You are here

Biztonságpolitika

Telefonon zaklatta és megverte a különélő feleségét

Biztonságpiac - Sat, 07/10/2021 - 07:35
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség zaklatás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2019. december közepétől rendszeresen telefonon zaklatta, életveszélyesen fenyegette a különélő feleségét, valamint egyszer a sértettet fojtogatta és lábon rúgta.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2011-ben házasodtak össze, kapcsolatukból három gyermek született. A házasságuk azonban megromlott, ezért az asszony a gyermekekkel együtt egy Kiskunhalas környéki községbe költözött. 2019 decemberében az asszony a bíróságon kezdeményezte a házasság felbontását is. A vádlott – miután tudomást szerzett arról, hogy a felesége válókeresetet nyújtott be – telefonon rendszeresen zaklatta a sértettet, akinek időközben új élettársa lett. A vádlott életveszélyesen fenyegette a sértettet azzal, hogy elvágja a torkát, elássa, kinyírja.

2020. március 2-án az asszony a kiskorú gyermekeiért ment a vádlott falujába, ahova a gyermekek iskolába jártak. Itt összetalálkozott a vádlottal. A buszmegállóhoz indulva a vádlott a sértettel és a gyermekekkel tartott, közben folyamatosan szidalmazta és életveszélyesen fenyegette a különélő feleségét. A buszmegállóhoz érve azonban vádlott olyan felfokozott idegállapotba került, hogy megragadta a sértett nyakát, fojtogatni kezdte, illetve egyszer lábon rúgta. A gyermekek közbelépésére azonban abbahagyta a bántalmazást, így a sértett nem sérült meg.

A következő napon a vádlott a gyermekek iskolájánál ismét összetalálkozott a sértettel, akit a buszmegállóig követett, miközben trágár módon szidalmazta és életveszélyesen megfenyegette azzal, hogy „kinyírja”.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség folytatólagosan elkövetett zaklatás bűntettén kívül garázdaság vétségével vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben. A büntetett előéletű férfi a bűncselekményeket egy felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el, ezért elítélése esetén ennek végrehajtását is el kell rendelni.

A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

The post Telefonon zaklatta és megverte a különélő feleségét appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Azonnali hatállyal bezáratott egy gyorséttermet a Nébih

Biztonságpiac - Sat, 07/10/2021 - 06:35
Élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal bezáratott Pest megyében egy gyorsételeket kínáló vendéglátóhelyet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – közölte a hivatal.

A helyszíni ellenőrzés szennyezett nyílászárókat, padozatot, munkafelületeket talált, és még az edényeket, konyhai eszközöket sem tisztították meg. Kifogásolták az élelmiszerek tárolását is. A közlemény szerint közös hűtőtérben tároltak eltérő higiéniai megítélésű élelmiszereket, de volt, amit a padozaton tartottak. Az étterembe kártevők juthattak be, és több helyen tároltak oda nem való személyes holmikat, például fogkefét és lábbeliket. Súlyos élelmiszer-biztonsági hiányosságként értékelték, hogy az üzemi területen kezet mosni sem lehetett higiénikus módon.

A jogsértések listája szerint az ellenőrök összesen 179,5 kilogramm jelöletlen élelmiszert is kivontak a forgalomból. Az érdi vendéglátóhelyet egy budapesti vállalkozás működtette – olvasható a Nébih honlapján.

The post Azonnali hatállyal bezáratott egy gyorséttermet a Nébih appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pénzmosás gyanúja miatt több mint 160 millió forintot foglaltak le a zalai rendőrök

Biztonságpiac - Sat, 07/10/2021 - 05:35
Több mint 160 millió forintot foglaltak le a zalai rendőrök és két embert őrizetbe vettek különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás megalapozott gyanúja miatt – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az adatok szerint a bűnbanda tagjai 2014-ben és 2015-ben, majd 2018-tól 2020-ig külföldön elkövetett csalásokból származó pénzösszegeket fogadtak a bankszámláikon. A megalapozott gyanú szerint a felvett összeg egy részét készpénzben visszaadták a csalás elkövetőinek, részben pedig saját megélhetésükre fordították. Az adatok és bizonyítékok alapján a Zala megyei nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket. A bűncselekmények két főszervezőjét őrizetbe vették, akiknek a bíróság elrendelte a letartóztatását. A büntetőeljárás során további 23 embert gyanúsítottként hallgattak ki.

A rendőrök a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható bankszámlák egyenlegét, értéktárgyakat, informatikai eszközöket és a készpénzt lefoglalták. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztályának munkatársai az iratokat különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt átadták az illetékes ügyészségnek – írták.

The post Pénzmosás gyanúja miatt több mint 160 millió forintot foglaltak le a zalai rendőrök appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A brit katonák többsége távozott Afganisztánból

Biztonságpiac - Sat, 07/10/2021 - 04:35
Megkezdődött a brit hadsereg utolsó alakulatainak kivonása Afganisztánból, és a kontingens zöme már haza is tért – jelentette be Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatójában elmondta: soha nem volt cél a nemzetközi katonai jelenlét véglegesítése Afganisztánban, Nagy-Britanniának és a NATO-szövetségeseinek mindig is az volt a szándéka, hogy katonáit kivonja Afganisztánból, a kérdés csak az volt, hogy mikor. Úgy fogalmazott: a csapatkivonásra “soha nem kínálkozik tökéletes pillanat”, de az Afganisztánban állomásozó brit fegyveres erők már 2014-ben beszüntettek minden harci műveletet, és a katonák nagy többsége azóta már haza is tért.

