You are here

Biztonságpolitika

Lengyelországban felavatták az 1920-as varsói csatában segítséget nyújtó nemzetek emlékművét

Biztonságpiac - Tue, 11/10/2020 - 07:35
A lódzi vajdaságbeli Skierniewicében felavatták hétfőn az 1920-as varsói csata során a lengyeleknek segítséget nyújtó nemzetek emlékművét. A Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes jelenlétében leleplezett szoboregyüttesben Teleki Pál egykori magyar miniszterelnök alakja is szerepel.

Az 1919-1920-es lengyel-bolsevik háború során a lengyelek győzelmét eldöntő varsói csata 100. évfordulós ünnepségén Magyarországot Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet képviselte, s részt vett Antoni Macierewicz, a szejm korelnöke is.

Beszédében Glinski kiemelte: száz évvel ezelőtt a lengyelek “megvédték Európát a bolsevizmus gonoszsága elől”, de nem voltak magukra utalva. Ezért a szoboregyüttes “az emberek, a nemzetek közötti szolidaritás emlékműve” – hangsúlyozta.

Utalva egyes európai nemzetek és az Egyesült Államok akkori támogatására, a kormányfőhelyettes külön megköszönte a varsói csata során nyújtott magyar segítséget. A lengyel nemzet soha nem felejti el a magyarok gesztusát, amely igazából “nemcsak gesztus volt, hanem valódi, a bolsevik vízözön elől a világot akkoriban védő testvéri nemzetnek nyújtott segítség” – jelentette ki Glinski.

“A Varsói csata előtt. Skierniewice 1920-2020” nevű emlékművet a skierniewicei pályaudvar előtti téren állították fel, felidézve ezzel: a vasútállomásra 1920. augusztus 12-én érkezett a nyolcvan vagonnyi, huszonkétmillió darabos, karabélyokhoz és tüzérségi fegyverekhez való magyar lőszerszállítmány, amelyet aztán egyenesen az orosz Vörös Hadsereg ellen harcoló lengyel egységekhez vittek.

A varsói csata során nyújtott magyar segítségre a skierniewicei szoboregyüttesben Teleki alakja emlékeztet. A Teleki-kormány akkor döntött a segítségnyújtásról, amikor a bolsevik propaganda és az európai baloldali pártok nyomására 1920-ban Lengyelország alig számíthatott más európai országok segítségére, csak a magyarországi és a magyar közvetítéssel továbbszállított francia lőszer jutott oda.

A franciák támogatására Charles de Gaulle képmása utal. A későbbi francia elnök 1919-1921-ben a Lengyelországban tevékeny, a lengyeleket a szovjetekkel folytatott háborúban támogató francia katonai misszió tagja volt, több posztot töltött be a lengyel hadseregben, az akkor tanúsított hősiességéért a Virtuti Militari lengyel hadi érdemrend ezüstkeresztjével tüntették ki.

Az emlékmű ábrázolja továbbá a korabeli lengyel hadvezért, Józef Pilsudski marsallt, valamint ukrán szövetségesét, Szimon Petljura elnököt, atamán-parancsnokot is. A négy életnagyságú bronzszobor mellett, amely Karol Badyna krakkói szobrász műhelyében készült, az államférfiakat ábrázoló a műalkotás fontos elemét képezi több, a lőszerszállítmányokra utaló, láda formájú tömb képezi. Ezeken a lengyel, magyar, francia és ukrán nyelvű, Lengyelország háláját kifejező feliratok olvashatóak.

A szoboregyüttes létesítését egy skierniewicei hagyományápoló társulat kezdeményezte, szervezőbizottságának tagjai között van Engelmayer Ákos, Magyarország rendszerváltás utáni első varsói nagykövete. Az emlékmű a lengyel kulturális tárca és a helyi önkormányzat támogatásával készült.

The post Lengyelországban felavatták az 1920-as varsói csatában segítséget nyújtó nemzetek emlékművét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A rendőrség 256 esetben intézkedett a kijárási korlátozás miatt pénteken és szombaton

Biztonságpiac - Tue, 11/10/2020 - 06:35
A rendőrség 256 esetben intézkedett az éjszakai kijárási korlátozással kapcsolatban pénteken és szombaton, a rendőrök 28 esetben figyelmeztettek, 168 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 60 esetben pedig feljelentést tettek – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

Gál Kristóf közölte, a helyszíni bírságok fejenkénti átlaga húszezer forint volt. A szóvivő szólt arról is, hogy szintén az elmúlt két napon 262 esetben intézkedtek a helytelen maszkhasználat miatt, a rendőrök 53 esetben figyelmeztettek, 143 helyszíni bírságot szabtak ki és 66 feljelentést tettek. Tájékoztatása alapján a rendőrök pénteken és szombaton tíz boltnál találtak olyan szabálytalanságokat, amelyek miatt be kellett zárni az üzleteket. Ezeknek a boltoknak összesen 102 napig kell zárva tartaniuk – tette hozzá.

