Biztonságpolitika

A napokban számoltunk be lapunkon arról, hogy nyugdíjba vonult a brit BAe 146-os flotta: friss cikkünkben pedig már a repülőgépek váltótípusát is bemutathatjuk Olvasóinknak.

A legfrissebb hírek szerint további 30 Gripent vásárolna a Brazil Légierő, kiegészítve az eddigi 36 darabos megrendelést.

 A tegnapi Singlaub interjúban van egy nagyon érdekes rész: „President Roosevelt had authorized William “Wild Bill” Donovan, who later conceived and organized the OSS, to go to Great Britain in 1940 to look into things like espionage that we didn’t know very much about. „

Azaz kb. Roosevelt elnök azzal bízta meg William Donovant, hogy menjen Nagy-Britanniába és ismerje meg a kémkedés mibenlétét, amiről nem sokat tudtunk. Gondoltad volna? Persze a CIA-t csak a II. VH után hozzák létre, pont a Donovan által alapított OSS alapjain, de hogy sokáig nem állt össze, hogy a gyorsan híressé és félelmetessé váló amerikai hírszerzés sehol nem volt a világháború előtt szemben a szovjetekkel, vagy az európaiakkal.

Ez a mondat is csak azért ütött „szemet”, mert egyszer beszélgettem egy történész barátommal, arról, hogy miért hangsúlyozzák annyira a történelem könyvek, hogy a teheráni és a jaltai konferencián a szovjet hírszerzés, mennyire „felkészülten” várta az amerikai és a brit delegációt, és gyakorlatilag minden – a hidegháborúból jól ismert – technikával fürkészték ki, hallgatták le, figyelték meg a két fél belső tárgyalásait. Így a szovjet fél  már azelőtt tudta a brit és amerikai szándékokat, mielőtt még leültek volna tárgyalni. Hogy lehetettek ennyire naívak az amerikaiak, hogy nem figyeltek a lehallgatásokra, poloskákra, stb.

Az amerikanista barátom mondta erre, hogy az amerikaiak semmiféle tapasztalatuk nem volt ahhoz viszonyítva, amit a bolsevikok már összekonspiráltak a 1917-től külföldön és otthon. Nem volt paranoiás vezetőjük, külpolitikailag nagyrészt passzívak voltak a két világháború között, és talán azt is hozzátette (bár lehet ezt máshol olvastam már), hogy az amerikai igazságérzetbe, példamutatásba alapból nem fért bele az ilyen szürke, morálisan megkérdőjelezhető eszközök használata.

Singlaub-nak a fenti idézete mindenesetre megerősíti azt, hogy az amerikai hírszerzés gyerekcipőben sem járt a II. világháború kitörésekor, és gyorsan el kellett sajátítani, amihez a britek tapasztalata jól jött, beleérte egészen a közelharc instruktorokig. Singlaub kiképzője William Fairbairn őrnagy volt a brit hadseregtől, aki Bill Sykes őrnaggyal (egy másik brit, az OSS tisztek egy másik kiképzője) közösen állítólag valami híres kést terveztek, amit magyarra fordítva látok harci késnek, harci tőrnek, kommandótőrnek. Ki tudja mi lehet a rendes neve? (jobb híján erről teszek be egy képet illusztrációnak)

 John Singlaub tábornoknak is érdekes élete volt, valahol a katonai hivatás és a hírszerzés határán egyensúlyozott. Tisztnek nem akarták felvenni, ezért egyetemre ment, hogy onnan az ROTC-n keresztül jusson be tisztként a hadseregbe. Mivel franciát és japánt tanult az egyetemen, a CIA elődjénél, az OSS-nél felkeltette az egyik toborzó érdeklődését, és az ejtőernyős és egyéb kiképzések után (részben Nagy-Britanniában mindjárt mehetett (ejtőernyővel) Franciaországba a nácik háta mögé 1944-ben. A feladat után irány Kína. Japán megadása előtt öt nappal egy Hainan szigeti hadifogolytáborhoz ugrott le különítményével, ahol meggyőzte (vagy „meggyőzte”) a túlerőben levő japán őrséget, hogy adják meg magukat és ne bántsák a foglyokat. Jó, lássuk be, azért ez a japánok esetében nem volt magától értetődő. A koreai háborúban a CIA helyettes vezetője volt a félszigeten (pedig mondom, katona volt), utána az Armynál zászlóaljalj parancsnok, mindenféle kitüntetéseket begyűjtött (beleértve talán a vietnámi háborút is?)

A vietnami háborúban titkos műveleteket irányított és a 1970-es években a Koreában állomásozó amerikai szárazföldi erők, harmadik legmagasabb rangú parancsnokaként szolgált. Itt érte utol a „végzete”, amikor Carter elnökkel nyíltan szembe ment, az ok, de hogy ezt nyilvánosan tette, az már akkor sem volt ok (sőt akkor még kevésbé volt Ok). Nem rúgták ki automatikusan, néhány fordulat után leszerelt magától, de a kommunizmus elleni harcot nem adta fel. Az 80as években magánszervezet (NGO?) vezetőjeként a kontrákat támogatta, de Oliver Northról dehonesztáló véleménye volt, mondván ő nem „szívből” csinálta. Írt könyvet, készült róla dokumentumfilm, nyilatkozott sokat, most 100 évesen halt meg.

Az alábbi interjúban a 2. világháborús dolgokat meséli el.

A járvány előtti utolsó évhez, 2019-hez képest 20 százalékkal több járatot kínál idén a nyári menetrendi időszakban az Air France az Egyesült Államokba, mivel nyáron újraindulnak az Orly és New York, valamint a Charles de Gaulle-repülőtér és Denver, valamint Dallas közti járatok is.

A 2022. február 4-én aláírt “Toulouse Nyilatkozat” új fejezetet nyit Európa számára a légiközlekedés nettó zéró 2050-es céljának eléréséhez vezető úton, a kontinens repülőterei pedig a kezdeményezés egyik legerőteljesebb támogatójaként tűntek ki.

Számos olyan, napjainkban domináns faktor és tényező determinálja életünket, amely az általános fejlődés révén összetett és absztrakt fogalomkörök részeként jelenik meg, így a hatásmechanizmusok megfelelő megértéséhez célszerű megismerni a kialakuláshoz vezető előzményeket és definiálni az alapvető struktúrákat a legfőbb hajtóerők meghatározásához. Nincs ez másként az űrkutatás biztonságpolitikai vonatkozásait illetően sem, ugyanis egy olyan komplex jelenségkör speciális perspektívájáról van szó, amely bár viszonylag új, jelenleg is formálódó területek fúziójaként jött létre, mégis éppen ezért a kapcsolódó diszciplínák háttérismereteit felhasználva, azokból kiindulva érdemes az új jelenségeket vizsgálni (tekintve, hogy létrejöttük ezen előzmények eredménye is részben). A legfontosabb, operacionalizálható alapfogalmak

A legalapvetőbb emberi struktúra, a civilizáció létrejötte egy fontos attitűdhöz köthető, amely az egyéni mikroszinten valósul meg először, ez pedig a kooperáció. Alapvetően ez a készség ellentmond a természetes kiválasztódásnak, ugyanis az adott egyén a konkurenciájának ad segítséget (amely az adott altruisztikus magatartásformában akár az evolúciós szempontból irracionális önfeláldozás mértékéig is terjedhet). Ennek ellenére a kooperáció, mint közös, esetleg kölcsönös előnyöket eredményező együttműködés a versengő attitűd melletti mintázatként továbbra is fennmaradt, és a történelem során előbbi egyre inkább teret nyert az utóbbival szemben. Emellett pedig mindkét forma esetében felmerült az igény az intézményesített keretek közé szorításra, a közismertebb példákat tekintve kooperáció esetén az Európai Unió alapító szerződései, versengés esetén a Genfi egyezmények jelképezik a legjobban ezen törekvéseket. A kooperációval együtt megjelent a reciprocitás jelensége is, amely a pozitív és negatív interakcióra is érvényesül. A kölcsönösség predikciójával egyfelől a kooperációban való részvétel másik féltől való jóhiszemű elvárása, másfelől a versengés, negatív hatások retorziója is előre kalkulálhatóvá vált. Többek között ennek az alapvető készségnek köszönhető az elrettentési stratégiák sikere, így például a MAD-doktrína, vagyis a nukleáris fegyverek általi kölcsönös megsemmisítés elmélete, amelynek következtében a hidegháborúra visszavezethető szembenállás játékelméleti szempontból elérte Nash-egyensúlyát, ugyanis a résztvevő aktorok se nem alkalmazzák ezen tömegpusztító fegyvereiket, se nem szerelik le őket.

Ez a fajta interdependencia szinte minden makroszintű emberi tevékenységben tetten érhető, éppen ezért a modern, globalizált civilizációnak szinte egyik területe sem értelmezhető egyetlen aktor irányából, mivel az infrastruktúra fejlődésével a kommunikáció tranzakciós költségei minimális szintre redukálódtak, ezért a kölcsönös egymásra hatás soha nem látott intenzitást és mértéket ért el, valamint a tényezők egybefonódásával a kauzalitás elemei sem különíthetőek el minden esetben világosan. Éppen ezért a történelmi távlatokat tekintve ebben a korszakban a leginkább biztosított a kooperációhoz (legtöbb esetben) szükséges kommunikáció lehetősége.

