You are here

Biztonságpolitika

RÉGENVOLT REPÜLŐNAPOK - NYITRA

Air Base Blog - Fri, 03/27/2020 - 11:07

Ezt a bejegyzést a Régenvolt repülőnapok sorozatba illesztem, a cím azonban egy kicsit sántít. Ugyanis 2007 júliusában nem repülőnapot, hanem a 35. nemzetközi oldtimer vitorlázórepülő ralit rendezték meg a Nyitra melletti, a várostól délkeletre eső repülőtéren. A hangulat azonban éppen olyan volt, mint egy kisgépes repülőnapon, valamelyik füves reptéren. A repülőgépeken kívül más érdekességeket is láthattunk, mivel a szervezők az oldtimer autósokat is meghívták. Az alábbi fotókat azoknak az olvasóknak a figyelmébe ajánlom, akik a szárnyak mellett a kerekeket is kedvelik.

Egy lengyel oldtimer, az SZD-22 Mucha Standard vitorlázógép.

Szállítókocsin pihen a szárnyas sajt, vagyis egy Schleicher Ka-6-os. A típus 1955-ben repült először.

L-23 Super Blanik. AZ OM-9203 csörléssel indul...

… az OM-9205 repülőgépes vontatással. A Super Blanikok többsége az Egyesült Államokban és Kanadában repül.

Az L-13SE Vivat az L-13 Blanik szárnyát, törzsét és farokrészét örökölte. Amíg az eredeti Blanik tandem ülésrendezésű, a movit változat egymás melletti üléseket kapott. A gépet kétféle motorral gyártották.

A lengyel PZL-104 Wilgából Magyarországon is repült jó néhány, elsősorban a repülőklubok használták.

A keleti blokk egyik sztártípusa a Zlin Z-142-es volt.

A Zlin Z-42-es a 142-eshez hasonlóan kétüléses, de az előrecsúsztatható kabintető helyett előrenyíló ajtókkal gyártották. Utódja a Z-242L, amelyet a Magyar Honvédség is használ.

A Z-42-es négyüléses változata, a Z-43-as. Ebből is van modernebb, a Z-143LSi, amely szintén repül a honvédségnél.

Z-37 Cmelak, mezőgazdasági berendezéssel. A vegyszertartályt a pilótafülke és a hátsó (kis ablakos) fülke között helyezték el. A szárny alatti 125 literes póttartályok csak az üzemanyag szállítására alkalmasak, a motor táplálására nem.

A Cmelak Z-137T jelzésű változatán gázturbina váltotta a csillagmotort. A közelebbi gép egy magyar, a távolabbi egy szlovák lajstromú Turbo Cmelak.

Takaros rendben felhalmozott Cmelak alkatrészek – tartályok, fékszárnyak és kormánylapok – a hangár polcain. 

Egy igazi ritkaság, az ötvenes évek végén gyártott csehszlovák Orlican L-40 Meta Sokol. A típus különlegessége a behúzható futómű elrendezése; a farokfutó szokatlan módon a törzs közepe alá került.  Érdekes lehetett leszállni vele…

Socata MS.893 magyar lajstrommal. A HA-JUC lajstromot a harmincas évek végén és a negyvenes évek elején egy Ju-52-es viselte.

Egy szépséges Aero 45-ös motorjait melegítik a gurulás megkezdése előtt.

A repülőgép és a kocsi egyaránt Aero gyártmány.

Hosszú ideig állt félretolva Nyitrán a légimentéssel is foglalkozó szlovák Air Transport Europe egykori Mi-2-ese. Az 1981-es gyártású helikopter terepszínűre festve ma már Németországban van kiállítva.

Az Air Transport Europe a Mi-2-esről az Ecureuil-re váltott, arról pedig a képen látható Agusta 109K2-esre.

Az Aeroflot színeivel és szovjet lajstrommal kiállítási célra felújított Ka-26-os eredetileg magyar lajstromban repült.

A repülőtéren elhelyezett emléktáblák egyike a nyitrai születésű Kaszala Károlynak állít emléket. Az első világháború magyar vadászpilótája a háború után a sportrepülésben folytatta pályafutását. 1932-ben repülőbalesetben vesztette életét.

Raston Péter Moravájának összeroncsolódott légcsavarja. Péter 1997. október 25-én Esztergomnál szenvedett katasztrófát L-200-asával.

*

A Praga Alfa dobozszerű karosszériája a múlt század elejének formavilágát idézi. A típust 1913-tól 1942-ig gyártották.

Miniatűr olaszok, avagy Fiat 500-asok Nyitrán.

A Fiat 850 Sport kupé is farmotoros megoldású.

Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján került forgalomba a Skoda Octavia Touring Sport. A gyár az Octaviák után átállt a farmotoros koncepcióra.

Az Octaviát követő első farmotoros, a Skoda 1000 MB. Betűjelzése az egyliteres motorra és a  gyártás helyszínére, Mladá Boleslavra utal.

A Jaguar E-Type 3-as szériájú roadstere a hetvenes évekből.

Egy elegáns, nyitott sportkocsi, a Triumph Spitfire 1500-as, szintén a hetvenes évekből.

Egy másik vérbeli angol roadster, a Standard Motor Company Triumph TR3A modellje.

Van egy generáció Magyarországon, amelynek a vitorlázógépek csörlésére használt önjáró aggregátor látványa a Lemezárugyár Törpeautó nevű játékát idézi.

*

A nyitrai repülőtér előtt néhány katonai gépet állítottak ki. A gyűjtemény az elmúlt években további repülőgépekkel és helikopterekkel bővült.

A 404-es oldalszámú Lim-6bis a MiG-17F lengyel gyártású változata. A lengyeleket nem lehet azzal vádolni, hogy elkótyavetyélték a Lim-6-osokat – a típust 1990-ig üzemeltették.

