You are here

Biztonságpolitika

Felfüggesztettel megúszhatja az iskolaőrt bántalmazó szülő

Biztonságpiac - Tue, 06/29/2021 - 05:35
Iskolaőrt bántalmazott ittasan egy 54 éves Nógrád megyei férfi, a Salgótarjáni Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat ellene – közölte a megyei főügyész.

Bóna Gyula elmondta: az ittas férfi 2020 októberében élettársával együtt jelent meg a gyermeke általános iskolájánál, hogy az igazgatónővel beszéljen. Az iskolaőr a járványhelyzet miatt nem engedte meg, hogy belépjenek az épületbe, és távozásra szólította fel a párt, mire a férfi megfenyegette, majd megragadta, rángatni kezdte, közben mindketten a földre estek.

A dulakodásnak az élettárs és az iskola igazgatója vetett véget, de a férfi újból támadólag lépett fel, és megöléssel is fenyegette az iskolaőrt, míg végül sikerült kikísérni az iskola területéről.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – figyelemmel arra, hogy az iskolaőr feladata ellátása során fokozott büntetőjogi védelmet élvez, mivel közfeladatot ellátó személynek minősül – felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását, valamint a bűnügyi költségek megfizettetését indítványozta vádiratában – közölte a főügyész.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság jár el.

The post Felfüggesztettel megúszhatja az iskolaőrt bántalmazó szülő appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nagyszabású ukrán-amerikai hadgyakorlat kezdődött a Fekete-tengeren

Biztonságpiac - Tue, 06/29/2021 - 04:35
Megkezdődött a Sea Breeze-2021 elnevezésű, ukrán-amerikai szervezésű nemzetközi fekete-tengeri hadgyakorlat, amelynek hivatalos megnyitóját hétfőn tartották Odesszában – számoltak be ukrán hírportálok.

Az UNIAN portál jelentése szerint a gyakorlaton, amely július 10-ig tart, idén Ukrajnán és az Egyesült Államokon kívül – az elmúlt húsz évet tekintve – rekordszámú, 29 ország, köztük több NATO-tagállam veszt részt.

A gyakorlatot ukrán részről Olekszij Doszkato, az ukrán haditengerészet parancsnokhelyettese vezeti. Különböző források háromezer és ötezer közé teszik a résztvevő fegyveres erők létszámát. Ezenfelül – az UNIAN értesülése szerint – 24 hadihajó, 40 repülőgép és helikopter, 18 különleges alakulat, illetve búvárcsapat vesz részt a gyakorlaton. Ukrán részről mások mellett a haditengerészet, a légierő, a katonai rendészet, a határőrség, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), az országos rendőrség, és a parti őrség vesz részt.

A manővereket a Fekete-tenger északnyugati részén, valamint Mikolajiv, Herszon és Odessza megye területén hajtják végre.

Sea Breeze elnevezés alatt 1997 óta hajtanak végre Ukrajna területén évente hadgyakorlatot ukrán-amerikai közös szervezésben több ország részvételével – emlékeztetett az UNIAN.

A múlt héten a washingtoni orosz nagykövetség a Twitteren arra szólította fel az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy mondják le az idei Sea Breeze-hadgyakorlatot. A külképviselet úgy vélekedett ugyanis, hogy a manőverek mérete és “agresszív jellege” nem segíti elő a régió biztonságát, “megnöveli a nem szándékos incidensek kockázatát”, és erősíti Kijev “militarista hajlamait”. A gyakorlat az Oroszország által 2014-ben Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím-félsziget közelében zajlik.

The post Nagyszabású ukrán-amerikai hadgyakorlat kezdődött a Fekete-tengeren appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az ügyészség súlyosbítaná a borsodi bűnszervezet büntetését

Biztonságpiac - Mon, 06/28/2021 - 16:35
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a büntetések súlyosítása indokolt abban az ügyben, amelyben egy borsodi bűnszervezet tagjai kilátástalan anyagi helyzetben élő nőket kényszerítettek prostitúcióra.

A Miskolci Törvényszék bűnszervezetben, társtettesként, folytatólagosan elkövetett emberkereskedelem, kerítés, valamint kitartottság bűntette miatt ítélte el azt a 16 vádlottat, akik Európa-szerte és Dubaiban is prostitúcióra kényszerítettek kilátástalan anyagi helyzetben élő magyar nőket.

A bíróság 15 vádlottat 3 – 15 év közötti fegyházbüntetéssel sújtott. Megállapította, hogy a vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók és a prostitúciós tevékenységből jogellenesen szerzett pénzre vagyonelkobzást is elrendelt, összesen közel 95 millió forintra.

Az ítéleti tényállás szerint a bűncselekményben vezető szerepet betöltött vádlott 2012 januárjától kezdődően ismerősök útján szervezte és irányította olyan fiatal nők toborzását, akik munkalehetőség hiányában saját és családjuk megélhetését prostitúcióból kényszerültek fedezni. E sértetteket Magyarországról Svájcba, Németországba, Hollandiába és Belgiumba szállították annak érdekében, hogy anyagi haszonszerzés céljából prostitúciós tevékenységet végezzenek. A rossz életkörülmények között élő, kiszolgáltatott helyzetben lévő sértetteknek a vádlottak rövid idő alatt gyors haszonszerzési lehetőségre tettek ígéretet, azzal kecsegtetve őket, hogy a prostitúciós tevékenységből mind a saját, mind a Magyarországon hátrahagyott családtagjaik életkörülményeiben jelentős, pozitív változást tudnak elérni.

A bűnszervezet hierarchikus és szigorú elszámoltatási rendszer szerint, összehangoltan működött. A meggyőzés eszközeként – és a több munkára sarkallás érdekében, ezáltal több haszon reményében – a sértetteket szóban és tettlegesen is fenyítették, a tevékenységükből származó jövedelmet pedig lényegében teljes egészében elvették, csak a sértettek létfenntartásához szükséges összeget hagyták náluk. A bevétel döntő részét a vádlottak kizárólag a saját és családjaik megélhetésére fordították, és abból fedezték dologtalan, parazita, luxus tárgyak megszerzésére irányuló életvitelüket. Emiatt a sértettek a prostitúciós tevékenységük befejezését követően hasonlóan rossz életkörülmények közé kerültek, mint annak megkezdését megelőzően voltak. A sértettek egzisztenciális rászorultsága mellett a nyelvismeret hiánya, az idegen kulturális-társadalmi környezet okozta bizonytalanság is elősegítette a prostitúciós bevételek jelentős részének elvonását. A vádlottak mintegy 32 sértett vonatkozásában – egyes sértettek esetében hosszabb időn keresztül – folyamatosan és több vádlott általi közreműködés és haszonszerzés útján követték el a bűncselekményeket.

Az éveken át tartó emberkereskedelemnek a szervezett bűnöző vádlottak letartóztatása vetett véget.

Az ítélet ellen a vádlottak és védőik elsősorban felmentésért, másodsorban a bűnszervezetkénti minősítés mellőzéséért és enyhítésért, míg a vádhatóság valamennyi vádlott vonatkozásában a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta. Álláspontja szerint a büntetési célok érvényesülése érdekében a büntetések súlyosítása indokolt. A büntetőügyben másodfokon a Debreceni Ítélőtábla határoz.

The post Az ügyészség súlyosbítaná a borsodi bűnszervezet büntetését appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Merkel: az EU-nak meg kell tanulnia a védekezést Oroszország hibrid támadásaival szemben

Biztonságpiac - Mon, 06/28/2021 - 12:10
Az Európai Uniónak meg kell tanulnia a védekezést Oroszország hibrid támadásaival szemben – jelentette ki Angela Merkel német kancellár a Bundestagban.

A kormányfő a csütörtökön kezdődő kétnapos EU-csúcstalálkozón képviselendő német álláspontot ismertető beszédében kiemelte: “az utóbbi hónapok eseményei megmutatták, hogy nem elég, ha a sok orosz provokációra összehangolatlanul válaszolunk”. A koordinálatlan reagálás helyett ki kell dolgozni a válaszlépések “közös és egységes mechanizmusait”. Csak így lehet megtanulni a védekezést Oroszország hibrid támadásaival szemben. Ugyanakkor meg kell határozni az EU és Oroszország “közös stratégiai érdekeit” is, és ki kell építeni az EU és az orosz elnök közvetlen kapcsolatát.

“Nem elég, ha csak az amerikai elnök tárgyal az orosz elnökkel, az EU-nak is ki kell dolgoznia tárgyalási formátumokat” – fejtette ki a szeptemberi Bundestag-választás után visszavonuló politikus, aki valószínűleg utoljára szólalt fel a parlamentben. Az tagországok kormány-, illetve államfőit összefogó Európai Tanács értekezletének egy további témájáról, a koronavírus-világjárványról szólva a többi között hangsúlyozta, hogy a járvány ugyan még messze nem ért véget, “különösen a szegény országokban”, de el kell kezdeni feldolgozni a történteket és levonni a tanulságokat.

Ilyen tanulság, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) megjelenése, a 2020 kora tavaszi “első megrázkódtatás” idején a tagországok nem összehangoltan védekeztek, hanem a nemzeti szintre összpontosítottak, és másfél év elteltével sem megfelelő az együttműködés, például az úgynevezett harmadik országok – EU-n kívüli országok – állampolgárainak beutazásának szabályozásában. Ezért Németország támogatja az Európai Bizottság javaslatát az egészségügyi vészhelyzetek uniós szintű kezelését szolgáló új intézmény, az Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóság (HERA) felépítéséről – mondta a kancellár.

Aláhúzta, hogy tévút lenne a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) elleni védelemre kifejlesztett oltóanyagok iparjogvédelmének “politikailag kikényszerített” visszavonása, mert hátráltatná a kutatás-fejlesztést. Máskor is szükség lesz majd új oltóanyagokra, és kifejlesztésükhöz elengedhetetlen a szellemi tulajdon védelme. Ezért a szabadalmak feloldása helyett licenszek – gyártási engedélyek – révén kell javítani az ellátást a Covid-19 elleni oltóanyagokból – fejtette ki Merkel.

