You are here

Biztonságpolitika

Őrizetben a sárkeresztúri “hősök”

Biztonságpiac - Tue, 04/06/2021 - 05:35
Őrizetbe vették azt a négy rettenthetetlenül bátor férfit és fiút, akiket azzal gyanúsítanak, hogy előzetes szóváltást követően életveszélyesen bántalmaztak egy 16 éves fiatalt a Fejér megyei Sárkeresztúron – közölte a rendőrség.

A police.hu-n azt írták: a 36 éves erőtől duzzadó apa a hasonló képességű 15, 17 és 18 éves fiaival szombaton gereblyenyéllel, lapáttal és bottal bántalmazta a 16 éves fiút, aki ennek következtében életveszélyesen megsérült. A rendőrök rövid időn belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit és három fiát, akiket vasárnap őrizetbe vettek. A legfrissebb hírek szerint különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete a vád a négy elkövető ellen.

A korábbi tájékoztatás szerint a bántalmazásról a sérült fiú kezelőorvosa tett bejelentést a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházból.

Pápai Eszter

The post Őrizetben a sárkeresztúri “hősök” appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megkezdődött az izraeli kormányfő korrupciós perének bizonyítási szakasza

Biztonságpiac - Tue, 04/06/2021 - 04:35
Megkezdődött Benjamin Netanjahu miniszterelnök korrupciós perének bizonyítási szakasza a jeruzsálemi körzeti bíróságon – jelentette az izraeli katonai rádió.

Liat Ben-Ari, a perben az államot képviselő ügyésznő mondott beszédet a bizonyítási szakasz kezdetén, amelyen a vádlott kormányfőnek jelen kellett lennie, de az ezt követő tanúvallomásnál már távozhatott a bíróságról. Mintegy félórás beszédében Ben-Ari hangsúlyozta, hogy mindenki egyenlő a törvény előtt, és azzal vádolta Netanjahut, hogy hivatalából adódó hatalmát tiltott módon arra használta, hogy személyes érdekeinek kedvezően hasson a médiára, szemben az objektív tájékoztatás közérdekével.

A tárgyalást a legsúlyosabb váddal, a Walla hírportál médiabefolyásolási ügyével kezdik, a vádak szerint a kormányfő és családja kéréseivel és követeléseivel éveken át rendszeresen befolyásolta a portál hírközlését, cserében Netanjahu gazdasági kedvezményeket adott a hírportál tulajdonosának, az Elovics házaspárnak. Az első tanú Ilan Jesua, a Walla volt igazgatója, aki megőrizte, majd átadta a rendőrségnek az Elovics családtól kapott utasításokat és kéréseket, amelyek a miniszterelnöktől és közvetlen környezetétől származtak, és amelyekben olykor azt is leírták, hogy milyen gazdasági előnyök függnek a kérések teljesítésétől.

Amikor a Haarec című újság beszámolt 2017-ben a Walla körüli furcsaságokról, akkor Saul Elovics másnap telefonja megsemmisítését kérte Jesuától a rajta található üzenetek eltüntetése érdekében, de ő nem teljesítette ezt a kérést. A per további szakaszában négy tanú arról számol majd be, hogy mi történt a Walla szerkesztőségében. Az izraeli jogszakértők szerint a csalás, hivatali hatalommal visszaélés és korrupció miatt elindított per várhatóan 2-3 évig tarthat.

A tárgyalás idején Netanjahu lemondását, és a bíróság védelmét követelték tüntetők a bíróság épületének egyik oldalánál, miközben velük szemben Netanjahu hívei a kormányfő mellett tiltakoztak a korrupciós vádak ellen. Három ügyben nyújtott be vádiratot Netanjahu ellen a főügyész: az egyikben három évvel büntethető csalás a vád mintegy hétszázezer sékel (mintegy ötvenmillió forint) értékű ajándék elfogadása, illetve kérése miatt. A másikban csalással és közhivatallal visszaéléssel vádolják Netanjahut a Moni Mózesszel, a Jediót Ahronót című újság tulajdonos főszerkesztőjével folytatott alkudozása és médiabefolyásolási kísérletei miatt.

A legsúlyosabb, akár tíz évre is büntethető vád a megvesztegetés a Bezeq telekommunikációs óriásvállalat főrészvényesével, Saul Eloviccsal folytatott ügyletek miatt. Először fordul elő Izrael történelmében, hogy hivatalban lévő miniszterelnököt vesztegetéssel vádolnak, ráadásul a hivatali ideje alatt elkövetett korrupció miatt. Ehud Olmert, az előző kormányfő, akit korrupcióért börtönbüntetésre ítéltek, már a nyomozás alatt lemondott, és miniszterelnöki kinevezése előtt követte el a törvénytelenségeket.

Netanjahu tagadja, hogy bármilyen jogsértést követett volna el, és azt állítja, hogy az ellene felhozott vádak koholtak, politikai puccskísérlet áldozata, amelyben részes a helyi média, a rendőrség és az ügyészség.

The post Megkezdődött az izraeli kormányfő korrupciós perének bizonyítási szakasza appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Körkérdés az elmúlt tíz évről: Az új stadionok új szurkolói kultúrát hoztak a magyar futballba

Biztonságpiac - Mon, 04/05/2021 - 08:35

Korábbi évkönyveinkben a magán- és a közbiztonsági ágazat 188 kiváló képviselőjét interjúvoltuk meg, volt, akikkel többször is készítettünk interjút. A Biztonságpiac.hu létrehozásának tízéves évfordulóján kézenfekvő volt, bár a terjedelmi korlátok nem engedték meg, ha nem is mindenkit, de jónéhányukat megkérdezzünk az eltelt évtized tapasztalatairól.

A sajtóban is olvasható visszajelzések szerint nemzetközileg is irigylésre méltó helyzetbe került Magyarországgal azzal, hogy valamennyi stadionja megfelel az európai normáknak – mondta megkeresésünkre Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője. Ma már nem jellemző a rendbontás, családok is biztonságosan látogatják nemcsak a válogatott, de a bajnoki meccseket is.

— Hogyan látja a labdarúgással kapcsolatos biztonsági helyzet fejlődését az elmúlt tíz évre visszatekintve?
— Magyarországon a kormány döntése nyomán jelentős futballfejlesztések indultak el: ebben az időszakban új pályák épültek, illetve stadionfelújítások és építkezések kezdődtek. Mindezek eredményeként ma az ország stadionjai nem csupán sportszakmai, hanem biztonsági szempontból is megfelelnek a legszigorúbb európai előírásoknak. A Puskás Arénában ez év szeptemberében például Európai Szuperkupa-döntőt rendeznek, és a stadion ad otthont a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság egyes találkozóinak is, valamint 2023-ban Európa-liga döntőt játszanak a stadionban. Nem csupán a jegyváltás és -értékesítés, de a szurkolók beléptetése, valamint a stadion kiürítésének szempontjai szerint is világszínvonalú létesítményről van szó. Mindemellett számos magyarországi városban épültek új stadionok, amelyek lokálisan igazodnak a helyi igényekhez, a szurkolótáborok méretéhez, de azt is elmondhatjuk, hogy biztonságtechnikai szempontból is megfelelnek a kor követelményeinek.

— Megítélése szerint mindeközben hogyan alakult a közbiztonság helyzete?
— Az elmúlt tíz esztendőben jelentősen csökkent a szurkolói rendbontások száma. A klubmérkőzések esetén a szervező klub – a biztonsági szolgálattal és a rendőrséggel együttműködve – felelős a biztonságért, a válogatott meccseken pedig az MLSZ a szervező. Ami napjainkban problémát jelenthet, az egyes esetekben a rasszizmus, amely ellen ahogy az UEFA, úgy az MLSZ is a lehető legszigorúbban lép fel. Egy másik ilyen jelenség a különböző pirotechnikai eszközök használata, ami néhány esetben még gondot okoz a hazai stadionokban. Azt azonban hadd jegyezzem meg, hogy a mai korszerű stadionokkal együtt egy új viselkedési kultúra alakult ki a szurkolók körében. Egyértelmű, hogy a közönség is szívesebben megy olyan intézményekbe, ahol megfelelő színvonalú kiszolgálást kap. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen javult a fegyelem és a biztonság a meccseken.

