You are here

Biztonságpolitika

Elnapolták a biztosítókra vonatkozó adatszolgáltatási standard bevezetését

Biztonságpiac - Wed, 03/25/2020 - 04:35
A biztosítókra vonatkozó adatszolgáltatási standard, az IFRS 17 az eredetileg tervezettnél egy évvel később, 2023. január 1-től lép életbe a Nemzetközi Számviteli Standard Testület (IASB) döntése alapján.

A Deloitte adótanácsadó vállalat hétfői tájékoztatása szerint a szabvány eredeti hatályba lépésének fenntartása azzal a kockázattal járt volna, hogy a nemzetközi biztosítási csoportok egy időszakra különféle követelmények szerint készítenek jelentéseket. Ez sok zavart okozhat, illetve akadályozhatja a biztosítók eredményeinek megértését és összehasonlítását.

A közlemény szerint a testület döntése nem volt egyhangú, komoly szakmai viták előzték meg. A halasztási javaslat elfogadása mellett szólt az egyre növekvő bizonytalanság, hogy az IFRS 17 egyidejű végrehajtását tudják-e biztosítani az egész világon.

A Deloitte szerint a magyar biztosítók az IFRS 17-re való felkészültségben nagyon eltérő helyzetben vannak, így a piac egy részének várhatóan jelentős könnyebbséget okoz a bevezetés elhalasztása.

Categories: Biztonságpolitika

Az éjszaka másik oldala

Air Power Blog - Tue, 03/24/2020 - 23:59

Újat, vagy legalábbis újabb oldalról. Vagy legeslegalábbis ritkát. Ez bátran lehet minden valamire való médium jelmondata. Ezért is érdemes néha elmenni "hátra" a jól ismert reptereken :-)

Indul az egyik Gripen 12-es irányba teljes utánégetővel.

Bár ennek a hosszú expozíciónak az eleje kissé megcsúszott, arra éppen jó, hogy az egyik felszállás pályáját végigkövessük a forszázsos szakasztól az utánégető kikapcsolását követően az első bal fordulóig.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

A kínai intézkedések és társadalmi viselkedés koronavírus idején

Biztonságpolitika.hu - Tue, 03/24/2020 - 18:52

Immár három hónap telt el az első koronavírusos hírek megjelenése óta. Negyed év, aminek távlatából időszerűvé válik visszatekinteni, helyzetet elemezni. Ez az a legrövidebb idő, amely után széleskörű információkkal rendelkezünk mind az intézkedéseket, mind azok hatásait, mind a különböző kormányok hozzáállásának összevetését tekintetve. Mostanra a közbeszédben is elegendő helyes információ terjedt el a vírusról és a járványról ahhoz, hogy mindenki képet alkosson róla; és elegendő helytelen ahhoz, hogy aktuálissá váljon helyre tenni, megmagyarázni azokat. Cikksorozatunk első részében a vírus kiindulópontjával, Kínával kapcsolatban világítok rá a – sokszor rasszista beütésű ‑ féligazságok helytelenségére, a kínai hatóságok és társadalom berendezkedésére.

 

A kínai viszonylatok jobb megértésére először néhány alapvető tényt kell szemléznünk. Kínában számos etnikum él együtt, de még a Han népcsoporton belül is, amely a népesség nagyjából 92%-át adja, számos jól megkülönböztethető embercsoport található. Épp úgy, ahogy Európában is feltűnő különbséget látunk egy skandináv és egy mediterrán ember közt, legyenek bár mindketten kaukázusiak. Európa teljes területe 10,18 millió négyzetkilométer, egymagában Kínáé 9,6 millió. Előbbi népessége a 750 millió főt sem éri el, utóbbié 1,4 milliárd felett jár. Ezekre az adatokra érdemes gondolni, mielőtt „kínai vírusnak” bélyegezzük meg a Covid-19-et, vagy a teljes kínai népet, esetleg a Távol-Kelet összes népét együttesen hibáztatjuk a járvány kialakulásáért. Fordított esetben, például egy portugáliai eredetű járvány idején értetlenül és (joggal) felháborodva állnánk az előtt, ha egy kínai undorral és félelemmel kerülne ki minket az utcán. Végül, mindezek mellett objektívan látni kell, hogy egy világjárvány kiindulási pontja jó eséllyel lesz Kína. Ez már csak valószínűségi alapon is így van a fenti népességi és területi szárazadatok alapján, továbbá fontos szempont, hogy a szintén nagy területű és népességű Indiával vagy éppen Afrikával ellentétben a kínai gazdaság és a világszerte jelenlévő diaszpórák is olyan helyzetben vannak, amely rendkívül jelentős utasforgalmat generál Kína és a világ többi része között. Emellett az erősen és dinamikusa átalakuló kínai gazdaság, valamint társadalom növeli a belső egyenlőtlenségeket és a belső migrációt is.

 

A járványhelyzet kezdeti palástolását tekintve is érdemes objektív elemzést végeznünk a felháborodás helyett. Egyéni ítélőképességünkre van bízva, hogy mennyire fogadjuk el magyarázatként, de a kínai kormány a kezdetekben nem akarta széles nyilvánosság elé tárni a járványveszélyt. Mi több, amíg fel nem fedezték, hogy teljesen új vírustörzzsel van dolguk, nem volt lehetőségük a fertőzöttek számának felmérésére sem, ahogy a terjedés akadályozása is váratott magára. Azt is tudni kell, hogy a vírustörzsek folyamatosan mutálódnak, azonban az elváltozások elsöprő többsége olyan új vírust eredményez, ami teljesen életképtelen. Még ha életképes is lesz, általában elhal, mielőtt terjedni tudna, vagy olyan kis csoportban tud elterjedni, hogy a világ sosem szerez róla tudomást. A világ közvéleménye csak néhány évente értesül egy-egy ilyen esettel, amikor az új vírus komoly járványt okoz. A wuhani egészségügyi felügyelet is csak december 26.-án küldte meg az egyik beteg mintáját a shanghai kollégáiknak felülvizsgálatra, ugyanis ekkorra lett egyértelmű számukra, hogy új típusú koronavírussal találkozhattak. Ennek ellenére itt éles kritikát fogalmazhatunk meg a Xi Jinpinggel (Si Csinping) és a teljes kínai vezetéssel szemben, hiszen ha egy nyugati típusú demokráciában tapasztaltunk volna hasonlót, nagy valószínűséggel az adott ország egészségügyi hatóságai azonnal jelezték volna az epidémiát (közösségben terjedő járványt), és külföldi szakértők meghívásával kezdték volna azt vizsgálni, legyőzni. Az autoriter kínai vezetésnek igenis komoly felelőssége van abban, hogy a járvány pandémiává (népek között terjedővé) nőhette ki magát.

Sajnos azonban Nyugaton is számos országban tapasztalhattuk, hogy a elnök vagy miniszterelnök valótlan állításokkal nyugtatta népét, hivatkozva az elegendő mennyiségű védőfelszerelés és teszt meglétére, holott kijelentése távol állt a valóságtól. Ráadásul ezek a nyugati politikusok kisebb nyomás alatt állnak kínai kollégáiknál, hiszen csak a második hullámban kellett becsatlakozniuk a válságkezelésbe. Sosem fogjuk megtudni, miként jártak volna el az illetékesek, ha a járvány origója San Francisco, Dortmund, vagy mondjuk Szombathely lett volna. Donald Trump amerikai elnök még arról is beszélt, hogy néhány hónapon belülre elkészülhet a vakcina a Covid-19 ellen. A témát érintő optimista sajtótájékoztatói végén rendszerint szakemberek is röviden felszólalnak, kiegészítve az elnök nyilatkozatát szigorúan a szakmai szempontoknak megfelelő tényállításokkal.

Következő lépésként bontsuk ki az autoriter kínai vezetés személyiségjegyeit. Volt szerencsém középhosszú ideig Kínában élni, így kísérletet teszek saját tapasztalataimat és kínai ismerőseimmel az elmúlt napokban folytatott beszélgetések tanulságait segítségül hívni. Számomra emlékezetes eset, amikor 2017-ben Dél-Kínában a hosszas esőzések után földcsuszamlás végzett sok ezer emberrel. Erről napokkal hamarabb értesültem, mint lakhelyemen, Qingdao (Csingtao) városában élő kínai ismerőseim – annak ellenére, hogy főként rendőrtisztek, orvosok, üzletemberek voltak. Az állami kézben lévő média csak néhány nappal később, akkor tárta nagynyilvánosság elé a történteket, amikor már a köré tudták felhúzni a szomorú hírt, hogy a környező falvak védelmére védfalat emeltek. Ez a jelenség nem csak Kínában, de világszerte megfigyelhető. Minél erősebb kézzel kormányoznak egy országot, minél hajlamosabbak autoriter eszközökhöz nyúlni és szigorúan szabályozni, annál inkább elvárja a társadalom a megbízható és óvó vezetés működését. Egyszerűbben, egy liberálisabb jegyekkel rendelkező ország, ahol szabadabb és szabadosabb az élet, fejlett és felelős társadalmat kíván meg, az egyének pedig nagyobb beleszólást és nagyobb felelősséget is éreznek a rend fenntartásának irányába. Ahol viszont az élet különböző területein szigorúan szabályozva élnek, ott elvárják, hogy engedelmes életvitelükért cserébe a vezető megvédje őket.