A kooperáció gazdasági hálózata

Az eredeti célja szerint mikroszintű érdekeket kumuláló államok között megvalósuló makroszintű kapcsolat a diplomácia keretein belül kulminálódik. A történelem folyamán pedig az aktorok közötti interakció, ahogy korábban említésre került az attitűdök esetében, hasonló tendenciát mutatva fejlődött a nagyobb kockázatú, de több előnnyel járó kooperáció irányába a versengés (általában kölcsönösen előnytelen) pozíciójából. Ez elsősorban egy nagyobb fenyegetés (például közös ellenség) leküzdésére alakult ki, amire csak az erőforrások összehangolt egyesítésével nyílt lehetőség. A későbbiekben a szűkülő erőforrások kölcsönös megosztása is fontos tényezővé vált, amely az alapvető, országra jellemző adottságok felhasználásával és az így szerzett abszolút és komparatív előnyök által okozott differenciáknak köszönhetően alakulhatott ki a nemzetközi kereskedelem mai formája is. A több termelési tényezőt érintően fellépő előnyök (Heckscher-Ohlin-modell) általában különleges mértékű tényezőellátottságnak köszönhetően lépnek fel, az adott ország ennek tekintetében szakosodik (Rybczynski-tétel). Így tehát kialakult az országok termelési specializációjával a nemzetközi szintű kooperáció gazdasági területen, elsősorban a piaci folyamatoknak köszönhetően, ám az együttműködések legmagasabb fokozatai nem valósulhatnának meg a gazdaságdiplomácia hatékony működése nélkül. Erre a gazdasági struktúrára (a globalizációs összefonódásoknak, feldarabolt termelési folyamatnak, tényezőáramlásnak köszönhetően különösen) is igaz a már MAD-doktrína esetében megállapított államközi interdependencia. A nukleáris fegyverek birtoklásából fakadó helyzettel ellentétben itt a kölcsönös függőség nem csak következmény, hanem ok is, az erőforrások, képességek és kapacitások egyenlőtlen eloszlása miatt. Azonban a gazdasági libertarianizmus által is központi erőként számontartott piaci folyamatok volatilitása mellett szintén törekvés alakult ki a keretek strukturálására. A Kereskedelmi Világszervezet megalapításával magas szintű intézményi hátteret sikerült biztosítani, amely a befektetők és kereskedők számára elsődleges fontosságú hitelességet és biztonságot garantálja. Alapelvei között és működése során is lényeges szerepet játszik a már említett, kooperációhoz tartozó jelenség, a reciprocitás, amely jelen esetben a kereskedelmi egyezmények kölcsönös érvényességét biztosítja, ezáltal negatív és pozitív irányba is a döntések minden aktorra hatnak (tovább erősítve az interdependenciát).

A kooperáció jogi vetületei

A nemzetközi kooperáció másik fontos területe a jog, amely területen hozott szerződések formáját, kölcsönös végrehajtását szintén szabályozott struktúra biztosítja, melynek alapját az 1969. évi bécsi egyezmény adja. Minden nemzetközi szerződés a kooperáció újabb elemét szabályozza, amely a diplomáciai érdekszövetségekhez hasonlóan, tartalmát illetően egyfajta fejlődési utat járt be. A teljesítéssel megszűnő szerződések, az eleve létező jogrendet nem befolyásoló egyezmények az első katonai szövetségekhez hasonlóan az adott tevékenység gyakorlati megvalósulásához adtak keretet. Ezzel szemben a kooperáció mind nemzetközi szervezetek, mind nemzetközi szerződések terén hosszabb távra ható, belső jogot is determináló, absztrakt célokat kitűző folyamattá finomodott. Ez a normakodifikáció az együttműködés mellett a kölcsönösséget (reciprocitás) és a kölcsönös függőséget (interdependencia) is megszilárdította a jogelvek terén szakmai és általános szinten is.

Az űr felfedezésének hatása az öt fő biztonságpolitikai szektorra

Az űr felfedezésével új tér nyílt elméleti és valóságos síkon is, amelyben minden eddiginél jobban összefonódtak a különféle területek, egyben a lehető legszélsőségesebb módon nyilvánvalóvá téve az eltérő folyamatok szerteágazó hatáskövetkezményeit és a nemzetek közötti interdependenciát. Kiválóan szemlélteti ezt a biztonságpolitika koppenhágai iskolájának egyik legfontosabb képviselőjének, Barry Buzan öt szektor elméletének a NATO által 2019-ben ötödik hadszíntérként elismert űrre való ráillesztése. Az elmélet által azonosított legfontosabb területek (katonai, politikai, gazdasági, társadalmi, környezeti) közül nem mindegyik jelenik meg az eredeti elgondolás szerinti fenyegetésként az űrben, viszont jelentős hatást tesznek rájuk az ott zajló folyamatok.

Gazdaságilag egy konzisztensen növekvő jelenség, a közel 447 milliárd amerikai dollárnak megfelelő forgalmat lebonyolító űripar épült ki a folyamat részeként. Alacsony nyersanyag-, de erősen tőkeigényű ágazatként a K+F szektorral szorosan együttműködve olyan tudásalapú ipar jött így létre, amely magas hozzáadott értékkel bír. Ezen tulajdonságainak köszönhetően az olyan, természeti erőforrásokban szegény, de tudományos potenciállal bíró országok számára is kedvező lehet az űrszektor támogatása, mint Magyarország.

Társadalmi szempontból globális szinten a tudományos és technikai fejlődés katalizálása köthető az űr meghódításához, amelynek köszönhetően nem csak a csúcstechnológia, hanem a hétköznapi élet területén is hasznosítható találmányok születtek. Emellett pedig számos olyan kísérlet vált elvégezhetővé, amelyhez megfelelő körülményeket csak az űr szolgáltat. Ezek közé tartoznak többek között a magyar cégek által az Európai Űrügynökség Columbus laborjában elvégzett gyógyszerkémiai kísérletek is.

Politikai perspektívából egy adott ország megítélésén javíthat, presztízsét növeli az űrkutatásban való részvétel, amely mind belföldön, mind külföldön legitimációs politikai tőkét jelenthet. A kooperatív magatartás bizalomra adhat okot más területeken való együttműködéshez, a hazai innovációk pedig a külföldi befektetők figyelmét is felkelthetik, elősegítve az ország gazdasági, tudományos kapcsolatrendszerének bővülését, mélyülését.

A környezeti szektort vizsgálva az olyan közvetlen hatások mellett, mint a műholdas időjáráselőrejelzés, természeti katasztrófák esetén kulcsfontosságú információk szerzése, a környezetvédelemhez leginkább szükséges nemzetközi együttműködéshez nyújthat precedenst az űrben megvalósuló kooperáció.

Katonailag az űr műveleti terület, annak ellenére, hogy a vonatkozó jogelvek az Antarktiszhoz hasonló védelmi státuszt kívánnak garantálni, így a szabad kutatáshoz való jog, a békés célú felhasználás játszik központi szerepet. Bár hasonlóan az említett kontinenshez, jelenlegi ismereteink szerint ez is a terra nullius kategóriájába tartozik, mégsem érvényesíthető rajta területszerzési jogcím a nemzetek közös megállapodása alapján. A fundamentális elveket rögzítő, 1967-ben életbe lépő Világűrszerződés ugyan korlátozza a katonai tevékenységeket, azonban nem tiltja teljesen. Bár ezek a fejlesztések a legtitkosabbak közé tartoznak, mégis egyre inkább azonosíthatóak az űrhadviselés területei. Így megkülönböztethető a csapásmérés iránya alapján földi célok, űrcélok elleni űrfegyverzet (előbbi kategóriába a kinetikus bombázás, utóbbiba a műholdelhárító űreszközök tartoznak), míg egyelőre nagyobb nyilvánosságot kapnak a földi és légi indítású, űrcélok elleni fegyverek (így például a 2021 novemberében tesztelt orosz műholdelhárító rakéta, és a Reagan elnök által kezdeményezett, Csillagháborús tervként elhíresült Stratégiai Védelmi Kezdeményezés). Emellett pedig különösen is fontosak a földi harctevékenység szempontjából a katonai távközlési űreszközök, kémműholdak, amelyek felderítésre, csapatkoordinációra és elektronikai hadviselésre egyaránt alkalmasak.

Emellett számos olyan funkció jöhet létre az űrkutatás során, amely jelenleg csupán predikcióként érvényesül, azonban megvalósulása esetén átfogó hatásokkal járna. Ilyen például a Holdon lévő erőforrások felhasználása, mint gazdasági és környezeti potenciál növelése. Jelenleg többek között a Lunar Resources vállalat fejleszt telepíthető kohót, amellyel elektrolízis során kinyerhetővé válhatnának a holdi regolitrétegből a különféle fémek. Egy bolygó terraformálása, kolonizálása, esetleg egy idegen civilizáció felfedezése pedig minden területet érintő, történelmi változásokat hozna el.

Összességében az űrtevékenység összetett módon ötvözi a különféle területek legfontosabb eredményeit, így az itt létrejövő kooperáció egyúttal mindegyik partikuláris egységre visszahat.