Az eredetileg Lim-6-os gyártású gépeket 1964-től kezdődően átalakították. Szárnyanként plusz egy függesztési pontot alakítottak ki UB-16-os blokknak vagy bombának - bár ez a Nyitrán kiállított példányról hiányzik - és a gép vadászbombázó szerepkört kapott.

Az átalakítás részeként a Lim-6-osok fékernyő tokot is kaptak az oldalkormány alatt.

Cseh gyártású S-102 vagyis egy MiG-15bis. Az 1956-ban gyártott gép 1971-ig repült a plzeni alakulatnál.

MiG-19PM, a rakétával felszerelt, hangsebesség feletti elfogó vadász. A 1048-as gép 1961-től tíz évig repült Csehszlovákiában, ahol Aero S-105 jelzéssel gyártották is a típust.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

További 13 vállalatnál jelennek meg a honvédelmi irányító törzsek

Biztonságpiac - Fri, 03/27/2020 - 08:35
További 13 vállalatnál jelennek meg a honvédelmi irányító törzsek. A listán szerepel távközlési vállalat, élelmiszeripari és gyógyszeripari, illetve gázforgalmazó vállalatok – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

Közleményükben felidézték: a koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére tett kormányzati intézkedések keretében március 13-án megalakult a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport, amelynek vezetője Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Az akciócsoport haladéktalanul megkezdte feladatát, melynek eredményeképpen március 19-én 71, az ország folyamatos működéséhez elengedhetetlen, létfontosságú vállalatnál kezdték el a munkát a honvédelmi irányító törzsek. Ezen lista szerdától további 13 vállalattal bővül, a biztonságos élelmiszer ellátás és a lélegeztetőgépekhez szükséges oxigénellátás biztosítása érdekében.

A listán szerepel a Magyar Telekom, a TESCO-Global, a CBA, a SPAR, a COOP, az Egis, a Sanofi-Aventis, a Richter Gedeon, a TEVA, a BUS-OXY Egészségügyi Gázforgalmazó, a Messer Hungarogáz, a LINDE GÁZ, és a SIAD Hungary gázforgalmazó.

Categories: Biztonságpolitika

Több mint két tonna illegális fémhulladékot foglalt le a NAV

Biztonságpiac - Fri, 03/27/2020 - 07:35
Több mint két tonna illegális fémhulladékot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három telephelyen március elején a fémkereskedelmi ellenőrzések alkalmával – közölte a hivatal szóvivője.

Kis Péter András a közleményben azt írta, hogy a pénzügyőrök két telephelyen engedélyköteles csatornafedél, csatornarács és vízelvezető-csatorna elemeiből származó, mintegy két tonna fémhulladékot találtak, amelynek eredetét a telephely vezetői nem tudták igazolni beszerzési dokumentumokkal. A harmadik helyen csaknem 400 kilogramm ipari kábelhulladék és égetett rézkábel volt, a fémkereskedő itt sem tudta ezek átvételét igazolni – tette hozzá.

Ismertette, a törvény szerint a fémkereskedők csak közszolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezettől vehetnek át égetett kábelt, a kereskedőnek azonban nem volt ilyen jellegű szerződése, engedélye, mégis átvette azt anélkül, hogy értesítette volna az illetékes vámigazgatóságot vagy a rendőrséget.

A NAV munkatársai a fémhulladékokat lefoglalták, valamint a készletnyilvántartás pontatlan vezetése és a beszerzési bizonylatokra vonatkozó előírások megsértése miatt több mint egymillió forint bírságot szabtak ki – olvasható a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

Járványügyi call centerek a börtönökben

Biztonságpiac - Fri, 03/27/2020 - 06:35
Tájékoztatási call centereket hozott létre minden magyar börtönben a koronavírus-járvány miatt a büntetés-végrehajtási szervezet.

A büntetés-végrehajtás internetes oldalán szerdán megjelent tájékoztatásban emlékeztettek rá: a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban meghozott ideiglenes korlátozó és megelőző intézkedésekről már eddig is folyamatosan tájékoztatták a fogvatartottakat és hozzátartozóikat, a most felállított call centerek célja a gyors és hiteles tájékozódás további elősegítése.

Mint írták, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a call centereken keresztül a fogvatartottak hozzátartozóinak nyújt tájékoztatást, akik a járványügyi helyzetből fakadó korlátozó intézkedésekről érdeklődnek.

A call centerekben csak a járványügyi helyzettel összefüggő megelőző intézkedésekről adnak tájékoztatást hétköznapokon 8 és 15 óra között. A telefonszámok intézményi bontásban megtalálhatók a szervezet internetes oldalán, a https://bv.gov.hu címen.

Categories: Biztonságpolitika

Tábori kórházat állítottak fel Budapesten

Biztonságpiac - Fri, 03/27/2020 - 05:35
Egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán – írta a honvedelem.hu.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka elmondta, hogy a katonák a kórház udvarán segítettek egy egészségügyi létesítményt felépíteni.

Mint a cikkben olvasható, a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel a hét elején a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve – a kórház megsegítése céljából – telepítette a Role-1 típusú tábori sátorrendszert.

Kopcsó István, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke hangsúlyozta, hogy olyan modern sátorrendszert állítottak fel, amely rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. Kiemelte, hogy a járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható betegek előosztályozására. Lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül kerüljenek az ellátásuk szempontjából legoptimálisabbnak számító helyre.

A telepített sátorrendszer ellenáll akár óránkénti száz kilométeres erősségű szélnek is, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembe helyezése után tíz perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket. A Magyar Honvédség egészségügyi állománya a Honvédkórház, valamint az alakulatoknál szolgálatot teljesítő szakemberek munkájával jelentős szerepet vállal a járványügyi feladatrendszerből – áll a cikkben.

