You are here

Biztonságpolitika

TEHERSZÁLLÍTÓK REGGELE

Air Base Blog - Thu, 03/19/2020 - 14:44

A HungaroControl adatai szerint a koronavírus járvány hatására március 9. óta mutat csökkenést a Ferihegyen megforduló járatok száma és ugyancsak csökkenés érzékelhető a magyar légtérben áthaladó forgalom esetében is. A légitársaságok egymás után függesztik fel budapesti járataikat, azonban a napkelte utáni órákban folyamatosan érkeznek a szállítmányozó cégek, a FedEx, a UPS és a DHL repülőgépei. Március 18-án kora reggel, a szép időt kihasználva kilátogattam az 1-es pálya néptelen környékére, hogy elkapjak néhány pillanatot a teherszállító gépek reggeléből.

Reggel hat óra után a kargó-sort az ASL Airlines Ireland DHL színekben repülő A300-asa nyitja.

A UPS B757-esén a szennyeződés szépen kirajzolja az áramlás vonalát. Az N429UP 1992-ben készült el a Boeing rentoni gyárában, azóta repül a UPS-nél.

Megkezdődött az A300-as kirakodása.

Újabb B757-es repül át a küszöb felett. A FedEx gépe Bécsből érkezik.

A földetérési zóna mellett a siklópálya antennák tornya áll.

A reggel harmadik Boeing 757-ese az ASL Airlines Belgium gépe.

A kargó előtéren a bolgár Cargo Air B737-400F teherszállítójának tankolását végzik.

Nem csak érkeznek, indulnak is az áruszállítók. Mindkét Swiftair ATR román desztináció felé száll fel.

A reggeli párában a negyedik B757-es gurul le a pályáról – a négy közül az egyetlen, amely winglettel rendelkezik. A DHL gépe az American Airlines utasszállítójaként kezdte pályafutását bő két évtizede.  

Felszáll a Cargo Air 737-ese is.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Az Alkotmánybíróságnak is megváltozott a működési rendje

Biztonságpiac - Thu, 03/19/2020 - 12:10
Az Alkotmánybíróság (Ab) továbbra is ellátja feladatait, de aki tud, otthonról dolgozik. Az Ab-n egyelőre nincs koronavírusos megbetegedés – olvasható a testület honlapján közzétett közleményben.

Indítványt az Ab-hoz továbbra is postán lehet benyújtani, az általános szabályoknak megfelelően. Alkotmányjogi panaszt az elsőfokú bíróságnak kell megküldeni. Az ügyfélkapun beérkező megkereséseket továbbra is intézi az Ab, de indítványt ügyfélkapun keresztül továbbra sem lehet előterjeszteni.

Az Ab célja, hogy feladatait továbbra is minden tekintetben el tudja látni, ugyanakkor hozzájáruljon a vírus terjedésének lassításához, megőrizze az alkotmánybírák és munkatársaik egészségét. Ennek érdekében a hétfőtől életbe lépett új munkarendben az Ab munkatársai, ha munkakörük erre lehetőséget ad, otthoni munkával látják el feladataikat.

Az alkotmánybírák és munkatársai körében egyelőre nincs koronavírusos megbetegedés.

Categories: Biztonságpolitika

Putyin: a rendszeren kívüli ellenzék nem az állam ellensége

Biztonságpiac - Thu, 03/19/2020 - 08:35
A rendszeren kívüli ellenzék nem ellensége az államnak – jelentette ki Vlagyimir Putyin a TASZSZ hírügynökségnek adott interjúban.

Putyin kormányzásának huszadik évfordulója alkalmából egy terjedelmes nyilatkozatot adott a TASZSZ-nak, amelynek újabb, tematizált részletét a napokban közölték. Az orosz vezető szerint a politikusoknak, köztük az ellenzékieknek nem pusztán bírálniuk kellene a kormányzatot, hanem világos elképzeléssel kellene rendelkezniük arról, hogy miként kellene megoldani az ország problémáit.

“Az átlagpolgár nem csak azt akarja látni, ahogy szidják a hatalmat, hanem azt is meg akarja hallani és érteni, hogy mit ajánlanak a kritikusok. És ha válaszként a bírálaton kívül semmi mást nem hall, akkor felmerül benne a kérdés: kire szavazzak?” – mondta Putyin. Hangsúlyozta, hogy a parlament a vita helyszíne, nem pedig a verekedésé, a zűrzavaré és a show-é, mint amilyen a ’90-es években volt.

“A rendszeren belüli és a rendszeren kívüli politikai ellenzékre is szükség van. Ezt nem hivatalban lévő elnökként, hanem egyszerű orosz állampolgárként mondom. De kuplerájra nincs szükségünk. És show-ra sincsen szükségünk. Komoly politikai tevékenységre van szükségünk” – mondta.

Pjotr Sztolipin (1862-1911) cári miniszterelnököt idézve azt hangoztatta, hogy nem nagy megrázkódtatásokra, hanem nagy Oroszországra van szükség. Putyin nem értett egyet azzal a véleménnyel, hogy az orosz ellenzék “kezes” lenne. Példaként a kommunistákat és vezetőjüket, Gennagyij Zjuganovot hozta fel. Rámutatott, hogy Oroszországban mintegy félszáz párt tevékenykedik. Közülük, mint mondta, az Egységes Oroszországnál van a “kontrollcsomag”, de sok párt gyakran nem ért vele egyet, beleértve a parlamenti frakcióval rendelkező hármat is.

Az orosz elnök szerint az állami tisztséget betöltő politikusok számára azonos munkafeltételeket kell biztosítani, legyenek akár kormánypártiak, akár ellenzékiek. Egyebek között azt hangoztatta ezzel kapcsolatban, hogy a választott tisztségviselőknek egyforma gépjárműveket kell biztosítani munkakörük ellátásához, és elfogadhatatlan lenne, ha a kormánypártiak BMW-vel járnának, az ellenzékiek pedig Zaporozseccel.

