You are here

Biztonságpolitika

Félmilliós díjat ajánlottak egy neobarokk kandalló nyomravezetőjének

Biztonságpiac - Wed, 06/23/2021 - 05:35
A Készenléti Rendőrség parancsnoka bruttó ötszázezer forintot tűzött ki a velencei Hauszmann-Gschwindt kastélyból ellopott neobarokk kandalló megtalálására, valamint az elkövető felkutatására – közölte a rendőrség.

Azt írták, a rendőrség ismeretlen tettes ellen “nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás” bűntett gyanúja miatt nyomoz. Az eddigi adatok alapján tavaly július 23. és augusztus 29. között egy ismeretlen az ajtót befeszítve behatolt a kastélyba, ahol az aulában lévő, neobarokk stílusú kandalló fából készült keretét, valamint márványburkolatát lebontotta és eltulajdonította.

A rendőrség – a kastély tulajdonosa, a SinbusCon Befektetési és Ingatlanhasznosító Zrt. felajánlása alapján – ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a műemléki oltalom alatt álló tárgy és a tolvaj megtalálása érdekében. A nyomravezető személyét bizalmasan kezelik. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Készenléti Rendőrség parancsnoka fenntartja – tették hozzá.

The post Félmilliós díjat ajánlottak egy neobarokk kandalló nyomravezetőjének appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU célzott gazdasági szankciók bevezetését fontolgatja Fehéroroszországgal szemben

Biztonságpiac - Wed, 06/23/2021 - 04:35
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette fehérorosz rezsimet támogatók ellen meghozott büntetőintézkedések mellett Fehéroroszországgal szembeni célzott gazdasági szankciók bevezetéséről tárgyaltak – közölte Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Borrell a tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követően közölte: a fehérorosz gazdaságot érintő intézkedések “nagyon fájni fognak”, és súlyosan fogják érinteni Fehéroroszország gazdaságát. Kijelentette, az Európai Unió mély aggodalmát fejezi ki a fehérorosz rezsim folyamatos, az emberi jogokat, az alapvető szabadságokat és a nemzetközi jogot célzó támadásai miatt, aggodalmában Kanada, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok is osztozik.

Az EU elkötelezett Fehéroroszország népe régóta elnyomott demokratikus törekvéseinek támogatása mellett, és kész a jövőben is határozottan fellépni, ha Minszk figyelmen kívül hagyja nemzetközi kötelezettségvállalásait – húzta alá.

“Arra szólítjuk fel a fehérorosz rezsimet, hogy vessen véget a saját népével szembeni elnyomásnak. Csalódottságunkat fejezzük ki, hogy a minszki vezetés úgy döntött, nem tesz eleget az emberi jogi kötelezettségeinek, eltávolodik a demokratikus elvek betartásától és a nemzetközi közösséggel ápolt kapcsolatoktól” – fogalmazott.

Kiemelte: az EU elvárja, hogy a Lukasenka-rezsim teljes mértékben működjön együtt a Ryanair járatának május 23-án történt, minszki kényszerített leszállása körülményeinek feltárását célzó nemzetközi nyomozásában. Elvárja, hogy haladéktalanul engedje szabadon az összes politikai foglyot, hajtsa végre az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet moszkvai mechanizmusának keretében folytatott független szakértői misszió összes ajánlását, és azt, hogy kezdjen átfogó, valódi politikai párbeszédet hatóságaik, valamint a demokratikus ellenzék és a civil társadalom képviselői között.

Elmondta, azt is, hogy a Tanács napirendjén szerepelt azon terv megvitatása is, amelynek alapján az Európai Unió hárommilliárd eurós gazdasági csomagot tenne elérhetővé Fehéroroszország számára, a többi között a demokratikus átmenet és a legfontosabb strukturális reformok támogatására, valamint a zöld és digitális fejlesztésekre. A tervezett csomag segítené az innováció fellendítését, az éghajlatvédelmi intézkedéseket, valamint a demokrácia, az átláthatóság és az elszámoltathatóság megteremtését – mondta. A gazdasági csomag mellett a javaslat kétoldalú keretmegállapodás megkötését is kilátásba helyezi az EU és a demokratikus Fehéroroszország közötti hosszabb távú kapcsolatok megerősítésére – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Fehéroroszországgal szemben az Európai Unió október elején vezetett be büntetőintézkedéseket, felvette szankciós listára a fehérorosz ellenzéki tüntetések elfojtásának vélelmezett felelőseit. A listán jelenleg 88 ember és hét szervezet szerepel, közöttük Aljakszandr Lukasenka elnök és legidősebb fia, Viktor Lukasenka, aki korábban apja nemzetbiztonsági tanácsadója volt.

Az EU emellett június elején abban állapodott meg, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén, és hozzáférjenek az Unió területén fekvő repülőterekhez. A lépésre az után került sor, hogy Fehéroroszország leszállásra kényszerítette a minszki repülőtéren a Ryanair Görögországból Litvániába tartó, és éppen a fehérorosz légtérben tartózkodó utasszállító repülőgépét, majd letartóztatta a fedélzeten utazó fehérorosz ellenzéki aktivistát, Raman Prataszevicset.

The post Az EU célzott gazdasági szankciók bevezetését fontolgatja Fehéroroszországgal szemben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hat évet kapott a lecsúszott jogász

Biztonságpiac - Tue, 06/22/2021 - 16:10
Hat év börtönbüntetéssel sújtott hétfőn a Szegedi Törvényszék első fokon egy szegedi jogászt, aki tavaly egy pisztollyal megpróbált kirabolni egy postát, majd két nap múlva ötezer forintot zsákmányolt egy virágboltból.

A bíróság az 52 éves férfit fegyveresen elkövetett rablás, lőfegyverrel visszaélés, valamint kényszerítés bűntettében mondta ki bűnösnek

A 2013-ban ittas járművezetés vétsége miatt öt hónap – egy évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélt vádlott a lakás- és helyiséggazdálkodási csoportot vezette a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban. Tavaly márciusban köztisztviselői megbízatása azonban megszűnt, egy hónapig még megbízási jogviszonyban alkalmazták. Miután a felélte tartalékait, kétségbeesésében úgy döntött, hogy rablással szerez pénzt.

A vádlott május 21-én magához vett egy már évtizedek óta engedély nélkül tartott pisztolyt, és napszemüveget, szájmaszkot viselve megjelent egy szegedi postán, ahol csak három alkalmazott volt bent. A férfi odalépett az egyik ügyfélablakhoz, a betárazott pisztolyt rászegezte a postás hölgyre, és pénzt követelt. A sértett a pénzes fiók kinyitására készült, de kihasználta a vádlott figyelmetlenségét, felállt és a kolléganőivel együtt kirohant a hátsó ajtón az utcára, ahol segítséget kértek a járókelőktől. A vádlott ezt látva zsákmány nélkül kiment, majd a kerékpárjával hazahajtott.

A sikertelen rablás után két nappal a vádlott szájmaszkot viselve egy szegedi virágüzletbe ment be, ahol a korábbi rablásnál használt pisztolyt rászegezte a pult mögött álló hölgyre és felszólította, hogy adja át a bevételt. A sértett a pénztárgépből öt darab ezer forintos bankjegyet adott át a vádlottnak és közölte, hogy több pénzt nem ad. Eközben az üzlet hátsó részében tartózkodó másik alkalmazott felhívta a segélyhívót. Ezt a vádlott is észrevette, és elsietett a helyszínről.

A rendőrök a vádlottat a postán rögzített ujjlenyomatok alapján azonosították, és még a második bűncselekmény napján elfogták egy söröző teraszán, majd a lakásán a rablásokhoz használt, 6,35 mm-es kaliberű pisztolyt és az ahhoz tartozó lőszereket is lefoglalták.

A pszichiátriai szakvélemény szerint a vádlott személyisége rendszeres napi alkoholfogyasztása miatt megváltozott, hangulatzavara miatt korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, gyógyszereket is szedett, de azt abba hagyta, a bűncselekmények elkövetésekor pedig enyhe fokban korlátozott volt a beszámítási képessége.

A tárgyaláson a bűnösségét elismerő vádlott bocsánatot kért a tanúként meghallgatott postai dolgozótól, aki elmondta, a mai napig hatással van rá a bűncselekmény, kollégáival azóta is összerezzennek, ha ügyfél lép a hivatalba, és a táskájába kezd kotorászni.

A bíróság a férfi a postán elkövetett bűncselekményét az ügyészség által indítványozott közfeladatot ellátó személy sérelmére fegyveresen elkövetett rablás kísérlete helyett kényszerítés bűntettének minősítette. Kóbor Jenő bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a vádlott a rablástól önkéntesen elállt, amikor a postán egyedül maradt, és bár lehetősége lett volna rá, semmit nem tulajdonított el, hanem elhagyta az épületet.

A döntéssel szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be, súlyosítás és a vád szerinti minősítés megállapítása érdekében. A vádlott és védője fellebbezésében a kiszabott büntetés enyhítését kérte.

