You are here

Biztonságpolitika

Moszkva: a haditechnika karbantartására repült orosz gép Venezuelába

Biztonságpiac - Mon, 07/01/2019 - 16:56
Oroszország folytatja a haditechnika karbantartását Venezuelában, ennem a programnak a keretében szállt le orosz katonai gép a dél-amerikai országban – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek.

Rjabkov a hírügynökség honlapján is ismertetett nyilatkozatában megerősítette azt a korábban megjelent sajtóértesülést, amely szerint az orosz légierő egy Il-62-es repülőgépe hétfőn leszállt a venezuelai főváros, Caracas melletti Maiquetía nemzetközi repülőtéren.

“Igen, így van. Ezzel annak a haditechnikának a karbantartását folytatjuk, amelyet korábban szállítottunk Venezuelának a haditechnikai együttműködés keretében” – kommentálta a Reuters hírügynökség által az orosz gép venezuelai leszállásáról közölt hírt Rjabkov.

“Ez az együttműködés minden szempontból átlátható és nem hordozza magában a regionális vagy bármely más helyzet destabilizálásának elemeit” – tette hozzá.

Márciusban az orosz légierő két gépe érkezett Venezuelába, fedélzetükön orosz biztonsági tisztségviselőkkel és száz katonával. Washington emiatt azt vetette Moszkva szemére, hogy felelőtlenül kiélezi a helyzetet a válsággal küszködő dél-amerikai országban.

Donald Trump akkor felszólította Oroszországot, hogy vonja ki összes katonáját Venezuelából. Az orosz külügyminisztérium azt felelte, hogy a repülőgépek mindössze olyan szakértőket szállítottak, akik fegyvereladásról szóló szerződések ügyében érkeztek Venezuelába. A dél-amerikai országot súlyos gazdasági, társadalmi és politikai válság sújtja. A belpolitikai válság januárban mélyült el, miután Juan Guaidó ellenzéki vezető az alkotmányra hivatkozva Venezuela ideiglenes elnökévé kiáltotta ki magát a hivatalban lévő venezuelai államfő, Nicolás Maduro elleni egyik tüntetésen.

Noha Guaidót mintegy ötven ország elismerte Venezuela ideiglenes elnökének, köztük az elsők között az Egyesült Államok, más országok – például Oroszország – továbbra is Madurót tartják a latin-amerikai ország törvényes vezetőjének, és a Venezuelában jelentős hatalmi tényezőt formáló hadsereg hivatalosan továbbra is mellette áll.

Categories: Biztonságpolitika

Nyugdíjazták Fridát, a 12 ember életét megmentő mexikói keresőkutyát

Biztonságpiac - Mon, 07/01/2019 - 14:00
Nyugdíjazták Fridát, a mexikói haditengerészet keresőkutyáját, amelyik 12 embert mentett meg a 2017-es földrengés után – írta a BBC hírportálja.

A haditengerészet kutyás egysége hétfőn ünnepséget tartott a golden labrador nyugdíjba vonulása alkalmából. Frida szolgálata alatt 53 mentőakcióban vett részt Mexikóban, Haitin, Guatemalában és Ecuadorban. A tizenkét ember megmentésén túl negyven holttest megtalálását is neki köszönhetik.

“Ugatása mindig reményt keltett, a fájdalom és a bizonytalanság pillanataiban pedig vigaszt nyújtott” – méltatta Eduardo Recondo miniszterhelyettes.

A világos szőrű kutyát az a kép tette világhírűvé, Mexikóban a remény jelképévé, ahol védőszemüvegben, kis kék csizmában egy romba dőlt iskolaépület maradványai között kutat a földrengés után, mely több mint hároszáz ember halálát okozta. A most tízéves kutya ajándékot is kapott, egy rágcsálható játékot. A jövőben valószínűleg kereső- és mentőkutyák új nemzedékeinek kiképzésében fog segíteni.

Categories: Biztonságpolitika

Robbantásokkal fenyegetőző férfit fogtak el Budapesten

Biztonságpiac - Mon, 07/01/2019 - 10:56
Elfogtak és közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt kihallgattak egy férfit, aki személyes bosszúból több épület felrobbantásával is fenyegetőzött az elmúlt két hétben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A tájékoztatás szerint a férfi négyszer tett névtelen bejelentést a 112-es segélyhívó számára, háromszor egy nagybörzsönyi panzióról és egyszer egy újbudai irodáról állította azt, hogy fel fog robbanni. Az újpesti rendőrök azonosították, és hegyvidéki lakásában elfogták a robbanásokkal fenyegetőző 63 éves K. Józsefet – írták.

Categories: Biztonságpolitika

Irak Iránnal szolidáris

Biztonságpiac - Mon, 07/01/2019 - 07:59
Washington semmilyen körülmények között nem indíthat támadást a szomszédos Irán ellen iraki területről – jelentette ki Barhám Száleh iraki elnök a CNN hírtelevíziónak Londonban adott interjújában.