A csúcstalálkozó témái közül kiemelte a menekültügyi migráció területén Törökországgal 2016-ban kezdett együttműködést is, rámutatva, hogy 3,7 millió regisztrált szíriai menekült él Törökországban. Mint mondta, az Európai Bizottságnak “konkrét javaslatot” kell tennie a Törökországnak a menekültek ellátásához biztosított EU-s pénzügyi támogatás folytatásáról. További feladat az EU és Törökország vámuniójának modernizálása. Az EU és Törökország között “súlyos nézeteltérések” vannak a jogállamiság és az alapvető jogok érvényesülésével kapcsolatban, de a menekültügyi migráció közös kihívásával csak párbeszéd révén lehet megbirkózni, ezért tovább kell fejleszteni a stratégiai együttműködést.

The post Merkel: az EU-nak meg kell tanulnia a védekezést Oroszország hibrid támadásaival szemben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU gazdasági szankciók bevezetéséről határozott Fehéroroszországgal szemben

Biztonságpiac - Mon, 06/28/2021 - 08:35
Az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács az emberi jogok súlyos megsértése és az elnyomás fokozódása, valamint a Ryanair járatának minszki kényszerített leszállása miatt kiterjesztette a Fehéroroszországgal szemben bevezetett megszorító intézkedések hatályát, és gazdasági szankciókat hagyott jóvá – közölte az Európai Tanács.

A tájékoztatás szerint a tagállami vezetők csütörtökön kezdődött, kétnapos csúcsértekezletén jóváhagyott szankciók hatályának kiterjesztését a civil társadalom, a demokratikus ellenzék és az újságírók elleni erőszakos fellépés, valamint az elnyomás fokozódása indokolta, illetve az, hogy a fehérorosz hatóságok május második felében pokolgépes fenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát.

A célzott gazdasági korlátozások a fehérorosz olaj-, műtrágya- és cigarettaipart érintenék, és kiterjednének a távközlésre, az energia-, olaj- és vegyiparra, valamint Fehéroroszország hamuzsír- (kálium-karbonát-) exportjára is. A szankciók továbbá a pénzügyi szektorra is kiterjednek, az Európai Beruházási Bank leállítja az állami szektor projektjeire vonatkozó meglévő megállapodások, valamint a meglévő műszaki segítségnyújtási szolgáltatási szerződések alapján járó kifizetéseket. A tagállamoknak pedig intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében, hogy korlátozzák fejlesztési bankok piaci részvételét Fehéroroszországban. A megszorító intézkedések immár a negyedik szankciós csomagot jelentik Fehéroroszországgal szemben.

A korlátozó intézkedések jelenleg 166 emberre és 15 szervezetre vonatkoznak. A szankciós listán szereplők között van Aljakszandr Lukasenka elnök és legidősebb fia, Viktor Lukasenka, aki korábban apja nemzetbiztonsági tanácsadója volt, valamint számos üzleti szereplő, akik elkötelezettek a Lukasenka-rezsim mellett.

A szankciók között a jegyzékbe vettek vagyoni eszközeinek uniós befagyasztása szerepel, tilos pénzeszközöket rendelkezésükre bocsátani, illetve nem utazhatnak az Európai Unió területére.

Minszkkel szemben az Európai Unió első ízben október elején vezetett be büntetőintézkedéseket, felvette szankciós listára a fehérorosz ellenzéki tüntetések elfojtásának vélelmezett felelőseit. Az EU emellett június elején abban állapodott meg, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén, és hozzáférjenek az Unió területén fekvő repülőterekhez. A lépésre az után került sor, hogy Fehéroroszország leszállásra kényszerítette a minszki repülőtéren a Ryanair Görögországból Litvániába tartó és éppen a fehérorosz légtérben tartózkodó utasszállító repülőgépét, majd letartóztatta a fedélzeten utazó fehérorosz ellenzéki aktivistát, Raman Prataszevicset és barátnőjét.

The post Az EU gazdasági szankciók bevezetéséről határozott Fehéroroszországgal szemben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Sajtóértesülés: az Iszlám Államhoz köthető anyagokat találtak a würzburgi késelés gyanúsítottjánál

Biztonságpiac - Mon, 06/28/2021 - 07:35
A magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezetet népszerűsítő anyagokat találtak a németországi Würzburgban pénteken történt késes támadás feltételezett elkövetőjénél – jelentette a Bild am Sonntag című német lap.

A lap értesülései szerint a szomáliai származású gyanúsított mindkét mobiltelefonján és a szállásán is iszlamista propagandaanyagokat találtak.

A 24 éves férfi 2015-ben érkezett Németországba menedékkérőként. Úgynevezett oltalmazotti jogállást kapott, ami azt jelenti, hogy nem felel meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de Németországban maradhat és nem küldhetik vissza a hazájába súlyos sérelem – például halálbüntetés vagy embertelen bánásmód – veszélye miatt.

A három rendbeli emberöléssel és hat rendbeli emberölési kísérlettel és súlyos testi sértéssel gyanúsított férfi 2019 óta élt a Bajorország tartományi Würzburgban. Egy kórházban dolgozott és egy hajléktalanszállón lakott.

Ismerősei szerint barátságos volt, de az utóbbi hónapokban megváltozott. Nagyjából fél éve egy dühkitörés miatt pszichiátriára került. Négy heti kezelés után bocsátották haza. A pénteki támadás előtt néhány nappal ismét pszichiátriára szállították, mert a würzburgi belvárosban megállásra kényszerített egy autót, majd beült és azt mondta a sofőrnek, hogy vigye “asszonyföldre” – írta a Bild am Sonntag.

A kórházból egy nap után hazabocsátott férfi a nyomozás első megállapításai szerint péntek délután egy belvárosi áruházban magához vett egy kést és leszúrt három nőt, majd távozott az épületből és az utcán rontott rá nőkre.

Az ámokfutásnak járókelők vetettek véget. A késelőt többen közrefogták és megpróbálták ártalmatlanítani. Végül rendőrök terítették le egy comblövéssel. Állapota nem életveszélyes. Szombaton előzetes letartóztatásba helyezték.

Több német lap hősnek nevezte a gyanúsítottal szembeszálló járókelőket. A beszámolók szerint volt köztük egy menedékkérő is, egy 42 éves iráni kurd férfi, aki 2019-ben érkezett Németországba.

The post Sajtóértesülés: az Iszlám Államhoz köthető anyagokat találtak a würzburgi késelés gyanúsítottjánál appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: a magyar katonák nem csak fegyverrel védik a hazát

Biztonságpiac - Mon, 06/28/2021 - 06:35
A magyar katonák nem csak fegyverrel védik a hazát – jelentette ki a honvédelmi miniszter a IX. Emlékparki nyár programsorozat pénteki megnyitóján, a pákozdi Katonai Emlékpark – Nemzeti Emlékhelyen.

Benkő Tibor hangsúlyozta: a magyar társadalom a koronavírus-járvány idején megismerhette, hogy a honvédség veszélyhelyzetekben – ha kell – a közintézmények fertőtlenítésénél, a kórházakban, stratégiai vállalatoknál képes és tud segíteni, de a magyar katonák évek óta ott vannak a déli határokon is és küzdenek az illegális migrációval. A miniszter kiemelte: e széles körű elvárásoknak csak úgy tudnak megfelelni, ha a katonákban megvan a haza iránti elkötelezettség.

Éppen ezért kiemelten fontos a Pákozdon kilencedszer megvalósuló rendezvénysorozat – folytatta -, mert a fiataloknak is át kell érezniük, meg kell érteniük, mi a katonák felelőssége, ismerniük kell a haza fogalmát, és tudniuk kell, mit jelent a haza iránti feltétlen elkötelezettség. A magyar honvédelem Pákozdon született meg, az emlékpark pedig a hazafiság, a hadtörténelem, a honvédelem és a hazafias honvédelmi nevelés egyik kulcsa – fogalmazott.

The post Benkő: a magyar katonák nem csak fegyverrel védik a hazát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Újra kelendők a drónok

Biztonságpiac - Mon, 06/28/2021 - 05:35
Év eleje óta a pilóta nélküli légijárművek használatát szigorúbb előírások szabályozzák Magyarországon, amelynek nyomán az Extreme Digitalnal is megtorpantak a drónok eladásai. Mostanra a potenciális vásárlók kezdik kiismerni magukat az előírások között, ezért újra nőnek az eladások. Az áruház segít informálni a vásárlókat a legális drónhasználatról.

Az Extreme Digitalnál hat éve lehet drónt vásárolni: míg 2015-ben az egyszerűbb játékdrónokat keresték a vásárlók, az utóbbi évben azonban már a bruttó 180 ezer forintra emelkedett az eladott drónok átlagára. Ennyiért már látványos videofelvételek készítésére is alkalmas, a széllökéseket is bizonyos mértékben kompenzálni képes, a felvétel készítőjét is követni tudó, fejlett típusokat lehet venni. Mostanra már évente ezres nagyságrendben fogynak a drónok az Extreme Digitalnál, tehát naponta többet is rendelnek ezekből.

2021 elején váratlanul megtorpantak az eladások, februárban lépett ugyanis hatályba a korábbinál jóval szigorúbb, a pilóta nélküli légi járművekre (így a boltokban kapható drónokra is) vonatkozó szabályozás. Ennek értelmében a kamerával szerelt, 120 grammnál nehezebb, száz méterre vagy messzebb repülni képes drónokat hatósági adatbázisba kell regisztrálni, használatukhoz vizsgát kell tenni. Ezen kívül bizonyos esetekben felelősségbiztosítást kell kötni rájuk, és reptetésük alatt be kell jelentkezni a Hungaricontrol MyDroneSpace nevű alkalmazásába akkor is, ha ez lakott területen kívül történik és még egy sor előírást kell betartani.

Miután tavasz óta rengeteg megkeresés érkezik az Extreme Digital ügyfélszolgálatára a legális drónozásról, a cég részletes ismertetőt tett elérhetővé a termékek adatlapjain. Ebben a magánfelhasználóként való drónreptetés mikéntjét ismerhetik meg a potenciális vásárlók.

A kereskedőcég emellett az érdeklődők figyelmébe ajánlja a Duplitec Kft. ingyenes online drónkonzultációs webinárjait, amelyet a cég szakértői kis csoportokban magyarázzák el a tudnivalókat a drónhasználatról az előzetesen regisztráló érdeklődőknek a gépek regisztrációjától kezdve az eseti légtérhasználati engedélyek kérelmezésének módjáig.