— A stratégiai eszközök, illetve a biztonságtechnológia hogyan járult hozzá ehhez az eredményhez?
— Korábban leromlott állagú stadionjaink voltak, ahol emiatt nem is lehetett például nemzetközi találkozókat rendezni. Az új, korszerű létesítményekben ma már valamennyi korosztályban lehet szervezni mérkőzéseket, tornákat. A stadionokban a szabályozás szerint a mérkőzéseken vendégszektorokat kell kialakítani, a vendégszurkolókat el kell különíteni a hazai közönségtől. Emellett ma már azzal is tisztában van mindenki, hogy a stadionok be vannak kamerázva, így az esetleges rendbontók is beazonosíthatók. Arról nem is beszélve, hogy a renitens szurkolókat az okozott károkért is felelősségre vonhatják. Persze ha valaki még így is a balhét keresné, akkor a korlátozó intézkedések különböző fokozataival kell számolnia, adott esetben pedig ezeket az embereket el is tilthatják a sportesemények látogatásától.

— Milyen nem tipikus eszközökkel javítható, illetve őrizhető meg a rend és a béke a mérkőzéseken?
— Úgy vélem, a kluboknak élő interaktív kapcsolatot kell kialakítaniuk a szurkolókkal. A szurkolóknak meg kell kapniuk minden szükséges információt e tekintetben, a kluboknak pedig tiszta helyzetet kell teremteniük a drukkerek tájékoztatásával. A szurkoló érdeke, hogy jó meccset lásson, a klub érdeke pedig az, hogy a szurkoló legközelebb is vegyen jegyet. Ezért kell a kölcsönös kommunikáció, ebben egyébként az MLSZ is ad segítséget és támogatást az egyesületeknek. A szövetség szintén kommunikál a válogatott csapat szurkolóival, de ennek klubszinten is működnie kell. Erre van is számos jó példa, ahol rendszeres és élő a kapcsolatot tartanak a drukkerekkel. Emellett az is fontos, hogy a kluboknál tovább kell javuljon a szolgáltatások minősége.

— Hogyan jellemezhető a magyarországi futballélet biztonsága nemzetközi összehasonlításban?
— Az új stadionoknak is köszönhetőn jól állunk, a létesítményeink biztonságosak és jól megközelíthetők. Ezenkívül szabályozási és stratégiai kérdésekben, képzésben, ellenőrzésben is felzárkóztunk az európai élmezőnyhöz, amihez a jogszabályi környezet változására, az UEFA elvárásainak beépítésére is szükség volt. A külföldi sajtóban bizony sokszor irigykednek ránk azért, mert az összes stadionunk megfelel a nemzetközi előírásoknak. Fontos azonban, hogy a korszerű intézmények adottsága mellett a biztonsági személyzetet is folyamatosan oktatni kell, hogy udvariasak, de hatékonyak legyenek, illetve hogy szolgáltató jelleggel lássák el a feladatukat.

The post Körkérdés az elmúlt tíz évről: Az új stadionok új szurkolói kultúrát hoztak a magyar futballba appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az Egyesült Államok visszavonta a Nemzetközi Büntetőbíróságra kirótt szankciókat

Biztonságpiac - Mon, 04/05/2021 - 07:35
Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője szombaton közzétett nyilatkozatában üdvözölte, hogy az Egyesült Államok hatályon kívül helyezte a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tisztviselőire tavaly, még a Trump-kormányzat idején kirótt szankciókat.

A főképviselő szerint az Egyesült Államok ezzel a lépéssel bebizonyította elkötelezettségét a nemzetközi jog normáin alapuló rendszer iránt.

“A Nemzetközi Büntetőbíróság fontos szerepet játszik a világ legborzalmasabb bűncselekményeit elkövetők felelősségre vonásában, ezért pártatlanságának és bírói függetlenségének védelme elengedhetetlen a hatékony és megfelelő működés szempontjából” – hangsúlyozta. Borrell kiemelte: az EU továbbra is támogatja az ICC működését, megvédi az intézményt minden olyan kísérlettel szemben, amely annak aláásására irányul.

Donald Trump tavaly júniusban kiadott rendelete lehetővé tette szankciók elfogadását a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) azon munkatársai ellen, akik abban az ügyben vizsgálódtak, hogy amerikai katonák elkövettek-e háborús bűnöket Afganisztánban 2003-ban és 2004-ben.

A Joe Biden elnök vezette amerikai kormány csütörtökön visszavonta az ICC munkatársaira kirótt büntető intézkedéseket, azonban továbbra is ellenzik a vizsgálat végrehajtását.

A háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására 2002-ben megalakított Nemzetközi Büntetőbírósághoz 123 ország csatlakozott, az Egyesült Államok azonban nem fogadja el a testület joghatóságát. Az ICC a világ első állandó törvényszéke, amely a háborús és emberiesség elleni bűnöket akkor is vizsgálja, ha az adott ország erre nem képes vagy nem hajlandó.

The post Az Egyesült Államok visszavonta a Nemzetközi Büntetőbíróságra kirótt szankciókat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egy híján harminc lőfegyvert próbáltak becsempészni

Biztonságpiac - Mon, 04/05/2021 - 06:35
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két férfivel szemben, akik a vád szerint 29 lőfegyvert és tartozékait próbálták meg Magyarországra csempészni.

A vádirat szerint a két férfi 2019. október 13-á, délután 4 óra körül jelentkezett belépésre Magyarországra Szerbia irányából a röszkei autópálya határátkelőhelyen, egy szerb honosságú gépkocsi sofőrjeként és utasaként. A beléptetést végző pénzügyőr bejelentendő vámárura vonatkozó kérdéseire nemmel válaszoltak, de mivel mindketten idegesen viselkedtek és a gépjármű tanksapkájának ütögetését követően az ellenőrök rendellenes hangot hallottak, másodlagos vizsgálatot rendeltek el.

A vizsgálat során az autó üzemanyag tartályában 2 géppisztolyt, 27 pisztolyt, 31 tárat, 10 hangtompítót és közel 600 töltényt találtak meg és foglaltak le, vákuum csomagolásba rejtve. A lőfegyverek és tartozékaik jugoszláv, olasz, magyar, spanyol, csehszlovák gyártmányúak, de volt köztük brazil is. Egyet kivéve valamennyi, a Magyarország területére becsempészni szándékozott lőfegyver működőképes és emberi élet kioltására alkalmas, melyek tartására a vádlottak nem rendelkeztek engedéllyel.

A járási ügyészség a vádemeléskor letartóztatásban levő vádlottakat társtettességben elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

The post Egy híján harminc lőfegyvert próbáltak becsempészni appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Színkódos rendszerrel tervezi a külföldi utazások újbóli engedélyezését a brit kormány

Biztonságpiac - Mon, 04/05/2021 - 05:35
A közlekedési lámpákhoz hasonló színkódos rendszer bevezetését tervezi a brit kormány annak meghatározására, hogy a koronavírus-járvány miatt jelenleg tiltott külföldi utazások újbóli engedélyezése után a britek mely országokat kereshetik fel a hazatérés utáni karanténkötelezettség nélkül.

Boris Johnson brit miniszterelnök a tervek szerint hétfőn ismerteti az elképzelés főbb pontjait. A Downing Street által vasárnap előzetesen ismertetett részletekből azonban kitűnik, hogy a kormány vörös, sárga és zöld kategóriákat készül megállapítani, annak megfelelően, hogy az egyes országokban milyenek a koronavírus-fertőzöttségi és az oltási mutatók.

A vörös és a sárga kategóriába sorolt országokból Nagy-Britanniába visszatérőknek karanténhotelekben, illetve otthoni elkülönítésben kell tölteniük tíz napot. A nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások között már jó ideje szerepel, hogy Angliából – nagyon kevés számú, nyomós indok kivételével – nem szabad külföldre utazni. Az utazási tilalom meghirdetett célja annak megakadályozása, hogy a külföldről hazatérő turisták új koronavírus-variánsokat hurcoljanak be, veszélybe sodorva a nagy-britanniai oltási kampány eredményeit.