“Ez határozottan nem része az iraki kormány és az Egyesült Államok közötti egyezménynek” – hangoztatta a politikus. Hozzáfűzte, Bagdad nem akarja, hogy Irak felvonulási terület legyen bármiféle ellenséges akcióhoz bármelyik szomszédja ellen, beleértve Iránt is. Majd hangsúlyozta: országának “nincs szüksége még egy háborúra”.

Az interjúban Száleh megkérdőjelezte a szankciós politika hatékonyságát. Mint fogalmazott, büntető intézkedésekkel nem lehet megváltoztatni egy ország magatartását és politikáját. “Mi, Irakban az 1990-es években szenvedtük meg a szankciós politikát, és ennek pusztító hatásait az iraki társadalom mind a mai napig érzi” – fogalmazott.

Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon lát-e párhuzamot az iraki háború megindítása előtti helyzet és a mostani, Irán körüli feszültség között, az iraki elnök azt válaszolta, hogy Szaddám Husszein “a történelem egyedülálló esete” volt. Mindazonáltal hozzátette: párhuzam annyiban van, hogy “könnyű háborút indítani, de nagyon, nagyon nehéz befejezni”.

Donald Trump még februárban a CBS televíziónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy az Egyesült Államok azért akarja megtartani egyik iraki támaszpontját, mert onnan “kicsit szemmel tarthatja Iránt, mert Irán az igazi probléma a térségben”.

Irak, bár területén amerikai katonai bázisnak ad otthont és az Egyesült Államok szövetségese, szoros kapcsolatokat ápol a szomszédos Iránnal is.

Categories: Biztonságpolitika

PARANCSNOKVÁLTÁS A NEHÉZ LÉGISZÁLLÍTÓ EZREDNÉL

Air Base Blog - Sun, 06/30/2019 - 20:33

Az egyetlen többnemzeti C-17-es szállítóezredként immár tíz éve üzemelnek a 12 nemzetet tömörítő Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) szállítógépei az MH Pápa Bázisrepülőtérről. Az ezred parancsnokát annak a négy nemzetnek - Egyesült Államok, Hollandia, Norvégia, Svédország - egyike adja, amely a legtöbb repült órát vállalva veszi ki részét a szállítási feladatokból.

Az új parancsnok, James S. Sparrow ezredes átveszi a HAW zászlaját Michael Koscheski dandártábornoktól (SAC). Fotó: Hans Bjorkman

Július 27-én egy átadás-átvételi ceremónia során az amerikai légierő tisztje, James S. Sparrow ezredes vette át a parancsnokságot a leköszönő parancsnoktól, Bjørn Gohn-Hellumtól, a norvég légierő ezredesétől. Sparrow ezredes a HAW hatodik parancsnoka, az elmúlt két évben parancsnokhelyettesként vett részt az ezred irányításában. Helyettese a svéd Peder Söderström ezredes lett.

Középen a leköszönő, jobb szélen az új ezredparancsnok. Fotó: Rozgonyi Cecília

*

Képriport az átadás-átvételi ceremóniáról és az azt követő légibemutatóról. 

Fotó: Rozgonyi Cecília

* * *


Categories: Biztonságpolitika

Terrorcselekményt akadályozott meg az orosz biztonsági szolgálat

Biztonságpiac - Sun, 06/30/2019 - 19:01
A délnyugat-oroszországi Szaratovban kommandósok likvidálták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik követőjét, aki arra készült, hogy a város forgalmas helyein merényleteket kövessen el – közölte szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtószolgálata.

Az FSZB szerint az orosz állampolgárságú “bűnöző” fegyveres ellenállást tanúsított, amikor megpróbálták őrizetbe venni, ezért “semlegesítették”. A szolgálat azt állította, hogy az illető egy garázsban laboratóriumot alakított ki robbanószerkezetek összerakásához, amelyek alkotóelemeit az IÁ utasítására már beszerezte.

A helyszínen a hatóságok egy lőfegyvert, lőszert, egy bevetésre kész, saját készítésű pokolgépet és több más robbanószerkezet alkotóelemeit foglalták le. Az ügyben büntetőeljárás indult.

Categories: Biztonságpolitika

A hajóbalesetről tudósító dél-koreai tudosítót vert át a csaló

Biztonságpiac - Sun, 06/30/2019 - 18:57
Pénzváltásos csalással szerzett pénzt egy külföldi újságírótól; a kerületi ügyészség bíróság elé állította, felfüggesztett fogházra ítélték.

A vád szerint egy külföldi férfi 2019. június 4-én, az esti órákban, az V. kerületben, egy pénzváltó előtt megszólította a sértettet, egy dél-koreai újságírót, aki a Dunán történt baleset miatt tartózkodik Magyarországon. A terhelt felajánlotta, hogy forintra váltja a sértett valutáját, azonban valójában forgalomból kivont belarusz rubelt adott át, és távozott az átvett ötszáz amerikai dollárral. A sértett ellenőriztette a pénzt, majd észlelve a csalást, rendőri segítséget kért. Az újságíró a csaló után ment, meglátta, és visszatartotta, amíg a rendőrség a helyszínre ért. A terhelt ekkor visszaadta a valutát, így az okozott kár megtérült.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a külföldi terheltet három napon belül bíróság elé állította csalás vétsége miatt. A bíróság a mai napon a vádlottat vád szerint bűnösnek mondta ki, és négy hónap fogházbüntetésre ítélte, a büntetés végrehajtását másfél év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítélet jogerős.

