You are here

Biztonságpolitika

Hegyi-Karabah: Lavrov szerint katonai kontingensek is részt vehetnek a tűzszünet ellenőrzésében

Biztonságpiac - Wed, 11/04/2020 - 08:35
Folytatódik a hegyi-karabahi tűzszünet ellenőrzési mechanizmusának kidolgozása, a tárgyalásokon többfajta lehetőségről szó esett, az elektronikus megfigyelő eszközök elhelyezésétől a katonai kontingensek részvételével végrehajtott műveletekig – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Kommerszant című lapnak adott nyilatkozatában.

“Ebben a kérdésben többfajta megközelítés van. Vannak változatok a különböző elektronikus ellenőrző berendezések alkalmazására, a +forródrót+ létrehozására Jereván és Baku között, az EBESZ égisze alatt működő megfigyelőkre és a katonai kontingensek részvételével végrehajtott műveletekre” – nyilatkozott Lavrov.

Mint mondta, egyelőre “nem sikerült eljutni az összes paraméter egyeztetéséig”, és a munka tovább folyik ebben az ügyben, egyebek között az EBESZ minszki csoportja – Oroszországból, az Egyesült Államokból és Franciaországból álló – társelnökségének keretei között. Hangsúlyozta, hogy a mechanizmusnak, amely nélkül a tartós tűzszünet Moszkva szerint megvalósíthatatlan, mindkét szembenálló fél számára elfogadhatónak és gyorsan alkalmazhatónak kell lennie.

Az orosz diplomácia vezetője az orosz fél aggodalmának adott hangot amiatt, hogy folytatódik a közel-keleti zsoldosok átdobása a hegyi-karabahi konfliktusövezetbe. Lavrov szerint létszámuk már megközelíti a kétezret.

Emlékeztetett rá, hogy Oroszország többször is arra hívta fel a külső szereplőket, akadályozzák meg a zsoldosok átdobását, és ez témája volt Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan október 27-i telefonbeszélgetésének, valamint az örmény és azeri vezetőkkel való gyakorlatilag mindennapos egyeztetéseknek is. Felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz elnök kezdeményezésének köszönhetően sikerült októberben humanitárius tűzszünetet elérni a felek között.

A Kreml sajtóosztálya hétfő éjjel közölte, hogy Putyin november 1-jén és 2-án telefonon beszélt Ilham Aliyev azeri elnökkel és Nikol Pasinján örmény kormányfővel.

A Kommerszant-interjúban Lavrov Oroszország feladatát abban határozta meg, hogy fő közvetítőként segítsen Örményországnak és Azerbajdzsánnak kilépni a válság “forró szakaszából” és megtalálni a kiéleződött ellentétek rendezésének békés módját. Elmondta, hogy Moszkva ezzel párhuzamosan javaslatokat terjeszt elő a politikai rendezésre, és kifejezte reményét, hogy mind Bakuban, mind Jerevánban a konstruktív megközelítés kerekedik felül.

The post Hegyi-Karabah: Lavrov szerint katonai kontingensek is részt vehetnek a tűzszünet ellenőrzésében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tagad a magyar bérgyilkos

Biztonságpiac - Wed, 11/04/2020 - 07:35
Részben tagadta bűnösségét a Fővárosi Törvényszéken kedden megkezdődött büntetőperben az a szerbiai magyar férfi, aki a vád szerint Amszterdamban és Budapesten is megölt egy-egy embert.

Az ügyészség szerint D. Csaba (alias csantavéri gyilkos) 2018 júliusában Amszterdamban egy kávézóban lőtt fejbe hangtompítós pisztollyal egy horvát állampolgárt, 2018 szeptemberében pedig a Pólus Center mögött a Szilas-patak partján egy gödöllői vállalkozót, akit kokainvásárlás ürügyén csalt a helyszínre. D. Csabánál elfogásakor engedély nélkül tartott fegyvereket és hamis okiratokat találtak. Az ügyészség előre kitervelt, több emberen elkövetett emberöléssel, továbbá lőfegyverrel-visszaéléssel és közokirat-hamisítással vádolja a férfit, és ügyében tényleges életfogytiglan kiszabását indítványozza.

A középkorú férfit Szerbiában már többször jogerősen elítélték súlyos bűncselekmények, többi között rablás, lőfegyverrel visszaélés miatt, legutóbbi, emberölésért kiszabott 15 éves büntetéséből 2017-ben amnesztiával szabadult. A magyar állampolgárságot 2018-ban kapta meg, 2019 márciusában fogták el Prágában, de a szerb hatóságok szerint előtte nem sokkal Belgrádban is elkövetett egy gyilkosságot, jelenleg is több országban folyik ellene büntetőeljárás.

Kedden a férfi négyórás vallomásában az amszterdami gyilkosság elkövetését tényszerűen elismerte, de azzal védekezett, hogy a maffia üldözte, meg akarták ölni, és ő csak az életét védte, illetve beszélt arról is, hogy ő csak rá akart ijeszteni áldozatára, de végül “sajnos” a nagy feszültség, “adrenalin” miatt úgy alakult, hogy mégis fejbe lőtte áldozatát, mintegy harminc centiméterről. Ügyészi kérdésre válaszolva a vádlott hangsúlyozta, hogy nem pénzért, nem megbízásból ölt. Az amszterdami gyilkosságot sajtóhírek szerint kamerafelvétel rögzítette.

A Budapesten elkövetett gyilkossággal kapcsolatban a vádlott azt adta elő, hogy egy fiktív kábítószerügyletben vett részt, ahol mindössze annyi szerepe volt, hogy kokainnak tűnő csomagokat adjon át, amikor ott valaki más lelőtte a sértettet. D. Csaba azt állította, hogy még ő próbálta újraéleszteni az áldozatot. Arra a kérdésre, hogy ki volt a tettes, D. Csaba nem kívánt válaszolni.

A vádlott több, főként szerbiai tanú megidézését kérte a törvényszéktől annak bizonyítására, hogy őt üldözte a maffia, így többi között Aleksandar Vucic szerb államfő tanúkénti megidézését is, mint aki “a legtöbbet tud a maffiáról”. (A bizonyítási indítványokról a bíróság dönt.) A vádlott nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ő elítéli a maffiaháborút, sajnálja az áldozatokat, de ilyen helyzetekben neki “beindul a védekezőmechanizmusa”. Arra a kérdésre, miért éppen Amszterdamba menekült a szerb maffia elől, a vádlott úgy reagált, hogy ő “flörtölős, bulizós”, és erre az a város ideális helyszín, ő tulajdonképpen egy “kozmopolita” volt “inkognitóban”.

Arra a kérdésre, hogy a nyomozás során miért ismerte be a Magyarországon elkövetett gyilkosságot is, a vádlott úgy válaszolt, hogy az csak “kitaláció” volt, amivel a barátnőjét akarta megmenteni. Miután pedig ez sikerült, a barátnőjét kiengedték a letartóztatásból, D. Csaba úgy vélekedett: az ő “itteni missziója” befejeződött, és kérte a törvényszéket, hogy most már engedjék vissza Hollandiába.

Kedd délután félbeszakadt a büntetőper, mert a vádlott ügyvédje azt mondta, hogy védence rossz állapotban van. A tárgyalás januárban folytatódik a vádlott, illetve tanúk meghallgatásával.

The post Tagad a magyar bérgyilkos appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Amerikai elnökválasztás: egyelőre nincs jele külföldi beavatkozási kísérletnek

Biztonságpiac - Wed, 11/04/2020 - 05:35
Nincs jele az amerikai választási folyamatba történő külföldi beavatkozási kísérletnek – jelentette ki Chad Wolf ügyvivő belbiztonsági miniszter az interneten tartott sajtókonferenciáján kedden, a szavazás napján.