Gál  elmondta azt is: szombat éjfélig hat budapesti vendéglátóhelynél találtak súlyos szabálytalanságokat, amelyek miatt 14-14 napig zárva kell tartaniuk ezeknek a helyeknek. Kiemelte, elsősorban az üzletek, vendéglátóhelyek üzemeltetőinek, tulajdonosainak a felelőssége, hogy betartassák a maszkhasználatra vonatkozó szabályokat a vendégekkel, valamint az alkalmazottakkal.

Az ellenőrzések célja továbbra is, hogy a rendőrség “szövetségese” legyen azoknak, akik felelősen betartják a szabályokat, és kiszűrjék azokat, akik mások egészségét veszélyeztetik – hangsúlyozta az ORFK szóvivője.

The post A rendőrség 256 esetben intézkedett a kijárási korlátozás miatt pénteken és szombaton appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ismét magyar rendőrök segítik Észak-Macedónia határőrizetét

Biztonságpiac - Tue, 11/10/2020 - 05:35
Ismét magyar rendőrök indultak Észak-Macedóniába, hogy segítséget nyújtsanak a határőrizeti feladatok ellátásában – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

A közleményben kiemelték: a magyar rendőrség elkötelezett abban, hogy megakadályozza az illegális bevándorlók bejutását Magyarországra, az Európai Unió területére, ezért felajánlotta támogatását a nyugat-balkáni országoknak. Az Észak-Macedóniába induló ötvenötödik magyar rendőri kontingens tagjait Balázs László, az ORFK határrendészeti főosztályának vezetője búcsúztatta Budapesten, a Készenléti Rendőrség központi objektumában.

A magyar rendőrök fő feladatként járőrszolgálatot látnak el a jogellenes határátlépések megelőzésére és felderítésére, továbbá közreműködnek az embercsempészek és az illegális migránsok előállításában. Nemcsak a határ közvetlen közelében teljesítenek szolgálatot, hanem az ország belsejében is. A kontingens terepjárókkal, éjjellátó készülékekkel és hőkamerákkal segíti az érintett határszakasz védelmét.

Az észak-macedón kontingensben szolgálatot teljesítő harminc rendőr magyar szolgálati felszereléssel látja el feladatait, intézkedési jogosultságukat a fogadó ország rendvédelmi szervének irányítása, felügyelete mellett gyakorolják Az Észak-Macedóniából hazatérő kontingens tagjai – a magánútról hazatérő magyar állampolgárokhoz hasonlóan – járványügyi megfigyelés alatt maradnak amíg koronavírustesztjük eredménye nem érkezik meg. Erre az időre szolgálatmentességet kapnak. Esetükben a teszt költségét a rendőrség finanszírozza – olvasható a közleményben.

The post Ismét magyar rendőrök segítik Észak-Macedónia határőrizetét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Harminc éves a Zuglói Polgárőrség

Biztonságpiac - Tue, 11/10/2020 - 04:35

Terdik Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya emléklapot adott át, megköszönte a polgárőrség kiemelkedő munkáját.

A Zuglói Polgárőrségnél 2020. november 5-én tartott ünnepségen Budapest rendőrfőkapitánya megköszönte a zuglói polgárőrök áldozatos és kiváló munkáját, kiemelve a rendőrség és polgárőrség szoros együttműködésének jelentőségét.

The post Harminc éves a Zuglói Polgárőrség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Előadásom az amerikai Kína-stratégiáról az EPIIC kurzuson

Atlantista Blog (Fehér Zoltán) - Mon, 11/09/2020 - 18:38

A Tuft Egyetemen évtizedek óta működik az Institute for Global Leadership, amely - más programok mellet - szervezi az EPIIC-et, amely a Tufts Bachelor's képzésében részt vevő egyetemisták által kreditre felvehető kurzus a nemzetközi kapcsolatok egy-egy aktuális témájáról. Az EPIIC idei témája "Kína és a világ", és az EPIIC vezetője, Abi Williams professzor meghívta előadni Kína és az amerikai-kínai kapcsolatok vezető szakértőit Anthony Saichtől Michael Beckleyn és Robert Sutteren át Sophie Richardsonig és Tai Ming Cheungig. Emiatt a névsor miatt is különös megtiszteltetés, hogy 2016 és 2018 után az EPIIC ismét meghívott a kurzus vendégelőadójának. A 2020. október 29-i órán a disszertációm témájáról, az Egyesült Államok Kína-stratégiájának elmúlt ötven évben történt változásairól adtam elő (Zoomon), azon belül is különös hangsúllyal George H.W. Bush és Bill Clinton elnökségének időszakáról. A majdnem két és fél órás előadás-beszélgetés remek eszmecserét hozott, a Tufts nemzetközi kapcsolatok vagy politikatudomány szakos hallgatói - számomra nem meglepő módon - kiváló kérdéseket tettek fel nekem, értő módon közelítve ehhez a rendkívül aktuális témához.