A kínai nép elől azonban a Covid-19 terjedését nem lehetett addig takargatni, amíg megoldják valahogy a problémát. Először Li Wenliang wuhani orvos próbálta megkongatni a vészharangokat, minek okán rövid úton a fogdán találta magát (ez utólag már nem is hangzik annyira rosszul, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy később meghalt), de addigra elszabadult a hír. Az emberek félni kezdtek, és haragra gerjedtek a kormánnyal szemben mind az elhallgatás, mind az elhallgattatás miatt. Olyan feladat volt ez a Xi-adminisztrációnak, amellyel ritkán kell szembenézniük. Az elnöknek nemrégiben így is komoly csatát kellett megnyernie a Kommunista Párton belüli ellenzékével szemben. 2017 számára annak bizonygatásáról szólt, hogy nem túl öreg a kínai fejlődés következő lépéseinek levezényléséhez. A régi idők pártkatonájaként a konzervatív vonalat képviseli. Egyik oldalt ott vannak az amerikai gyorséttermek, az egyre szabadabb társadalom (nem ritka látvány az utcán az amerikai zászlós, New York feliratú pólóban sétálgató fiatal, és a nemzetközi utazás is egyre nagyobb tömegek számára elérhető), az exportkereskedelem egyre nagyobb ütemű élénkítésének feladata, a kínaiak munkakörülményeinek folyamatos javítása. A másik oldalt pedig az e mellett fenntartani kívánt olcsó és hatékony termelés, a szigorából semmit sem engedő cenzúra és a hatalom tévedhetetlenségének látszatát fenntartó politikusmatuzsálemek. Végül Xi akarata érvényesült, még az elnökségét 10 évben maximáló rendelkezést is sikerült eltörölnie, így elméletileg 2022 után is pozíciójában maradhat.

Xi Jinping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára és a Kínai Népköztársaság elnöke (forrás: Quartz)

A jelenlegi helyzet azonban neki is új volt, ezúttal a széleskörű népharagot kellett legyőznie. Ide már nem volt elég a Wechat alkalmazáson figyeltetni egyes kulcsszavakat, most bő egymilliárd ember haragját kellett levezetnie, és visszanyerni a bizalmat. Rég túl voltak azon a ponton, amikor ki lehet bújni a felelősség alól, valakinek „el kellett vinni a balhét”. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy az nem ő akart lenni. Nem is kellett sokat várni a drákói lépésekre. A Wuhan központú Hubei tartományban több magas rangú politikai és egészségügyi tisztviselő vált kegyvesztetté és – rövid időre ‑ munkanélkülivé. Az állam eszméletlen erőforrásokat csoportosított válságkezelésre, természetesen nem csupán a politikai kármentés reményében, hanem természetesen azzal a céllal, hogy utolérjék és megfékezzék a járványt. Nagyon jól tudták, hogy elébe menni már nem tudnak. A legszigorúbb intézkedések léptek életbe, amelyek segítségével lelassították a terjedést, a járvány méreteit sikerült behatárolni és minimalizálni a veszteségeket. Ekkorra viszont már késő volt megakadályozni egy teljes Kínát, valamint legnagyobb valószínűség szerint az egész világot érintő járványt. Az időzítés sem lehetett volna tragikusabb, hiszen a január 25-i kínai holdújév alkalmából kínaiak tízmilliói, valamint a külföldi diaszpórákban élők milliói utaztak szülővárosukba, hogy tágabb családjuk körében ünnepeljenek. A járványnak ennél hatékonyabb katalizátorát valószínűleg elképzelni sem lehetne 2020-ban a Föld bolygón, talán a tokiói olimpia szurkolóinak érintkezése érhetett volna a közelébe.

A feladat tehát adott volt Xi elnök és hivatalnokai előtt. Ők pedig energikusan vetették bele magukat az építésbe, szervezésbe, a helyes irány kijelölésébe, és az elmúlt hónapok tanúsága alapján azon végig is vezették a kínai népet. A nép legnagyobb része pedig utólag csak erre emlékszik. Vagy azért, mert csak erre akar, vagy azért, mert olyan jól dolgozott az állami propaganda, hogy az elmúlt negyed évet akár sikertörténetként is meg lehessen élni. A korlátlan anyagi javak és emberi erőforrás ráfordítása mellett ugyanis ez is egy nagyon kézenfekvő eszköz volt az amúgy is összetartó kínai társadalomban. Legyen szó rendőrtisztekről, üzletemberekről, étteremtulajdonosról, egyetemi oktatókról, vagy éppen egy jelenleg 15 éves, annak idején a focipályán megismert kisfiúról, a napokban minden beszélgetőpartnerem a leghangsúlyosabban emelte ki számomra, hogy az emberek összefogtak, egységbe kovácsolódtak, és együtt sikerült legyőzniük a vírust. Kialakult véleményükben, legyen az írott vagy szóbeli, egyértelműen tetten érhetőek a Xinhua hírügynökség és a Kommunista Párt véleményvezéreinek előre csomagolva tálalt vezérgondolatai. Az „összefogás” és „együtt legyőzni valamit” pedig olyan kifejezések, amik az elmúlt évszázadban fontos elemeivé váltak az autoriter rendszerek retorikájának.

Így el is érkezünk a társadalmi mentalitás a társadalmi fegyelem kérdésköréhez. Olyan pontok ezek, amelyek méltán jelenthetnének számunkra követendő példát, a keleti társadalmakhoz idomulás azonban mégsem jelentheti a helyes utat számunkra. Egyszerűen lehetetlen lenne, mert túl rég óta fejlődik más irányba a nyugati típusú demokrácia. Amíg megtörténhet, hogy a késő este bejelentett és másnap reggel 8-tól hatályos észak-olaszországi karantén hírére tízezrek kelnek útra déli rokonaikhoz, nem gondolkodhatunk ebben. Amíg megtörténhet, a szűk kéthetes otthonlétet megunó olaszokat naponta sok ezrével bírságolja a rendőrség, nem gondolkodhatunk ebben. Amíg megtörténhet, hogy a magyarországi korlátozó intézkedések hatására a Balaton partján egyes falvakban a polgármester nyári forgatagról számol be a nyaralóikat megrohamozók miatt, addig nem gondolhatjuk komolyan, hogy az európai társadalmak többsége képes fegyelmezetten viselkedni. „Szerencsére a kormány megmondta, mit csináljunk, és hinnünk kell nekik, mert nem tudunk annál jobbat” – hangzott divattervező kínai barátomtól. „Nekem ne mondják meg, hova mehetek” – hallhattunk mindnyájan az elmúlt két hétben itthon.

Elnéptelenedett utcák Wuhanban (forrás: The Atlantic)

A kínai társadalom otthon maradt, mert azt mondták nekik. Ha kimentek, kivétel nélkül maszkot viseltek. Ezeket a korlátozásokat be lehetett vezetni, mert az emberek engedelmeskedtek a saját érdekükben. Ennek köszönhető, hogy Kína három hónap alatt győzte le az új típusú koronavírust, úgy, hogy még olyan tartományokban is, ahol nem regisztráltak nagyszámú megbetegedést, 1-2 hónapig teljesen leállt az élet. Az ország végül közel 82000 igazolt beteggel és közel 3500 ismert áldozattal zárja a járványt – ez utóbbiban a hivatalos statisztikák szerint tehát az 1,4 milliárdos ország jobban tudott teljesíteni, mint a 60 milliós Olaszország, ahol még javában tombol a járvány. Számos városban tegnapelőtt nyitották meg a közösségi használatú futballpályákat, játszótereket. A munkahelyeken, gyárak nagy részében már folyik a munka. Az iskolák továbbra is zárva tartanak, az intézményektől most már bármelyik nap kaphatnak friss tájékoztatást a diákok. Az első kísérleti vakcinát múlt hét végén beadták 108 önkéntesnek Wuhanban (miközben egy amerikai cég fejlesztése is elérte az emberi tesztelés szakaszát Seattle-ben), eredmény a hathónapos tesztidőszak után várható. Megfeszített és tiszteletreméltó munkával, valódi összefogással megfékezték a járvány továbbterjedését, az új esetszámok mindenhol napról-napra zuhannak és közelítenek a nullához. Az egészségügyi dolgozók már rendezvényeken, virágcsokrok és tapsvihar közepette ünneplik a járvány végét. Az utcákat alakzatba állva járja seregnyi védőruhás munkás, akik óriási permetfelhőt zúdítanak mindenre. A szakemberek véleménye finoman szólva is megoszlik arról, hogy az utca hetek-hónapok óta használatlanul álló aszfaltjának fertőtlenítése bármit is segítene a vírus legyőzésében, de a kínai vezetést ez most nem érdekli. Xi Jinpingnek és politikai vezérkarának most az a legfontosabb, hogy az emberek ablakaikon kinézve látványos és biztonságérzetet nyújtó eseményeknek legyenek szemtanúi. A történet végén ugyanis, egy autoriter rezsim azért mégis csak autoriter rezsim marad.