Az űrtevékenység kapcsolati evolúciója

Az űr felhasználását illetően a nemzetek újrakezdték a számos területen már érvényesült kapcsolati evolúció folyamatát, amely gyorsabb ütemben zajlik, mint a többi, precedensértékű esetben. Először itt is a versengés vált meghatározó attitűddé, a hidegháború űrversenye során csak a két nagyhatalom rendelkezett ahhoz elegendő erőforrásokkal, hogy érdemi előrelépést tudjanak elérni, bár nyilvánvalóan szövetségeseik is igyekeztek saját űrprogramjaikkal a fejlődés útjára lépni. A verseny éles bipolarizáltságát jól jelzi, hogy a szovjet segítségnek köszönhetően afgán ember előbb jutott az űrbe (Abdul Ahad Momand, 1988), mint brit (Helen Sharman, 1991), aki szintén szovjet technikai támogatással, egy Szojuz űrhajóval érkezett a Mir űrállomásra. Ez a fajta dualitás a technológiák nagyobb hozzáférhetősége által a 21. századra átalakult egy multipoláris versennyé, amelybe egyre több állam igyekszik bekapcsolódni. Az űrtevékenység azonban a végtelen űr illúziója ellenére komoly korlátokkal bír, így például a műholdak kedvező keringési pályához szükséges magassági övezete is befolyásoló, valamint a kommunikációs frekvenciák is fizikailag egyre inkább megtelnek. Emellett pedig a csupán 5-15 éves működési időtartammal bíró eszközöket igyekeznek olyan programozással ellátni, amely a kijelölt idő után pályaelhagyási manőverre kényszerítve elégeti az eszközt a Föld légkörében, de ez a vertikális pályakeresztezés és az esetleges diszfunkciók kockáztatják a más eszközökkel való ütközést, vagy űrszemét képződését. A műholdak felbocsátása terén az 1400 ilyen űreszközt indító 2021-es év rendelkezik a legmagasabb számmal az eddigi évekhez képest. 2021 szeptemberében 7941 műhold állt keringési pályán, aminek a mértéke valószínűleg továbbra is nőni fog egyre nagyobb intenzitással. Az űrverseny tehát a hidegháborús szembenállás propagandaeszközéből most egy olyan végletekig menő versenyfutássá válik, amely a fizikailag fennmaradó egyre kisebb betöltetlen űrért folyik a bolygónk körüli pályákon. Ebből is látható, hogy ez a helyzet egy zéróösszegű játékelméleti szituáció, amely tovább növeli az országok űr jellegéből adódó kölcsönös egymásrautaltságát. Bármilyen űrtevékenység ugyanis kihatással van a többi, pályán álló űreszközre, valamint a keringésből adódóan a politikai határoktól függetlenül a Föld bármely pontjára. Így elég lehet akár egy jelentősebb műholdütközés, amely elindítja a Kessler-szindrómát, amely során az ütközésből származó roncsdarabok további űreszközökbe csapódva láncreakciót indítanának el, amely során a teljes keringési zóna egy hatalmas roncsmezővé válva űrháborúhoz hasonló következményeket okozva (távközlési infrastruktúra szétesése, informatikai rendszerek megsemmisülése) ellehetetlenítené újabb műholdak és kutatómissziók indítását. Bár a nanoműholdak alkalmazása viszonylagos megoldást jelenthet a problémára, az űr természete által okozott interdependencia továbbra is jelen fog maradni. A jelenlegi tendenciák mellett (növekvő űreszköz-felbocsátás, becslések szerinti 1365000 darab 1 cm-nél nagyobb űrszemét keringése) egyre nagyobb esélye van egy hasonló krízishelyzetnek. Ezen kockázatok, és a zéróösszegű természete miatt az űrkooperáció szüksége minden eddigi mértéknél nagyobb, így többek között az űrdiplomácia feladatává válik a kapcsolódó együttműködés megteremtése. Megállapítható tehát, hogy Barry Buzan öt szektor elméletében a környezeten belül az űrnek kiemelt szerepe van (ha esetleg nem alkot már önmagában egy hatodik szektort) a nonkonvencionális biztonságpolitikai fenyegetések között, tekintve az olyan lehetséges, a bolygó egészére kiható következményű eseményeket, mint például az űrháború, kollektív űrkatasztrófa, vagy akár (kis valószínűségű) végzetes meteorbecsapódás, idegen faj támadása.

A kooperáció jogi alapjait jelentő, az űr békés felhasználásának kereteit meghatározó öt fő nemzetközi szerződés mellett célirányos, multilaterális egyezmények is kialakulóban vannak, így például a (többek között az űrszeméttel kapcsolatban is) további fontos megállapodásokat tartalmazó, 2020-ban aláírt Artemis-egyezmény.

Nemzetközi szervezeteket tekintve a kollektív integrációhoz szükséges globális intézmény még nem valósult meg, egyelőre a kooperációs fókusz regionális szinten van, amelyre kiváló példa az Európai Űrügynökség működése. Az intézményi keretek lehetőséget adnak a tagsági erőforrások (különös tekintettel a szellemi tőkére) hatékony egyesítésére, amely olyan programok létrehozására használhatóak fel, mint például a GALILEO, amely polgári funkciója mellett kettős felhasználású eszközrendszer, ugyanis a NATO informatikai rendszeréhez integrálhatóvá tételével sikerülhetne elérni az interoperabilitás képességét, így jutva további biztonságpolitikai szempontból kulcsfontosságú képességhez.

Bár kiváló űrkutatási együttműködések alakultak az évek során, a teljes, kollektív kooperáció még nem alakult ki. A földi geopolitika érdekellentéteinek űrbe való projektálódásának példája a 2011-es amerikai Wolf-féle módosítás, amely jogi úton zárta el Kínát az űrkooperációtól, aminek egyik következménye, hogy a Nemzetközi Űrállomás helyett saját, várhatóan idén teljesen elkészülő űrállomást épít Kína, amely újra a versengés felé húzhatja vissza a kapcsolati attitűdöket, egyben csökkentve az űrtevékenységek transzparenciáját. A folyamatot nehezíti, hogy a tudományos kutatás integrálása a földi körülmények között is számos kérdést vet fel.

A tudományos kutatás szabályozása, az ezt érintő kooperáció megvalósítási kérdései

A kooperatív struktúra tehát egy viszonylag általánosítható folyamatként leírható, amelyben a gazdasági, politikai, katonai érdekeket a (politika, de leginkább a) (szak)diplomácia eszközeivel egyeztetve az együttműködés kereteit jogi formába öntik a nemzetek. Kérdéssé válik azonban, hogy a tudomány területén szükséges-e ezt a mechanizmust alkalmazni. Bár a K+F szektor egy része világviszonylatban kifejezetten állami irányítás és támogatás alatt áll, így a jól körülhatárolható nemzeti érdekek közvetítésére szolgálhat a tudománydiplomácia, mégis a multinacionális vállalatok saját fejlesztései esetén nem egyértelmű ezen folyamatok kezelése. Újabb kérdést vet fel, hogy valóban szükséges-e állami keretek között maradnia ezen tevékenységeknek, vagy a tudomány jellegéből adódóan minél liberalizáltabb formában, széles kör számára kell elérhetővé tenni az elért eredményeket és (piaci ellentételezés mellett) a kifejlesztett termékeket. A tudományos és gazdasági tér ilyen jellegű összefonódása kockáztatja azt, hogy a kutatások csupán profitorientált stratégiák és nem az emberiség szolgálata mentén szerveződnek, mindamellett sok esetben több lehetőséget, erőforrást nyújtanak, mint az állami megrendelések. A koronavírus elleni védőoltások tekintetében különösen is megfigyelhetővé váltak ezen új típusú kérdéskörök, amelyek kezelése végül az egész világra befolyást tett. Így például a New York-i székhelyű, de 35 különböző helyszínen található alvállalati lánccal rendelkező Pfizer multinacionális gyógyszervállalat kooperációja a Mainz-i székhelyű, német BioNTech vállalattal egy többnemzetiségű kutatócsoport fejlesztése nyomán eredményezett vakcinát. Ilyenkor nem határolható le nemzeti szinten a találmány, szemben a másik, állami hátterű folyamattal, amely például a Szputnyik-vakcina létrehozása esetén valósult meg, amelyet az orosz egészségügyi minisztérium alá tartozó Gamaleya Kutatóintézet fejlesztett ki. Kérdés tehát, hogy az innovációkhoz a nemzeti, vagy a globális út vezet sikeresebben, azonban valószínűsíthető, hogy a csupán piaci alapú kutatás a hadiiparban is hasznosítható fejlesztések területén komoly kockázatokat rejthet magában. Éppen ezért szükséges a megfelelő előzetes strukturálás a közös, nemzetközi haditechnikai fejlesztések esetében (amelyre kiváló példa a Panavia Tornado, és az Eurofighter Typhoon projektje), valamint a pontos jogi keretezés a katonai célú állami megrendelések esetén. A szigorú kontroll mellett azonban a transz-, illetve multinacionális cégek esetében az állami kutatásokhoz képest hatványozottan áll fenn a nemzetbiztonsági kockázat lehetősége, a nehezebb ellenőrizhetőség, nagyszámú (többnemzetiségű) munkavállaló esetében nagyobb a valószínűsége a hírszerzés tevékenységének az érzékeny adatok és fejlesztések megszerzésének terén. Éppen ezért érdekes a kialakuló tendencia az űripar privatizálódása terén. Tekintve, hogy amennyiben maguk az űrhadviselési innovációk állami kutatások mentén születnek is, egyre inkább úgy tűnik, hogy ilyen finanszírozással nem gazdaságos magas szintű gyártókapacitást fenntartani, költséghatékonyabb azokat az erre szakosodott nagyvállalatokkal kötött szerződések keretében legyártani. Így azonban hiába a körültekintő kutatási eljárás, ugyanúgy a nemzetbiztonsági kockázatot magában rejtő, nem nemzeti, hanem piaci érdekek mentén működő cégektől függ az adott haditechnikai képesség. Éppen ezért háborús körülmények között szintén kérdésessé válna, hogy bizonyos országok területi elv mentén erőszakos privatizációt alkalmazva, a jogi kereteket felülírva kisajátítanák-e az adott vállalatot, amelynek gyártókapacitása belföldön, eredeti vezetése viszont külföldön található. Az állami és a magánszektor saját (aktorai közötti kooperációs) tevékenysége mellett harmadik út lehet az államközi együttműködés nemzetközi szerződés, vagy szervezet által. A nemzetközi kooperáció ezen formája a már említett hadiipari fejlesztések területén megvalósult, jelentős mértékben a közös regionális érdekeknek köszönhetően, azonban a globális társadalmi érdekek mentén (a számos norma és jogelvalkotás mellett, mint amelyek közé tartoznak a környezetvédelmi szerződések) a koronavírus járvány idején például nem sikerült ennyire összehangolt együttműködést elérni vakcinafejlesztést illetően. Bár kialakult törekvés a kutatások egységesítésére (a Nemzetközi Vakcinaintézet formájában), a kutatások nem egy közös nemzetközi projekt, hanem a piaci folyamatok mentén szerveződtek, így az Egészségügyi Világszervezet inkább csak a szükséges kereteket teremtette meg és ellenőrizte. Politikai filozófia kérdéskörébe tartozik, hogy a gazdasági-tudományos élet szabályozása, inkább ezt a többek között WTO által is gyakorolt liberalizációs trendet kövesse, amely során az államok, nemzetközi szervezetek csupán a versenyhez létfontosságú struktúrákat biztosítják, vagy állami ellenőrzés melletti nemzetközi együttműködés a gyümölcsözőbb. További kérdés, hogy ezen a téren létrejön-e a versengésből kooperációvá fejlődés folyamata, illetve ezen részjelenségek hogyan hierarchizálódnak (például a leány- és anyavállalat közötti kooperáció a többi vállalattal szembeni verseny érdekében, a magán és állami szféra kooperációja, vagy versenye a magasabb szerveződési szint).

