You are here

Biztonságpolitika

Irányváltást sürget a járvány elleni védekezésben a Seehofer

Biztonságpiac - Tue, 03/30/2021 - 12:01
Kudarcba fulladt a szövetségi kormány és a tartományi kormányok megegyezésein alapuló eljárás az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedése elleni németországi védekezésben, ezért a berlini vezetésnek át kell vennie az irányítást – mondta Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a Süddeutsche Zeitung című lapnak elmondta, hogy a koalíciós partnereknek – a CSU-testvérpárt Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) és a szociáldemokratáknak (SPD) – a lehető leggyorsabban ki kell dolgozniuk a védekezés irányvonalát, amelynek alapján a minisztériumok jogszabálytervezeteket készítenek, és ezeket a javaslatokat a kormány a törvényhozás elé terjeszti.

A fertőző betegségek elleni védekezés ügyében mindig is a szövetségi kormánynál volt törvénykezdeményezés hatásköre, “csak élni kell vele” – emelte ki a miniszter a lap hírportálján ismertetett nyilatkozatában.

Mint mondta, pontosan meg kell határozni, hogy szükség esetén miként kell az egész országban szigorítani előírásokat, és hogyan kell visszavonni a korlátozásokat ugyancsak egységesen, amikor javul a járványhelyzet. Minden intézkedést a hétnapi fertőzésgyakoriság – a megelőző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma – alakulásához kell kötni.

A SARS-Cov-2 elleni védekezés folytatására tett javaslatokat a szövetségi parlamenttel (Bundestag) és a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarájával (Bundesrat) is el kell fogadtatni. Ez a megoldás kellően hatékony és erősíti a politikai rendszer legitimációját, szemben az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) – a járványügyi védekezés gyakorlati megvalósításáért felelős tartományi kormányfők egyeztető testülete – és a szövetségi kormány megállapodásain alapuló eljárással, amely kudarcba fulladt – fejtette ki Seehofer.

Elmondta, hogy az eddigieknél sokkal veszélyesebb, úgynevezett brit (B.1.1.7-es jelzésű) vírusváltozat szétterjedése miatt az a legfontosabb, hogy két hétre a társadalmi és gazdasági élet minél több területét leállítsák, a korlátozások visszavonásához pedig be kell vezetni a vírus lehetséges útjait szorosan követő tesztelés országosan egységes rendszerét.

A legtekintélyesebb német politikusok közé tartozó miniszter nyilatkozatával kiállt a kancellár, Angela Merkel mellett, aki már egy vasárnapi interjúban jelezte, hogy messzemenően elégedetlen egyes tartományi kormányok tevékenységével, és kilátásba helyezte, hogy törvényekkel kényszerít ki irányváltást. A kancellár az ARD országos köztelevízióban sugározott interjúban elmondta: “nem tölti el örömmel”, hogy több tartomány vezetése az MPK-val kötött minapi megállapodással szembehelyezkedve késlekedik az úgynevezett vészfékrendszer alkalmazásával.

Ha napokon belül nem lesz változás, a szövetségi kormány magához vonja az ügyet. “Nem várok, amíg százezerre emelkedik a (napi új) fertőződések száma” – jelentette ki Angela Merkel. Azzal kapcsolatban, hogy a Bundesrat révén a szövetségi szintű törvényeken nyugvó járványkezeléshez is szükséges a tartományi kormányok közreműködése, rámutatott, hogy a föderális berendezkedésű országban állandó az együttműködési kényszer a szövetségi kormány és a tartományok között. Németországban “nem egy főmufti rendelkezésére” haladnak előre az ügyek – fogalmazott.

A vészfékrendszer lényege, hogy vissza kell állítani a második járványhullám enyhülése révén március elején felfüggesztett korlátozásokat, és újabb szigorításokat is be kell vezetni azokban a tartományokban, járásokban vagy városokban, amelyekben tartósan – egymás után három nap – száz fölött van a hétnapi fertőzésgyakoriság. A szövetségi kormány szerint új intézkedésként mindenekelőtt kijárási korlátozásokat kellene elrendelni az esti és éjszakai órákra, mert a magán összejöveteleken a legnagyobb a vírus továbbadásának veszélye.

Több tartományban a korábbi korlátozások visszaállítása és új szigorítások helyett a március elején bevezetett lazább rendszer továbbfejlesztésére törekednek. A tartományi rangú fővárosban, Berlinben például egy szerdán életbe lépő új szabály szerint továbbra is nyitva tarthatnak a hónap eleje óta ismét működő üzletek, illetve szolgáltatók, például elektronikai cikkeket forgalmazó boltok vagy fodrászatok, de csak aznapi negatív SARS-Cov-2 gyorsteszt lelettel rendelkező vásárlókat, vendégeket fogadhatnak.

Az SPD-s vezetésű tartományi kormány annak ellenére nem állítja vissza a korlátozásokat, hogy a hétnapi fertőzésgyakoriság már március 25-én átlépte a 100-as határértéket, és a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint hétfő reggel 146-on állt. Az RKI kimutatása szerint a hétnapi fertőzésgyakoriság országos szinten március 21-én lépte át a 100-as határértéket, és hétfő reggel 134,4 volt, jelentősen emelkedve az egy nappal korábbi 129,70-hez képest. Az intézet hétfői összesítése szerint az utóbbi 24 óra alatt 9872 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez csaknem harmincszázalékos növekedés az egy héttel korábbi 7709-hez képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 782 273 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t.

Ugyanakkor a vírus által okozott betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 43-ra csökkent az egy héttel korábbi 50-ről. A csökkenést a legidősebb korosztályokra és a leginkább veszélyeztetett csoportokra összpontosító oltási kampány előrehaladásának tulajdonítják szakértők. Az új halálesetekkel 75 913-ra emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.

The post Irányváltást sürget a járvány elleni védekezésben a Seehofer appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

AZ ELSŐ ÉV TAPASZTALATAI

Air Base Blog - Tue, 03/30/2021 - 10:24

A Magyar Honvédség részére beszerzett H145M könnyű helikopterek üzemeltetésének első hónapjairól egy évvel ezelőtt ültünk le beszélgetni az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. Azóta túl vagyunk a típus üzemeltetésének első teljes évén, amelyben nemcsak a beérkezett gépek, az átképzett hajózók és repülőműszakiak száma gyarapodott, hanem a tapasztalat is.

Amikor tavaly februárban a helikopterbázisra látogattunk és az első hónapokról valamint a 2020-as év terveiről kérdeztük a típusra átképzett első két hajózót illetve a repülőműszaki zászlóalj H145M üzemeltetésért felelős századparancsnokát, a koronavírus-járvány már fenyegető közelségben volt, de még nem lehetett tudni, hogy milyen hatással lesz az új típus üzemeltetésére és mennyire hátráltatja majd a kiképzést. Ma már tudjuk, hogy jelentősen egyiket sem befolyásolta. Kezdjük a repülőműszakiakkal, hiszen a repülésben nincs az az ambiciózus terv, ami nélkülük megvalósulhatna.

- Repülőműszaki szinten nagyjából sikerült megvalósítani, amit egy évvel ezelőtt terveztünk, azaz sikerült a karbantartásokat megalapozni és most már a 12 havi illetve a 400 repült óra utáni időszakos munkákat végezzük – mondta Bagi Tamás őrnagy, a típuson dolgozó repülőműszakiak parancsnoka. - A mai napig 16 gép érkezett meg, két gépet március közepe-vége felé várunk, illetve még kettőt a második félévben. (Megjegyzés: március 25-én a két tűztámogató változatú gép megérkezett Szolnokra. SZT) Ami kihívás volt, az a tárolás és magának a gépnek a kezelése, mert az orosz típushoz szoktunk. Az mindent elbírt, ennél más a helyzet. Nem számítottunk rá, hogy az időjárás változásaira ennyire érzékeny lesz a régi típushoz képest. A párás időt nehezen viseli, és a sok elektronika miatt megérzi a gép, ha nem szellőzik a tároló hely. Az új hangárkomplexum felépüléséig a gépek tárolását úgy oldottuk meg, hogy a felállított MT-2-es sátrakba telepítettük a karbantartáshoz szükséges eszközöket. Ezekben a sátorhangárokban végezzük a napi üzemeltetéshez használt gépek ellenőrzését. Ezek a heti ellenőrzéseket, a lapátellenőrzéseket illetve a repülés előtti-utáni ellenőrzéseket (line maintenance) jelentik. A nagyobb munkákat a felújított bázishangárban végezzük, ott hajtjuk végre az időszakos munkákat, és a mélyebb hibajavításokat. Ott vannak a műhelyeink is, ahol a műszeres, számítógépes ellenőrzéseket is elvégezhetjük. A németek részéről a helyszíni műszaki támogatás december 15-én megszűnt, azóta önállóan dolgozunk. Igyekeztünk kihasználni a velük töltött időt, az első 400 órás karbantartást, ami egy nagyobb munka, még közösen csináltuk. Ez a gép repült egyébként a legtöbbet, már 500 óra felett jár.

A repülőműszakiak hétfőtől csütörtökig két műszakban dolgoznak, és a repülések folyamatos kiszolgálásával párhuzamosan a következő hét igényeit dolgozzák fel. Péntekre a gépek ellenőrzése, tisztítása marad és felkészítésük a következő hétre. Ebben a folyamatos légialkalmasság fenntartásával foglalkozó csoport (CAMO) van nagy segítségükre, amely egy hónappal a H145M-ek érkezése előtt állt fel.

- Mi, műszakiak a munkára tudunk összpontosítani, nem kell azzal foglalkoznunk, hogy mikor melyik gépen tervezzük be a karbantartást, mert sokat segítenek azzal, hogy ezt ők pontosan tudják. Gyakorlatilag kiírják nekünk, hogy melyik gépet kell reptetni, melyiken kell műszaki munkát végezni. Az energiánkat nem veszi el az, hogy a tervezéssel foglalkozzunk, mert ezt ők leveszik a vállunkról. Bemegyünk, megnézzük, hogy aznap azon a gépen mit kell csinálni és azt végrehajtjuk – mondta Bagi őrnagy.

