You are here

Biztonságpolitika

Öt éve Magyarországon az Emirates

JetFly - Mon, 28/10/2019 - 14:53
Az Emirates, a világ legnagyobb nemzetközi légitársasága öt éve van jelen Magyarországon. 2014-ben a légitársaság egy Airbus 330-200 típusú repülőgéppel indította naponta közlekedő járatát Budapest és Dubaj között.
Categories: Biztonságpolitika

70 éve indult a szolnoki repülőtisztképzés

JetFly - Mon, 28/10/2019 - 14:18
Hetven esztendeje indult el a szolnoki repülőtisztképzés. A neves dátumot az MH 86. Szolnok Helikopterbázis Művelődési Otthonában ünnepelték meg a magyar katonai repülés volt, jelenlegi és leendő hajózóinak, műszaki szakembereinek jelenlétében.
Categories: Biztonságpolitika

Abu Bakr halála

Biztonságpolitika és terrorizmus - Sun, 27/10/2019 - 22:45
Az amerikai erők likvidálták Abu Bakr al Bagdadit, úgy néz ki tényleg. Az elkövetkező napokban még ki fog szivárogni az eddig ismerteken kívül. Nekem idáig két részlet tetszett. Az egyik, hogy az oroszoknak szóltak, hogy indulnak valahova, de nem mondták pontosan miért. Az a terület, ahol Bagdadi rejtőzködött Idlib tartományban van, amely a helyi al-Káida ellenőrzése alatt van (akik rosszban voltak az IÁ-val sé Bagdadival), közel a török határhoz és - a lényeg - hogy itt az orosz légierő az "úr". Ezért kellett előre szólni nekik. A másik ez a mondat: US forces were in the compound for two hours and seized “highly sensitive material and information” on Isis, said Trump. Emlékszem még bin Láden halálakor nálam okosabb katonák arra hívták fel a figyelmem, hogy nem azt kell nézni, hány perc alatt nyírátk ki OBL-t, hanem hogy utána még hány órát töltöttek a helyszínen, begyűjtve minden adathordozót, nyomot, telefont stb. Nem tudjuk még mióta bújkált ott Baghdadi, állítólag legalább két hónapja, mert szeptemberbe fogták el az egyik futárját, akit jelenleg a fő nyonként kezel a sajtó. Szóval ott volt egy ideje, mobilt már több mint egy évtizede nem használt. Biztos nem volt úgy belakva az a lakás, mint az abottabadi, de úgy tűnik azért ott is "sepregettek" az amerikai katonák.
Categories: Biztonságpolitika

2019.10.26

Netarzenál - Sat, 26/10/2019 - 05:56

Pár héten keresztül újra csak a földön lesznek láthatók a német hadsereg NHIndustries NH90TTH szállító helikopterei. 2015 után most újra egy alapos átvizsgálás alá vetik eme alváltozat 2018 előtt elkészült példányait. A gyártó figyelmeztetésére teszik mindezt, ugyanis a farokrotor egyik, az eddigi hírekben meg nem nevezett alkatrészét kell alaposan ellenőrizni, illetve szükség szerint cserélni.

Fejlesztéseket vitt véghez az Airbus az A330 MRTT (Multi-Role Tanker Transport) légi utántöltő/szállító repülőgép törzs alatti merev csöves utántöltő rendszerének szoftverében. Ez a módosítás kifejezetten a Boeing F-15 Eagle üzemanyag utántöltésére szolgál, ami az amerikai C és E, valamint a szingapúri SG alváltozatokkal lefolyatott repülési kísérletek során is felmerült nehézségek orvoslása okán került megvalósításra. Az utántöltési próbák alatt ugyanis megfigyelték, hogy a típus tankolása az Eagle középvonalától balra lévő fogadónyílása, illetve az itt jelenlévő légáramlatok okozta problémák miatt nehezebb, mint a többié. További nehézséget okozott, hogy a tankergép mögötti áramlások is aszimmetrikusan érték az A330 MRTT középvonalától kissé oldalt repülő F-15-öt, emiatt az oldalkormány folyamatos használatára volt szükség a megfelelő utántöltési pozíció tartása. Továbbá néha a tankolócső, szintén a légáramlatok miatt, az utántöltés végeztét követő eltávolodás során igen közel került a pilótafülkéhez. Az okok felderítése után meg is született a merev utántöltőcső mozgatását végző módosított szoftvere, így az F-15 Eagle üzemanyag utántöltése most már gond nélkül elvégezhető.

A már meglévő fedélzeti rendszerek továbbfejlesztett változatai helyett új fejlesztésűekkel lesznek ellátva a Kamov Ka-52M harci helikopterek. Az orrba az FH01-es radar helyére a szentpétervári Zaszlon által tervezett V006-os AESA antennával ellátott rádiólokátor fog kerülni. Ennek 900x300 milliméteres méretű antennáján 640 adó-vevő elemet helyeztek el. Páncélosokat 45, hidakat 100, hadihajókat 150 kilométerről képes felderíteni. Légi célok elleni üzemmódokban repülőgépet 50, lebegésben lévő helikoptereket 20 kilométerről detektálhat. Elődjéhez képes 10 kilogrammal könnyebb, vagyis 130 kilogrammot nyom és további előnye, hogy hűtésére levegő szolgál. A jelenlegi forgószárnyasokon lévő jekatyerinburgi UOMZ által fejlesztett GOES-451-es szenzortorony helyét is új eszköz foglalja majd el. Ez az OES-52-es jelzést viseli és a létrehozásában nagy szerepe volt az EC665 Tiger harci helikoptereken alkalmazott Safran Strix szenzortoronynak. Annak ellenére, hogy tartalmaz hő-és hagyományos kamerát, lézeres távolságmérőt és célmegjelölőt is tömege 177 kilogramm, szemben az előd 220 kilogrammjával.

Törökországban elindították a MILDEN programot (jelentése: Milli Denizalti, vagyis Nemzeti Tengeralattjáró) amely egy hazai tengeralattjáró-építési tervezet. Célja, hogy 2040-re egy levegőtől független meghajtással rendelkező tengeralattjáró-osztályt tudjanak szolgálatba állítani. Nem a nulláról indulnak el, hiszen a német Howaldtswerke-Deutsche Werft által tervezett Type 214-es tengeralattjárók helyi gyártásának megvalósításával több török cég is (Aselsan, Havelsan) jelentős tapasztalatokat szerzett az elmúlt években a felszín alatti egységek tekintetében is. Törökország a NATO második legnagyobb tengeralattjáró flottájának tulajdonosa. 12 jelenlegi tengeralattjárója mind a német Type 209-es családon alapul. A terv szerint ezeket részben kicserélik hat fejlettebb Type 214TN modellre, szintén Németországból. A Type 214TN tengeralattjárók REIS-osztály néven lesznek ismertek, és - mint sok korábbi török ​​tengeralattjáró - helyben készülnek. Ez a hat új hajó a 2030-as években csatlakozik majd a flottához.

Bahrein a meglévő OLIVER HAZARD PERRY-osztályú fregattja mellé egy továbbit fog beszerezni. A hajót az Amerikai Egyesült Államok flottájától vonták ki, ahol USS ROBERT G. BRADLEY (FFG 49) néven szolgált. A már meglévő RBNS SABHA fregatt szintén az USA-tól került megvásárlásra, ahol USS JACK WILLIAMS (FFG 24) néven szolgált. A ROBERT G. BRADLEY további szolgálata előtt egy nagyjavításra mindenképpen szükség lesz.

A Pentagonból származó információk szerint Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma ebben az évben nem engedélyezi majd a Lockheed Martin F-35 Lightning II-es vadászbombázók teljes sebességű gyártásának elindítását. Az előállítás felpörgetését ugyanis 2019 végére tervezték, azonban erre valószínűleg 2020 decemberéig, vagy 2021 januárjáig várni kell még. Meg kell említeni, hogy erre eredetileg már 2012-ben sort kellett volna keríteni. Ez a 13 hónapnyi haladék időt biztosíthat a típussal szemben még fennálló elmaradások bepótlására a gyártói/fejlesztői részről. Itt a jelenlegi legkorszerűbb légvédelmi rendszerek jelentette fenyegetésekkel szembeni megfelelőségre kell gondolni, aminek igazolására szolgáló tesztekkel még adós a Lockheed Martin.

Baleset érte a brazil haditengerészet együléses AF-1B vadászbombázóját október 21-én a Rio de Janeiro-i São Pedro da Aldeia haditengerészeti légi támaszponton. A Kuvaittól megvásárolt használt McDonnell Douglas A-4KU Skyhawk gépek helyi megjelölése AF-1, illetve AF-1A, ez a modernizáláson átesett együléses esetében kiegészül még egy B betűvel, míg a kétüléses változat korszerűsítésen átesett gépei az AF-1C jelzést viselik. A 2009 áprilisában megkötött, 140 millió dolláros szerződés értelmében a Kuvaittól megvásárolt 33 A-4KU és TA-4KU közül 12 példány, kilenc együléses AF-1-es és három kétüléses AF-1A került volna korszerűsítésre öt év alatt.

Ezt a modernizációt az Empresa Brasileira de Aeronáutica SA, vagyis az Embraer szakemberei végezik el, a vadászbombázók ennek köszönhetően 2025-ig maradhatnak hadrendben. Az A-4-esek új generátorokat, többfunkciós Elta 2032-es fedélzeti radart, OBOGS rendszert, titkosított kommunikációt lehetővé tevő rádiókat (melyek segítségével később az adatátviteli lehetőség is megvalósul), inerciális navigációs rendszert, új HUD-ot, a pilótafülke műszerfalára két 5”x7”-os kijelzőt, a gázkarra és a botkormányra HOTAS-rendszert, valamint új fedélzeti számítógépet kapnak.

A mostani esetben érintett példány az idén szeptember 6-án átvette az ötödik AF-1B, az N-1013-as lajstromszámú vadászbombázó volt, amelyik egy kétüléses változattal együtt készült a repülési feladat végrehajtására reggel 7 óra körül. Jelenlegi információk szerint a felszállás során adódott gond a Skyhawk hajtóművével, így a felszállást a pilóta megszakította. Azonban a gépét nem tudta a futópályán tartani, így az lesodródott róla és kitört orrfutóval, valamint sérült orr-résszel állt meg. A pilóta gyorsan elhagyta a gépet és repülőtéri tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően sikerült a nagyobb anyagi kárt, vagy a teljes megsemmisülést okozó tüzet megakadályozni.

