You are here

Biztonságpolitika

Visszaeséssel számolnak a biztosítók is válság miatt

Biztonságpiac - Sat, 11/07/2020 - 07:35
A biztosítók is számolnak visszaeséssel a válság miatt, bár a biztosítási piacot kevésbé rázta meg a járvány – mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke.

Pandurics Anett kifejtette, hogy a tapasztalatok szerint a díjbevételek keresletcsökkenés miatti mérséklődése a válságokat megkésve követi, így erre 2021-ben kell számítani.

A járvány miatti veszteségek közül kiemelte az idegenforgalom visszaesését, ami majdnem az utasbiztosítási piac megszűnéséhez vezetett. A külföldi utak elmaradása már a második negyedévben is 45 százalékos csökkenést okozott, a harmadik negyedévben pedig a nyolcvan százalékot is elérheti a kiesés. A belföldi utazások nyári fellendülése mindezt csak kis mértékben ellensúlyozza, mert ezek biztosítási átlagdíjai jóval alacsonyabbak – jelezte.

Megjegyezte: a koronavírus elleni intézkedéseknek kedvező hatása is volt, hiszen a korlátozások visszavetették a közúti forgalmat, ezért kevesebb baleset történt a nyári hónapokig. Ugyanakkor az átlagosnál több kárt okozott a rendkívüli időjárás.

A Mabisz vezetője üdvözölte, hogy az ügyfelek tartják a megtakarításaikat, szükség esetén inkább a félretett készpénzüket használják föl. A biztosításokból jelentős összegeket a legnehezebb időszakban sem vontak ki. Az életbiztosítási piac várhatóan szinten marad 2020-ban, a nem-életbiztosítások kis mértékben még gyarapodhatnak is az év végéig – vélte.

Pillók Péter közvéleménykutatási vezető közölte, hogy a járvány megjelenését követően a biztosítással rendelkezők többsége, majdnem 60 százaléka elégedett volt a biztosítókkal. Az elégedetlenek aránya 25 százalék körüli. Emelkedett az online biztosítási ügyintézés elfogadottsága is, a várakozásoknak megfelelően főképp a magasabb végzettségűek és a fiatalok körében.

Pillók hozzátette, hogy felmérés szerint a biztosítókba vetett bizalom az idén is erősödött. A bizalmi index növekedése 2015 óta majdnem folyamatos, kisebb visszaesést azóta csupán egyszer mértek.

The post Visszaeséssel számolnak a biztosítók is válság miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: összeesküvés-elméletet gyártott az orosz kémfőnök

Biztonságpiac - Sat, 11/07/2020 - 06:35
Nyugati szakszolgálatok egy évvel ezelőtt elkezdték annak a lehetőségét vizsgálni, hogy az egyik ellenzéki vezető “szakrális áldozattá” tételével élénkítsék fel az orosz tiltakozómozgalmat – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója pénteken a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva.

Nariskin elismerte, az SZVR-nek nincsenek bizonyítékai arra, hogy nyugati szakszolgálatok részesei lennének a Navalnij-ügynek. Azt mondta, hogy az orosz belpolitikát destabilizáló “szakrális áldozat” (provokatív gyilkosság) lehetőségének kérdése egy NATO-országban – amely nem Németország volt -, a titkosszolgálatok részvételével egy évvel ezelőtt megtartott tanácskozáson, merült fel.

“Az egyik lehetőségként, mechanizmusként komoly szinten vitaták meg a +szakrális áldozat+ kérdését. Mi több, arról volt szó, hogy jó lenne, ha a +szakrális áldozat+ az ellenzéki vezetők közül kerülnek ki” – nyilatkozott.

Az állította, hogy a nyugati szolgálatok már éltek ezzel az eszközzel a volt Jugoszláviában és Ukrajnában is.

Nyugati kormányok azt állították, hogy “novicsok” típusú idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérlet történt, amikor Alekszej Navanij ellenzéki politikust augusztus 20-án kórházba került Omszkban, ahonnan Berlinbe szállították át gyógykezelésre. Az orosz fél álláspontja ezzel szemben az, hogy a Navanij szervezetében nem volt méreganyag, mielőtt külföldre vitték. Moszkva bizonyítékot követelt a merényletvád alátámasztására, és kifogásolta, hogy ezeket mindeddig nem kapta meg.

Nariskin lapinterjúja szerint a Nyugat Fehéroroszországon próbálja ki Oroszország jövőbeni destabilizálásának módszereit. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Minszk elleni fellépésben nem fedezett fel innovációt a “színes forradalmak” két-három évtizede sok országban alkalmazott technológiájához képest. Az orosz kémfőnök szeptemberben hivatalos bejelentést tett, miszerint az Egyesült Államok kulcsszerepet játszott a fehérorosz elnökválasztás utáni eseményekben.

Nariskin a RIA Novosztyinak nyilatkozva azt mondta, az SZVR “érzékeli” a török hírszerzés jelenlétét a hegyi-karabahi konfliktusban és látja munkájának “egyes elemeit”. Közölte, hogy az általa irányított szolgálatnak “pontos információi” vannak a válságövezetben harcoló szíriai fegyveresekről.

“Hírlapi kapcsának” minősítette a Kommerszant című lapnak azt júliusi a közlését, amely szerint az SZVR azt állította volna, hogy a kémkedéssel megvádolt Ivan Szafronov újságíróként 2017-ben titkos adatokat szolgáltatott ki a cseh hírszerzésnek. Maga a SZVR csak annyit közölt, hogy Szafronov a NATO-országok egyikének játszott át adatokat.

A nyáron őrizetbe vett vádlott korábban a Kommerszant és a Vedomosztyi című lap hadiipari szakírója volt, majd a Roszkoszmosz első emberének tanácsadója lett.

Nariskin méltatta a pénteken 82. életévében elhunyt, az Oroszország Hőse érdemrenddel 2017-ben kitüntetett Jurij Sevcsenko hírszerző professzionalizmusát. Az SZVR nyugállományú ezredese, akinek nevét az orosz hírszerzés csak idén januárban tette nyilvánossá, 1969 óta kémkedett a Egyesült Államok és a NATO ellen. Saját bevallása szerint Sevcsenko az amerikai elnöki hivatal, a Központ Hírszerző Ügynökség (CIA), az amerikai külügyminisztérium, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a NATO-főhadiszállás személyzetéből szervezett be informátorokat. Tevékenységének eredményeként mintegy 300 kötetnyi “szigorúan titkos” és “cosmic” minősítésű anyaghoz tudott hozzáférni.