Úgy vélekedett, hogy az oroszok nem naivak a politikai kérdésekben és politikai tudatosságuk felerősödött az elmúlt években.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a témával kapcsolatban, újságírói kérdésre válaszolva “nagyon marginalizáltnak” és “szegmentáltnak” nevezte a rendszeren kívüli ellenzéket, amely szerinte képtelen a politikai összefogásra. Peszkov kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy a rendszeren kívüli ellenzékiek közül a Kreml kit tekint komoly politikusnak.

Az ellenzéki Dozsgy online televízió keddi közlése szerint Ljubov Szobol ellenzéki politikus bejelentette, hogy indulni kíván a jövőre esedékes parlamenti választáson. Szobol egyike azoknak a jelöltaspiránsoknak, akiket a támogató aláírások egy részének meghamisítására hivatkozva nem engedtek elindulni a tavaly szeptemberi moszkvai képviselőválasztáson.

Az Alekszej Navalnij ismert ellenzéki politikussal együttműködő aktivista Twitter-bejegyzésében arra szólította fel a választókat, hogy Putyin letöltött elnöki mandátumainak “lenullázása” nyomán minden alkalommal szavazzanak az Egységes Oroszország ellen.

Az orosz alkotmánybíróság hétfőn jogszerűnek ismerte el az ország alaptörvényének módosításáról rendelkező jogszabályt, amely egyebek között lehetővé teszi, hogy Putyin újból elindulhasson az elnökválasztáson. A hivatalban lévő államfő a jelenleg érvényes alkotmány korlátozó rendelkezése értelmében már nem jelöltethetné magát a 2024-ben esedékes elnökválasztáson. Az eddigi periódusokat lenullázó új szabályozás értelmében a hivatalban lévő államfő még két, egyenként hatéves ciklus erejéig lehet Oroszország elnöke.

Categories: Biztonságpolitika

140 pótolhatatlan cég: megkezdte működését a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport

Biztonságpiac - Thu, 03/19/2020 - 07:35
Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével megkezdte tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport – jelentette be a honvédelmi tárca államtitkára.

Az akciócsoportnak az a feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégeket biztosítsa, amelyek működése létfontosságú a rendkívüli járványhelyzetben Magyarországon – közölte Szabó István.

Közel 140 létfontosságú szolgáltató céget, gyártókapacitást azonosítottak; amennyiben szükséges, ezek irányítását a helyszínre települő honvédelmi törzsek veszik át – tette hozzá a politikus. Az államtitkár arról is beszámolt, hogy fokozott figyelmet fordítanak a honvédséghez tartozó valamennyi egészségügyi intézmény biztonságára a vírusfertőzés terjedésének megelőzése érdekében.

Szabó arról is beszámolt, hogy a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (a Honvédkórházban) úgynevezett egykapus beléptetést vezettek be. Ez azt jelenti, hogy a Honvédkórházba a sürgősségi ellátást biztosító személyzeten kívül mindenki csak egy kapun léphet be, azt követően, hogy testhőmérésen esik át, lefertőtleníti a kezét, illetve kitölt egy a fertőzés kockázatát felmérő kérdőívet.

Amennyiben valaki fertőzésgyanúsnak bizonyul, elkülönítik és sürgősségi ellátásban részesítik – ismertette az államtitkár.

Categories: Biztonságpolitika

Washington a nemzetközi terroristák feketelistájára helyezte az Iszlám Állam új vezetőjét

Biztonságpiac - Thu, 03/19/2020 - 06:35
Washington az Iszlám Állam nevű terrorszervezet új vezetőjét a nemzetközi terroristák feketelistájára helyezte, és szankciókat léptette életbe vele szemben – jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Megnevezte az illetőt, s ezzel hivatalosan is megerősítette, hogy Amír Mohammad Abder-Rahmán al-Maula asz-Szalbi az Iszlám Állam új vezetője. Elődjével, Abu Bakr al-Bagdadival tavaly október végén végzett egy amerikai kommandós akció Szíriában.

A terrorszervezet nem sokkal al-Bagdadi likvidálása után Abi Ibrahim al-Hasemi al-Kurasit nevezte meg “a muszlimok új kalifájaként”, de hírszerzési szakértők és elemzők számára oly mértékben ismeretlen volt ez a név, hogy még az is felmerült, az illető nem is létezik. Később több nyugati és amerikai hírszerző szervezet beazonosította, hogy Kurasi valójában Maula fedőneve volt.

Január végén egy iraki kurd vezető a brit sajtónak megerősítette, hogy Maulát a térségben a terrorszervezet egyik alapítójaként és fő ideológusaként tartják számon, aki korábban az Iszlám Állam iraki és szíriai regnálása idején az Észak-Irakban élő jazidi kisebbség rabszolgasorba taszítását irányította, és részt vett a világ több pontján végrehajtott különböző terrorakciók irányításában is.

A férfi iraki türkmén családban született a Moszul és Szindzsár között fekvő Tal Afarban. Egyike az Iszlám Állam azon kevés terroristáinak, aki nem arab. A moszuli egyetemen iszlám jogot tanult, 2004-ben az amerikaiak börtönbe vetették, s ott találkozott Bagdadival. Az amerikai külügyminisztérium már Bagdadi likvidálása előtt ötmillió dolláros (több mint 1,5 milliárd forintos) vérdíjat tűzött ki a fejére. A tárca közleménye emlékeztet arra is, hogy a terrorvezér korábban az al-Kaidának is aktív tagja volt.

