You are here

Biztonságpolitika

Képtelenek eloltani a tüzeket Csernobilban

Biztonságpiac - Sat, 04/18/2020 - 08:35
A felerősödött szél miatt ismét belobbant három helyen a tűz a csernobili övezetben csütörtökön délután, amit a tűzoltók ugyan még aznap megfékeztek, de eközben Kijev levegője olyan mértékben szennyezetté vált, ami már veszélyes az egészségre – derül ki ukrán híradásokból.

Ukrán hírportálok arról számoltak be, hogy péntekre virradóan a QIAir légszennyezettségi adatokat közlő internetes oldal Kijevet a világ legszennyezettebb levegőjű városaként tüntette fel, és a veszélyes kategóriába sorolta.

Pénteken Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester a csernobili övezetbe látogatott. A helyszínről élő adásban a Facebookon közzétett videoüzenetében arról számolt be, hogy a nyílt tüzeket valóban sikerült eloltaniuk a szakembereknek, de kell még néhány nap a parázsló gócok eloltásához. Biztosított afelől, hogy a mérések alapján a radioaktív sugárzás szintje nem haladta meg a megengedett mértéket.

A Kijevet beborító füstről azt mondta, hogy az csak részben érkezett a csernobili zónából, mert Kijev megye más területein is voltak tüzek, és Zsitomir irányából is kapott füstöt a főváros. Előző nap Zsitomir megyében is tűz ütött ki mintegy 50 hektáron. Emellett mindkét régióban, azaz Kijev és Zsitormir megyében is a meteorológusok úgynevezett porvihart jeleztek csütörtökön.

Klicsko mindazonáltal továbbra is arra kérte pénteken a fővárosiakat, hogy maradjanak otthonaikban, és lehetőleg tartsák zárva a lakásuk ablakait.

A csernobili tiltott övezetben már április 4. óta küzdenek a lángokkal. A katasztrófavédelem közlése szerint a csütörtökön fellobbant tüzek nem voltak jelentősek, és komoly erőket vetettek be, így azokat sikerült is viszonylag hamar megfékezniük. Több mint ezer szakember vett részt a tűzoltásban 120 technikai eszközzel, beleértve két helikoptert. Ezt megelőzően már keddre eloltották az addig fellobbant összes nyílt tüzet, akkor az eleredt eső is a segítségükre sietett. Szakértők szerint Kijev levegőjét is egy kiadós eső tudná hatékonyan megtisztítani.

Categories: Biztonságpolitika

Milliárdos kárt okozó számlázásokkal vádolnak nyolc embert Somogyban

Biztonságpiac - Sat, 04/18/2020 - 07:35
Több mint kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek egy mezőgazdasági terményértékesítéshez kapcsolódó számlázási láncolaton keresztül nyolc ember az ügyészség szerint, vádat emeltek ellenük – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

Közleményükben azt írták: az ügy 54 éves, büntetett előéletű elsőrendű vádlottja 2017-től hozta létre és a háttérből irányította a számlázási láncolatot. Ennek keretében különböző gazdasági társaságokon keresztül horvát és szlovén cégektől áfamentesen vásárolt, majd Magyarországon értékesített szójadarát úgy, hogy azt a látszatot keltette: belföldről származó, már adózott terményt forgalmaz.

A férfi a terménnyel összefüggő importbejelentéseket tényleges gazdasági tevékenységet nem végző, céghálóba szervezett gazdasági társaságok nevében tette meg, holott a szójadarát külföldről köztes cég igénybevétele nélkül, egyenesen a magyar vevőknek szállították. Ezáltal az importáruval kapcsolatos áfafizetési kötelezettséget nem teljesítették, 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozva az állami költségvetésnek.

A számlázási láncolatban és a cégháló működtetésében a férfi mellett öt társa közreműködött, két másik vádlott pedig strómanként vett részt a bűncselekményben.

Az ügyben jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. Az elkövetésben nagyobb szerepet vállaló két elkövetőre – ha bűnösségüket az előkészítő ülésen beismerik – nyolc év börtönbüntetést, a többi vádlottra letöltendő börtön-, illetve fegyházbüntetést indítványozott az ügyészség.

Categories: Biztonságpolitika

Frontex: az első negyedévben növekvő tendenciát mutatnak az illegális bevándorlási adatok

Biztonságpiac - Sat, 04/18/2020 - 06:35
Az Európai Unió külső határain jelentett illegális határátlépések száma 2020 első negyedévében elérte a 24 500-at, ami 26 százalékkal magasabb a 2019 azonos időszakában jegyzett adatoknál – közölte az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége.

A Frontex márciusi illegális bevándorlási adatokat rögzítő jelentése szerint a Görögországot érintő migrációs útvonalon az év első három hónapjában mintegy 10 300 határsértőről számoltak be, öt százalékkal többről az előző év azonos időszakának adataihoz képest. Márciusban az előző hónap adataihoz hasonló mértékű, 2300 volt a görög szigeteken, illetve a görög-török szárazföldi határon észlelt határsértések száma.

A Földközi-tenger középső medencéjében, a főként Olaszországot érintő migrációs útvonalon 3600-at is meghaladva megnégyszereződött az illegális határátlépések száma az év első három hónapjában a 2019-es adatokhoz viszonyítva. Ezen az útvonalon márciusban mintegy kétszázan próbáltak meg Európába jutni, amíg számuk az előző hónapban a jelentés szerint 450 volt.

A Földközi-tenger nyugati felében, főként Spanyolországot érintő migrációs útvonalon kevesebb alakalommal kellett intézkedniük a határ és partvédelmi hatóságoknak. Március folyamán ezen a tengeri útvonalon Európába átjutott bevándorlók száma februárhoz képest majdnem kétharmadával, 450-re esett vissza. Az első negyedévben számuk valamivel meghaladta a 2800-at, vagyis az előző év azonos időszakában feljegyzett adatok felét.

A Nyugat-Balkán országain keresztül vezető migrációs útvonalon márciusban több mint 1100 illegális határátlépést jegyeztek fel, az adat nagyjából megegyezik a februárban jelentett számokkal, de valamivel elmarad a januári több mint kétezertől. Az év első három hónapját tekintve azonban az illegális határátlépések száma megduplázódott a tavalyi év azonos időszakhoz képest – közölte a Frontex.

Categories: Biztonságpolitika

Meghosszabbították a szerbiai magyar bérgyilkos letartóztatását

Biztonságpiac - Sat, 04/18/2020 - 05:35
Meghosszabbította a bíróság csütörtökön annak a szerbiai magyar bérgyilkosnak a letartóztatását, aki ellen Magyarországon és Hollandiában is emberölés miatt folyik büntetőeljárás.

A csantavéri születésű szerb-magyar kettős állampolgár D. Csabát az elmúlt év márciusában egy prágai szállodában fogták el a cseh hatóságok nemzetközi elfogatóparancs alapján, majd július 19-én átadták a magyar rendőröknek. A Fővárosi Törvényszék azt közölte, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal, vagyis 2020. július 20-ig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018 szeptemberében egy budapesti bevásárlóközpont mögötti területen fejbe lőtt egy magyar vállalkozót, akit kokainvásárlás ürügyén csalt a helyszínre. Az áldozat holttestét egy közeli patakba húzta, majd a sértett személyes irataival, mobiltelefonjával és táskájával távozott a helyszínről. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2018. július végén Amszterdamban egy kávézóban előre kitervelten fejbe lőtt egy horvát állampolgárt, aki meghalt – ismertették.