A “vörös lista” jelenleg is létezik: a brit kormány azokat az országokat sorolja ebbe a kategóriába, amelyekben elterjedtek a koronavírus különböző, a szakértők szerint aggodalomra okot adó variánsai. Ezekből az országokból tartózkodási jogosultság nélküli külföldiek nem léphetnek be Nagy-Britanniába, és az ebből az országcsoportból hazatérő briteknek, illetve Nagy-Britanniában élő külföldieknek is kijelölt, őrzött szállodákban kell eltölteniük tíz napot, saját költségükön.

A tervezett új színkódos rendszer a londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint a vörös kategóriába sorolt országok esetében fenntartaná ezt az előírást. A sárga színkóddal ellátott országokból hazatérők otthonaikban is eltölthetik a tíznapos karantént. A zöld kategóriás országokból hazatérő utazóknak azonban a hazaérkezés után nem lenne kötelező a karantén. A turisztikai célú külföldi utazások engedélyezését a brit kormány által kidolgozott részletes nyitási menetrend legkorábban május 17-től irányozza elő.

A kormány külön munkacsoportja azonban még jóval e lehetséges időpont előtt megvizsgálja az utazások újbóli engedélyezésének lehetőségét, és április 12-én terjeszti be ajánlásait.

The post Színkódos rendszerrel tervezi a külföldi utazások újbóli engedélyezését a brit kormány appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Három hét házasság után besokallt és gyilkolt

Biztonságpiac - Mon, 04/05/2021 - 04:35
A Győri Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokú ügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a büntetés súlyosítását indítványozza abban az ügyben, amelyben a vádlott három hét házasság után megölte a feleségét.

A Tatabányai Törvényszék a 2021. február 26-án kihirdetett ítéletében a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 17 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A nem jogerős ítélet szerint a vádlott feleségül vette a három kiskorú gyermekét nevelő sértettet, akikkel az édesanyjával közösen lakott ingatlanában kialakítandó önálló lakrészben kívánt együtt élni, amelyhez a babaváró hitelt is megigényelték. A vádlott édesanyja azonban ellenezte a házasságkötést, és azt is, hogy a menye odaköltözzön. A férfi igyekezett megfelelni mind az édesanyja, mind pedig a felesége elvárásainak, ami pszichésen zavart állapotot eredményezett nála, és a feszült idegállapota miatt szorongásoldó hatású gyógyszert szedett.

A vádlott és a sértett a ház sufnijában az éjszakát együtt töltötték, majd a feleség másnap is ott maradt. A vádlott csak egyszer ment át a ház első felébe, ebédelni az édesanyjához, ahová a sértett nem ment. A vádlott a visszaérkezése után nagyjából másfél órával felkapott egy baltát és a sértettet minden különösebb előzmény nélkül, fel nem deríthető motívumtól vezérelve, többször fején megütötte, majd a baltaütések után magához vette a vadászkését és a sértettet háromszor mellkason szúrta. A baltaütések és a késszúrások következtében a feleség a helyszínen életét vesztette.

A másodfokú ügyészség szerint a feleségét különös kegyetlenséggel megölő vádlottal szemben hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása szükséges és indokolt, arra is figyelemmel, hogy három kiskorú gyermek maradt árván.

The post Három hét házasság után besokallt és gyilkolt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Körkérdés az elmúlt tíz évről: Rendkívüli nemzetközi sikereket ért el komplex megoldásaival a Carinex az elmúlt években

Biztonságpiac - Sun, 04/04/2021 - 08:35

Korábbi évkönyveinkben a magán- és a közbiztonsági ágazat 188 kiváló képviselőjét interjúvoltuk meg, volt, akikkel többször is készítettünk interjút. A Biztonságpiac.hu létrehozásának tízéves évfordulóján kézenfekvő volt, bár a terjedelmi korlátok nem engedték meg, ha nem is mindenkit, de jónéhányukat megkérdezzünk az eltelt évtized tapasztalatairól.

Az elmúlt esztendők tudatos stratégiájának és elszánt munkájának eredményeként ma már forgalmának túlnyomó részét a külpiacokon bonyolítja le a Carinex Kft. – mondta a Biztonságpiacnak a speciális biztonsági és kibervédelmi megoldásokkal foglalkozó társaság ügyvezető igazgatója. Sevecsek János tapasztalatai szerint a magyar kibervédelmi megoldások nem csupán világszínvonalúak, de sok esetben nagyobb bizalom is van irántuk, mint a nagyhatalmak hasonló termékeivel szemben.

— Melyek voltak a legfontosabb események a Carinex Kft. életében az elmúlt tíz esztendőben?
— Éppen tíz évvel ezelőtt költöztünk be az európai uniós pályázati forrásokból megvalósított, részben saját tulajdonú inkubátorházunkba. Ugyanígy, 2010-ben volt az első nagyobb volumenű rendszerszállításunk Indiába, ahol nemzetbiztonsági célú műholdas monito­ringrendszereket telepítettünk. Három évvel később pedig Bangalore-ban hoztunk létre egy műholdas teszt- és bemutatórendszert, illetve az egyik legnagyobb indiai technológiai céggel is elindult a kutatás-fejlesztési együttműködésünk. Az évek során komoly segítséget kaptunk mind a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM), mind a Budapest Főváros Kormányhivatalának Engedélyezési Főosztályától abban, hogy egyrészt a külképviseletek közreműködését is igénybe vehessük egy-egy országban a piacra jutásban, másrészt az adminisztrációs engedélyeztetés során segítséget nyújtottak szerződéseink teljesítésében, az export- és import­ügyletek rugalmas és bürokráciamentes engedélyezése során. Ennek köszönhetően a műholdas és rádió-monitoringrendszereinket Indián kívül már Törökországban, Kazahsztánban, Azerbajdzsánban, illetve Indonéziában is használják. A Carinex történetének eddigi legnagyobb tenderét 2017-ben nyerte el Törökországban, ide szállítottuk az eddigi legnagyobb monitoringrendszerünket. Egy rendkívül tudatos stratégia eredménye, hogy ma már a cég forgalmának mintegy 85-90 százaléka exportból származik. Szintén fontos fejlemény, hogy a társaság tevékenysége 2014-ben kiegészült a kiberbiztonsági területtel, amely véleményünk szerint jól illeszkedik a speciális biztonsági területekhez. Az évek során felismertük, hogyan tudjuk proaktív piaci tevékenységgel elérni a potenciális megrendelőket. Ennek részeként több magyarországi it-biztonsággal foglalkozó céggel indítottunk együttműködést a külpiacokon, illetve Hunity Defence néven létrehoztunk egy kiberbiztonsági konzorciumot is, amely átfogó kiberbiztonsági megoldásokat kínál külföldi ügyfeleknek.

— Melyek voltak ebben az időszakban a legfontosabb kihívásai és ezekre milyen választ adott a Carinex?
— Elsősorban műszaki és piaci kihívásokkal szembesültünk. A monitoringrendszerek esetében a modern követelményeknek megfelelő rendszerek fejlesztése volt a legnagyobb feladat. Az IP-alapú alkalmazások elterjedésével, a robbanásszerű digitalizációval az it-biztonság területén is új kihívások jelentek meg, a fejlődés érdekében pedig lépést kellett tartanunk az új technológiákkal. Itt említhetem a big data kezelését és feldolgozását vagy az internetes – elsősorban a szervezett bűnözéssel, csempészettel, terrortevékenységgel összefüggő – kommunikáció feldolgozását. Napjainkra megjelent az igény a hibrid hadviselés eszközeinek és rendszereinek komplex fejlesztésére és integrálására, amelyek voltaképpen a hagyományos és az új típusú információszerző (távközlési monitoring, távérzékelő szenzorok és rendszerek, pilóta nélküli repülőgépre telepített megfigyelő eszközök, IP-monitoring, big data feldolgozó és kiberbiztonsági rendszerek), valamint a „Digitális katona” felderítő és kommunikációs eszközei fúziójának tekinthetők.