 

Categories: Biztonságpolitika

Fenyő-gyilkosság: hivatali visszaélés miatt vádat emeltek a volt fővárosi főügyész ellen

Biztonságpiac - Tue, 03/24/2020 - 16:35
Hivatali visszaélés bűntette miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Ihász Sándor volt fővárosi főügyész ellen, akit azzal vádolnak hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében bizonyítékokat tárolt a hivatalában, amelyeket nem adott át a nyomozóhatóságnak.

A KNYF vezetőjének közleménye csak monogrammal jelöli a volt főügyészt. Keresztes Imre azt írta: a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indított eljárásban a KNYF 2018. április 20-án gyanúsítottként hallgatta ki a volt főügyészt, aki nem ismerte el bűncselekmény elkövetését. Dr. I. S. P. – aki ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon nyújtották be a vádiratot – szabadlábon védekezik – tette hozzá.

A főügyészség 2018 áprilisában azt közölte: a gyanú szerint a volt főügyész 2017 októberében hivatalában átvette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát. Az átadó az utóbb felbujtással meggyanúsított egyik férfi volt, aki azért fordult az általa ismert főügyészhez, hogy tanácsot kérjen tőle.

A KNYF szerint Ihásznak fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához. Ennek ellenére, ügyészi kötelességét megszegve, a bizonyítékokat nem adta át a nyomozóhatóságnak, hanem hivatali helyiségében tárolta.

Papp Gábor, Ihász Sándor ügyvédje még 2018 áprilisában azt mondta: védence nem csupán visszautasítja a gyanút, “hanem olyan tényekkel is szolgál, amelyek önmagukban is cáfolják a gyanúsítást”.

Categories: Biztonságpolitika

Rendfenntartásra közel 140 ezer ember áll készen

Biztonságpiac - Tue, 03/24/2020 - 12:10
Jelenleg összesen 139 684 embert tudnak igénybe venni rendfenntartásra a koronavírus járvánnyal összefüggésben Magyarországon – közölte Orbán Viktor napirend előtt az Országgyűlésben.

A miniszterelnök ismertette: a bevethető egyenruhások – akik 65 év alattiak – 70 275-en vannak, az önkéntesek – köztük a polgárőrök – 46 573-an. A katonai védekezésről kiemelte: emelt szinten vesznek részt a határvédelemben. Közlése szerint 23 950 hivatásos katona van, 9381 tartalékos katona áll rendelkezésre, és van 10 649 az olyan katona, aki öt éven belül szerelt le. Mindösszesen 139 684 embert tudnak igénybe venni rendfenntartásra. Ha baj van, ezzel gazdálkodhatnak – mondta.

Kitért arra is, hogy az emberség parancsa még ilyen nehéz körülmények között is iránytű marad, a szomszédainkat a barátainkká is akarjuk tenni. Így most is számíthatnak ránk, ha most együtt harcolunk, később fegyverbarátokká lehetünk – fogalmazott Orbán. Hozzátette: a románoktól garanciákat kért, amilyen ütemben ők beengedik a Magyarországról érkezőket, olyan ütemben engedjük át az osztrák-magyar határon a Románia felé tartókat. A rendőrök ezt a “zsilipelést” eddig sikeresen megoldották – értékelt a kormányfő.

Categories: Biztonságpolitika

Oroszországban mobiltelefonok segítségével fogják nyomon követni a fertőzötteket

Biztonságpiac - Tue, 03/24/2020 - 08:35
Öt napot adott hétfőn Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a távközlési minisztériumnak egy olyan rendszer kialakítására, amely lehetővé teszi a koronavírus-fertőzött személyek nyomon követését.

A mobilszolgáltatók geolokációs adataira épülő új rendszer felhasználóit értesítik majd, ha fertőzött személlyel léptek kontaktusba és emiatt karanténba kell vonulniuk. Ugyanez az információ eljut a járvány elleni harcot koordináló regionális központokba is. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak válaszolva azt mondta, hogy a rendszer nem sérti az állampolgárok jogait.

Az orosz sajtó egyébként az elmúlt napokban többször is sikertörténetként emlegette, hogy 1960 elején 19 nap alatt sikerült felszámolni egy feketehimlő-járványt, amelyet egy festőművész hurcolt be Moszkvába Indiából. A KGB és a rendőrség akkor a teljes kapcsolati láncot felgöngyölítve, 9342 embert gyűjtött karanténba a Botkin kórházban. 45 beteget találtak, akik közül csak hármat nem sikerült megmenteni. Igaz, annak a kórnak akkor már megvolt a vakcinája. Az orosz fővárosban és régiójában egy példátlan akció keretében 9,5 millió embert oltottak be vele egyetlen hét leforgása alatt.

Az orosz védelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy egyik repülőgépe 25,5 millió védőmaszkkal tért vissza Kínából. Az ipari és kereskedelmi tárca szerint a védőeszközöket az oroszországi régiókba küldik szét az idősek élelmiszerellátásában szerepet vállaló önkéntesek, valamint a vámhatósági és a belügyminisztériumi alkalmazottak számára.

Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszter vasárnap bejelentette, hogy a varróüzemekben többször felhasználható szájmaszkokat kezdtek el gyártani.

Az orosz katonai tárca hétfőn arról is beszámolt, hogy egy tizedik segélyszállító gépet is elindított a Covid-19-járvány által leginkább sújtott Olaszországba. Peszkov ezzel kapcsolatban újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy Moszkva humanitárius megfontolásból cselekszik, és nem szabta a segítségnyújtás feltételéül az ellene bevezetett szankciók feloldását.

Az orosz kormány, amely korábban megtiltotta az összes külföldi állampolgár beutazását, elrendelte, hogy a délkelet-ukrajnai szakadár területek lakóinak esetében kivételt kell tenni. Kijev, a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozására hivatkozva, felfüggesztette a személy- és járműforgalmat a Donyec-medencei frontvonal mentén lévő ellenőrzési pontokon.

A kormány egyébként március 20-tól tíz napig megtiltotta a gabonaneműek kivitelét.

Categories: Biztonságpolitika

A csalók nem okoznak csalódást: igyekeznek hasznot húzni a járványhelyzetből

Biztonságpiac - Tue, 03/24/2020 - 07:35
Csalók igyekeznek hasznot húzni a világjárványból: magukat hatósági személynek kiadva arra hivatkoznak, hogy ingatlanfertőtlenítést hajtanak végre, a koronavírus szűrésére alkalmas tesztet és maszkot értékesítenek vagy idősek ellátására szolgáltatást ajánlanak fel – figyelmeztet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu-n hétfőn megjelent közleményében.

Ezek a bűnözők azokat a félelmeket és aggodalmakat használják ki, amelyeket a koronavírus-járvány kelt az önmaguk és szeretteik egészségét féltő emberekben – írják. Hozzáteszik: kellő óvatossággal és egészséges bizalmatlansággal megelőzhetik az állampolgárok, hogy a koronavírus veszélyeire hivatkozva becsapják őket.

Az ORFK közleménye rögzíti: a fertőzöttség kimutatására alkalmas gyorsteszt egyelőre nem létezik, így azt sem megrendelni, sem megvásárolni nem lehet. Ha valamit megvásárol valaki, akkor a vásárlás módjától függetlenül mindig ajánlott ellenőrizni az árut ajánló vállalat vagy személy valódiságát – fűzik hozzá.