Felidézték, hogy az ügyészség szökés, elrejtőzés, bűnismétlés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását. A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított esetében a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, illetve a nyomozás megnehezítésének, bizonyítékok eltüntetésének veszélye továbbra is fennáll, ezért újabb három hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

A végzés nem végleges – tartalmazza a Fővárosi Törvényszék közleménye.

A rendőrség tavaly július 19-én közölte: előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés és csalás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást D. Csaba ellen. Emellett több másik emberölési ügyet is vizsgálnak. Az adatok szerint a 38 éves férfi 2018 szeptemberében 11 kiló kokaint kínált eladásra egy magyar vállalkozónak, akivel egy bevásárlóközpont mögött, egy a Szilas-patakhoz vezető murvás úton találkozott. A gyanúsított kokain helyett édesítőszert tett az egyenként egykilós csomagokba, amelyeket autóval vitt a találkozóra. Amikor a sértett a gépjárműbe hajolva ellenőrizni akarta a csomagokat, D. Csaba fejbe lőtte, majd a holttestet a Szilas-patakba húzta.

D. Csaba tavaly júliusban a nyomozási bíró előtt beismerte a Magyarországon elkövetett emberölést, de a csalás bűntettét tagadta, a Hollandiában elkövetett emberöléssel kapcsolatban pedig nem tett vallomást. Sajtóinformációk szerint D. Csaba Szerbiában és Spanyolországban is követett el bűncselekményt. Tavaly márciusi elfogásakor a rendőrség azt közölte: a férfi ellen három ország is elfogatóparancsot adott ki. Szerb sajtóorgánumok beszámolója szerint az amszterdami és budapesti gyilkosságok mellett a férfi Belgrádban is követett el emberölést.

Categories: Biztonságpolitika

Végre egy jó hír, már ha igaz: Peking hű a nukleáris tesztek moratóriumához

Biztonságpiac - Sat, 04/18/2020 - 04:33
Peking hűen kitart a nukleáris próbarobbantások moratóriuma mellett – közölte a kínai külügyminisztérium csütörtökön, miután az Egyesült Államok titkos nukleáris tesztek elvégzésével gyanúsította meg Kínát.

Az amerikai külügyminisztérium egy minapi jelentésben, amelyről a The Wall Street Journal című amerikai lap számolt be, azt vetette fel, hogy Kína titokban föld alatti nukleáris robbantásokkal kísérletezhetett, annak ellenére, hogy az ilyen kísérleteket nemzetközi egyezmény tiltja. Csao Li-csian, kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján hamis vádaskodásnak nevezte az amerikai jelentésben foglaltakat, amelyek “még megcáfolásra sem érdemesek” – fogalmazott.

Az amerikai külügyminisztérium a Kína legnagyobb, Lop Nur nevű nukleáris kísérleti bázisán tavaly tapasztalt tevékenységre alapozta a gyanúját, de a robbantásokat igazoló bizonyítékokkal nem szolgált. A jelentés szerint Kína akadályozta az adatátvitelt azokról a szenzorokról, amelyeken keresztül a nukleáris kísérleti robbantásokra vonatkozó tiltás betartását ellenőrzi az erre hivatott nemzetközi szervezet.

Kína ugyan aláírta, de nem ratifikálta az 1996-os átfogó atomcsendszerződést (CTBT), mindazonáltal állítása szerint tartja magát az egyezményben foglaltakhoz.

Categories: Biztonságpolitika

Szerbia ideiglenesen szünetelteti a határátlépést a személyforgalomban

Biztonságpiac - Fri, 04/17/2020 - 16:35
Pénteken 17 órától kedd 5 óráig a szerb hatóságok szüneteltetik a határátlépést a személyforgalomban – közölte a rendőrség.

Szerbiában az ortodox húsvét idején, péntek estétől kedd hajnalig kijárási tilalom lép életbe, ebben az időszakban a határátkelőhelyeken nem léptetik át a személyforgalmat. A teherforgalmat nem érinti a korlátozás.

A szerb kormány március 20-án – állampolgárságtól és az átkelőhely típusától függetlenül – valamennyi határátkelőhelyén megtiltotta a belépő személyforgalmat. A szerb állampolgárok előzetes konzulátusi engedéllyel, szigorú feltételek mellett azonban átléphették a határt.

Categories: Biztonságpolitika

Az elmúlt évben nagyon sikeres évet zárt az NBT

Biztonságpiac - Fri, 04/17/2020 - 12:10
Mozgalmas évet tudhat maga mögött a hazai bûnmegelõzés zászlóshajója, a Nemzeti Bűnmegelõzési Tanács (NBT). Ezen a területen mindig sok a teendő, a megelõzés folyamatos munka, útkeresés és építkezés, ezekből pedig tavaly sem volt hiány az NBT háza táján. Minderről Gratzer-Sövényházy Edit főosztályvezetővel beszélgettünk.

– Milyen eredményeket könyvelhetett el az NBT az elmúlt év végén?
— Minden eddiginél erősebb, hatékonyabb évet zártunk. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott bűnmegelőzési program az Európai Bűnmegelőzési Hálózat Legjobb Gyakorlatok Konferenciáján a harmadik helyen végzett. Ez az eddigi legjobb eredmény, amit magyar program elért ezen a versenyen. Az előző évben még a negyedik helyig jutottunk, tavaly már a dobogóra kerültünk, és úgy látjuk, hogy hamarosan ennél feljebb is juthatunk.
Sikeres évet tudhatunk magunk mögött kommunikációs szempontból, hatékonyan, modern csatornákon sikerült elérnünk az embereket. Sokat dolgoztunk nemzetközi kapcsolataink erősítésén, szorosabbra fűztük a belföldi hálózatainkat, és talán még történelminek sem túlzás nevezni azt a megállapodást, amelyet a legrangosabb magyar egyetemek vezető képviselőivel írtunk alá a bűnmegelőzés iskolai oktatásának bevezetése érdekében.
A civil szervezetekkel is folytattuk az együttműködést, kiemelten fontos számunkra például az állami gondozott fiatalok támogatása, hiszen ők kifejezetten veszélyeztetett csoport. Több olyan programot is támogattunk, amelyek erre a rétegre fókuszálnak. Folyamatosan jelen vagyunk a büntetés-végrehajtási intézményekben. A reintegráció, a fogvatartottak felkészítése a szabadulás utáni életre ugyancsak a bűnmegelőzési munka középpontjában áll. A civil szervezetekkel minden együttműködésre nyitottak vagyunk. Minden hozzánk érkező megkeresést és együttműködési szándékot komolyan veszünk. Jelentős támogatást nyújtottunk egy partnerünknek állandó nyári tábor létrehozásához, támogatásunkkal jöhetett létre a Lélekzuhany Gospel Kórus, amely kizárólag állami gondozott gyerekekből és azok nevelőiből áll, valamint a Készenléti Rendőrség zenekarának közös koncertje, de drámapedagógiai és önismereti képzéseket, pályaválasztási tanácsadással foglalkozó szervezeteket is támogattunk tavaly, és ez a közös munka az idén is folytatódik. Ha a jövőt biztonságosabbá szeretnénk tenni, legfontosabb feladatunk a fiatalok és különösen a veszélyeztetett csoportok elérése és formálása.