Categories: Biztonságpolitika

Dutyiban a madam

Biztonságpiac - Mon, 11/09/2020 - 16:35
Előzetes letartóztatásba került egy prostituáltakat futtató várbalogi nő – számolt be a Békés Megyei Főügyészség.

Mint írják, a 42 éves, Győr-Moson-Sopron megyei illetőségű nő – 28 éves, már tavaly szeptember óta letartóztatásban lévő társával együtt – 2019. április eleje és június 29-e között két kiszolgáltatott helyzetben élő nőt vett rá prostitúcióra. Egyikőjüket azzal hitegette, hogy a bevételből fele-fele arányban osztoznak. A nőket Siófokra és Győrbe szállították, elszállásolták, fényképes hirdetéseket adtak fel a nevükben az egyik erre szakosodott internetes portálon. A hívásokat ők fogadták, megszervezték a találkozók helyét és idejét, a szexuális szolgáltatásból befolyt összegek nagy részét eltették.

A nők mobiltelefonját, internetelérhetőségét elvették, a siófoki ingatlanba be is zárták őket, ezzel kényszerítve a szexuális tevékenység végzésére. Az előzetes letartóztatást személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, kizsákmányolás céljából, erőszakkal, fenyegetéssel, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt kezdeményezték, tartva a szökéstől, illetve a sértettek megfélemlítésétől vagy befolyásolásától.

A Békéscsabai Járásbíróság a nő letartóztatását egy hónapra elrendelte – írta az ügyészség.

The post Dutyiban a madam appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU újabb nyolc szíriai minisztert vont szankciók alá

Biztonságpiac - Mon, 11/09/2020 - 12:10
Az Európai Unió Tanácsa közölte, hogy a szíriai rezsimmel és annak támogatóival szemben hozott korlátozó intézkedések hatálya alá vonta a szíriai kormány újabb nyolc miniszterét.

A jegyzékbe frissen felvettek között van a szíriai kormány olaj- és ásványügyi minisztere, az egészségügyi miniszter, az ipari miniszter, a mezőgazdasági és agrárreform-miniszter, a villamosenergia-ügyi miniszter, valamint három államminiszter. A pénteki határozatokkal 288-re emelkedett azok száma, akikkel szemben azért vezettek be utazási tilalmat és fagyasztották be vagyoni eszközeit, mert az EU szerint felelősek a szíriai polgári lakosság erőszakos elnyomásáért, a rezsim kedvezményezettjei vagy támogatói, illetve kapcsolatban állnak ilyen emberekkel.

Az EU a szíriai háborús helyzet miatt ez idáig hetven szervezettel szemben rendelte el a vagyoni eszközök befagyasztását. A Szíriát sújtó jelenlegi uniós szankciók értelmében többek között olajembargó van érvényben, kereskedelmi és beruházási korlátozások állnak fenn, a Szíriai Központi Bank eszközei be vannak fagyasztva az EU-n belül. Kiviteli korlátozás vonatkozik továbbá azokra a fegyverekre és felszerelésekre, amelyek potenciálisan belső elnyomás céljára alkalmazhatók, illetve azokra a berendezésekre és technológiákra, amelyek az internet vagy a telefonbeszélgetések ellenőrzésére és lehallgatására szolgálnak.

A szíriai helyzetre való tekintettel hozott szankciók 2011. december elseje óta vannak érvényben, és évente vizsgálják felül őket. Aláhúzták, az EU továbbra is elkötelezetten törekszik a szíriai konfliktus tartós és hiteles politikai megoldásának elősegítésére, összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatával és a 2012-es genfi nyilatkozattal.

The post Az EU újabb nyolc szíriai minisztert vont szankciók alá appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

EUfória: mindenki gratulál Bidennek

Biztonságpiac - Mon, 11/09/2020 - 08:35
Az Európai Unió intézményeinek vezetői, valamint a NATO főtitkára egyaránt gratuláltak Joe Bidennek az elnökválasztáson elért sikeréhez. Közleményükben a transzatlanti partnerség fontosságát, valamint azt hangsúlyozták, hogy készek a szorosabb együttműködésre az új amerikai adminisztrációval a közös kihívások hatékony kezelése érdekében.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió és az Egyesült Államok barátságát és szövetségének fontosságát hangsúlyozta. “Példátlan transzatlanti partnerségük” a történelem, a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok, a társadalmi igazságosság és a nyitott gazdaság közös értékeiben gyökerezik. Ez a partnerség az, amely évtizedek óta alátámasztja a liberális szabályokon alapuló nemzetközi rendet, és továbbra is a stabilitás, a biztonság és a jólét oszlopát jelenti az Atlanti-óceán mindkét oldalán” – hangsúlyozta.