A tárcavezető hangsúlyozta: az Egyesült Államokból sehonnan nem érkezett jelzés arra vonatkozóan, hogy “külföldi szereplők kompromittálták vagy manipulálták volna a szavazást”, a voksolás rendben zajlik. Az amerikai kormányzat – és magán kiberbiztonsági cégek – korábban többször arra hívták fel a figyelmet, hogy orosz kínai és iráni szereplők megpróbáltak behatolni politikusok, pártok és helyi választási szervezetek és irodák számítógépes rendszereibe. Ezt kedden egyelőre nem tapasztalták – erősítette meg Wolf.

A politikus megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a déli Georgia állam egyik megyéjében kora reggel – nem sokkal a választási helyiségek megnyitása után – technikai problémák mutatkoztak, az elektronikus választási rendszer nem működött. A választási bizottság azonban azonnal kiküldött szavazócédulákat, így a helybéliek zavartalanul leadhatták voksaikat.

A sajtótájékoztatón a belbiztonsági minisztérium egyik munkatársa, Christopher Krebs elmondta: tudomása szerint egy-két helyről érkezett ugyan jelentés az elektronikus rendszer átmeneti zavarairól, de a rendszer az egész országban jól működik. Az amerikaiak az ország 46-ik elnökét választják meg kedden, de teljes egészében újraválasztják a 435 tagú szövetségi képviselőházat és a szenátus egyharmadát, továbbá több tagállamban a helyi törvényhozást, illetve 11 tagállamban és két tengerentúli területen kormányzót is választanak.

The post Amerikai elnökválasztás: egyelőre nincs jele külföldi beavatkozási kísérletnek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott a feleségét meggyilkoló férfi

Biztonságpiac - Wed, 11/04/2020 - 05:35
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék kedden azt a Hajdú-Bihar megyei férfit, aki 2018-ban késsel megölte a feleségét. Az ítélet nem jogerős.

A törvényszék a közleményében azt írta: a vádlottat különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérletében és kapcsolati erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek. A férfi leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

A közlemény szerint a férfi a bűncselekményt megelőzően csaknem négy évig folyamatosan hűtlenséggel vádolta feleségét, és egy idő után már bántalmazta is. emiatt büntetőeljárás is indult a férjjel szemben, a Berettyóújfalui Járásbíróság testi sértés kísérlete miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A férfi egy 2018. májusi féltékenységi vita során ismét bántalmazni akarta a feleségét, de ezt az otthon tartózkodó fia megakadályozta. Az asszony átszaladt a közelben lakó másik fiához, ahová nemsokára a vádlott is követte. Egy tőrkéssel hasba akarta szúrni a fiút, akinek azonban sikerült kicsavarnia a tőrt az apja kezéből. A gyilkosság napján, 2018. október 8-án a férj ismét vitatkozni kezdett a feleségével, majd az asztalról felkapott húsz centiméteres késsel többször megszúrta a nőt. A vádlott további 35 alkalommal szúrta meg a már földön fekvő áldozatot, aki a helyszínen meghalt.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi többszörösen büntetett előéletű, a bűncselekmény elkövetésekor felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt, továbbá azt is, hogy kapcsolati erőszakot is elkövetett. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy kevert személyiségzavarban szenved, amit igazságügyi szakértő állapított meg.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész három munkanap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője pedig téves jogi minősítés, illetve enyhítés miatt fellebbezett.

The post Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott a feleségét meggyilkoló férfi appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Emelték a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában

Biztonságpiac - Wed, 11/04/2020 - 04:35
Emelték a brit hatóságok a terrorkészültség szintjét az elmúlt napok franciaországi és ausztriai merényletei nyomán. Priti Patel brit belügyminiszter keddi közleményében hangsúlyozta ugyanakkor, hogy elővigyázatossági intézkedésről van szó, amelyet nem valamely konkrét fenyegetés miatt rendeltek el.

Patel közölte: az ötfokozatú skálán az eddig érvényben volt középső, “jelentős” szintről a második, “súlyos” fokozatúra módosították a nagy-britanniai terrorellenes készültséget. Az eddigi “jelentős” fokozat a hivatalos besorolás szerint azt jelentette, hogy a hatóságok “valószínűnek” tartottak egy nagy-britanniai terrortámadást.

A keddtől érvényes “súlyos” készültségi szint “nagyon valószínűként” határozza meg ugyanezt. A legmagasabb szint a “kritikus”, amelyet akkor léptetnek életbe, ha a hatóságok információi szerint nagyon nagy a veszélye egy azonnali vagy rövid időn belüli terrortámadás elkövetésének.

The post Emelték a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Német fejvadászok fogtak el egy fegyházra ítélt magyar embercsempészt

Biztonságpiac - Tue, 11/03/2020 - 16:35
Német fejvadászok fogtak el egy januárban fegyházra ítélt magyar embercsempészt október 29-én a baden-württembergi Waldbroonban – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

Az átadási eljárása megkezdődött, a férfi heteken belül megkezdheti büntetése letöltését Magyarországon – írták. A közlemény szerint a Németországban elfogott H. Jánost minősített embercsempészés miatt négy év fegyházra ítélte a Szegedi Városi Bíróság. A férfi ismeretlen helyre távozott, és mivel feltételezhető volt, hogy az országot is elhagyta, a magyar hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A magyar nyomozóknak a német társhatósággal közösen sikerült megállapítaniuk, hogy a körözött férfi Baden-Württemberg tartományban, Karlsruhe környékén tartózkodhat. A német fejvadászok a speciális bevetési egységgel együttműködve fogták el H. Jánost – tették hozzá.

The post Német fejvadászok fogtak el egy fegyházra ítélt magyar embercsempészt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Végre sűrűbben ellenőrzi a maszkviselés betartását a rendőrség

Biztonságpiac - Tue, 11/03/2020 - 12:10
A rendőrség tegnaptól nagyobb számban és sűrűbben ellenőrzi a maszkviselési szabályok betartását, valamint ezek megszegése esetén a szankciókat is szigorítja – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs.

Gál Kristóf az egyéni felelősség fontosságát hangsúlyozva azt mondta, aki nem tartja be védelmi szabályokat, az nemcsak saját vagy családja egészségét kockáztatja, hanem bárkiét, akivel találkozik.

“Az ellenőrzéseink fokozásával mi, rendőrök azoknak a szövetségesei akarunk lenni, akik felelősen betartják a szabályokat” – mondta a szóvivő, hozzátéve, a cél azoknak a kiszűrése, akik a szabályokra “fittyet hányva” veszélyeztetnek másokat.

Elmondta: továbbra is a fokozatosság és az arányosság elve határozza majd meg a rendőri intézkedéseket. Hangsúlyozta: “elértünk egy olyan ponthoz, ahonnan – ha az enyhébb szankciók nem érik el a hatásukat, így a jogkövető magatartást nem tudják kiváltani – szigorúbb fellépés várható a kollégáimtól”.

A mostani jogszabályváltozás egyfajta többletterhet ró a kereskedelmi üzletek, a vendéglátóhelyek és a szórakozóhelyek üzemeltetőire is – mondta. Hozzátette: tőlük azt kérik, hogy a vendégeikkel tartassák be a szabályokat. Hétfőtől kereskedelmi hatósági jogkörben eljárva a rendőrség az üzletekben is végezhet ilyen típusú ellenőrzéseket, egy szabálytalan üzletnél a rendőri intézkedést követő eljárás végén akár be is zárhatják az érintett üzletet – mutatott rá.

A hétvége adatait ismertetve Gál elmondta: 174 rendőri intézkedésre volt szükség a maszkviselés szabályainak megsértése miatt. Ebből 41 alkalommal azért, mert nem, vagy nem megfelelően viselte az utazó a maszkot, 133 esetben pedig azért, mert a kereskedelmi üzletben, vagy a kormányrendeletben meghatározott egyéb zárt helyen szegték meg a védelmi intézkedéseket.

