Biztonságpolitika

2021. december 8-án lezuhant az Indiai Légierő Mi-17V-5 típusú szállító helikoptere (ZP-5164) fedélzetén 14 fővel. Lássuk, mit lehet eddig tudni a katasztrófáról!

A katonai légiszállító képesség még az olyan hatalmas légierőknél is véges, mint a US Air Force. Az Egyesült Államokban 70 évvel ezelőtt hozták létre azt a több száz polgári repülőgépből álló légiflottát, amely személy- és teherszállító kapacitásával kisegíti a katonai szállítórepülőket. 

A polgári tartalékos légiflotta létrehozásának előzménye az a folyamatos, magas intenzitású légiszállítási művelet volt, amely berlini légihíd néven vonult be a történelembe. 1948. június 24-én a Berlin keleti részét irányító szovjetek blokád alá vonták volt szövetségesei, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország között felosztott nyugati városrészt. Nyugat-Berlin közúton és vasúton megközelíthetetlen lett, megszűnt az áramellátás és a tartalékok csak néhány hétre voltak elegendőek. A városrész ellátása élelmiszerrel, tüzelővel, üzemanyaggal és gyógyszerrel csak légi úton volt lehetséges. Két nappal a blokád kezdete után amerikai, újabb két nappal később pedig angol repülőgépek indultak nyugat-németországi repülőtereikről, hogy szállítmányukat célba juttassák. A 15 hónapon át tartó művelet csúcsidőszakában percenként szállt le egy-egy szállítógép Nyugat-Berlinben. A szovjetek 1949. május 11-én feloldották a blokádot, de a légihíd még szeptemberig működött és biztosította a túlélést.

A berlini légihíd egyik főszereplője a C-54 Skymaster, a DC-4-es katonai változata volt

A légihíd során szerzett tapasztalatok arra ösztönözték az amerikaiakat, hogy megoldást találjanak arra az esetre, ha a légiszállítási igény túlságosan lekötné a légierőt vagy a katonai gépek használata nem lenne indokolt. A megoldás a légitársaságok repülőgépeinek bevonásában rejlett. 1951. december 15-én Robert Lowett védelmi miniszter és Charles Sawyer kereskedelmi miniszter aláírta a tartalékos polgári légiflotta, a CRAF (Civil Reserve Air Fleet) létrehozására és feladatrendszerének kidolgozására vonatkozó tervezetet. A polgári légiflottát megalakulása óta három alkalommal mozgósították, és ha kisebb mértékben is, de a köztes időben is kivették részüket a fegyveres erők légiszállítási feladataiból.

*

A polgári tartalékos légiflotta önkéntes alapon működik, a CRAF-hoz csatlakozó légitársaságok és chartercégek az amerikai fegyveres erőket és a kormányzati szerveket globálisan ellátó Szállítási Parancsnoksággal (US TRANSCOM) kötnek szerződést. A társaságok repülőgépeit azok képességei, technikai paraméterei alapján a nemzetközi vagy a belföldi feladatokhoz sorolják. Ahhoz, hogy egy cég a nemzetközi feladatokban részt vehessen, az Egyesült Államokban lajstromozott repülőgépekkel kell rendelkeznie, a felajánlott gépeknek legalább a negyven százalékát igény esetén a CRAF rendelkezésére kell bocsátaniuk és minden egyes felajánlott repülőgépre négy váltás személyzetet kell biztosítaniuk.

Egy United gép fedélzetén indulnak tengerentúli küldetésre a Utah Nemzeti Gárda helikopteres katonái

Mielőtt a CRAF-hoz jelentkező céggel szerződést kötnének, azoknak igazolniuk kell, hogy már legalább egy éve végeznek olyan vagy ahhoz hasonló szolgáltatást, mint amelyet a haderőnek felajánlanak, és hogy megfelelnek valamennyi előírásnak és követelménynek, amit a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) a kereskedelmi (közforgalmi) repülést folytató cégekkel szemben támaszt. Ezután a fegyveres erők egy tapasztalt pilótákból és repülőműszakiakból álló csoportot küldenek a jelentkezőhöz. A csoport egy átfogó ellenőrzéssel felméri, hogy a légitársaság repülőgépei, személyi állománya, oktatási és karbantartási programja és minőségbiztosítási gyakorlata megfelelnek-e az elvárásoknak. Ha a céget megfelelőnek minősítik, egy bizottság jóváhagyja, hogy a társaság légiszállító charterszolgáltatást nyújtson a fegyveres erők részére. Ezután kerülhet sor a szerződéskötésre.

A Kalitta Air teherszállító B 747-eséhez katonai rakodójárművek sorolnak

A továbbiakban a Pentagon kereskedelmi légiszállításért felelős osztálya folyamatosan figyelemmel kíséri a légitársaság működését, biztonsági mutatóit, karbantartói tevékenységét, pénzügyi helyzetét, a szerződés teljesítése érdekében végzett teljesítményét. A tapasztaltakról, a cég működésére jellemző trendekről hathavonta egy átfogó jelentést készít, és ezen felül egyéb intézkedéseket is tesz. Például a repülőgépek repülés előtti átvizsgálásánál is rendszeresen jelen vannak a katonai ellenőrök, és a pilótafülkében zajló munkát is megfigyeli a Légiszállítási Parancsnokság (AMC) egyik tapasztalt ellenőrző pilótája. Az osztály közvetlen kapcsolatban van a Szövetségi Légügyi Hivatallal és folyamatosan tájékoztatja azt a légitársaságoknál tapasztaltakról.

A Sierra Pacific charter légitársaság B 737-ese egy közép-keleti bevetés előtti gyakorlatra hozta a hadsereg egyik helikopter-zászlóaljának tagjait

Az amerikai légierő adatai szerint a legutóbbi aktiválásakor, azaz 2021 augusztusában a CRAF 24 légitársasággal és 450 repülőgéppel számolhatott. Ezek a cégek az ABX Air, az Air Transport International, az Alaska Airlines, az Allegiant Air, az American Airlines, az Amerijet International, az Atlas Air, a Delta Air Lines, az Eastern Airlines, az Everts Air Cargo, a Federal Express Airlines, a Hawaiian Airlines, a Jet Blue Airways, a Kalitta Air Cargo, a Lynden Air Cargo, az MN Airlines / Sun Country, a National Airlines / National Air Cargo, a Northern Air Cargo, az Omni Air International, a Polar Air Cargo, a Southwest Airlines, a United Air Lines, a United Parcel Service és a Western Global voltak. A lista nem állandó, egyes légitársaságok csatlakoznak a programhoz, míg mások befejezik ilyen irányú tevékenységüket. 

Louisianai gárdisták indulnak Washingtonba, Biden elnök beiktatási ceremóniájának biztosítására. A háttérben egy KC-390 Millenium látszik

A polgári tartalékos légiflottának két nemzetközi és egy nemzeti része van. A nemzetközi rész további két részre van bontva: hosszú- és rövidtávú szekcióra, míg a nemzeti rész a belföldi szükségleteket elégíti ki. A repülőgépeket aszerint vezénylik a megfelelő helyre, hogy az adott feladat milyen kapacitású gépet igényel. A hosszútávú és tengerentúli nemzetközi útvonalakra alkalmas típusok ugyanazt repülik, mint a légierő C-17 Globemaster III és C-5 Galaxy szállítógépei, vagyis az Egyesült Államok hazai és világszerte elhelyezkedő bázisai közötti szállítási feladatokat. A közepes méretű utas- vagy teherszállító gépeket a rövidtávú nemzetközi útvonalakra állítják be. Úti céljuk lehet az Egyesült Államok közelében, de az is lehetséges, hogy más kontinensre települnek, és azon belül végeznek légiszállítást az egyes repülőterek között.

Egy esős őszi napon tankolni szállt le Ferihegyen az American Trans Air Közel-Keletre tartó L-1011 Tristar gépe

*

A CRAF aktiválásának három fokozata van. Az 1-es regionális léptékű krízishelyzetben, humanitárius segítségnyújtás és katasztrófahelyzet esetén lép életbe – ilyen volt az augusztusi afganisztáni kimenekítő művelet is. A 2-es fokozat háború esetén, a 3-as nemzeti mozgósítás esetén lesz érvényes. Ha a katonai Légiszállítási Parancsnokságnak krízishelyzetben civil szállítógépekre van igénye, azt jelzi a US TRANSCOM parancsnoka felé, aki a védelmi miniszter jóváhagyásával bármelyik fokozatot elrendelheti. A légitársaságnak az igénybevétel elrendelésétől számítva, fokozattól függően 24, 48 vagy 72 órája van a felkészülésre. A feladatba bevont civil légiszállítók maguk gondoskodnak gépeik üzemeltetéséről és karbantartásáról, de repüléseiket az AMC koordinálja. A rendelkezésre állás elkötelezettségel jár, és hogy a civil szállítókat ösztönözzék a CRAF programban való részvételre, a légitársaságok a fegyveres erők részére végzett békeidős szállításokból is kivehetik a részüket.

Katonák indulnak az Öbölbe 1990. szeptember 1-jén

A CRAF-t először 1990 augusztusa és 1991 májusa között aktiválták. A polgári gépek a Desert Shield / Desert Storm művelet fontos háttérszereplői voltak. A második aktiválásra az Iraqi Freedom művelet támogatása miatt került sor 2002 februárja és 2003 júniusa között. Az idén 70 éves program történetének harmadik aktiválása 2021 augusztusában történt az Allies Refuge művelet részeként, miután Lloyd J. Austin védelmi miniszter utasította a Szállítási Parancsnokságot a CRAF 1-es fokozatú aktiválására. A Hawaiian Airlines kettő, az American Airlines, az Atlas Air, a Delta Air Lines és az Omni Air három-három, a United Airlines pedig négy gépet jelölt ki a feladatra. A légierő arra fókuszálhatott, hogy az amerikai állampolgárokat és más, arra jogosult személyeket Kabulból katari és egyesült arab emírségekbeli légibázisokra szállítsa, ahonnan a 18 civil utasszállító valamelyikén repülhettek tovább Európába, majd egy részük az Egyesült Államokba.