Kijelentette, az Európai Bizottság készen áll fokozni együttműködését az Egyesült Államokkal a mindkét fél előtt álló kihívások kezelése érdekében. Von der Leyen a kihívások között a koronavírus-járványt és annak gazdasági és társadalmi következményeit, az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, a digitális átalakulás előmozdítását, a közös biztonság megerősítését, valamint a szabályokon alapuló többoldalú rendszer reformját említette.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közleményében azt írta, az Európai Unió tudomásul veszi az amerikai választási folyamat legújabb fejleményeit, amelyek alapján gratulál Biden megválasztott elnöknek és Kamala Harris megválasztott alelnöknek. “Az Európai Unió ismételten hangsúlyozza elkötelezettségét az erős transzatlanti partnerség mellett, és készen áll arra, hogy kapcsolatba lépjen a megválasztott elnökkel, az új kongresszussal és az új amerikai közigazgatással” – fogalmazott Michel.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke kijelentette: az Európai Unió a jövőben is együtt kíván működni “nagyszerű partnerével és szövetségesével”, az Egyesült Államokkal. A világnak szoros kapcsolatra van szüksége Európa és az Egyesült Államok között. Szükség van a transzatlanti kapcsolatok újrakezdésére, hogy képesek legyenek megoldani az előttük álló kihívásokat – hangsúlyozta Sassoli.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közleményében azt hangoztatta: az erős NATO egyaránt jó az Egyesült Államoknak és Európának. Szükség van a közös erőre, hogy a szövetség képes legyen megbirkózni olyan kihívásokkal, mint az egyre határozottabb Oroszország, a nemzetközi terrorizmus, a kibertámadások okozta veszélyek, valamint a globális erőviszonyok elmozdulása Kína térnyerésével. “Csak akkor lehetünk biztonságban és csak akkor lehetünk sikeresek, ha együtt nézünk szembe ezekkel a kihívásokkal” – fogalmazott Stoltenberg.

Gratulált Áder János köztársasági elnök a megválasztott amerikai elnöknek. Levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelmi magyar-amerikai kapcsolatok közös értékekre épülnek: a két nemzet hagyományos szabadságvágyára és a demokrácia melletti elkötelezettségére. Magyarország a két országot összefűző baráti kapcsolatokat a jövőben tovább kívánja erősíteni – írta a magyar államfő.

Gratuláló levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnök is Bidennek. “Engedje meg, hogy gratuláljak Önnek a sikeres elnöki kampányhoz. Jó egészséget és folyamatos sikereket kívánok rendkívül felelősségteljes feladatainak ellátásához” – írta Orbán.

The post EUfória: mindenki gratulál Bidennek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az ügyfeleit évekig becsapó ügyvédet fogott a rendőrség

Biztonságpiac - Mon, 11/09/2020 - 07:35
Elfogott a rendőrség egy budapesti ügyvédet, aki ügyfeleit éveken keresztül becsapva több mint félmilliárd forinthoz jutott – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség honlapján azt írták: egy fővárosi vállalkozás kétszázmillió forintot utalt a 49 éves férfinak, aki üzleti lehetőségeket, piackutatást és pénzügyi közvetítőtevékenységet ígért cserébe, de semmit sem teljesített. A feljelentés után a nyomozók még kilenc embert azonosítottak, akiktől a gyanúsított 2015 és 2019 között befektetési konstrukciók ígéretével csalt ki nagyobb összegeket. Volt olyan sértett is, akitől ügyvédi letétbe vett át több mint 51 millió forintot, amellyel azóta sem számolt el hiánytalanul.

A nyomozók a férfit Budapesten, az I. kerületben fogták el vasárnap, és lefoglaltak mintegy hétszázezer forint készpénzt, informatikai eszközöket, a bűncselekményekkel összefüggő dokumentumokat és több motorkerékpárt. A rendőrség a férfit különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, sikkasztás és ügyvédi visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatta, majd őrizetbe vette. A bíróság szerdán elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét – olvasható a közleményben.

The post Az ügyfeleit évekig becsapó ügyvédet fogott a rendőrség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU szankcionálja Lukasenkát és a fiát

Biztonságpiac - Mon, 11/09/2020 - 06:35
Az EU szankciókat vet ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökre és további 14 magas rangú fehérorosz tisztviselőre az augusztus elején tartott, vitatott kimenetelű választások ellen tüntetők elnyomása miatt – olvasható az unió hivatalos közlönyében.

A korlátozások Lukasenka fiát, Viktort is érintik, aki nemzetbiztosági tanácsadói szerepet tölt be a fehérorosz kormányban.

A szankciók, amelyek jelenleg 59 fehérorosz tisztviselőre vonatkoznak, magukban foglalják az beutazási tilalmat és a pénzügyi eszközök befagyasztását. Ezenkívül uniós polgároknak és a vállalatoknak tilos pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani az érintettek számára. Az EU Observer brüsszeli eseményekkel foglalkozó hírportál szerint Lukasenkának és családjának két unión belüli ingatlanvállalatban van üzleti érdekeltsége. A vállalkozások Cipruson találhatóak.