A brit kormányfő elmondta, hogy az elmúlt két évtizedben 150 ezer brit katona szolgált Afganisztánban, és közülük 457 vesztette életét. Az utóbbi időben már csak 750 brit katona maradt Afganisztánban, hogy a NATO kötelékében részt vegyen az afganisztáni biztonsági erők kiképzésében és támogatásában, de miután a múlt havi NATO-csúcs résztvevői deklarálták, hogy a szövetség afganisztáni katonai műveletei lezárulnak, az afganisztáni NATO-műveletekben részes összes brit alakulat is hazatér – jelentette be a brit miniszterelnök.

“Nyilvánvaló okokból nem fogom felfedni távozásunk menetrendjét, de annyit elmondhatok a Háznak, hogy katonáink zöme már elhagyta (Afganisztánt)” – mondta parlamenti felszólalásában Johnson. Kijelentette: 2001 óta egyetlen terrortámadás sem indult afganisztáni területről nyugati célpontok ellen, a terroristák kiképzőtáborai megsemmisültek, és az al-Kaida terrorhálózat vezetésének megmaradt tagjai sem Afganisztánban élnek.

Mindez az Egyesült Államok vezette, elsöprő nemzetközi támogatással, többtucatnyi ország katonáinak részvételével végrehajtott fegyveres beavatkozás eredménye, és Nagy-Britannia büszke lehet arra, hogy ebben a kezdetektől fogva részt vett – mondta a brit miniszterelnök.

The post A brit katonák többsége távozott Afganisztánból appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tizenhat év fegyházra ítéltek emberölésért egy román férfit

Biztonságpiac - Fri, 07/09/2021 - 16:35
Tizenhat év fegyházra ítélt első fokon, nem jogerősen a Kecskeméti Törvényszék emberölés miatt egy román állampolgárságú férfit – tudatta a törvényszék sajtóosztálya.

A tényállás szerint az alkalmi munkavállalóként dolgozó férfi 2019-ben megismerte az ügy sértettjét, akivel érzelmi kapcsolat alakult ki. Ez azonban nem volt tartós, mert a sértett nemcsak a vádlottal tartott fenn közelebbi kapcsolatot, amit a férfi kifogásolt. A pár rendszeresen fogyasztott alkoholt, a vádlott ittasan, féltékenysége miatt többször indulatosan viselkedett a nővel.

Tavaly márciusban is együtt ittak egy büfében, és a férfi veszekedett a sértettel azért, mert másokkal táncolt. Éjjel elindultak a vádlott által bérelt tanyába. Út közben ismét veszekedtek, majd a férfi ököllel többször is megütötte a nő arcát. Miután a sértett földre esett, a vádlott többször nagy erővel fejbe, gyomron, hasba rúgta. A nő ezután már nem tudott menni, ezért a férfi a vállára vette, majd amikor a nő lezuhant, a földön vonszolta tovább. Amikor a vádlott ágyba fektette a nőt, már nem élt, a halálát fejsérülése okozta.

A törvényszék különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt ítélte 16 év fegyházra az 51 éves, román állampolgárságú férfit. Az első fokú ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője pedig a minősítés megváltoztatása – emberölés helyett halált okozó testi sértés – és enyhítés érdekében fellebbezett.

The post Tizenhat év fegyházra ítéltek emberölésért egy román férfit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU elítélte a haiti elnök meggyilkolását és az erőszak folytatásának veszélyére figyelmeztetett

Biztonságpiac - Fri, 07/09/2021 - 12:10
Az Európai Unió határozottan elítéli Jovenel Moise haiti elnök meggyilkolását – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Borrell közleményében arra figyelmeztetett, hogy “a gyáva és megvetendő cselekedet” hozzájárulhat az ország instabilitásának fokozódásához, és “az erőszak spiráljának folytatásával” fenyeget. Hangsúlyozta: Haiti politikai és humanitárius válsággal küzd, a biztonsági helyzet folyamatosan romlik, ami megkérdőjelezi az állam képességét polgárainak védelmére. Az alkotmányos rendelkezések tiszteletben tartása elengedhetetlen előfeltétel ebben a nehéz időszakban – közölte.

Az Európai Unió teljes mértékben támogatni fogja a politikai helyreállítást, és támogatásáról biztosítja a haiti népet – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője. Fegyveresek szerdára virradóra a rezidenciáján megölték Jovenel Moise haiti elnököt, a támadásban megsebesült az elnök felesége, őt kórházban ápolják.

A meggyilkolt elnök egy ideje rendeleti úton kormányzott, mert az országban nem tartottak választásokat, holott az ellenzék szerint az elnök mandátuma lejárt. A 2015-ben tartott elnökválasztás első fordulóját csalás miatt érvénytelenítették, és Moisét végül a 2016-os második forduló után nyilvánították győztesnek. Az ellenzék szerint akkor kezdődött Moise mandátuma, de mivel ez utóbbi csak 2017-ben tette le az esküt, támogatói onnan számítják az öt évet.