The post Navalnij-botrány: összeesküvés-elméletet gyártott az orosz kémfőnök appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Letöltendő börtön gyermekpornográf felvételek miatt

Biztonságpiac - Sat, 11/07/2020 - 05:35
Gyermekpornográf felvételek tárolása, átadása miatt két és fél év letöltendő börtönre ítélt jogerősen egy férfit a Budapest Környéki Törvényszék – tudatta a bíróság.

Az eljárás adatai szerint a férfi 2013-ban rájött, hogy szexuálisan vonzódik a gyerekekhez, és attól kezdve olyan internetes honlapokon regisztrált, amelyekről gyermekpornográf videókat, képeket tudott letölteni, és hasonló érdeklődésű személyekkel vette fel a kapcsolatot, hogy ilyen tartalmakat cseréljenek. A férfi videochaten is mutatott be gyermekpornográf videókat partnereinek, illetve 18. életévüket be nem töltött személyeket próbált szexuális tevékenységre bírni. Ezen kívül nyilvános helyen többször követett 18. életévüket be nem töltött lányokat, akikről fénykép- és videofelvételeket készített.

A rendőrség a férfinél tartott házkutatásokon százezernél is több gyermekpornográf felvételt foglalt le.

Az első fokon eljárt Szigetszentmiklósi Járásbíróság 2019. június 27-én 18. életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel átadásával elkövetett gyermekpornográfia miatt mondta ki a férfi bűnösségét és két év hat hónap börtönre, illetve három év közügyektől eltiltásra ítélte nem jogerősen. A másodfokon eljárt törvényszék az ítélet minősítését némileg megváltoztatva az első fokon kiszabott büntetést jogerőre emelte.

The post Letöltendő börtön gyermekpornográf felvételek miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egyre többször hivatkoznak internetes csalók a járványra

Biztonságpiac - Sat, 11/07/2020 - 04:35
A pandémiás időszakban az online bűncselekmények elkövetői egyre gyakrabban hivatkoznak a koronavírusra, annak gyógymódjaira, illetve az esetleges állami támogatások, segélyek folyósítására, közéleti személyek adományaira vagy akár nyereményjátékokra – figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Azt írták, hogy a kiberbűnözők adathalász e-mailek, illetve weboldalak, valamint nyereményjátékok formájában próbálnak személyes vagy bankkártyaadatokhoz jutni, melyeket később bűncselekmények elkövetéséhez használnak fel. Fontos tudni – emelték ki -, hogy a közigazgatási szervek soha nem a közösségi média felületein vagy e-mailben keresik meg a lakosságot esetleges támogatások folyósítása kapcsán, ez kizárólag a hivatalos csatornán – postai levelezési címen vagy az Ügyfélkapun – keresztül történik.

Azt tanácsolták, hogy soha senki ne adja meg bankkártyaadatait olyan weboldalon, amelynek létezéséről csupán egy figyelemfelhívó üzenet alapján értesült. Az ismeretlen webhelyeken regisztráláskor mindenki ügyeljen arra, hogy olyan jelszót válasszon, amelyet más szolgáltatásokban nem használ, hiszen az elkövetők célja sok esetben csupán a felhasználó hitelesítő adatainak megszerzése.

Az ORFK szerint különös figyelemmel kell eljárni minden olyan esetben, amikor a weboldal, az elektronikus levél küldője vagy a hirdetés feladója a koronavírusra hivatkozik, és bármilyen személyes vagy bankkártyaadat megadását kéri. Az ilyen oldalak, illetve levelek sokszor egyszerű formázást, nyelvtanilag helytelen mondatszerkezeteket vagy kifejezéseket használnak, hiszen azokat egyszerre több nyelven, tömegesen hozzák létre – hívták fel a figyelmet.

Ha valaki már regisztrált ilyen weboldalon, érdemes lecserélni az e-mail- és a közösségimédia-felületeken regisztrált fiókok jelszavát, valamint korlátozni a megadott bankkártya elektronikus használatát.

The post Egyre többször hivatkoznak internetes csalók a járványra appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

(Air)LandPowerNews 92.(2020. nov.)

Air Power Blog - Fri, 11/06/2020 - 13:40

Újabb hír Kiskunfélegyházáról, az Arzenál fegyvergyárából: a CZ-k mellett Unique Alpine mesterlövészfegyvereket és az AR-10/15 családba tartozó félautomata karabélyokat is fognak előállítani idehaza.

Zord 


Categories: Biztonságpolitika

Belgiumban terrortámadás kitervelésének gyanújával letartóztattak két fiatalt

Biztonságpiac - Fri, 11/06/2020 - 12:10
A belga rendőrség a múlt hét végén letartóztatott két fiatalkorút, akiket terrormerénylet kitervelésével vádolnak. A gyanúsítottak rendőröket akartak megkéselni – írta a Le Soir.

Az újság, a belga ügyészi hivatal által csütörtökön közzétette közleményre hivatkozva azt írta, hogy a 16 és 17 éves fiatalokat a Liége-i tartományban fekvő Eupen városában vették őrizetbe a hatóságok. A merénylet kitervelése mellett terrorszervezetben való részvétellel is gyanúsítják őket. Az ügyészség tájékoztatása szerint a két potenciális merénylőt a településen végrehajtott rendőrségi razziák keretében fogták el, és letartóztatásuk után ifjúságvédelmi intézményben helyezték el őket. A vádemelés nyomán ügyüket a fiatalkorúak bírósága tárgyalja.

Az ügyészség azt is közölte, hogy a két tizenéves jogainak védelme érdekében nem közöl további információkat az esettel kapcsolatban. Az RTBF belga műsorszolgáltató szerint a két gyanúsítottól a hatóságok bizonyíték gyanánt elkoboztak egy Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek tett hűségesküről szóló videofelvételt.

Belgiumban 2016 márciusában történt legutóbb terrortámadás: a brüsszeli merényletben a főváros mellett fekvő zaventemi repülőtéren robbant két pokolgép, egy pedig a főváros egyik metróállomásán. A terrorcselekményben 32-en veszették életüket, több mint kétszázan megsebesültek.