The post Hat évet kapott a lecsúszott jogász appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kreml: az Egyesült Államok nem kerül le a barátságtalan országok listájáról

Biztonságpiac - Tue, 06/22/2021 - 12:10
A genfi csúcs nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy az Egyesült Államok lekerüljön az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájáról – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A szóvivő szerint a találkozón az orosz és az amerikai elnök azt mérte fel, hogy a felek mely területeken tudnak együttműködni, és melyeken nem. Rámutatott, hogy a csúcs eredményeinek konkrét megvalósítására még várni kell. Amíg ez nem történik meg, nincs ok változtatni a listán.

A Moszkvával szemben barátságtalan országoknak az orosz külügyminisztérium által május 14-én közzétett listáján az Egyesült Államok és Csehország szerepel.

Peszkov az Oroszországgal szemben Alekszej Navalnij ellenzéki politikus megmérgezése címén bevezetendő amerikai szankciókkal kapcsolatban azt mondta, hogy azok egy részét törvény írja elő az Egyesült Államokban. Ezeket a gazdasági büntetőintézkedéseket a szóvivő szerint nem befolyásolja Joe Biden álláspontja.

“Szankciós törekvéseit és szankciófüggőségét tekintve Washington egyszerre mutat következetességet és kiszámíthatatlanságot” – mondta Peszkov. Hozzátette, hogy az amerikai elnöknek a konkrét intézkedések kiválasztásával módja van árnyalni a törvény által előírt szankciópolitikát. Nehezményezte, hogy az elmúlt években az orosz-amerikai kapcsolatokban a legmagasabb szinten elért egyetértés “munkaszinten” vagy a “mélyállam” részéről teljes passzivitásra ítéltetett, megvalósítása a megállapodásétól eltérő pályán haladt, vagy elakadt. Kifejezte reményét, hogy Genf után másképp lesz.

Peszkov elmondta, hogy függetlenül a genfi csúcs egészében véve pozitív mérlegétől Moszkva arra számít, hogy Washington folytatni fogja az Oroszország feltartóztatását célzó politikáját. Közölte, hogy az orosz fél folytatni fogja a párbeszédet az Egyesült Államokkal és európai partnereivel az Északi Áramlat-2 földgázvezeték mielőbbi beindításáról. Megjegyezte, hogy amerikai részről Genf után is elhangzott a projektet ellenző hivatalos nyilatkozat.

The post Kreml: az Egyesült Államok nem kerül le a barátságtalan országok listájáról appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Krím: az EU egy évvel meghosszabbította a szankciókat

Biztonságpiac - Tue, 06/22/2021 - 12:10
Az Európai Unió egy évvel, 2022. június 23-ig meghosszabbította a Krím és Szevasztopol Oroszország általi jogellenes annektálása nyomán bevezetett korlátozó intézkedések hatályát – közölte az EU Tanácsa.

A tájékoztatás szerint az intézkedések uniós állampolgárokra és uniós székhelyű vállalkozásokra vonatkoznak, területi hatályuk a Krím és Szevasztopol területére korlátozódik.

A szankciók értelmében tilos a Krím félszigetről vagy Szevasztopolból származó termékek behozatala az EU-ba, és tilos a Krímbe, valamint Szevasztopolba irányuló mindenfajta beruházás. Ez utóbbi azt jelenti, hogy európai magánszemélyek és uniós székhelyű vállalkozások nem vásárolhatnak sem ingatlant, sem cégeket a Krím félszigeten, továbbá nem finanszírozhatnak krími vállalkozásokat, illetve azok számára nem nyújthatnak tevékenységükhöz kapcsolódó szolgáltatásokat sem.

Tilos mindenfajta turisztikai szolgáltatás nyújtása a Krím és Szevasztopol területén, így európai kirándulóhajók csak vészhelyzet esetén köthetnek ki a félszigeten. Tiltott továbbá a közlekedési, távközlési és energiaágazatban használatos, valamint a kőolaj, a földgáz és az ásványi anyagok kutatásához, feltárásához, illetve kitermeléséhez szükséges termékek és technológiák exportja krími vállalkozások részére. A tilalom az ezeket az ágazatokat kiszolgáló infrastruktúrához kapcsolódó technikai segítségnyújtásra, valamint építési és mérnöki szolgáltatásokra is vonatkozik – közölték.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének korábbi nyilatkozatával összhangban az EU nem ismeri el a Krím és Szevasztopol Oroszország általi jogellenes elcsatolását, és változatlanul elítéli az orosz fél lépését, amely sérti a nemzetközi jogot – közölték.

Az Európai Unió külügyi tanácsának korábbi álláspontja szerint az unió továbbra is töretlenül elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett. A tanács hangsúlyozta, hogy nem ismeri el és változatlanul elítéli az orosz fél lépését. A félsziget annektálása továbbra is közvetlen veszélyt jelent a nemzetközi biztonságra, és súlyos következményekkel jár az államok egységét és szuverenitását védő nemzetközi jogrendre nézve is – húzták alá.

A szankciókat először 2014-ben vezették be, válaszul az Ukrajna területi egységének szándékos aláásására és az ukrajnai helyzet destabilizálására irányuló kísérletekre. Az ukrajnai válságra reagálva az EU más intézkedéseket is bevezetett, így például az orosz gazdaság bizonyos ágazatait célzó szankciókat és egyedi korlátozó intézkedéseket.

The post Krím: az EU egy évvel meghosszabbította a szankciókat appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

FÖLDKÖZELI KIHÍVÁSOK – TÖRTÉNETEK EGY FUTÁRREPÜLŐ MINDENNAPJAIBÓL

Air Base Blog - Tue, 06/22/2021 - 12:02

A Magyar Néphadseregnél 1976-ban jelentek meg a Csehszlovákiából beszerzett Zlin Z-43-as repülőgépek, amelyek a következő évtől egy futárrajba szerveződve, a budaörsi repülőtérről indultak feladataikra. Ez elsősorban elöljárók szállítását jelentette a kecskeméti, pápai és taszári vadászrepülő ezredekhez, de a légcsavaros futárok az ország összes repülőterén megfordultak, miközben dokumentumokat, repülőgép-alkatrészeket, és ételt-italt is szállítottak. A gépeket a Magyar Honvédség vonta ki az ezredforduló idején.   

A Z-43-as kezdőcsapatba több ezer repült óra tapasztalattal rendelkező volt vadászpilóták illetve az akkoriban kivont Il-14-esek pilótái kerültek. Ők még Csehszlovákiában kapták a típusátképzést a Zlinre, az őket követő repülőgép-vezetők pedig már itthon, Budaörsön. Utóbbiakhoz tartozott Pinczés János volt vadászpilóta is, akit az 1977 decemberében történt katapultálása után a repülőorvosok letiltottak a hangsebesség feletti repülésről, de a Z-43-ason folytathatta pályafutását.

Pinczés János a Z-43-as fülkéjében

- 1978-ban kerültem a futárokhoz. A típusátképzést követően szépen haladtam, ellesve, megtanulva a tapasztalt Li-2-es és Il-14-es pilóták műszerrepülő tudását. Egy év alatt elértem az I. osztályú hajózó tiszti képesítést és hadra fogható voltam éjjel és nappal. Nagyon sokat repültünk, volt feladat bőven, hiszen mindenki felismerte, hogy milyen jó dolog gyorsan, pontosan és kényelmesen elérni valamelyik célrepülőtérre és onnan haza. Éves szinten háromszáz-négyszáz órát repültünk, ha nem szállítási, akkor kiképzési, útvonal- és műszerrepülési, bejöveteli feladatokat. Ezek nagy önbizalmat és gyakorlati tudást adtak, amelyeknek nagy szerepe volt a későbbi pályafutásom során. A Zlin Z-43-as egy hathengeres dugattyús motorral felszerelt négyszemélyes repülőgép volt, 180-200 km/h utazósebességgel és óránként negyvenhárom literes benzinfogyasztással. Nappal száz méteres felhőalap és egy kilométeres látás, éjszaka kétszáz méteres felhőalap és két kilométeres látás mellett repültünk az igen szerény műszerezettség alapján – emlékezett vissza Pinczés János, felidézve a futárrepülő mindennapok egy-egy pillanatát.

A Néphadsereg 075-078 oldalszámmal négy darabot rendszeresített a Z-43-asból.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a légierő kisgépes pilótáinak a legnagyobb kihívást az időjárás jelentette, hiszen télen-nyáron abban a magasságban repültek, ahol a repülést befolyásoló időjárási jelenségek túlnyomó része lejátszódik, gyakran téve próbára gépet és pilótáját egyaránt. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az alábbi történetek idején, a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején-közepén a katonai, közforgalmi, mezőgazdasági, vízügyi, mentő- és sportrepülés mellett gyakorlatilag nem létezett a ma ismert magáncélú repülés az országban. 