Az első két Skyhawk átalakításához 2011-ben láttak hozzá, azonban a dél-amerikai ország egyetlen repülőgép-hordozója, a SAO PAULO (A 12) kivonását követően a munkálatok üteme némileg alábbhagyott, sőt 2017-ben a korszerűsítési program törlésének ötlete is felmerült. Az első AF-1B-t 2015 májusában adták át a típust repülő egységnek, míg a második esetében erre 2016 áprilisában került sor, de az utóbbi repülőgép 2016. július 26-án lezuhant. A tavalyi év májusában a haditengerészet megkapta az első modernizált kétüléses, AF-1C Skyhawk vadászbombázóját, valamint augusztus 23-án átvette a negyedik AF-1B-t (N-1008) is. A korszerűsítés igencsak felemásra sikerült a jelenlegi állapotában, hiszen modern rövid hatótávolságú légiharc-rakéták, hajók elleni rakéták, vagy precíziós vezérlésű bombák és célzókonténer integrációja eddig még nem valósult meg, pedig a gépek képesek lennének ezek alkalmazására.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Panavia Tornado F.3

McDonnell Douglas RF-4C Phantom II

Eurofighter EF-2000 Typhoon

General Dynamics F-16C Fighting Falcon

Saab 105Oe

McDonnell Douglas KC-10A Extender

Dassault Mirage 2000BG

Sikorsky CH-53GA

Vickers VC-10 K.3

Dassault Rafale M

CASA C-101EB Aviojet

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Changhe Z-10K

McDonnell Douglas C-15 Hornet

AIDC AT-3 Tzu Chiang

Boeing F-15E Strike Eagle

Aerospatiale AS-532UL Cougar

McDonnell Douglas EAV-8B+ Harrier II

Panavia Tornado IDS

Bell AH-1W Super Cobra

Shenyang J-16

Douglas A-4N Skyhawk

Westland Wessex HC.2

Shaanxi Y-8F-200W Pegasus

Alenia Aermacchi M-346 Master

Grumman C-2A Greyhound

Dassault-Breguet Atlantique 2

Lockheed Martin F-35A Lightning II

Mil Mi-24P Hind F


Categories: Biztonságpolitika

Regionális Különleges Műveleti Parancsnokság és Közép-európai Hadosztályparancsnokság Magyarországon

Biztonságpolitika és terrorizmus - Sat, 26/10/2019 - 00:37
A csüt-pénteki NATO védelmi miniszteri tanácskozáson hivatalosan is bejelentésre került, hogy létrejön egy Regionális Különleges Műveleti Parancsnokság Szolnokon (horvát, szlovén, szlovák magyar) és egy és egy Közép-európai Hadosztályparancsnokság Székesfehérváron (magyar-horvát). Anélkül, hogy még pontosan érteném, hogy mit is csinál egy ilyen parancsnokság, vagy miért jó, jók ezek, azért csak az elnevezésük alapján valamiféle sikernek lehetnek tekinteni, főleg, hogy néhány másik országot is sikerült meggyőzni a szomszédból, hogy csináljuk közösen. Ha jól emlékszem, a Közép-európai Hadosztályparancsnokságban eredetileg szintén benne lettek volna a szlovákok és a szlovénok, de őket útközben elvesztettük valahol. A felállításról tavaly olvastam először, ahhoz képest, akkor egy év alatt megvalósult. Ha ez valóban a Multinational Divison Command-Centre lesz angolul, akkor a NATO azon hadosztály parancsnokságainak a sorába illeszkedik, amelyek a baltikumból húzodnak lefelé egészen Bulgáriáig, és gondolom a céljuk, hogy egy katonai értelemben vett "front" felsorakozott erőit majd egyszer irányítsák (irányítsák? Van az MNDC-N - észak- Lettországban, az idén jött létre. Az MNDC-NE -északkelet - Lengyelországban működik, Romániában pedig az MNDC SE -délkelet). Ebbe a struktúrába illeszkedik most a székesfehérvári MND-C. Ha mindenre jól emlékszem, amit meséltek. Innentől majd jöhet a tanulmányozás, hogy mit is csinál egy ilyen parancsnokság, mekkora, kikből áll, mi a feladata most é s mi a feladata egy háborús helyzetben. A Regionális Különleges Műveleti Parancsnokság kapcsán megjelent egy rövidhír is a NATO honlapján, aminek a lényege kb. ez: The R-SOCC is scheduled to reach initial operational capability in January 2021, and is expected to be fully operational by December 2024. The Command will enable each nation to use its own contributions separately, while benefitting from an integrated R-SOCC structure once activated for a deployment. At the signing ceremony, NATO Deputy Secretary General Mircea Geoana highlighted the importance of this initiative. “As Special Operational Forces constitute a highly versatile tool in modern conflict, this signing ceremony takes an important step towards strengthening Special Forces in the region and increasing cooperation and interoperability within the Alliance,” he said.
Categories: Biztonságpolitika

Egyesíthetik a két legnagyobb orosz helikoptertervező irodát

JetFly - Fri, 25/10/2019 - 11:17
A komoly múlttal rendelkező tervezőirodákat magába foglaló Orosz Helikopterek holding a tervei szerint 2020 közepéig összeolvasztaná a legendás Mil és Kamov tervezőirodákat, melyek ezt követően Nemzeti Helikopterközpont néven működnének tovább.
Categories: Biztonságpolitika

Tizenhatezer-hetvenegy ugrás…

JetFly - Fri, 25/10/2019 - 11:02
Befejezte példátlan és legendás pályafutását Mészárovics György, aki 1962 és 2019 között összesen 16.071 alkalommal hajtott végre ejtőernyős ugrást.
Categories: Biztonságpolitika

SZARVASTEHÉN A TISZTÁSON

Air Base Blog - Wed, 23/10/2019 - 16:50

A Magyar Honvédség dóci lőterén október 15-én rendezték meg a Cross Landing 2019 elnevezésű magyar-román kutató-mentő gyakorlat magyarországi mozzanatát. A gyakorlatról írt helyszíni beszámoló a nyomtatott megjelenést követően kerül majd fel az Air Base blogra; ezt a bejegyzést a Cross Landing 2019-en részt vett harci helikopternek szánom. A Mi-24P-t ezúttal bázison kívül, színes, őszi környezetben fotózhattuk.

A gyakorlat forgatókönyve szerint a „szerencsétlenül járt légijármű” szerepe a 336-os oldalszámú harci helikopternek jutott, amellyel a dóci lőtér egyik tisztásán berendezett kárhelyszínre szállt le a személyzet.

*

Közel két óta telt el az érkezés óta. A kárhelyszínen a kutató-mentő gyakorlat véget ért, a Mi-24-es mechanikusa előkészíti a helikoptert az indulásra. A Mi-24-es felszáll és a kutató-mentő helikopterekkel együtt Szentes felé veszi az irányt.

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

"A" Messzer, a háború után először Magyarországon - A RepTárban

Air Power Blog - Tue, 22/10/2019 - 17:33

Közel öt hónapig vendégeskedik a szolnoki RepTárban Piros 3-as, a lengyelországi Krakkó repülőmúzeumának Bf 109G-6-osa. A két intézmény közti kölcsönügylet jelentőségét az adja, hogy ez az első Messerschmitt harci repülőgép, mely Magyarországon "tesz látogatást" a második világháború óta. Azt nem kell bizonygatni, hogy a magyar katonai repülésnek aligha van ikonikusabb típusa, mint a Messzer, mely a Puma vadászrepülők fegyvere volt olyan kilátástalan, sokszoros túlerővel szembeni - , történelmileg tragikus - hősi küzdelmeikben, mint az idén éppen 75 esztendeje lezaljott "amerikai szezon", vagy a haza védelme a szovjet "felszabadítók" ellenében 1944-45 fordulóján. 

Frankó Endre, az utolsó Puma is eljött az időszaki kiállítás megnyitójára.

Tobak "Cica" bácsi könyvein cseperedve, számomra aligha lehetett kérdéses, hogy - paradoxonnal élve - melyik a nagy világégés legszebb vadásztípusa.

A 44 májusában Regensburgban gyártott, majd rövid úton egy gyakorlórepülés során katasztrófa áldozatává vált, 55 évig vízben pihenő gép gyártási száma (163306) a svanc jobb oldalán, jellegzetes háromszögletű táblácskán.

Mit is lehetne ilyenkor mondani? Kívánom, hogy a magyar repüléstörténeti gyűjtemény egyszer egy saját Messzerrel is büszkélkedhessen!

Zord 


Categories: Biztonságpolitika

Brit F-35-ösök a HMS Queen Elizabeth fedélzetén

JetFly - Tue, 22/10/2019 - 14:18
Első alkalommal landoltak az Egyesült Királyság F-35B Lightning II típusú repülőgépei a Királyi Haditengerészet HMS Queen Elizabeth repülőgép-hordozóján.
Categories: Biztonságpolitika

Közvetlen járatot indít az ukrajnai Zaporizzsjába a Wizz Air Budapestről

JetFly - Tue, 22/10/2019 - 12:30
A Wizz Air, Európa leggyorsabban növekvő légitársasága, Közép- és Kelet-Európa vezető diszkont légitársasága örömmel jelenti be legújabb izgalmas úti célját Budapestről az ukrajnai Zaporizzsja városába.
Categories: Biztonságpolitika

Átvette utolsó Eurofighter Typhoon gépét a RAF

JetFly - Mon, 21/10/2019 - 16:32
A Brit Királyi Légierő (RAF) 2019. szeptember 27-én ünnepélyes keretek között átvette az utolsó Eurofighter Typhoon repülőgépét.
Categories: Biztonságpolitika

2019.10.19

Netarzenál - Sat, 19/10/2019 - 06:18

Ukrajnában nyilvánosságra hozták egy újabb fegyverfejlesztés tényét. A Bliskavka, magyarul Villám nevet viselő fegyver sebessége több lesz, mint 3,5 Mach. Az szovjet/orosz K-31-es (NATO-kód: AS-17 Krypton) szuperszonikus csapásmérő robotrepülőgéphez hasonlóan, ehhez is háromféle irányítórendszert fejlesztenek ki. Így a hajók elleni aktív radaros mellett készül majd optikai végfázis vezérlésű, valamint radarok elleni passzív vevővel ellátott is. A bevetésére a Szu-24 és a Szu-27-es típusokat tartják elképzelhetőnek, meghajtásáról torlósugár-hajtómű fog gondoskodni.

Október 10-én a Remontowa Hajógyárban vízre bocsátották a második KORMORAN II-osztályú aknamentesítő hajót. A lengyel haditengerészet számára épített egység az ALBATROSZ nevet kapta, hadrendi száma 602. Építése, az első acéllemez vágásával 2018 szeptemberében kezdődött meg. A hajóosztály első egysége a KORMORAN 2017 novemberében lépett szolgálatba. A 2020-ban szolgálatba lépő ALBATROSZ-t egy év múlva, vagyis 2021-ben fogja követni a harmadik egység is, ami a MEWA nevet fogja viselni. A KORMORAN II-osztályú aknamentesítő hajók 850 tonnás vízkiszorítással és antimagnetikus hajótesttel rendelkeznek. Hosszuk 58,5 méter, legénységük 45 fős. Tervezésükkor a Balti- és az Északi-tengeri bevethetőséget tartották szem előtt. Az aknák megsemmisítésében a Saab által gyártott Double Eagle Mk III-as távirányítású tengeralattjárókat használják fedélzetükről.

Első alkalommal szálltak le a HMS QUEEN ELIZABETH (R-08) fedélzetére brit pilóták által irányított Lockheed Martin F-35B Lightning II-es vadászbombázók október 13-án. Az Egyesült Államok keleti partjánál hajózó 65000 tonnás hordozón tavaly 500 sikeres fel-és leszállással végezték el a típus fedélzeti tesztjeit 11 hét leforgása alatt. A gépeket, melyek a Királyi Légierő 17. Teszt- és kiértékelő Századához tartoztak, Adam Curd, a Királyi Légierő és Matt Fooks-Bale Királyi Haditengerészet hajózói vezették. A 17-ek, akiknek a székhelye jelenleg még a kaliforniai Edwards támaszponton található meg, a későbbiekben már a típus brit támaszpontján, a Marham-i légibázisra fognak áttelepülni. Ez az egység egyébként 2014 óta vizsgálja az F-35B képességeit. London azt szeretné, ha a F-35B Lightning II-es vadászbombázók 2020 végéig elérnék a bevethetőségüket a HMS QUEEN ELIZABETH fedélzetéről és így 2021-ben már a 617. század mellett egy amerikai tengerészgyalogos repülőszázad is rész vehetne az első harci őrjáraton az új repülőgép-hordozóval.