A szabályszegők közül 97-et figyelmeztetésben részesítették, 37 emberre szabtak ki helyszíni bírságot, 40 embert pedig feljelentettek. A védelmi intézkedések szeptember 21-i bevezetése óta országosan 2363 rendőri intézkedésre volt szükség a szabályok be nem tartása miatt – tette hozzá. A Magyarország területén átutazókat is ellenőrizték a rendőrök a hétvégén, az átutazási szabályokat megsértők közül két embert figyelmeztetésben részesítettek, 115 helyszíni bírságot szabtak ki és egy átutazót feljelentettek.

Az elmúlt három napon 11 508 hatósági házi karantént rendeltek el, ebből 3068-at határátkelőknél. Jelenleg 29 750 emberrel szemben van érvényben ilyen korlátozó intézkedés. Közülük 1830-an vállalták, hogy a hatóságok elektronikusan, mobiltelefonos applikáció segítségével ellenőrizzék azt, hogy betartják-e a karanténszabályokat.

A rendőrség emellett 38 520 helyszíni ellenőrzést tartott a hétvégén a hatósági házi karanténban levőknél, két embert figyelmeztetésben részesítettek, négy embert helyszíni bírsággal sújtottak, 115 esetben pedig szabálysértési feljelentést tettek – mondta Gál.

The post Végre sűrűbben ellenőrzi a maszkviselés betartását a rendőrség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: elvégeztük a kijelölt 59 köznevelési intézmény fertőtlenítését

Biztonságpiac - Tue, 11/03/2020 - 08:35
A katonák elvégezték az előre kijelölt 59 köznevelési intézmény fertőtlenítését az őszi szünetben – mondta a honvédelmi miniszter.

Az előre kijelölt 59 intézményben 360 ezer négyzetméter fertőtlenítését végezték el a katonák, és ezzel megteremtették a feltételeit annak, hogy a gyerekek fertőtlenített iskolákban, biztonságos körülmények között folytathassák tanulmányaikat az őszi szünet befejeztével – mondta Benkő Tibor. A katonák azokban a köznevelési intézményekben végeztek fertőtlenítést október 22. és november 1. között, ahol a fertőzés a rendkívüli szünet és a tantermen kívüli, digitális munkarend ellenére sem tűnt el.

Benkő hangsúlyozta, Magyarország mindent megtesz a magyar emberek biztonsága érdekében. A koronavírus-járvány első hullámában 105 létfontosságú magyar vállalat, üzem működését segítették, 51 kórházban katonák látták el a kórházparancsnoki feladatokat, folytatták a déli határ biztosítási munkáit. Részt vettek továbbá a nyugati, északi és északkeleti határok lezárásában, a humanitárius korridorok ellenőrzésében, 17 nagyvárosban járőröztek a katonák és 1043 intézményt fertőtlenítettek.

Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka arról beszélt, a honvédség a koronavírus-járvány második hullámában is hasonló feladatokat lát el, mint az elsőben: az autópályákon, pihenőhelyeken ellenőrzik a tranzitforgalmat, a szlovák, az osztrák és a szlovén határszakaszon 650 kilométer hosszan, 207 emberrel és 39 gépjárművel támogatják a határrendészeti feladatokat. A déli határ védelméről naponta átlagosan 1050 katona és 180 technikai eszköz gondoskodik.

Hozzátette: október végén a köznevelési intézmények fertőtlenítési feladatiban is részt vettek, 27 településen végezték el a köznevelési intézmények fertőtlenítését, az óvodák, általános- és középiskolák, felsőoktatási intézmények fertőtlenítéséhez 10 382 liter fertőtlenítőszert használtak fel. A munkában hét katonai szervezet 109 katonája és harminc gépjárműve vett részt.

Mint mondta, a Magyar Honvédséghez az előre kijelölt 59 köznevelési intézményen túl további 34 intézmény – iskola, szociális intézmény, kórház – fertőtlenítésére érkezett igény, ezekből 15-öt elvégeztek november 1-jéig; 2471 liter fertőtlenítő folyadékkal 30 532 négyzetmétert fertőtlenítettek. A Magyar Honvédség kijelölt állománya így november 1-jéig 74 intézményben 12 853 liter fertőtlenítő folyadékkal, 383 332 négyzetméter fertőtlenített – mondta.

Kérdésre válaszolva Korom elmondta, ugyanazt a háromféle fertőtlenítőt használták, mint az első hullámban, egy klóralapú, kettő pedig alkoholalapú. Ezek egyszeri fertőtlenítést tesznek lehetővé, nem képeznek védőréteget a felületen. A vezérezredes hangsúlyozta: ahogy eddig, úgy ezután is azon lesznek, hogy minden segítséget megadjanak a magyar embereknek.

Benkő a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hétfői jelentés szerint 455 katona, honvédségi alkalmazott, munkavállaló koronavírus-fertőzött, de senki nincs lélegeztetőgépen. Mint mondta, korábban is voltak már fertőzöttek, ők meggyógyultak. Hozzátette: külföldi szolgálatban lévők is megfertőződtek már a vírussal, 12 katonát hoztak már haza emiatt. Elmondta azt is, hogy a fertőtlenítésben, betegellátásban résztvevők között is fordultak elő fertőzöttek.

A miniszter megköszönte mindenkinek a munkát, aki részt vesz a járvány elleni védekezésben, részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak. A miniszter felhívta az emberek figyelmét, tartsák be a járványügyi előírásokat, a rendszeres kézmosást, a folyamatos fertőtlenítést, a távolságtartást. Rendkívül fontos az állampolgári hozzáállás és fegyelem – szögezte le Benkő.

The post Benkő: elvégeztük a kijelölt 59 köznevelési intézmény fertőtlenítését appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Számszeríjjal végeztek az orosz “kolbászkirállyal”

Biztonságpiac - Tue, 11/03/2020 - 07:35
Álarcos betörők számszeríjjal végeztek Vlagyimir Marugovval, az orosz “kolbászkirályként” emlegetett, ismert hús- és építőipari vállalkozóval Moszkvához közeli hétvégi házában – közölték hétfőn orosz hírügynökségek. A bűncselekmény egyik gyanúsítottját elfogták.

Marugov ingatlanába több ismeretlen hatolt be, és a feleségével együtt megkötözte az Isztrai járás területén található Anoszino községben. A támadók pénzt követeltek. A nőnek sikerült elmenekülnie és a szomszéd házból kihívnia a rendőröket, akik kiérkezésükkor azonban a férfit már holtan találták.

Az Interfax hírügynökség szerint az elkövetők által használt gépkocsit a hatóságok megtalálták, abban pedig maszkokat, kesztyűket, valamint a számszeríjat, a hozzá való nyilakkal. Az ügyben gyilkosság címén az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) eljárást indított. A Rosszija 24 hírügynökség úgy értesült, hogy a nyomozók elsődleges feltételezése szerint a betörők rablás szándékával hatoltak be a házba a szaunán keresztül.

Marugov több sikeresnek mondott hús- és építőipari cég tulajdonosa volt.

Az SZK este közölte, hogy sikerült elfogni a bűncselekmény egyik elkövetőjét, a bűntársát pedig körözik. Az Interfax úgy értesült, hogy az őrizetbe vett gyanúsított Marugov volt feleségének 49 éves kazah élettársa.

The post Számszeríjjal végeztek az orosz “kolbászkirállyal” appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nizzai merénylet: három gyanúsítottat elengedtek, hárman továbbra is őrizetben

Biztonságpiac - Tue, 11/03/2020 - 06:35
Három gyanúsítottat szabadon engedtek azon hat őrizetbe vett ember közül, akiket azzal gyanúsítottak, hogy közük lehet a nizzai Notre-Dame-bazilikában három napja késsel elkövetett, három halálos áldozatot követelő merénylethez – közölték rendőrségi források.