— A kommunikáció minden cég, minden szervezet számára fontos, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen üzenetet hogyan továbbítunk a közönség felé. Mi az NBT stratégiája?
— Mint mindenki, mi is igyekszünk kitűnni a médiazajból. Nehéz dolgunk van, mert bár az üzeneteink fontosak, korántsem olyan kecsegtetőek, mint a piaci szereplőké. Mi nem kínálunk kedvező előfizetéseket, ingyen készüléket, nincsenek sem kedvezményeink, sem leárazásaink. Szembesülnünk kellett azzal is, hogy miután mi nem értékesítünk, és nem is kereskedünk, a nagy reklámköltés, a kommunikációs letámadás nem térül meg. A legdrágább megoldások, a tömegmédia felől ezért a célzott, jól menedzselhető megoldások és lehetőségek felé fordultunk. Kommunikációs tevékenységünk súlypontja így az internetre helyeződött.
Nagyon sikeres és kreatív kampányt folytattunk például az Új Nemzedék Központtal. Egy vírusvideó készült, amelyben rejtett kamerás jelenetek segítségével mutattuk be, hogy a digitális tudatosság, az adataink biztonsága mennyire fontos, és milyen sebezhetőek vagyunk manapság, amikor az egész életünket feltöltjük az internetre. Útjára indítottunk egy álhonlapot, egy csali oldalt az interneten, amelyen nagyon kedvező feltételekkel kínáltunk munkát az Európai Unió területén. Közvetítőnek adtuk ki magukat, és elkezdtük reklámozni a szolgáltatásunkat. Bár elsőre tisztességes cég látszatát keltettük, aki a dolgok mögé nézett, hamar rájöhetett, hogy valami nincs rendben az EUmeló Kft. háza táján. A címen, amelyre a weblap hivatkozott, nem volt bejegyezve ilyen cég, alacsony képzettség mellé is irreálisan magas fizetéseket kínáltunk. Számos nyomot hagytunk magunk után, sőt az általános szerződési feltételekben, ha valaki rákattintott a megfelelő menüpontra, még le is lepleztük magunkat. Így is nagyon sokan dőltek be nekünk, és több mint másfél ezer önéletrajzot és jelentkezést kaptunk mindössze négy-öt nap alatt.

— Hogyan valósult meg a bűnmegelőzési cél?
— A jelentkezők automatikus választ kaptak, amelyben egy néhány kockából álló képregénnyel magyaráztuk el, hogy mire figyeljenek, ha külföldi munkavállalásra adják a fejüket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hiszékenység és az óvatlanság gyakran bajba sodorja azokat a honfitársainkat, akik külföldi karrierről álmodnak. Folytattuk a hagyományosan nagy sikerrel futó Betörő szving című spotunk terjesztését, amelynek nézettsége lassan megközelíti az egymilliót. A Hajós András főszereplésével készült zenés film a Házőrző nevet viselő okostelefonos alkalmazásunkat népszerűsíti, amely ugyancsak átlépte már az ötvenezer letöltést a különféle okostelefonos alkalmazások áruházaiban. A Házőrző ingyenes, letöltője az app segítségével felmérheti otthona biztonságát, tippeket kap arra, hogy milyen irányba fejlessze lakása biztonsági rendszerét. Az app egy rendkívül modern technikát, a kiterjesztett valóság technológiáját használja, a felhasználó a hozzá tartozó szórólappal és okostelefonja segítségével egy 3D-s játékkal is játszhat.

— Mindenkinek szüksége van partnerekre a céljai eléréséhez. Kikkel tud együttműködni az NBT itthon és a világban?
— Mindenkivel tárgyalóasztalhoz ülünk, aki a bűnmegelőzésért tenni akar. Szerencsére sok helyről kapunk megkereséseket. Tavaly például a Bankszövetség által életre hívott sokszínű kerekasztal tagjaiként szakmai szempontból segítettük az úgynevezett feltöltőkártyás csalások elleni fellépést. Az ilyen bűncselekmények esetében a módszer lényege az, hogy az áldozat kap egy telefonhívást valamilyen nyereményre hivatkozva, amelyben a hívó a nyereményért cserébe valamilyen regisztrációs eljárást hazudik az áldozatának, arra próbálja rávenni, hogy telefonegyenlegekre töltsön fel pénzt. Meglepően sokan dőlnek be ennek az átlátszó trükknek, és mivel a szolgáltatókon kívül is számos gazdasági és állami szereplőt érint a dolog, nagyon sokszínű összefogás indult, amely máris eredményeket hozott. A másik hasonló egyeztető fórumot mi magunk hoztuk létre, a közműszolgáltatók bevonásával azon dolgoztunk, hogy biztonságosabbá és ellenőrizhetőbbé tegyük azokat a helyzeteket, amelyekben a felhasználókkal érintkeznek, bezárjuk azokat a kiskapukat, amelyeket a bűnözők megpróbálnak kihasználni.
A hazai kapcsolatok nagyon fontosak a bűnmegelőzés ügyének előmozdításában, de nem szabad elhanyagolnunk a nemzetközi partnereinket sem. Az NBT tavaly A tudomány és bűnmegelőzés című nemzetközi konferenciáját egy szakmai nappal bővítette ki, amely arra szolgált, hogy a külföldi előadók és a társszervezetek képviselői részletesebb képet kaphassanak egy-egy programról. Munkatársaink évente többször járnak külföldön, ahonnan a hazai viszonyokra is jól alkalmazható megoldásokkal térnek haza. Az elmúlt év végén többek között Hollandiában és Svédországban jártunk, ahol az itthon még kevéssé ismert építészeti bűnmegelőzés gyakorlati alkalmazásával ismerkedtünk meg. Az idén többek között az ott szerzett tapasztalatokra is épül az a konferencia, amelyre a magyarországi önkormányzatok képviselőit várjuk március 29-én. Az a célunk, hogy a települések a köztereik átépítése, rendezése és kialakítása során bűnmegelőzési szempontokat is vegyenek fegyelembe. Tavaly készítettük elő azt a mintaprojektet is, amely az építészeti bűnmegelőzés egyik első csírája lehet majd az országban: a kőbányai önkormányzattal összefogva alakítunk át egy viszonylag elhagyatott, a bűn számára éppen megfelelő környéket élettel teli és biztonságos területté. A projekt kezdetén kikértük a környékbeli iskola diákjainak véleményét, elvégre ők lesznek azok, akik elsősorban használni fogják az új közterületet.

— Be lehet vonni a fiatalokat az ilyen projektekbe?
— Sokan mondják a mai generációkra, hogy lusták, érdektelenek, semmi sem érdekli őket, de mi nem ezt tapasztaljuk. Tény, hogy új módszerek kellenek, új stratégiára van szükség, ha kommunikálni akarunk velük, vagy le akarjuk kötni a figyelmüket. A papolás itt már régen nem működik. Ugyancsak tavaly készítettük elő az idei influencer-kampányunkat, amelyben az interneten ismert és népszerű magyar fiatalokat kértünk meg arra, hogy tolmácsolják üzeneteinket a nézőiknek. Az Instagram vagy a YouTube tinédzser sztárjait fogjuk csatasorba állítani. Nem könnyű, de nem is lehetetlen megtalálni a hangot a Z generációval. A kortárs segítő képzéseken is azt tapasztaljuk, hogy ez lehetséges. Sok nyitott, okos és felelősségteljes fiatallal találkozunk, akik rácáfolnak a sztereotípiákra.
Ebben a témában képzéseket is indítunk, hogy egy kis szemléletformálással segítsünk a gyerekekkel foglalkozó szakembereknek is minél jobban megérteni a fiatal korosztályokat, sőt már a pedagógusképzésben is megjelent a bűnmegelőzés. Az elmúlt év végén kilenc egyetem, a Magyar Rektori Konferencia, valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Hatala József aláírta azt az együttműködési megállapodást, amelynek eredményeként a bűnmegelőzés minden eddiginél hangsúlyosabban jelenhet meg a felsőoktatásban és elsősorban a tanárképzésben.
A Bűnmegelőzés az iskolában című tantárgy célja, hogy a hallgatókat felkészítse bűnmegelőzési foglalkozások és osztályfőnöki órák tartására, a leendő pedagógusokat pedig arra, hogy milyen probléma esetén kiktől kérhetnek segítséget, hová irányíthatják a gondokkal küszködő diákokat. A kurzus elvégzésével a leendő tanárok olyan elméleti és gyakorlati ismereteket sajátíthatnak el, amelyek által az elkövetővé és áldozattá válás témájában önállóan tudnak majd órát tartani, és a gyakorlatközpontú képzés során személyes tapasztalatot szerezhetnek a konstruktív pedagógiai módszereket alkalmazásában is. Megismerik a szükséges jogi fogalmakat, valamint az áldozattá és az elkövetővé válás leggyakoribb módjait. A tanárjelöltek, akik gyakorlati jegyet szereznek a tárgyból, képesek lesznek csoportfeladatokat szervezni és lebonyolítani, és meg tudják tervezni egy osztály bűnmegelőzési oktatását.