Categories: Biztonságpolitika

Rablás és szexuális erőszak miatt letartóztattak egy férfit Tolnában

Biztonságpiac - Fri, 03/27/2020 - 04:35
Egy hónapos letartóztatásba helyezett a Szekszárdi Járásbíróság egy 44 éves férfit, aki kirabolt és szexuálisan bántalmazott egy védekezésre képtelen embert a Tolna megyei Pálfán – közölte a Tolna Megyei Főügyészség.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított március 20-án fát aprított a betegsége miatt nehéz munkára képtelen sértett udvarán, majd a kocsmában nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott. Elhatározta, hogy pénzt szerez a beteg férfitől, ezért este visszament hozzá. Többször ököllel fejen ütötte a sértettet, és azzal fenyegette, hogy megöli. A sértett átadta a pénztárcáját, amelyből a támadó ötvenezer forintot vett el, ezután a tiltakozó és védekezni igyekvő sértettet szexuálisan is bántalmazta, miközben késsel fenyegette – írták.

A sértett súlyos sérülést szenvedett. A Paksi Rendőrkapitányság még aznap este őrizetbe vette az elkövetőt, akit a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással, súlyos testi sértéssel, valamint szexuális erőszakkal gyanúsítanak.

A férfi 2018-ban szabadult hatéves fegyházbüntetéséből, a járási ügyészség szerint fennáll a bűnismétlés veszélye, és tartani lehet szökésétől is. A járásbíróság a veszélyhelyzet miatt távmeghallgatás keretében tartott ülést, és rendelte el hétfőn a gyanúsított letartóztatását április 23-áig – közölte a főügyészség.

Categories: Biztonságpolitika

Kiadta Varsó Moszkvának a leégett kemerovói pláza társtulajdonosát

Biztonságpiac - Thu, 03/26/2020 - 16:35
Kiadta Lengyelország Oroszországnak kedden Vjacseszlav Visnyevszkijt, a Kemerovóban két éve leégett üzletközpont társtulajdonosát, akit azzal vádolnak az orosz hatóságok, hogy az objektum átalakítása idején megvesztegette az építésfelügyelet illetékesét, hogy hunyjon szemet a biztonsági szabályok megsértése felett.

Visnyevszkijt az orosz főügyészség igénylése alapján, Kalinyingrádnál közúton szállították át a lengyel-orosz határon. A koronavírus-járvány miatt orosz oldalon a vádlottat és kísérőit egyaránt 14 napos karanténba helyezték.

A 2018. március 25-i kemerovói plázatűzben hatvan ember, köztük 41 gyermek vesztette életét, 79-en pdig megsérültek. A Zimnyaja Visnya üzletközpontban lángok a felső szinten, a mozitermekben lobbantak fel. Az önműködő tűzjelző berendezés nem működött, a manuálisan beindíthatót pedig az üzletközpont rendésze nem kapcsolta be. Az épületegyüttes tűzlépcsőin való mozgás akadályoztatva, több vészkijárat pedig zárva volt.

A vád szerint Visnyevszkij hétmillió rubel (29 millió forint) csúszópénzt adott Tanzilja Komkovának, a Kemerovo megyei építésfelügyelet volt vezetőjének.

A történtek után a megye kormányzója, Aman Tulejev lemondott, a helyére addigi helyettesét, Szergej Civiljovot nevezte ki Vlagyimir Putyin.

Categories: Biztonságpolitika

Mergancz: a lényeg, hogy a lakosság biztonságban érezhesse magát

Biztonságpiac - Thu, 03/26/2020 - 12:10
A lényeg, hogy a lakosság a veszélyhelyben is biztonságban érezhesse magát – jelentette ki a Magyar Honvédség Rendészeti Központjának parancsnoka.

Mergancz Sándor elmondta: a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben a katonai rendészeknek alapfeladataikon felül most további két komoly feladatuk van. Az egyik a közlekedési folyosó közbiztonságának fenntartása. Mint kiemelte: az úgynevezett korridor lényege, hogy a rendészet az átmenő forgalmat azon keresztül biztosítsa. A rendőrség kilenc benzinkutat jelölt ki, ahol az átengedett külföldi állampolgárok megállhatnak pihenni. Öt helyen a katonák is ott vannak – tette hozzá.

Emellett a rendészek 15 városban járőrszolgálatot is teljesítenek, hogy jelenlétükkel erősítsék a lakosság biztonságérzetét. A dandártábornok elmondása szerint a többség pozitívan fogadja jelenlétüket.

A dandártábornok azt is közölte, az operatív törzs döntésének megfelelően, szükség esetén, tudják emelni a feladatokban résztvevő katonák számát.

Categories: Biztonságpolitika

A nyugat-európai országok helyzete a koronavírus idején

Biztonságpolitika.hu - Thu, 03/26/2020 - 10:33

2019 decemberében kezdődött minden egy Vuhan nevű városban, Közép-Kínában. Akkor még senki se gondolta, hogy világjárvánnyá válik a Covid-19 elnevezésű vírus, amely megfertőzött több százezer embert, és több ezer ember halálát okozta. Gazdaságilag megbénította Ázsiától egészen Amerikáig a világot, és senki se tudja, mikor fognak újra beköszönteni a boldog, egészséges mindennapok. Jelenleg Európa majdnem összes országa lezárta a határokat, az Amerikai Egyesült Államok beutazási tilalmat rendelt el április végéig.

Európában, Olaszországban terjedt el a járvány a leggyorsabban, és jelenleg ebben az országban végzett legnagyobb pusztítást. De már Spanyolországban, Németországban és Franciaországban is egyre több a fertőzött, túllépve ezzel az iráni és dél-koreai fertőzöttek számát. Mégis hogyan alakult ki ilyen tragikus helyzet, és miért nem csökken a betegek száma?