— Milyen külföldi konkurenciával versenyez a Carinex a területen?
— Az angol, német, francia, amerikai, izraeli, orosz, illetve kínai cégek mindenütt jelen vannak, de van számos szereplő a közép-kelet-európai régióból is. Az it-biztonság és kiberbiztonság területén számos világszínvonalú magyar megoldás létezik, és ezt nem csak mi mondjuk, mivel élénk nemzetközi érdeklődés is van ezen fejlesztések iránt.
Kevesen tudják, de létezik például magyar fejlesztésű és gyártású tűzfal, de szintén világszínvonalat képvisel a malware-detektálással és analízissel foglalkozó egyik partnercégünk is. Mivel eredményeiket publikálják, a világban mindenütt tudnak arról, hogy bizonyos malware-ek detektálása és sikeres elemzése magyar cégek nevéhez fűződik.
Fontos szempont emellett, hogy ezen a területen a megbízhatóságnak, a bizalomnak maximálisan érvényesülnie kell. Az ilyen rendszerek megrendelői nagyon megnézik, hogy ezekhez az információkhoz kit engednek közel. Magyarország nem számít nagyhatalomnak, éppen ezért sokkal nagyobb a bizalom a magyar vállalatok iránt, mint a fentebb említett nemzetek cégeivel szemben. A Carinex és a Hunity Defence esetében pedig a tudás és a bizalom szerencsésen találkozott össze.

— Melyek voltak a cég legfontosabb projektjei, együttműködései az elmúlt évtizedben?
— A már említett fejlesztések mellett fontos kiemelni a pilóta nélküli légi és monitoringrendszerek területén a hazai és külföldi partnerekkel közösen végzett, integrált fejlesztéseket. Ezenkívül létrehoztunk egy úgynevezett malware és igazságügyi elemző laboratóriumot, amely a kibervédelmi együttműködésünk, a Hunity Defence Kiberbiztonsági Konzorcium terméke. Ez a maga nemében egyedülálló integrált megoldás, hiszen minden kiberbiztonsági adat- és információvédelmi funkció egyben áll rendelkezésre. Egy Ugandában telepítendő labor létrehozására a KKM által meghirdetett projektet tavaly májusban nyerte el a Carinex. A beruházásnak 2020 őszén kellett volna lezárulnia, azonban – nagyon feszes munkarend mellett – már márciusban elkészültünk a munkával. Az utolsó oktatási kurzus március elején, még éppen a világjárvány előtt fejeződött be, bár a hazatérő kollégáinknak már így is karanténba kellett vonulniuk. Az ünnepélyes átadásra a járványhelyzet miatt sajnos már nem kerülhetett sor. Az általunk szállított rendszer nagyon jó eredményekkel működik, az ugandai partnerek érdeklődnek is a továbbfejlesztés lehetőségei iránt. Céljuk, hogy Uganda a kelet-afrikai régió kiválósági központja legyen a kiberbiztonság területén. Összességében egy 3,5 millió euró értékű projektről van szó, amely a magyar állam Hungary Helps Programjának keretében valósult meg. Ez azt jelenti, hogy az ugandai malware és igazságügyi elemző labor szállításán a Carinexnek ugyan nem volt nyeresége, de a projekt nagyon komoly referenciát jelent, és a további fejlesztések, illetve a részünkről nyújtandó műszaki támogatás már piaci alapon zajlik majd. A projektben tehát a nemzetközi segítségnyújtás és a hazai vállalkozások piacra jutásának segítése együtt valósult meg.

The post Körkérdés az elmúlt tíz évről: Rendkívüli nemzetközi sikereket ért el komplex megoldásaival a Carinex az elmúlt években appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az FSZB már megint megakadályozott egy terrorakciót

Biztonságpiac - Sun, 04/04/2021 - 07:35
Mecset felrobbantására készült a nyugat-szibériai Barnaul városban az ukrán nacionalisták egy helyi követője, a 21 éves helyi férfit őrizetbe vették – közölte pénteken az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Az FSZB szerint a gyanúsított az ukrajnai központú Etnikai Nemzeti Egyesülés (ENO) elnevezésű szélsőséges szervezet utasítására készült elrettentő akciókat végrehajtani, mások mellett közép-ázsiai muszlim bevándorlók és az orosz államhatalom szervei ellen.

Az elfogott fiatal ellen terrorista tevékenységre való felkészülés címén eljárás indult. A gyanúsítottól, aki beismerő vallomást tett, robbanóanyagot, pokolgép előállításához való instrukciót, szélsőséges irodalmat, kommunikációs eszközöket és megtámadni szándékozott objektumok fényképét foglalták le. Közölte, hogy nem ért egyet az orosz bevándorláspolitikával.

Az FSZB tájékoztatása szerint az ENO ukrán, orosz és fehérorosz nacionalisták “direkt akcióit” hangolja össze “a nem szláv kinézésű személyek és az államhatalom szervei ellen”.

The post Az FSZB már megint megakadályozott egy terrorakciót appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tanulságos volt a 9-es és a 151-es budapesti buszjáratok fokozott ellenőrzése

Biztonságpiac - Sun, 04/04/2021 - 06:35
Lakossági jelzésekre reagálva szerdán és csütörtökön fokozottan ellenőrizte a 9-es és a 151-es buszjáratokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – közölte a BRFK.

A kétnapos akcióban ötven ember ellen intézkedtek – írták. A rendőrök három embert elfogatóparancs alapján elfogtak, négyet testi sértés, kábítószer birtoklása, valamint lopás gyanúja miatt, egyet tulajdon elleni szabálysértés miatt előállítottak. Találtak két, gyermekvédelmi intézményből engedély nélkül távozó kiskorút is. A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 21 embert feljelentettek, 16-ra helyszíni bírságot szabtak ki, szeszes ital közterületi fogyasztása miatt egy embert feljelentettek, egyet megbírságoltak.

Túlnyomó többségben nem a buszokon, hanem az utcán volt szükség intézkedésekre – tudatták. Közölték azt is, hogy az akcióban 28 rendőr, a BKK biztonsági szolgálatának 12, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságának 8 munkatársa vett részt. A BRFK és a BKK megállóhelyeket és környéküket rendszeresen ellenőrzi, és a lakossági visszajelzéseket figyelembe véve további hasonló fokozott ellenőrzések is várhatók – olvasható a police.hu-n.

The post Tanulságos volt a 9-es és a 151-es budapesti buszjáratok fokozott ellenőrzése appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lengyel hadihajók akadályoznák az Északi Áramlat-2 vezeték építését?

Biztonságpiac - Sun, 04/04/2021 - 05:35
Külföldi, a többi között lengyel hadihajók tengeralattjárók és repülőgépek, valamint polgári hajók is veszélyeztetik Dánia kizárólagos gazdasági övezetében az Északi Áramlat-2 építését – közölte a gázvezeték-projektet irányító Nord Stream 2 AG.

A vállalat szerint rendszeres, kitervelt provokációkról van szó, amelyek célja a csőfektetés befejezésének megakadályozása a Balti-tengerben. A vezeték megépítéséből mintegy 121 kilométer, öt százaléknyi van még hátra. Andrej Minyin, a Nord Stream 2 AG kingiszeppi (volt jamburgi) leányvállalatának vezetője elmondta, hogy a repülők alacsonyan szállnak, a hajók pedig behatolnak az építési területre. Ez szerinte balesethez, a vezeték megsérüléséhez vezethet.

A januárban újrakezdett építkezést az Akagyemik Cserszkij csőfektető és a Fortuna daruhajó folytatja dán Bornholm sziget térségében. A nemzetközi törvények szerint a munkálatok térségében másfél mérföldes biztonsági övezetet kell kialakítani, ahová illetéktelen járművek nem hatolhatnak be.

Minyin a lengyel PZL-Mielec M-28B1 Rbi tengeralattjáró-vadászatra kifejlesztett gépének rendszeres berepüléseit kifogásolta. Közölte, hogy március 28-án egy azonosítatlan tengeralattjáró bukkant fel a Fortunától kevesebb mint egy mérföldnyire. Egy nappal később egy 823-as taktikai számot viselő lengyel hadihajó manőverezett a daruhajó körül.