Categories: Biztonságpolitika

A villamos hálózat hibája miatt kiesett a paksi atomerőmű 2. blokkja

Biztonságpiac - Sun, 06/30/2019 - 17:05
A villamos hálózat külső hatásra történt meghibásodása miatt kiesett a paksi atomerőmű 2. blokkja – közölte a honlapján az atomerőmű.

A leállásra turbinavédelmi működés következtében került sor – írták. A blokk a hiba elhárítását követően újra névleges teljesítményen üzemel majd – tették hozzá. A tájékoztatás szerint az eseménynek nukleáris biztonságra gyakorolt hatása nincs, a másik három, 100 százalékos teljesítményen üzemelő blokk működését nem befolyásolja.

Categories: Biztonságpolitika

Mégis szép az élet: minden keserű likőr megfelelt az előírásoknak

Biztonságpiac - Sun, 06/30/2019 - 13:58
Élelmiszerbiztonsági szempontból minden keserű likőr megfelelt az előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatán, a hatóságnak jelölési hiba miatt kellett hét gyártó 14 terméke esetében intézkedni – közölte a Nébih.

A tájékoztatás szerint a legújabb Szupermenta termékteszten 26 keserű likőrt ellenőriztek biztonsági és minőségi szempontok alapján a Nébih szakemberei. Megvizsgálták a termékek tényleges alkohol-, összes cukor-, összes extrakt-, metanol-, valamint illóanyag és réztartalmát. A tesztelt keserű likőrök élelmiszerbiztonsági és beltartalmi jellemzőik alapján mindenben megfeleltek a jogszabályban előírtaknak.

A jelölési vizsgálaton felmerült kifogások közé sorolták, hogy a gyártmánylapokon szereplő adatok pontatlanok voltak. A hibák miatt a felelős vállalkozókat a hivatal figyelmeztetésben részesítette és kötelezte azok javítására.

A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán a 26 termék közül első helyen a Berghofer Bitter Keserű Likőr végzett, másodikként zárt a Bitter Likőr, míg a harmadik a Ferencz Keserű Likőr Extra lett. A részletes vizsgálati eredmények a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán elérhetőek.

Categories: Biztonságpolitika

A vasúti biztonság érdekében tartott huszonnégy órás akciót a rendőrség

Biztonságpiac - Sun, 06/30/2019 - 10:57
A vasúti biztonság érdekében tartott 24 órás akciót a rendőrség – írta a police.hu.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a fokozott ellenőrzést szerda reggel 7 óra és csütörtök reggel 7 óra között tartották.

A rendőrség – az együttműködő szervezetekkel közösen – egy nap alatt 825 alkalommal vonatokat, 603 esetben állomásokat ellenőrzött. A hatóságok 5573 embert igazoltattak, 9-cel szemben alkalmaztak személyi szabadságot korlátozó intézkedést, 17 embert fogtak el: tizenkettőt körözés, hármat jogellenes tartózkodás, kettőt szándékos bűncselekmény elkövetése miatt. Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt három ember ellen intézkedtek.

A Railpol (Vasúti Rendőrségek Európai Hálózata) akciójának célja a személyszállító vonatokon az utasok sérelmére elkövetett jogsértések megelőzése és az ellenük való hatékony fellépés volt. A vasúti pályaudvarok, állomások és környezetük ellenőrzésekor kiemelt figyelmet fordítottak az elhagyott csomagokra is.

Categories: Biztonságpolitika

Orbán: tíz év alatt a bűncselekmények számát felére csökkentte a rendőrség

Biztonságpiac - Sun, 06/30/2019 - 08:00
Magyarország büszke lehet arra, hogy olyan rendőrei vannak, akik védik az életet és a vagyont, képesek garantálni a mindennapok biztonságát, és akik képesek voltak tíz év alatt a bűncselekmények számát felére csökkenteni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Kapisztrán téren, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának tisztavató ünnepségén.

Hangsúlyozta, a magyar rendőrök sokszorosan bizonyították rátermettségüket: jöhetett árvíz, vörösiszap- vagy migránsáradat, a rendőrség mindig állta a sarat.

“Olyan rendőreink vannak, akik a legnehezebb időkben ha kell, a határra is kimennek, hogy megvédjék a magyar családokat” – fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor szerint ha a rendőrök elkötelezetten végzik szolgálatukat, akkor Magyarország továbbra is Európa egyik legbiztonságosabb országa lesz. A miniszterelnök kiemelte, elhivatott, a hazájuk és a magyar emberek iránt elkötelezett pályakezdő tiszteket lát maga előtt. Majd köszönetet mondott a végzett hallgatók szüleinek, hogy elültették, megerősítették gyermekeikben a haza és a rend szeretetét, és ösztönözték, támogatták őket, hogy a rendőri pályára léphessenek.