The post Belgiumban terrortámadás kitervelésének gyanújával letartóztattak két fiatalt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nizzai merénylet: már csak egy 17 éves fiú van őrizetben

Biztonságpiac - Fri, 11/06/2020 - 08:35
Már csak egy 17 éves kiskorú van őrizetben a nizzai Notre-Dame-bazilikában előző héten végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylet miatt – jelezték csütörtökön rendőrségi források, amelyek közölték, hogy a többi előállítottat szabadon engedték.

A párizsi agglomerációban található Seine-Saint-Denis megyében szerdán előállított fiatalt azzal gyanúsítják, hogy csetelt a merénylővel, ezért folytatódik a kihallgatása. A támadással kapcsolatban eddig 11 embert vettek őrizetbe, de tízet közülük már szabadon engedtek, nem indult egyikük ellen sem eljárás.

A 21 Brahím Iszávi válságos állapotban szállították kórházba, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította. Eddig nem tudták kihallgatni, de az állapota már javult, amikor a koronavírus-tesztje hétfőn pozitívnak bizonyult, ezért a kihallgatását egyelőre elhalasztották. Szerdán azonban olyannyira romlott az állapota, hogy ismét válságos állapotba került.

Iszávi – akinek a hazájában köztörvényes bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel – szeptember közepén indult el Tunéziából, Olaszországon keresztül két nappal a támadás előtt érkezett Franciaországba, és illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.

The post Nizzai merénylet: már csak egy 17 éves fiú van őrizetben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Bujkálni kényszerül egy holland tanár az iszlamista terrort kifigurázó karikatúra miatt

Biztonságpiac - Fri, 11/06/2020 - 07:35
Egy rotterdami katolikus középiskola tanára bujkálni kényszerül, mivel fenyegetéseket kapott az osztályában kifüggesztett, az iszlamista terrort kifigurázó karikatúra miatt – közölte az NRC Handelsblad című holland napilap.

A szóban forgó gúnyrajz, amely már öt éve függött a terem falán, egy Charlie Hebdo feliratú inget viselő, lefejezett alakot ábrázolt, aki az őt lemészároló dzsihadistára nyakából ölt nyelvet.

A lap szerint miután a holland iskolában a hét elején megemlékezést tartottak Samuel Paty franciaországi tanárról – akit azért fejezett le egy iszlamista október elején, mert osztályának Mohamed-karikatúrákkal szemléltette a szólásszabadságot -, egy csoport muzulmán diák felkérte az oktatót, hogy távolítsa el a karikatúrát az osztályteremből, annak istenkáromló volta miatt. A diákok nem hallgatták meg a tanár magyarázatát sem, miszerint a kép egy terroristát ábrázol, és nem Mohamed prófétát. Miután a tanulók megosztották a rajzot a közösségi hálón, a férfi fenyegetéseket kapott. A rendőrség közölte, hogy “nagyon komolyan veszik az ügyet”, és már intézkedéseket foganatosítottak a tanár védelme érdekében.

Az iskola vezetősége a szülőknek írt levelében hangsúlyozta: sokkolták őket a kollégájuk elleni fenyegetések, és arra törekednek, hogy oktatási intézményük továbbra is biztonságos hely maradjon. A NRC Handelsblad szerint az iskola több oktatója jelezte, hogy nem érzi magát biztonságban munkahelyén.

Az esetet kormány tagjai is elítélték. Arie Slob és Ingrid van Engleshoven oktatásért, illetve kultúráért felelős miniszerek a holland parlamenthez intézett levelükben” teljességgel elfogadhatatlannak” nevezték, hogy az oktatásban dolgozókat megfenyegetik, a véleménynyilvánítás szabadsága mellett való kiállásuk miatt. Felhívták továbbá a figyelmet, hogy a napokban egy másik településen található iskolában is zavargásokhoz vezettek a szólásszabadsággal összefüggő kinyilatkozások.

A miniszterek hangsúlyozták: minden iskolának komolyan kell venni az ilyen jellegű megfélemlítéseket, és jelentenie kell azokat a rendőrségen. A szólásszabadság iránt elkötelezett tanárok biztonságát garantálni kell. Azt is közölték, hogy a kormány minden oktatási intézményben kötelezővé kívánja tenni a jogállamiságról és az alapvető szabadságjogokról szóló kurzusokat. Az erről szóló jogszabályt jövő héten vitatja meg a holland parlament alsóháza.

A parlamenti pártfrakciók képviselői is megdöbbenésüket fejezték ki az eset miatt a közösségi hálón. A szocialista párt képviselője Jasper van Dijk azt írta Twitteren: el a kezekkel tanárainktól. Eppo Bruins a kereszténydemokrata politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy itt az ideje konkrét lépéseket tenni az oktatók védelmében. “Órai beszélgetésekkel, információs kampányokkal nem érünk el semmit” – húzta alá. Geert Wilders a szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője a rejtőzködő tanár támogatásra szólított fel. “Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek minket” – írta Twitter üzenetében.

A helyi sajtó közlése szerint, eddig több mint százezren írták alá azt Izmail Abu Szumajah hollandiai imám által terjesztett petíciót, amely Mohamed próféta nyilvános megsértésnek bűncselekménnyé tételét szorgalmazza. A kérvényt a múlt hét végén indították el, miután Jasszin Elforkani amszterdami imám egy holland lapnak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy az országban szinte verseny folyik a próféta meggyalázásra. Véleménye szerint az “iszlám vallás folyamatos sértegetése mérgező légkört teremt a holland társadalomban.”

The post Bujkálni kényszerül egy holland tanár az iszlamista terrort kifigurázó karikatúra miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Europol: közel négyszáz gyermekkereskedőt állítottak elő

Biztonságpiac - Fri, 11/06/2020 - 06:35
Az emberkereskedelem felszámolására a közelmúltban végzett művelet során 388 gyermekkereskedőt állítottak elő és 249 feltételezett áldozatot azonosítottak Európa-szerte – közölte az Európai Unió (EU) rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint az akcióban részt vevő országok rendőrsége, bevándorlási hivatalai, határőrsége, szociális és gyermekvédelmi szolgálatai részvételével tartott művelet az előállítások mellett további 19 gyanúsított azonosításához és negyven eljárás megindításához vezetett. Az emberkereskedők 249 feltételezett áldozata közül 61 kiskorú, 107 áldozat életkorát még nem határozták meg.

A műveletben tizenkét ország – Ausztria, Belgium, Horvátország, Ciprus, Németország, Litvánia, Portugália, Románia, Szlovénia, Spanyolország, Hollandia és az Egyesült Királyság – közel 5400 illetékese vett részt, akik mintegy 59 ezer embert ellenőriztek, 1500 helyszínt, 16 ezer járművet és 40 ezer iratot kutattak át.