Katonai járművekkel szállítják el Bergamo városából, a vírus legsúlyosabb gócpontjából a halottakat, miután már sehol sem férnek el
(Forrás: Business Insider)

Az egyik leggazdagabb történelmi múlttal rendelkező Olaszország messze túlszárnyalta a kínai esetek számát is. Tudósok szerint, még csak most fogja elérni az ország a tetőpontot, kutatásaik szerint a megbetegedések tetőpontja március 23-25-e közé esik, azonban a napokban minimálisan csökkentek a halottak száma, majd újra drasztikusan emelkedett. Az Appennini-félszigeten két hete rendelték el a karantént, bezártak a boltok, szórakozóhelyek, éttermek, szállodák. Csak az élelmiszerboltok, gyógyszertárak, bankok, posták állnak rendelkezésre, minden más „hétköznapi” szórakozási lehetőséget egyáltalán nem tud a lakosság kihasználni. Félbeszakították a velencei karnevált, amelyre évente több ezer turista érkezik szerte a világból. Bezárták az iskolákat, egyetemeket, a dolgozók átálltak a „home office” -ra. A statisztikák szerint a halálos áldozatok között túlnyomórészt idős, 60 éves kor feletti embereket azonosítottak, közülük sokuk már más krónikus betegséggel szenvedtek korábban is. Milyen utóhatása lesz a vírusnak az ország gazdaságra? [1]

Olaszország fő bevételi forrása a turizmus. [2] Ez az iparág több munkalehetőséget teremt különböző területen: szállodák, éttermek, autókölcsönzők, utazási irodák, idegenvezetők a nagyvárosokban stb.  A járvány az olasz gazdaságnak egyáltalán nem kedvező, elképzelhető, hogy recesszióba vezet.[3] A COVID-19 megjelenése előtt is nagyon magas államadósággal rendelkezett Olaszország. A vírus az egész félsziget „éléskamrájánál” ütötte fel a fejét, pontosabban az északi olasz tartományoknál. Lombardia, Veneto a legfertőzöttebb tartományok, ami az olasz GDP 31 %-át adja. [4]Áprilistól egészen augusztusig tartó időszak a legforgalmasabb és a legtöbb bevételt termelő turisztikai időszak az olaszok számára.[5] Idén kétségkívül nem fognak sok bevételt hozni a konyhára, sőt [6] az olasz szakértők a járvány miatti teljes veszteséget 7,4 milliárd euróra becsülik.  Ez egy olyan folyamat, aminek a végét egyelőre a legjobb szakértők, politikus és elemzők sem tudják megállapítani, de egyelőre az is bizonytalan mikor fog a világ kilábalni ebből a krízisből.  [7]

Spanyolországban már mozgósították a hadsereget. Katonák, illetve rendőrök felváltva járőröznek az utcákon, hogy a lakosság betartsa a kijárási tilalmat. [8]Az olasz helyzethez hasonlóan zajlott a forgatókönyv ebben az országban is.  Egyik napról a másikra ugrásszerűen megnőtt a fertőzöttek száma, bezártak a bárok, éttermek, szórakozóhelyek, csak az élelmiszerboltok és gyógyszertárakba tartanak nyitva. A spanyol kormány is később hozta meg ezeket a szankciókat, jelenleg az ország területén napról napra egyre több a halott, és annál is több a fertőzött. A vírus itt is sajnos a gazdaság mozgatórugóját, Madridot illetve a Baszk tartományokat sújtotta a legjobban, valamint Katalónián belül Barcelona és környékét. [9]

Aktuális térkép az európai koronavírus járvány hatásairól (2020.03.26., 10:28)
(Forrás: Gisan Data)

Németországban is most kezdődött el a betegek számának a növekedés, ugyanígy a Franciaországban is. Egyetlenegy nyugati országban nem nőtt annyira drasztikusan a fertőzöttek száma ez nem más, mint Portugália. Talán azért is van most jobb helyzetben, mert nem vártak több napot, vagy akár heteket azzal, hogy kicsússzon a védekezés és az irányítás a portugál kormány kezéből.[10] Hamarabb vezették be a kijárási tilalmat, mint a szomszédos Spanyolország, mégis március 26. adat szerint 2995 fertőzöttről tudnak[11], hamarabb tiltottak be minden rendezvényt, közösségi eseményt, mint bármelyik más nyugat- európai ország. [12]

Minden egyes tisztviselő, orvos, ápoló és mentős azon dolgozik, hogy a vírus ne szedjen további áldozatokat, és több embert gyógyítsanak meg. [13] Nagyon nehéz időszak vár ránk és a XXI. század egyik legsúlyosabb krízisének is nevezhetjük a koronavírus elnevezésű világjárványt. Lesz egyáltalán olyan állam, amelyik nem szenved  komoly gazdasági, pénzügyi károkat?

Írta: Németh Csenge

 

[1] https://mandiner.hu/cikk/20200307_koronavirus_miert_eppen_italia

[2] https://www.merateonline.it/public/pub_immagini/2014/Gennaio/elaborato_Vigano.pdf

[3] https://www.weforum.org/agenda/2020/03/italy-coronavirus-econoic-slow-down-virus-outbreak

[4] https://www.thelocal.it/20200320/more-than-50000-people-in-italy-charged-with-breaking-quarantine-rules

[5] https://www.statista.com/statistics/1101025/impact-of-coronavirus-covid-19-on-tourist-arrivals-in-italy-by-region/

[6] https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200316/ime-a-koronavirus-lancreakcioja-amitol-bedolhet-az-olasz-gazdasag-es-beleremeghet-az-eurozona-419595

[7] https://mfor.hu/cikkek/makro/osszeszedtuk-mik-lehetnek-a-koronavirus-gazdasagi-hatasai.html

[8] https://es.usembassy.gov/covid-19-information/

[9] https://www.20minutos.es/noticia/4163436/0/ultimas-noticias-coronavirus-espana-italia-europa/

[10] https://www.elplural.com/sociedad/portugues-confirma-caso-coronavirus_233838102

[11] Koronavírus térkép: https://gisanddata.maps.arcgis.com/apps/opsdashboard/index.html?fbclid=IwAR2GIyd10JL3UtX3sw_NTJQC9nrs30ktbRTuSrL5ILUXY4O_9MXxzQGFD1o#/bda7594740fd40299423467b48e9ecf6

[12] https://www.elplural.com/sociedad/portugues-confirma-caso-coronavirus_233838102

[13] https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200316/ime-a-koronavirus-lancreakcioja-amitol-bedolhet-az-olasz-gazdasag-es-beleremeghet-az-eurozona-419595

Categories: Biztonságpolitika

Hasogdzsi-ügy: húsz szaúdi a vádalottak padján

Biztonságpiac - Thu, 03/26/2020 - 08:35
Távollétükben vádat emelt az isztambuli főügyészség húsz szaúdi gyanúsított ellen Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró 2018 őszi meggyilkolásának ügyében – jelentette a Demirören török hírügynökség.

