You are here

Biztonságpolitika

Washington visszavonná a kínai állami távközlési cég amerikai leányvállalatának engedélyét

Biztonságpiac - Mon, 04/13/2020 - 07:35
Washington visszavonná a kínai állami telekommunikációs cég amerikai leányvállalatának működési engedélyét – derült ki az igazságügyi minisztérium közleményéből.

A tárca – a belbiztonsági minisztériummal, a Pentagonnal, a külügyminisztériummal és a kereskedelmi tárcával, továbbá az Egyesült Államok kereskedelmi képviseletével közösen – nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva arra szólította fel a Szövetségi Távközlési Bizottságot (FCC), hogy véglegesen vonja vissza a China Telecom Corp. nemzetközi telekommunikációs szolgáltatásokra vonatkozó engedélyét.

A kínai távközlési cég, amely a Kínai Népköztársaság állami tulajdonú távközlési cégének leányvállalata, amerikai és külföldi célállomások közötti internetes szolgáltatás biztosításával foglalkozik, és 2007 óta van jelen az Egyesült Államok piacán. Ilyen ügyekben a végső döntés ugyan mindig az FCC kezében van, de a The Wall Street Journal című lap értesülései szerint ha kiberbiztonságról, vagy szélesebb értelemben véve amerikai nemzetbiztonsági megfontolásokról van szó, akkor a bizottság egy vagy több tárca véleményére támaszkodva hozza meg a döntését.

A China Telecom Kína három nagy telefon- és internetszolgáltatójának egyike, amely világszerte jelen van. Állami tulajdonban van, és az amerikai hatóságok amiatt aggódnak, hogy a cég – a kínai törvényeknek megfelelően – kénytelen eleget tenni a pekingi kormányzat kéréseinek, köztük akár vonalak lehallgatására vagy beszélgetések és levelek rögzítésére vonatkozó kívánalmaknak is.

Az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium csütörtök esti közleménye szerint az amerikai kormányzat “nem bízik” abban, hogy a China Telecom “beazonosítja vagy elutasítja a kínai kormányzat által támogatott törvénytelen kéréseket, s együttműködik a nyomozó hatóságokkal ezek feltárásában”.

A közleményben az amerikai minisztériumok leszögezték azt is, hogy a China Telecom tévesen informálta az amerikai tisztségviselőket az Egyesült Államokban gyűjtött adatok tárolási helyéről, megbízhatatlan biztonsági rendszere pedig veszélyt jelent az amerikai érdekekre. Az igazságügyi tárca tíz ilyen – a biztonsági hiányosságokból eredő – esetet idézett fel. Ezek 2010 és 2019 között történtek, és a többi között a Facebook és a Google globális forgalmát, vagy a szövetségi energetikai minisztérium internetes rendszerét akasztották meg.

A China Telecom közleményben cáfolta a felhozott kifogásokat, és “példa nélkül állónak” minősítette az amerikai kormányzati lépést.

“A vállalat mindig rendkívül együttműködő volt az amerikai felügyeleti hatósággal” – fogalmaztak közleményükben, leszögezve, hogy a cég többször is “messze a kéréseken túlmenően demonstrálta, hogy működése és ügyfeleinek kiszolgálása megfelel a legmagasabb szintű nemzetközi normáknak”.

Tina Pelkey, az FCC szóvivőnője közölte: a hatóság vizsgálja az ügyet. Tavaly szeptemberben Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője és Tom Cotton republikánus szenátor a kongresszusban fogalmazta meg aggodalmait a China Telecom miatt. A két politikus akkor nemcsak ezt a céget, hanem a China Unicomot is megemlítette mint olyat, amelynek hozzáférése van az amerikai telefonvonalakhoz, optikai kábelekhez, mobilhálózatokhoz, műholdakhoz, és ily módon akár az amerikai kormányzat, akár egyes amerikai állampolgárok kommunikációját megfigyelheti.

Categories: Biztonságpolitika

Mabisz: a távolsági ügyintézést segíti az e-kárbejelentő

Biztonságpiac - Mon, 04/13/2020 - 06:35
Gépjárműbalesetek esetén a résztvevők közötti távolság tartására is alkalmas e-kárbejelentő használatát javasolja a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A szövetség közleményében felidézte, hogy az e-kárbejelentő tavaly január óta teszi lehetővé a személyi sérüléssel nem járó gépjárműbalesetek digitális bejelentését, akár már a helyszínről is, megtartva az 1-2 méteres távolságot a balesetben résztvevők között.

Az applikáció a hagyományos papír alapú “kék-sárga” baleseti kárbejelentő alternatívája, amely az ekar.hu oldalról, valamint az alkalmazás-boltokból ingyenesen, a baleset helyszínén is letölthető.

A Mabisz tájékoztatása szerint eddig 272 ezren töltötték le, és március végéig csaknem 8800-an használták is. A havi 550-800 online bejelentés közötti átlag az elmúlt hónapban érzékelhetően lecsökkent gépjárműforgalom és kevesebb baleset ellenére sem esett vissza.

Az online applikáció gyorsabb és átláthatóbb kárbejelentési folyamatot tesz lehetővé a károsultaknak, mint a papír alapú baleseti kárbejelentő. Az alkalmazás szerkesztőmodulja segítségével a felhasználók egyszerűen és jól feldolgozhatóan készíthetik el a baleseti ábrát. A baleset típusának kiválasztása, a lokáció GPS-es meghatározása, továbbá a szerződéses adatok QR-kódos bevitele is hozzájárul a gyors és egyszerű adatfelvételhez.

Megjelenése óta az alkalmazás több fejlesztésen, funkcióbővítésen ment keresztül, ezek a lépések azt szolgálják, hogy bővítsék a bejelenthető káresetek típusát és csökkentsék az átlagosan húsz-huszonöt perces kitöltési időt – hívta fel a figyelmet a Mabisz.

Categories: Biztonságpolitika

A román-magyar határon át ingázók helyzetét is rendezte a nyolcadik román katonai rendelet

Biztonságpiac - Mon, 04/13/2020 - 05:35
A román-magyar határon át munkába ingázók helyzetét is rendezte a nyolcadik román katonai rendelet.