A Nord Stream 2 AG tisztségviselője kifogásolta, hogy február 22-én Bornholmtól délre az SWI-106-os azonosító számú lengyel halászhajó hatolt be a csőfektetési területre. A jármű nem válaszolt a rádióhívásra, és amikor a Vlagyiszlav Sztrizsov ellátóhajó irányt változtatott a kiszorítására, a halászhajó belerohant. A lengyel kapitány ezután bejelentkezett a rádión és elismerte hibáját. Minyin szerint az ellátóhajó határozott fellépése nélkül a halászhajó a Fortunába ütközött volna. Az incidens miatt az illetékes németországi orosz konzulátus tengeri tiltakozást jelentett be.

Március 30-án éjjel a Szpaszatyel Karajev ellátóhajó radarján két objektum bukkant fel a Fortuna közelében, amelyek közül az egyik, egy halászhajó a daruhajó felé tartott, és nem reagált a rádióhívásra. Az orosz jármű az útvonal keresztezése mellett döntött, és bekapcsolta fedélzeti reflektorait. A két jármű ezután kapcsolatfelvétel nélkül távozott.

Az incidensről beszámoló orosz hírügynökségek felidézték, hogy Varsó következetesen ellenzi a csővezeték megépítését. A lengyel fogyasztóvédelmi hatóság (UOKiK) 7,8 milliárd eurós bírságot szabott ki a projekt részvevőire. Lengyelország emellett blokkolja a Gazprom teljeskörű hozzáférését az első Északi Áramlat szárazföldi ágához, az OPAL-hoz.

A 95 százalékban már elkészült Északi Áramlat-2 egy 9,5 milliárd eurós orosz-európai projekt, amellyel két új, összesen évi 55 milliárd köbméter – a már meglévő vezetékpárral azonos – szállítási kapacitású vezetékkel bővül a Balti-tenger fenekén húzódó Északi Áramlat földgázvezeték. Nyomvonala az oroszországi Viborgtól a németországi Greifswaldig tart, hosszúsága mintegy 1200 kilométer.

Az Oroszországot Németországgal összekötő földgázvezeték építése még 2019-ben akadt el; az amerikai szankciók miatt az Allseas svájci cég beszüntette a csőfektetést Bornholmnál. Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója akkor bejelentette, hogy a többségében állami tulajdonú orosz gázipari vállalat önerőből fogja befejezni a beruházást.

A munka egyéves szünet után tavaly decemberben kezdődött újra Németország kizárólagos gazdasági övezetében. A svájci cég speciális hajója helyett a Fortuna orosz hajó folytatta a munkát, de egy 2,6 kilométeres hosszúságú szakasz után le kellett állnia, mert az érvényes BSH-engedély (a német szövetségi hajózási és vízrajzi hivatal engedélye) lejárt az év végén. A tengeri madarak védelmében az új engedély alapján a januártól májusig tartó időszakban legfeljebb harminc napig lehet fektetni a csővezetéket, utána 14 napos szünetet kell tartani.

Lengyelország mellett az Egyesült Államok, a három balti állam és Ukrajna sem szeretné, ha a vezeték elkészülne. Attól tartanak, hogy megépítésével Moszkva túl nagy befolyásra tenne szert Németországban, és Ukrajna elesne a tranzitbevételektől. Berlin ezzel szemben azt állítja, hogy a projekt megvalósításával közvetlen és biztonságos energiaforráshoz jutna.

The post Lengyel hadihajók akadályoznák az Északi Áramlat-2 vezeték építését? appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vadnyugati jelenetek a HÉV-megállóban

Biztonságpiac - Sun, 04/04/2021 - 04:35

Bűnügyi helyszínelés Budapesten, a Soroksári úton, a Ráckevei HÉV megállójában 2021. április 3-án. Öt ember verekedett össze, melynek során egyikőjük több lövést adott le egy engedély nélkül tartott gáz- és riasztó fegyverrel. Nem sérült meg senki, de a mentők egy embert, akit a verekedés közben hátba szúrtak, kórházba vittek. A férfi az elsődleges adatok szerint nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt indított eljárást.

The post Vadnyugati jelenetek a HÉV-megállóban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Körkérdés az elmúlt tíz évről: Bizalom és együttműködés kell az újrainduláshoz

Biztonságpiac - Sat, 04/03/2021 - 08:35

Korábbi évkönyveinkben a magán- és a közbiztonsági ágazat 188 kiváló képviselőjét interjúvoltuk meg, volt, akikkel többször is készítettünk interjút. A Biztonságpiac.hu létrehozásának tízéves évfordulóján kézenfekvő volt, bár a terjedelmi korlátok nem engedték meg, ha nem is mindenkit, de jónéhányukat megkérdezzünk az eltelt évtized tapasztalatairól.

Múlt nélkül nincs jövendő – értékelni kellene az elmúlt tíz évet, a jelen bemutatása után pedig egy pozitív jövőképet felvázolni, de a mostani helyzet mindent felülír – válaszolta megkeresésünkre Seifert Ibolya, a Interpress Kiállítások Kft. ügyvezető igazgatója.

Hatalmasat zuhant a globális GDP megtermeléséhez évi 167 milliárd dollárral hozzájáruló kiállítási szektor teljesítménye, mivel a járvány elleni intézkedések miatt nem tarthatnak rendezvényeket. ,,Az évi 303 millió látogatót megmozgató és 3,2 millió embernek munkát adó szektor kilábalási lehetőségei erősen korlátozottak” – nyilatkozta a közelmúltban Kai Hattendorf, az Union des Foires Internationales (UFI), a világ kiállításszervezői és kiállításiközpont-üzemeltetőinek, valamint a legnagyobb nemzeti és nemzetközi kiállítási szövetségek és a kiállítási ipar kiválasztott partnerei vezető globális szövetségének vezérigazgatója.
A 2020-as világjárvány miatt a nemzetközi és hazai kiállítások történetének legkomolyabb válságát éljük, ha úgy vesszük, egy több mint 850 éves hagyomány (Lipcsében azóta rendeznek kiállításokat, vásárokat) szakadt meg, amelyre a vásárszervezők bár gyorsan reagáltak (higiéniai előírások bevezetése, rendezvények prolongálása, virtuális formában történő megvalósítás), mégis ezek olyan súlyos következményekhez és jelentős változásokhoz vezettek, illetve vezetnek majd, amelyeket ma még megjósolni sem lehet.
A már jól kialakult nemzetközi vásárnaptár alaposan felbolydult. Ez év február 27-én már 370 kiállítást sztornóztak világszerte, zömében akkor még csak Kínában, Olaszországban, ám a járvány terjedése miatt fokozatosan ,,zártak be” az országok és állt le a világ, aminek ,,csak” egyik következménye lett a mindennemű közlekedés leállása, megbénítva az országhatárokon keresztüli mozgást.
Márciustól sorra töröltek kiállításokat, prolongáltak második félévre. A gyanútlanabbak júniusra tették át rendezvényüket, az október-novemberi kiállítások eleinte nyugodtak voltak, hogy addigra ez a pandémia lezajlik, az ő eseményüket ez nem érintheti. Azóta azonban folyamatosan zajlik a dátumkorrekció újbóli korrigálása egy még ,,szabad” időrésbe, ami komoly fejtörést okoz kiállítónak, látogatónak, konkurens rendezvénynek egyaránt.
A szolidaritást, hogy mindnyájan egy hajóban evezünk, lassan felváltja majd egy kiszorítósdi harc. Bár még élvezzük kiállítóink, vásári belépőjegyet váltott szaklátogatóink bizalmát, akik megerősítették részvételi szándékukat, a vásárok által felajánlott pénzvisszafizetési lehetőséggel sem élnek, tudomásul veszik az új körülményeket, kérdés, hogy meddig lehet ezt folytatni. Maszkban, kesztyűben nem lehet kiállításosdit játszani.
Nem szerencsés, ha a bizonytalanság válik trenddé. Márpedig nem lehet tartósan váratlan fejleményekkel utazni (repülőjárat-törlés, koronavírusteszt saját költségen, karantén, veszélyességibesorolás-változtatás stb.) vagy kiállításokra bejelentkezni (új vagy rövidített időpont, nem helyszíni, hanem virtuális kiállítássá válás stb.).
Túl optimista voltam, amikor azt gondoltam, hogy júniusra helyreáll a rend. Az első félévnek már annyi.
A turizmus kapcsán is eleinte sokan említették a V alakú kilábalást, vagyis hogy hirtelen nagyot zuhannak a rendelések, ám ugyanakkora lendülettel jön majd a felfelé mutató újraindulás, kilábalás. Mára ez U betűvé szelídült, sőt vannak, akik második hullámot vizionálnak. A májusi nyitások óta – most augusztust írunk – újra betiltják az ötszáz fő feletti rendezvényeket, fesztiválokat, bevezették az egyes országok színek szerinti veszélyességi besorolását.
Egy biztos, ha ez a válság elhúzódik – ma még senki sem tudja, meddig fog tartani –, állami támogatásokból sem a turizmus, sem a kiállítási szektor nem tartható fenn. Ezek az ágazatok csak akkor működnek, ha a szállás- és vendéglátóhelyeket vendégek, a vásárterületeket kiállítók és látogatók népesítik be. A kiállítások és vásárok jelentik az utat a gyors gazdasági fellendüléshez, hiszen a koronavírus-járvány elmúltával ezek az események biztosítják majd a legjobb utat a piacokra történő betöréshez. Ezen dolgozunk mi, turisztikai és vásári szakemberek.
Eleinte a regionális kiállítások visszatérésére lehet számítani, Európában már körvonalazódik a visszatérés (ajánlásokkal segíti a szakmát az UFI, a Német Vásárszövetség (AUMA), illetve az egyes vásártársaságok), viszont Amerikában az újranyitás még bőven várat magára.
Mindenki vigyázzon magára, szeretteire, ha van, a cégére. Remélhetőleg hamarosan folytatni lehet a vásározásokat, hiszen a személyes találkozások közvetlensége, „kémiája”, a termékinnovációk attraktív prezentációi semmilyen más formában nem helyettesíthetők.