Az űrdiplomácia fúziós jelentősége, civilizációs fejlődésben játszott szerepe

Az űrtevékenység a mindenkori tudományos, gazdasági, katonai és egyéb területek legfrissebb eredményeinek kumulációjaként nyilvánul meg. Éppen ezért az űrdiplomácia segítségével itt megvalósuló kooperáció a földi együttműködés számára is alapot adhat, felismerve ezen attitűdnek a versengéssel szembeni előnyét, az interdependencia reciprocitív intézkedésekkel való produktív folyamattá tételét. Történelmi távlatokat tekintve a civilizáció kollektív fejlődéséhez belső rendszerének integrációja szükséges, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az emberi faj a saját érdekeit is egységesen képviselhesse a csillagközi kommunikációban.

Írta: Kertész Bence

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Nemzetközi kooperáció evolúciójának és lehetőségeinek vizsgálata az űrdiplomácia tükrében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A napokban zajlik a USS Harry S Truman (CVN-75) repülőezredének főszereplésével a NATO Neptune Strike hadgyakorlate, melynek keretében olyan haditengerészeti gépek és az őket támogató szövetséges tankerek is megjelentek a magyar légtérben, egészen pontosan Somogy fölött, melyek meglehetősen ritkák errefelé...

Super Hornet/Growler show of force zárt rajkötelékben földközeli magasságon. Taktikailag nem bölcs, de stratégiai kommunikációból jeles. Egyébként meg földbe gyökerezik a szpotter lába :-) 

Immár közelebb, jól kivehető, hogy a négy gép négy különböző századból érkezett.

Tanker track az ADS-B repüléskövető oldalon...

...és akik "lógnak" a kosarakon. 

Az alacsonyabban keszelő egyik Super Hornet átvillan a tankolók alatt.

A látványos erődemonstrációs áthúzás mellett voltak kis magasságú, hagyományos támadást szimuláló rácsapások is. Itt a Growler zuhan a cél felé...

...majd a felvétel után fordul ki balra. Akárcsak a kötelékről készült képen, itt is látszik, hogy a Super Hornetekkel ellentétben az EA-18G két szárny alatti pótossal volt függesztve. Ahogy a típustól megszoktuk, szemet bántóan "csálén".

Zord

A „Neptune Strike 2022” elnevezésű többnemzeti gyakorlat fő célja a NATO-tagállamok haderejei közti együttműködés erősítése.

Az Egyesült Államok és Kína közötti nagyhatalmi verseny erősödése meghatározza az ázsiai regionális rend jövőjét. Ahogy Kína egyre több képességre tett szert, egyre agresszívebbé vált nemzeti érdekeinek érvényesítése terén, miközben az Egyesült Államok határozottan a stratégiai verseny és konfrontáció felé mozdult el. Fennáll azonban annak a veszélye, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatok veszélyeztethetik a regionális stabilitást, valamint megakadályozhatják a hatékony együttműködést a biztonság, a kereskedelem, a technológia, az energia és a környezetvédelem területén.

Dél-Korea egyike azon kevés ázsiai országoknak, amelyek hosszú távú történelmi kapcsolatokat ápolnak Kínával, valamint kulcsfontosságú partnere az Egyesült Államoknak. Ahogy az USA-Kína verseny fokozódik és meghatározó kereskedelmi és technológiai területekre terjed át, ez a kétoldalú kapcsolatrendszer óriási feladatot és kihívást állít Dél-Korea elé. Szöul és Washington a Biden-kormányzat alatt újra szilárd alapokra helyezhette szövetségi kapcsolatait, azonban a Mun Dzsein-kormány továbbra is szívélyes kapcsolatokat ápol Pekinggel, ami kétségeket kelt azzal kapcsolatban, hogy Szöul mennyire kész együttműködni Washingtonnal az indiai-csendes-óceáni térségben.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös nyilatkozata, amelyet Mun Dzsein elnök 2021. májusi fehér házi látogatása során adtak ki, eloszlatott minden félelmet, miszerint a két ország kapcsolata elhidegült volna. Miután kezdetben kerülte az indiai-csendes-óceáni narratívát, Szöul eddigi legvilágosabb kiállását tette egy olyan indiai-csendes-óceáni térség mellett, amely inkluzív, szabad és nyitott. Tekintettel arra a tényre, hogy a dél-koreai Mun Dzsein kormány korábban soha nem fejezte ki hathatós támogatását az Egyesült Államok indiai-csendes-óceáni stratégiája mellett, illetve nem volt vele komolyabb mértékben együttműködő, a 2021. májusi Mun-Biden csúcstalálkozón elért megállapodás meglepően kimagasló volt. Az Amerikai Egyesült Államok és a Koreai Köztársaság vezetőinek együttes nyilatkozata kimondja, hogy a két országnak közös elképzelése van egy olyan régióról, amelyet a demokratikus normák, az emberi jogok és a jogállamiság szabályoz belföldön és külföldön egyaránt. Konkrétan azzal, hogy kijelentették, az Egyesült Államok és Dél-Korea kapcsolatának jelentősége messze túlmutat a Koreai-félszigeten, a két vezető megállapodott országaik földrajzi hatókörének, szerepének és napirendjének kiterjesztésében, regionális és globális szinten is. A közös nyilatkozatban említésre került a Tajvani-szoros is, amely olyan kényes téma, melyet a dél-koreai kormány általában elkerül Kínával szemben. Gazdasági szempontból a két kormány megállapodott abban, hogy megerősítik az ellátási lánc ellenálló képességét, különösen a félvezetők és az akkumulátorok területén. Az, hogy a Samsung 2021. elején 17 milliárd dolláros félvezető üzemet hozott létre Texasban, jelentős lépés volt ebbe az irányba.

Dél-Koreának ugyanakkor meg kell birkóznia egy olyan Kínával, amelynek befolyása folyamatosan nő. Ennek eredményeként Szöul nem akarja gyengíteni kapcsolatait Pekinggel, még akkor sem, ha ez az USA által vezetett regionális kezdeményezésekben és a koalícióalakításban való részvételének elhalasztását jelenti. Mun Dzsein elnök vonakodásának oka részben az a félelem, hogy Peking gazdasági kényszerítő eszközöket fog alkalmazni a dél-koreai gazdaság ellen. Kína Dél-Korea messze legnagyobb kereskedelmi partnere. 2019-ben Dél-Korea exportbevételének 25 százaléka, importjának pedig 21 százaléka származott Kínából és ezt a gazdasági befolyást Kína tetszése szerint ki tudja használni. Ezért a Mun-kormányzatnak van oka félni a kínai beavatkozástól.

2016-ban az Egyesült Államok és Dél-Korea bejelentette döntését egy végfázisú nagy magassági területvédelmi rakétavédelmi rendszer (THAAD) Dél-Koreába való telepítéséről. Míg az Egyesült Államok és Dél-Korea az Észak-Korea elleni védelem megerősítésének eszközével indokolta ezt a döntést, Kína tiltakozott annak alkalmazása ellen, mert aggodalmát fejezte ki, hogy a THAAD nyomon tudja követni Kína rakéta tevékenységét is. Kína válaszul gazdaságilag kényszerítő eszközöket alkalmazott Dél-Korea ellen: szigorúan korlátozta a Dél-Koreába irányuló kínai turizmust, megtiltotta egyes dél-koreai termékek Kínában történő értékesítését, bezárt számos Lotte Mart üzletet és korlátozta a dél-koreai szórakoztató szektor bejutását a kínai piacra. Dél-Korea azt az utat választja, amelyről úgy érzi, hogy az érdekeinek legjobban megfelel. Ez azt is jelenti, hogy lazít olyan, az Egyesült Államokkal kötött erős biztonsági szövetségi témákban, amelyek nem kapcsolódnak a Koreai-félszigethez vagy Északkelet-Ázsiához, mindeközben megőrizve így gazdasági kapcsolatait Kínával.

Kína számára Dél-Korea nehezítő tényező lehet abban, hogy megszerezze a vezető szerepet Északkelet-Ázsiában. Regionális stratégiájában Dél-Koreának kiemelkedően fontos helye van, mivel meghatározó szereplője az Egyesült Államok szövetségi rendszerének, központi szerepe van az észak-koreai kérdésekben, valamint földrajzi közelsége és gazdasági dinamizmusa nagy jelentőséggel bír Kína számára. Stratégiáját az a vágy vezérli, hogy gyengítse Washington szövetségi kapcsolatait, ezzel növelve Peking befolyását a Koreai-félsziget ügyeiben, beleértve az észak-koreai atomfegyver-leszerelést, illetve alkalmassá tegye a régiót érdekeinek támogatására és kiszolgálására. Peking Szöult az Egyesült Államok szövetségi hálózatának leggyengébb láncszemének tartja, tekintettel a két ország történelmi kapcsolataira és Dél-Korea Kínához való alkalmazkodására, szemben más regionális szereplőkkel, mint például Japán, amelyre Kína hosszú távú biztonsági fenyegetésként tekint.

Kína hosszú távon is jelentős szerepet fog játszani egy lehetséges koreai békerendszer kialakításában. Ennek eredményeként számos magas szintű találkozó zajlott kínai és dél-koreai tisztviselők között. 2021 decemberében a Kínai Kommunista Párt egy magas rangú politikai bizottsági tagja és Dél-Korea nemzetbiztonsági tanácsadója között került sor egy megbeszélésre, mely során a koreai háborút esetlegesen lezáró nyilatkozatról tárgyaltak. A Mun-adminisztráció azon szándéka, hogy hivatalosan is véget vessen a koreai háborúnak Észak-Koreával, Kína határozott támogatását igényli. Mun Dzsein a 70 éve tartó koreai háború befejezését hirdeti, mint Észak-Korea atomfegyver-mentesítésének kiindulópontja. A Mun-kormányzat számára a közelgő olimpia lehetőséget kínál a Korea-közi párbeszéd felélesztésére, hasonlóan a 2018-as phenjani téli olimpiához, amely három Korea-közi csúcstalálkozóhoz vezetett. Mivel Kína a koreai háború egyik meghatározó résztvevője volt, a Mun-adminisztráció reméli, hogy meg tudja szerezni Kína hathatós támogatását a Koreai-félsziget békéjéhez. Kontraproduktív lenne, ha bojkottálnák az olimpiát, miközben a háború végének kinyilvánítására törekszenek. Ennek eredményeképpen nem lehet meglepő Szöul azon döntése, hogy nem támogatta Washingtont a pekingi téli olimpia elleni diplomáciai bojkottjában.