A rendelet kimondja, hogy nem kell karanténba vagy lakhelyi elkülönítésbe helyezni Romániában a román-magyar határon át ingázókat, ha nem mutatják a koronavírus-fertőzés tüneteit. A dokumentum rögzíti, hogy ingázónak tekintik azokat a személyeket, akik igazolják, hogy valamely határátkelőtől 30 kilométerre laknak és dolgoznak a határ valamelyik oldalán, és hetente legalább egyszer hazatérnek.

A rendelet újdonsága az is, hogy az ingázók immár nemcsak a Létavértes-Székelyhíd, a Méhkerék-Nagyszalonta és a Nyírábrány-Érmihályfalva határátkelőket vehetik igénybe, hanem a Nagycsanád-Kiszombor, Nagylak-Nagylak, Battonya-Tornya, Gyula-Gyulavarsád, Ártánd-Bors, Vállaj-Csanálos és Csengersima-Pete határátkelőket is. A jogszabály külön kitér arra, hogy az ingázók mezőgazdasági gépekkel is átléphetik a határt.

A romániai sajtó az elmúlt hetekben sokat foglalkozott azzal, hogy a folyamatosan változó szabályok miatt lehetetlen helyzetbe kerültek a határon át ingázók. A megszólaltatott érintettek egyfelől arra panaszkodtak, hogy nagyot kell kerülniük, hogy olyan átkelőhelyen léphessék át a határt, amely kimondottan az ingázókért tart nyitva, másfelől arról, hogy így sem biztosított számukra, hogy a határ magyar vagy román oldalán nem teszik 14 napos karanténba vagy lakhelyi elkülönítésbe őket.

A Marcel Vela belügyminiszter által ismertetett katonai rendelet további engedményeket tett a kijárási korlátozások terén. A jogszabály szerint elhagyhatják a lakásaikat a megfelelő nyilatkozat kitöltésével a méhészek, a halászok, illetve azok is, akik gépkocsit, gépkocsialkatrészeket vásárolnak vagy szervizbe viszik autójukat. A rendelet szerint nyitva maradnak a piacok, amelyeken azonban csakis az őstermelők árulhatják termékeiket.

A katonai rendelet szerint a szükségállapot ideje alatt tilos felfüggeszteni az öregotthonok, gyerekotthonok működését. Ezek személyzete 14 napos turnusokban váltja egymást, ez alatt munkahelyi, illetve otthoni elkülönítésben tartózkodik.

Romániában március 16-ától vezettek be rendkívüli állapotot a koronavírus-járvány miatt, amely lehetővé teszi, hogy a belügyminiszter katonai rendeleteket hozzon, amelyeket azonban a miniszterelnöknek is ellenjegyeznie kell.

Categories: Biztonságpolitika

Tűzoltás közben sérült meg három ember Dejtáron

Biztonságpiac - Mon, 04/13/2020 - 04:35

Megsérült három ember, aki a tűzgyújtási tilalom ellenére kerti hulladékot égetett, majd az elterjedt tüzet megpróbálta eloltani szerdán a Nógrád megyei Dejtár községben – mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője.

Szeles Péter közölte: egy embert füstmérgezéssel, egy másikat füstmérgezés gyanújával vitték kórházba, míg a harmadik vágásos sérülést szenvedett.

A hivatalvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a tilalom idején még a kijelölt tűzrakóhelyeken se rakjon senki tüzet.

Categories: Biztonságpolitika

Lázadás és tűz ütött ki egy Irkutszk megyei börtöntáborban

Biztonságpiac - Sun, 04/12/2020 - 08:35
Tűz ütött ki egy korrekciós telepen az Irkutszk megyei Angarszkban, ahol az őrizetesek megtámadtak egy alkalmazottat és zavargást robbantottak ki – közölték orosz sajtóforrások.

A TASZSZ hírügynökség rendvédelmi forrásokból úgy értesült, hogy a tüzet börtönlázadás közben elkövetett gyújtogatás okozta a 15-ös számú büntetés-végrehajtási intézményben, ahol a belső fafeldolgozó üzem három épülete ég. A tüzet börtönőrség saját erőből, a tűzoltóság bevonása nélkül oltja.

Az állami média vesti.ru portálja szerint a konfliktust az okozta, hogy az egyik magánzárkában lévő fogvatartott ellenállt a motozásnak, és a társai is erre buzdították. A rabok közül többen – egyes források szerint 17-en – felvágták az ereiket.

Hozzátartozók és jogvédők szerint az őrizetesek kifogásolták a fogva tartás körülményeit, és kegyetlenkedéssel vádolták meg az őrszemélyzetet. Az incidensről érkező hírek ellentmondásosak. Egyes értesülések szerint a börtönlázadásban több százan vettek rész, mások szerint a rabok egy részét társaik kényszerítették lázadásra.

A Dozsgy független online televízió szerint az őrizetesek ellen erőszakot alkalmaztak és a táborból lövések hallatszottak. A forrás szerint a helyszínen 300 kommandós tartózkodik. Az emigrációban élő egykori ellenzéki oligarcha, Mihail Hodorkovszkij tulajdonában lévő MBH-media azt közölte, hogy a börtöntelepen 300 ember megsérült.

Az 1952-ben létrehozott, szigorított rendszerű angarszki javító-nevelő táborban mintegy 1200 őrizetest tartanak fogva.

Categories: Biztonságpolitika

Nem jó most a De Gaulle francia nukleáris meghajtású repülőgép-hordozón matróznak lenni

Biztonságpiac - Sun, 04/12/2020 - 07:35
A legénység ötven tagjának bizonyult pozitívnak a koronavírus-tesztje a Charles De Gaulle francia atommeghajtású repülőgép-hordozón – közölte pénteken a francia védelmi minisztérium. Közülük három matrózt evakuáltak megelőzési céllal.

A közlemény szerint 66 matrózt teszteltek, és a szűrés a legénység ötven tagjánál mutatta ki a vírus jelenlétét. Egyikük állapota sem súlyos. A három evakuált matrózt a dél-franciaországi Toulon katonai kórházába vitték, hogy ne terheljék túl a hajón szolgálatot teljesítő katonaorvosi egységet, A teljes legénység számára kötelezővé tették az egészségügyi maszk viselését.

A tárca már szerdán jelezte, hogy a tervezettnél előbb hazatér Franciaországba a hadihajó az Atlanti-óceánról, miután a fedélzetén mintegy negyven tengerész a fertőzés enyhébb tüneteit mutatja. A legénység megerősített orvosi megfigyelés alá került, a tüneteket mutató matrózokat elkülönítették, senkinek az állapota nem adott okot aggodalomra. A matrózok tesztelésére orvoscsoport érkezett a fedélzetre, hogy elkülönítsen minden fertőzöttet, és megállítsa a járvány terjedését a hajón.