The post Körkérdés az elmúlt tíz évről: Bizalom és együttműködés kell az újrainduláshoz appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

OKF: idén eddig harmincöten haltak meg tűz miatt

Biztonságpiac - Sat, 04/03/2021 - 07:35
Az első negyedévben harmincöten haltak meg tűz vagy füst miatt, és 2250 otthon gyulladt ki – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Azt írták, hogy átlagosan 41 percenként kigyulladt egy otthon Magyarországon, és mintegy 24 ezer négyzetméternyi terület égett le. A legtöbb lakástűz csak egy-két négyzetmétert érintett, de naponta két-három otthon teljesen megsemmisült – tették hozzá. Kiemelték: idén már harmincöten életüket vesztették tüzek vagy az azok során keletkezett füst miatt, közülük huszonhatan lakástűzben szenvedtek halálos füstmérgezést, hárman avarégetés közben hunytak el, egy ember az autójában lelte halálát, a többi esetben hajléktalanok által lakott építmény gyulladt ki.

Az év első három hónapjában 209 ember szenvedett valamilyen sérülést, jellemzően füstmérgezést, átlagosan naponta hárman sérültek meg a tüzek miatt – hívták fel a figyelmet. A katasztrófavédelem szerint a sok lakástűz oka, hogy az év első három hónapjában a hűvös idő és a járvány miatt sokkal többen tartózkodnak otthon. “Többet fűtöttünk, főztünk és világítottunk, sőt még a szabadidőnk jelentős részét is otthon töltöttük” – fogalmaztak.

Hozzátették, az okok között szerepel az is, hogy sokan párhuzamosan több dolgot csinálnak egyszerre, több műszaki cikk egyszerre működik. Sok helyen a régi elektromos vezetékek nem bírják el a megnövekedett terhelést, amit a több berendezés együttes használata okoz. Gyakori, hogy a cigarettát vagy valamilyen nyílt lángot figyelmetlenül magára hagyták, vagy éppen az elavult fűtési rendszer vezetett a tűzhöz. A leggyakrabban a konyhában, a hálóban és a nappaliban keletkezett tűz – részletezték.

Kitértek arra is, hogy a tavasz beköszöntével elkezdődtek a kerti és mezőgazdasági munkák. Az első negyedévben 3021 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat. Tízen megsérültek, hárman pedig életüket vesztették olyan tüzek miatt, amelyek egy kis kerti zöldhulladék-égetésnek indultak. Megjegyezték, a nagyobb lakástüzeket egy kis odafigyeléssel és egy füstérzékelővel meg lehet előzni.

A szabadtéri tüzeknél is életet menthet, ha betartjuk az égetés szabályait: külterületen tilos tarlót és egyéb növényi hulladékot égetni, a kertben pedig jelenleg csak ott szabad, ahol és amikor azt az önkormányzat rendeletben megengedi – áll az OKF közleményében.

The post OKF: idén eddig harmincöten haltak meg tűz miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Romániában az adócsalók megúszhatják a börtönt

Biztonságpiac - Sat, 04/03/2021 - 06:35
Elkerülhetik ezentúl a börtönt Romániában azok az adócsalók, akik kamatostul megfizetik az államkincstárnak okozott kárt. Az erről szóló törvénymódosítást már ki is hirdette Klaus Iohannis államfő.

A változás lényege az, hogy a jövőben nem ítélik szabadságvesztésre azokat az adócsalókat, akik jogerős elítélésük előtt húsz százalékos büntetőkamattal megfizetik az államkincstárnak általuk okozott kárt. Amennyiben az adócsalást többen követték el, elegendő, ha a vádlottak egyike visszafizeti a teljes kárt, ez esetben a bíróság valamennyiükkel szemben megszünteti a büntetőeljárást.

A jogszabály egyébként háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal sújtja az adócsalást, az e célból alakult bűnszövetkezetek tagjainál pedig öttől tizenöt évig terjedhet a börtönbüntetés. A törvénymódosítást tavaly decemberi utolsó plenáris ülésén szavazta meg a korábbi szociáldemokrata képviselőházi többség. A tervezet támogatói szerint ez egy korszerű megközelítés, amely nem a börtönöket akarja megtölteni, hanem az államnak okozott kár megtérítését ösztönzi.

A jogszabály ellen a legfelsőbb bíróság, az ombudsman és az akkori kisebbségi kormány is alkotmányossági óvást emelt, arra hivatkozva, hogy a tervezet sérti a jogállamiságra és a törvények tiszteletére vonatkozó alkotmányos előírásokat, és valósággal “bátorítja a feketézőket”, hiszen az elkövető legfeljebb azt kockáztatja, hogy ha elkapják – húsz százalékos többlettel -, mégis be kell fizetnie az adót.

Az alkotmánybíróság azonban február 16-án szavazattöbbséggel meghozott döntése megalapozatlannak minősítette a kifogásokat. Az államfő visszaküldhette volna megfontolásra a jogszabályt az időközben megváltozott összetételű parlamentnek, mégis úgy döntött, hogy kihirdeti az adócsalók által okozott kár megtérítését ösztönző jogszabályt.

The post Romániában az adócsalók megúszhatják a börtönt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztattak egy gyilkosságért elítélt volt boszniai katonát az Egyesült Államokban

Biztonságpiac - Sat, 04/03/2021 - 05:35
Letartóztatták és őrizetbe vették azt az évtizedek óta az Egyesült Államokban élő volt boszniai katonát, aki akkor szökött meg Bosznia-Hercegovinából, mikor a tárgyalására várt katonatársának 1994-es meggyilkolása miatt – számolt be kedden az amerikai sajtó.

A szövetségi ügynökök március 1-jén tartóztatták le Dzevad Pajazetovic-ot az Iowa állambeli Des Moines városában, Bosznia-Hercegovina hivatalos kiadatási kérelme alapján – derül ki a bírósági dokumentumokból. Az 58 éves férfi azóta is őrizetben van, szerdán újabb bírósági egyeztetés lesz az ügyében.

A beszámolók szerint Pajazetovic évek óta csendes, külvárosi életet élt az Egyesült Államokban, ahol feleségével 2019-ben új otthont vásároltak 290 000 dollárért. A bosnyák férfi – akinek felnőtt gyermekei vannak – egy gumiabroncs-gyárban dolgozott, és amerikai állampolgár lett. 2004-ben regisztráltatta magát, hogy szavazhasson.

