You are here

Biztonságpolitika

Maróth Gáspár interjú a haderőfejelsztés stratégiai összefüggéseiről

Biztonságpolitika és terrorizmus - Wed, 07/07/2021 - 13:42

 Megjelent egy interjú Maróth Gáspárral a Hyper&Hyper magazinban, ez egy print kiadvány, nem sok kapcsolódása van alapból a mi világunkhoz, de az előző szám a biztonságpolitikára fókuszált, így lett benne egy ilyen interjú is. Most ez a cikk felkerült a netre (jó, volt benne részem), mert az interjú is jó, és a grafika is forrásértékű. Új bejelentésekért nem érdemes olvasni, Maróth itt elsősorban a háttérben meghúzodó stratégiáról beszél, és konkrét célok kitűzéséről. Én még csak úgy 15-20 éve hallgatom/követem a bürokrácia működését, de ilyet ritkán hallok. Már mint amikor a bürokrácia számonkérhető, konkrét, és teljesítendő célokat fogalmaz meg maga számára. Maróth azt mondja: "A védelmi iparnak az évtized végére érdemben hozzá kell járulnia a hazai gazdaság teljesítőképességéhez, diverzifikációjához, a magas hozzáadott értéket biztosító tevékenységek arányának növeléséhez, az innovációs mutatók javulásához. Százmilliárd forintos árbevételű, a térségben meghatározó szereplővé kell válnia." És én ezért respektálom. Még egy gondolat volt érdekes nekem. A hadiipar fejlesztését hajlamosak vagyunk csak magyar döntések sorozataként értékelni. Viszont ezek a vegyes vállalatok azt is mutatják, hogy a milliárdokkal gurigázó multik is látnak fantáziát, lehetőséget a dologban, ami engem egy  kissé megnyugtat (persze amúgy is nygodt vagyok). A hab tortán a cikk infografikái, amiből én most a leghasznosabbat emelem ki, mert - lehet tévedek - még nem láttam ilyet itthon. Mindenki böngészheti, végre egy hiteles összefoglalás a mibő mennyi témában.




Categories: Biztonságpolitika

Chovanec-gyilkosság: pénzbüntetéssel megúszta a belga rendőrfőnök

Biztonságpiac - Wed, 07/07/2021 - 12:10
A belga belügy- és igazságügyi miniszterek döntése alapján, a hatóságok pénzbüntetést szabtak ki André Desenfants belga szövetségi rendőrfőnökre, az ország bűnüldöző hatóságainak második legfontosabb vezetőjére, Jozef Chovanec szlovák állampolgár halála miatt, aki 2018-ban, közvetlenül a charleroi-i repülőtéren történt őrizetbe vétele után hunyt el – jelentette kedden az RTBF.be belga hírportál.

A hírportál közlése szerint a két miniszter eredetileg a rendőrfőnök többhetes felfüggesztését javasolta, ami a negyedik legsúlyosabb szankció egy rendőrtiszt esetében. Desenfants ezt a büntetést a fegyelmi bizottság előtt vitatta, és indokolatlannak tartotta. Büntetését ezért kéthónapos fizetéscsökkentésre mérsékelték, ami a belga sajtó szerint körülbelül bruttó 1500 euró veszteséget jelent a számára. A megrovás – szintén sajtóelemzések szerint – akadályozhatja Desenfants előléptetését.

Chovanec, aki munkaügyi okokból gyakran utazott Belgium és Szlovákia között, 2018 február 23-án szeretett volna Belgiumból a hazájába repülni, ám zavart viselkedése miatt a belga repülőtéren a rendőrök őrizetbe vették. Chovanec a zárkában is zavartan viselkedett, a rácsokhoz verte a fejét, mire a rendőrök több mint negyedórán át térdeltek a hátán. A férfi ekkor elájult, majd kórházba szállítása után három nappal elhunyt. A zárkában készült videófelvételen látható, hogy a rendőri intézkedés közben egy belga rendőrnő nevetve náci karlendítést utánzott.

A szlovák vezetés azzal vádolta a belga hatóságokat, hogy megpróbálták az ügyet eltussolni, így tavaly szeptemberben teljes körű és gyorsított eljárás lefolytatására szólította fel Belgiumot, és arra kérte az Európai Bizottságot is, hogy ítélje el a brutális rendőri fellépést.

Desenfants tavaly augusztusban ideiglenesen távozott hivatalából a folyamatban lévő nyomozás miatt. Akkor úgy nyilatkozott, hogy nem rendelkezik minden információval az üggyel kapcsolatban, és helyesen járt el, amikor tudomást szerzett az esetről.

The post Chovanec-gyilkosság: pénzbüntetéssel megúszta a belga rendőrfőnök appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

BM: megkezdődött a “fegyverpénz” kifizetésének kidolgozása

Biztonságpiac - Wed, 07/07/2021 - 08:35
A Belügyminisztérium megkezdte a hivatásos állományban lévőknek juttatandó “fegyverpénz” kifizetésének kidolgozását és a vonatkozó jogszabályok módosításának előkészítését – közölte a tárca.

Azt írták, kedden a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselőinek részvételével konzultatív fórumot tartottak a Belügyminisztériumban.

A megbeszélésen Zsinka András személyügyi helyettes államtitkár felidézte Orbán Viktor június 10-én tett bejelentését, amely szerint a kormány biztosítja a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló állománynak a jövő év elején a háromévente adható hathavi rendvédelmi szolgálati juttatást, az úgynevezett “fegyverpénzt”, amennyiben a gazdaság növekedése meghaladja az 5,5 százalékot – tudatták.

A helyettes államtitkár bejelentette, a tárca megkezdte a tervezett konstrukció részleteinek kidolgozását és a vonatkozó jogszabály módosításának előkészítését, “amelynek során a munkavállalói oldallal folytatott párbeszéd fenntartásában érdekelt”. A fórumon elhangzott, hogy az intézkedés az előzetes számítások szerint 178,1 milliárd forint költségvetési forrást igényel.

A közlemény szerint Pintér Sándor belügyminiszter tárgyalásokat folytat a gazdasági élet szereplőivel és a Pénzügyminisztériummal a kitűzött növekedési cél elérése érdekében, amelynek megvalósulását a Belügyminisztérium októberben tekinti át.

The post BM: megkezdődött a “fegyverpénz” kifizetésének kidolgozása appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek egy szexért kiskorúnak lakáshasználatot biztosító férfi ellen

Biztonságpiac - Wed, 07/07/2021 - 07:35
Tizenkét év börtönbüntetést indítványozott az ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vádhatóság szerint szexuális kapcsolatért cserébe engedett lakáshasználatot egy 13 éves lánynak – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

Azt írták: az 52 éves férfi 2020 nyarán több kiskorúval is megismerkedett, és gyakran vendégül látta őket a siófoki lakásában. A vádlott felajánlotta a sértettnek, hogy ha vele szexuális kapcsolatot létesít, másokat is felvihet az ingatlanba. A vádlott többször is közösült a lánnyal, annak ellenére, hogy tudta: a 14. életévét még nem töltötte be. A sértett cserébe a lakásban másokkal is végezhetett szexuális cselekményeket.

A lány 2020 szeptemberében feljelentést tett a hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése miatt büntetett előéletű férfi ellen, akit nyomozók rövid időn belül azonosítottak és elfogtak, majd a bíróság letartóztatott. Az ügyészség gyermekprostitúció kihasználása és szexuális visszaélés miatt emelt vádat ellene. A vádhatóság a 12 év szabadságvesztést arra az esetre indítványozta, ha a férfi a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Az ügyészség arra is indítványt tett, hogy a vádlottat végleges hatállyal tiltsák el minden olyan foglalkozástól, amelyben 18. életévét be nem töltött emberek nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen emberekkel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.

The post Vádat emeltek egy szexért kiskorúnak lakáshasználatot biztosító férfi ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság az orosi kettős emberölés elkövetőjét

Biztonságpiac - Wed, 07/07/2021 - 06:35
Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék kedden azt a férfit, aki vadászfegyverével két embert megölt 2019 augusztusában Nyíregyháza-Oroson.