(Az interjú a Biztonságpiac 2019 évkönyvben jelent meg, tavaly februárban.)

Categories: Biztonságpolitika

Amerikai űrparancsnokság: Moszkva műholdromboló rakétával kísérletezett

Biztonságpiac - Fri, 04/17/2020 - 08:35
Moszkva műholdrombolórakéta-kísérletet hajtott végre szerda reggel – közölte este John Raymond tábornok, az amerikai űrparancsnokság vezetője.

Közleményében a tábornok leszögezte: “az Egyesült Államok készen áll és elkötelezett, hogy elrettentse az agressziót, és megvédje a nemzetet, szövetségeseinket és az Egyesült Államok érdekeit a világűrben elkövetett ellenséges cselekedetektől”.

Raymond tábornok hangsúlyozta, hogy a szerdai kísérlet bizonyíték “Oroszország álszent javaslataira a világűrben történő fegyverzetkorlátozásra, miközben egyértelműen nem áll szándékában leállítani űrfegyverkezési programját”.

Oroszország mellett az Egyesült Államok és Kína is igyekszik kiterjeszteni fegyverkezési programját a világűrre. Szakértők szerint a műholdakat megsemmisítő fegyverzetek azért is veszélyesek, mert a széthulló műholdak részei, más tárgyakkal is ütközve, lövedékként csapódhatnak be a Föld légkörébe.

Categories: Biztonságpolitika

Holokauszt-emléknap: idén online emlékezés lesz a vészkorszak magyar áldozataira

Biztonságpiac - Fri, 04/17/2020 - 07:35
A koronavírus-járvány miatt idén online emlékezés lesz a holokauszt magyar áldozataira.

A kormány honlapja szerint a járványügyi helyzetre tekintettel idén a Nemzeti ünnepek és emléknapok Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján csütörtöktől az emléknaphoz kötődően a következő tartalmak válnak elérhetővé: Kovács Tamás, a Holokauszt Emlékközpont igazgatójának köszöntője; Németh Linda és Jakab Attila, a Holokauszt Emlékközpont történészeinek összefoglalója az emléknapról és a múzeumról; Mezei Mónika tanárnő rendkívüli történelemórája a magyar holokauszt emlékezetéről és Klacsman Borbála történész beszélgetése Fahidi Éva írónővel, színésznővel, holokauszt-túlélővel.

Emellett elérhetőek lesznek a következő dokumentumfilmek: Ámos Imre, az Apokalipszis festője című portréfilm; Egy világkiállítás hatása az Apokalipszis festőjére dokumentumfilm; Csodarabbik földjén/Ad tudtul fiaidnak; Akik lelke megmaradt a hitben – a debreceni zsidóság története .

2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

Categories: Biztonságpolitika

Fogolycsere kezdődött a Donyec-medencében

Biztonságpiac - Fri, 04/17/2020 - 06:35
Újabb fogolycsere kezdődött csütörtökön Kijev és a Donyec-medencei szakadárok között a kelet-ukrajnai frontvonal mentén – hozta nyilvánosságra az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán elnöki hivatal közlésére hivatkozva.

A közlemény szerint a szakadárok 19 foglyot engednek szabadon. Az elnöki hivatal azt még nem hozta nyilvánosságra, hogy Kijev cserébe hány embert ad át a szakadároknak. A koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezésére Ukrajnában bevezetett korlátozó intézkedések miatt a szakadár fogságból kiszabadultakat kötelező egészségügyi megfigyelés alá, azaz karanténba helyezik.

Egy újabb fogolycserének még az ortodox húsvét – április 19. – előtti végrehajtásáról múlt szerdán született megállapodás Minszkben Kijev és a Donyec-medencei szakadárok között. Az Ukrajinszka Pravda hírportál orosz híradásra hivatkozva arról számolt be, hogy a fogolycserét a donyecki szakadárokkal kezdték meg a Horlivkánál lévő ellenőrző pontnál. Ezt követően a nap folyamán a luhanszki szakadárokkal is cserélnek fogva tartottakat.

Az UNIAN ukrán hírügynökség az elnöki hivatal közleményéből kiemelte, hogy a mostani fogolycsere a “mindenkit mindenkire” formátum keretében zajlik, aminek ez már a harmadik szakasza. Ez azt jelenti, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ígéretet tett arra, hogy minden ukrán foglyot hazavisznek, beleértve a Donyec-medencei szakadár területeken, Oroszországban, illetve az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigeten bebörtönzötteket egyaránt.

Zelenszkij elnöksége alatt a mostanit megelőzően két fogolycserét hajtottak végre. Az első tavaly szeptemberben volt Kijev és Moszkva között, akkor 35 ukrán térhetett haza oroszországi fogságból, köztük a 2018. novemberi ukrán-orosz fekete-tengeri incidens során bebörtönzött ukrán haditengerészek és Oleh Szencov Szaharov-díjas ukrán filmrendező. A második pedig december végén volt Kijev és a Donyec-medencei szakadárok között. Ekkor 76 ukrán állampolgár nyerte vissza szabadságát, cserébe az ukrán fél 127 embert adott át a szakadároknak.

Az elnöki hivatal kiemelte: a jelenlegi fogolycsere is bizonyítja, hogy Kijev tartja magát a “normandiai négyek” – azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország – vezetőinek tavaly decemberi csúcstalálkozóján kötött megállapodásokhoz. Hozzáfűzte, hogy folytatódnak a tárgyalások a megszállt Krímben és Oroszországban fogva tartott ukrán állampolgárok szabadon bocsátásáról.

Categories: Biztonságpolitika

Elfogtak négy feltételezett iszlamista terroristát Németországban

Biztonságpiac - Fri, 04/17/2020 - 05:35
Elfogtak négy feltételezett iszlamista terroristát Németországban szerdán – közölte a szövetségi legfőbb ügyészség.

A tádzsik férfiakat Észak-Rajna-Vesztfáliában vették őrizetbe egy több helyszínen tartott razzia során. A csoport ugyancsak tadzsikisztáni állampolgárságú feltételezett vezetőjét már tavaly márciusban elfogták, a 30 éves férfi előzetes letartóztatásban van. A legfőbb ügyészség adatai szerint az öt férfi tavaly januárban csatlakozott a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezethez.