*

- Három elöljárót vittem Pápára, ahol a délutáni váltásban repültek volna. A budaörsi felszállás után százötven méteren belerepültünk a felhőbe, háromszáz méteres magasságban már a felhő felett voltunk, és a következő réteg úgy ötszáz méter magasan kezdődött. Kényelmesen haladtunk műszer szerint a kiírt útvonalon a felhők között. Pápának bejelentkezve megkaptuk a közelítési engedélyt és tájékoztattak, hogy a felhőalap száz méteren van. Műszeres bejövetellel süllyedtem a felhőbe. Százötven, száz, nyolcvan, hatvan méter, sehol a föld, még mindig a felhőben voltunk. Már készülődtem, hogy ötven méteren átstartoljak, amikor kijöttünk a felhőből és előttünk volt a leszállópálya. Olyan látás lett, hogy szinte Győrig el lehetett látni. Jelentettem, hogy mennyi a felhőalap, de a repülésvezető arra kért, hogy menjek már ki a légterükbe, nézzek körül, milyen az idő ott. Átstartoltam, ismét bele a felhőbe, háromszáz méteren ki belőle, és kirepültünk a légtérbe. Elöljáróm jelentette az időképet, ami szerintem kicsit feltupírozott volt. Leszálltunk, az utasaim kiszálltak és mondták, hogy menjek csak haza, majd holnap reggel jöjjek értük. A repülési tervet úgy módosítottam, hogy a győri majd onnan a budaörsi irányadóra repültem. Felszállás után ötven méteren be a felhőbe, azután háromszáz méteren ismét a két réteg között repültem, előbb Győr, majd Budaörs felé. Számításom szerint Tatabánya magasságában jártam, amikor ismét belerepültem a felhőbe, és a hegyek miatt hatszáz méterre emelkedtem. Rárepültem a budaörsi irányadóra (NDB) és a begyakorolt műszeres „kiskör” módszerrel megkezdtem a leszálláshoz való bejövetelt. Az NDB-re kidolgozott kiskör eljárás szerint a négy kilométerre telepített TIRA (Távoli Irányadó Állomás) felett kétszáz méteren, az egy kilométerre lévő KIRA (Közeli Irányadó Állomás) felett ötven méteren kellett átrepülni. Ez adta az optimálisnak számító három fokos siklópályát, amit a műszerrepüléskor alkalmaztunk. Ha nem láttuk meg a pályát ötven méteren, át kellett startolni és végrehajtani egy ismételt bejövetelt. Ha az sem sikerült, akkor át kellett repülni a tartalék reptérre.

A kilencvenes évek elejéig Budaörs volt a futárrepülő raj bázisa.

A repülésvezető tájékoztatott, hogy a felhőalap százötven méter, a látás hat kilométer, jöhetek leszállni. Nyugodtan süllyedtem a végső egyenesen, százötven, százharminc, száz, nyolcvan majd hatvan méter és még mindig felhőben voltam, de a műszer szerint pontosan a siklópályán. Már éppen át akartam startolni, amikor harminc méteren kiestem a felhőből és előttem volt a reptér. Leszállás után volt egy-két megbeszélni valóm a repülésvezetővel és a meteorológusokkal. Magamban megköszöntem tapasztalt pilótatársaim állandó műszerrepülési gyakoroltatásait. Szinte belevésték az emlékezetembe a kiskör módszer pontos repüléstechnikai végrehajtását jó és bonyolult időjárási körülmények mellett. Íme, most milyen jól jött a rengeteg gyakorlás! A repülőgép egy darab rádióiránytűvel és egy pörgettyűs iránytűvel volt felszerelve. Hol volt akkor még a GPS! Ez után kezdtem szorgalmazni, hogy két rádióiránytűvel rendelkező műszert vegyünk a repülőbe, amit fél évre rá be is szereltek mind a négy Z-43-asba.

*

- Egy másik alkalommal Taszárra vittem egy elöljárót és onnan Pápára átrepülve kellett volna hazahozni egy másik utast. Taszáron, miután kitettem az utast, a repülésvezetőtől érdeklődtem, hogy rendben van-e a repülési tervem, indulhatok-e Pápára, és hogy megfelelő-e az időjárás. Igenlő választ kaptam és azt a tájékoztatást, hogy repülnek a pápaiak is, figyeljek rájuk. Felszálltam, irány a Balaton, majd a Bakonyon át Ajka és Pápa. Szép idő volt, csodás látás, csak az volt a furcsa, hogy a fák nagyon hajladoztak. Fél óra repülés elteltével kissé gyanús lett, hogy lassan haladok, de üzemanyagom bőven volt és tovább poroszkáltam a Balaton felé. Amikor elértem, a hullámok igencsak magasra csapdostak. Ránéztem az órára és rádöbbentem, hogy annyira lekötött a táj, hogy nem vettem észre, hogy már egy órája repülök és már régen Ajka körül kellene lennem. Átrepültem Zánkát és a Bakony felett jó kis hinta-palinta kezdődött. Áthangoltam a pápai frekvenciára és hallom, hogy az ottani repülésvezető bejelenti a „Kavjor” utasítást, amikor a feladatot megszakítva minden gépnek le kell szállni. Az ezredparancsnok is a levegőben volt - megismertem a hangját – és rákérdezett, hogy mi az oka? A rövid válasz: a szél sebessége elérte és meghaladta a 30 m/s értéket, ami szélerősség szempontjából a MiG-21-es határértéke volt. Az én gépemre 16 m/s volt az engedélyezett maximális szélerősség. Ekkor már Ajkát elhagyva közelítettem és amint szóhoz jutottam, bejelentkeztem. A repülésvezető hitetlenkedve kérdezte, hogy mi a típusa a repülőgépemnek, majd miután meghallotta, hogy Zlin 43-as, utasított, hogy forduljak vissza Taszárra, mert Pápa nem alkalmas a kisgép fogadására. Így megfordultam és nyugtáztam magamban, hogy gyors utam lesz visszafelé. Ajkáig egy óra negyvenöt percig tartott az út, Taszárig visszafelé negyven percig. Éjszakára, mint minden „rendes” szél, ez is elcsendesedett és átrepülhettem Pápára, majd az utasommal haza Budaörsre.

Felszállásra készül Taszáron az egyik Z-43-as valamikor a nyolcvanas években. A gépen az 1990 előtti csillagos felségjel látható.

*

- A Z-43-as igen megbízható repülőgép volt, csak elvétve akadtak meghibásodások. Én csak három esetre emlékszem. Az egyik velem esett meg, Pápán. Egy meleg nyári napon három főt hoztam haza Budaörsre. A három ember súlya közel 350 kilogramm volt. Meleg idő, nagy terhelés, inkább a pálya végére gurultam. A felszállást megkezdve, eléggé lassan gyorsultunk a megszokotthoz képest, de nem aggódtam, bőven elég volt a pálya. Félpályán lassan elemelkedtünk a betontól és apránként gyűjtöttük a magasságot. A pálya vége előtt olyan huszonöt-harminc méteren voltunk, amikor megállt a motor! Előttünk a learatott szalmabálák, lehetetlen volt leszállni oda géptörés nélkül. Jelentettem, hogy leállt a motor és visszafordulok. Gyors döntés, sebesség 135 km/h, enyhe jobb forduló vissza a gurulóra. A gép szépen fordult és közben süllyedt, mint a balta. Mire befejeztem a fordulót annyi időm maradt, hogy vízszintes szárnnyal földet érjek a gurulóúton. A repülésvezető csak annyit mondott: „Szép volt, küldöm a vontató gépkocsit”. Az utasok felocsúdva azt hiányolták, hogy miért nem szóltam, hogy kényszerleszállunk. Igazuk volt ugyan, de nem volt időm figyelmeztetni őket, ráadásul rajtuk volt a fejhallgató, mindent hallottak. Kiderült, hogy a Pápán tankolt üzemanyagban nagy mennyiségű víz volt, ami miatt a gép motorja egy idő után leállt. Amikor felszállás előtt ellenőriztük, a mintavételi üvegben minden rendben volt.

Nagyjavítás után kéttónusú szürke festést kaptak a Z-43-asok.

*

- Október volt, borzasztóan párás, ködös idő uralkodott. Két mérnököt kellett sürgősen Pápára szállítani valami műszaki probléma megoldására az akkor nálunk újnak számító MiG-23-as repülőgépen. A látás alig egy kilométer volt, a hőmérséklet nulla fok körül járt kora délelőtt. Felszálltunk, nyolcvan méteren már ködben voltunk, bár alatta viszonylag jó volt a látás. Repülés előtt szóltak, hogy Pápán minimumot repülnek és lehetőleg felhőalap alatt, földlátás után repüljünk, mert a lokátor nem lát minket. (A gépeinkben nem volt fedélzeti válaszjeladó). Mivel már milliószor repültem ezen az útvonalszakaszon, ismertem minden fontos tájékozódási pontot. Felszállás után kisoroltam Etyek és Alcsút felé, és követtem a magasfeszültséget, amely egyenesen Sárkeresztesre vitt. Ott jobbra fordulva a Székesfehérvár-Mór főút felett repültünk, majd Mórtól bal fordulóval a vasúti pályára állva egészen Pápáig repülhettünk gond nélkül, mintegy ötven méteren a terep felett. Kitettem az utasokat és hazarepültem ugyanezen az útvonalon. Volt is csodálkozás a mérnökök részéről, hogy „azért a MiG-21-esen nem így csináltad volna!”