Resán Dalma, a törvényszék sajtószóvivője a közleményében azt írta, a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettében elmarasztalt vádlott büntetéséből legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételesen szabadságra.

A tényállás szerint a férfi felesége korábban érzelmi kapcsolatba került munkahelyi felettesével, amiről a vádlott is tudomást szerzett. A pár kapcsolata emiatt megromlott, így megegyeztek abban, hogy az asszony elköltözik otthonról. A nő 2019. augusztus 26-án szeretője lakására ment, ahol szóváltás alakult ki köztük arról, hogy a férfi mit híresztel kettejük kapcsolatáról, majd az asszony azzal hívta fel a férjét, hogy a sértett lekezelően beszélt vele. A történtek hallatán a vádlott az engedéllyel tartott vadászpuskájával vetélytársa házához hajtott, és fegyverével a ház udvarán tartózkodó sértett irányába lőtt: az első lövés még célt tévesztett, a második azonban a bejárati ajtón keresztül halálosan megsebesítette a házba menekülő férfit – közölte a szóvivő.

A lövések hangjára a szemközti házból elindult az utcára az áldozat édesapja, akire a támadó célzott lövést adott le, de nem találta el. Az idősebb férfi ezután az utcán felelősségre vonta, majd amikor hátat fordított neki, és elindult megnézni, hogy mi történt a fiával, a vádlott hátba lőtte. A helyszínről autójával elhajtó férfi később az őt kereső rendőrjárőrnek adta meg magát. A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, részben bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomását, megbánó magatartását és azt, hogy az elkövetéskor két kiskorú gyermeke eltartásáról gondoskodott – közölte a sajtószóvivő. Súlyosító körülményként értékelte a bíróság a hasonló bűncselekmények elszaporodottságát, az elkövetéshez használt eszköz különösen veszélyes voltát, az idősebb sértett vonatkozásában pedig azt, hogy a vádlott fényes nappal, a nyílt utcán, kivégzésszerűen követte el tettét.

Az ítélet ellen az ügyészség, a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be, a büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

The post Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság az orosi kettős emberölés elkövetőjét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elítélték Németországban egy pedofil hálózat több tagját

Biztonságpiac - Wed, 07/07/2021 - 06:35
Elítélték Németországban az utóbbi évek egyik legnagyobb szabású pedofil bűncselekmény-sorozatának több elkövetőjét, az ügy fővádlottját a büntetés letöltése után sem engedhetik szabadon.

A 28 éves informatikust 14 év szabadságvesztésre ítélte a münsteri bíróság. A bűnismétlés veszélye miatt a büntetés letöltése után határozatlan idejű szabadságvesztést jelentő, úgynevezett biztonsági őrizet vár rá. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy 29 esetben súlyos szexuális visszaéléseket követett el élettársa kisfia és más gyermekek ellen. Bűnpártolás miatt elítélték 46 éves édesanyját is, öt évre.

A férfi és három társa tudatmódosító – úgynevezett K.O. – cseppekkel elkábított gyermekeket bántalmazott, több esetben napokon át folyamatosan. Tetteikről felvételeket készítettek, amelyeket az internet bűnözők körében közkedvelt részén, a darkneten terjesztettek. Az elsőrendű vádlott bűntársait 10 év, 11 év hat hónap, illetve 12 év szabadságvesztésre ítélték. Ők is biztonsági őrizetbe kerülnek büntetésük letöltése után.

Az eset az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Münster egy úgynevezett városi kiskertes (Schrebergarten) övezetében történt. Az áldozatokat a fővádlott édesanyjának kiskerti házában bántalmazták. A nőt azért ítélték el, mert tudta, hogy mit művelnek házában, de nem tett semmit a bűncselekmények megakadályozásáért.

Az elsőrendű vádlott 2019 tavaszán bukott le. A rendőrség 30 órányi videóanyagot talált az üggyel kapcsolatban lefoglalt adathordozókon. A felvételeken feltűnő bűnelkövetők utáni nyomozás még nem ért véget, legutóbb júniusban fogtak el egy újabb gyanúsítottat.

The post Elítélték Németországban egy pedofil hálózat több tagját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Elfogtak több száz bűnözőt Németországban egy titkosított kommunikációs hálózatból szerzett adatok révén

Biztonságpiac - Wed, 07/07/2021 - 04:35
Őrizetbe vettek több mint 750 embert és lefoglaltak egyebek mellett több tonna kábítószert és több száz lőfegyvert Németországban egy mobiltelefonra fejlesztett titkosított kommunikációs hálózatból szerzett adatok révén – közölte kedden a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).

A közlemény szerint az Encrochat nevű hálózatban áramló adatokat a francia és a holland hatóságok, valamint az EU-s tagállamok rendőri együttműködését összefogó Europol és az igazságügyi együttműködést összehangoló Eurojust közös műveletében rögzítették. A hálózatból kinyert német vonatkozású adatokat az Europol adta át a BKA-nak 2020 áprilisában. Az új ismeretek révén mintegy 2250 nyomozást indítottak. Több mint 520 ügyben már meg is tették az első intézkedéseket, például elfogtak embereket és átkutattak ingatlanokat.

A razziákon végrehajtottak több mint 750 letartóztatási parancsot, lefoglaltak 3,2 tonna kannabiszt, 320 kilogramm szintetikus kábítószert, bő 125 ezer darab ecstasy tablettát, csaknem négyszáz kilogramm kokaint és tíz kilogramm heroint. Lefoglaltak mintegy 310 lőfegyvert és 12 200 lőszert is, és zároltak csaknem kétszázmillió euró (70 milliárd forint) értékű vagyont. Az eljárások súlyponti témája a kábítószer-kereskedelem, amelynek veszélyességét mutatja, hogy minden negyedik elfogott gyanúsítottnál volt fegyver – emelték ki a közleményben.

Az Encrochat 2016-tól 2020 tavaszáig működött, Franciaországban és Hollandiában működtették. Használatához különleges készülékre volt szükség, amelyet a szolgáltatással együtt értékesítettek. A rendszert szervezett bűnözői csoportok használták.

The post Elfogtak több száz bűnözőt Németországban egy titkosított kommunikációs hálózatból szerzett adatok révén appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Korrupció miatt indult eljárás egy hatósági állatorvos és társai ellen

Biztonságpiac - Tue, 07/06/2021 - 16:35
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért, a hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt eljárást indított egy hatósági állatorvos és öt társa ellen – jelentette be a Központi Nyomozó Főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a hatósági állatorvos, egy szolgáltató állatorvos, több kutyakereskedő és segítőik abban állapodtak meg, hogy – a vonatkozó jogszabályi rendelkezések megszegésével – kölyökkutyákat szállítanak Magyarországról az Európai Unió más tagállamaiba – tartalmazza a közlemény. A szolgáltató állatorvos biankó kisállat-útleveleket állított ki anélkül, hogy az állatokon bármilyen vizsgálatot, beavatkozást elvégzett volna, majd a vezető beosztású hatósági állatorvos segítőjével rögzítette a webalapú nyilvántartásokban a fiktív adatokat, vizsgálat nélkül állította ki a szállítmányokat kísérő bizonyítványokat – tették hozzá.

Mint írták: a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indult eljárás során a nyomozó ügyészség 2021 májusában Békés megyében összehangolt akcióban tizenegy helyszínen tartott kutatást az NVSZ és a rendőrség közreműködésével. Az ügyészség jelentős mennyiségű bizonyítékot és készpénzt foglalt le, öt ember előállítását és kettő őrizetét kezdeményezte, egyiküket a bíróság letartóztatta.

Az egyik gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését és vallomást sem tett. Akik vallomást tettek, részben vagy egészben elismerték a bűncselekmények elkövetését – olvasható a közleményben.