Először azt tervezték, hogy visszatérnek hazájukba és az IÁ nevében részt vesznek a volt szovjet tagköztársaság kormánya elleni fegyveres harcban. Később szíriai és afganisztáni IÁ-vezetőkkel konzultálva módosították tervüket, elhatározták, hogy németországi amerikai katonai létesítmények ellen intéznek támadásokat, és meggyilkolnak egy embert, aki megítélésük szerint az iszlámmal szemben kritikus kijelentéseket tett a német nyilvánosságban.

Az előkészületek részeként megfigyelték az illetőt és több amerikai légi támaszpontot. Beszereztek továbbá lőfegyvereket és lőszereket, és a csoport vezetője szert tett egy úgynevezett nem konvencionális robbanószerkezet elkészítéséről szóló leírásra. A szerkezethez szükséges anyagok közül néhányat megrendeltek az interneten.

A csoport működésének finanszírozására, illetve az IÁ támogatására pénzt gyűjtöttek. A csoport vezetője elfogadott egy negyvenezer dolláros megbízást is, amely egy Albániában végrehajtandó gyilkosságról szólt. Egyik társával el is utazott a balkáni országba, de a megbízást nem tudták teljesíteni, és rövidesen visszatértek Németországba.

Categories: Biztonságpolitika

Unokázós csalással gyanúsítható bandát fogtak el Pápán

Biztonságpiac - Fri, 04/17/2020 - 04:35
Összehangolt akcióban öt férfit és két nőt fogtak el a rendőrök úgynevezett unokázós csalás miatt szerdán Pápán – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint december 16-án indult a nyomozás ismeretlen elkövető ellen, aki Győrben egy idős asszonyt hívott fel telefonon az unokájának kiadva magát, azzal, hogy balesetet szenvedett, ezért pénzre lenne szüksége. A nagymama ezután több mint másfélmillió forintot adott át a lakásán megjelenő ismeretlennek. Néhány hét elteltével a csalók Pápán próbálkoztak egy másik idős embernél. A trükk ugyanaz volt, és a gyanútlan nagyszülőtől több millió forintot sikerült kicsalni.

Februárban, két egymást követő napon kapuvári és balatonalmádi időseknek telefonáltak az ismeretlenek a már jól bevált történettel, és mindkét helyről nagyobb összegű készpénzt vittek magukkal. A nyomozás során a rendőrök felfigyeltek egy több emberből álló elkövetői körre, a futárokra, akiket a gyanú szerint külföldi hívószámú telefonokról irányítanak.

A bűncselekmények feltételezett elkövetőit és segítőiket szerdán öt pápai helyszínen, összehangolt akcióval fogták el a megyei főkapitányság, a győri, a kapuvári és a pápai kapitányság rendőrei. Mivel felmerült, hogy a hét ember egyikénél fegyver is lehet, két helyszínen a Terrorelhárítási Központ is részt vett az akcióban. Házkutatásokon a bűncselekményhez használt tárgyakat, iratokat és eszközöket, valamint készpénzt foglaltak le.

A majdnem száz rendőr részvételével végrehajtott akcióban az öt férfit és két nőt előállították. Három férfit őrizetbe vettek és csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki, a többiek elszámoltatása még folyamatban van – áll a közleményben.

Categories: Biztonságpolitika

Patriot ütegek Harirban

Biztonságpolitika és terrorizmus - Fri, 04/17/2020 - 00:44
Tévedtem, mint olyan sokszor.

Közel-keleti híreket olvasgatva láttam, hogy a Patriot ütegek nem is Erbilbe kerültek, hanem Harirba. Ez a város hetven km-re északra van Erbiltől, természetesen szintén kurd terület. Egyszer elautóztam mellette, akkor láttam, hogy egy repülőtér is van ott. Pár éve volt, 2014 után, és az interneten rákeresve nem jött ki semmi rá. Régen, amikor még sok amerikai katona volt itt, 2003 után, de a 90-es évek kvázi függetlensége alatt az USA használta bázisként.
A 90-es években konkrétan a CIA, más amerikai nem volt itt, de 2003 után az amerikai hadsereg, a különleges műveleti erők, -  és gondolom a CIA megint :)
Az invázió előtti és utáni pillanatokról van egy jó könyv, The CIA War in Kurdistan: The Untold Story of the Northern Front in the Iraq War címmel, friss, 2020-as. Ezt is egy olyan CIA-s írta, akinek a szövegből ítélve, tele lett a f@sza a saját főnökeivel. Amit el lehet olvasni a könyvből abből világosan átjön, hogy ez a CIA utánpótlás reptere volt 2003 előtt, majd az invázió idején ide dobták le a 173-as légideszant dandár katonáit, miküzben Kuvait felől jöttek a tankok.

Az amcsik hazamentek 2011-ben, de 2014-ben - az Iszlám Állam elleni háború miatt - visszajöttek. A kurd területeken Erbilbe elsőként mégiscsak az a "főváros". 2015-ben aztán elkezdték megint Harirt használni, az olvasom, hogy kiképzési céllal. Ekkortól indult be a helyi peshmerga erők nemzetközi kiképző programja, Magyarország is ekkortól vesz rész kint. 2018-ban szóba került, hogy bővítik a bázist.

Mégegyszer tévedtem. Most újraolvasva a januári híreket, amikor Irán rakétatámadást intézet két iraki bázis ellen, abban a hitben voltam az olvasott hírek lapaján, hogy Erbil volt az egyik célpont. Igaz az is benne volt a hírekben, hogy a rakéták útközben lezuhantak. .

Most kifejezetten Harirra keresve rá, látom, hogy az irániak eleve Harirt célozták az Al Asad bázis mellett. Ez nagyon ciki, mert nem vettem észre. Erbil támadása eleve értelmetlennek tűnt, mert az egy nemzetközi repülőtér, ami mellett a katonai táborok vannak. Ott eltalálni valami civil célpontot, ciki lett volna. Harirt támadni viszont Teherán szemszögéből racionális lett volna (az is volt).

A bázisról a google maps csak valami ősrégi, rossz felbontást ad ki. De satelite.pro térképe éles. Kb 2016-2017-re saccolom a fotót, mert Erbilben akkor még tartott az Iszlám Állam elleni légiháború viszont a nemzetközi tábor építményei már nem voltak olyan kezdetlegesek, a sátrak eltüntek.

Harir távolról, látszik, hogy egy egyszerű reptérről van szó, nincs gurulóút külön, hanem a pálya végén tud megfordulni gép, illetve tényleg főként raktárépületek és egy két hangár van csak a másik oldalon. Az is érdekes, ami hiányzik erről a fotóról. Nincs körülötte bázis - legalábbis ezen a régi fotón. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha van is peshmerga képzés, az nem itt van/volt, és hogy ez inkább egy logisztikai állomás, semmint egy katonai bázis. Nem véletlen, hogy az angolban többször Harir Campként emlgetik csak. Bashur airfield-ként is ad ki találatot a google, régebben (2003 és előtt) így is használták.

Azért érdekes, hogy mikori a kép, mert a nagyításban azt is látni, hogy a reptér éppen felújítás alatt volt ekkor, kétharmadától homok van a páylán és sok teherautó szorgoskodhat valamin.



Categories: Biztonságpolitika

Letartóztattak egy fiatalt, aki felgyújtott egy budapesti munkásszállót vasárnap éjjel

Biztonságpiac - Thu, 04/16/2020 - 14:35
Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a fiatalkorút, aki vasárnap éjjel az apja által üzemeltetett munkásszállón felgyújtotta földszinti szobáját, emiatt a lakhatatlanná váló munkásszállóról öt embert füstmérgezéssel kórházba kellett szállítani – közölte az Fővárosi Törvényszék.