Arra is figyelmeztet az ORFK, hogy fogjanak gyanút az emberek, ha orvosi felszereléseket kínálnak nekik, vagy a járványhelyzethez kapcsolódó szolgáltatásokat ajánlanak fel számukra, esetleg erre hivatkozva személyes adataikat kérik a hivatalos szervek – például az önkormányzatok vagy a háziorvos – nevében. A legálisan működő egészségügyi szervezetek nem így veszik fel a kapcsolatot az állampolgárokkal, vállalkozásokkal, szervezetekkel – mutatnak rá.

Az ORFK azt is kéri, hogy a hozzátartozók kísérjék fokozott figyelemmel idős szeretteik mindennapjait és folyamatos – személyes kontaktust mellőző – kapcsolattartás során tájékoztassák őket az előforduló veszélyekről, a segítségkérés lehetőségeiről. Kérjék meg az idős, távol lakó szeretteiket, hogy idegent ne engedjenek be a lakásba, házba, kertbe – írja az ORFK, hozzátéve, hogy ez nemcsak a csalók elkerülése, hanem a betegség terjedésének megelőzése érdekében is fontos.

A rendőrség az úgynevezett unokázós csalások veszélyére is felhívja a figyelmet.

AZ ORFK szerint a legfontosabb, amit megtévesztés ellen tehetnek az emberek, az a hiteles forrásból való tájékozódás. A járvánnyal kapcsolatban a https://koronavirus.gov.hu/ és a https://www.nnk.gov.hu/ weboldalakról történő információszerzést javasolják.

Ha valaki úgy érzi, hogy csalás áldozatává vált, értesítse azonnal a rendőrséget a 112-es ingyenesen hívható segélyhívószámon – javasolja az ORFK.

Categories: Biztonságpolitika

Felgyújtotta a KMKSZ-székházát: három és fél év börtönbüntetést kapott

Biztonságpiac - Tue, 03/24/2020 - 06:35
Három és fél évi letöltendő szabadságvesztésre ítélte a krakkói bíróság hétfőn a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházának 2018-as felgyújtási kísérlete kapcsán elindított per fővádlottját, Michal P.-t, büntetéseket szabtak ki két bűntársára is.

Az ítélet nem jogerős, a sajtó még nem számolt be a felek esetleges fellebbezési szándékáról. A bíróság terrorcselekménynek minősítette a tettet.

A vádirat szerint a Falanga nevű neonáci szervezethez, valamint a Zmiana (Változás) nevű, parlamenten kívüli oroszbarát lengyel törpepárthoz közelálló Michal P. azzal bízta meg a másik két gyanúsítottat, Adrian M.-t és Tomasz Sz.-t, hogy gyújtsák fel a KMKSZ ungvári épületét. Az eset 2018. február 4-én történt, a férfiak Molotov-koktélt dobtak be a KMKSZ-székház egyik ablakán. Az irodában tűz ütött ki, de senki sem sérült meg.

A bíróság Tomasz Sz.-t egyévi letöltendő szabadságvesztésre, Adrian M.-t pedig kétévi szabadságkorlátozásra és közérdekű munkavégzésre ítélte el. Az elítéltekre emellett bírságot szabtak ki, valamint több mint kétezer zlotyt (154,2 ezer forint) jóvátételt a KMKSZ javára. Elkobozzák tőlük továbbá a bűntett elkövetéséért megbízójuktól kapott, összesen 12 ezer zloty (925,6 ezer forint) értékű pénzösszeget is.

A per során ugyanis a vádlottak azt vallották: pénzt kaptak az őket felbujtó Manuel Ochsenreiter német újságírótól, aki – Michal P. állítása szerint – egy berlini találkozó során átadta az akció végrehajtásáért járó pénzt. Ochsenreiter – aki az Alternatíva Németországért (AfD) szélsőjobboldali párt egyik képviselőjének, Markus Frohnmeiernek a munkatársa – az ügyvédje közvetítésével tagadta ezeket a vádakat.

Adrian M. vallomása szerint a támadás célja “vagyonrongálás” volt, valamint a magyar kisebbség és Ukrajna közötti kapcsolatok megrontása. A vádirat is a magyar-ukrán kapcsolatok megrontását nevezte a provokáció céljának.

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztatta a bíróság a rendőrökre baltával és vasvillával támadó négy férfit

Biztonságpiac - Tue, 03/24/2020 - 05:35
Csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Járásbíróság távmeghallgatás útján vasárnap egy hónapra elrendelte annak a négy férfinak a letartóztatását, akik baltával és vasvillával támadtak az intézkedő rendőrökre egy borsodi kistelepülésen – közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője.

Dobó Dénes hozzátette: az egyik 25 éves gyanúsított a rendőröknek azt állította, hogy koronavírus-fertőzött, amivel elmondása szerint azt volt a célja, hogy ennek hatására nem fogják előállítani.

A rendelkezésre álló adatok szerint csütörtök délután egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településről érkezett a bejelentés, hogy egy fiatal férfi késsel másokra támadt. Az Encsi Rendőrkapitányság helyszínre érkező két járőrét a 21 éves gyanúsított szidalmazta, fenyegette, távozásra szólította fel, és megtagadta a személyazonosságának igazolását. Az udvaron lévők közül az egyik gyanúsított dulakodni kezdett a rendőrökkel, akik könnyfakasztó gázt alkalmaztak vele szemben. Erre többen ágvágóval, vasvillával, baltával támadtak a rendőrökre, a támadásokat a családtagok akadályozták meg, a rendőrök pedig erősítést kértek.

A bíróság mind a négy gyanúsított esetében a legszigorúbb kényszerintézkedést alkalmazta, mert megalapozottan lehet tartani attól, hogy megszöknének, elrejtőznének, a tanúk befolyásolásával esetlegesen veszélyeztetnék a bizonyítást. A bíróság a letartóztatásról szóló végzésében arra is rámutatott, hogy a gyanúsítottak tisztában voltak a veszélyhelyzet elrendelésével.

A végzés ellen a gyanúsítottak és a védők fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges – közölte a törvényszéki szóvivő.

Categories: Biztonságpolitika

Az orosz védelmi miniszter az idlíbi fegyvernyugvásról tárgyalt

Biztonságpiac - Tue, 03/24/2020 - 04:35
Az Idlíb tartománybeli tűzszünet biztosításáról, a Szíria többi régiójában történő stabilizációról és a kétoldalú haditechnikai együttműködésről tárgyalt Bassár el-Aszad szíriai elnök és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter Damaszkuszban.

A moszkvai védelmi tárca szűkszavú tájékoztatása szerint a felek kitértek a szíriai lakosságnak nyújtott orosz humanitárius segítségre és a szíriai gazdaság orosz szakemberek segítségével történő talpra állítására is.

Orosz és török katonák hétfőn második alkalommal teljesítettek közös járőrmissziót az Idlíb tartománybeli feszültségcsökkentési övezetben az Aleppót Latakijával összekötő M4-es autópályán. A szíriai orosz parancsnokság közölte, hogy páncélozott gépjárműoszlop útvonalát biztonsági megfontolásokból lerövidítették.

Az első orosz-török közös járőrözést az autópályán március 15-én hajtották végre Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan március 5-i moszkvai találkozója után. A felek abban állapodtak meg, hogy március 6-tól tűzszünet lép életbe az orosz támogatottságú szíriai kormányerők és a törökök által segített ellenzéki fegyveresek között. Moszkva és Ankara megerősítette elkötelezettségét Szíriai szuverenitása és a terrorizmus elleni harc iránt.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában újságíróknak azt mondta, hogy Szíriában jelenleg nem folynak harcok és a Putyin-Erdogan-megállapodást követően a helyzet Idlíbben is stabilizálódott.

Categories: Biztonságpolitika

A brit hadsereg segíti a legveszélyeztetettebbek napi ellátását

Biztonságpiac - Mon, 03/23/2020 - 16:35
A Downing Street vasárnap bejelentette, hogy a brit hadsereg bekapcsolódik a legveszélyeztetettebbek napi ellátásának biztosításába

A védelmi minisztérium húszezer tartalékost mozgósított annak érdekében, hogy segítsenek eljuttatni az idős, beteg emberekhez az élelmiszert és egyéb alapvető napi szükségleti cikkeket.

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint ha az ország nem fog össze az új koronavírus okozta járvány megfékezése végett, Nagy-Britanniában is olyan helyzet alakulhat ki, mint Olaszországban. Johnson, aki a brit szokások szerint ilyenkor ünnepelt anyák napja alkalmából intézett üzenetet a lakossághoz, közölte: az idős, gyengélkedő édesanyáknak adható legszebb ajándék most az, ha gyermekeik ezúttal nem tesznek látogatást náluk, hanem digitális eszközök igénybevételével, távolról köszöntik fel őket.