Pompeo kedden közölte, hogy az amerikai kormányzat szankciókat foganatosít Maulával szemben. Ezek értelmében a terrorista nem léphet be az Egyesült Államok területére és sehol, semminemű kapcsolatba nem kerülhet amerikai állampolgárokkal. Közleményében az amerikai külügyminisztérium fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy az Iszlám Állam elleni küzdelem, amelyet az Egyesült Államok a terrorellenes globális koalícióval együttműködésben folytat, jelentős eredményeket ért el: miután megsemmisítette az úgynevezett kalifátust Irakban és Szíriában, jelenleg a terrorszervezet hálózatának felszámolásán dolgozik.

Categories: Biztonságpolitika

BKK: a járművezetők lépjenek fel a saját biztonságuk érdekében!

Biztonságpiac - Thu, 03/19/2020 - 05:35

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként a fővárosi buszvezetők védelme érdekében átmenetileg bevezetett szigorításokat – az autóbuszokon és a trolibuszokon nem nyitják az első ajtót, illetve a buszok első részét kordonnal zárják le – a fertőzésveszély elkerülése érdekében léptették életbe. Vannak azonban olyan utasok, akik figyelmen kívül hagyják, és a járművezetőket támadják az ideiglenes intézkedések miatt. Éppen ezért a BKK azt kéri a járművezetőktől, hogy közfeladatot ellátó személyként fizikai vagy verbális támadás, fenyegetés esetén azonnal értesítsék a rendőrséget és a forgalomirányító diszpécsert, illetve a hatósági intézkedésig álljanak ki a forgalomból.

Categories: Biztonságpolitika

A koronavírus nem rettenti el a bűnözőket, sőt…

Biztonságpiac - Thu, 03/19/2020 - 04:35
A vírus megjelenése sajnos nem rettenti el a bűnelkövetőket tetteik elkövetésétől, sőt a körülményeket segítségül hívva új elkövetési formák jelentek, jelennek meg, kihasználva az emberek hiszékenységét és esetleges betegségtől való félelmét — írja közleményében a Hori-Zone biztonsági társaság.

Megjelentek a hiénák
A korona vírus elleni tapasz, önkormányzat megbízásából fertőtlenítő takarítás a vírus miatt: ezekkel az indokokkal próbálnak pénzt kicsalni, illetve értékeket ellopni az általában idős, megtéveszthető potenciális sértettektől. Kevéssé tájékozott, idős, jóhiszemű és a betegségtől félő, főként egyedül élő embereket találnak meg. Jellemzően inkább vidéki, kis településeken, de nem kizárt a lakótelepi egyedül élő nyugdíjas sem.

Fontos az idősebbek tájékoztatása. Ennek módja nehéz, mivel sokan nem használják a netet, így marad a televíziójj és a rádió (minél hitelesebb, vagy akár ismertebb emberek szerepeltetésével) naponta sokszor.El kell elmondani nekik, hogy ha idegen csönget be hozzájuk mit tegyenek, és biztosítani kell zöldszámot a számukra, ahol informálódhatnak.

Amit saját erőből a lakóközösség tehet
Az otthon lévő szomszédok telefonszámát kell egymással megosztani és így konzultálni, szükség esetén segítséget hívni is gyorsabban lehet idegenek megjelenése esetén. Ezek az elkövetők általában más személyek megjelenése esetén odébb állnak.

A fiatalok, akik közlekednek a lakókörnyezetben, amennyiben idegent látnak, azt kellő távolságból (két-három méter) megszólítva kérdezzék meg kit keres, miért jár erre. Ez általában elbizonytalanítja a rossz szándékú, csaló elkövetőket.

Felül kell vizsgálni a házak kamera rendszereit, azok működjenek, rögzítsenek, illetve a felügyeletével megbízott személynek (gondnok) rendszeresebben kellene felülvizsgálni a felvételeket.

Vagyonvédelem átalakulása időszakosan
Vagyonvédelem egyes területeken pozíciókat veszít időszakosan (vendéglátó, szórakozóhelyek, fesztiválok) ugyanakkor tulajdonok védelme, a kiürült munkahelyek biztosítása, az esetleges fosztogatás megelőzése (létszámok növekedésével jár), idősek segítése (vonuló szolgálatok gyógyszer, alapvető élelmiszer), járőrözés közösen, akár a rendőrökkel, polgárőrökkel a későbbiek során. Terület zárásokban megerősítő erő lehet a hatóság mellett (mint a rendezvényeken).
Egy hatékony, gyors kiképzéssel a mobil teszteket végzőket tudják segíteni az átirányított vagyonőrök.

A még működő kereskedelmi egységeknél, patikáknál stb. a test hőmérsékletet tudják ellenőrizni és közben a rendre is felügyelnek, hogy nyugodtan, rendben (minimum két méter távolsággal) várakozzanak a vásárlók.

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztatták a szájmaszkokkal üzletelő hondurasi csalót

Biztonságpiac - Wed, 03/18/2020 - 16:35
Letartóztatta a bíróság azt a 35 éves hondurasi férfit, aki a koronavírus-világjárvány okozta veszélyhelyzetet kihasználva, nem létező szájmaszkokra hivatkozva csalt ki társaival közösen csaknem százezer amerikai dollárt egy egyesült államokbeli cégtől – közölte az indítványozó Fővárosi Főügyészség vezetője.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a letartóztatást a szökés, illetve a bizonyítékok megsemmisítése, az eljárás meghiúsításának veszélye indokolja. Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében leszögezte: a Fővárosi Főügyészség a törvény teljes szigorával fellép a világjárványon nyerészkedő bűnszövetség elfogott tagja és minden ilyen jellegű bűncselekmény elkövetője ellen.

A gyanú szerint a 35 éves hondurasi állampolgárságú férfi egyelőre ismeretlen társaival megállapodott abban, hogy a világjárvány okozta veszélyhelyzetet kihasználva vagyoni haszonszerzés érdekében bűncselekményeket követnek el – írta a főügyész. Hozzátette: a férfi és bűntársai tévedésbe ejtették egy egyesült államokbeli gazdasági társaság vezetőjét, 220 millió egészségügyi arcmaszk leszállítására szerződtek egy létező magyar cég adatainak felhasználásával, úgy, hogy a vállalat vezetője arról nem tudott.