A beszámoló szerint az ügyészség lezárta a nyomozást. Tizennyolc embert előre kitervelten és különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, kettőt pedig bűnpártolással vádolnak.

Hasogdzsit 2018. október 2-án minden valószínűség szerint egy szaúdi halálbrigád gyilkolta meg brutális módon Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. A török titkosszolgálat felvételei szerint a Rijádból érkező csapat már az épületben várt a hatvanéves újságíróra, akit szinte azonnal legyűrtek és megfojtottak, holttestét pedig feldarabolták és eltüntették.

Az isztambuli ügyészség szerdai közleményében azt írta, hogy a “kivégzőosztagot” Ahmed al-Aszíri, a szaúdi hírszerzés akkori helyettes vezetője, valamint Szaúd al-Kahtáni, Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös bizalmasa és volt tanácsadója bízta meg a gyilkossággal, illetve látta el utasításokkal. A halálbrigád 18 tagjára súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetést kértek, Al-Aszírit és al-Kahtánit pedig szintén szabadságvesztéssel sújtanák.

A vádirat szerint a gyanúsítottak kezdettől fogva egyetértettek abban és közösen el is határozták: ha Hasogdzsi ellenzi, hogy hazavigyék, végeznek vele.

A szaúdi királyi körökben bennfentesnek számító, de rendszerkritikus újságíró azért ment az isztambuli külképviseletre, hogy hivatalos dokumentumokat intézzen közelgő esküvője előtt. Akkori menyasszonya, a török állampolgárságú Hatice Cengiz, kint várakozott, de már nem látta kijönni az újságírót.

Az eset nemzetközi felzúdulást váltott ki. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA és nyugati kormányok úgy vélik, hogy az újságíró eltüntetésére valószínűleg a trónörökös adta ki a parancsot.

Rijád kezdetben mindent tagadott, majd végül azt állította, hogy a gyilkosság a Hasogdzsi hazahurcolására küldött osztag tagjainak önkényes döntése volt, és az újságíró dulakodás közben halt meg. Rijádban tavaly januárban 11 ember ellen eljárás indult. Decemberben öt vádlottat halálra ítéltek, további háromra pedig 24 év börtönbüntetést róttak ki. A szaúdi főügyész szerint nem találtak elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy vádat emeljenek Szaúd al-Kahtáni ellen, továbbá elengedték al-Aszírit, valamint Ahmed al-Otejbít is, aki a gyilkosság idején az isztambuli főkonzulátus vezetője volt.

Szeptember végén Szalmán koronaherceg még úgy fogalmazott: ő viseli a felelősséget Hasogdzsi meggyilkolásáért, mert az ő vezetése alatt történt a dolog, azt viszont továbbra is tagadta, hogy ő rendelte volna el a gyilkosságot. Az ENSZ “független és pártatlan vizsgálatra” szólított fel az ügyben.

Categories: Biztonságpolitika

Korom: a katonák is tevékenyen segítenek

Biztonságpiac - Thu, 03/26/2020 - 07:35
A katonák is tevékenyen segítik az egészségügyi intézményeket a koronavírus elleni védekezésben – hangsúlyozta a Magyar Honvédség parancsnoka.

Korom Ferenc hozzátette: a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán is segítettek egy mobil egészségügyi létesítményt felépíteni. Emellett a katonai rendészek múlt hét óta 15 olyan településen teljesítenek szolgálatot, ahol helyőrség van. Az ő feladatuk elsősorban a nyugalom fenntartása, a lakosság bizalmának erősítése.

A katonák továbbra is segítik a határok védelmét: háromszázzal növelték a déli határon szolgálatot teljesítő katonák létszámát – közölte a vezérezredes.

Categories: Biztonságpolitika

Szélsőjobboldali terroristákat ítéltek el Németországban

Biztonságpiac - Thu, 03/26/2020 - 06:35
Több éves szabadságvesztésre ítélték kedden Németországban egy szélsőjobboldali terrorista csoport több tagját.

A nyolc férfira két év három hónap és öt év hat hónap közötti büntetést szabott ki a Drezdában működő Szászország tartományi felsőbíróság. Egyiküket terrorista szervezet létrehozása és terrorszervezetben viselt tagság miatt, a többieket a szervezetben viselt tagság miatt ítélték el. Öten garázdaság és súlyos testi sértésért is kaptak büntetést.

Az ítélet nagyjából megfelel a szövetségi legfőbb ügyészség indítványának, amely három év és öt év hat hónap közötti szabadságvesztést irányzott elő.

A bíróság bizonyítottnak találta, hogy a vádlottak a Revolution Chemnitz (Forradalom Chemnitz) elnevezésű szélsőjobboldali szerveződésben tevékenykedtek. Céljuk a demokratikus jogállam felszámolása volt. Azt tervezték, hogy céljuk elérése érdekében támadásokat és fegyveres merényleteket hajtanak végre “külföldiek és politikailag másként gondolkodók” ellen.

A csoport öt tagja 2018. szeptember 14-én más elkövetőkkel együtt különböző eszközökkel külföldiekre támadt Chemnitzben. Az akció a felkészülést szolgálta egy október 3-ára – a német nemzeti ünnepre – tervezett nagyobb szabású műveletre.

A szászországi nagyvárosban akkoriban igen erős volt a fesztültség. Augusztus végén megkéseltek három német állampolgárt, egyikük belehalt sérüléseibe. A hatóságok szerint a bűncselekményeket az országba menedékkérőként érkezett külföldiek, egy szíriai és egy iraki állampolgár követte el. A szíriai férfit elfogták, 2019-ben kilenc év hat hónap szabadságvesztésre ítélték.