“Hívjuk fel őket, létesítsünk videokapcsolatot velük, hívjuk őket a Skype-on, hogy elkerülhető legyen a felesleges fizikai kapcsolat vagy közelség” – fogalmazott vasárnapi üzenetében a kormányfő. Johnson szerint ugyanis minden statisztika azt mutatja, hogy az idős, veszélyeztetett emberek sokkal nagyobb valószínűséggel halnak bele a Covid-19 betegségbe, mint mások.

Hozzátette: tudja, hogy a brit kormány által hozott korlátozó intézkedések békeidőben és háborús időszakokban egyaránt példátlanok, de a megbetegedések és a halálozások számának grafikonján mérve Nagy-Britannia két-három héttel jár Olaszország mögött.

Sadiq Khan, London polgármestere a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva azt mondta, hogy a rendkívül sűrűn lakott brit főváros a járvány terjedése szempontjából több héttel a brit átlag előtt jár, ezért itt különösen fontos, hogy a lakosság tartsa magát a korlátozó előírásokhoz, ne gyülekezzen nagy tömegekben és ne tegyen felesleges utazásokat. Khan elmondta, hogy ő is otthonról dolgozik.

A legutóbbi adatok alapján az Egyesült Királyság egészében eddig 233 halottja van a járványnak, és a szűréssel kimutatott fertőzések száma átlépte az ötezret. Az NHS tájékoztatása szerint az országban eddig 72 818 szűrést végeztek és 5018 páciens szervezetében mutatták ki a Covid-19 betegséget okozó új koronavírust. Ez azt jelenti, hogy a szombat estével zárult 24 órában 1035-tel emelkedett a hivatalosan azonosított brit esetek száma; ez eddig a legnagyobb napi növekedés.

Az NHS vasárnap tájékoztatási kampányt kezdett a legveszélyeztetettebbek körében. Az egészségügyi szolgálat 1,5 millió britnek ír levelet, illetve küld szöveges üzenetet, arra kérve őket, hogy a következő 12 hétben, saját védelmük érdekében ne mozduljanak ki otthonaikból.

A kampány elsősorban azokat érinti, akik az NHS nyilvántartása alapján az elmúlt időszakban szervátültetésen estek át, súlyos krónikus légúti betegségekkel küszködnek vagy olyan daganatos betegségük van, amely immunrendszerüket gyengíti.

Categories: Biztonságpolitika

ORFK: új munkarendet vezetnek be az igazgatásrendészeti szolgálati ágban

Biztonságpiac - Mon, 03/23/2020 - 12:10
Új munkarendben dolgoznak az igazgatásrendészeti szolgálati ágban a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyet visszavonásáig – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

A rendőség honlapján közzétett tájékoztatás szerint a vírus terjedésének korlátozásáért az engedélyügyi eljárások esetén részlegesen felfüggesztették az általános ügyfélfogadást, az ügyintézés elsősorban elektronikusan történik. Egyedi ügyintézéshez időpontot kell kérni telefonon, az ügyfélfogadás megkezdése előtt pedig nyilatkozni kell arról, hogy az ügyfél az elmúlt 14 napban volt-e fertőzéssel érintett területen, találkozott-e fertőzöttel vagy fertőzöttel érintkezővel. Ha igen, félbe kell szakítani az ügyfélfogadást, és értesíteni kell az illetékes hatóságot – írták.

Tudatták azt is, hogy az elkészült okmányokat, biztonsági okmányokat – a helyszíni azonnali bejegyzésen alapulók kivételével – postai úton küldik ki az engedélyes természetes és jogi személyeknek is. A Magyarország területén hatályos, március 12-e után lejáró hivatalos okmányok a veszélyhelyzet megszűnése után 15 napig érvényesek, ezért azok meghosszabbítását csak akkor kell kezdeményezni. Ez vonatkozik az engedélyek alapjául szolgáló hivatalos okmányok, például egészségügyi igazolások érvényességére is – közölték.

Az ORFK arra kéri az állampolgárokat, hogy hatósági ügyeiket kizárólag elektronikusan intézzék, ha az elmúlt 14 napban külföldön tartózkodtak, érintkeztek fertőzöttel vagy olyan emberrel, aki az elmúlt két hétben érkezett Magyarországra, valamint ha láz és koronavírus-fertőzés jeleit érzékelte, érzékeli magát. Hozzátették: tünetek nélkül is csak szükség esetén keressék fel a hivatalokat.

Az ügyfélkapuval rendelkezők az eljáráshoz kapcsolódó beadványukat elektronikus űrlap – ÁNYK vagy inNOVA űrlap, e-papír – alkalmazásával, ügyfélkapus azonosítást követően küldjék meg. Cégek esetében – az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény alapján – kötelező a cégkapus azonosítást követő elektronikus ügyintézés – olvasható a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

SIVATAGI VERSENY MADÁRTÁVLATBÓL

Air Base Blog - Mon, 03/23/2020 - 11:12

1979-ben indult útjára a Dakar néven ismert tereprali verseny, amelynek útvonala, a start és a cél helyszíne az elmúlt négy évtizedben többször is változott. A rali logisztikai hátterét a kamionok és a szervizkocsik mellett, repülőgépek is biztosítják. Kevéssé ismert, hogy a kilencvenes évek közepétől magyar gépek és pilóták is részt vállaltak ezekből a feladatokból.

Az alábbi interjú húsz évvel ezelőtt, a 2000-es Dakar-Kairó rali utáni hetekben készült Lezsovits Gáborral, a Farnair Hungary oktató kapitányával (jelenleg a Wizz Air senior vizsgáztató oktatója) az afrikai szerepvállalásról, amely egyben a magyar repülés történetének egyik érdekes fejezete is. 

Hogyan kerültek magyar pilóták a neves verseny közelébe?

- Néhány évvel ezelőtt az alapító nevét viselő Thierry Sabine Organization, a verseny szervezője, megkereste svájci anyacégünket, a Farnair Europe-ot. Tapasztalt pilótákat és STOL repülőgépeket kerestek. Az általunk használt típust nem igazán ismerték, kissé talán félve fogadták el az ajánlatunkat, de végül rábólintottak. Így először 1996-ban jutottak el magyar felségjelű repülőgépek a ralira. A szervezők annyira elégedettek voltak a munkánkkal, hogy az 1997-es futamra ismét meghívtak bennünket, 1998-tól pedig már két géppel vettünk részt a szállítási feladatokban. 

Milyen géppel repültetek?

- Az L-410-es típus UVP-E változatával repültünk ki két nap alatt Afrikába. Az idén Ferihegyről Marseille-be, majd tankolás után Malagába repültünk. Onnan másnap folytattuk az utat a Kanári-szigetek és Mauritánia érintésével és többszöri tankolással a szenegáli Dakarba. A verseny végeztével, Kairóból hazafelé már csak egy technikai leszállásra volt szükség Athénban. 

Milyen típusokból állt össze a Dakar-Kairó rali légiflottája?

- A teljes géppark huszonkét repülőgépből és hat-nyolc helikopterből állt. A közismert Hercules hosszú törzsű, civil változata – dél-afrikai színekben – két darabbal képviselte a típust. Az egyik a televíziós stábot szállította, a másikban egy komplett stúdiót rendeztek be, ahol kész műsorokat gyártottak. A berendezések miatt ezt a gépet olyan szűrővel szerelték fel, amely a kabin levegőjét folyamatosan tisztította a portól és a gépbe csak egy zsilipen keresztül lehetett belépni. Volt még egy Shorts Skyvan, amely a műholdas átjátszó berendezést szállította. Ezek a gépek alkották a televíziós flottát.

A dél-afrikai Safair L-100 típusjelzésű Herculesét és a luxemburgi CAE Aviation Shorts SC-7 Skyvan gépét az előtér szélén parkolták le.

Ezen kívül hat An-72-es szállította a pótalkatrészeket. A motorosok például nem tudnak magukkal vinni sok tartalékot, így ők, amikor beérkeztek a repülőtérre, kivették a saját ládáikat az An-72-esekből, és ha nem volt saját szerelőjük, akkor maguk láttak neki a javításnak.

Az élelmiszert An-12-esekkel szállították Európából Afrikába. Ezek a gépek a nagyobb reptereken szálltak le, ott átrakodtak az An-72-esekbe és azokkal szállították ki a mezőny által használt kisebb repterekre az ételt-italt. A 72-esek vitték a verseny vezetőségét is a felszerelésükkel együtt. Az idén ATR 42-esekkel és egy Fokker 50-essel egészült ki a flotta. Ezekkel a gépekkel utasokat szállítottak: újságírókat és csapattagokat. Személyszállításra egy cseh Boeing 737-es is rendelkezésre állt. Mindennap ki volt függesztve, hogy ki melyik gépen mehet tovább.