Természetesen minden pilóta kipróbálja önmagát és a gépét, hogy mire képesek együtt, mit lehet kihozni a technikából. A sok-sok kiképzési feladat között a prioritás a földközeli útvonalrepülés volt. A korlátozott látástávolság és a viszonylag nagy sebesség miatt ismerni kellett a falvakat, utakat, villanyoszlopokat, a nagyfeszültségű vezetékek elhelyezkedését. Ez a repülésbiztonság alapfeltétele és a túlélés minimuma volt. Akkoriban ki- és belépőpontok voltak, ahol el kellett hagyni a budaörsi frekvenciát és áttérni a tököliekhez oroszul vagy a kisgépes nyugat / kelet kontrollhoz. Nekem bevett szokásom volt a Budaörs-Dunaföldvár-Budaörs útvonalon, az etyeki kilépő pont után besorolni a völgybe, abban végigrepülni Tordasig, majd Baracska irányába folytatni a kijelölt útvonalat. Az etyeki völgy egy igaz bozótrepülési feladat volt. A dombtető után bal fordulóban süllyedés a völgybe és annak ívét követve kellett repülni. Éles forduló jobbra, balra figyelni a villanyvezetéket, azt elhagyva süllyedés vissza, továbbrepülni három-négy kilométer hosszan, majd kirepülés a völgyből, enyhe bal forduló és emelkedés ötven méterre, kikerülve Tordast. Mindezt 210 km/h-val begyakorolva, figyelve mindenre.

*

- Egyszer megkérdezték, hogy a pályafutásom negyvenhárom éve alatt eltévedtem-e valamikor? A válaszom az volt, hogy igen, és az is a Z-43-ashoz kötődik. Amikor a pápai ezred áttelepült Mezőkövesdre, egy mérnökcsoportot kellett átvittem Budaörsről Pápára, majd üresen átrepülni Mezőkövesdre, és onnan három embert visszahozni Pápára. Az utasok Pápán kiszálltak, én meg repültem a terv szerint Mezőkövesdre. Füzesabonyig nem is volt semmi gond, de ott háromszáz méteren felhőbe kerültem. Előtte már lehangoltam a mezőkövesdi repülőtér távoli irányadójának a frekvenciáját. Meghallgattam az adót azonosító morzejelet, ami halk, de érthető volt. A felhőben a műszer szerint tartottam az irányt, és úgy hat-hét perc elteltével már oda kellett volna érnem az irányadó fölé. Közben alattam egy foltban látszott a föld, egy folyó, egy városka, és egy vasútállomás. Hol lehetek? Körre álltam és elő a térképet. Rendben, megvan, Mezőcsátnál van a vasút végállomása és ott a Tisza is. Megvagyok! Ismételten ráhangoltam és pontosítottam a frekvenciát és a műszerem azt mutatta, hogy az irányadó állomás és a repülőtér is a hátam mögött van. Rögtön ráálltam az új irányra, és teljes gázzal igyekeztem a repülőtér irányába. Közben a repülésvezető érdeklődött, hogy hol vagyok, mire én megnyugodva válaszoltam, hogy a távoli adó előtt két percre. Így korrigáltam az eltévedésemet és megtanultam, hogy mindig pontos értékre hangoljam le az irányadó frekvenciáját és jobban figyeljem az azonosító morzejelet.

*

- Egy másik eset is nagyon tanulságos volt. Szolnokról hazafelé üresen egy szép nyári délután repültem hazafelé Budaörsre. A meteorológus azt mondta, hogy jön egy front és elég gyorsan mozog, „de te még hazaérsz, menj nyugodtan”. Ceglédig nem is volt probléma, de Pusztavacs felé nagyon szürkült az ég és olyan furcsa színe volt. Körülbelül egy-két kilométer mélységig tartott ez a látvány, utána szép tiszta volt minden. Adtam egy kis gázt és 200 km/h sebességgel elindultam felé. Ahogy közeledtem egyre furcsább lett, mintha elől egy henger gurulna, utána nagy porvihar és a fák is erősen hajladoztak. Meteorológiából tanultunk a front előtti felfutó szélről, amit felhősebb időben a „kutya felhők" kísérnek. Mivel itt nem volt felhő, a felfutó rotorszél görgette a homokot és a gallyakat. Felidéztem, hogy ebben a rotorszélben lehet 120-180 km/h szélerősség is, igaz rövid ideig tart, de igen veszélyes. Úgy döntöttem, hogy kikerülöm, nehogy gond legyen. Elfordultam Dunaújváros irányába, és így párhuzamosan repültem a rotorszéllel. Gondoltam majd csak vége lesz valahol, de csak nem akart megszűnni. Az üzemanyagom jó három órára volt elég. Úgy Solt magasságában szembefordultam és megpróbáltam áttörni rajta. Talán három-négy percig tartott, de a műrepülés kutyafüle volt ahhoz képest. Erősen dobált, fel-le, össze-vissza, alig lehetett követni és keményen kellett reagálni minden lökésre. Hiába volt teljes gáz és a légcsavar is a legkisebb állásszögön, szenvedett a motor is, a gép is és én is! Azután hirtelen minden megnyugodott, helyreállt a rend, végre visszaszabályozhattam a motort és a légcsavart is. Átrepültem és hazafelé már miden simán ment. Megfogadtam, hogy még egyszer nem repülők át kisgéppel a felfutó rotorszélen.

A Szolnokon utasára váró Zlin még egyszínű, szürke, de már az ék alakú felségjellel repül.

*

- Arra is jutott időm, hogy benevezzek az MHSZ által a nyolcvanas években szervezett precíziós repülő versenybe. Gondoltam ezzel is gyarapíthatom tudásomat a típuson. A verseny két részből állt. Egy-két útvonalrepülésből, amely alatt másodpercnyi pontossággal kellett érkezni egy-egy fordulópontra, repülés közben megkeresni tíz-tizenkét, fényképen szereplő földi tárgyat és bejelölni a saját térképeden a pontos helyet és a fénykép számát. A másik rész a célra szállás volt. Itt négyszer kellett felépíteni az iskolakört háromszáz méter magasságban és először féklap nélkül, majd felszálló féklappal, aztán leszálló fokozatú fékszárnnyal s végül az iskolakör magasságán a leszállójellel egy vonalban, alapgázon működő motorral kellett kényszerleszállási feladatokat végrehajtani egy kijelölt kis bokszba. Ezek igen nagy fegyelmet és koncentrációt igénylő feladatok voltak. Eleinte a középmezőnyben végeztem a Zlin Z-142-es típuson, de a harmadik bajnokságon már a harmadik helyet szereztem meg, és a típusommal repülők közül az első helyre tornáztam fel magam. Igaz, az útvonalrepülések alatt is sokat gyakoroltam a Z-43-assal és, ha nem volt utasom, akkor a leszállásokat is. Az igen tapasztalt Malév pilóták a PZL-104 Wilga típuson érték el a kiváló eredményeiket. A mai napig példaképemnek tekintett Láncz Tibor oktatóm javaslatára, én is átültem a Wilgába, de a seregen belüli repülések nem engedték meg a sok gyakorlást, így csak a hatodik helyig futotta.

 *

- A számos repülési feladat között van egy, ami más okból maradt meg az emlékezetemben: az An-26-os katasztrófa napja. Ezen a decemberi napon az egyik repülőfőnökségi szemlélő An-26-oson akart repülni Szentkirályszabadján. Délelőtt felszálltunk, hideg volt az idő, de a látás pompás volt, csak a Balaton felől gyülekeztek sötét fellegek. A meteorológusok szerint a front nem ér még oda a leszállásunk előtt, veszélyes jelenség nem lesz. Sima, nyugodt repülés volt Enyingig, de ott már látszott, hogy a sötét felhők miatt a Balaton felől ezzel a típussal nem tudok egyenesből leszállni, így kerültem egyet Kenese felé. Ekkor hallottuk meg a leszálláshoz készülődő An-26-os rádiózását. Ők jelentették, hogy egyenesből, Ságvár felől jönnek be leszállni, de erősen jegesednek. Mi a kenesei partoknál bejelentkeztünk a szentkirályi toronynak, jelentve pozíciónkat, és a leszállási adatokat kértük. Ezzel egy időben belerepültünk a fekete felhőbe és elkezdődött a horror! A Zlinen nem volt semmilyen jégtelenítő rendszer, és a felhőben azonnal elkezdődött a robbanásszerű jegesedésünk. Egy-két másodperc alatt teljesen lejegesedett a gép, olyan hangokat adva, hogy most esik szét darabokra. Rányomtam a maximális fordulatot és a minimális légcsavar állásszöget és ezzel egy időben körkörös irányba mozgattam a botkormányt, megtörve a kormányokra rakódott jeget. Ha nagy nehezen is, de lassan kikerültünk a felhőből, jelentettem, hogy hazarepülünk, és elbúcsúztam a szentkirályi toronytól. A Pitot-cső fűtésnek hála a sebesség- és magasságmérő jól mutatott, és műszer szerint folytattuk az utat haza. Olyan volt, mintha egy kocsiban teljesen be lennénk párásodva és nincs lehetőség letörölni az ablaküveget. Mintha tejfehér ködben vezetne az ember. Így repültem lejegesedve, „vakon” Budaörsig. Ott a műszeres eljárást követve bejöttem leszállni, és ötven métertől kicsit nyitott ajtóval próbáltam tartani az irányt. Szerencsésen földet értünk és nagy nehezen begurultam a hangár elé. Ott várt a rajparancsnok és az összes hajózó. Akkor tudtuk meg, hogy a leszálláshoz közelítő An-26-os a pálya mellé helyezkedett. Az átstartolás közben, a tetemes rárakodott jég miatt a fékszárnybehúzás pillanatában megülve a földhöz csapódtak, a gép kigyulladt és négy hajózótársunk meghalt.