A hadsereg egészségügyi szolgálata egyelőre nem tudta megmondani, hogyan fertőződhetett meg a legénység. A hajó legutóbb március 15-én a nyugat-franciaországi Brest kikötőjében vetett horgonyt, és azóta nem fogadott látogatót a fedélzetén.

A Charles De Gaulle január 21-én hajózott ki, és jelenleg Portugália magasságában van. A hadihajó már eleve hazafelé tartott egy misszióról, de az utat lerövidítik és felgyorsítják. Várhatóan a jövő héten köt ki dél-franciaországi Toulonban, ahova eredetileg április 23-án kellett volna visszatérnie.

A Charles De Gaulle hadihajón az 1760 tagú legénységben (nők és férfiak) mintegy húsz orvos is szolgálatot teljesít, és egy 12 ágyas, lélegeztetőgépekkel is ellátott kórházi terem is található a fedélzeten, valamint egy száz ember elkülönítésére alkalmas karanténhelyiség is. A Charle De Gaule a második hadihajó, amelyen megjelent a Covid-19 fertőzés, a múlt héten a Theodore Roosevelt amerikai repülőgéphordozón tört ki koronavírus-járvány.

Categories: Biztonságpolitika

Prágai Konyev-szobor: Moszkva keménykedik

Biztonságpiac - Sun, 04/12/2020 - 06:35
Büntetőeljárás indult Oroszországban Ivan Konyev szovjet marsall prágai szobrának eltávolítása ügyében – jelentette ki Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője pénteken Moszkvában.

Az eljárás az orosz büntető törvénykönyv 3. fejezetének 354.1 cikke alapján, az orosz katonai dicsőség jelképeinek nyilvános megsértése címén folyik. Petrenko rámutatott: a Prágát a náci megszállás alól 1945 májusában felszabadító első ukrán front parancsnokának köztéri szobrát nem sokkal a győzelem napját megelőzően távolították el.

A szóvivő szerint a prágai városi hatóságok a “cinikus” lépéssel “durván megsértették” az orosz-cseh szerződésekben vállat kötelezettségeiket, és azt demonstrálták, hogy semmibe veszik “a közös emlékezetet és a szovjet nép küzdelmét a fasizmus ellen”.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerdán azzal a kéréssel fordult Alekszandr Basztrikinhez, az SZK elnökéhez, hogy gondoskodjon az elesett szovjet állampolgárok emlékműveinek lebontásáért felelős külföldi tisztségviselők büntetőjogi felelősségre vonásáról. A katonai tárca vezetője folyamodványában említést tett a múlt pénteken eltávolított prágai Konyev-szoborról is.

Sojgu ezt megelőzően levélben fordult cseh hivatali partneréhez, Lubomir Metnarhoz azzal a kéréssel, hogy mielőbb adja át az orosz félnek a szobrot, amely kész állni az elszállítás költségeit. Az orosz miniszter rámutatott, hogy Konyev kiemelkedő szerepet játszott Prágának és egész Európának a nácizmus alóli felszabadításában, és hogy csak a cseh fővárosért folytatott harcokban több mint ötvenezer szovjet katona esett el vagy sebesült meg, ezért Oroszország “nem maradhat közömbös” a marsall szobrának lebontásának ügyében

A cseh védelmi tárca a TASZSZ orosz hírügynökség szerint közölte, hogy válaszolni fog Sojgu megkeresésére. Jan Pejsek, a prágai katonai tárca szóvivője ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a minisztériumnak nem állmódjában átadni a szobrot az orosz félnek, mert az Prága 6. kerületének tulajdona, ahol eddig az emlékmű állt. Rámutatott a Konyev-szobor esetében nem katonasírról van szó.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő arra figyelmeztetett, hogy a Konyev-szobor ügyében elkövezett “bűncselekmény” és “politikai vandalizmus” hosszú távon válhat “irritáló” tényezővé az orosz-cseh kapcsolatokban, valamint hogy mindez “nem marad válasz nélkül”. Zaharova a katonai emlékművek megőrzését is magában foglaló, a baráti kapcsolatokról szóló 1993-as kétoldalú szerződés betartására szólította fel Prágát. Egyúttal értetlenségét fejezte ki a cseh kormánynak a városi tisztségviselőkkel szembeni tehetetlenségével kapcsolatban.

A TASZSZ csütörtökön idézte Zuzana Stichova cseh külügyi szóvivőt, aki szerint marsall szobrának áthelyezése egyetlen kétoldalú egyezményt sem sért. A Konyev-szobor a cseh fővárosi hatóságok ismertté vált tervei szerint a 20. század múzeumába kerül majd, amely létrehozásának időpontját még nem hozták nyilvánosságra.

A moszkvai cseh nagykövetség a CTK cseh hírügynökség jelentése szerint hétfőn tiltakozott amiatt, hogy területére a Konyev-szobor lebontását követően álarcos tüntetők füstbombákat dobtak. Az egyébként a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozás közepette megrendezett akció részvevői a beszámoló szerint transzparenseiken egyszerre követelték a fasizmus megállítását és fenyegetőztek azzal, hogy orosz tankok lesznek ismét Prágában. Az orosz REN TV szerint az elkövetők egy szélsőjobboldali és nacionalista szervezet, a Másik Oroszország tagjai voltak.

Konyevnek kulcsszerepe volt az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében, 1961-ben a berlini fal felépítésében és több cseh forrás szerint 1968-ban részt vett a Varsói Szerződés hadseregeinek augusztusi bevonulását előkészítő hírszerző akciókban. Szobrát 1980. május 9-én állították fel Prágában.

Moszkvában felfigyeltek Ondrej Kolár prágai 6. kerületi kalózpárti polgármester Facebook-bejegyzésére, amely szerint a Konyev-szobrot azért távolították el, mert nem viselt álarcot a járvány idején. Kifogások tárgya az a kezdeményezés is, hogy a cseh fővárosban emeljenek szobrot a Hitlerhez átálló Andrej Vlaszov szovjet tábornoknak, a kollaboráns Orosz Felszabadító Hadsereg (ROA) parancsnokának, amiért a háború utolsó napjaiban átállt a prágai felkelés oldalára, és segített megoltalmazni a város műemlékeit a pusztulástól.