A bolgár Air Sofia An-12B gépe. 

A repülést szervezők gépe egy Dornier 228-as volt, amely a légiflotta kiszolgálásához szükséges technikai eszközöket és a személyzetet, például a repülésirányítókat és a marshallereket szállította. Volt még hét helikopter, valamennyi az itthon is ismert Ecureuil típus volt, amelyeket a légi felvételekhez használtak, két gép a mentők rendelkezésére állt, egy pedig a nagyfőnök, Hubert Auriol személyi helikoptere volt. A rali saját kutató-mentő géppel is rendelkezik, egy Islander típussal. Valamennyi induló jármű visz magával egy vészjeladót. A repülőgép szükség esetén megkeresi a vészjelet leadó versenyzőt, élelmiszert dob le neki és a GPS koordináták alapján a helyszínre irányít egy szervizkocsit. Volt olyan kemény terep, ahol vagy húsz elakadt versenyzőt derített fel ez a gép, így volt, aki két napot várt a műszaki mentésre. A flottához tartozott még egy kétmotoros Piper Seneca, amely mintegy 3000 méteres magasságban repülve rádióátjátszóként repült. A legnagyobb típus az An-124-es volt. Ezekkel a gépekkel telepítették át a mezőnyt, amikor a terroristák megfenyegették a ralit. 

Mi volt a ti feladatotok az L-410-esekkel?

- A gépeinken az időmérő bírók utaztak. Az egyiken a mezőny indítását végző, a másikon az érkezőket fogadó bírókat vittük, gépenként tizenkét főt, plusz sátrakat, áramfejlesztőt, élelmiszert, számítógépeket. Szükség esetén sérült versenyzőket is szállítottunk.

Hogy teltek a napjaitok?

- Éjszaka nem repültünk, pihentünk, hálózsákban, sátrakban a gépek mellett. Reggel általában korán indultunk. Reggelit és vacsorát kaptunk a reptereken, az ebédet többnyire hidegcsomagból fogyasztottuk. A nap folyamán az átrepüléseket végeztük a szükséges gépkiszolgálással, tankolással. Három utat teljesítettünk egy nap. Ha jutott rá idő egy-egy közeli városba is be tudtunk menni, egy kicsit turistáskodni.

Mennyiben volt más Afrikában repülni, mint Európában?

- Afrikában repülni igazi kaland. Lehetőség volt gyönyörű terep, például a Niger folyó völgyében alacsonyan repülni. Akkora ritkán lakott területek vannak, hogy ezzel nem zavartunk senkit. Európában erre természetesen nincs mód. IFR és VFR repüléseket egyaránt végeztünk. Az irányítóknál jelentős fejlődést tapasztaltunk az elmúlt években. Korábban egy francia irányító vezényelt vagy legalábbis felügyelte a munkát. Megnyugtató volt tudni, hogy ő is a toronyban van. Huszonkét repülőgépet és a helikoptereket kellett elrendezni a levegőben és egy-másfél óra alatt leszállítani olyan reptereken, ahol egyébként heti egy gép a megszokott. Radarlefedettség nincs, az időjárás általában jó, bár az erős szél felkavarja a homokot, ami aztán nagyon rossz, gyakran egy kilométer alatti látást eredményez. Különösen az 1998-as verseny idején volt nagyon szeles az idő. A repterek kétharmada VFR reptér, a megközelítéseket GPS-szel végeztük a repülőtér koordinátái alapján. Három mérföldről már erősen kerestük a pályát, futót, fékszárnyat nyitottunk, és ha megvolt a pálya, egy nagyon szűk iskolakör után leszálltunk.

Adódtak váratlan lehetőségek is. Tavaly kihagytak egy szakaszt Maliban és áttervezték az útvonalat. Az utasokat át kellett vinni egy tíz éve nem használt reptérre. Szóltak, hogy nézzük meg, hogy a beton alkalmas-e még a gépek fogadására. Elrepültünk az elhagyott reptérre, először megnéztük a levegőből, aztán leszálltunk a mintegy 900 méteres pályára. Ahogy megálltunk, a közeli faluból már rohantak is a gyerekek. Megfordultunk és elstartoltunk, mielőtt körbefogták volna a gépet. A helyiek nem agresszívak, csak roppant kíváncsiak. Számukra nagy esemény volt egy repülőgép leszállása. Másnap már az időmérő bírókat vittük oda. Indulásunkkor ők tartották távol az érdeklődőket. Gond inkább akkor volt, amikor este továbbálltunk, és elvittük a bírókat is. Ilyenkor a gyerekhadból megbíztuk a legnagyobbakat, hogy tartsák távol kíváncsi társaikat.

Volt olyan reptér, ahol az előzetes tájékoztatás szerint puha talajra kellett számítani. Valóban érezni lehetett, ahogy a homok lefogja a guruló gépet. A szervezők most már figyelnek arra, hogy lehetőség szerint betonos repülőtereken szálljunk le. Egyre inkább törekednek a legnagyobb biztonságra, ezért az ilyen ismeretlen repterek egyre inkább elmaradoznak.

Mennyiben borította fel az eredeti menetrendet, hogy megfenyegették az idei versenyt?

- Nekünk a futam két hete alatt egy pihenőnapunk lett volna. Amíg a mezőnyt négy nap alatt az An-124-esekkel áttelepítették, nekünk pihenőt adtak. A végén repültünk utánuk, üresen. Alacsonyrepüléseink során a korábbi években mi is láttunk fekete ruhába öltözött fegyvereseket, akik mintha egy Rejtő-regényből maradtak volna ott. Ezeket az iszlám szélsőségeseket néhány éve a nigeri hadsereg leverte. Mivel Nigernek nagyon sokat számít a rali, a szélsőségesek a versenyt megfenyegetve álltak bosszút. Amerikai műholdas felderítés alapján a fenyegetés megalapozottnak tűnt, így értesítették a francia szerveket, akik figyelmeztették a szervezőket. Mivel a biztonság az elsődleges, de a ralit mindenképpen végig kellett vinni, nem volt más választás, mint a légihíd. A három An-124-es tizenhat oda-vissza utat teljesített a teljes mezőny áttelepítése során. Ez a költségvetést körülbelül az ötszörösére emelte. 

A következő ralira is meghívtak benneteket?

- Természetesen, velünk és az L-410-essel is nagyon meg voltak elégedve. A típus nagyon megbízható, a sárkány, a hajtómű jól bírja a mostoha körülményeket, a futómű is a rossz talajú reptereket. A magyar pilótákat pedig jövőre is visszavárják.

*

DAKAR-ALBUM

Válogatás az 1996-2000 között készült képekből

Magyar L-410-es Bobo Dioulasso (Burkina Faso) repülőterén.

Az izlandi Islandsflug utas- és teherszállításra egyaránt használható ATR 42QC (Quick Change) gépe ugyancsak Bobo Dioulassóban.

Szoros kötelék avagy egy luxemburgi Skyvan a magyar L-410-esből nézve.

Újabb tankolás, ezúttal hordókból, a sivatagban. A helyszín Taoudenni, Mali.

Pierre Georges Latecoére emlékműve a szenegáli Saint Louis reptéri szállodája előtt. Az ambiciózus francia Aeropostale néven indított légiposta járatot hazája és Marokkó, Szenegál valamint Dél-Amerika között a múlt század húszas éveiben.

Mauritániai katonák

A Danish Air Transport 1968-as gyártású SC-7-ese.

Reptéri tűzoltó Gaóban (Mali).

Gradiométerrel felszerelt, ásványok és kőolaj kutatására használt kanadai Cessna 208B Grand Caravan.

L-100-as Herculesek egy Reims F406-os és egy An-72-es társaságában.

Magyar L-410-es egy francia Fairchild Swearingen SA-227 Metro III-as és a dél-afrikai Hercules között.

Üdvözlet Afrikából!

* * *

Fotó: Lezsovits-archív


Categories: Biztonságpolitika

Éjszakai kiképzést tartanak a Gripenek

Biztonságpiac - Mon, 03/23/2020 - 08:35
Éjszakai kiképzést tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei hétfőtől – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A közlemény szerint a kecskeméti repülőbázis Gripen pilótái, március 23-26. közötti időszakban – az éves kiképzési tervnek megfelelően – délutáni és éjszakai repüléseket hajtanak végre. A repülés célja a pilóták képzettségének fenntartása, illetve a légtérvédelem folyamatos biztosítása – írták.