Ismert, hogy a H145M-ek három változatban repülnek majd: szállító, kutató-mentő illetve tűztámogató konfigurációban. Amire az átkonfigurálás szempontjából a hajózók részéről egyelőre igény van, az ülések ki- és beszerelése, kereső fényszóró vagy csörlő fel- és leszerelése. Utóbbit elsősorban az indokolja, hogy megkezdődött a helikoptervezetőkkel közös felkészülés a kutató-mentő feladatokra. Ezeket a berendezéseket a sátorhangárokban szerelik fel illetve le, csak ezért nem kell a gépet a bázishangárba vontatni. A tűztámogató változat első példányai tavaly december elején érkeztek Szolnokra, egyelőre a rendszerbe vezetik be a gépeket. A repülőműszakiak HForce képzése még hátra van, a koronavírus-járvány miatt tolódott, de még a tavasszal sor kerül rá. A B1-es (sárkány-hajtómű) és B2-es (avionika) tanfolyamok 5-5 csoport, összesen 80 fő németországi képzésével befejeződtek, a magyar hatóság által előírt OJT (On Job Training, a típus ismeretének munka közbeni elsajátítása) folyamatos. Amíg itt voltak a németek, ők felügyelték ezt a fázist, most pedig az általuk kiképzettek felügyelik a típusra újonnan beáramló repülőműszakiak képzését. Időnként kisebb, rövidebb, a fedélzeti rendszerekkel összefüggő képzésekre is van igény, részben a hajózókkal közösen. Repülőműszaki részről már nincs átjárás a H145M és a korábbi orosz típusok között, aki ide kerül, az itt is marad. Egyébként is akkora a leterheltség, akkora igény van a gépekre, hogy nincs is lehetőség arra, hogy egy műszaki más típuson is dolgozzon.

A pilóták 2020-as kiképzési tervében minimális csúszást okozott a járvány. Az előírt korlátozások betartásával itthon és Németországban is folytatni tudták a képzést, a német féllel a közös a munka idén folytatódik. A csoportok a tervezettek szerint mennek, és van, aki már továbbképzésre megy vissza Németországba. Mindent összevetve, óriásit sikerült lépni egy év alatt, hiszen a hajózók úgy indultak neki 2020-nak, hogy volt két kiképzett helikoptervezető és a 2019 novemberében megérkezett két gép. Innen eljutottak odáig, hogy 2020 végétől 16 helikopteren folytathatták feladataikat. Közben kidolgozták és a megszerzett tapasztalatok alapján módosították a kiképzési kézikönyvet és elkezdték a saját állomány itthoni képzését.

Az Airbus részéről az év közepéig egy nagy tapasztalatú pilóta segíti a munkát Szolnokon. Bár civilként dolgozik, katonai múltja segíti abban, hogy megértse, mire van szüksége a honvédségi helikoptervezetőknek. A hajózók rövid, néhány napos képzéseken is részt vettek már, például a navigációs berendezésekkel vagy a kamerarendszerrel kapcsolatban. Utóbbi online módszerrel zajlott, a résztvevők a szolnoki tanteremből irányították a Kanadában lévő kamerát és az oktató szintén Kanadában volt. A következő jelentős előrelépés a HForce fegyverrendszerrel való ismerkedés lesz a nyáron. Júniustól folyamatosan érkeznek a német oktatók és velük kezdik a szolnokiak az elméleti, majd a lövészetekkel járó gyakorlati felkészülést.

A H145M kiképzési repüléseket alapvetően hétfőtől csütörtökig szervezik, naponta két váltással reggeltől estig repülnek a gépek. A pénteki nap általában arról szól, hogy felkészülnek a következő hétre, az oktatók feldolgozzák az újdonságokat, tapasztalatokat és továbbadják a többieknek. Erre épülnek az egyéb feladatok, ami ma még elsősorban szállítást és a határ menti repüléseket jelent. A szállítási feladatok között bel- és külföldi, jó és bonyolult idős egyaránt volt, sőt NVG-vel végrehajtott szállítás is. Az éjjellátó használatát külső leszállóhelyen is gyakorolják. Erre a célra a honvédség lőterei tökéletesen megfelelnek, ahol egy kijelölt területen hajtanak végre NVG-s le- és felszállásokat. Ez egyébként az egyik legbonyolultabb része a képzésnek. A végső cél az, hogy a nappali feladatokat éjszaka, NVG-vel is végre tudják hajtani. További feladat a kiépített határszakasznak a felderítőkkel közösen végrehajtott ellenőrzése. Ez alapvetően vizuálisan történik, de mivel már vannak kiképzett emberek a szenzorrendszer használatára, így annak kameráit is bevonhatják a felderítésbe. A kutató-mentő szolgálat ellátására való felkészülés várhatóan párhuzamosan történik majd a jelenlegi rendszerrel és a továbbiakról a tapasztalatok alapján döntenek.

A mindennapokkal kapcsolatban a pilóták szintén elismerően szóltak a műszakiakkal való együttműködésről. - Mi pilóták szinte nem tudunk olyat kérni, amit ne teljesítenének. Annak ellenére, hogy egy bonyolult rendszeren keresztül kell adminisztrálni, az van, hogy bejön egy feladat, mi elmondjuk, hogy mire van szükségünk és ők megcsinálják. Nagyon jó az együttműködés, amit megkönnyít, hogy van egy tervező és egy végrehajtó rész. Az elmúlt egy év erről is szólt, meg kellett szokni nekünk is, hogy hogyan megy a tervezés. Kialakítottuk mi is azt a hálózatot, amin előre tudunk tervezni, megadjuk az igényeket, hogy mikor, melyik napon, mennyi gépet, milyen felszereltséggel szeretnénk. Az igény átmegy a CAMO-n, ők megnézik, hogy melyik gépet tudják biztosítani, ez átmegy a műszaki csapathoz, és a végén ott áll az a helikopter, amit mi igényeltünk – fogalmaztak a helikoptervezetők.

A H145M üzemeltetés mögött most már négy évszakos tapasztalat van. A tavaszi és őszi időszak extra kihívást nem tartogatott, a nyári melegnek sem volt különösebb hatása és a fedélzeti légkondicionáló bizony jó szolgálatot tett a forró napokon. Az első megmérettetés az volt, amikor az igazi téli időjárás bejött, ugyanis a típuson nincsen jégtelenítő rendszer. A korábbi gépeken volt, ezért a H145M-en ezzel komolyabban kell foglalkozni és a felkészülés során figyelembe kell venni. A jegesedés veszélyével járó időjárás elkerülése érdekében szorosan összedolgoznak a meteorológusokkal illetve a külföldi oktató kolléga is segít, hogy ezt mások hogyan oldják meg, hogyan készülnek fel rá. Ez egy érdekes helyzet, hiszen a helikopter műszerezettsége teljes műszeres (IFR) repülést tesz lehetővé, ugyanakkor a jegesedési körülményekre ügyelni kell.

Arra a kérdésre, hogy mennyi idő után érzi otthon magát a típuson egy egyébként tapasztalt pilóta, többféle válasz létezik. - Ha repült időhöz kötjük, én úgy voltam vele, hogy 20 óra körül kezdtem érezni, 50 óra körül voltam úgy, hogy most már magabiztosabban megy, és 100 óra körül kezdtük el próbálgatni azt, hogy a gép mire képes egyébként – mondta Simon Zsolt alezredes, aki Dajka Attila őrnaggyal elsőként kapott átképzést a H145M-re. - Persze sokat repülünk manuálisan, de használom a robotpilótát, a navigációs rendszert és mivel minden mindennel összefügg, én azt mondom, hogy 100 óra kell, hogy továbblépjünk.

Dajka Attila őrnagy - a típuson eddig legtöbbet, 400 órát repült helikoptervezető - véleménye az, hogy annak valamivel könnyebb a dolga, akinek már van könnyű helikopteres tapasztalata. Annak se jelenthet gondot, aki a közepes szállítóhelikopterről kerül át a H145M-re, de előny lehet az AS350-es tapasztalat. Mások a mozdulatok, paraméterek, határértékek, fejben át kell állni egy más gondolkodásra. Ráadásul tovább lehet bontani a dolgot, hiszen a reptechnika csak az egyik fele az átállásnak. A másik a fedélzeti rendszerek bonyolultsága. A szolnokiakat oktató francia pilótának nagy tapasztalata van, mégis a mai napig előfordul, hogy olyan újabb dologgal találkozik, hogy inkább elolvassa az üzemeltetési utasítást. Ráadásul ott vannak a kiegészítő berendezések, amelyek üzemeltetése szerteágazó. Csak a szenzortoronynak három kamerája van, hat üzemmóddal. Külön szakma úgy működtetni, hogy az azzal készült videofelvétel értékelhető legyen. Ráadásul a németek sem tudnak mindent elmondani a rendelkezésre álló idő alatt. Olyan titkok vannak még ebben a helikopterben, amelyeket az üzemeltetési utasítások állandó tanulmányozása és a rendszerek használata közben ismernek meg a hajózók. Rendszeres szimulátoros gyakorlás ugyan nincs előírva, de Németországban van lehetőség gyakorolni. Volt már, aki visszament – például az NVG képzés miatt – szimulátorozni, és frissítő jelleggel is terveznek erre az évre szimulátoros képzést, hiszen a berendezés lehetővé teszi, hogy biztonságos körülmények között gyakorlatilag bármilyen vészhelyzetet kipróbáljanak.

Ahogy az tavaly is elhangzott, a honvédség kétfős személyzettel tervezi használni a típust. Két fő repül akkor is, ha a feladat fedélzeti rendszerkezelő jelenlétét igényli, ami a H145M esetében a csörlést illetve a bal első ülésből a kereső fényszóró, a szenzortorony és az egyéb rendszerek kezelését jelenti, aládolgozva a pilótának. A fedélzeti rendszerkezelőknek rádiólevelező vizsgájuk is van, így a kommunikációban is tudnak segíteni. Ez könnyű helikopterről lévén szó a kutató-mentő feladatoknál előnyös, mert nem kell plusz ember. A fedélzeti rendszerkezelőket a Mi-8/17-es szállítóhelikopterek fedélzeti technikusai közül választották ki, képzésük Németországban volt. A németek a pilótával együtt képzik a fedélzeti rendszerkezelőket, egy személyzetként kezelve őket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a képzés során négy fő van a helikopter fedélzetén, és elöl-hátul egyaránt oktatás zajlik: a pilótaoktató a helikoptervezetőt, a csörlőkezelő-oktató pedig a rendszerkezelőt oktatja. Az oktatók arra kíváncsiak, hogy a végén a két fő hogyan működik együtt. Jelenleg négy rendszerkezelőnek átképzett fedélzeti technikus van, ők szakszolgálati engedéllyel rendelkeznek, önállóan csőrölhetnek. Ez az átképzés a jelenlegi fedélzeti technikusoknak egy lehetőség lesz arra, hogy a jövőben a H145M-en folytassák pályafutásukat. (A 2023-tól beérkező H225M-ek is igényelnek majd fedélzeti technikusokat / rendszerkezelőket, várhatóan még nagyobb létszámban.)

