A legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést Az ördög próbája című előadásban nyújtott alakításával nyerte el. Az előadást Radu Afrim rendezte. A tegnap esti UNITER-gála másik magyar díjazottja Labancz Klára díszlettervező volt, aki életműdíjat kapott. 2014 legjobb előadásának az Eladó című darabot választották, ezt Gianina Cărbunariu rendezte a bukaresti Odeon színházban, a legjobb rendező kategóriában Victor Ioan Frunză nyert a Stílbútor és fakereszt című előadásával. A legjobb színésznő főszerepben Anca Hanu, a legjobb színész pedig Mihai Călin. A Kiválósági Díjat Peter Brook angol színházi és filmrendezőnek ítélték oda, a romániai színházművészetre gyakorolt hatásáért. A Romániai Színházi Szövetség huszonharmadik alkalommal szervezte meg az Uniter-gálát.
Marosi Ádám arany-, Kovács Sarolta pedig ezüstérmet nyert az öttusázók hétvégi moszkvai versenyén, a Kreml Kupán. A nemzetközi elitet felvonultató meghívásos viadalon mindkét nemben huszonnégyen indultak.
Marosi vívásban 17 győzelemmel a második legjobb volt, a 200 méteres úszásban 2:02.88 perccel a hetedik időt érte el, a lovaspályán a 300 pontból csak hetet vesztett, a lövészetekkel kombinált 4×800 méteres futást pedig 12:16 perc alatt teljesítette. Ezzel magabiztosan végzett az élen, az ezüstérmes orosz Makszim Kusztovot hét, a harmadik helyezett francia Valentin Pradest pedig 17 másodperccel előzte meg. Kasza Róbert 18. lett a nemzetközi sportági szövetség honlapjának eredményközlése alapján.
A nőknél Kovács 14 asszót nyert meg, az úszásban a leggyorsabb volt 2:09.28-cal, lovaglásban 286 pontot gyűjtött, a kombinált számot pedig 13:29 perc alatt teljesítette. A 2008-ban olimpiai bajnok német Lena Schöneborn mögött négy másodperccel ért a célba, az orosz színekben versenyző Donata Rimsaite pedig hét másodperccel követte őt.
A hálózat karbantartása miatt áramszünet lesz holnap (szerdán) 9 és 13 óra között Felsőhegyen és Adahatáron.
Ugyanilyen ok miatt Oromparton és Adahatáron 28-án (csütörtökön) 9 és 13 óra között szintén szünetel az áramszolgáltatás.
Organisé à Paris ce vendredi 22 mai, le Climate Finance Day a été l’occasion de faire le point sur les verrous à faire sauter pour que le secteur financier s’engage dans la lutte contre le changement climatique.
Az intézkedés meghosszabbítását az Országos Korrupcióellenes Ügyészség kérte, és a bukaresti törvényszék pénteken jóváhagyta a kérelmet. A Székelyhon beszámolója szerint a döntés ellen mindkét elöljáró fellebbezett, a kérdésről a hét folyamán várható jogerős ítélet. Ráduly Róbert Kálmán polgármestert és Szőke Domokos alpolgármestert hivatali visszaéléssel és korrupcióval gyanúsítja a DNA, és a két elöljárót a vizsgálat idejére házi őrizetbe helyezték. Az intézkedés eredetileg május 30-ig tart, de amennyiben jogerősen is kimondja a bíróság, hogy ezt meghosszabbítják újabb 30 nappal, akkor ez egyúttal azt is maga után vonja, hogy kitolódik a polgármester és az alpolgármester felfüggesztésének határideje, azaz júniusban sem láthatják el hivatali feladataikat. A polgármester és az alpolgármester feladatait ideiglenesen Antal Attila alpolgármester látja el.
Roman Bohuszlavszkij ungvári lakos elmondása szerint a templom teljes kivilágításának kivitelezése a munkálatban részt vevő tűzoltók emelőkosarának meghibásodása miatt elhúzódik szerdáig, de akkor, azaz május 27-én már fénybe borul az egész templom – adta hírül a zaholovok.com hírportál.
Kárpátalja.ma
La présidente de la Confédération générale des entreprises du Maroc (CGEM) a sorti le patronat de sa torpeur, devenant un interlocuteur privilégié du gouvernement et des syndicats. Sans surprise, elle vient d'être réélue.
France et Allemagne ont proposé à la Commission de passer à la vitesse supérieure en matière d'intégration économique, selon un document dévoilé par le site lemonde.fr.
Szerbiában a bér- és nyugdíjcsökkentés után sem lett kisebb az átlagfizetés, ez pedig azt jelenti, hogy nem ennek az országnak a bérei a legalacsonyabbak a régióban – nyilatkozta Aleksandar Vučić kormányfő, a Harmadik kor 55+ elnevezésű kiállítás tegnapi megnyitóján.