Szavai szerint a most avatott tisztek azokhoz a magyarokhoz tartoznak mától, akik csatlakoztak Hunyadi, Rákóczi, Kossuth és az 56-os forradalom zászlajához, akik azt akarták, hogy Magyarországon szabadság, biztonság, rend és élhető jövő legyen, és akik ezért az életüket is hajlandók voltak kockáztatni, sőt ha úgy hozta a sors, feláldozni is. “Önök hazánk hosszú történelmének legjobbjaihoz csatlakoztak ma” – hangoztatta.

Megjegyezte ugyanakkor azt is, voltak idők, amikor a rendőrök az elnyomás eszközei voltak, az emberek pedig nem tudhatták, hogy a rend védelmezőivel vagy a szabadság ellenségeivel állnak-e szemben. “Hosszú évekbe telt, amíg mindenki megértette és elhitte, hogy egyenruhásaink (…) valóban bennünket szolgálnak és védenek” – mondta a kormányfő, majd azt kérte a rendőröktől, vigyázzanak a visszaszerzett közbizalomra.

Orbán arról is beszélt, hogy Magyarország ma már komoly és tekintélyes állam, a rendőröknek pedig az a feladatuk, hogy a törvényeknek érvényt szerezzenek azokkal szemben is, akik itt születtek és azokkal szemben is, akik az országba belépnek. “Az önök munkája nélkül a törvény csak halott betű” – fogalmazott.

Végül azt mondta az esküt tetteknek, hogy minden mást megelőz az a parancs, amely úgy szól, “csak a becsület”: a becsület bátorságot, hűséget és tiszteletet jelent. Ezért azt kívánta nekik, hogy munkájuk során ne remegjen meg a szívük, legyenek hűségesek esküjükhöz, tiszteljék bajtársaikat, elöljáróikat és mindenekelőtt hazájukat.

Az NKE Rendészettudományi Karának 168 végzett hallgatója a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a miniszterelnök mellett Pintér Sándor belügyminiszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter és a tábornoki kar jelenlétében tette le a tiszti esküt. Az ünnepségen kiosztott tájékoztató szerint a karról idén 112 tiszt kerül a rendőrséghez, akik bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és határrendészeti szakirányokon végeztek. A többi végzős a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a büntetés-végrehajtási szervezet és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tisztje lesz.

Akik most esküt tettek, július 1-jén kezdik meg szolgálatukat.

Categories: Biztonságpolitika

Caputová: Szlovákia védelmi kiadásai 2022-re elérik a GDP két százalékát

Biztonságpiac - Sat, 06/29/2019 - 19:01
Szlovákia védelmi kiadásai már két évvel a korábban vállalt határidő előtt, 2022-re elérik a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát – közölte Zuzana Caputová új szlovák elnök kedden Brüsszelben, miután a NATO főtitkárával egyeztetett.

“Szlovákia tisztában van azzal, hogy mit vállalt önkéntesen” – mondta Caputová, fontosnak nevezve, hogy a fejlesztésre szánt pénzeket átlátható módon költsék el. Az ország 2014-ben nagyjából a GDP-je egy százalékát fordította védelmi kiadásokra, idén ez már 1,74 százalékra nőtt. Az észak-atlanti szervezet friss adatai szerint a katonai költségvetésnek legnagyobb hányadát Luxemburg után Szlovákia fordítja felszerelésekre és technológiákra a tagállamok közül.

Az államfő többek között Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével is találkozott kedden Brüsszelben. Ezt követő sajtóértekezletén Caputová kijelentette, hogy bizonyos szempontokból Brüsszelben “problémásnak” láthatják a visegrádi országok térségét, ezért el kell oszlatni a közös értékek megsértésével kapcsolatos aggályok mindegyikét.

Hangsúlyozta ezzel kapcsolatban, nem gondolja, hogy a régiónak hasznára válna az Európai Unió kelet-nyugati felosztása. Emellett országát a “stabilitás bástyájának” nevezte a térségben, és leszögezte, hogy Szlovákia jövője egy “erős és egységes EU-ban” van. Caputovát két héttel ezelőtt iktatták be hivatalába, miután megnyerte a márciusi elnökválasztást.

Categories: Biztonságpolitika

Dating For Seniors solitary seniors today! Recently widowed

Biztonságpolitika.hu - Sat, 06/29/2019 - 18:17

“I am actually a sincere as well as excellent religious that adore to become along with friends and family I am actually extremely friendlyI am actually right here lookingfor a serous partnership and also actual …”

Find passion & close friends online and also partner males and females over fifty. Start brand new friendly relationships as well as encounter extraordinary folks near you.Use our discussion forum and also conversation online along with fifty+ singletons.Start dating for seniors solitary seniors today!

“Recently widowed certainly not seeking just about anything greater than a person to speak to perhaps supper as well as a flick, I do not consume or even smoke nonetheless I definitely appreciate grea …”

Success accounts

“I am actually searching for fully grown, unbiased and also thoughtful girl along with a wacky funny bone, going to possess some exciting without strands fastened. Permit’s …”

Thank you for your assistance

“I, m appearing discussion forum gentleperson friendly caring lkes whole lots snuggles and also smooching storing palms she would certainly provide passion and also inflammation back to the best pers …”

Thank you!