The post Újra kelendők a drónok appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Buszmegállóban találták meg a brit hadihajó fekete-tengeri útjának kockázatelemzését

Biztonságpiac - Mon, 06/28/2021 - 04:35
Egy angliai buszmegállóban találták meg a brit királyi haditengerészet Defender nevű rombolójának fekete-tengeri útjáról készült előzetes kockázatelemzést. A megtaláló a más bizalmas katonai dokumentumokat is tartalmazó, eső áztatta iratköteget a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak adta át.

A BBC vasárnapi beszámolója szerint a délkelet-angliai Kent megyében megtalált dokumentumok egy részében a brit védelmi minisztérium illetékesei forgatókönyveket vázoltak fel arra, hogy az orosz fél részéről milyen reakció várható, ha a brit hadihajó a Krím-félsziget közelében halad el, és a forgatókönyvek egyike agresszív orosz válaszlépésekkel számol.

A Defender szerdán – a brit védelmi minisztérium akkori bejelentése szerint – rutinjellegű áthaladást hajtott végre az ukrajnai Odesszából Georgia felé a Fekete-tengeren. A tárca szerint a hadihajó nemzetközileg elismert forgalomelkülönítő folyosón haladt, amelyet még aznap biztonsággal el is hagyott. Nem sokkal a londoni bejelentés előtt az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy az orosz parti őrség egy hajója két figyelmeztető lövést adott le a Defender felé, miután a brit romboló három kilométernyire behatolt az orosz területi vizekre a Fekete-tenger északnyugati térségében. A moszkvai bejelentés szerint a műveletben egy Szu-24M típusú orosz katonai repülőgép is részt vett, amely ugyancsak figyelmeztetésként négy bombát vetett a tengerbe a Defender nyomvonalában.

A londoni védelmi minisztérium az orosz tájékoztatásra reagálásában közölte ugyanakkor, hogy a Defenderre senki nem adott le figyelmeztető lövést, az orosz fél tüzérségi gyakorlatot tartott a Fekete-tengeren, és erre előzetesen fel is hívta a térségben hajózók figyelmét. A tárca közölte: nem észlelte azt sem, hogy a brit hadihajó nyomvonalában bombákat dobtak volna le.

Szerdán Ben Wallace brit védelmi miniszter személyes nyilatkozatban is cáfolta az incidensről szóló orosz beszámolókat. Wallace közleménye szerint a Defendert rutinjellegű módon orosz hajók kísérték, és az orosz fél tudatta a brit hajóval, hogy tágabb környezetében kiképzési célú gyakorlat folyik.

A Defender fedélzetén tartózkodó BBC-tudósító ugyanakkor arról számolt be, hogy az incidens idején legalább húsz orosz katonai repülőgép húzott át kis magasságban a brit hadihajó felett, és az orosz fél folyamatosan, egyre fenyegetőbb, fegyverhasználatot is kilátásba helyező rádióüzenetekben követelte, hogy a hajó hagyja el az orosz területi vizeket. A Defender az incidens idején 19 kilométerre volt az Oroszország által Ukrajnától elcsatolt Krím-félsziget partjaitól.

Boris Johnson brit miniszterelnök a történtek másnapján kijelentette: London továbbra sem ismeri el a Krím-félsziget elcsatolását Ukrajnától, és álláspontja szerint a brit hadihajó ukrán területi vizeken haladt.

A BBC vasárnapi beszámolója szerint a Kentben megtalált bizalmas dokumentumokból kitűnik, hogy a brit védelmi minisztérium magas beosztású illetékesei még hétfőn, az incidens előtt két nappal is azt találgatták, hogy Oroszország miként reagál, ha a Defender a Krím-félsziget közelében halad el.

Az iratok tanúsága szerint a tárca fontolóra vett a Defender számára egy alternatív útvonalat is, amely jóval a vitatott hovatartozású területi vizeken kívül vezetett volna, és ebben az esetben elkerülhető lett volna a konfrontáció. A minisztériumi elemzők szerint azonban ezt Oroszország úgy értelmezhette volna, hogy a britek “megijedtek és elszaladtak”, emellett Moszkva arra a következtetésre is juthatott volna, hogy London elfogadta Oroszország igényét a Krím körüli területi vizekre.

A brit védelmi minisztérium szóvivője a BBC megkeresésére csak annyit közölt vasárnap, hogy egy alkalmazott bejelentette bizonyos bizalmas védelmi dokumentumok eltűnését, de “nem lenne helyénvaló”, ha a tárca további kommentárt fűzne az ügyhöz.

The post Buszmegállóban találták meg a brit hadihajó fekete-tengeri útjának kockázatelemzését appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Versenyjogban világelsők az ELTE joghallgatói

Biztonságpiac - Sun, 06/27/2021 - 08:35
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (ELTE ÁJK) csapata nyerte a világ legrangosabb versenyjogi perbeszédversenyének 2021-es fordulóját – közölte az egyetem.

A joghallgatók a 43 résztvevő csapat közül maguk mögé utasították többek között az Oxfordi Egyetem és a King’s College versenyzőit, a döntőben pedig a korábbi bajnok National University of Singapore-t győzték le a Herbert Smith Freehills Competition Moot versenyjogi perbeszédversenyen – írták a közleményben.

A verseny az Apple és a Spotify folyamatban lévő jogvitáján alapult, amit most is vizsgál többek között az Európai Bizottság. Az ELTE csapata mind az Apple, mind a Spotify álláspontját sikerrel védte meg a világ legnevesebb versenyjogászait felvonultató bírói panelek előtt, ezzel a korábbi nemzetközi jogi tárgyú világbajnoki, illetve Európa-bajnoki címek után a versenyjog területén is a világ csúcsára értek.

A csapat tagjai Cserép Andor, Csillik Kristóf, Schultz Balázs Dániel és Teleki Lóránt joghallgatók, felkészítésükben Papp Mónika, az ELTE ÁJK adjunktusa és Bassola Bálint versenyjogi szakjogász vettek részt. A hallgatók felkészítését az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés minőségének javítását szolgáló pályázata támogatta.

The post Versenyjogban világelsők az ELTE joghallgatói appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Cseten rendelt magának szexuális célra gyermeket, kilenc évet kapott

Biztonságpiac - Sun, 06/27/2021 - 07:35
Gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia miatt kilenc év börtönre ítélt a Győri Járásbíróság kedden egy férfit, aki szexuális indíttatásból egy csevegőalkalmazáson keresztül rendelt magának gyermeket – közölte a Győri Törvényszék szóvivője.

Havasiné Kulcsár Petra közölte: a bíróság emellett végleg eltiltotta a vádlottat minden olyan foglalkozástól és egyéb tevékenységtől, amelyben 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, vagy gyógykezelését végezné.

A tényállás szerint a vádlott március 30-án felvette a kapcsolatot egy számára ismeretlen emberrel, akiről korábban megtudta, hogy kiskorúakat közvetít szexuális célra. A férfi egy 10-11 éves fiút keresett magának, és minden megkezdett három óráért hatvanezer forintot fizetett volna a szolgáltatásért. A férfi egy tizennyolc évesnél fiatalabb fiúról készült pornográf felvételt is küldött az általa közvetítőnek gondolt embernek.

Az aktus megbeszélt helyszíne a győri ETO Park bevásárlóközpont parkolójában leállított lakókocsi lett volna. A vádlott harmincezer forintot kifizetett a jármű mellett várakozó közvetítőnek, aki átadta neki a lakókocsi kulcsát. Ezután azonban a vádlottat a közelben tartózkodó rendőrök várták, akik “az ügyet feltáró fedett nyomozók segítségével” elfogták – olvasható a közleményben.

Súlyosító körülmény volt, hogy a vádlottat a Keszthelyi Járásbíróság 2017-ben ugyanilyen bűncselekményért felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és a próbaidő letelte után nem sokkal újabb ilyen cselekményt követett el. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

The post Cseten rendelt magának szexuális célra gyermeket, kilenc évet kapott appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Moszkva nagyon keménynek akarja mutatni magát

Biztonságpiac - Sun, 06/27/2021 - 06:35
Az orosz fegyveres erők felszólítják az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, hogy kerüljék a veszélyes manővereket, amikor a Fekete-tengerre vezénylik a hajóikat – jelentette ki Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

“Felszólítjuk a hadihajóit a Fekete-tengerre küldő Pentagont és a brit haditengerészeti erők parancsnokságát, hogy ne kísértsék a sorsot fölöslegesen az ukrán «szúnyogflotta admirálisai» által pórázon vezetve, és inkább a józan ész vezérelje őket” — mondta Konasenkov pénteken, a Pentagonnak a Defender brit rombolónak a Fekete-tengeren történt incidensről kiadott nyilatkozatát kommentálva.

Konasenkov szerint John Kirby volt ellentengernagynak, a Pentagon szóvivőjének tudnia kell, hogy a Krímet védő orosz fegyveres erők, a Fekete-tengeri Flotta hajóelhárító rendszerei számára a brit Defender romboló a Fekete-tenger bármely pontján csak egy nagy célpont. Kirby támogatásáról biztosította a brit álláspontot, miszerint az orosz fegyveres erők nem nyitottak tüzet a brit rombolóra, és minden más csak orosz dezinformáció.

Az orosz tábornok a Defendernek a Fekete-tengerben végrehajtott manőverét egy “provokáció epikus fiaskójának” minősítette, és úgy vélekedett, hogy az eset “foltot ejtett a brit királyi haditengerészet hírnevén”.

Az orosz védelmi minisztérium szerint a Defender szerdán három kilométer mélyen behatolt Oroszország területi vizeire a Fiolent-fok közelében, és csak azt követően változtatott irányt, hogy egy orosz őrnaszád két figyelmeztető lövést adott le, egy SZU-24M típusú repülőgép pedig négy bombát dobott le a haladási útvonalára. Az incidens miatt az orosz diplomáciai tárca bekérette moszkvai a brit nagykövetet, hogy kifejezze tiltakozását.

The post Moszkva nagyon keménynek akarja mutatni magát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek egy nő ellen, aki kikötözte és halálra szúrta volt szeretőjét

Biztonságpiac - Sun, 06/27/2021 - 05:35
A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki volt szeretőjét kikötözte és egy késsel több mint ötvenszer megszúrta, megvágta Gödöllőn; a férfi belehalt a sérüléseibe.