A gyanúsított és társai csaknem százezer dollárt kértek és kaptak előlegként az általuk ígért – nem létező – arcmaszkokért. Mivel további előleget kértek, az amerikai cég képviselője Magyarországra utazott, hogy megnézhesse az árut, ám a bűnszövetség tagjai további nyolcmillió forintot meghaladó összeget kértek tőle telefonon. A sértett ekkor gyanút fogott, értesítette a rendőrséget, amely az előre megbeszélt találkozón, egy V. kerületi étteremben elfogta az álnéven bemutatkozó hondurasi férfit.

A BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette miatt hallgatta ki a férfit, és előterjesztést tett a letartóztatására. Az indítvány alapján a bíróság – egyelőre nem végleges – végzésével egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.A Fővárosi Főügyészség felhívta a figyelmet arra, hogy a hatóságok a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetben elrendelt ítélkezési szünetben is haladéktalanul és a törvény teljes szigorával fellépnek a bűncselekményt elkövetők ellen.

A Fővárosi Törvényszék közleménye kitért arra, hogy a letartóztatást elrendelő Budai Központi Kerületi Bíróság határozatának indoklása szerint a gyanúsított 2016 óta Magyarországon él, itt élettársa, gyermeke van, jövedelmét, munkahelyét védője igazolta, ám kötődéseit még nem sikerült teljes mértékben feltérképezni. Külföldi állampolgárságára és bizonytalan magyarországi kötődésére tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Továbbá a nyomozás jelenleg kezdeti szakaszban van, és a tényállás teljes körű felderítése érdekében elsődleges cél annak megakadályozása, hogy a gyanúsított az eljárás során eddig még ki nem hallgatott személyekkel kapcsolatba lépjen, illetve bizonyítékok megsemmisítésével, vagy elrejtésével az eljárást megnehezítse, vagy meghiúsítsa.

Categories: Biztonságpolitika

Előléptették a Magyar Honvédség parancsnokát

Biztonságpiac - Wed, 03/18/2020 - 08:35
Előléptették a Magyar Honvédség parancsnokát – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A tájékoztatás szerint Áder János, Magyarország köztársasági elnöke – Benkő Tibor honvédelmi miniszter javaslatára – március 15-ei hatállyal Korom Ferenc altábornagyot vezérezredessé léptette elő. Korom 2018 májusában lett a Honvéd Vezérkar főnöke. 2019 januárjában a Magyar Honvédség Parancsnokságának felállásával Korom Ferencet kinevezték a Magyar Honvédség parancsnokává. Korom parancsnoki megbízatása 2019. január 15-étől 2023. május 15-éig szól.

Categories: Biztonságpolitika

Koronavírus: csak szükség esetén menjenek kormányablakba az emberek

Biztonságpiac - Wed, 03/18/2020 - 07:35
A fővárosi kormányhivatal a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben azt kéri az emberektől, hogy személyesen csak szükség esetén és csak időpontfoglalással menjenek kormányablakba, de inkább interneten intézzék az ügyeket.

Mint közölték: a kormányablakokban és az okmányirodákban is korlátozásokat vezet be a koronavírus-fertőzés terjedésének mérséklése érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala. Az intézkedések célja, hogy az ügyfélterekben a lehető legkevesebb ember tartózkodjon egyszerre.

Az operatív törzs arra kéri a kormányablakok, okmányirodák ügyfeleit, hogy lehetőség szerint időpontfoglalással menjenek ügyet intézni, e nélkül csak rendkívül indokolt esetben keressék fel személyesen a kormányablakokat.

A kormányablakok hétfőn nyitják meg az új foglalható időpontokat, ezzel párhuzamosan kevesebb olyan ügyfelet tudnak majd fogadni, aki időpontfoglalás nélkül érkezik. Időpont ügyfélkapuval az idopontfoglalo.kh.gov.hu oldalon, ügyfélkapu nélkül a 1818 ingyenesen hívható telefonszámon foglalható.

A kormányablakokban, okmányirodákban és más ügyfélszolgálatokon korlátozhatják a bent tartózkodók maximális létszámát.

Az elkészült okmányokat az eddigiekkel ellentétben nem személyesen kell átvenni a kormányablakokban, okmányirodákban, illetve a postán vagy a kézbesítőtől, hanem levélküldeményként a postaládába kézbesítik azokat.

Felhívták a figyelmet továbbá arra, hogy a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos valamennyi hivatalos, március 12-t követően lejáró okmánya a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényes. Az okmányok megújítására jelenleg tehát nincs szükség, azokat Magyarország területén továbbra is használhatják. Külföldön azonban nem érvényesek a lejárt okmányok. Akiknek külföldön is érvényes okmányra van szükségük, lejárt okmányaikat meg tudják hosszabbítania kormányablakokban.

Azt javasolják, hogy az ügyfélkapuval rendelkező állampolgárok elsősorban a megújult magyarorszag.hu oldalon elérhető online ügyintézési lehetőségeket vegyék igénybe.

Az ügyfélkapuval nem rendelkező ügyfelek számos ügyben postai úton is leadhatják kérelmüket. További információkért keressék fel a kormanyhivatal.hu oldalt, valamint hívják az ingyenesen hívható 1818 Kormányzati Ügyfélvonalat – közölte a fővárosi kormányhivatal.

Categories: Biztonságpolitika

A Honvédkórház elővizsgálati pontot működtet

Biztonságpiac - Wed, 03/18/2020 - 06:35
A hét elejétől – a koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel – elővizsgálati pontot működtet a budapesti Honvédkórház Róbert Károly körúti székhelyén.