A nyomozás középpontjában egy 29 éves tunéziai állampolgár áll, akit a dél-franciaországi Grasse-ban szombaton vettek őrizetbe. Őt azzal gyanúsítják, hogy többször is találkozott a tunéziai elkövetővel a Tunéziából Olaszországon át Franciaországba tartó migrációs útvonalán. Mindkét emberről azt feltételezik, hogy nemrégen érkeztek Franciaországba. Nyomozati források szerint feltételezhető, hogy együtt tették meg az utat.

Rajta kívül vasárnap este őrizetben volt még az a 25 és 63 éves férfi, akiket szombat délután állítottak elő a tunéziai lakásán. Még a merénylet napján, csütörtökön őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki térfigyelő kamerák felvételei szerint előző este az elkövetővel beszélt. Pénteken két másik embert, egy 33 éves és egy 35 éves férfit is őrizetbe vettek, akik szintén közvetlen kapcsolatba kerültek a merénylővel. Vasárnap mindhármukat szabadon engedték.

Rendőrségi források szerint a három férfi véletlenül találkozott az elkövetővel, egyikük sem radikális és nincs közük a merénylethez.

Az elkövetőt, a 21 éves tunéziai Brahím Iszávit még mindig nem tudták kihallgatni: válságos állapotban kórházban ápolják, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította. A férfi csütörtökön – az évnek azon a napján, amelyen a muszlim hagyomány szerint Mohamed próféta született – reggel a nizzai katolikus templomban Allah akbar felkiáltással két embernek, a 60 éves Nadine Devillers-nek és az 55 éves sekrestyésnek, Vincent Loques-nak elvágta a torkát, a 44 éves brazil állampolgárságú Simone Barreto Silvát pedig késsel halálosan megsebesítette.

Rendőrségi források szerint a tunéziai elkövető kedden érkezett Nizzába, és a térfigyelő kamerák felvételei alapján megállapítható, hogy szerdán feltérképezte a támadás helyszínét. A nyomozók szerint egyelőre korai lenne megmondani, hogy voltak-e segítői, illetve, hogy milyen motivációkkal érkezett Franciaországba. A támadónál talált két mobiltelefon kielemzése és a tunéziai szolgálatok nyomozása meghatározó lesz az ügyben.

Iszávi – akinek a hazájában köztörvényes bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel – szeptember közepén indult el Tunéziából, Olaszországon keresztül érkezett Franciaországba és illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.

The post Nizzai merénylet: három gyanúsítottat elengedtek, hárman továbbra is őrizetben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

MAGDAY 2020 / ALLIED SKY

Air Base Blog - Tue, 11/03/2020 - 06:00

Idén a második, összességében a negyedik MAGDAY gyakorlaton vett részt a magyar Gripen közösség augusztus végén. A kecskeméti vadászpilóták a házigazda Luftwaffe mellett, az izraeli légierő pilótáival is együtt gyakoroltak.

Három-négy évvel ezelőtt a németek elkezdték kidolgozni egy olyan többnemzeti harccsoport létrehozását, amely közös erővel képes reagálni a jövőbeni kihívásokra. A 2026-ig kitűzött és a légierőt érintő célok között szerepel az, hogy a német és szövetséges légierőkből álló többnemzeti légi harccsoport (MAG – Multinational Air Group) a harci és támogató feladatok összességét tekintve képes legyen napi háromszázötven felszállás végrehajtására. A kitűzött célok hetvenöt százalékát vállalva, a maradék huszonöt százalékhoz más légierőket vonnak be a Luftwaffe mellé - például a Magyar Honvédség Gripenjeit. A szándék az, hogy a kezdeti bevethetőségi képességet (IOC) 2023-ra, a véglegest (FOC) 2026-ra kell elérni. Ennek érdekében a tervezők évről évre lebontják, hogy a 2026-ig hátralévő időszakban mit kell elérni az adott évben. Évente négy kurzust, úgynevezett MAG-napokat (MAGDAY) szerveznek úgy, hogy egyszerre akár több külföldi részvevő is szerepelhessen.

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kijelölt állománya először 2018-ban vett részt a gyakorlaton, másodízben pedig tavaly februárban. 2019-ben a balti légtérrendészeti misszió (BAP) volt a fókuszban ezért nem repültek ki többször a magyarok, idén viszont két MAGDAY-t is beterveztek. A februári gyakorlat rendben lezajlott, a németeken kívül a cáslavi 211. Tigris század Gripenjeivel a csehek is jelen voltak. Velük 2-1 elleni, a német Tornadókkal 1-1 elleni légiharcot gyakoroltak a magyarok, és a kötelékben végrehajtott COMAO (Composite Air Operations) valamint a látóhatáron túli légiharc (BVR) feladatokból éjszakára is jutott.  

A röviddel ezután elharapózó koronavírus-járvány kétségessé tette, hogy sor kerül-e az idei második menetre. Amikor biztossá vált, hogy nem lesz akadálya a magyar kontingens kitelepülésének az augusztus 24-28. között tartandó gyakorlatra, intenzív felkészülés kezdődött Kecskeméten. A MAGDAY-re kijelölt pilóták a készültségi géppárt és a kiképzési repülésen résztvevő gépeket és hajózókat bevonva elsősorban látóhatáron túli légiharc mozzanatokat gyakoroltak. Az már korábban ismert volt, hogy a csehek ezt az egyébként általuk is betervezett gyakorlatot lemondták, ugyanakkor az izraeliek, akik korábban megfigyelőként már jártak a MAGDAY-en, részt vesznek rajta. Az izraeli légierő 105. századának kétüléses F-16D Barak gépei két korai előrejelző géppel és egy tankerrel támogatva már az előző hetet is Németországban töltötték, a Luftwaffe és a Heyl Ha’Avir történetének első közös gyakorlatán.

A magyar kontingens áttelepülését a földi lépcső kezdte. A Gripenek üzemeltetéséhez szükséges konténerek napokkal a MAGDAY kezdete előtt, közúton települtek Németországba. Őket augusztus 24-én, hétfőn korán reggel az az Airbus A319-es követte, amely a repülőműszakiak mellett más szakágak embereit és az egyik pilótát szállította a gyakorlatra. A négy kiképzett vadászpilóta mellett egy kiképzés alatt álló fiatal hajózó is kiutazott Németországba, és a háttérben segítette a többiek felkészülését. A négy együléses JAS 39C ezután települt a dán határ közelében lévő és a korábbi MAGDAY-ről már ismerős Schleswig-Jagelbe, az 51. Immelmann harcászati repülőezred bázisára. Akik a szállítógép fedélzetén utaztak, a közeli Hohn légibázison léptek német földre és a házigazdák által biztosított transzferrel jutottak át Jagelbe. Hohn egy szállítórepülő bázis, ahol minden van, ami az Airbus kiszolgálásához kell, míg Jagel csak az ott üzemeltetett Tornadókhoz rendelkezik kiszolgáló eszközökkel. A németek részéről már kevesebb kérdés merült fel, mint az előző években, tudták mire van szüksége a magyaroknak, akik immár megszokott helyszínre települtek.

A MAGDAY leginkább a vadász és csapásmérő gépeket, összesen mintegy 25-30 repülőeszközt magába foglaló nagy COMAO feladatokról szól, amelyeket kedden és csütörtökön hajtanak végre a résztvevők - ez a két nap a gyakorlat lényege. A keddi repülést megelőzi egy hétfői egész napos tervezés, majd a kedd estébe nyúló kiértékelés követi. Szerdán ismét tervezés, csütörtökön délelőtt repülés, este kiértékelés. Minden erről szól, e köré szerveződött, minden más feladat és repülés egy kiegészítő lehetőség. A kecskemétiek a hétfői kiérkezést követően kapcsolódtak be a tervezésbe. Ezt a keddi napon egy nagy COMAO feladat követte, majd a délután folyamán a magyarokra még légiharc feladat is várt: két Gripen és két Tornado szállt fel és vívott külön-külön 1-1 elleni légiharcot. Szerdán újabb felkészülés következett illetve délután egy kisebb, mini-COMAO amelyen a saját (kék) és ellenséges (vörös) oldalon egyaránt repült egy-egy Gripen. Csütörtökön ismét egy nagy COMAO feladat várt a résztvevőkre. Ebben mind a négy magyar Gripen részt vett és az egyik pilóta délután is repült még egy légiharc feladatot egy német Eurofighter ellen.