A főügyészség a közleményében azt írta, hogy az egyébként férjezett nő és a sértett között korábban szerelmi viszony volt. A nő házasságában született gyermekei apja is a sértett férfi volt. A férfi 2020 elején úgy döntött, hogy nem akarja folytatni a viszonyt, azonban el akarta ismertetni az apaságát a tőle származó gyermekek esetében. A férfi egy másik nővel kezdett szerelmi kapcsolatot kialakítani, ami miatt az elkövető féltékennyé vált.

Az ügyészség szerint 2020. április 1-jén a sértett és az elkövető a férfi gödöllői otthonában összeveszett, majd a nő egy késsel a ház folyosóján megsebesítette a férfit. Ezután a férfit a hálószobában lévő ágyhoz kötözte és a felsőtestén legalább ötvenszer megszúrta, illetve megvágta. A férfi az elszenvedett sérülések következtében meghalt. Ezt követően a nő részben feltakarította a helyszínt és ruházatát is lecserélte, majd elhagyta a házat, de még aznap este telefonon bejelentette tettét a segélyhívó számon.

A Pest Megyei Főügyészség a nő ellen különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat – áll a közleményben.

The post Vádat emeltek egy nő ellen, aki kikötözte és halálra szúrta volt szeretőjét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: jó irányba halad a Magyar Honvédség fejlesztése

Biztonságpiac - Sun, 06/27/2021 - 04:35
Jó irányba halad a Magyar Honvédség fejlesztése – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter nyugállományú katonáknak és honvédségi nyugdíjasoknak tartott tájékoztatóján.

Benkő Tibor úgy fogalmazott, hogy “ha célba értünk, akkor Magyarországnak erős, ütőképes hadserege lesz, amely korszerű technikai eszközökkel, jól kiképzett, elkötelezett személyzettel garantálni tudja az ország békéjét és biztonságát”.

Megemlítette, hogy amikor 2018-ban miniszter lett, első intézkedései között választotta szét a minisztériumot és a katonai szakmai vezetést, így 2019. január elseje óta nem politikus vezeti a katonai szervezeteket, hanem az önálló Magyar Honvédség Parancsnokság parancsnoka, aki katona. Véleménye szerint ez is nagyban hozzájárul a katonaság ütőképességének növekedéséhez.

A miniszter szerint a Székesfehérváron létrehozott parancsnokság a város katonai jelenét és jövőjét erősíti, és így a város Magyarország katonai fővárosa lehet.

Benkő arról is beszélt, hogy az 1989-es rendszerváltás óta folyamatosan csökkent az ország védelmi képessége – nemcsak a technikai eszközök elöregedése miatt, hanem többi között a sorkatonaság és a hadkötelezettség eltörlése, a költségvetési támogatás folyamatos csökkenése miatt is. Jelezte, hogy 2014-2015-től felfelé ívelő pályán indultak el, a költségvetési támogatás növekedni kezdett, illetményfejlesztések voltak és megkezdődött a lehető legkorszerűbb eszközök beszerzése, a magyar hadiipar újraindítása is.

A miniszter hangsúlyozta: a haza megvédésére ma sem elég harmincezer aktív állományú és húszezer tartalékos katona, ezért kiemelt figyelmet fordítanak az utánpótlás biztosítására, ez az új parancsnok, Ruszin-Szendi Romulusz egyik fő feladata. Azt mondta, erre azért van szükség, mert nem csökkennek a kihívások: ezek között említette a kibertérben folyó támadásokat, a terrorizmust, valamint Magyarország keleti és déli fenyegetettségét.

The post Benkő: jó irányba halad a Magyar Honvédség fejlesztése appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lehet-e félni a demokráciától?

Biztonságpolitika.hu - Sat, 06/26/2021 - 18:16
„Nem a hatalom, hanem a félelem rontja el az embereket…
A félelem a hatalom elvesztésétől korrumpálja azokat, akik a hatalmat gyakorolják, a félelem a hatalom büntetésétől pedig elrontja azokat, akik a hatalomnak alárendeltek…”

Aung Szan Szú Csí: A félelemnélküliség szabadsága

Február 1-jén hajnalban a Mianmari Fegyveres Erők katonái őrizetbe vették az ország államtanácsosát, Aung Szan Szú Csít és mellette több más vezető politikust, ezzel megszakítva a törékeny, alig 10 éve fejlődő demokráciát. A főváros utcáit katonák lepték el, és hogy a lakosság körében ne alakuljon ki szervezett ellenállás, minden internet és a telefon-összeköttetést lekapcsoltak. Cikkemben megkísérlem bemutatni Burma/Mianmar demokratikus fejlődésének főbb mozzanatait és az ázsiai ország a februári puccshoz vezető útját. Függetlenség és diktatúra

Az 54 milliós Mianmarban (korábbi nevén Burmában)[i] a függetlenségért és a demokráciáért vívott küzdelem hosszú múltra tekint vissza. A korábbi brit gyarmat[ii] 1942-től került japán megszállás alá, amikor a brit közigazgatás összeomlott a japán csapatok gyors előrenyomulása következtében. Habár a japánok több megszállt délkelet-ázsiai országhoz hasonlóan Burma esetében is kinyilvánították annak függetlenségét, a burmaiak igen gyorsan ráébredtek arra, hogy az újonnan érkezett felszabadítók egy cseppet sem jobbak a korábbi brit gyarmattartóiknál. A háborút megelőzően a Japánban katonai kiképzést kapott Aung Szan tábornok és társai vezetésével erősödött meg az az antifasiszta ellenállási mozgalom, amely vezető szerepet vállalt a megszállók ellen vívott fegyveres harcokban. A brit-indiai hadsereg segítségével 1945 júliusára sikerült kiűzni a Japánokat, azonban Burma ezt követően visszatért a brit igazgatás alá.[iii] Habár a britek szeparatizmus vádjával megpróbálták felelősségre vonni Aung Szánt, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a tábornok mind a Burmai Függetlenségi Hadsereg, mind pedig a nép körében hatalmas támogatásnak örvend, ezért vonakodva, de átadták a hatalmat. Mialatt a tábornok a britekkel a tárgyalt, megszervezte a Panglongi Konferenciát, amelyen az országban élő nemzetiségek képviselőivel sikerült megegyezésre jutnia az állam egységének megőrzéséről. A sors fintoraként Aung Szan, a burmai függetlenség atyja a Burmai Köztársaság kikiáltását már nem érhette meg, mivel 1947-ben politikai vetélytársai által végrehajtott merénylet áldozata lett.[iv]

Mióta Burmai Unió néven 1948. január 4-én elnyerte a függetlenségét brit gyarmatosítóitól, az ország szuverén politikai fejlődését alapjaiban határozta meg a fegyveres ereje, a Tatmadaw. A hadsereg minden más intézményt maga mögé utasítva egymaga vitte végbe a függetlenség elnyerése utáni állam- és nemzetépítés folyamatát. A ’48-at követő évtized leginkább a központi hatalom megszilárdításáról, és a Burmai Kommunista Párt által kirobbantott fegyveres felkelés leveréséről szólt.

Számos másik harmadik világbeli államhoz hasonlóan, Burma társadalma is erősen heterogén, és megannyi etnikai ellentéttől terhelt.[v] 1948 óta negyven kisebb-nagyobb, főként etnikai alapon szerveződő fegyveres csoport harcolt a központi kormányzat ellen.[vi] Ezekben az években a burmai hadsereg fontos szerepet töltött be az ország területi integritásának megőrzésében. Viszont maga a hadsereg sem tudott teljes mértékben úrrá lenni azokon az ország peremterületein szerveződő kommunista-; és egyéb, leginkább etnikai alapon szerveződő felkeléseken, amelyek az elkövetkező évtizedek során fokozatosan a helyi mindennapok részeivé váltak.[vii]

Az ország 1962-ig demokratikus köztársaságként működött, azonban ebben az évben szakadás történt az U Nu vezette kormánypártban, és a burmai hadsereg U Ne Vin vezetésével magához ragadta a hatalmat. A napjainkig tartó katonai diktatúra kezdetét voltaképp innen számíthatjuk. Ne Vin a Burmai Szocialista Programpárt (BSzPP) képében egypártrendszert vezetett be, és megkezdődött hadsereg által felügyelt államszocializmus kiépítése. Az átgondolatlan államosítások következtében Burma – amely valaha a világ vezető rizsexportőre volt – rövidesen a világ egyik legszegényebb országává vált.[viii] 1974-ben kihirdetésre került Burma új alkotmánya, valamint választásokat tartottak, amelyek során U Ne Vin államelnökként is megerősítette a hatalmát. A kőkemény katonai diktatúra, a kormánypárt izolációs politikája, és a katasztrofális intézkedések sorozata elszigetelte a fiatal burmai államot, amelynek gazdasága  behozhatatlan hátrányba került a gyorsuló ütemben fejlődő délkelet-ázsiai térségtől.

A 8888-as forradalom

Az 1980-as évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy az U Ne Vin és hadsereg által felépített, erőszakkal egyben tartott rendszer ezer sebből vérzik. A Burmai Szocialista Programpárt képtelen volt megoldást találni azokra a problémákra, amelyek szétfeszítették a burmai társadalmat. Habár U Ne Vin az elégedetlenségek hatására fokozatosan feladta politikai hatalmát, a rezsim már menthetetlen volt. A kirobbanni készülő válságot csak tovább súlyosbították az ország peremterületein ismételten kiújuló fegyveres konfliktusok.

1988-ban a rossz gazdaságirányítás, illetve a politikai elnyomás ellen az egész országban tüntetések kezdődtek demokráciát és szabad választásokat követelve. Júliusban U Ne Vin, a BSzPP vezetője, U Szan Ju államfő, és az ország számos más vezetője lemondott. A drámai hangulatú rendkívüli kongresszuson, amelyen a lemondásokat bejelentették, a leköszönő pártelnök kijelentette, el kell dönteni, hogy az országban továbbra is fennmaradjon-e az egypártrendszer, vagy át kell-e térni a többpártrendszerre. Ekkor tette ominózus megjegyzését is, miszerint a katona csak egyenesen tud lőni.[ix]

Augusztus 8-án általános sztrájkot hirdettek és több napon keresztül hatalmas méreteket öltő nyilvános tüntetések zajlottak szerte az országban. A tömegmegmozdulás – amelyre későbbiekben 8888-as forradalom néven hivatkoztak – akkoriban reménnyel kecsegtetett a változást követelő emberek számára. Azonban az éjszaka során a hadsereget kivezényelték, hogy törje le a tüntetéseket, és a katonák fegyvertelenek ezreit lőtték le országszerte.