Noha hivatalos bírálat ezzel kapcsolatban Moszkvában nem hangzott el, aligha szolgálta a két ország közeledését, hogy meggyilkolásának ötödik évfordulóján Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikusról nevezték el Prágában az orosz nagykövetség előtti teret. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő ezzel kapcsolatban február 27-én azt mondta, hogy a cseh főváros vezetésének szuverén joga így elnevezni teret az orosz diplomáciai képviseletnél, ugyanakkor arra kérte a cseh főváros hatóságait, hogy tartsák tiszteletben azoknak a szovjet katonáknak az emlékét, akik a nácizmus alól felszabadították Kelet-Európát.

Prágai sajtóvélemények szerint részben a Konyev-szobor ügye is az oka annak, hogy az orosz fél Szibériában akadályozza a cseheket abban, hogy megfelelő emlékműveket emelhessenek a csehszlovák légióknak, amelyek az első világháború idején komoly szerepet játszottak Csehszlovákia megalakulásában.

Categories: Biztonságpolitika

Több tucat kamuportált tártak fel a rendőrök

Biztonságpiac - Sun, 04/12/2020 - 05:35
Több tucat “kamuportált” és hozzájuk kapcsolódó Facebook-oldalt üzemeltető hálózatot lepleztek le a rendőrök. Az elkövetők többek között a koronavírus magyarországi megjelenésével kapcsolatban közöltek valótlan cikkeket – tette közzé a rendőrség.

Közleményük szerint többek között ilyenek voltak azok a cikkek is, amelyek azt a valótlan hírt terjesztették, hogy Magyarországon már januárban több magyar állampolgárságú ember fertőződött meg a kínai eredetű koronavírussal és halt meg a fertőzés miatt, holott ekkor a járvány még nem jelent meg hazánkban.

Az elkövetők a köznyugalom megzavarására alkalmas tartalmakat kattintásvadász címekkel látták el, hogy azokat minél több – a nyomozás adatai szerint alkalmanként több százezer – felhasználóhoz juttathassák el. A cikkekben közzétett álhíreket a hálózat tagjai által üzemeltetett közösségimédia-felületeken osztották meg, amelyeken gyorsan elterjedtek a valótlan állítások. A hálózathoz tartozó oldalak szerkesztőinek az volt a céljuk, hogy az álhírek minél szélesebb körben terjedjenek és így, a kattintásszám után minél nagyobb hirdetési bevételre tegyenek szert.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya több nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

Az álhírek írásával és terjesztésével foglakozó szervezetek felszámolása érdekében az elmúlt hónapokban több összehangolt műveletet hajtottak végre. Ennek keretében április 8-án újabb akciót tartott Battonyán, ahol a nyomozók kutatást végeztek és számos informatikai eszközt foglaltak le. Egy férfit gyanúsítottként hallgattak ki, ő szabadlábon védekezik – áll a rendőrségi közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

Emberölést tervező gyújtogatót tartoztattak le Miskolcon

Biztonságpiac - Sun, 04/12/2020 - 04:35
Egy hónapra elrendelte a Miskolci Járábíróság annak a nőnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint szándékosan felgyújtott egy miskolci családi házat, hogy a lakókat megölje — tájékoztatott a hatóság.

Balogh Adrienn szóvivő ismertetése szerint péntek éjjel a gyanúsított szándékosan felgyújtott egy kanapét haragosai családi házának teraszán, miközben a házban öten tartózkodtak. A tűz átterjedt a lakás tetőszerkezetére is. A család tagjai felébredtek és kimenekültek a házból. A lángokat a tűzoltók oltották el.

A közlemény kitér arra, hogy a nő az esetet megelőző napokban többször is okozott tüzet a család házának udvarán, ennek szétterjedését minden esetben a tűzoltók akadályozták meg. A helyszín átvizsgálásakor a nyomozó hatóság – feltehetőleg a nőtől származó – a család halálára utaló fenyegető levelet is talált.

A gyanúsítottal szemben több ember, közöttük tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt indult eljárás, amely miatt tíz évtől húsz évig, de akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

A kiszabható büntetés mértéke miatt a bíróság álláspontja szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye és tartani kell attól is, hogy a gyanúsított szabadon bocsátása esetén a sértetteket megfélemlítené vagy jogellenesen befolyásolná. Az sem zárható ki, hogy a nő újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. A járásbíróság ezért elrendelte a nő letartóztatását, amely ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Categories: Biztonságpolitika

Magyarországon nem emelkedett a háttérsugárzás a Csernobil melletti erdőtűz miatt

Biztonságpiac - Sat, 04/11/2020 - 08:35
Magyarországon nem emelkedett a háttérsugárzás a Csernobil melletti erdőtűz miatt – hangsúlyozta az Országos Meterorológiai Szolgálat (OMSZ).

Mint kifejtették: április 4-én, szombaton kigyulladt a Csernobil közelében található erdőség. A tűz oltását megkezdték a hatóságok, amit nehezít a térségben eredendően magasabb sugárzási szint. Az ukrán hatóságok tájékoztatása szerint a helyszín közelében mért háttérsugárzási értékek nem haladják meg az ott megengedett szintet. Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) szerint a magyarországi háttérsugárzás értékeiben nem volt a normálistól eltérő változás.

Az Európai Bizottság radioaktív környezeti monitorozó honlapján az európai térség háttérsugárzás-adatai megtekinthetők – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a Facebookon az “Országos meteorológiai intézetre” hivatkozva terjed egy álhír miszerint csütörtökön és pénteken ne tartózkodjunk kinn a levegőn a csernobili radioaktív sugárzás miatt. Az OMSZ kéri, hogy ne terjesszen senki hamis információt.

Categories: Biztonságpolitika

Második világháborús fegyverekről indított videósorozatot a hadtörténeti múzeum

Biztonságpiac - Sat, 04/11/2020 - 07:35
A második világháborúban Magyarország területén megforduló haderők jellemző fegyverzeti, egyenruházati és felszerelési tárgyairól indított videósorozatot a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

Az intézmény a Facebook-oldalán azt közölte: 2020-ban a II. világháború és a magyarországi harcok befejezésének 75. évfordulójára emlékezünk. Az emlékév alkalmából indított sorozat első részében Szatmári András hadnagy a magyar 1937M öntöltő pisztolyt mutatja be – írták.