Felszállásra kész Zlin 43-as a tököli betonon.

*

A repülés mellett a tanulást sem hanyagoltam el, szerettem volna a Szovjetunióban, a Gagarin Repülő Akadémián továbbtanulni. 1983 márciusában már az előkészítő tanfolyamon ültem, és májusban közölték, hogy felvettek, ősszel kezdhetem a tanulást. Mint a pályafutásom alatt oly sokszor, most is közbeléptek fentről és „rábeszéltek”, hogy jobb lesz az itthoni akadémia, mert hát „három gyerekkel, kint elég nehéz lenne az oroszul nem beszélő feleségének”. Így szeptembertől, éppen betöltve a harmincadik évemet, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Repülő Tanszékének hallgatója lettem.

A vitéz Háry László Vegyes Repülőosztály tököli bázisán tartott 1999-es nyílt napon bemutatót repült 075-ös gurul vissza a hangárhoz.

A nyári időszakban a Zlinen repültem a gyakorlatban tartó feladatokat. Az egyik ilyen földközeli útvonalrepülésre bekéredzkedett a tököli csapatnál nyári gyakorlatot végző évfolyamtársam, volt Mi-8-as helikoptervezető. Szép nyári délután volt, Etyeknél beköszöntem a szokásos völgybe, húsz méteren követve annak nyomvonalát a dombok teteje alatt. Társam kitalálta, hogy mi lenne, ha az M7-es autópálya elválasztó sövénye felett repülnénk, úgy hogy megpörgetjük rajta a futókat. Megtörtént, és a Váli-medence egyenes szakaszán, a sövény felett egy-másfél méteren, 220 km/h-val suhantunk. A völgy végén a magasfeszültségek előtt felhúztam a gépet és ötven méteren ráfordultunk a dunaföldvári irányra. Az autópályán igen csekély volt a forgalom, mégis mintha egy fekete kocsi ment volna ott. Amint leszálltam szóltak, hogy menjek fel a toronyba, mert egy kis gond akadt…

Évfolyamtársam a földet érés után úgy eltűnt, mint a villám. Tudtam, hogy baj van. Miért is engedtem befolyásolni magam ilyen hülyeségre! A tököli törzsfőnök keresett, aki közölte, hogy másnap nyolc órakor Tökölön beszámoló a mai feladat végrehajtásáról. Nehéz éjszaka volt, másnap jelentettem mi történt, őszintén elmondva, hogy mit csináltam. Csak egy kérdése volt: - Az évfolyamtársad veled volt? Az igenlő válasz után közölte, hogy másnap utazzak le Börgöndre, mert a Csapatrepülő Parancsnokság parancsnoka is hallani akarja az én verziómat. Kiderült, hogy hazafelé a sztrádán a Honvédelmi Minisztérium politikai főnöke utazott és a sofőrje úgy megijedt a sövényen repülő gép látványától, hogy majdnem lement a pályáról. Olyan alacsonyan repültünk, hogy a századosi rendfokozatokat is le tudták olvasni. Azt hitték vészhelyzetben vagyok és kényszerleszállást hajtok végre. Másnap, a törzsfőnök által adott tanácsokat megfogadva, jelentettem Kocsis tábornoknak, aki régebben maga is pilóta volt. Egy Taszárról ismerős párttitkár és a tábornok kérdezett, én pedig válaszoltam:

- Mi volt a repülési feladat? Jelentem, földközeli útvonalrepülés, ötven méteres maximális magasságon. Mit keresett a sztráda felett? Jelentem azon a helyen keresztezi az útvonal tengelyét a dunaföldvári irányba. Mit keresett a pályával azonos irányban? Jelentem az ornitológiai helyzet (madárraj kerülése) miatt kerültem a sztrádával párhuzamos irányba. Mit keresett húsz méteres magasságon? Jelentem a szélnyírás miatt pár másodpercet késve korrigáltam csak, így süllyedt meg a gép erre a magasságra.

Mivel a párttitkárnak nem volt kérdése, a tábornok szóbeli figyelmeztetésben részesített, amit természetesen azonnal elfogadtam. Amint a párttitkár kiment, a tábornok a páncélszekrényhez lépett és elővett egy üveg konyakot és két poharat. - János, ugye rácsaptál a sztrádára? Igen főnök, ez az igazság. De tudja, hiszen repült, hogy kétféle pilóta van. Aki megcsinálta, és aki meg fogja csinálni. Nekem ez volt az utolsó ilyen manőverem, ígérem. Erre koccintottunk és utamra bocsátott. Később mástól hallottam a sztorit, de már egy kicsit kiszínezve, amin csak mosolyogtam…

A 078-as Zlin 2000-ben a keceli gyűjteménybe került. A típust a következő évben vonták ki.

Az akadémiai éveket nagyon élveztem, egy egészen más világ tárult elém, amiben sok érdekes és a későbbi pályafutásom alatt igen csak használható dolgokat tanultunk. Közben a szabadidőmben visszatértem a régi repülőklubomba, repültem és oktattam vitorlázó és motoros kisgépeken is. Gyorsan eltelt a három év és az államvizsga után jött az „emberbörze”, hogy ki hová és milyen beosztásba kerül. A régi ezredparancsnokom volt a bizottság elnöke és örömmel közölte velem, hogy látnak bennem fejlődési lehetőséget a doktori cím elérésére és a tudományos munkásságom bővítésére, ezért a ZMKA Repülő Tanszékének tanára leszek. Mintha leforráztak volna, hiszen én hajózó beosztásra vágytam valamelyik alakulatnál. Biztosítottak, hogy továbbra is repülhetek évi nyolcvan-száz órát a Zlin 43-ason. Így lettem három évig tanár, majd tanársegéd a repülő tanszéken. Tanítottam, repültem, és publikáltam ahol csak lehetett, végül 1990 januárjában Tökölre kerültem az L-410 UVP-E szállító repülőgépre. Rajparancsnok, majd századparancsnok-helyettes lettem, de a Zlin Z-43-ason is tovább repülhettem. Összesen 3780 órát repültem ezzel a típussal és ezért tisztelet és köszönet illeti a repülőműszakiakat is, akik azon dolgoztak, hogy biztonságos, és üzembiztos gépeken repülhessünk.

Z-143LSi. Húsz év után ismét repülnek négyüléses Zlinek a magyar légierőben.

* * *

A cikk kétrészes, nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. áprilisi és májusi számaiban jelent meg. Fotó: Balogh- és Pinczés-archív, Hérincs István, Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Tizenegy megyében irtják a szúnyogokat a héten

Biztonságpiac - Tue, 06/22/2021 - 08:35
Tizenegy megyében, 404 településen, összesen 81 ezer hektárnyi területen irtják a szakemberek a szúnyogokat a héten — közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A tervek szerint Budapesten a III., IV., X., XIII., XIV., XV., XXI., XXII. kerületben, a Balaton környéki településeken, Sopron környékén, a csornai régióban, néhány Dráva menti településen, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Somogy, Veszprém és Zala megye több településén irtanak – tartalmazza a közlemény.

Az alkalmazott szúnyogirtó szert minimális mennyiségben juttatják ki, az csak az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérűekre, így emberre és háziállatokra nem jelent veszélyt – teszik hozzá. Emlékeztetnek: az elmúlt időszakban főként a folyóparti településeken jelentek meg tömegesen csípőszúnyogok. Ebben a helyzetben a múlt héten a szakemberek több mint háromszáz településen gyérítették a vérszívókat.

A kezelésre használt gépjárművekkel a munkát a szúnyogok aktivitási időszakához igazodva, este 9-kor kezdik meg, vagyis a technológiát nem befolyásolja az érvényben lévő hőségriasztás. A beavatkozások pontos időpontja és az érintett települések listája megtalálható a katasztrófavédelem honlapján, valamint a szúnyoggyérítésre vonatkozó információkat az érintett települések is közzéteszik a honlapjukon vagy közösségi oldalaikon.

Ha az időjárás nem teszi lehetővé a munka elvégzését a meghirdetett napon, a következő két este valamelyikén pótolnak – közölte az OKF.

The post Tizenegy megyében irtják a szúnyogokat a héten appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Őrjöngő féltékenységi dráma Budapesten

Biztonságpiac - Tue, 06/22/2021 - 07:35
Életveszélyesen megsebesítette válófélben lévő felesége barátját egy férfi Budapesten – közölte a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a férfi vasárnap hajnali négy órakor a főváros XIV. kerületében, az utcán késsel támadt válófélben lévő feleségére. A nő barátja a támadó elé állt, aki erre kilencszer megszúrta, illetve megvágta őt. Az asszony megpróbálta kicsavarni férje kezéből a kést, és közben ő is megsérült. Végül a nő apjának sikerült lefegyvereznie az “őrjöngőt”, aki autójával elmenekült.

A megkéselt férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba.