Összefoglalva: a H145M üzemeltetés első éve a tapasztalatgyűjtésről szólt egy olyan összetett helikoptertípussal, amelyhez hasonlót a honvédség még nem üzemeltetett. Remélhetőleg, amikor egy év múlva ismét leülünk egy összegzésre, a kutatás-mentéssel illetve a HForce fegyverrendszerrel kapcsolatos előrelépés érdekességeiről is beszámolhatunk majd.

 * * *

Fotó: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, Udvarhelyi Teréz, Szórád Tamás. A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. márciusi számában jelent meg.


Categories: Biztonságpolitika

Körkérdés az elmúlt tíz évről: A magánnyomozás helyzete Magyarországon

Biztonságpiac - Tue, 03/30/2021 - 08:35

Korábbi évkönyveinkben a magán- és a közbiztonsági ágazat 188 kiváló képviselőjét interjúvoltuk meg, volt, akikkel többször is készítettünk interjút. A Biztonságpiac.hu létrehozásának tízéves évfordulóján kézenfekvő volt, bár a terjedelmi korlátok nem engedték meg, ha nem is mindenkit, de jónéhányukat megkérdezzünk az eltelt évtized tapasztalatairól.

Az 1989-es rendszerváltást követően nyílt lehetőség magánnyomozói tevékenység végzésére Magyarországon, ám úgy tűnik, a szakma a végnapjait éli – véli a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyo­mozói Szakmai Kamara budapesti elnöke. Rohánszky Mihályt, aki maga is magánnyomozó és magánnyomozói szakértő, a magánnyomozás helyzetéről kérdeztük.

— Ki lesz, illetve ki lehet ma magánnyomozó Magyarországon?
— Elvileg bárkiből lehet magánnyomozó, persze azért nem egészen így van, mert ezt törvény és rendelet szabályozza. A 22/2006. évi belügyminiszteri rendelet alapján bizonyos rendvédelmi szerveknél oktatásban részesült személyek, például az igazgatásszervezők, a rendészeti szervezők, a büntetés-végrehajtásban szakképesítést vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál szaktanfolyamot végzők lehetnek magánnyomozók. Ugyancsak végezhetnek magánnyomozói tevékenységet az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő – iskolarendszeren kívüli – magánnyomozói képzésben részt vevők, a jogi végzettséggel rendelkezők és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakokleveles magánnyo­mozói szakirányú továbbképzését elvégzők.
A rendszerváltást követően sok, szolgálati nyugállományba vonuló vagy elküldött/leszerelő választotta ezt a tevékenységet, hiszen többségük csak ehhez értett, ezért a magánnyomozók döntő többségét ezek a személyek tették ki, ők az említett belügyminisztériumi rendelet alapján – alanyi jogon – kapták meg az engedélyt. A „civilek” OKJ-s képzés keretében sajátíthatják el a magánnyomozói szakmát, ám a tapasztalataim alapján nem sok eredménnyel, mert a képzési anyag egyáltalán nem megfelelő. Szerencsére az OKJ-s képzést teljesen átalakították, és 2021-től már az új képzés alapján lehet elsajátítani ezt a „szakmát”. A Belügyminisztérium felkérése alapján Pándi Ákossal, kiváló magánnyomozó-kollégámmal elkészítettük az új OKJ-s képzés tematikáját, így a jövőben már lehetőség lesz megfelelő tananyag elsajátításával magánnyomozói tevékenységet folytatni.

— Magyarországon hány magánnyomozó dolgozik, és milyen lehetőségeik vannak, hogy segíthessenek az ügyfeleiknek?
— A fenti feltételek valamelyikének megléte esetén az illetékes rendőrhatóság magánnyomozói igazolványt állít ki a kérelmező részére. A személy- és vagyonvédelmi, rendőrségi nyilvántartás (SZEVAPOL) adatai alapján 1995 és 2019 között nagyjából 1263 magánnyomozói igazolványt adtak ki az országban: vidéken 849, Budapesten 414 darabot. Egy általunk végzett reprezentatív felmérés alapján országosan ténylegesen csak 326 magánnyomozó foglalkozik magánnyomozással. Ez nem jelenti azt, hogy a „szakmát” aktívan végzik. A magánnyomozók zömében vagyonvédelmi cégekben tevékenykednek, valamilyen vezető beosztásban, és ha „beesik” egy nyomozati megbízás, akkor elvégzik. A kérelmezők túlnyomórészt alanyi jogon jutottak igazolványhoz, OKJ-s képzés alapján alig páran kaptak engedélyt. Ez egyértelműen abból adódik, hogy amíg a rendszerváltást követően csak a volt rendőrök kapták meg az engedélyt, addig ma a már említett többször módosított belügyminiszteri rendelet értelmében – a különböző rendvédelmi és honvédelmi képzések következtében – kapják meg a magánnyomozói engedélyt. Ez viszont – a nem megfelelő szakirányú képzettség miatt – a szakma felhígulását eredményezi.
A magánnyomozói munkára vonatkozó fő szabály a 2005. évi CXXXIII. törvény a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység (Szvmt) szabályairól, ennek is a 34. és a 35. paragrafusai, amelyek meghatározzák a magánnyomozói tevékenység végzésének irányvonalát, korlátait, illetve lehetőségeit. Ezek alapján a magánnyomozó a szerződés teljesítése érdekében adatot gyűjthet, felvilágosítást kérhet. A magánnyomozói igazolvány bemutatását követően – külön jogszabályokban foglaltak szerint – az ingatlan-nyilvántartásban, az egyéni vállalkozók nyilvántartásában és a cégnyilvántartásban nyilvántartott adatokról kivonatot, másolatot készíthet, ha arra a megbízó kifejezetten felhatalmazta. A megbízó felhatalmazása alapján a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásából és a közúti közlekedési nyilvántartásból adatszolgáltatást kérhet, ha erre a személyes eljárása esetén a megbízó is jogosult, feltéve, hogy annak szolgáltatását az érintett nem tiltotta meg vagy nem kifogásolta, illetve a minősített adat védelméről szóló törvény másként nem rendelkezik. A magánnyomozó kép- és hangfelvételt a kötelezettségeit meghatározó szerződés keretei között, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény adatvédelmi és személyiségi jogokra vonatkozó szabályai megtartásával készíthet, illetve használhat fel, a más részére szóló zárt küldemény tartalmát csak a címzett vagy a feladó előzetes hozzájárulásával ellenőrizheti.
Viszont nem készíthető kép- és hangfelvétel olyan helyen, ahol a megfigyelés az emberi méltóságot sértheti, így különösen öltözőben, próbafülkében, mosdóban, illemhelyen, kórházi szobában és szociális intézmény lakóhelyiségében. Ezeken túlmenően a magánnyomozónak nincsen semmiféle jogosultsága azon kívül, amivel a megbízója rendelkezik. Sőt még annyi sem, mert amíg a megbízó – állampolgári jogok alapján – alanyi jogon bizonyos szolgáltatásokat igénybe vehet, addig a magánnyomozó ezt csak megbízás alapján teheti meg.

— Egy közelmúltban elhangzott előadáson a ma­gán­nyo­mozás végnapjairól beszélt. Mire alapozta ezt az állítását?
— Ez egy összetett, bonyolult probléma. Kezdjük azzal, hogy 2012-ben megszűnt a kötelező kamarai tagság. Pillanatok alatt visszaesett a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara taglétszáma, jelenleg pár ezres, és folyamatosan csökken. A kamarának csak a vagyonőri tanúsítványok (vizsgák) lebonyolításából van bevétele, ami éppen arra elég, hogy az alkalmazottak bérét ki tudjuk fizetni. A területi szervezetek folyamatosan szűnnek meg, illetve olvadnak be más megyék kirendeltségeibe. Ráadásul 2021-re a Belügyminisztérium is megvonta a támogatását, így a kamara végérvényesen elsorvad. A nyilvántartásunk alapján mindössze harminc személy rendelkezik magánnyomozói igazolvánnyal. A többi – igazolvánnyal rendelkező – magánnyomozóra még csak rálátásunk sincs, ezért az ő munkájukkal kapcsolatos információval nem rendelkezünk.
Azt viszont tudjuk, hogy vannak vadhajtások, ugyanis magánnyomozói tevékenységet nemcsak engedéllyel, hanem a nélkül is lehet végezni. Ezt a magánnyomozói tevékenységek átfedése teszi lehetővé. Az Szvmt rendelkezése alapján a magánnyomozó követeléskezelést, -figyelést, -követést, adatgyűjtést végez. Ezzel szemben a Gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere (TEAOR ) szerinti 6399 máshova nem sorolt egyéb információs szolgáltatás, 7022 üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás, 8291 követelésbehajtás szolgáltatások átfedik a magánnyomozó által – engedéllyel – végezhető tevékenységet. Ezek a szolgáltatások a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény hatálya alól kikerültek. Ez azt jelenti, hogy a rendőrség nem ellenőrizheti az ilyen tevékenységet végzőket, azaz engedély nélkül is végezhető magánnyomozói tevékenység.
További problémát okoz, hogy az eddigi magánnyomozói törvénymódosítási törekvéseink minden esetben kudarcba fulladtak. 2015 októberében az Szvmt magánnyomozókra vonatkozó törvénye helyett normaszöveg-tervezetet, 2015 novemberében pedig magánnyomozói törvénytervezetet készítettünk. A következő év elején, 2016 februárjában a Magyar Rendészettudományi Társaság magánnyomozás-szabályozás munkacsoportja megalkotta a magánnyomozói munkavégzésre vonatkozó törvényjavaslatát. Ezzel egy időben ajánlást készítettünk a büntetőeljárásról szóló törvény módosításáról, amely tartalmazta a javaslatunkat a magánnyomozói tevékenység végzésére a büntetőeljárásban, ám ezt az ügyvédi kamara elutasította.
Közigazgatási államtitkári egyeztetésen vettünk részt 2017 áprilisában a koordinációs főosztály által megküldött magánnyomozói törvénytervezettel kapcsolatban. A törvény tárgyalását a kormány későbbi időpontra halasztotta. A törvényjavaslat bizonyos feltételek megléte esetén – többek között – a magánnyomozó számára lehetőséget biztosít a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása, a közúti közlekedés nyilvántartása, valamint az ingatlan-nyilvántartás adataihoz való hozzáférésre. A nyilvántartásokhoz való hozzáférést viszont korlátozza azzal, hogy az adat­igénylés során az adatkezelő mérlegelésére bízza az adatszolgáltatás teljesítését. A belügyminiszteri indokolás ezt az állásfoglalást azzal magyarázza, hogy a magánnyomozó adatkezelési eljárása nem mutat kellő garanciát, biztonságot az adatkezelés vonatkozásában.
Idén a fenti belügyminiszteri indokolás hivatkozva az általános adatvédelmi rendeletre (GDPR), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény előírásai alapján a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Magánnyomozói Szekciója kidolgozott egy olyan Magánnyomozói GDPR magatartási, etikai szabályzatot, amely lehetőséget biztosít olyan magas szintű adatvédelmi eljárás lefolytatására, amely a magánnyomozót alkalmassá teszi biztonságos és garantált adatkezelésre. Az eljárás lényege, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság által akkreditált „Magánnyomozói GDPR” kerülne bevezetésre. Az ennek oktatására kidolgozott tananyagunkat – a képzésben részt vevő magánnyomozó – tanfolyam keretében sajátíthatná el, majd a tudását vizsgán kellene bizonyítania. Ezt követően tanúsítványt kapna, amely a továbbiakban lehetőséget biztosít az előzőekben említett adattárakból történő adatigénylésre. Az eljárás célja, hogy egyértelműen kiszűrjük azokat a magánnyomozókat, illetve magánnyomozással foglalkozó vállalkozásokat, amelyek nem felelnek meg a biztonságos és felelős adatkezelési szabályoknak. Sajnálatosan ezt a javaslatunkat is elutasították.
A kamara ennek ellenére a továbbiakban is mindent elkövet annak érdekében, hogy a magánnyomozók törekvéseit képviselje.