- Minden felkészülés videokonferencián zajlik. Ez egy életszerű dolog, mert egy valós konfliktushelyzetben nem biztos, hogy egy bázison lenne mindenki, és akkor is távkommunikációval menne egy bevetés tervezése - mondta az augusztusi MAGDAY magyar kontingensének parancsnoka. – A megadott időpontban mindenki bejelentkezik a videokonferenciába, és ott mennek az eligazítások. Minden bázis végigmegy minden részleten. Az egésznek van egy parancsnoka, egy mission commander, aki az egészet viszi és vannak a különböző szakterületek képviselői. Amikor az övék a szó, lehet kérdezni, aztán mindenki bedolgozik egy nagy prezentációba. Végül összeáll, hogy mikor mi történik, és ezen annyiszor megyünk végig, amennyiszer kell, és amíg nem világos az összes részlet. Szigorú időbeli korlátozások is vannak, ameddig el kell készülni mindennel. Amikor már minden egyértelmű, van még egy eligazítás. Másnap, a repülés előtt még van egy-egy eligazítás az időjárással és a légiforgalmi irányítással kapcsolatban, azután még egyszer átbeszéljük a dolgokat, majd utána mindenki kimegy a géphez és lerepüljük a feladatot. Most is ugyanazt a könnyen elérhető tenger feletti légteret használtuk, mint korábban és az időjárással is szerencsénk volt. Augusztusban annyival könnyebb dolgunk volt, mint télen vagy tavasszal, hogy a tizennyolc fokos vízhőmérsékletnél nem kellett a gumiruha, de természetesen vittük magunkkal a vízi túléléshez szükséges speciális eszközöket.

A feladatokban német részről Eurofighterek és Tornadók vettek részt, sőt a németek a légvédelmi rakétásokat is bevonták a gyakorlatba. Civil kontraktorok részéről ellenséges szerepben A-4 Skyhawkok és zavarógépek is repültek.

- A Tornadók kétgépes kötelékben dolgoznak és érezhetően a túlélés és az idő kitolása a céljuk, amíg a Eurofighter odaér és segít rajtuk. Ketten vannak a kabinban, egyikük mindig szemmel tartja a támadókat és egy ideig meg tudják védeni magukat. Van, aki nagyon jó ebben, és van, aki tanulja. Ha minden úgy jön össze, ahogy mi szeretnénk, akkor persze nem sok az esélyük, de ez a Tornado sajátosságaiból adódik. Nem arra van kitalálva, hogy lefordulja a Gripent és nem is tudja lefordulni, de néha azért kihívás tud lenni – fogalmazott a kontingensparancsnok.

Tornado ellen csak 1-1 elleni légi harc feladatot repültek a magyarok, egyébként azonos oldalon harcoltak, akárcsak az izraeli F-16-osokkal. Ők lent a földi célokat támadták, a magyar vadászok pedig a kötelék előtt vagy kísérőként repülve védték a bombázókat. (Itt nem közvetlen kíséretről van szó, a Gripenek nem a kötelékbe ágyazva repültek, hanem magasabban dolgoztak. A második, csütörtöki COMAO-ban például négy Gripen repült a kötelék előtt, húsz percig fenntartva a helyzetet.)

Az ellenfelek az A-4-esek, a Eurofighterek és a zavarógépek voltak. A Skyhawkok az ideiglenes repülőtérről felszálló és váratlanul felbukkanó MiG-29-eseket szimulálták. Érdekes szereplői voltak a játszmának, felbukkanásuk olykor komoly fenyegetést jelentett a kötelék számára. Biztonsági és kiképzési okokból limitálva volt, hogy merről érkezhetnek, meddig mehetnek el, melyik az ő légterük. Ezzel meg volt kötve egy Skyhawk pilóta keze és nem érvényesült az, amire teljes egészében képesek, de a tréning céljainak megvalósításához elég volt. Ugyanez mondható el a COMAO feladatok során az ellenséget játszó Eurofighterekről is: magasan jöttek, de meg volt kötve a kezük a fegyverzet tekintetében is. - A COMAO-nál vagy a BVR-nál a fegyver számít, az, hogy mi lóg a szárny alatt. Minél jobb a fegyver annál messzebbről oldhatjuk meg a problémákat – mondta a kontingensparancsnok. - A típus ellen megvan a jól bevált taktika, amit igyekszünk alkalmazni, de az erős, két hajtóműves Eurofighter komoly ellenfél.

A harc során a saját erők, azaz a kékek jelzik a lövést, a vadászirányító átadja az információt az ellenséget játszó pilótának, a vörösnek, és ha a lövés jó, akkor az ellenség „halott”. Visszafordul, egy külön légtérbe repül, és onnan tér vissza a harcba, mintha egy újabb gép szállt volna fel. Ha a vörös gép rakétája ér célba, a kék szereplő ilyen információt nem kap. A kiértékelésnél feketére színezik és attól kezdve már nem szereplője a harcnak.

Miután mindenki leszállt, az összes résztvevő repülési adatait felviszik egy kiértékelő felületre, azaz egy szoftver valamennyi repülőgép összes repülési adatát, útvonalát egy térképre helyezi, szinkronizálja, és már mehet is a visszajátszás. Végigmennek az egész harcon, a résztvevők végignéznek mindent: ki mikor indult, merre ment, mikor kire támadt, mikor lőtt, mikor ért oda a rakéta és érvényes volt-e a lövés vagy sem. Az eligazításokhoz és a videokonferenciákhoz hasonlóan mindez az avatatlan szemektől távol, egy elszigetelt helyiségben zajlik.

A tervezés, a feladat végrehajtás és a kiértékelés kulcsembere a White Cell. Az elnevezésnek magyar megfelelője nincs igazán, ő az adott feladat egyfajta menedzsere. Ő felel azért, hogy mikor lesz aktív fenyegetés a földi légvédelem részéről vagy, hogy mikor mennyi vörös gép menjen. Ő az, aki tisztában van az adott feladat kiképzési céljával, és ennek megfelelően, ha kell, akár menet közben is bele tud nyúlni a dolgokba, például egy újabb vörös gép bevonásával. Ilyen menet közbeni módosításra azért ritkán kerül sor, a tervezés során már megvan, hogy mire lesz szükség a végrehajtáskor. Ő dönti el, hogy milyen eredménnyel bombáztak a kékek és ő lesz az, aki levonja a következetéseket és eldönti, hogy mi volt jó, és mi nem, volt-e olyan, aminek nem kellett volna megtörténnie, vagy volt-e a repülésbiztonságot érintő probléma.

A német félnek alapos céljai vannak, hogy minek kell megfelelni. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden feladatot meg kell nyerni a nagy COMAO során, de a végén el kell jutni egy olyan helyzetbe, hogy mindenkinél működjön az adatkapcsolat (Link 16), meglegyenek a szükséges frissítések, hogy ne legyen probléma az irányítás a különböző repülőgépek között. Mindig van egy cél, és a végén elemzés, hogy mi az, ami zöld, azaz megvalósult, mi az, ami sárga, amin dolgozni kell még, és mi az, ami piros, vagyis abszolút nem ment. Most is voltak ilyen tanulságok, leckék. Az utólagos kiértékelésen azokat a pontokat emelik ki, amelyeken javítani szeretnének a következő MAGDAY-en. Arra kell koncentrálni, ami nem sikerült olyan jól. Ez lehet akár az erők elosztása, hogy mikor, hol, hány repülőgép vegyen részt az adott mozzanatban. Ezen van még mit javítani és megtalálni a leghatékonyabb formát.