További elsőség a brit repüléstörténetben, hogy első alkalommal szálltak fel a RAF Airbus A330MRTT Voyager tankergépei Szingapúrból. Ugyanis a Bersama Lima hadgyakorlaton résztvevő Eurofighter Typhoon vadászbombázókat az A330-on alapuló tanker is elkísérte. A Brize Norton-i honi bázisától messzire került típus esetében ez egy jó próba arra, hogy mennyire megbízható a gép üzemeltetése egy távoli bázison.

Hamarosan Irakba érkezhetnek az első, spanyol felségjelet viselő NHI NH90TTH helikopterek. Az országban jelenleg három Chinook és két Cougar erősíti 2018 vége óta légi szállítási képességet Spanyolországból áttelepülve. A szárazföldi haderő forgószárnyasai között jelenleg 12 NH90-es található meg a megrendelt 16-ból.

Törökországból érkezett hírek szerint az eddigi kitérővágányon töltött idő után újra a jó irányba vezető sínen van az Altay harckocsi programja. Az egyhelyben járást a meghajtást biztosító erőforrás körül kialakult probléma okozta. Történt ugyanis, hogy a dél-koreai K2-es Black Panther licenc alapján Törökországban épülő Altay harckocsik számára erőforrásokat gyártó, egyébként magántulajdonban lévő Tumosan, a motor előállításához és továbbfejlesztéséhez külföldi partnert keresett. A partner egy osztrák cég, az AVL List lett. A török kormány ragaszkodott ahhoz, hogy a kutatás-fejlesztés során kitalált és megalkotott részek mind török szellemi tulajdont képezzenek, a szerződésben foglalt 200 millió dollár ellenében. Ausztria viszont szertett volna beleszólást a majdani exportra kerülő erőforrások eladásába, ebbe viszont Ankara és a Tumosan egyaránt nem egyezett bele.

A vita végül a felek szakításához vezetett, ami egészen biztosan további csúszást fog okozni az Altay harckocsi programjában, de hogy ez mekkora lesz, azt most még tudni nem lehet. Pár hónappal későbbi hírek szerint a törökök Ukrajnát keresték meg, mint lehetséges motorbeszállítót. A volt szovjet tagköztársaságban már tavaly előtt teszteket végeztek egy, az Altay számára is megfelelőnek tűnő erőforrással. Ezek során bebizonyosodott, hogy még 55 fokos környezeti hőmérséklet esetén is képes az 1500 lóerős teljesítmény leadására a folyadékhűtéses, 6TD sorozatba tartozó, hathengeres, kétütemű kompresszoros motor legújabb változata. Az elsősorban harckocsik erőforrásaként reklámozott erőforrás légszűrőrendszere még sivatagi körülmények között is 99,8% hatékonysági mutatóval képes a levegőben található porszemcsék kiszűrésére. 3, illetve 5 hengeres „kistestvérei” a 3TD, illetve az 5TD jelzést viselik és 280-600, valamint 700 és 1050 lóerő közötti teljesítménykategóriába tartoznak.

Török részre az Altay további két változata, a műszaki harckocsi és az aknamentesítő harckocsi is egyaránt az első szériás Altay-T1-en (amelyből 40 darab fog elkészülni) kerül majd kifejlesztésére. A 2018-as év végén vált véglegessé, hogy az Altay harckocsik gyártásának a jogát a BMC nyerte el, így az első 250 darab harckocsit ők építhetik meg.  A BMC 2018. júniusban megállapodást írt alá az Hadiipari Igazgatósággal (SSB-vel), hogy kifejlesztett egy 1500-1800 lóerős dízelmotort és más rendszereket az Altay páncélosokhoz. Persze a motorfejlesztés nem megy egyik napról a másikra, így az első 40 darab török Altay-T1-es jelzést viselő harckocsiba is a német MTU Friedrichshafen GmbH 1500 lóerős motorjait tervezik beszerelni, de amennyiben a németek elzárkóznának az erőforrások eladásától, készen állnak alternatív megoldás felhasználására is. Az első páncélost nagyjából egy év múlva készítik el és a következő 210 darab, immáron Altay-T2-őt készek módosítani az első 40 darabos gyártási széria tapasztalatai alapján felmerült igények szerint.

Ankara a későbbiekben akár 1000-1500 darabot is megvásárolhatnak majd az Altay-ból, hiszen jelentős számú elavult harckocsival rendelkezik a hadsereg. Elég csak megemlíteni a 930-as és az 1370-es darabszámban rendszeresített M60-as és M48-as amerikai páncélosokat, de a 382 darab német Leopard 1-es sem mai darab. Néhány modernizáláson átesett régebbi harckocsin (a 2000-es évek közepén az izraeli Israel Military Industries már korszerűsített 169 darab M60-as páncélost a Sabra Mk II csomaggal, majd 700 millió dollárért) kívül csak a 338 Leodard 2-es tekinthető korszerű páncélosnak Törökországban.

Már biztossá vált az is, hogy az Altay-T2-en fog majd bevezetésre kerülni a sikeres teszteket maga mögött tudó, Törökország saját fejlesztésű aktív páncélzata az Akkor Pulat. A rendszert az Aselsan török ​​vállalat és az ország legfőbb tudományos testülete, a Törökországi Tudományos és Technológiai Kutatási Tanács (TÜBİTAK) kifejlesztette ki. Az aktív páncélzat modularitásának köszönhetően többféle páncélos járműre is könnyedén felszerelhető. A tavaly a török állami hírforrásokban felbukkant hír igazi érdekessége maga az aktív páncélzat léte, hiszen a török médiában addig nem foglalkoztak vele. Ugyanis ez a rendszer valójában az ukrán Zaslon könnyűsúlyú, Zaslon-L változata, amellyel a 2017-es évben fejeződtek be a vizsgálatokat Ukrajnában, majd utána egy gyorsított tesztsorozatot végeznek vele Törökországban is. Az integrációt végző Aselsan már munkálkodik a Zaslon-L török páncélosokra történő felszerelésének kidolgozásán.

A teljesen hazai motorral és erőátviteli rendszerrel ellátott Altay változat 2023-ra készülhet el és ez után kerülhet majd sor a hazai rendszeresítés és az export megkezdésére. Törökországi sajtóértesülések szerint a kicsit távolabbi jövőben gyártásba kerülő Altay harckocsi harmadik gyártási szériája, vagyis az Altay-T3 gyökeresen különbözni fog az elődjeitől. A 2024 után bemutatkozó Altay-T3 legénysége 3 fő lesz, a löveget egy töltőautomata fogja kiszolgálni. A torony szerkezete más lesz, hiszen a személyzet mindhárom tagja az orosz T-14 Armata harckocsihoz hasonlóan a páncéltestben helyezkedik majd el, a torony teljes egészében távirányítású lesz.

Tunézia részére az Egyesült Államok Külügyminisztériuma jóváhagyta tizenkét Textron Aviation (2014 előtt Beechcraft) T-6C Texan II turbólégcsavaros kiképző repülőgép és a kapcsolódó felszerelések lehetséges eladását. Ennek a beszerzésnek a becsült költsége 234 millió dollár körül alakulhat. A repülőgép a Pilatus PC-9 kiképzőgépen alapul, amelyet a svájci Pilatus Aircraft fejlesztett ki, majd módosított az USA igényei szerint. Észak-Afrikában Marokkó már rendelkezik ilyen gépekkel. Ezekből 24 darabot vásároltak meg 185 millió dollárért 2009-ben, leszállításuk 2011-től kezdődött meg. Az Egyesült Államokon és Marokkón kívül a T-6-ot széles körben exportálták, többek között a NATO Kanadában történő repülőkiképzési programjában is használják CT-156 Harvard II jelöléssel, de Mexikóban, az Egyesült Királyságban, Új-Zélandon, Argentínában, Görögországban, Izraelben és Irakban is repülik. A típus több mint 3,2 millió repült órát gyűjtött össze eddig a világ minden tájáról.

Nigériába már megérkezett az Oroszországtól megrendelt Mil Mi-35 Hind harci helikopterek fele. Az afrikai állam, egybehangzó orosz és nigériai források szerint is, hat forgószárnyast már átvett. A fennmaradó másik hat Mi-35-ös megérkezésének időpontjáról most is folynak az egyeztetések a felek között.

Iránban végrehajtotta első repülését a hazai fejlesztésű és gyártású újabb Yasin, régebben még Koswar néven hívott sugárhajtású kiképző/könnyű támadógép. A két hajtóművel ellátott, külső megjelenésében leginkább a tajvani AIDC AT-3-as repülőgépre hasonlító gépet a 2017-es év tavaszán mutatták be. Azóta már tudni lehet, hogy maximális felszálló tömege 6180 kilogramm körül fog alakulni, meghajtásáról az amerikai General Electric J85-ös gázturbinán alapuló J90-es jelzésű erőforrások fognak gondoskodni, természetesen utánégető nélkül. A 12 méter hosszú és 4 méter magas géppel a gurulási próbák még 2017-ben elkezdődtek. Teherán akkoriban igencsak optimistán, már 2,5 éven belül szolgálatba szerették volna állítani a típust.

Afganisztánt szintén meg kell említeni a Mil első harci helikopter típusa kapcsán az e heti hírekben. Ugyanis október 15-én két újabb használt, de nagyjavításon átesett Mi-35 Hind forgószárnyast kapott Indiából. A 125-ös és a 126-os oldalszámú gépeket a kabuli légibázison adták át az új tulajdonosnak. Kabul 2016-ban kérte Indiát, hogy segítsen az ország légierejének állapotán, mivel 11 darab Hind és 7 szállítógép nem tudott felszállni alkatrészhiány, vagy időszakos munkák elmaradása következtében. A segítség gyors volt, mivel ugyanebben az évben Új-Delhi 4 Mi-25-et már le is szállított. Később a légierő továbbra is fennálló képességbeli hiányosságainak áthidalása érdekében Afganisztán, Fehéroroszország és India háromoldalú együttműködési megállapodást írt alá négy fehérorosz Mi-24V 2018-as India általi megvásárlásával kapcsolatban, az afgánok részére. Az Afganisztán számára beszerzett gépek összes költségét az indiai kormány fedezte. India az utóbbi években több Mi-35-ös helikoptert szállított már Afganisztánba, a mostani két gépet is - akárcsak a már átadott másik kettőt - Fehéroroszországból vásárolták meg. A májusban leszállított másik két Mi-35-el együtt ezek a gépek fogják pótolni a 2016-ban átadott első négy Mi-24-et. Jelenleg még nem tudni, hogy ez a négy Hind veszteséglistára került-e, vagy csak az állapotuk romlott le annyira, hogy ideiglenesen repülésre képtelen állapotba kerültek.

Pakisztánban befejezték az ötödik generációs FGFA vadászbombázó tervezésének kezdeti szakaszát. A pilóta vezette gép két hajtóművel fog rendelkezni, megjelenése a pilótafülke végéig a Szuhoj Szu-35-re, majd onnantól az F-22-re emlékeztet. A Kínával közösen fejlesztett JF-17-nél legnagyobb terhelhetőséggel és hatótávolsággal rendelkező típus félszárnyai alatt két-két felfüggesztési pont volt látható a médiában megjelent rajzokon. A pakisztáni tervek szerint a gép fegyverzetében megjelennének a lézerfegyverek is. Az ötödik generációs FGFA vadászbombázó fejlesztésétől azt várják, hogy teljesen megszüntesse a külföldi gyártóktól és fejlesztőktől való függést. Mivel Pakisztánban jelenleg még hiányoznak a szükséges ipari lehetőségek a légi járművek, illetve ezek alrendszereinek teljesen saját erőből történő előállításához, így kénytelen bizonyos államokra támaszkodik. A jövőben szeretnék elérni, hogy ne kelljen hagyatkozni olyan partnerekre, amelyek túl drágának, vagy megbízhatatlannak bizonyulhatnak. Az igazán ambiciózus elképzelés szerint az F-16A/B Block-15 és a Mirage III/5 közvetlen utódjának szánt gép fejlesztését a következő évtizedben tervezik befejezni.