The post Körkérdés az elmúlt tíz évről: A magánnyomozás helyzete Magyarországon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elítéltek az idős ukrán Mata Harit Szevasztopolban

Biztonságpiac - Tue, 03/30/2021 - 06:35
Tizenkét évi szabadságvesztésre ítélt a szevasztopoli városi bíróság hazaárulás címén egy 66 éves nőt, aki a verdikt szerint az ukrán katonai hírszerzésnek dolgozott.

Az ítéletet a bírósági közlemény szerint a múlt héten hirdették ki. A tárgyalás az ügy anyagainak titkossága miatt zárt ajtók mögött folyt. A szűkszavú hivatalos tájékoztató csak annyit árult el, hogy a bahcsiszeráji születésű D. az orosz Fekete-tengeri Flotta önálló légiezredéről gyűjtött adatokat a hívójelek érvényességéről, a jelrendszerekről és a hullámhosszokról.

Az Interfax hírügynökség úgy értesült, hogy az elítélt Galina Dovgopolova nyugdíjas. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) 2019 novemberében számolt be egy orosz állampolgárságú, az ukrán titkosszolgálatok által beszervezett nőnek a különleges közigazgatású Szevasztopolban történt őrizetbe vételéről. Azzal gyanúsították meg, hogy katonai titkokat akart megszerezni és átadni.

A Krím-félszigetet és Szevasztopolt 2014-ben csatolta el Oroszország Ukrajnától a félszigeten megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva, amit a nemzetközi közösség túlnyomó többsége nem ismert el.

The post Elítéltek az idős ukrán Mata Harit Szevasztopolban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádemelés önbíráskodás miatt

Biztonságpiac - Tue, 03/30/2021 - 06:35
Erőszakkal, fenyegetéssel üldözte el a zánkai építkezésen dolgozó munkásbrigádot az a társaság, melynek öt tagja ellen csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség.

A vádirat szerint a két brigád 2019. december 5-én reggel találkozott össze a Balaton-parti település egyik élelmiszerüzletének parkolójában. Amikor a terhelti társaságot vezető 54 éves férfi észrevette a másik, négyfős csapatot, kiabálva, fenyegetőzve indult feléjük, és számon kérte, mit képzelnek magukról, hogy elveszik a munkájukat. Verőemberekkel fenyegette őket, s azzal, hogy össze lesz törve az egész családjuk, ha nem hagyják ott nekik a munkát, mert az egész terület „az övék”. Még a munkaeszközök, munkavédelmi sisakok, láthatósági mellények visszaadását is követelte, mert úgy gondolta, hogy azok is őket illetik. A hangadó mellé három alkalmazottja is felsorakozott, s egyikük a sértetti csapat vezetőjét megragadva az autójuk hátuljához nyomta.

Közben a fenyegetőző csapat vezetőjének fia is megérkezett a helyszínére, aki nyomatékul kést vett elő, és szitkozódva ezzel indult a sértettek irányába. Miután apja felszólítására eltette a kést, meg akarta ütni az egyik sértettet, melyhez az indulatos csapatból két társa csatlakozott. Ezek után a vádlottak a kiszemelt férfit többször megütötték, megrúgták. A sértetteknek végül sikerült beülniük a személygépkocsijukba és a közeli erdőbe menekültek, ahonnan értesítették a rendőrséget.

A fenyegetés hatására a sértettek felhívták a munkaadójukat és jelezték, hogy lemondanak a munkáról, többet nem dolgoznak a kérdéses területen.

Az ügyészség három 54 és egy 22 éves férfi ellen csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette, míg a késsel is fenyegetőző 32 éves férfi ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járásbíróság előtt. Az ügyészség a vádiratában négy elkövetővel szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására, míg a 22 éves férfi esetében – mivel tettét felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el – végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a korábbi szabadságvesztés büntetés végrehajtását is rendelje el.

The post Vádemelés önbíráskodás miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztatták a buszról lerángatott nővel erőszakoskodó külföldi férfit

Biztonságpiac - Tue, 03/30/2021 - 05:35
Letartóztatta a bíróság azt a külföldi férfit, aki szombaton lerángatott egy nőt az egyik fővárosi buszról és erőszakoskodott vele – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság április 29-éig az erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel gyanúsított férfi letartóztatását – közölték.

Felidézték: a gyanú szerint a férfi március 27-én reggel lerángatott egy nőt a 9-es autóbuszról. A járműről leszállva hátulról átkarolta őt, lehúzta a kabátjának és a nadrágjának a cipzárját, majd erőszakosan fogdosni kezdte. Azután a földre dobta a nőt, ráült és lefogva tartotta. A sértett próbált kiszabadulni a férfi fogásából és többször segítségért kiabált. Végül járókelők húzták le róla a gyanúsítottat.

Hozzátették: a terhelt cselekménye – bizonyítottság esetén – kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Az ügyészség a szökés és elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását. A gyanúsított a bíróság előtt nem tett részletes vallomást, nyilatkozatában azonban beismerte a cselekmény elkövetését. Bár a személyi körülményei rendezettek, bejelentett munkahelye és lakcíme van, nyilatkozata szerint szeretne a munkahelyén felmondani és a szülőhazájába hazatérni – írta a törvényszék.

A bíróság álláspontja szerint ez az önkéntes jogkövetés hiányára is enged következtetni, különös tekintettel arra, hogy a férfinak nincs magyarországi kötődése, családja, vagyona. Mindezek alapján feltételezhető, hogy szabadlábra kerülése esetén elhagyná az országot, kivonná magát az eljárás alól. Összességében a bíróság megállapította, hogy a gyanúsítottal szemben kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazható. A végzés nem végleges – közölte a törvényszék.

The post Letartóztatták a buszról lerángatott nővel erőszakoskodó külföldi férfit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Illegális gyógyszergyárat számolt fel a rendőrség Zsámbékon

Biztonságpiac - Tue, 03/30/2021 - 04:35
Illegális gyógyszergyárat számolt fel a rendőrség; a zsámbéki családi házban kialakított laborban hamis, vényköteles és orvosi ellenőrzés mellett adható altató-nyugtató készítményeket készítettek, amelyeket elsősorban skandináv országokba vittek – számoltak be rendőri vezetők.

A Dunakeszin található rendőrségi kiképzési központ mobillaborjából közvetített sajtótájékoztatón Boross Zoltán, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nemzetközi bűnözés elleni főosztályvezetője elmondta: az ügyben hat férfit, köztük egy külföldit gyanúsítottak meg, négy embert letartóztatott a bíróság, egy gyanúsítottnak pedig a házi őrizetét rendelte el.

Ismertette: 2019-ben kapták az első jelzést a norvég hatóságoktól, hogy magyar futároktól hamis gyógyszereket foglaltak le. Az Europol és az Eurojust (az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége) segítségével közös nyomozócsoportot hoztak létre a norvég hatóságokkal az ügy felderítésére. Múlt szerdán, március 24-én a zsámbéki házban, valamint az alapanyagok és az előállított gyógyszerek tárolására szolgáló helyeken, összesen 11 helyszínen tartottak házkutatást, ahol több mint 9 millió nyugtatótablettát találtak, valamint a gyártásukhoz szükséges gépeket és olyan vegyi anyagokat, amelyek összsúlya eléri a 7,5 tonnát.

A bűnszervezet rendkívül konspiráltan tevékenykedett, feladatmegosztáson alapult a gyógyszerek gyártása, szortírozása, deponálása és útba indítása a skandináv országok felé – mondta a főosztályvezető. A gyógyszereket dobozonként 4,5-5,5 euróért adták el.

A szervezet vezetője egy 51 éves budajenői lakos volt, aki a gyógyszerek gyártásához szükséges anyagokat beszerezte, ő koordinálta a raktározást és az értékesítést is, egyik bűntársa pedig azért felelt, hogy az elkészült gyógyszerek be legyenek csomagolva és útnak induljanak a skandináv térségbe. A többi gyanúsított zöme a szállításban vett részt, de volt köztük egy vegyész is, aki – szakmai tudását használva – elkészítette a tablettákat.