The post Az EU elítélte a haiti elnök meggyilkolását és az erőszak folytatásának veszélyére figyelmeztetett appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

NAV: másfél tonna hamisított árut találtak Ferihegyen

Biztonságpiac - Fri, 07/09/2021 - 08:35
Csaknem másfél tonna hamisított márkajelzéssel ellátott árut talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A hivatal közleményében az áll: egy Kínából érkezett, cipőkből, táskákból, kabátokból, órákból és mobiltelefon-tartozékokból álló szállítmány átvizsgálásakor felmerült a gyanú, hogy a termékek hamisítványok. A NAV munkatársai megkeresték a védjegyjogosultak képviselőit, akik megerősítették, hogy a dobozokban hamis márkajelzésű áruk érkeztek az országba.

A csomagok címzettje nem kifogásolta a szakértői véleményt. A NAV a silány minőségű, de az eredetire hasonlító, több mint egymilliárd forint értékű ruhákat és műszaki cikkeket megsemmisítette. Azért is fontos a hamisított termékek kiszűrése a piacról, mert nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve is egészségügyi kockázatot jelenthetnek – hangsúlyozták a közleményben.

The post NAV: másfél tonna hamisított árut találtak Ferihegyen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Huszonöt évvel ezelőtti gyilkosság elkövetőjét fogták el a rendőrök

Biztonságpiac - Fri, 07/09/2021 - 07:35
Egy 1996-os, a Vas megyei Gersekaráton elkövetett gyilkosság gyanúsítottját fogták el a rendőrök – jelentette be a rendőrség.

A gyilkosság 1996 decemberében történt, az áldozat egy 84 éves nő volt. Az elkövető az idős asszonyt saját házában bántalmazta, majd megfojtotta. A gyilkos a holttestet a ház udvarán található mellékhelyiségbe rejtette el, majd az áldozat pénzével és arany ékszereivel távozott – olvasható a közleményben. “A sértett idős kora ellenére a közösség meghatározó és aktív tagja volt, ezért halála és különösen annak körülményei megrázták a kistelepülésen élőket. A széleskörű nyomozás ellenére az elkövető kilétét nem sikerült azonosítani” – írták.

Az üggyel 2021-ben kezdtek foglalkozni a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda gyilkossági nyomozói, majd a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is bekapcsolódtak a munkába.

“Az újraindult nyomozás során a KR NNI által végrehajtott adatgyűjtések és tanúkihallgatások mellett a tudomány mai állásának megfelelő eszközökkel végzett szakértői vizsgálatok vezettek eredményre. Sikerült azonosítani a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit a nyomozó iroda és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2021. július 6-án reggel fogtak el Vasváron” – áll a közleményben.

A hatóságok nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják az elkövetéskor a 20-as éveiben járó, most 46 éves N. Zsoltot. Őrizetbevételét követően előterjesztést tettek letartóztatására a Vas Megyei Főügyészségnek. A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya folytatja – tudatták.

The post Huszonöt évvel ezelőtti gyilkosság elkövetőjét fogták el a rendőrök appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az Európai Parlament keményítene a korrupcióval szemben

Biztonságpiac - Fri, 07/09/2021 - 06:35
Az Európai Parlament képviselői állásfoglalást fogadtak el, amelyben üdvözlik az EU globális emberi jogi szankciórendszerének létrehozását, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a korrupciót is e rendszer keretében kellene büntetni.

Az állásfoglalást megszavazó képviselők hangsúlyozták: a korrupció pusztító hatással van az emberi jogok helyzetére, és aláássa az intézmények működését és legitimitását, valamint a jogállamiságot. A képviselők sürgették az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő olyan jogalkotási javaslatot, amely a uniós emberi jogi szankciórendszert kiterjeszti a korrupciós tevékenységekre is.

Az elfogadott dokumentum javasolja azt is, hogy a tagállami kormányokat tömörítő tanácsban vezessék be a minősített többségi szavazást, mivel ez vélhetően hatékonyabbá tenné a végrehajtást, továbbá be kell vonni a “civil társadalmat” a különböző esetek értékelésébe. A képviselők mindemellett elítéltek minden olyan ellenszankciót, megtorló intézkedést, amelyet harmadik országok vetnek ki olyan uniós intézményekre, uniós parlamenti képviselőkre amelyek és akik fellépnek a szankcióval sújtott országokban tapasztalható emberi jogi jogsértések miatt.

Az EU múlt decemberben fogadott el általános szankciórendszert az emberi jogi jogsértésekkel szemben. A szankciórendszer az 2012-ben életbe lépett amerikai Magnyitszkij-törvény mintáján alapul, amely orosz tisztségviselőkkel szembeni ilyen jellegű – korrupció miatt kiszabott – szankciókról rendelkezett, majd később az egész világra kiterjesztette az eredetileg csak Oroszországra korlátozott jogszabály hatályát. Az uniós döntés lehetővé teszi, hogy az Európai Unió beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással sújtson az emberi jogok súlyos megsértéséért felelősnek tartott állami és nem-állami szereplőket és szervezeteket.