The post Korrupció miatt indult eljárás egy hatósági állatorvos és társai ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Michel Foucher

Biztonságpolitika.hu - Tue, 07/06/2021 - 13:44

Michel Foucher 1946-ban született. A mai napig aktívan dolgozó diplomata és földrajztudós, aki az állami- és földrajzi határok fontosságával kapcsolatban gondolkozik. Legfőbb kutatási területei között megtalálható Európa, Afrika és kis mértékben Ázsia is.

Véleménye szerint a határokról alapvetően kétféleképpen lehet gondolkozni. Egyrészről, lehet úgy tekinteni a Földre és annak országaira, mint nagy egy piacra. Ebből kifolyólag számukra a határok nem jelentenek mást, mint felesleges korlátokat. Ez az elmélet egyre jobban érezhető a mai globalizálódó világban. Másrészről, akiknek nem a gazdaság a legfontosabb, a határok elkerülhetetlenül szükségesek. Ennek oka, az emberek identitásának meghatározásában található. A határok léte az egyének öntudatának és különbözőségeinek meghatározó eleme. Ahogy Foucher fogalmazott, „a határok jelölik a választóvonalat köztünk és köztük, amire egy embernek feltétlenül szüksége van, mert külső tér nélkül nem képes arra, hogy meghatározza önmagát ami esetlegesen bezártsághoz, valamint a mástól való félelemhez vezethet.”

Gondolkodása során leginkább felmerülő téma Európa határainak megfoghatatlansága. Mindennek oka, hogy Európa határait megvizsgálhatjuk földrajzi, történelmi és politikai szemszögből is, de mindig különböző eredményeket kapunk. Véleménye szerint ennek következtében a politikai döntések lesznek azok, amik meghatározzák a határvonalakat, ami egyszerre előny és hátrány is. A földrajzi adottságok alapján nyugaton az Atlanti-óceán, északon a Jeges-tenger, keleten az Urál hegység, az Urál-folyó és a Kaszpi-tenger, délkeleten a Kaukázus vidéke és a Fekete-tenger, délen pedig a Földközi-tenger jeleneti Európa határát. Történelmi szempontból Európa azon társadalmakat foglalja magába, amelyek a római jogra és a kereszténységre épülnek. Mivel nem lehet meghatározni egy kifejezett határvonalat, amely minden szempontból megfelelő lenne, II. Pius pápa volt az első, aki a másoktól való különbözőségek alapján kezdte meghatározni Európát a törökök legyőzése érdekében. 1918-tól volt a következő nagy lépés Európa számára. Ekkortól ugyanis a diplomácia részévé vált és két politikai ideál jellemezte: az európaiság és az európaizáció. Az első elmélet szerint a civilizációhoz való tartozás számít mérvadónak, míg a második szerint Európát nekünk kell megépíteni a béke érdekében. Ezek után az Európai Unió hozott jelentős változást Európa történelmében, mivel itt már egy közös értékeken alapuló, szerződésekre épülő közösség jött létre.

A probléma napjainkban ott jelenik meg, hogy egyre több állam szeretne részese lenni az EU-nak, miközben nehéz a közös nevezőt megtalálni. Ebből adódóan a közös politika létrehozása csak nehezebb és nehezebb lesz. A legfontosabb kérdés, hogy mit is jelent akkor pontosan európai államnak lenni?

Az integráció során azok, akik a föderációs Európa létrehozásában hisznek, a bővítést a mélyítés akadályának tekintik, akik a folyamatos bővítést tartják szem előtt, azok biztosítékot látnak ebben arra, hogy egy békés egységet hoznak létre. Foucher megemlíti munkájában Jean Monnet elméletét, ami a kezdetekben egy piac létrehozása volt, ami nyitott volt és idővel politika hatalommal is kecsegtetett. Foucher véleménye szerint ez volt az uralkodó elmélet egészen a Brexitig. A másik személy, akit megemlít, az Robert Schumann, aki pont az ellentétjét állítja, miszerint csak olyan államoknak kellene tagnak lennie az Európai Unióban amik hasonlítanak egymásra.

Mi is lehetne akkor a megoldás? Foucher szerint azok az országok, amelyek az EU geostratégiai fontosságát tartják szem előtt, fontosnak tartják azt, hogy Törökország részese legyen az EU-nak, de Oroszország ne. A legkérdésesebb terület ebből a szempontból a Dél-Kaukázus, amire egyelőre senki nem tud választ találni. Akik az identitást és a közös értékeket tartják szem előtt, azoknak Törökország elképzelhetetlen tagállamként, mert muszlim ország. A föderalista felfogás azért nyitott a bővítésre, hogy az európai eszméket is vele együtt terjessze. A franciák, németek, olaszok úgy vélik, hogy az EU kapacitását kéne figyelembe venni a bővítéshez, ami annyit jelent, hogy szünetet kéne tartani a tagfelvételben annak érdekében, hogy megerősítsék az EU-t mint intézményt és a köztes időben kedvező szomszédságpolitikát kell létrehozni, amely a jövőben az érintettek esetében egy esetleges csatlakozáshoz vezethet.

Foucher szerint a legfontosabb lépésként át kellene gondolni és közös nevezőre kellene jutni abban, hogy melyik tagállam milyen szinten tud hozzájárulni az európai projekthez azért, hogy egy működő külpolitikát tudjanak folytatni, amely kifejezi és támogatja a közös érdekeket, értékeket. Mindemellett véleménye szerint meg kell ragadni a lehetőséget, mert ha az alapító tagok nincsenek abban a helyzetben hogy újraformálják a közös politikát és nem cselekednek egységként a jövőben mint EU, akkor esetleg át fogja venni a nemzetközi politikai cselekvést az Amerikai Egyesült Államok, Kína vagy Oroszország, ami súlyos presztízsveszteséget jelentene Európának.

Foucher szerint az a legfőbb probléma abban rejlik, hogy az EU a történelme során folyamatosan bővült, így eltolódtak a külső határai, ami hátráltatja az önmeghatározást. Itt Immanuel Kant javaslatára utal, ugyanis Kant szerint ahhoz, hogy valaki állampolgárnak érezze magát, szüksége van a szimbólumokra és lehatárolásokra mind időben (történelmi sík), mind térben (terület és annak határai). Foucher erre Törökország példáját említi. Ugyanis ennek az államnak a csatlakozása az EU-hoz az európai közvélemény miatt nem valószínű. Ebből következi, hogy a bizonytalan viszony fenntartása helyett az EU-nak egy mindenki számára világos Törökország-politikát kellene megalkotnia. Így az EU a Törökországhoz való viszonyulásának tiszta megfogalmazásával meghúzhatná az uniós identitás egyik határát.

Foucher úgy véli, főleg Európán belül a határok kevésbé láthatóak a berlini fal leomlása után és abban a pillanatban fedezzük fel újra őket, amikor a biztonság kérdése kapcsán felmerül. A határok, mint az identitás paraméterei el lettek törölve Európán belül azért, hogy szabaddá tegyük a javak, a tőke, a szolgáltatások és emberek áramlását.

Összegezve álláspontját elmondható, hogy napjainkban a tisztázás korszakát éljük és Foucher szerint újra létrejött a kapcsolat a határok meghúzása és a vallás között, így véleménye szerinte ha nem figyelünk, ez további erőszakos vallási reakciókat szülhet.

Írta: Takács Anna

Címlapkép: Athén, 2021. május 31. Görögország, Törökország és az Európai Unió zászlaja leng az athéni külügyminisztérium épületén Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter athéni látogatása alatt, 2021. május 31-én.
(Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Oresztisz Panajotu)

A Michel Foucher bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Categories: Biztonságpolitika

Katasztrófavédelem: 14 megyében folytatódik a szúnyogirtás

Biztonságpiac - Tue, 07/06/2021 - 12:10
A héten 14 megye 276 településén, 76 ezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyoggyérítés – közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Elmaradt munkálatokat pótolnak a mosonmagyaróvári, a győri, a Csepel-szigeti, a szolnoki régióban és a dunaújvárosi régió egy részén, valamint a főváros két kerületében. Ezen kívül Komárom térségében, a Tisza-tónál, a Dráva mentén, valamint Békés és Csongrád megye számos településén lehet majd szúnyoggyérítést végző járművekkel találkozni – tartalmazza a közlemény.