Az eset demonstrációk sorozatához vezetett 2018 augusztusában és szeptemberében. A tüntetéseken számos erőszakos bűncselekmény történt, amelyeket a német nyilvánosságban az elkövetők idegenellenességének és szélsőjobboldali nézeteinek tulajdonítanak. Ebben a környezetben érlelődött meg helyi szélsőjobboldali körökben a Forradalom Chemnitz megalapítása. A csoport tagjait 2018 októberében fogták el, perük 2019 szeptemberében kezdődött.

A Mitteldeutscher Rundfunk regionális közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a pert azért nem szakították meg a korornavírus-járvány miatt, mert tíz napnál hosszabb felfüggesztés esetén újra kellett volna kezdeni.

Categories: Biztonságpolitika

Gránátot, fegyvert és lőszereket foglaltak le a rendőrök egy baranyai férfi házában

Biztonságpiac - Thu, 03/26/2020 - 05:35
Kézigránátokat, lőfegyvert, lőszereket, kábítószergyanús növényeket és növényszármazékot foglaltak le a rendőrök Nyugotszenterzsébeten egy férfi házában – közölte Baranya Megyei rendőr-főkapitányság.

A rendőrség közlése szerint a Terrorelhárítási Központ segítségével még hétfő hajnalban fogták el a férfit a falu külterületén, mert felmerült annak a gyanúja, hogy engedély nélkül tart lőfegyvert.

A rendőrök a gyanúsított házában két kézigránátot, egy lőfegyvert, lőszereket, tizenhat tő kábítószergyanús növényt, valamint közel három és fél kilogramm kábítószergyanús növényi származékot találtak.

A férfi ellen “robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés és kábítószer birtoklása” miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság. A Kaposvári Törvényszék korábban elfogatóparancsot bocsátott ki a férfi ellen, ezért kihallgatását követően átszállították a büntetés-végrehajtási intézetbe – közölte a rendőrség.

Categories: Biztonságpolitika

OBH: hétnapos iratkarantén a bíróságokon

Biztonságpiac - Thu, 03/26/2020 - 04:35
A bíróságokra érkező iratok hét napra karanténba kerülnek a koronavírus-fertőzés megelőzése érdekében, a halaszthatatlan ügyek iratait pedig speciálisan kezelik. Az ügyfeleknek érdemes a halaszthatatlan ügyintézést igénylő iratokon ezt a tényt jól láthatóan jelezni – tudatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közleményben.

Különleges iratkezelési szabályok betartását ajánlja az OBH Veszélyhelyzeti Kabinetje a bíróságoknak a rendkívüli törvénykezési szünetben a koronavírus-fertőzés megelőzése, az ügyfelek és a dolgozók védelme érdekében. Az úgynevezett iratkaranténra vonatkozó előírások a bírósági szervezeten belüli és az ügyfelektől érkező küldeményekre egyaránt vonatkoznak.

A postai vagy kézbesítői úton érkezett, illetve a bírósági gyűjtőládákba helyezett iratok átvételekor maszkot és kesztyűt kell viselniük a bírósági dolgozónak. Valamennyi átvett iratot bontatlanul kell papírzsákba vagy papírdobozba rakni, ami az iratok érkezési dátumának feltüntetésével hét napra iratkaranténba kerül. Az iratok ezután már haladéktalanul az iratkezelést végző irodához kerülnek.

Az iratkarantént akkor nem lehet alkalmazni, ha a boríték felbontása nélkül, vagy az átvétel során megállapítható, hogy az iratok olyan ügyre vonatkoznak, amely a rendkívüli ítélkezési szünet alatt halaszthatatlan ügyintézést igényel. Az ilyen iratokat a legnagyobb körültekintéssel, szájmaszkban, kesztyűben, a higiéniai előírások betartásával kell kezelni.

Az OBH ajánlása tartalmazza azt is, hogy az iratkaranténba nem helyezhető, halaszthatatlan ügyintézést igénylő iratokat egy erre kijelölt helyiségben kizárólag erre a célra biztosított lapolvasóval, védőeszközök viselése mellett digitalizálják, majd a már digitalizált iratokon végzik el az iratkezelés következő fázisait.

Az OBH azt tanácsolja az ügyfeleknek: figyeljenek arra, hogy már a keresetlevél fejlécéből egyértelműen kiderüljön a beadvány tárgya. A halaszthatatlan elintézést igénylő ügyek papíralapú iratain jól látható kiemeléssel tüntessék fel, milyen ügyben fordulnak a bírósághoz. De a legcélszerűbb az, ha elektronikus formában nyújtják be kérelmeiket az ügyfelek.

Categories: Biztonságpolitika

Tavaly csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Németországban

Biztonságpiac - Wed, 03/25/2020 - 16:35
Csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Németországban 2019-ben a szövetségi belügyminisztérium statisztikája szerint.

A kimutatás szerint tavaly 5 436 401 bűncselekményt regisztráltak, ami 2,1 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 5 555 520-hoz képest. Százezer lakosra 6548 bűncselekmény jutott, ami 2,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 6764-nél. A felderítési arány 57,7 százalékról 57,5 százalékra mérséklődött.

A tárca közleményében rámutattak, hogy a regisztrált bűncselekmények száma 2017 és 2018 után sorban a harmadik éve csökkent, miközben a lakosság folyamatosan növekedett, tavaly például több mint 225 ezer fővel.

“Németország ismét biztonságosabb lett egy fokkal” – emelte ki Horst Seehofer belügyminiszter, hozzátéve, hogy a rendőrség “jól és hatékonyan dolgozik”, az utóbbi években bevezetett törvényi szigorítások pedig elrettentő hatást fejtenek ki, és segítik a bűncselekmények következetes feltárását. “Németország a világ legbiztonságosabb országai közé tartozik”, és “a számok megmutatják, hogy az intézkedéseink működnek” – jelentette ki Seehofer.