The post Az Európai Parlament keményítene a korrupcióval szemben appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Teneriféről hozták haza egy rablássorozat gyanúsítottját

Biztonságpiac - Fri, 07/09/2021 - 05:35
Új hozzáadásaTeneriféről hozták haza azt az 51 éves magyar férfit, aki a gyanú szerint részt vett az úgynevezett kötözős rablássorozatban – közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Közleményükben azt írták: tovább dolgoznak a 2010-ben kezdődött, Pest megyében, valamint az ország több településén elkövetett rablássorozat felderítésén, módszerük jellemzője volt, hogy a sértetteket megkötözték. A bűnszervezet a rablások mellett kábítószer-kereskedelmet is folytatott. A hazahozott, a banda meghatározó tagjaként számon tartott Sz. Tamás évek óta külföldön bujkált, Spanyolországban telepedett le – írták. Európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, néhány hete tenerifei elfogását követően került a spanyol hatóságok kiadatási letartóztatásába. A férfit szerdán hozták haza, kihallgatták és őrizetbe vették.

A gyanú szerint ő a 2015. március 13-i leányfalui fegyveres rablást, illetve a 2016. augusztus 8-án, Biatorbágyon elkövetett támadáskor rabolt értékek orgazdája volt. Ezen felül 2017-től rendszeresen kereskedett amfetaminnal. Sz. Tamás a gyanúsítások ellen nem tett panaszt, kihallgatásán együttműködő volt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az őrizetbe vett férfivel szemben rablás, személyi szabadság megsértése, magánlaksértés, valamint kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat további eljárást, kezdeményezik letartóztatását.

The post Teneriféről hozták haza egy rablássorozat gyanúsítottját appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az osztrák parlament jóváhagyta a terrorizmus elleni törvénycsomagot

Biztonságpiac - Fri, 07/09/2021 - 04:35
Az osztrák parlament szerdán jóváhagyta a november 2-i bécsi terrortámadás után kidolgozott, terrorizmusellenes törvénycsomagot, mely számos területen szigorítást tartalmaz, s új elemek is belekerültek.

Újraértelmezték a jelképek használatára vonatkozó törvényt, és lefektették annak az új nyilvántartásnak az alapjait is, amelybe elítélt terroristák és veszélyesnek minősített emberek kerülnek. Szigorúbb szabályozás alá esik ezentúl a kettős állampolgárság is, mely elítélt terroristák esetében könnyebben megvonható lesz. Az új törvényi szabályozás jelentős hangsúlyt fektet a hivatalos szervek, mint a belügyminisztérium, a rendőrség, az integrációs minisztérium és az ügyészség közötti hatékonyabb együttműködésre.

Nőnek a büntetési tételek, meghosszabbodik a szabadlábra helyezés utáni próbaidő, és a már szabadult elítéltek – legyen szó a politikai iszlám követőjéről vagy éppen egy szélsőjobboldali radikális mozgalom tagjáról – nyomon követhetősége is szilárdabb alapokra került. Emellett a megelőzésre is nagy hangsúlyt fektetnek a törvénycsomagban, így például a jövőben szigorúbban lépnek fel a radikális tanokat hirdető mecsetek ellen.

A törvénycsomag elsődleges célja a szigorú fellépés mind a szélsőséges politika iszlám, mind a radikális jobboldali eszmék és mindenféle szélsőségesség ellen a demokratikus állam és annak állampolgárai védelmében – hangsúlyozta Karl Nehammer belügyminiszter.

A nap folyamán Bécsben megkezdődött az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatban álló vádlottak pere. Őket azzal vádolják, hogy csatlakoztak az Iszlám Államhoz, tömeggyilkosságokban és kivégzésekben vettek részt, illetve tagokat toboroztak a szélsőségesek soraiba.

Öten ülnek a vádlottak padján, egyikük az Ausztria-szerte ismert “gyűlöletprédikátor”, Mirsad O., aki egyébként a grazi bíróság jogerős ítélete alapján 20 éves börtönbüntetését tölti 2014 óta. Mirsad O. az első tárgyalási napon elismerte az ellene felhozott vádak túlnyomó többségét, és megbánást tanúsított. “Hibát követtem el, belátom. Prédikációim sok bajt okoztak, de mindezt már nem tudom meg nem történtté tenni” – jelentette ki.

Ügyvédje, Leonhard Kregcjk kifejtette, hogy védence a november 2-ai bécsi terrortámadás után “megvilágosodott”, és azóta másképp látja az eseményeket, rájött, hogy szónoklatai sokakat tévútra tereltek, és bűnösnek érzi magát mindezért. A jelenleg ellene szóló vádak nagy részét – miszerint a fővádlottat, Turpal I.-t arra késztette, hogy utazzon Szíriába, csatlakozzon az iszlamistákhoz, és harcoljon – elismeri, de a Turpal I. által elkövetett “szörnyűségekről” nincs tudomása. E témában élni kívánt a hallgatás jogával.