* * *

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. novemberi számában jelent meg. Forrás: USAF

Fotó: US Air Force, US Army, Szórád Tamás

A holland királyi légitársaság újabb díjat kapott az utasélményt vizsgáló APEX szervezettől, ezúttal a World Class Award elismeréssel jutalmazták a fedélzeti szolgáltatásokat és az utasok kiszolgálását.

2021. december 3-án, a huszadik Airbus H145M helikopter érkezésével lezárult a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyik fontos szakasza. Bár a Magyar Honvédség forgószárnyas képességének bővítése még korántsem ért a végéhez, a könnyű, többcélú katonai helikopterek új minőséget képviselnek itthon.

Kik az ujgurok? Az ujgur népcsoport Kínában élő, muszlim vallású közösség, körülbelül 12 millió fős létszámmal. Ők a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület lakói, bár a név sugallatával ellentétben itt sincsenek többségben, körülbelül felét adják a népességnek. Ez a kissé ellentmondásos helyzet a természetes folyamatok mellett a mindenkori kínai kormánynak köszönhetően alakult így: A han kínaiak (akik Kína népességének több, mint 90%-át adják) folyamatos betelepítésével el tudták érni, hogy az ujgurok kisebbségnek számítsanak még a saját területükön is.

Mindez annak ellenére alakult így, hogy a népcsoport körülbelül 1759 óta van jelen a térségben, a jelenlegi kínai államnak pedig 1949 óta része, 1955 óta autonóm tartományi rangban. A XIX-XX. század során három alkalommal is sikerült saját államot alapítaniuk Kelet-Turkesztán néven, ugyanakkor ezek nem voltak hosszú életű szerveződések.

A muszlim közösség ellen a kínai kormány az utóbbi években emberi jogokba ütköző módon lépett fel. Ide sorolható közel egymillió ujgur jogtalan fogvatartása – pusztán vallási, etnikai alapon- az úgynevezett “átnevelő” táborokban, illetve százezernél is többeket zártak közülük börtönbe. Gyakorlott metódus még a kényszermunka alkalmazása, a külvilág elől elzárt táborokban pedig nem ritka a szexuális bántalmazás sem.

A vallási szál

Napjainkban a vallási, illetve kulturális konfliktusok egyfajta “reneszánszukat” élik, az ilyen jellegű ellentétekből fakadó összetűzések a világ minden pontján megtalálhatóak. Miközben a világ egyre globalizáltabbá válik, a határok elmosódnak, a nemzetekre jellemző kulturális jegyek pedig gyakorlatilag megszűnnek létezni, a kisebb népcsoportok esetében ez a fajta identitásvesztés akár az egész közösség létének végét jelentheti, hiszen a többségi társadalomtól őket elválasztó jegyek hiányában nem beszélhetünk kisebbségi csoportról. Fontos elhatároló jegyek például a többségi társadalomtól eltérő nyelv, történelem, hagyományok, vallás vagy kulturális sajátosságok.

Az ujgurok az iszlám szunnita vonalát követik, és egy, a törökhöz hasonló nyelvet beszélnek. A 2017-es életbe léptetett “extrémizáció kifejezése elleni” törvény közvetetten ellenük irányul, mivel az abban foglaltak alapján szigorításokkal sújtották a tradicionális ruházatot, hajviseletet, illetve az iszlám által megkövetelt étkezési szokásokat is. A jogszabály értelmében ezernyi mecsetet romboltak le vagy alakítottak át más célokra, amellyel a vallásgyakorlás elsődleges, szakrális helyszíneit szentségtelenítették meg. A vallási jelentőséggel bíró helyszínek mintegy 50%-a sérült valamilyen módon, amelyek egy része komoly történelmi értékkel is bírt. Néhány helyen üresen álló telkek maradtak, máshol parkolót vagy utat építettek rá, míg a mezőgazdasági felhasználásra alkalmas területeken élelmiszertermelés zajlik. Ez a kínai kormány narratívája szerint a muszlimok biztonságát szolgálja, mivel a mecsetek és egyéb épületek nem voltak biztonságosak, így lerombolásuk, bezárásuk megvédi a hívőket egy esetleges katasztrófától.

 Az átnevelőtáborokban a vallási rituálék tiltottak, a halal étkezési előírásokat pedig a kínai kormány nem tartotta tiszteletben, sőt egyenesen ellenük cselekedett: a fogvatartottaknak húsételként disznót szolgáltak fel, amely fogyasztását a vallásuk alapvetően tiltja. Nem használhatják emellett a saját nyelvüket sem, kötelező a mandarin nyelv elsajátítása, mindemellett a Kínai Kommunista Párthoz és Hszi Csin-pinghez való imádkozás. A bebörtönzések gyakran ártalmatlan dolgokon alapulnak, például ujgur nyelvű e-könyvek letöltése miatt is szabhatnak ki büntetést. Bár Hszincsiang tartomány lakossága a teljes állam lakosságának alig 1,5%-át adja, 2017-ben egész Kínára vetítve itt történt a letartóztatások 21%-a. 

Alapjában véve ez a fajta megnehezítése, sőt ellehetetlenítése a vallásgyakorlásnak már önmagában súlyosan sérti az emberi jogokat, ugyanakkor a bevezetőben említett életellenes, szabadságkorlátozó cselekedetekkel együtt már a többi nagyhatalom figyelmét is felkeltette az események sorozata.

A nemzetközi közösség szerepe

Az átnevelő központok, valamint az erőszakos asszimilációs kísérletek a nemzetközi közösség figyelmét is Kínára terelték. 2019 júliusában huszonkét ország, köztük Japán és az Egyesült Királyság közös levélben sürgette Kínát a tömeges bezáratások és jogsértések felhagyásával, illetve felszólították Pekinget az ENSZ szakértők beengedésére. A kényszermunka elleni fellépés eszközeként pedig az Egyesült Királyság megtiltotta a Hszincsiangból érkező gyapot és paradicsom behozatalát az országba. Az Amerikai Egyesült Államok gazdasági szankciókat léptetett életbe a tartományból importált termékekre. A terület körülbelül 80%-át adja Kína teljes gyapottermelésének, ami az ország textiliparban betöltött szerepét tekintve igen jelentős mennyiség. A termelés az elmúlt években azonban főleg kényszermunkán alapszik, amelyért cserébe a munkások nem, vagy csak nagyon minimális mértékű fizetséget kapnak.

Az Európai Unió 2019-es állásfoglalásában kifejezte aggodalmát az elnyomott kisebbségeket illetően, valamint felszólította a kínai hatóságokat a jogsértő magatartás megszüntetésére. Az EU kiemelte, hogy Kína biztosítson szabad belépést a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területre a független média képviselői és a nemzetközi megfigyelők számára, többek között idesorolva az ENSZ emberi jogi főbiztosát. A nyilatkozatban megjelennek az ellátási láncokat érintő kérdések is, úgy mint a nemzetközi vállalatok elsődleges nyersanyagforrásával kapcsolatos kételyek, a fent említett kényszermunkával való összefüggésben.

Diplomáciai szempontból Biden amerikai elnök megemlítette, hogy a 2022-es Pekingi Téli Olimpián való részvétel bojkottálását fontolgatja, így tiltakozva az ország területén zajló kisebbségellenes cselekedetekkel szemben.

Az Ujgur Világkongresszus, amely a népcsoport diaszpórájában élőket tömöríti azonban nem elégedett az eddig tett lépésekkel. Az idén november 11 és 14 között tartott gyűlésükön csalódottságukat fejezték ki azt illetően, hogy a nemzetközi közösség nem tesz eleget a Kínában fogvatartott ujgurok megsegítésére, valamint nem hoznak elég szigorú szankciókat az ázsiai államot illetően. Az eddig született elítélő nyilatkozatok tartalmát a Kongresszus nem tartja egyenlőnek a népcsoportot ért atrocitások mértékével, főleg, hogy az említett jogsértések már négy éve változatlanul fennállnak. A találkozón említésre került, hogy Kína a fennhatósága alatt élő ujgurok mellett a külföldön élő személyeket is igyekszik feltérképezni, adott esetben a Kínában fogvatartott szeretteikkel zsarolva őket, ha fel mernek szólalni a kisebbséget érintő intézkedések ellen. Ennek kapcsán megemlítendő Tádzsikisztán, mely ország engedélyt adott a kínai hatóság számára a területén élő ujgurok felkutatására és Kínába való deportálására, ennek köszönhetően az ujgurok lélekszáma 85%-kal csökkent a közép-ázsiai államban.

Emellett a Kínával való kereskedelmi háború, a nagyhatalmi rivalizálás erősödése is hatott a nyugati reakciókra, ebből fakadóan tehát bár egybeesik a táborok nyitása a kapcsolatok romlásával, de valószínűsíthető, hogy ha nem lenne kapcsolatromlás, a felzúdulás sem lenne ekkora. 