Közleményükben azt írták: a fiatalkorú letartóztatását május 14-ig rendelte el a bíróság, helyszínéül pedig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. A döntés nem végleges. A fiatal még vasárnap éjjel öngyilkossági szándékkal bútorokat gyújtott fel a XXII. kerületi munkásszálló általa lakott földszinti szobájában. Az épületben rajta kívül még 46-an voltak.

A bíróság közleménye rögzíti: “a tűzvizsgáló szerint a tűz alkalmas volt arra, hogy átterjedjen a szomszédos lakóépületekre is”.

A közlemény azt is megjegyzi, hogy a fiatal pszichés betegséggel küzd, azonban nincs adat arra vonatkozóan, hogy a pszichés állapotával akár ő, akár törvényes képviselője foglalkozott volna, illetve orvosi segítséget kértek volna. A fiatal korábban is kísérelt meg öngyilkosságot, legutóbb múlt pénteken. Szakorvosi vélemény alapján tettének esetleges ismétlése nem zárható ki, pszichiátriai zárt osztályon történő további kezelése indokolt.

A bíróság szerint a fiatal úgy gyújtott tüzet a szobájában, hogy tudta azt, hogy az épületben rajta kívül több mint negyven ember van. Nem tartotta vissza az sem, hogy számos ember testi épségét, használati tárgyait és értékeit veszélyezteti – tették hozzá. Feltételezhető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el a gyanúsított – írták. A bűncselekmény jellegére és a terhelt pszichés állapotára tekintettel enyhébb kényszerintézkedésre nem látott lehetőséget a bíróság, amely szerint a fiatal orvosi kezelése a letartóztatással biztosítható.

A bírósági tájékoztatás arra is kitér, hogy a néhány nappal korábban elkövetett öngyilkossági kísérlet után a gyanúsított a krizisintervenciós kezelést elutasította, nincs adat arra, hogy ezt követően szakorvoshoz fordultak volna. Feltehetőleg a gyanúsított pszichés állapota vezetett a veszélyeztető bűncselekmény elkövetéséhez – rögzítette a bíróság.

Ha megállapítják a fiatal bűnösségét, 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Categories: Biztonságpolitika

Huszonöt évvel ezelőtt követtél el az oklahomai merényletet

Biztonságpiac - Thu, 04/16/2020 - 11:56
Húszonöt éve, 1995. április 19-én történt az Egyesült Államokban addig elkövetett legvéresebb terrortámadás. A szövetségi kormánnyal szemben álló szélsőségesek házilag készített robbanószerrel megrakott furgont robbantottak fel az Oklahoma City belvárosában álló szövetségi irodaépületnél. A merényletben 168-an haltak meg, az áldozatok közül 19 gyermek volt.

Huszonöt évvel ezelőtt reggel egy kisteherautó parkolt le az Oklahoma City központjában álló Alfred P. Murrah szövetségi irodaház bejáratánál. A kocsiból egy férfi szállt ki, bezárta az ajtót és elment. Nem sokkal később, 9 óra 2 perckor a több mint ezer kilogramm házilagos készítésű, műtrágyából és fűtőolajból összeállított robbanóanyaggal megrakott autó felrobbant. A detonáció valósággal letépte a nyolcemeletes épület északi oldalát, a romok alól 168 halottat emeltek ki, köztük 19 kisgyermeket, mert az épületben óvoda is működött. A merényletben 680 ember sérült meg, 324 közeli épület szenvedett maradandó károsodást, az anyagi kárt 652 millió dollárra becsülték. A mai napig ez az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb, amerikai állampolgárok által elkövetett merénylete, ennél több áldozatot csak az al-Kaida 2001. szeptember 11-i terrortámadása követelt.

Bár a merénylettel először “közel-keleti kinézetű” férfiakat gyanúsítottak, a szemtanúk leírása alapján kiderült, hogy tősgyökeres fehér amerikaiak voltak a tettesek. A hatóságok április 21-én a 27 éves Timothy McVeigh-t nevezték meg fő gyanúsítottként, mint kiderült, őt a robbanás után néhány órával egy közlekedési kihágás és tiltott fegyverviselés miatt már őrizetbe vették. Még aznap feladta magát tettestársa, Terry Nichols, mindkettejüket egy szélsőséges jobboldali túlélőcsoport tagjaként azonosították. A hatóságok látókörébe került a merénylet tervéről tudó Michael Fortier, McViegh régi barátja is, aki vádalku keretében két társa ellen tanúskodott. Augusztus 10-én mindhármuk ellen vádat emeltek: McVeigh ellen a merénylet kitervelése és végrehajtása, Nichols ellen a bomba elkészítése, Fortier ellen a hatóság értesítésének elmulasztása miatt.

Az 1968-ban született McVeigh kamaszkorától megszállottan gyakorolta a túlélőtechnikákat a gyűlölt Szovjetunió Amerika elleni támadására készülve, és húszévesen katonai szolgálatra jelentkezett. Harcolt az Öbölháborúban (1991. január 16-február 28.), többször kitüntették, de miután kommandósnak nem felelt meg, végül leszerelt. A seregben barátkozott össze a hasonlóan szélsőséges nézeteket valló Nicholsszal, aki vele egy időben hagyta ott a szolgálatot. A Szovjetunió felbomlása után haragjuk egyre inkább a “mindenkit elnyomó” szövetségi kormányzat ellen fordult.

A végső lökést az 1993. április 19-én a magát a texasi Wacóban elbarikádozó, illegális fegyverek birtoklásával vádolt Koresh-szekta ellen indított, 76 szektatag halálával végződött FBI-támadás adta számukra. McVeigh “a megtorlás” célpontjaként az oklahomai Alfred P. Murrah szövetségi épületet szemelte ki, ahol szövetségi szervezetek, köztük a kábítószer-ellenes ügynökség, az FBI és az alkohol-, dohány- és lőfegyveriroda (ATF) helyi szervei működtek. A robbantást percre pontosan a wacói akció második évfordulójára időzítette.

A robbantók perének előkészítése során az FBI a Kennedy-gyilkosság óta a legnagyobb erőket mozgósította, 28 ezer kihallgatást folytatott le, több mint három tonna bizonyítékot gyűjtött össze, egymilliárd információt ellenőriztek le. Az elsőrendű vádlott Timothy McVeigh-t 1997. június 2-án mind a 11 vádpontban bűnösnek találták. A tett elkövetését elismerte, de megbánást nem tanúsított, az utolsó szó jogán nem mondott semmit. Augusztus 14-én halálra ítélték, 38 év után ő volt az első szövetségi elítélt, akit a legsúlyosabb büntetéssel sújtottak. McVeigh nem kért kegyelmet, s 2001. június 11-én méreginjekcióval kivégezték.

A másodrendű vádlott Nicholst a szövetségi bíróság 1997. december 23-án mondta ki bűnösnek terrorcselekmény végrehajtására szőtt bűnszövetkezés, a merényletben meghalt nyolc rendőr halála miatt gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában. 1998. június 4-én életfogytiglani börtönre ítélték a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. 2004-ben egy újabb perben a többi áldozat halálért is felelősségre vonták, és 161 rendbéli emberölés vádjával ismét életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. A vádalkut kötött Fortier-t 1998-ban a hatóság figyelmeztetésének elmulasztása miatt 12 év börtönre ítélték, 2007-ben szabadlábra helyezték, és beléptették a tanúvédelmi programba.