Turpal I. ezzel szemben tagadja az ellene felhozott vádakat, vallomása szerint ugyan járt Szíriában, de csak azért, hogy tisztázza, sógora valóban elesett-e a harcokban. Ügyvédje, Florian Kreiner elutasítja azt a “feltételezést”, hogy védence csatlakozott volna bármilyen fegyveres szervezethez, köze lenne bárminemű “lefejezésekhez” vagy tömeggyilkosságokhoz.

A július végéig tartó tárgyalássorozat a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett zajlik.

The post Az osztrák parlament jóváhagyta a terrorizmus elleni törvénycsomagot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Jogerősen csaknem tizenkét év fegyházbüntetésre ítéltek szexuális erőszak miatt egy iskolai gondnokot

Biztonságpiac - Thu, 07/08/2021 - 16:35
Jogerősen 11 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélt a Fővárosi Ítélőtábla egy iskolai szexuális erőszakkal vádolt férfit – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetője.

Medveczky Gábor fellebbviteli főügyész a közleményben felidézte: a Fővárosi Főügyészség tavaly augusztusban emelt vádat egy 60-as éveiben járó, a főváros egyik általános iskolájában gondnokként dolgozó, szakköröket vezető férfi ellen. A férfi a munkahelyén 2015-2019. között 7-11 év közötti lányokat vett rá, hogy az általa szervezett edzések alkalmával a kazánházban, a jelenlétében öltözzenek át, illetve az óraközi szünetekben minél többször látogassák meg.

Ezen alkalmakkor visszatérően súlyosan szeméremsértő módon a sértett kislányokat testszerte, ruhájuk alá nyúlva simogatta, puszilgatta, minél közelebbi testi kontaktust igyekezett kialakítani velük, bizalmukba férkőzve – írta a fellebbviteli főügyész. Hozzátette: a férfi a nyári táborozások alkalmával is hasonlóan viselkedett a felügyeletére bízott lányokkal.

A Fővárosi Törvényszék a vádlottat 2020 szeptemberében letartóztatta, majd novemberben, az előkészítő ülésen teljes körű beismerő vallomást tévő, a tárgyalás jogáról lemondó vádlottat bűnösnek mondta ki ötrendbeli, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakban, négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésében és folytatólagosan elkövetett szeméremsértésben. Az elsőfokú bíróság a vádlottat 11 év és 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás és tevékenység végzésétől, ahol 18. életévet be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezhetné, vagy ilyen személlyel hatalmi, illetve befolyási viszonyba kerülne.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla május 5-én kihirdetett és jogerős másodfokú végzésével – a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészi indítványában előterjesztetteket osztva – a vádlottal szemben kiszabott elsőfokú ítéletet helyben hagyta – közölte a fellebbviteli főügyész.

Öt évvel megúszhatja egy kislány szexuális zaklatója
Tizenegy éves kislány szexuális zaklatója ellen vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség – közölte a megyei főügyész helyettese. Kalmár Gyula közölte: a 37 éves, büntetlen előéletű férfit tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal vádolják. A vádirat szerint az elkövető 2019-ben, párkapcsolatának megromlása után költözött haza a szüleihez egy dél-hevesi községbe, ahol naponta látta a szomszédban lakó, akkor tizenegy éves kislányt. Egy idő után gyengéd érzelmeket kezdett táplálni iránta, amiről a hozzá írt szerelmes levelei is tanúskodtak. Egyszer, amikor kábítószer hatása alatt állt, azzal a mesével, hogy talált egy kutyát, elcsalta a kislányt egy közeli, gazzal és magas fűvel benőtt telken álló, romos épülethez. Ott ruhán keresztül fogdosni kezdte, miközben azt suttogta neki, hogy “úgyis az enyém leszel”, majd simogatta és csókolgatta a kétségbeesetten tiltakozó gyereket, akinek végül sikerült ellöknie magától támadóját és elfutnia a helyszínről. A főügyészség öt év fegyházbüntetés kiszabását javasolja a bíróságnak, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról. A vádhatóság emellett kérte, hogy a férfit végleg tiltsák el minden olyan foglalkozás és tevékenység gyakorlásától, amely során tizennyolc évesnél fiatalabbak lennének a felügyeletére bízva.

A barátja kisfiát molesztálta: tizenöt évet kapott
Jogerősen tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfit, aki fenyegetéssel többször is szexuális cselekményre kényszerített egy kisfiút – tette közzé a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője. Nagyné Günther Ágnes közölte: a vádlottat szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság. A férfi bizalmas kapcsolatot alakított ki gyermekkori barátjának fiúgyermekével, akit nyolc- és kilencéves kora között közös lakóhelyükön, illetve annak közvetlen közelében több alkalommal szexuálisan zaklatott, fenyegetéssel szexuális cselekmény végzésére, illetve annak eltűrésére kényszerített. A vádlott ezzel a gyermek pszichoszexuális fejlődését súlyosan traumatizálta. A táblabíróság a döntésével helybenhagyta az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét – tudatta a szóvivő.

The post Jogerősen csaknem tizenkét év fegyházbüntetésre ítéltek szexuális erőszak miatt egy iskolai gondnokot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ütemterv szerint halad a honvédségi Airbus harci helikopterek gyártása

Biztonságpiac - Thu, 07/08/2021 - 12:10
A tervezett ütemben halad a Magyar Honvédség 16 Airbus-helikopterének gyártása, a járművek leszállítása 2023-ban kezdődhet – mondta el  Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.