Az intézmény közleményében azt írta: a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ székhelyén kizárólag az elővizsgálati ponton történő áthaladást követően lehet igénybe venni minden járó- és fekvőbeteg ellátást.

Az elővizsgálat lázmérésből és kérdőív kitöltéséből áll, amely mindenkinek kötelező. Ennek bevezetése miatt rövid idővel megnőhet a várakozási idő, ezért arra kérik az előjegyzett időponttal rendelkező betegeket, hogy a megadott időpontnál 30 perccel korábban érkezzenek.

A járó- és fekvőbeteg-ellátó szakrendelések, szakambulanciák és a fekvőbeteg osztályok, valamint a diagnosztikai ellátások szolgáltatásait kizárólag azok vehetik igénybe, akiknél nem merül fel a koronavírus-fertőzés gyanúja. Ellenkező esetben a beteg további vizsgálata a kórház Sürgősségi Centrumában történik – közölték.

Categories: Biztonságpolitika

Szlovák rendőrök tartóztattak fel egy magyar férfit, aki a tilalom ellenére átlépte a cseh-szlovák határt

Biztonságpiac - Wed, 03/18/2020 - 05:35
Szlovák rendőröknek kellett feltartóztatniuk vasárnap egy magyar férfit a cseh-szlovák határon, Kúty-nál, aki a péntektől érvényben lévő belépési tilalom és a rendőri figyelmeztetés ellenére autójával áthajtott a határon – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A 43 éves férfi Csehországból akart belépni Szlovákiába, amikor a határ ellenőrzésére kirendelt rendőrök figyelmeztették, hogy a koronavírus terjedése miatt elrendelt – külföldiekre vonatkozó – beutazási tilalom miatt nem lépheti át a határt, és vissza kell fordulnia Csehországba.

A sofőr figyelmen kívül hagyta a rendőri utasítást, és autójával áthajtott a határon, majd az őt követő rendőrök többszöri felszólítására sem állt meg. Az autót végül sikerült megállítani, de mivel annak sofőrje továbbra sem volt hajlandó az együttműködésre és agresszíven viselkedett, a rendőrök kényszerintézkedést alkalmaztak, és őrizetbe vették.

Szlovákiába az új típusú koronavírus terjedésének veszélye miatt pénteken bevezetett beutazási tilalom értelmében az országba csak a szlovákiai állandó vagy átmeneti lakhellyel, valamint tartózkodási engedéllyel rendelkező személyeket engedik be.

Categories: Biztonságpolitika

Vizsgálati fogságba vettek négy bírót Szlovákiában

Biztonságpiac - Wed, 03/18/2020 - 04:35
Az igazságszolgáltatás akadályozása és korrupció alapos gyanúja miatt Szlovákiában szombaton éjjel vizsgálati fogságba vettek négy bírót és egy másik embert azok közül, akiket még szerdán vett őrizetbe a szlovák rendőrségnek az a különleges alakulata, amely a több súlyos bűncselekménnyel vádolt nagyvállalkozó, Marián Kocner egyik bűnügyében vizsgálódik.

A szlovák rendőrség különleges alakulatának (NAKA) Köd nevű csoportja, amely a több súlyos bűncselekménnyel – köztük a két évvel ezelőtti újságíró-gyilkosság megrendelésével – vádolt Marián Kocner egyik bűnügyében vizsgálódik, szerdán közel másfél tucat személyt, köztük 13 bírót vett őrizetbe. Közülük nyolc ellen indítottak eljárást igazságszolgáltatás akadályozása és bíróságok függetlenségének befolyásolása, illetve korrupció alapos gyanúja miatt.

Az ügyben eljáró különleges bíróság nyolc gyanúsított közül öt vizsgálati fogságba vételét rendelte el szombaton, köztük van az igazságügyi tárca egyik volt államtitkára, Monika Jankovská is – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Sajtóinformációk szerint Jankovská a nagyvállalkozó Kocnerrel, annak egyik peres ügyével – egy rendkívül nagy összegű váltóhamisítással – összefüggésben váltott üzeneteket.

A rendőrségi csoport, amely az őrizetbe vételeket végrehajtotta, az úgynevezett Threema-ügyet vizsgálja. Ennek központi eleme, hogy Kocner állítólag több közszereplővel, köztük bírákkal is kapcsolatot tartott a Threema nevű, kódolt üzenetváltást lehetővé tévő alkalmazáson keresztül. A már több súlyos bűncselekménnyel vádolt Kocner ellen a NAKA szerdán bírók megvesztegetésének gyanújával is eljárást indított.

Categories: Biztonságpolitika

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK - CZECH INTERNATIONAL AIR FEST 2002

Air Base Blog - Tue, 03/17/2020 - 18:55

A szlovákiai Pozsony és Szliács után az egykori repülőnapokról szóló sorozat harmadik részében a csehországi Hradec Kralové a helyszín, a szkennerbe pedig a 2002. augusztus 31-én és szeptember 1-én készült fotók kerültek. A rendezvény a Czech International Air Fest (CIAF) 2002 volt.

A szlovák An-26-os mellett a tűzoltók szivattyúzzák az esővizet, amelyből bőven jutott Csehországnak azon az augusztuson. Az árvízi károk helyreállítási költsége a Gripen beszerzés darabszámára is hatással volt.

A cseh légierő Open Skies programban használt légifotós An-30-as gépe. A kivonás után is megmaradt az utókornak, napjainkban egy magángyűjteményben látható.

Az L-159B turnék megszokott gépe a 6073-as volt, amely később fekete-bronz színben, a leendő Gripen pilóták felkészítése miatt gyakran volt látható Kecskeméten is.

A Goldtimer Alapítvány Li-2-ese, az akkori szponzor színeiben. A háttérben hidegháborús fedezékek állnak.

Az USAFE ramsteini 86. légiszállító ezrede által kormányzati és katonai vezetők szállítására használt C-20H (Gulfstream III) gép.