Tulajdonképpen ekkor kezdődött Aung Szan Szú Csí politikusi pályafutása is. A modern kori Burma „atyjának” tekintett Aung Szan legkisebb lánya hosszú éveken keresztül élt külföldön, ahol filozófiát és politikatudományokat tanult. 1971-ben házasságot kötött Dr. Michael Aris brit tibetológussal, akitől két fia született. 1988 nyarán azért, hogy beteg édesanyját ápolni tudja, visszatért Rangunba, ahol rövidesen az éppen kibontakozó tömegmegmozdulások kellős közepén találta magát. Augusztus 26-án már tömegek hallgatták a Sve Dagon pagoda előtt elmondott beszédét.[x] A híresztelések ellenére – miszerint taposóaknákat és mérges kígyókat rejtettek el az esemény helyszínén – mintegy félmillió ember gyűlt össze vallásra és társadalmi pozícióra való tekintet nélkül, hogy meghallgassák a 43 éves politikusnő beszédét. Az államalapító-nemzeti hős Aung Szan portréjával a háttérben a törékenynek látszó asszony a hadsereg szerepéről beszélt:

Burma fegyveres erőit még az apám hozta létre és gondozta. Ez [hogy apám hozta létre a fegyveres erőket] nem pusztán szavak kérdése. Ez a valóság. Vannak olyan, az apám saját kezével írt dokumentumok, amelyekben ő részletesen lefekteti, hogyan legyen a hadsereg megszervezve és felépítve. Nos, milyen célkitűzéseket jelölt ki az apám a hadsereg számára? Hadd olvassam fel az egyiket:

«A [burmai] fegyveres erők ezért a nemzetért, és ezekért az emberkért lettek létrehozva, és ennek egy olyan erőnek kell lennie, amely tiszteli és becsüli az embereket. Viszont ha a fegyveres erőket az emberek meggyűlölik, akkor hiábavalónak bizonyulnak mindazok a célok, amelyek mentén a szervezet fel lett állítva.»”

Az ingatag belpolitikai helyzetben mindaddig háttérbe húzódó Tatmadaw vezérkara 1988. szeptember 18-án Szo Maung tábornok vezetésével nyílt fellépésre szánta el magát: a felkelést kegyetlenül vérbe fojtotta, majd magához ragadta a hatalmat.[xi] Az áldozatok számát néhány száz és tízezer közé teszik.[xii] Az Aung Szan Szú Csí vezette ellenzék ezekben a válságos napokban alapította meg a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) pártot, amely a mai napig a katonai rezsimmel szembeni egyetlen komolyan vehető politikai csoportosulás. A hadsereg rövidesen Burma jelentős részére katonai igazgatást vezetett be és felfüggesztette a hatályos (1974-es) alkotmányt. A közigazgatást a katonaság által irányított szerv, a meglehetősen orwelli névvel rendelkező Állami Jog és Helyreállítási Tanács (SLORC) felügyelte, amely drákói szigorral vonta ellenőrzése alá a burmai emberek mindennapjait:

Ám manapság már a vendégszeretet sem ilyen egyszerű dolog. Azon túl, hogy a magas élelmiszerárak miatt a legtöbb ember ódzkodik attól, hogy barátainak terhére legyen, ahhoz, hogy valaki más házában éjszakázzon, már nem elég a barátság, a jó társaság és egy kényelmes fekhely. A vendégeknek időben el kell dönteniük, ha éjszakára is maradni akarnak, mert ezt este kilenc óráig jelenteniük kell a helyi Jog és Rend Helyreállítási Tanácsnál. Ha valaki elmulasztja «leadni a vendéglistát», annak pénzbírság vagy börtönbüntetés lehet a következménye mind a vendég, mind a vendéglátó esetében. Senki sem hagyhatja el az otthonát éjszakára anélkül, hogy ne értesítené a helyi Jog és Rend Helyreállítási Tanácsot és annak a települések a Tanácsát is, ahol az éjszakát tölteni szándékozik. A hatóságnak jogában áll ellenőrizni bármikor az éjszaka folyamán, hogy nincsenek-e bejelentetlen vendégek a háznál, illetve nem hiányzik-e igazolatlanul valamelyik családtag. Azok az otthonok, amelyek az NLD tagjait vagy szimpatizánsait fogadják be éjszakára, igen gyakori «vendégellenőrzéseknek» vannak kitéve mostanában.”[xiii]

A diktatórikus rendszerekre jellemző módon a hatalom bizalmatlanul és ellenségként tekintett a lakosságra, amely így az élet szinte minden területére kiterjedő biztonsági ellenőrzés alatt élt. Ebből adódóan az állampolgárok jogai szigorú korlátok alá estek. A lakosság megtörése és elrettentése céljából a katonai junta maximálisan elnyomta a civil társadalom önszerveződését; a szervezett véleménynyilvánítás szigorú korlátozásra került; valamint a hatóságoknak lehetőségük nyílt a magánszféra súlyos megsértésére, amely akár preventív vagy titkos letartóztatásokhoz vezetett. Az államapparátus és a biztonsági szervek teljesen át voltak politizálva, és az uralkodó katonai junta kiszolgálóivá váltak. Az ország peremvidékein élő kisebbségi népcsoportoknak tett gesztusként a katonai vezetés 1989-ben az ország nevét a történelmi Burmai Unióról Mianmari Unióra változtatta. A névváltoztatást az ENSZ elismerte, de számos nyugati ország – főként politikai okokból – mind a mai napig kitart az ázsiai ország régi elnevezése mellett.[xiv]

A hadsereg hangsúlyozva a kényszerintézkedések átmeneti jellegét, a politikai rend és a közállapotok helyreállításának szándékával magyarázta a puccsot. Ezzel párhuzamosan többpárti választásokat ígért, amelyeket nem kis meglepetésre 1990 májusában meg is tartott. A katonai vezetés döntésében az is közrejátszhatott, hogy az országnak szánt nyugati segélyeket a puccsot követően visszatartották. Azzal, hogy látszólag elkötelezték magukat a demokratikus fejlődés mellett, megkísérelhették a segélyezés újraindítását. Másrészről a választási procedúra már nem hordozott számottevő kockázatot a hatalmi elit számára, amely biztos volt abban, hogy át tudja menteni a hatalmát a választások utáni időszakra.[xv] A választásokon Aung Szan Szú Csí pártja, az NLD 489 képviselői helyből 392-t megszerezve fölényes győzelmet aratott. Azonban a katonai junta érvénytelenítette a választások eredményét és megtagadta a hatalom átadását. Aung Szan Szú Csít háziőrizet alá vonta, sok párttagot pedig bebörtönöztek. Felajánlották a szabadon bocsátását, ha elhagyja az országot, de a politikusnő ezt megtagadta. Kétségbeesett küzdelme ezekben az években széles körű nemzetközi elismertséget hozott a számára. Külföldön majdnem olyan tisztelet és csodálat övezte, mint Nelson Mandelát, mivel a katonai hatalom idején közel másfél évtizednyi házi őrizetet kellett elszenvednie. 1989 júliusa és 1995 októbere, 2000 szeptembere és 2002 májusa, valamint 2003 szeptembere és 2010 novembere között volt bezárva. Habár a katonai junta többször is kiengedte, rövid időn belül a „saját biztonsága érdekében” ismét házi őrizetet rendelt el számára.[xvi]

1997-ben a férjénél rákos betegséget diagnosztizáltak. Mivel a hatóságok nem engedték meg, hogy a férje Burmába utazhasson, Aung Szan Szú Csí pedig nem akarta elhagyni a hazáját attól félve, hogy többé nem térhet vissza, 1999-ben a férje úgy halt meg, hogy nem találkoztak újra.[xvii] Mindezek közben sovány vigaszt jelentett számára, hogy háziőrizete alatt megkapta a Thorolf Rafto-emlékérmet (Norvégia), a gondolkodás szabadságáért odaítélt Szaharov-díjat, 1991-ben pedig Nobel-békedíjjal tűntették ki, amelynek 1,3 millió dolláros honoráriumát egy londoni székhelyű, a burmai népet megsegítő egészségügyi és oktatási alap létrehozására fordította. A katonai junta nem tudta őt elhallgattatni sem otthon, sem külföldön, tekintve, hogy a meggyilkolt legendás tábornok, Aung Szan lánya. Ezekben az időkben írta meg egy japán napilapnak azokat a néhol drámai, néhol viszont egészen vidám hangvételű leveleit, amelyek később Levelek Burmából címmel könyv formátumban is kiadásra kerültek.

A ’80-as, ’90-es évek viharos fordulója után a katonai uralom stabilizálódott. Habár továbbra is minden fontosabb pozíciót katonatisztek töltöttek be, mégis a vezető szervezetek tagságát megfiatalítottak és zömmel a negyvenes-ötvenes éveikben járó főtisztekkel és tábornokokkal töltötték fel. Az Állami Jog és Helyreállítási Tanács (SLORC) hivatalosan 1997 novemberében oszlott fel, funkcióit a 19 tábornokból álló Béke és Fejlődés Tanácsa (SPDC) vette át. Elnöke Szo Maung visszavonulása után a rangidős Than Sve tábornok lett.[xviii]

Az 1990-es évek újabb váratlan fordulatot hoztak, amikor Mianmar vezetői úgy döntöttek, hogy véget vetnek az ország több évtizedes önkéntes elszigeteltségének. Sok minden közrejátszott ebben. A katonai vezetők külföldi útjaik során minden bizonnyal szembesültek azzal a szomorú ténnyel, hogy országuk az évek során hihetetlen mértékben lemaradt, és a lakosságuk elszegényedett az egyre növekvő ütemben fejlődő Délkelet-Ázsia többi államától. A másik ok pedig a geopolitikai tényezőkben keresendő. Mianmar 1997-es az ASEAN-hoz való csatlakozásával lépett rá a politikai változás útjára. Habár 1990-es választási eredmények figyelmen kívül hagyása, és az ellenzék bebörtönzése miatt a nyugati országok szigorú szankciókkal próbálták elszigetelni az országot, az ASEAN elszigetelés helyett mégis tagságot ajánlott fel Mianmarnak azért, hogy megvédje attól, hogy India és Kína kiterjessze rá a befolyását. Az Egyesült Államok és az Európai Unió nyomásgyakorlással igyekezett eltántorítani az ASEAN-t Mianmar felvételétől, amely a szervezet belügyeibe való súlyos beavatkozásnak tekinthető.[xix] Az Európai Unió még azt is felvetette, hogy Mianmar csatlakozása esetén bojkottálni fogja az Ázsia-Európa Találkozót (ASEM).[xx] Végül Washington és Brüsszel belenyugodott Mianmar felvételébe, viszont kijelentette, hogy az ASEAN-t felelősnek fogja tartani a Mianmarban lezajló reformfolyamatot illetően.