A kitelepült gépekkel nem volt gond. Erre létezik ugyan egy vicces gondolat, miszerint a Gripenek „annál jobban viselkednek, minél közelebb vannak Svédországhoz”, a valóságban ez inkább a műszakiaknak köszönhető, akik szintén hozzátették a maguk részét az eredményes szerepléshez. A gyakorlat utolsó, pénteki napja már csak a hazatelepülésről szól. A Kecskemétre tartó Gripenekre Csehország felett a cáslavi pilóták végeztek gyakorló elfogást – miután befejezték a légterükön átrepülő amerikai B-52-es bombázó kíséretét. 2021-ben folytatás következik, ismét két MAGDAY részvételt terveznek a kecskemétiek.

*

Miközben a Gripenek hazafelé tartottak Németországból, Kecskeméten maradt kollégáiknak is akadt egy érdekes feladata, hiszen augusztus 28-án, pénteken egy nem mindennapi látogató repült át hazánk légterén. Az amerikai légierő B-52H bombázója Szlovákia felől érkezett és Gripenjeink kíséretében Románia felé tartott. A mozzanat a NATO tagországokat érintő, Allied Sky (Szövetséges Égbolt) elnevezésű demonstrációs repülés része volt.

Augusztus 22-én, a U.S. Air Force dél-dakotai Minot légierő bázisáról az 5. bombázó ezred hat B-52H gépe indult útnak, hogy a sarkkör felett átrepülve az Egyesült Királyságba, az amerikai bombázók által rendszeresen használt fairfordi légibázisra települjön. A földi személyzet két nappal később egy civil kontraktor Boeing 777-esén követte a bombázókat. A művelet a világ bármely pontján bevethető bombázó harci kötelék (Bomber Task Force) újabb európai rotációja volt.

Az amerikai bombázó erők európai jelenléte 2018 óta rendszeres. A Bomber Task Force egymást követő váltásaiban az USAF mindhárom stratégiai bombázótípusa, a B-1-es, a B-2-es és a B-52-es, egyaránt települt már Európába, ismerkedett a kontinenssel, mint környezettel és hajtott végre különböző kiképzési repüléseket, közös gyakorlatokat a szövetséges légi, szárazföldi és tengerészeti erőkkel. 

Augusztus 28-án korán reggel négy B-52-es szállt fel Fairfordból, hogy a NATO tagországok légterén átrepülve demonstrációs repülést hajtson végre. Az egyik bombázó a balti államok, a másik az északi szövetségesek, a harmadik Spanyolország és Portugália felé vette az irányt. A negyedik gép, a NATO 01 hívójelű, közel hatvan éves B-52H egy hosszabb útvonalat repült be. Az Egyesült Királyságból Hollandia felé vette az irányt, majd a német, cseh és a szlovák légtér következett. Az interneten nyilvánosan elérhető repülőgép-követő oldalak egyikének tanúsága szerint a NATO 01-es Magyarország fölé Tatától északra lépett be, majd 27 000 lábon (9000 méteren) repült át hazánk felett. A nyolc hajtóműves bombázónak a Sidewinder és AMRAAM légiharc rakétákkal függesztett kecskeméti Gripenek adtak kíséretet, volt tehát mit fotózniuk az amerikai hajózóknak is a B-52-es fedélzetéről.

A nyilvánosan elérhető útvonal Románia után bizonytalan képet mutat, de az bizonyos, hogy a B-52-es a Fekete-tenger felett, nemzetközi légtérben időzött, miközben az orosz légvédelem rádiótechnikai eszközei dolgoztak rá és orosz Szu-27-esek fogták el. (Nyilván nem véletlenül tartózkodott ugyanekkor a közelben az USAF és a Royal Air Force egy-egy RC-135 Rivet Joint és az utóbbi egyik Sentinel R.1 elektronikai hírszerző gépe.) A NATO 01 ezt követően átrepült a bolgár, török és görög légtéren - a törökben tankolt is - majd Fairford felé vette az irányt. Az útvonal érintette a horvát, az olasz és a francia légteret. A legtöbb ország felett kíséretet is kapott: a magyarokhoz hasonlóan Gripennel kísérték a csehek, F-16-ossal a görögök és a románok, Eurofighterrel és F-35-össel az olaszok. Az F-16-os mellett a románok MiG-21-est is emeltek a bombázó kíséretére és ugyancsak 21-essel kísérték a horvátok is, létrehozva ezzel a nagy találkozást a két hidegháborús ikon között. A bombázó a Csatornát átrepülve a késő délutáni órákban érkezett vissza Fairfordba. Ugyanezen a napon két másik B-52-es, a Minotról felszállva az Egyesült Államok és Kanada légterében repült.

* * *

MAGDAY fotó: Dr. Toperczer István. B-52-es fotó: MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis / Makkos őrnagy. A cikkek nyomtatott változata az Aeromagazin 2020. októberi számában jelent meg.


Categories: Biztonságpolitika

Szépkor: fegyházbüntetés a férjét meggyilkoló nőnek

Biztonságpiac - Tue, 11/03/2020 - 05:35
A Debreceni Törvényszék hétfői tárgyalásán 12 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte azt a nőt, aki különös kegyetlenséggel megölte balmazújvárosi otthonukban idős, korlátozottan cselekvőképes férjét – áll a Debreceni Törvényszék közleményében.

Az ítéletben elhangzott, a 64 éves nő az utóbbi időben rendszeresen alkoholizált, 70 éves férjével pedig naponta vitába keveredett. 2018. október 7-én alkalmi munkából tért haza ittasan a nő, amikor meglátta, hogy férje is ivott. Kérdőre vonta férjét, majd vitatkozni, dulakodni kezdtek az előszobában. A férfi elesett, az asszony felkapott egy piszkavasat, amivel ütötte és megszurkálta a férjét. A vádlott más szúró eszközzel is sérüléseket okozott. A nő, miután látta, hogy férje mozdulatlanul fekszik a padlón, a piszkavassal megpróbálta behúzni a szobába, ám a magatehetetlen férfit nem tudta megmozdítani, így az egész éjjel ott feküdt, és kihűlés miatt meghalt.

A nő másnak reggel a szomszédoktól kért segítséget, akik a központi segélyhívót értesítették. Virágh Pál bírói ítéletében kiemelte a közeli hozzátartozó sérelmére különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekményt, aminek következtében 46 szúrt sérülés keletkezett. A döntés nem jogerős, az ügyész és a vádlott tudomásul vette azt, míg a vádlott védője három nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére.

The post Szépkor: fegyházbüntetés a férjét meggyilkoló nőnek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

AM: új államtitkár felügyeli az élelmiszerlánc-biztonságot

Biztonságpiac - Tue, 11/03/2020 - 04:35
Áder János köztársasági elnök 2020. november 1-től Erdős Norbertet nevezte ki élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárrá – közölte az Agrárminisztérium.

“Élelmiszerlánc felügyeletért felelős államtitkárként kollégáimmal továbbra is azon dolgozunk majd, hogy a magyar családok asztalára jó minőségű, biztonságos hazai termékek kerüljenek” – idézte a közlemény az új államtitkárt. Szeptemberben jelentették be, hogy október elsejétől az Agrárminisztérium szervezetében, közvetlen miniszteri irányítás alá kerül az országos főállatorvos, és így a teljes élelmiszerlánc-felügyelet szakterülete, amelyért korábban Zsigó Róbert felelt, aki a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára lett.