Genocídium az ujgurok ellen

A genocídium, azaz népirtás “különböző cselekedetek összehangolása, mely arra irányul, hogy elpusztítsa egyes népcsoportok alapvető létfeltételeit, végső célja pedig, hogy magukat a népcsoportokat semmisítse meg”. A népirtás megelőzéséről és büntetéséről szóló egyezmény 1948-ban látott napvilágot, reagálva a második világháború alatt tapasztalt bűnökre, amelyek korábban nem látott mértékben jelentek meg. Ez az egyezmény felsorolta azokat a cselekedeteket, amelyek a dokumentum értelmében népirtásnak minősülnek, úgy mint például a csoport tagjainak megölése, a születések megakadályozása, a gyermekek csoporttól való erőszakos elszakítása, a csoport tagjainak okozott fizikai vagy mentális sérelmek. Ezt az egyezményt Kína 1949-ben aláírta, majd 1983-ban ratifikálta, ezáltal önmagára kötelezőnek ismerte el, ebből következően nemzetközi jogi szempontból felelős a területén zajló eseményekért. Ez a felelősség független attól, hogy a jogsértések a kínai kormány szándékával összhangban történtek – e, mivel alapvetően a területén folyó atrocitásokért minden szuverén állam felelős.

Az elmúlt években az USA egyértelműen kinyilatkoztatta, hogy a kínai kormány genocídiumot, azaz népirtást hajt végre a Kínában élő ujgur közösség, valamint más, kisebb muszlim népcsoportok ellen. Bár az elnyomás évtizedek óta jelen van, 2017 óta eszkalálódott olyan mértékben a helyzet, ami mellett már az amerikai kormány sem mehet el szó nélkül. Az átnevelőtáborok túlélői beszámoltak többek között bántalmazásról, étel- és alvásmegvonásról, valamint a nők számára kötelezően előírt fogamzásgátlásról, illetve sterilizációról. Utóbbi az egyértelmű népességcsökkentő okok mellett részben magában foglalja az alsóbbrendűnek tartott népcsoport teljes lelki megtörését, amely csoportot fennmaradása egyetlen biztos zálogától fosztanak meg ezáltal. Kína tagadja az ellene felhozott jogsértéseket, a kommunista ország narratívája szerint a táborok mindössze a vallási extrémizmus és a terrorizmus elleni prevenció helyszíneiként szolgálnak.

A születésszabályozás korábban “puhább” módon zajlott – 2017-ig a kevesebb gyermeket vállaló ujgur családokat pénzbeli kompenzáció illette meg. Miközben azonban a kínai egygyermekes politika lezárult, és az állam területén visszaesett a nőkön végzett sterilizációs beavatkozások száma, a reprodukciót visszaszorító műtétek mennyisége az ujgurokat érintőleg nőtt, annak ellenére, hogy a népcsoport vallási szemszögből is ellenzi az ilyen jellegű drasztikus, természetellenes operációkat. 2019-ben már a nők 80%-át érintette a visszafordíthatatlan művi beavatkozás, vagy valamiféle beültetett fogamzásgátlási eszköz alkalmazása. Amennyiben nem egyeztek bele, a kínai hatóságok börtönbüntetéssel sújtották őket. Mindezen intézkedések már láttatják is a közvetlen hatásukat: 2012 és 2018 között Hotan megyében (Hszincsiang tartomány egyik területén) 70.8%-os zuhanás érzékelhető a születések számában.

Ezeken a dimenziókon túl még számos egyéb pontban is felfedezhetőek a genocídium jegyei, például a kínai kormány ujgur vallási és kulturális vezetők, valamint értelmiségiek ellen irányuló támadásaiban. Mivel a csoportidentitásban igen fontos szerepet töltenek be a közösséget összefogó vezető személyek, az ő erőszakos eltávolításuk felgyorsítja a kulturális gyökerektől való elszakadást. A születésszabályozás közvetett hatásaival együttesen pedig a teljes népcsoport léte kerülhet veszélybe, hiszen az elöregedő társadalom nem képes a fiataljai számára fenntartani a kulturális örökséget. Mivel az ujgur írók munkáit a kínai kormány igyekszik minél nagyobb mértékben megsemmisíteni, ezért félő, hogy pár éven belül már csak a szájhagyomány útján terjedhetnek a hagyományok, a nyelv és a történelmi ismeretek a közösségben.

Megfigyelés a modern kor eszközeivel

2016 óta a kínai állam már a technológia nyújtotta lehetőségeket is kihasználja az ujgur népcsoporttal szemben, úgy mint a biometrikai adatok gyűjtését, illetve egyéb digitális megfigyelőeszközök alkalmazását. 2016 és 2017 között a kormányzat mintegy 36 millió mintát gyűjtött be, köztük ujjlenyomatokat, arcszkenneléseket, retinaszkenneléseket, DNS-t és vérmintákat, miközben a biztonsági ellenőrzőpontokat, az okostelefonokat és a wifi hálózatokat figyelve képes nyomon követni a mintát adó személyek mozgását. Ezen terület szabályozása a nemzetközi jog számára jelenleg még igen komoly feladat, nem sikerült még az államoknak konszenzusra jutniuk azügyben, mekkora mozgástere van egy országnak a megfigyelés, illetve az ilyen típusú adatgyűjtés terén. Kína ezt a kiskaput kihasználva gyakorlatilag szabadon gazdálkodhat a megszerzett információval. A nagyvárosokban számos kamerával figyelik meg a lakosságot, ezáltal ellehetetlenítve azt is, hogy újságírók hiteles információkat tudjanak szerezni, hiszen a riport elkészítésével a letartóztatást kockáztatják. Ugyanakkor egyrészt a táborokból sikeresen elszökött fogvatartottak, illetve a hosszabb ideje diaszpórában élők beszámolói elég pontos képet festenek a mindenkori helyzetről, alkalmanként pedig képek, valamint videók is nyilvánosságra kerülnek. 2019-ben véletlenül maga a kínai állam szivárogtatott ki mintegy 400 fontos dokumentumot, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogyan igyekszik Kína elnyomni a területén élő kisebbségeket. Ezzel egészen újszerű helyzet állt elő, hiszen a legtöbb esetben nem állnak rendelkezésre a jogsértő állam által készített belső feljegyzések, amelyekre például egy büntetőeljárás során hivatkozni lehetne.

Kína álláspontja

Kína természetesen tagadja az ellene felhozott vádakat, minden általa bevezetett intézkedést a vallási extrémizmus és a terrorizmus elleni prevenciós lépésként ismer el. Ezzel együtt a kormány narratívája szerint a kisebbségek számára nyitva állnak a lehetőségek a munkavállalásra, és a gazdasági fejlődéshez való hozzájárulásra. Az átnevelőtáborokban az ország álláspontja szerint valójában segítségnyújtás zajlik, hiszen a gazdasági nagyhatalom nem engedheti meg magának, hogy területén jövőképpel nem rendelkező, újratermelődő szegénységi spirálban élő személyek lakjanak, ezért véleményük szerint a hozott intézkedések a megélhetéshez nyújtanak támogatást, a terrorizmus elleni harc csak egy mellékvágány.

A régió ugyanakkor geopolitikai és gazdasági szempontból kiemelt jelentőséggel bír, nagy kiterjedésű olajmezőkkel, valamint a már említett gyapottermeléshez megfelelő földrajzi adottságokkal rendelkezik. Ez a szempont, bár nem jelenik meg a hivatalos állami narratívában, a vallási ellentétek mellett megmagyarázhatja Kína fokozott érdeklődését a terület iránt.

Összegzés, konklúzió

A kínai kormány az elmúlt években az emberi jogokat súlyosan sértő intézkedéseket vezetett be a területén élő ujgur népcsoport ellen, amely intézkedések gyakorlati és jogi szemmel nézve is népirtásnak minősülnek, céljuk a muszlim vallású közösség felszámolása. Ezen cselekedeteket látva a nemzetközi közösség több tagja is felszólalt, illetve közös dokumentumban foglalt állást, elítélve az ujgurok szisztematikus ellehetetlenítését. Jelenleg még nincsen továbblépés az ügyben, a jövő kérdése, hogy a nagyhatalmak vagy az ENSZ képesek- e kivetni Kínára olyan jellegű szankciókat, amelyek már ténylegesen nyomást tudnak gyakorolni az ázsiai államra. Bár a Kongresszus határozott és gyors fellépést követel a világ országaitól, a jelenlegi gazdasági helyzetben erre aligha lesz lehetőség. Kína gazdaságán alapszik számos állam ellátottsága, ha ezek a termelési láncok akár csak ideiglenesen is megszűnnek működni, az súlyos problémákat okozhat a gyártásban. Ezt megfordítva egyedül az import – vagyis a Kínán kívüli országok szempontjából az export – útján lehet fogást találni a gazdasági nagyhatalmon, hiszen 2020-ban legfontosabb kereskedelmi partnerei az ASEAN és az EU voltak, utóbbi önmagában 85%-át adta a behozatalnak. Mivel az Unió eszméivel élesen ellentétben áll az ujgurok elleni népirtás, talán az exportot szabályozó intézkedések útján lenne képes hathatós és számára is értékelhető eredményt elérni a kérdésben.

Felhasznált irodalom:

Bozzay Zoltán: Népirtások a XX. században, Scolar Kiadó, 2019, 12. oldal

 

Címlapkép: Táncoló párok Hszincsiang tartományban
Akszu, 2021. április 21.
Párok táncolnak az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen lévõ Akszuban 2021. április 20-án, egy külföldi újságíróknak szervezett kormányzati rendezvényen. A fõként mezõgazdaságból élõ Akszu prefektúrában 36 etnikai csoport él, de a teljes népesség több mint 80 százalékát muszlim ujgurok teszik ki. Emberi jogi csoportok szerint a kínai hatóságok emberiesség elleni bûncselekményeket követnek el az ujgurok és más muzulmán kisebbségek tagjai ellen.
Forrás: MTI/EPA/Vu Hong

A Kína és az ujgurok – a modernkori népirtás példája bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Zord

A „hadakozó fejedelemségek kora” (szengoku dzsidai) a japán történelem legismertebb és leginkább feldolgozott időszaka. A szamurájok aranykora kedvelt témája hazai és külföldi irodalmi, filmművészeti műveknek, videojátékoknak egyaránt. A legtöbben bizonyosan hallottak Oda Nobunagáról vagy Tokugava Iejaszuról, esetleg híres szamurájokról. Ezen időszak azonban bővelkedik ismertebb és kevésbé ismert szereplőkben. Közülük a két nagy rivális, Takeda Singen és Ueszugi Kensin legendás rivalizálása sokak képzeletét megragadta. Két, róluk szóló japán filmalkotás a podcastunk mai adásának témája. (A hanganyag letölthető itt.)