Mun Dzsein dél-koreai elnök és kormánya azonban továbbra is néma marad Észak-Koreával kapcsolatban az emberi jogok megsértését illetően, szem előtt tartva Peking Phenjannal való viszonyát, valamint saját országának Phenjannal fennálló bonyolult kapcsolatait. A Mun Dzsein kormány inkább elhalasztja az emberi jogok megvitatását Észak-Koreával kapcsolatban, addig amíg a nukleáris kérdés meg nem oldódik. Mint Ázsia egyik legaktívabb demokráciája, nem adhatja fel alapvető demokrácia és szabadságeszméit, mivel ezek az alapelvek biztosítják azt, hogy Dél-Korea ne kerüljön Kína befolyási övezetébe.

Az új dél-koreai kormánynak folytatnia kell majd az USA-Kína versengésben való eligazodás fáradságos munkáját. Attól függően, hogy ki nyeri meg a 2022. márciusi dél-koreai elnökválasztást, várhatóan Peking és Washington között egyensúlyozó stratégia fog kialakulni. Egy semlegesebb álláspont az indiai-csendes-óceáni térségben viszont nem fogja garantálni azt, hogy Kína a jövőben ne ássa alá Szöul regionális érdekeit. Szöulnak továbbra is kapcsolatokat kell létesítenie más amerikai szövetségesekkel saját érdekeinek biztosítása céljából, még akkor is, ha jelenlegi kapcsolatait igyekszik fenntartani Kínával.

A közelgő, 2022. március 9-re tervezett dél-koreai elnökválasztás kimenetele a belpolitikai helyzetet tekintve megjósolhatatlan. Noha Mun némi befolyásra tett szert az Egyesült Államoknál azáltal, hogy jobban részt vett az indai-csendes-óceáni stratégiájában, Mun pártja, a Koreai Demokrata Párt Lee Jae-myungot választotta elnökjelöltjének, aki Észak-Koreával és Kínával előzékenyebb, míg eközben külpolitikai álláspontját egyesek Amerika- és Japán-ellenesnek minősítik. Továbbá elemzők azt várják, hogy folytatja a Mun-adminisztráció külpolitikáját és a diplomáciájával kapcsolatban a pragmatikus megközelítést hangsúlyozza. Ez arra utal, hogy Lee Munhoz hasonlóan tartózkodhat attól, hogy Washington és Peking között állást foglaljon. Lee egyúttal ellenzi az Egyesült Államokkal és Japánnal való háromoldalú szövetség létrehozását, amelyet veszélyesnek tart és megkérdőjelezi Tokió megbízhatóságát. A másik oldal a konzervatív Yoon Suk-yeolt indítja, aki határozottabb álláspontot képviselne Kínával szemben és külpolitikájában nagyobb hangsúlyt fektetne az emberi jogokra. Yoon hangsúlyozta az Egyesült Államok szövetségének fontosságát Szöul nemzetbiztonsága, valamint az együttműködés tágabb területei, köztük a technológiai és éghajlati kérdések szempontjából. A közelmúltban amerikai tisztviselőkkel tartott találkozóján Yoon reményét fejezte ki a szövetség kiterjesztésével kapcsolatban, és javasolta, hogy Szöul aktív résztvevője legyen a demokrácia, az emberi jogok és a szabályokon alapuló nemzetközi értékeket osztó országok globális koalíciójának létrehozására irányuló erőfeszítéseknek.

A közelmúlt legfontosabb katonai és biztonsági fejlesztései, mint például a hazai Hyunmoo 4-4 tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta (SLBM), majd később a Nuri űrhordozórakéta tesztelése hatással lesznek a dél-koreai szövetségre. A Nuri-t új generációs kis katonai műholdak és csillagképek fellövésére fogják használni, hogy fokozzák a jövőbeli háborús felkészültséget. Ezekkel az előrelépésekkel a dél-koreai hadsereg autonómabb szerepet tud majd játszani egy esetleges Kína és Észak-Korea elleni, közös dél-koreai-amerikai védekezésben. Az Egyesült Államokkal kötött szövetség továbbra is Dél-Korea katonai stratégiájának sarokköve marad, de azon belül kisebb szerepet fog játszani.

A 2022-es dél-koreai elnökválasztás kimenetele meghatározó lesz mind Dél-Korea, mind a régió jövője számára, kritikus jelentőséggel bír a nagyhatalmakra nézve is. A Biden-kormány reméli, hogy Dél-Korea új elnöke döntő szerepet fog betölteni annak Kína elleni külpolitikai programjának támogatásában, míg a Hszi Csin-ping-adminisztáció egy külpolitikában semlegesebb állaspontot képviselő vezetést látna szívesen.

Írta: Pál Balázs

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Dél-Korea helyzete az USA és Kína közötti rivalizálásban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Egy évvel a Malév retró címmel írt bejegyzés után egy album erejéig ismét az egykori nemzeti légitársaságot vettem elő. Akkoriban sokkal kevesebb spotter volt a ferihegyi repülőtér környékén és a 2-es terminál teraszán és közülük se sokan emelték fel a fényképezőgépet, amikor egy kékorrú közeledett vagy indult. A Tupoljevek már eltűntek, a Malév Boeingek, Fokkerek és CRJ-k mindennapos, megszokott látványa pedig még akkora érdeklődést sem váltott ki a ritka típusokra, a látványos, de legalábbis érdekes festésmintákra vagy a felénk kevésbé előforduló légitársaságokra vadászó repülőgép-fotósokból, mint manapság egy-egy jól ismert fapados cég gépeinek forgalma. Aztán 2012. február 3-án, egy tíz évvel ezelőtti reggelen leállt a Malév, és többé már nem lehetett kékorrúakat fotózni. A képek felértékelődtek és immár pótolhatatlan kordokumentumként őrizhetjük őket az albumokban.

Boeing 737

 *

Bombardier CRJ-200

*

Fokker 70

 *

Boeing 767

* * *

Az összeállítás 2000 és 2008 közötti fotókból készült. Fotó: Szórád Tamás

„Az Airbus H145M helikopterflotta teljessé vált” – mondta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison rendezett programzáró ünnepségen, február 1-jén, kedden.

Újabb jó hír a tengerentúlra utazóknak: 2022 májusa és októbere között újra közlekedik az Air Canada közvetlen repülőjárata Budapest és Toronto között.

Zord

Bevezetés             A hibrid fenyegetés, illetve a hibrid hadviselés mint jelenség különösen a Krím-félsziget 2014-es annektálását követően ivódott be a köztudatba és vált azóta az egyik legtöbbet emlegetett 21. századi biztonsági kihívássá, mely kihívással természetesen a NATO tagállamainak is szembe kell nézni. A tagoknak a Washingtoni Szerződés 3. cikkére alapozva, külön-külön, valamint a tagállamok közötti együttműködés révén is ki kell alakítani a hibrid fenyegetések elleni megfelelő védelmi képességeket.

Ezen védelmi képességek kialakítása jelenleg is folyamatban van, és mivel a NATO által 2020 novemberében kiadott, NATO 2030: United for a New Era elnevezésű szakértői jelentésben is hangsúlyosan szerepel a hibrid fenyegetések problémaköre, joggal feltételezhető, hogy a szervezet következő, immáron nyolcadik stratégiai koncepciójában is kiemelt jelentőséggel szerepel majd. Ezt erősítik a napjainkban egyre inkább válságossá váló NATO-Oroszország kapcsolat alakulásának fejleményei, valamint az olyan események is, mint a lengyel-fehérorosz határon tapasztalt migránsokkal kapcsolatos válság. Mielőtt azonban mélyebben belemennénk napjaink tényleges eseményeibe, érdemes néhány szót szólni magáról a hibrid fenyegetés jelenségéről.

Hibrid fenyegetés és hadviselés

A hibrid fenyegetés fogalma nem állandó, folyamatosan változik, ennek ellenére a leghelytállóbb meghatározás talán az, hogy a hibrid fenyegetés olyan állami vagy nem állami szereplők által végrehajtott cselekményre utal, amelynek célja, hogy nyílt, illetve burkolt katonai és nem katonai eszközök kombinálásával gyengítse, alássa a célpont belső stabilitását. A hibrid jellegű fenyegetések tehát felforgató tevékenységeknek, valamint hagyományos és nem hagyományos módszereknek az egyvelege, mely során a hangsúly a szemben álló fél sebezhető pontjainak kihasználásán, illetve a döntési mechanizmus akadályozásán, lassításán van. Fontos azonban hozzátenni, hogy a hibrid tevékenységek a hivatalosan deklarált hadviselés szintje alatt maradnak. A hibrid fenyegetés akkor válik hibrid hadviseléssé, amikor a felforgató tevékenység fegyveres konfliktussal is párosul.[1]

A hibrid tevékenységek megjelenése és felértékelődése

A napjainkban hibrid hadviselésnek nevezett jelenség eredetéről, hátteréről folyamatos szakértői vita folyik, ugyanis nincs egységes vélemény arra vonatkozóan, hogy mikor és miképp alakult ki ez a hadviselési modell. A legtöbb szakértő egy teljesen új, Oroszország által kifejlesztett hadviselési modellről beszél, melyet a 2014-es ukrajnai események során alkalmaztak először, ezzel szemben viszont sok szakértő, például Porkoláb Imre is úgy vélekedik, hogy a hibrid hadviselés kialakulása valójában az irreguláris hadviselés hosszú időre visszanyúló és azóta is tartó folyamatos fejlődésének egy újabb állomása.