Categories: Biztonságpolitika

A maffia élelmiszerrel szerez új tagokat a járványban Dél-Olaszországban

Biztonságpiac - Sat, 04/11/2020 - 06:35
A szicíliai Palermóban éppúgy mint Nápolyban a helyi szervezett bűnözés élelmiszerrel megpakolt bevásárlószatyrokkal segít a koronavírus-járványban munka nélkül maradt családokon, így kötelezve el őket a maffiának Francesco Lo Voi palermói maffiaellenes államügyész szerint.

A szicíliai Cosa Nostra és a nápolyi Camorra a maga javára akarja kihasználni a Covid-19-járvány miatt kialakult helyzetet. “A bűnszervezetek természetéhez tartozik, hogy minden politikai, gazdasági vagy társadalmi fordulatból előnyt akarnak húzni saját hatalmuk, befolyásuk, pénzügyi erejük növelésére” – mondta el a palermói maffiallenes hatóságot 1990 óta vezető Lo Voi.

Úgy vélte, az új koronavírus-járvány kiváló lehetőséget kínál: az olaszországi szervezett bűnözés nem akar kimaradni az “egészségügyi bizniszből”, a gazdaságélénkítő milliárdokból és a vészhelyzet teremtette feszültségben növelni akarja saját társadalmi “népszerűségét” is.

A maffia első számú törvénye az emberekkel való kapcsolattartás, és most a munka és bevétel nélkül maradt olaszoknak segítségre van szükségük. Ezért látni, hogy a bűnszervezetek tagjai megpakolt bevásárlószatyrokat visznek ki az élelmiszerboltokból, ezekkel menetelnek az utcán, mindenkinek mutatják, hogy a pénz nélkül maradt családoknak viszik őket. “Ha baj van, a maffia segít rajtad – ez az üzenet még ma is, és a segítségben részesülők hálával tartoznak, elkötelezik magukat, hogy előbb vagy utóbb a szívességet kisebb-nagyobb szívességgel viszonozzák. Azt még nem tudják, mi lesz ez, majd a bűnszervezet alkalomadtán kiadja az utasítást” – mondta el Lo Voi.

Megjegyezte, hogy a Dél-Olaszországban a bezárt üzletek és leállt termelés miatt munka nélkül maradtak egy része semmilyen állami segélyben nem részesül, mivel mindig is feketén foglalkoztatták őket. A szerződés nélküli pincérek, bolti eladók, piaci kofák, autószerelők nagy része eddig is a szervezett bűnözés üzleteiben, éttermeiben dolgoztak, most, hogy ezeket bezárták, a maffia gondoskodik saját alkalmazottjairól. A hivatalos adatok szerint Dél-Olaszországban mintegy négymillióan élnek fekete munkából.

Lo Voi hozzátette, hogy a járvány módosította a szervezett bűnözés munkáját is. A kijárási korlátozás miatt az utcai drogárusítás mértéke visszaesett: a kábítószerárusok is csak engedéllyel léphetnek ki az utcára, és a gyakori rendőri ellenőrzés megzavarja a piacukat. A Dél-Amerikából a délolasz kikötőkbe érkező drogszállítmányok is lassabban és nehezebben érkeznek meg. A bűnszervezetek azonban feltalálják magukat: “azt a régi bevált módszert követik, hogy gazdasági csődhelyzetben felvásárolnak mindent amit lehet, bezárt üzleteket, lakásokat, tönkrement szállodákat, vállalatokat, egész épületeket, ezzel is tisztára moshatják pénzüket”.

A maffiaellenes ügyész hangsúlyozta, hogy a szervezett bűnözés kiveszi a részét a szájmaszkgyártásból is, gyógyszerekkel kereskedik, megpróbál beférkőzni az egészségügyi beszerzési pályázatokra is.

Elárulta, hogy az olaszországi hatóságok a mai napig a maffiatagok beszélgetéseinek lehallgatásából szerzik a legtöbb információt. Nemcsak telefonhívásaikat, hanem közösségi oldalaikat is megfigyelés alatt tartják. “A maffia is Whatsappol” – mondta Lo Voi. Az ügyész elmondta, hogy szabad idejében megnézi a maffiafilmeket, sorozatokat, de ezek “messze a valóság mögött maradnak, sajnos az igazi maffia ennél sokkal kegyetlenebb és szerteágazóbb” – jelentette ki.

A La Repubblica címu olasz napilap újságírója rendőri védelem alá került miután megírta, hogy a szicíliai Cosa Nostra börtönben levő drogbárójának unokatestvére élelmiszerrel teli bevásárlószatyrokat osztott szét Palermo egyik legszegényebb városrészében. A bevásárló-maffiózó, a 37 éves Giuseppe Cusimano azt jegyezte be Facebook-oldalára, hogy büszke arra, hogy maffiózó, ha ezzel másoknak segít. “Az állam nem akarja, hogy segítsünk az éhezőknek (..) ha ezen változtatni akartok, rajtatok a sor” – üzent Cusimano a palermóiaknak.

Categories: Biztonságpolitika

Tűzoltás közben sérült meg három ember Dejtáron

Biztonságpiac - Sat, 04/11/2020 - 05:35
Megsérült három ember, aki a tűzgyújtási tilalom ellenére kerti hulladékot égetett, majd az elterjedt tüzet megpróbálta eloltani szerdán a Nógrád megyei Dejtár községben – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője.

Szeles Péter közölte: egy embert füstmérgezéssel, egy másikat füstmérgezés gyanújával vitték kórházba, míg a harmadik vágásos sérülést szenvedett. A hivatalvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a tilalom idején még a kijelölt tűzrakóhelyeken se rakjon senki tüzet.

Categories: Biztonságpolitika

Koronavírussal terrorizáltak várakozókat, birsággal megúszták

Biztonságpiac - Sat, 04/11/2020 - 04:35
Szándékosan arcul köhögte és koronavírus-fertőzéssel fenyegette az embereket egy szombathelyi patika előtt két férfi, ezért garázdaság szabálysértése miatt pénzbírságra ítélte őket a Szombathelyi Járásbíróság – közölte a Szombathelyi Törvényszék sajtószóvivője.

Tóth András közölte: a két elkövető március 18-án egy szombathelyi gyógyszertárhoz érkezőket szándékosan arcon köhögték, majd obszcén szavakkal illették őket. Egyikük azt kiabálta az embereknek: “Jól megkoronázom a napotokat!”