„Sáfrányos forradalom” és út a demokrácia felé

2007 augusztusában a növekvő üzemanyagárak miatt szórványosan kialakuló tiltakozások a 45 éve fennálló katonai diktatúrával szembeni többezres tüntetésekbe csaptak át. Még az év májusában 59 ázsiai állami vezető – a kontinens szinte valamennyi országának képviseletében – levélben szólította fel Than Svét, hogy bocsássa szabadon a politikai foglyokat, s vegye fel a tárgyalásokat Szú Csíval és az ellenzék többi vezetőjével.[xxi] Az augusztusi tiltakozásoknak különös jelentőséget adott az, hogy az amúgy politikával nem foglalkozó szerzetesközösség elutasította a tábornokok adományait, amely a helyi buddhista kultúrában az áldás megtagadásának és a hívek gyülekezetből való kitaszításának a szimbóluma. A szerzetesek rövidesen egyre nagyobb számban jelentek meg a tiltakozók között, majd ők lettek az utcai megmozdulások fő hangadói. A tüntetéssorozat az ő ruhájukról kapta a „sáfrány” jelzőt.[xxii]

Az utcán felvonuló szerzetesekhez rövidesen tízezres tömegek csatlakoztak a legkülönbözőbb társadalmi csoportokból. Mindez rávilágított arra, hogy a rendszer társadalmi elfogadottsága közel sem olyan magas, mint ahogy azt a kormányzat igyekezett elhitetni. A katonai junta – szokásához híven – a helyzet kezelése érdekében kizárólag karhatalmi eszközöket vett igénybe a többnyire békésen tüntető tömegekkel szemben. A helyzet akkor vált kellemetlenné, amikor szeptember 27-én Rangunban az egyik tűntetés feloszlatása során a katonák közvetlen közelről agyonlőtték Nagai Kendzsi japán újságírót, akinek a haláláról készült felvételek bejárták a világot.

A gondok csak tovább szaporodtak, amikor 2008 májusában a Nargis nevű trópusi ciklon helyenként akár 215 km/h sebességű széllökésekkel csapott le az Iravádi rendkívül sűrűn lakott deltavidékére. Mianmar történetének legnagyobb természeti katasztrófája mintegy 138 ezer halálos áldozatot követelt, valamint 1,5 millió embert tett földönfutóvá.

Végül a kormányzatra nehezedő külső, és belső nyomás vezethetett oda, hogy Mianmar vezetői úgy döntöttek, hogy befejezik a régóta készülő új alkotmányt, amit a ciklon okozta természeti katasztrófa ellenére még ugyanabban a hónapban egy erősen manipulált népszavazáson vittek keresztül. Az új alkotmány értelmében 2010-re írtak ki törvényhozási választásokat. Az alkotmány kimondta, hogy a törvényhozás tagjainak negyedét a fegyveres erők főparancsnoka jelöli ki, amely gyakorlatilag vétójogot jelentett az alkotmány megváltoztatásának kísérleteivel szemben. Ezen felül az elnök, az alelnök, a védelmi miniszter, a belügyminiszter, a határvidék ügyeivel foglalkozó miniszterek egytől-egyik csak a katonák jelöltjei lehettek.[xxiii] A 2010-es „félrendszerváltás” tehát a katonai elit szempontjából kettős célt szolgált: egyrészt levezetni a társadalomban halmozódó belső feszültségeket azzal, hogy a civileket is bevonja a törvényhozásba, másrészt a rendszer – habár korlátozott mértékben, de képessé vált nyitni a nyugat felé a demokratizálódás látszatával. Ezáltal diverzifikálni tudta külkapcsolatait, különösen a Kína jelentette hatalmi túlsúly ellensúlyozása érdekében.[xxiv]

Eközben a nyugaton rendkívül népszerű Aung Szan Szú Csí háziőrizetét megszüntették 2010 novemberében, majd legálisan visszatérhetett a burmai politikai életbe.[xxv] A Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) vezetőjeként 2012. évi időközi választásokon mandátumot szerzett a parlamentben, majd nagy többséggel nyerte meg a 2015-ös választásokat.[xxvi]

Úgy tűnt, ez a fajta stratégia beválhat. Thein Szein, az alkotmányos reformot követő első elnök (2011-2016) több alkalommal is találkozott Barack Obama amerikai elnökkel és Hillary Clinton külügyminiszterrel, akik támogatásukról biztosították a mianmari demokratikus átmenetet. A 2015. évi választásokon győztesként kikerülő Szú Csí az ország elnöke jogszabályi korlátok miatt nem lehetett, mivel az addigra elhunyt férje és gyermekei is külföldi állampolgárok. Ezért az elnöki hivatalt irányitó államtanácsosi tisztséget alkották meg a számára, illetve a külügyminiszteri posztot is magáénak tudhatta.[xxvii

Rohingya-krízis és hatása[xxviii]

A 2015-ös választásokat követő optimista hangulat nagyjából másfél évig tartott. 2016 októberében, és 2017 augusztusában az Arakán Rohingya Megváltó Hadsereg (ARSA) több ízben is összehangolt fegyveres támadást hajtott végre a délnyugati Rakhine (más néven Arakán) államban található rendőrállomások ellen. A támadások, melyeknek 24 ember esett áldozatául (2016-ban kilenc katona, 2017-ben tizennégy katona és egy hivatalnok), kivívták a központi kormányzat haragját. A fegyveres erők válasza a muszlim vallású rohingya etnikum ellen irányuló tisztogató hadjáratok sorozata lett, amelyek következtében egyes becslések szerint legalább 700 ezer, de akár az 1 millió főt is meghaladó rohingya kényszerült elhagyni az otthonát.[xxix] Habár maga a konfliktus gyökerei a brit gyarmati időkre nyúlnak vissza, szomorú emlékeztetője annak, hogy még a XXI. században is előfordulhatnak egy-egy vallási és/vagy etnikai közösség ellen célzottan elkövetett népirtások.

A katonai klikknek kimondottan jól jött az, hogy a nemzetközi közösség a rohingyák ellen elkövetett attrocitásokkal kapcsolatban a külföldön igen jól ismert Aung Szan Szú Csítól várt magyarázatot. Sokan zavartan és csalódottan vették tudomásul, hogy a Nobel-békedíjjal is kitüntetett politikusasszony nem emelt szót a rohingya kisebbséggel szembeni bánásmód miatt. A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet igazgatója, Kenneth Roth így fogalmazott:

Aung Szan Szú Csí csalódást okozott. Mivel tisztában van azzal, hogy a hadsereg fogja eldönteni, indulhat-e az elnöki posztért, tartózkodott a visszaéléseket bíráló kijelentésektől. És tekintve, hogy a kiszolgáltatott és hontalan rohingyák igencsak népszerűtlenek Burmában, nem volt hajlandó felszólalni a védelmükben, amikor erőszakos támadások érték őket.”[xxx]

A 2014. évi legutolsó népszámlálás adatai szerint az 54 millió fős Mianmar lakosságának 89%-a buddhista, és mintegy 4%-a muszlim vallású. A népesség 68%-át a buddhista burmaiak (más néven bamarok) alkotják. A többséget kitevő buddhista közösség tagjai hagyományosan betolakodóként tekintenek a Bangladessel szomszédos tartományban élő muszlim közösségekre. Mivel a Nemzeti Liga a Demokráciáért párt szavazói a társadalom többségét alkotó buddhista bamarok közül kerülnek ki, és a rohingyákkal szembeni ellenséges érzések annyira erősek, a Nemzeti Liga a Demokráciáért párt pusztán politikai okok miatt nem vállalkozott a támadások elítélésére. Másrészt nem kívántak szembekerülni a rohingyaellenes akciók során hangadó buddhista vallási elittel sem. Habár a nemzetrészek közötti megbékélés és a békés, demokratikus fejlődés eszméje komoly eleme a párt politikai identitásának, szomorú módon a Szú Csí vezette NLD a rohingya közösség védelmében nem merte felvállalni ezt a súlyos társadalmi problémát.[xxxi] Végül mindez a politikusasszony nemzetközi megítélésébe került.

Amit a tábornokok hosszú évtizedek alatt nem tudtak elérni, az egyszeriben valósággá vált. A pár évvel korábban még világszerte ünnepelt, és az emberi jogok ikonjaként méltatott Szú Csí egyszeriben vált hiteltelenné, és komoly bírálatokat kapott a nemzetközi közvéleménytől. Habár a 75 éves politikusasszony az NLD élén 2020 novemberében ismételten magas fölénnyel nyerte meg a választásokat, a tábornokok szemében egy elhasználódott és feleslegessé vált figura lett.[xxxii] Eközben a rohingyákkal szemben elkövetett genocídium egyik fő elkövetőjeként számon tartott Min Aung Hlaing tábornagy-vezérkari főnök pozíciója a hadsereg élén tovább erősödött.