A kormánybiztos Bruno Evennel, az Airbus Helicopters vezérigazgatójával áttekintette a magyar közepes harci helikoptereket gyártó program helyzetét a cég marseille-i összeszerelő üzemében. Maróth elmondta, hogy az Airbus vezetője és csapata, valamint a gyári munkások részletesen bemutatták a készülő helikopterek gyártási folyamatát. A koronavírus-járvány dacára a gépek mérnöki tervezése, gyártása és összeszerelése az eredeti ütemterv szerint halad. Az első három évben a helikoptereknek jórészt csak a tervezése zajlott, ez jelenleg 85 százalékos készültségen áll, ennek ellenére az első gépek összeszerelése már elindult a szerelőszalagon.

A kormánybiztos rámutatott, hogy ez úgy lehetséges, hogy a tervezés utolsó 15 százaléka már csak a gépek végső felszerelését (elektronikai szenzorok, különleges képességek) érinti, és a gyártás kezdeti fázisában ezekre még nincs szükség. A vezetői találkozón szintén napirenden voltak a gyulai összeszerelő üzem további fejlesztését érintő stratégiai döntések. A gyár fejlesztése szintén ütemterv szerint halad, az Airbus Helicopters 2022 végétől számít az itt készített alkatrészek termékportfóliójára Marseille-ben.

A gyulai gyárban az első körben kétszáz magasan képzett munkás dolgozik majd, és ez további fejlesztésekkel 400-ra emelkedhet. A gyár mellett felállítandó felületkezelő üzemben további 100-150 ember foglalkoztatását tervezik négy-öt év után. A kormánybiztos kiemelte, hogy az Airbus Helicopters a legmagasabb hozzáadott értékű technológiát hozza a közel húsz hektáros területen 2020 decembere óta épülő gyulai üzembe: az összes Airbus helikopter lelkét itt fogják gyártani. A gyár bokrétaünnepségét 2021. május 6-án tartották.

Maróth kijelentette, hogy Franciaország az európai légijárműipar fellegvára, ezért a megbeszélései során azt is áttekintették, hogy Magyarországnak milyen konkrét lehetőségei vannak arra, hogy a jövőben aktívan bekapcsolódhasson a légijárműgyártási iparágba. Ezek a tárgyalások még kezdeti fázisban vannak, de nagyon ígéretesek – fogalmazott a kormánybiztos.

The post Ütemterv szerint halad a honvédségi Airbus harci helikopterek gyártása appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: a Magyar Honvédségen belül az átoltottság eléri a 85 százalékot.

Biztonságpiac - Thu, 07/08/2021 - 08:35
Magyarország számára rendkívül fontos a Nyugat-Balkán békéje, biztonsága és stabilitása – mondta a honvédelmi miniszter szerdán Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban, ahol vakcinaadományt adott át az EUFOR-táborban szolgálatot teljesítő helyi civilek számára.

Az ezeregyszáz adag AstraZeneca-vakcina átadásakor Benkő Tibor hangsúlyozta: minden ember szeretne biztonságban és békében élni, “ez az alapvetése az emberiségnek”. Mint mondta, a régióban élőknek szerencsére ma már nem kell háborúban élniük, de van egy új, láthatatlan ellenség, a koronavírus, amely ellen katonai erővel nem lehet harcolni, csak vakcinákkal. A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány segítségét hozta Boszniába, ezzel is hozzájárulva az ország biztonságának megvédéséhez, hiszen az EUFOR-táborban szolgálatot teljesítő civilek munkájukkal szintén nagymértékben hozzájárulnak a térség békéjének fenntartásához.

Alexander Platzer vezérőrnagy, az EUFOR parancsnoka arról beszélt, hogy a békefenntartó katonák már régebben kérhették az oltást, többségük be is van oltva, de a táborban dolgozó civilek nem, ezért kértek nemzetközi segítséget. Kiemelte: Magyarország nem csak meghallotta segítségkérésüket, hanem gyorsan cselekedett is, ezzel nagyban hozzájárulva a civilek egészségvédelméhez és a vírus elleni harchoz.

Mijo Kresic, Bosznia-Hercegovina védelempolitikáért és tervezésért felelős miniszterhelyettese jelzésértékűnek nevezte a vakcinaadományt nemcsak a civil lakosság védelme, hanem a két ország jó kapcsolatainak elmélyítése szempontjából is. Rámutatott, hogy a kétoldalú kapcsolatok évek óta kiemelkedők, köszönhetően elsősorban a védelempolitikának, amelynek keretében folyamatos az oktatás és képzés, most azonban új területen kaptak segítséget, amit köszönettel elfogadtak.

Benkő elmondta: a magyar kormány időben és nagy mennyiségben szerzett be koronavírus elleni vakcinákat, s a lakosság beoltását követően lehetőség nyílt a közeli országok megsegítésére, mint amilyen Bosznia is, ahol évek óta szolgálnak magyar katonák a béke megőrzése érdekében. Közölte, hogy a Magyar Honvédségen belül az átoltottság eléri a 85 százalékot. Megjegyezte, hogy a járvány időszakában mintegy hétezer katona és honvédségi dolgozó fertőződött meg, 14 katona, illetve alkalmazott halt meg.

