You are here

Biztonságpolitika

Az NSO tulajdonosa szerint semmi közük az ötvenezres telefonszám-listához

Biztonságpiac - Thu, 07/22/2021 - 04:35
A Pegasus nevű kémszoftvert gyártó izraeli NSO vállalat tulajdonosa azt állítja, hogy semmi közük nincsen az állítólag megfigyeltek telefonszámait tartalmazó ötvenezres listához – jelentette a Kalkaliszt című izraeli gazdasági újság.

Salev Hulió, a cég egyik alapítója és vezérigazgatója a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az NSO-nak semmi köze az ismeretlen eredetű ötvenezres listához, és tagadta, hogy a szoftverrel rosszindulatú tevékenységet végeztek volna.

“Körülbelül egy hónappal ezelőtt azzal fordultak hozzánk, hogy a piacon egy lista kering. Azt állították, hogy feltörték az NSO szervereit Cipruson, és hogy vigyáznunk kell” – mondta Hulió a Kalkalisztnak.

“Ellenőriztük. Nincsenek szervereink Cipruson, nincsenek ilyen listáink, és a számnak sincs semmi értelme. Később két ügyfelünk is szólt nekünk, hogy megkeresték őket, azt állítván, hogy létezik ez az NSO-val kapcsolatos lista. Kaptunk néhány képernyőképet, és láttuk, hogy nem hasonlít a Pegasus rendszerére, a szerveren látható kép különösen nem ilyen, hanem egy HLR Lookup szerver. Arra jutottunk, hogy ez egy vicc” – állította Hulió.

“Őrült információhiányra próbálnak valamit építeni” – közölte Hulió. “Azt mondják, hogy a lista kiszivárgott. De honnan szivárgott ki? Nem mondják meg, hogy ki szivárogtatta ki, de honnan szivárgott ki? Kihez tartozik a lista? Ki készítette? Miért nincsenek erről adatok? Ez abszurd” – vélekedett a kémszoftver izraeli gyártója.

“Ügyfeleink évente átlagosan száz célpontot határoznak meg. Az NSO megalakulása óta nem érhettünk el ötvenezer célponthoz. A Pegasusnak negyvenöt ügyfele van, egyenként évi százas számokkal. A listán olyan országok is szerepelnek, amelyek nem ügyfeleink, és az NSO-nak egyáltalán nincs listája, amely központosítja a Pegasus összes célpontját, pusztán azért, mert maga a vállalat nem tudja valós időben, hogyan használják ügyfelei a rendszert” – magyarázta az üzletember.

Hulió elutasította a civilek lehallgatásának vádjait. “Újságírók, emberi jogi aktivisták, civil társadalmi szervezetek kívül esnek a határokon. Annak az ügyfélnek, aki újságírót vagy emberi jogi aktivistát hallgat le, számomra abban a pillanatban megszűnik az ügyfél státusza. Miért? Mert nem ez a rendszer célja. Ismerjük, és felismerjük az ilyesmit. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk a visszaéléséket” – hangsúlyozta.

Az Axios című hírportál értesülése szerint Izrael kárelhárító bizottságot állít fel az NSO kémszoftverének ügyében kitört megfigyelési botrány kezelésére, amelyben részt vesznek a védelmi iparág exportengedélyeiért felelős honvédelmi minisztérium, a külügyminisztérium, az igazságügyi minisztérium, a külföldi hírszerzést végző Moszad, a katonai hírszerzés, illetve más ügynökségek képviselői.

The post Az NSO tulajdonosa szerint semmi közük az ötvenezres telefonszám-listához appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A dezinformáció szerepe az orosz külpolitikában

Biztonságpolitika.hu - Wed, 07/21/2021 - 18:09
A világháló megjelenésével kezdetét vette az információs társadalom kialakulása. Az internetes médiatartalmak és a felhasználói identitások létrejöttével, ahogy az emberi társadalomban, úgy a kibertérben is csoportok jelentek meg, amelyek saját kollektív identitással rendelkeznek. A különböző identitások a modern információs technológia segítségével feltérképezhetővé, megismerhetővé és így elemezhetővé váltak a tartalomgyártók számára. A begyűjtött adatok alapján megalkotott profilok hűen tükrözik egy-egy csoport irányultságát, jellegét és az általa kitűzött célokat.

A személyre szabott tartalomgyártás következtében véleménybuborékok és visszhangkamrák alakultak ki, ebből adódóan a tartalomfolyam egyes felhasználók esetében egysíkúvá vált. A kialakuló identitással rendelkező csoportok között nagymértékű polarizáció figyelhető meg. A visszhangkamrákban „rekedt” hírfogyasztók számára az ellentétes vélemények vagy a saját felfogásuknak ellentmondó tények összeegyeztethetetlenek a közösség által helyesnek vélt valósággal, emiatt ezekkel szemben gyakran ellenséges magatartást tanúsítanak. Az egyre inkább polarizálódó csoportok manipulálásában nagy szerephez jutnak az összeesküvés elméletek és az álhírek, amelyek a valóságot a hírfogyasztói igények mentén formálják újra. A közvetített üzenet ez esetben egybeesik az adott csoport által helyesnek vélt valósággal.

A hibrid hadviselés vonatkozásában is nagy jelentőséggel bírnak az álhírek és az azokból kialakuló összeesküvéselméletek. Az előre megtervezett, manipulatív szándékok által vezérelt dezinformációs kampányok hatékony eszközei a nemzetközi és nemzeti vélemény formálásának, miközben elfedik az agresszor valódi szándékait.

Az orosz dezinformáció

Oroszország stratégiai felfogása már régóta foglalkozik az információs hadviselés jelentőségével és az információ külpolitikai és katonapolitikai célokra való felhasználásával. Az orosz dezinformáció gyakorlata a Szovjetunióba nyúlik vissza. A II. világháború lezárása után nem sokkal kialakuló bipoláris világrendben mind az amerikai, mind a szovjet fél számára stratégiai célként mutatkozott meg az ellenséges oldal legitimációjának rombolása. A Keleti Blokk széthullását követően továbbra is fontos maradt az Orosz Federáció információs képességeinek fenntartása és optimalizálása a modern kori digitális környezetnek megfelelően. A 2014-es események hatására egyre több kutató és elemző kezdte el vizsgálni az orosz manipulációs képeségek arzenálját a hibrid hadviselés vonatkozásában. A Kreml saját érdekérvényesítő képességeinek növelése érdekében az orosz állami média jelentős részét egy olyan „fegyverré” alakította, amellyel hatékonyan manipulálhatja mind a belföldi lakosságot, mind a nemzetközi közvéleményt, elterelve a figyelmet az saját erőszakos fellépéseiről.

A 2016-os orosz külpolitikai koncepcióban már deklaráltan is tetten érhető az információ és az orosz média kardinális szerepe Moszkva külpolitikai eszközrendszerének vonatkozásában. Az első fejezet j) pontjában, a stratégia szerint, Oroszországnak meg kell erősíteni saját tömegtájékoztatási eszközeinek helyzetét a globális térben. Érdemes kiemelni továbbá a h) és i) pontokat, amelyekben a dokumentum kiemeli az orosz diaszpóra és orosz nyelv szerepének fontosságát. A második fejezetben megjelenik a „puha erő” (soft power) kifejezés, amely egyértelmű utalásként fogható fel a Geraszimov-doktrínában megfogalmazott indirekt, nem-katonai eszközökre. A harmadik fejezetben említésre kerül az Orosz Föderáció külpolitikai szerepvállalásának információs támogatása. A stratégia szerint Oroszország célja, hogy „eljuttassák a közvéleményhez az objektív információkat Oroszország álláspontjáról, az alapvető nemzetközi problémákkal kapcsolatban, külpolitikai kezdeményezéseiről és lépéseiről, szociális és gazdasági fejlődésének folyamatairól, az oroszországi kultúra és tudomány eredményeiről. Ennek érdekében Oroszország kifejleszti a külföldi közvéleményre való hatásgyakorlás hatékony eszközeit, erősíti az oroszországi és az orosz nyelvű tömegtájékoztatási eszközök pozícióit az információs világtérben, egyidejűleg gondoskodik saját információs biztonságáról”.