Bemutatta a Korea Aerospace Industries (KAI) a KUH-1 Surion helikopter MAH (Marine Attack Helicopter) változatának méretarányos modelljét. A helyi tengerészgyalogos erők speciális igényei miatt módosított verzió a MUH-1 Marineon nevet kapta, ami egy mozaikszó és a Marine (tengerészgyalogság) és a Surion szavakból lett összerakva. A tengeri üzemre tervezett helikopter a kétfős személyzeten felül két géppuskást is szállít a kilencfőnyi tengerészgyalogos mellett. A tengerészgyalogság terveiben 40 darab Marineon beszerzése szerepel. Az új variáns fejlesztése 2013 júliusában kezdődött el, az első felszállásra 2015 januárjában került sor. A két plusz üzemanyagtartály miatt nagyobb hatótávolsággal rendelkező, így több mint három órán át a levegőben maradható, a törzs hosszába visszahajtható rotorlapátokkal, valamint további tengeri üzemhez szükséges módosításokkal ellátott forgószárnyasra egy nyolc hónapos tesztidőszak várt 2015-ben.

A KUH-1 Surion helikopter különféle változatából 200 darabot meghaladó mennyiség rendszeresítése várható helyi szinten. Az eddig átadott példányokkal szerzett tapasztalatok, az egy 2018 júliusában bekövetkezett gépveszteséget leszámítva, mely öt halálos áldozatot követelt, kedvezőek. Ugyanis 80%-ot meghaladó bevethetőségi rátát produkáltak és csak az első 10-15 példánynál adódtak jelentősebb üzemeltetési problémák, de ezek sem bizonyultak komolynak. A most bemutatott MAH-t a Bell AH-1Z Viper tervezett beszerzése hívta életre. Orr-részére egy szenzortorony került, valamint az orr alatt a háromcsövű, 20 milliméteres Gatling-rendszerű gépágyú volt látható. A pilótafülkét követő törzsrészen, a törzs magasságának felénél kerültek elhelyezésre a félszárnyak, amelyek alá két-két helyen a felszíni (a 70 milliméteres rakéták mellett például Hellfire vagy Spike), míg a végein a légi célok elleni Mistral ATAM rakéták felfüggesztési pontjai kerültek kialakításra. Egy másik elképzelés is bemutatásra került, ez a KUH-1E, ami már négy éve fejlesztés alatt áll, hogy megfeleljen a külföldi ügyfelek igényeinek. Ennél a főfutóművekkel egyvonalban helyezték el a törzs tetejéhez és a futóművek gondoláihoz rögzített fegyverzet felfüggesztőket, oldalanként egyet-egyet. A helikopter maximális felszálló tömege 8709 kilogramm, orrában egy időjárásradart szereltek be. Az, hogy eme két változat közül melyik fog megvalósulni attól függ, hogy melyik iránt mutatkozik majd nagyobb érdeklődés. A viszonylag problémamentes típusra csekély az érdeklődés a határokon túlról.

Az augusztus elsején kezdődött hetedik próbaút után, október 15-én reggel újra próbaútra futott ki a még mindig név nélküli Type 001A egység, mely Kína első hazai építésű repülőgép-hordozója. A Type 001A hordozó hadrendbe állítása igencsak közeleg, hiszen a május végén befejeződött hatodik próbaút után a fedélzeten több guminyom volt látható, tehát vagy átstartolások, vagy tényleges leszállások is végrehajtásra kerültek ezen út során. Hivatalosan ennek tényét még nem jelentették be, de az eddigi próbák során ellenőrzésre került a meghajtás, a kommunikáció, navigáció és a radarok is, így egyre közeledik az a nap, amikor a hordozó véglegesen átadásra fog kerülni a haditengerészet részére. Gyaníthatóan a mostani, egy hetes időtartamúra tervezett hajókázás szolgál majd annak igazolására, hogy az egység készen áll a hadrendbe kerülésre. Várhatólag még ebben az évben átadásra fog kerülni a haditengerészet részére a Type 001A repülőgép-hordozó. Kína első repülőgép-hordozója a szovjet érában építeni kezdett LIAONING (ex-VARJAG) 13 hónap alatt 10 tengeri próbautat követően vált a kínai flotta részévé. A Type 001A esetében az első próbaút 17 hónappal ezelőtt, 2018 májusában került végrehajtásra.

A 2013 novemberében a Dalian hajógyárban építeni kezdett Type 001A jelölésű egység megjelenésében az Oroszországtól félkészen, 1998-ban megvásárolt LIAONING hordozóra hasonlít, azonban több változtatást is eszközöltek rajta, nem csak szolgai másolásról van szó. Ezekről a 66 000–70 000 tonna vízkiszorítású kínai hordozót érintő több módosításról már évekkel ezelőtt fény derült. Ilyen például a nagyjából 10 %-al kisebb alapterületű, kilencszintes, nagyjából 30 méter hosszú szigetnek nevezett felépítmény, mely a többek között a parancsnoki hídnak, a kéménynek, a rádiólokátoroknak is helyet ad. A hajó orrán lévő ugrósánc emelkedési szöge 14 fokról 12-re csökkent, míg a hangártér 15 méterrel lett hosszabb a megszüntetésre került rakétaindítók miatt, így az új hordozó akár 32-36 J-15 elhelyezésére is alkalmasnak tűnt már az építés korai fázisában és ez úgy tűnik be is igazolódott. Kínában augusztus hónapban hivatalosan is bejelentették, hogy a Type 001A egység 50%-al több Shenyang J-15-ös Repülő Sárkány vadászbombázó tartós üzemeltetésre képes, mint a megkonstruáláshoz igénybe vett LIAONING hordozó. Ezen a gépmennyiségen felül még képes a szükséges helikoptereket is magával vinni, tehát egy ténylegesen használható repülőezred otthonául szolgálhat. Szakértők szerint egy hordozó tartós harci helyzetben való sikeres alkalmazásának feltétele, egy nagyjából 40 harci gépből álló repülőegység üzemeltetési képességének megléte. Gyaníthatóan a J-15-ökből a fedélzeten már a továbbfejlesztett J-15B AESA radarral és modernizált elektronikával ellátott együléses, J-15D kétüléses elektronikus hadviselésre képessé tett változat és a J-15S szintén kétüléses többfeladatú variánsok is megtalálhatók lesznek majd.

A repülőgépek megállítására szolgáló fékezőrendszerből is immáron csak három áll rendelkezésre a LIAONING négyéhez képest. További fontos változtatás a nagyobb mennyiségű üzemanyag és fegyverzet tárolásának kapacitása is. Az új repülőgép-hordozó várhatólag a SHANDONG nevet fogja kapni, hadrendi száma 17-es lesz. Nagy kérdés, hogy a több J-15-ös számára mennyivel sikerült megnövelni a szállított üzemanyag és fegyverzet mennyiségét, mivel a hírek szerint a LIAONING egyik legfőbb hátrányaként a csekély akciórádiuszt, valamint a repülőeszközök számára szállított kevés üzemanyagot rótták fel, így nagyban függ az ellátóhajóktól. Pár hónapja az Asia Times arról számolt be arról, hogy Type 001A repülőgép-hordozó a még Szovjetunióban építeni kezdett másik egységhez hasonlóan nagyjából 13000 tonna üzemanyagot képes magával vinni, amiből naponta körülbelül 1100 tonna üzemanyagot fogyaszt, amikor 20 csomós (37 kilométer per órás) sebességgel halad. Vagyis nagyjából 6 napig lesz képes saját készletekkel működni, ugyanis a repülőgépek fel-és leszállásához fel kell gyorsítani a lehető legnagyobb sebességre, így igen tetemes lehet a fogyasztás a fedélzeti repülőezred repülési feladatainak végrehajtása során. Éppen ezért Kína már el is kezdte építeni az 50000 tonnás vízkiszorítású Type 901-es hajóosztályt, aminek első egysége két éve már hadrendbe is állt.

Tajvan közelében megtalálták az évekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt Dassault Mirage 2000-5 repülőgép repülési adatrögzítőjét. Az együléses Mirage 2000-5 2017. november 7-én tűnt el a radarképernyőkről Tajvan északkeleti partjainál, körülbelül fél órával azután, hogy felszállt egy kiképző repülésre. Az azonnal megindított kutatás nem járt eredménnyel, a gép és pilótája, Ho Tzu-yu százados nyom nélkül eltűnt. Magánvállalkozók később folytatták a keresést a tengeren, és a tavalyi év végén sikerült is megtalálni néhány futómű-alkatrészt és a hajtóművet. Október 3-án meglett a repülési adatrögzítő is, amit a lehető leggyorsabban elvittel Franciaországba a tragédia okainak kiderítésére.

A Karem Aircraft bemutatta az Egyesült Államok hadseregének Future Attack Reconnaissance Aircraft (FARA) programja számára tervezett repülőeszközét. Az AR40 elnevezéssel illetett szerkezet egymás melletti üléselrendezéssel rendelkezik, a pilótakabin mögött egy kisebb tér található. Itt négy fő helyezhető el. Az AR40-es meghajtásáról egyetlen GE Aviation T901-es gázturbina gondoskodik. A tervezett 330 kilométer per órás sebesség túlszárnyalását akár 70 kilométer per órával, több technikai megoldás alkalmazásával együttesen szeretnék elérni az AR40-es estében. Az egyik ilyen a törzsből kinyúló szárnyak, ami fesztávolsága 12,2 méter, vagyis túllógnak a rotorok síkján. Ezek nagy sebességnél csökkentik a rotorlapátok terhelését, így növelve a sebességet. Lebegésnél, illetve függőleges le-és felszállásnál 90 fokkal elfordítva szintén segítik a rotorlapátok által keletkező emelőerőt. A főrotor háromlapátos és a Karem Optimum Speed ​​Rotor technológiáját hasznosítja, amelyet eredetileg az amerikai hadsereg kutatási céljaira fejlesztettek ki billenőrotoros repülőeszközök számára, hogy optimális hatékonyságot biztosítsanak a függőleges, vagy vízszintes repülésekhez egyaránt.

Itt az egyes rotorlapátok beállítási szögei egyenként változtathatók, ezáltal lehetővé teszi a jobb teljesítmény, kedvezőbb akusztika, valamint nagyobb megbízhatóság elérését. A hátrafelé keskenyedő 14 méter hosszú törzs alsó részén van a függőleges vezérsík, amely azon kívül, hogy nagyobb sebességeknél kiegyenlíti a főrotor lapátjainak nyomatékát még a farokfutómű elhelyezésére is szolgál. Nagyjából ezzel egyvonalban van a vízszintestől kb. 30 fokkal felfelé álló vezérsík, de csak a törzs jobb oldalán. Ugyanis a fakoroklégcsavar szerepét alacsony sebességnél ellátó tolólégcsavar bal oldalra elfordíthatóan került kialakításra. A Karem Aircraft partneri viszonyban áll az AR40-es esetében a Northrop Grumman-nal és a Raytheon-nal. A Karem a munkamegosztás alapján a rotor-és hajtástechnológiájához járul hozzá, és vezeti a tervezési és prototípus készítési folyamatot is. A Northrop termelési és terméktámogatási, valamint avionikai szakértelmével járul hozzá a sikerhez. Míg a Raytheon a különféle rendszerek integrációját fogja elvégezni.