The post Benkő: a Magyar Honvédségen belül az átoltottság eléri a 85 százalékot. appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vezetőfülkébe épített pedállal billentette a rendszámtáblát

Biztonságpiac - Thu, 07/08/2021 - 07:35
Pedállal billenthető rendszámtáblával akarta az útdíj megfizetését kijátszani egy román sofőr, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a 86-os úton ellenőriztek – közölte a NAV sajtóreferense.

Juhászné Prantner Etelka közölte: a pénzügyőrök június elején Rédics közelében, egy Olaszországba tartó román teherautó vizsgálatakor észrevették, hogy a rendszámtábla a vezetőfülkébe épített pedállal mechanikusan billenthető. A pedál segítségével a sofőr a kamera közelében le tudta billenteni a rendszámtáblát, így az nem volt beazonosítható.

A NAV munkatársai értesítették a rendőrséget, amely egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt eljárást indított.

The post Vezetőfülkébe épített pedállal billentette a rendszámtáblát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Bloomberg: az orosz kémszolgálathoz köthető hekkercsoport megtámadta a Republikánus Nemzeti Bizottság számítógépes rendszereit

Biztonságpiac - Thu, 07/08/2021 - 06:33
Az orosz külföldi hírszerzéshez köthető hekkercsoport megtámadta a Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) számítógépes rendszereinek szolgáltatóját, de nem fért hozzá adatokhoz – értesült a Bloomberg hírügynökség.

A Bloomberg két illetékesre hivatkozva azt írta kedd éjszaka, hogy az ART 29, más néven Cozy Bear hekkercsoport a múlt héten hajtott végre támadást a republikánus párt vezető testületének felhőalapú számítógépes hálózata ellen, amelyet a Microsoft működtet.

A hírügynökség híre után Richard Walters, az RNC kabinetfőnöke arról tájékoztatott közleményében, hogy az RNC a hét végén értesült arról, hogy kibertámadás érte a testület egyik külső it-szolgáltatóját, a kaliforniai székhelyű Synnex vállalatot. Az RNC azonnal blokkolta a hozzáférést a Synnex felhőalapú szerverhálózatához. Az RNC és a Microsoft szakértői alaposan átvizsgálták a testület számítógépes rendszerét, és arra a következtetésre jutottak, hogy a hekkerek nem fértek hozzá az RNC adataihoz. Folytatódik a vizsgálat a szövetségi nyomozóhatóságok bevonásával.

A Bloomberg emlékeztet arra, hogy a szóban forgó hekkecsoportot vádolták a Demokrata Nemzeti Bizottság ellen 2016-ban végrehajtott hekkertámadás, illetve a SolarWinds vállalat megfertőzött szoftvereinek segítségével elkövetett nagyszabású kibertámadás elkövetésével, amely során kilenc amerikai kormányügynökség számítógépes rendszereibe is behatoltak illetéktelenül.

Ide tartozik, hogy vélhetően egy orosz hekkercsoport közel egymillió vállalat informatikai rendszerét támadta meg és bénította le világszerte a hét végén, miután pénteken zsarolóvírussal fertőzte meg a Kaseya amerikai technológiai nagyvállalat számítógépes hálózatát. A támadást végrehajtó, Oroszországhoz köthető “REvil” hekkercsoport hetvenmillió dollár értékű bitcoin kriptovalutát követelt cserében a vírussal végrehajtott titkosítások feloldásáért.

Joe Biden a június 16-i genfi csúcstalálkozón arra kérte Vlagyimir Putyint, hogy lépjen fel az Egyesült Államokat támadó oroszországi hekkercsoportokkal szemben.

The post Bloomberg: az orosz kémszolgálathoz köthető hekkercsoport megtámadta a Republikánus Nemzeti Bizottság számítógépes rendszereit appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek a brutális szalonnai gyilkosság ügyében

Biztonságpiac - Thu, 07/08/2021 - 05:35
Vádat emeltek a 2019 őszén Szalonnán elkövetett kegyetlen gyilkosság ügyében.

Vádat emeltek négy férfi ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és szexuális erőszak miatt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség. A vádlottak 2019. november elején egy borsodi kistelepülésen az esti órákban találkoztak egyikük házában, és megbeszélték, hogy pénzt szereznek a szemközti házban egyedül élő 85 éves nőtől. Amikor besötétedett, a nyitott kertkapun bementek az udvarra, onnan pedig az épületbe. Egyikük magával vitt egy félméteres tömör vasdarabot.

Hátulról rátámadtak az idős asszonyra, és legalább négyszer fejen ütötték. A sértett a földre esett, de a vádlottak nem hagyták abba a bántalmazását, a fejét és az arcát ütlegelték igen nagy erővel. Az eszméletlen állapotban lévő nő sérelmére az egyik vádlott szexuális cselekményt végzett – olvasható a közleményben. A vádlottak ezután kutatni kezdtek a házban, és ismeretlen összegű készpénzzel távoztak. Az átlagosat meghaladó testi, lelki gyötrelemmel járó bántalmazás következtében a sértett a helyszínen meghalt.