A stratégiai dokumentumot elemző Nagy László kiemeli a harmadik fejezetben, hogy Oroszország deklaráltan elítéli az államok belügyeibe való olyan illegális külső beavatkozást, amelynek célja az alkotmányellenes hatalomváltás. A kijelentés iróniája, hogy a koncepció kiadását megelőző években a Kreml számos alkalommal indirekt eszközökkel avatkozott be más országok belügyeibe.

Moszkva kommunikációs eszközeinek objektivitását az elmúlt évtized tapasztalatai igencsak megkérdőjelezhetővé teszik. Geopolitikai érdekeinek biztosítása érdekében gyakran indított olyan dezinformációs kampányokat, amelyek segítségével más országok belügyeibe saját érdekeit szemelőt tartva, közvetett módon avatkozott be. Az orosz befolyás növekedésének leginkább a Varsói Szerződés volt államai, ezek közül is a szomszédos, nagy létszámú orosz diaszpórával rendelkező államok a leginkább kitettek. A közös nyelv használata és a közös származási múlt ugródeszkaként szolgálhat a moszkvai vezetés számára saját befolyásának kiterjesztésében. A posztszovjet térségben a Szovjetunió szétesését követően határon kívül maradt orosz kisebbségeket a Kreml saját üzeneteinek terjesztésére használhatja fel, így nyomást helyezve a helyi államok kormányzataira. A nacionalista érzelmek felkorbácsolására gyakori témaként jelenik meg a rendszerváltások sikertelensége és az ígért gazdasági prosperitás elmaradása, a nagyhatalmi státusz elvesztése, a konzervatív értékek és az ortodox vallás képviselte kapocs Eurázsiával, valamint a forradalmakról festett véres kép ábrázolása. A volt szovjet tagköztársaságok külkapcsolataikban jelenleg is nagymértékben függnek az egykori szovjet anyaállamtól, valamint számos esetben politikai rendszerük gyenge lábakon áll (Fehéroroszország, Ukrajna), ezért a Kreml saját soft power, illetve hard power eszközrendszerének segítségével avatkozhat be belügyi kérdésekbe. Moszkva – a Nyugattal ellentétben – nem tud vonzó gazdasági alternatívát kínálni a környező országok számára, ezért befolyását kénytelen olyan erőszakos módszerekkel fenntartani, amelyekkel kontroll alatt tarthatja a közel-külföldje hatalmi törekvéseit (befagyott konfliktusok fenntartása, dezinformáció). A nyugati országok esetében az oroszok lehetőségei korlátozottak. Az integrációs intézmények következtében létrejövő politikai, gazdasági és katonai környezet elrettentő tényezőként hat a nyers katonai erővel való fenyegetésre (például működik a NATO kollektív védelem elve), ezért az információs műveletek kapnak nagyobb hangsúlyt. Az orosz dezinformáció a nemzetközileg ellenérdekelt országok esetében igyekszik általános bizalmatlanságot kelteni a társadalmi intézményekkel szemben. A manipulatív folyamat első állomásaként az adott ország politikai vezetését gyakran vádolják meg választási csalással, korrupcióval, melynek következtében veszít saját társadalmi támogatottságából. A második fázisban a gazdasági és a piaci szereplők kerülnek célkeresztbe, így megrendítve a lakosság és a befektetők bizalmát az adott állam pénzügyi stabilitásában. Harmadik elemként megjelenik a belső ellentétek felszítása: kormányzati hibák hangsúlyozása, tüntetések szervezése, állami intézményekkel szembeni lejárató kampányok. Végül összeesküvés elméleteket kezdenek el terjeszteni, ezzel megalapozva a dezinformáció által kialakított (ál)valóság „rendíthetetlen” létjogosultságát.

Az orosz manipulációs tevékenység vonatkozásában négy főbb jellemző határozza meg a dezinformáció kereteit:

  • Nagy mennyiségű, több csatornán keresztül közvetített tartalom
  • Gyors, folyamatos és ismétlődő információáramlás
  • Az elkötelezettség hiánya az objektív valósággal szemben
  • Az egységes narratíva hiánya
Egy orosz dezinformációs weblap elemzése: news-front.info

Az USA Külügyminisztériuma 2020-ban kiadott jelentése számos olyan szervezetet és személyt sorol fel, amiknek szerepe van, illetve volt az orosz dezinformáció terjesztésében. A jelentésből kiemelném a news-front.info nevezetű portált, amely a Krím-félszigethez köthető irányultsággal alapvetően támogatja az orosz annexiós törekvéseket Ukrajnával szemben. Az oldal érdekessége, hogy kilenc nyelven – köztük magyarul is – oszt meg tartalmakat, illetve a különböző nyelvek között válogatva megbizonyosodhatunk, hogy minden nemzet számára más és más a megosztott (ál)hírek összetétele és témája. Saját elnevezése már önmagában egy beszédtett, amellyel a befogadó réteg számára egy, az „élvonalban lévő” híroldalként definiálja magát. Érdemes megemlíteni, hogy az oldal neve angol és nem tartalmaz semmilyen utalást az orosz érdekekhez való kötődéséről. A három főből álló szerkesztőséget egy oroszbarát krími aktivista, Konstain Knyirik vezeti. Az oldalon publikált cikkeket olvasva számos olyan, az álhírekre jellemző jellegzeteséggel találkoztam, amelyek egyértelműen bizonyítják a dezinformációs szándékot. Az alábbiakban kiválasztottam két, a portálon magyarul megjelent aktuális cikket, amelyeket a közölt üzenet tartalma szerint részletesebben is megvizsgáltam:

„Az ukrán offenzíva a Donbasszban: már csak idő kérdése. Mivel válaszol erre Oroszország? (I.)” Április elején az oldalt az ukrán események újra fellángolásával foglalkozó cikkek tematizálják leginkább. Első pillantásra feltűnő, hogy nincs szerző feltüntetve, illetve az egyetlen hivatkozott orosz nyelvű forrás neve „Antifashist”, amely utal az orosz dezinformáció egy bevett kommunikációs fordulatára, amikor az támadott felett fasisztának bélyegzik. A szöveg nyelvezete informális, gyakran lekicsinylő szavakat használ, ha az ukrán vagy a vele szimpatizáló nemzetközi szereplőkről tesz említést („be kell szállni a bunyóba”, „kéksisakosok szerepében ténykednek majd.”). Oroszország az áldozat szerepét tölti be, míg az ukrán vezetés az agresszor szerepében tűnik fel, amely akármelyik pillanatban megtámadhatja a nagy orosz kisebbséggel rendelkező, önállósult Luhanszki és Donyecki Köztársaságokat. Az ukrán hadmozdulatok taglalása során a szöveg hivatkozik egy Alekszej Leonkov nevű katonai szakértőre, akit – az ugyancsak Kreml érdekeltségbe tartozó SputnikNews oldal kivételével – semmilyen más hiteles felületen nem találtam meg. A cikk a NATO-t, az USA-t és a „Nyugatot”, mint Kijev támogatóit említi, akiket békefenntartóként küldhetnek Ukrajnába.

A következő hírszöveg címe: „Anatolij Vasszerman Biden halálos betegségéről számolt be”. A cikk az amerikai elnök Joe Biden vélt egészségi állapotán keresztül igyekszik az USA-adminisztráció legitimációját rombolni. A szerző hivatkozik Sean Hannity amerikai műsorvezető (Fox News) kijelentésére, miszerint az elnök egészségi állapotát a Fehér Ház titkolja el és helyette a döntéseket egy titkos csoport hozza meg. Hannity, Donald Trump, volt republikánus amerikai elnök egyik fő támogatójaként már többször terjesztett olyan összeesküvés elméleteket, amelyeknek hamissága később beigazolódott. A cikk ezután – a dezinformációs mintáknak megfelelően – választási csalással gyanúsítja meg a jelenlegi kormányzatot, majd az állami működési mechanizmust vonja kétségbe.