Epilógus – egy elképzelt demokrácia vége

2021. február 1-én hétfő hajnalban a Mianmari Fegyveres Erők (Tatmadaw) katonái őrizetbe vették az ország államtanácsosát, az 1991-ben Nobel-békedíjjal is kitüntetett Aung Szán Szú Csít és mellette több vezető politikust, ezzel megszakítva a törékeny, alig 10 éve épülő demokráciát. A főváros, Nepjida (Naypyitaw) utcáit katonák lepték el, és hogy a lakosság körében ne alakuljon ki szervezett ellenállás, minden internet és a telefon-összeköttetést lekapcsoltak. A hatalomátvételt Min Aung Hlaing tábornagy-vezérkari főnök a katonaság saját televíziójában, a Myawaddy TV-ben jelentette be. Az akciót azzal indokolták, hogy szerintük a 2020. november 8-i választásokat magas fölénnyel nyerő Nemzeti Liga a Demokráciáért Párt (NLD) elcsalta a választásokat, és a hadseregnek szükséges volt közbe lépnie a demokrácia biztosítása érdekében. A hadsereg az egész hatalomátvételt ideiglenesnek igyekszik feltüntetni. Állításuk szerint egy évig vészhelyzeti kormányzás várható, majd újra kiírják a választásokat. Az 54 milliós ország történetében nem ez az első ilyen eset. A hadsereg 1988-ban hasonló ígéretet tett, majd figyelmen kívül hagyva a következő évi választásokat további 25 évig irányította az országot. Habár az Egyesült Államok mellett több ország is elítélte a puccsot, a Mianmart is magába foglaló ASEAN, illetve a szomszédos Kínai Népköztársaság nem kíván a konfliktusban állást foglalni.

A februári katonai hatalomátvételt követően az eleinte szórványosan kialakuló megmozdulások nyomán az utcák csataterekké változtak az ország több városában. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala honlapján található információk szerint június 11-ig legalább 860 fő esett az országban tomboló erőszak áldozatául, valamint mintegy 4804 fő van jelenleg is őrizetben.

A demokratikusan megválasztott kormánypártot  ̶ amely a katonai rezsimmel szembeni egyetlen komolyan vehető politikai csoportosulás Mianmarban  ̶  a hatalomból való kiszorulás és a megszűnés fenyegeti.

A letartóztatott pártvezető-államtanácsos Aung Szan Szú Csí-t  ̶  ha minden ellene felhozott vádpontban bűnösnek találják  ̶  korrupció vádjával akár 25 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. Ez azt jelentené, hogy az idén 75 éves politikusasszony életének hátralévő részét rácsok mögött kényszerülhet eltölteni.

Lehet-e félni a demokráciától?

További hivatkozott irodalom

Anderson, B. (2006). Elképzelt közösségek, Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről. Budapest: L’Harmattan – Atelier.

Aung Szan Szú Csi. (2014). Levelek Burmából. Méry Ratio.

Balogh, A. (2016). DÉLKELET-ÁZSIA TÖRTÉNELME 1945-től napjainkig. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.

Beech, H. (2014. 7 21). Burma’s Shame. TIME Magazine, old.: 26-35. Letöltés dátuma: 2021. 02 19, forrás: http://web.a.ebscohost.com/ehost/pdfviewer/pdfviewer?vid=9&sid=41b513a9-151c-4b97-bf1a-8574b05e940c%40sessionmgr4008

Cohen, S. B. (2015). Geopolitics – The Geography of International Relations (Third Edition. kiad.). London, UK: Rowman & Littlefield.

Crosby, K. (2014). Theravada Buddhism : continuity, diversity and identity. Oxford: Wiley Blackwell.

Háda, B. (2010. október). Két választás Mianmarban – a katonai diktatúra húsz esztendeje. Nemzet és Biztonság, 26-37. Letöltés dátuma: 2021. 02 19, forrás: http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/hada_bela-ket_valasztas_mianmarban_____a_katonai_diktatura_husz_esztendeje.pdf

Háda, B. (2017. szeptember 18). A rohingyák elleni fellépés háttere és összetevői Mianmarban. Stratégiai Védelmi Kutatóközpont. Letöltés dátuma: 2021. 02 19, forrás: https://svkk.uni-nke.hu/document/svkk-uni-nke-hu-1506332684763/svkk-elemzesek-2017-22-a-rohingyak-elleni-fellepes-hattere-es-osszetevoi-mianmarban-hada-b.original.pdf

Háda, B. (2021. február 3). A 2021. évi mianmari katonai hatalomátvétel háttere. Stratégiai Védelmi Kutatóintézet. Letöltés dátuma: 2021. 02 19, forrás: https://svkk.uni-nke.hu/document/svkk-uni-nke-hu-1506332684763/SVKI_Elemz%C3%A9sek_2021_5_A%202021.%20%C3%A9vi%20mianmari%20katonai%20hatalom%C3%A1tv%C3%A9tel%20h%C3%A1ttere_(H%C3%A1da%20B.).%20pdf.pdf

Mahbubani, K., & Sng, J. (2020). Az ASEAN-csoda. Budapest: Antall József Tudásközpont.

McWilliams, W. C., & Piotrowsky, H. (2014). The world since 1945 : a history of international relations. Lynne Rienner Publishers.

Skilton, A. (2013). A buddhizmus rövid története. Budapest: Damaru Könyvkiadó – A Tan Kapuja.

Steinberg, D. I. (2010). Burma / Myanmar : what everyone needs to know. New York: Oxford University Press.

Thawnghmung, A. M., & Furnari, M. (2019). Anti-state armed groups in Myanmar: Origins, evolution and implications. In B. Schreer, & A. T. Tan (szerk.), Terrorism and Insurgency in Asia : A Contemporary Examination of Terrorist And Separatist Movements (old.: 133-146). Abingdon, UK: Routledge.

Tóth, J. (Szerk.). (2016). Világföldrajz. Budapest: Akadémiai Kiadó. Letöltés dátuma: 2021. 02 19, forrás: https://mersz.hu/hivatkozas/m27v_648_p2#m27v_648_p2

Yahuda, M. (2019). The International Politics of the Asia-Pacific (Fourth and Revised Edition. kiad.). Abingdon, UK: Routledge.

Yates, R. (2019). Understainding ASEAN’s Role in Asia-Pacific Order. Bristol, UK: Palgrave Macmillan.

[i] Elemzésemben egyaránt használom a Burma és a Mianmar elnevezéseket. Az ország nevét 1989-ben változtatták meg Burmáról Mianmarra. Ezért az 1989 előtti események leírásánál következetesen a Burma, Burmai Unió; míg az azt követő időszakok bemutatásánál a Mianmar, Mianmari Szövetségi Köztársaság elnevezéseket használom az országra.

[ii] A brit gyarmati időkről érdekes képet fest George Orwell Tragédia Burmában (Burmese Days) c. magyarul is olvasható korai regénye. Orwell 1922 és 1927 között rendőrtisztként 5 éven keresztül szolgált Burmában.

[iii] Tóth 2016

[iv] Aung Szan Szú Csi, 2014. 11.o

[v] Az Iravádi (folyó, angolosan írva: Irrawady) völgyében és deltavidékén tömörülő Mianmar népességének legnagyobb részét (68%) az országot meghódító burmaiak, vagy más néven bamarok alkotják. További jelentős államalkotó népcsoportnak tekinthetőek a san (9%), a karen (7%), a rakin (4%), a kínai (3%), indiai és mon (2-2%) etnikumok, melyek főképp az ország peremterületein élnek. A népesség túlnyomó többsége a buddhista (89%), keresztény (4%), muszlim (4%), valamint egyéb, főként törzsi vallásokat (3%) követi. Forrás: Tóth (2016)

[vi] Thawnghmung & Furnari 2019, 133.o

[vii] Háda 2010, 26-27.o

[viii] Tóth 2016

[ix] Aung Szan Szú Csi 2014, 111-112.o

[x] Uo. 15-16.o

[xi] Háda 2010, 27-28.o

[xii] Aung Szang Szú Csi 11.o

[xiii] Uo. 58-59.o

[xiv] Háda 2010, 27-28.o

[xv] Uo. 28.o

[xvi] A háziőrizetből való elengedése után nem egy olyan eset volt (1996, 2002), amikor vélhetően a junta által felbérelt tömegek támadták meg az NLD autókonvoját, amelyben Aung Szan Szú Csi is utazott. Röviddel az incidens után a junta „saját biztonságára érdekében” újra háziőrizetbe helyezte. A hatóságok az eseteket soha nem vizsgálták ki. Forrás: Aung Szan Szú Csi, 17.o

[xvii] Uo. 17.o

[xviii] Háda 2010, 29.o

[xix] Yates 2019, 231-232.o

[xx] Uo. 233.o

[xxi] Háda 2010, 36.o

[xxii] Uo. 36.o

[xxiii] Háda 2010, 36-37.o

[xxiv] Háda 2021, 2.o

[xxv] Aung Szan Szú Csi 18-19.o

[xxvi] Háda 2021, 2.o

[xxvii] Uo.

[xxviii] A cikknek nem célja a rohingya közösség ellen elkövetett attrocitások okainak és körülményeinek részletes bemutatása, ugyanakkor a téma szempontjából mindenképp említést érdemel.

[xxix] Thawnghmung & Furnari 2019, 142-144.o

[xxx] Mahbubani & Sng 2020, 245.o

[xxxi] Háda 2017, 4.o

[xxxii] Háda 2021, 3.o

Címlapkép: Mianmari puccs. Rangun, 2021. február 21.
A katonai hatalomátvétel ellen tiltakozó tüntetők a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí mianmari államtanácsos (kormányfő) fényképét a magasba tartva vonulnak Rangunban 2021. február 21-én. A mianmari hadsereg február első napján, az új parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, és letartóztatta az országot vezető politikusokat, köztük a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí mianmari államtanácsost (kormányfő) és Vin Mjin államfőt. A tüntetők a polgári kormányzás visszaállítását, az őrizetbe vettek szabadlábra helyezését és a katonáknak kedvező alkotmány eltörlését követelik.
(Forrás: MTI/EPA/Lynn Bo Bo)

A Lehet-e félni a demokráciától? bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Categories: Biztonságpolitika

Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe

Biztonságpiac - Sat, 06/26/2021 - 08:35
Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe csütörtöktől – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A csapadékmentes időjárás és az év első hőhulláma kiszárította az erdők avarrétegét, ami gyorsan terjedő felszíni tüzek és ebből percek alatt fejlődő koronatüzek kialakulásához vezethet. A tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok kétszáz méteres körzetében, a kijelölt, kiépített tűzrakóhelyeken is – ismertették.