A járásbíróság előkészítő eljárás során meghozott határozata szerint a kirívóan közösségellenes magatartás alkalmas volt arra, hogy az érintettekben megbotránkozást és riadalmat keltsen. A bíróság nyomatékos súlyosbító körülményként értékelte az elkövetés helyét és idejét, tekintettel arra, hogy akkor már hatályban volt a koronavírus-járvány miatt veszélyhelyzetet kihirdető kormányrendelet.

Az elkövetők – egy magyar és egy ukrán állampolgárságú férfi – nem tettek vallomást, de a szabálysértés elkövetését elismerték. A bíróság kemény 200-200 ezer forint pénzbírsággal sújtotta őket.

Nagy-Britanniában nem totjáznak
Az angliai Blackburn városában gyorsított eljárással fél év börtönre ítéltek egy férfit, aki leköpött egy rendőrnőt, saját bevallása szerint azért, hogy megfertőzze a Covid-19 betegséget okozó koronavírussal. Egy londoni és egy belfasti férfitis őrizetbe vettek, miután mindketten koronavírus-fertőzöttnek mondták magukat és szándékosan ráköhögtek a velük szemben eljáró rendőrökre. Csodálkoznánk, ha ügyükben nem hasonló, elrettentő ítélet születne.

Categories: Biztonságpolitika

Tízmilliós szájmaszkcsalás-sorozat

Biztonságpiac - Fri, 04/10/2020 - 16:35
Szájmaszkokkal csaltak Magyarországon a koronavírus-járvány idején; tízmilliókkal károsítottak meg magánszemélyeket, háziorvosokat és gyógyszertárakat – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Azt írták, hogy az elkövetők az interneten kínálták a védőeszközöket; előre kértek átutalást, de nem szállítottak. A Baranya megyei rendőrök egy 33 éves budapesti férfit és egy 32 éves, szintén fővárosi nőt őrizetbe vettek. Mivel a csalássorozat nem csupán Budapestet érintette, hanem több megyére kiterjedt, országos bűnügyi koordináció segíti a nyomozást – olvasható a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

Akár már idén megalakulhat a magánbiztonsági kamara

Biztonságpiac - Fri, 04/10/2020 - 12:10
Az önálló magánbiztonsági kamara megalakulásához jogszabályi változásokra van szükség, ennek feltételei pedig már az idén vagy 2020-ban adottak lehetnek – mondta a Biztonságpiacnak a Személyi, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) elnöke. Fialka György szerint a vagyonvédelmi piacon mostanra kialakult egy elit szolgáltatói réteg, miközben az ágazat továbbra is jelentős munkaerőhiánnyal küszködik, aminek oka részben az elvándorlás.

— Melyek voltak az SZVMSZK életében a legfontosabb események az elmúlt esztendőben?
— A kamara már korábban megkezdett átalakítása 2018-ban is folytatódott. Az elmúlt esztendőben rendbe tettük a kamara pénzügyi helyzetét, rendeztük a tartozásokat, igaz, a gazdasági stabilitáson van még mit javítani. Tavaly megindult az új típusú oktatás, frissítettük a vagyonőrök kötelező továbbképzésének vizsga­kérdéseit, ezenkívül megkezdődött a 16 órás képzés és vizsgáztatás azok részére, akiknek korábban felmentésük volt. Az SZVMSZK az elmúlt évben megerősítette felsőoktatási kapcsolatait, ennek jegyében a kamara meghosszabbította együttműködését a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel (NKE), az Óbudai Egyetemmel pedig közösen létrehoztuk a biztonságtechnikai mérnökök kamarai csoportját. A győri Széchenyi István Egyetemmel szintén együttműködési megállapodást írt alá a kamara, de az SZVMSZK a Pannon Egyetemen zajló információbiztonsági képzésben is közreműködött. Amennyiben a kamarára vonatkozó törvényi szabályozás lehetőséget biztosít, létre kívánjuk hozni az SZVMSZK it-biztonsági ágazatát.

— Korábban többször is hangoztatták, hogy egy megtisztított profilú magánbiztonsági kamara létrehozása a céljuk. Hol tartanak ezek a törekvések?
— Az imént említett kamarai it-biztonsági ágazat tulajdonképpen már a magánbiztonsági kamara megalakulása előszobájának tekinthető. A Belügyminisztériummal, valamint más társszervezetekkel együttműködésben előkészítettük az egész magánbiztonságra vonatkozó jogszabály szerkezetét. Ebben kiemelkedő szerepe van például az NKE magánbiztonsági tanszékének, ahol Christián László tanszékvezető irányításával egy nemzetközi tanulmány készült arról, hogyan kellene a magánbiztonsági kamarát megszervezni, erre pedig javaslatokat is kidolgoztak. Az önálló magánbiztonsági kamara – a tervek szerint – akár már az idén létrejöhet, de a Belügyminisztérium (BM) az eddigi közös munka során azt jelezte, hogy ez inkább az év végén vagy 2020-ban történhet meg. Az SZVMSZK 2018-ban rendezte meg az első országos konferenciáját, ahol több előadás is foglalkozott a kamara jövőjével, szerkezetével és feladataival.

— Milyennek ítéli meg a jelenlegi piaci környezetet, amelyben az önálló magánbiztonsági kamarát is létre kívánják hozni?
— A vagyonvédelmi cégek számának csökkenése egyfajta piactisztulásnak tekinthető, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal statisztikái szerint a feketegazdasági esetek továbbra is jelen vannak a szakmában, időről időre látványos felderítésekről hallunk a vagyonvédelemben. Igaz, az adatok csökkenő trendet mutatnak, de e tekintetben a vagyonvédelem az élelmiszeriparral együtt továbbra is az élvonalban van. A javuló tendencia ugyanis nem jelenti azt, hogy kielégítő a helyzet, a kirívó gazdasági bűncselekmények jelentősen visszavetik a vagyonvédelem tisztulását, amellett, hogy ebben az ágazatban is óriási a munkaerőhiány. Ennek hátterében javarészt az áll, hogy a vagyonvédelemből rengetegen mentek külföldre dolgozni.