Felhasznált irodalom:
  • Karlsen, R; Steen-Johnsen, K; Wollebæk, D: Echo chamber and trench warfare dynamics in online debates. European Journal of Communication, vol. 32, 2017.
  • Chaudron, Stephane; Eichinger, Henning: Eagle-eye on Identities in the digital world. Publications Office of the European Union, Luxembourg, 2018.
  • Paul, Christopher; Matthews, Miriam: The Russian “Firehose of Falsehood” Propaganda Model: Why It Might Work and Options to Counter It. RAND Corporation, Santa Monica 2016. online elérhető: https://www.rand.org/pubs/perspectives/PE198.html
  • Bodine-Baron, Elizabeth; Helmus, Todd C.; Radin, Andrew; Magnuson, Madeline; Mendelsohn, Joshua; Marcelino, William; Bega, Adnriy; Winkeman, Zev: Russian Social Media Influence: Understanding Russian Propaganda in Eastern Europe. RAND Corporation, Santa Monica, 2018. online elérhető: https://www.rand.org/pubs/research_reports/RR2237.html
  • Szicherle Patrik: Hogyan küzdjünk a dezinformáció ellen? Magyarország védelme az információs térben. Political Capital, 2018.

Online elérhető: https://politicalcapital.hu/pc admin/source/documents/dezinfo_guide_tanulmany_20181126.pdf

  • Bodine-Baron, Elizabeth; Helmus, Todd C.; Radin, Andrew; Treyger, Elina: Countering Russian Media Influence. RAND Corporation, Santa Monica, 2018. online elérhető: https://www.rand.org/pubs/research_reports/RR2740.html
  • Szwed, Robert:Framing of Russian-Ukraine conflict in online and social media. NATO Strategic Communications Centre of Excellence, Riga, 2016. online elérhető: https://www.stratcomcoe.org/framing-ukraine-russia-conflict-online-and-social-media
  • Nagy László: Az Oroszországi Föderáció külpolitikai koncepciója. Hadtudomány, 27. évf., 1-2 sz., 2017.
  • Bauer Kristóf: A „Kremlin Playbook” – Oroszország közép-európai befolyásszerzésének módszertana. Nemzet és Biztonság, 11. évf., 1. sz., 2018.

Címlapkép: PUTYIN, Vlagyimir, Moszkva, 2021. június 19.
Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólal a kormányzó Egységes Oroszország párt moszkvai kongresszusán 2021. június 19-én.
(Forrás: MTI/EPA/Szputnyik/Szergej Karpuhin)

A A dezinformáció szerepe az orosz külpolitikában bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Categories: Biztonságpolitika

Hollandia ismét az otthoni munkavégzésre szólította fel állampolgárait

Biztonságpiac - Wed, 07/21/2021 - 12:10
A továbbra is meredeken emelkedő holland koronavírus-fertőzési adatok miatt a hágai kormány hétfőn arra szólította fel állampolgárait, amennyiben megoldható dolgozzanak újra otthonról. Az ország egésze várhatóan sötétvörös besorolást kap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központnak (ECDC) a fertőzöttséget mutató térképén.

Mark Rutte ügyvezető holland miniszterelnök hibás döntésnek nevezte a koronavírus-járvány visszaszorítására korábban bevezetett rendkívüli intézkedések enyhítését, ami az azt követően megugrott fertőzésszám miatt a bárok és éttermek újbóli, augusztus közepéig tartó éjszakai bezárásához vezetett. Kijelentette, a fertőzésszám rohamos emelkedését a biztonságos távolságtartásra vonatkozó szabályok be nem tartása okozza. Hozzátette, mindenki gondoskodjon az otthonok, az iskolák és munkahelyek szellőztetéséről. Közölte azt is, noha az új fertőzések napi száma magas szinten stabilizálódni látszik, a kormány jelenleg nem látja szükségét további intézkedések bevezetésének. A kormány a nyár folyamán heti rendszerességgel vizsgálja a legfrissebb járványügyi fejleményeket – tette hozzá.

Hugo de Jonge egészségügyi miniszter a sajtóértekezleten azt közölte: annak ellenére sem akarnak további intézkedéseket, hogy az új fertőzöttek napi tízezres nagyságrendű száma miatt Hollandia egésze sötétvörös besorolást kap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központnak a fertőzöttséget mutató térképén. Ez azt jelenti, hogy más uniós tagországok megkövetelhetik a Hollandiából érkezőktől, hogy a karanténba vonuljanak – tette hozzá.

Az illetékes holland közegészségügyi intézet hétfői tájékoztatása szerint noha az elmúlt 24 órában közel kilencezer új koronavírussal fertőzöttet vettek nyilvántartásba, az átlagos napi fertőzésszám az országban továbbra is tízezer felett van. Az új fertőzöttek átlagos napi száma vasárnaphoz képest 5,8 százalékkal, egy hét alatt 89,5 százalékkal emelkedett. Közel húsz napja az új fertőzésszám alig érte el a hatszázat. Az új koronavírus-tesztek mintegy 14 százaléka pozitív.

Kórházba az előző napi adatokhoz képest 16 százalékkal több koronavírusos beteget szállítottak, jelenleg 361 embert kezelnek koronavírussal. Közülük a tegnapi számokhoz képest ötvennel több, jelenleg 84 esetben alkalmaznak intenzív ellátást. A legfrissebb információk szerint a járvány kezdete óta 1 826 824 ember fertőződött meg az új típusú koronavírussal, közülük 18 063-an haltak meg Hollandiában.

Belgium is szigorít
A belga kormány szerint a vírus új változatai, különösen a Delta variáns terjedésének megakadályozására az utazási szabályok módosítására van szükség. Az új, rendkívüli szabályozás szerint, ha valaki külföldről, járványügyi szempontból akár zöld, akár narancssárga, akár piros besorolású országból érkezik, és nincs teljesen beoltva, tíznapos karanténba kell vonulnia. A karantén első és hetedik napján kötelező koronavírus-tesztet kell végeznie, a karantént valaki csak akkor hagyhatja el, ha a tesztjei negatívak. A hatóságok megerősítik az ellenőrzéseket mind a repülőtereken, mind a szárazföldi határokon – tették hozzá.

The post Hollandia ismét az otthoni munkavégzésre szólította fel állampolgárait appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A hazafias honvédelmi nevelésről beszélt Benkő Tibor Bátonyterenyén

Biztonságpiac - Wed, 07/21/2021 - 08:35
A hazafias honvédelmi nevelésről beszélt Benkő Tibor honvédelmi miniszter hétfőn a Nógrád megyei Bátonyterenyén a tárca egyik, fiataloknak szervezett táborának felkeresésekor.

A miniszter azt mondta: a hazafias nevelés részét képezik a honvédelmi táborok, amelyekből idén negyvenet indítanak, különböző helyszíneken. Tavalyelőtt 72 tábort szerveztek, a múlt évben a pandémia miatt erre nem volt lehetőség – tette hozzá. A honvédelmi miniszter megemlítette, hogy a Magyar Honvédségnél 2017-ben indították el a honvédelmi és haderőfejlesztési programot.

Míg utóbbi a technikai eszközök beszerzéséről, a hadiipar fejlesztéséről, a kutatásról, az innovációról szól, a honvédelmi része a katonák életpályamodelljét is magában foglalja, az illetményre, a lakhatásra és az egészségkárosodásra vonatkozóan. Ide tartozik továbbá a hazafias honvédelmi nevelés, az oktatás, képzés, a társadalmi kapcsolatok erősítése, az önkéntes tartalékos katonai szolgálat megvalósítása, és a hazafias honvédelmi nevelés szerves részét képezik a honvédelmi táborok.