Az Europol tájékoztatása szerint a gyermekkereskedő bűnözői csoportok szervezetten, több uniós országban, határokon átnyúló formában működnek. A legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat keresik. Az Európai Unión belül a kiskorúakat szexuális, vagy különbözőféle munkákra többnyire saját rokonaik adják el.

Az unión kívülről érkezett kiskorúak esetében az embercsempészek a gyermekek rokonaiknak vagy törvényes gyámjainak adják ki magukat. A bűnözők gyakran bántalmazzák a gyermekeket, vagy nemi erőszakot követnek el rajtuk. Koldulásra, vagy bűncselekmények, például lopás, rablás, csempészés elkövetésére, vagy szexuális szolgáltatás nyújtására kényszerítik őket. A nehezebb azonosítás végett a bűncselekmények elkövetését követően gyakran határokon át utaztatják a gyerekeket – közölték.

The post Europol: közel négyszáz gyermekkereskedőt állítottak elő appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek a múlt év januári óbudai 200 milliós drogfogás ügyében

Biztonságpiac - Fri, 11/06/2020 - 05:35
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a múlt év januári óbudai 200 millió forint értékű drogfogás ügyében. A bűnszervezet vezetőjére életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozza a vádhatóság – tájékoztatta a főügyészség vezetője.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta: három férfi és egy nő ellen emeltek vádat jelentős mennyiségű kábítószerrel, bűnszervezetben és társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt, a szervezetnek tagja volt a vezető 71 éves édesanyja is. A vádirat szerint a 48 éves férfi az anyjával, valamint két másik férfival 2018 novemberétől olyan bűnszervezetet alakított ki, amely kokaint és szintetikus drogokat szállított Hollandiából Magyarországra és a kábítószert itthon értékesítette.

A 48 éves férfinak voltak holland kapcsolatai, az árut ő rendelte meg. Ezután bérelt autóval Hollandiába utazott egyikük, míg a többiek a Budapest-Eindhoven-Budapest repülőjárattal utaztak. A drogot a bérelt autók gyári karosszériájába rejtették el és egyikük, általában a 71 éves nő hozta be Magyarországra. A többiek már várták őt, és a harmadrendű vádlott óbudai lakásában raktározták a kábítószert, majd onnan értékesítették tovább.

A bűnszervezet legutolsó szállítmánya 2019. január 12-én érkezett Magyarországra. A vádlottakat akkor fogták el, amikor a harmadrendű vádlott lakásának mélygarázsában a szállítmányt rakodták ki a bérelt gépkocsiból. A rendőrök mintegy 5 kilogramm kokaint és 50 ezer amfetamin tablettát foglaltak le.

Ibolya azt írta: az anya és fia letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást, és mivel már ítélték el őket kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, különös visszaesőnek tekinthetők.

The post Vádat emeltek a múlt év januári óbudai 200 milliós drogfogás ügyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Katonai tiszteletadás mellett emlékeztek a hős katonaorvosokra Budapesten

Biztonságpiac - Fri, 11/06/2020 - 04:35
Katonai tiszteletadás mellett helyeztek el koszorúkat a magyar orvos hősi halottak emlékszobránál a Nemzeti Fórum Egyesület és a Honvédelmi Minisztérium közös megemlékezésén.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke beszédében azt hangsúlyozta: több mint egy évtizede jönnek el ehhez a szoborhoz emlékezni és emlékeztetni az elmúlt évszázadok hős orvosaira, egészségügyi dolgozóira, mentőseire, ápolóira, azokra, akik a legnehezebb időkben is tudásuk legjavát adva segítettek másokon.

Felidézte: 64 éve, 1956-ban a szerdai megemlékezés helyszínén, az Üllői úton tankok dübörögtek. Ő a Teréz (akkor Lenin) körúton lévő lakásuk erkélyéről nézte a körúton haladó szovjet harckocsikat.

Azt hangsúlyozta: az elmúlt évtizedek megpróbáltatásai után a mostani fiatalok sem lehetnek nyugodtak, többi között a koronavírus-járvány és a terrorveszély miatt. Ugyanakkor napjainkban is ott vannak a kórházakban, orvosi rendelőkben, mentőautókban azok, akik “próbálják a lehetetlen helyzetben is a lehetségest” megtenni – mondta, kiemelve: ezért a mai orvosoknak, ápolónőknek, az egészségügyben dolgozóknak is kifejezik tiszteletüket.

Wikonkál Norbert Miklós, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának főigazgatója kiemelte: köszönet és dicsőség illeti az elődöket, akik például a forradalom idején látták el a sebesülteket. Fontos viszont, hogy a mai generációkban is tudatosítsák: “a helytállás mindenki számára kötelező. Vigyázni kell az emberek életére, az emberek egészségére. Mindenkinek vigyáznia kell saját egészségére” – jelentette ki.

A rendezvényen körbenézve megjegyezte: az, hogy most mindenki maszkot visel, jelzi, hogy “a harc soha nem ér véget”, csapataink most is “harcban állnak”. A kórházak zárt falai mögött óriási küzdelem folyik – mondta.

Magyarországnak meg kell küzdenie a koronavírus jelentette kihívással – közölte, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a feltételek adottak az egészségügyben, a dolgozók “derekasan” helytállnak.

A főigazgató kitért arra is, hogy az egészségügyben jól időzítették az átalakulásokat. Az új jogállási törvény véleménye szerint “új érát” jelent.

Az elhunyt hősökről az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület, a Magyar Patrióták Közössége, valamint a Rákóczi Szövetség egy-egy képviselője is megemlékezett.

A koszorúzást követően a résztvevők a VIII. kerületi emlékműnél elhelyezték a kegyelet virágait, valamint az emlékezés fáklyáit.

The post Katonai tiszteletadás mellett emlékeztek a hős katonaorvosokra Budapesten appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Férfiaknak ajánlott étrend-kiegészítők forgalmazását tiltotta meg a Nébih

Biztonságpiac - Thu, 11/05/2020 - 16:35
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatai gyógyszerhatóanyagot mutattak ki a Lak.I Medical Kft. által forgalmazott négyféle, férfiaknak ajánlott étrend-kiegészítő kapszulában, ezért a hivatal kötelezte a forgalmazót, hogy a termékeket azonnal vonja ki a kereskedelmi forgalomból és hívja vissza azokat a fogyasztóktól – közölte a Nébih.