Olybá tűnik elkezdett növekedni a Lockheed Martin F-35 Lightning II-ek hadrafoghatósága. Az amerikai légierő erre a típusra elsőként átfegyverzésre került 388. repülőezredének ugyanis sikerült a 80%-os hadrafoghatóságot elérnie. Szeptember egyetlen napján az ezred századai közül kettőnél ez a mutató 90% volt, míg a harmadik esetében is 80% felett tartózkodott, a légierő hivatalos közleménye szerint. Szintén itt kell megemlíteni, hogy a közel 70 F-35-el rendelkező egység gépei ez időszak alatt nem a honi bázison, a Hill támaszponton voltak megtalálhatók a futópályák felújítása miatt, hanem az Idaho-i Mountain Home támaszponton, valamint Európában és a Közel-Keleten is.

Az amerikai Northrop Grumman bemutatta a jövő gyalogsági harcjárműveire szánt fő fegyverzetét. Az XM913-as jelzést viselő fegyver űrmérete 50 milliméteres. Ez az Egyesült Államokban igencsak kedvelt heveder nélküli, láncos lőszertovábbító rendszernek köszönhetően a gépágyúk kategóriájába tartozó automata lőfegyver. Az elődjei (pl. a Bradley-n is használt M242 25 milliméteres) által már bejáratottnak és jól csengőnek tekinthető Bushmaster nevet viselő gépágyúval szembeni egyik elvárás a 4 kilométer körüli lőtávolság elérése volt, amit sikerült is teljesíteni.

Brazíliában október 11-én fontos lépést történt a HUMAITA (S41, vagyis az SBR-2) tengeralattjáró építésében. Ugyanis a francia eredetű S-BR (módosított SCORPENE-osztály) tengeralattjáró eddig külön épített törzsszekcióit egyesítették az Itaguaí Tengerészeti Komplexumban. Az öt részegység összeillesztése alkalmából rendezett ünnepségen megemlítették, hogy a 2020-ban vízre bocsátandó HUMAITA tengeralattjáró mind a hat torpedóvető csöve teljes egészében hazai gyártású. A négy egységesre tervezett hajóosztály többi tagja a TONELERO (S42) és az ANGOSTURA (S43) 2021-ben és 2022-ben kerül majd le a hajógyári sólyáról tervezett közegébe.

A brazil haditengerészet megerősítette, hogy több helyről is érdeklődés mutatkozik a TUPI-osztályú (IKL-209/1400) tengeralattjárók majdani megvásárlása iránt. Erről már jó ideje, ez év májusától lehetett pletykákat hallani. Elsőként a szomszédos Argentína neve merült fel, mint lehetséges vevő. Buenos Aires esetében a jelenleg is szolgálatban lévő 5 egységből 4 tengeralattjáró megvásárlási szándékáról cikkeztek. A szomszédos ország szinte folyamatos gazdasági nehézségei azonban bonyolulttá tehetik az üzletet. Nemrégiben a lengyel Radio Gdansk arról számolt be arról, hogy az európai ország védelmi minisztériuma érdekelődést mutatott a brazil TIMBIRA (S-32) és TAPAJÓ (S-33) tengeralattjárók vásárlása iránt. A rádió értesülései szerint az üzlet értékét 200 és 300 millió dollárra becsülik. Később Argentínán és Lengyelországon kívül már Perut is megemlítették a brazil tengeralattjárók lehetséges megszerzése iránt érdeklődő országokkal kapcsolatos spekulációkban.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Saab JAS39C Gripen

Lockheed F-104G Starfighter

Szuhoj Szu-30MK2

Boeing EA-18G Growler

Korean Aerospace Industries KAI T-50i Golden Eagle

Sikorsky CH-148 Cyclone

Antonov An-30

Boeing P-8A Poseidon

British Aerospace Harrier GR.9

McDonnell Douglas F-15C Eagle

Szuhoj Szu-25SzM Frogfoot

Sikorsky UH-60L Blackhawk

Eurofighter EF-2000 Typhoon

Lockheed P-3C Orion

Panavia Tornado IDS

McDonnell Douglas TA-4J Skyhawk

Fiat G-91Y

Republic F-105B Thunderchief

MiG-29G

Boeing C-17A Globemaster III

Dassault Mirage 2000D

CASA C-101EB Aviojet

McDonnell Douglas F-4E Phantom II

Alenia Aermacchi M-346 Master

Lockheed Martin F-22A Raptor

Shaanxi Y-8F-200

Boeing CH-47F Chinook

Dassault Falcon 7X

General Dynamics F-16C Fighting Falcon

Saab Sk37E Viggen

Boeing B-52H Stratofortress

Szuhoj Szu-47 Berkut


Categories: Biztonságpolitika

Festung Budapest

KatPol Blog - Fri, 18/10/2019 - 08:26

Hosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros ostroma, 1944–45 c. műve, amely lényegében a Bécs még várhat - A budapesti hadművelet bevezető szakasza c. kötetének folytatása. A jövő héttől a boltokban is elérhető lesz, a kiadó honlapján pedig kedvezményesen előrendelhető. A bemutató 2019. október 26-án, du. 3 órakor lesz a Hadtörténeti Múzeum dísztermében (a Facebook-eseményt lásd itt).

A kiadó a hadtörténeti tematikában neves Peko Publishing, amely például Számvéber Norbert könyveit is megjelentette, némelyiket az Akadémiai Kiadóval közösen a Hadiakadémia sorozat keretei között. A Hadiakadémia sorozat ezzel a kötettel a Peko Publishingnél lelt végleges otthonra (a Facebook-oldalt lásd itt). A kötet szakmai lektora Számvéber Norbert volt.

[...] Bővebben!


Categories: Biztonságpolitika

LJUBLJANAI KÉPESLAPOK

Air Base Blog - Thu, 17/10/2019 - 11:07

Az elmúlt 12 évben háromszor jártam a ljubljanai nemzetközi repülőtéren, pontosabban annak katonai felén, a szlovén légierő bázisán. 2007-ben és 2009-ben az afganisztáni misszióra készülő szolnoki helikoptervezetők és fedélzeti technikusok magashegyi felkészítésekor, legutóbb pedig két éve, hogy betekinthessek a szlovén helikopteresek hétköznapjaiba. A napokban elővettem a Ljubljanában készített képeket, hátha találok néhányat a szeptember 30-án csődöt jelentett Adria Airways repülőgépeiről, bár ott jártamkor nem ezek fotózása volt a cél. Mindössze pár képet találtam, ugyanakkor rábukkantam néhány érdekességre. Ezt a bejegyzést ezekből a meglehetősen vegyes ljubljanai fotókból állítottam össze.

A reptér előtti körforgalomban egy Airbus makett jelzi, hogy jó helyen járunk. (2017)

Nyílik a sugárfordító az Adria Airways CRJ-200-asán. Az 1998-as gyártású gép 2014-ig repült, a végén már félig feketére festve, egy Mini autóreklámmal az oldalán. (2007)

Felszálló CRJ-200-as a Star Alliance csoport színeiben. A gépet két éve a német ProAir repüli. (2007)

Zsúfolt apron, háttérben a toronnyal, a katonai szektor felől nézve. A jobb szélen álló Airbuson az Adria Airways színei láthatóak, de ez a gép német, egyiptomi, görög, líbiai, máltai, burmai, észt és dán cégnek egyaránt repült. Jelenleg letárolva várja sorsát valahol. A többi gép a rövid életű MyAir olasz fapados légitársasághoz tartozott. (2009)

Kibelezett CRJ-sárkány a reptér egyik félreeső részén. A kép azért ilyen kékeszöld, mert egy AS532 Cougar színezett oldalablakán át készült. (2007)

Egy CRJ pilótafülke a reptér közelében lévő apartman oldalánál. Vélhetően ez is egy szlovén gép volt. (2017)

Az ASL Airlines France B737-es teherszállítója, helikopterből fényképezve. (2017)

Leszállás után a katonai előtérre gurul a szlovén légierő rövid távú szállításra használt L-410UVP-E gépe. A 01-es 410-est azóta átfestették szürkére, már így láthattuk Kecskeméten is, 2014-ben. (2007)

Ezt a fotó 2007-ben készült, de ez az 1952-es gyártású, 1963 és 1972 között használt DC-6-os az Adria Aviopromet (Adria Airways) korabeli festésmintájával ma is a repülőtér polgári részén áll.

*

A szlovén rendőrség légi támogató egysége hat helikoptert használ. Egy Agusta A109E Powert, egy EC 135P2-est, egy Agusta-Bell AB212-est, egy AB412-est és két AB206 Jet Rangert. Ezek közül két típust sikerült lencsevégre kapni Ljubljanában.

Egy Agusta-Bell AB212-ese lopakodik be a leszálláshoz. (2007)

A Jet Rangerből szintén az olasz gyártású, Agusta-Bell változatot használja a Policija. (2007)

*

A repülőtér katonai részén a jugoszláv légierő típusait állították ki. Az időjárás sajnos kegyetlenül leamortizálta a gépek többségét, amint az a 2007-ben készült fotókon is látható, de szerencsére a gépek egy-két kivétellel azóta múzeumba kerültek.

A jugoszláv légierőnél 1963-tól 1971-ig állt rendszerben a North American F-86D Sabre felderítővé átalakított IF-86D jelzésű változata. A típusnak gépágyúja nem volt, az orr-rész alján lehetett kiengedni a 24 nem irányított rakétát tartalmazó „tepsit”. A Zágráb mellett elvégzett átalakítás során ennek helyére került három kamera.

Egy másik IF-86D. A D nagyobb törzzsel készült, mint a többi Sabre-változat, de a legszembetűnőbb változás a radar miatt áttervezett orr-rész. A fülketető formája emlékeztet egy másik North American típuson, a P-51D Mustangon használt fülketetőre – mindkettő jó körkörös kilátást biztosított a pilótának.

A Republic F-84G Thunderjet hosszabb ideig volt rendszerben Jugoszláviában, mint a Sabre. 1953-ban rendszeresítették és az utolsót 1972-ben vonták ki. Feladatait a Galeb és a Jastreb típusok vették át.

Egy hazai gyártmány, a Soko 522. Kiképzésre és könnyű támadó gépként használták, az orrában egy 600 lóerős Pratt and Whitney csillagmotor kapott helyet, két géppuskával vagy négy 50 kg-os bombával lehetett felfegyverezni. Az amerikaiak sok háborús filmet forgattak Jugoszláviában, köztük a Kelly hősei-t is. A filmben ilyen géppel támadta meg a „mi hősünk” Kellyt és pihenő csapatát. 

A jugoszláv hadsereg két szlovén származású katonája Jože Kalan helikoptervezető és Bogo Šuštar repülőműszaki 1991. június 28-án a szlovén területvédelmi erőkhöz szökött. A szökést a SA341 Gazelle jugoszláv gyártású HO-42 Partizan típusjelzésű helikopterével hajtották végre. A Partizant a szlovén haderő szolgálatba állította, de 1994-ben leszállás közben annyira megsérült, hogy nem repülhetett többé. Ezután a ljubljanai reptéren állították ki, végül 2012-ben múzeumba került. 