A bosnyák hatóságok szerint Pajazetovic a boszniai háború idején egy katonai egység tagja volt, amely a horvát határ őrzéséért felelt. 1994-ben megpróbált illegálisan tüzelőanyagot átvinni Horvátországból Boszniába, de ezt észrevette egy bosnyák katonai rendőr, Dervic Okic, akinek többek között az volt a feladata, hogy megakadályozza a csempészek kísérleteit.

Okic követelte, hogy Pajazetovic adja át az üzemanyag 10 százalékát, azonban ő ezt visszautasította és a – hatóságok beszámolója szerint – miután vitatkozni kezdtek, Okic három figyelmeztető lövést adott le. Ezután Pajazetovic lelőtte a katonai rendőrt, aki belehalt sérülésébe.

A gyilkosságra az 1992 és 1995 közötti boszniai háború során került sor, amelyben több mint százezren haltak meg, és legalább egymillió embernek kellett elhagynia az otthonát. A háború alatt boszniai menekültek ezrei települtek Iowába. A hivatalos adatok szerint ma körülbelül 20 000 bosnyák-amerikai él az államban.

Pajazetovicot 1996-ban szabadon bocsátották az őrizetből, miközben a bírósági tárgyalására várt, és ekkor az Egyesült Államokba menekült. Később távollétében bíróság elé állították, és 1999-ben 15 év börtönre ítélték. A Boszniai Legfelsőbb Bíróság 2000-ben helybenhagyta az ítéletet, de büntetését 11 évre csökkentette. A bírósági nyilvántartás szerint Bosznia-Hercegovina először 2016-ban kérte Pajazetovic kiadatását az Egyesült Államoktól és 2018-ban kiegészítő dokumentumokat nyújtott be.

Az iowai szövetségi ügyészek úgy ítélték meg, hogy Pajazetovic nem távozhat óvadék ellenében, ugyanis a 90-es években elkövetett tettei és szökése miatt “komoly kockázatot jelentene, ha repülőre ülne és veszélyt jelent a közösségre nézve is.” Ezenkívül megjegyezték, hogy bűncselekményének “súlyos jellege” miatt a közbiztonságot is veszélyeztetné, ha megpróbálna elmenekülni. A bíróság ezért – az eljárás befejezéséig – elrendelte Pajazetovic őrizetben tartását.

The post Letartóztattak egy gyilkosságért elítélt volt boszniai katonát az Egyesült Államokban appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EB az uniós bírósághoz fordult az igazságszolgáltatást érintő lengyel szabályozások miatt

Biztonságpiac - Sat, 04/03/2021 - 04:35
Az Európai Bizottság (EB) az Európai Unió Bíróságához fordult, és ideiglenes intézkedések meghozatalát kérte az igazságszolgáltatást érintő, 2020. február 14-én hatályba lépett szabályozások miatt Lengyelországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárás ügyében – jelentette be az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Brüsszelben.

Didier Reynders közölte, az Európai Bizottság a lengyel bírák függetlenségének védelme érdekében kért ideiglenes intézkedéseket az unió luxemburgi székhelyű bíróságától mindaddig, amíg az igazságszolgáltatás lengyelországi helyzetének ügyeben tavaly áprilisban indított kötelezettségszegési eljárást érintően jogerős ítéletet nem születik.

Indoklása szerint az ideiglenes intézkedésekre az igazságszolgáltatás függetlenségének és az uniós jogrendnek okozott súlyos és helyrehozhatatlan károk súlyosbodásának megakadályozása érdekében van szükség.

Az uniós bizottság a közleményében kijelentette: a kötelezettségszegési eljárást a brüsszeli testület azért indította, mert azt állapította meg, hogy az igazságszolgáltatásról szóló lengyel szabályozás aláássa a bírák munkájának függetlenségét, megakadályozza a lengyel bíróságokat abban, hogy közvetlenül alkalmazzák az igazságszolgáltatás függetlenségét védő uniós jogszabályok egyes rendelkezéseit, és ilyen kérdésekre vonatkozóan előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket terjesszenek elő – közölték.

A törvény több eleme sérti az uniós jogot, összeegyeztethetetlen vele, ugyanis kiszélesíti a fegyelmi bűncselekmény fogalmát, és ezáltal növeli azon esetek számát, amelyekben a bírósági határozatok tartalma fegyelmi bűncselekménynek minősíthető. Mivel ennek eredményeként a fegyelmi rendszer felhasználható a bírósági határozatok tartalmának politikai ellenőrzési rendszereként, az új törvény több pontban sérti az Európai Unióról szóló szerződés azon cikkeit, amelyek jogot biztosítanak a hatékony jogorvoslathoz független és pártatlan bíróság előtt. A szabályozás megakadályozza a lengyel bíróságokat abban, hogy teljesítsék az uniós jog alkalmazására vagy az uniós bíróságától előzetes döntéshozatalra előterjesztett döntéshozatali kötelezettségüket. A törvény továbbá megakadályozza a lengyel bíróságokat abban, hogy az előttük folyamatban lévő ügyekben mérlegeljék a más bírák által az ügyek elbírálására vonatkozó hatáskörét.

Mindezek a törvény összeegyeztethetetlen az uniós jog elsőbbségének elvével, az előzetes döntéshozatali mechanizmus működésével, valamint a bírói függetlenség követelményeivel, illetve rontja az uniós jog hatékony alkalmazását – szögezték le. Végezetül megjegyezték, hogy a szabályozás előírja a bírák számára, hogy konkrét információkat tegyenek közzé a nem szakmai tevékenységeikkel kapcsolatban. Ez összeegyeztethetetlen a magánélet tiszteletben tartásához, valamint a személyes adatok védelméhez való joggal – tették hozzá.

A lengyel szejm 2019. december 20-án szavazta meg a bíróságokról szóló törvények módosításait. A változások fegyelmi intézkedéseket tesznek lehetővé az olyan bírák esetében, akik nyilvánosan megkérdőjelezik egy másik bíró kinevezését, illetve akik “a bíróságok és a bírák függetlenségével összeegyezhetetlen közéleti tevékenységet” folytatnak. Illetve megváltoztatják a legfelsőbb bírósági elnök megválasztási eljárását is.

Az Európai Bizottság 2020. április 29-én indított kötelezettségszegési eljárást Lengyelország ellen az igazságszolgáltatást érintő szabályozások miatt.

The post Az EB az uniós bírósághoz fordult az igazságszolgáltatást érintő lengyel szabályozások miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Oroszországban mindennapossá váltak a terrorcselekmények, de a hatóság a helyén van

Biztonságpiac - Fri, 04/02/2021 - 08:35
Az Iszlám Állam terrorszervezetnek egy üzemanyag-objektum elleni támadását sikerült megakadályozni Tver megyében – közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

A robbantásos merényletre készülő, az egyik közép-ázsiai köztársaságból származó, de orosz állampolgárságot szerzett férfit az FSZB kommandósai “semlegesítették”, amikor az elfogásakor fegyveres ellenállást tanúsított. A tájékoztatás szerint a gyanúsított otthonában laboratóriumot hozott létre robbanóanyagok összeállítására.

A helyszínen a hatóságok lőfegyvert, lőszert, házilag összeszerelt robbanószerkezetet és robbanóanyagot foglaltak le. Az ügyben terrorcselekmény előkészítése címén eljárás indult.

Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója március elején azt mondta, hogy Oroszországban az elmúlt tíz év alatt mintegy kétszáz terrorcselekményt sikerült megakadályozniuk a biztonsági szerveknek.

The post Oroszországban mindennapossá váltak a terrorcselekmények, de a hatóság a helyén van appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Éhségsztrájkba kezdett a börtönben Navalnij

Biztonságpiac - Fri, 04/02/2021 - 07:35
Éhségsztrájkba kezdett a Vlagyimir megyei pokrovi 2. számú börtöntelepen szerdán Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikus. Ezt maga jelentette be az Instagramon.

“Éhségsztrájkot jelentettem be azzal a követeléssel, hogy a törvénynek eleget téve engedjék be hozzám a meghívott orvost. Úgyhogy éhesen fekszem, de egyelőre megvan mind a két lábam” – írta.