— Ezen a helyzeten mennyire lehet piacszabályozási eszközökkel segíteni?
— A magánbiztonsági törvénynek mindenképpen változnia kell a kamara szabályozását érintő kérdésekben: meg kell erősíteni a kamara és a tagság közötti függőségi viszonyt. Mindezek mellett a felügyeleti tevékenységet, valamint a jogosultságok kezelését is jogszabályi szinten kell rendezni, ezeket a jogosítványokat pedig kamarai hatáskörbe kell adni, hasonlóan ahhoz, ahogy az orvosi vagy az ügyvédi kamarák működnek. Ezenkívül a vagyonvédelmi vállalkozások szakszerű működése feltételrendszerének ellenőrzését és a működési jogosultság kiadását is a kamara hatáskörébe kellene delegálni. Szükségesnek tartjuk a vagyonőr-igazolványok rendszerének megújítását. E szerint a vagyonőrök egy elektronikus igazolványt kapnának, amely elektronikusan tárolja a vagyonőr képzési bizonyítványait és referenciáit. Mindez jelentősen megkönnyítené a vagyonőrök alkalmazását is. Ezenfelül szeretnénk, ha a vagyonőröknél is bevezetnék a továbbképzési kreditrendszert, amely többek között a vagyonvédelmi cégeket irányító menedzserekre is kiterjedne.

— Ilyen körülmények között hogyan értékeli a piaci szolgáltatások minőségének alakulását?
— Láthatóan kialakult egy elitréteg a piacon, amely erőteljes igényt mutat a minőség és a tisztulás irányába. Lényeges, hogy a vagyonvédelmi szolgáltatások árazása is egyre határozottabban közeledik a BM által meghatározott rezsióradíj szintjéhez. Emellett az is jellemző, hogy ez az elit piaci réteg az ár-érték feltételeket is betartja, és nagy hangsúlyt helyez a minőségbiztosított szolgáltatások ellátására, valamint a szakemberek speciális képzésére. Bár ez a réteg megerősödött, még mindig csak a piac tíz-húsz százalékát jelenti. Szerencsére egyre kevesebb vállalkozás jelenik meg a „fekete sávban”, miközben a megrendelők is kezdik megérteni, hogy aranyat csak aranyárban lehet venni… Az elittársaságoknál a szolgáltatás komplexitását helyezik előtérbe, és nem csupán vagyonőröket kínálnak, hanem szolgáltatásaikat kiegészítik kockázat­elemzéssel, és technikai támogatást is adnak. Ezek a vállalkozások nem több őrt igyekeznek ráerőltetni a megbízóra, hanem a vagyonvédelem egységességére helyezik a hangsúlyt. Mindezek mellett az elmúlt időszakban számos olyan új szakma is megjelent, amelyek ugyan a klasszikus vagyonvédelemben nincsenek aposztrofálva, de határozott igény mutatkozik irántuk. Ilyenek például a kárelemzés, az iparbiztonsági, környezetvédelmi feladatok. Szándékaink szerint ezek a magánbiztonsági szabályozásban már nevesítve lesznek, hiszen – a piaci igények szerint – egyértelműen a vagyonvédelem témakörébe tartoznak.

(Az interjú a Biztonságpiac 2019 évkönyvben jelent meg, tavaly februárban.)

Categories: Biztonságpolitika

Közel negyven feltételezett koronavírusos tengerész a Charles De Gaulle francia nukleáris meghajtású repülőgép-hordozón

Biztonságpiac - Fri, 04/10/2020 - 08:35
A tervezettnél előbb hazatér Franciaországba a Charles De Gaulle nevű francia nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó az Atlanti-óceánról, miután a fedélzetén mintegy negyven tengerész a koronavírus enyhébb tüneteit mutatja – közölte szerdán a francia hadügyminisztérium, egy héttel azután, hogy a Theodore Roosevelt amerikai repülőgéphordozó-hajón tört ki a koronavírus-járvány.

A közlemény szerint a legénység megerősített orvosi megfigyelés alá került, a tüneteket mutató matrózokat elkülönítették, senkinek az állapota nem ad okot aggodalomra. Valamennyi matróz tesztelése céljából egy orvoscsoport érkezik a fedélzetre, hogy elkülönítsen minden fertőzöttet, és megállítsa a járvány terjedését a hajón. Katonai források szerint elővigyázatossági intézkedésről van szó, miután a hadihajó már eleve hazafelé tartott egy misszióról, de az utat lerövidítik és felgyorsítják.

“A döntést a józan ész diktálja, s az semmilyen stratégiai vagy műveleti problémát nem okoz” – jelezte a tárca.

A Charles De Gaulle nevű francia nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó január 21-én hajózott ki, és jelenleg Portugália magasságában található. Várhatóan egy héten belül köt ki a dél-franciaországi Toulonban, ahova eredetileg április 23-án kellett volna visszatérnie. A Charles De Gaulle hadihajón az 1760 fős legénységben (nők és férfiak) egy mintegy húsz tagú orvosi egység is szolgálatot teljesít, és egy 12 ágyas, lélegeztetőgépekkel, szkennerekkel ellátott kórházi terem is található a fedélzeten, valamint egy száz ember elkülönítésére alkalmas karanténhelyiség is.

A hadsereg egészségügyi szolgálata egyelőre nem tudta megmondani, hogyan fertőződhetett meg a legénység. A hajó utoljára március 15-én a nyugat-franciaországi Brest kikötőjében állt meg, és azóta nem fogadott látogatót a fedélzetén. Hivatalos adatok nem ismertek a hadseregen belül a koronavírus fertőzöttjeiről, de Florence Parly védelmi miniszter egy szombati interjúban hatszázra becsülte a regisztrált esetek számát. Egy polgári alkalmazott életét vesztette a fertőzés következtében.

A védelmi tárca korábban jelezte, hogy a koronavírus-járvány nem akadályozza a francia fegyveres erőket a feladataik teljesítésében. Franciaország legfontosabb tengerentúli katonai missziója, egy 5100 fős kontingens, a Száhel-övezetben van, ahol a helyi dzsihadista csoportok visszaszorítása a célja. Közülük négy tisztről korábban kiderült, hogy Covid-19 betegek.

A hadsereg egyébként részt vesz azokban az egészségügyi evakuációkban, amelyek során a túlterhelt kelet-franciaországi és párizsi kórházakból a déli és a nyugati országrészekbe szállítanak át súlyos, de stabil állapotban lévő Covid-19 pácienseket, és a kelet-franciaországi Mulhouse kórházának parkolójában egy harminc ágyas Covid katonai kórházat is működtet, valamint segíti és biztosítja az egészségi eszközök szállítását.