A BRFK nyomozói két és fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt. A 44 éves L. Attilát emberölés kísérlete megalapozott gyanújával kihallgatták. A férfit – aki a bűncselekmény elkövetését elismerte, de vallomást nem tett – őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

The post Őrjöngő féltékenységi dráma Budapesten appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megtalálták az öt hete keresett belga Robin Hood holttestét

Biztonságpiac - Tue, 06/22/2021 - 06:35
Öthetes kutatás után vasárnap megtalálták a szélsőjobboldali elveket valló Jürgen Conings katona holttestét, aki májusban eltűnt, miután megfenyegette a belga járványvédekezést vezető belga virológust. A hatóságok szerint Conings öngyilkosságot követhetett el – közölte a belga sajtó.

A különleges katonai kiképzést kapott férfi megtalálására május 17-én indult hajóvadászat Belgiumban. Conings aznap ugyanis több fegyvert tulajdonított el egy laktanya fegyverraktárából, előzőleg pedig megfenyegette az ország legismertebb virológusát, a belga járványvédekezést vezető Marc van Ranstot.

Conings holttestére az ország észak-keleti felében található Dilserbos melletti erdőben talált rá egy vadász vasárnap reggel. A halott mellett lőfegyvert, baltát, zsebkést és lőszert talált. A belga sajtó szerint a kiérkezett hatóságok megerősítették a halott személyazonosságát, valamint megállapították, hogy halálát a fejet ért lőtt seb okozta. Az öngyilkosság elkövetését további vizsgálatoknak kell igazolniuk.

Az Irakot és Afganisztánt is megjárt Conings hátrahagyott levelei és üzenetei alapján a hatóságok korábban arra a következtetésre jutottak, hogy a virológus mellett tucatnyian, köztük jogászok és ügyvédek is a célpontjai lehetnek. Van Ranstot és családját ismeretlen helyre költöztették, mások lakása előtt állandó rendőri jelenlétet rendeltek el.

A terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) javaslatára az ország észak-keleti, Limburg nevű tartományának egyes területein a terrorfenyegetettség szintjét a négyfokozatú skálán a hármas fokozatra emelték május végén, a tartomány több mecsetje is megerősített katonai védelemben részesült, amit Coning szélsőjobboldali nézeteivel indokoltak.

Belgiumban szélsőségesek Facebook-csoportot hoztak létre, és több alkalommal rokonszenvtüntetést szerveztek a gyakran Robin Hoodnak nevezett, az “árulók és zsarnokok meggyilkolását” ígérő szökött katona támogatására.

A belga sajtó vasárnapi beszámolója szerint Conings rokonai lehetetlennek nevezték, hogy a katona öngyilkos lett volna és további vizsgálatot követeltek. Marc van Ranst részvétét fejezte ki a katona családjának.

The post Megtalálták az öt hete keresett belga Robin Hood holttestét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ismét egy örző-védő bűnszervezetet számolt fel a NAV

Biztonságpiac - Tue, 06/22/2021 - 05:35
Egy őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át.

A hivatal közleménye szerint a bűnszervezet ezzel csaknem egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek, és a piacon is kedvezőbb helyzetbe került versenytársaival szemben.

A bűnbanda tagjainak elfogásában a budapesti nyomozók munkáját járőrök, revizorok, it-szakemberek, a MERKUR bevetési egység és a Terrorelhárítási Központ is segítette. Az akcióban részt vevő mintegy kétszáz ember 105 helyszínen tartott kutatást, amelynek során egy 76 millió forint értékű autót, muzeális jellegű autókat és egy kishajót is foglaltak, valamint körülbelül 120 milliós bankszámlavagyont és 170 millió forint értékben hat ingatlant zároltak – ismertették.

Hozzátették: a bűnszervezet irányítóinál éles lőszereket és lőfegyvereket is találtak, néhányat csőre töltve.

A nyomozók különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt 16 embert gyanúsítottként hallgattak ki, a bíróság a bűnbanda négy irányítójának letartóztatását már el is rendelte – olvasható a közleményben.

The post Ismét egy örző-védő bűnszervezetet számolt fel a NAV appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az orosz flotta repülőgéphordozó-harccsoport megsemmisítését gyakorolta Hawaii irányában

Biztonságpiac - Tue, 06/22/2021 - 04:35
A feltételezett ellenség repülőgéphordozó-harccsoportjának megsemmisítését gyakorolták az orosz Csendes-óceáni Flotta hajói – közölte az orosz védelmi minisztérium.

A flottagyakorlatnak ezt a részét a Kuril-szigetektől 2500 mérföldre (mintegy négyezer kilométerre) tartották, a Hawaii-szigetek irányában, amelyek több mint ötezer kilométerre vannak Oroszországtól. A manővereken részt vevő két, egymástól háromszáz mérföldre elhelyezkedő hajóraj egyike a feltételezett ellenség szerepét kapta a flottacsoport fő erőivel szemben.

A feladat a hordozó-harccsoport felderítése, az ellentevékenység és a feltételezett ellenségre mért rakétacsapás volt. A szimulált rakétacsapást a flotta zászlóshajója, a Varjag rakétacirkáló, a Marsall Saposnyikov fregatt, az Aldar Cidenzsapov, a Szoversennij és a Gromkij korvett hajtotta végre.

A közös gyakorlaton részt vett egy tengeralattjáró és a Csendes-óceáni Flotta légierejének több nagy hatótávolságú Tu-142M3 típusú tengeralattjáró-elhárító repülőgépe is. A gyakorlatok során a hajócsoport a repülőgépekkel együttműködve azt gyakorolta, hogy cirkálórakétákkal támadást hajt végre a feltételezett ellenség katonai infrastruktúrájának kritikus fontosságú létesítményei ellen.

A moszkvai katonai tárca tájékoztatása szerint tengeralattjáró-elhárító repülőgépek Kamcsatkáról felszállva több mint 14 órán át repültek, közel 10 ezer kilométert megtéve. A hadgyakorlathoz közeli térségben a flotta MiG-31BM nagy magasságú vadász-felderítő gépei kísérték őket. A Tu-142M3-asok légi utántöltését Il-78-as repülőgépekről végezték el, ötezer méteres magasságban, mintegy 500-600 kilométeres sebesség mellett.

Az Ohotszki-tenger és a Csendes-óceán felett emellett hat, IL-38 és IL-38N típusú gépből álló páros végzett tengeralattjáró-elhárító gyakorlatot. A repülőgépek mindegyike legalább 8 órát töltött a levegőben.

Június 10-i közlés szerint az orosz Csendes-óceáni Flotta a szovjet idők óta példátlan gyakorlatba kezdett, mintegy húsz hadihajó és tengeralattjáró részvételével.

The post Az orosz flotta repülőgéphordozó-harccsoport megsemmisítését gyakorolta Hawaii irányában appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó: Biden meghívta Zelenszkijt a Fehér Házba

Biztonságpiac - Mon, 06/21/2021 - 16:35
Joe Biden telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és meghívta őt nyárra, egy személyes találkozóra az Egyesült Államokba – jelentette be Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.

Sullivan közölte, hogy Biden – aki a hónap közepén, Svájcban találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – támogatásáról biztosította Zelenszkijt. “Lehetőségük volt hosszasan beszélni az Egyesült Államok és Ukrajna kapcsolatának minden kérdéséről, és Biden elnök elmondta Zelenszkij elnöknek, hogy határozottan ki fog állni Ukrajna szuverenitása, területi integritása és törekvései mellett” – fogalmazott a nemzetbiztonsági tanácsadó.

“Biden azt is elmondta Zelenszkij elnöknek, hogy várja, hogy idén nyáron vendégül láthassa a washingtoni Fehér Házban, miután visszatér Európából” – tette hozzá Sullivan.

Az amerikai elnök a tervek szerint szerdán Európába utazik. Hivatalba lépése óta ez lesz az első külföldi útja. Péntektől a délnyugat-angliai Cornwallban, Carbis Bay városában részt vesz a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) háromnapos csúcstalálkozóján, majd ellátogat a NATO-tagországok vezetőinek június 14-i találkozójára Brüsszelbe. Végül Genfbe utazik, ahol négyszemközti találkozón vesz részt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Egy, az Axios című amerikai hírportálon megjelent hétvégi interjúban Zelenszkij arra ösztönözte Bident, hogy találkozzanak személyesen a Putyinnal tervezett csúcstalálkozó előtt. Szakértők szerint a hétfői telefonhívással és Zelenszkij meghívásával az volt a Fehér Ház célja, hogy még a genfi találkozó előtt demonstrálja Ukrajna támogatását, és jelezze, hogy Biden Putyinnal folytatandó megbeszélésekor meg fogja védeni a kelet-európai államot. Hétfői sajtótájékoztatóján Jake Sullivan nem említette, hogy az amerikai és az ukrán elnök találkozna egymással a svájci csúcs előtt.

Az amerikai sajtó beszámolói szerint a Biden-adminisztráció csalódást okozott Ukrajnának, valamint számos washingtoni demokrata párti és republikánus törvényhozónak is, amikor a múlt hónapban bejelentette, hogy az Egyesült Államok “nemzeti érdekeire” hivatkozva lemond az Északi Áramlat-2 gázvezeték kivitelezőjére és annak vezérigazgatójára kiszabott szankciókról. Az amerikai elemzők szerint Zelenszkij “reménykedett” abban, hogy Biden megakadályozza a projekt megvalósulását.