A zsámbéki laborban 8 berendezéssel folyt a gyógyszerek gyártása – mondta Boross.

Fülöpné Csákó Ibolya, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóságának kiemelt főreferense arról beszélt: a bűnügyi főosztály feladata, hogy monitorozza a gyógyszerhamisítással kapcsolatos eljárásokat, és ha szükséges, jogszabálymódosítási javaslatokat tegyen. Emlékeztetett: javaslatukra módosult 2019-től a büntető törvénykönyvben a gyógyszerhamisítás törvényi szabályozása, amelybe bekerült a pszichotróp tartalmú gyógyszerkészítmények hamisítása is.

Elmondta azt is, hogy bár több mint tíz éve foglalkozik gyógyszerhamisításos ügyekkel, “ilyen jól felszerelt, ilyen kiművelt” laborral még nem találkozott. Hozzátette: a helyszínen alapanyaggyártás is folyt, ami eddig Magyarországon nem történt. Bár volt már olyan ügy Magyarországon, amelyben ugyanezt a hatóanyagot hamisították, de abban az ügyben csak a gyógyszergyártást végezték Magyarországon, az alapanyagét nem.

A gyógyszerhamisítások elleni küzdelemről azt mondta: hatalmas nyereséghez juthatnak bűnszervezetek ezzel, az összeg Európa-szerte több milliárd euróra tehető. Hozzátette: olyanokkal szemben követik el a bűncselekményt ezek az emberek, akik a betegségük okán maguk is veszélyeztetettek.

A készítményről azt mondta: az egyébként vényköteles készítményt nem magyarországi piacra, hanem skandináv országokba szállították. Az MTI kérdésére elmondta: Norvégián kívül Svédországban és Finnországban is foglaltak le a készítményből. Hozzátette: a hamis készítményeknek azért is van egészségügyi kockázatuk, mert a hamisítók nem tudják betartani azokat a szabályokat, amelyekre a gyógyszergyárak ügyelnek, és amelyekért utóbbiak felelősséget is vállalnak.

Újságírói kérdésre azt válaszolta, az altató-nyugtató készítmény Magyarországon is forgalomban van. Európa legtöbb országában büntetőjogilag kábítószernek minősül, Magyarországon pszichotróp anyagként tartják számon és csak receptre és orvosi ellenőrzés mellett adható. Magyarországon kiemelt a jelentősége, ha a gyógyszerhamisítást pszichotróp anyagokkal követik el – mondta. Nem ez volt az első és nem is a második gyógyszerhamisítás Magyarországon, volt már teljesítményfokozó szerrel kapcsolatos is – válaszolta egy másik kérdésre.

Arra a kérdésre, várható-e, hogy a koronavírussal összefüggésben is felmerülhet-e hamis gyógyszerek készítése, arra hívta fel a figyelmet, hogy csak a kormányok által beszerzett oltóanyagok a teljesen biztonságosak. Bár Mexikóban foglaltak le olyan laboratóriumot, ahol hamis vakcinát állítottak elő, Európában erre még nem volt példa – tette hozzá.

Balaskó Ákos, a KR NNI bűnügyi technikai főosztályának kiemelt főelőadója elmondta: mind Magyarországon, mind Európában egyre több illegális labort számolnak fel, ehhez azonban nagy szakértelemre van szükség a sokszor veszélyes anyagok miatt. A magyar rendőrség mobil laboratóriumot alakít ki és ehhez oktatást is párosít a hasonló esetek felszámolásához. Jelenleg Európában mindössze három ilyen labor és oktatás létezik: Hollandiában, Lengyelországban és Szerbiában – mondta az alezredes.

A rendőrség honlapjára a sajtótájékoztatót követően felkerült közlemény szerint a laborban és a raktárakban lefoglalt nyugtatók és vegyi anyagok feketepiaci értéke több mint 6,3 milliárd forint, a gyanúsítottak között pedig a budajenői L. László mellett egy 48 éves debreceni férfi és egy szír állampolgár is van.

The post Illegális gyógyszergyárat számolt fel a rendőrség Zsámbékon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kúria elnöke a bírák függetlenségének tiszteletben tartását kéri

Biztonságpiac - Mon, 03/29/2021 - 16:35
Közleményt adott ki Varga Zsolt András a Kúria elnöke. E szerint Magyarország Alaptörvénye 26. cikkének (1) bekezdése szerint ,,A bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak”.

A Kúria szilárd, magabiztos és megbízható intézmény, ezen értékek legfőbb alappillére a Kúria elnöke által a bírák döntéseinek, kivételes szakmai tudásának feltétlen elfogadása. A független bírák hivatásuk gyakorlása során mindig és kizárólag a legjobb tudásuk, meggyőződésük és lelkiismeretük szerint pártatlanul, minden külső befolyástól mentesen járnak el az ügyekben.

A jogállam alapja a bírák függetlenségének sérthetetlensége. A bíróságok döntésének tiszteletben tartása nemcsak a pernyertes, hanem a pervesztes felet is kötelezi. A jogállamot rombolja, ha a pervesztes fél, vagy az álláspontjával egyetértők – adott esetben politikai vagy média-hátterüket felhasználva – a döntés miatt a bíróságok függetlenségét vitatják, aláásva ezzel a bíróságok és a bírák ítélkezési tevékenységébe helyezett közbizalmat.

A Kúria elnöke megkérdőjelezhetetlenül és mindenekfelett tiszteletben tartja a bírói függetlenség követelményét és ezt várja el mindenkitől, ezért határozottan visszautasít minden, a bírói függetlenséget kétségbe vonó, azt romboló törekvést.

The post Kúria elnöke a bírák függetlenségének tiszteletben tartását kéri appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Novel concepts of warfare: an analysis of the South China Sea

Biztonságpolitika.hu - Mon, 03/29/2021 - 15:38
In the last decade the international community has witnessed a growing frequency in the use of asymmetric / unconventional warfare. The Chinese activism on the South China Sea and the Russian aggression in Crimea illustrate the practical utilization of the novel concepts of warfare. First, I will elaborate on the conceptual and interpretative framework of the new warfare methods, which will be followed by the analysis of the 2014 Russian actions in the Crimean Peninsula and the observed Chinese activism in the South China Sea. I aim to draw parallel between these two strategies. Familiarising with new warfare methods are indispensable, nothing shows more sharply than the paralysed western reactions after the Russian actions in 2014.  Clarifying the notions

The need for change of conventional warfare methods have occurred near the end of the Cold War. The fourth generation of warfare was created this time. It differs from the basic notion of warfare in the terms of the blurring distinction of peace and war, the NGOs participation in the fight. The difference is fading away between the civil and military sphere and the image of fronts has also become hard to determine. Battles are not only fought in battlespaces but in highly populated urban centres and in cyberspace parallelly. Searching for weak spots of the enemy, blocking surveillance and sabotaging intelligence gathering have become the ordinary method of waging wars. In order to destroy the enemy’s political will in this asymmetric warfare, the weaker parties try to implement conventional and non-conventional military means at the same time. Behind this sort of strategy stands the idea that with a higher level of political will, there is a chance to beat a foe with higher military and economic capabilities. In this case, the weaker party instead of initiating direct attacks against the enemy, it combines guerrilla tactic with soft social, economic and cultural means while using disinformation and political campaigns with a goal to directly attack the political will of the enemy.

At the beginning of the 21th century, new conception started to emerge in the realm of the hybrid warfare and was used to describe the Chechen wars. The hybrid warfare notion is similar to fourth generation warfare in the sense that the borders are diminishing: belligerents simultaneously deploy regular and irregular forces, terrorists, criminal organisations in order to achieve political and military objectives. Frank Hoffman differentiates this concept from the guerrilla warfare by underlining the multimodality of hybrid warfare while emphasizing that the former’s goal is to prolong conflicts, while the latter has the ability of fast winning.

Contemporary experts use hybrid warfare to describe what happened between Russia and Ukraine however, there is plenty of uncertainty and disagreement. Some call it as Gray zone war emphasizing the complex and indirect nature of it while underline the undefinable character as it is hard to decide what is the best way to describe the conflict; it could be interstate aggression, civil war or interstate conflict.[1]

Applying what happened in the Crimea to the South China Sea, would present helpful lessons. The invasion of 2014 took place with rapidity, minimal resistance and with full foreign obscureness. Russia seized important maritime infrastructures by which it was easy to adopt a stable sea line of communications (SCLOs) while using high-end technologies to disrupt Western observers.

International status of the South China Sea

After tossing white sand on some atolls, China started swiftly building operations on those newly regained islands. The Chinese claim of the territory is attempting to take advantage of the fishery and of the raw material deposits. Since the enormous volume of the international trade happening here (30% of the world trade flow), this region has an immense importance.

China is using its fishermen as proxies to strengthen its sovereignty while building non-civilian infrastructures. Inside China there is a growing demand for a rather assertive foreign policy. To fulfil these demands, Beijing started to progressively defend the interests of its fishermen. Time to time Chinese vessels engage to protect their citizens’ businesses from other countries. Similar approach is observable when it attempts to initiate drilling processes, reconnaissance actions and to prevent such actions from adversaries. „Little blue men” appear to help blurring the borderlines of civilian and martial as such. From time to time, paramilitary units are participating hand in hand with Chinese authorities, sometimes they pretending to be ordinary fishermen. These „little blue men” appear to help blurring the borderlines of civilian and martial as such.

Due to the ongoing territorial dispute, Philippines appealed to the Permanent Court of Arbitration against China in 2016, which decided in favour of the former. China bases its claims on historical rights, which the Court rejected. It labelled the island constructions illegal due to their detrimental effects on the environment. China did not accept the judgment while the United States has to enforce international law and the principle of free navigation.

Island chain obstacle

It is important to understand how China sees its impending challenges on the sea. In the past decades there is a will to turn itself towards the maritime domains. This intention could generate claustrophobic sentiments in Chinese decisionmakers because of the position of the first island chain encircling mainland China. Most of the literature agrees on that the line stretches from Japan, through Ryukyu islands, touching Taiwan and reaching the Philippines. Despite the notion came from Chinese experts, it is wide-spread among Western terminology as well. Bernard Cole noted that while China turns its attention to the seas, focusing on the chain, contains deeply continental logic as the country determines itself focused on points of the space rather than following the logic of sailor who thinks beyond the direct natural barriers. Drawing lines arbitrarily decreasing the fleet’s manoeuvrability and flexibility. Thanks to the soviet help in building the Chinese navy, and to the Chinese historical reflexes, this kind of thinking marks that the Chinese strategists significantly incorporate land into maritime strategy, Cole says. As Beijing declares these territories as its own defence line, friction is projected in the region.