A törvény értelmében általános iskolásokat nem lehet katonának nevelni – ezt a célt a kadétképzés szolgálja – a táborokba viszont őket is hívják minden nyáron, azzal a nem titkolt céllal, hogy lesznek, akik ezt a pályát választják – mondta a miniszter.

Benkő tájékoztatása szerint Bátonyterenyére hat megyéből érkeztek gyerekek, a 29 résztvevőből öten lányok. Sátrakban helyezik el őket, a napirend kötött, az ébresztő fél hétkor van, a mobiltelefont pedig este nyolc óra után vehetik elő a 12-15 éves gyerekek. A honvédelmi tárca vezetője elmondta, szerveznek túlélőtáborokat is, ahol többi között elsősegélynyújtást, terepen tájékozódást vagy tűzrakást tanulhatnak a résztvevők.

A bátonyterenyei, hétfőtől péntekig tartó program úgynevezett “harcos” honvédelmi tábor, foglalkoznak alaki, egészségügyi, túlélési ismeretek elsajátításával. Lesz járőrverseny, bemutatót tartanak a hagyományőrzők és a különleges rendeltetésű dandár. Pénteken szüleiknek mutatják be a táborozók, hogy mit tanultak a hét folyamán, és jutalmazzák a versenyek győzteseit.

A bátonyterenyei tábort a MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 25. Keresztényszigethy Sándor Területvédelmi Zászlóalj szervezi. Gáspár Levente alezredes, zászlóaljparancsnok az MTI-nek elmondta, a zászlóalj 2019-ben három tábort indított Nógrád megyében, Rétságon, Salgótarjánban és Bátonyterenyén. Idén ez az első program, augusztusban Salgótarjánban lesz hasonló tábor.

The post A hazafias honvédelmi nevelésről beszélt Benkő Tibor Bátonyterenyén appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egyre gyakoribb a szélsőséges időjárás

Biztonságpiac - Wed, 07/21/2021 - 07:35
Úgy tűnik, hogy a korábbi években kezdődött tendencia idén sem törik meg: az egyre kiszámíthatatlanabb és hevesebb időjárás egyre több és nagyobb kárt okoz hazánkban és Európa-szerte.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) már tavaly kiadott közleményében felhívta a figyelmet, hogy míg 2019-ben a biztosítók egész éves kifizetése volt ötmilliárd forint, ezt az összeget 2020-ban már júniusra elérték a viharkárok. A nagy mennyiségű csapadékkal, villámlással és gyakran jégveréssel járó időjárási események ráadásul egyre korábban kezdődnek, és akár már a tél végi, februári időszakban is gondokat okoznak, majd a kárösszegek a nyár folyamán tetőznek.

A Generali adatai szerint a július 9. és 13. közötti viharok leginkább Budapest, Pest, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyét érintették, a kerületek és települések között pedig Tata, illetve Budapest XX. és XXI. kerülete szenvedte meg leginkább a viharokat. Csak az utóbbi két kerültből több mint ezer bejelentés érkezett. Július 9-e óta folyamatosan érkeznek a bejelentések a vihar, felhőszakadás, jégverés következtében: péntektől péntekig több mint négyezer bejelentés futott be a biztosítóhoz, és a mostani hétvége sem zajlott eseménytelenül.

Ismét lecsapott a vihar: nehéz hétvégénk volt
Özönvízszerű esőzések és heves viharok érkeztek, melyek Nyugat-Európában szinte katasztrófafilmekbe illő jeleneteket hoztak. Mostanra ráadásul az óriási károk mellett több száz áldozatról és eltűntről is szólnak a beszámolók. A hétvégén hazánkban is ismét szélsőségessé vált az időjárás, a hőséget nagy mennyiségű, helyenként akár az ötven millimétert is meghaladó csapadék váltotta fel, néhol jégeső és hatvan-nyolcvan kilométer per órás széllökések kíséretében.

Mára összesítve a 9-e óta tartó időszakban 5500 bejelentés érkezett, mintegy 1,5 milliárd forintnyi értékben. Budapest mellett már Debrecen is felkerült a dobogóra a károk számát tekintve.

„Növekvő aggodalommal figyeljük a Nyugat-Európában zajló eseményeket, és bízunk benne, hogy hazánk nem szenvedi meg ennyire a szélsőséges időjárási események következményeit. A kárbejelentési statisztikákból is egyértelműen látszik, hogy a heves viharok egyre gyakoribbak és kiszámíthatatlanabbak, fenyegetik az értékeinket, otthonainkat, és a mezőgazdaság számára is komoly veszteségeket okoznak” – mondja Szikszai József, a Generali Biztosító kárrendezési igazgatója.

A biztosító vizsgálta az előző években hozzájuk beérkezett, természeti jelenségekhez kapcsolódó bejelentéseket. Az összesítésből kiderült, hogy 2019-ben és 2020-ban kilencszáz, illetve hétszázmillió forint fölé emelkedett a viharkárok utáni kifizetések összege, az esetszámok mindkét évben tízezer körül voltak.

The post Egyre gyakoribb a szélsőséges időjárás appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A nándorfehérvári diadalra emlékeznek Szegeden

Biztonságpiac - Wed, 07/21/2021 - 06:35
Tudományos konferenciával, középkori fegyver- és harci bemutatóval, apródiskolával, gyermekprogramokkal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences rendház szomszédságában, a Mátyás téren a hétvégén – közölték a szervezők.

A nándorfehérvári diadal 550. évfordulóján, 2006-ban a szegedi ferences rendház alsóvárosi kultúrházának munkatársai azzal a szándékkal hívták életre a Hunyadi János török fölött aratott győzelmére emlékező rendezvényt, hogy a sajnos nagyszámú nemzeti gyásznapjaink mellett a világraszóló győzelmeink előtt is méltóképpen tisztelegjenek.

1456 nyarán a Kapisztrán Szent János vezetésével dél felé vonuló keresztesek megálltak a szegedi ferences rendház mellett, a mai Mátyás téren, így a Nándorfehérvári Emléknapoknak helyszíne révén közvetlen kapcsolata is van a történelmi eseménnyel. Szeged egyetlen középkori hagyományokat felidéző kulturális programja pénteken a Szegedi Dóm Látogatóközpontjában harangtörténeti konferenciával indul, melyen a többi közt előadás hangzik el a déli harangszó történetéről.

Szombaton délelőtt az ünneplők Szeged belvárosában, a Klauzál téren gyülekeznek, majd a zenés-zajos menet zenészekkel, dobosokkal, zászlóforgatókkal az alsóvárosi ferences templomhoz és kolostorhoz vonulnak, ahol hadi táborok, kézművesvásár és -foglalkozások várják őket. A látogatók akár karnyújtásnyi közelségből csodálhatják meg az öltözeteket és a fegyvereket, megtapasztalhatják milyen volt a tábori élet Mátyás korában a fekete sereg számára.

A Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület és az Oroszlánszív Lovagrend tagjai lovagi bajvíváson mérik össze ügyességüket. A reneszánsz családi napon számos gyermekprogram – apródiskola, íjászoktatás, bábszínház, több interaktív játék, kézműves-foglalkozás – várja a legkisebbeket. Az est beköszöntével középkori táncházat tartanak, majd a programot a Tabulatúra Régizene Együttes koncertjét követően a Lángoló Leguánok tűzzsonglőr attrakciója zárja sötétedés után.

A Hunyadi János által vezetett keresztény magyar seregek 1456. július 22-én mértek megsemmisítő vereséget II. Mehmed török szultán hadaira. A napot 2011-ben az Országgyűlés a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.

The post A nándorfehérvári diadalra emlékeznek Szegeden appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Megkezdődött az üzekedés: óvatosan az utakon!

Biztonságpiac - Wed, 07/21/2021 - 05:35
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, vadásznyelven: üzekedése. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete, azt kéri az autósoktól: a szokásosnál is figyelmesebben vezessenek, mivel az állatok nappal is sokkal aktívabbak és gyakran keresztezik a közutakat.