[...] Bővebben!

Instagram, Twitter, Facebook, like, „taggelés”… manapság ezek olyan fogalmak és szavak, amelyek a mindennapjaink részévé váltak. A közösségi média platformjai megkerülhetetlen részévé váltak az életünknek. Akárcsak mi, egyszerű civil emberek, úgy a politikai szervezetek, különböző cégek és vállalatok, valamint a katonai-, rendőri- és nemzetbiztonsági szolgálatok is rendszerint alkalmazzák az oldalakat a céljaik elérése érdekében.

2010 óta számos olyan esemény történt az életünkben, ahol szintén jelen voltak a különböző média platformok és jelentősen befolyásolták a történteket: Donald Trump 2016-os elnöki kampánya, 2019-es orosz szuverén törvény, a Cambridge Analytica botrány vagy a Brexit. Vajon tényleg feltehetjük magunkban azt a kérdést, hogy a social media platformok egy új hadszínteret teremtenek? Egyes kutatók és szakértők szerint jelenleg már a negyedik, illetve az ötödik generációs hadviselés korszakát éljük.  Az elemzők széles körűen egyetértenek abban, hogy manapság a különféle kihívások (kockázatok, fenyegetések, veszélyek) számos új, modern formában öltenek testet: a szembeálló felek által alkalmazott eszközök és technológiák tárháza pedig szinte kiapadhatatlan, egyre bővül és színesedik. A közösségi média platformok egyik legmeghatározóbb része a felhasználói tartalom előállítása, amelyre az okos eszközökön telepített applikációk is képesek. Ezeken az oldalakon mi is felhasználókká válunk. Érdekes és egyben ijesztő is, hogy egy internetes oldal mi mindent képes kideríteni a felhasználójáról. 2020-ban jelent meg egy tanulmány a  Zhenhua Dataról kínai vállalatról, amely körülbelül 2,4 millió nyugati állampolgár személyes információt és adatait tárolta egy adatbázisban. A leginkább érintett személyek politikusok, katonai – és vallási vezetők, illetve a királyi család tagjai voltak. A tárolt adatbázisban olyan létfontosságú információkat tároltak, mint például a születési dátum, lakcím és kapcsolati státusz, rokonság, politikai kapcsolatok, bankszámlák, álláspályázatok, nyilvántartások. Egyelőre nem derült ki, hogy milyen szempontok alapján történt a nevek és azokhoz kapcsolódó adatok begyűjtése, illetve milyen célokra szerették volna az összegyűjtött információkat felhasználni. A fent említett eset is igazolja, az emberek óvatlanul is adnak ki személyes információkat magukról, a részinformációk pedig ahhoz vezetnek, hogy végül teljes képet kaphatunk egy adott személyről. 

A digitális hadszíntér szorosan összefügg a lélektani hadviseléssel is, hiszen a közösségi média azonnal nagy, széles közönséghez szól. A social media platformok segítségével a nehezen hozzáférhető személyeket, csoportokat is el lehet érni a technológia magas szintű behatolási szintjének köszönhetően, illetve a közösségi média oldalakon a kommunikáció egy időbeli síkban történik. A kiadott információk könnyen módosíthatóak és megváltoztathatóak a számítógépes tartományban a célközönség megszólítása, elérése érdekében. Az oldalakon használt rugalmas és meggyőző technológiák interaktívak, lehetővé teszik a támadói számára, hogy a dinamikus helyzetekhez igazítsa a műveleteket. Természetesen ezen média felületek kezelése sokkal költséghatékonyabb és olykor sokkal hatékonyabb terjesztési eszköz is. Természetesen az előnyök mellett hátrányokkal is rendelkezik: a célközönséget online is el kell érni, a platformok által közzétett üzeneteknek sokkal jobban kell vonzaniuk a célközönséget, mint a legtöbb más médiumban: ehhez nagy erőfeszítésekre van szükség a kezdeményezők részéről. Nem csak a lélektani hadviselés esetében jelent kulcsfontosságú szerepet, hanem a  civil- katonai együttműködés  szempontjából is jelentős szerepet tölthet be a közösségi média, mivel a nem háborús katonai feladatok ellátása esetében a civil környezet hatással van a katonai műveletek elvégzésére és a platformok megfelelő használata segíthet növelni az együttműködést a civil környezet és a katonai erők között, előmozdítva egy-egy konfliktus békés lezárását, béke fenntartása és segíthet kialakítani egy civil, békés környezetet.

 

Címlapkép: HAUGEN, Frances
Washington, 2021. október 5.
Frances Haugen, a Facebook amerikai internetes közösségi portál volt termékmenedzsere a szenátus kereskedelmi, tudományos és közlekedési bizottságának meghallgatásán az amerikai törvényhozás washingtoni épületében, a Capitoliumban 2021. október 5-én. Az elõzõ hetekben Haugen olyan belsõ dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek állítása szerint bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal.
Forrás: MTI/EPA/Getty Images pool/Drew Angerer

 

A A közösségi média mint legújabb hadszíntér bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

 

tegnap írtam egy véleménycikket a Mandinernek arról, hogy az EU olyan elvárásokat fogalmazott meg a tálibokkal szemben az együttműködés esetére, amelyet csak a nyugati demokráciák tudnak teljesíteni. A világ országainak fele simán elbukna, ha velük szemben is ilyen követelményeket állítana fel az EU és persze a tagországok. Nem kell Brüsszelezni, mi is megszavaztuk.

A cikkhez való kutatás kapcsán keresgéltem a nők jogaihoz dolgokat. Afganisztánban a demokratikus rendszerben az alkotmány biztosította a nők megválaszthatóságát a parlamenti alsóházába. Eszerint minden tartománynak (ezek alkották a választási körzeteket) legalább két nő mandátuma volt.

Keresés közben találtam rá Suraya Akbarira, ő volt az utolsó parlament legfiatalabb képviselője, egyben Paktika tartomány egyik női kvótájának birtokosa (az afgán választási bizottság weboldala szerint a második nő kvóta nem is lett feltöltve. Ez afgán nők jogainak kisebb megsértése volt, de 2018-ban ez senkit sem érdekelt).

Suraya Akbari 495 szavazattal szerzett mandátumot Paktika tartományban, amelynek lakossága wikipedia szerint 798.000 fő. Mivel a lakosság 46 százaléka 15 év alatt, ezért nagy ráhagyással azt mondom 55 százalék 18 év alatti, azaz 45 százalék szavazókorú. Ez Paktika esetében durván 400.000 szavazójoggal rendelkező embert jelentene, ennek 0,1 százalékát jelenti durván az Akbari által begyűjtött szavazatok.

A tartományban a legtöbb szavazatot Mohammad Mirza Katawazai képviselő szerezte, ő sem teljesített sokkal jobban, 5142 szavazatot szerzett, ami durván a szavazóképesek 1 százalékát jelenti.

Hát erre mondom én, hogy ez az afgán demokrácia is kicsit fals volt, egy faszád, egy szép külső homlokzat, ami eltakart valamit. Mennyire érezték maguknak a paktikaiak? Ilyen identitás persze nincs, vannak helyette törzsek, azoknak az identitása az, amit számít. Ennyiben semmitmondó a jelöltek neve így messziről, mert lehet azért ők nyertek valójában, mert a törzseik együttműködtek a kormánnyal (hozzájuk jött a pénzt, ők adtak katonákat, rendőröket, kormányzókat, NDSt stb. A törzsek másik csoportja meg tálibok oldalán harcolt. A wikipedia szerint az alábbi két konföderáció törzsei élnek Paktikában:

·         Ghilji (Bettani)

o    Ibrahimzai

o    Alizai

o    Sulaimanzai

o    Jalalzai

o    Alikhel

o    Boran

o    Suleimankhel

o    TanoKhel

o    Toran

o    Katawazy

o    Kharoti

o    Andar

·         Karlanri

o    Zadran (Gayan Khel Clan)

o    Wazir

o    Mahsud (Menzai Clan)

 

Általában véve afgán képviselők egy része (biztos volt, aki sok szavazatot kapott), ha akarta éppen képviselhette is az egész tartományt, amelyikből megválasztották, de rájuk leadott szavazatok helyben egy falu, vagy egy kisebb törzs, vagy klán létszámát tették csak ki.

Persze az alacsony szavazatokban épp a tálibok mesterkedése is közrejátszhatott, hiszen a biztonsági helyzet sok helyen lehetetlenné tette a szavazó körök megnyitását. Paktika például elég rossz helynek számított emlékeim szerint. De azért az négy képviselő által begyűjtött kb 11.000 szavazat még így is csücskös.

Afganisztánban demomkrácia volt 2001 és 2021 között. Legalábbis papíron. A valóságban akkor sem azok az elvek és szempontok valósultak meg, amelyek a nyugatnak oly kedvesek, hanem a legtöbb esetben a puszta erő, a pénz és a kapcsolatok számítottak a döntésekben. Persze, ha muszáj volt legalább el lehetett játszani demokráciát a sok nyugati szakértőnek, politikusnak. Aki ott volt helyben és látta, utólag nem mondhatta el, vagy nem értem meg neki elmondani, hogy mit látott, hiszen akkor a saját munkáját értékelte volna le.

Az Ausztrál Királyi Légierő együléses F/A-18A és kétüléses F/A-18B Hornetjei több mint 35 év szolgálat után ünnepélyes keretek között kerültek kivonásra a hadrendből.