A permetezés pontos időpontja megtalálható a katasztrófavédelem weboldalán – tették hozzá. Emlékeztettek arra, hogy az elmúlt héten 110 ezer hektáron, szintén 14 megyében folyt a védekezés. Ugyanakkor a július első napjait jellemző erősen szeles időjárás miatt a tervezett beavatkozásokat több településen is el kellett halasztani; ezeket a következő napokban pótolják.

A kifejlett szúnyogok ellen használt irtószer emberekre, melegvérű állatokra, növényekre nem jelent veszélyt. Az alkalmazott dózis a legtöbb rovarra, így a méhfélékre és azokra a rovarokra sincs káros hatással, amelyek a madarak legfőbb táplálékát jelentik. A permetezést az esti, éjszakai órákban végzik, a hatóanyag néhány óra alatt lebomlik – közölte az OKF.

The post Katasztrófavédelem: 14 megyében folytatódik a szúnyogirtás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Durva: közel egymillió vállalatot támadtak meg orosz hekkerek

Biztonságpiac - Tue, 07/06/2021 - 08:35
Egy vélhetően orosz hekkerekből álló csoport közel egymillió vállalat informatikai rendszerét támadta meg és bénította le világszerte a hétvégén, miután zsarolóvírussal fertőzték meg a Kaseya amerikai technológiai vállalat számítógépes hálózatát – jelentette az amerikai ABC televízió.

Az ABC híradása a Kaseya LTD. közleményére hivatkozva közölte: a szoftverfejlesztő cégnek csupán néhány tucat vásárlóját érintette közvetlenül a támadás, de ezt követően a számítógépes vírusos fertőzés dominószerűen végigfutott a világban: öt kontinens 17 országában támadt meg vállalatokat és intézményeket.

A zsarolóvírus a többi között lebénította a Coop svéd élelmiszerbolt-hálózat mind a 800 üzletének informatikai rendszerét, amelyeket napokra be kellett zárni, illetve megtámadta új-zélandi iskolák számítógépes rendszerét és két jelentős holland technológiai cég, a VelzArt és a Hoppenbrouwer Techniek informatikai hálózatát is. Ezenkívül a svéd államvasutakat és a svéd állami televíziót (SVT) is kibertámadás érte, egy meg nem nevezett német informatikai szolgáltatásokat nyújtó vállalat pedig azt jelezte a hatóságoknak, hogy több ezer ügyfelét érinti az eset.

A támadást végrehajtó, Oroszországhoz köthető REvil hekkercsoport hetvenmillió dollár értékű Bitcoin kriptovalutát követel váltságdíjként a vírussal végrehajtott titkosítások feloldásáért cserében.

Ugyanez az orosz hekkercsoport állt a JBS amerikai húsfeldolgozó óriásvállalatot május végén ért kibertámadás mögött is. A cég később 11 millió dolláros váltságdíjat volt kénytelen kifizetni. A mostani támadást követően a REvil eredetileg ötmillió dolláros váltságdíjat követelt az egyes érintett cégektől, de később úgy nyilatkozott, hogy hetvenmillió dollárért feloldja valamennyi megtámadott számítógépes hálózat titkosítását.

Egy kiberszakértő szerint a mostani globális kibertámadás “ritka, de az is lehet, hogy példátlan” mind kiterjedését, mind a vírus fejlettségét tekintve. Ciaran Martin, a brit nemzeti kiberbiztonsági központ (NCSC) alapítója szerint nem véletlen az sem, hogy a számítógépes vírusos támadást a július 4-i amerikai ünnepi hétvégére időzítették, amikor az amerikai vállalatok munkatársainak nagy többsége szabadságon van, ezért a cégek kevésbé képesek gyorsan reagálni a támadásra.

Joe Biden amerikai elnök a mostani támadást követően utasította az FBI-t, hogy indítson nyomozást az ügyben, és büntetőintézkedésekkel fenyegette meg Oroszországot arra az esetre, ha Moszkva felelőssége bebizonyosodik. Az amerikai elnök a június 16-i genfi csúcstalálkozó során arra figyelmeztette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy lépjen fel az Egyesült Államokat támadó oroszországi hekkercsoportokkal szemben. Joe Biden a július 4-i függetlenségi napot megelőző szombaton még azt nyilatkozta riportereknek, hogy egyelőre nem világos, ki áll a kibertámadás mögött, de leszögezte, hogy “intézkedni fog”, ha kiderül, hogy az orosz elnöknek köze van az esethez.

The post Durva: közel egymillió vállalatot támadtak meg orosz hekkerek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás egy pénzügyőrrel szemben

Biztonságpiac - Tue, 07/06/2021 - 07:35
Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás egy pénzügyőrrel és két társával szemben – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A közlemény szerint az ügyben a nyomozó ügyészség tíz helyszínen hajtott végre “összehangolt nyomozati cselekményeket”, azokban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a rendőrség is közreműködött. A gyanúsítás szerint egy pénzügyőr törzszászlós 2020 decemberétől kábítószerrel, köztük kokainnal kereskedett, amelyet adagonként 25 ezer forintért értékesített. A 42 éves férfi a kábítószert 2021. január 31-ig egy fiatal nő lakásán tartotta, majd azt egy 59 éves ismerőséhez vitte, aki részt vett a kábítószer terjesztésében is.

A pénzügyőr lakásán tartott kutatás során több olyan bűnjel került elő, amelyek gyorstesztje kábítószer – marihuána, kokain, metadon vagy ketamin – tartalomra utalt. A kutatás során a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás kellékei – köztük kiporciózott pakettek, mérlegek, csomagolóanyagok és feljegyzések – is nagy számban előkerültek. A bíróság elrendelte a pénzügyőr és a kábítószer-kereskedelemben résztvevő másik férfi letartóztatását – áll a közleményben.

The post Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás egy pénzügyőrrel szemben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fehérorosz válság: Prataszevics és barátnője a börtönből házi őrizetbe kerültek

Biztonságpiac - Tue, 07/06/2021 - 06:35
A fehérorosz hatóságok a börtönből házi őrizetbe szállították Raman Prataszevics újságírót és barátnőjét, az orosz állampolgárságú Szofija Szapegát – közölte a BBC.

Az újságíró apja, Dzmitrij Prataszevics a televízónak elmondta, fia és barátnője Minszkben, két külön lakásban tartózkodnak. “Még mindig a hatóságok teljes felügyelete alatt állnak, nem ejtették az ellenük szóló vádakat” – jelentette ki, s hozzátette, hogy a hatóságok semmiféle tájékoztatást nem adnak a családnak Prataszevics állapotára vonatkozóan.

A házi őrizetről szóló hírt megerősítette Szapega mostohaapja, Szergej Dugyics és a nő ügyvédje, Anton Gasinszki is, hozzátéve, hogy Szapegával a szülei csütörtökön találkoztak egy étteremben. A fehérorosz hatóságok egyelőre nem kommentálták a BBC értesülését. Szvjatlana Cihanouszkaja, a Litvániába menekült fehérorosz ellenzéki vezető üdvözölte a hírt, de hangsúlyozta: ez nem jelenti az ügy végét.

“A házi őrizet nem jelent szabadságot, még mindig vád alatt állnak, minden lépésüket figyelik. Ez pedig annyit jelent, hogy továbbra is túszok” – jelentette ki. Hozzátette, hogy kapcsolatban állnak a pár családtagjaival, és megerősítette, hogy a fehérorosz hatóságok nem adnak információt Prataszevicsről. Jóllehet Prataszevics korábban azt közölte, jó egészségnek örvend, nem bántotta senki, és önként működik együtt a fehérorosz hatóságokkal, kijelentéseinek hitelességét sokan kétségbe vonták, hiszen őrizetben volt.

A fehérorosz hatóságok május 23-án vették őrizetbe Prataszevicset, az országban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna 26 éves volt főszerkesztőjét és barátnőjét, miután bombafenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair ír légitársaság Athén-Vilnius járatát, amelyen utaztak. Az őrizetbe vétel nemzetközi felháborodást váltott ki, és újabb szankciókat jelentettek be miatta Fehéroroszország ellen.