Az őz hazánk legnagyobb egyedszámú és legelterjedtebb nagyvadfaja (országos állományát 375 500-ra becsülik). A nagyvadgázolások során ezen faj egyedeit ütik el leggyakrabban az autók, jelentős részben július és augusztus közepe között.

Őznász idején a bakok űzik a sutákat, de egy másik bakot is elkergethetnek a territóriumukról. Ilyenkor az állatok sokkal óvatlanabbak, figyelmetlenebbek, mint általában. A balesetek jelentős része azonban megelőzhető, ha az autósok figyelmesen, a körülményeknek megfelelően vezetnek.

Ha a vadelütés mégis bekövetkezett, mindenképpen hívjuk a rendőrséget! A vadelütés közúti balesetnek minősül, így bármilyen további ügyintézés alapja a rendőrségi jegyzőkönyv lehet. Az adott területen gazdálkodó vadászatra jogosultat – jellemzően vadásztársaságot – is értesíteni kell, erről általában szintén a rendőrség gondoskodik.

The post Megkezdődött az üzekedés: óvatosan az utakon! appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Riasztották a Gripeneket

Biztonságpiac - Wed, 07/21/2021 - 04:35
Múlt hét végén, pénteken riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A minisztérium közleménye szerint egy cseh felségjelű ultralight P220 Koala típusú légijármű lépett be úgy a magyar légtérbe, hogy nem létesített rádió-összeköttetést a magyar légiirányítással.

A Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó Gripenjei azonosították a Romániából Csehországba tartó gépet, amely ezután felvette a kapcsolatot a magyar polgári légiirányítással – írták. A vadászgépek ezt követően visszaindultak a kecskeméti repülőbázisra – közölte a HM.

Megérdeklődtük a minisztériumtól, hogy ilyen esetben mennyibe kerül nagyságrendileg a Grippenek elindítása, illetve, hogy a vétkessel ki lehet-e ezt a költséget fizettetni? A HM Kommunikációs Osztálya az alábbi tájékoztatást adta: “az említett esettel kapcsolatos költségek megtérítésének szabályait, a légvédelmi készenléti szolgálat riasztásából eredő költségek megtérítéséről szóló 221/2018. (XI. 29.) Korm. rendelet határozza meg. Az eddig megismert körülmények alapján nem lehet megállapítani sem a költség nagyságrendjét, sem azt, hogy indokolt-e a költségek megtérítése. A megalapozott döntés meghozatala érdekében az érintett hatóságoknak valamennyi körülményt feltárva le kell folytatniuk a jogszabályokban meghatározott vizsgálataikat”.

The post Riasztották a Gripeneket appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

OKF: a dunai árhullám alakítja a szúnyogok elleni védekezést

Biztonságpiac - Tue, 07/20/2021 - 16:35
A dunai árhullám levonulása határozza meg a szúnyogirtási program folytatását a következő időszakban – jelentette a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Az árhullámmal érintett területeken hét-tíz nap kell ahhoz, hogy a szúnyogtojásokból kifejlődjenek a szúnyogok, és a kémiai védekezést csak ezt követően lehet elkezdeni. Ebben a helyzetben kizárólag az előző napokban elmaradt kezeléseket pótolják Sopron környékén és Csongrád-Csanád megye néhány településén – írták.

A szúnyogok tömeges elszaporodásához elegendő, ha a gátakon belül néhány centiméteres víztestek alakulnak ki. A szakértők folyamatosan monitorozzák a Duna mentén a rovarok jelenlétét. Felhívják a figyelmet arra, hogy esős időt követően nemcsak a tavak és folyók mentén fejlődnek szúnyoglárvák, hanem szinte bármilyen vízben. Ezért fontos, hogy megszüntessük a ház körüli tenyészőhelyeket.

Célszerű azokat a kerti tárgyakat, amelyekben megáll az esővíz, kiüríteni vagy lefedni, a ház körüli vízelvezető árkokat rendben tartani – olvasható a közleményben.

The post OKF: a dunai árhullám alakítja a szúnyogok elleni védekezést appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az OVF szerint biztonságosan levezethető a dunai árhullám

Biztonságpiac - Tue, 07/20/2021 - 12:10
A mostani dunai árhullám biztonsággal levezethető az árvízvédelmi töltések között vagy a kijelölt ártereken – tájékoztatta az Országos Vízügyi Főfelügyelőség (OVF).

Az elmúlt héten Nyugat-Európában rendkívül heves esőzéseket okozó hideg örvény a Duna vízgyűjtőjét kevéssé érintette, a magyarországi árvízi helyzetet elsősorban a szombaton, leginkább Ausztria területén hullott jelentős mennyiségű csapadék befolyásolja – írták

A magyar szakaszon az árhullám Nagybajcsnál várhatóan kedden tetőzik, a harmadfokú készültségi szintet megközelítő, esetleg azt elérő vízállással. Lejjebb, Komárom és Esztergom térségében várhatóan elsőfokú készültséget kell majd elrendelni. Budapestnél szerdán várható a folyó tetőzése, a rakpart szintje alatt, ezért a fővárosban árvízvédelmi készültséget valószínűleg nem kell elrendeli – fűzték hozzá.

A közlemény szerint a védvonalakon figyelőszolgálatot állítanak fel és a beavatkozóegységeket készenlétbe helyezik. Mivel a víz a töltések között marad, a védekezés elsősorban a szivárgó vizek megfigyelésére, az általuk okozott károk megelőzésére koncentrál.

Ugyanakkor az OVF fokozott óvatosságra inti a vízitúrázókat, mivel a következő napokban a Dunán és a mellékágrendszerekben jelentősen megnő a víz sodrása, ezért sokfelé kell nagyobb mennyiségű uszadékra számítani. Az előrejelzések szerint egyébként szárazabb légtömegek érkeznek a Duna vízgyűjtő területére, a német és osztrák szakaszon már meg is indult az apadás – közölte az OVF.

The post Az OVF szerint biztonságosan levezethető a dunai árhullám appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Budapesten és tíz megyében keddtől megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Biztonságpiac - Tue, 07/20/2021 - 08:35
Az elmúlt hét csapadékos időjárása miatt megszűnt a fokozott tűzveszély a hazai erdő- és mezőgazdasági területek jelentős részén, ezért július 20-ától Budapesten és Magyarország tíz megyéjében visszavonja a hatóság a tűzgyújtási tilalmat – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Keddtől a tűzgyújtási tilalom Budapesten, valamint Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében szűnik meg.

A Nébih közölte: változatlanul érvényben marad a fokozottan tűzveszélyes időszak minősítés Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ott továbbra is tilos a tűzgyújtás a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint 200 méteres körzetükben, ideértve a térképen jelölt területeken található tűzrakóhelyeket, a vasút- és közútmenti fásításokat, valamint a parlag- és gazégetést is.

Erdőterületen tüzet rakni a tűzgyújtási tilalom visszavonása után is csak a kijelölt és kiépített tűzrakóhelyen szabad, szélcsendes időszakban úgy, hogy az a környezetre veszélyt ne jelentsen. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás előtt pedig gondoskodni kell a biztonságos eloltásáról. Fokozott figyelemmel kell eljárni az erdőn kívüli, illetve a lakott területeken is, mert a felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet. A tűz őrzéséről és eloltásáról, a tűzvédelmi szabályok betartásáról a tűz gyújtója minden esetben köteles gondoskodni.

Az aktuális tűzgyújtási tilalomról és a tűzgyújtási szabályokról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu honlapon lehet tájékozódni.

The post Budapesten és tíz megyében keddtől megszűnik a tűzgyújtási tilalom appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Szabadok a terrorizmus vádjával elítélt székelyek

Biztonságpiac - Tue, 07/20/2021 - 07:35
Szabadon bocsátották hétfő délután a terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, miután a Brassó Megyei Törvényszék jogerős ítéletben hagyta jóvá a terrorizmus vádjával elítélt székelyföldiek feltételes szabad lábra helyezését .