“Lady 55+ appearing totally for friendly relationship.
It will be actually wonderful to find for coffee, movie theater, buying.
It will behave to discover a good friend, that will en …”

I show my Thanksgiving

“Warm, delighted guy desiring devotion, as well as companionship. Searching for smart discussion and also good expectation. Healthy, as well as considering …”

Thank you to the entire staff

This internet site is actually effectively arranged easy and also enjoyable to make use of. I complied with a person as well as wish … Thank you!We possessed a lot of conversations in creating in the past.
the initial conference, as well as a connection was actually slowly … I reveal my gratitudebecause I got to know that I was actually anticipating. I carry out certainly not rely on dating for seniors internet sites, my … Thank you to the entire teambut I discovered your soulmate. Once again thanks to all. Michel UK

Advice

Budget-Friendly Travel Gifts Ideas for Everyone

dating for seniors After fifty

How to Spot a Scammer on an Over 50s dating for seniors Site

How to Date If You’re Over fifty

Can a Couple Survive Without Sex?

What to speak about during the course of a very first time

6 Delicious as well as Easy Dinner Ideas for Two

Blog

Know Your Love Language for a Successful Relationship

dating for seniors After fifty: Where as well as How to Meet New People

You do not need to be actually alone after fifty. Elderly dating for seniors web sites like 2seniors. com, assist you satisfy fully grown males and also women.Have you ever before dealt with discovering your soulmate? At fifty years outdated, you can easily attract, reside brand new journeys and also bring in plannings. It is actually achievable to become pleased in a partnership once more. In reality, a growing number of 50-somethings are actually selecting to try to find affection once again after a breakup or even after years of celibacy, for moring than fifty does not need to indicate emotion lonely.That’s the reason that our crew at 2seniors. com regularly focuses on assisting in social communications that will definitely enable you to create real connections along with similar individuals. Loads of married couples are actually developed on a daily basis due to our system, confirming that it is actually feasible to encounter the ideal individual to begin a brand new lifestyle along with.

How carries out 2seniors. com job?

For a great deal of fully grown males and females, finding brand new individuals at the office or even with good friends is actually certainly not that very easy; as a result, they concern think that passion isn’t for all of them any longer. The honest truth is actually, they need to have an area committed to dating for seniors . Through enrolling our site, you are going to view that there are actually, actually, lots of solitary males and females over fifty that are actually likewise seeking a significant partnership. To participate in 2seniors. com, you are going to just need to have to take a handful of mins, as well as it is actually fully free of cost. Go into essential relevant information including your grow older, your sex, your site and also what you’re searching for. You possess the opportunity to state whether you really want an enchanting connection or even a relationship, or even each. Do not fail to remember to compose a classified advertisement to expose a little bit of your individual and also you can easily additionally incorporate an image to accomplish your profile.As we understand returning right into dating for seniors may be frustrating, our team possess an area filled with write-ups on dating for seniors recommendations and also brand-new connection assistance for you to possess the greatest expertise achievable utilizing our web site. Certainly not merely are going to they offer you some devices to aid you discover your best fit on an elderly dating for seniors web site, yet they are going to likewise assist you possess effective times.

How to discover affection on a fully grown dating for seniors web site?

You have actually found out to understand your own self much better throughout the years, psychologically and also actually. You may right now specify what you definitely want along with assurance, which maturation is among your absolute best resources to develop a healthy and balanced as well as satisfied connection. Together with a real summary of your own self, you may temporarily state what you’re seeking in a prospective enchanting companion. Update your advertisement every so often to ensure you bring in the appropriate people.However, a participant’s account presents just a portion of their accurate individual therefore maintaining an open thoughts is actually vital to discovering affection once more on a fully grown dating internet site. Enjoy conversing along with various participants to view if an emotion of mutual alikeness is actually expanding, you might be amazed to discover that you quadrate absolute best. Additionally, do not hold back to encounter numerous individuals considering that frequently, you can easily inform if you located the one coming from the very first day.

Free Online dating for seniors Singles Over fifty

Categories: Biztonságpolitika

Őrizetbe vették Németországban a 2015-ös párizsi merényletek elkövetőinek egy feltételezett támogatóját

Biztonságpiac - Sat, 06/29/2019 - 16:56
Őrizetbe vették a németországi Drezdában a 2015 novemberében Párizsban történt iszlamista merényletsorozat elkövetőinek egy feltételezett támogatóját – közölte a helyi ügyészség.

A bosnyák állampolgárt a szövetségi bűnügyi hivatal egy különleges bevetési egységének közreműködésével fogták el még június 20-án. A 39 éves férfit európai elfogatóparanccsal körözték a belga hatóságok. A terrorista szervezet támogatásával gyanúsítják a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletekkel kapcsolatban – áll a közleményben.