The post Fehérorosz válság: Prataszevics és barátnője a börtönből házi őrizetbe kerültek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Paprikaspray-vel fújt le egy utast a metrón, vádat emeltek ellene

Biztonságpiac - Tue, 07/06/2021 - 05:35
Közérdekű üzem működésének megzavarása miatt emelt vádat a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség egy 29 éves férfi ellen, aki paprikaspray-vel fújt le egy férfit egy metrókocsiban, amitől több utas rosszul lett, pánikba esett, őket – vészfékezés után – a metróalagúton keresztül vezették ki az állomásra.

A Fővárosi Főügyészség közleményében a vádiratot ismertetve azt írta: a férfi 2018. november 24-én a józsefvárosi Baross téri aluljáróban szóváltásba keveredett egy másik férfival, akit követett egy metrószerelvényre is. Mialatt a szerelvény az állomáson várakozott, a 29 éves férfi mintegy egy méterről paprikaspray-vel arcon fújta a férfit, majd elhagyta a kocsit. A paprikaspray permete szétszóródott a metrókocsiban, amitől több utas rosszul lett, pánikba esett, és emiatt a metrókocsi ajtajain és ablakain többen dörömbölni kezdtek – írták.

A szerelvény vészfékezés után az alagútban állt meg, a metróvezetőnek nem volt lehetősége újra elindulni, így az utasokat a metróalagúton keresztül kimenekítették. Az eset miatt az Örs vezér tere és a Deák tér közötti szakaszon több órán keresztül szünetelt a metróközlekedés, 28 járat maradt ki, a kimaradó járatokat autóbuszokkal kellett pótolni, emiatt több mint félmillió forint kár keletkezett. A VIII. kerületi ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a vádlottal szemben.

The post Paprikaspray-vel fújt le egy utast a metrón, vádat emeltek ellene appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hivatása szabályainak megszegése miatt vádat emeltek a nagykanizsai kórház egyik orvosa ellen

Biztonságpiac - Tue, 07/06/2021 - 04:35
Foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy kórházi orvos ellen, aki az ügyelete alatt nem vizsgált meg és nem látott el egy beteget, aki később meghalt – közölte a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Jánky Judit tájékoztatása szerint a 44 éves orvos rezidensként látta el az ügyeletet 2020. szeptember 17-18-án a Kanizsai Dorottya Kórház Pszichiátriai Osztályán. A zártosztály fekvőbeteg-ellátásán egy pszichiátriai beteg hajnalban rosszul lett, és elesett. Az ápolónők megállapították, hogy a nő pulzusa gyenge, vérnyomása pedig mérhetetlen, ezért értesítették az ügyeletet ellátó orvost, aki segített a beteget visszatenni ágyába, majd a szobájába ment.

A nő állapota tovább romlott, erről a nővér telefonon két alkalommal is tájékoztatta az orvost, és arra kérte, hogy jöjjön a beteghez. A vádlott nem tett eleget a kérésnek, az ápolónő ezért saját felelősségére sóoldatos infúziót kötött be a betegnek, bízva abban, hogy sikerül stabilizálni az állapotát. Az infúzió fele folyt le, amikor a nő életveszélyes állapotba került, majd meghalt. Halálának közvetlen oka hirtelen kialakult szívelégtelenség volt – olvasható az ügyészségi közleményben.

The post Hivatása szabályainak megszegése miatt vádat emeltek a nagykanizsai kórház egyik orvosa ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

DUSTOFF, BIG WINDY ÉS A TÖBBIEK

Air Base Blog - Mon, 07/05/2021 - 13:30

Júniusra bőven jutott helikopteres látnivaló Magyarországon, hiszen a U.S. Army műveleit harci és szállító helikopterekkel, valamint légcsavaros és sugárhajtású könnyű szállító repülőgépekkel támogató 12. Repülő Dandár heteken át gyakorlatozott a Magyar Honvédséggel közösen. A Defender Europe 21 gyakorlatsorozatba illesztett Saber Guardian 21 gyakorlaton résztvevő forgószárnyasok közül néhány Kecskeméten lelt ideiglenes bázisra. Jelenlétük egy közel húsz évvel ezelőtti gyakorlatra emlékeztetett, amikor szintén az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis látta vendégül a 12. Dandár gépeit, azok hajózó személyzetét és repülőműszaki állományát.  

Made in America – UH-72 Lakota

A U.S. Army UH-1-es és OH-58-as könnyű helikoptereit váltó UH-72-es az észak-amerikai síksági indiánok után a Lakota nevet kapta. Az új típus 2007 májusában állt szolgálatba a hadsereg Fort Irwin bázisára telepített légimentő különítményénél (Army Air Ambulance Detachment), majd 2010-ben az Army európai erőinél is megjelentek a Lakoták, főként kiképző és általános szállító szerepben.

Az UH-72-esek és a nálunk rendszeresített H145M-ek egyaránt EC145-ös leszármazottak, de amíg a H145M-ek Fenestron megoldásúak, a Lakotákon megmaradt az EC145-ös elődjének, a BK-117C-2-esnek a kétlapátos faroklégcsavarja. Az első kilenc UH-72-es még Németországban készült, a többi már Amerikában, az Airbus Mississippi állambeli Columbusban lévő üzemében. Érdekesség, hogy a századik, 72100-as oldalszámú Lakota is a Kecskemétre települt gépek egyike volt.

Közepes mindenes - UH-60 Black Hawk

Csendélet az Alpha század UH-60M közepes szállító helikopterével és pipacsokkal. A korábbi változatoktól eltérően az M-ek jelentős, a pilótafülkét, a hajtóműveket, a reduktort, a repülésvezérlő rendszert, a forgószárny lapátokat, a stabilizátort, és az önvédelmi rendszert érintő módosításon és fejlesztésen mentek át. Vagyis: ez a Black Hawk már nem az a Black Hawk.

Az M változat hajtóműveinek gázkivezetése felfelé irányul, nem hátra, mint a korábbi típusváltozatoknál. Ezzel alulról árnyékolt lett a hőkép, és a forró gázt a forgószárnyszél elkeveri.

A tompa, esti fényben egészen komor külseje van a Black Hawknak, amely a forgalom miatt némi várakozásra kényszerült a reptértől keletre. A 600 méterről behelyezkedő helikopter pilótája a guruló középvonalát követve lebeg, majd leszáll, és az állóhelyére gurul. A típus az 1979-es rendszeresítése óta eltelt évek közel felét háborúban töltötte.   

A sebesültszállító (Medevac – Medical Evacuation) és ennek megfelelően felszerelt és egészségügyi szakszemélyzettel repülő Black Hawk a hangár előtt kapott helyet. Odabent a katonák számára alakítottak ki tábori szálláshelyet.

Az éles bevetésre induló Medevac-gépek hívójele a vietnami háború kezdete óta Dustoff, mert a sebesültért érkező helikopterek a terepen rengeteg port (és egyebet) kavartak fel. Vajon ennek a Black Hawknak és személyzetének hány katona és civil köszönheti az életét?

Pezseg a levegő a forró beton felett - rövidesen délutáni feladatára indul a Medevac helikopter. A felszállást nem az állóhelyről hajtják végre a pilóták, hanem rövid gurulás után az egyik gurulóútról.

Itt tegyünk egy kis kitérőt. Június 4-én, Budapest XIII. kerületében, az immár szokásosnak mondható leszállóhelyen gyakorolt két vöröskeresztes Black Hawk, így közelről is megnézhette bárki, hogy milyen egy Medevac-gép érkezése és indulása.