Mind Bekét, mind Szőcsöt a családja várta a börtön előtt. A bíróságok portálján hétfőn délután még csak a Szőcsre vonatkozó ítélet kivonata volt elolvasható. Eszerint a törvényszéki bírák megalapozatlannak tartották, és elutasították az elsőfokú szabadon bocsátási határozat ellen benyújtott ügyészségi fellebbezést.

Beke és Szőcs 2020 májusa óta kérhette a feltételes szabadlábra helyezést. Azóta négy, erre vonatkozó kérést nyújtottak be, a börtön illetékes bizottsága a jó magaviseletük alapján valamennyi esetben ajánlotta a szabadon bocsátást. Beke eddigi kéréseit rendre elutasították a bíróságok. Szőcs szabadon bocsátását már két korábbi alkalommal is elrendelte a Brassói Bíróság, az ügyészség fellebbezése után azonban a Brassó Megyei Törvényszék megváltoztatta a döntést.

A terrorizmus vádjával elítélt székely férfiaknak hat hónap múlva lejár a büntetésük.

Bekét és Szőcsöt 2018. július 4-én ítélte öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság, terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke ellen hozott ítélet általános megdöbbenést váltott ki az erdélyi magyarság soraiban, hiszen az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és csak 11, illetve 10 hónap börtönbüntetést rótt ki rájuk, amennyit már korábban vizsgálati fogságban töltöttek.

A két férfit a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből, és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

Az erdélyi magyar közvélemény az első pillanattól fogva úgy tekintette, hogy koncepciós eljárás folyik a kézdivásárhelyi fiatalok ellen. Letartóztatásuk után hetekig tüntettek Kézdivásárhelyen. Jogerős elítélésük után több rendkívüli perújítási kérelmet nyújtottak be, de ezek mindegyikét elutasították a romániai bíróságok.

The post Szabadok a terrorizmus vádjával elítélt székelyek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU fél évvel meghosszabbította a terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló korlátozó intézkedéseket

Biztonságpiac - Tue, 07/20/2021 - 06:35
A terrorizmus elleni küzdelem jegyében az Európai Unió Tanácsa további hat hónappal megújította a terrorszervezetek tagjait, valamint a velük összeköttetésben álló természetes vagy jogi személyeket és szervezeteket felsoroló uniós jegyzéket – közölte az uniós tanács.

A tájékoztatás szerint az EU azért hosszabbította meg a terroristák uniós jegyzékét, mert a benne sorolt terrorszervezetekkel összeköttetésben álló emberek vagy szervezetek továbbra is fenyegetést jelentenek, az Európai Unió területén vagy azon kívül jelenleg is aktívak. A jegyzékben 14 ember és 21 szervezet neve szerepel.

A velük szemben alkalmazott korlátozó intézkedések között pénzeszközök és egyéb bevételek befagyasztásával kapcsolatos rendelkezések, valamint a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos intézkedések szerepelnek. Sem közvetlenül, sem közvetett módon nem bocsátható rendelkezésükre semmilyen pénzeszköz, pénzügyi eszköz vagy gazdasági forrás.

A jegyzékbe vétel kritériumai között terrorcselekmény végrehajtása vagy ilyen jellegű cselekmény megkísérlése, illetve elősegítése miatt indított büntetőeljárás során kimondott elmarasztaló ítélet szerepel. A jegyzéket rendszeresen, legalább 6 havonta felülvizsgálják.

A szankciórendszer nem azonos az Oszama bin Ladennel, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal, az afganisztáni szélsőséges tálibokkal vagy az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló emberek és szervezetek pénzügyi forrásainak befagyasztásáról szóló, 1989-es ENSZ BT-határozatot végrehajtó uniós rendszerrel.

Az Európai Unió a 2001. szeptember 11-i terrortámadások nyomán a terrorizmus elleni fellépés részeként ugyanazon év decemberében állította össze a terrorcselekményekben részt vevő emberek, csoportok és szervezetek jegyzékét, akikre, illetve amelyekre a korlátozó intézkedések vonatkoznak.

The post Az EU fél évvel meghosszabbította a terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló korlátozó intézkedéseket appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztatták a szabálytalan OKJ-vizsgáztatással gyanúsított házaspárt

Biztonságpiac - Tue, 07/20/2021 - 05:35
Két embert letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság a szabálytalan OKJ-vizsgáztatás ügyében, a házaspár a gyanú szerint kenőpénzért szervezett a jelentkezőknek az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő vizsgákat – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Közleményükben azt írták: a gyanú szerint egy kormánytisztviselő férfi egy informatikus közreműködésével úgy alakította át a vizsgaszervezésre használt felületet, hogy létrehoztak egy “titkos felületet”, amelynek a tartalmát csak a férfi és a vele együttműködők láthatták. Ezen a felületen lehetőség volt arra, hogy kizárólag a kormánytisztviselő jelölhesse ki a vizsgabizottság tagjait, biztosítva, hogy a felesége cégétől jelentkezők sikeresen vizsgázzanak.

A szabálytalan vizsgák lebonyolításához a gyanúsítottak alkalmanként több százezer forintot fogadtak el. Az ügyészség a házaspár letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélyére, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyére hivatkozva indítványozta, míg harmadik társuk esetében azt kérte, hogy a munkahelyéhez kapcsolódó személyes, elektronikus és telefonon történő távoltartást rendeljék el.

A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított házaspárnál a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélyétől tartani lehet, és elrendelte a letartóztatásukat. Az informatikus esetében azonban – aki beismerő vallomást is tett – nem rendelte el a távoltartást.

A végzés nem végleges.

Az esetről a Központi Nyomozó Főügyészség számolt be csütörtökön. Azt közölték, hogy a házaspár férfi tagja korábban egy megyei kormányhivatal osztályvezetőjeként dolgozott. A szabálytalanul lebonyolított sikeres vizsgák ellenértékeként 2019 őszétől a pár több mint húsz vizsgázótól esetenként 150 ezer és 440 ezer forint közötti juttatást kapott.

Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású személy előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

The post Letartóztatták a szabálytalan OKJ-vizsgáztatással gyanúsított házaspárt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Benkő: a katonák bebizonyították, hogy nem csak a fegyverekhez értenek

Biztonságpiac - Tue, 07/20/2021 - 04:35
A katonák bebizonyították, hogy nem csak a fegyverekhez értenek – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, az altisztavatáson.

Benkő Tibor a Hősök terén esküt tett mintegy 400 altiszthez is szólva hangsúlyozta: nemcsak a fegyverek mesteri kezelőinek kell lenniük, felkészültnek kell lenniük arra is, hogy akár katasztrófahelyzetben, akár olyan pandémiás helyzetben is lehessen rájuk számítani, mint amilyen az elmúlt mintegy másfél évben sújtja Magyarországot és a világot. A miniszter leszögezte: a katonák bebizonyították, hogy a Magyar Honvédségre bármikor, bárhol, bármilyen feladatban lehet számítani. A katonák mindig “ott vannak, ahol a haza, a nemzet érdeke megköveteli”: ha kell, a határok mentén vagy a kórházakban, ha kell, külföldön szolgálják a nemzet érdekeit – mondta Benkő .

A miniszter köszönetet mondott a szülőknek azért, hogy gyermekeiket úgy nevelték, az “emberi élet legdrágább kincsét”, az életüket ajánlják az ország védelmének szolgálatába, s vállalták ennek a rendkívül sok lemondással, megpróbáltatással járó, kitartást igénylő szolgálatnak az ellátását. Ez a hivatás, ez a szolgálat egész embert kíván, testben és lélekben egészséges, rátermett, a hazájuk iránt elkötelezett, lojális fiatalokat – emelte ki.