* * *

Fotó: Szórád Tamás


Categories: Biztonságpolitika

2019.10.12

Netarzenál - Sat, 12/10/2019 - 05:53

Bizonyos európai körök nemtetszését váltotta ki Lengyelország Lockheed Martin F-35 Lightning II-es vadászbombázók beszerzéséről szóló terve. Brüsszelből bizonyos szemüvegen át nézve ez a megrendelés nem tartozik bele a közös projektekbe való beruházásba és a katonai képességek együttes fejlesztésébe sem. Véleményük szerint a már létező Eurofighter Typhoon, vagy a jövőben megvalósuló német-francia-spanyol FCAS, illetve a brit-svéd-olasz Tempest megvásárlása lett volna a követendő, igazán Európába vezető, izgalmakat nélkülöző(?) igaz(gatott) út Varsó számára. Persze nem nehéz észrevenni az USA és Európa közötti, utóbbi időben egyre inkább szemet szúró és egyre kiélezettebb nézeteltéréseket eme nem túl európai, ám mégiscsak európai reakció mögött. A haditechnika iránt érdeklődök között ugyanis köztudott, hogy az F-35 Lightning II-es előállításában számos európai kisebb-nagyobb vállalat érdekelt, így valamilyen szinten a lengyel beszerzés számukra is hasznos, bár tény, a fő nyertes az amerikai cég.

Olaszországban a kormány döntése értelmében egyértelműen az F-35-ök beszerzése mellett döntöttek. Rómában évekkel ezelőtt eredetileg 131 darab F-35-ös repülőgép vásárlását tervezték, de később 90 repülőgépre csökkentett ez a rendelés. 60 F-35A az olasz légierő és 30 F-35B az olasz haditengerészet részére került volna beszerzésre. A hatalomra került Öt csillag mozgalom vezetője Luigi Di Maio tavaly kijelentette, hogy az F-35 vadászgépek beszerzése nem jelent számukra prioritást és hogy a programot 2019-ben felül fogják vizsgálni. Ezt meg is tették és azt a döntés hozták, hogy Olaszország továbbra is vásárolni fog a típusból és a gyártásból sem fognak kilépni.

A dél-koreai Samsung Techwin által kifejlesztett K9 Thunder 155 milliméteres önjáró tarack egyre inkább elfogadott lesz Európában. Észtország volt az egyik első megrendelője eme tüzérségi eszköznek a kontinensünkön Finnországgal és Norvégiával együtt. Tallinn 2018. június 26-án vetett végett a találgatásoknak, ugyanis ekkor megállapodást írt alá Dél-Koreával, 12 darab K9 önjáró tarack megvásárlására, bejelentett opcióval 12 további ilyen páncélosra. Ezeknek a 40 kilométeres lőtávolsággal rendelkező fegyvereknek a szállítása 2020-ban kezdődik majd el, szolgálatba 2021-ben állnak majd. A 46 millió eurót kitevő beszerzés, amely magában foglalta a kiképzést, a karbantartást és a tartalék alkatrészeket, ezen a héten kibővült. Ugyanis további 20 millió euró ellenében az eddigi opció felének végleges megrendelése mellett döntöttek az észt Védelmi Minisztériumban, így fél tucattal több K9 Thunder 155 milliméteres önjáró tarackkal fog rendelkezni a balti állam.

Svédországban már átadták az első új légvédelmi rendszert a rendszeresítésre kijelölt ezred számára. A svédek az IRIS-T SLM/SLS légvédelmi rendszer beszerzés emellett döntöttek még 2013 elején. Ezeket a légvédelmi rakétákat eredetileg a Német Fegyveres Erők (Bundeswehr) taktikai légvédelmi rendszerének (TLVS) programja számára fejlesztették ki. A Diehl Defence IRIS-T légiharc-rakétán alapuló kis hatótávolságú IRIS-T SLM/SLS rendszerek 2016-tól kezdődően kerültek volna átadásra az akkori tervek szerint. A svéd légvédelem új harcvezetési és irányítási rendszereket is kap a korszerűsítés során, így alaposan megújul. A négy rakétának helyet biztosító, indításhoz függőlegesbe állítható indítórendszert a helyi tervezésű és gyártású Hägglunds Bv410 csuklós lánctalpas járművön helyezték el.  Az első járművet még ez év augusztusában vette át a svéd Védelmi Beszerzések Hivatala (FMV) Halmstadban.

Belga és francia fegyveres erők, valamint a Francia Fegyverzet Főigazgatóság (DGA) segítségével hajtották végre az Airbus A400M Atlas katonai teherszállító repülőgép legutóbbi tesztjét. Ennek során dél-franciaországban mindkét oldalsó ajtón át 40-40 ejtőernyős ugrott ki egymás után. A bekötött ugrások végrehajtása csak az egyik lépés azon az úton, mely a gép teljes képességének mindennapi kihasználáshoz fog elvezetni. Persze vannak, akik más úton járnak, ilyenek például a britek is, ebben az esetben. Ugyanis a brit ejtőernyősök által használt IrwinGQ ejtőernyőkkel lehetséges, hogy külön teszteket kell majd lefolytatni, hogy ezekkel is biztonságosan lehessen a bekötött ugrásokat végrehajtani. Az ejtőernyősdobások 2020 első felétől lesznek majd mindennaposak a típust alkalmazók számára, addigra a maximális, 116 fős ejtőernyős alakulat gépelhagyását is demonstrálni fogják természetesen.

Október 1-jén a ciprusi fővárosban, Nicosiaban tartott katonai felvonuláson, melyet az ország függetlenségének 59. évfordulója alkalmából rendeztek meg, lehetőséget adódott az újonnan vásárolt szerb gyártású haditechnikai eszközök felvonultatására is. A Ciprusi Nemzeti Gárda felszerelésének korszerűsítése címén a BOV M16 Miloš 4x4 páncélozott járműből 8 példányt vásároltak meg. Ezeket tüzérségi felderítő és ütegparancsnoki felszereléssel látták el. A beszerzés nagyágyúi egyértelműen a 155 milliméteres űrméretű NORA B-52 önjáró tarackok. A 8x8-as teherautó alvázára szerelt, NORA B-52 lőtávolsága a 41 kilométert is elérheti. Ezekből Ciprus 24 darabot rendelt meg, a BOV M16 Miloš 4x4 páncélozott járművekkel együtt 50 millió euróért. Az első 6 ciprusi NORA B-52 augusztusban készült el és jelenleg a kezelőszemélyzet képzése van folyamatban a helyiek által Alexander TGS-nek nevezett tüzérségi eszközökre.

Novoszibirszkben hamarosan véget érhet a Szuhoj Szu34 Fullback bombázógépek gyártása. Itt 2012 óta folyik a típus előállítása, évente 14-16 darabos mennyiségben. A Moszkva által igényelt példányszám lassan legyártásra fog kerülni, de több forrás szerint a Honvédelmi Minisztérium a jövő év elején új szerződést fog kötni további 48 Szu-34-ről. Ezeket a repülőgépeket a 2018-2027-es állami fegyverprogram keretében szállítják majd le. Ez az új szerződés azonban azt jelenti, hogy a repülőgépek összeszerelése évente mindössze hat darabra csökken. A vita most arról szól, hogy érdemes-e fenntartani a termelést a novoszibirszki üzemben, figyelembe véve a viszonylag szerény éves termelési arányt. Elképzelhető, hogy a Szu-34-ek gyártását áttelepítik majd a Komszomolszk-na-Amur-i gyárba.

Új-Delhi azt tervezi, hogy korszerűsíti a Szuhoj Szu-30MKI Flanker-H vadászbombázóit, ez már jó ideje újra és újra felbukkan a sajtóban. A legújabb hírek szerint a helyben gyártott gépek radarburkolata alá az orosz fejlesztésű NIIP N035 Irbis E (Snow Leopard) berendezés fog kerülni. Ez a PESA antennával ellátott fedélzeti rádiólokátor az N011M radar továbbfejlesztése. Az orosz Szu-35Sz és a Szu-30SzM gépeken már használt, 400 kilométeres hatótávolságú N035-ös egyszerre 8 célpont követésére képes.

Továbbra is várat magára az indiai légierő nagyszámú harcigép beszerzése. Most 114 darab új, közepes méretű többcélú harci repülőgép (MMRCA) megvásárlására törekszik az állam, a jelenleg is folyó Dassault Aviation Rafale beszerzések mellett. Egyik esélyes a Saab JAS39E/F Gripen, hiszen a típus kiválósága mellett a svédek ajánlatot tettek a Gripen-re vonatkozó teljes technológia átadására és helyi gyártására is. Véleményük szerint a JAS39 darabára fele lenne a Rafale árának és további előnyként jelentkezne, hogy a francia géphez beszerzett fegyverzet többségét a Gripen is alkalmazhatja. Az indiai légierő jelenlegi gépállományát körülbelül 250 Szu-30MKI, 55 MiG-29 Fulcrum (köztük több mint 12 már a továbbfejlesztett MiG-29UPG), 7 MiG-29UB, 115 MiG-21 Bison, 20 MiG-21M/MF Fishbed, 39 MiG-21U/UM Mongol, 65 MiG-27ML Flogger és 20 MiG-23UB alkotja 149 Mi-17V-5, 35 Mi-17 és 45 Mi-17-1V helikopter mellett.

Thaiföldön hamarosan elkezdik majd keresni a jelenleg 30,2 éves átlagéletkorral rendelkező Lockheed Martin F-16A/B Fighting Falcon vadászbombázók utódját. Ezek közül 7 Szingapúrban, 14 az USA-ba teljesített szolgálatot mielőtt új tulajdonosához került volna. Hamarosan kidolgozásra fog kerülni az utóddal szembeni követelményrendszer, de egy valami már most biztos. A thaiföldiek hozzáférést kérnek a harci gép programjaihoz, sőt mi több, a szoftverkódok felhasználásával a típus képességeit a saját igényeikhez akarják majd igazítani. A kiválasztást az elkövetkező 3-5 évben szeretnék véghezvinni. Már most sokan az 53 gépes F-16-os flotta utódjaként az F-35 Lightning II-őt hozták szóba, ám az információk szerint az amerikai csúcsgép beszerzése nagyon valószínűtlen. Egyrészt a szoftverek forráskódjainak átadása az USA jelenlegi álláspontja kizárt, másrészt talán a thaiföldiek számára kalkulálandó magas ára miatt nem kerülhet majd megrendelésre. Ellenben a 2011-től használt Saab JAS39 Gripen 12 darabos mennyiségének növelése előtt ennek köszönhetően akár nyitva is állhat az út.

Dél-Koreában még nem eldöntött, hogy 2021-től kezdődő beszerzési programban a Lockheed Martin F-35 Lightning II-es melyik verziója fog szerepelni. A 20 darabos mennyiséget a légierő szeretné a már 40 darabban megrendelt és 8 példányban már át is adott F-35A-re érvényesíteni. A haditengerészet pedig a rövid távon fel-és függőlegesen leszálló F-35B megrendelését erőltetné. Ez utóbbi számára szükséges lenne egy olyan hordozó is, amelyik a lehető legjobban megfelel az üzemeltetésre. A 2020-as évek közepére megérkező gépekhez a lehető leggyorsabban csak 2030-ra, vagy az utánra készülhet el új hordozó. Ezekből jelenleg két tervezetet vizsgálnak meg. A nagyobb vízkiszorítása 71400 tonna lenne, hossza 298 méter, szélessége 75 méter. A hajón 1340 fős személyzet és 40 repülőeszköz lenne, ezek közül 32 merevszárnyú és 8 forgószárnyas. A becsült beszerzési költsége összesen 4,5 milliárd dollárt tenne ki. A kisebb hordozó 41 500 tonna vízkiszorítású, 238 méter hosszú és 62 méter széles lenne. Legénysége 720 fő, és 20 repülőeszközt lenne képes szállítani, ebből 12 merevszárnyú és 8 forgószárnyas. A becsült beszerzési költsége messze alacsonyabb, 2,6 milliárd dollár.