Taking into consideration that while China is pivoting towards the seas, its main political and economic centrums are located in the coastline. Despite the country’s immerse extent, it has no strategic depth where it can retreat to reorganise itself after an attack from the sea which explains its intention to pivot to maritime domains. [2]

Operational ideas concerning the artificial islands

The primary goal of China in the Spratly-islands is not power projection but gathering information, obstructing enemy intelligence while strengthening its leadership, communication, surveillance and reconnaissance capabilities. By contrast to the Western thinking, which focuses on the application of conventional kinetical weaponry of the islands, the Chinese concept rather tries to use them to wage information warfare. Fire power, manoeuvrability and high range precision rocket systems are valuable assets for China, however, reaching the information superiority is more desirable. This superiority means an increasingly extended surveillance over the battleground meanwhile obstructing the same capability from the enemy. China created AEZ (air exclusion zone) in the international waters. The goal is to impede the US. Navy in its firepower and manoeuvrability in order to protect valuable Chinese targets.

The PLAN’s (People’s Liberation Army) strategy is active defence, which is strategically defensive while on operational level has offensive means. Towers built on the islands facilitate the creation of communication networks covering the disputed area. Real time imagery enables the usage of higher range weapon systems from the continent or vessels under and above the water, maybe from aircraft carriers. Information superiority can prompt enemy fleets to function on power save mode switching off radar systems in order to avoid being detected. Many islands are capable of launching surveillance aircrafts (such as KJ-500 early detection aircraft) planes that can operate in high security while establishing real-time monitoring thanks to the „bubble” made by surface-to-air missile systems located in those islands.

The coastal guards and the fishermen’s boats do not possess highly sophisticated communications capabilities and they are not military personnel, still the PLAN employs them to get intelligence, to attack other countries’ fishermen with the chance of plausible deniability. This kind of economic activity is similar to what is observed in the case of Svalbard, where Russian presence has only one purpose: to demonstrate that they are players in that territory.

Utilising Anti-Access/Area Denial in order to achieve maritime security is not only resourceful for operational means, but it can make the regional Western allies uncertain concerning American potency. The artificial islands operate the same way as the Russian Bastion conception in defending the Kola-peninsula and its nuclear arsenals.

In a high intensity conflict, these islands can easily become from unsinkable carriers to immobile targets. Concerning that the Chinese navy has only participated in UN peacekeeping missions, their operational efficiency is debatable. Inasmuch as Chinese strategy generates aversions in the region, a country which has fought desperate battles against the US, started getting closer to Washington. The example of Vietnam could raise concerns in Beijing. The Russians were effective in the case of Crimea in the terms of reconciliation with regional players in order to avoid their more assertive response. China has a strategy beyond the conventional model which manifested in the three modes of warfare:  psychological warfare, opinion warfare with the help of disinformation, legal warfare (lawfare) by taking advantage of the holes of international law and norms.

Capturing local islands are different from the case of Crimea because these islands are mostly uninhabited or barely count as islands legally therefore the information warfare is not targeting population of the islands but the inhabitants of the contenders and China’s public opinion.

Conclusion

Since Russia and China are nuclear powers and nuclear arsenals have defensive characteristics, they have to create an international environment where the annexing party is becoming the defensive participant by fast and decisive occupation. By this method, a new fait accompli situation emerges and through achieving a new status quo, the original defender has to react. Via this rapid game-changing move, the deterrence of nuclear warheads and anti-access- area denial (A2/D2) systems are becoming crucial factors to preserve the new status.

The invasion of the Crimea and the beginning of the assertive Chinese maritime activity with high resemblance and same goals in the South China Sea occurred at the same time. These goals are in collusion with the international law therefore they contribute to the erosion of legal obligations. If the western doctrines – which are using conventional solutions – could not adapt effectively to the contemporary needs, then emerging adversaries could copy Russian and Chinese methods with success resulting a more and more instable world.

Written by: Zoltán Bán

Bibliography:

[1] Laura Maria Herta, „Hybrid Warfare – A Form of Asymmetric Conflict,” International Conference Knowledge-Based Organization Vol. XXIII, no. 1 (2017): 135-143. doi: 10.1515/kbo-2017-0021

[2] Toshi Yoshihara, „China’s Vision of Its Seascape: The First Island Chain and Chinese Seapower” Asian Politics & Policy 4, no.3 (2012): 293-314 doi: 10.1111/j.1943-0787.2012.01349.x

Cover: Constuctions on South-China Sea. 11.05.2015. Aerial view of a Chinese construction site on the Spratly Islands in the South China Sea on 11 May 2015. China is working hard on the almost scratchy artificial sand islands, although China and surrounding countries have been arguing for years about the area’s affiliation. (Source: MTI/EPA/Pool/Ritchie B. Tongo)

Címlapkép: Építkezések a Dél-kínai-tengeren. Spratly-szigetek, 2015. május 11.
Légi felvétel a Dél-kínai-tengeren fekvő Spratly-szigeteknél folyó kínai építkezésrõl 2015. május 11-én. Kína nagy erőkkel dolgozik a szinte a semmiből emelt mesterséges homokszigeteken, jóllehet Kína és a környező országok évek óta vitatkoznak a terület hovatartozása miatt. (Forrás: MTI/EPA/Pool/Ritchie B. Tongo)

A Novel concepts of warfare: an analysis of the South China Sea bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Categories: Biztonságpolitika

EU-csúcs: Törökország üdvözölte a pozitív hangvételt, de a Földközi-tengeri fúrások bírálatát visszautasította

Biztonságpiac - Mon, 03/29/2021 - 12:10
A török külügyminisztérium üdvözölte, hogy az Európai Tanács (ET) brüsszeli csúcstalálkozójának csütörtöki napján elfogadott zárónyilatkozat az Ankara és Brüsszel közötti pozitív napirend szükségességét hangsúlyozta. A tárca a Földközi-tengeren végzett török próbafúrások európai megítélésével kapcsolatban ugyanakkor azt nehezményezte, hogy “néhány tagország szűklátókörű állításainak hatására” egyoldalú a török-uniós viszony megközelítése.

A külügyminisztérium hangsúlyozta: a kölcsönös érdekek alapján kívánják fejleszteni a kapcsolatokat, ám a pozitív napirendet alapul véve joggal várnak el konkrét és konstruktív lépéseket az Európai Uniótól. Egyúttal reményüket fejezték ki, hogy a lendület nem hagy alább azzal, hogy az Európai Unió (EU) feltételekhez kötötte ezeket a lépéseket, azokat csak bizonyos területeken helyezte kilátásba, valamint elhalasztotta végrehajtásukat júniusig, az ET következő csúcsértekezletéig.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, az EU-tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapja után sajtótájékoztatót tartott. Emlékeztetve, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében Törökországnak a földgázkitermelés miatt feszült lett a viszonya Görögországgal és Ciprussal, reményét fejezte ki, hogy Ankara előremutató lépéseket tesz a konfliktus rendezésére, így az EU kapcsolata javulhat és kiszámíthatóvá válhat vele. Az EU ugyanakkor óvatos marad a javuló viszonyt illetően, ugyanis ennek megőrzéséhez Ankarának tartania kell magát a közelmúltban gyakorolt “mérsékeltebb magatartásához” – mondta. Egyúttal megjegyezte: elképzelhető, hogy a jövő hónapban Törökországba látogat.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU Törökországgal fennálló kapcsolatáról csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy az EU nyitott a párbeszéd folytatására, viszont az ankarai vezetésnek tartózkodnia kell az egyoldalú fellépésektől és mindenfajta provokációtól.

A török külügyminisztérium csütörtök késő este kiadott közleményében nyomatékosította, hogy az Európai Unió a földközi-tengeri próbafúrások okán kiújult tengerjogi vitában “nem illetékes és nincs joga ítélkezni”. A tárca rámutatott: a zárónyilatkozat megint nem utal Ciprus török lakosságának “legitim jogaira és érdekeire”, ami azt mutatja, hogy az EU továbbra is elfogultan és előítélettel közelít az ügyhöz.

A török külügyminisztérium végül aláhúzta: azokat a lépések, amelyeket az unió a közös érdekek mentén tesz, Ankara pozitív lépésekkel fogja viszonozni.

The post EU-csúcs: Törökország üdvözölte a pozitív hangvételt, de a Földközi-tengeri fúrások bírálatát visszautasította appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A legutóbbi tűzszünet életbe lépése óta 66 ukrán katona vesztette életét

Biztonságpiac - Mon, 03/29/2021 - 08:35
A tavaly nyáron életbe léptetett legutóbbi tűzszünet óta 66 ukrán katona vesztette életét a Donyec-medencei harcok övezetében – mondta el Olekszij Aresztovics, a háromoldalú, Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló minszki összekötő csoport ukrán küldöttségének tanácsadója egy hét végi tévéműsorban.

Kifejtette, hogy tavaly július 27. óta a múlt év végéig 45 katona esett el, és 317 sebesült meg. Idén 21-en haltak meg és 75-en szenvedtek sérüléseket. Legutóbb pénteken négyen haltak meg és ketten sebesültek meg a Moszkva által támogatott szakadár erők tüzérségi támadása következtében.

Aresztovics mindazonáltal hozzátette, hogy ha bármely más hasonló időszakkal hasonlítják össze a korábbi évekből a mostani periódust, az elesett ukrán katonák száma “csaknem ötször”, az ukrán állásokra kilőtt tüzérségi lövedékeké pedig – különböző számítások szerint – 10-15-ször kevesebb. Legutóbb tavaly július 22-én állapodtak meg a tűzszünetről a minszki összekötő csoportban, amely július 27-én lépett életbe. Korábban is már számtalanszor kíséreltek meg a szemben álló felek tartós fegyvernyugvást teremteni, de ezek a próbálkozások rendre kudarcba fulladtak.

A tűzszünet az egyik fontos előfeltétele annak, hogy a 2014 tavasza óta tartó konfliktusról újabb, úgynevezett “normandiai” csúcstalálkozót lehessen tartani. Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök szeretné tárgyalóasztalhoz ültetni Vlagyimir Putyin orosz elnököt és Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, de a “normandiai négyek” – azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország – újabb csúcstalálkozójának időpontja még mindig bizonytalan.