A romba dőlt Alfred P. Murrah szövetségi irodaházat egy hónappal a merénylet után biztonsági okokból teljesen lerombolták, helyén 2000-ben emlékparkot és múzeumot nyitottak. A parkban az épület kilenc szintjére utaló kilenc sorban elrendezett 168 üres szék a kioltott életeket jelképezi — írta az MTI a merénylet huszadik évfordulójakor.

Categories: Biztonságpolitika

Washington már-már üdvözli a észak-koreai rakétakisérleteket

Biztonságpiac - Thu, 04/16/2020 - 10:25
Washington nem tartja provokációnak, sem fenyegetésnek az újabb, kedd reggeli észak-koreai rakétakísérletet – jelentette ki Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője a Pentagonban újságíróknak.

A tábornok szerint az elindított – és tengerbe zuhant – rakéták nem jelentettek fenyegetést az Egyesült Államok és szövetségesei biztonságára.

“Szerintem ez inkább az Észak-Koreában zajló ünneplésekkel volt összefüggésben, mintsem bármilyen szándékos provokáció lett volna” – mondta a tábornok. Elmondta, hogy a rakéták rövid hatótávolságúak voltak.

Észak-Koreában szerdán ünnepségsorozattal emlékeznek meg a rendszer alapítója, Kim Ir Szen – a jelenlegi vezető, Kim Dzsong Un nagyapja – születésének a 108. évfordulójáról. Az amerikai hadvezetés szerint az ünnepség alkalmából indítottak el kedden – feltételezhetően az ország keleti részén fekvő egyik településről – több, rövid hatótávolságú rakétát, és Szuhoj vadászgépekről föld-levegő rakétákat. Ezek mindegyike a Japán-tengerbe hullott.

A rakétakísérletekről a dél-koreai hadsereg tett először jelentést.

Categories: Biztonságpolitika

Meghosszabbítják a járvány miatt bevezetett határigazgatási szigorításokat Németországban

Biztonságpiac - Thu, 04/16/2020 - 07:35
Május 4-ig meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt bevezetett határigazgatási szigorításokat Németországban.

Németország Ausztriával, Svájccal, Franciaországgal, Luxemburggal és Dániával közös határszakaszán továbbra is fenntartják az állandó ellenőrzést, és változatlanul megerősített ellenőrzés alá veszik az Olaszországból és Spanyolországból légi úton érkezőket – jelentette be a szövetségi belügyminisztérium szóvivője, Björn Grünewälder a kormányszóvivői tájékoztatón.

A szigorítások az új típusú koronavírus terjedésének akadályozását, és a fertőzési láncolatok megszakítását szolgálják. A március közepén bevezetett szabályok szerint az érintett országokból csak halaszthatatlan ügy miatt léphetnek be külföldiek az országba.

A legtöbb tartományban a napokban bevezettek egy további szigorítást is, a szövetségi kormány ajánlásának megfelelően a helyi járványügyi előírásokat kiegészítették azzal a szabállyal, hogy 72 óránál hosszabb külföldi tartózkodás után mindenkinek – hazatérő német állampolgárnak és az országba belépő külföldieknek is – 14 napra karanténba kell vonulnia.

A szövetségi kormány szóvivőinek szerdai tájékoztatóján hangsúlyozták, hogy eredményesek a járvány megfékezésére tett erőfeszítések, de nem lehet előre megmondani, hogy milyen megállapodásra vezet Angela Merkel kancellár és a tartományi kormányfők szerda délután elkezdődött tanácskozása, amelyen arról egyeztetnek, hogy miként folytassák a küzdelmet április 19., a kijárási korlátozások és egyéb járványlassító intézkedések hatályának lejárta után.

Steffen Seibert, a kancellár és a szövetségi kormány vezető szóvivője aláhúzta, hogy az igazolt fertőzöttek több mint 50 százaléka már gyógyult, vagyis szervezetében már nem lehet kimutatni a koronavírust.

Az egészségügyi minisztérium szóvivője, Hanno Kautz hozzátette: további nagy eredmény, hogy csökkent az úgynevezett reprodukciós ráta (R0 érték), amely azt jelzi, hogy egy fertőzött átlagosan mennyi embernek adja tovább a vírust. Ez az érték az utóbbi napokban számított 1,2 után a 0,8-1,2 közötti sávba süllyedt, vagyis egy fertőzött már csak nagyjából egy további embernek adja át a vírust.

Azonban Németország továbbra is csak a járvány legelején tart, ezt mutatja, hogy a szakértői becslések alapján a regisztrált és a nem regisztrált eseteket együttvéve a lakosság mindössze 1-1,5 százaléka esett át a fertőzésen – hangsúlyozta a szóvivő.

Sajtóértesülések szerint a szövetségi kormány a várhatóan estig tartó tárgyaláson azt javasolja a tartományoknak, hogy a legtöbb rendszabályt hosszabbítsák meg május 3-ig, és április 20-tól csak néhány területen lazítsanak, így engedélyezzék a 400 négyzetméteresnél kisebb üzletek működését, és nyissák meg a múzeumokat, állatkerteket, botanikus kerteket.

Categories: Biztonságpolitika

Nagy siker a digitalizáció: Moszkvába már tilos digitális igazolvány nélkül behajtani

Biztonságpiac - Thu, 04/16/2020 - 06:35



A Moszkvába behajtó összes gépkocsinál ellenőrzi szerdától a közlekedési rendőrség a digitális igazolvány meglétét – közölte az orosz belügyminisztérium fővárosi főcsoportfőnöksége. Oroszországban az elmúlt nap alatt több mint háromezerrel nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma.

A vírus elleni védekezés egyik fontos lépéseként Moszkvában és Moszkva megyében április 15-től a magánjárműveken és a közösségi közlekedési eszközökön kizárólag digitális kód birtokában szabad utazni, munkába járáshoz, orvosi kivizsgálásra vagy más halaszthatatlan ügyek intézésére. Büntetés terhe mellett a taxisok is csak ilyen igazolvánnyal rendelkező utast vehetnek fel.

Az ellenőrzések miatt a fővárosba vezető utakon és a reggeli órákban a metróállomások bejáratánál is torlódás alakult ki. Az itt összeverődött tömegnek sajtójelentések szerint helyenként 40 percig kellett várnia a bejutásra.

Szergej Szobjanyin polgármester Twitter-üzenetben közölte, hogy a csoportosulások képződésének megakadályozására a hatóságok a földalatti vasútnál áttérnek a kódok automatizált ellenőrzésére. Hozzátette, hogy ennek módját még csak tanulmányozzák.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elismerte, hogy a kódok ellenőrzése nem ment simán, de hozzátette, hogy a rendőrség megbirkózott a feladattal, és óvott attól, hogy az első nap tapasztalataiból valaki messzemenő következtetések vonjon le. Kijelentette, hogy a rendőröket nem fogják megbüntetni a hosszú sorok kialakulása miatt.

Oroszországban egy nap alatt 3388-cal 24 490-re nőtt az igazolt Covid-19-fertőzések száma a szerdán közölt hivatalos adatok szerint. Ez 13,8 százalékos napi növekményt jelent, ugyanakkor az esetszám a hónap eleje óta nyolcszorosára nőtt. A halálozások száma 28-cal, 198-ra, a gyógyultaké pedig 292-vel, 1986-ra nőtt. A 85 oroszországi régió közül már csak az Altaji Köztársaságban nem mutattak ki eddig fertőzést.

Moszkvában 14 776 fertőzést, 106 halálesetet és 1205 gyógyulást tartanak számon. Moszkva megyében ugyanezekben a kategóriákban a mutatók 2587, 26 és 75.

