governance, threatening that party's stability and dashing the conventional wisdom that Israel's political drift is inexorably rightward.Yitzhak Rabin, Source: Israel Defense Forces. Public domainSo much for that idea.
One can appreciate the frustration of The New York Times.
(Maybe they are the ones who need to be more...pragmatic.)
-----
If you found this post interesting or informative, please it below. Thanks!
Categories: Middle East
Syrie : la couleur de la ligne rouge
Paru dans The Conversation
Les frappes militaires occidentales en Syrie, dans la nuit du 12 ou 13 avril 2008, ont été justifiées par leurs auteurs au nom du franchissement par le régime de Damas d’une ligne rouge intolérable. En l’occurrence, l’usage réitéré d’armes chimiques sur des populations civiles. Cette initiative, qui a conduit à la destruction de plusieurs sites militaires syriens liés aux armements chimiques près de Damas et dans la région de Homs, ouvre plusieurs questions.Quelles en sont les conséquences sur la situation au Proche-Orient, sur les équilibres globaux, et enfin quel sera l’avenir du concept de ligne rouge dans les usages stratégiques internationaux ?Les frappes occidentales : quel impact ?Selon toute vraisemblance, les frappes opérées n’avaient pas pour objectif d’ouvrir la voie à un affrontement plus global, ni de préparer un changement de régime en Syrie. Les trois chancelleries concernées – États-Unis, France, Royaume-Uni – ont pris soin de modérer leur propos au lendemain des opérations, de souhaiter la reprise du dialogue diplomatique, et même de proposer (comme la France) de nouvelles résolutions aux Nations unies. Elles ont pris soin, surtout, de ne pas frapper de cibles russes.Sur le front militaire syrien proprement dit, ces frappes ne devraient donc pas bouleverser les équilibres. Leurs conséquences politiques pourraient néanmoins être importantes. En premier lieu, elles ont pour vocation de corriger l’épisode de 2013, lorsque les États-Unis de Barack Obama refusèrent de suivre la France dans sa volonté de frapper le régime de Damas après, déjà, l’utilisation très probable par ce dernier d’armes chimiques contre des populations civiles.Cette séquence avait symbolisé les hésitations et sans doute la faiblesse de l’Occident face à un régime sans scrupule. L’entrée spectaculaire sur la scène syrienne de la Russie quelques mois plus tard, puis le processus d’Astana co-piloté par Moscou, Ankara et Téhéran, avaient illustré avec force le recul des trois Alliés qui s’étaient jusqu’alors situés au premier plan des drames du « Grand Moyen-Orient », de l’Irak à l’Afghanistan, en passant par la Libye.Par la suite, la lutte contre l’État islamique avait pris le pas sur l’objectif de punir Bachar Al-Assad, la Turquie s’était rapprochée de Moscou, et le gouvernement syrien avait repris le contrôle de l’essentiel du territoire. Il apparaissait donc en quelque sorte vainqueur, même s’il se trouvait affaibli et dépendant de ses sauveurs, l’Iran et le Hezbollah d’une part, la Russie de l’autre. Vainqueur, même, au point de se permettre de persévérer dans l’utilisation des armes chimiques, après avoir annoncé un accord russe sur leur démantèlement.Les Alliés à nouveau réunisL’un des points importants de ces frappes réside peut-être dans l’affichage d’un front (ré)uni des trois Alliés. L’Amérique, en dépit de son Président fantasque, a agi de concert avec son homologue français qui avait pourtant annoncé « la fin d’une forme de néoconservatisme importée en France depuis dix ans », et une première ministre britannique affaiblie par le Brexit et par les élections générales de juin 2017.Le trio habituel de l’intervention extérieure s’est donc reconstitué, de surcroît sur un dossier où on le disait définitivement relégué au second plan. Cela change naturellement la donne, même si cela ne réglera pas tous les désaccords annoncés entre les partenaires. On pense, notamment, à l’accord sur le nucléaire iranien, auquel l’Élysée tient tandis que la Maison Blanche veut le remettre en cause.