A hatóság egyúttal végleg megtiltotta az érintett termékek – a RED ONE PLUS, a DIABLO EXTRA, a MARATON CLASSIC és a COLD POWER étrend-kiegészítők – további forgalmazását is. A Lak.I Medical Kft. által forgalmazott termékekben talált gyógyszerhatóanyagokról közölték, hogy a szildenafil mértéke elérte a terápiás dózisnak megfelelő mennyiségét, míg a tadalafil ezt meghaladta, a vizsgálat ezeken kívül szennyező mennyiségben paracetamolt is kimutatott.

Kiemelték, hogy az étrend-kiegészítők az érvényes uniós és magyarországi szabályozás szerint élelmiszernek minősülnek, amelyekben gyógyszer-hatóanyag felhasználása tilos. Az ellenőrzött termékek a jelölésük alapján kizárólag növényi hatóanyagokat tartalmaznak, a vizsgálatok azonban kimutatták, hogy ez a valóságnak nem felel meg, így hamisítványnak minősülnek. Elfogyasztásuk komoly egészségkárosodási kockázatot jelenthet a fogyasztóknak.

A forgalmazó ellen jelenleg is eljárás folyik, mivel a Gold Power elnevezésű étrend-kiegészítő kapszulája is a most talált gyógyszerhatóanyagokat tartalmazta. A hivatal a forgalmazóval szemben élelmiszer-ellenőrzési bírságot szab ki, továbbá – a hamisítás miatt – büntetőfeljelentést tesz. A Nébih arra kéri a vásárlókat, amennyiben ezeknek a készítményeknek a forgalmazását észlelik, a lakosság egészségének védelme és a gyors hatósági intézkedések érdekében jelezzék a Nébih ZöldSzámán (06-80/263-244) vagy e-mailben a ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu oldalon.

The post Férfiaknak ajánlott étrend-kiegészítők forgalmazását tiltotta meg a Nébih appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pénzmosással foglalkozó bűnszervezeteket számolt fel a NAV

Biztonságpiac - Thu, 11/05/2020 - 12:10
Négy, pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmúlt időszakban, az akcióban több mint hárommilliárd forintnak megfelelő összeget foglaltak le.

A hivatal közleménye szerint egy ukrán állampolgár tulajdonában lévő, korábban gazdasági tevékenységet nem végző magyar cég egy hongkongi székhelyű társaságtól több mint nyolcmillió védő- és sebészi maszkot vásárolt, majd azokat egy a német cégnek adta tovább. A maszkok ellenértékét azonban nem a német társaság, hanem egy ahhoz nem köthető magánszemély utalta át a magyar cégnek. Az ügylet körülményei pénzmosásra utaltak, a budapesti nyomozók az ügyben 900 ezer eurót foglaltak le.

Egy svájci cég magyar bankszámlájára Zimbabwéből érkezett magas összegű utalás gyógyászati termékek ellenértékeként, azonban se előtte, se utána nem volt olyan gazdasági esemény, amely ezt indokolta volna, a svájci cég pedig nem is rendelkezett gyógyszer-kereskedelemre jogosító engedéllyel. Az akcióban a budapesti pénzügyőrök mintegy kétmillió dollárt, azaz több mint 600 millió forintot foglaltak. Az ügyben a zimbabwei rendőrség is nyomoz, pénzmosás gyanújával őrizetbe vették – többek között – az ország egészségügyi miniszterét is – írták.

Egy másik ügyben hárommillió eurót, azaz több mint egymilliárd forintot foglaltak le a nyomozók egy olyan bűnözői csoporttól, amely a bűncselekményekből szerzett vagyont külföldi bankokon és külföldi befolyású, gazdasági tevékenységet nem végző cégeken keresztül próbálta tisztára mosni. Az akcióban az egymilliárdos utalás címzettjénél, egy magyar cégnél tartott kutatást a NAV, amelynek során majdnem húszezer oldalnyi iratanyagot és elektronikus adathordozókat is lefoglaltak – ismertették.

A negyedik bűnözői csoport hárommillió eurónyi, bűncselekményből származó vagyonát külföldi székhelyű “bukócégekkel”, magyar bankoknál nyitott számlákon keresztül próbálta tisztára mosni. A pénz itt is valós tevékenység nélkül, színlelt szolgáltatás alapján mozgott. Az egyik kutatási helyszínről a pénzügyőrök 2650 dombornyomott és 1099 gravírozott bankkártyát foglaltak le, amelyeket feltehetően a bűncselekményhez használt volna fel a csoport – olvasható a közleményben.

The post Pénzmosással foglalkozó bűnszervezeteket számolt fel a NAV appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jobb későn, mint soha: a rendőrség határozottabban lép fel a védelmi szabályok megsértői ellen

Biztonságpiac - Thu, 11/05/2020 - 08:35
A rendőrség határozottabban lép fel a védelmi szabályok megsértői ellen – hangsúlyozta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Gál Kristóf közölte: a szigorúbb maszkviselési szabályok megszegése miatt hétfőn 83 esetben intézkedtek a rendőrök üzletekben és más zárt helyeken. Tizennyolc esetben figyelmeztettek, 26 helyszíni bírságot szabtak ki, 39 embert pedig feljelentettek a rendőrök, akik továbbra is ellenőrzik a tömegközlekedési eszközökön is a maszkviselés szabályait.

Gál a hétfői intézkedések közül kiemelte azt, hogy Herceghalomnál egy vonaton utazó férfi a jegyvizsgáló többszöri felszólítására sem volt hajlandó maszkot viselni, és folyamatosan inzultálta, sértegette a vele egy fülkében utazókat. A 49 éves férfi a helyszínre érkező rendőrök felszólítására sem vette fel a maszkot, és továbbra is fenyegette utastársait. Ezért megbilincselték és előállították a budaörsi rendőrkapitányságra. A maszkviselési szabályok megsértése, valamint garázdaság miatt indult szabálysértési eljárás ellene – tette hozzá.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a védelmi intézkedések szeptember 21-ei hatályba lépés óta az országban eddig 2460 esetben intézkedtek a rendőrök. Hétfőn az átutazási szabályokat megsértők közül kilenc embert figyelmeztetésben részesítettek, és 19 helyszíni bírságot szabtak ki.