Igaz Szöul 2003-ban már felfüggesztette, majd 2004-ben végleg törölte is a nukleáris meghajtású tengeralattjáró programját, most mégis úgy tűnik leporolták ezt az elképzelést. Egy munkacsoport ugyanis már elemzi az ilyen tengeralattjárók megvalósításának lehetőségét. Amennyiben most nem fut majd zátonyra a dél-koreai nukleáris tengeralattjáró projektje, úgy az első egység 2031 körül készülhet majd el.

A Fülöp-szigeteki Haditengerészet október 1-jén, kedden kivonta hadrendjéből a legkorosabb egységét. A BRP CEBU (PS28) őrhajót 71 évvel ezelőtt állították szolgálatba. Az 1948. júliusában történt eseményt megelőzte némi előélet, ugyanis a hajót még USS PCE-881 jelzéssel az amerikai haditengerészet építette a 2. világháború idején.

Elérték a félmillió repült órát Bell/Boeing V-22-es Osprey változatai. A tengerészgyalogságnál használt MV-22, illetve a légierő által alkalmazott CV-22-es változatokból összesen 375 darab készült el. A 2020-as esztendő már egy újabb alváltozat, a flotta szállítási feladatokra módosított CMV-22-ének színre lépést fogja hozni.

Október 5-én tartották meg a legújabb VIRGINIA-osztályú amerikai vadász-tengeralattjáró névadó ünnepségét.  Az SSN 793-as az OREGON nevet kapta a General Dynamics Electric Boat hajógyárban, Grotonban. A 20. VIRGINIA-osztályú tengeralattjáró megépítése, mely egyébként a második Block IV-es tengeralattjáró ebben a hajóosztályban, mintegy 2,7 ​​milliárd dollárba került.  2014 őszén kezdődött az egység építése és jövő év őszén csatlakozik majd a flottához. Az SSN 793 lesz a harmadik haditengerészeti hajó, amely az OREGON nevet viseli az USA története során.

Első alkalommal landolt az amerikai tengerészgyalogság 12 darab Lockheed Martin F-35B Lightnning II-es vadászbombázókkal felszerelt VMFA-122 repülőszázada teljes gépállománnyal a USS AMERICA (LHA 6) partraszállást támogató hordozó fedélzetén. A WASP-osztály egységeihez képest nagyobb hangárfedélzettel, kibővített repülőgép üzemanyag-tároló kapacitással és „zöld” üzemanyaggal üzemelő gázturbinás hajtóművekkel rendelkező egység mozgatásáról villanymotorok gondoskodnak. Feladata elsősorban az F-35B Lightning II-esek és az MV-22 Osprey gépek szállítása a partraszállások légi támogatása céljából. A 44971 tonnás vízkiszorítású hajó hossza 257 méter, szélessége 32 méter, legénységének létszáma 1059 fő. Ebből 65 tiszt és mellettük további 1687 fő elhelyezésére nyílik lehetőség.

2012 június 4-én került vízre a USS AMERICA partraszállást támogató hordozó, a Huntington Ingalls Industries Pascagoula-i hajógyárában, míg a haditengerészet 2014 április 10-én állította szolgálatba. Az F-35B fedélzeti üzemeltetése még évekkel ezelőtt több érdekes kérdést is felvetett, ugyanis a belső fegyvertér miatt egy esetleges fedélzeti tűz miatt a fegyverzet vízzel történő hűtése külön megoldást igényelt. A hajtómű nagy zaja miatt a hallásvédelem növelése is előtérbe került. Egy közelmúltban végrehajtott gyakorlat bizonyította, hogy az alapesetben tucatnyi MV-22 Osprey és hat F-35B üzemeltetését végző ilyen hadihajón, akár 20 F-35B is elhelyezhető és üzemeltethető huzamosabb időn keresztül.

Brazíliában elkészült a 25. korszerűsített AS550A2-es Fennec helikopter is. Ugyanis a Helibras (Helicópteros do Brasil) korszerűsíti a brazil hadsereg állományába tartozó 36 könnyű helikoptert (ebből 19 a HA-1 Fennec) 92 millió dollárért. Az egy sugárhajtóművel ellátott forgószárnyasok több mint két évtizede léptek szolgálatba és 2010-es évek elejére már csak 33 volt repülőképes. A repképtelen példányokat egy nagyjavítással egybekötött korszerűsítés után szintén szolgálatra alkalmassá teszik. Az európai származású gépeket érintő munkálatok 2018-ig folytak volna az eredeti, 2011-es tervek szerint. Azonban a költségvetési megszorítások miatt a program elhúzódott. Mindenesetre a modernizálás eredményeként további huszonöt évig repülhetnek majd a Mókuskák a dél-amerikai országban.

A pilótafülkébe három nagyméretű folyadékkristályos kijelző kerül a Sagem Avionics Inc. jóvoltából, míg a fedélzeti számítógépet egy brazil vállalat az Aeroeletrônica készíti el (mely az Elbit Systems leányvállalata) a két cég 2010 novemberében megkötött egyezsége szerint. A digitális repülőelektronika, a számítógépek, és az új Sagem AP85 robotpilóta jelentősen megkönnyítik majd a pilóták dolgát, akik védelméről a padlóba, az új energiaelnyelő ülések háttámlájába, valamint a törzs oldalára szerelt kompozit páncélzat gondoskodik. A 2019-es évre öt helikopter elkészültét tervezték, ez most a harmadik.

Argentínában a Fabrica Argentina de Aviones (FAdeA) IA-58 Pucara csatarepülőgépből még 25 darab van szolgálatban, azonban a típus hamarosan kivonásra fog kerülni. Az IA-58 Pucara repülőgép először 1969-ben repült, és 1974 és 1999 között 107 példát készítettek belőle, szolgálatba 1975-ben lépett. Lehet jövője viszont az IA-58 Phoenix variánsnak, amit október 4-én mutattak be. Az ISR (Intelligence Surveillance and Reconaissance - Hírszerzés, Megfigyelés és Felderítés) feladatkörre átalakított, hamvaiból feltámadt IA-58 Phoenix további 15-20 évig üzemelhet majd. Az igazi szárnyalást a Turbomeca Astazou XVIG helyett beépítésre került Pratt & Whitney Canada PT-6A-62 gázturbinás sugárhajtóművek biztosítják egy négyágú Hartzell légcsavarral együtt. Ezt a típusú erőforrást a KT-1, a PC-9, és a PZL-130TC Orlik kiképzőgépeken is alkalmazzák.

A régi hajtóművek miatt a típus nehezen üzemeltethetővé vált a 2010-es években, továbbá a FAdeA elkezdte a futómű áttervezését, hogy az még robusztusabb, ellenállóbb legyen. A földi próbák az első áthajtóművezett géppel 2015. augusztus végén kezdődtek meg. Az A-561-es lajstromú gépre már a négyágú légcsavarok is felszerelésre kerültek. A korszerűsítési munkálatok után IA-58H jelzést viselő változat színes kijelzőkkel és HOTAS rendszerrel ellátott pilótafülkét, a hajtóműveket és a pilótafülkét egyaránt védő új páncélzatot és korszerű kommunikációs rendszereket is kapott az Israel Aerospace Industries és az Elbit Systems segítségével. Ekkor a csatarepülő feladatkör további ellátásának célja lebegett a fejlesztést végzők előtt. Az IA-58 Phoenix esetében sok mindent átvettek a H-hoz kifejlesztett megoldások közül, de a törzse alatti felfüggesztési ponton az ISR feladatkör ellátásához nélkülözhetetlen szenzortorony található meg, míg a belső részben egy műholdas adatkapcsolatot lehetővé tevő rendszer bújt meg.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Mitsubishi SH-60K

Szuhoj Szu-30SzM

McDonnell Douglas KDC-10

Transall C-160D

Boeing Chinook HC.6

Szuhoj Szu-22M4 Fitter K

Eurofighter Typhoon FGR.4

Grumman S-2G Tracker

Aermacchi MB-326E

Szuhoj Szu-57

Boeing P-8A Poseidon

Hawker Siddeley Harrier GR.3

Dassault Mirage 2000D

Sikorsky CH-54A Tarhe

Szuhoj Szu-15UT Flagon

McDonnell Douglas F-4E Phantom II

Blackburn Buccaneer S.2B

Northrop F-5E Tiger II

Aerospatiale AS-332M1 Super Puma

McDonnell Douglas F/A-18C Hornet

Szuhoj Szu-24M

Boeing RC-135W Rivet Joint

Westland Lynx HAS.4

Lockheed C-5M Super Galaxy

Dassault Rafale C

Rockwell B-1B Lancer

Mil Mi-28N Havoc

Lockheed Martin F-35A Lightning II

Saab Sk37E Viggen

Lockheed TF-104G Starfighter

Jakovlev Jak-130

Fiat G-91T1


Categories: Biztonságpolitika

ORDÍTÓ EGÉR A MÁTRÁBAN

Air Base Blog - Fri, 11/10/2019 - 10:56

Az elmúlt napokban az Air Wolf Hunting 2019 kutató-mentő gyakorlattól volt hangos a Gyöngyös-Pipishegyi repülőtér és környéke. A gyönyörű mátrai környezetben végrehajtott gyakorlat, amelyet idén egy hónappal korábban rendeztek meg, mint tavaly, elsősorban a helikoptereket érintette, de a második napon egy An-26-os szállítógép is feltűnt a reptér légterében.

Az alábbi fotók egy évek óta a környéken élő angol úr jóvoltából kerülhettek fel az Air Base blogra. Colin Penny külső szemlélőként, több száz fotón örökítette meg a gyakorlat pipishegyi mozzanatait. Internetes oldalán így naplózta az Ancsa keddi felbukkanását:

„Meglepődve tapasztaltam, hogy a tegnap esti két leszállás ellenére reggel nem volt helikopter Pipishegyen. Az egyetlen izgalmat az az An-26-os jelentette, amely 10.50-kor jelent meg és kb. 10 000 lábon ötször repült át a reptér felett, majd négy körben, körönként 6-7 ejtőernyőst dobott. Végül egy alacsony áthúzást hajtott végre és annak ellenére, hogy nem egy jet, kellően izgalmas volt látni a sebességét és hallani a hangját.”

* * *

Fotó: Colin Penny


Categories: Biztonságpolitika

Éjszakai kutatás-mentés Mi-17-essel: Air Wolf Hunting 2019

Air Power Blog - Tue, 08/10/2019 - 18:34

A héten a vitorlázórepülő körökben hullámrepülési lehetőségeiről ismert Gyöngyös-Pipishegy sportrepülőtéren tartja Air Wolf Hunting 2019 fedőnevű, főként kutató-mentő orientációjú gyakorlatát az MH86 és az együttműködők. A hétfői éjszakai mozzanatoknál a LégierőBogger is jelen lehetett, megtapasztalni a SAR jelenlegi képességeit és működését, mielőtt a közeli jövőben az új technika (H145M SAR) beérkezésével új lehetőségek nyílnak meg ezen a területen is. 

 

Az egyik JTAC felügyelete mellett érkezik a 705-ös Mi-17N.

Ötletes fényforrás az idén nagy erőkkel települt táborban a híradóskocsi repsávos antennjának árbócán.

Az NVG-kompatibilis Mi-17-es "szabad szemmel"...

...és stílszerűen éjjellátóval (amiért köszönet annak, akit illet!). A háttérben látható fényforrás a TV-torony a Kékestetőn.

Csendben figyel az égi Göncöl.