Az országos bűnözési és bűnüldözési statisztika szerint csökkent a többi között a lakásbetörések száma (éves összevetésben 10,6 százalékkal 87 145-re), a gépkocsilopások száma (10,2 százalékkal 222 129-re), a zsebtolvajlások száma (9,7 százalékkal 94 106-ra) és a halált okozó erőszakos bűncselekmények száma (6,3 százalékkal 2315-re).

A bűnelkövetés gyakoribb típusait tekintve a legnagyobb mértékben az informatikai vagy számítógépes bűnözés nőtt, a kategóriába tartozó esetek száma 12,1 százalékkal 100 814-re emelkedett. A gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények száma 10,9 százalékkal 13 670-re emelkedett. Az egyéb szexuális bűncselekmények száma 2,1 százalékkal 9426-ra nőtt. A kábítószerrel visszaélés különböző típusait együttvéve az esetek száma 2,6 százalékkal 359 747-re emelkedett.

A regisztrált bűncselekményekkel kapcsolatban 2 019 211 gyanúsítottat azonosítottak, ami 1,6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 2 051 266-hoz képest. A gyanúsítottak túlnyomó többsége, több mint másfél millió ember férfi. A gyanúsítottak között 699 261 külföldi állampolgár volt, ez 1,3 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 708 380-hoz képest.

A gyanúsítottak között a kriminalisztikai statisztika módszertanában úgynevezett bevándorlóként besorolt személyek – menedékkérők vagy más menekültügyi jogállás révén Németországban tartozkodó külföldiek – száma 151 009 volt 2019-ben, ami 8,9 százalékos csökkenés az előző évi 165 769-hez viszonyítva.

Categories: Biztonságpolitika

Alkotmánybíróvá választották Juhászt

Biztonságpiac - Wed, 03/25/2020 - 12:10
Az Országgyűlés kedden alkotmánybíróvá választotta Juhász Miklós jogászt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét.

A képviselők 134 igen szavazattal, 22 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett döntöttek az új alkotmánybíró személyéről szóló titkos szavazáson. Juhász április 15-étől tölti be a posztot.

Juhász hétfői igazságügyi bizottsági meghallgatásán elmondta, jogi diplomájának megszerzése után az 1980-as évek első felében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon volt bíró, ahol megtanulta, hogy csak a törvényeknek és a saját lelkiismeretének alárendelve végzi munkáját. A rendszerváltás időszakában képviselt vállalatokat és önkormányzatot is. Megismerte a közigazgatás logikáját, a közpénzekkel gazdálkodást, már tíz éve pedig a GVH elnöke, és ez a munkakör is inspirálta jogi gondolkodását.

Képviselői kérdésre válaszolva elmondta: álláspontja szerint a digitális világ túlzottan felforgatta a magánszférát, amelyet ezért nagyobb védelemben kellene részesíteni, csakúgy, mint a közösségeket. A GVH is több döntésében foglalkozott ezzel a problémával, például a személyes adatok olyan jellegű felhasználásával, amelyről a fogyasztókat nem tájékoztatták.

Juhász 1976-ban szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1976-1985 között a Pesti Központi Kerületi Bíróságon dolgozott fogalmazóként, majd bíróként. 1983-tól 1984 végéig megbízott elnökhelyettese volt a XVIII-XIX. kerületi bíróságnak. 1985-től négy éven át egy magyar-nyugatnémet vegyes vállalat jogtanácsosaként tevékenykedett, később a vállalat vezérigazgató-helyettese lett. 1990-től a Budapesti 1. sz. Ügyvédi Iroda ügyvédje, 1997-től társaival, majd 2001-től saját néven ügyvédi irodát működtetett.

Categories: Biztonságpolitika

A polgárőrök segítenek a járványhelyzetben is

Biztonságpiac - Wed, 03/25/2020 - 08:35
Közterületi és külterületi szolgálattal segíti az Országos Polgárőr Szövetség a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet enyhítését.

A szövetség közleménye szerint Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke arra kérte az egyesületeket, hogy lehetőségeikhez mérten fokozott közterületi és külterületi szolgálattal segítsék a rendőrség munkáját és a lakosságot, különösen az időskorúakat. Ennek érdekében pedig országszerte akciócsoportokat hoztak létre.

A polgárőrök legfőképpen élelmiszerek, gyógyszerek beszerzésével és kiszállításával segítenek az időseknek. Továbbá a tanítási szünet miatt kiemelt figyelmet fordítanak a közterületeken csoportosuló gyermek- és fiatalkorúakra, szükség esetén pedig jelzik ezt a társszerveknek – írták.

Hangsúlyozták: az egyesületek tagjai a megfelelő védőintézkedések betartásával látják el feladataikat, hogy a vírusveszéllyel kiemelten fenyegetett korosztály tagjai kisebb kockázatnak legyenek kitéve.

Az önkéntes munkát sok helyen helyi vállalkozók és más civil szervezetek védőfelszerelésekkel, élelmiszer-felajánlásokkal és eszközadományokkal is támogatják – tették hozzá.

Categories: Biztonságpolitika

Washington egymilliárd dollárral csökkenti az Afganisztánnak nyújtott támogatás összegét

Biztonságpiac - Wed, 03/25/2020 - 07:35
Az Egyesült Államok egymilliárd dollárral csökkenti az Afganisztánnak nyújtott támogatása összegét, és további mérsékléseket is kilátásba helyez, amennyiben a dél-ázsiai országban továbbra sem sikerül kormányt alakítani – jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Kabulban folytatott tárgyalásai után kiadott közleményében.

Az amerikai diplomácia irányítója leszögezte, hogy Washington felülvizsgálja valamennyi programját és tervezetét, minthogy további támogatás-csökkentéseket akar végrehajtani, sőt átgondolja azokat a jövőbeli felajánlásait is, amelyeket az Afganisztán számára rendezett donorkonferenciákra tervezett. Jövő évben Washington ismét egymilliárd dollárral tervezi csökkenteni a támogatást a tájékoztatása szerint.