A HM felhívta a figyelmet arra, hogy a repülés során – Kecskemét, Eger, Mezőkövesd, Tiszafüred, Tiszaújváros és Nagyatád, továbbá Kaposvár, Szigetvár valamint Szolnok térségében, az érintett napokon 14.50 és 21.30 között előfordulhat a megszokottól eltérő, nagyobb zaj- és hanghatás.

Categories: Biztonságpolitika

Evakuálják az orosz állampolgárokat Magyarországról

Biztonságpiac - Mon, 03/23/2020 - 07:35
Az orosz légiközlekedési ügynökség (Roszaviacija) úgy tájékoztatta az Interfax hírügynökséget, hogy az orosz légitársaságok az elkövetkező napokban nyolc országból, köztük Magyarországról fognak a koronavírus-járvány miatt külföldön rekedt orosz állampolgárokat evakuálni. Az Aeroflot hat járatot indít Budapestről.

A Roszaviacija szerint pénteken azokból az országokból, ahol a hazatérni kívánókkal kapcsolatban a legsúlyosabb helyzet alakult ki – Bulgáriából, Magyarországról, Szerbiából, Montenegróból, Ciprusról, Franciaországból, Portugáliából és Indonéziából – 3889 orosz utast hoztak el orosz utasszállítók.

Az orosz szövetségi idegenforgalmi ügynökség (Roszturizm) szerdán közölt becslése szerint a nemzetközi repülőjáratoknak a világjárvány miatti törlése és a határok lezárása következtében mintegy százezer, szervezett úton részt vevő orosz turista rekedt külföldön. Marija Zaharova az orosz külügyminisztérium szóvivője pénteken azt mondta, mintegy 9 ezer orosz állampolgár várja, hogy megoldódjon hazatérésének kérdése.

A magyar konzuli szolgálat pénteken arra figyelmeztette az Oroszországban tartózkodó magyar állampolgárokat, hogy az Aeroflot orosz légitársaság hétfőtől öt hétre felfüggeszti Moszkva-Budapest-Moszkva járatait. Utolsó lehetőség vasárnap lesz az Aeroflot mentrendszerű járatával Oroszországot Magyarország felé elhagyni.

Az orosz belügyminisztérium azt közölte, hogy az országban rekedt külföldiek lejáró vízumát kérésre ideiglenesen meg fogja hosszabbítani.

Közben Oroszországban szombatra egy nap alatt 53 fővel, 306-ra nőtt a hivatalosan nyilvántartott fertőzöttek száma. A COVID-19 betegségből eddig 16-an – 13 orosz, két kínai és egy olasz állampolgár – gyógyultak meg. Halálos áldozatokról egyelőre nincs hír. Egy koronavírussal fertőzött idős asszony elhunyt a héten Moszkvában, de mivel halálát közvetlenül egy levált vérrög okozta, őt nem tekintik a járvány áldozatának.

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a szombati kabinetülésen kijelentette, hogy kormánya és a jegybank kész további intézkedéseket hozni a gazdaság megsegítésére. Arra figyelmeztette a munkaadókat, hogy az elbocsátás csak végső eszköz lehet, és óvta őket attól, hogy a vírus terjedésére leépítéssel oldják meg cégük belső problémáit. Kilátásba helyezte, hogy az illetékes szervek minden konkrét esetet ki fognak vizsgálni.

Categories: Biztonságpolitika

Hetvenegy vállalatnál kezdték el a munkát a honvédelmi irányító törzsek

Biztonságpiac - Mon, 03/23/2020 - 06:35

Hetvenegy vállalatnál kezdték el a munkát a honvédelmi irányító törzsek. A listában szerepel többek között a Budapesti Értéktőzsde, a Magyar Posta, a MOL, a MÁV, a MAVIR és az MTVA is – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

Mint kifejtették: a koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére tett kormányzati intézkedések keretében Orbán Viktor tíz akciócsoport megalakulásáról döntött. Ezek egyike a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport, amelynek vezetője Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Az akciócsoport a döntést követően haladéktalanul megkezdte munkáját és azonosította az ország működése szempontjából elengedhetetlen, létfontosságú szolgáltató és gyártó kapacitásokat. Az akciócsoporton belül működő irányító csoport feladata az volt, hogy megtervezze és megszervezze a feladatok végrehajtását. Az ország folyamatos működéséhez elengedhetetlen, létfontosságú magyar vállalatok biztonságos tevékenységét és zavartalan működését – a Honvédelmi Igazgatási Törzseken keresztül – segíteni tudják.

Csütörtökön összesen 71 vállalatnál kezdték el a munkát a honvédelmi irányító törzsek. Ezek között szerepel az MVM, a MOL, a Mátrai Erőmű, a MAVIR Zrt., a Magyar Nemzeti Bank, a Befektető-védelmi Alap, a Budapesti Értéktőzsde Zrt., a KELER Központi Értéktár Zrt., az Országos Betétbiztosítási Alap, a Magyar Fejlesztési Bank, a HungaroControl Zrt., a MÁV, a GYSEV, a Volánbusz, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a Magyar Posta Zrt., több vízszolgáltató, a Fővárosi Csatornázási Művek, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., az Antenna Hungária, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, az Auchan Magyarország Kft., a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt., a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., valamint a Honvédelmi Minisztérium több háttérintézménye.

Categories: Biztonságpolitika

Peking további ellenlépéseket helyezett kilátásba Washingtonnal szemben

Biztonságpiac - Mon, 03/23/2020 - 05:35
Peking további ellenlépéseket helyezett kilátásba az amerikai újságírók kitiltása után Washingtonnal szemben arra az esetre, ha ez Egyesült Államok továbbra is “rossz irányba haladna”.

Keng Suang kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: Kína előtt minden lehetőség nyitva áll arra, hogy további válaszlépéseket tegyen az Egyesült Államokkal szemben.

A kínai külügyminisztérium kedden bejelentette, hogy visszavonja egyes, a The New York Times, a The Wall Street Journal és a The Washington Post amerikai lapok Kínában tevékenykedő újságíróinak sajtóengedélyét. A minisztérium közleménye szerint az érintett lapok azon újságíróinak, akiknek 2020-ban járna le az egy éves időtartamra kiadott sajtóengedélyük, tíz napon belül le kell adniuk azt, ezzel pedig elveszítik a jogosultságukat arra, hogy az országban maradjanak, nem tevékenykedhetnek továbbá újságíróként Hongkongban és Makaóban sem. Peking továbbá külföldi kormányzati képviseletnek nyilvánította az említett újságokat, továbbá a Voice of America és a Time című lapokat, melyeket Washington által irányított ügynökségeknek bélyegzett.

Peking még a hónap elején ellenlépéseket helyezett kilátásba azt követően, hogy Washington korlátozást vezetett be az Egyesült Államokban működő kínai állami sajtóképviseleteknél dolgozó kínai munkatársak számát illetően. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter akkor úgy kommentálta az intézkedést: a korlátozás az amerikai fél válasza arra, hogy Kína februárban bevonta három, a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap Kínában tevékenykedő munkatársának sajtóengedélyét. Peking a múlt hónapban azért utasította ki a WSJ három újságíróját, mert a lap február 3-án közölt egy cikket, amelyet Peking a kínaiakkal szemben rasszistának és kirekesztőnek minősített. Az említett írás egy véleménycikk volt, amelyet nem a lap munkatársai írtak, a három kiválasztott újságíró közül pedig egyiknek sem volt köze a cikkhez. A WSJ munkatársaival kapcsolatos döntést csupán órákkal azt követően jelentették be, hogy Washington diplomáciai képviseletté nyilvánított az Egyesült Államokban működő öt kínai médiumot.

A döntés a Hszinhua kínai állami hírügynökségre, a China Radio Internationalre, a CGTN kínai nemzetközi hírcsatornára és a China Daily, valamint a Zsemninzsipao (People’s Daily) című napilapok amerikai terjesztőire vonatkozik, csakúgy, mint az alkalmazotti létszámra bevezetett korlátozás.

A kereskedelmi háború miatt egyébként is feszült amerikai-kínai viszonyt tovább rontotta az új koronavírus-járvány nyomán kialakult párbaj arról, hogy ki tehető felelőssé a vírus terjedéséért. Donald Trump, valamint az amerikai vezetés több tagja rendszeresen “kínai vírusként”, illetve “vuhani vírusként” emlegeti a kórokozót, utalva arra, hogy kórokozó a közép-kínai Vuhan városában jelent meg tavaly. A kínai fél azonban visszautasítja a járvány kínai eredetét, és a múlt héten Csao Li-csian kínai külügyi szóvivő olyan felvetést tett közzé a Twitteren, miszerint a vírust akár az amerikai hadsereg is bevihette Vuhanba.