A pénteki határozat követi a Miniszerek Tanácsa által elfogadott október elejei állásfoglalásokat, amelyekben a testület határozottan elítélte a fehérorosz hatóságok atrocitásait a békés tüntetők ellen, és Lukasenka szankcionálást helyezte kilátásba, “amennyiben az országban nem javul a helyzet.” Az EU azért is várt ezidáig a korlátozó intézkedések bevezetésével, mert abban bízott, hogy az elnök önként vesz majd részt az ellenzékkel folytatott tárgyalásokban és az ország demokratikus átalakításban.

Az augusztus 9-i fehéroroszországi választások óta – amelyen hivatalos eredmények szerint Aljakszandr Lukasenka államfőt a szavazatok több mint 80 százalékával hatodszor választották elnökké – vasárnaponként hétről hétre tömegek követelik az államfő távozását, ő azonban nem hajlandó erre. A legutóbbi megmozduláson mintegy 300 tüntetőt vettek őrizetbe a hatóságok.

The post Az EU szankcionálja Lukasenkát és a fiát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A szójakereskedők is durván megtévedhetnek

Biztonságpiac - Mon, 11/09/2020 - 05:35
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomozás indult egy dunántúli szójakereskedő társaság ellen, amely a gyanú szerint többszintű céghálón keresztül 700 millió forintnyi adó megfizetését kerülte el – tájékoztatta a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Tóth Gergő közölte: az egymást váltó, adócsalásra létrehozott cégekből kiépített háromszintű hálózattal a Szlovéniából és Horvátországból importált szójadarát belföldön áfa nélkül értékesítették. Az adócsalás mellett jelentős árelőnyhöz jutottak a piac tisztességes szereplőivel szemben. A bűnszervezet komoly informatikai infrastruktúrát működtetett, szervereiket a nyomozók it-szakértők és szaktanácsadók bevonásával egy szerverhotelben foglalták le. Az akcióban a NAV harminc helyszínen tartott házkutatást.

A bűnbanda irányítóit a Merkur bevetési egység balatoni luxusingatlanjukban fogta el. A nyomozók bankszámlákat és követeléseket zároltak, eddig már több mint félmilliárd forint értékben, és több millió forint értékű kriptovalutát is sikerült lefoglalniuk. A NAV négy gyanúsítottat vett őrizetbe. A Székesfehérvári Járásbíróság közülük háromnak a letartóztatását, egynek a bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az ügyben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás.

The post A szójakereskedők is durván megtévedhetnek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Átszállították a nizzai merénylőt Párizsba

Biztonságpiac - Mon, 11/09/2020 - 04:35
Fokozott biztonsági intézkedések mellett átszállították pénteken Párizsba a nizzai Notre-Dame-bazilikában előző héten végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylet tunéziai elkövetőjét – közölték rendőrségi források.

A súlyos állapotban lévő 21 éves Brahím Iszávit szállító repülőgép délután landolt a Párizshoz közeli Le Bourget repülőtéren, ahonnan a férfit egy párizsi kórházba szállították.

A tunéziai merénylőt Nizzában válságos állapotban szállították kórházba, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította. Eddig nem tudták kihallgatni, de az állapota már javult, amikor a koronavírus-tesztje hétfőn pozitívnak bizonyult, ezért a kihallgatását egyelőre elhalasztották. Szerdán azonban olyannyira romlott az állapota, hogy ismét válságos állapotba került.

Az átszállítás fokozott biztonságvédelmi intézkedések közepette történt: Nizzában csendőrfurgonok gyűrűjében tették fel a repülőgépre Iszávit, akit egy rendőrségi elitegység kísért az úton. A merénylőn kívül az ügyben már csak egy 17 éves kiskorú van őrizetben. A párizsi agglomerációban található Seine-Saint-Denis megyében szerdán előállított fiatalt azzal gyanúsítják, hogy csettelt a merénylővel, ezért folytatódik a kihallgatása.

A támadással kapcsolatban eddig 11 embert vettek őrizetbe, de tízet közülük már szabadon engedtek, nem indult egyikük ellen sem eljárás.

The post Átszállították a nizzai merénylőt Párizsba appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Cato Intézet "Fiatal tudósok szimpóziuma"

Atlantista Blog (Fehér Zoltán) - Sun, 11/08/2020 - 21:44

Egy versenypályázaton történt kiválasztás eredményeképpen 2020. október 9-10-én a washingtoni székhelyű Cato Intézet "Fiatal tudósok szimpóziumán" vehettem részt - a koronavírus-járvány miatt virtuálisan. A Cato Intézet egy prominens, libertariánus irányultságú think-tank, amelynek külpolitikai programja Amerika nemzetközi szerepének realista megközelítését követi. A szimpóziumon én a George H.W. Bush és Bill Clinton elnökök Kína-stratégiájáról szóló, erre az alkalomra készült tanulmányomat prezentáltam, amelyet követően nagy tekintélyű idősebb, illetve fiatal kutatókkel és külpolitikai szakértőkkel vitattuk meg az anyagot.


Categories: Biztonságpolitika

Keeping It Realpolitik 2.: Miben lesz más a világ, ha Trump vagy Biden nyer?