A Thai Királyi Légierő parancsnoksága megegyezett a Textron Aviation Defense céggel 8 darab AT-6E Wolverine könnyű, támadó repülőgép beszerzéséről.

A Budapest Airport negyedszerre is megkapta a karbonsemleges minősítést.

Távozik posztjáról Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója.

Amikor idén júniusban a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison leszállt az utolsó afganisztáni váltást szállító Airbus A319-es, még úgy tűnt, hogy ezzel véget ért a honvédség szerepvállalása a közép-keleti országban. Aztán bő két hónappal később a szürke Airbusok ismét útra keltek Kabul felé azzal a feladattal, hogy a kint tartózkodó magyarokat, az őket segítő afgánokat és családjukat kimenekítsék az immár tálibok uralta fővárosból.

Ismert, hogy a húsz évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én az Amerikai Egyesült Államok ellen végrehajtott terrortámadás hívta életre az USA és a NATO afganisztáni műveletét. Magyarország 2003-ban kezdte meg szerepvállalását, és katonáink 18 éven át szolgáltak Afganisztánban. Joe Biden amerikai elnök idén áprilisban bejelentette, hogy májustól megkezdik az amerikai katonák kivonását, és legkésőbb szeptember 11-ig be is fejezik. A bejelentést követően a tálibok olyan ütemben foglalták el az egyes országrészeket, hogy világossá vált: rövidesen Kabul is a kezükre kerül. Mindezek hatására menekültek százezrei igyekeztek elhagyni Afganisztánt. Augusztus közepén a legnagyobb videó megosztó révén az egész világ láthatta, hogy milyen állapotok alakultak ki a volt elnökről, Hamid Karzairól elnevezett kabuli nemzetközi repülőtéren. A kialakult helyzetben a magyar kormány úgy döntött, hogy magyar állampolgár ne maradjon Kabulban, továbbá segítünk azokon az embereken és családjukon, akik támogatták katonáinkat. A feladatot augusztus 17-én kapta a honvédelmi tárca és a Magyar Honvédség Parancsnokság részére meghatározták a végrehajtandó feladatot. A célkitűzések a következők voltak.

Létre kellett hozni a különleges műveleti feladatokra kiképzett és felkészített katonákból álló csoportot és megszervezni útba indításukat. A kimenekítést a honvédség saját képességeire támaszkodva kellett végrehajtani, a harctéri művelet végrehajtásához szükséges technikai eszközökkel és állománnyal. A Kabulba indítandó egyik A319-est fel kellett szerelni a harctéri életmentést és a sérültek légi szállítását biztosító berendezéssel, felkészülve arra, hogy esetleg a helyszínen kell életmentést végrehajtani illetve súlyos sérültek ellátását biztosítani a hazavezető úton. A megszokott eljárásrendtől eltérve, soron kívül kellett beszerezni azokat a diplomáciai engedélyeket, amelyek birtokában a honvédség gépei, mint állami légijárművek berepülhetnek a művelet során érintett országok légterébe. További feladatot jelentett egy olyan szomszédos országot találni Afganisztánnal, ahova a kimenekítést végre lehet hajtani, és amelyik ideiglenesen befogadja a kimenekítetteket. Ez az ország Üzbegisztán lett. A feladat következő része úgy szólt, hogy a kontingens éjjel és nappal mindaddig folyamatosan végezze a munkát, amíg van remény a kimenekítés végrehajtására. Elsődleges helyen a magyar állampolgárok biztonságát kellett garantálni, azt követően pedig azokról az afgán családokról kellett gondoskodni, akik segítették a magyarokat. Végül azt is ki kellett dolgozni, hogy akik Afganisztán területén belül olyan helyen tartózkodnak, hogy egy meghatározott helyen és időben nem lehet elérni őket, milyen segítséget, támogatást, iránymutatást kapjanak ahhoz, hogy szándékaik szerint el tudják hagyni az országot.

A remény rabjai. Kabul, 2021. augusztus

A katonák kevesebb, mint 20 óra alatt felkészültek és augusztus 18-án, szerda délutánra készen állt a kontingens. A Sámán elnevezésű műveletre létrehozott különleges műveleti osztagot egy különleges műveleti csoport, egy rohamlövész alegység, a légierő gépeinek személyzete, a titkosszolgálat emberei és tolmácsok alkották. Az A319-es személyzetek felkészítését és az eligazítást a szállítórepülő század parancsnoka tartotta az indulás előtti napon, a kockázatelemzést a rendelkezésre álló információk alapján a műveletet irányító törzs végezte el. Az immár kellő tapasztalattal rendelkező repülőműszakiak a gépek előkészítésére és a repülések közötti műszaki kiszolgálására készültek fel. A repülőgépeken átalakításra nem volt szükség, mivel a 604-es Airbuson állandó jelleggel van beépítve az egészségügyi evakuálás (Medevac) során folyamatos ellátást biztosító berendezés. Higiéniai és járványügyi okokból mindkét gép utas üléseire műanyag zsákokat húztak, amelyeket a szakszemélyzet minden feladatot követően cserélt.

Magyar katonák és felszerelésük az A319-es mellett

A hajózó és repülőműszaki személyzeteken kívül a szakorvosból, mentőtisztből és szakasszisztensből álló háromfős egészségügyi szakszemélyzet is felkészült. Utóbbit az afgán nőkre vonatkozó vallási és kulturális sajátosságokat figyelembe véve jelölték ki, hogy a betegvizsgálat során ne jelentsen problémát a nemek különbözősége. Az egészségügyiek a végrehajtó állomány és a menekültek figyelembe vételével az elérhető készletekből egészítették ki az alapfelszerelést. Az Airbuson ezzel rendelkezésre állt a teljes Medevac felszerelés: EKG monitor, defibrillátor, lélegeztetőgép, infúziópumpák, oxigén, gyógyszerek és kiegészítő egészségügyi anyagok (további gyógyszerek, kötszer, hordágyak, stb.) továbbá a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos fertőtlenítőszerek, védőeszközök és ruházat. Az indulás előtt még egy eligazításra és feladatpontosításra került sor, illetve a feladat végrehajtásának időtartamára, és a hazaérkezés utáni teendőkre vonatkozóan a közegészségügyi szabályok ismertetése is megtörtént. A legrosszabb forgatókönyv, amire az egészségügyi csoport felkészülhetett az volt, hogy a végrehajtó állomány valamelyik tagja olyan súlyos állapotba kerül, hogy Medevac feladat keretében haza kell szállítani.

*

Amint a diplomácia engedélyek megérkeztek, a csoport augusztus 19-én, csütörtök hajnalban útnak indulhatott. A gépek a kecskeméti repülőbázisról közvetlenül az üzbegisztáni Buharába repültek. Üzbegisztánban létre kellett hozni egy előretolt műveleti bázist, megteremteni a kontingens és a kimenekítettek szállását, étkeztetését, egészségügyi biztosítását illetve kialakítani egy vezetési pontot a folyamatos kapcsolattartáshoz és megszervezni az állandó biztosítást. Ugyancsak meg kellett szervezni a honvédség gépeinek kiszolgálását is, mert a kabuli repülőtér infrastruktúrája erre már nem volt alkalmas.

A 604-es Airbus mögött holland és lengyel Herculesek és egy amerikai Globemaster III-as látható a mögöttük sorakozó menekülőkkel

A művelet következő fázisában az Airbusok berepültek Kabulba. Valamennyi kabuli érkezés és indulás a repülőteret felügyelő amerikai légierő által meghatározott időpontokban történt. Afganisztán légterében már nem létezett semmiféle légiforgalmi irányító szolgálat. Az üzbég-afgán határ eléréséig Üzbegisztán biztosította az irányítást és radar alapján a biztonságos elkülönítést a polgári repülési szabályok szerint. A határ átrepülése után a két A319-es személyzete magára maradt. Visszaúton a határ elérése előtt tíz perccel kellett meghívni az üzbég irányítást azonosítás és a határátlépés várható időpontjának megadása céljából.

A kabuli repülőtéren irányító szolgálat vagy radar elkülönítést biztosító légiforgalmi irányítás nem létezett. Az amerikaiak a kabuli közelkörzeti frekvencián adtak egyfajta tájékoztatás a széllel és a repülőtéri légnyomással kapcsolatos adatokról. A szabvány kifejezések és eljárások megszűntek létezni. Le- és felszállási engedélyek kiadása sem létezett, helyettük a „le- és felszállás saját kockázatra” kifejezést használták, a teljes felelősséget és döntést a gépszemélyzetre hagyva. Amikor a magyar Airbusok az első fordulót teljesítették, felhívták a pilóták figyelmét arra, hogy a guruló utakon és az előtéren fokozott figyelemmel mozogjanak, lévén semmilyen kapcsolat nincs a különböző gépjárművekkel. A repülőtéren uralkodó állapotokat az is jól mutatja, hogy a fénytechnika, vagyis a pálya, a gurulóút és az előtér világítása nem működött. A gurulást és a felszállást sötétedés után kikapcsolt fényszórókkal és helyzetjelző lámpákkal valamint lesötétített utas ablakokkal kellett végrehajtani. A le- és felszállások végrehatása során normál és taktikai eljárásra egyaránt szükség volt. Az egész kabuli jelenlétet a „várd a váratlant” elve határozta meg. A repülőgépet elhagyni – például körbejárás, ellenőrzés céljából – csak kevlár mellényben és sisakban lehetett. A repülőtérre behallatszó fegyverropogás hangja korábban nem volt része a mindennapoknak, ahogyan az sem, hogy a leszállás után még nagy sebességgel guruló Airbusszal a pálya középvonala mellett heverő, hűtőszekrény nagyságú dobozt kelljen kerülgetni.