A hatóság közleményében felhívta a figyelmet a fokozott körültekintésre, mert Magyarországon az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. A Nébih figyelmeztetett, senki ne dobja el a cigarettacsikket, az eloltottnak vélt csikkek ugyanis sok erdő pusztulásáért felelősek.

Az aktuális tűzgyújtási tilalomról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu honlapon elhelyezett térkép segítségével tájékozódhatnak az érdeklődők. A térkép minden esetben az adott napon érvényes tűzgyújtási tilalmakat mutatja.

The post Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Halálos gázolás: örizetbe vették a cserbenhagyó rollereseket

Biztonságpiac - Sat, 06/26/2021 - 07:35
Őrizetbe vettek Párizsban két fiatal nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy elektromos rollerrel elgázoltak tíz nappal ezelőtt egy 32 éves olasz állampolgárságú nőt, aki belehalt a sérüléseibe – közölte a párizsi ügyészség.

A baleset június 14-én történt egy Szajna-parti gyalogos sétányon. A két rollerező egy ötven fős csoportba hajtott bele, köztük volt a 32 éves olasz nő, aki kollégáival találkozott a helyszínen, amikor a két nő elgázolta. Mindketten, segítségnyújtás nélkül, elmenekültek a helyszínről.

Az életveszélyes állapotban kórházba szállított római születésű áldozat június 16-án belehalt a sérüléseibe.

Tíz nappal a tragédia után a rollert vezető nőt és feltételezett utasát előállította a rendőrség, és közúti baleset során gondatlanságból elkövetett, nem szándékos emberölés vádjával őrizetbe vették őket – erősítette meg a rendőrség a sajtóértesüléseket.

The post Halálos gázolás: örizetbe vették a cserbenhagyó rollereseket appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Moszkva kész katonai eszközökkel védelmezni a határok sérthetetlenségét

Biztonságpiac - Sat, 06/26/2021 - 06:35
Oroszország kész mind diplomáciai, mind katonai eszközökkel védelmezni határainak sérthetetlenségét – jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes.

“Apellálhatunk a józan észre, követelhetjük a nemzetközi jog tiszteletben tartását. Ha ez nem segít, akkor bombázhatjuk nemcsak az útvonalat, hanem a célpontot is, ha kollégáink nem értenek a szóból” – mondta Rjabkov arra a kérdésre válaszolva, hogy mit kell tennie Oroszországnak ahhoz, hogy elejét vegye olyan újabb esetek megismétlődésének, mint amilyen szerdán egy brit rombolóval történt a Fekete-tengeren.

“Az Oroszországi Föderáció területi integritása sérthetetlen, határainak sérthetetlensége abszolút imperatívusz, mindezek felett pedig mind diplomáciai, mind politikai és ha kell, katonai eszközökkel is őrködni fogunk” – tette hozzá.

Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Defender brit romboló szerdán három kilométer mélyen behatolt Oroszország területi vizeire a Fekete-tenger északnyugati részén, a Fiolent-fok közelében, és csak azt követően változtatott irányt, hogy egy orosz őrnaszád két figyelmeztető lövést adott le, egy SZU-24M típusú repülőgép pedig négy bombát dobott le a haladási útvonalára.

A tárca szerdán bekérette a moszkvai brit nagykövetség katonai attaséját, akivel közölte, hogy Moszkva a brit romboló “veszélyes műveleteit” az ENSZ 1982-es tengerjogi egyezményének súlyos megsértéseként értékeli, és felszólította a brit felet, hogy vizsgálja ki a Defender legénységének magatartását. Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy szándékában áll bekéretni Deborah Bronnert brit nagykövetet. Marija Zaharova külügyi szóvivő az esetet a nemzetközi joggal és az orosz jogszabályokkal ellentétes durva provokációnak minősítette.

A Krímet a félszigeten megrendezett népszavazás eredményére hivatkozva Oroszország 2014-ben elcsatolta Ukrajnától, amit a nemzetközi közösség túlnyomó többsége nem ismert el, és ezzel együtt a határok megváltozását sem.

The post Moszkva kész katonai eszközökkel védelmezni a határok sérthetetlenségét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hét éve húzódik az Omega tagjait megtámadó taxis ügye

Biztonságpiac - Sat, 06/26/2021 - 05:35
Fellebbezett a rá kiszabott egy év végrehajtandó szabadságvesztése ellen az a taxis, aki még 2014-ben bántalmazta egy ismert magyar rockegyüttes két tagját – közölte Medveczky Gábor fellebbviteli főügyész.

A főügyész nem nevezte meg sem az együttest, sem a zenészeket, de az MTI a történtekkor arról számolt be, hogy a taxis az Omega együttes két tagjára, Debreczeni Ferencre és a tavaly elhunyt Benkő Lászlóra támadt rá, olyan súlyosan bántalmazva őket, hogy kórházi ellátásra szorultak.

Medveczky azt írta: a Fővárosi Törvényszék megismételt elsőfokú eljárásában 2020 decemberében kétrendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt egy év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a korábban már erőszakos bűncselekmény miatt büntetett előéletű középkorú taxist.

A fellebbviteli főügyész emlékeztetett: a taxis 2014. július 20-án hajnalban rendelésre megjelent egy XI. kerületi címen, ahol a két zenész várakozott. Itt a taxis szóváltásba keveredett a szolgáltatást korábban megrendelő zenészekkel, akik kifogásolták a taxis késedelmes megérkezését, kijelentve, hogy a szolgáltatást már nem kívánják igénybe venni. A szóváltás során a vádlott kiszállt a járművéből és az együttes tagjait a fejükön ökölcsapásokkal bántalmazta, amelytől azok törést nem eredményező sérüléseket szenvedtek. A további bántalmazást megakadályozni kívánó tanút a taxis ugyancsak ellökte – írta Medveczky.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban előterjesztett másodfokú indítványával kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál – a felmentésre, illetve a büntetés enyhítésére irányuló vádlotti és védői fellebbezés kapcsán – az elsőfokú ítélet helyben hagyását.

The post Hét éve húzódik az Omega tagjait megtámadó taxis ügye appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megjelent az új Nemzeti Katonai Stratégia

Biztonságpiac - Sat, 06/26/2021 - 04:35
Hatályba lépett az új Nemzeti Katonai Stratégia (NKS), az erről szóló – a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent – kormányhatározat rögzíti: ezzel hatályát veszti a 2012 óta hatályos Nemzeti Katonai Stratégia.

Az új NKS bevezetőjében kiemelték: “a haza védelme össznemzeti ügy”. A haderő képességeinek fejlesztése mellett megköveteli az országvédelemben érintett szervezetek közötti szoros együttműködést, a gazdaság növekedése mellett a nemzeti védelmi ipar fejlesztését, a széles társadalmi összefogást és az állampolgárok haza védelme iránti elkötelezettségét. Ennek megvalósításához nyújt útmutatást a stratégia.

Az NKS-ben kiemelt szerepet kap a honvédelmi és haderőfejlesztési program, azon belül is a védelmi ipar fejlesztése. A dokumentum azt írja: a “Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési program a magyar nemzet, a magyar kormány és a magyar katonák erőfeszítéseinek eredményeként létrehozza az ezeréves állami léthez méltó, a magyar állampolgárok biztonságát növelő katonai erőt és az ennek fenntartásához szükséges hadiipari kapacitásokat”.

A haderőfejlesztés eredményeként jelentősen növekszik Magyarország katonai önereje, amely nemcsak önvédelmi és elrettentési képességéhez nélkülözhetetlen, hanem ahhoz is, hogy hatékony hozzájárulója maradjon a regionális, az európai és a transzatlanti biztonsági erőfeszítéseknek egyaránt.

A stratégia leszögezi: Magyarország egyetlen államot sem tekint ellenségnek. A megújuló nemzeti önerő azonban a XXI. század gyorsan változó biztonsági környezetében szükségesebb, mint a hidegháborút követően bármikor. A változékony és nehezen kiszámítható biztonsági környezetben előrejelzés nélkül alakulhatnak ki válságok közvetlenül Magyarország határain, közvetett térségében vagy stratégiai távolságokban. “A modern globalizált világban a távoli válságok is rövid idő alatt begyűrűzhetnek a régió és az ország területére, aláásva az állampolgárok és a haza biztonságát, ahogy azt a 2015. évi illegális migrációs válság is bizonyította” – hangsúlyozták.

Emellett – a stratégia szerint – jelentős fenyegetést jelent a radikális ideológiák és a terrorizmus terjedése Európán belül, illetve annak perifériáján. Kiemelték továbbá, hogy a kibertérben végrehajtott támadások is komoly veszélyt jelenthetnek egy ország működésében. Mindemellett a világűr stratégiai fontosságát is rögzíti a dokumentum.

Az NKS azt is rögzíti, hogy a honvédelmi kiadások és a hosszú távú tervezés feltételeinek megteremtését kormányzati döntések biztosítják. Ezek az elfogadott szövetségi kötelezettségvállalással összhangban garantálják a védelmi kiadásoknak a GDP két százalékos részarányra történő emelését legkésőbb 2024-től, majd legalább ennek a szintnek a megtartását az azt követő időszakra vonatkozóan. A modernizációra fordított kiadások már jelenleg is meghaladják a védelmi költségvetés húsz százalékát. Mindennek eredményeként a Magyar Honvédség képességfejlesztésére jelentős keret áll rendelkezésre jelenleg és a következő évek során is – fejtették ki.

“A biztonság megteremtése hosszú távú feladat, amelyre áldozni kell” – hangsúlyozza a stratégia, kiemelve: “a holnap fenyegetéseire ma kell elkezdeni a felkészülést”. Az ország védelme összetett, egymással szorosan összefüggő biztonsági elemekből épül fel – a katonai mellett gazdasági, politikai, társadalmi, környezeti, kiber- és információs dimenziók alkotják.

Az NKS kiemeli: a honvédelem ügyét nem lehet a biztonság más területeitől elválasztva, külön kezelni. Így a stratégia hatálya a védelmi ágazat mindazon tevékenységeire és szervezeteire kiterjed, amelyek részt vesznek az ország védelmében, illetve a szövetségesi kötelezettségvállalásainkhoz kapcsolódó képességek biztosításában, de alapvetően a Magyar Honvédség részére biztosít iránymutatást – olvasható a dokumentumban.

The post Megjelent az új Nemzeti Katonai Stratégia appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.