Ilija Maravić, a városi képviselő-testület elnöke július 19-re írta ki Szabadka területére a helyi közösségi választásokat. A döntés megjelent a város Hivatalos Lapjában is, ami azt jelenti, hogy a választással kapcsolatos határidőket tegnaptól számolják.
A választásokat a városi választási bizottság bonyolítja majd le, amely kidolgozza a szabályzatot, amelynek alapján azokat megtartják, meghatározza az űrlapok formáját és tartalmát, valamint a határidőket.
A legutóbbi helyi közösségi választásokat több mint négy évvel ezelőtt tartották, azok mielőbbi kiírását nemrégiben a VMSZ városi szervezete követelte.
Négy évvel azt követően, hogy a Korrupcióellenes Ügynökség kidolgozta a tervezetet, holnap hatályba lép a közérdekű ügyekben bejelentést tevők (wistleblower) védelméről szóló törvény. Szerbia egyike annak az öt európai országnak, ahol jogszabállyal védik azokat, akiknek van merszük bejelenteni a különböző visszásságokat. Az Európa Tanács értékelése szerint a szerbiai törvény egyike a legjobbaknak. A közérdekű ügyekben bejelentést tevőket a szakirodalom és a sajtó leggyakrabban közérdekvédőknek nevezi.
BELGRADE, 4 June 2015 –OSCE Chairperson-in-Office and Serbia’s Foreign Minister Ivica Dačić today condemned the latest surge in violence in eastern Ukraine, and called on all parties to return to the negotiating table, pursue a political solution to the conflict through the Trilateral Contact Group and its working groups, as well as to fully respect the Minsk Agreements. “This is the only way to bring suffering of innocent civilians to an end,” said Dačić.
“The use of force is unacceptable. I am particularly concerned about the use of proscribed heavy weapons, as well as the indiscriminate shelling of civilian areas, which is a gross violation of the Minsk Agreements,” he said.
“All sides must refrain from the use of force, and strictly adhere to the ceasefire and other provisions of the Minsk Agreements, including the immediate withdrawal of heavy weapons.”
The Chairperson-in-Office also emphasized the importance of the safety and security of monitors from the OSCE Special Monitoring Mission to Ukraine (SMM). “Continued restrictions on the freedom of movement of monitors are inexcusable. They are a serious obstacle to the implementation and monitoring of a sustainable ceasefire,” Dačić said.
Related StoriesDarvasi László Ez egy ilyen csúcs című kötetében Szív Ernőről, azaz örök társáról, barátjáról, alteregójáról mesél. A nyughatatlan hírlapíróról, aki – bár rengeteget utazik, megfordul például Franciaországban, Flandriában, New Yorkban, Sylt szigetén – legszívesebben a lélek vidékein kalandozik, és olyasféle dolgokról elmélkedik, mint Haza, Élet, Halál, Irodalom, Alkotás, Magány, Szerencse, Gyász; illetőleg azon élethelyzetekről, amelyek során a halandó ember mindezzel szembesül.
Etre jeune en Roumanie, c'est habiter chez ses parents jusqu'à 30 ans, trembler face au chômage et rêver d'une vie à l'étranger. Voici quelques statistiques.
De nombreuses administrations roumaines regroupent dans la catégorie « jeunes » tous ceux qui ont entre 14 et 35 ans. Ils seraient environ 7 millions, soit un tiers de la population totale, selon l'Autorité nationale de recherche scientifique. Ces jeunes sont toutefois de moins en moins nombreux à l'heure où la population de la Roumanie ne cesse de (...)
Qui ne connaît pas la bonne vieille recette balkanique, souveraine contre la gueule de bois ? Pour retrouver force, joie et santé, il vous faut avaler : primo, un grand verre de saumure de chou, secundo, un petit verre de gnole (idéalement de la même rakija dont vous avez abusé la veille – si vous avez beaucoup mélangé, essayez de retrouver la dominante), et tertio, une revigorante assiette de soupe de tripes.
Chaque élément de la sainte trinité matinale du buveur repenti répond à une évidente (...)

A magyarok csak akkor maradhatnak meg, ha a sok nemzeti tragédiából megpróbálnak előnyt kovácsolni – idézte Németh Lászlót Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke csütörtökön a Szabadkához közeli Királyhalmon a magyarság közös múltját, jelenét és jövőjét jelképező almafánál tartott beszédében. A cikk folytatása …
Read more here: VajdaságMa – Vajdaság
Ilija Maravić, a városi képviselő-testület elnöke július 19-re írta ki Szabadka területére a helyi közösségi választásokat. A döntés megjelent a város Hivatalos Lapjában is, ami azt jelenti, hogy a választással kapcsolatos határidőket tegnaptól számolják.
A választásokat a városi választási bizottság bonyolítja majd le, amely kidolgozza a szabályzatot, amelynek alapján azokat megtartják, A cikk folytatása …
Read more here: Magyar Szó – Szabadka