Oroszországban eddig csaknem 1,5 millió tesztet végeztek el, ebből az elmúlt nap során csaknem 92 ezret. Koronavírus-fertőzés gyanújával több mint 130 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

A TASZSZ hírügynökség szerint veteránszervezetek a május 9-i győzelem napi katonai díszszemle elhalasztását kérték Vlagyimir Putyin elnöktől. Az államfő várhatóan erről is szólni fog, amikor a szerda délutáni kormányülésről ismét üzenetet intéz majd a lakossághoz, immár negyedik alkalommal a járványhelyzet súlyosbodása óta.

Anna Popova, a járvány elleni küzdelemben kulcsszerepet játszó orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) igazgatója a Pervij Kanal csatornának azt mondta, hogy 17-18 százalékos napi növekmény mellett az összes fertőzöttet el lehet látni, és a régiók többsége felkészült a védekezésre. Popova szerint országos szinten a fertőzöttek csaknem 30 százaléka, a moszkvai régióban pedig 52 százaléka tünetmentes, ami kiemeli a tesztelés fontosságát és az önizolálás fontosságát.

Mihail Misusztyin miniszterelnök közölte, hogy a kormány több mint 30 milliárd rubellel (a rubel jelenleg mintegy 4,30 forintot ér) támogatja a régiókat férőhelyállományuk átalakítására és felszereltségének javítására.

Közben felgyógyult a Covid-19 betegségből Gyenyisz Procenko, a kommunarkai 40. kórház főorvosa, aki március 24-én védőfelszerelésben vezette körbe Vlagyimir Putyin elnököt az irányítása alatt álló intézményben kezelt fertőzöttek között. Erről maga a 31-én lebetegedett Procenko számolt be szerdán a Facebookon, hozzátéve, hogy két negatív teszt után elhagyja a karantént, és visszatér a teljes értékű munkához.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ-nak nyilatkozva az önzés megnyilvánulásának nevezte, hogy Donald Trump elnök felfüggesztette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) amerikai finanszírozását. Elítélte, hogy a döntés éppen a világjárvány elleni küzdelem közepette született meg, és arra szólította fel az Egyesült Államokat, hogy tartózkodjon a szervezet elleni további támadásoktól, és ne akadályozza a járványellenes nemzetközi összefogást. A Kreml szóvivője emlékeztetett rá, hogy a G20-országok vezetői március 26-i rendkívüli telekonferenciájukon egyöntetű támogatásukról biztosították a WHO-t a Covid-19 elleni küzdelemben. Mint mondta, Putyin a tömörülés más vezetőihez hasonlóan bízik a WHO-nak a járvány leküzdéséért folytatott munkájában. Peszkov hangsúlyozta, hogy Moszkva ellenzi a kölcsönös vádaskodások “pingpongját”, és szorgalmazza a vírusellenes erőfeszítések nemzetközi egyesítését. Marija Zaharova külügyi szóvivő azt hangoztatta, Washington számára most az a legfontosabb, hogy “bűnösöket” találjon saját “ártatlanságának” bizonyítására.

Categories: Biztonságpolitika

Nagyon szerény, mindenki által kedvelt, szorgalmas fiatalember gyilkolt Franciaorszában

Biztonságpiac - Thu, 04/16/2020 - 05:35
Nem volt tettestársa a szudáni Abdallah Ahmed-Osmannak, aki a délkelet-franciaországi Romans-sur-Isere-ben múlt héten két embert megölt — közölte a párizsi terrorellenes ügyészség, amely terrorcselekménnyel kapcsolatos emberölés és emberölési kísérlet miatt emelt vádat a menekült ellen.

A szudáni férfi szombat délelőtt 11 óra előtt a 35 ezer lakosú kisváros központi részén – ahol egy menekültszállón lakott – először egy dohányboltban támadta meg a tulajdonost, majd a hentesboltban, a pékségben és végül az utcán támadott meg embereket: két embert megölt, ötöt pedig megsebesített. A rendőrség valamivel dél előtt fogta el.

“Az első vizsgálatok azt mutatják, hogy egyedül cselekedett, anélkül, hogy utasítást kapott volna egy terrorszervezettől” – tudatta az ügyészség. A támadás másnapján a rendőrség a gyanúsítotthoz közelálló két másik szudáni menekültet is előállított, de őket hétfőn és szerdán vádemelés nélkül szabadon engedték. Nyomozati források szerint Ahmed-Osman a kihallgatásán azt mondta, hogy “nem emlékszik arra, hogy mi történt”.

Egy másik forrás a francia köztelevíziónak elmondta: a férfi többször hangoztatta, hogy nincs jól a bőrében, úgy érzi, hogy kémkednek utána, és rosszul viseli a koronavírus-járvány miatti karantént, illetve azt, hogy kényszerszabadságra kényszerült. Az ügyészség jelezte, hogy az elkövető lakhelyén végzett házkutatás során olyan “vallási jellegű, kéziratos dokumentumokat találtak, amelyekben az elkövető arra panaszkodik, hogy hitetlenek országában kénytelen élni”. A mobiltelefonjában azonban nem találtak semmilyen elemet, amely előrevitte volna a nyomozást.

Ahmed-Osman 1987. január 1-én született a szudáni Tendeltiben, nem szerepel a francia vagy más európai titkosszolgálatok nyilvántartásban, és orvosi kezelés alatt sem állt korábban. Franciaországba 2016-ban érkezett, 2017 júniusban kapott menekültstátuszt, majd júliusban tízéves tartózkodási engedélyt. A közelmúltban telepedett le Romans-sur-Isere-ben, ahol 2020 elején bőráruk készítésére szakképesítést szerzett, és egy helyi vállalkozásnál helyezkedett el.

“Nagyon szerény, mindenki által kedvelt fiatalember, szorgalmasan dolgozott. Nem érzékeltünk semmit, szörnyű az egész” – mondta a Le Dauphiné Libéré regionális lap vezetőségének egyik tagja, aki személyesen ismeri a gyanúsítottat.

Categories: Biztonságpolitika

35 ampullával és 2500 tablettával bukott le egy szerb csempész

Biztonságpiac - Thu, 04/16/2020 - 04:35
Vádat emeltek egy szerb férfi ellen, aki több évre elegendő dózisú anabolikus szteroidot próbált Magyarországra csempészni Röszkénél – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a luxemburgi-szerb kettős állampolgárságú férfit gyógyszerhamisítás bűntettével vádolják. A vádlott tavaly augusztus 3-án egy montenegrói busz utasaként érkezett a röszkei autópálya-határátkelőhelyre. A vádirat szerint a pénzügyőrök az autóbusz csomagterében, a férfi táskájában 35 ampullát, valamint 2500 tablettát találtak.

A termékek Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszernek minősülnek, legális kereskedelmi forgalomban nem szerezhetők be, orvosi vényre nem írhatók fel. Hatóanyaguk a tiltott teljesítményfokozó szerek közé sorolható androgén anabolikus szteroid. A szerek fokozzák az izomtömeg gyarapodását, ha használatuk orvosilag nem indokolt, akkor viszont ismeretlen eredetük és jelentős mellékhatásaik miatt alkalmazásuk fokozott egészségi kockázatot jelent.

A gyógyszereket Magyarországra kizárólag engedéllyel rendelkező gyártó vagy nagykereskedő hozhatta volna be, és az átszállításhoz is jóváhagyásra lett volna szükség, ezzel a vádlott nem rendelkezett – tudatta a csoportvezető ügyész.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.