Atlantista Blog (Fehér Zoltán) - Sun, 11/08/2020 - 20:16

Ahogy korábban beszámoltam róla, októberben önálló rovatom indult az Azonnali.hu-n "Keeping It Realpolitik - Világpolitika Bostonból" címmel. A rovat második cikkének címe "Miben lesz más a világ, ha Trump vagy Biden nyer?" és ebben azt jártam körbe közvetlenül az amerikai elnökválasztás előtt, hogy Donald Trump vagy Joe Biden győzelme esetén milyen külpolitika várható az Egyesült Államoktól.

Azonnali - Miben lesz más a világ, ha Trump vagy Biden nyer?

Egy kis ízelítő a cikkből:

Óriási távolság van tehát a két elnökjelölt külpolitikai víziója és így a világpolitikának az elnökségük révén esetlegesen megvalósuló karaktere között. Trump újraválasztásával Amerika visszavonulása, a világrend szétesése folytatódhat, győzelme további bátorítást adhat az elmúlt években megerősödött illiberális, autoriter, populista vezetőknek. Biden megválasztása azonban nem garantálja, hogy a világ dolgai visszarendeződnek a régi kerékvágásba, hiszen a világrend átalakulása már jó ideje tart, a COVID-19 járvány egyelőre tovább terjed, a világgazdaság recesszióba fordulhat. Amerika azonban Biden alatt újra érdeklődni fog a világpolitika ügyei iránt, részt vesz majd a nemzetközi válságok megoldásában, erősíti szövetségesi kapcsolatait, de azt csak remélni lehet, hogy a demokraták is levonják a korábbi, több évtizedes stratégia kudarcainak tanulságait és nem kívánják folytatni Amerika világcsendőri szerepét. Bármelyikük is nyer azonban, nem lesz könnyű dolga. Az Egyesült Államoknak a korábbi évtizedek kudarcos háborúi, Kína felemelkedésének naív támogatása, Trump kaotikus külpolitikai vonalvezetése, valamint a koronavírus-járvány katasztrofális belföldi kezelése után megrendült a hitele és megítélése a világban. Ha Amerika gazdasági és katonai ereje nem is csökkent (bár sokak szerint a járvány és a nyomában járó recesszió ebbe az irányba hatnak), reputációja romlása miatt a nemzetközi közvélemény így is azt érzékeli, hogy Amerika gyengül, hanyatlóban van. Akár Trump kap felhatalmazást a folytatásra, akár Bident kérik az amerikai választók korrekcióra, az új elnök számára komoly kihívást jelent majd, hogy az Amerikai Egyesült Államok vezető szerepét és hitelét helyreállítsa.


Categories: Biztonságpolitika

Ügyfeleit évekig becsapó ügyvédet fogott el a rendőrség

Biztonságpiac - Sun, 11/08/2020 - 08:35
Elfogott a rendőrség egy budapesti ügyvédet, aki ügyfeleit éveken keresztül becsapva több mint félmilliárd forinthoz jutott – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség honlapján azt írták: egy fővárosi vállalkozás kétszázmillió forintot utalt a 49 éves férfinak, aki üzleti lehetőségeket, piackutatást és pénzügyi közvetítőtevékenységet ígért cserébe, de semmit sem teljesített. A feljelentés után a nyomozók még kilenc embert azonosítottak, akiktől a gyanúsított 2015 és 2019 között befektetési konstrukciók ígéretével csalt ki nagyobb összegeket. Volt olyan sértett is, akitől ügyvédi letétbe vett át több mint 51 millió forintot, amellyel azóta sem számolt el hiánytalanul.

A nyomozók a férfit Budapesten, az I. kerületben fogták el vasárnap, és lefoglaltak mintegy hétszázezer forint készpénzt, informatikai eszközöket, a bűncselekményekkel összefüggő dokumentumokat és több motorkerékpárt. A rendőrség a férfit különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, sikkasztás és ügyvédi visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatta, majd őrizetbe vette. A bíróság szerdán elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét – olvasható a közleményben.

The post Ügyfeleit évekig becsapó ügyvédet fogott el a rendőrség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU szankcionálja Lukasenkát

Biztonságpiac - Sun, 11/08/2020 - 07:35
Az EU szankciókat vet ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökre és további 14 magas rangú fehérorosz tisztviselőre az augusztus elején tartott, vitatott kimenetelű választások ellen tüntetők elnyomása miatt — közölte az unió hivatalos közlönye.

A korlátozások Lukasenka fiát, Viktort is érintik, aki nemzetbiztonsági tanácsadói szerepet tölt be a fehérorosz kormányban.

A szankciók, amelyek jelenleg 59 fehérorosz tisztviselőre vonatkoznak, magukban foglalják az beutazási tilalmat és a pénzügyi eszközök befagyasztását. Ezenkívül uniós polgároknak és a vállalatoknak tilos pénzeszközöket rendelkezésre bocsátani az érintettek számára. Az EU Observer brüsszeli eseményekkel foglalkozó hírportál szerint Lukasenkának és családjának két unión belüli ingatlanvállalatban van üzleti érdekeltsége. A vállalkozások Cipruson találhatóak.