Hétfőn 4873 hatósági házi karantént rendeltek el, ebből 885-öt határátlépéskor. Jelenleg 30 984 emberrel szemben van érvényben ilyen korlátozó intézkedés. Közülük 2157-en használják az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazást. A rendőrök 13 409 személyes ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban levőknél, három helyszíni bírságot szabtak ki, 33 esetben pedig szabálysértési feljelentést tettek – ismertette.

Gál közölte: kedden a koraesti órákban, a kormányülés után Orbán Viktor miniszterelnök várhatóan bejelentést tesz.

The post Jobb későn, mint soha: a rendőrség határozottabban lép fel a védelmi szabályok megsértői ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Agyonverte a nagyanyját a próbaidő alatt, hat év börtönnel megúszta

Biztonságpiac - Thu, 11/05/2020 - 07:35
Hat év börtönbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Törvényszék szerdán, nem jogerősen egy szabolcsi férfit, aki két évvel ezelőtt megverte a nagyanyját, emiatt az idős asszony a kórházban meghalt.

Resán Dalma, a törvényszék sajtószóvivője azt írta, az ítéleti tényállás szerint a 73 éves asszony és unokája együtt élt egy Szabolcs megyei családi házban, a férfi rendszeres alkoholfogyasztása miatt azonban gyakran veszekedtek.

A férfi 2018. november 23-án erősen ittas állapotban ismét összeveszett az idős asszonnyal, a karjánál fogva megragadta és többször megütötte a nőt, aki emiatt földre esett, beütötte a fejét és eszméletlen állapotba került. A férfi megijedt tettétől és a szomszédjától kért segítséget. A kihívott mentők kórházba vitték az asszonyt, de az életét már nem tudták megmenteni.

A szóvivő megjegyezte, a halált okozó testi sértés bűntettében bűnösnek talált férfi korábban már volt büntetve: szintén a nagyanyja sérelmére elkövetett testi sértés kísérlete és társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt egy év hat hónap – végrehajtásában két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélték. Mivel tettét a próbaidő alatt követte el, a bíróság elrendelte a korábban kiszabott börtönbüntetés végrehajtását is – tette hozzá Resán.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezett a döntés ellen. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

The post Agyonverte a nagyanyját a próbaidő alatt, hat év börtönnel megúszta appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Öt év fegyházbüntetést kapott egy kiskorúakat fenyegető és zsaroló férfi Pécsen

Biztonságpiac - Thu, 11/05/2020 - 05:35
Öt év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Pécsi Törvényszék azt a fiatal férfit, aki az utcán kiskorúakat szólított le és fenyegetett meg pénzt követelve tőlük a baranyai megyeszékhelyen 2018 szeptemberében.

A Pécsi Törvényszéknek a napokban meghozott jogerős ítéletéről kedden kiadott közleményében azt írták, hogy a határozattal a Pécsi Járásbíróság idén januári – hat év nyolc hónap, fegyházban letöltendő szabadságvesztést kimondó – elsőfokú ítéletét enyhítette a bíróság. A rablási kísérlet, zsarolás és zsarolási kísérlet miatt elítélt fiatal férfi 2018 szeptemberében két alkalommal is kiskorúaktól követelt pénzt a pécsi utcákon, őket fenyegette, egyiküket zsarolta.

Az első alkalommal egy gyermekkorú fiúhoz lépett azzal, hogy adjon neki pénzt, mert csak így tud hazautazni a beteg édesanyjához. A férfi a gyereket folyamatosan kísérte és mivel a gyerek először nem adott neki pénzt, fenyegette őt, félelemkeltően gesztikulált felé. A fiú mindezek hatására adta át pénzét.

Bő egy héttel később a vádlott egy középiskolás fiútól kért pénzt, s mivel elsőre tőle sem kapott, őt is fenyegette azt közölve: négy gyermek megverése miatt éppen őrizetből szabadult. A középiskolás a fenyegetések hatására előbb felajánlotta a vádlottnak, hogy vonatjegyet vesz neki, de amikor a férfi emiatt még fenyegetőbbé vált, a fiú egy közeli dohányboltba menekült és értesítette a rendőrséget.

The post Öt év fegyházbüntetést kapott egy kiskorúakat fenyegető és zsaroló férfi Pécsen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

ORFK: szabálytalan maszkviselése miatt három napra bezáratak egy élelmiszerboltot

Biztonságpiac - Thu, 11/05/2020 - 04:35
Szabálytalanul viselte a maszkot egy budapesti, XX. kerületi élelmiszerbolt öt alkalmazottja, ezért a rendőrség három napra bezáratta az üzletet – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Gál Kristóf emlékeztetett: hétfőtől lépett hatályba a maszkhasználat szigorítására vonatkozó jogszabály, amellyel összhangban a rendőrség is fokozta az ellenőrzései számát. Többször ellenőrzik a szabályok betartását és súlyosabb szankciókat szabnak ki a szabályszegőkre – mondta. Emlékeztetett arra is, hogy a jogszabály kereskedelmi hatósági jogkörrel is felruházta a rendőrséget, amelynek értelmében akár be is zárathat a rendőrség olyan üzleteket, szórakozóhelyeket, vendéglátóhelyeket ahol nem tartják be a védelmi intézkedéseket.

A rendőrök kedd délután ellenőrizték a XX. kerületi élelmiszerüzletet, ahol már a maszkviselés betartásának szabályainak ellenőrzésére hivatott biztonsági őr is az állára húzva viselte a maszkot – számolt be a szóvivő az esetről. Hozzátette: a húspultnál két férfi alkalmazott, valamint a zöldségpultnál két női alkalmazott szintén szabálytalanul hordta a maszkot. Az intézkedő rendőrök azért, mert egyidejűleg több munkaállomáson sem tartották be a szabályokat az alkalmazottak, úgy értékelték, hogy ez felveti az üzemeltető felelősségét is, ezért a legszigorúbb szankciót alkalmazták és három napra bezáratták a boltot – mondta.

Gál beszámolt arról is, hogy a boltbezárás mellett mind az öt alkalmazottat fejenként 25 ezer forintos helyszíni bírsággal sújtották.

Információk szerint egy pesterzsébeti CBA-üzletet zárattak be.

Gál előrevetítette: a rendőrség a jövőben is hasonló ellenőrzéseket hajt végre azokon a helyszíneken, ahol a maszkviselés kötelező, és hasonló szabálytalanság esetén hasonló bírságokra számíthatnak a szabályszegők.