Azt, hogy a Medevac helikopter személyzetére mi vár a sérült felvételének helyszínén, egy kilencsorosnak nevezett lista tartalmazza. A legfontosabb információkat, mint a sérült felvételének helye, a helyszíni kapcsolattartó frekvenciája és hívójele, a sérültek száma sérülésük mértéke szerint, extra berendezés, (pl. csörlő) igénye, a sérültek száma aszerint, hogy ülő vagy fekvő helyzetben kell őket szállítani, a helyszín biztonsági szintje, aszerint, hogy kell-e számítani ellenséges tevékenységre, a helyszín megjelölésének módja (pl. füsttel), a sérültek hovatartozása (amerikai vagy külföldi, katona vagy civil, illetve ellenséges hadifogoly), a helyszín szennyezettsége (pl. vegyi), közlik a személyzettel, akik repülés közben fel tudják készíteni a helikoptert és a felszerelést. A sérült(ek) felvétele után irány a kórház vagy az a helyszín, ahol átadják őt/őket a további ellátásra.

A június 4-i forgatókönyv szerint két helikopter három sérült katonát szállított Budapestre a dunántúli gyakorlótérről. A leszállóhelyet a korábbi gyakorlatok során úgy választották meg, hogy a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjába (Honvédkórház) rövid időn belül akadálytalanul eljusson a sérülteket átvevő földi mentőegység.   

Érkezik az első gép. A gyakorlás célja, hogy a sérült katona egy órán belül a kórházba - ha kell, a műtőasztalra - kerüljön.

Leszállóhelyként adná magát a Honvédkórház tetején létesült heliport, ahol rendszeresen jönnek-mennek a légimentők sárga EC135-ösei. Ezzel a földi szállítás kockázata és a sérült átrakásából származó időveszteség is elmaradna, de ez a logikusnak tűnő út valamilyen okból nem járható. Marad az oszlopok határolta, kisméretű terület a Duna Plaza mögött, ami persze nem okoz gondot a pilótáknak - nyilván ennél sokkal cifrább helyekre is leszálltak már helikoptereikkel.

Az első gép egy fekvő sérültet hozott, a hordágyat a honvédségi mentő személyzete és a helikopter egészségügyise közösen viszik a géphez. 

A gép közelében a hordágyat leemelik a gurítható alsó részről. Ezután a hordággyal és a rajta fekvő sérülttel ki kell manőverezni a tehertér és a póttartály közül.

A sérült a mentőbe kerül, és az elindul vele a Honvédkórházba.

A második géppel érkezett két sérült saját lábán hagyja el a helikoptert. A nyakukban lógó triázs kártyára (TCCC - Tactical Combat Casualty Care Card) többek között a sérülés eredetét (égés, akna, gránát, stb.), helyét a testen illetve az általános paramétereket (vérnyomás, pulzus, stb.) írták fel.

A Medevac Black Hawkok négyfős személyzettel repülnek: két helikoptervezetővel, egy fedélzeti technikussal (crew chief) és egy egészségügyi szakszemélyzettel (medic). Utóbbi siet vissza a helikopterhez, miután a sérülteket átadta a mentőknek.

Távozik az életmentő helikopter. 

A méret a lényeg – CH-47 Chinook

Térjünk vissza Kecskemétre a B (Bravo) század mindössze 7-8 éves CH-47F-eihez. A hátsó forgószárny-pilonon lévő jelvényben, a Chinook karikatúra alatt ez áll: a méret a lényeg. Az Army egyetlen nehéz szállítóhelikopter típusa majdnem hatvan éve, 1961 szeptembere óta repül.

A Chinook hajtáslánca nem egyszerű. Az első reduktor mindjárt a hajtóművek elején van, amelyen keresztül egy-egy, tengelykapcsolóval ellátott tengely vezet a gép középvonalában elhelyezett központi reduktorhoz. Innen - a helikopter tetején, tolórudak mellett - egy hétrészes tengely vezet az első reduktorhoz és egy kétrészes tengely a hátsó reduktorhoz. Az első és hátsó reduktortól újabb, immár függőleges tengelyek vezetnek a forgószárny-agyakhoz.

A CH-47-esnek több külső függesztési pontja van. A hátsó és első horoggal egyaránt hét és fél tonnát emelhet, a középsővel és több horog együttes használatával 11-12 tonnát.

Hátulról jól látszanak a Chinook egyenként 5000 lóerő tengelyteljesítményű Honeywell Aerospace T55-ös hajtóművei, a korszerűsítés során rendszeresített önvédelmi berendezések és a helikopter impozáns méretei. A törzs végét lenyitható rámpa zárja, közepén egy vészkijárattal.

A Big Windy, a Nagy Szélkavaró alkonyati visszatérése. A két forgószárny azonos sebességgel forog, a hajtóművek 15 ezres fordulatszámát a reduktorok 225-ös percenkénti fordulatra csökkentik.

A helikopter a négypontos futómű két hátsó futójára érkezik, hogy egy gyors töltést követően műszeres leszállás gyakorlására szálljon fel. A Chinook tetején és alján jól látszanak a navigációs és kommunikációs berendezések fekete antennái.

Az Army további korszerűsítésekkel 2060-ig számol a CH-47-essel. Ha ez sikerül, a típus egy évszázadot átívelve üzemel majd.

A zöld növényzetből és a sivatagos terepből vett színminta alapján született ez a sajátos árnyalat, amelyet csak a CH-47F-en használnak, a hadsereg többi helikoptertípusa továbbra is maradt a megszokott barnászöld színben. Ebből a szögből kirajzolódik az ablakok felett húzódó, törölközőtartónak is nevezett rövidhullámú (HF) antenna.

Hungarian Response 2002

Ahogy a bevezetőben is említettem, az amerikai hadsereg helikoptereinek kecskeméti jelenléte egy korábbi gyakorlatra emlékeztetett. Ugorjunk vissza tizenkilenc évet az időben, 2002 májusába, az Army és az Air Force európai és tengerentúli erőinek bevonásával tartott, Hungarian Response 2002 elnevezésű amerikai-magyar gyakorlatra. 

UH-60-asok sora a torony és a központi zóna előtti füves területen.

A Black Hawkok ugyanúgy a Németországban állomásozó 12. Repülő Dandár gépei voltak, mint a mostani vendégek és az Army giebelstadti repülőteréről érkeztek Magyarországra.

A legtöbb UH-60-ason a külső függesztmény, jellemzően a póttartályok rögzítésére szolgáló ESSS-szárnyak (External Store Support System) voltak. 2002-től az új, lövedékálló és a kemény földet érést szétszakadás nélkül kibíró póttartályok miatt az ESSS-eket is módosították.

Az alacsony építésű helikopterre könnyű a feljutás. Ellenőrzés a két póttartállyal függesztett, Miss Understood nevű UH-60-ason.

A hajtóművek előtt elhelyezett berendezéseket takaró burkolat két zár oldása után előrecsúsztatható. 

A fiatal műszaki az egyik póttartály függesztésénél dolgozik.

A Németországból Kecskemétre települt CH-47D helikopterek egyike. Ha nagyon keresünk, a Chinookkal kapcsolatban is találunk magyar szálat. Műszakiként egy olyan magyar fiatalember is dolgozott ekkoriban az Army CH-47-esein, aki itthon vadászrepülőnek készült, végül A-10-es pilóta lett Amerikában.

A Chinook jelvényt a vietnami háború óta használják.

A nehéz CH-47-es egyik feladata a külső függesztésű terhek, például tüzérségi eszközök, járművek, tábori üzemanyagtárolók, stb. szállítása. A képen az egyik teheremelő horog látható – a teherbírásról fentebb már esett szó.

A CH-47-essel ellátmányt is szállítanak, többek között a katonák élelmiszer fejadagját is. A barna, műanyag zacskóba csomagolt 1-es számú menü (MRE - Meal Ready-to-Eat) például ezeket tartalmazza: grillezett hús, köret, keksz, édesség, rágógumi, szószok, ízesítők, só és cukor, üdítőital por, kéztörlő. A jobb oldali zacskóban lévő vegyi anyaghoz a magyarázó ábra szerint vizet kell önteni és még csomagolt állapotban belehelyezni a húst és a köretet. A víz a vegyi anyaggal érintkezve forrni kezd és már kész is a meleg ebéd. „Mi kapunk egy konzervet és melegítsd meg, ahogy tudod” – jegyezte meg akkor egy magyar katona. 