Az Aermacchi MB339-es kiképzőgép ritkán látható szürke színben, színesben annál inkább, hiszen az olasz légierő bemutató köteléke, a Frecce Tricolori is ezt a típust repüli.

A forgószárnyas alapkiképzésre használt Mi-2-es a cseh légierő helikoptereire jellemző szabvány szürke-zöld színben. A rendszerből kivont gépet a pardubicei repülőtéren állították ki.

Az ugyancsak cseh Mi-24V-n itt még csak részleges tigrisminta látható. A cseh festőművészek azóta szabad kezet kaptak, ha egy Hind átfestéséről van szó. A tigrisfarkú harci helikopter szárnycsonkjaira a nem irányított rakéták B8V-20-as blokkja és 9M114 Sturm rakéták indítócsövei kerültek.

Bármit csinálsz - csináld jól. Szép gondolat, csak támogatni lehet.

A spanyol légierő albacetei 14. vadászezredének Mirage F.1 gépe, amelyet Eurofighterek váltottak 2013-ban.

A Luftwaffe 51. Immelmann felderítő ezredének fehér tigrismintával díszített Tornadójára a kismagasságú felderítésre használt Trilens konténert függesztették.

Egy cseh üzletember Repülő Cirkusza a múlt század tízes éveit és az első világháborút idézte az eredetieknél kisebb, replika gépekkel. Az amerikai Curtiss JN-4 kiképzőgép a típusjelzés két betűje után kapta a Jenny becenevet. Mögötte egy ugyancsak kiképzésre használt angol kétfedelű, a Tiger Moth áll.

A francia Nieuport 11-es vadászgép 1916-ban jelent meg a fronton, míg az előtte álló típusra, a brit Royal Aircraft Factory S.E.5-re 1917-ig kellett várni.

A Fokker E. III egyfedelű (Eindecker) replikája német színekben repül. Az eredetit az Osztrák-Magyar Császári és Királyi Légjáró Csapatok mellett a Császári és Királyi Haditengerészet is használta.

Fokker DR. I háromfedelű (Dreidecker). Az eredeti DR. I-esek leghíresebb pilótája, a gépe színe után Vörös Bárónak nevezett Manfred von Richthofen, 80 igazolt légigyőzelem után egy Dreideckerben vesztette életét 1918 áprilisában.

Dedikált print a RAF Lakenheath 494. vadászszázadának F-15E személyzetétől. A repülőnapokra általában fiatal vadászpilóták vitték a gépeket. Mint mondták, az idősebb, családos pilótákat ez már nem érdekli annyira, a hétvégi szárnyas kiruccanások varázsa elmúlik a sokadik repülőnap után.

Olykor lehetőség van arra, hogy a család is a katonákkal tartson egy-egy hétvégi bemutató helyszínére. Így volt ez a CIAF 2002-n is, ahova az F-15E-ket a szomszédos RAF Mildenhall KC-135-ös légi utántöltő gépei kísérték el. A tankerek fedélzetén volt hely a családtagoknak is, akik így kirándulhattak egyet Csehországba.

Hagyományőrző mestermű a tanker orrán. A 100. légi utántöltő ezred elődje a B-17-esekkel repülő 100. bombázó osztály volt, amely a második világháború idején Angliából indult bevetésre. A tankerek vezérsíkján ugyanolyan D jelzés látható, mint az elődök B-17-esein.

A KC-135-ös töltőcsövét hason fekve kezelő boom operátor műszerfala, a töltőcső függőleges és vízszintes kitérési szögét valamint teleszkópos kiengedésének mértékét jelző műszerekkel, a különböző fények kapcsolóival és a cső mozgatására szolgáló fekete karral.

A tanker pilótafülkéje. Abban az évben fejeződött be a három évvel korábban megkezdett Pacer CRAG program, amely a navigációs berendezések és a radar korszerűsítését célozta.

Az USAFE avianói 31. vadászezredének parancsnokai is ellátogattak a CIAF 2002-re. Felül az ezredparancsnok, alul az egyik század, az 510-esek parancsnokának csomagszállításra használt konténere F-16-osaik szárnya alá függesztve.

Szép gesztus volt az amerikai pilótáktól, hogy a kordon mögé invitálták a kerekes székes látogatócsoportot.

*

Hradec Kralové felé utazva egy rövid időre megálltunk Vyskov mellett, hogy megnézzük az ottani gyűjteményt, amelynek töredéke látható az alábbi fotókon.

A Szu-7BM jelentősen módosított változata Szu-7BKL jelzéssel repült. Szinte minden részét korszerűsítették vagy megerősítették, a sárkányt, a hajtóművet, a fegyverrendszert, és a rádiótechnikai berendezéseket egyaránt.

A Szu-7-es kétüléses exportváltozatából a csehszlovákoknak 1966-67-ben hét darabot szállítottak.

Ez az 1965-ös gyártású MiG-21PF 1989-ig repült a csehszlovák légierőben.

Az Il-14-es Csehszlovákiában gyártott Av-14 típusjelzésű változata. Két ilyen gépet alakítottak át szállítóból rádiótechnikai felderítővé, az egyik a vyskovi gyűjtemény darabja lett.

Az Av-14-es pilótafülkéje.

Az Il-28-as bombázóból a csehszlovákok saját üzemükben, tizennégyet alakítottak át rádiótechnikai hadviselésre. A feladathoz szükséges berendezéseket a szárnyvégi konténerekben illetve a törzs alatt helyezték el. Az Il-28RT/RTR jelzésű gépek a hetvenes évek elejéig repültek.

A kétkormányos Mi-1U változatot kiképzési célokra használták.

A csehszlovákok Mi-4V helikoptereit földi célpontok elleni UB blokkokkal vagy RM-130-4-es rakétaindítóval lehetett felfegyverezni. Ezen az 1963-as gyártású Mi-4V-n az utóbbiból látható 4 x 4 darab.  