Akárhogy is vélekednek a szakértők a jelenség hátteréről, vitathatatlan tény, hogy 2014 óta jelentősen felértékelődött a hibrid fenyegetések és a hibrid hadviselés szerepe. Ehhez nagyban hozzájárult a gyors technológiai fejlődés és a globalizáció hatása, melynek következményeként napjainkra ún. információs társadalmak alakultak ki[2], ahol az infokommunikációs eszközök, az internet, a kibertér kiemelten fontos szerepet tölt be a társadalom megfelelő működése szempontjából. A kibertér ugyanakkor, amely globálisan összekapcsolt, decentralizált elektronikus információs rendszerek, valamint ezen rendszereken keresztül adatok és információk formájában megjelenő társadalmi és gazdasági folyamatok együttesét jelenti,[3] komoly kétélű kardnak tekinthető, hiszen a kényelmi és társadalomműködtetési folyamatok lehetővé tétele mellett jelentős méretű sebezhető felületet is felkínál az adott társadalommal szemben.

Érdek és akaratérvényesítés szempontjából két állam között fellépő konfliktus esetén a kibertér megteremti a lehetőséget arra, hogy adott ország a hivatalosan deklarált hadviselés szintje alatt végzett hibrid tevékenységekkel, jelen esetben kibertéri műveletekkel destabilizálja a szemben álló, ellenérdekelt államot, amely ily módon legyengülve kénytelen lesz teret engedni a támadást intéző állam akaratának. A kibertérben végzett, destabilizáló célt szolgáló műveletek lehetnek például a társadalmat célzó álhírek, rémhírek tömeges terjesztése, melyek célja, hogy bizalmatlanságot ébresszenek az állam vezetésével szemben, melyhez komoly társadalmi megosztottság is hozzájárul. Ilyen jellegű műveleteket alkalmazott például Oroszország a Krím-félsziget annektálása előtt, alatt és után.

Szintén a kibertérben végezhető műveletek közé sorolható például a kritikus infrastruktúrák (például az adatátviteli hálózatok, villamosenergia-termelő egységek) bénítására irányuló kibertámadások, mellyel az ország energiaellátását és az információ megfelelő áramlását lehet akadályozni, amely így az állam döntéshozatali folyamatait is jelentősen megnehezíti, ebből kifolyólag pedig csak rendkívül lassan képes a megfelelő válaszlépések megtételére, amely rendkívül nagy hátrányt eredményez egy tényleges, kívülről érkező katonai erő támadása esetén. Porkoláb Imre gondolatai alapján ugyanis napjainkban mind a vállalatok, mind a nemzetközi szervezetek, így a NATO is, továbbá az államok a döntéshozatali folyamatok lerövidítésére, megkönnyítésére, rugalmasabbá tételére törekednek a versenyképesség, az információs fölény és a reakcióidő lerövidítése érdekében. Ebből következően pedig a szükséges információk hiányában, a döntési folyamat huzamosabb akadályoztatása esetén az állam gyakorlatilag tehetetlenné válik egy kívülről jövő támadással szemben.[4] Az eddig leírtak alapján látható, hogy rendkívül fontos a NATO tagállamok számára, hogy megfelelő módon felkészüljenek az ilyen jellegű támadásokra és kialakítsák a megfelelő védelmi képességeket.[5]

NATO és a hibrid fenyegetések A fenyegetettség valós

2014-ben Oroszország azzal vádolta meg Magyarországot, hogy T72-es harckocsikat szállít Ukrajnának, hogy így segítse az országot a krími válság kezelésében. A vád rövid életű válságot eredményezett a magyar-orosz diplomáciai kapcsolatokban, illetve riadalmat keltett a magyar társadalomban, egészen addig, amíg be nem bizonyosodott, hogy az állítás nem igaz.

Álhírek kapcsán érdemes még kitérni a 2016. július 16-án, Münchenben történt fegyveres lövöldözésre, amely 10 áldozatot is követelt. Az eseménnyel párhuzamosan az interneten is gyorsan terjedt a hír, mely végül több, mint 4300 bejelentés beérkezéséhez vezetett a rendőrségnél, mely alapján összesen a város 71 különböző pontján látták a terrorcselekményt. Ez az eset jó példa arra, hogy milyen módon képes megnehezíteni, megbénítani a rendőrség munkáját a társadalomban kitörő pánik.[6]

Szintén megemlíthető a 2016-os amerikai elnökválasztás körüli botrány, mely ügyben a nyomozás végül orosz beavatkozás, illetve a választás kimenetelének befolyásolásának feltételezéséhez vezetett. Emellett ugyancsak említésre méltó a választások körüli álhírek hatásának szemléltetésére a 2021. január hatodikán, Washingtonban lezajlott eseménysorozat, mely azzal indult, hogy Donald Trump, volt amerikai elnök nem törődött bele az elnökválasztás elvesztésébe, majd azzal végződött, hogy választási csalásra hivatkozva Trump követői megostromolták a törvényhozás épületét, óriási felfordulást okozva.

A kritikus infrastruktúrák jelentőségének hangsúlyozására jó példa az Egyesült Államok Nitro Zeus fedőnevet viselő haditerve, mely egy Irán ellen készült terv arra az esetre, ha bizonyosságot nyer az atombombák előállítására irányuló iráni szándék. A terv értelmében első lépésként az Egyesült Államok folyamatos kibertámadásokkal bénítaná meg Irán infrastrukturális hálózatát, lekapcsolná az országot az internetről, valamint az elektromos hullámtartomány zavarásával akadályozná a megfelelő légvédelmi tevékenységet. Miután az ország teljesen megbénult, amerikai katonák lépnének Irán területére és megkezdenék a szárazföldi műveleteket. Ez a terv tökéletesen szemlélteti a hibrid hadviselés mibenlétét.[7]

Nem kell ugyanakkor évekkel korábbra visszanyúlni azért, hogy a hibrid módszerek alkalmazására példát találjunk, elég a 2021 év végi lengyel-fehérorosz határon történt eseményekig visszamenni, ahol egy irányított migrációs folyamat zajlott le, melynek célja a Lengyelország, illetve magának az Európai Uniónak a destabilizálására irányult, válaszul a Fehéroroszország ellen életbe lépett szankciókra.[8]

A példákat összegezve kijelenthető, hogy valóban komoly kihívásként jelentkezik akár az Európai Unió, akár a NATO számára, hogy megfelelő válaszadási képességet dolgozzon ki a hibrid fenyegetések és a hibrid hadviselés rugalmas mivoltára. A német Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke már évekkel ezelőtti beszédében is kijelentette, hogy a hibrid fenyegetések komoly veszélyt jelentenek az egész Európai Unióra nézve, mely fenyegetésekre rendkívül fontos a hatékony reagáló képesség kialakítása. Ezen reagáló képesség kidolgozásán fáradozik jelenleg az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organization, NATO) is.

A NATO válaszai a hibrid fenyegetésekre

Nem kizárólag a hibrid fenyegetésekkel kapcsolatban, sokkal inkább a fenyegetettségérzet növekedésének következtében a 2014-es ukrajnai események hatására, a szervezet walesi csúcstalálkozója óta a NATO tagállamok fokozatosan és jelentős mértékben növelik védelmi kiadásaikat, hogy a csúcstalálkozón elfogadott ajánlás alapján 10 éves távlatban mindinkább megközelítsék a védelmi kiadások kívánatos mértékét előirányzó értéket, amely az adott állam GDP-jének 2%-a. Mindemellett a walesi csúcstalálkozó visszaterelte a szervezetet a kollektív védelem elsődlegességének irányába, amelynek következtében azóta jelentősen megerősödött a NATO keleti határainak katonai védelme.

Ami viszont a kollektív védelmi képességek fejlesztése kapcsán ténylegesen is összekapcsolható a hibrid fenyegetésekre történő válaszadási képesség megteremtésével, az a Washingtoni Szerződés 5. cikkének a kibervédelemre történő kiterjesztése, valamint a 2016-os varsói csúcstalálkozó kapcsán a kibertér katonai műveleti területté nyilvánítása. Ezen rendelkezések lehetővé teszik a Washingtoni Szerződés 5. cikkének alkalmazását egy NATO-t érintő kibertámadás vagy támadás-sorozat esetén is.[9]

Szintén a hibrid fenyegetések leküzdésére jött létre 2017-ben a Hibrid Fenyegetések Elleni Európai Kiválósági Központ, mely szervezet a NATO és az EU együttműködése révén jött létre, feladata pedig a hibrid hadviselés, különösen a keleti irányból érkező fenyegetések kutatása, elemzése, továbbá a csatlakozó tagállamok közti együttműködés ösztönzése.

A közös munka mellett az államok külön-külön is igyekeznek kialakítani megfelelő védelmi képességeiket, így például a kibervédelmi képességeiket. Ennek megfelelően az ezen képességekre irányuló fejlesztési elhatározás az egyes országok stratégiai dokumentumaiban is helyet kapnak, ahogyan az tapasztalható Magyarország esetében is, például a 2021-es Nemzeti Katonai Stratégia vonatkozásában.

Mindazonáltal a dinamikusan változó környezet és az új típusú kihívások, a hibrid fenyegetések előtérbe kerülése és például Kína felemelkedése, valamint az olyan, egyre égetőbbé váló problémák, mint a klímaváltozás felveti a NATO alapvető stratégiai irányainak újrafogalmazását, ezáltal egy új stratégiai koncepció kidolgozását és elfogadását.