A gyanúsítottat a brüsszeli vizsgálóbíróság körözése alapján kiadatási őrizetbe helyezték. A német hatóságok is felfigyeltek rá, az úgynevezett háborús fegyverekre vonatkozó jogszabályok megsértésének gyanúja miatt két másik, szintén bosnyák állampolgár ellen indított nyomozásban került látókörükbe. Ezt az eljárást tovább folytatják.

A 2015. november 13-i párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be a Bataclan koncertterembe, ahol az Eagles Of Death Metal adott koncertet. A merénylők azonnal tüzet nyitottak, és kilencven embert megöltek. A támadással egy időben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg. A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. A Szíriában kitervelt támadássorozatot többségében Belgiumban élő francia állampolgárok hajtották végre, akiket az Iszlám Állam képzett ki Szíriában.

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: Magyarország komolyan veszi vállalásait a védelmi költségek növelése terén

Biztonságpiac - Sat, 06/29/2019 - 14:01
Magyarország komolyan veszi vállalásait a védelmi költségvetés növelését illetően, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy teljesítse a NATO-célkitűzéseket ezen a téren – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

A tárcavezető a NATO tagállamainak kétnapos védelmi miniszteri találkozóján vett részt a belga fővárosban, amelyen tájékoztatása szerint teljes volt az összhang a résztvevők között abban, hogy az észak-atlanti szövetség további erősítésére van szükség, egyebek mellett a terrorizmus elleni harc terén is. Hangsúlyozta, hogy noha Magyarország biztonsági helyzete stabilnak nevezhető, az ország a keleti és a déli veszélyeztetettségi irány metszéspontján fekszik, így kiemelt prioritás számára például a Nyugat-Balkán stabilitása. Aláhúzta, azon tagállamokkal is szolidárisnak kell lenni, amelyek a másik irányú fenyegetettséget érzik meghatározóbbnak.

A NATO tagországai 2014-ben azt vállalták, hogy 2024-ig bruttó hazai termékük (GDP) legkevesebb két százalékára emelik védelmi kiadásaikat. Ezt a szintet idén hét állam éri el, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Románia, Görögország, Észtország és Lettország.

Benkő elmondta, hogy Magyarország is fel fog zárkózni a kitűzött határidőig, ahogy azon vállalásainak is eleget tesz, hogy a kiadások húsz százalékát fejlesztésre fordítsa. “Egy erős Magyarország erős honvédséggel a NATO és a régió biztonságát is szolgálja” – fogalmazott. Rámutatott, hogy az ország növeli a békefenntartásban és a különböző más műveletekben részt vevő katonái számát, ugyanis fontos a gondokat a keletkezésük helyén kezelni.

Arról számolt be, hogy Magyarország és Horvátország megkezdi egy többnemzeti hadosztály-parancsnokság felállítását, amely a térség biztonságát fogja szolgálni. Az innováció kapcsán beszélt arról is, hogy a honvédségnél létrehoztak egy központot a korszerűsítés koordinálása érdekében, valamint két héttel ezelőtt átadták a kiberműveleti kérdésekkel foglalkozó akadémiát, amely már meg is kezdte a működését.

“Felelőtlen gondolkodásra vall, ha egy ország nem a biztonságát helyezi előtérbe. Ha nincs biztonság, nincs miről beszélni” – mondta Benkő.

A honvédelmi miniszter újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy az elrettentő intézkedések mellett további tárgyalásokra is szükség van Oroszországgal a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződés (INF) ügyében.

Categories: Biztonságpolitika

Mabisz: 1,5 milliárd forint kárt okoztak eddig a júniusi viharok

Biztonságpiac - Sat, 06/29/2019 - 10:57
Június közepének viharos időjárása miatt a biztosítókhoz eddig több mint 16 500 bejelentés érkezett, a már kifizetett és a becsült kár összege meghaladja a 1,5 milliárd forintot – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Jelezték: a június 15-23 közötti időszakban legjellemzőbb károk a tetőszerkezet megrongálódása, beázás, jégverés, villámcsapás, előtetők megrongálódása, néhány esetben pedig árvizek voltak. A viharos időszak miatt sok kárbejelentést kaptak a biztosítók Jász-Nagykunból, Bács-Kiskunból, Csongrádból, Baranyából, Borsodból, Hevesből, Tolnából, Szabolcs-Szatmárból, Pest megyéből, illetve a településeket nézve Budapestről, Komlóról, Pécsről, Nyíregyházáról, Nagyvisnyóról, Bogácsról, Kecskemétről, Miskolcról, Szentesről és Zombáról.

A Mabisz közölte: az elmúlt évek tapasztalatai alapján a júniusi szélsőséges időjárás nem kirívó, tavaly a június 1-15 között a biztosítókhoz 18 500 bejelentés érkezett, akkor a kárigények becsült összege megközelítette a kétmilliárd forintot. Az elmúlt évben a társaságok a május-augusztus közötti, a tapasztalatok szerint kiemelten viharos időszakban mintegy 3,2 milliárd forintot fordítottak a lakásbiztosítással rendelkező ingatlantulajdonosok kártalanítására.