The post ORFK: szabálytalan maszkviselése miatt három napra bezáratak egy élelmiszerboltot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elérhető az I. világháborús hősi halottakról készült adatbázis

Biztonságpiac - Wed, 11/04/2020 - 16:35
Elérhető keddtől az interneten a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) I. világháborús gyűjteménye. Az intézmény közlése szerint a Nagy Háború hősi halottainak két adatbázisa három Intézmény: az MNL, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM), valamint Budapest Főváros Levéltára (BFL) összefogásával készült el és több mint 1,7 millió adatsort tartalmaz.

Az adatbázis a Magyar Nemzeti Levéltár több mint hatvan egyéb gyűjteményt egyesítő, nemrégiben megújult, látványelemekkel is gazdagított Adatbázisok Online felületén érhető el a https://adatbazisokonline.hu/gyujtemeny/elso-vilaghaboru linken. A gyűjteményt adatvizualizáció, térkép és további tartalmak teszik még érdekesebbé.

Az MNL és a HM HIM között még 2015-ben létrejött megállapodásban az intézmények együttesen fogalmazták meg azt a célt, miszerint az elérhető legszélesebb forrásbázison alapuló feltáró munkával össze kell gyűjteni az I. világháborús hősi halottak neveit és a rájuk vonatkozó adatokat. A HM HIM rendelkezésére álló katonai források – elsősorban az Osztrák-Magyar Monarchia hivatalos, korabeli veszteséglistái – alapján az intézmény munkatársai által készített adatbázis több mint 1 millió 500 ezer nevet tartalmaz, amely a hősi halottak mellett magában foglalja a sebesültek és a hadifoglyok neveit is.

Az MNL és a munkába 2019 tavaszán bekapcsolódott BFL feladata az volt, hogy polgári vonalról egészítsék ki a katonai vonatkozású iratokban fellelt információkat. Az ott dolgozó munkatársak az intézmények őrizetében lévő, 1914 és 1980 közötti polgári halotti anyakönyvek másodpéldányait tekintették át a jelenlegi országhatár által övezett településeket érintően.

Az adatgyűjtéskor a két intézmény munkatársai megközelítőleg 11 ezer 500 anyakönyvi kötetben összesen mintegy tízmillió anyakönyvi bejegyzést vizsgáltak meg, amelynek eredményeként több mint kétszázezer elhunytat azonosítottak be. A projekt megvalósításában – a HM HIM munkatársait, valamint az adatbázis tervezésében, kivitelezésében szerepet vállaló informatikusokat is ideértve – mintegy kétszáz levéltári szakember vett részt.

Az oldal készítői a Nagy Háború hősi halottjait érintően valamennyi fellelhető adatot összegyűjtöttek, így a katonai szerepvállalásukra vonatkozó adatok mellett bizonyos életrajzi elemeket is tartalmaz az adatbázis, azaz egy sokrétű és hiánypótló alapkutatás eredményeit böngészhetik mostantól az érdeklődők. A gyűjteményt a Magyar Nemzeti Levéltár az I. világháborús veszteségek feldolgozására és publikálására létrehozott szakmai programja keretében teszi most közzé, amelyet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatott.

The post Elérhető az I. világháborús hősi halottakról készült adatbázis appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: felkészültnek kell lenni a biztonság megőrzésére

Biztonságpiac - Wed, 11/04/2020 - 12:10
Az elmúlt időszakban Franciaországban és a hétfő este Bécsben történtek mind azt mutatják, hogy “jogos az aggodalom”, készülni kell, és felkészültnek kell lenni a béke, a biztonság, a stabilitás megőrzésére – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter a szlovén védelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.

“Nem engedhetjük meg, hogy terrortámadások veszélyében éljünk, és majd gyermekeink, unokáink ilyen körülmények között nőjenek fel” – fogalmazott Benkő. Magyarország ezért kezdte meg a Magyar Honvédség honvédelmi és haderőfejlesztési programjának végrehajtását – tette hozzá. Kiemelte, hogy olyan képességeket kell építeni az országoknak, köztük Magyarországnak is, amellyel garantálni tudják állampolgáraik békéjét, biztonságát és amellyel hasznos tagjai lehetnek egy kollektív védelmi rendszernek.

Benkő azt mondta: a honvédelmi és haderőfejlesztési programjával Magyarország jelenleg élen jár a térségben, tapasztalataikat pedig szívesen megosztják a partnerországokkal, köztük Szlovéniával is. Mint megjegyezte: Szlovénia is nagy ütemben haderőfejlesztésbe kezdett, amelynek ugyancsak része a hadiipar és a hadiiparok közötti együttműködés megteremtése. A honvédelmi miniszter beszámolója szerint szlovén kollégájával nyílt, őszinte, mindenre kiterjedő beszélgetést folytattak. A két ország közötti 20 éve kezdődött szoros együttműködést most kiterjesztik a haderőfejlesztésre és a hadiipar fejlesztésére is.

Benkő azt is elmondta: szlovén kollégája meghívta, hogy a Szlovéniában december közepére tervezett közép-európai védelmi miniszteri találkozó előtt, vagy után látogassanak el közösen az első világháborúban elesett katonák ottani emlékművéhez.

Matej Tonin, Szlovénia védelmi minisztere felidézte: “az első világháború mindkét országra rányomta a bélyegét”. Szlovéniában, az Isonzó fronton számos magyar katona vesztette életét. Az ő emléküket is őrzi első világháborús emlékművük. A miniszter nagyra értékelte Magyarország fáradozásait az első világháborúban elesett katonák emlékének gondozásában. Ebben Szlovénia is próbál segíteni – mondta.

A szlovén védelmi miniszter gratulált Benkőnek és csapatának az elmúlt években a haderőfejlesztésben elért eredményekért. Azt mondta: látható, hogy Magyar Honvédség folyamatosan fejlődik, azt folyamatosan fejlesztik. Ezért most Benkővel folyatott tanácskozásukon fontos pont volt a haderőfejlesztés és a haditechnikai eszközök modernizálásával kapcsolatos tapasztalatcsere. Kitért arra is, hogy Szlovéniában a mentőszolgálat és az egyéb mentést végző szolgálatok a védelmi minisztériumhoz tartoznak. Ennek kapcsán elmondta: érdekes és hasznos gyakorlatokat láttak a magyar kollégáknál. Elismeréssel szólt például a természeti katasztrófáknál és veszélyhelyzeteknél bevetett mentőcsapatok felszereléséről.