Zsigó jó gazdája volt e területnek. A koronavírus-járvány alatt a hazai élelmiszer-ellátás jól vizsgázott. Ugyanakkor a veszélyhelyzet arra is egyértelműen rávilágított, hogy az élelmiszerlánc-biztonság stratégiai jelentőségű terület, nemzetbiztonsági kérdés – húzta alá akkor Nagy István.

Az új államtitkár kinevezéséről beszámoló közlemény szerint az AM célja, hogy továbbra is fenntartsák, illetve emeljék ennek a mindenkit érintő és a nemzetgazdaság szempontjából is meghatározó terület rangját.

Erdős a közlemény szerint kifejtette: a közelmúlt és napjaink pandémiás helyzete még inkább felértékelte az élelmiszerellátás függetlenségének fontosságát, ráirányítva a figyelmet az élelmiszerlánc-biztonság jelentőségére is. Magyarország élelmiszeripara e körülmények között is jól vizsgázott, az élelmiszerbiztonsági rendszer pedig az egyik legjobb, legstabilabb Európában.

Kiemelte azt is: szeretnék felhívni az emberek figyelmét arra, hogy az élelmiszerlánc biztonságát, egészségünket csak együtt lehet megvédeni. Ehhez nemcsak a felelős vállalkozói magatartás hanem a tudatos vásárlás is elengedhetetlen – jelentette ki Erdős Norbert.

Erdős 1972-ben született Orosházán, 1998 és 2010 között önkormányzati képviselő, négy éven át alpolgármester, 2002 és 2014 között országgyűlési képviselő volt. 2011 és 2014 között a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, majd 2014-től 2019-ig európai parlamenti képviselő, ahol a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési szakbizottság, illetve a Halászati szakbizottság tagja is volt.

The post AM: új államtitkár felügyeli az élelmiszerlánc-biztonságot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Keeping It Realpolitik: új világpolitikai rovatom az Azonnalin

Atlantista Blog (Fehér Zoltán) - Mon, 11/02/2020 - 18:34

 

 

Kedves Atlantisták!

Örömmel jelentem, hogy elfogadtam az Azonnali.hu szerkesztőségének megtisztelő felkérését, hogy önálló rovattal jelentkezzek külpolitikai témákban. A rovat címe: "Keeping It Realpolitik: Világpolitika Bostonból", és az első cikk az imént jelent meg "A korona visszavág" címmel az amerikai elnökválasztási kampány legutóbbi fordulatairól. Bízom benne, hogy minél többen fogjátok követni a rovat írásait.

Íme a rovat nyitó cikke:
A korona visszavág: újabb fordulatok az amerikai elnökválasztás hajrájában

És egy kis ízelítő:

"Az amerikai elnökválasztás éve mindig a kampány jegyében telik, ez így alakult 2020 első kilenc hónapjában is. Az elnökválasztási kampány általában hoz meglepetéseket is, idén azonban minden évszak váratlan eseményeket produkált.

A tél végén, a tavasz elején az Egyesült Államokat is elérte a koronavírus-járvány, március közepe óta ez uralja elsősorban a politikai napirendet és magát az elnökválasztási kampányt is. Júniusban a fekete bőrű George Floyd rendőri erőszak okozta halála nyomán utcai tiltakozássorozat indult a Black Lives Matter szervezet és jelszó égisze alatt, amely hónapokig szűnni nem akaró tömegtüntetéseket, helyenként erőszakos zavargásokat, szobordöntögetéseket és fosztogatást is hozott, de még fontosabb, hogy az egész amerikai társadalmat, benne az üzleti világot, a médiát és az egyetemeket is közvetlenül érintő antirasszista politikai mozgalmat indított útjára, amelynek hangnemét és követeléseit is többnyire a radikális baloldal kérlelhetetlensége és intoleranciája határozza meg, befolyása mégis jelentős a társadalom fősodrára is."

 


Categories: Biztonságpolitika

Ötmilliós nyomravezetői díj egy maglódi férfi gyilkosának kézrekerítéséért

Biztonságpiac - Mon, 11/02/2020 - 16:35
Ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Pest megyei rendőrfőkapitány egy maglódi férfi gyilkosának kézrekerítéséért – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint gyömrői műhelyéből az akkor 50 éves tulajdonos 2019. május 10-én délután Répa nevű magyar vizslájával, fekete, Hummer H1 típusú gépkocsijával ismeretlen helyre távozott. A jármű ismeretlen körülmények között 2019. május 12-ére virradó éjjel visszakerült a férfi maglódi házának udvarára, a kutyáját pedig Szlovákiában találták meg.

A férfi csaknem 17 hónapja elérhetetlen, életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A férfiről és autójáról képet is közzétettek a rendőrség honlapján. A férfi gyanús eltűnése óta emberölés gyanúja miatt nyomoznak a Pest megyei életvédelmi rendőrök, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A nyomravezetői díj annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ember kilétével kapcsolatban olyan konkrét adattal vagy információval szolgál, amely a nyomozást eredményre vezeti és az elkövetők azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

A rendőrség azt kéri, hogy aki az elkövetővel, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, az hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán vagy a 112 központi segélyhívó számon.

The post Ötmilliós nyomravezetői díj egy maglódi férfi gyilkosának kézrekerítéséért appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Macron: sokkolhatnak a Mohamed-karikatúrák, de ez sem igazolja az erőszakot

Biztonságpiac - Mon, 11/02/2020 - 12:10
A francia elnök megérti, hogy a muzulmánokat sokkolják a Mohamed-karikatúrák, de szerinte ez nem igazolhatja az erőszakot. Emmanuel Macron az Al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak adott interjújában beszélt erről.

“Értem, hogy sokkolóak lehetnek a karikatúrák, de nem tudom elfogadni, hogy igazolják az erőszakot. A mi hivatásunk, hogy megvédjük a szabadságunkat és a jogainkat” – fogalmazott Macron a csaknem egyórás interjúban. Hozzátette: “Az én feladatom egyrészt megnyugtatni a kedélyeket, másrészt megvédeni a szólásszabadságot Franciaországban”.

Macron jelezte, hogy “sajnálja az időnként politikai és vallási vezetők által okozott sok félreértést,”, amelyek szerinte a közel-keleti franciaellenes megmozdulások hátterében állnak. Francia kormányzati források szerint az Al-Dzsazírának adott hosszú interjúban az elnök nyugodtan és békésen mutatta be a világlátását. Az volt a célja, hogy bebizonyítsa: “az iszlám szeparatizmusról mondott szavait kiforgatták, a karikatúrákról szóló gondolatait pedig karikaturisztikusan eltorzították”.

Először szólalt meg a kérdésben Macron, amióta franciaellenes felhívások jelentek meg a muzulmán világban, és számos helyen radikálisok tüntetéseken szólítottak fel a francia termékek bojkottjára azért, mert két héttel ezelőtt kiállt a szólásszabadság és a Mohamed-karikatúrák közlésének joga mellett, valamint jelezte, hogy megvédi országa értékeit és a vallás szabadságát a radikális iszlamista törekvésekkel szemben. A francia elnök ezt annak a történelemtanárnak a búcsúztatásán mondta, akit azért ölt meg egy csecsen iszlamista, mert megmutatta a karikatúrákat a szólásszabadságról tartott óráján.

Macron inkább tisztázni szeretné a hazugságokat, hogy ne terjedjenek tovább, és elmagyarázza a francia köztársasági modell alapjait – jelezték előzetesen francia kormányzati források. Az interjúban az elnök azt is kiemelte, hogy a karikatúrákat nem a francia kormány, hanem szabad és független lapok tették közzé. Emlékeztetett arra, hogy karikatúrákat szoktak közölni politikusokról is, mindenekelőtt őróla, ami szerinte “teljesen természetes” Franciaországban.

“Ez nem jelenti azt, hogy én személyesen támogatok mindent, ami elhangzik vagy amit rajzolnak” – mondta Macron.