A kínai hivatalos kommunikáció, valamint a helyi sajtó az elmúlt hetekben folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy Kína a szigorú intézkedéseknek köszönhetően diadalmaskodott a járvány felett, miközben a világ többi részéről már több fertőzéses esetet jelentettek, mint amennyi a kínai hivatalos adat. A kínai külügyminisztérium szerdán azt a vádat is visszautasította, miszerint Kína akadályozta a külföldi országokat abban, hogy időben tudomást szerezzenek az új koronavírusról. A South China Morning Post című hongkongi lap mindazonáltal a múlt héten arról számolt be, hogy már november 17-én diagnosztizáltak egy beteget Vuhanban a vírusfertőzéssel. A kínai egészségügyi hatóságok azonban az első esetet december 8-ára datálják, azt pedig, hogy a vírus emberről emberre képes terjedni, január 21-én jelentették be.

Categories: Biztonságpolitika

Csak időponttal rendelkezőket fogadnak a kormányablakok és okmányirodák

Biztonságpiac - Mon, 03/23/2020 - 04:35
Csak időponttal rendelkező ügyfeleket fogadnak a kormányablakok, okmányirodák és más kormányhivatali ügyfélszolgálatok, a mobilizált kormányablak ügyfélszolgálatok ügyfélfogadása pedig határozatlan ideig szünetel a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásáért – közölte a Miniszterelnökség.

A közleményben azt írták, hogy a kormányablakokban és az okmányirodákban nem lehet sorszámot húzni, az ügyfélkapus azonosítóval rendelkezők a magyarorszag.hu oldalon, az ügyfélkapuval nem rendelkezők pedig az éjjel-nappal ingyenesen hívható 1818-as telefonszámon kérhetnek időpontot. A kormányhivatalokba és járási hivatalokba történő időpontfoglalás lehetőségeiről a kormanyhivatal.hu oldalon lehet tájékozódni.

A kormányhivatalok, járási hivatalok ügyfélszolgálatain korlátozhatják az egyidejűleg az ügyféltérben tartózkodó ügyfelek számát is – tették hozzá.

Tájékoztattak arról is, hogy az elkészült okmányokat nem lehet személyesen átvenni az ügyfélszolgálatokon, a kormányhivatalok és járási (fővárosi kerületi) hivatalok által kiállított hivatalos okmányokat kizárólag postai úton kézbesítik.

A közlemény szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2,8 millió adózó személyijövedelemadó-bevallását készítette el, azokat az ügyfélkapuval rendelkező állampolgárok elektronikusan is véglegesíthetik. Az elfelejtett ügyfélkapus felhasználónevet mostantól az ingyenesen hívható 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül is meg lehet kérdezni.

A Miniszterelnökség arra kéri a lakosságot, hogy az ügyfélszolgálatokat csak halaszthatatlan esetben keressék fel személyesen, válasszák az elektronikus ügyintézési felületeket és telefonon kérjenek tájékoztatást. Személyes ügyintézéskor pedig az ügyféltéren kívül, egymástól legalább 1,5-2 méter távolságot tartva várakozzanak.

Categories: Biztonságpolitika

Dióhéjban a járványügyi szabályszegésről

Biztonságpiac - Sun, 03/22/2020 - 12:10

Nem árt tudni, hogy a jogalkotó elzárás szankció alkalmazását helyezi kilátásba azzal a személlyel szemben, aki a jelenlegi járványhelyzetben bevezetett egyes intézkedések ellenére nem együttműködő, a kötelezően követendő magatartási szabályokat szándékosan megszegi. A büntetőjog „ultima ratio” jellegéből fakad, hogy kizárólag azon magatartásokat rendeli büntetni, amelyekre más jogág nem kínál megoldást.

A Büntető Törvénykönyv 361§-ában megfogalmazott „járványügyi szabályszegés” mint büntetendő cselekmény ún. keretdiszpozíció, tehát a tényállást tartalommal valamely igazgatási jogszabály tölti meg. Esetünkben az Egészségügyről szóló CLIV. törvény fogalomrendszere irányadó a járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés szabályainak értelmezése tekintetében. Hangsúlyozzuk, hogy az elkülönítés akár a beteg otthonában is megvalósulhat, feltéve ha

a) a beteg állapota ezt megengedi,

b) az elkülönítés feltételei biztosíthatók, és

c) a beteg, illetve törvényes képviselője vállalja, hogy az elkülönítés idejére a járványügyi rendelkezéseket megtartja.

A fertőző betegség jellegétől függően az érintett személy Alaptörvényben foglalt egyes jogai is korlátozhatók, úgymint a tartózkodási hely szabad megválasztásához, a mozgás szabadságához valamint a munkához való joga.

Az elkülönítés és járványügyi megfigyelés védi az egészségeseket attól, hogy fertőző betegségben szenvedő vagy potenciálisan fertőző személyektől a fertőző betegséget elkapják.

  1. Elkülönítés

A fertőző betegségben szenvedő betegeket el kell különíteni az egészséges emberektől. Fekvőbeteg-gyógyintézeti elkülönítés esetén a fertőző beteg intézeten belüli szabad mozgása, valamint kapcsolattartási joga korlátozható.

  1. Járványügyi megfigyelés

Fenti intézkedés azon tünetmentes személyeket szeparálja és korlátozza mozgásukat, akiknél felmerül a fertőzés lehetősége – a megfigyelés célja a fenti fertőzés továbbadásának megelőzése mellett, hogy kiderüljön, történt-e valós fertőződés, a megfigyelt beteggé válik-e. A járványügyi megfigyelés alá helyezett személy a megfigyelés ideje alatt foglalkozása gyakorlásában, kapcsolattartási jogában és mozgási szabadságában korlátozható.

  1. Járványügyi zárlat

A járványügyi zárlat szigorított, speciális követelményeken alapuló megfigyelés, illetve elkülönítés, amelyet e célra kijelölt helyen kell foganatosítani. A zárlat alá helyezett személy a zárlat foganatosítási helyét nem hagyhatja el.

A hazánkban kialakult helyzet kezelésében teljes együttműködésre és összefogásra van szükség a lakosság és a gyógyítás-megelőzésben tevékenykedő valamennyi szakember között. A Bűnügyi Statisztikai Rendszer adatai szerint 2013 és 2018 között mindösszesen három járványügyi szabályszegés bűncselekménye vált ismertté (Békés, Csongrád és Győr-Moson Sopron megyékben), ekként a büntető jogalkalmazásban tevékenykedő szervek ilyen ügyekben való nyomozási és ítélkezési tapasztalata csekélynek mondható.

Az elkövetkező időszakban a járvány megfékezésére a büntetőjog sem lesz alkalmas. A lakosság részéről egyetlen megoldás létezik: az önkéntes jogkövető, felelős és higgadt magatartást kell előtérbe helyezni.

Categories: Biztonságpolitika

USA: szankciók öt iráni atomtudós ellen

Biztonságpiac - Sun, 03/22/2020 - 08:35
Az amerikai kormány szankciót léptetett életbe öt iráni atomtudós ellen – jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

A miniszter szerint az öt atomtudós részt vett Irán 2004 előtti atomfegyver-programjában), és “mind a mai napig a rezsim szolgálatában áll.” Az atomfegyver kifejlesztését célzó “Amad Tervet” a perzsa állam 1989-ben bocsátotta útjára, de a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) szerint 2003 végén leállította.

Pompeo nyilatkozatában leszögezte, hogy Teherán a terv leállítása után “megőrizte az Amad-korszak eredményeit és az abban részt vett atomtudósokat, köztük az említett öt személyt”.

Az amerikai diplomácia irányítója hangsúlyozta: mivel Irán korábbi nukleáris tevékenységét illetően változatlanul sok a megválaszolatlan kérdés, az Egyesült Államok elvárja, hogy Teherán atomfegyver kifejlesztésére vonatkozó korábbi programjával kapcsolatos valamennyi tevékenységét “teljes mértékben és tisztességesen feltárja”. Pompeo utalt arra is, hogy az IAEA jelenleg is vizsgálja, hogy Iránban egy eddig meg nem jelölt helyszínen hol dúsítottak uránt. Az IAEA szerint uránrészecskéket lehetett azonosítani.

Pompeo szerint “a nukleáris részecskék jelenléte jelzi, hogy valószínűsíthetően be nem jelentett nukleáris tevékenység folyik” az országban.

Iránnak “teljes átláthatóságot” kell biztosítania az IAEA és a nemzetközi közösség felé – hangoztatta Pompeo.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.