Felszólalása végén Tonin köszönetet mondott Magyarországnak a Szlovénia légterében végzett légtérrendészeti feladataiért is. A sajtótájékoztatón kérdezték a minisztereket a haderőfejlesztési együttműködésről, s hogy Szlovénia tervez-e vásárolni a zalaegerszegi üzemből, ahol páncélozott harcjárműveket fognak gyártani.

Tonin azt mondta: Szlovénia most kezdett a haderő modernizálásába. Ennek során elsődleges fontosságú, hogy gazdaságos és költséghatékony legyen a beszerzés.

Benkő hozzátette: a környező országok – köztük például Szlovénia és Horvátország – jelentős haderőfejlesztésbe kezdtek. Emellett a környező és a távolabbi országok is folyamatosan cserélni fogják a régi haditechnikai eszközöket, ezért úgy gondolják, hogy zalaegerszegi üzemnek – ahol a legújabb típusú harcjárművet, a Lynxet gyártják majd – lesznek felvevő piacai. Bíznak benne, hogy Szlovénia is köztük lesz majd. Ugyanakkor megjegyezte, hogy legkorábban 2023-ban gördülhetnek majd le az első harcjárművek a gyártósorról.

The post Benkő: felkészültnek kell lenni a biztonság megőrzésére appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Szlovén védelmi miniszter: Szlovénia mobil hadikórház telepítését tervezi Maliban

Biztonságpiac - Wed, 11/04/2020 - 12:10
Mobil hadikórházat telepítene 2023-ban Maliba Szlovénia, és ebben Magyarország közreműködését is kérte – jelentette be a szlovén védelmi miniszter. Matej Tonin azt mondta: Szlovénia biztosítaná a felszerelést és a technikai hátteret, Magyarországot és más partnereket pedig a személyzet biztosítására kérte fel.

A szlovén védelmi miniszter kiemelte: Észak-Afrika fontos terület az európai stabilitás és béke megteremtésében, hiszen az a migráció egyik “forrása”.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiemelte: Magyarország és Szlovénia egyetért abban, hogy a gondokat, problémákat ott kell megoldani, ahol azok keletkeznek. Ezért tervezi Szlovénia is Maliban mobilkórház építését. Azt mondta: megvizsgálják annak lehetőségét, hogy miként tudnának egészségügyi szakszemélyzettel részt venni az afrikai kórház működtetésében. Ennek kapcsán azt is közölte, hogy Magyarország erősíteni kívánja jelenlétét Észak-Afrikában, elsősorban a Száhel övezetben, mert ott olyan gondok, problémák vannak, amelyek kihatással vannak Európára, Magyarországra is.

A magyar-szlovén védelmi miniszteri tanácskozáson kiemelt téma volt a Balkán térsége is. Benkő azt mondta: Magyarország számára elsődleges fontosságú a Nyugat-Balkán békéje és biztonsága. Tonin is úgy értékelt, Szlovéniának és Magyarországnak is alapvető érdeke a balkáni térség békéjének és stabilitásának megteremtése, ezért nagyon fontos, hogy ennek fenntartásában továbbra is együttműködjenek. Azt is hangsúlyozta, hogy a Balkán mindkét ország számára egy olyan térség, ahol meg kell őrizni a két ország jelenlétét.

Elmondta: Benkővel áttekintették azokat a missziókat, amelyekben a két ország együttműködik, ezek közül is kiemelten Koszovót és Malit. Azt mondta: Szlovénia teljes mértékben támogatja Magyarországot a koszovói (KFOR) misszió vezetésében.

A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartott magyar-szlovén védelmi miniszteri tanácskozást követő sajtótájékoztatón Benkő kérdésre válaszolva elmondta: Afrikában most is ott van a Magyar Honvédség, de ezt szeretnék több katonával erősíteni. Ennek célja, hogy segítsék ott élő embereket, ne kelljen elhagyniuk a térséget. Felhívta a figyelmet az illegális migráció egészségügyi veszélyeire is. A tömegesen Európába érkezők nem csak a koronavírus, hanem más komoly betegségek hordozói is lehetnek – emelte ki a miniszter, hozzátéve: ezért a magyar emberek, az európai emberek biztonsága érdekében erre oda kell figyelni.

Ennek kapcsán azt is elmondta: a koronavírus-járványban nagy hangsúlyt fordítanak a katonák biztonságára Magyarországon és külföldön egyaránt. A missziókat emiatt nem csökkentették, nem adták fel és nem is áll szándékukban – közölte. Mindkét miniszter kapott kérdést arról, a jelenlegi pandémiás helyzetben hogyan tud együttműködni a két haderő.

Tonin kiemelte: a legkritikusabb pillanatokban, az első hullámban Szlovéniában nem volt elegendő védőfelszerelés. Magyarország segítséget nyújtott – mondta a védelmi miniszter, aki ezért is köszönetét fejezte ki. Elmondta, delegációjának egy része találkozott a koronavírus elleni küzdelemben résztvevőkkel is. A szlovén védelmi miniszter szerint a járvány elleni védekezésben két területen van lehetőség együttműködésre, az egyik a védőfelszerelések beszerzése, a másik a tapasztalatcsere.

A szlovén védelmi miniszter közölte: információi szerint “Magyarországon a magyar kormány ura a helyzetnek”. Ezzel így van Szlovénia is. Az első hullám idején nekik is sikerült elegendő védőfelszerelést és lélegeztetőgépet beszerezniük. Ha a helyzet rosszabbra fordulna, akkor szükség lehet a szakorvosi személyzet cseréjére, együttműködésre – mondta Tonin, hozzátéve, ahogy az első hullám idején Olaszországot segítették, most is így kell majd támogatni egymást az országoknak.

Benkő hangsúlyozta: Magyarország a koronavírus-járvány első időszakában, tavasszal meg tudta oldani, hogy felkészüljön a második hullámra: védőeszközök beszerzésével, a szakszemélyzet felkészítésével, infrastrukturális fejlesztésekkel. Magyarország hatékonyan alkalmazta a Magyar Honvédséget is – mondta a miniszter, kiemelve: a Magyar Honvédség most is készen áll, hogyha szigorításokra lenne szükség, s ha a helyzet súlyosabbá válna, annak kezelésére is.

The post Szlovén védelmi miniszter: Szlovénia mobil hadikórház telepítését tervezi Maliban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.