A közleményben kitértek arra: az első nyári hónap viharai idén is sok esetben villámlással párosultak, amelyek jelentős károkat okoztak, a hirtelen megnövekedett hálózati feszültség elektromos berendezéseket tett tönkre. A villámkárokra fordított összegeket a társaságok a viharkároktól külön regisztrálják. A mezőgazdaságban a jégverések okozta károkat még most összegzik – tették hozzá.

Az átlagkifizetések az egyes biztosítóknál idén hatvanezer forint környékén alakultak – jelezte a szövetség.

Közölték: a biztosítók igyekeznek 72 órán belül reagálni a bejelentésekre, szükség esetén a jelentős számú károkat elszenvedő térségekbe máshonnan átcsoportosítják kárbecslőiket. A kisebb összegű károk bejelentői azt tapasztalhatják, hogy már néhány nap alatt is rendezik igényeiket. A Mabisz arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után érdemes felülvizsgálni a biztosítást, nem lett-e a lakás “alulbiztosított”, azaz a szerződéses összeg elegendő lehet-e a helyreállításra avagy ingóságok pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén.

Rámutattak: a biztosítói adatoknál is jóval több kárt okozhattak a viharok a lakosságnak, hiszen nagyjából minden negyedik ingatlan nem rendelkezik biztosítással, holott az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért is elérhetőek. A Századvég májusi kutatása szerint a lakásbiztosítás a legismertebb biztosítási fajta. A kérdőíves kutatás során nyolcszáz személyt kérdeztek meg, a válaszadók több mint nyolcvan százaléka nyilatkozott úgy, hogy saját maga, illetve a vele egy háztartásban élő személyek rendelkeznek ilyen biztosítással – közölte a Mabisz.

Categories: Biztonságpolitika

Trump: egy esetleges konfliktus Iránnal “nem tartana sokáig”

Biztonságpiac - Sat, 06/29/2019 - 07:57
Egy esetleges konfliktus Iránnal “nem tartana sokáig” – jelentette ki Donald Trump a Fox televízió üzleti csatornájának adott interjújában.

Az elnök azt hangoztatta: háború esetén az Egyesült Államok erőfölényben lenne, de a konfliktusban szárazföldi erők nem vennének részt.

“Nekünk nagyon erősek a pozícióink” – fogalmazott Trump a Fox Business csatornán, utalva az Egyesült Államok katonai erejére. Ám kétszer is elutasította szárazföldi erők bevetését. Arra a kérdésre, hogy vajon készülőben van-e egy háború, az Egyesült Államok elnöke ismételten hangsúlyozta, hogy reményei szerint nem lesz háború.

Az interjúban kitért Németországra és Kínára is. Németországot bírálta és “erőtlen” partnernek nevezte. Arról beszélt, hogy Berlin szerinte hasznot húz az Egyesült Államokból. Mint fogalmazott: Berlin “dollármilliárdokat utal Moszkvának az energiavásárlásokért, és közben ennek ellenére elvárják tőlünk, hogy mi gondoskodjunk a védelméről”.

Kínáról szólva úgy vélekedett, hogy Peking azért akar kereskedelmi megállapodást kötni Washingtonnal, mert a kínai gazdaság “összeomlóban van. Leszögezte viszont, hogy “abszolút lehetséges”, hogy a G20-as országcsoport oszakai csúcstalálkozóján úgy áll fel a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott megbeszélései után, hogy megállapodtak és ennek következtében nem kerül sor a beígért további amerikai vámtarifa-emelésekre. “A kínaiak megegyezést akarnak, jobban akarják, mint én” – állította. Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter egyébként szerdán a CNBC televíziónak adott interjújában azt mondta, hogy kilencven százalékban készen áll az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás.

Categories: Biztonságpolitika

Az ORFK szerint megfogták a Fenyő-gyilkosság felbujtóját

Biztonságpiac - Fri, 06/28/2019 - 18:58
A rendőrség lezárta a Fenyő-gyilkosság ügyének vizsgálatát – jelentették be pénteken a rendőrség honlapján. A megalapozott gyanú szerint Gy. Tamás megbízásából P. Tamás szervezte meg, illetve adott utasítást Fenyő János megölésére, amelyet Jozef R. hajtott végre.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleménye szerint egy csaknem 22 évig tartó eljárás fejeződött be. A 2017-ben újraindított nyomozás során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kutatásokat és lefoglalásokat hajtott végre Magyarországon és Németországban, számos szakértői véleményt szerzett be, 75 embert hallgatott ki tanúként.

Az NNI csütörtökön megküldte a Fővárosi Főügyészségnek a Fenyő János sérelmére elkövetett emberölés felbujtóira vonatkozó nyomozás iratait.