Lire la suite dans The Conversation
Les frappes militaires occidentales en Syrie, dans la nuit du 12 ou 13 avril 2008, ont été justifiées par leurs auteurs au nom du franchissement par le régime de Damas d’une ligne rouge intolérable. En l’occurrence, l’usage réitéré d’armes chimiques sur des populations civiles. Cette initiative, qui a conduit à la destruction de plusieurs sites militaires syriens liés aux armements chimiques près de Damas et dans la région de Homs, ouvre plusieurs questions.Quelles en sont les conséquences sur la situation au Proche-Orient, sur les équilibres globaux, et enfin quel sera l’avenir du concept de ligne rouge dans les usages stratégiques internationaux ?Les frappes occidentales : quel impact ?Selon toute vraisemblance, les frappes opérées n’avaient pas pour objectif d’ouvrir la voie à un affrontement plus global, ni de préparer un changement de régime en Syrie. Les trois chancelleries concernées – États-Unis, France, Royaume-Uni – ont pris soin de modérer leur propos au lendemain des opérations, de souhaiter la reprise du dialogue diplomatique, et même de proposer (comme la France) de nouvelles résolutions aux Nations unies. Elles ont pris soin, surtout, de ne pas frapper de cibles russes.Sur le front militaire syrien proprement dit, ces frappes ne devraient donc pas bouleverser les équilibres. Leurs conséquences politiques pourraient néanmoins être importantes. En premier lieu, elles ont pour vocation de corriger l’épisode de 2013, lorsque les États-Unis de Barack Obama refusèrent de suivre la France dans sa volonté de frapper le régime de Damas après, déjà, l’utilisation très probable par ce dernier d’armes chimiques contre des populations civiles.Cette séquence avait symbolisé les hésitations et sans doute la faiblesse de l’Occident face à un régime sans scrupule. L’entrée spectaculaire sur la scène syrienne de la Russie quelques mois plus tard, puis le processus d’Astana co-piloté par Moscou, Ankara et Téhéran, avaient illustré avec force le recul des trois Alliés qui s’étaient jusqu’alors situés au premier plan des drames du « Grand Moyen-Orient », de l’Irak à l’Afghanistan, en passant par la Libye.Par la suite, la lutte contre l’État islamique avait pris le pas sur l’objectif de punir Bachar Al-Assad, la Turquie s’était rapprochée de Moscou, et le gouvernement syrien avait repris le contrôle de l’essentiel du territoire. Il apparaissait donc en quelque sorte vainqueur, même s’il se trouvait affaibli et dépendant de ses sauveurs, l’Iran et le Hezbollah d’une part, la Russie de l’autre. Vainqueur, même, au point de se permettre de persévérer dans l’utilisation des armes chimiques, après avoir annoncé un accord russe sur leur démantèlement.Les Alliés à nouveau réunisL’un des points importants de ces frappes réside peut-être dans l’affichage d’un front (ré)uni des trois Alliés. L’Amérique, en dépit de son Président fantasque, a agi de concert avec son homologue français qui avait pourtant annoncé « la fin d’une forme de néoconservatisme importée en France depuis dix ans », et une première ministre britannique affaiblie par le Brexit et par les élections générales de juin 2017.Le trio habituel de l’intervention extérieure s’est donc reconstitué, de surcroît sur un dossier où on le disait définitivement relégué au second plan. Cela change naturellement la donne, même si cela ne réglera pas tous les désaccords annoncés entre les partenaires. On pense, notamment, à l’accord sur le nucléaire iranien, auquel l’Élysée tient tandis que la Maison Blanche veut le remettre en cause.
Lire la suite dans The Conversation
Categories: Défense, Diplomacy & Crisis News
Pages
the old site is here
© 2012-2015 Europa Varietas Foundation © 2015-2020 Europa Varietas Association
www.europavarietas.org | info(@)europavarietas(dot)org | Switzerland
This is a GDPR ready site
We are looking for sponsors for the English translation of these books, please contact turkeandras(at)gmail(dot)com