A MiG-23BN, a típus vadászbombázó változata. A csehek a MiG-23MF vadász változattal együtt 1994-ben vonták ki.

Összesen kilenc darab készült az L-39 Albatros célvontatásra kialakított, együléses V változatából.

Az L-39V által 1700 méteres huzalon vontatott, szintén hazai gyártású Letov KT-04 légi célt a vadászpilóták és a légvédelmi tüzérek kiképzésére használták.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

 


Categories: Biztonságpolitika

Koronavírus: a NAV az online szolgáltatásait ajánlja az ügyfélszolgálatok felkeresése helyett

Biztonságpiac - Tue, 03/17/2020 - 16:35
Az ügyfélszolgálatok felkeresése helyett a lakosságnak is érdemes igénybe venni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) online szolgáltatásait – közölte az adóhivatal.

A gazdálkodó szervezeteknek és az egyéni vállalkozóknak egyébként is kötelező az elektronikus ügyintézés, a magánszemélyek pedig szabadon dönthetnek, hogy élnek-e a digitalizáció adta lehetőségekkel. Az online ügyintézésnél a magánszemélyeknek mindössze Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) azonosításra van szükségük, ez olyan teljes körű azonosítási szolgáltatás, mely a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokban azonosít, és azt továbbítja a felhasználók, intézmények felé.

A vállalkozások az eBEV-en keresztül küldhetik be adóbevallásukat, nyomon követhetik befizetéseiket, eleget tehetnek többféle adat bejelentési kötelezettségnek, de a bevallásukkal összefüggő problémákról is így értesülnek. A magánszemélyek elfogadhatják az adóbevallási tervezetüket, online kereset kimutatást vagy akár elveszett adókártya pótlását is igényelhetik. Elektronikusan adó-, jövedelem- és illetőségigazolás is kérhető.

Az online ügyintézés mellett telefonos ügyfélszolgálatát is ajánlja a NAV, ebben az esetben a konkrét ügyek intézéséhez ügyfélazonosító-szám (PIN-kód) vagy részleges kódú telefonos azonosítás szükséges. Ügyfélazonosító-szám legegyszerűbben ügyfélkapun igényelhető az adóhivataltól a TEL nyomtatványon. Telefonon többek között javítható a hibás bevallás, kérhető adó-, jövedelem- és illetőségigazolás, adónemek közötti átvezetés, tájékoztatás az adószámla-egyenlegről, bejelenthető a levelezési cím vagy az egyéni egészségügyi szolgáltatási járulék fizetés.

A NAV ügyfél-tájékoztató és ügyintéző rendszer ingyenes telefonszáma – a 06-80/20-21-22 – hétfőtől csütörtökig 8.30-tól 16 óráig, pénteken 13.30-ig hívható. Általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető a NAV 1819-es szintén ingyenesen hívható infóvonalán.

Categories: Biztonságpolitika

Eje teherdobás a HAW C-17-eséből Tótvázsonynál

Air Power Blog - Tue, 03/17/2020 - 12:52

Bár az ország közvéleménye most érthetően a koronavírusra fókuszál, a katonai alakulatok, így a Pápán állomásozó nemzetközi Nehéz Szállítórepülő Ezred (HAW) kiképzése nem állhat le. Ezúttal a tótvázsonyi gyakorlótéren hajtott végre egyik C-17-esük teherdobást.

Csíkhúzás az FR24-en.

A lőtéri értesítő vonatkozó sora.

Zord  


Categories: Biztonságpolitika

Fokozott ellenőrzést rendelt el az egész országban a rendőrfőkapitány

Biztonságpiac - Tue, 03/17/2020 - 12:10
Az egész országban fokozott ellenőrzést rendelt el Balogh János országos rendőrfőkapitány, kiterjesztve korábbi intézkedésének körét.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának kedden a rendőrség honlapjára feltett közleménye szerint Balogh János Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Tolna, Vas és Veszprém megye közigazgatási területére a közrend és a közbiztonság fenntartásáért, a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzéséért, felderítéséért, illetve megszakításáért rendelte el a fokozott ellenőrzést április 30-áig.

Az országos rendőrfőkapitány korábban Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye területére rendelt hasonló intézkedést szeptember 6-áig.

Categories: Biztonságpolitika

Kurz: Ausztria szakértőkkel, felszerelésekkel és anyagi eszközökkel is támogatja Görögországot

Biztonságpiac - Tue, 03/17/2020 - 08:35
Ausztria szakértőkkel, felszerelésekkel és anyagi eszközökkel is támogatja Görögországot – közölte Sebastian Kurz osztrák kancellár, miután kedden Bécsben tárgyalt Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel.

A Cobra különleges egység tizenhárom tisztje, két pilótával már hétfőtől részt vesz a görög határ védelmében, továbbá két drónt, egy páncélozott járművet, illetve éjjellátó készülékeket, hőkamerákat is Görögország rendelkezésére bocsát Ausztria – jelentette be a kancellár. Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) által indított művelet keretében jelenleg tizennégy osztrák tiszt segíti Görögország határvédelmének ellátását. A Frontex azonnali műveleteinek végrehajtására pedig Bécs további öt személyt bocsát rendelkezésre – tette hozzá.

Kurz bejelentette emellett, hogy a görög szigeteken és a görög-török határnál lévő menedékkérők ellátására egymillió eurót utalnak át a külföldi katasztrófaalapból (Auslandskatastrophenfonds), amelyet a gyerekekre és a különösen védelmet igénylő emberekre fordítanak elsősorban. A kancellár elismerően szólt arról, hogy Görögország mindent elkövet Európa külső határainak védelméért, s megismételte egy korábbi kijelentését, amely szerint Törökország eljárása “támadás” az EU ellen. Kifejtette: Recep Tayyip Erdogan kihasználja a migránsok helyzetét, és szenvedésüket fegyverként használja az EU-val szemben.