A CH-47-es töltési pontja. Egy tankolással általában két és fél óra repülés tervezhető. Jobbra egy közlegény (leány) tölt kerozint egy UH-60-as póttartályába.

A Chinook teherterében az egyik helikoptervezető sisakzsákja lóg, amelyen hímzett jelvények formájában nyomon követhetőek a pilóta pályafutásának fontosabb állomásai.

Nem a forgószárnyas témához tartozik, de kár lenne kihagyni a Hungarian Response merevszárnyú szereplőit, a C-130-as és C-141-es szállító repülőgépeket. Mindkét típusból több is érkezett Magyarországra és nemcsak katonákat, járműveket, eszközöket és utánpótlást szállítottak, hanem fedélzetükről ugrott közel félezer ejtőernyős is.

A kilencvenes évektől gyakran megfordultak nálunk a C-130 Hercules különböző változatai. Az itt guruló légcsavaros szállítógép-ikon a tartalékos légierő (Air Force Reserve) 908. szállítórepülő ezredétől érkezett Európába. Honi támaszpontja az alabamai Maxwell légierő bázis volt.

Egy másik Lockheed-madár, a C-141 Starlifter viszont ritka vendég volt mifelénk és ez már így is marad. Az első sugárhajtóműves katonai szállítógép típust, a vietnami konfliktusban és az Öböl-háborúban fontos szerepet játszó, 1963-tól 2006-ig használt Starliftereket a C-17 Globemaster III-asok váltották.

A Starlifter gurulását az amerikai előteres szakember (marshaller) segíti.

A C-141B szárnyain a régi Pratt & Whitney TF-33-as hajtóművek dolgoznak, tetején a légi utántöltő nyílás áramvonalazó burkolata dudorodik. A gép a Maryland állambeli Andrews légierő bázis, szintén tartalékos 459. ezredétől érkezett. 

Az alföldi homokot kavarva fordul a zónába a C-141-es. A földi idő csökkentésére a nagyméretű tehertér ajtókat már gurulás közben kinyitották a loadmasterek.

A nehéz rakomány kirakodását egy terepre tervezett targonca végzi. A fékszárnyak kibocsátott helyzetben vannak, a hajtóművek járnak, de a sugárfékeket bekapcsolták, hogy a gázsugár ne érje a gép mögött dolgozókat.

Akárcsak a begurulást, a zóna elhagyását is figyelő szemek kísérik kintről és bentről egyaránt. Nem véletlenül, a C-141-es szárnyainak fesztávolsága közel ötven méter, nem lenne jó, ha a személyzet számára ismeretlen repülőtéren valamiben elakadna.

Ugyanekkor az amerikai Phoenix Air elektronikai hadviselési támogató Learjetje is Kecskemétről dolgozott.

A légi úton Kecskemétre szállított járművek egyike, a Németországban állomásozó 7. Hadsereg egyik M113-as páncélozott szállítójárműve.

A U.S. Air Force saját irányítóinak antennákkal tűzdelt M998 Humvee terepjárója. Ez a TACP-csapat (Tactical Air Control Party) biztosította az idegen repülőtérre érkező szállítógépek le- és felszállását.

Egy ilyen gyakorlaton nem csak a főszereplők gyakorolnak, hanem a hátteret biztosító szakágak és szolgálatok, például az áttelepült erők védelméért felelős alegység is. A fegyveres őrség katonájának arcáról nem olvasható le semmi, és nemcsak azért mert a sisak alatt árnyékban van - csillogásmentes álcázó festék takarja.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

Kínai kommunista párt elnöke: Le kell vernünk Tajvan függetlenségét

Biztonságpiac - Mon, 07/05/2021 - 12:10
Hszi Csin-ping kínai elnök a kommunista párt (KKP) szerepének fontosságát hangsúlyozta az ország mai eredményeinek elérésében a KKP megalapításának századik évfordulója alkalmából.

Hszi, aki a KKP főtitkárának pozícióját is betölti, az egykori császári palota déli bejárata felett húzódó teraszon, a KKP, valamint a kormányzat vezető méltóságai körében állva hangsúlyozta: “a Kínai Kommunista Párt nélkül Kína ma nem lenne az, ami. Az előttünk álló úton fenn kell tartani, és tovább kell erősíteni a párt vezetését” – tette hozzá a Mao Ce-tung egykori kínai vezető portréja felett elhelyezett, sarló-kalapács szimbólummal díszített pódiumról.

Beszédét a helyszínen több mint hetvenezren hallgatták. Az esemény gondosan kiválogatott részvevőit előzetes regisztrációt és fokozott biztonsági ellenőrzést követően engedték a Tienanmen térre. A koronavírus-járvány felett aratott diadal jeleként az ünnepségen egybegyűltek közül senki nem viselt maszkot. Az eseményre hetekkel korábban lezárult sajtóregisztráció egyik feltétele mindazonáltal az volt, hogy a helyszínről tudósítani kívánó újságíróknak az évfordulós ünnepséget megelőző legalább három héttel korábban meg kellett kapniuk a Covid-19 elleni védőoltás utolsó szükséges dózisát.

Az ünnepség helikoptereket és vadászgépeket felvonultató légi bemutatóval, valamint a pártot dicsőítő kórusénekekkel vette kezdetét.

A kínai elnök egy órán át tartó beszédében a KKP első száz évének legfontosabb eredményei között említette, hogy Kína minden tekintetben elérte a “mérsékelten jómódú társadalom” felépítését mint célt, kényelmes életet biztosítva az embereknek, továbbá felszámolta a mélyszegénységet. A “mérsékelten jómódú társadalom” célját eredetileg Teng Hsziao-ping korábbi elnök tűzte ki 1979-ben, majd ez Hu Csin-tao elnökségének idején (2002-2012) kapcsolódott össze konkrét gazdaságpolitikai intézkedésekkel.

Hszi többször kitért Kína kapcsolataira a külföldi országokkal, felidézve egyebek mellett, hogy a történelem során az ország sokszor szenvedett külföldi elnyomástól. Hangsúlyozta: a kínaiak nem fogják hagyni többé, hogy külföldi erők elnyomják őket. “Aki zsarnokoskodni próbál felettünk, 1,4 milliárd kínai alkotta, acélos Nagy Falba ütközik” – fogalmazott, a közönség lelkes ujjongását kiváltva.

Kína az építő jellegű kritikát szívesen fogadja kívülről, de az “álszent prédikálást” nem – mondta. Konkrét példát ugyan nem említett, de az utóbbi időben Kínát számos (jogos*) kritika érte külföldről – egyebek mellett az Egyesült Államok és az Európai Unió részéről – a többi közt a hongkongi szabadságjogokat, valamint a zömében muszlim vallású ujgur kisebbség emberi jogait illetően.

Szót ejtett Tajvanról is, aláhúzva, hogy a KKP egyik kulcsfeladata a tajvani kérdés megoldása és az ország békés újraegyesítése. “Senki nem kérdőjelezheti meg Kína nemzeti szuverenitását és területi egységét” – mondta, aláhúzva: “határozott lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy teljes mértékben leverjünk minden, Tajvan függetlenségére irányuló igyekezetet”.

A Kínai Kommunista Pártot 1921 júliusában alapították Sanghajban. A KKP Központi Bizottságának szervezési osztálya által szerdán kiadott jelentés szerint a KKP tagjainak száma június 5-éig meghaladta a 95,1 milliót. A jelenlegi tagok közül mintegy 134 ezren csatlakoztak a párthoz azt megelőzően, hogy 1949 októberében megalakult a Kínai Népköztársaság.

A központi ünnepséget hetek óta tartó eseménysorozat vezette fel országszerte. A pekingi központi esemény részleteit titoktartás övezte, az ünnepségnek helyszínt adó, a főváros központjában található Tienanmen teret és környékét több mint egy hétre lezárták az előkészületek miatt. A város utcáin az évfordulót hirdető plakátok mellett az elmúlt héten színes virágkompozíciókat is elhelyeztek, az épületekre pedig kitűzték a kínai nemzeti lobogót. A pekingi ceremóniával egy időben Kína más részein is rendezvényekkel tisztelegnek az évforduló előtt.