Az Északi Áramlat-2 egy 9,5 milliárd eurós projekt, amelynek keretében két új, összesen évi 55 milliárd köbméter szállítási kapacitású vezetékkel bővül a Balti-tenger fenekén húzódó Északi Áramlat. Nyomvonala az oroszországi Viborgtól a németországi Greifswaldig tart. A mintegy ezerkétszáz kilométer hosszú új vezeték befejezéséhez még nyolcvan kilométer hosszúságban kell lerakni csöveket. Kiépítésével Oroszország elvileg kiiktathatná Ukrajnát, mint tranzitországot, és egyetlen útvonalra terelhetné át az Európának szánt orosz gázszállítmányok nyolcvan százalékát.

Sullivan azt is bejelentette, hogy Biden a jövő héten, a brüsszeli NATO-csúcstalálkozó keretében várhatóan találkozik Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is. A tárgyalásokon szó lesz majd Szíriáról és Afganisztánról, valamint arról, hogy “miként lehetne kezelni Washington és Ankara néhány nézeteltérését”. A nemzetbiztonsági tanácsadó úgy fogalmazott: “Biden és Erdogan, akik már évek óta ismerik egymást, alig várják, hogy lehetőségük legyen átfogóan áttekinteni a kétoldalú kapcsolatokat”.

The post Amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó: Biden meghívta Zelenszkijt a Fehér Házba appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lánchíd: százkilós légibombát hatástalanítottak

Biztonságpiac - Mon, 06/21/2021 - 12:10
Egy száz kilogrammos szovjet légibombát hatástalanítottak és egy másik légibombamaradványt is találtak a honvédségi tűzszerészek a Dunában, a Lánchíd közelében vasárnap délelőtt.

Gajdos Milán, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje elmondta: a Duna medrében fellelt eszköz kiemelését követően a tűzszerészek egy száz kilogrammos szovjet légibombát azonosítottak. Az eszköz éles orrgyújtó szerkezetét eltávolították. A helyszín átvizsgálásakor előkerült egy kétszázötven kilós szovjet légibomba maradványa is. Ez azonban nem tartalmazott gyújtószerkezetet – közölte.

A tűzszerészek mindkét eszközt vízi úton szállítják el a helyszínről, majd a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik későbbi megsemmisítésre – tette hozzá. A munkálatok idejére korábban mintegy háromszáz méter sugarú körben elrendelt – több forgalmas útszakaszt, a közösségi közlekedést is érintő – kiürítést és lezárást feloldották – tájékoztatott a kommunikációs tiszt.

The post Lánchíd: százkilós légibombát hatástalanítottak appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

EU: sajnálatos Oroszország kilépése a Nyitott Égbolt-szerződésből

Biztonságpiac - Mon, 06/21/2021 - 08:35
Sajnálatos Oroszország pénteki bejelentése, hogy december 18-án kilép a Nyitott Égbolt-szerződésből, a döntés káros hatással lesz a globális fegyverzetellenőrzést célzó törekvésekre – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Josep Borrell közleményében aláhúzta, a szerződés részes államainak következő konferenciája fontos lesz a fegyverzetellenőrzés orosz kilépés utáni útjainak átgondolására. Kijelentette: az átláthatóság és kiszámíthatóság biztosításával a Nyitott Égbolt-szerződés hozzájárult a bizalomépítéshez. A szerződésből eredő kötelezettségekhez való visszatérés erősítené az európai és globális biztonságot és stabilitást – mondta.

Az Európai Unió most megvizsgálja, hogy Oroszország döntésének milyen következményei lehetnek saját és partnereinek biztonságára – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Az Egyesült Államok november 22-én jelentette be, hogy nem részese többé a Nyitott Égbolt-szerződésnek. Orosz részről Vlagyimir Putyin idén június 7-én írta alá azt a törvényt, amelynek értelmében Moszkva is felmondja a megállapodást, miután Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettes május 27-én arról tájékoztatta orosz hivatali partnerét, Szergej Rjabkovot, hogy az Egyesült Államok nem kíván visszatérni a szerződéshez.

Az 1992-ben aláírt és 2002-ben hatályba lépett megállapodásnak 34 európai és észak-amerikai részes állama volt. Rendelkezései alapján az utóbbi másfél évtized során több mint 1200 ellenőrző repülést hajtottak végre, amelyek egyik fő célja a bizalomerősítés, a leszerelési egyezmények betartásának ellenőrzése. A partnerek a szerződést a műholdas felderítő eszközök tökéletesedése ellenére is hasznosnak tartották.

Az amerikai kormányzat tavaly május 21-én jelentette be az egyezményből való kilépésre vonatkozó szándékát, és fél évre rá ki is lépett. Washington és Moszkva kölcsönösen a szerződés megsértésével vádolta egymást.

The post EU: sajnálatos Oroszország kilépése a Nyitott Égbolt-szerződésből appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek egy szentesi bankrabló ellen

Biztonságpiac - Mon, 06/21/2021 - 07:35
Vádat emeltek egy szentesi férfi ellen, aki tavaly decemberben késsel rabolt ki egy helybeli pénzintézetet – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban lévő férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével vádolják.

A férfinek nem volt munkaviszonya és megélhetést biztosító rendszeres jövedelme, a vádirat szerint ezért elhatározta, hogy rablásból jut pénzhez. Tavaly december 21-én délután lakóhelyén – hogy későbbi menekülését biztosítsa – több réteg ruházatot vett fel, kést, valamint egy hátizsákot is magához vett. Majd arcán maszkot és napszemüveget viselve, kapucniját fejére húzva megjelent egy helyi bankfiókban.

Az ügyféltérben egy nőhöz lépett, kést szorított a nyakához, és a hátizsákot a pultra dobva a készpénz átadását követelte a banki alkalmazottaktól. A hátizsákba mintegy ötszázezer forintot pakoltak, ez alatt a vádlott folyamatosan a sértett nyakához szorította a kést, és sürgette a pénz átadását, azzal fenyegetőzve, hogy ha ez nem történik meg, elvágja a nő torkát. Miután a bank alkalmazottai az ügyféltérbe visszatérve átadták a hátizsákot a vádlottnak, a férfi kevesellte a kapott összeget, és megismételte fenyegetéseit. A banki alkalmazottak ekkor közölték, hogy a páncélszekrényt időzár védi, és annak kinyitására várni kell, amit hallva a férfi a hátizsákot magához véve elmenekült.

A rendőrség korábbi közleménye szerint a 24 éves férfi ezután taxival Csongrádra utazott, majd egy főváros felé tartó vonatra szállt fel. A rendőrök – katonákkal közösen – Kecskeméten elfogták a vádlottat, és szinte hiánytalanul lefoglalták a bankból elvitt pénzt is.

The post Vádat emeltek egy szentesi bankrabló ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek az Apple Daily hongkongi lap vezető munkatársai ellen

Biztonságpiac - Mon, 06/21/2021 - 06:35
Vádat emeltek külföldi erőkkel való összejátszás miatt az Apple Daily hongkongi lap őrizetbe vett főszerkesztője és vezérigazgatója ellen – adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A hongkongi rendőrség nemzetbiztonságért felelős egysége nagyszabású, meglepetésszerű akció keretében vette őrizetbe a lap öt vezető munkatársát az Apple Daily nyomtatott, illetve internetes kiadásban is megjelent cikkek tartalmára hivatkozva. A hatóságok által hivatkozott írások egyebek mellett Hongkonggal és a kínai anyaországgal szembeni külföldi szankciókat szorgalmaztak, ami a rendőrség szerint bizonyíték arra, hogy a lap vezetősége külföldi erőkkel folytatott összeesküvést. A hatóságok a laphoz kötődő három cég 18 millió hongkongi dollárt (680 millió forint) kitevő vagyonát is befagyasztották, valamint házkutatást végeztek az őrizetbe vettek otthonaiban és a lap székházában. A székház átkutatására több mint kétszáz rendőrt delegáltak, akik hat óránál tovább vizsgálták át az irodákat, és több mint negyven digitális eszközt – a többi közt számítógépeket és merevlemezeket – foglaltak le.

Washington elítélte a lap vezetőinek őrizetbe vételét. Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerint a hongkongi kormányzat állítása, miszerint az Apple Daily “eszközként használta fel a hírközlést” a nemzetbiztonság aláásására, csupán az ellentétes nézetek elfojtására tett igyekezet.

John Lee hongkongi biztonsági miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón arra figyelmeztette az újságírókat, hogy “tartsák magukat távol az Apple Daily által tanúsított magatartástól”. Leszögezte: a hongkongi kormányzat a legszigorúbb intézkedéseket meghozva fog szembeszállni bármilyen személlyel vagy vállalattal, ha újságírói munka mögé bújva próbálja fenyegetni a nemzetbiztonságot.

Tavaly augusztusban a rendőrség már őrizetbe vette Jimmy Lait, az Apple Daily alapítóját, valamint a laphoz kötődő kilenc másik embert – köztük Lai fiát – a nemzetbiztonsági törvény megszegése, valamint csalás gyanújával. Lai jelenleg börtönbüntetését tölti 2019-es, valamint tavalyi, engedély nélküli gyülekezéseken betöltött szerepei miatt.