Ezen új koncepció várhatóan 2022-ben kerül majd elfogadásra, a dokumentum tartalmára vonatkozó előzetes irányok azonban a 2020 novemberében közzétett, NATO 2030: United for a New Era elnevezést viselő szakértői jelentés segítségével megismerhetők. A dokumentum visszatekint a 2020 előtt elért hibrid fenyegetések leküzdésére irányuló eredményekre, valamint iránymutatást ad arra vonatkozóan, hogy mely területeket kell különösen nagy figyelemmel fejleszteni a jövőben. Ezek alapján a NATO tagállamoknak a Washingtoni Szerződés 4. cikk előtérbe helyezésével erősíteniük kell a politikai párbeszédet egymás között, valamint ezen felül valós veszélyhelyzetek szimulációján keresztül közös gyakorlatokat kell szervezni a hibrid fenyegetések leküzdésének begyakorlására. Mindemellett hatványozottan fontos a szervezet ellenállóképességének növelése, melyben fontos szerepet kap a civil társadalom álhírek elleni felkészítése, ezáltal biztosítva, hogy a kibertérben végrehajtott ellenséges dezinformációs műveletek minél kevésbé legyenek képesek kárt okozni.[10]

Összességében -különösen a NATO csúcstalálkozók eseményeinek és a különböző dokumentumok tartalmának ismeretében- kijelenthető, hogy a NATO igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a hagyományos katonai képességek folyamatos fejlesztése és a tagállamok katonai védelmének megteremtése mellett sikeresen vegye fel a harcot az olyan fenyegetések ellen is mint a hibrid- és kiberfenyegetések, melyek leküzdéséhez a tagállamok teljes lakosságának felkészítése is szükségessé válhat.

Konklúzió

A NATO jelenleg a régebb óta jelenlevő kihívások, mint például a terrorizmus vagy a nukleáris proliferáció mellett olyan kihívásokkal is szembe kell, hogy nézzen, mint az írásban kifejtett hibrid- és kiberfenyegetések, melyek különösen nagy hangsúlyt kapnak napjainkban az egyre inkább elmérgesedő Oroszország-NATO kapcsolat következtében. Annak ellenére, hogy Oroszország katonákat vonultat fel Ukrajna határainál, és hogy a NATO tagállamok fegyvereket küldenek Ukrajna megsegítésére, továbbra is a gazdasági, diplomáciai, politikai, információs-dezinformációs nyomásgyakorlás, valamint az elrettentés az, ami a szemben álló felek kezében domináns érdekérvényesítő eszközként jelenik meg, hiszen ezen tevékenységek a hivatalosan deklarált hadviselés szintje alatt képesek maradni, amely gazdaságilag, politikailag és katonailag is egyaránt kifizetődőbb.

Jelenünkben a gazdaság stabilitása ugyanolyan fontos fegyvertény, mint egy jól kiképzett, korszerű, modern eszközökkel ellátott hadsereg. Ennek, valamint annak a ténynek következtében, hogy a globalizáció rendkívül szorosan összekapcsolta gazdasági tekintetben a világ országait, az államok igyekeznek kevésbé költséges módon, hibrid- és kibertevékenységekkel rákényszeríteni akaratukat a szembenálló félre. Az ezen tevékenységek előtérbe kerülésével azonban a NATO-nak is gőzerővel kell dolgoznia azon, hogy képessé váljon a tagállamok e fenyegetésektől való megfelelő védelmére.

Felhasznált irodalom:

1. 1139/2013. (III. 21.) Korm. határozat Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiájáról
2. Gazdag Ferenc – Remek Éva: A biztonsági tanulmányok alapjai, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.
3. Haig Zsolt: Információs műveletek a kibertérben, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.
4. Hofstetter, Yvonne: Láthatatlan háború – Avagy miképpen fenyegeti a digitalizáció a világ biztonságát és stabilitását, Corvina Kiadó, 2020.
5. Jójárt Krisztián: A hibrid hadviselés és a jövő háborúja, Honvédségi Szemle, 2020. 148. évf. 1. sz. pp. 5-19.
6. NATO 2030: United for a new era. Analysis and recommendations of the Reflection Group appointed by the NATO Secretary General”, Brussels, 25 November 2020.
7. Porkoláb Imre: A stratégia művészete, HVG Könyvek, 2019.

[1] Jójárt Krisztián: A hibrid hadviselés és a jövő háborúja, Honvédségi Szemle, 2020. 148. évf. 1. sz. pp. 5-19.

[2] Információs társadalom: Olyan társadalom, amely a tudás köré szervezi magát, az információt gazdasági erőforrásként használják, fejlődése mögött az információs javak termelése a hajtóerő, kulcsfontosságú társadalmi rendszerek, tevékenységek elektronikus információs hálózatok köré szerveződnek. Forrás: Haig Zsolt: Információs műveletek a kibertérben, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.

[3] 1139/2013. (III. 21.) Korm. határozat Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiájáról

[4] Porkoláb Imre: A stratégia művészete, HVG Könyvek, 2019.

[5] Porkoláb Imre: U. o.

[6] Hofstetter, Yvonne: Láthatatlan háború – Avagy miképpen fenyegeti a digitalizáció a világ biztonságát és stabilitását, Corvina Kiadó, 2020.

[7] Hofstetter, Yvonne: I. m.

[8] Fiszer, Michal – Gruszczynski, Jerzy – Puttré, Michael: I. m.

[9] Gazdag Ferenc – Remek Éva: A biztonsági tanulmányok alapjai, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.

[10] NATO 2030: United for a new era. Analysis and recommendations of the Reflection Group appointed by the NATO Secretary General”, Brussels, 25 November 2020.

Írta: Seprényi Patrik

Kiemelt kép forrása: flickr.com

A A NATO és a hibrid fenyegetések bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

2021-ben az újabb, M-346-os kiképző repülőgépekre vonatkozó eladás bejelentésekor még nem nevezték meg a rendelő kilétét, mostanra azonban már fotókkal is bizonyítható, hogy Katar is csatlakozott a típust üzemeltetők sorához.

 Január hónap legjobb, magyar biztonság és védelempolitikájáról szóló cikke, az alábbi holland darab. A szerző tavaly jártak a Szentgyörgyi Dezső légibázison, és vagy jól kérdeztek, vagy egy kicsit bátrabban válaszoltak nekik a magyar kollégák (vagy mindkettő). A szokásos kötelező elemek mellett leírva látok végre olyan infokat is:

- 20 Gripen pilóta van a 14 gépre

- 100 órát repülnek gépen + 30 órát szimulátoron

- 1 db szimulátor van (csak?) Kecskeméten

- Zolnai Lea évi átlag 200 órát repül au Airbussal, de nem tudom az sok vagy kevés-e. Érdekes, hogy a A319-esek és a Falconok esetében nem kérdeztek rá vagy nem mondták, hogy hány pilóta van

- A Falcon egyik pilótája, Orosz Ákos őrnagy leghosszabb útja 12.30 óra volt Tampába/USA, ami egyben az amerikai Központi Paracsnokság és a amerikai Különleges Műveleti Erők Parancsnoksága is van (ha valaki az okokat keresné)

És amit a jövőről írnak, szó szerint próbálok fordítani (csak azt amit nem látta még magyarul megjelenni

-"fognak venni kiképző repülőgépet, Super Tucanot vagy L39-NGt".

- "Szükség van több szállító és VIP gépre, de még nem tudni, hogy lesz e invesztálás ebbe"

https://lowpassaviation.com/2021-mh-59-kecskemet-szentgyorgyi-deszoharcaszati-repulo-bazis/?fbclid=IwAR2Psz0_9RTWe6TPiCl8oAC-6L83c6v_iaRlKjzlmCa3QeKoGoMINs0pKV0

Tavaly októberben egy modernizációs folyamat eredményeképpen a Holland Királyi Légierő, a Koninklijke Luchtmacht kivonta a szolgálatból az utolsó KDC-10-es légi utántöltő és szállító repülőgépet. A három hajtóműves, többfunkciós tanker a másik ex-holland géphez hasonlóan egy amerikai magán tankercégnél repül tovább, feladatát a NATO közös légi utántöltő és szállító flottájának Airbus A330MRTT gépei veszik át.

Kell egy tanker! Ez a gondolat fogalmazódott meg a holland légierőnél, amikor a kilencvenes évek elején szembesültek a légi utántöltő és szállító repülőgépek hiányával és azzal a ténnyel, hogy F-16-osaik utántöltése az amerikai tankerek elérhetőségétől függ. Először a négy hajtóműves KC-135-ös beszerzése került szóba, de azt elvetették. Érdekes módon még a KC-130 Hercules is felmerült, mint lehetséges típus, noha hajlékonycsöves-kosaras rendszerrel volt felszerelve, az F-16-osok utántöltését pedig csak merevcsöves módszerrel lehetett megoldani, és az átalakításáról a Fighting Falcon gyártója hallani sem akart. Két típus maradt: a McDonnell Douglas DC-10-ese és annak korszerűsített változata, az MD-11-es. Végül a pénzügyi keret két DC-10-30CF beszerezését tette lehetővé. Ez a DC-10-es személy- és áruszállító változata (Convertible Freighter), amely egyszerre működhet mindkét funkcióban is. A megfelelő gépeket hazai cégnél, a holland Martinair légitársaságnál találták meg. Az 1992 nyarán kötött szerződéssel két DC-10-es került a légierőhöz, de a tankergéppé történő átalakítás kezdetéig a Martinair tovább használta azokat. Így történt, hogy még az év decemberében az egyik gép Portugáliában, leszállás közben katasztrófát szenvedett. A szerencsétlenül járt DC-10-es pótlására a légitársaság egy harmadikat adott át a légierőnek.