A 605-ös Airbus mellett az amerikai hadsereg CH-47-es helikoptere gurul

Az első időszakban az Airbusok a leszállást követően mindössze 30 percig maradhattak a kabuli repülőtéren. Ez az időtartam később a műveleti helyzet függvényében változott. Úgy kellett összegyűjteni a menekülteket, hogy amikor a magyar gép érkezik, azonnal felszállhassanak rá. Addig a biztonsági ellenőrzésüket is el kellett végezni, nehogy olyan is felkerüljön a gépre, aki nincs a listán, vagy nem hozzánk tartozik, illetve ne vihessen fel a gépre olyan eszközt, ami a fedélzeten tartózkodók illetve a repülőgép biztonságát veszélyezteti. Fel kellett venni a kapcsolatot a helyi parancsnokkal, hiszen a kabuli reptér katonai irányítás alatt volt, majd értékelni a biztonsági helyzetet, kialakítani a saját biztosítást, megszervezni a menekültek tartását és ellátását, illetve létrehozni egy előretolt vezetési pontot. A különleges műveleti osztag parancsnoka a helyszínről irányított. Meg kellett ismerni a kabuli repülőtér beléptetési eljárásának rendjét és alkalmazkodni hozzá, valamint kapcsolatba lépni azokkal a személyekkel, akik korábban segítették a magyarokat. A különleges műveleti csoport és a rohamlövész szakasz folyamatosan kint volt a hírműsorokban is látott területen. Kezdetben egy beléptetési pont volt a kabuli repülőtéren, ezért a magyar katonák „más” megoldásokat is kerestek a beléptetésre, annak érdekében, hogy mindenki, akit el akartunk hozni, felszállhasson a gépeinkre.

Az a bizonyos létrás fotó, amelyet az amerikai tengerészgyalogság őrvezetője, Nicolas Guevara készített a Kabulban várakozó Airbusunkról. A Boeing 737-estől eltérően az Airbus A320-as típuscsalád gépei, így az A319-esek közül kevés készült beépített lépcsővel, aminek oka az eltérő tervezési filozófiában keresendő. A hatvanas évek második felében megjelent 737-es törzse közel „ül” a földhöz, hogy a kisebb belföldi reptereken a csomagok ki- és berakodását szállítószalag nélkül, kézi erővel is el lehessen végezni. A húsz évvel később készült keskenytörzsű Airbusok esetében az európai mérnökökben ilyen aggályok nem merültek fel, ráadásul ekkor már számolni lehetett az újabb, egyre nagyobb átmérőjű hajtóművekkel, amelyeknek szintén helyet kellett találni a szárny alatt. Ezért ezek az Airbusok hosszabb futószárakat kaptak és a törzsük magasabban van, mint a 737-eseké, a magasban lévő ajtóhoz viszont hosszabb lépcső kell, ami további súlyt és karbantartást jelent és esetleg meghibásodhat. Beépített lépcsőt elsősorban a privát Airbusok tulajdonosai igényeltek, a légitársaságok csak elvétve. A két honvédségi Airbus korábbi tulajdonosai sem kértek a lépcsőből, így a bizonytalan infrastruktúrájú Kabulban maradt az a kreatív megoldás, amit Guevara őrvezető fotóján láthatunk.

Mindeközben az Airbusok egyik hajtóműve folyamatosan járt, mivel a normál eljárástól eltérően minden Kabulban álló repülőgépnek járó hajtóművel kellett várakoznia. Az amerikai, brit és ausztrál C-17-es pilóták ezt úgy oldották meg, hogy a járó hajtóművekre ráhúzták a sugárfordítót. Ezzel azt idézték elő, hogy a kiáramló forró gázsugarat a mellettük parkoló gépek, például a magyar A319-es alá fújták. Emiatt az Airbus néhány rendszere olyan magas hőmérsékletet érzékelt, hogy ha még kikapcsolt állapotban is volt, megszűnt működni. Ez a „C-17-es probléma” azzal járt, hogy a magyar személyzetek folyamatosan a légkondicionáló rendszer hibájával küszködtek. (A légkondicionáló rendszer a kompresszor kimeneti oldalán 97-105 fokos levegőt érzékelt még kikapcsolt állapotban is, így visszajelzési probléma jelentkezett.) A futómű kibocsátást és behúzást vezérlő komputer hibája szintén előállt a kabuli várakozás közben, de ezeket a problémákat a géppel utazó műszakiak megszüntették.

A kecskeméti Airbus és az amerikai C-17-es egyaránt az utasokra vár. Az előtéren haladó pick-up szintén az USAF-hoz tartozik

A háromfős egészségügyi csoport alapbázisa Üzbegisztánban volt, és folyamatosan a Medevac-készlettel felszerelt Airbushoz voltak rendelve. A különleges műveleti katonák közül többen harctéri életmentő katona képesítéssel is rendelkeztek. Kabulban ők kezdhették meg egy egészségügyi probléma megoldását, amit az egészségügyi csoport, megérkezését követően emelt szinten folytathatott. A csoport Kabulban az előzetes információk alapján és egy helyszíni egészségügyi kikérdezéssel mérte fel, hogy a repülőút során szüksége van-e bármelyik menekültnek ellátásra. Miután átadták őket az üzbég hatóságoknak, az ottani egészségügyi szakemberek folytatták a magyarok által megkezdett ellátást. A csoport munkáját nagyban segítette, hogy két tagja - a szakorvos és a szakasszisztens – két afganisztáni misszióban együtt látott el egészségügyi feladatokat. A vallási és kulturális sajátosságok, a népszokások, illetve a hely és a klíma ismerete a megérkezést követően egy azonnali akklimatizációt jelentett. A menekültek között számos olyan személy – tolmács, őr, alkalmazott – volt, akiket a korábbi missziók révén személyes ismerősként üdvözölhettek. 

Beszálláshoz készülnek a kimenekítendő utasok. A lépcső mindkét végén különleges műveleti katonák állnak

A maximális felszállótömeg miatt az Airbusszal egy körben 60-70 főt lehetett kihozni. Ezt olyan tényezők határozták meg, mint a kabuli repülőtér tengerszint feletti magassága, a levegő hőmérséklete, és az üzemanyag mennyisége. Hogy az egyes fordulók hatékonyak legyenek, a különlegesek egy része folyamatosan Kabulban tartózkodott. Az ő feladatuk az volt, hogy a gépek visszaérkezéséig, találjanak alternatív megoldásokat, hogy bevihessék a repülőtérre azokat az embereket, akik számítanak ránk. Nagyon fontos volt az, hogy az osztag folyamatos kapcsolatot tudjon tartani a kimenekítésre várókkal, hogy mindig tudják, merre járnak, merre tartózkodnak, hol találják meg őket, és hogyan tudják majd a repülőtérre bevinni őket.

Érkezés Üzbegisztánba

Az üzbégekkel kötött megállapodás értelmében a kimenekített emberek a lehető legrövidebb időt töltötték Üzbegisztánban. Amint a kimenekítetteket az Airbusokkal sikerült átjuttatni Buharába, Wizz Air és Uzbekistan Airways gépek fedélzetén azonnal útnak indították őket Magyarország felé. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren a belügyminisztérium vette át a menekülteket. A Sámán művelet során a katonák kimenekítettek 540 főt, magyar, osztrák, amerikai és afgán állampolgárokat. Valamennyi olyan magyar állampolgárt kihoztak, akik jelezték, hogy ki akarnak jutni. A magyarokat segítő afgánok 87 százalékát sikerült kihozni – ők azok, akikkel sikerült kapcsolatba lépni. Ez 57 afgán családot és 180 gyermeket jelent. A művelet során a két Airbus 319-essel tizennégyszer tették meg az utat Afganisztán és Üzbegisztán között. A magyar személyzetek számára a két forduló közötti pihenőidőt az határozta meg, hogy milyen időpontot adtak meg az amerikaiak a kabuli érkezésre és távozásra. Volt, hogy mindössze öt óra alvás jutott a gépszemélyzeteknek, más alkalommal 14 órát is pihenhettek. Azokon a napokon, amikor kétszer fordultak Kabul és Buhara között, az utasok kiszállítása és a gép tankolása után azonnal indultak vissza Afganisztánba.

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a kontingens hazaérkezése után tartott sajtótájékoztatón a művelet végrehajtásával kapcsolatban így fogalmazott:

„Megvalósult a haderőnemek közötti együttműködés, a szárazföld és a légierő közösen dolgozott együtt. Pilóták, különleges műveletisek, titkosszolgálat, lövészek, egészségügy, híradó, műszakiak, egy parancsnokság alatt dolgoztak. Mindez nem jöhetett volna létre, ha a haderőfejlesztés nem ilyen sikeres. Azért tudtam nyugodt szívvel útnak indítani ezt az osztagot, mert meg volt az a fegyverzet, felszerelés, szállítóeszköz, ami kell ahhoz, hogy a katonáimat nyugodt lelkiismerettel küldjem műveleti területre, egy olyan feladatra, amit még soha nem hajtottunk végre, csak gyakoroltunk itthon.”

* * *

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönöm a szállítórepülő századnak, a helyszíni fotókat dr. Toperczer István alezredesnek. A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2021. novemberi számában jelent meg.

2021. november 4-én újabb fejezetéhez érkezett Szerbia katonai szállító repülőgépekre vonatkozó beszerzése.

Bevezető gondolatok A 21. század folyamatosan változó biztonsági környezeti változása olyan jól ismert fogalmakkal fémjelzett, mint a globális felmelegedés, az energiaválság, az országok politikai, gazdasági és pénzügyi instabilitása, a terrorizmus és a migráció. Az említett szavakat megvizsgálva egyértelműen kirajzolódik a tendencia, miszerint egyfajta paradigmaváltás ment végbe a világ konfliktusaiban: a határokon átívelő – gyakran geopolitikai, etnikai vagy vallási típusú elemekre, problémákra helyeződik a hangsúly. 