A katonákhoz szólva a miniszter gratulált az eddig elvégzett munkájukhoz, gratulált a kiváló eredménnyel végzetteknek. Egyúttal arra biztatta őket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a legjobbak legyenek és bármilyen feladatban lehessen rájuk számítani. Szolgálatuk legyen példaértékű az ország minden állampolgára előtt, és a nemzetközi szerepvállalásban is – tette hozzá.

Benkő kitért arra is: látható, hogy a biztonsági környezet a térségben és a világban egyaránt rendkívül törékeny. Egyik pillanatról a másikra törnek ki olyan erőszakos cselekmények, amelyekkel szembe kell nézni. A kormány ezért is fontosnak tartja, hogy Magyarországnak legyen egy erős, ütőképes, elkötelezett, jól kiképzett katonákból álló, kiváló technikai eszközökkel ellátott honvédsége – mondta, megjegyezve: a technikai eszköz “önmagában keveset ér”, ha nincs mellette a katona, aki mesterien tudja kezelni. Kitért arra is, a kormány gondoskodik arról, hogy a katonák megbecsült állampolgárok legyenek, erkölcsileg és anyagilag egyaránt, ezért is indították el az életpályamodellt.

A miniszter a katonákhoz szólva azt mondta: nincs más dolguk, csak a katonai eskü és az altiszti hitvallás szellemében élni. Szolgálatukhoz sok sikert, erőt, egészséget és katonaszerencsét kívánt, és azt kérte, soha ne feledjék az általuk elmondottakat: a hazáért “erős akarattal”.

Sándor Zsolt, a Magyar Honvédség parancsnokának megbízott helyettese megnyitó beszédében kiemelte: az önálló magyar altisztképzés csaknem 100 éves. Azóta sok minden megváltozott, de egyvalami változatlan maradt: a hivatástudat. Honvéd altisztnek lenni nem egy munka, hanem hivatás – szögezte le. A vezérőrnagy elmondta: az altisztek összekötő kapcsolatot jelentenek a tisztek és a legénységi állomány között. Az altiszti kar meghatározó szerepet tölt be a kis alegységek vezetésében, továbbá a bonyolult haditechnikai eszközök kezelésében is. Kitért arra, hogy a Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési program az altiszti állományra is felelősséget ró.

Sándor szólt arról is, hogy rendhagyó volt az elmúlt év. A koronavírus-járvány elleni küzdelem az altisztek kiképzésére is hatással volt, továbbá már ebben az időben is szükség volt a most végzett altisztekre. “Az első harcukat sikeresen megvívták, leküzdötték a kihívásokat” – hangsúlyozta, hozzátéve: sok ilyen harc és kihívás vár még rájuk.

A budapesti Hősök terén szombaton 373, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzett katona tette le ünnepélyes altiszti esküjét. Az ünnepségen elmondták az úgynevezett altiszti hitvallást, ezt követően egy-egy helikopterekből és Gripenekből álló kötelék húzott át a Hősök tere felett.

The post Benkő: a katonák bebizonyították, hogy nem csak a fegyverekhez értenek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Nébih: több élelmiszert és ételízesítőt is vissza kell hívni a forgalomból

Biztonságpiac - Mon, 07/19/2021 - 16:35
Jégkrémet, banáncsipszet, müzlit és ételízesítőket is vissza kell hívni a forgalomból allergén és szennyeződésveszély miatt – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján pénteken közzétett felhívásokban.

Az Auchan csokoládéízű és vaníliaízű jégkrémet feltételezett etilénoxid-szennyezettség miatt nem szabad elfogyasztani – írták. A termék minőségmegőrzési ideje 31/03/2023, forgalmazója az Auchan.

Az áruházlánc egy másik termékét nem jelölt allergén jelenléte miatt hívták vissza, a csomagoláson ugyanis nem tüntették föl, hogy zellert tartalmaz. Az erre érzékeny fogyasztóknál emiatt allergiás reakciókat válthat ki a 250 grammos és 500 grammos csomagban kapható Auchan Nívó Ételízesítő 15 féle zöldséggel és fűszerrel, valamint a 250 grammos és egy kilogrammos csomagban kapható Auchan Optimum Ételízesítő.

Szalmonellaszennyezettség veszélye miatt két termék nem ehető. A 125 grammos Tiger banáncsipsz minőségmegőrzési ideje 21.09.16., tételszáma 2401418. A 150 grammos Tiger müzlimix minőségmegőrzési ideje 21.10.14., tételszáma 2401563. A termékeket a Flying Tiger Copenhagen üzletei forgalmazták. A visszahívott termékek árát a vásárlás helyén megtérítik.

Az etilén-oxid színtelen, igen reakcióképes és gyúlékony gáz, jellegzetes, éterhez hasonló szaggal. Az etilén-oxid a szervezetünkbe juthat levegővel, élelmiszerrel, fogyasztói termékekkel, orvosi eszközökkel, a környezeti terhelés révén, vagy munkahelyünkön is szennyeződhetünk az anyaggal. Az etilén-oxidot a WHO IARC; és az EU is emberen bizonyítottan rákkeltő vegyületnek sorolta be.

The post Nébih: több élelmiszert és ételízesítőt is vissza kell hívni a forgalomból appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Lengyelország 250 Abrams páncélost vásárol az Egyesült Államoktól

Biztonságpiac - Mon, 07/19/2021 - 12:10
Lengyelország 250 darab M1A2 Abrams SEPv3 páncélost vásárol az Egyesült Államoktól – írta csütörtökön a Gazeta Polska Codziennie lengyel napilap. Az ellenzék szerint az ügylet jogi kétségeket ébreszt.

Jaroslaw Kaczynski biztonsági ügyekért felelős kormányfőhelyettes, a kormánykoalíciót vezető párt elnöke, valamint Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter szerdán jelentette be az ügyletet – írta a napilap. A korszerű eszközöket Lengyelország keleti részében telepítik a jövő évben, ez lesz az ilyen típusú Abrams páncélosok első rendszerbe állítása Európában. Kaczynski hangsúlyozta: Varsó ahhoz az elvhez tartja magát, hogy “aki békét akar, készüljön a háborúra”.

Blaszczak felidézte: a páncélosokat az amerikaiak a T-14 Armata orosz harckocsi ellensúlyaként fejlesztették ki. A lengyel beszerzés választ jelent a nemzetközi biztonsági kihívásokra – húzta alá. “Feladatunk a lehetséges támadó elrettentése” – fogalmazott. A miniszter közlése szerint a páncélosok, valamint egyéb technikai felszerelés beszerzését nem a lengyel hadsereg korszerűsítésére szánt, folyamatban lévő programokból fedezik, hanem külön forrásokból. Az egész ügylet értéke 23,3 milliárd zloty (1,8 ezer milliárd forint).

A PAP hírügynökség megkeresésére Czeslaw Mroczek, a szejm nemzetvédelmi bizottságának ellenzéki alelnöke úgy nyilatkozott: az ügylet jogi kétségeket ébreszt, mert nem szerepel a hadsereg hosszú távú korszerűsítési programjában. A szejm nemzetvédelmi bizottságának elnöke, Michal Jach viszont aláhúzta: a beszerzés szükségességét a védelmi erők stratégiai áttekintése során állapították meg, a döntés pedig viszonylag rövid időn belül teszi lehetővé a hadsereg megerősítését.

The post Lengyelország 250 Abrams páncélost vásárol az Egyesült Államoktól appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tálib kontroll Afganisztánban 2021 május után

Biztonságpolitika és terrorizmus - Mon, 07/19/2021 - 11:02

 Ez is nagyon jó anyag, térképpel a tálibok előrenyomulásáról. (Bár sokaknak feleslegesen részletes lesz, mert a járások szintjén elemzi a kérdést). - Baghlan tartomány, ahol a PRT volt. 10 járási központ (15 ből) került tálib kézre 2021 májusa óta, ebből kettőt visszafoglaltak, A Ott is tálib uralom van, ahol nincsenek pastuk, csak a Kabul-Mazar főútvonal mentén fekvő járások maradtak kormánykézen, beleértve a Salang hágó bejáratát "őrző' Andarab völgyet. - A tálibok mintegy 200 új járási központot foglaltak el május óta, ezzel összesen 229 járási központot. Itt megállhatunk egy pillanatra, mert ezek szerint nem is voltak korábban olyan sok helyen. A valóságban azonban már eddig a járásokat uralták, csak nem mentek be ezekbe a faluszerű településekre, mert ott volt rendőri, katonai jelenlét. Természetesen nehéz nyilvántartani, hogy a vidéken ki az úr, ezért számoljunk a járási központok birtoklásával. Így most mindenestre az ország több mint fele világosan a kezükön van. 