A holland tankerek hosszú ideig ezzel az elegáns festéssel repültek. Fotó: Lewis Grant

Közben a holland nemzeti légitársaság, a KLM műszaki részlege megkapta az engedélyt a DC-10-es gyártójától, hogy a gépeket légi utántöltővé alakítsa. Az 1976-os gyártású, PH-MBP lajstromjelű DC-10-esen 1994 októberében, az 1978-as gyártású, PH-MBT-n 1995 februárjában kezdődött a munka a KLM műszaki bázisán, az amszterdami Schipholon. A gyártó által alábecsült költségek és a késedelmes alkatrész beszállítás miatt a tervezett határidőt nem tudták tartani. Az átalakításnál elvetették a töltőcső kezelő (boom operator) munkahelyének költséges kialakítását a törzs végében. Az amerikai légierő, ugyancsak DC-10-esen alapuló KC-10A Extender gépein a kezelő a törzs végében ül - ellentétben a KC-135-ösökön dolgozó kollégákkal, akik hasalnak - és egy ablakon tekint a külvilágra és az utántöltendő gépre. A hollandok az olcsóbb megoldást, a távirányítást választották. Vagyis: a RARO-nak (Remote Air Refueling Operator) nevezett kezelő a pilótafülke mögött kialakított munkahelyén ül, ahol öt monitor segítségével kísérheti figyelemmel és végezheti el a töltési folyamatot. A monitorokra hátul, a géptörzs alsó részén, az áramvonalas burkolat alatt elhelyezett öt kamera szolgáltat képet. Három hátrafelé néz, egy-egy pedig oldalra, 180 fokos képet biztosítva ezzel a RARO-nak. Az utántöltésre érkező gép pilótáját a gép hasán lévő, jól látható sárga sáv segíti, hogy a tanker középvonalában maradjon, két fénysor pedig abban segít, hogy le-fel illetve előre-hátra helyezkedve a töltési pozícióba kerüljön. A RARO ezután engedi ki és csatlakoztatja a töltőcsövet. A KDC-10-esek percenként 1750 liter kerozin átadására képesek. A teljes átadható mennyiség attól függ, hogy mennyi a tervezett töltési igény és hol kerül sor a műveletre, mivel az USAF KC-10-eseitől eltérően a holland gépekben nincs beépítve extra tartály, csak 138 700 literes saját készletükből adhattak át üzemanyagot, és abból kellett gazdálkodni a hazaútra is.

A kamerák egy áramvonalas burkolat alatt kaptak helyet és a KDC-ket a  vadászgépek pilótáit segítő kötelékfényekkel is ellátták. Fotó: Kelecsényi István

Talán éppen egy pápai C-17-es látszik töltés közben a RARO egyik monitorján. Fotó: Ministerie van Defensie

Amíg az átalakítás zajlott, Amerikában megtörtént a pilóták, fedélzeti mérnökök és a RARO-k átképzése a holland légierő által addig üzemeltetett legnagyobb típusra. Azonban hiába tértek haza átképezve, a csúszás miatt saját gépen még nem repülhettek. Gyakorlatban tartás céljából a US Air Force segítette ki a hollandokat azzal, hogy egy KC-10-est biztosított a számukra.

Fotó: Kelecsényi István

Az átalakított gépek üzemeltetésére a holland katonai szállítórepülők bázisát, a polgári-katonai kettős hasznosítású eindhoveni repülőteret, és a 334. századot jelölték ki. Az első, immár KDC-10 típusjelzésű gép a szükséges tesztrepülések után 1995 júliusában Eindhovenbe települt, a hivatalos átadás és egyben névadás szeptember végén történt. A gép lajstromszáma T-264, neve „Prins Bernhard” lett, a jelenleg hivatalban lévő király, Vilmos Sándor édesapja, Bernát herceg után. A második gép a T-235-ös számot és a „Jan Scheffer” nevet kapta. Scheffer repülőkadét volt, aki a Holland-Kelet-Indiákon (a mai Indonéziában) harcolt, 1942-ben hadifogságba került és ott meghalt.

Holland F-16-osok szippantanak kerozint a T-264-esből. Fotó: Ministerie van Defensie

A két KDC-10-es szolgálatba állításával nem csak a saját légi utántöltés képessége jelent meg a holland légierőnél, hanem a szállítókapacitás is ugrásszerűen bővült. Vegyes személy- és teherszállító konfigurációban a KDC-k 170 főt szállíthattak a légitársasági gépekkel megegyező komfortban (2-5-2 üléselrendezés, konyha, catering, szőnyeg), csak teherszállítóként 65 tonna rakományt vehettek a fedélzetre. A tehertér a gép első felében van, a rakodást a padlóba épített görgők és a törzs bal oldalán lévő nagyméretű ajtó segíti. Azért, hogy a KDC-10-es személyzetek elsődleges feladatukra, a légi utántöltésre fókuszálhassanak, egy további gép beszerzésére került sor. Az arizonai sivatag repülőgép tárolójában évek óta elfekvő DC-10-30CF-ek közül kiválasztottak egy 1978-as gyártású gépet, amely egykor az amerikai United Airlines színeiben repült. A gép felújítását és korszerűsítését nem kapkodták el - a 2004-es beszerzést követően 2011-ben állt szolgálatba a T-255-ös számú DC-10-es. Ez a példány nem kapott K jelzést, mert légi utántöltésre nem alakították át, személy- és teherszállításra használta a légierő, hogy ezzel tehermentesítsék az utántöltésre képes KDC-ket.

2016-ban még csak tesztelték a KDC-10-es és az F-35-ös együttműködését. Fotó: USAF

A gépek üzemeltetésük két és fél évtizede alatt az egész világot berepülték. Mindenhova eljutottak ahol a békeidős vagy háborús feladatok során igény volt rájuk. Tankoltak saját és szövetséges repülőgépeket - többek között a pápai Nehéz Légiszállító Ezred C-17-eseit, amelyekkel gyakran a magyar légtérben randevúztak - kiszolgálták az európai és tengerentúli gyakorlatokat és a hadműveleteket, szállítottak katonákat, rakományt és utánpótlást, vittek segélyt és mentőcsapatokat a természeti katasztrófa sújtotta helyekre, vagy amikor a helyzet megkövetelte, holland állampolgárokat evakuáltak a világ számos pontjáról. Azonban az önálló légi utántöltési és a stratégiai légiszállító képesség minden előnye ellenére a védelmi költségvetés csökkentése a holland légierőt is utolérte. Felújítása során hiába korszerűsítették a pilótafülkét és kapott titkosított műholdas navigációs és kommunikációs rendszert valamint adatátviteli rendszert, a harmadik, T-255-ös számú gép mindössze három évig állt szolgálatban. Kivonásáról döntöttek és miután vevőt nem találtak rá, 2014-ben átrepülték egy angliai repülőtérre, kiszerelték a hasznosítható berendezéseket és alkatrészeket, és a gépet szétbontották. A Fokker Services 2013-ig a megmaradt két KDC-10-esen is végrehajtotta a pilótafülke korszerűsítést, de az évek előrehaladtával egyre inkább problémás lett az alkatrész beszerzés és a hadrafoghatósággal is voltak gondok.

KDC-10-es száll fel a nevadai Nellis légierő bázisról. A hollandok rendszeres résztvevői a Red Flag gyakorlatoknak. Fotó: USAF

Időközben Hollandia és Luxemburg kezdeményezésével és előbbi vezetésével 2016 júliusában egy új program indult Többnemzeti Többfeladatú Tanker és Szállító Flotta (MMF – Multinational Multi-Role Tanker and Transport Fleet) néven, amelyhez Németország és Norvégia 2017-ben, Belgium 2018-ban, Csehország pedig 2019-ben csatlakozott. A programban kilenc Airbus A330MRTT üzemel majd, amelyek merev- és hajlékonycsöves légi utántöltő képességük mellett csapat- és teherszállító, Medevac és VIP konfigurációban szolgálják ki a tagországok igényeit. A gépek holland felségjellel repülnek, és ötnek Eindhoven lesz a bázisa.

A KDC-10-est váltó A330 MRTT egyik példánya Ferihegyen gyakorol 2021 októberében. Fotó: Szórád Tamás

Amikor a hollandok a KDC-10-esek eladásáról döntöttek, az amerikai haditengerészettel és tengerészgyalogsággal régóta együttműködő Omega Air Refueling Services került a képbe és igényt tartott mindkét gépre. Az Omega a hajlékonycsöves-kosaras rendszerrel felszerelt KC-707-esekkel civil partnerként a tengerészeti gépeket tölthette fel, de a KDC-10-esek új képességet jelentenek és egyben új lehetőséget is: a merevcsöves rendszert használó légierő gépeit. Az Eindhovenből elsőként távozó gép a T-264-es volt, 2019. november 4-én repült át az Omegához az Egyesült Államokba. A második KDC-10-es 2021. október 7-én délután azért szállt fel eindhoveni bázisáról, hogy a típus elbúcsúzzon Hollandiától, a légierőnél szolgálóktól, a polgári repülésben dolgozóktól és a repülőbarátoktól. A „Jan Scheffer” nem emelkedett magasra, a nagyjából Dunántúl méretű országban alacsony áthúzással tisztelgett öt katonai és két nemzetközi repülőtér valamint a légierő parancsnoksága felett. A holland légierőnél teljesített utolsó útjára október 25-én délelőtt szállt fel. Miközben új tulajdonosához repült, a leeuwardeni 322. század tagjait szállította az Edwards légierő bázisra és biztosította nyolc F-35A utántöltését az atlanti átkelés során. Ezzel lezárult a Koninklijke Luchtmacht történetének 26 éven át tartó KDC-10-es korszaka és nem mellékesen a holland DC-10-esek egy év híján fél évszázados története.

* * *

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. december - 2022. január dupla számában jelent meg. Nyitókép: Ministerie van Defensie

Abu Naszr al-Farabi, a híres muszlim filozófus, matematikus, jogtudós és zeneszakértő azok közé az irigylésre méltó történelmi szereplők közé tartozott, akiket utólag több nemzet is magáénak tulajdonított. Erre az ő esetében bőven akadt lehetőség, mivel a távoli 9-10. században élt s alkotott, és megbízható krónikák nem említenek semmi konkrétumot a gyerekkoráról, ifjúságáról. Arról nem is beszélve, hogy családneve se jelent fogódzót, mivel a farab általánosságban egy vízforrással, patakparttal rendelkező települést jelent.

Ez egy perzsa szó, de természetesen mit sem zavarta ez a magabiztos kazah hatóságokat, amikor nem is burkolt szándékkal, kétes hitelességű feljegyzések alapján az akkoriban ezt a nevet viselő települések közül egy kazahsztánit neveztek meg a jeles polihisztor születési helyéül. Ezek után valószínűleg nem hatott a meglepetés erejével, hogy az állami egyetemet is elnevezték róla (pontosabban átnevezték) az akkori fővárosban.

[...] Bővebben!

Többször felmerült már annak a lehetősége, hogy Ukrajna – külföldi segítséggel – befejezi és életre kelti a második An-225-öst: ebből egyelőre nem lett semmi, de most újabb ország került szóba ezzel kapcsolatban.