A változás oka, hogy a bipoláris világrend megszűnésével ugyan a nukleáris háború veszélye eltűnt, a világ mégsem lett – a várttal ellentétben – biztonságosabb. A szuperhatalmak küzdelmének megszűnésének és ezzel párhuzamosan a stabilitás hiányának köszönhetően számos addig elfojtott ellentét tört a felszínre. A kiújuló etnikai, ideológiai, nemzetiségi, területi vagy vallási alapú feszültségek alapvetően veszélyeztetni kezdték egy-egy régió biztonságát, jelentős erőfeszítésekre késztették a nemzetközi szervezeteket a konfliktusok megelőzése, a kialakuló feszültséggócok, válságok kezelése, a béke helyreállítása, fenntartása területén. Ennek köszönhetően a biztonsági katonai dimenziója az 1990-es évek során folyamatosan egyre inkább háttérbe szorult és átvette helyét a már említett gazdasági, a politikai majd a társadalmi szegmens, ezzel új biztonsági kihívások alapját képezve. 

A korábban említetteknek megfelelően a konfliktusok elsődleges kiváltó okai között szerepel az egyes régiók vagy országok politikai, gazdasági és pénzügyi instabilitása, valamint az ezekből is táplálkozó terrorszervezetek terjedése, nacionalizmus és a radikális vallási irányzatok fokozott térnyerése. Annak ellenére, hogy a történelem során volt precedens arra, hogy a vallás megjelenése kifejezetten kedélyjavítóan és csillapítóan hatott bizonyos régiók konfliktusaira, sajnos jelenkorunk másról tesz tanúbizonyságot: az egyes vallásokat gyakorlók élete és biztonsága fenyegetve van. Példaként hozhatók fel akár az elmúlt években a kereszténység elleni különböző iszlamista szervezetek által elkövetett terrorcselekmények, akár a jelen elemzés témáját képező iszlamofóbia jelensége. Ez utóbbi manapság már futótűzként terjed Európa országaiban köszönhetően a 2010-es évek közepén a terrorcselekményekkel fémjelzett időszaknak.

A téma aktualitását abban látom, hogy manapság a terrorszervezetek a vallást felhasználva igyekeznek legitimizálni ideológiai alapú tevékenységüket. Ugyanakkor egyre gyakoribb, hogy az európai országokban – az emberi természetből és az egyéni biztonságpercepció szubjektivitásából fakadóan – negatív, sőt kifejezetten agresszív megkülönböztetésben részesítik az iszlám hitet követő személyeket. Így a keresztény hit elleni agresszív iszlám támadások mellett, egyúttal egy ellenfolyamat is megfigyelhető: az iszlamofóbia, amely társadalombiztonsági tekintetben éppolyan káros vallási alapú konfliktus. Így az elemzés rendeltetéseként az alábbi gondolati szálon elindulva azt jelöltem ki, hogy tisztázza az iszlamofóbia fogalmát, általános képet adjon arról, miként látják egymást a muszlimok és a nem muszlimok és összegezze európai szemszögből a „felek” szembenállásának legfontosabb okait.

Az iszlamofóbia fogalma és megjelenésének gyökerei az európai társadalmakban

A téma további mélyebb értelmezéséhez elengedhetetlen az iszlamofóbia fogalmának tisztázása és európai megjelenésének elemzése. Ez előbbihez az elemzés munkadefiníciójaként az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 46. ülésszakán használt meghatározást alkalmaztam, amely szerint „Az iszlamofóbia a muszlimok vagy nem muszlim egyénektől való félelem, irántuk érzett előítélet és gyűlölet, amely a muszlim és a nem muszlim, de azonos etnikai hovatartozású személyeket érintő fenyegetésekben, zaklatásban, visszaélésekben, megfélemlítésben manifesztálódik mind az online, mind az offline világban.” Röviden összefoglalva tehát mint az iszlám vallástól és híveitől való félelmet jelenti, amely további passzív vagy aktív iszlámellenes reakciókat is kiválthat, azok táptalajaként szolgálhat.

Az elmúlt években egyre többször olvashatunk az újságban vagy hallhatunk a televízióban, rádióban a fogalommeghatározás utolsó szakaszában megjelölt „passzív vagy aktív iszlámellenes reakciók” mintapéldájaként szolgáló eseményekről. Itt hozható fel példaként akár a 2019. márciusi új-zélandi muszlimellenes terrortámadás vagy a 2015-ös marseilles-i antiterrorista és antiszemita eseménysorozat. A 2014 óta Európa országaiban -különös tekintettel Nagy-Britanniára, Németországra, Franciaországra- a muszlimellenes cselekmények száma folyamatosan és exponenciálisan növekszik. Ennek oka, hogy – tévesen – a társadalom nagy része az iszlamofóbia kifejezést gyakran használja azon társadalmi szemléletre, amely szerint minden muzulmán vallású személy veszélyt jelent a keresztény társadalmakra, mert általánosan egy egységes, kollektív hitelveket valló néptömeg részének tekinthetők. Így nem kerülnek megkülönböztetésre a különböző felfogású iszlám kultúrákból származó, önálló kulturális identitással és egyedi vallási meggyőződéssel rendelkező egyének alkotta közösségek. 

Meglátásom szerint ezen téves társadalmi megítélés alapja az európai iszlamofóbia kialakulásának történelmi gyökerei között keresendő, valahol a török hódoltság és az Oszmán Birodalom erőszakos iszlámhitre való térítési szándékának időszakában.  Az abból a korból fennmaradt és azóta még inkább elmélyült társadalmi, vallási, etnikai különbözőségeket figyelembevéve – és a fent leírtakból kiindulva – az iszlamofóbia párhuzamba állítható az antiszemitizmussal, hiszen mindkettő jelenség a „fajok” és kultúrák szembenállását hirdeti.

Továbbá egyiktől sem idegen az összeesküvéselmélet sem: az iszlámellenes elméletek a muszlimokat „megszállóknak” aposztrofálják, akik tömeges bevándorlás és magas születési arány révén igyekeznek uralmuk alá vonni a Nyugatot, lerombolva ezzel hagyományos kultúráját és identitását. 

Az iszlamofóbia elképzelésének alapjai tehát a múltban gyökereznek, manapság azonban folyamatosan felerősítik hatását a – kollektív társadalmi biztonságérzetre újra és újra fenyegetést jelentő – szélsőséges, radikalista iszlám csoportok által elkövetett terrorcselekmények. A 2001. szeptember 11.-i események utáni időszakot olyan események fémjelzik, mint a nemzetközi sajtó homlokterébe kerülő 2004-es madridi vasúthálózat elleni támadás, a 2005-ös londoni robbantássorozat vagy a 2020-as bécsi merénylet. Az ilyen támadások hatására az európai társadalmakban félelem generálódott és mindez öngerjesztő módon fokozza a negatív diszkrimináció széles skálájának megjelenését megkülönböztetés nélkül minden muszlim hitűvel szemben.

Ugyanakkor a téma tárgyalása kapcsán fontosnak tartom megemlíteni az elmúlt két évtizedben Európát fokozottan érintő migrációsnyomást is. A jelenség hatására a muszlim és nem muszlim népesség között nem csak a fent említett történelmi, de szociális-kulturális, gazdasági és politikai eredetű törésvonalak jelentek meg, illetve mélyültek el. Ezek a különbözőségek pedig négy fő pont és tényező kiemelésével foglalhatók össze:

1. A muszlim migránsok alkotják a legnagyobb és leginkább az európai társadalmakba beintegrálódott nem európai népességet. Az idő múlásával – a kezdetben jobb megélhetésért és munkavállalási okokból érkezett és letelepedett muzulmánok – számos ország társadalmi átalakulásához vezettek, magas lélekszámukból fakadóan önálló kisközösségeket építettek ki, illetve szilárd és kiterjedt kapcsolati hálóra tettek szert magasabb társadalmi osztályok körében is. Így érve el megtűrt, szükséges, majd sok esetben már megkerülhetetlen pozíciót az országok társadalmában.
2. Az európai migránsok legszervezettebb csoportja: több alkalommal sikeresen szálltak szembe országok kormányzatával, kiharcolva ezzel többletjogokat, ellen álltak az asszimilációs és szegregációs törekvéseknek és minden kényszerítés, szabályrendszer mellett is képesek voltak megtartani identitásukat. Mi több újkeletű mozgalomként megjelent Nyugat-Európában a több generáció óta a kontinensen élő migránsok körében a „másodrendű állampolgárság” elleni fellépés igénye.
3. Sok esetben a muszlimok – legyen szó migránsokról vagy általában véve a mohamedán vallású személyekről – nem hajlandóak azon ország társadalmi, nyelvi, kulturális szokásaihoz alkalmazkodni vagy azokat tiszteletben tartani, amelyben élnek. Ez a fajta önkéntes elkülönülés, az ismeretlen szokásoktól való félelemmel párosulva pedig alapvető ellenszenvet ébreszt a keresztény lakosságban, újabb távolságtartást és szegregációt eredményezve. 
4. Nem utolsó sorban számos felmérés kimutatta, hogy míg az európai társadalmak nagyrészt elöregedő tendenciákat mutatnak és a lakosságszám folyamatosan csökken, addig a betelepülő muzulmán hitűek – elsősorban fiatalok – száma exponenciális növekszik.

Megállapításom szerint a felsoroltak külön-külön is jól jelzik az iszlám hívő kisebbségek pozícióját és helyzetét a mai Európában. Továbbá egyúttal arra is magyarázatot adnak, miért érzik a másvallásúak, elsősorban keresztény európai lakosság saját társadalmi biztonságuk fenyegetettségét. A soron következő alfejezetben az veszem górcső alá, hogy az Európai Unió néhány kiemelt tagállamában miként vélekednek egymásról a muszlim és nem muszlim hitűek. 