Pompeo a döntést az Asraf Gáni elnök és a választás után az államfői hivatalt szintén magáénak mondó Abdulla Abdulla közötti vitával indokolta. A két afgán politikus ugyanis nem tudott – mint Pompeo fogalmazott – “egymást elfogadó” kormányt alakítani. Szokatlanul éles nyilatkozatában a külügyminiszter leszögezte, hogy az Egyesült Államok “mélységesen sajnálja”, hogy Gáni és Abdulla nem tudott egyetértésre jutni, és ezáltal veszélyeztetik az esetleges békemegállapodást a tálibokkal.

Gánit két héttel ezelőtt iktatták be újra a hivatalába, de vetélytársa, Abdulla Abdulla azóta sem hajlandó elfogadni a szeptemberi választás eredményeit, s ugyancsak az ország megválasztott elnökének tartva magát, külön beiktatási ünnepséget is rendezett.

Pompeo előre be nem jelentett villámlátogatásra érkezett az afgán fővárosba, hogy közvetíteni próbáljon a két fél között egy egységkormány létrehozásáról. A tárcavezető mindössze nyolc órát tartózkodott Kabulban, és ezalatt mindkét politikussal tárgyalt, az amerikai külügyi közlemény szerint arról, hogy rávegye őket “az afgán nép érdekében kötendő kompromisszumokra”. A kudarcot Washington “az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket érintő közvetlen veszélyként” értékelte, ezért “azonnali hatállyal” csökkentette egymilliárd dollárral az országnak nyújtott segély összegét.

A külügyminiszter ugyanakkor arról számolt be, hogy folytatódni fog az Afganisztánban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentése az Egyesült Államok és a tálibok között létrejött februári végi megállapodásnak megfelelően.

Pompeo már a katari fővárosban volt, ahol a tálibok képviselőivel, köztük Abdul Gáni Baradar mollával tárgyalt ezen egyezmény tiszteletben tartásáról.

Categories: Biztonságpolitika

Trump elrendelte a Nemzeti Gárda bevetését

Biztonságpiac - Wed, 03/25/2020 - 06:35
Donald Trump elrendelte a Nemzeti Gárda bevetését az új típusú koronavírus által leginkább sújtott három tagállamban, Washingtonban, Kaliforniában és New Yorkban.

A Gárda tagjai gyógyászati segédeszközök és gyógyszerek kiosztásában, valamint mobil orvosi rendelők és vírustesztet végző állomások felállításában segédkeznek. Mark Esper amerikai védelmi miniszter hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján közölte: a hadsereg felkészült, és készen áll részt venni a vírusellenes harcban. Tudatta: a tárca egészségügyi egységeket küld több amerikai nagyvárosba, ahol mobilkórházakat állítanak fel.

Ezen kívül kórházhajók indulnak Los Angelesbe, New Yorkbe és Seattle-be. Mint mondta: a kórházhajók és a mobilkórházak személyzetét nagyrészt a hadsereg tartalékosai adják majd. A tartalékosok egy részét már mozgósították. A hadsereg soraiban nem végeznek vírustesztet, csak akkor, ha valaki a fertőzés tüneteire panaszkodik. Eddig 133 fertőzött katonát találtak – tette hozzá Esper.

Az amerikai politikusok körében újabb fertőzöttet regisztráltak: Rand Paul kentuckyi republikánus szenátort. Korábban Mario Diaz-Balart floridai republikánus képviselőnél és Ben McAdams, Utah állam demokrata párti képviselőnél mutatták ki a fertőzést.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója hétfői sajtókonferenciáján azt sürgette, hogy az Egyesült Államok egész területére terjesszék ki a kijárási tilalmat. A kormányzó minden nap sajtókonferenciát tart, ezt az országos televíziók is sugározzák, és részben ennek köszönhetően rendkívül megnőtt a népszerűsége. A The New York Post című lap már egyenesen azt vetette fel, hogy a Demokrata Pártnak őt kellene indítania elnökjelöltként Trump vetélytársaként.

Az Egyesült Államokban – a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint – hétfő délelőtti 41 ezer 511 koronavírusos fertőzést diagnosztizáltak, és a fertőzés nyomán kialakult betegségbe 499-e haltak bele.

Categories: Biztonságpolitika

25 évvel ezelőtti gyilkolt, most tudták vád alá helyezni

Biztonságpiac - Wed, 03/25/2020 - 05:35
Egy karácsonyi mulatozás vezetett halálos késeléshez huszonöt évvel ezelőtt, a Fővárosi Főügyészség vádat emelt a tavaly elfogott gyilkos ellen.

Az ügyészség azt közölte, hogy a vádlott, egy negyvenkilenc éves koszovói férfi – aki 1994 szeptemberétől Budapesten lakott álnéven – 1994. december 25-éről 26-ára virradó éjszaka néhány ismerősével előbb egy étteremben, majd egy XVI. kerületi panzió bárjában szórakozott. A vádlott ittas állapotba került, és több vendéggel kötekedett.

A vádlott és a szintén jugoszláv állampolgársággal rendelkező sértett a panzió bárjában hajnali öt óra körül szóváltásba keveredett, és dulakodni kezdtek. A vendégek szétválasztották őket, de a vádlott – a fogásból kiszabadulva – a sértetthez lépett, és egy késsel háromszor mellkason szúrta, majd elmenekült. A sértett a helyszínen életét vesztette.

A hatóságok megkezdték a férfi felkutatását, a büntethetőségének elévülése emiatt többször megszakadt, végül 2019-ben Szlovéniában fogták el európai elfogatóparancs útján. A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen emberölés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat letöltendő börtönbüntetésre, ennek végrehajtását követően pedig a férfit utasítsa ki Magyarország területéről.

A vádlott letartóztatásban van – áll a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.