Az ügyészség a letartóztatásban lévők közül három vádlottra életfogytig tartó fegyházbüntetés, egy vádlottra határozott tartamú fegyházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta – közölték.

The post Vádat emeltek a brutális szalonnai gyilkosság ügyében appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A demokrácia elleni támadásnak nevezte a holland király a bűnügyi újságíró elleni merényletet

Biztonságpiac - Thu, 07/08/2021 - 04:35
A demokrácia ellen elkövetett támadást jelent a holland bűnügyi újságíró ellen elkövetett gyilkossági kísérlet – jelentette ki Vilmos Sándor holland király.

Peter R. de Vries ellen lőfegyverrel követtek el merényletet, az újságírót a fején érte a lövés, kórházba szállították. Vilmos Sándor holland király nyilatkozatában mély megdöbbenését fejezte ki, és elítélte az újságíró elleni támadást. A merényletkísérlet “a jogállamiságunk sarokkövét jelentő újságírás elleni támadás, s mint ilyen, az alkotmányos rendünk elleni támadást jelent” – fogalmazott.

Sajtóértesülések szerint egy ismeretlen elkövető kedd este fél nyolckor lőtt rá a 64 éves újságíróra, aki éppen távozott egy televíziós stúdióból. Nem sokkal korábban de Vries egy élő műsorban szerepelt. De Vries Hollandia egyik vezető bűnügyi tudósítójának számít, és rendszeresen részt vesz tanácsadói minőségben bűnügyi eljárásokban, illetve szakértőként és kommentátorként televíziós műsorokban. Úgy tudni, jó kapcsolatai vannak mind az igazságszolgáltatás rendszerében, mind pedig az alvilágban, ennek ellenére több bűnüggyel kapcsolatban is kapott már fenyegető leveleket.

Peter De Vries jelenleg egy nagyszabású büntetőeljárásban a koronatanú tanácsadójaként vesz részt. A per a szervezett bűnözéssel áll összefüggésben. A koronatanú korábbi védőjét 2019 szeptemberében agyonlőtték, szintén Amszterdam utcáján. A holland újságíró elleni merényletre reagálva Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében az írta, hogy “egyet kell értenünk abban, hogy az oknyomozó újságírás nem jelent fenyegetést, hanem eszköz demokráciáink számára”.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke üzenetében azt írta: az eset az újságírás elleni bűncselekmény, és a demokrácia és a jogállamiság értékei elleni támadást jelent. “Feltartóztathatatlanul folytatjuk a sajtószabadság védelmében végzett munkánkat” – tette hozzá Michel.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke azt hangoztatta, média a demokrácia gerincét jelenti. Az újságírók ellen elkövetett támadások mindannyiunk elleni támadásokat jelentenek – tette hozzá.

The post A demokrácia elleni támadásnak nevezte a holland király a bűnügyi újságíró elleni merényletet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 100. (2021. júl.)

Air Power Blog - Wed, 07/07/2021 - 18:39

Folyamatban van az első, Magyarországnak épülő Airbus Helicopters H225M közepes többfeladatú helikopter végszerelése. Ennek alkalmából látogatott el ma a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos vezette delegáció a gyártó franciaországi Marignane-ban lévő gyárába. Illő pillanat a LégierőBlogger századik hírbejegyzéséhez :-)

Zord

(trivia)


Categories: Biztonságpolitika

Börtönben marad az unokája ellen szexuális erőszakot elkövető férfi

Biztonságpiac - Wed, 07/07/2021 - 16:35
Mégsem kerül feltételes szabadságra a lányunokája sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt 2017-ben nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélt férfi, akit június 1-jén, első fokon feltételes szabadságra bocsátottak – közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész.

Gyugyi Csilla közölte: a kalocsai férfi 2015-ben az akkor öt és fél éves lányunokájával felnőtt filmet nézetett, többször fogdosta és más szexuális cselekményeket végzett vele, ezért 2017 júliusában a Szegedi Ítélőtábla jogerősen 8 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A Kecskeméti Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája június 1-jén feltételes szabadságra bocsátotta a férfit azzal az indokkal, hogy a magatartásával, munkavégzésével nem volt probléma a börtönben, így a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.

A feltételes szabadságra bocsátás ellen a megyei főügyészség fellebbezett, mert álláspontja szerint az elítélt nem tanúsított megbánást a rendkívül súlyos bűncselekmény miatt, úgy viselkedik, mintha nem történt volna semmi, az unokájának a börtönből ajándékokat küldözgetett. Az elítélt környezetében sincs olyan ember, aki előmozdítaná tette következményeinek belátását, így a férfi személyiségére, a bűncselekmény súlyára és körülményeire figyelemmel a szabadságvesztés még nem érte el a célját – tették hozzá.

A Kecskeméti Törvényszék másodfokú tanácsa június 24-én az ügyészi fellebbezéssel egyetértve jogerősen megváltoztatta az elsőfokú döntést, és mellőzte az elítélt feltételes szabadságra bocsátását. A másodfokú bíróság szerint a büntetés célja csak a szabadságvesztés teljes kitöltésével érhető el – olvasható a közleményben.

The post Börtönben marad az unokája ellen szexuális erőszakot elkövető férfi appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.