*A szerkesztő megjegyzése

The post Kínai kommunista párt elnöke: Le kell vernünk Tajvan függetlenségét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A Nébih ellenőrzi az E410 adalékanyagot tartalmazó kiemelten kockázatos termékeket

Biztonságpiac - Mon, 07/05/2021 - 08:35
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) célzottan ellenőrzi az E410 adalékanyagot tartalmazó kiemelten kockázatos termékeket, és mielőbbi önellenőrzést kér az E410 adalékanyagot behozó, feldolgozó vállalkozóktól, nem megfelelőség esetén pedig azt, hogy kezdeményezzék a termékek visszahívását a hatóság tájékoztatása mellett – közölte a Nébih.

A hatóság felidézi, az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszeren (RASFF) keresztül úgy értesült, hogy a megengedettnél magasabb etilén-oxid szennyeződést mutattak ki E410 adalékanyagban.

Az E410 adalékanyagot (szentjánoskenyérliszt) széles körben alkalmazzák élelmiszer-stabilizátorként, illetve sűrítőanyagként, például jégkrémekben, ízesített tejtermékekben, desszertekben. Az etilén-oxidot elsősorban a vegyipar alkalmazza intermedier anyagként, de egyes országokban gomba- és rovarölő szerként, illetve felületfertőtlenítésre is használják.

A vásárlók, vállalkozók a Nébih termékvisszahívás aloldalán tájékozódhatnak a visszahívott termékekről. Magyarországon eddig egy jégkrémet hívott vissza a forgalmazó a felhasznált adalékanyag esetleges etilén-oxid szennyezettsége miatt – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

The post A Nébih ellenőrzi az E410 adalékanyagot tartalmazó kiemelten kockázatos termékeket appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Közel öt százalékkal nőtt a biztosítási piac díjbevétele

Biztonságpiac - Mon, 07/05/2021 - 07:35
A biztosítási piac díjbevétele a fióktelepekkel együtt 4,7 százalékkal nőtt 2020-ban az előző évhez képest, és elérte az 1285 milliárd forintot – közölte Nagy Koppány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztosítási- és pénztárfelügyeleti igazgatója.

Az MNB Biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentésének publikálása alkalmából tartott sajtótájékoztatón az igazgató elmondta, hogy van realitása a szektor jövőképében meghatározott 2000 milliárd forintos díjbevétel elérésének. A háztartások bruttó vagyona 110 ezer milliárd forintra nőtt tavaly, ami több mint kilenc százalékos növekedést jelent. A vagyonnövekedésben szerepet játszhatott a hitelmoratórium mellett az is, hogy a járvány miatti korlátozások idején átmenetileg kevesebbet költhettek az emberek – mondta.

A tavaly tavaszi aggodalmak ellenére az élet ágazatban jelentős kiáramlás nem volt tapasztalható, sőt a kiáramlás dinamikája csökkent – jegyezte meg Nagy. Jelezte azt is, hogy az elmúlt év az értékesítésnek nem kedvezett, az élet szegmensen belül a legszembetűnőbb csökkenés a nyugdíjbiztosításoknál, tehát a hosszú távú szerződéseknél következett be. Nem élet ágon az utasbiztosításokra hatott leginkább a járvány, a többi alágazat, így például a kgfb, a casco és a lakáskibiztosítás területe növekedett – húzta alá a jegybank igazgatója.

Nagy arra biztatta a fogyasztókat, hogy nézzék meg a kgfb-díjaikat, és ha találnak a piacon jobb ajánlatot, akkor váltsanak. Megjegyezte, hogy a korábbi intenzív váltások után manapság az ügyfelek kevesebb mint 10 százaléka keres új biztosítót. A szektor jövedelmezőségi aránya 12 százalékot tett ki tavaly (Szolvencia II. szerinti tőkére vetítve) – ismertette, megjegyezve, hogy az MNB jövőképében a versenyképes és tisztességes jövedelmezőségi szintet 10-15 százalék közé tették. A jelentés szerint az önkéntes pénztárak vagyona közel 1700 milliárd forintra, tagdíjbevételei 152 milliárd forintra nőttek 2020-ban. A nyugdíjpénztárak 2020-ban szektorszinten 4,1 százalékos nettó és 1,4 százalékos reálhozamot értek el záró vagyonnal súlyozva.

Diverzifikáció figyelhető meg az egészség- és önsegélyező pénztáraknál, tovább nőtt a gyermekekhez és lakáscélhoz kapcsolódó szolgáltatások aránya – mutatott rá az MNB igazgatója prezentációjában.

Laki Gábor igazgató, a jegybank Tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatóságának vezetője elmondta, hogy a járvány ellenére a befektetési szolgáltatók által realizált tőkepiaci forgalom 2020-ban 12 százalékkal nőtt, és elérte a 341 ezer milliárd forintot. A növekedés az azonnali tőzsdei forgalomban volt kimagasló, 50 százalékos növekedés következett be ezen a területen – emelte ki a jegybanki igazgató. A Budapesti Értéktőzsdén a forgalom húsz százalékkal haladta meg tavaly az egy évvel korábbit – tájékoztatott Laki.

A befektetési alapkezelők által kezelt vagyon négy százalékkal bővült tavaly az egy évvel korábbihoz képest, és új csúcsot ért el a 2020 végi 10 668 milliárd forintos állománnyal – ismertette az MNB igazgatója. Kettős befektetői magatartás jellemezte a piacot, egyrészt a magasabb hozammal kecsegtető részvényalapok és a nagyobb biztonságot nyújtó kötvényalapok javára történt egy átrendeződés – emelte ki.

The post Közel öt százalékkal nőtt a biztosítási piac díjbevétele appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jövőre 200 millióval nő a polgárőrség finanszírozása

Biztonságpiac - Mon, 07/05/2021 - 06:35
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, a polgárőrség küldöttgyűlésén tett bejelentése szerint jövőre a kormány a Belügyminisztériumon keresztül az ideinél 200 millió forinttal több támogatást ad az Országos Polgárőr Szövetségnek (OPSZ) – közölte az idén 1 milliárd 50 millió forint állami támogatásból gazdálkodó szövetség.

A szövetség közleményében kiemelte, Túrós András, az OPSZ elnöke szerint a pandémia alatt új szerepkörben mutatkozott be a szervezet, ennek lényege a társadalmi felelősségvállalás, a szolidaritás és az önfeláldozás. “A polgárőrök a pandémia alatt nem vonultak karanténba, több tízezren vettek részt a járvány elleni védekezésben, az oltakozás segítésében, a szociális ellátásban” – idézte a közlemény az elnököt. A polgárőrség a rendvédelmi szervek partnereként a bűnmegelőzési feladatokon túl ma már komoly szerepet vállal az ország határainak őrzésében, a környezet- és természetvédelmi feladatok ellátásában, de a veszélyhelyzetek megelőzésében és kezelésében is – tette hozzá.

Pintér Sándor belügyminiszter köszönetét tolmácsolva Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára úgy fogalmazott, a polgárőröknek elévülhetetlen az érdemük a sokszor kéz a kézben járó szociális-és közbiztonság fenntartásában – írták.

Nyitrai köszönetet mondott a mintegy 65 ezer polgárőrnek a koronavírus-járvány elleni védekezésben nyújtott segítségért, valamint az illegális migrációval szembeni küzdelem során mutatott töretlen elhivatottságukért, amivel a rendészeti és honvédelmi dolgozók határvédelmi munkáját támogatják. Minden polgárőrt biztosított arról, hogy a jövőben is számíthat a kormányra. Közölték azt is: a küldöttgyűlés jóváhagyta az OPSZ idei költségvetését és a 2020-as költségvetési beszámolót, és elismeréseket adtak át.

The post Jövőre 200 millióval nő a polgárőrség finanszírozása appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.