A pénteki határozat követi a Miniszerek Tanácsa által elfogadott október elejei állásfoglalásokat, amelyekben a testület határozottan elítélte a fehérorosz hatóságok atrocitásait a békés tüntetők ellen, és Lukasenka szankcionálást helyezte kilátásba, “amennyiben az országban nem javul a helyzet.” Az EU azért is várt ezidáig a korlátozó intézkedések bevezetésével, mert abban bízott, hogy az elnök önként vesz majd részt az ellenzékkel folytatott tárgyalásokban és az ország demokratikus átalakításban.

Az augusztus 9-i fehéroroszországi választások óta – amelyen hivatalos eredmények szerint Aljakszandr Lukasenka államfőt a szavazatok több mint nyolcvan százalékával hatodszor választották elnökké – vasárnaponként hétről hétre tömegek követelik az államfő távozását, ő azonban nem hajlandó erre. A legutóbbi megmozduláson mintegy háromszáz tüntetőt vettek őrizetbe a hatóságok.

The post Az EU szankcionálja Lukasenkát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kiskunfélegyházán folytatódik az Unique Alpine AG mesterlövész- és vadászfegyvereinek gyártása

Biztonságpiac - Sun, 11/08/2020 - 06:35
Kiskunfélegyházán, a HM Arzenál Zrt.-nél folytatódik az Unique Alpine AG mesterlövész- és vadászfegyvereinek gyártása – jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos pénteken a helyszínen.

Maróth Gáspár a német-magyar ipari együttműködésről szóló megállapodás aláírása előtt azt mondta, az eredetileg francia, jelenleg bajor tulajdonú, ikonikus mesterlövészfegyvereket előállító cég nemcsak gyártását, hanem fejlesztéseit is Kiskunfélegyházán végzi majd. Az Unique Alpine és a HM Arzenál már egy éve együtt dolgozik új fegyverek kifejlesztésén és tesztelésén – közölte a kormánybiztos. Az új termékek már most is komoly érdeklődésre tartanak számot a rendvédelmi szervek részéről Európában, illetve a katonai szervek között az egész világon – tudatta Maróth.

A kiskunfélegyházi üzem létrehozásának célja a magyar fegyveres erők felszerelésének előállítása mellett volt az is, hogy a világpiacon is meg tudjanak jelenni termékeikkel – tudatta a kormánybiztos, rámutatva, az újabb megállapodás igazolja a kiskunfélegyházi gyár létjogosultságát a nemzetközi piacon. Hozzátette: a beruházás komoly szerepet játszhat a magyar gazdaság élénkítésében.

Stefan Holme, az Unique Alpine vezérigazgatója hangsúlyozta, nagyon büszke az együttműködésre. Elmondta, az elmúlt csaknem egy évben olyan szakembereket ismerhetett meg, akik a legjobb minőségre, a legjobb termékek előállítására törekszenek. A jövőben bővíteni szeretnék ezt az együttműködést új termékek létrehozása érdekében – tette hozzá.

Az aláírást követően bemutatták a cég bajor mérnökök és magyar fejlesztők által egy kanadai tenderre készített TPG-3-as mesterlövészfegyverét, valamint a konkurens termékeknél sokkal precízebb célzást lehetővé tevő AR-10 NX és AR-15 NX típusú hadi félautomata karabélyait.

The post Kiskunfélegyházán folytatódik az Unique Alpine AG mesterlövész- és vadászfegyvereinek gyártása appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Új idők: még a szójakereskedők is megtévedhetnek

Biztonságpiac - Sun, 11/08/2020 - 05:35
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomozás indult egy dunántúli szójakereskedő társaság ellen, amely a gyanú szerint többszintű céghálón keresztül 700 millió forintnyi adó megfizetését kerülte el – tájékoztatta a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Tóth Gergő közölte: az egymást váltó, adócsalásra létrehozott cégekből kiépített háromszintű hálózattal a Szlovéniából és Horvátországból importált szójadarát belföldön áfa nélkül értékesítették. Az adócsalás mellett jelentős árelőnyhöz jutottak a piac tisztességes szereplőivel szemben. A bűnszervezet komoly informatikai infrastruktúrát működtetett, szervereiket a nyomozók IT-szakértők és szaktanácsadók bevonásával egy szerverhotelben foglalták le. Az akcióban a NAV harminc helyszínen tartott házkutatást.

A bűnbanda irányítóit a Merkur bevetési egység balatoni luxusingatlanjukban fogta el. A nyomozók bankszámlákat és követeléseket zároltak, eddig már több mint félmilliárd forint értékben, és több millió forint értékű kriptovalutát is sikerült lefoglalniuk. A NAV négy gyanúsítottat vett őrizetbe. A Székesfehérvári Járásbíróság közülük háromnak a letartóztatását, egynek a bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az ügyben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás.