- Hogyan uralkodik a Tálibán az új területeken? Hol így, hol úgy. Amit mondtam korábban, szinte teljesen a helyi tálib parancsnoktól függ, hogy a katonákat hazaküldik, vagy börtönbe vetik, vagy megölik. Az is, hogy a helyi iskolában a lányok folytatják e a tanulmányaikat vagy sem. - A tálib offenzíva egyik célja az volt, elfoglalják a határátkelőket. Durva, de csak 10 nemzetközi határátkelője van ennek a hatalmas orzságnak. Ebből 3 van kormánykézen (valójában 4 mert Hairatánt közben visszafoglalták). 2021-ben napi 4 millió USD bevételt hoztak a határátkelők (korrupció nélkül még többet hoznának), lehet saccolni, hogy akkor most mennyi megy a tálibokhoz. (a 3 legforgalmasabból kettő, tálib kézen van a cikk szerint) - Talán ezzel kellett volna kezdeni, a tálibok elsősorban Észak-Afganisztánon söröpörtek végig, olyan járásokban teremtve meg az  uralmukat, amelyet 2001 előtt sokáig nem tudtak elfoglalni, sőt olyan helyeket is bevettek, amelyet 2001 előtt egyáltalán nem tudtak bevenni. Hogy lehet ez? - Sokat foglalkozik a hazarák helyzetével, megemlítve a korábbi együttműködés példáit is, de mégis csak arra jutva, hogy az ő jövőjük a legkérdésesebb az etnikai és vallási ellentétek miatt. Jelenleg a Hazaradzsat vezető utak mindegyikét a tálibok ellenőrzik, így ott még súlyos gondok (vagy harcok) lehetnek.

https://www.afghanistan-analysts.org/en/reports/war-and-peace/menace-negotiation-attack-the-taleban-take-more-district-centres-across-afghanistan/?fbclid=IwAR1MB69kLKLsgB7WFOoo6gOLOVVyzzJIW6o0_xZGjRKWQcVzyl-88qlKICw

Categories: Biztonságpolitika

Borrell: az EU kész további korlátozó intézkedések meghozatalára Fehéroroszország ellen

Biztonságpiac - Mon, 07/19/2021 - 08:35
Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok súlyos megsértésének ára van, az Európai Unió kész mérlegelni további korlátozó intézkedések meghozatalát Fehéroroszország ellen – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra reagálva, hogy előző nap a fehérorosz rendőrség átkutatta jogászok, emberi jogi aktivisták és újságírók irodáit és otthonait.

Josep Borrell kijelentette, a szerdai fehérorosz intézkedés újabb bizonyíték arra, hogy az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette fehérorosz rendszer szisztematikus és jól szervezett kampányt folytat az összes, az országban még megmaradt másként gondolkodó elhallgattatására és arra, hogy visszaszorítsa a polgárok terét. A rezsimnek le kell állítania az elnyomást, és felelősségre kell vonnia az elkövetőket. Az EU felszólítja a fehérorosz hatóságokat, hogy tartsák be az ország emberi jogi és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartására vonatkozó nemzetközi kötelezettségeit – mondta.

“Követeljük az őrizetbe vett emberi jogi jogvédők, valamint a politikai foglyok azonnali szabadon bocsátását, akiknek száma folyamatosan növekszik, és már most meghaladja az 550-et” – fogalmazott. Az EU továbbra is mindent megtesz a fehérorosz nép támogatására, kiáll valamennyi emberi jogi jogvédő, és az elnyomottak mellett – tette hozzá az uniós főképviselő.

A fehérorosz biztonsági rendőrség legalább 14 jogvédő csoport, hírforrás, valamint civil és jótékonysági szervezet irodájában tartott razziát. Köztük volt a Vjaszna emberi jogi szervezet, illetve az ország legrégebbi politikai pártja, a Fehérorosz Népfront is. Az Európai Unió Minszkkel szemben első ízben október elején vezetett be büntetőintézkedéseket, felvette szankciós listára a fehérorosz ellenzéki tüntetések elfojtásának vélelmezett felelőseit.

Az EU június elején abban állapodott meg, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén, és hozzáférjenek az Unió területén fekvő repülőterekhez. A lépésre az után került sor, hogy Fehéroroszország leszállásra kényszerítette a minszki repülőtéren a Ryanair Görögországból Litvániába tartó, és éppen a fehérorosz légtérben tartózkodó utasszállító repülőgépét, majd letartóztatta a fedélzeten utazó fehérorosz ellenzéki aktivistát, Raman Prataszevicset és barátnőjét.

Az EU legutóbb június végén határozott arról, hogy a Fehéroroszországgal szemben bevezetett megszorító intézkedések hatályát kiterjeszti és gazdasági szankciókat hagy jóvá. A célzott gazdasági korlátozások a fehérorosz olaj-, műtrágya- és cigarettaipart érintenék, és kiterjednének a távközlésre, az energia-, olaj- és vegyiparra, valamint Fehéroroszország hamuzsír (kálium-karbonát) exportjára, továbbá a pénzügyi szektorra terjednek ki.

The post Borrell: az EU kész további korlátozó intézkedések meghozatalára Fehéroroszország ellen appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Tíz évet kapott az apját életveszélyesen bántalmazó férfi és a bűntársa is

Biztonságpiac - Mon, 07/19/2021 - 07:35
Nem jogerősen tíz év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki – a most ugyancsak tíz évre ítélt társával – tavaly májusban életveszélyesen bántalmazta és megkéselte az édesapját.

Resán Dalma, a törvényszék sajtószóvivője a közleményében azt írta, a vádlottakat emberölés bűntettének kísérletében, személyi szabadság megsértésének bűntettében, kifosztás bűntettében, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás kísérletében és okirattal visszaélés vétségében találták bűnösnek.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlottak 2020 februárjától közös háztartásban éltek az elsőrendű vádlott édesapjával egy nyíregyházi lakásban, családi problémáik miatt az apa és a fia között rendszeresek voltak a veszekedések. A három férfi 2020. május 22-én együtt italozott az egyik kocsmában, hazaérve azonban ismét összevesztek.

Az idősebb férfit fia előbb életveszélyesen megfenyegette és ököllel többször megütötte, a földre esett sértettet a két vádlott az ágyra ültette, lábait lefogták és pulóverrel összekötözték. A védekezni próbáló idős férfit fia ismét megütötte, megszúrta egy késsel, majd társával különböző ruhadarabok segítségével megpróbálták megfojtani. A megkötözött emberre ezután rázárták a szoba ajtaját, elvették mobiltelefonját, irattárcáját, kulcscsomóját és bankkártyáját – ismertette a sajtószóvivő.

A vádlottak Ausztriába akartak szökni, ehhez Nyíregyházán egy bankautomatából próbáltak készpénzt felvenni a sértett bankszámlájáról. A rendőrök végül a Keleti pályaudvaron fogták el őket.

Az idős férfi a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az előkészítő ülésen mindkét vádlott beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyalás jogáról – tette hozzá a szóvivő. Az ítélet ellen a vádlottak és egyikük védője fellebbezett, a másodrendű vádlott védője három nap gondolkodási időt kért.

The post Tíz évet kapott az apját életveszélyesen bántalmazó férfi és a bűntársa is appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.