The post Vádat emeltek az Apple Daily hongkongi lap vezető munkatársai ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Afrikai és közel-keleti diplomatákat támad a BackdoorDiplomacy

Biztonságpiac - Mon, 06/21/2021 - 05:35
Az ESET Research által felfedezett új APT-csoport, a BackdoorDiplomacy elsősorban közel-keleti és afrikai külügyminisztériumok hálózatába próbál bejutni, de az is előfordul, hogy telekommunikációs vállalatok kerülnek a támadások célkeresztjébe.

A folyamat során a kiberbűnözők a szervereken futó programok sebezhetőségeit kutatják fel és használják ki annak érdekében, hogy hátsó ajtót telepíthessenek ezekre. Az újonnan beazonosított csoportról szóló kutatást az idei ESET World konferencián mutatták be először a kutatók.

A BackdoorDiplomacy esetében a támadást az ESET által Turian névre keresztelt hátsó ajtón keresztül indították. A hátsó ajtó szoftver lehetővé teszi a hackerek számára, hogy a titkosítási módszereket megkerülve távolról belépjenek a rendszerbe, ahol titokban érzékeny adatokat, jelszavakat és más fontos bizalmas információkat gyűjthetnek és lophatnak el a felhasználóktól. A BackdoorDiplomacy képes felismerni a cserélhető adathordozókat, főleg az USB flash meghajtókat, melyek tartalmát a fő meghajtó lomtárába másolja át.

„A BackdoorDiplomacy ugyanolyan taktikákat, technikákat és eljárásokat használ, mint más hasonló ázsiai székhelyű kémkedő csoportok. A Turian valószínűleg egy fejlettebb verziója a Quarian nevű hátsó ajtónak, mely utoljára 2013-ban mutatott aktivitást szír és amerikai diplomáciai célpontok ellen” – mondja Jean-Ian Boutin, az ESET fenyegetéskutatási vezetője.

A Turian hálózati titkosítási protokollja szinte teljesen megegyezik más ázsiai központú bűnszervezetek által használt, Calypso, illetve Whitebird nevű hátsó ajtó program titkosítási protokolljával. Érdekesség, hogy a Whitebird-öt a BackdoorDiplomacy-val egyidőben (2017-2020) alkalmazták diplomáciai szervezetek elleni támadások során Kazahsztánban és Kirgizisztánban egyaránt.

A BackdoorDiplomacy korábban több afrikai ország külügyminisztériumában, valamint Európában, a Közel-Keleten és Ázsiában is indított támadásokat. Továbbá célpont volt számos afrikai telekommunikációs társaság és legalább egy közel-keleti jótékonysági szervezet is. Az elkövetők minden esetben hasonló támadási taktikákat, technikákat és eljárásokat (TTP) használtak, de még a közeli földrajzi régiókban is rendszeresen módosították az alkalmazott eszközöket, ami nagyban megnehezítheti a csoport nyomon követését.

A bűnözői csoport Windows és Linux alapú szervereket egyaránt támad, leginkább olyan internetes portokon keresztül, ahol valószínűsíthetően gyenge a fájlfeltöltési biztonság, illetve javítatlan biztonsági rések találhatóak a rendszerben. Az áldozatok egy részét olyan adatgyűjtő fájlokon keresztül célozták meg, amelyeket cserélhető adathordozók (valószínűleg USB flash meghajtók) keresésére terveztek. A beépülő modul rendszeresen megvizsgálja az ilyen meghajtókat, és a cserélhető adathordozók behelyezésének észlelésekor megkísérli az összes rajta található fájl jelszóval védett archívumba való másolását. A BackdoorDiplomacy képes továbbá az áldozat rendszerinformációinak ellopására, titokban képernyőképek készítésére, illetve tetszőleges fájlok írására, áthelyezésére vagy törlésére is.

The post Afrikai és közel-keleti diplomatákat támad a BackdoorDiplomacy appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Börtönbüntetést kért az ügyészség Sarkozyre

Biztonságpiac - Mon, 06/21/2021 - 04:35
Hat hónap letöltendő és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kért csütörtökön az ügyészség Nicolas Sarkozy volt francia államfőre (2007-2012) a 2012-es elnökválasztási kampánya törvénytelen finanszírozása miatt.

A vádhatóság szerint Sarkozy kampányának finanszírozását “teljes lazaság” jellemezte, a stáb a törvényben engedélyezettnek több mint a dupláját költötte el, majd a túlköltekezést a jobbközép párt kettős könyveléssel próbálta meg elrejteni az illetékes hatóságok elől. Az egy év börtönbüntetésen kívül 3750 eurós pénzbüntetés kiszabását is kérte az ügyészség Sarkozy ellen, a többi vádlott ellen másféltől négy évig terjedő szabadságvesztést indítványoztak az ügyészek.

A vádhatóság azzal gyanúsítja Sarkozyt, hogy a kampányszámlákért felelős könyvvizsgáló többszöri figyelmeztetése ellenére hagyta, hogy a kampánystáb a megengedettél többet költsön el a nagygyűléseire. Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután a könyvvizsgáló, Jérome Lavrilleux egy interjúban elismerte: Sarkozy kampányának akkora már bizonyított túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és kettős könyveléssel próbálta meg fedezni a párt.

Az ügyben először 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. A volt elnök ellen 2016-ban indult eljárás az ügyben, de őt csak a túlköltekezéssel gyanúsítják, arra az ügyészség szerint nincs bizonyíték, hogy a hamis számlázásra ő adott utasítást.

Sarkozyt a napokban hallgatta meg a bíróság. A volt elnök elismerte a politikai felelősségét a túlköltekezésben, de tagadta, hogy szándékos csalás történt, és azt állította, hogy a kampány idején nem ismerte a Bygmalion céget, miután az államfőség mellett és a G20-országcsoport elnöki tisztét is betöltötte 2012-ben, a nagygyűléseket nem ő maga, hanem a stábja szervezte.

A vádirat arra emlékeztet, hogy Sarkozy volt a hamis számlázás haszonélvezője, az ugyanis számára lehetővé tette, hogy a törvényben megengedettnél jóval jelentősebb anyagi forrással rendelkezzen. Míg a volt államfő 44 nagygyűlést tartott a 2012-es kampányban, a választás győztese, a szocialista Francois Hollande csak tízet engedhetett meg magának.

A kettős könyvelésért felelős párttagokat hamisítással, csalással, illegális kampányfinanszírozással és ezen ügyekben létrejött bűnszövetkezettel vádolják. A csalást a többi vádlott közül csak a könyvvizsgáló ismerte el, ellene három év felfüggesztett börtönbüntetés és 50 ezer eurós pénzbüntetés kiszabását kérte az ügyészség. A Bygmalion három volt vezetője ellen – akik annyit elismertek, hogy Sarkozy pártjának kérésére hamis számlákkal fedezték a túlköltekezést – másfél éves felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta az ügyészség. Ítélethirdetés szeptemberben várható.

Sarkozyt március 1-én nem jogerősen egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amiért információkért cserébe megpróbált megvesztegetni egy magas rangú bírót, de miután a volt államfő fellebbezett az ítélet ellen, az ellene folyó többi eljárásban szabadlábon védekezhet.

The post Börtönbüntetést kért az ügyészség Sarkozyre appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A ZÁNKAI HADITECHNIKAI PARK 2021-ES NYITVATARTÁSA

Air Base Blog - Sun, 06/20/2021 - 20:42

A folyamatos érdeklődést megköszönve, ezúton tájékoztatom az érdeklődőket, hogy a zánkai haditechnikai park látogatható, nyitvatartása innen tölthető le

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Emberkereskedőket vettek őrizetbe Európa-szerte

Biztonságpiac - Sun, 06/20/2021 - 08:35
A munkaerő-kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelem felszámolására indított művelet keretében 229 embert, köztük 73 emberkereskedőt vettek őrizetbe, és 630, főként illegálisan vagy alacsony bérért dolgoztatott munkást azonosítottak Európában – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).

A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint az egész Európára kiterjedő, május vége és június eleje között tartott egyhetes műveletben részt vevő országok illetékes hatóságai csaknem ötezer házkutatást tartottak, mintegy 16 ezer járművet és több mint 56 ezer embert ellenőriztek.

A főként alacsony végzettséget igénylő, gyakran illegális foglalkoztatásra összpontosító, összehangolt akciót követően 750 ember ellen indítottak vizsgálatot, közülük 150 esetben emberkereskedelemmel kapcsolatosan.

Az Europol arra figyelmeztetett, hogy koronavírus-járvány veszélyeket hozott felszínre a munkaerőpiacon, és a rászorulók az alacsony bérezés mellett egészségüket veszélyeztető munkakörülményeket is elfogadnak. A munkáltatók gyakran biztonsági szempontból nem megfelelő, zsúfolt munkakörnyezetet biztosítanak gyenge higiéniai körülmények vagy az egészségügyi felügyelet teljes hiánya mellett. A kizsákmányolás kockázata ágazatonként eltérő, de általános a megkövetelt túlórák kifizetések elmaradása. Az unión kívüli országok állampolgárai kiszolgáltatottságát gyakran növeli, hogy az Európai Unióba történő utazásuk költségei miatt adósrabságba kerülnek – tették hozzá.

The post Emberkereskedőket vettek őrizetbe Európa-szerte appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.