A "lakossági telefonos bejelentéstől" kezdve élethűen imitált gyakorló riasztást követően érkezik a 701-esen ülő kutató-mentő a "repülőszerencsétlenség" helyszíne fölé: ez a feladat "kutatási" része. A fényes gömb a dagadó hold, a csík a helikopter repülési pályája, lent az "égő roncs", balra pedig a kijelölt leszállóhely. A háttérben a Sár-hegy az átjátszóval.

Hagyományos, fényszórós leszállás a kárhelyszín közelében.

Ha a földi tevékenység, a sérültek keresése, kiszabadítása a roncsból, stabilizálása elhúzódik, leállítják a hajtóműveket (ez egyébként segíthet az esetleges sérültek segélykiáltásának meghallásában is, ami különösen sötétben fontos). Ilyenkor a gépen ismételt előkészítésre van szükség, mielőtt újra elindulhatnának: a pilótafülke búvónyílásán keresztül felmászott technikus fehér fényű lámpája fényénél a hajtóművet, a reduktort és a rotoragyat ellenőrzi.  

Ismét pörög a Mi-17-es, az indítóhajtómű kiömlőnyílása még izzik.

A gyakorlás része volt az új típusú hordágy csörlőzése is. Itt a gép megfügg a kiemelés helyszíne felett...

...majd fedélzetén a túlélőkkel, elindul hazafelé. 


A gyakorlat felvarrója, melyből - köszönet a szolnokiaknak! - a LégierőBlogger is kaphatott egy példányt.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 79. (2019. okt.)

Air Power Blog - Tue, 08/10/2019 - 00:08

Az AirWolfHunting 2019 gyakorlat egyik szép Mi-17N képével illusztrálnám a soron következő hírbejegyzést, arra a közelmúltban nyilvánosságra került keretszerződésre utalva, mely a rendszerbentartás tervezett több éves hátralevő idejére - nem mellesleg a nyugati típusváltás időszakára - megfelelő halapot adhat a honvédség szovjet-orosz szállító és harci helikoptereinek fenntartásához.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

2019.10.05

Netarzenál - Sat, 05/10/2019 - 05:10

Fehéroroszország négy orosz Szuhoj Szu-30SzM vadászbombázó repülőgép leszállítását várja ez év novemberében. A belorusz honvédelmi minisztérium 2017-ben írta alá szerződését az orosz Irkut Aviation Corporation-el 12 darab Szu-30SzM repülőgép megvásárlásáról. Ezeket a 2018-2020 közötti időszakban adta volna át a gyártó. Fehéroroszország várhatóan évente akár négy repülőgépet is átvehet a következő hónaptól kezdődően, a műszaki okok miatt némileg megcsúszott szállítási idő ellenére is, az ország öregedő MiG-29-es gépeinek leváltására.

Pakisztánban szeptember 26-án elkészült az első két, helyben nagyjavított PAC (Pakistan Aeronautical Complex) JF-17 Thunder vadászbombázó. Az elsőnek sorozatgyártásba került Block 1-es változatból 4 példányon kezdték el a 3000 órás összélettartam felénél esedékes ipari beavatkozást. Az első Block 1-ek 2010-ben álltak szolgálatba és évente 150-200 repült órát teljesítettek. Az első két gépen Kínában az Aviation Industry Corporation of China (AVIC) végezte el az ipari nagyjavítást, aminek kidolgozásában a pakisztániak is részt vettek. A 2017 novemberében elkezdett munka a szerelési és karbantartási folyamatok kidolgozására és leellenőrzésére szolgált. Ez az első két Kínában nagyjavított JF-17-es áprilisban tért vissza Pakisztánba. Csak ez után került sor a pakisztániak által végzendő munka elkezdésére. Jelenleg még nincs információ arról, hogy ezen beavatkozás során a gépek modernizálásra is kerültek volna a fejlettebb Block 2-es fedélzeti berendezéseinek beépítésével. Ebben az évben összesen 5 JF-17-es helyben történő ipari nagyjavítását tervezik Pakisztánban, ahol egy új csarnok elkészültét követően ez a szám 2020-ra már elérheti a 20-at is. A Pakisztáni Légierő terveiben 50 Block 1-es, 62 Block 2-es, ugyancsak 50 Block 3-as, valamint 26 kétüléses JF-17B beszerzése szerepel.

Szeptember 29-én volt első alkalommal a HAL Tejas-N (LCA-N) esetében, hogy egy repülés során a repülőgép-hordozós üzemet igen valóságszerűen imitálták. Ez igen meglepő hír, hiszen pár hete azt lehetett olvasni, hogy befejeződtek a típus tesztjei, ebből arra lehetett következtetni, hogy az ilyen próbákat is elvégeztek már. De nem, a síugrósáncos felszállást csak a múlt hónap végén követte a fékezőkábeles leszállás egy repülési feladat végeztével, még csak a szárazföldi bázison.

Immáron 67 darabra növekedett a Boeing KC-46A Pegasus légi utántöltő/szállító repülőgépre feladott amerikai rendelések mennyisége. Ugyanis szeptember 27-én az USAF további 15 gépet rendelt meg, 2,6 milliárd dollárért. Ez az 5. rendelési állomány 2023 márciusáig fog átadásra kerülni. Az első két rendelési állomány 7 és 12 repülőgépről szólt 2016 augusztusában. A harmadik 15 repülőgépet foglalt magába 2017 januárjában, míg 18 repülőgép szerepelt a negyedikben 2018 szeptemberében. A gyártó az eddigi szerződés értelmében az év végéig 36 darab KC-46A-t szállít majd le az amerikai légierő részére.

Tetemes megrendelés érkezett a Pratt & Whitney-hez szeptember 30-án. A Lockheed Martin F-35 Lightning II-ek hajtóműveit is előállító vállalat majd 2,2 milliárd dollárért gyárthat további erőforrásokat az F-35-ös három változata számára. Az F-35A számára 112 darab F135-PW-100, a rövid távol fel-és leszálló F-35B részére 46 darab F135-PW-600, míg a hordozófedélzeti F-35C esetében 25 F135-PW-100 készül el 2023 februárjáig.

Október 2-án a Bell Textron Inc. bejelentette egy új forgószárnyas járművét, a Bell 360 Invictus-t. A helikoptert a hadsereg jövőbeli felfegyverzett felderítő repülőeszközét kiválasztó Future Attack Reconnaissance Aircraft (FARA) tenderére tervezik benevezni. A harci helikoptereket idéző tandemelrendezésű pilótafülkével, Fenestron csőlégfaroktorral, behúzható futóművel, radarkeresztmetszetet csökkentő külső kialakítással, géptörzsbe rejtett fegyvertérrel, melyek két-két irányított rakéta számára biztosítanak helyet és 3 csövű 20 milliméteres Gatling-rendszerű forgatható gépágyúval ellátott Bell 360 Invictus a fegyverzet külső felfüggesztésére is alkalmas félszárnyakkal is rendelkezik. Ezeken a felhajtóerő 50%-a is termelődhet repülés közben, de egy-egy fegyverzet felfüggesztési pontot is kialakítottak rajtuk, négy-négy irányított rakéta számára. Ezek használhatók lesznek a belső fegyverterekkel együtt, így a Bell 360 Invictus egyidejűleg maximális 12 irányított rakétát szállíthat majd. Felderítésre az orr-részen elhelyezett szenzortorony szolgál.

A 2004-ben elbukott, szintén felderítésre szánt RAH-66 Comanche helikopterre némileg emlékeztető Bell 360 Invictus-on szintén megtalálható lesz a mozgékonyságot fokozó digitális Fly-by-Wire kormányrendszer. A négylapátos főrotort, valamint a rotorlapátokat, a civil célra fejlesztett Bell 525-ről veszik át. Persze nem teljes egészében, hiszen a főrotor csak négylapátos lesz és a lapátokat is megkurtítják majd a polgári típushoz képest, így eleget téve a hadsereg által elvárt 12 méteres rotorátmérőnek. A fő, valamint a csőlégfaroktort két, a törzse épített, egyenként 3000 lóerős General Electric Aviation XT901 sorozatú gázturbina forgatja majd meg. Az áramvonalas külsőnek (még a rotoragy is burkolattal lesz ellátva) is köszönhetően a helikopter elérheti majd a 340-370 kilométeres sebességet, képes lesz plusz 35 fokos hőmérséklet esetén is felszállni, hatótávolsága 250 kilométer lesz. Légi szállítása Boeing C-17 Globemaster III-as szállítógéppel megoldható lesz. Amennyiben az amerikai hadsereg lehetőséget lát a Bell elképzelésében és pénzt ad számára az első prototípus megépítésére, úgy az első repülésre már 2022 őszén már sor kerülhet.

Chilében kezd körvonalazódni a dél-amerikai ország légierejének jövője. A jelenlegi 10 Block 50-es és 36 régebbi AM/BM MLU Lockheed Martin F-16-ok még hosszú ideig lesz szolgálatban. Az idő előre haladtával folyamatosan tervezik az Fighting Falcon-ok korszerűsítését. A szerkezeti felülvizsgálatokkal együtt elvégezve így látnak esélyt arra, hogy az amerikai típus még 2040 után is repülhessen. Első lépésben 2021-ig szeretnék elkezdeni egy AESA antennával rendelkező fedélzeti rádiólokátor beépítését az összes variánsba, ezzel elkezdve az egységesítést.

Továbbá a szállítóflottát is erősíteni szeretnék. Az meglévő egy C-130B, mellett két C-130H, valamint négy KC-130R Hercules található meg a Chilei Légierő állományában. Ezek mellé szereznének be két további használt példányt az Egyesült Államok eltárolt gépei közül. A típus feladatai közül egyre hangsúlyosabbá válik a tűzoltási képesség is a dél-amerikai államban.

Argentínában szeptember 27-én Oscar Aguad, az argentin védelmi miniszter bejelentette, hogy négy Lockheed P-3C Orion tengeri járőr repülőgépet vásárolnak majd meg. A cél az eddig alkalmazott 6 darab P-3B lecserélése, amelyeket még 1997 és 1999 között szereztek be. Ezeket a napjainkban már repképtelen P-3B-ket egy alapos modernizálásnak és élettartam-hosszabbításnak kellett volna alávetni, hogy képesek legyenek további szolgálatra. A helyzetüket figyelembe véve úgy döntöttek, hogy a legjobb megoldás az, ha amerikai haditengerészet által nemrégiben elállított, modernebb repülőgépeket vásárolják meg, mint a még korosabbak további üzemeltetésére áldozzanak pénzt.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Saab JAS-39D Gripen

Boeing 737

Mil Mi-35M Hind

Cessna A-37B Dragonfly

Eurocopter EC665 Tiger UHT

MiG-31BM Foxhound

AgustaWestland Wildcat HMA.2

Xian JH-7A

Fairchild A-10C Thunderbolt II

Aérospatiale SA 365N Dauphin 2

Boeing CV-22B Osprey

Szuhoj Szu-25SzM Frogfoot

Boeing RC-135W Rivet Joint

Airbus A400M

McDonnell Douglas F-4D Phantom II

Bombardier Sentinel R.1

McDonnell Douglas F-15C Eagle

Mil Mi-28N Havoc

Northrop SF-5M Freedom Fighter

Eurofighter Typhoon FGR.4

McDonnell Douglas CF-188A Hornet

Saab 105Oe

Grumman S-2F-2 Tracker

Dassault Rafale M

Shaanxi Y-9

Alenia Aermacchi T-346A Master

MiG-29SzMT Fulcrum C

NH Industries NH90TTH

Lockheed Martin F-16D Fighting Falcon

Aermacchi MB-339CD

Bell AH-1S Cobra

Panavia Tornado ECR


Categories: Biztonságpolitika

Pages