A görög miniszterelnök a migrációs válság kapcsán arról beszélt, hogy sokkal optimistábban látja a helyzetet, mint az elmúlt napokban. Kijelentette, hogy szerinte a görög szigeteken bizonyos értelemben javult a helyzet, minthogy csökkent az illegálisan érkező emberek száma.

Micotákisz ugyanakkor leszögezte: “Ragaszkodunk ahhoz, hogy együttműködjünk a szomszédos országgal, (…) de az együttműködésnek “törvényeken kell alapulnia, nem pedig zsaroláson”. Ez az együttműködés nem jöhet létre olyan módon, hogy Törökország sakkfiguraként mozgatja az embereket, arra ösztönzi őket, hogy keljenek át az Evrosz folyón Görögországba – tette hozzá a kormányfői hivatalt július óta betöltő politikus.

Törökország február végén megnyitotta határait az EU irányába, azt követően menedékkérők ezrei próbáltak meg átjutni Görögországba. Athén válaszul megerősítette a határvédelmet, villanógránátokat és könnygázt vet be.

Categories: Biztonságpolitika

Koronavirus: a magánbiztonsági ágazat felkészült a járványra

Biztonságpiac - Tue, 03/17/2020 - 07:35
A magánbiztonsági ágazat felkészült a járvány által okozható gondok elhárítására — jelentették ki a Biztonságpiac által megkérdezett vezetők.

Felkészültünk a koronavírus kihívásaira — jelentette ki lapunknak Lovas Kázmér, az IN-Kal Zrt. vezérigazgatója. Első lépésként életbe léptettük azokat a biztonsági protokollokat, amelyek egy egészségügyi vészhelyzetre vonatkoznak. Néhány héttel ezelőtt részt vettünk egy biztonsági konferencián, amelynek a tematikáját úgy változtatták meg, hogy a koronavírussal kapcsolatos teendők kerültek a középpontba. Az itt elhangzottak alapján tovább szigorítottuk a bevezetett eljárásrendet. Vezérigazgatói utasításban tájékoztattuk a cég középvezetőit, az alvállalkozóinkat a teendőkről, illetve informáltuk a szerződött partnereinket, ügyfeleinket a változásokról, teendőkről.

Az alkalmazottainkat is értesítettük arról, hogyan védekezhetnek a vírus ellen, és mi a teendőjük, ha esetleg a fertőzés jeleit vélik felismerni magukon. Intézkedtünk, hogy minden általunk biztosított irodaházban, létesítményben legyen fertőtlenítőszer. Felkészültünk arra is, hogy az esetleg kieső munkatársainkat helyettesíteni tudjuk. Két gyorsreagálású akciócsoportot is létrehoztunk, hogy ha bármelyik általunk védett objektumnál intézkednünk kell, akkor az ne érjen váratlanul minket — közölte a Biztonságpiac.hu-val a vezérigazgató.

Van már érvényes Kormányhatározat ami a koronavírus elleni teendőket előírja, van egy tisztiorvosi határozat, ami ugyancsak mérvadó a teendőkre nézve, és mi is kiadunk egy határozatot, amely felhívja a biztonsági vállalkozásokat, amelyek vagyonőrzéssel foglalkoznak vegyék fel a kapcsolatot a cégekkel, amelyeknek dolgoznak, és ha eddig nem tették, akkor most ismerkedjenek meg az adott cég vészhelyzeti tervével — nyilatkozta a Biztonságpiac.hu-nak Fialka György, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) elnöke.

Mint az elnök elmondta, felhívták a tagjaik figyelmét arra, hogy minden cégnek kell lennie ilyen vészhelyzeti tervnek, amelyben meghatározzák, hogy a különböző vészhelyzetekben mi a teendő. Ez azért fontos, mert az ott dolgozó biztonsági személyzetnek ezt nem csak betartani, hanem betartatni is kötelessége. Ezen kívül a kamara egyelőre nem készül külön utasításokat adni, mert a túlszabályozás legalább annyira veszélyes, mint a szabályok hiánya, be nem tartása. A kamara elnöke külön felhívta a figyelmet arra, hogy az új Kormányhatározatok be nem tartása bűncselekmény, és komoly büntetést kockáztatnak azok, akik ezeket nem veszik komolyan.

Categories: Biztonságpolitika

Háborús bűnökkel gyanúsított szerb férfit tartóztattak le Budapesten

Biztonságpiac - Tue, 03/17/2020 - 06:35
Ideiglenes kiadatási letartóztatásba helyezett egy szerb férfit az 1999-es koszovói háború idején elkövetett háborús bűnök gyanúja miatt a Fővárosi Törvényszék.

A bíróság azt közölte, hogy a férfi ellen a koszovói hatóságok adtak ki elfogatóparancsot; a civil lakosság ellen elkövetett háborús bűncselekmény miatti eljárás lefolytatása érdekében keresik őt. A férfi a gyanú szerint 1999 júniusában Vidanje faluban automata fegyver tusával megütött egy nyolc hónapos terhes nőt, majd megerőszakolta – olvasható a közleményben.

A törvényszék azt közölte: a szerb férfi nem járult hozzá az egyszerűsített kiadásához, ezért a kiadatás feltételeinek fennállásáról a bíróság a teljes kiadatási kérelem beérkezése után tud majd csak dönteni. Az iratok beérkezéséig, illetve negyven napra a bíróság elrendelte a terhelt ideiglenes kiadatási letartóztatását.

A Fővárosi Törvényszék a tárgyaláson kizárólag azt vizsgálta, hogy a meglévő információk szerint van-e akadálya a kiadatásnak, illetve az ideiglenes kiadatási letartóztatás elrendelésének – írták, jelezve, hogy a végzés végleges.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.