The post A legutóbbi tűzszünet életbe lépése óta 66 ukrán katona vesztette életét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

SZTNH: Kínából érkezik a legtöbb hamis áru

Biztonságpiac - Mon, 03/29/2021 - 07:35
A hamis áruk szállításának egyik legfőbb csatornája a konténeres tengeri fuvarozás: 2014 és 2016 között így szállították a lefoglalt hamisított áruk összértékének 56 százalékát – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) egy friss uniós tanulmányra hivatkozva.

Azt írták: a hajóval szállított konténerek több mint fele Németországon, Hollandián és az Egyesült Királyságon keresztül jutott be az unióba 2016-ban. Ezen javíthat, ha az Európai multidiszciplináris platform a Bűnügyi Fenyegetettség Ellen elnevezésű szervezet (EMPACT) 2021-2025-ös szakpolitikai ciklusában fontos feladatként ismeri el a szellemi tulajdonjog elleni bűncselekményekkel szembeni küzdelmet – tették hozzá.

Az Európi Unióba 2016-ban mintegy 121 milliárd eurónyi (mintegy 44 ezer milliárd forint) hamis termék áramlott, a teljes import 6,8 százaléka. Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nyilvánosságra hozott tanulmánya szerint ez 83 milliárd euró veszteséget okozott az európai cégeknek, 15 milliárd eurónyit a tagállamoknak és 610 ezer munkahely megszűnését eredményezte.

A kutatás szerint 2014 és 2016 között a legtöbb hamisított és kalóztermék 57 százalékát postai csomagokban foglalták le, azonban az érték alapján egyértelműen a konténerszállító hajóval érkező hamisítványok dominálnak, az összérték mintegy 56 százalékát adják. Mivel a tengeri konténeres szállítás nagy előnye, hogy olcsón és hatékonyan képes kiszolgálni a kereskedelmet, nem meglepő, hogy a nemzetközi áruforgalom több mint nyolcvan százalékát így bonyolítják – írták.

A lefoglalt kozmetikai és szépségipari termékek, lábbelik, élelmiszerek, játékok és bőráruk összértékének több mint a felét tengeren szállították, ahogyan a lefoglalt elektronikai termékek 49 százalékát is. Tavaly – nem meglepő módon – a gyógyszeripari hamisítványok száma is megugrott – tartalmazza a közlemény.

Hozzátették: a jelentősen növekvő globális kereskedelem egyre nagyobb terhet ró a vámhatóságokra. Míg a röntgen- vagy gammasugár-vizsgálattal a kábítószerek és fegyverek szállítása felderíthető, a hamisított vagy illegális forrásból származó áru kiszűrésében ez nem hatékony. Felderítésükhöz személyes jelenlétre van szükség, azonban a konténereknek csak kevesebb mint két százalékát ellenőrzik így.

A koronavírus-járvány fokozta a problémát: a bűnözői hálózatok nagyon gyorsan reagáltak a válságra, és stratégiáikat úgy alakítják, hogy a megváltozott világban is előnyt kovácsoljanak maguknak – idézte a közlemény Pomázi Gyulát, a hivatal elnökét, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettesét, aki szerint csak uniós szintű összefogással lehet a hamisított termékek Európába áramlását megfékezni.

A most nyilvánosságra hozott elemzésből kiderült, hogy a tengeren szállított hamis termékek jelentős része, 79 százaléka Kínából származott – olvasható a közleményben.

The post SZTNH: Kínából érkezik a legtöbb hamis áru appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Radioaktív anyaggal való visszaélés: kiderült mi folyik Pázmándon

Biztonságpiac - Mon, 03/29/2021 - 06:35
Radioaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Fejér megyei Pázmándon.

Az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön azt közölte: a KR NNI nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen radioaktív anyaggal visszaélés bűntett gyanúja miatt. Mivel a pázmándi helyszínen egészség- és környezetkárosodás veszélye nem állt fenn, lakosságvédelmi intézkedés nem vált szükségessé.

A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség más információt nem adott az ügyről. Hírek szerint Pázmándon a Vadász utcában találták a radioaktív anyagot, a tűzoltók kivonultak a helyszínre.

A feol.hu úgy tudja, hogy magánterületen, egy ház udvarán találták az anyagot, közel a mol olajvezetékeihez. A ház tulajdonosa a megyei hírportálnak azt mondta, hogy körülbelül negyven nappal ezelőtt rendelt Olaszországból kettő darab kalcit ásványt, amelyek azonban nem érkeztek meg hozzá. Úgy tudja, a posta megállította a csomagot, mert sugárveszélyt jelzett. Hozzá már nem jutott el az áru. Vélhetően a posta értesítette a rendőrséget, ezért szálltak ki hozzá, mondta el az érintett, ahogy azt is: a nyomozók átnézték az egészet házat, korrektek, szakszerűek voltak, de nem találtak és nem is vittek el semmit.

The post Radioaktív anyaggal való visszaélés: kiderült mi folyik Pázmándon appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Gyógyszerhamisítókat tartóztatott le a bíróság

Biztonságpiac - Mon, 03/29/2021 - 05:35
Gyógyszerhamisítás gyanúja miatt négy férfit letartóztatott, ötödik társukat bűnügyi felügyelet alá helyezte a bíróság; a nyomozó hatóság a házkutatás során csaknem kilencmillió darab tablettát foglalt le – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A közlemény szerint a vádlottak – legkésőbb 2020. augusztus 17-től – részt vettek egy hamis nyugtató hatású gyógyszer magyarországi gyártásában, valamint Norvégiába csempészésében és értékesítésében.

A bűnszervezet tagjai beszerezték a hamis gyógyszer gyártásához, csomagolásához szükséges alapanyagokat és eszközöket, majd a gyártást követően azokat raktározták, valamint értékesítették. A norvég igazságügyi hatóságok által kirendelt vegyész szakértő megállapította, hogy az általuk lefoglalt termékek olyan anyagot tartalmaznak, amelynek Magyarországon történő forgalomba hozatala kizárólagos.

Az ügyészség szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélye miatt kérte a bűnszervezet tagjai letartóztatásának elrendelését.

A törvényszék azt írta: a gyanúsítottak közül ketten büntetett előéletűek, a bűnszervezet irányítóját korábban – hasonló jellegű bűncselekmény elkövetése miatt – felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amelynek hatálya alatt vált jelen cselekmény miatt gyanúsíthatóvá.

A gyanúsítottak egzisztenciális körülményei rendezetlenek, bejelentett munkahellyel, legális jövedelemmel nem rendelkeznek, így alaposan feltehető, hogy megélhetésüket egészében vagy legalább részben bűncselekmény elkövetéséből biztosították. Így a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyét a bíróság mind az öt gyanúsított esetében reális veszélyként határozta meg. A bizonyítás megnehezítésének veszélye azonban csak három terhelt vonatkozásában volt megállapítható.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a bűnszervezetben, pszichotróp anyag tartalmú gyógyszerre elkövetett gyógyszerhamisítással meggyanúsított öt ember közül négy férfi letartóztatását egy hónapra – 2021. április 26-ig – elrendelte, míg ötödik társuk vonatkozásában a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el azzal, hogy a terhelt mozgását technikai eszközzel kell ellenőrizni.

A végzés nem végleges – tették hozzá.

A törvényszék közleménye szerint a gyanúsítottak cselekménye – bizonyítottság esetén – bűnszervezetben, pszichotróp anyag tartalmú gyógyszerre elkövetett gyógyszerhamisítás bűntettének a megállapítására alkalmas, amely 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

The post Gyógyszerhamisítókat tartóztatott le a bíróság appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megkezdték a munkát a Magyar Honvédség oltóbuszai

Biztonságpiac - Mon, 03/29/2021 - 04:35
Megkezdték a munkát – egyelőre tesztüzemben – a Magyar Honvédség oltóbuszai – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az országos oltási munkacsoport vezetőjeként.

György István a Nógrád megyei Nőtincsen, a Magyar Honvédség oltóbuszánál nyilatkozva kiemelte, már az 1 millió 880 ezret is meghaladta azok száma, akik megkapták az első oltásukat, és már több mint 660 ezren vannak azok, akik a második oltáson is túl vannak. Hozzátette, bár Magyarországon van elegendő oltópont és szakember is, de Nyugat-Európából csak “csöpögtetve” érkeznek az oltóanyagok, ezért oltásból kevesebb áll rendelkezésre.

“Ezért van komoly jelentősége annak, hogy mind Oroszországból, mind Kínából sikerült oltóanyagot szerezni” – mondta, hozzátéve: ahhoz, hogy még jobban fel tudják gyorsítani az oltást, igénybe veszik a Magyar Honvédség öt oltóbuszát is. Kifejtette, a honvédség egy-egy oltóbuszán tízfőnyi személyzet – oltóorvossal, adminisztrátorokkal – segíti az oltakozókat; a buszok az egész országban feladatot látnak majd el, most azonban négy napig Nőtincsen és a környező településeken oltanak majd.

György azt kérte, mindenki regisztráljon az oltásra, hiszen a vakcina jelenti az egyetlen “fegyvert” a járvány ellen.

Meglécz Katalin, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos ezredese elmondta, hogy aki a buszokról azt közölte, hogy a felszereltségük megegyezik egy oltópontéval; a regisztráció és az oltás utáni megfigyelés sátrakban történik, míg a vakcinát a buszon kapják meg az emberek. A buszokon naponta akár 150 főt is beolthatnak, de a pontos kapacitásukat a tesztüzem végén határozzák majd meg – tette hozzá az ezredes.

The post Megkezdték a munkát a Magyar Honvédség oltóbuszai appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Zelenszkij visszavonta az ukrán alkotmánybíróság elnökének kinevezését

Biztonságpiac - Sun, 03/28/2021 - 08:35
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton rendeletet adott ki, amelyben visszavonta Olekszandr Tupickijnak, az ukrán alkotmánybíróság elnökének alkotmánybírói kinevezését.