“Számos országban, ahol (a francia termékek) bojkottjára szólítanak fel, nincs szabad sajtó, ez azt jelenti, hogy nincs lehetőség karikatúrákra, nem csak Istenről vagy Mózesről, hanem az adott országok vezetőiről sem” – hívta fel a figyelmet. Kifejtette továbbá, hogy a szekularizáció bonyolult fogalma számos félreértésre ad alkalmat. Elmondta, hogy annak lényege: “Franciaországban azt szeretnék, hogy vallásától függetlenül mindenki állampolgár legyen”.

“Ellentétben azzal, amit az elmúlt napokban hallottam, hazánknak nincsen baja egyetlen vallással sem, az iszlámmal sem” – hangsúlyozta.

Pénteken több tízezren tüntettek ismét Bangladesben és Pakisztánban azt követően, hogy az előző napi három áldozatot követelő nizzai merényletre válaszul Macron megerősíttette, hogy megvédi országa értékeit és a vallás szabadságát. Más közel-keleti országban is voltak kisebb megmozdulások, egyebek mellett az észak-afrikai országokban és Maliban.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter a nizzai terrortámadás másnapján elővigyázatosságra intett minden külföldön tartózkodó franciát, mert a “francia állampolgárok és érdekek mindenhol veszélyben vannak külföldön”.

The post Macron: sokkolhatnak a Mohamed-karikatúrák, de ez sem igazolja az erőszakot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Europol: felszámolták az Iszlám Állam toborzóirodáját

Biztonságpiac - Mon, 11/02/2020 - 08:35

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára internetes közösségi oldalakon tagokat toborzó terroristasejt három tagját állították elő a spanyol hatóságok – közölte az Európai Unió (EU) rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a három gyanúsított aktív internetes tevékenységet folytatott a fiatalok körében, több mint 10 ezer követőjük volt.

Az észak-spanyolországi San Sebastianban és Pasaia városában előállított bűnözők a közösségi oldalakon az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támogatására hoztak létre csoportokat. Dzsihadista propagandát terjesztettek és terrorizmus végrehajtására buzdítottak.

Internetes felületeiken nagyszámú erőszakos tartalmat tettek elérhetővé, amelyek legtöbbjén a terrorszervezet harcaiban részt vevő kiskorúakat példaképként mutatták be. A távoktatás formájában tartott képzések során a testedzés mellett dzsihadista terrorcselekmények végrehajtására is tanítottak, továbbá kések és lőfegyverek használatára oktattak – közölte az Europol.

The post Europol: felszámolták az Iszlám Állam toborzóirodáját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elítéltek egy brazil drogfutárt Budapesten

Biztonságpiac - Mon, 11/02/2020 - 07:35
Első fokon egy év kilenc hónap börtönbüntetésre ítéltek és négy évre kiutasítottak Magyarország területéről egy brazil drogfutár nőt – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Közleményük szerint a nőt egy brazil férfi bízta meg, hogy bőröndbe rejtve kokaint szállítson Sao Paulóból Budapestre. A nőnek a három kilogrammnyi kokaint a budapesti repülőtéren kellett volna átadnia egy nőnek, azonban a pénzügyőrök – a vámellenőrzés során – csomagjában megtalálták a kábítószert.

A törvényszék elfogadta a nő védekezését, miszerint fenyegetés hatására követte el a bűncselekményt. Azt állította: megbízója egy kifizetetlen kölcsön fejében – a nő és családja testi épségét fenyegetve – bízta meg a kábítószer szállításával. Megjegyezték: Brazíliában gyakran alkalmazzák ezt a módszert a drogfutárok beszervezésére.

A jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettével megvádolt nő ügyében született ítélet nem jogerős – közölte a törvényszék.

The post Elítéltek egy brazil drogfutárt Budapesten appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Családcentrikussá válna a büntetés-végrehajtás

Biztonságpiac - Mon, 11/02/2020 - 06:35
A büntetésüket töltő szülők és gyermekeik kapcsolatát erősíti az a projekt, amelyet a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet valósított meg a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával – közölte a Balassagyarmati Fegyház és Börtön sajtóreferense.

Lelovics Zoltán elmondta, hogy a “Fókuszban a gyerekek” című pályázat részeként készült el a Látogatás a börtönben című füzet is. Közlése szerint a pályázat több célcsoportot érintett, így olyan gyermekeket is, akik szüleiken keresztül már valamilyen formában találkoztak a börtön világával. A pályázat legfontosabb célkitűzése volt, hogy erősítse a börtönben lévő szülő és gyermeke kapcsolatát, hiszen a gyermek nem tehet a szülő bűnéről és büntetéséről, ugyanakkor következményeit ő is viseli – tette hozzá.

Mint ismertette, a gyermekek részére értékközvetítő programsorozatot szerveztek, mert nemzetközi tapasztalatok támasztják alá, hogy a bűnözéssel való felhagyásban komoly szerepet játszik a családon belüli pozitív változás, vagyis a befogadó közeg megváltozása. A programsorozat művészeti, sport és egyéb szabadidős tevékenységeket tartalmazott, összesen nyolc egymásra épülő elemmel, melyek egyenként és együttesen is alternatívát kínáltak a fiatalok számára a szabadidő hasznos eltöltéséhez.

A pályázat részeként nagy példányszámban tájékoztató füzet is készült a gyermekeknek “Látogatás a börtönben” címmel, melynek elkészítésébe bevonták a börtönben lévő szülőket is rajzpályázat formájában. A kiadvány 14 oldalon rajzos és szöveges formában tartalmazza a látogatáshoz szükséges tudnivalókat a gyerekek számára is érthető módon.

Lelovics kiemelte: fontos eleme a projektnek a szülői szerep erősítése is, hiszen a szabadságvesztés ideje alatt elhalványul a személyes támogató jelenlét. E hátrányok leküzdésére fókuszált az a kiscsoportos tréningsorozat, amely a gyermeknevelés sajátos helyzetében felmerülő kérdésekre adott válaszokat. Elmondta, a járványhelyzetre is figyelemmel bővítették a videóhívásos kapcsolattartás lehetőségét, a két intézetben négy laptopot és egy kiegészítő eszközt üzemeltek be.

Mindemellett érzékenyítő tréninget tartottak három fő témában a fogvatartottak gyermekeivel közvetlenül foglalkozó, a látogatófogadást szervező és bonyolító dolgozóknak. Ezen a két intézetben ötvenen vettek részt. A pályázat megvalósításában a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, mint főpályázó, együttműködő partnerként a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet vett részt, melyben az ország egyetlen anya-gyermek részlege működik.

The post Családcentrikussá válna a büntetés-végrehajtás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ami késik… tizenhárom év után ítélték el a rablót

Biztonságpiac - Mon, 11/02/2020 - 05:35
Az ügyészi indítványt elfogadva jogerősen három év hat hónap fegyházbüntetésre ítélte a Tapolcai Járásbíróság azt a szlovák férfit, aki még 2007 nyarán rabolt ki társával egy ábrahámhegyi utazási irodát – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.

Azt írták: a vádlott 2007 júliusában ismeretlen társával fegyverrel földre kényszerítette az utazási iroda alkalmazottait, gázspray-vel lefújta őket, majd több mint egymillió forintot és két bankkártyát is elvitt a helyszínről.

Az időközben Szlovákiában jogerős börtönbüntetését töltő férfit szabadulását követően Magyarországra szállították, ahol a Tapolcai Járásbíróság 2020 szeptemberében elrendelte a letartóztatását.

A múlt héten telekommunikációs eszköz használatával megtartott előkészítő ülésen – miután a vádlott beismerő vallomást tett -, a bíróság társtettesként, fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt három év hat hónap fegyházbüntetésre, valamint három év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá öt évre kitiltotta Magyarország területéről. Az ítéletet a vádlott, védője és az ügyész is tudomásul vette, így az jogerős.

The post Ami késik… tizenhárom év után ítélték el a rablót appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.