A Budapesten, a II. kerületi Margit utca 4. szám előtt gépkocsijával forgalmi okok miatt várakozó Fenyő Jánost 1998. február 11-én 17 óra 50 perc körül géppisztolyból leadott több lövéssel megölték. Az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás 2010-ben vett fordulatot, amikor sikerült az elkövető által hátrahagyott ruházatból nyert DNS alapján Jozef Rohác szlovák állampolgárt azonosítani, majd a Magyarország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján elfogni. A férfit a Fenyő-gyilkosság, valamint az Aranykéz utcai robbantás elkövetőjeként életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A Fenyő-gyilkosság háttere – így a felbujtó személye – akkor még ismeretlen maradt. A nyomozás 2017-ben új bizonyítékok alapján vett újabb irányt. Az eljárás során a nyomozók azonosították a bűncselekmény többi elkövetőjét – közölték.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 2018 áprilisában tette közzé, hogy 2017. október 31. óta ismét nyomoznak a Fenyő ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében. Egy héttel később azt közölték, hogy az ügyben Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót az NNI munkatársai Budapesten elfogták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Az NNI az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott Portikot is emberölésre felbujtással gyanúsította.

Gyárfás – aki ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés gyanúja miatt folyt nyomozás – tagadta a terhére rótt bűncselekményt.

A négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő János médiavállalkozó sérelmére elkövetett gyilkosság ügyében Rohácot tettesként életfogytiglanra ítélték, azzal, hogy leghamarabb harminc év múlva vizsgálható a 62 éves férfi feltételes szabadlábra bocsátásának lehetősége. Az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság ügyében felbujtóként súlyos büntetést kapott Portik, az 51 éves férfinek még legalább tíz év van hátra jogerős szabadságvesztéséből.

Categories: Biztonságpolitika

Trump “elsöprő erő” alkalmazására figyelmeztette Iránt

Biztonságpiac - Fri, 06/28/2019 - 17:01
Donald Trump “nagy és elsöprő erő” alkalmazására figyelmeztette Iránt, ha támadást intézne amerikai célpontok ellen.

A “nagy és elsöprő erő” az elnök szerint azt jelentené, hogy “egyes területek teljesen elpusztulnának”. Az Egyesült Államok elnöke kedden három Twitter-bejegyzésben is foglalkozott Iránnal, miután Teheránban élesen bírálták az ország legfőbb vallási vezetője, Ali Khamenei ajatollah és munkatársai ellen hétfőn hozott amerikai szankciókat.

A Teherán által közzétett nyilatkozatról úgy vélte, hogy “nagyon tudatlan és sértő”, amely szerinte “csak azt mutatja, hogy (az irániak) nincsenek tisztában a valósággal”.

Egy másik mikroblog-bejegyzésben azt állította, hogy az iráni nép szenved, ráadásul ok nélkül, mert “a vezetőik minden pénzt terrorizmusra költenek”. Majd egy újabb bejegyzésében közölte, hogy “az iráni vezetés nem ismeri a ‘kedves’ vagy az ‘együttérző’ szavak jelentését, csakis “az erőt és a hatalmat” érti.

Iráni tisztségviselők kedden bírálták az Ali Khameneit és munkatársait érintő szankciókat, maga Khamenei pedig úgy fogalmazott, hogy “a Fehér Ház mentálisan retardált lett”. Haszán Róháni iráni elnök az ország televíziójában közvetített üzenetében azt mondta: e szankciók “felháborítóak és idióták”, és azt mutatják, hogy a Trump-kormányzat “bizonyos kudarcot vallott” Irán elszigetelését illetően. Az amerikai elnök minden bizonnyal Róháni megjegyzését nevezte “tudatlannak” és “sértőnek”.

Categories: Biztonságpolitika

Lemondott az amerikai határvédelemért felelős kormányszerv vezetője

Biztonságpiac - Fri, 06/28/2019 - 13:59
Benyújtotta lemondását John Sanders, az amerikai határvédelemért felelős Vám-és Határvédelmi Ügynökség (CBP) nevű kormányszerv ügyvezető elnöke.

John Sanders kedden jelentette be munkatársainak, hogy előző nap nyújtotta be lemondását, amely július 5-én lép érvénybe. Döntését nem indokolta, munkatársainak csupán azt írta: “rátok bízom annak megítélését, hogy sikeres munkát végeztem-e”. Sanders – aki régóta dolgozott az ügynökségnél – április óta irányította ügyvezetőként a szervezetet, Donald Trump ugyanis akkor az addigi vezetőt, Kevin McAleenant – szintén ügyvezetőként – a belbiztonsági minisztérium élére jelölte. Sanders régóta dolgozott a szervezetnél.

Elemzők szerint a lemondás oka a szervezetet érintő éles bírálatokban és a kormányzaton belül az illegális bevándorlást érintő intézkedések gyakori változásában keresendő. Az elmúlt napokban különösen felerősödtek a bírálatok – még a Trumpot támogató Fox televízióban is – azt illetően, ahogyan az Egyesült Államokba érkező menekültekkel, elsősorban is a gyermekekkel bánnak az ország déli határain felállított gyűjtőközpontokban.

Az NBC televízió kedden számolt be arról, hogy a kormányzat hétfőn több mint háromszáz gyermeket vitt el a texasi Clint városkában felállított gyűjtőhelyről, ahol egészségtelen és veszélyes körülmények között őrizték őket.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.