A kinevezésről szóló rendeletet – amelyet Zelenszkij most törtölt – még 2013-ban írta alá Viktor Janukovics, az európai integrációt és hatalomváltást követelő, 2013-2014-es kijevi Majdan-tüntetések nyomán menesztett, Oroszországba menekült volt elnök. Zelenszkij törölte egy másik alkotmánybíró, Olekszandr Kaszminyin kinevezését is, aki szintén 2013-ban lett kinevezve. Az indoklásban a döntés céljaként az államfő az alkotmány, az emberi, állampolgári és szabadságjogok, továbbá Ukrajna nemzeti érdekei, az állam függetlenségének és nemzetbiztonságának védelmét jelölte meg.

“Az ukrán alkotmánybíróság Viktor Janukovics által kinevezett egyes bírái, miközben továbbra is gyakorolják hatásköreiket, veszélyt jelentenek Ukrajna állami függetlenségére és nemzetbiztonságára, ami sérti Ukrajna alkotmányát, az emberi, állampolgári jogokat és a szabadságjogokat” – idézett az Ukrajinszka Pravda a rendelet indoklásából.

Zelenszkij decemberben már két hónapra felfüggesztette hivatalából Tupickijt, az alkotmánybíróság azonban “jogilag semmisnek” minősítette az elnöki határozatot.

Tupickijt az ukrán hatóságok tanú megvesztegetésével és a bíróság félrevezetésével gyanúsítják. 2006 és 2010 között Donyeckben volt bíró, a sajtóban kiszivárgott értesülések szerint ekkor hozzájárult egy üzem lefoglalásához, és valószínűleg részesedést kapott az ügyletből. Később az alkotmánybíróság helyettes vezetőjeként rábeszélt egy donyecki üzletembert, hogy ne tegyen vallomást egy energetikai cégcsoport körüli tulajdonjogváltás részleteiről, amelyben szintén szerepet játszott.

Január 19-én az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) hivatalosan is meggyanúsította őt, de Tupickij úgy tett, mintha nem kapta volna kézhez az erről szóló iratot, és továbbra is bejárt dolgozni az alkotmánybíróságra – emlékeztetett a hírportál.

The post Zelenszkij visszavonta az ukrán alkotmánybíróság elnökének kinevezését appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Eldurvult a vita a Párizsi Filharmónia és a tervezője között

Biztonságpiac - Sun, 03/28/2021 - 07:35
Jean Nouvel francia sztárépítésznek sikerült elérnie, hogy bűnvádi eljárás induljon a közte és az általa tervezett, 2015-ben megnyílt Párizsi Filharmónia közötti pénzügyi vitában – jelezték igazságügyi források.

Jean Nouvel 2019 októberben nyújtott be viszontkeresetet a Párizsi Filharmónia ellen, amely több mint 170 millió eurót (56 milliárd forintot) követelt tőle a tervezettnél drágábbra sikerült építkezés miatt. Az intézmény úgy vélte, hogy a sztárépítész alábecsülte a költségeket és az építkezés alatt “folyamatosan módosította” azokat. Nouvel irodája szerint viszont a túlköltekezésért a filharmónia felelőtlen és hibás gazdasági irányítása a felelős.

A korrupciós ügyeket vizsgáló országos pénzügyi ügyészség elfogadta az építész panaszát és annak alapján február 12-én “favoritizmus, törvénytelen érdekérvényesítés, közpénzek elsikkasztása” gyanújával indított vizsgálatot. A Párizsi Filharmónia nem kommentálta az eljárás megindítását.

“Teljesen bízunk abban, hogy egy vizsgálóbíró fogja megállapítani a filharmóniánál Jean Nouvel kárára elkövetett szabálysértések felelőseit” – vélte William Bourdon és Vincent Brengarth, az építész irodájának ügyvédei.

“A szabálysértések az építészt szándékosan hibáztató politika, az építési vállalkozóknak nyújtott kedvezmények, valamint a Jean Nouvel építész irodától teljesen jogtalanul követelt, elképesztő összegű reklamálás közvetlen következményei” – tették hozzá.

A francia főváros északkeleti részén álló Párizsi Filharmónia építése nyolc éven át tartott és a tervezett összeg több mint kétszeresébe, 386 millió euróba (127,3 milliárd forintba) került. Ráadásul az építkezés két évvel tovább is tartott. A koncertterem megnyitása után több mint két évvel az üzemeltetők 170,6 millió eurót követeltek a tervezőtől, ebbe az összegbe a késedelmes nyitás miatti 110 millió eurós kötbért is belekalkulálták.

Az építész viszontkeresetének benyújtásakor a filharmónia elutasította a szerinte “alaptalan vádakat”. Nouvel egyébként több mint 105 millió eurós kártérítést és honorárium-kiegészítést is követel az állami intézménytől. Nouvel és a filharmónia már a koncertterem megnyitása óta vitázik a bíróságon és a sajtó előtt. Nouvel még azt is megtagadta, hogy részt vegyen a koncertterem 2015. januári ünnepélyes megnyitóján. Véleménye szerint az épület még nem volt kész, ám hiába követelt átépítési munkálatokat.

The post Eldurvult a vita a Párizsi Filharmónia és a tervezője között appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Putyin: szabályozni kell az országok magatartását az információs térben

Biztonságpiac - Sun, 03/28/2021 - 06:35
Nemzetközi szabályrendszert kell kidolgozni az országok információs térben való magatartására vonatkozóan – jelentette ki Vlagyimir Putyin az orosz nemzetbiztonsági tanács ülésén.

“Fontos, hogy közösen kidolgozzuk és egyeztessük az arra vonatkozó egyetemes és mindenki számára igazságos szabályokat, hogy egy állam miként viselkedhet az információs térben, a világos és érthető kritériumait a megengedhető és a nem megengedhető cselekedeteknek, és mindennek jogilag kötelező jelleget kell adni, vagyis minden országnak maradéktalanul végre kell majd hajtania ezeket a szabályokat” – mondta Putyin.

Az orosz elnök szerint az információs térről kötött jogi megállapodások hozzájárulnak majd a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlődéséhez, az innovációhoz, valamint a konfliktusok megelőzéséhez és a potenciális kockázatok elhárításához.

Putyin szerint az egyes országok digitális szuverenitásának sérthetetlennek kell maradnia, vagyis minden állam önállóan határozza meg tulajdon információs terének és infrastruktúrájának szabályozását. Közölte hogy Oroszország számára a prioritási sorrendet az informatikai biztonság kiépítése terén a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB), a Sanghaji Együttműködési Szervezet, a feltörekvő gazdaságok (BrazíliaOroszországIndiaKína és a Dél-afrikai Köztársaság) szervezete, a BRICS és a Független Államok Közössége (FÁK) jelenti. Mint mondta, a partnerségnek ki kell terjednie a tapasztalatcserére, a szakemberképzésre, a tudományos kutatásra és a kiberincidensekre való közös reagálásra.

Az orosz biztonsági tanács pénteken jóváhagyta a nemzetközi kiberbiztonságra vonatkozó új állami politika tervezetét, valamint a megvalósítási terv előkészítését. Ilyen dokumentumot legutóbb 2013-ban fogadtak el.

The post Putyin: szabályozni kell az országok magatartását az információs térben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz-amerikai konzultációt tartottak a világűr biztonságáról

Biztonságpiac - Sun, 03/28/2021 - 05:35
Konzultációt tartottak Oroszország és az Egyesült Államok képviselői a világűr biztonságáról – közölte az orosz külügyminisztérium.

A moszkvai diplomáciai tárca által kiadott tájékoztatás szerint a videokonferencia formájában megtartott eszmecsere résztvevői kifejezték érdekeltségüket a párbeszéd folytatásában. A szűkszavú közlemény ezenfelül csak azt tartalmazta, hogy a felek a világűr biztonságát érintő kérdések széles köréről folytattak eszmecserét.

The post Orosz-amerikai konzultációt tartottak a világűr biztonságáról appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Iskola elleni támadást akadályozott meg Szocsiban az FSZB

Biztonságpiac - Sun, 03/28/2021 - 05:35
Őrizetbe vettek Szocsiban egy líceumi tanulót, aki a VKontaktye közösségi oldalon közölte, hogy robbanóanyagot készül előállítani, és meg akarja támadni az osztálytársait – közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

A gyanúsított lakásán robbanóanyagot, bomba előállításához szükséges komponenseket, iskola elleni fegyveres támadásokról szóló anyagokat és egy naplót foglaltak le.

Március 10-én az FSZB Penzában egy, január 21-én pedig a Moszkvához közeli Ljuberci járásban két 16 éves fiút vett őrizetbe. Mindhárman terrortámadást szándékoztak végrehajtani osztálytársaik ellen. Korábban december 9-én Tulában történt hasonló eset, szeptemberben a Krasznojraszki terület Minuszinszk településén vett őrizetbe egy kamaszt a szolgálat azzal a gyanúval, hogy egy iskolai tanévnyitó ünnepségen készült támadást végrehajtani.

Tavaly szeptember elején az FSZB összesen 13 olyan fiatalt fogott el, aki tanintézmények, forgalmas helyszínek és rendvédelmi szervek épületei ellen készült fegyveres támadásokat végrehajtani Oroszország több régiójában. A szolgálat szerint 11-en közülük egy zárt közösségimédia-csoport tagjai. Orosz hírügynökségek szerint az FSZB ezt megelőzően csak 2020-ban nyolc, iskolák elleni támadást hiúsított meg Kosztromában, Sznyezsinszkben, Szaratovban, Kercsben, Szahalin szigetén, Krasznojarszkban, Tyumeny megyében és Volgográdban. Valamennyi gyanúsított fiatalabb volt húsz évesnél.

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára tavaly áprilisban kijelentette, hogy a fiatalok körében emiatt “fokozott érdeklődés” alakul ki a “schoolshooting” (iskolai lövöldözés) és a Columbine iránt. A tisztségviselő, aki korábban az FSZB igazgatója is volt, ezzel a Colorado állambeli Columbine középiskolájában 1999. április 21-én történt ámokfutásra utalt, amikor két tizenéves lőfegyverrel, kézigránátokkal és plasztikbombákkal 13 embert ölt meg, majd öngyilkosságot követett el.

A legsúlyosabb ilyen oroszországi támadás az Ukrajnától elcsatolt Krím-félszigeten, Kercs városában történt, ahol a 18 éves Vlagyiszlav Roszljakov 2018 októberében egy műszaki iskolában 15 tanulót és öt felnőttet ölt meg, majd önmagával is végzett.

The post Iskola elleni támadást akadályozott meg Szocsiban az FSZB appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.