The post Új idők: még a szójakereskedők is megtévedhetnek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Átszállították a nizzai merénylőt Párizsba

Biztonságpiac - Sun, 11/08/2020 - 04:35
Fokozott biztonsági intézkedések mellett átszállították pénteken Párizsba a nizzai Notre-Dame-bazilikában előző héten végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylet tunéziai elkövetőjét – közölték rendőrségi források.

A súlyos állapotban lévő 21 éves Brahím Iszávit szállító repülőgép délután landolt a Párizshoz közeli Le Bourget repülőtéren, ahonnan a férfit egy párizsi kórházba szállították.

A tunéziai merénylőt Nizzában válságos állapotban szállították kórházba, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította. Eddig nem tudták kihallgatni, de az állapota már javult, amikor a koronavírus-tesztje hétfőn pozitívnak bizonyult, ezért a kihallgatását egyelőre elhalasztották. Szerdán azonban olyannyira romlott az állapota, hogy ismét válságos állapotba került.

Az átszállítás fokozott biztonságvédelmi intézkedések közepette történt: Nizzában csendőrfurgonok gyűrűjében tették fel a repülőgépre Iszávit, akit egy rendőrségi elitegység kísért az úton. A merénylőn kívül az ügyben már csak egy 17 éves kiskorú van őrizetben. A párizsi agglomerációban található Seine-Saint-Denis megyében szerdán előállított fiatalt azzal gyanúsítják, hogy csetelt a merénylővel, ezért folytatódik a kihallgatása.

A támadással kapcsolatban eddig 11 embert vettek őrizetbe, de tízet közülük már szabadon engedtek, nem indult egyikük ellen sem eljárás.

The post Átszállították a nizzai merénylőt Párizsba appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Franciaországban több mint kétszáz feljelentés érkezett terrorizmus dicsőítése miatt a tanárgyilkosság óta

Biztonságpiac - Sat, 11/07/2020 - 08:35
Több mint kétszáz feljelentés érkezett terrorizmus dicsőítésének gyanúja miatt a francia hatóságokhoz a három héttel ezelőtti iszlamista tanárgyilkosság óta – közölte a BFM hírtelevízió.

Az értesülés szerint 237 eljárás indult országszerte, közülük hetven Párizsban terrorizmus dicsőítése, fenyegetés vagy becsületsértés miatt, a feljelentők között vannak tanárok, képviselők és újságírók is. A hatóságok szerint a 47 éves történelemtanár kegyetlen meggyilkolása óta robbanásszerűen megnőtt a terrorizmus dicsőítése miatt érkezett feljelentések száma. Elsősorban a közösségi oldalakon erősödött fel a gyűlöletbeszéd.

November 2-án minden francia iskolában, mintegy 61 ezer oktatási intézményben megemlékeztek arról a történelemtanárról, Samuel Patyról akit október 16-án azért ölt meg kegyetlenül egy csecsen iszlamista egy Párizshoz közeli középiskolánál, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján.

Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter pénteken azt közölte: négyszáz esetben fordult elő, hogy egy diák nem volt hajlandó részt venni a megemlékezésen.

Az észak-franciaországi Cambrai ügyészsége jelezte, hogy három, 15 és 17 év közötti tanuló ellen vádat emeltek, kettőt terrorizmus dicsőítése, egy harmadikat pedig fenyegetésekkel gyanúsítanak. Mindhárman a Patynak szentelt iskolai megemlékezést követő beszélgetésen mondtak törvénybe ütköző állításokat. A vádhatóság ugyanakkor jelezte, hogy nem radikalizált fiatalokról van szó, és a családi környezetük sem tekinthető iszlamistának.

Párizsban egy 15 éves lányt vádoltak meg terrorizmus dicsőítésével, miután az iskolájában többször is azt hangoztatta, hogy Paty megérdemelte, amit kapott. A lány szabadon védekezhet. Egy 18 éves diákot pedig a Twitteren írt üzenetei és amiatt gyanúsított meg a nyugat-franciaországi Chartres ügyészsége, mert fenyegetően viselkedett az egyik tanárával szemben. Őt szigorú rendőri felügyelet alá helyezték az eljárás lefolytatásáig.

A BFM szerint a legtöbb eset a közösségi oldalakon történik, a kormány ezért meg kívánja erősíteni az internetes gyűlöletbeszéd elleni fellépését. Jean Castex miniszterelnök a tanárgyilkosság után jelezte, hogy az iszlám szeparatizmus ellen készülő törvény lehetőséget fog biztosítani azok megbüntetésére, akik a közösségi oldalakon oly módon tesznek közzé személyes adatokat, és ezzel veszélyeztetik mások életét, mint ahogy az a meggyilkolt Paty esetében történt.

The post Franciaországban több mint kétszáz feljelentés érkezett terrorizmus dicsőítése miatt a tanárgyilkosság óta appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.