Miként vélekednek egymásról a muszlimok és a nem muszlimok napjaink Nyugat-Európájában ?

Az elmúlt évtizedben folyamatosan emelkedő tendencia figyelhető meg az Európai Unióban élő iszlámhitű lakosság arányának tekintetében. Ugyan nem állnak rendelkezésre pontos statisztikai adatok, de a számuk feltehetően 12 és 25 millió közé tehető, amely elsősorban Franciaország, Németország, illetve a nemrégiben az Unióból kilépő Nagy-Britannia területére koncentrálódik. A jelenség EU-t érintő hatásmechanizmusának megértéséhez azonban fontos tudni, hogy ez túlmutat a felvilágosodás utáni európai szekularizációra vonatkozó közhely tartalmán.

Az egyértelműen kijelenthető, – habár az uniós államok között erre nincs általános szabályozás – hogy a nyugat-európai országok tekintetében – a vallás és az állam hivatalos szétválasztása ellenére – a mai napig a közélet és politikai döntéshozatal szerves részét képezi a vallás. Mi több az elmúlt években megfigyelhető a „vallások reneszánsza”, amely folyamat keretében az egyes országokban az egyház közpolitikában játszott szerepe át -, és egyúttal ismét felértékelődött. Általános tendencia, hogy az iszlám vallással kapcsolatos problémák nem választhatóak el az adott országok „történelmi” vallásainak helyzetétől, illetve az állam és az egyház(ak), illetve vallás(ok) sajátos, az adott országra jellemző viszonyától. Ennek eredményeként pedig számos nyugat-európai ország nem részesíti egyenlő elbírálásban az összes vallást, különös tekintettel a muszlim hívőkre. 

A fent említettekből egyértelműen látszik, hogy iszlám és nem iszlámhívő lakosság között számos törésvonalról beszélhetünk: civilizációs – kulturális jellegű és – a csakugyan jelentős szerepet játszó – gazdasági – szociális – politikai törésvonalak egybeesnek, hatásaik egymást erősítik. Kiegészül mindez a kölcsönös általánosítások, az „ellenségkép” és a mássággal szembeni intolerancia jelenségeivel, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a „másik fél” negatív megítéléséhez. További érdekesség, ami a statisztikai felmérésekből egyértelműen kiderült, hogy a muszlimok és nem muszlimok kapcsolata nem jó, ugyanakkor nem egyenlő mértékben ítélik meg egymást. Egyrészt általánosságban jobb a muszlimok körében a keresztények megítélése, mint fordítva. Példának okáért a nyugat-európai muszlimok ugyanakkor lényegesen pozitívabban vélekednek a keresztényekről, mint általában az iszlám világ országaiban. Másrészt viszont az európai muszlimok több negatív jellemvonást tulajdonítanak a keresztényeknek, mint a nem muszlimok a muszlimoknak. Azt ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a megítélés minden európai ország esetében egyéni, függően az ország ideológiai beállítottságától, történelmi múltjától, a muszlim lakosság hányadától, összetételétől és az iszlamista terrorcselekmények számától.

Az amerikai Pew Research Center komplex elemzést készített négy európai országban (Spanyolország, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország) a muszlimok és nem muszlimok egymásról alkotott véleményéről az alapján, hogy hét – öt negatív (erőszakos, arrogáns, önző, kapzsi és erkölcstelen) és két pozitív (becsületes, nagylelkű) – megadott tulajdonságból miket rendelnek a „másik félhez”. A végeredmény, az úgynevezett  „vallási-kulturális negativitási index”, ahol „0” a legpozitívabb, „7” pedig a legnegatívabb érték. A felmérésből kiderült egyfelől az, hogy a két fél igen eltérően vélekedik a feltett kérdésekről. Másrészt az is egyértelművé vált, hogy általánosságban a nyugat-európai lakosság negatívabban ítéli meg az iszlámhitűeket, mint fordítva. Példaként a számomra legérdekesebb tényezőt kiemelve a legnagyobb eltérés a válaszok között az iszlám és a modern társadalom összeegyeztethetőségét illetően volt. A nem muszlim közösségek szerint nem kapcsolódhat össze a kettő, köszönhetően az erősödő iszlám identitást átható idejétmúlt szokásoknak és hagyományainak egy modern társadalomban való élethez szükséges attitűddel. Ezt a kérdést érintően egyedül Franciaország tekintetében nem voltak kiugróan magas eltérések a két megkérdezett csoport válaszai között, amely a korábban említett történelmi múltból – gyarmatbirodalom vallási összetételéből – fakadó magasabb tolerancia.

Záró gondolatok:

Zárásként Francia Fukuyama idevonatkozó gondolatát említem, amely szerint „Európa kudarca a muszlimok integrálása kapcsán ketyegő időzített bomba”, hiszen ennek nem megfelelő megvalósulása már eddig is a terrorizmus és az erőszak növekedéséhez vezetett, és miután még erőteljesebb reakciókat válthat ki egyes nativista és populista csoportok részéről, magát az európai demokráciát is veszélyeztetheti. A muszlim kisebbségek helyzetének tényleges megoldatlansága, az ezzel együttjáró említett szociális, gazdasági, politikai és kulturális problémák és feszültségek mellett bizonnyal az iszlamofóbia terjedésének és a szélsőséges muszlim- és idegenellenes pártok, szervezetek és csoportok erőteljes fellépésének és retorikájának elterjedéséhez jelentősen hozzájárult Európa-szerte.

Véleményem szerint az iszlamofóbia – mint a társadalmi biztonság tekintetében meghatározó probléma – terjedése számos tényező egymással párhuzamos és együttes hatásmechanizmusának eredményeként tartható számon, amelyben az alábbiak kiemelt szerepet játszanak:

1. az iszlamofóbia jelensége történelmi alapokon nyugszik Európában – gondoljunk akár a török hódoltsági időszakra -, amely nem determinálja és befolyásolja az egyes országok elveit, ideológiai beállítottságát és toleranciaküszöbét az adott témában, de egyfajta általános prekoncepciót alakított ki a lakosság tudatában;
2. az európai lakosság számára az iszlám hagyományainak felszínes vagy egyáltalán nem ismerete „aktiválja” az emberre általánosan jellemző „ismeretlentől való félelemérzetet”, így tovább erősítve a muszlimok szegregációját;
3. a 21. század első másfél évtizedét fémjelző – javarészt – radikális iszlamista szervezetek által elkövetett terrorcselekmények következményeként a nem muszlim lakosság mind egyéni, mind pedig kollektív tekintetben fenyegetve érzi testi épségét és életét, amely ellen természetes emberi reakcióként agresszív és elzárkózó tevékenységgel igyekszik védekezni;
4. némely esetben a terrorcselekmények nem kifejezetten a nem muszlim lakosságban való kártételt tűzték ki célul, sokkal inkább az iszlám különböző válfajai közötti harc gyakorlati manifesztálódásai;
5. köszönhetően az európai társadalmak elöregedő, míg az iszlám közösség folyamatosan növekvő lélekszámának, a nyugat-európai lakosság veszélyeztetve érzi anyaországa társadalmában többségi arányának fennmaradását
6. további nehezítő körülmény a manapság oly sokak által és gyakran „hiteles hírforrásként” használt közösségi médiafelületek figyelemfelkeltés céljából torzító hatása és gyakran szándékosan negatív narratívája. 

Az iszlamofóbia terjedésének csökkentése kifejezetten nehezen kivitelezhető, hiszen ahogy egységes kereszténység, úgy egységes iszlám vagy iszlám-felfogás sem létezik. Azaz az európai muszlimok – beleértve az egyes országokban élőket is – nem tekinthetők homogén csoportnak, nem képeznek monolit, egységes tömböt. Ellenkezőleg: rendkívül differenciáltak. Annak ellenére, hogy identitásukban erősödőben van az iszlám elem, etnikai-szektariánus, generációs, szocio-politikai különbségek mellett eltérő a befogadó társadalomhoz, a modernizációhoz, akkreditációjukhoz és magához a valláshoz való viszonyuk is. Éppen ezért nem dolgozható ki egy egységes – akár nemzetközi alapon megtervezett – szabályozás, amely minden iszlámhívő közösségre egyaránt maradéktalanul alkalmazható.

Ugyanakkor véleményem szerint – Francia Fukuyma nézeteivel egyetértve – a megoldást a muszlim és nem muszlim közösségek kapcsolatának javítására és ezzel párhuzamosan az iszlamofóbia terjedésének csökkentésére mégiscsak energikus lépéseket megtétele jelentené. Azonban a nem nyugati népesség egy közös liberális kultúrába történő integrációját országokra és a beintegrálandó csoportokra optimalizálva kell megtenni. Így a modern multikulturalizmuson túlmutató rendszerben lennének képesek a felek a másik kultúrájának megismerésére és így a hatékonyabb egymás mellett élésre.

Címlapkép: Gainutdin, Ravil
Moszkva, 2021. május 13.
Orosz hívõk a muzulmán szent böjti hónapot, a ramadánt lezáró íd al-fitr ünnep alkalmából reggeli imát végeznek a moszkvai nagymecsetben 2021. május 13-án.
Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

A Az iszlamofóbia jelensége és hatása – A muszlim és nem muszlim közösségek egymás iránti megítélése bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Már-már rutinszerű jelenet zajlott le 2021. november 23-án, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison.

Lássuk, a legfrissebb hírek alapján, hogyan áll a gyártás a dél-karolinai üzemben!

A 2021-es év legsikeresebb hónapjának bizonyult az október a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Az előzetes ütemterv szerint még idén megérkezhet Brazíliába az első két sorozatgyártott Gripen E, brazil jelöléssel F 39E Gripen.