Múlt héten vált ismertté, hogy Navalnij hátfájásra és lábzsibbadásra panaszkodott, valamint kifogásolta, hogy a börtönhatóság a többszöri kérése ellenére már egy hónapja nem biztosított számára kielégítő orvosi ellátást és gyógyszereket. Szerdán közölte, hogy most már mindkét lábában jelentkeztek a panaszok. Az elítélt ellenzéki bejegyzése szerint mivel a börtönparancsnokság kizárólag pszichológiai nyomásgyakorlással reagál a kéréseire, és mivel a megmérgeztetését a hatóságok anyagcserezavarként kezelték, újat írni már nem látja értelmét.

Navalnij azzal vádolta meg Alekszandr Muhanov pokrovi börtönparancsnokot, hogy megbízta az őrökkel együttműködő őrizeteseket: többé ne takarítsanak a fekvőhelye körül. Azt írta, hogy az érintettek homokot szórtak szét az ágyánál, majd elpanaszolták neki, hogy félnek, mert az életük annyit sem ér, mint egy csomag cigaretta.

Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) vlagyimiri parancsnoksága egy korábbi közleményében azt írta, hogy Navalnij minden szükséges egészségügyi támogatást megkap a panaszaival kapcsolatban, a fegyelmi intéseit a börtönszabályzat többszöri megsértése miatt kapta. Az őrizetes a hatóság szerint megtagadta a cellaügyeletesi feladatok ellátását, valamint megsértette a ruhaviseletre és a napirendre vonatkozó előírásokat.

Leonyid Volkov, a Navalnij-hálózatokat külföldről irányító aktivista a Telegramon közölte, hogy politikai elvbarátja a börtönben nem úgynevezett “száraz” éhségsztrájkot fog folytatni, és a vizet nem vonja meg magától.

Ivan Zsdanov a Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) igazgatója a Mihail Hodorkovszkij ellenzéki emigráns érdekköréhez tartozó Otkritije Medija hírportálnak azt mondta, hogy az elítélt politikus életében először folytat éhségsztrájkot. Marija Pevcsih, az FBK kutatórészlegének vezetője a Twitteren azt írta, hogy Navalnij ezt korábban a maga részéről elképzelhetetlen, radikális politikai eszköznek tartotta, amelyet csak olyan ember képes alkalmazni, aki képes a végsőkig is elmenni. “Nyilvánvaló, hogy számára elérkezett ez a pillanat” – fogalmazott Pevcsih.

A FSZIN korábban azt közölte, hogy Navalnij állapota kielégítő, Vlagyimir Grigorjan, a börtönviszonyokkal is foglalkozó Vlagyimir megyei Társadalmi Megfigyelő Bizottság alelnöke pedig “szimulánsnak” minősítette az elítéltet, de mint ellenzéki sajtójelentésekből kiderült, anélkül tette, hogy találkozott volna vele.

The post Éhségsztrájkba kezdett a börtönben Navalnij appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Kreml nem reagál Navalnij feleségének szabadon bocsátási követelésére

Biztonságpiac - Fri, 04/02/2021 - 06:35
A Kreml nem kíván reagálni Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikus feleségének arra a követelésére, hogy férjét egészségügyi problémái miatt engedjék szabadon – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Julija Navalnaja az Instagramon azt írja, hogy férjének hátfájdalmai vannak, és a hatóságok nem engedik, hogy olyan orvosok gyógyítsák, akikben megbízik. Követelte Vlagyimir Putyintól, hogy haladéktalanul bocsáttassa szabadon “a törvényellenesen börtönbe zárt” férjét.

Peszkov az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) hatáskörébe utalta a Navalnij fogva tartásával kapcsolatos folyamodványok megválaszolását. Orosz állampolgárok érdekképviseletében fellépő orosz konzulok tapasztalataira hivatkozva azt mondta, hogy külföldi börtönökben a fegyelmező intézkedések gyakran “sokkal durvábbak és embertelenebbek”, mint Oroszországban. Ezzel arra a panaszra válaszolt, hogy Navalnijt mint szökésre hajlamosnak nyilvánított személyt éjszaka óránként felébresztik az őrök.

A Kreml szóvivője elutasította azt a felvetést, miszerint párhuzam vonható Navalnij és a 2009-ben börtönben meghalt könyvvizsgáló, Szergej Magnyitszkij ügye között. Peszkov szerint mindössze annyi a hasonlóság, hogy mindkettőjüket elítélték. A szóvivő szerint az orosz börtönökben nincsenek rendszerszerű problémák az egészségügyi ellátásban. “Abszurdnak” nevezte az a lehetőséget, hogy “az egyik orosz őrizetes miatt” a Nyugat újabb szankciókat vezethet be Oroszország ellen.

Navalnij Instagram-bejegyzésben közölte, hogy nagy fájdalommal jár számára az ágyból felkelni, mert fáj a háta, és a probléma átterjedt a jobb lábára, amelyre nem tud ráállni, és amelynek egyes részei érzéketlenek. Mint írta, bírósági tárgyalásai közben képtelen volt leülni, mert az idegbecsípődés miatt csak állni és feküdni tudott. “Egyszer Mihail Hodorkovszkij, aki tíz évet ült le a börtönben, azt mondta nekem: ott az a legfontosabb, hogy meg ne betegedj. Senki sem fog gyógyítani téged. Ha komolyan megbetegszel, meghalsz” – írta a Vlagyimir megyei Pokrov 2. javítókolóniában fogva tartott ellenzéki.

Szergej Magnyitszkij William Browder amerikai születésű brit üzletember alkalmazásában állt, aki tíz éven át irányította a Hermitage Capital befektető cég tevékenységét az orosz piacon, amíg 2005-ben “nemzetbiztonsági kockázatra” hivatkozva ki nem tiltották az országból. A könyvvizsgáló orosz belügyi vezetőket leplezett le, miután szerinte 230 millió dollárnak megfelelő összeget elsikkasztottak az orosz költségvetésből. Az orosz hatóságok mégis Magnyitszkij ellen indítottak eljárást, aki 2009-ben, az előzetes letartóztatásban meghalt, tisztázatlan körülmények között. A könyvelőt az orosz sajtóban megjelent hírek szerint is agyonverhették, ám az ügyészség szerint szív- és érrendszeri elégtelenség okozta halálát. Egy orosz elnöki bizottsági vizsgálat megállapította, hogy nem megfelelő körülmények között tartották fogva, és a börtönhatóságok elutasították orvosi ellátását. Később hasonló következtetésre jutott az Európa Tanács is. Magnyitszkij halála miatt több nyugati állam szankciókkal sújtotta azokat, akiknek szerintük közük volt az ügyhöz, s a büntetőintézkedéseket kiterjesztették az emberi jogokat egyéb módon megsértő tisztségviselőkre is.

Mihail Hodorkovszkij, aki a 90-es évek közepén szerezte meg a Jukosz állami olajvállalat ellenőrző részvénycsomagját, és aki valaha Oroszország leggazdagabb emberének számított, tíz évet töltött börtönben, miután összeütközésbe került Putyin elnökkel. 2003-ban letartóztatták, majd adóelkerülés és sikkasztás címén 14 év szabadságvesztésre ítélték. Elemzések szerint Hodorkovszkij őrizetbe vétele és olajvállalatának feldarabolása fordulópont volt abban a folyamatban, amelynek során Putyin kormányzata ellenőrzése alá vonta az orosz olajágazatot, és egyre határozottabban lépett fel a nemzetközi porondon. Az orosz államfő a komoly politikai ellenlábasának számító volt olajmágnást 2013-ban kegyelemben részesítette. Ezután Hodorkovszkij Nyugatra, Svájcba távozott, ahonnan továbbra is támadja Putyint és a Kreml politikáját. Az orosz hatóságok 2015-ben azzal vádolták meg Hodorkovszkijt, hogy köze volt Vlagyimir Petuhov nyeftyejuganszki polgármester meggyilkolásához és a Jevgenyij Ribin vállalkozó ellen elkövetett merényletekhez. A volt oligarcha ellen Moszkva nemzetközi körözést adott ki. Hodorkovszkij 2017 áprilisáig a Nyitott Oroszország elnevezésű ellenzéki szervezet elnöke volt.

The post A Kreml nem reagál Navalnij feleségének szabadon bocsátási követelésére appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.