Categories: Biztonságpolitika

Még mindig oltják a hétvégén kitört tüzet a csernobili zónában

Biztonságpiac - Fri, 04/10/2020 - 07:35
Szerdán már ötödik napja dolgoztak a tűzoltók a csernobili tiltott övezetben szombaton kitört erdőtűz oltásán, az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat közlése szerint még helyenkénti tűzfészkek kaptak újra lángra, főként lehullott falevelek és fű égett.

A hatóság arról nem adott hírt hogy szerdán mekkora területet érint még a tűz, arról számolt be, hogy a térségben egy település mellett sikerült kora reggelre egy 4 hektárnyi területen teljesen eloltaniuk a lángokat.

A tűz múlt szombaton csapott fel először a lakatlan Volodimirivka település közelében a Kotovszkij erdőgazdaságban, ahol mintegy száz hektárnyi területre terjedt szét. Később kisebb kiterjedésű tüzeket jeleztek a tiltott zónában lévő erdőség más részeiből is.

A szerdai közlés szerint az oltási munkálatokba eddig összesen 274 szakembert vontak be 74 technikai eszközzel, beleértve három AN-32-es típusú tűzoltó repülőgépet és három helikoptert.

A katasztrófavédelem közölte, hogy a fővárosban, Kijevben, illetve Kijev megyében a radioaktív sugárzás szintje változatlanul a megengedett határértéken belül van, valamint a csernobili atomerőmű térségében és a tiltott zónában sem változtak meg az értékek a tűz következtében. Korábbi közlések szerint Volodimirivkánál, a tűz kitörése után közvetlenül a tűzfészekben mértek átmenetileg megemelkedett sugárszintet. Az UNIAN ukrán hírügynökség a Science alert című tudományos hírportált idézve közölte: ezt az okozta, hogy a tűz olyan sugárzó vegyületeket szabadított ki az égő fákból, illetve az alattuk lévő talajból, amelyek még az 1986-ban történt atomerőmű-balesetkor kerültek beléjük.

Categories: Biztonságpolitika

Fertőtlenítőszert hamisító bandát lepleztek le a rendőrök

Biztonságpiac - Fri, 04/10/2020 - 06:35
Fertőtlenítőszert hamisító bandát lepleztek le a rendőrök a fővárosban – közölte a rendőrség szerdán a honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint az okozott kár több mint 22 millió forint.

A nyomozás adatai szerint S. László és ismerőse március 14-e körül állapodott meg H. Zsolttal és lányával abban, hogy hamis kézfertőtlenítőket gyártanak, amit aztán el is adtak ismerősökön keresztül. A X. kerületi nyomozók kedd délután mentek ki a megadott címre, ahol már több ember kereste a házban lakókat. A rendőrök igazoltatták őket, ekkor kiderült, hogy a pénzüket szerették volna visszakapni, mert rájöttek, hogy az állítólagos kézfertőtlenítő nem vírusölő.

A rendőrök átkutatták a Ladányi utcai házat, ahol nagy mennyiségű alkoholt, glicerint és több mint ezer eladásra váró, “Antiviral Plus” feliratú flakont találtak. A kőbányai nyomozók a helyszínen elfogták az 53 éves H. Zsoltot és lányát, a 19 éves H. Viktóriát. A férfit és a nőt előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás során kiderült, hogy a 47 éves B. Erika és ismerőse bízta meg az apát és lányát a “fertőtlenítőszer” gyártásával, ugyanis az 53 éves férfi horgászcsali előállításával foglalkozik. Megbízójukat, az 51 éves S. Lászlót II. kerületi lakásán fogták el a rendőrök, ismerőse, B. Erika pedig bement a X. kerületi rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki. Lakásuknál, a garázsban hatvan liter alkoholt és egyéb anyagokat foglaltak le a rendőrök.

A két férfit és a két nőt jelentős értékre, üzletszerűen, bűnszövetségben és közveszély helyszínén elkövetett csalás gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Categories: Biztonságpolitika

Koronavírus-gate: válság az amerikai haditengerészet vezetésében

Biztonságpiac - Fri, 04/10/2020 - 05:35
Benyújtotta lemondását Thomas Modly, az amerikai védelmi minisztérium haditengerészetért felelős ügyvezető államtitkára.

Ennek oka a Guamnál állomásozó Theodore Roosevelt repülőgép-hordozón a koronavírus-járvánnyal összefüggésben történtek miatti nyilvános vita. Modly azt követően nyújtotta be lemondólevelét, hogy négyszemközti megbeszélést folytatott Mark Esper védelmi miniszterrel.

“Önszántából mondott le, a haditengerészetet és a matrózokat a saját sorsa elé helyezve, így a Theodore Roosevelt és a haditengerészet mint intézmény továbbléphet” – fogalmazott a találkozó után kiadott közleményében Mark Esper.

A miniszter James McPherson eddigi helyettes államtitkárt bízta meg átmeneti időre a haditengerészet irányításával. Az Egyesült Államok külbirtokánál, Guamnál állomásozó Theodore Roosevelt hadihajó kapitánya múlt kedden levelet írt a feletteseinek: “határozott cselekvést” sürgetve azt kérte a minisztériumtól, hogy a vízi jármű ötezer fős legénységéből négyezer embert mentsenek ki és szigeteljenek el, mert többeknél diagnosztizálták az új típusú koronavírust.

“Nem állunk háborúban, a matrózoknak nem kellene meghalniuk. Ha nem cselekszünk azonnal, elveszítjük legértékesebb kincsünket: tengerészeinket” – írta Brett Crozier kapitány.

Levele az amerikai sajtóban is megjelent. Thomas Modly akkor úgy fogalmazott: a kapitány “válságos időszakban nagyon rossz helyzetfelmérő képességről tett tanúbizonyságot”. Majd csütörtök éjjel felmentette Croziert. A hétvégén Modly – miközben megindult a vizsgálat a kapitány ügyében – dehonesztáló megjegyzéseket tett Crozier-ra.

“Naiv vagy ostoba” – nyilatkozta róla. Órákkal később bocsánatot kért.

Közben az ötezer fős hadihajóról már több mint kétezer embert kimenekítettek és el is különítettek, de ezerháromszáz személynek a repülőgép-hordozón kellett maradnia. A járművön tart a szűrővizsgálatok elvégzése. Crozier kapitány és több mint százötven matróz vírustesztje pozitív lett.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.